A harminc éve elhunyt Kós Károlyra, valamint a szintén 1977-ben meghalt híres helyi táncosra, Mátyás István Mundrucra emlékeznek július 29-én, vasárnap a kalotaszegi Magyarvistán, a negyedik alkalommal megtartandó falunapon. Beszámolnak az átépítés alatt álló Kalotavár Kulturális Központról is. /Benkő Levente: Vistai nap negyedszer. = Krónika (Kolozsvár), júl. 26./

Régi és új előadások a színpadon (Kezdődik a táncévad)
Mindegy, hogy itthon vagy álláson lépnek fel, gyermek vagy felnőttközönségük van, szakmabeliek ülnek-e a nézőtéren, a színpad, az színpad mindenütt, amelynek egyetlen törvénye, hogy mindig ugyanazzal a hozzáállással kell jelen lenni – hangsúlyozták a Sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes tagjai, akik rendhagyó módon részt vettek a társulat évadnyitó sajtótájékoztatóján. Jövő kedden szabadtéri előadással nyit az együttes a város főterén – a felújított Két kezem forgatta, szívem táncoltatta folklórműsorral –, szeptember közepén és áprilisban egy-egy új bemutatóval jelentkeznek.
Azt követően, hogy a tánckar augusztusban nagy sikert aratott Székesfehérváron a XXI. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon, itthon folytatták a próbákat, készülve a szeptember 14-i bemutatóra. Tamási Áron Zöld ág című regényének továbbgondolásából született a Sardar Tagirovsky rendezte Zongota, amelyet az együttes a Tamási Áron Színházzal és a Gyulai Várszínházzal közösen állít színpadra. A jövő tavaszi bemutató a negyven éve elhunyt magyarvistai Mátyás István Mundruc, a kalotaszegi Nádasmente kiváló táncosának állít emléket Könczei Árpád rendezésében. Októberben a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójának, novemberben a XXVIII. Népzene- és Néptánctalálkozónak házigazdája a Sepsiszentgyörgyi együttes, amely műsoron tart néhány korábbi bemutatót is: Szerencsekrajcár, Erdély-menyegző, Két kezem forgatta, szívem táncoltatta, Az én mesém, és tervezik A banda felújítását is. A társulat programjában két nagyobb turné szerepel: november végén észak-erdélyi és felvidéki helyszíneken, december elején szórványvidéken lépnek közönség elé. Deák Gyula együttesigazgató és Ivácson László művészeti vezető szerint az együttes jó karban van, az új tagok érdekében tavaly indított csapatépítés eredményes, a különböző képzéseknek, egyéni foglalkozásoknak köszönhetően a kezdő fiúk elég jól felzárkóztak, segítik egymást és igazi közösségként dolgoznak. Anyagi okokból nem tudták megtartani a tervezett edzőtábort, a mindennapi munkában is sok minden hiányzik, amire nem jut a költségvetésből, de a két próbaterem padlózatának tavalyi kicserélése után nemrég sikerült átalakítani az előadóterem padlózatát, ami rugalmasabb az előbbinél. Nem ez az egyetlen, amit át kellett alakítaniuk a tánc sajátosságának megfelelően, javítanivaló is bőven akad, sok minden már elromlott vagy már kezdettől rossz volt – ecsetelte az igazgató. Példaként mondta: van ugyan kerekesszékes feljáró, de a lift az öltözőbe vezet, nem az előadóterem előterébe. Nincs tűzvédelmi engedélyük, megszerzéséhez nagyon sok feltételt kellene teljesíteni, ami igen költséges. Deák Gyula kitért a fizetésekre is: tavaly volt egy 10–15 százalékos emelés, majd nőtt a minimálbér, így újból ott vannak, ahol régen, a táncosok éhbérért dolgoznak, mindenki egyformán kap, nem lehet különbséget tenni a tíz-húsz éve alkalmazottak és az újak között. A társulat tagjai jó néven vették, hogy őket is meghívták a sajtótájékoztatóra, bár tehették volna, nem panaszkodtak sem a bérekre, sem a munkakörülményekre, lapunk kérdéseire ellenben szívesen válaszoltak. Elmondták, egyetértenek a műsorpolitikával: számukra a táncszínház kihívás, a folklórműsorok a gyökeret jelentik, ami mindennek az alapja, a gyermekelőadások pedig mindannyiuk szívéhez közel állnak. Sok rendezővel dolgoztak együtt, mindeniküknek más az erőssége: van, aki technikailag nyújt sokat, mások számukra újszerű módszereket hoznak, van rideg és van a társulathoz lelkiekben közel álló rendező – sorolták. Sokan családosok, gyermekeik vannak, nem tudnak megélni a fizetésükből, ezért többen óvodákban, iskolákban tanítanak szabad idejükben, mégsem anyagiakban kívánnak meggazdagodni, hanem lelkiekben, és ezt meg is kapják a munkán keresztül – mondták.
