Sikeres a Márka neve: Háromszék
Három dokumentumfilm, három hangverseny, egy helyitermék-vásár, két tanfolyam és három kiállítás valósult meg a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) által támogatott a Márka neve: Háromszék! támogatási program eredményeként.
Az alapítvány a közösségi kártya használata révén az az Ujjvárossy József-alapba az elmúlt év utolsó negyedében befolyt összeg jelentős részét, harmincezer lejt fordítottak a civil és közösségi kezdeményezések támogatására. A kilenc beérkezett pályázatból ötöt fogadtak el, így finanszírozták a Bikmakk Kulturális Egyesület által szervezett X. Bikfalvi Reneszánsz Napokat, Sepsiszentgyörgyi Életfa Családsegítő Egyesület által szervezett Szörcsei Jótékonysági Majálist, a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület által készített Nemere Útja bemutató videót, a baróti Intermédia Erdővidék Egyesület által kezdeményezett Építő közösségért értékeink védelmébe projektet, és a nagybaconi Konsza Samu Egyesület Élő örökségünk a bútorfestés című pályázatát.
Furus Levente, a HKA ügyvezetője arról tájékoztatott, hogy a projekteknek közel tízezer haszonélvezője volt, hasznosítható produktumok, filmek, adományok, fatárgyak készültek, erős partnerségek jöttek létre, tudatosan figyeltek a helyi erőforrásokra. A program célja is megvalósult, megfogalmazódtak az üzenetek, a giccs helyett a valós népi értékekre való odafigyelés, a tudatos vásárlói magatartás népszerűsítése, a fiatalok értékrendjének és igényszintjének emelése, oktatás, nevelés, a közösségi szellem és az önbecsülés növelése, a jó példák ereje és a tudatos jövőépítés.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Támogatják a határon túli truppok anyaországi bemutatkozását
Magyarországi vendégjátékok szervezésére összesen 34,7 millió forint odaítéléséről döntött Halász János magyarországi kultúráért felelős államtitkár. A támogatást határon túli magyar színházak és táncegyüttesek kapják meg.
A magyarországi vendégjátékokat támogató pályázaton 23 szervezet indult – tájékoztatta szerdán az MTI-t az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A közlemény felidézi, hogy a tavalyi évtől eltérően idén önálló pályázatot hirdettek a 2013. június 1. és 2014. május 15. között megvalósuló programokra. „Az Emmi idén ezzel összesen 45 millió forintos pályázati támogatást nyújt a határon túli színházak és táncegyüttesek részére” – hangsúlyozta a tárca.
Erdélyből és a Partiumból kilenc színtársulat, három táncegyüttes és egy kulturális alapítvány nyert jelentős összegű támogatásokat. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, a nagyváradi Szigligeti Színház, a sepsiszentgyörgyi M Studio mozgásszínházi műhely, a Temesvári Csiky Gergely Színház, és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata egyenként kétmillió forint körüli támogatást nyert, a csíkszeredai Csíki Játékszín egymillió-négyszázezer, a nagyváradi Kiss Stúdió Színház háromszázharmincháromezer, a szatmárnémeti Proscenium Alapítvány pedig kétmillió forintot nyert, utóbbi Barta Lajos Szerelem című színművének magyarországi turnéztatására.
A szentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, a váradi Nagyvárad táncegyüttes, illetve a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes 1–1 millió forint támogatást nyert. Bocsárdi László, a szentgyörgyi Tamási színház igazgatója korábban a sajtónak azt nyilatkozta: amennyiben támogatást nyernek, a budapesti Katona József Színházban is szeretnének szerepelni a múlt pénteken Gyulán bemutatott Hamlet című produkciójukkal.
Az Emmi közleménye kitér arra is, hogy a bírálat során a kultúráért felelős államtitkár által felkért, szakértőkből álló kuratórium értékelte a pályázatokat. Ez alapján fogalmaztak meg döntési javaslatot a miniszter tanácsadó testületei, a Táncművészeti és a Színházművészeti Bizottság, amelyet Halász János döntéshozóként változtatás nélkül elfogadott. A támogatási szerződéseket a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága köti meg a nyertes szervezetekkel, és a támogatás utalásáról is ők gondoskodnak – olvasható a közleményben.
Krónika (Kolozsvár)

Mesebeszédek
Amíg egy magyarországi állami kitüntetés Romániában büntetést ér, amíg a román nyelv kötelező ismerete egyenlő a magyar nyelv használatának betiltásával, addig mesebeszéd, hogy a mindenkori bukaresti hatalom képviselői, illetve az erdélyi kulcstisztségekbe szalasztott agitátorok már nem azon dolgoznak, hogy minden lehetséges módon ellehetetlenítsék egy számukra idegen közösség előrelépési törekvéseit.
Az egyik elnyomópont Marosvásárhely, ahol minden adott lenne a példamutató együttélésre, a kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatok felvirágoztatására. De hát ez csak vágyálom, hiszen a népszámlálási adatok még mindig „veszélyesen" kiegyenlítettek, és valószínűleg csak akkor lesz „nyugalom", ha a magyarság számaránya mondjuk a jelenlegi kolozsvári szintre süllyed.
Csakis ilyen hátsó gondolatok vezérelhetik például azokat az ügyészeket, akik egyrészt kimondták, hogy a vásárhelyi orvosi egyetem – fiktív személy által – bepanaszolt oktatói nem követtek el korrupciót, amikor „munkaidőben" Budapestre utaztak egy államfői kitüntetés átvételére, másrészt azonban mégis pénzbírsággal sújtják az érintetteket. Azokat, akiket egyetemük vezetősége folyamatosan zaklat, mert a törvényben előírt magyar vonal teljes körű megvalósításáért próbálnak tenni valamit.
Eközben a MOGYE hírhedt rektora félrebeszélésből vizsgázott kiválóra, amikor a diszkriminációellenes tanács előtt azt állította, hogy a magyar nyelvhasználat a magyar diákokat hozná hátrányos helyzetbe, akik így csak a Székelyföldön vagy Magyarországon tudnának érvényesülni. Erre még rátett egy lapáttal az oktatás minőségét „biztosító" hatóság, amely szerint azért tiltották be az anyanyelvhasználatot a kórházakban gyakorlatozó diákok számára, mert egy EU-s irányelv szerint kötelező ismerni annak a „befogadó" országnak a hivatalos nyelvét, amelyben valaki dolgozni akar.
Az állandó csatározás rendkívül idegőrlő, de vannak jónak mondható, lelkesítő pillanatai is: amikor például a szemben álló félről kiderül, hogy csak vak erők mozgatják, észérvek nem.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Verespatak kiemelt beruházás
A verespataki aranybánya-beruházás is része annak az országos beruházás-fejlesztési tervnek, amelyet csütörtökön mutatott be Victor Ponta miniszterelnök. Ennek révén az év végéig legalább tízmilliárd euró értékű befektetést szeretne öt stratégiai területen, az energetikai, a bányászati, a mezőgazdasági, az ipari és az infrastrukturális ágazatba vonzani, valamint 50 ezer új munkahelyet hozna létre.
A legfőbb célok között szerepel az energetikai függőség csökkentése, az energiaárak csökkentése, új energiaforrások fölfedezése fokozott környezetvédelmi intézkedések mellett, a vidékfejlesztés, valamint a gazdák helyzetét javító beruházások és támogatások. Az ipar területén növelni kívánják a versenyképességet, további ipari parkokat kívánnak fejleszteni, és támogatásokat ígérnek a kis- és középvállalkozásoknak. Emellett a vasúti és a közúti infrastruktúra fejlesztését is tervbe vették. A külföldi beruházók Romániába csábítása érdekében a kormány mind Európával, mind Ázsiával fejleszteni kívánja a gazdasági kapcsolatokat.
Verespatak: növelné részesedését az állam
A Verespatakkal kapcsolatos tervek között szerepel, hogy a környezetvédelmi viták miatt évekkel ezelőtt elakadt bányaberuházást új környezetvédelmi szabályokkal, a kulturális örökség megóvása mellett kívánják megvalósítani, emellett az állam részesedését 78 százalékra akarják növelni a nyereségből. Ponta csütörtökön közölte: a kormány várhatóan szeptemberig lezárja a verespataki aranybánya megnyitását tervező Rosia Montana Gold Corporation-nel (RMGC) a tárgyalásokat a beruházásról, amelynek sorsáról a parlament fog dönteni. Kijelentette: a kormány kimozdítaná a holtpontról a verespataki beruházást valamennyi környezetvédelmi szabvány betartása mellett, így várhatóan szeptemberig lezárják a tárgyalásokat a beruházóval, de a végső döntést a parlamentnek kell meghoznia.
Egy évvel ezelőtt Ponta a beruházás kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a verespataki kitermelésről szóló döntés három tényezőn múlik: a beruházónak garantálnia kell a környezet megóvását, újra kell tárgyalni a román állam részesedését a nyereségből, emellett a témából ki kell zárni a politikai lobbitevékenységet. Akkor azzal vádolta meg Traian Băsescu államfőt, aki támogatta a verespataki beruházást, hogy egy magáncég érdekében folytat politikai lobbit.
Idén tavasszal Rovana Plumb úgy nyilatkozott, hogy a verespataki beruházás tervét az illetékes minisztériumok vizsgálják, a végső szót pedig majd a kormány mondja ki. Április végén aztán a kormány egy olyan cég létrehozásáról döntött, amely kizárólag a verespataki projekttel foglalkozik, és az országos érdekeltségű beruházásokért felelős tárca nélküli miniszter alárendeltségébe utalták.
Mint ismeretes, a verespataki bányaberuházást a Roşia Montană Gold Corporation szeretné megvalósítani, amely a kanadai Gabriel Resources tulajdonában áll. A cég szerezte meg a kitermelés koncessziós jogát a fehér megyei Verespatak mellett található lelőhelyen, amely a becslések szerint 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt rejt. Ezt az RMGC ciántechnológiás eljárással kívánja kitermelni.
A beruházási terv része egy 150 millió euróból megvalósuló gázelosztó központ megépítése a Maros megyei Gyulakután, amelyet a japán Marubeni cég kivitelezhet, valamint a Rovinari hőerőmű fejlesztése, amelyet a kínai China Huadian Engineering valósíthat meg.
Victor Ponta azt is elmondta, hogy várhatóan még idén elfogadják az új bányajáradék-törvényt, amelynek nyomán az országban bányászati tevékenységet kifejtő cégek az európai átlagnak megfelelő összeget fizetnek majd be az államkasszába. Azt is elmondta, hogy az OMV Petrom kőolaj- és földgázkitermelő cég egymilliárd euró értékben végez fejlesztéseket új lelőhelyeken, többek között a Bihar megyei Berettyószéplakon is belefogott egy 200 millió eurós projektbe.
Mezőgazdasági fejlesztéseket ígérnek
A terv bemutatóján Victor Ponta azt is elmondta, hogy a mezőgazdaságban idén hárommilliárd euró értékben valósítanak meg befektetéseket, ebből 2,8 milliárd eurót az Európai Unió finanszíroz. Mint kifejtette, az öntözőrendszer felújítására már el is különítettek 100 millió eurót, de a zöldség- és gyümölcsfélék begyűjtésére szolgáló központokat és a családi gazdaságokat is fejleszteni kívánják.
A beruházási terv azt is tartalmazza, hogy a kormány idén ősszel az összes politikai szereplővel egyeztetést kíván folytatni annak érdekében, hogy konszenzuson alapuló fejlesztési tervet dolgozzanak ki az ország számára a 2014 és 2018 közötti négyéves időszakra.
A tavalyi évben a külföldi beruházások értéke immár negyedik éve folyamatosan csökkent Romániában, az 1,6 milliárd eurós összeg 11 százalékkal volt kevesebb a 2011-ben jegyzett 1,8 milliárd eurónál. Az idei év első négy hónapjában az országban eszközölt külföldi beruházások összértéke 322 millió euró, ami közel 35 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest, amikor a befektetések összértéke elérte a 494 millió eurót.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

Tüntetés a régiósítási terv ellen
Erdély-szerte több mint száz helyszínen szervez tüntetést a román kormány régiósítási terve ellen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).
A nagyszabású megmozdulás partiumi vonzatairól tájékoztatták a sajtót az EMNP nagyváradi székhelyén a párt vezetői. Zatykó Gyula, az EMNP alelnöke tudatta: július 20-án este nyolc órától kezdődnek Erdély-szerte a megmozdulások. A tüntetés megszervezésének motivációiról szólva Zatykó kifejtette, hogy az erdélyi magyarság türelme szétforgácsolódott az elmúlt másfél évben. A legfőbb veszélyt a kormány régiósítási terve jelenti az erdélyi magyarság számára. „Afrikában érezzük magunkat, mert a kormány az emberek megkérdezése nélkül akar dönteni. Mi magyarok csak vesztesei lehetünk a felülről diktált döntéseknek. Erdély nem gyarmat! Erdély helye a 21. század Európájában, nem pedig a huszadik század Afrikájában van” – fogalmazott Zatykó. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy ezzel az akcióval kívánnak tiltakozni az ellen, hogy Erdély altalajkincseit aprópénzért eladják, ugyanakkor követelik azt, hogy Románia legyen föderális állam, Székelyföld legyen külön közigazgatási régió, a Partium pedig kétnyelvű, sajátos státuszú régió. „Törvényes módon akarjuk céljainkat elérni, a tüntetés ennek első lépése” – fogalmazott Zatykó. Csomortányi István, a párt megyei vezetője elmondta: Partiumban mintegy ötven helyszínen szervezik meg a tüntetést, ezek közül tíz helyszín Szatmár, öt Szilágy, a többi pedig Biharban megyében lesz, de a helyszínek száma még bővülhet. Hozzátette, hogy arra kérik az embereket, hogy legalább húsz percig vegyen részt az eseményen. Elhangzott: nem az a fontos, hogy egy-egy helyszínen hányan lesznek, hanem az a lényeges, hogy lehetőleg minél több helyszínen legyen megmozdulás.
Helyi problémák
Kristófi Kristóf a párt váradi elnöke kijelentette, hogy Nagyváradon is este nyolc órától kezdődik a megmozdulás az Olaszi-parkban. Mint mondta, a váradi tüntetés követi az országos megmozdulás célkitűzéseit, azonban emellett vannak helyi elégedetlenségek is, amelyeknek ennek a tüntetésnek a keretében kívánnak hangot adni. Például fel kívánják emelni a szavukat az ellen, hogy az Olaszi parkot Mihály Vajda parkká nevezte át az önkormányzat, valamint a város épített öröksége elleni helyi politika ellen is. Zatykó Gyula ehhez hozzátette: megszólítják a református és a római katolikus egyház vezetőit is, hogy vegyenek részt és szólaljanak fel az eseményen, de ha ez valamilyen okból kifolyólag nem lehetséges, akkor a vasárnapi misén, illetve istentiszteleten kérjék az embereket arra, hogy vegyenek részt a tüntetésen. Arra a kérdésünkre, hogy az RMDSZ-t megkeresték-e annak érdekében, hogy közösen szervezzék meg a tiltakozást, Zatykó Gyula nemmel válaszolt, de mint mondta, bárkit szívesen látnak a megmozdulásokon.
Tájékoztatás vagy ferdítés?
A sajtótájékoztató végén Zatykó Gyula aljasságnak nevezte a maszol.ro portálon megjelent, és egyes helyi lapok által is átvett híresztelést, melyben a sajtótermék azt sugallja, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács bankszámlájára befolyt, a magyarországi árvízkárosultakat megsegítő adományokat a szervezet nem rendeltetésszerűen használja fel. Zatykó Gyula elmondta, hogy a bankszámlán, illetve a az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács irodáiban összegyűjtött pénzt az adományozók listájával együtt a jövő héten adják át Dunabogdány polgármesterének. Azért kerül oda a pénz, mert az árvíz idején az EMNP kilencven önkéntese végzett ott árvízvédelmi tevékenységet.
Pap István
erdon.ro

Hargita-Kovászna-Brassó közigazgatási régió alakul?
A régióátalakításról szervezett csütörtöki nagyszebeni fórumon Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes elmondta, létezik egy olyan munkaváltozata is a régiósítási tervnek, amely szerint a Közép-régiót kettéosztanák – közölte az Agerpres hírügynökség.
A politikus a három székelyföldi megyét és a szász hagyományokkal rendelkező megyéket magába foglaló Közép-régiónak olyan lehetséges felosztását említette, amely szerint a székelyföldi Hargita és Kovászna megye Brassó megyével alkotna közös régiót, Maros megye pedig – amelynek jelentős része tartozott a történelmi Székelyföldhöz – Szeben és Fehér megyével.
"Ez egyike a változatoknak. Nem emlékszem, hogy ez egy erősen támogatott változat, vagy sem" – jelentette ki a régióátalakítással megbízott miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: "nem a régiót alkotó megyék száma számít, hanem a terület, a természeti erőforrások, a munkaerő összetettsége és változatossága".
A Liviu Dragnea által korábban bemutatott változatok mindegyikében a Székelyföldet a szász hagyományokkal rendelkező és lényegesen fejlettebb Brassó és Szeben megyével, valamint Fehér megyével sorolták egy régióba. A Közép-régió lehetséges felosztásáról Liviu Dragnea egy nappal az előtt beszélt Nagyszebenben, hogy pénteken a székelyföldi Bálványosfürdőn Kovászna megyei önkormányzati vezetőkkel folytat párbeszédet a régióátalakításról.
Az erre vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta: nehéz elképzelni, hogy a jelenléte tiltakozást váltana ki Székelyföldön. "Más okot pedig nem látok a tiltakozásra, mert egyelőre sem én, sem más a kormányból nem tett le hivatalosan egy tervet az asztalra, hogy így fognak kinézni Románia régiói" – jelentette ki.
A miniszterelnök-helyettes hozzátette: nincsenek előítéletei komoly, nyílt vitára számít Bálványosfürdőn. "Azt szeretném, hogy egy kicsit más megközelítésből vitassuk meg a kérdéseket, mint eddig, és komolyan beszéljünk a jövőjükről (a Székelyföld jövőjéről), arról, hogy miként tudja a román állam hozzásegíteni őket (a székelyföldieket) a fenntartható fejlődéshez" – idézte a Mediafax Dragneát.
Maszol/MTI

Meghirdette helyeit a BBTE, tandíjas helyre akár 5500 lejt is elkérnek
Közel ötezer tandíjmentes alapképzéses helyet hirdetett meg a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE).
A 2013/2014-es felvételin összesen 4891 államilag támogatott alapképzéses helyet, további közel 10 ezer tandíjas és háromezer távoktatásos, valamint látogatás nélküli helyet hirdetett meg a BBTE – olvasható az egyetem közleményében.
Továbbá idén 3470 tandíjmentes, 4699 költségtérítéses és megközelítőleg ezer csökkentett látogatású mesteri helyre lehet felvételizni. A felvételi díjak 80 és 250, míg a tandíjak 2000 és 5500 lej között váltakoznak, szakoktól függően.
Az korábbi híresztelésekkel ellentétben, az egyetem nem változtat a tavalyi, idén is meghirdetett felvételi szabályzaton. A meghirdetett szakok között három új magyar szak is van.
Maszol.ro/közlemény

Markó Attila: ostobaságot beszél a volt Maros megyei prefektus
Bődületes ostobaságnak nevezte Markó Attila a volt Maros megyei prefektus, jelenleg PDL-szenátor Marius Paşcan nyilatkozatát, mely szerint a magyar állam 1941-ben „elrabolta" román tulajdonosuktól az 1989 után a magyarok által visszaigényelt javakat, a román állam pedig a restitúciós törvényekkel asszisztált a „lopáshoz”.
A szenátor mondanivalóját az 1941. évi 1440-es magyar miniszteri rendelettel támasztotta alá, amely értelmében a magyar állam tulajdonjoga kiterjeszthető az 1940-ben Magyarországhoz csatolt Észak-Erdélyben lévő, román állami tulajdonban lévő vagyonelemekre.
A magyar állam a második bécsi döntés után senkitől nem vett el ingatlant, nem államosított, csak a közvagyon vált állami tulajdonná, ami nyilvánvaló, hisz az állami tulajdonok cseréltek gazdát – mondta a Transindexnek a képviselő. „Ugyanez történt 1919-ben is, csak ellenkező előjellel. Mondhatnánk azt is ezen az alapon, hogy Románia egész Erdélyt elvette, és kérjük vissza” – fogalmazott. A politikus szerint a szenátor a tulajdon fogalmával is játszik, mert az 1997 óta restitúciós törvényeknek egyszer sem módosult a filozófiájuk. „Mindegyik jogszabály azt mondta ki, hogy az 1945 májusa után államosított ingatlant szolgáltatják vissza. Azaz a magántulajdont, nem az állami tulajdont” – zárta a restitúciós bizottság volt tagja.
Marius Paşcan ugyanakkor a kisebbségek parlamenti szervezeteinek juttatott állami támogatás mértékét is kifogásolta. Szerinte elfogadhatatlan, hogy 83 millió lejt kapjanak évente kulturális, vallási rendezvényekre, háromszor annyit, mint a román pártok, és nem számolnak el az összegekkel. (hírszerk)
Transindex.ro

Kincses: az anarchiát választja a MOGYE a magyar megkülönböztetésével
Autonómia helyett anarchia jellemezné a magyar nyelvet hátrányosan megkülönböztető marosvásárhelyi egyetem működését, ha a jövőben sem tartaná be a diszkrimi- nációellenes törvényeket – mondta a romániai magyar orvosképzésért egyesület jogi képviselője. Az orvostan- hallgatók klinikai gyakorlatának nyelve ügyében folytatott vitában nyár végén újabb fejlemény várható. Panasszal fordult a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület és az RMDSZ a bukaresti diszkriminációellenes tanácshoz, az ottani egyenlő bánásmód hatósághoz. Mindkét szervezet tiltakozik a felsőoktatási akkreditációs hatóság előírása ellen, mely szerint az orvostanhallgatók klinikai gyakorlatuk során kizárólag románul beszélhetnek a páciensekkel.
A diszkriminációellenes tanács hétfőn meghallgatta a feleket, döntés augusztus második felében várható. A panaszos egyesület jogi képviselője, Kincses Előd a Határok nélkül csütörtöki adásában azt mondta, az, hogy a betegágy mellett csak a románt lehet használni – tehát a gyakorlati oktatás is csak román nyelven folyhat –, amellett, hogy diszkriminatív és több alkotmányos rendelkezéssel is ellentétes, sérti a betegjogi törvényt is. A jogszabály ugyanis kimondja, hogyha egy paciens nem tud románul, akkor az anyanyelvén kell hozzáfordulni.
Az egyesület azt is kérte, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusának április 30-ai döntéséről is állapítsák meg, hogy diszkriminatív, miután a testület elutasította a magyar oktatási rész külön akkreditációjára vonatkozó oktatói kérést. Kincses Előd szerint panaszuk alapja, hogy a tanügyi törvény biztosítja az igényelt akkreditáció lehetőségét. Hozzátette: a diszkriminációellenes törvény úgy szól, hogy ha restriktíven, vagyis megszorítva alkalmaznak egy jogszabályt, akkor az már diszkriminációnak számít, és szankciókat von maga után.
A harmadik kérés, hogy a marosvásárhelyi egyetem chartájának, vagyis alapszabályának diszkriminatív kitételeire vonatkozott. Az egyesület elsősorban annak a megállapítását kérte, hogy a magyar diákok számára a gyakorlatok kizárólag román nyelven történő megtartása szintén megkülönböztetés. Kincses Előd hozzátette, a magyar nyelv elleni diszkriminációt jelzi az is, hogy az egyetemen az angol nyelven tanulók gyakorlatát angol nyelven tartják.
Az RMDSZ panasza kizárólag az akkreditációs tanács átiratával foglalkozik, a párt beadványának ügyét a diszkriminációellenes tanács összevonta a magyar orvosképzésért egyesületével, és együtt vizsgálja őket. A tanács elnöke, Asztalos Csaba – Kincses Előd beszámolója szerint – közölte, hogy a felvetett kérdés annyira komplikált, hogy azt szeretné, a testület minden tagja szavazzon róla, ezért születik majd csak augusztus 15-e után döntés.
Amennyiben a kormányhivatal akkreditációs tanács vitatott határozatáról megállapítják, hogy diszkriminatív, akkor a bepanaszolt testület köteles azt visszavonni. Ebben az esetben a marosvásárhelyi egyetem szenátusa nem hivatkozhat arra a kormányhivatali álláspontra, hogy az orvostanhallgatók klinikai gyakorlatuk során kizárólag románul beszélhetnek a páciensekkel – mondta Kincses Előd. A jogász szerint ez azonban még mindig kevés, mert az egyetemi autonómia azt jelenti, hogy az illetékes minisztérium által jóváhagyott egyetemi alapszabályt csak a felsőoktatási intézmény szenátusa módosíthatja. „Tehát továbbra is az ő térfelükön pattog a labda” – fogalmazott a szakember.
Kincses Előd ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a tanügyi jogszabály azt is kimondja, hogy az egyetemi autonómia a törvények szigorú betartásával kell, hogy működjön. „Mert ha a törvényt nem tartod be, az nem autonómia, hanem anarchia” – összegezte véleményét a Kossuth Rádió műsorában a Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület jogi képviselője.
Kossuth Rádió, Határok nélkül
Erdély.ma

Tulipán és vízipisztoly
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség már ismét mást akar. Nem tudjuk még, hogy mit, de azt nagyon. Ismerve a korábban Markó Béla, ma pedig Kelemen Hunor vezette társaságot, sok jóra nem is számítunk. Pedig arról lenne szó, hogy meg kellene védeni azt a fránya – hivatalosan már 1 225 000 főre apadt – erdélyi magyarságot a beolvadástól.
Pedig Kelemenék állításuk szerint a bukaresti parlamentben romániai testvéreink egyedüli érdekképviselői és felkent jóakarói. Ennek ellenére a parlamenten kívüli Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdett legújabban is olyan akcióba, amelyet az RMDSZ is bátran felvállalhatna, de nem teszi.
Mint arról beszámoltunk, az EMNP, valamint az EMNT a múlt héten bejelentette: tüntetéssorozatot indítanak a régióátszervezés ellen és az autonómia mellett. Toró T. Tibor EMNP-elnök szerint nem lesz kiemelt helyszín, minden olyan településre számítanak, ahol szervezeteik vannak, vagy ahol partnereket találnak. Jelenleg azon dolgoznak, hogy a húszperces tiltakozó megmozdulások lehetőleg egységes forgatókönyv szerint történjenek, és azt szeretnék, ha összesen legalább száz település csatlakozna a kezdeményezésükhöz, hiszen a néppárt kezdeményezőként tekint magára, de a tüntetéssorozat nyitott valamennyi erdélyi politikai alakulat, civilszervezet számára.
Igen ám, de az eddigi visszajelzések felemás képet mutatnak, hiszen eddig csupán a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) jelezte, hogy nemcsak részt vesz az eseményeken, hanem a szervezőmunkából is kiveszi a részét. Toró szerint a Magyar Polgári Párt helyi és megyei szervezeteivel szemben már felemásak a tapasztalataik, de többnyire a partneri viszony jellemző a két alakulat kapcsolatára. A néppárt elnöke ugyanakkor elmondta: az RMDSZ országos vezetése részéről érdemi válasz nem érkezett.
Ez az, amire a bevezetőben is utaltam.
A kutya, az RMDSZ jókora tulipánjával a szájában, itt van nagyon elásva, mégpedig a Dambovita medre alá, jó mélyen. Ugatása ennek ellenére még e félig-meddig bukaresti műfolyó csobogása alól is kihallatszik: Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára szerint az EMNP különutas politikát folytat az autonómia és a regionális átszervezési terv ügyében. A főtitkár itt arra is utalt, hogy az RMDSZ jó ideje tárgyalásokat folytat az SZNT-vel egy őszi, nagyszabású demonstrációról, és szerinte sajnálatos, hogy az EMNP egyszerű kampányeseménnyé degradálja az autonómia és a regionális átszervezés témáját. Kovács még azt is hozzáfűzte, hogy „az EMNP sok kicsi vízipisztollyal megy a háborúba, pedig most a nagy ágyúra van szükség, hiszen csak egy több tízezres nagyságú utcai megmozdulás tud megfelelő súlyt adni a követeléseinknek”.
Kár, hogy a politikusok, még mielőtt új hivatásuk és a valóság közti küszöböt átlépik, nem esnek át a szenilitásukat és az amnéziára való hajlandóságukat megállapító szűrésen. Éppen ezért tekintik elmeháborodottnak a választókat, de még a sajtót is.
Én mégis tetszelegnék egy kicsit, ha hagyják, ama bizonyos őrkutya szerepében. Szíves emlékeztetésül leírom tehát, hogy az erdélyi magyar leányzók fekvése március elején még egészen más irányú volt. Olyan értelemben, hogy amikor az SZNT ugyancsak az autonómia érdekében hirdette meg március 10-re marosvásárhelyi, végül harmincezresre sikeredett tüntetését, éppen hogy az RMDSZ hatalmasságai fintorogtak a részvételtől – tisztelet a kivételnek, annak a néhány székelyföldi polgármesternek, aki mégis ott volt a megmozduláson.
De az, hogy most Kovács Péter éppen az SZNT-re hivatkozva mondaná be az unalmast, az már finoman szólva is olyan, mintha Piroska a farkassal tervezne őszre kortárs találkozót tartani. De ha így akarják, legyen. De szóljon már végre valami: nagyágyú vagy vízipisztoly – mit bánom én! Még az sem lenne gond, ha hétfőn az SZNT, kedden az EMNT, szerdán az MPP, csütörtökön az RMDSZ, pénteken az EMNP, majd hétvégén az erdélyi románok mennek az utcára Erdélyért, a regionalizációért és/vagy autonómiáért.
Kezdje el már végre valaki a munkát, mert 1989 decembere óta csak hangzatos kijelentések fogalmazódtak meg ez ügyben, s ha tetszik, ha nem, a vízipisztolyokat is az RMDSZ tartotta a kezében, miközben az ezredesei fordítva ültek a lovon.
És ha nem lesz nagy durranás, hát majd a sajtó üti tovább a vasat. Hála istennek vagyunk még néhányan, akiknek nincs a szájában tulipán, s a Dambovita is messze csordogál tőlük.
Kristály Lehel
Magyar Hírlap
Erdély.ma

Nagyrománia Párt: túl sokat kapnak a magyarok
Hetek óta mind az írott, mind az elektronikus médiában azon jajong Gheorghe Funar és Vadim Tudor, újabban Marius Paşcan, a Demokrata Liberális Párt Maros megyei szenátora is, hogy a magyarok túl sokat kapnak vissza a restitúciós törvény eredményeként, főként az arisztokrata családokat és a történelmi magyar egyházakat vádolják, és természetesen Magyarországot, mely úgymond folytatja „a bécsi döntés után elfoglalt Észak-Erdély területén elkövetett rablást, fosztogatást, visszaszolgáltatva olyan ingatlanokat, amelyeket a magyar hatóságok telekeltek be magyarországi intézmények, magán- és jogi személyek nevére”.
Fáj nekik, hogy visszaszolgáltatták egyebek között a Görgény- és Maros-völgyi erdőket, földeket azoknak, akik bizonyítani tudták a tulajdonjogot. Maros megye demokrata-liberális szenátora rosszallja azt is, hogy a parlamenti kisebbségi szervezetek évente több mint 83 millió lej támogatást kapnak az államtól kulturális, vallási rendezvényekre, míg a székely megyékben élő románok szervezetei alig jutnak pénzhez.
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