A Háromszék Táncegyüttes a jövő keddi főtéri előadásával azokat is meg kívánja szólítani, akik nem ismerik műsoraikat. Az erdélyi forgatósokat felvonultató Két kezem forgatta, szívem táncoltatta produkció minden korosztályhoz szól, üzenete: értékeink, értékrendünk továbbadása.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mundruc (A Háromszék táncegyüttes bemutatója)
A páratlan tudású néptánckutatónak és gyűjtőnek, Martin Györgynek és a negyven éve elhunyt leghíresebb kalotaszegi táncosnak, Mátyás István Mundrucnak állít emléket a sepsiszentgyörgyi Háromszék táncegyüttes a Mundruc című táncszínházi produkcióval, amelyet holnap este mutatnak be a Háromszék Táncstúdióban. A kalotaszegi és a magyarpalatkai zenészeket megidéző műsorok (Száz évig, 2011 és A banda, 2013) után Könczei Árpád rendező-koreográfus sorozatának harmadik előadását láthatjuk.
Martin György (1932–1983) harminchat évig tanulmányozta a magyarvistai Mátyás István (1911–1977) táncát, munkásságának egyik kiemelkedő eredménye a Mátyás István Mundruc, egy kalotaszegi táncos egyéniségvizsgálata című monográfiája. Az erdélyi férfitánc, a legényes egyik legkiválóbb alkotó-előadójától 1941–1977 között negyvenöt táncfolyamatot filmezett és rögzített kéziratos jegyzékben, amely 3280 ütem terjedelmű legényes táncrögtönzést, mintegy 2500 motívumváltozatot, 100 motívumtípust foglal magában – ismertette Könczei Árpád. „Hihetetlen számok, hihetetlen mennyiség. Martinnak köszönhetően Mátyás István táncáról, tánctudásáról jelenleg a legnagyobb mennyiségű és formakincsében a leggazdagabb táncanyag áll a kutatás, a táncosok, az utókor rendelkezésére.” A Mundruc című előadás első forgatókönyve már A banda bemutatója után megszületett, azóta néhányszor módosult, de Könczei már akkor Melles Endrét bízta meg Mátyás István megszemélyesítésével, aki negyedik éve készül erre a szerepre. Tanulmányozta a Nádas mente legkiválóbb táncosának egyéniségét, táncát, de az előadásban művészeti munkatársa is volt a rendezőnek. Erdélyben, ha valaki harminc motívumot tud, az nagyon jó táncosnak számít, Melles Endre az előadásban hatvan-hatvankét pontot táncol el – tudtuk meg Könczei Árpádtól. Martin Györgyöt – az előadásban egyszerűen csak tánckutató – Márton Csaba alakítja.
A táncszínházi produkció rávilágít Mátyás István életének egy-egy mozzanatára és környezetére, bepillantást nyújt a kalotaszegi mulatozásokba, és helyenként tetten érhető, amit egy Daróczi nevű lelkipásztor jegyzett fel a vistaiakról 1936-ban: „csúfszájúak, nagyvérűek, kikapósak, rossz feleségek, cifrálkodóak, mulatósak, dühösek, verekedősek, pénzt vesznek fel a bankból, kereskednek. Ráadásul iszik ott férfi és asszony, rogyásig, és iszonyatosan káromkodnak.” Táncoktató Kádár Ignác, jelmez Fülöp Hajnalka, díszletkivitelező Zayzon Ádám. A bemutató után a következő Mundruc előadást szombaton tartják, jövő héten a társulat a manchesteri Góbéfesten, azt követően a Budapesten rendezett Határtalan táncfőváros rendezvényein lép színpadra.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Történetek táncban és zenében
Emlékezés és emlékeztetés
Mundruc című előadásának múlt hétvégi bemutatóján a Háromszék Táncegyüttes, a Heveder zenekar és Könczei Árpád rendező, zeneszerző, koreográfus újra bebizonyították, hogy együttműködésükből minden esetben magas színvonalú színpadi mű születik. Olyan, mely nem csak szórakoztatja és tanítja a nagyérdeműt, hanem a legnemesebb gondolatokat, érzelmeket is felszabadítja benne.
Negyven esztendeje hunyt el az erdélyi legényes és férfitánc mai napig legkiválóbb alkotó-előadója, a Nádas menti, vistai Mátyás István Mundruc (1911–1977). Páratlan és motívumokban gazdag tánctudásáról első alkalommal Molnár István készített felvételt 1941-ben, és ennek megtekintése után Martin György (1932–1983) néprajzkutató, tánctudós kezdett el vele foglalkozni. Annak megértéséhez pedig, hogy ez néprajzi szempontból Istennek mekkora kegyét jelentette, Pesovár Ernő tánctörténészt, néptánckutatót idézzük, aki Martint méltatva így fogalmazott: „Lenyűgöző és egyedülálló néptáncismeretét az 1960-as évek táguló horizontot nyitó gyűjtései mélyítették el, melyek az egész magyar nyelvterület feltárásán túl kiterjedtek a Kárpád-medencében élő népek, a szlovákok, románok, gorálok, németek, cigányok táncfolklórjára. Látókörét céltudatosan bővítette a balkáni népek tánchagyományának kutatásával, majd a török és arab táncfolklór tanulmányozásával. Az egyetemes tánckultúra világába is betekintést nyújtó etiópiai kutatóútja pedig lehetőséget adott arra, hogy a tánchagyomány értelmezésére kialakított elveit a délkelet-európaitól eltérő tradíció összefoglalásával is próbára tegye.”
Saját bevallása szerint Könczei nem csak a kalotaszegi legényes eme kiemelkedő előadóját akarta bemutatni, hanem a falut is, ahol megszületett, az egész a Nádas mentét. Ennek a képnek azonban vannak negatív oldalai is, hiszen amint Kalotaszeg egészére, úgy Vistára is jellemző az egykézés, ezért évtizedek óta fogy az itteni magyarság. Ugyanakkor Martin Vistáról írt monográfiájából az is kitűnik, hogy a környékbeli falvak lakóinak véleménye szerint az itteniek „csúfszájúak, nagyvérűek, kikapósak, rossz feleségek, cifrálkodóak, mulatósak, dühösek, verekedősek, pénzt vesznek fel a bankból, kereskednek. Ráadásul iszik ott férfi és asszony rogyásig, és iszonyatosan káromkodnak…”
Mátyás Istvántól 45 táncfolyamatot sikerült filmen és kéziratos lejegyzésben rögzíteni. Ez összesen 3280 ütem terjedelmű legényes táncrögtönzést, 2500 motívumváltozatot és 100 motívumtípust foglal magába. Így táncáról, tánctudásáról a jelenlegi legnagyobb mennyiségű és formakincsében a leggazdagabb táncanyag áll a kutatás, a táncosok, az utókor rendelkezésére. Kettőjük találkozásai során ugyanakkor a kutató és hagyományőrző közötti szakmai viszony mély emberi kapcsolattá, igazi barátsággá mélyült. Éppen ezért a zene és tánc nyelvezetén az előadás mindkettőjüknek emléket állít.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Gyöngyszemek a cifra Kalotaszegről (Mundruc – a Háromszék Táncegyüttes előadása)
Hétköznap és ünnep Magyarvistán, avagy táncos barangolás a cifra Kalotaszegen – lehetne a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Mundruc című új produkciójának alcíme. Könczei Árpád rendező-koreográfus Martin Györgynek, a magyar és az egyetemes folklorisztikai kutatás kiemelkedő egyéniségének állít emléket a táncszínházi előadással, amelyben megidézi a negyven éve elhunyt Mátyás István Mundruc, „a kalotaszegi legényes legkiválóbb őrzője, alkotója és előadója” – ahogyan a magyarvistai szülőháza falán elhelyezett emléktáblán olvassuk – alakját, és bemutatja azt a környezetet, amelyben élt.