A megyék felszámolásától tart Tamás Sándor
Félünk attól, hogy titokban fel akarják számolni a megyéket – jelentette ki Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke Bálványosfürdőn, ahol a régióátalakításról és a decentralizációról tartottak ma megbeszélést Kovászna, Hargita és Maros megyei képviselők.
Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes, aki szintén részt vett a megbeszélésen jelképesen azt mondta, ő régi vadásznak számít, de eddig nagyon kevés vadat ejtett át. Tamás Sándor kifejtette: valós decentralizációt szeretnének, olyant, amely megfelel az itt élő embereknek is, most azonban úgy tűnik, inkább ellentétes irányba halad az átszervezés.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: az RMDSZ kisebb fejlesztési régiókat szeretne, hiszen a jelenlegi régió-tervek nem életképesek. A szövetség szerint legtöbb 800 ezer lakosú régiókat kell kialakítani, hiszen ezek fejlődését is jobban lehetne követni. A jelenlegi tervek mellett elkötelezni magunkat óriási hiba lenne – tette hozzá Antal Árpád.
Marosvásárhelyi Rádió / Agerpress
Erdély.ma

Tusványos mottói mentén: erdélyi magyarság-tükör
Közeledik „a mi időnk”, nemsokára újra benépesedik Tusnádfürdőn az Olt partja. A legrégebbi romániai nyári egyetem nem véletlenül vált a fiatalság legkedveltebb diáktáborává: kezdetek óta a művelődés, a társadalomkutatás, a politika és a szórakozás találkozási pontja volt. Szerepéről mindent elárul, ha végigolvassuk a rendezvény mottóit 1990-től napjainkig: a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor tulajdonképpen egyfajta lázmérője a kommunizmus utáni romániai magyarságnak. Társadalmi, politikai, társadalom-politikai lázmérő, amely kimutatja, melyek voltak a 23 év legsúlyosabb betegségei. A diktatúrából a demokráciába való átmenettől egészen a mi időnkig fonjuk a tusványosi szálat, segítségünkre volt Bencze Tibor és Sándor Krisztina, korábbi főszervezők.
Akiknek nincs emlékük a kommunizmusról, azoknak valószínűleg arról sincs emlékük, hogy mi volt a nyári egyetem a bálványosfürdői első hét évben. Sőt, valószínűleg akad olyan, aki azon is meglepődik, hogy a mára „Tusnádfürdőhöz nőtt” fesztivál története nem az Olt partján kezdődött.
– A ’90-es években, amikor elkezdtük, a magyar–román párbeszéd egyik legfőbb helyszíne, alkalma volt a nyári egyetem – emlékezett vissza Bencze Tibor, aki a kezdetektől „része” a Tusványosnak, az ezredforduló előtti években főszervezője is volt a fesztiválnak. – Akkoriban három pillérre épült a szervezés: az anyaországra, az erdélyi magyarságra és a románságra.
Az első évek a diktatúrából való kilábalás, a „demokratizálódás” évei voltak. Ezt tükrözik a mottók is: Átmenet a diktatúrából a demokráciába (1990), Napforduló után (1991), Románia Kelet és Nyugat között (1993), A baloldali nosztalgia Közép- és Kelet-Európában (1994), Közös kihívások az átmenet során (1995), A posztkommunizmus nyomorúsága (1997). Az egymásra találás, az együttélés, az európaivá válás közös útkeresése nehezedett a három pillérre, majd éppen a Tusnádfürdőre való átköltözés után politikai fordulatok következtek – ezeket is nyilvánvalóan megüzenik a mottók.
Ami a jelmondatokból nem derül ki, arra Bencze Tibor hívta fel a figyelmünket:
– A ’90-es évek derekától a vége felé ez a háromlábú szék egyre sántább lett. Az Emil Constantinescu elnöksége előtt ellenzékben levő Román Demokratikus Konvenció egyre kevésbé érezte fontosnak a nyári egyetemet, és román szervező fél kikopott. Senki sem szorította ki őket, csak hatalmon már nem voltak annyira elhivatottak. Ez egyébként az RMDSZ-re is jellemző volt némileg a kormányba kerülése után.
A román fél csendes távozásával az erdélyi magyarság és az anyaországi magyarság közötti párbeszéd erősödött meg Tusnádfürdőn.
– Hozzájárult ehhez természetesen az is, hogy 1998-ban a Fidesz nyert Magyarországon, és az általuk képviselt új nemzetpolitika vált az elkövetkező évek nyári egyetemeinek a vezérfonalává. A Tusványos ennek a nemzetpolitikának vált az importőrévé – jegyezte meg Bencze Tibor.
Az első Orbán-kormány ideje alatt a polgári megerősödés műhelye volt a nyári egyetem: a mottók igazolják, hogy a kommunizmusból felocsúdva egyre inkább Európa felé tekint az erdélyi magyarság. Kelet-Közép-Európából Európa felé (1998); Közép-Európa? Kelet-Európa? Balkán? – regionalizmus és integráció (1999); Politikusok rövidnadrágban (2000); Tíz évvel a Napforduló után – kényszerek és lehetőségek (2001); A polgári kibontakozás Európában (2002).
Törésvonal áll be 2003-tól: a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) létrejöttével új kihívások elé néz az erdélyi magyarság.
– Ettől az évtől kezdve sokkal nagyobb hangsúly tevődik az erdélyi magyarság „belpolitikájára”. Egyre nagyobb szakadék képződik az erdélyi magyar bal- és jobboldal között, következnek azok az évek, amikor Markó Béla minden évben meghívást kap, és végig kérdéses, hogy megjelenik-e – nyilatkozta Sándor Krisztina, aki 2008-tól négy éven át főszervezője a tábornak. A 2003-as mottó: Együtt vagy külön utakon – Integráció és nemzeti érdek.
Egy év múlva már az Európai Unió az egyik központi téma. 2005-ben ismét felugrik a lázmérő csíkja: Összetartozunk ?! – Az Európai Unió kihívásai és lehetőségei – utal a mottó a kettős tematikára. Egyik a december 5-re való reakció, a másik továbbra is az EU felé való kacsintás.
– Tusványos hetét mindig is arra szánták a szervezők, hogy valamennyi politikai nézőpont találkozhasson itt. Rendkívül fontos elvi kérdéseket fogalmazott meg, és éppen a kérdésfelvetés az egyik legfőbb erőssége a Tusványosnak. Ugyanakkor ajánlott is egyfajta választ, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy a válaszok miatt első sorban a nemzeti liberális és a konzervatív érzelműeknek vált a kedvenc helyszínévé – mondta Sándor Krisztina.
Európa a központi téma 2006-ban és 2007-ben is: Így is lehet: Egy másik Románia, egy másik Magyarország, Vitán felül.
2008-ban gyökeres változás következik be: átveszi a főszervező szerepét a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), és elnöke, Sándor Krisztina. A mottó hosszú évek után először nem csak politikai: Más kép. És egyre „vidámabb” mottók jönnek: Húsz esztendőm hatalom (a 20., jubileumi kiadás jelmondata, 2009), Nyílt lapokkal (2010), Összenő, ami összetartozik (2011), Tusványos a világ közepe (2012), és eljutottunk A mi időnkig.
– Az idei mottó nagyban reflektál a Magyarország Unióban való helytállására, hiszen az utóbbi évben nagyon sok támadás érte Brüsszelből az Orbán-kormányt. De figyelmeztetés ez számunkra is az alkotmánymódosításhoz és a régióátszervezéshez hasonló fontos kérdések előtt, hogy itt és most kell cselekednünk – közölte Sándor Krisztina.
– Az utóbbi szűk 15 év sokkal több változást hozott, mint a diktatúra bukása utáni első 10 év. A kommunizmus jegyei még mindig visszaköszönnek olyan kérdésekben, mint például a tulajdon-visszaszolgáltatás vagy a szekus kérdés. De ma már nem annyira az elvárásokban való csalódás válsága, hanem az egész világot befolyásoló gazdasági válság, valamint a lelki válságunk okozza a legnagyobb fejtörést. Mivé lett az ember, mivé lettünk mi? Erre is választ keresnek a jelenkor tusványosai – fogalmazott Bencze Tibor.
A jelmondatok megfogalmazásakor – mint ahogy a MIT korábbi elnöke is megjegyezte – természetesen a figyelemfelkeltő jelleg is szerepet játszik. De így is jól tükrözik, hogy az erdélyi magyarság milyen főbb problémákkal ütközött a rendszerváltás után: önmeghatározás, a diktatúra levetkőzése és a demokrácia ruhájának a felöltése, az anyaországgal való együttműködés, az erdélyi magyar „többpártrendszer” kialakulása és hatásai, politikai bal és jobb közötti különbségek, európai integráció.
Még az idei Tusványos el sem kezdődött, de Sándor Krisztina szerint is borítékolható, hogy a következő évi nyári egyetem mottóját nehéz lesz megfogalmazni:
– Túl leszünk az EP-választásokon, megismerjük az EU 2014–2020-as támogatási időszakának a költségvetéseit, parlamenti választások lesznek Magyarországon, elnökválasztás lesz Romániában, napirenden az alkotmánymódosítás és a régióátszervezés – sorolta azokat a témákat, amelyek nélkül nem szervezhetnek jövőre Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort.
Egyelőre azonban ne ugorjunk nagyon előre. A legfontosabb tudnivaló: július 23. és 28. között vita, tudomány, művészet, szórakozás Tusnádfürdőn. Legyen a mi időnk!
Kovács Hont Imre
morfondir.ro
Erdély.ma