Egy magyarvistai gazda dölyfös felesége (Lukács Réka) cifrálkodik. Cserélgeti gyönyörű viselete darabjait. Ez sem tetszik, az sem tetszik – a körülötte sürgő-forgó lányok sehogy sem tudnak kedvében járni. Ezalatt a Heveder zenekar Bach Máté passiójának II. részéből játszik részletet – az előadás alatt többször visszatérő zenei motívum méltóságot kölcsönöz a jeleneteknek. A férfiak mulatnak, hol csendesebben, hol erőteljesebben. A vistai gazda (Gidró Roland) magabiztos, hisz ő otthon van, mások előtt is káromolja feleségét, csak akkor húzódik kissé vissza, amikor jobb táncos lép a muzsikusok elé, mint ő. Köztük van a híres bogártelki Fekete János Poncsa (Pável Hunor Mihály), a mérai Berki Ferenc Árus (Lupuly Jakab), de ott vannak az inaktelki legények is, akik szintén híresek táncukról.
A mulatságba készül Mátyás István Mundruc (Melles Endre) is, a tükör előtt még egyet lendít a lábán, könnyedén jár el néhány pontot eredeti magyarvistai hangfelvételre. A szerénységéről ismert Mundruc fellépése visszafogott, mégis minden tekintet őt követi, a mulatozó férfiak elismerően nézik a leggazdagabb figurakinccsel rendelkező táncost. Martin György írja Mátyás Istvánról: „Egy olyan táncra, zenére, külsőségekre s az egyéni megnyilatkozás más formáira is sokat adó erdélyi parasztközösség tagja volt, melyben a tánc becsület és dicsőség dolga, s a legszebb férfierények közé tartozik, mely faluszerte az egész vidéken megbecsülést jelentett neki. Emberi, férfisikereit köszönhette tánctudásának, jól sikerült házasságát, becsületét a faluban és a környéken, holott nem tehetős első gazdacsaládból származott. A táncot mintegy társadalmi felemelkedése eszközéül tudta fölhasználni. (…) a magasrendű individuális férfitánckultúra utolsó nagy villanása volt, s mint ilyen, számunkra ma már s a jövőben is valószínűleg egyszeri és megismételhetetlen marad.” Bátran kijelenthetjük: Melles Endre a mundruci úton jár. Bár tánctudását nem úgy szerezte, mint azok, akiknek a tánc szervesen hozzátartozott az életükhöz, sikerült megfejtenie a kalotaszegi legényes lélektanát és elsajátítania azt a könnyedséget, ami okán tiszteletbeli kalotaszeginek tekinthetjük. Az előadás nem szűkölködik mívesen kimunkált jelenetekben – nem tartozik ezek közé a lányok esetlen mozdulatokra szabott, libasoros bemutatkozása – és jól megformált karakterekben, ami legkevésbé a néptánckutatóról (Márton Csaba) mondható el. Színház és tánc találkozásának vagyunk tanúi több ízben, köztük akkor is, amikor a katonák orrvérzésig ismétlődő értelmetlen parancsokat teljesítenek – a káplárt megjelenítő Portik Norbert telitalálat erre a szerepre. Egy másik ékköve az előadásnak, ahogyan az idősődő Mundruc lábát édesanyja (Vajda Katalin) mossa – van valami krisztusi a jelenetben –, ezt követően a mezítlábas férfi tánca visszafogottságában is erőt sugároz.
Martin Györgyről tudjuk, hogy fiatal korában néhány évig hivatásos táncos volt, majd élete végéig kutatta, gyűjtötte a néptáncot, így nem lepődünk meg, hogy a táncban tisztes követője a kalotaszegieknek. A néptánckutatót alakító pantallós értelmiségi jelenléte és a pannók – amelyeknek egyik oldalán egy-egy jelenet fotója van, a másik felén pedig a budai várban Mátyás Istvánról 1967-ben készített, egyik leghíresebb hangosfilmes felvételen rögzített táncfolyam táncírásos partitúrája áll – azt bizonyítják, hogy a kutatás és az írásbeliség értéket tud menteni az utókornak. A városról érkező néptánckutató és a hagyományos falusi közösség két külön világ megjelenítője, ez esetben ellenben ugyanannak az értéknek a képviselői. A közös táncanyanyelv hozza össze őket, az az örökség, amelyet Könczei Árpád zeneszerzőként a bachi magaslatba emel. Az előadás vége felé a Heveder zenekar Bach h-moll szvitjének utolsó tételét játssza Könczei-féle feldolgozásban, amelyhez a kalotaszegi legényes éppen olyan jól illik, mint a Nádas mente muzsikájához. Könczei Árpád tánctrilógiája (Száz évig, 2011; A banda, 2013 és a május 5-én bemutatott Mundruc) nemcsak amiatt fontos, mert azoknak a zenészeknek, táncosoknak, néptánckutatóknak állít emléket, akik által átörökíthető volt műveltségünk egy igen értékes szelete, hanem abban is lényegre törő, hogy minél többen tanulják meg és sajátítsák el olyan szinten ezt az örökséget, ahogyan eleink művelték.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékezetes fellépések, fergeteges sikerek a népzene és néptánc ünnepén
Változtatni kell a célkitűzésen
A sors szeszélye miatt, hagyományőrzők jelenléte nélkül tartották meg Sepsiszentgyörgyön a 29. Népzene- és néptánctalálkozót, mely így az némiképp a kényszerű szemléletváltás jegyében zajlott. Talán ennek köszönhető az új elemek beiktatása, hiszen a helyi és vendég együttesek fellépését legényes- és szólótáncversennyel egészítették ki. Sor került ugyanakkor könyvbemutatóra, valamint hagyományos módon a gyermekek is bizonyíthatták a népdal és -tánc területén szerzett jártasságukat. Az említett hiány ellenére is elmondható, hogy Háromszék fővárosa egy újabb sikeres és emlékezetes találkozó színhelye volt.
Az idén bizonyossá vált, hogy a jövő évi, immár 30. alkalommal megszervezendő népzene- és néptánctalálkozó egy korszak lezárása lesz. Az eredeti cél, vagyis a hagyományőrzők évente megismétlődő, stúdió közeli helyzetbe hozása, és ezáltal tudásanyaguk rögzítése, valamint dokumentálása ugyanis immár nem tartható. Ennek oka pedig előrehaladott korukban keresendő, ezért a kialakult helyzeten változtatni sem lehet. Éppen ezért új célt kell kitűzni, mely egyben jellegváltoztatást is jelent, így megtörténhet, hogy két év múlva nem találkozóra, hanem fesztiválra kerül majd sor – tudhattuk meg Deák Gyula Leventétől és Ivácson Lászlótól, a szervezést lebonyolító Háromszék Táncegyüttes igazgatójától, illetve művészeti vezetőjétől.