Miért harcolunk?
Pártállástól függően sorra hirdetik meg politikusaink a kisebb-nagyobb tiltakozásokat, tüntetéseket, a cél többnyire a magyar megyék nagy, román többségű régióba történő beolvasztásának megakadályozása. Időnként félszájjal elhangzik az is, hogy autonóm Székelyföldet akarunk, de továbbra is rendkívül ködös, hogy ha ez létrejöhetne, mettől meddig tartana: Kovászna és Hargita megyéből állna, vagy befogadná Maros megyét is?
Az autonóm Székelyföld megszületése még mindig távoli álom, s ezt tovább ködösíti, hogy a Székely Nemzeti Tanácson kívül senki nem próbálja körvonalazni határait. Az SZNT autonómiastatútuma a történelmi határokat veszi alapul, mindenki más, talán óvatosságból, a két vagy három magyar megyével számol. Nyilvánvaló, ebben a formában is nehéz eladni az elképzelést a román politikumnak, és újabb akadályokat jelentene, ha a megyéken belüli határokat is megpróbálnánk elmagyarázni. Csakhogy más megoldás nincs. A legfrissebb népszámlálási adatok szerint a három megyéből álló székelyföldi régióban alig 56,8 százalékos lenne a magyar többség, s ez bizony ingatag alap. Ha lemondunk Maros megyéről, szabad utat adunk a szórványosodásának, és fokozódhat az évtizedenkénti pár százalékos lemorzsolódás. Az elmúlt tíz esztendőben abban a térségben harmincezerrel lettünk kevesebben, ilyen iramban ötven-hatvan év múlva már csak elszórtan, itt-ott bukkanhatunk magyar szóra. Ha politikai kényelemből, taktikázásból belemegyünk, hogy az egész Maros megye Székelyföld részévé váljék, érdekérvényesítési képességünk csorbul, hisz alig pár százalékkal lépjük túl az 50 százalékos arányt. Egyetlen ésszerű lehetőség tehát a történelmi Székelyföld visszaállítása, autonóm státussal felruházva. És ezt ki kell mondani, hogy román, magyar egyértelműen megérthesse. Most az elsődleges cél, mely megmozdította a magyarság vezetőit: a regionális átszervezés megakadályozása. Tudatában kell lennünk azonban: az, hogy esetleg egy lehetséges rosszat meggátolunk, még messze nem elegendő, a pillanatnyi veszélyt elhárítjuk, de hosszabb távon megoldást semmiképpen nem jelent. Most a sok lehetséges rossz közül az tűnik a legkisebbnek, ha minden marad a régiben, a jelenlegi megyék fölé nem kanyarítanak egy nagyobb közigazgatási egységet – az elmúlt húsz év azonban azt igazolja: ez a felállás csak lassú, de biztos felmorzsolódásunkat szavatolhatja. Megerősödésünkhöz, s így megmaradásunkhoz ennél többre van szükség: autonómiára, mely belső erőket szabadíthatna fel, helyreállíthatná önbecsülésünket, élni, fejlődni akarásunkat. Ehhez azonban nemcsak harcolni, tüntetni kell, de pontosan megfogalmazni azt is, mit akarunk.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Külön utakon vagy összefogással (Politikai vita a tanácsban)
Politikai vita kerekedett a Székelyföld beolvasztása elleni küzdelem formáit illetően a megyei tanács tegnapi ülésén a három magyar párt képviselői között.
Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) megyei elnöke felelevenítette: tavaly szeptember 1-jén közösen zajlott az Igazság napja tüntetés a Székely Mikó Kollégium védelmében, idén március 10-én az autonómiáért tüntettek Marosvásárhelyen, előzőleg közös sajtótájékoztatón a három párt háromszéki szervezete egyetértett a közös fellépés szükségességében. Ezek után pedig nem érti, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselői miért nyilatkozzák azt, hogy az MPP nem ment el az egyeztetésre, amikor semmiféle meghívót nem kapott. Hangsúlyozta: közösen kell megbeszélni a tennivalókat, nemzeti ügyek esetében mindig egységesen kell fellépni. Egyeztettek az RMDSZ-szel és a Székely Nemzeti Tanáccsal, az EMNP-vel is készek tárgyalni – fűzte hozzá. Tamás Sándor, a megyei tanács és az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke megerősítette: több hete, talán már egy hónapja is tárgyalnak az MPP-vel, és országos szinten is folyik az egyeztetés. Bedő Zoltán EMNP-s tanácstag erre kifakadt: évek óta helyben topogunk, nincs egyeztetés, nincs összefogás. Nemzeti kérdésben legyen vége annak, hogy mindenki a saját szalonnáját süti, s nem állnak a másik mellé csak azért, mert nem az ő ötletükről van szó – emelte fel a szavát. Részt kell venni minden megmozduláson – szögezte le. Benedek Erika, az EMNP megbízott megyei elnöke közölte, pártja tiltakozássorozatot indít, ennek első állomása július 20-a, amikor utcára vonulnak. Igenis, utcára kell vonulni tiltakozásul az ellen, hogy Székelyföldet beolvasztják – mondotta, majd hozzáfűzte: mind az RMDSZ-t, mind az MPP-t egyeztetésre hívták, de nem jelentek meg. Tamás Sándor válaszként elmondta: Toró T. Tibor, az EMNP országos elnöke valóban megkereste Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, ám a fél hatkor villámpostán küldött felkérésében hatra várta volna el a tárgyalás megkezdését. Ez akkor nem jöhetett össze, s hatkor Toró bejelentette a július 20-i megmozdulást – magyarázta.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az űrlap alja
Jövő héten átadják az összegyűlt pénzt
Közlemény
Az Új Magyar Szó online portálon (a Maszol.ro internetes híroldalon – szerk. megj.) július 10-én Tőkéséket gazdagítja az árvízkárosultak pénze? címmel megjelent írás kapcsán a következőket kívánjuk leszögezni:
Ismeretes, hogy az EMNT Erdély-szerte önkénteseket toborzott, akik a magyarországi árvízvédelmi munkálatokban segédkeztek. Az is ismert, hogy az EMNT – a nemzetközi átutalási költségek csökkentése érdekében – korábban felajánlotta számláját mindazoknak, akik pénzadománnyal kívánnak segíteni a magyarországi árvízkárosultakon.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak nem volt tudomása arról, hogy a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére felajánlott összegek az OTP Bank említett kolozsvári fiókjában „automatikusan” az EMNT számlájára kerültek, és ennek az okát sem ismeri.
Az EMNT eddig 97 adakozótól összesen 8099,10 lejt gyűjtött össze, ebből 3934,10 lej szerepel a bankszámláján, 4165 lejt pedig EMNT-irodákban összesítettek készpénz formájában.
Az összegyűlt adományokat – a következő napokban befolyó összegekkel együtt – az EMNT képviselői a jövő hét elején személyesen adják át a dunabogdányi árvízkárosultaknak, az adakozók névsora kíséretében.
Végül megjegyzendő, hogy még az Új Magyar Szó cikkében említett adományozó sem feltételezte, hogy az EMNT más célokra költené el az adományokból befolyó összeget, amint azt a cikk címe meglehetősen rosszindulatúan sugallja.
Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke
Szerk megj: A Maszol.ro cikkének – az MTI által összeállított – összefoglalója a Reggeli Újságban a Hová kerülnek az adományok? címmel jelent meg, és csakis azután, hogy Sándor Krisztina lapunknak is eljuttatta közleményét, tehát rajtunk keresztül is meg akarta magyarázni a helyzetet. A közleményt viszont nem tehettük volna be, ha nem írjuk meg, mire reagál az EMNT ügyvezető elnöke.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az űrlap alja
A magyar jövőről a Partiumi Írótáborban
Az idén a X. Partiumi Írótábort szervezte meg Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Partiumi Írótábor Egyesület. A Hagyomány, haladás, megmaradás című színvonalas és programokban gazdag rendezvénynek a nagyváradi Góbé csárda adott otthont.
Az írótábor zárónapján Barabás Zoltán költő, a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke köszöntötte jelenlévőket, majd ezután átadta a szót a rendezvény állandó vendégének és támogatójának, Tőkés László európai parlamenti képviselőnek, aki még mielőtt elkezdte volna az előadást, megemlékezett Tüzes Bálint költőről.
Egyházi, politikai és nemzeti ökuménia
„Az egyneműsítő politikák ellen fel kell lépni, és a szabad, egyesült Európa megszorító keretei között, a totalitárius vagy globalista rendszerekkel szemben a magyar út megtalálására kell törekednünk” – jelentette ki a volt református püspök a Szárszó – múlt, jelen, jövendő címmel tartott értekezésén. Az 1943-as balatonszárszói írótalálkozón és konferencián a befejezéséhez közeledő háború várható következményeivel, illetve az ország sorsával vetettek számot. „A jelenben egy vértelen pusztulásnak vagyunk a szenvedő alanyai” – mutatott rá Tőkés László utalva a vészjósló népszámlálási adatokra, a magyarság fogyatkozására. Az EP-képviselő a szárszói példa követésében látja a megoldást, és azt tanácsolja, gondolkozzon együtt a civil szféra, az egyház és a politikum azon, hogyan lehetne megállítani a fogyatkozást, hiszen ugyanúgy cselekedtek 1943-ban is Balatonszárszón. „Keressük az egyházi, politikai és nemzeti ökuménia útját” – mondta az egybegyűlteknek.
„A nagy ellenség ellen nagy lelket kell növeszteni”
Németh László küzdelme a magyar jövőért címmel tartott ezután előadást Pomogáts Béla irodalomtörténész. „A háborús események végső kimenetelének és az ország, illetve a nemzet várható sorsának megítélése adott feladatot és tartalmat az 1943. augusztus 23–29. között a népi írótábor vezető személyiségei, mindenekelőtt Püski Sándor által megrendezett szárszói találkozónak” – kezdte az értekezést az irodalomtörténész. Majd a következőképpen folytatta. A tanácskozás harmadik napján Németh László tartott előadást, ami Szárszói beszéd címmel vált a magyar politikai irodalom egyik klasszikus művévé. Nem váratlanul szólaltatta meg a beszéd Németh László történelmi felismeréseit és szorongásait, előzményei között ott találhatóak az 1942-ben rendezett lillafüredi írótalálkozón és az 1943-ban Nagyváradon tartott előadások, valamint az a polémia, amelynek során Népi író címmel fejtette ki nézeteit. Váradon fiatal hallgatóság előtt beszélt arról, hogy a kisebbségi sorsból szabaduló erdélyi magyarok előtt milyen tennivalók állnak. Annak fontosságára figyelmeztetett, miszerint a kisebbségi sorsban kialakított és tanúsított közösségi erkölcsöt (felelősségvállalás, józan számvetés és az egymás iránt tanúsított szolidaritás) a többségi helyzetben is fenn kell tartani. Pomogáts Béla Németh Lászlót idézte: „A nagy ellenség ellen nagy lelket kell növeszteni. Engem a világháború rémségei közt ez tölt el csaknem optimizmussal: Európában sokkal több erkölcs lappang, mint hittem. A kis népek, csoportok, egyének hősiesebben védik jellegüket, mint a civilizáció langyos fürdője után várni lehetett. Még a magyarságban is javára csalódtam. Nos, a kisebbségi embernek, akár magyar, vagy holland, vagy hindu, ilyesformán kell hűségben, halálraszántságban, áldozatkészségben fokozottan fegyverkeznie. Az elnyomás arzenáljai ellen a katakombák arzenáljait kell megépítenünk.”
Németh László sejtelmei beteljesedtek
Visszatérve a Szárszói beszédre Pomogáts Béla elmondta, Németh László féltve a magyarságot előrevetítette, milyen súlyos következményei lesznek a szovjet megszállásnak, illetve a magyar értelmiség közéleti szerepvesztésének. „Én ezt a háborút – idézte a beszéd egyik lényeges megállapítását az irodalomtörténész – az első pillanattól mély pesszimizmussal néztem. Nemcsak a háború pusztításaitól: megszállásoktól, bombázásoktól, a legjobbak elhurcolásától féltettem azt, amit idáig csináltunk, sokkal inkább a háború utáni rendezéstől. Az az üdvösség, amellyel Európa fog megajándékozni, nem az lesz, amely társadalmunk halk folyamataiban készül. Nem is lehet, hisz azokat odakinn senki sem ismeri. Előrelátható volt, hogy kívülről neveznek ki ránk megváltókat, s mint minden kinevezésnél, ennél is a protekció érvényesül: a dugaszban levők közül az lesz a poglavnik, akit a külföldön élő tanácsadók s hazai sugalmazóik a legalkalmasabbnak tartanak. Mondjuk-e, hogy ezek a tanácsadók – még a jóindulatúak is, – keveset tudnak a magyarság valódi állapotáról, a rosszindulatúak pedig első dühükkel épp az ellen fognak fordulni, ami itt a bennszülöttek védelmére fölépült, s az ő illetékességüket vitássá teheti.” Pomogáts Béla elmondta, amitől itt Németh László féltette a magyarságot az néhány esztendő múlva bekövetkezett. A jelenlévők közül többen is bólogattak, hiszen bőségben voltak a tapasztalatoknak.
Az értelmiség: Noé bárkája
A másik fontos megállapítása Németh Lászlónak az előadó szerint az volt, amit az értelmiségről mondott. A szárszói felszólaló számos írása tanúsítja, hogy az értelmiségi társadalom utópiájában találta meg azt a szellemi és erkölcsi stratégiát, amely hite szerint képes lehet kivezetni az emberiséget és a magyarságot a modern kor folyamatos válságaiból. „Én az osztálytalan társadalmat, ha az nemcsak névleg van meg, de az emberek műveltségében is, másnak, mint értelmiségi társadalomnak el sem tudom képzelni. Ez az osztály az, amely a többit lassan magába ölelheti. (…) Értelmiségi foglalkozásukat föladhatják, válthatnak munkakönyvet, elmehetnek szőlőt kapálni, azt azonban ott is tudniuk kell, hogy értelmiségi emberek, és ma az értelmiség a Noé bárkája. Benne ring az a hagyomány, küzdés, emlék, amit az izgalomba jött emberiség tán hajlandó volna föláldozni. S benne menti magát a jövő nagy utópiája is: az osztályok valódi összeölelkezése – egy megtisztult értelmiségi kultúrában” – idézte az irodalomtörténész Németh Lászlót. Pomogáts Béla kijelentette, a két stratégiai mondanivaló szorosan összefügg egymással. A magyarság és a magyar értelmiség sorsát nem is lehetett volna egymástól elválasztani – tette hozzá. Ebben a tekintetben a szárszói szónok nemcsak ideológusnak, hanem jövendőmondónak is bizonyult, hiszen a magyar értelmiség szinte folyamatos közéleti szerepvesztésének a veszedelmét és következményeit jól érzékelte. A szárszói szónok beszéde éppen azt szolgálta, hogy ezt a veszélyt valamiképpen elhárítsa, legalább úgy, hogy a magyar értelmiség legyen tudatában annak, mi történik hazájával és mi történik vele. E tekintetben Németh László gondolatai hét évtized elteltével sem veszítettek aktualitásukból.
Szárszó öröksége
Szakolczay Lajos műkritikus Szárszó élő öröksége címmel tartott előadást (aminek szövegét teljes terjedelemben már leközöltük hétfőn az értekezésnek a ’43-as találkozóról és jelentőségéről való átfogó jellege miatt). „A tanácskozás egyik tanulsága többek között az, hogy ne hagyjuk magunkat – mutatott rá az előadó. Az a miénk, amit kikövetelünk. Imádkozással? Építéssel! – mondta, majd hozzátette: A minőségtégla – e nélkül nincsen tartós fal – ott lebegjen szemünk előtt, s mikor az egyiket a másikra tesszük, gondoljunk őseink századok óta vívott csatáira. A népi írók mozgalma a Zrínyitől Illyésig tartó utat erősítette avval, hogy visszaadta önbecsülésünket. Megacélozta tartásunkat, kiegyenesítette gerincünket.”
Fleisz János történész ezután bemutatta Gábor Ferenc Egy falu, melynek nem látni mását. Köröstárkány monográfiája és Életem viharának emlékére. Köröstárkány fekete húsvétja című kötetét, melyet a méltató és a szerző is egyaránt hiánypótlónak nevezett. Gábor Ferenc kijelentette, több helytörténeti írásra lenne szükség, illetve arra, hogy mindezeket oktassák az iskolákban, hogy a diákok ismerjék meg a múltat helyi vonatkozásban is. Ezt követően Meleg Vilmos színművész versműsort adott elő, többek között József Attila Balatonszárszó, Kosztolányi Dezső Milyen sötét-sötét a Balaton, Csukás István Szárszó, nyár és a Vonat kattog, valamint Rónay György Szeptemberi csönd című művét szavalta el.
Elismerés és reményteljes búcsú
Díjátadással zárult a rangos rendezvény. Idén a József Attila-díjas Mezey Katalin budapesti prózaírót, költőt, műfordítót részesítették elismerésben, akit Ködöböcz Gábor irodalomtörténész méltatott. „Mezey Katalin példaszerű hűségről, felelősségről és rendületlen elkötelezettségről árulkodó pályáján végigtekintve jó okkal juthatnak eszünkbe Pál apostol Korinthusbeliekhez írott második levelének kétségbeesésben is méltóságot, reménytelenségben is reménységet, erőtlenségben is erőt sugárzó szavai: »Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk«” – mondta Ködöböcz Gábor a köszöntés végén.
Miután Tőkés László átnyújtotta a díjat Mezey Katalinnak, Barabás Zoltán megköszönte az egybegyűlteknek a részvételt és azt, hogy ez a családias, meghitt hangulatú rendezvény létrejöhetett, valamint búcsúzóul reményteljesen arra bíztatta az egybegyűlteket, jövőre is legalább ilyen szép számban vegyenek részt, ahogy azt idén is tették.
Ladányi Norbert
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Megkezdődőtt a régizene-fesztivál Csíkban
Csütörtökön 18 órától tartották a Mikó-várban a csíkszeredai régizene-fesztivál hivatalos megnyitóját, de a Szabadság téren már délután fél kettőtől rendhagyó szabadtéri hangversenyt tartott a budapesti Sonatores Pannoniae együttes.
A magyarországi fúvószenekar 16–18. századi hangszerek korhű másolatain szólaltatja meg a barokk kor ünnepi zenéjét. Az együttes 1991-ben alakult Borsódy László vezetésével, a historikus rézfúvósegyüttes európai szinten is ritkaságnak számít. Natúrtrombitákon, cinkeken (kornett), valamint barokk harsonákon szólaltatják meg a műveket, rendszerint pozitív orgona és lant, illetve ütőhangszerek kíséretével.
A késő délutáni megnyitón is a Sonatores Pannoniae lépett fel a Mikó-vár udvarán. A megnyitóbeszédeket követően a csíki közönség által már jól ismert együttesek, a Codex régizene-együttes, a budapesti Musica Historica és a kolozsvári Passeggio Táncegyüttes tart közös előadást.
Krónika (Kolozsvár)

EU-tagság – csak előnyök?
2007-ben Románia is csatlakozott az Európai Unióhoz. Sokan nagy reményeket fűztek a tagsághoz, mert azt hitték, ez a tejjel-mézzel folyó Kánaánnal, a gondtalan élettel lesz egyenlő. Magam is abban reménykedtem, hogy sok minden jóra fordul. Az úgynevezett sokoldalúan fejlett szocializmus után, ha lassan is, de közeledünk a nyugat-európai fejlett országokhoz.
A kilencvenes meg a kétezres évek elején többször is alkalmam volt a két ibériai országba utazni. Amit ott láttam, hallottam annak alapján bizonyos kétségeim támadtak a fényes jövőt illetően. De azért úgy tűnt, EU-s jövőnk mégis szép lesz. Az elmúlt években tapasztaltak azonban mindinkább ráébresztenek, hogy korábbi tapasztalataim nem ezt igazolták. Az újak meg különösen nem.
Mentségemre legyen mondva, elkápráztatott az Atlanti-óceán és a Vizcayai-öböl partján fekvő Galicia. Lakói, a galegók szerint ez Spanyolhon egyik elmaradott tartománya. Természetesen Katalóniához és Baszkföldhöz viszonyítva. Az egykori „szocializmus” országából érkezvén, ezt merőben másként láttam. Annyira, hogy nem kívántam magunknak csak azt, bár mi is olyan fejletlenek lennénk, mint ők.
Pedig aggasztó adatok is tudomásomra jutottak. A mintegy 30 000 km2 területű, 2 850 000 lakosú tartományban több virágzó ipari központ van, mint a hajógyárral, halfeldolgozó iparral, a Citroën leányvállalata révén gépkocsi-iparral is rendelkező nagy kikötő, Vigo, a másik nagy kikötő, A Coruńa, a tengerparttól távolabb Ourense és Lugo. A legnagyobb hajógyár Ferrolban működik. Mielőtt Spanyolország az akkor még Közös Piac tagja lett volna, e gyárban több mint 12 000 ember dolgozott. Spanyolországnak az 1986. évi Közös Piacba lépése után ezek számát néhány év alatt háromezerre csökkentették. A brüsszeli előírásoknak megfelelően. Azért, mert csökkenteni kellett a termelést és korszerűsítették a gyárat.
Az új, korszerű létesítmények telepítése ellenére Galiciában több a munkanélküli, mint például az erősen iparosodott Baszkföldön és Katalóniában. Különösen a fiatal értelmiségiek sorában. Nem egy egyetemet végzett élettan, földrajz-, történelem- stb. tanár állástalan.
A közműrendszer fejlődött: műutak, autópályák épültek, a távbeszélő-hálózatot korszerűsítették. Az utcák gödörmentesek, simák, tiszták. Éjjel, de nappal is, porverés nélkül, utcaseprő-gépek szorgoskodnak. Akár egy heti járkálás után sem lesz poros az ember cipője.
A galego mezőgazdaság a kisgazdák által törleszthető bankkölcsönök felvételével a gabonatermesztésről áttért a legelőgazdálkodásra – a tél enyhe, esős, az állatokat télen is a legelőn lehet tartani. Így Galicia Spanyolország egyik legnagyobb tejtermelője. De sokat adnak a szőlőtermesztésre is.
Az 1960-as évektől mind több külföldi keresi föl Spanyolországot. A Közös Piachoz való csatlakozás után rohamosan emelkedő számuk mára mintegy évi 70 millióra nőtt. Az idegenforgalom Galiciának is jelentős jövedelemforrása. Santiago de Compostelában bankkölcsön felvételével sok tulajdonos 4–5–6 kis szobára alakíttatta lakását. A kispénzű külföldi itt kényelmes, viszonylag olcsó, egy-két ágyas szobához juthat.
Az idegenforgalom növelése érdekében központi, helyi kormány egyaránt tesz: az eldugott kis településeken is idegenforgalmi iroda áll az utazó rendelkezésére, ahol térképes, a helységet, nevezetességeit, a környéket ismertető kis füzeteket kap. Díjmentesen.
Asztúria a spanyolországi kohászat és szénbányászat egyik központja. A Közös Piachoz csatlakozás után az asztúriai kohászatot és szénbányászatot leépítették. Így sok fiatal nem folytathatja apja mesterségét, egyetlen napot sem volt lehetősége dolgozni. Más vidéken talán találnának munkát, de nem hagyják szüleik lakását, házát, kocsiját, hogy elölről kezdjék.
Ezek után mi értelme volt a Közös Piacba lépésnek? – kérdeztem. Ha nem lépünk be, előbb-utóbb súlyos helyzetbe kerülünk. A fejlett közös piaci államokhoz viszonyítva elmaradottabb technológiájú ipar, bányászat, halászat, mezőgazdaság nem bírta volna a versenyt, a drágábban előállított termékeket csak veszteséggel értékesíthetné, s a vállalatok csődbe jutnának, jött a felelet.
Az Európai Unió akkoriban jelentős, évi 35–40 milliárd dollár vissza nem térítendő segítséget nyújtott az országnak, amiből a közműrendszert fejlesztették: autópályák épültek, a vasutat, a távbeszélő-hálózatot korszerűsítették. Továbbá a legkorszerűbb technológiájú vállalatok épültek, a mezőgazdaság a legfejlettebb eljárásokat alkalmazhatja. De a kilencvenes évek elején négy, ma mintegy hatmillió munkanélküli számára a közös piaci, illetőleg most az európai unióbeli tagság semmi jót nem jelent.
José Antonio Barrena bizkaiai (Baszkföld) állattenyésztő 1984-ig kohász volt. Jól keresett. 1955-ben, mikor Andalúziában egy szakmunkásnak 25, neki 425 peseta volt a havi fizetése. Miután Spanyolország a Közös Piac tagja lett, elbocsátották állásából. Felesége az idő tájt 60 hektár földet örökölt. A kis birtokra 23 millió peseta kölcsönt vett föl. Legelővé alakította és a kiváló tejelő kanadai fajtából vásárolt húszat. Ezek napi 50–60 liter tejet adnak. A gazdaságot korszerű fejőgépekkel, két, több ezer literes rozsdamentes tartállyal szerelte föl.
Mikor 60 tehene lett, az EU Spanyolország tejtermelését az évi 7,5 millió tonnáról 5,2 millióra csökkentette. Annak ellenére, hogy ez nem fedezte az ország szükségletét. A különbözetet Franciaországból hozták be, 50 pesetáért literét. J. A. Barrenát értesítették, hogy évi 420 000 literes tejtermelését 302 357-re kell csökkentenie. Ha megteszi, nem tudja törleszteni a kölcsönt. Ha nem, a fölös tejet nem tudja eladni. Bár a kormány kártérítésként minden meg nem termelt literért 9 pesetát fizetett, komoly veszteség érte, mert a megtermelt tej literéért 33 pesetát kapott. Végül föl kellett számolnia gazdaságát.
Portugália az EU fejlett tagállamaihoz viszonyítva elmaradott. A magát szociáldemokratának nevező, valójában a félszázados fasizmus szelíd örökösének mutatkozó párt kormánya az Uniótól kapott hathatós segítség legnagyobb részét a közműrendszer fejlesztésére fordította. E téren az ország látványos sikereket ért el: kitűnő utak, autópályák épültek.
A vissza nem térítendő támogatások jelentős részét arra használták, hogy jó fizetése legyen mindenkinek, gépkocsira, többre is, meg lakásra jusson. Iparfejlesztésre kevés pénz maradt. Az oktatásra is. Nyugat-Európához viszonyítva még mindig sok az írástudatlan.
2006-ban a támogatások megszűntek volna, de a portugál miniszterelnökből lett Európai Bizottság-i elnök, José Manuel Barroso elintézte, hogy a gazdasági összeomlást elkerülendő, Portugália ezekhez még néhány évig hozzájusson. A válság mégsem maradt el, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bank kölcsönét követő megszorítások, majd emiatt a sztrájkok sem.
Romániát is a kölcsönök mentették meg az összeomlástól. Törlesztésüket pedig mi, és még ki tudja, hány nemzedék nyögi majd. Mert a kamat a kelet-európaiak számára magasabb, mint a nyugatiak számára. Tőke itt alig termelődik. Pedig nagy szükség volna rá.
Emiatt korszerűsítés helyett az ipar leépül. Kolozsvárt jó néhány gyár, üzem, vállalat szűnt meg. Fölszántott helyükön bevásárlóközpontok, irodaházak épültek, épülnek. Ha jön is külföldi befektető, amint valahol olcsóbb munkaerőt talál, gyorsan továbbáll. Lásd Nokia.
A mieink szaktudását csak összeszerelésre használják. A tervezés, az előállítás mondhatni kizárólag a fejlett Nyugat feladata. Mi csak piac vagyunk. Ez a helyzet egyetlen szóval illethető: jelenkori gyarmatosítás. A tehén itt legel, de nyugaton adja le a tejet.
Reméltük, hogy a nemzetiségi kérdésben előrelépés következik. Az EU azonban nem szól bele a tagországok belügyeibe. Az egyházi ingatlanokat egy nap alatt elorozták, huszonhárom év alatt csak egy részét adták vissza. Marosvásárhelyt az orvosin tilos a magyar nyelvű kórházi gyakorlat. A megyéket, így a magyar többségűeket is, föl akarják számolni, hogy a magyarság számarányát az újonnan létrehozandó tartományokban minél alacsonyabbra csökkentsék. Nesze neked nyelvi jogok, nesze neked kisebbségi jogok.
Miközben az EU fő gondja az, hogy az uborka nem lehet görbe. Hogy a disznónak labdát kell biztosítani az ólban, legyen mivel játszania. Meg ehhez hasonló „alapvető kérdések”.
Fölmerül tehát: miután mindezt köszönjük szépen, nem lenne jobb az EU-n kívül? Igen, de akkor sok fejlesztési támogatástól esnénk el. Mint mondják. Szóval nem lehet.
Vagyis: se veled, se nélküled. De akkor hogyan fejlődünk? Vagy ezzel a kutya sem törődik?
Asztalos Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

Shakespeare Fesztivál: marosvásárhelyi
Makrancos hölgy Gyulán
Telt ház előtt játszotta július 10-én, szerdán a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat A makrancos hölgy avagy a hárpia megzabolázása című előadását a Gyulai Várszínház színpadán. A Sorin Militaru által rendezett produkció a IX. Shakespeare Fesztiválon vett részt a határ menti városban.
A rangos nemzetközi seregszemlére – amely egyben az Európai Shakespeare Fesztiválok Hálózatának alapító tagja is – a legjelentősebb Shakespeare előadásokat hívják meg Magyarországról és a nagyvilágból.
A kilencedik fesztiválon a Sorin Militaru által rendezett, Berekméri Katalin címszereplésével játszott marosvásárhelyi vígjátékot is vendégül látták. A produkció harmadik évada szerepel a Tompa Miklós Társulat műsorán és szakmai elismeréseket is kapott ez idő alatt (többek közt a Magyar Színházak Kisvárdai XXIV. Fesztiváljának rendezésért járó díját).
Amint azt már lapunkban olvashatták a gyulai Shakespeare Fesztivál nyitóelőadása idén a Gyulai Várszínház és a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház koprodukciójában létrejött Hamlet volt, rendező Bocsárdi László, a címszerepben Mátray Lászlót láthatta a közönség. A előadást ősztől otthon is műsorra tűzi a sepsiszentgyörgyi társulat.
A Shakespeare Fesztivál további programjairól a www.shakespearefesztival.hu honlapról értesülhetnek
Szabadság (Kolozsvár)

Érettségi csatáink
Túl az érettségi vizsgákon mélységesen emberi kicsit hátradőlni, és egy percre laza felülnézetből szemlélni ezt az idők során alaposan átalakult, mégis változatlan jelentőségű megmérettetést. Ahhoz képest, hogy annak idején az érettségi oklevél máris belépőt jelentett az értelmiségi világba, most „csak” a továbblépés megkerülhetetlen állomása. Formai jelentőségén túl azonban majdnem mindent elveszített: már nem feltétlenül tizenkét év tudásfelhalmozásának keresztmetszete, egy-egy tudományágazatra való alkalmasság kétségbevonhatatlan bizonyítéka. Diplomagyár, amelyet tanári jóindulat, szülői anyagi áldozatvállalás működtetett – de elsősorban egy torz oktatási rendszer terméke.
Éveken át mindenki tudta, a többség pedig cinkosan asszisztált a vizsgákra széleskörű puskaarzenállal bevonulók másolási buzgalmához, s az egyre mélyebbre süllyedt vizsgamorál szükségszerűen termelte ki a középszert. Az egy-két éve elkezdődött szemléletváltás egyelőre lehangoló vizsgaeredményeket hoz, és inkább értetlenséget, mintsem szolidaritást fakaszt. Nem is történhet másként, hiszen az egészen más szemlélet- és elvárásrendszerhez szoktatott tanári társadalom és az általuk nevelt diákok részéről nem puszta elhatározás kérdése a „holnaptól másként lesz” gyakorlatba ültetése.
Bár szigorú, nullatoleranciás felügyeletet harangoztak be a vizsgákra, már-már rendőrségi készenlétről beszéltek az iskolák környékén, még bőven előfordultak korrumpálási kísérletek. Még sokan nem hitték, nem hiszik, hogy talán Romániában is életbe léptethető egy korrupciómentes rendszer, még túl közeli a pénzért bármit meg lehet vásárolni szemlélete. Még időbe és könyörtelen következetességbe kerül, hogy a tanári presztízs romjai között a szülő ne a tudatlanságért áldozzon, hanem a tudás elsajátítását, az ahhoz nyújtott segítséget fizesse meg. Még várnunk kell, még bőven szed áldozatokat az egészségessé válás folyamata.
S miután az érettségi diploma nem több, mint belépő a felhalmozás másik minőségi szakaszába, inkább ebből a szemszögből érdemes nézni a dolgokat. A csak papíron létező tudást ugyanis pillanatok alatt leselejtezi a társadalom, a munkaerőpiac. A melltartókba csempészett eurókon vett képzettséggel szemben a tényleges szűrőkön átmenő konkurencia már az első kanyarban előz, s javításra csak egészen kivételes esetben van lehetőség.
Az első percek ígéretes akciókat hoztak, a felkészületleneket már a pálya szélén ápolják, a pénzes táskás ember egyre ritkábban találja meg a címzettet. A kisebbek pedig talán már kezdik kapiskálni, mire is megy ki a játék. Nehéz, maratoni meccs lesz, de győzni csak a pályán érdemes.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kisebbségbiztonság hat pontban
Alapvetően a kisebbségvédelemben rendelkezésre álló mozgástér szélesítését célozza, és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) teljes támogatását élvezi az RMDSZ európai polgári kezdeményezése. A Minority SafePack elnevezésű csomagot néhány napon belül bejegyeztetik – mondta el a marosfői EU-táborban Vincze Lóránt, a szövetség külügyi titkára.
Az RMDSZ a maximumot hozza ki a lehetőségekből a most már késznek tekinthető, és július közepéig benyújtandó kisebbségvédelmi csomag révén – tartja Vincze. „A nagyon sok egyeztetés után, FUEN-tag, illetve uniós szakemberek bevonásával elkészített csomag révén igyekeztünk azonosítani minden olyan uniós kompetenciát, amelyek révén előrehaladást érhetünk el a kisebbségvédelem terén – fogalmazott az RMDSZ külügyi titkára. – Nem gondolkoztunk előzetes jogi normakontroll igénylésében, megpróbáltunk tartalmi és terminológiai szempontból egyaránt kifogástalan dokumentumot írni, elsősorban ez magyarázza a hosszas előkészületeket is. A hivatalos brixeni rajtot követően is sokat csiszoltunk még a csomagon, amelynek részletes tartalmát csak a beiktatás után tesszük közzé. Nem szeretnénk ugyanis, hogy az uniós fórumok a sajtóból értesüljenek a javaslatainkról.”
A Marosfőn zajló EU-tábor meglehetősen gyér közönsége előtt a politikus hat pontban határozta meg a szövetség európai „alkotmánymódosító” javaslatait. Közéjük tartozik a nyelvi és kulturális sajátosságok elismerése és beépítése a különböző regionális alapokba, gazdasági kohéziós programokba, illetve az oktatásra, nyelvhasználatra vonatkozó javaslatok. A célkitűzések között szerepel a közel százmillió, Európában élő kisebbségi állampolgár képviselete intézményes keretének megteremtése az Európai Parlamentben, az Európai Bizottságban. Az RMDSZ azt is szorgalmazza, hogy az uniós diszkriminációellenesség terjedjen ki a vallási és az etnikai diszkrimináció tiltására is. Elősegítenék a kisebbségi vonzatú audiovizuális média és a digitális tartalmak szabad áramlását is, a szabad szerzői jogi piac megteremtését. Változtatnának a kisebbségi célokat szolgáló gazdasági társulásoknak szánt állami támogatások korlátozásán, a kulturális tartalomgyártás, a könyvkiadás, a sajtó ugyanis a közösségek védelmét, kultúrájának terjedését hivatott szolgálni, az európai sokszínűséget célozza.
Bár az RMDSZ előrevivőbbnek tartaná, ha egyetlen kezdeményezés mögé sorakoznának fel az erdélyi magyar szervezetek, az SZNT csomagját vállalhatónak és támogatandónak tekinti. Az SZNT kezdeményező csoportjába delegált Korodi Attila RMDSZ-es képviselő úgy fogalmazott: a polgári kezdeményezés elutasítása esetén sincs veszteni valója a romániai magyarságnak, a tematizálás ugyanis alapvetően befolyásolhatja az uniós politikák, illetve az EU nagy országainak kisebbségi kérdésekhez való viszonyulását.
Az elsősorban az RMDSZ-hez közelálló ifjúsági szervezetek tagjai számára szervezett tábor másik jelentős horderejű előadása azt taglalta: milyen mértékben képesek ellensúlyozni a kisebbségek javát szolgáló határozatok a szuverenitás feladását. Az Új Európát most! című előadást Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke azzal a kérdéssel indította: van-e egyáltalán szükség egy közös Európára, és ha igen, akkor miért? Az RMDSZ korábbi elnöke szerint Románia szempontjából a válasz egyszerű: a NATO- és az EU-s csatlakozással az ország katonai és gazdasági biztonságot nyert” – közölte. „Az unió működésének nyílt vitájához nekünk, erdélyi magyaroknak is hozzá kell szólnunk, hiszen a történelem során megtapasztalhattuk, hogy a monarchia és a nemzetállam is börtön” – fogalmazott Markó, aki szerint az új Európában inkább annak a feltételeit kell megteremteni, hogy a különböző etnikumok békében tudjanak egymás mellett létezni. „Azt azonban tudomásul kell venni, hogy ez az új Európa a valamit valamiért elvet fogja követni. Európának kötelezően bele kell szólnia az országok ügyeibe, még ha ez azzal is jár, hogy szuverenitásunk egy részét fel kell adnunk – cserébe biztonságot kapunk, mint etnikum” – emelte ki az akadémia elnöke.
Winker Gyula EP-képviselő úgy tartja, semmiképp sem lenne jó, ha a kontinens a nemzetállamok Európája lenne, ahol elkülönül észak és dél, régi és új. „A versenyképesség megalapításához észak fegyelmére, nyugat tapasztalatára és kelet ambíciójára együttesen van szükség. Az olyan Európa, ahol vannak egyenlők és még egyenlőbbek, egyszerűen nem működőképes” – fogalmazott az egykori távközlési és informatikai miniszter. Sógor Csaba EP-képviselő szerint az EU nagy vitái tükrében az erdélyi magyarság problémái kicsinek tűnhetnek, de az Európai Polgári Kezdeményezés megteremtheti azt a lehetőséget, hogy ügyünket az európai kisebbségek közös ügyeként tárjuk Európa elé. „Nem egyesült európai államokra, hanem régiók Európájára van szükség, amelyben érvényesül a kisebbségek védelme. A profitorientált társadalom helyett vissza kell nézni az olasz reneszánsz világába, ahol a székely közösségekhez hasonlóan ismerték és gyakorolták a kölcsönösség, a jóindulat, a segítőkészség és a közösségi együttműködés fogalmait” – hangsúlyozta Sógor.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyar autonómia kulturális térben
Mézesmadzagként húzogatja a kormány a magyarság orra előtt az alkotmánymódosítás kisebbségvédelmi kitételeit. Garancia lehet-e néhány alkotmányos előírás Romániában a kulturális autonómia létrehozására? Lehetséges válaszként a délvidéki személyi elvű autonómia történetét jártuk végig dr. Korhecz Tamással, a Magyar Nemzeti Tanács elnökével.
Június derekán több RMDSZ-es indítványt fogadott el a parlamenti alkotmánymódosító bizottság a nemzeti kisebbségek szimbólumainak szabad használatáról, illetve arról, hogy létrehozhatják az identitásuk megőrzéséhez és kifejezéséhez szükséges önálló döntéshozó szerveiket. Az elfogadott szöveg azt is tartalmazza, hogy a hatóságoknak valamennyi őket érintő kérdésben konzultálniuk kell a kisebbségek legitim képviselőivel. Varujan Pambuccian, a nemzeti kisebbségek parlamenti frakcióvezetője szerint az RMDSZ-es indítványt valamennyi kisebbség támogatta. Az alkotmánymódosítás kitételei garanciát jelenthetnek arra, hogy a kisebbségi törvényt még idén elfogadja a román törvényhozás –, vélekedikaz örmény képviselő. Hasonlóan optimista Markó Béla RMDSZ-szenátor is, aki szerint a kisebbségbarát alkotmánymódosítás közvetlenül is megteremti a kulturális autonómia jogi kereteit, és a közigazgatási autonómiához is közelebb vihet.
A délvidéki út
A hosszú évek óta vajúdó román kisebbségi törvény eddig egyetlen képviselőházi szakbizottsági ülésen sem ment át. Márpedig kulturális autonómia nem lehetséges a kisebbségek jogállásáról szóló törvény elfogadása nélkül. Ezt bizonyítja a délvidéki példa, ahol a Kárpát-medencei utódállamok közül elsőként alakult meg a kisebbségek kulturális autonómiáját szavatoló intézményrendszer. A 16 szerbiai kisebbség a 2009-ben elfogadott törvény előírásai alapján alakíthatta meg nemzeti tanácsát, 2010-ben pedig a választói névjegyzékekre feliratkozott személyek a pártok által javasolt képviselőiket választhatták be a tanácsok vezetőségébe. A következő választást 2014-ben tartják.
Nem volt könnyű az ide vezető út, ismerteti Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke. Azt tartja, a kisebbségi jogkövetelések kiharcolása Európában egy-egy kedvező történelmi pillanathoz köthető, Délvidéken ez a milosevicsi rendszer 2000-es bukásakor érkezett el, amelyre a helyi magyarság már jó előre készült. „Az egységes autonómiakoncepciót aláíró magyar pártok törvényes alap nélkül ugyan, de létrehozták az ideiglenes Magyar Nemzeti Tanácsot, hasonlóan a később megalakult Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz. Az újonnan megalakult tanácsnak közjogi kerete és valós jogosítványai nem voltak, de megalakulása fontos előrelépés volt az autonómiakövetelés megerősítése érdekében” – mondta el lapunknak az MNT elnöke.
A következő évben – hathatós délvidéki magyar részvétellel – Szerbia hozzálátott a kisebbségi törvény kidolgozásához. 2002 februárjában született meg az új kisebbségi jogszabály, amelynek 19. szakasza szűkszavúan ugyan, de szabályozta a nemzeti tanácsok intézményét, megválasztását és elvi hatásköreit. A törvény kollektív jogként, közösségi kisebbségi önkormányzatként tüntette fel a nemzeti tanácsokat. „Ez lett az első magyar törvényesített közképviseleti intézmény Szerbiában, amelynek jogosítványait ugyan csak elvi szinten szabályozta a törvény, de már közfeladatokat ellátó köztestületként működhetett” – fogalmaz Korhecz.
A következő fontos állomás 2003: ekkor iktatták az alkotmányba a kisebbségi törvény által szavatolt kollektív jogokat. Az alkotmány szerint az országos kisebbségi önkormányzatok a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a nyelvhasználat területén bizonyos feladatokat végezhetnek el. Kiderült, hogy az újonnan elfogadott kisebbségi törvény mégsem volt az igazi, hiszen a 2002-ben megalakult elő nemzeti tanácsok csak botladozva, a mostanihoz képest szűkebb hatáskörrel működhettek. A szerb politikum megbánta a könnyen „kiengedett” kisebbségi törvényt, így ott szabotálta, ahol érte. A Kosztunica-kormányzat idején, 2006-ban leállították a nemzeti tanácsok megújításának lehetőségét.
„Ez az állapot 2008-ig tartott, amikor a koalíció megbukott. Az általános választások után a VMSZ koalíciós szerződést kötött a Demokrata Párttal, a megállapodás egyik kitétele pedig a nemzeti tanácsok törvényes megválasztásáról és jogállásáról szóló törvénytervezet elfogadása volt. Mi írtuk meg az új törvény 80 százalékát. A nemzeti tanácsok működését szabályozó törvény tehát magyar szellemi termék. 2008 végén a Demokrata Párt magáévá tette a magyar elképzeléseket, és a kormány elé vitte. Az oktatás terén azonban nagy volt az ellenszegülés, így aztán a folyamat 2009 tavaszán leállt. Ekkor fordultunk Borisz Tadics államelnökhöz, aki átpasszírozta a kormányon és a parlamenten az új törvénytervezetet” – rajzolta meg a politikus a szerencsés végkifejlet történetét.
Viták kereszttüzében
A kulturális autonómiát szabályozó 2009-es törvény a 2002-es kisebbségi törvényhez képest többletjogokkal és többlethatáskörökkel ruházta fel a nemzeti tanácsokat a kisebbségi lét két legfontosabb területén: az oktatásban és a kultúrában. A törvény kapcsán a délvidéki magyar pártok között is kemény viták alakultak ki. A Magyar Nemzeti Tanács választásait kétharmados többséggel megnyerő Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) az RMDSZ-hez lehetne hasonlítani, annyi kiigazítással, hogy a délvidéki párt politizálása az RMDSZ-énél jóval eredményesebbnek mondható. A VMSZ délvidéki magyar ellenfelei azt kifogásolták, hogy a választásokat a szövetség szervezi meg. A többi magyar párt azt szerette volna, ha állami hivatal kezeli a választói névjegyzéket, azaz saját nyilvántartása alapján a belügyminisztérium állítja össze, hogy a listák egyetlen magyar párthoz se kerülhessenek, ám ezt hosszas tárgyalások után a belügy elutasította. Hogy a vitára pontot tegyenek, a VMSZ azt ajánlotta: közösen kezeljék a névjegyzéket, amelyre minden délvidéki magyar szavazópolgár szabad akaratából iratkozhat fel. Közös munka mégsem lett, de „azzal, hogy Sólyom László és Orbán Viktor teljes mellszélességgel mellénk állt, és az embereket bátorította a választásokon való részvételre, rekordidő, gyakorlatilag egy hónap alatt elkészítettük a magyar választói névjegyzéket” – idézi fel a 2010-es történéseket az MNT elnöke.
Be kellett épülni a szerb jogrendszerbe
A délvidéki politikus elismeri, hogy a törvényben kevés az olyan autonóm hatáskör, amely teljes egészében a nemzeti tanács közhatalmi jogosítványa, a jogosítványok többsége az állami döntéshozatalban való részvétel. „Mi nem a jogrendszerrel szembeni megoldást választjuk, hanem az adott jogrendszert kiegészítő megoldásokat. A törvény ellenzői ezt alapjában elutasították. Egy teljesen új intézményt, autonómiatestületet úgy kellett beépíteni a jogrendszerbe, hogy működőképes maradjon. Például, hogy a magyar diákok számára írt tankönyveket csak a Magyar Nemzeti Tanács beleegyezésével lehessen elfogadni. A törvény által szabályozott keretben, sok tekintetben megkerülhetetlenné tettük a kulturális önrendelkezést szavatoló Magyar Nemzeti Tanácsot” – magyarázza Korhecz, aki szerint a jogosítványok legtöbb esetben vétójogra vagy kizárólagos javaslattevő jogra szorítkoznak. A nemzeti tanács kezdeményezése nélkül sok mindent nem lehet megtenni, de az ő jóváhagyása szükséges. Délvidéken például a magyar iskolaszékek által meghozott döntéseket az igazgató személyéről a nemzeti tanácsnak kell jóváhagynia.
A nemzeti tanácsok jogosítványai a kultúra és a közoktatás valamennyi területét érintik. A nemzeti tanács autonóm joga, hogy átveheti az állami intézmények alapító jogait. A politikus szerint folyamatban van a teljes kulturális és oktatási rendszer átvétele, azzal a kitétellel, hogy a finanszírozás fölött továbbra is a szerb állam rendelkezik. „Kicsit olyan ez, mint Magyarországon az egyházi iskolák helyzete: fenntartó és alapító az egyház, de az állami költségvetésből finanszírozzák az iskolákat” – példálózott Korhecz. Akik ellenzik vagy nem ismerik el a nemzeti tanács hatáskörét, azokat bírósági úton perelik. Az elnök szerint eddig 17 ilyen pert nyertek meg, tehát a törvény működőképes.
A kulturális autonómia-rendszer magyar bírálói szerint az utódállamok kisebbségbe szorult magyarsága számára a területi autonómia az igazi megoldás, amelynek kiegészítéseként kellene működnie a szórványban érvényesíthető személyi elvű, kulturális autonómiának. Az eddig megtett utat Korhecz sikertörténetnek tartja, de elismeri: előbb-utóbb területi önkormányzást is be kell vinni a rendszerbe, ha megnyugtatóan szeretnénk rendezni a kisebbségek ügyét. Példaként a svájci olaszokat említi, akik számbelileg a legkevesebben vannak, mégis gyarapodó közösség, mert kantonjuk kis államként működik.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Csíkszentkirálytól a Tatroson át Degettesig
„A moldvai csángók kultúrájának és nyelvének történeti, nyelvi asszimilációs folyamatainak leghitelesebb, szintetikus látásmódú kutatója és hírvivője” – ez áll az Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény díj indoklásában, amelyet Tánczos Vilmos néprajzkutató, egyetemi docens nemrégiben vett át a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől. A Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék oktatójával nem csak csángókról, hanem elhivatottságról, az első fényképezőgépről, Csíkszeredáról, „kutató” és „adatközlő” emberi kapcsolatáról is beszélgettünk.
– Ma már létezik kifejezetten néprajz szak, ám ön még magyar–orosz szakon végzett. Mikor fordult a figyelme a népi kultúra felé?
– Azt tartom, hogy az ember lehetőleg olyasmivel foglalkozzon, amibe belenevelődött vagy amihez köze van. Sokszor elmondom a hallgatóknak is, hogy Mikszáth Kálmánból akkor lett sikeres író, amikor a saját szülőföldjével kezdett foglalkozni, vagy Tamási Áron akkor írt igazán jól, amikor itthon élt, Erdélyben. Én falusi, paraszti környezetből származom, és ez számomra meghatározó. Mióta az eszemet tudom, foglalkoztatott a székely falu és annak átalakulása. Szülőfalumban a fafaragó kör vezetője, a falumúzeum szervezője, Csiszér Imre tanító bácsi hívta fel a figyelmemet először arra, hogy a paraszti világ nem lenézendő, hanem megőrzendő. Aztán a csíkszeredai Mikó-várban működő múzeum idős igazgatója, János Pali bácsi magyarázta lelkesen a kiállítási anyagot, és bizonyította, hogy a paraszti kultúra érték. Középiskolás korom másik nagy revelációja a táncházmozgalom elindulása volt: teljesen új attitűddel szembesített. A mai Márton Áron Gimnázium dísztermének ajtaján egyszer csak plakát jelent meg, rajta: „Másként akar szórakozni?” Így, magázó formában, és ez azt jelentette, hogy vége sulibulinak, diszkónak, jött helyébe a táncház. A mozgalom résztvevői – köztük a létrejövő Barozda együttes – újfajta magatartást honosítottak meg. Fontosnak tartották a hiteles- és a műfolklór közötti különbséget, lényegesnek tekintették az autentikus világgal való élő kapcsolatot. Addig a kisváros lenézte a falut, velünk diákokkal is igyekeztek elfelejtetni tájszólásunkat, viseletünket. A város a polgári hagyományokat preferálta, érdekes módon azonban Csíkszeredának nem sikerült asszimilálnia a falut, sőt épp fordítva történt: olyan mérvű volt a faluról való beözönlés, hogy a falu asszimilálta a várost. Csíkszereda jó értelemben véve elfalusiasodott, kapott valamit a falutól.
– Mikor ment először gyűjteni?
– Talán tizenegyedikes lehettem, amikor láttam, hogy a táncházasok falura járnak. A nagynéném egy tarisznyára ültette meg a tyúkot, rovásírásos jel volt rajta. Kivettem a tarisznyát a tyúk alól, megmostam, és azzal kezdtem Csíkszeredába iskolába járni, abban hordtam a könyveimet, és azzal mentem Gyimesbe gyűjteni. Gyűjteni? Jártunk Gyimesbe, mert illett abba a környezetbe járni, de sem magnetofonom, sem fényképezőgépem nem volt. Figyeltem, és leírtam mindenféle dalt. Az első magnómat az egyetemi ösztöndíjamból spóroltam össze, az első fényképezőgépemet, egy Smenát pedig egy Erdélybe látogató dunántúli lánytól kaptam ajándékba.
– A kilencvenes évek elejéig Gyergyóditróban, majd Tusnádfürdőn tevékenykedett magyartanárként. Azért megmaradt kutatónak is?
– Abban az időszakban én elsősorban tanárnak tartottam magam, s bár továbbra is jártam Moldvába gyűjteni, mindenekelőtt a tanári feladataimmal foglalkoztam. Nem tudtam megcsinálni, amit sok más kollégám igen, hogy ingázás közben is Max Webert és Mircea Eliadét olvassak. Annyira megérintett a gyerekek problémája, az egész pedagógiai tevékenység, hogy képtelen voltam kilépni belőle. Nem tudtam úgy „tudomanyizálni”, hogy osztályfőnökként azt kellett látnom, az egyik gyerek homloka gyöngyözik az éhségtől, miközben a másik tízóraiját nézi, vagy úgy, hogy a milíciára kellett mennem megtudni, hogy a gyereket miért vitték el az osztályomból.
– 1992 óta viszont a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója. Hogyan változtak a prioritások?
– Szakmai munkám három pillérre helyeződött: egyrészt tanítani kellett, másrészt kutatni a doktori disszertációmhoz, harmadrészt tudományos írásokat kellett megjelentetnem. Tulajdonképpen úgy érzem, a mai napig rendjén van ez a három pillér, és egyre jobban érzem magam az egyetemistákkal, a 18-25 év közöttiekkel. A gyerekeim korosztályához tartoznak, ezért kicsit úgy is tekintem őket. Látom a problémáikat, jobban, mint húsz évvel korábban. Semmivel sem könnyebb a sorsuk, mint a miénk volt. Mások a problémáik, de a helyzetük a bizonytalanságérzet miatt nehéz. Nehéz úgy jövőt építeni, hogy minden változik, semmi biztos nincsen. Mai napig szeretem az életem didaktikai részét, és a terepet is nagyon kedvelem, mert valahogy a véremben van ez a nomád szemlélet. Mindenfele nagyon szeretek „tekeregni”, mindegy, hogy Moldvában vagy Párizsban, csak „szimatolhassak”. És mindenhol nagyszerű emberekkel lehet találkozni – ez egyben a terepmunka jó értelemben vett „rákfenéje” is. Az utak során teremtődő kapcsolatokat mind karban kellene tartani, időnként találkozni kellene, legalább leveleket, e-mailt írni, jelezni, de ez néha egyszerűen túl sok, nincs idő rá.
– Moldvában archaikus népi imákat gyűjtött számos alkalommal. Hogyan lehet ezt a személyes műfajt kutatni?
– Az archaikus vagy akár a liturgikus imaszövegek nem annyira bensőségesek, mivel a hagyományos ember vallásossága eltér a modern emberétől. Utóbbi magánügynek tekinti Istenhez való viszonyát, a hagyományos ember számára viszont a hit nyilvános megvallása szinte kötelesség. Moldvában volt olyan, hogy a család együtt, térden állva imádkozott, én ott voltam, de nem zavartatták magukat. Bár az imádság egyrészt belső ügy is, mert olyan is volt sokszor, hogy sírva fakadt valaki imamondás közben, mert azt mondta, hogy ezt az imát „mámókámtól” vagy „tátikámtól” tanulta, és szeretettel emlékezett a nagyszülőjére. A nyilvánossághoz való viszony viszont teljesen más az olyan hagyományos társadalmakban, mint amilyen a moldvai is. A hagyományos ember inkább megosztja örömét, fájdalmát a falu társadalmával, de akár egy kívülről érkezett emberrel is. Nagyobb a bizalom, mint a modern ember esetében.
– Hogyan lehet ezt a bizalmat megfelelően kezelni?
– Mikor az ember odamegy a magnetofonjával vagy kamerájával, személyes viszonyokat kell teremteni, és később is ennek megfelelően kell viselkedni. Ezt a magyarországiak például viszonylag nehezen értik meg. Ha engem valaki megtisztelt azzal, hogy elmondta nekem a gondját, baját, netán szállást adott, megetetett, megitatott, akkor fontos, hogy következő alkalommal ismét megkeressem vagy legalább az úton megismerjem, vagy ha fényképet ígértem neki, akkor el is vigyem. Azt nem lehet csinálni, hogy valaki ma adatközlőm, holnap meg nem köszönök neki az utcán. Ha meg sem ismerem, joggal érezheti úgy, hogy csak kihasználja ez a modern világ, utána ő is elfordul, bezárkózik. Ördögi kör, és sajnos rossz irányba megy e tekintetben az erdélyi társadalom is.
– Sokszor találkozott hasonlóval?
– Sajnos igen. A kilencvenes évek legelején például egész Erdélyről szóló filmet forgattunk, a tizenegy tagú stáb munkáját szakértőként segítettem Csíkban, Gyimesben és Kászonban. Akkor kezdett sugározni a Duna Televízió, és a Székelyföldön akkora volt a lelkesedés, hogy mindent megtettek volna az emberek a stábért. A budapestiek el is voltak képedve, mondván, hogy odaát utálják őket, itt meg kürtőskalácsot sütnek nekik és töltik a pálinkát. Mondtam, ne búsuljanak, tíz év múlva itt is utálni fogják a filmeseket. Így is lett. Egész más most megjelenni kamerával Erdélyben vagy Moldvában, mint húsz évvel ezelőtt, az emberek már félnek a kamerától, mivel visszaéltek a bizalmukkal.
– Manapság nehezebb kapcsolatot teremteni?
– Régen sztereotípiák működtek arról, hogy ki a néprajzos, és mit akar: jön, énekeltet minket, szép viseletben le akar fényképezni, le akarja a házunkat rajzolni, mert az milyen szép. Ez a romantikus kép általános volt Erdélyben a kutatóról, akitől azt várták, hogy megörökítse őket. Ez működött, és ha azt mondtam valakinek, hogy az imára vagy dalaira vagyok kíváncsi, akkor ő elmondta, elénekelte. Az utóbbi időben viszont nehezebb a kutató dolga: ma meg kell magyarázni, mit miért csinálok, hová kerül az anyag, ki miért kap pénzt. Persze a diktatúrában is voltak akadályok: nem lehetett például valakinél csak úgy aludni. Amikor legelőször mentem Moldvába, Kallós Zoli bácsi adatközlőihez mentem: pontosan le volt nekem rajzolva, hogy hol laknak a faluban, hogy ne kelljen senkitől semmit kérdeznem. Tudtam, hogy ott kapok szállást.
– Van olyan magyarok lakta moldvai település, ahol még nem járt?
– Nincs. A számítógépemen falvanként csoportosítom a gyűjtött anyagokat: minden csángó faluból van hangfelvételem és fényképem, erre büszke is vagyok. Az igazán nagy élményeket nem az olyan ismertebb falvak, mint Klézse, Pusztina vagy Lészped jelentették nekem, hanem azok, amelyekről alig tudott valaki. Például egyszer drótkötélen kellett átmennem a Tatroson Degettesre, mert a hidat elvitte a víz. A faluban a középső és idős generáció még tudott magyarul, nagyon szép archaikus népi imádságokat vettem itt fel, miközben csak kevesen tudják, hogy létezik ilyen magyar település. Vagy Bruszturósza Kökényes nevű falurészében kiültettem egy idős bácsit a padra, leültem mellé a magnóval, és beszélgettünk a faluról meg a katonaélményeiről. Körénk gyűlt a háza népe, gyermekei, unokái, és csapkodták a kezüket előttünk, mert nem is tudták, hogy az öreg milyen nyelven beszél. Nekem ezek nagy élmények voltak. Az északi csángó Jugánban Gerka Mária néni az utolsó, aki a falu sajátos, egyedi nyelvjárását beszéli, és akinek 1932-ben maga Lükő Gábor udvarolt. Nála ötször-hatszor is voltam, de valahányszor jöttem el tőle, mindig imbolygott a kezem a kilincsen, hogy vajon mindent megkérdeztem-e tőle, amit kellett.
Tánczos Vilmos
Néprajzkutató, egyetemi előadótanár, 1959. október 21-én született Csíkszentkirályon. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar–orosz szakán végezte, szakmai pályáját magyartanárként kezdte. 1992-től a kolozsvári BBTE bölcsészkarának munkatársa. Doktori disszertációját 1999-ben védte meg Moldvai csángó archaikus népi imádságok. Archetipikus szimbolizáció és élettér címmel. 2000–2003 között a Sapientia Alapítvány kurátora és elnökhelyettese volt, két éven át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megbízott rektorhelyettesi tisztségét töltötte be, 2000–2004 között a Sapientia Alapítvány Tudományos Tanácsának elnökeként tevékenykedett. Kutatási területei a népi vallásosság témaköréhez kapcsolódnak, azon belül is főként az archaikus népi imádságok, a moldvai csángók népi vallásossága, a folklór szimbólumai, a csíksomlyói búcsú vallási néprajza. Számos önálló kötet és tanulmány szerzője, több kiadvány szerkesztőjeként működött közre.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nem engedünk az egységes Székelyföldből – Közvita Bálványoson Románia regionális felosztásáról
„A mai találkozó után meggyőződésem, találunk egy olyan megoldást, amely minden fél számára kielégítő és a legkevesebb feszültség árán megvalósítható” – nyilatkozta tegnap Bálványoson Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes a Románia regionális átszervezéséről tartott közvitán.
Majd minden hozzászólásában elismételte: döntés még nem született, de Románia modernizációja, fejlődése miatt szükséges az átalakítás, és azon igyekeznek, hogy minden itt élő számára biztosíthasson az állam „egy minimális civilizációs szintet”. Nem maradt előtte titokban az itt élők véleménye sem, s bár a házigazda megyei önkormányzat Bálványosra „rejtette” a közmeghallgatást, legalább kétszázan megjelentek. A Kovászna, Maros és Hargita megyéből érkezett politikusok, polgármesterek, önkormányzati képviselők – pártállástól függetlenül – megfogalmazták, a székelység bármilyen törvényes eszközzel megvédi szülőföldje egységét.
Székely zászlók fogadták
Székely zászlókkal díszített falvakon áthajtva érkezett csütörtök este Liviu Dragnea Bálványosra, Oltszemen, Málnáson, Mikóújfaluban és Bükszádon több mint kétszáz lobogót tűztek ki házaikra a helyiek, hogy jelezzék a miniszterelnök-helyettesnek: Székelyföldön jár. Tömeges megnyilvánulásra a helyszín nem adott lehetőséget, de mint-egy tucatnyian – az EMNP, SZNT, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői – felsorakoztak a konferenciaterem bejárata előtt, felirataik négy nyelven hirdették a bukaresti vendégnek: Székelyföld egységes régió! A bejárat előtt hatalmas székely zászlóval álló bélafalvi Boldizsár Bélával szót is váltott Dragnea, „Nem akarjuk, hogy szétdarabolják Székelyföldet” – mondotta Boldizsár, mire érkezett a miniszterelnök-helyettes szellemesnek szánt válasza: „majd Teleormanhoz csatoljuk”. „Azt meg végképp nem akarjuk, ott túl sok az analfabéta, most jöttek ki a statisztikák” – replikázott Boldizsár Béla.
S mintha ez adta volna meg a hangot, a teremben oldott, nyílt, sokszor kemény véleményeket megfogalmazó párbeszéd zajlott. A beszélgetés moderátora, Vasile Dâncu, a közmeghallgatás, az általuk kezdeményezett közvita lényegére hívta fel a figyelmet: helyben akarnak tájékozódni, az itt élők véleményére kíváncsiak, hogy „ne a Bukarestben politizáló magyarok hozzák meg a döntést a Bukarestben politizáló románokkal”. Itt most döntések nem születnek, és ez nem egy politikai összecsapás, hanem lehetőség egymás véleményének, álláspontjának megismerésére. Megértették a Bálványosra vezető nagyon rossz út üzenetét is, és meggyőződése, ha korábban megtörtént volna a regionális átszervezés, ez az út nem így nézne ki – mondotta.
Erős medve, ravasz róka
Házigazdaként Tamás Sándor Székelyföldet mutatta be, kivetített képekkel illusztrálva, hogy tájainkon a medve is otthon érzi magát, jó a levegő, ez a borvizek hazája, egy régió, amelyet szorgalmas emberek laknak. Egy újabb központosítás tanúi vagyunk, s közben azért kell rettegnünk, hogy ravasz szándékkal (egy róka jelent meg a kivetítőn) fel akarják számolni megyéinket. Ajándékként székely népviseletbe öltözött babákat, szilvapálinkát és egy, a három magyar megyét jelképező kerámiaedényt adott át Liviu Dragneának.
A róka–medve hasonlat nem hagyta nyugodni a vendégeket, Dâncu azonnal közbeszúrta: a medve lehet erősebb, de a mesékben a ravasz róka gyakran legyőzi, és Dragnea is ezzel indította felszólalását (miután magyarul is elmondta: Jó napot!), ő régi vadász, sok rókát lelőtt, kevésnek sikerült őt legyőznie. Hogy oldja a hangulatot, egy előző este hallott történetet is elmondott: a Konstancáról Bálványosra üdülni érkezett vendégek férfitagjait késő estig hiába várták haza asszonyaik, s végül az egyik feleség az erkélyen helyezkedett el urát lesve. Egyszer rettenetesen kiabálni kezd: medve, medve... mire rászól az egyik helybeli: asszonyom, ha én Konstancára utazom, nem állok ki a teraszra kiabálni, hogy hajó, hajó... Populista szándékbemutató
Liviu Dragnea bő negyven percben ismertette a kormány szándékait, prezentációja első fele a decentralizáció fontosságáról szólt, arról, mennyire fontos, hogy a döntéshozatal Bukarestből helyi szintre kerüljön. Jóformán ki sem ejtette azt a szót, hogy régió, megyékről, helyi önkormányzatokról szólt, populista közhelyeket sorakoztatott fel arról, miként akarják megkönnyíteni az emberek számára az ügyintézést, több hatalmat adni a helyi választottaknak (nem véletlenül, a teremben főleg polgármesterek, helyi és megyei választottak kaptak helyet). Térképeket mutatott be, nyilakkal színesítve, igazolandó nyolcmegyés elképzelésük létjogosultságát, ám ezek az ábrák azt sugallták, holnap a ma elmondottak ellenkezőjét is bizonyítani lehet velük. Kevés konkrétumot, de annál több jó szándékot igyekezett tükrözni.
Székelyföld régiót akarunk
A székelyföldi magyarság álláspontját Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ismertette: sok mindenben közös az elképzelésünk, decentralizációt akarunk mi is, az ország modernizálását, a jelenlegi „szklerózisos rendszer” felszámolását – mondotta. Felidézte, hogy a sokak által „nem létezőnek” nevezett Székelyföld „nem létező” lakói harcoltak annak idején Mihai Viteazul mellett, s róluk is szól a Gyulafehérvári Nyilatkozat, amely szerint „az új Román Állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak”.
Vázolta a fejlesztési régiók eddigi működésére vonatkozó adatokat: a lakosság 70 százaléka vesztese lett ennek a megoldásnak, és konkrét számokkal oszlatta szét azt a mítoszt, hogy Székelyföld a legszegényebb megyék közé tartozna. Bemutatta azt is, ha a Közép Régió hat megyéje ebben a felállásban marad, akkor a három székely megye jelentős összegeket veszít az európai alapokból, külön régióban lakosonként 170 euróval több jutna nekik (összesen 180 millió euró), mint a Közép Régióba tartozva, ahol továbbra is mindent lefölöz Szeben, Brassó, Fehér megye. Decentralizációt akarunk, Kovászna, Maros és Hargita megyéből álló fejlesztési régiót, Marosvásárhely központtal, harmadik lépésként pedig azt, hogy ez a régió közigazgatási státuszt nyerjen – hangsúlyozta Antal Árpád, és szavait a terem hosszas vastapssal jutalmazta.
Határozott vélemények
A bemutatók után a párbeszéd következett, aki szólni akart, megtehette, Vasile Dâncu mindenkinek megadta a lehetőséget. Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere a távol eső régióközpontok okozta nehézségekre hívta fel a figyelmet, s kimondta kere-ken, mi itt, Székelyföldön nem akarunk még egy fölénk rendelt közigazgatási szintet, azt szeretnénk, ha saját dolgainkról mi dönthetnénk. Péter János, az SZNT alelnöke átadta Izsák Balázs elnök nyílt levelét, amelynek legfontosabb részleteit kicsit később Kulcsár-Terza József fel is olvasta. Nem sokat köntörfalazott Sorbán Attila, az EMNP Hargita megyei elnöke: mi székelyek vagyunk, nem románok, nem akarunk egyebet, mint ami más európai kisebbségeket is megillet, és ezért minden törvényes eszközzel harcolni fogunk, annál is inkább, mert az elmúlt évtizedekben folyamatosan átvertek, becsaptak bennünket.
Klárik László, az RMDSZ háromszéki szenátora arra hívta fel Dragnea figyelmét, hogy decentralizációról beszél, de egyelőre semmit nem tudni arról, melyik minisztérium milyen hatásköröket hajlandó átadni. A Néppárt háromszéki elnöke, Benedek Erika pedig annak is hangot adott, hogy nemcsak önálló régiót, de autonóm Székelyföldet akarnak az itt élők, és átadta a pártja regionális elképzeléseit tartalmazó dokumentumot. A magyar fiatalok álláspontját Demeter Ferenc tolmácsolta.
Hol vannak a román lányok?
Szót kaptak a románság képviselői is: egy marosvásárhelyi ügyvéd, egyetemi tanár azt magyarázta el, hogy azért képviselte a prefektúrát a Hargita megyei zászló elleni perben, mert a románság jelképei nem kaptak helyet a lobogón, majd hosszasan fejtegette, nem akarnak egy, a sztálinista Magyar Autonóm Tartomány-szerű képződményben élni. Politikai döntésre van szükség, de a kormánynak figyelnie kell arra, meddig megy el a kompromisszumokkal – figyelmeztette a miniszterelnök-helyettest. Ioan Lăcătuşu azt részletezte, milyen nehéz a románok helyzete Székelyföldön, mennyire nem kapnak támogatást a mindenkori kormányoktól, s panaszát megfejelte azzal is, hogy lám, itt a vendégeket fogadó lányok között sincs egyetlen román népviseletű. Dragnea erre csak annyit mondott: miért nem hoztak egy román lányt, biztos nem akadályozta volna meg senki. Lăcătuşu sértetten távozott a teremből.
Kinek jó és kinek rossz?
A felszólalásokra Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere tette fel a pontot: le kell végre számolni azzal a tévhittel, hogy ami jó Székelyföldnek, az rossz Romániának, és ami rossz Székelyföldnek, az jó az országnak. A normális együttélés jelképeként felkérte Ioan Lăcătuşut, hogy ősszel együtt látogassanak el óvodákba, ahol ő románul olvasna fel Creangă-meséket, Lăcătuşu pedig magyarul tolmácsolhatná Benedek Elek történeteit. „Ez lenne a normális együttélés, egymás tisztelete” – mondotta – „s akkor megszűnnének azok a problémák, amelyek 1921 óta meghatározták életünket”. Ő is nyíltan kijelentette: autonómiát akar Székelyföldnek, ezt nem titkolja, s felhívta a miniszterelnök-helyettes figyelmét a regionális nyelvek fontosságára: egy térségben, ahol jelentős nemzeti közösség él, nyelvének hivatalossá kell válnia, azonos rangúvá az állam nyelvével. A hozzászólások sorát a házigazda polgármester Daragus Attila zárta, ő is a rossz útra hívta fel a figyelmet, hogy ilyen körülmények között nem kihasználhatóak a térség rendkívüli adottságai.
Dragnea és Dâncu egyaránt elégedetten nyilatkozott a lezajlott eszmecseréről, igyekeztek megnyugtatni az itt élő románokat, hogy az ő álláspontjukat is figyelembe veszik, s felhívták a magyarság képviselőinek figyelmét: ha annyira jó az, amit akarnak, erről meg kell győzniük az itteni román közösséget is. „Azt szeretném, ha Grama képviselő úr jönne az önök javaslatának támogatójaként Bukarestbe, és őt Lăcătuşu úr kísérné” – mondotta Dragnea. A sajtótájékoztatón már sok újdonság nem hangzott el, a miniszterelnök-helyettes megkerülte az etnikai régióra, autonómiára vonatkozó kérdéseket, meglepő talán csak az a kijelentése volt, hogy meggyőződése, őszre, mire elkészül a regionális felosztás tervezete, kialakul az az álláspont, amely minden felet kielégít. Lapunk kérdésére, hogy miért dugták el a vitát Bálványosra, hisz mindenütt a megyeközpontok adtak ennek helyet, csak mosolygott, maga sem érti, ezt Tamás Sándorék szervezték ilyenformán, bizonyára azt akarták, hogy végigjöjjön ezen az úton. Egyébként megígérte, lesz pénz a felújítására.
Zászlótörvényt is ígért
Liviu Dragnea bejelentette: a kormány elé terjeszt egy jogszabálytervezetet, amely törvényes lehetőséget teremt a helyi hatóságok számára saját zászló elfogadására. „Egy alapvető elv, hogy a saját zászlót ki lehessen tűzni közintézményekre, polgármesteri hivatalokra, megyei tanácsokra, illetve a helyi hatóságoknak alárendelt intézményekre”, hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes, kijelentve, azt akarja, mielőbb „elfogadjuk ezt a jogszabályt, amely szabályozna egy olyan területet, amely megmagyarázhatatlan módon maradt szabályozás nélkül. Így egyfelől megteremtené a törvényes lehetőségét annak, hogy a helyi hatóságok saját zászlót fogadjanak el, másfelől néhány minimális szabályt rögzítenénk”, ezek között a zászló méretét, kitűzését említette. Izsák Balázs SZNT-elnök nyílt levele Liviu Dragneának
A Székely Nemzeti Tanács elnöke levele elején a ma is érvényes jogszabályt, az 1968-as 2-es számú törvény 3. cikkelyét idézi, amely értelmében a „megye városokból és falvakból tevődik össze – amelyek az ország területi-közigazgatási megszervezésének alapegységei – a földrajzi, gazdasági, társadalmi-politikai, etnikai körülményeknek és a lakosság kulturális kapcsolatainak és hagyományainak a figyelembe vételével.”
Felhívja a figyelmet, hogy e jogszabállyal összhangban jött létre annak idején a magyar többségű Hargita és Kovászna megye, s most a régiósítás során fel akarják rúgni azokat az elveket, amelyeket még Nicolae Ceauşescu sem mert elvetni. Hivatkozik és részletesen idézi azokat a nemzetközi dokumentumokat, amelyeket Románia is ratifikált, s melyek ugyanezen elvek mellett állnak ki.
Leszögezi, „a régiósítás kérdése kisebbségi jogokat érint, és ezáltal nemzetközi együttműködés tárgya, és európai biztonságpolitikai kérdés is egyben!”, s hangsúlyozza: „Önnek is tudatában kell lennie, hogy nem fogják tudni figyelmen kívül hagyni az egy tömbben élő 700 000 székely akaratát, akik nem értenek egyet a kormány régiósítási tervével, és akik kifejezték azt az akaratukat, hogy Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió”. „Végül biztosítom Önt, hogy mi, székelyek nem fogjuk engedni szülőföldünket a hozzá nem értés és a gyűlölet prédájává tenni, ha kell, a polgári engedetlenség eszközével is élni fogunk, hogy Székelyföld egységét megőrizzük” – zárja Liviu Dragneának címzett nyílt levelét Izsák Balázs.
Farkas Réka
Háromszék
Erdély.ma

Hullnak a miniszterek
Öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a legfelső bíróság Relu Fenechiu liberális párti közlekedési minisztert egy korrupciós perben. Fenechiu benyújtotta lemondását a miniszteri tisztségről, de nem mondott le parlamenti mandátumáról. A szaktárcát ideiglenesen Victor Ponta miniszterelnök irányítja, az új tárcavezetőt is a liberális pártnak kell jelölnie.
Fenechiut bűnrészesként hivatali hatalommal való visszaélésben találták vétkesnek: 2002 és 2005 között az általa birtokolt vagy veze-tett cégek egy állami áram-szolgáltató vállalatnak használt transzformátorokat adtak olyan feltételek mellett, mintha újak lettek volna, és ezáltal mintegy hatmillió lej kár érte az állami vállalatot. A „Transzformátor”-ügyben a lemondott miniszter fivére, Lucian szintén öt év letöltendő börtönt kapott. Ioan Turbatu, a Moldvai Elektromos és Energetikai Karbantartási és Szolgáltatási Fiókvállalat (SISEE) 2002–2004 közötti vezérigazgatója, illetve utódja, a Moldvai SISEE 2004–2005 közötti vezérigazgatója, Ion Mărghidan fejenként hatévi letöltendő börtönbüntetést, Petru Andronache pedig, aki a Moldvai SISEE kereskedelmi igazgatója volt 2002–2005 között, hét év letöltendő börtönbüntetést kapott minősített és ismételt hivatali visszaélésért. A bíróság ugyanakkor elrendelte, hogy a hat vádlottnak 6 327 390 lej anyagi kárt is ki kell fizetnie. A döntés nem végleges, a legfelsőbb bíróság öttagú tanácsánál lehet fellebbezni.
Februárban az Európai Bizottságnak a román igazságszolgáltatási reformok állapotát értékelő jelentése bírálta a kormányt amiatt, hogy több olyan tagja van, akiknek az igazságszolgáltatással gyűlt meg a bajuk. A szóban forgó személyek egyike Fenechiu volt. Victor Ponta miniszterelnök akkor azzal érvelt, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, és közölte, hogy csak akkor kell távoznia a miniszternek a kormányból, ha elítéli a bíróság.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely Nemzetgyűlést Agyagfalvára
Nyílt levélben kéri fel Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét és Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökét Biró Edith Székelyudvarhelyi SZNT-elnök és Nagy Pál, az EMNT udvarhelyszéki elnöke, hogy – az 1848. október 16–18. közötti agyagfalvi Székely Nemzeti Gyűlés mintájára – az eddigi tiltakozássorozat újabb jelentős állomásaként „a két szervezet közösen kezdeményezze a Székely Nemzetgyűlés összehívását 2013 októberében Agyagfalvára, méltóan viszonyulva őseink szabadságszeretetéhez és áldozatkészségéhez, és tanulván az akkor elkövetett hibákból.”
A kezdeményezők felhívják a két szervezet vezetőjét, mihamarabb kérjék fel az erdélyi magyar politikai pártokat a közös szervezésre és tevékeny részvételre, hogy „valóban teljes összefogással megvalósuló, nemzetközi visszhangot is kiváltó esemény lehessen”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mindenki bejuthat kilencedikbe
Ötvenhárom magyar és huszonöt román tannyelvű osztályba, valamint három speciális csoportba, összesen 2220 helyre felvételizhetnek a háromszéki nyolcadikosok, akik a felvételi lapokat már korábban kitöltötték.
Számítógépes program segítségével kedden osztják el a felvételizőket a megjelölt opciók és a felvételi általános alapján. Tanév elején 1971 diák kezdte meg Háromszéken a VIII. osztályt, de csak 1680 fejezte be úgy, hogy mindenből lezárták, némelyek megbuktak, mások tanév közben kimaradtak. Az egységes felmérőn 1580-an vettek részt, 1202 tanulónak sikerült minden vizsgája, de ettől függetlenül minden nyolcadikos bejuthat, mert több a helyek száma, mint a jelentkező. Az üresen maradt helyekre az elosztás második fordulóját július 25-én tartják.
(fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Király László: Cédula
1965 április 30-án éjjel a következő egyének tartózkodtak a Carpati utca 3. szám alatti padlásszobában úgymint Farkas Árpád elvtárs egyetemi halgato (magyarszak) Király László elvtárs egyetemi halgato (oroszmagyarszak)
Vári Attila egyetemi halgato de lehet
Vári nem volt ott éppen akkor de ott lehetett volna mert mindig ott szokot lenni
Czegő Zoltán koncsentrás katona aki Zilajrol (Zalau) jött két napos kimenövel rendelkezve civilben és Molnos Lajos elvt. (magyarszak).
Amikor Molnos elvtárs és Czegő elvtárs megérkezett a fent emlitett padlásszobába aminek az ajtaja soha sem szokot zárva lenni Farkas elvtárs és Király elvt. már aludt mert a kocsmák rég bezártak mert holnap Május 1-je volt de Czegő és Molnos elvtárs még vásárolt a Melodi bárba 1 (azaz egy) liter curacao likőrt amit a pincér tanusithat amit magukkal vittek K. és F. lakásába s ott megitták szivarazva és hangoskodva ahogy máskor is szoktak ebben a helyiségben és Mol. elvt. az ö részét fél óra múlva ki is hányta
A jelen lévök különbözö témákrol beszélgettek amit az utcárol nem lehetet hallani hadonászva verseket orditoztak amiket ök irtak hajnalig ami az utcára is kihallatszott elég messze
Hajnalban mind kiálltak a fa erkélyre amelyik könnyen letörhetett volna és azt kiabálták hogy ebben az országban ök kiáltják először Éljen Május Elseje mert a felvonulok ilyenkor még mind alusznak s kiabálás után el kezdték énekelni az internacionálét azt hogy föl föl ti rabjai a földnek amit amikor meghallott a házigazda aki hegedüs a magyar operába felment az emlitett elvtársakhoz és nehezen lecsendesitette öket mert mindegyiket elviszik rögtön ha ez kiderül ezt mind a négy vagy öt elvtárs megértette hogy jó a figyelmez- tetés és elaludtak de még össze beszéltek hogy felvonulni nem mennek pedig szép idö van.
Cluj 03.05.1966
Servesc Patria
/ezen a találkozon nök nem voltak/
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ami látható, ami sejthető (Olvasólámpa)
„Ki erre, ki arra esküszik; tarka a világ, mint bohóc ruhája…”
(Diderot: Rameau unokaöccse)
Kedden a kánikulában feltűnően nagyszámú érdeklődő előtt került sor a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében A látható jelentés című, színház- és filmművészeti tanulmányokat tartalmazó könyv bemutatójára.
Egyed Emese mutatta be az antológiát, aki Diderot színházi elképzeléseiről közölt igen érdekes tanulmányt, s megpróbálta a többi írást is korunk távirati stílusában bemutatni, összevonta a könyv előszavát saját igen érdekes tanulmányával, s kiderült a Diderot-tanulmány szövegébe belesimuló részletekből, hogy mit is akar ez a könyv. „Van ugyan közönsége a színházi előadásnak és a filmnek, de sokan a két világot összemérhetetlennek tartják, híveiket pedig különböző szekértáborok tagjainak. Itt keressük kutatásunk tárgyát. Mert ha vállalkozunk – bár néhány, tanulmány terjedelmű kísérlet erejéig – annak vizsgálatára, miben áll a változás, fel kell fedeznünk a nagy újítókat, nemcsak a valamikori színésznagyságokat, hanem az álmodókat is, akik ötletet adtak… vagy fáradhatatlanul provokáltak.” A kötet egy sorozat nyitó darabja. Egyed Emese Diderot színházi elképzeléseit és világát mutatja be, jól összeválogatott vetített képek idézik fel korát. Diderot sokat és elmélyülten foglalkozott kora színházával, amelyet finoman fogalmazva nem szeretett, korabeli színházi rendezők, színészek elképzeléseiért nem rajongott, két színpadi játékot is írt (A törvénytelen fiú és A családapa), az egyik víg-, míg a másik szomorújáték, és gondolatait a színházról (és a világról) fiktív párbeszédekben, Rameau unokaöccse című művében fejtette ki. Itt jegyezzük meg, hogy Egyed Emese nagy terjedelmű, rengeteg adalékot, vibráló, ma is aktuális diderot-i kérdést feszeget, s arra keresi a választ, hogy a korabeli és az utána következő évszázadok színházai miért nem tudtak semmit kezdeni Diderot villódzóan izgalmas, teátrumról szóló felfogásával. Diderot kijelentette, hogy a közönségre a látvány erőteljesebben hat, mint bármelyik míves szöveg. És most fél fordulat hátrafelé: a hatvanas és a hetvenes évek meghatározó jelentőségű nagy román rendezője, David Esrig felfedezte a mai színház számára is Diderot művét, a Rameau unokaöccsét állította színpadra: a zeneszerzőt Marin Moraru, anarchista vagy hippi idolokat parodizáló unokaöccsét Gheorghe Dinică alakította máig emlékezetesen, s mindez egy olyan díszlet terében valósult meg (a látvány!, mégis a látvány!), amely méltó keretet teremtett az elvont(nak) tűnő dialógusokhoz. A továbbiakban Egyed Emese beszélt a kötet tanulmányairól, és alkalmat teremtett a két jelen levő szerzőnek dolgozata bemutatására. Bartha Katalin Ágnes Neoabszolutizmus és színházi kultúra című tanulmánya a Bach-korszak cenzúráját és színpadi dramaturgiáját széles körűen bemutatva, a korabeli A velencei kalmár-előadások kapcsán három nagy színész, sorrendben Fáncsy Lajos, az angol, néger színész, Ira Alridge (róla Ligeti Ernő írt Az idegen csillag címmel a hetvenes években a Romániai Magyar Írók sorozatban újra kiadott regényt), Tóth József Shylock-alakításairól beszélt. Tőkés Orsolya tanulmánya nagy nemzeti drámáink egyikéről, a Csongor és Tündéről szól, a Dráma – rendezés – kritika tükrében vizsgálja Vörösmarty nagy művének színpadi történetét. Figyelemre méltó tanulmány Konkoly Zsolt A magyar nyelvű színjátszás jogi kerete a 19. század első felében című írása is, de legizgalmasabbnak, legalábbis számomra, Láng Orsolya filmről szóló esszéje (Ami a beállítás mögül kivillan) tűnik. Villódzóan izgalmas, filmes példák során át közelíti tárgyát, helyenként vitára, ellenvetésekre ingerel, beszippantja tehát olvasóját, és összevetésekre készteti saját elképzeléseit vélt, valóságos, virtuális olvasója elképzeléseivel.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)