Döbbenetes előadás
Az eseménysorozat a magyar virtust is megcsillantó, ugyanakkor a népi bölcsességet és az igazság melletti könyörtelen kiállást, valamint a bűnből fakadó egyéni és közösségi tragédiákat a tánc nyelvén döbbenetesen megfogalmazó és bemutató előadással kezdődött péntek este. A budapesti Fitos Dezső Társulat és a Szentendre Táncegyüttes Irgalom című, Arany János balladáiból merítő táncjátéka fergeteges sikert aratott. Lenyűgözte, elgondolkoztatta, és a lelki megtisztulás lehetőségével is megajándékozta a Tamási Áron Színház nagytermét megtöltő közönséget, mely hosszantartó, viharos tapssal jutalmazta a látottakat.
Telt ház a legényes-vetélkedőn
A találkozó szombat délelőtt a 4. alkalommal megrendezett Székelyföldi legényes- és szólótáncversennyel folytatódott, melynek híre megtöltötte a Háromszék Táncstúdió nézőterét. A Magyarországtól Háromszékig, 16 éves kortól 24-ig jelentkező résztvevők szilaj tánca pedig nem csak a közönség lelkesedését váltotta ki, hanem a Fitos Dezső, Melles Endre és Ivácson László által alkotott zsűri elismerését is. Jogosan, tesszük kívülállóként hozzá, hiszen két nehéz próbatétel várt rájuk. Az első a kötelező volt, mely során a messze földön híres Mátyás István – Mundruc (1911–1977) vistai legényes táncát kellett archív felvételek alapján eljárni. A másodikban a versenyző szabadon építkezhetett a kalotaszegi legényes motívumkincséből, de tetszés szerint bemutathatta saját legényesét is. Mindezt pedig oly nagy lelkesedéssel, lendülettel és odaadással oldották meg, hogy mind elismerésben részesültek. Így a kézdiszentkereszti Boldizsár Attila és a budapesti Cseh Zsolt Bence különdíjat, a bökönyi Dudás Dávid (Magyarország) és a sepsiszentgyörgyi Kisgyörgy Máté közönségdíjat, a soproni Kilyénfalvi Áron az év kiváló legényes táncosa, a kenderesi (Magyarország) Lukács T. László és a budapesti Mir Dávid a legényes újraalkotója, a csernátoni Oláh-Ghiurca Tamás kiváló teljesítmény, valamint a tardi (Magyarország) Zelei Ákos az év kiváló legényes táncosa díjat kapott. Kár, hogy a párosba csak Stefán Bence és Dobai Katalin nevezett be, az ő teljesítményüket különdíjjal ismerték el. A siker remélhetőleg a vetélkedő évente ismétlődő megszervezésére sarkallja az illetékeseket.
Fogódzó a népszokások megismertetéséhez
Szombat este a rendezvény szerves részeként mutatták be a sepsiszentgyörgyi születésű, azonban Kolozsváron élő és tevékenykedő Both Zsuzsa néptáncos és néprajzos Ünnepnaptár című, népszokásokat tartalmazó, oktatási segédjegyzetként meghatározott könyvét. A kiadását biztosító Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnökétől, Deák Gyula Leventétől megtudhattuk, ez a kötet annak a sorozatnak a része, melynek első három kiadványa a néptánc, népzene és népi játékok tanításának módszertanát foglalja össze. Célját pedig a jeles napokhoz, ünnepekhez kötődő hazai népszokások megismertetésében, megszerettetésében, esetleg a további kutatásukra serkentésben határozták meg. Elsősorban a pedagógusok közösségét szeretnék vele megszólítani, de rajtuk kívül mindenkit, aki a hagyományok megőrzésén, továbbadásán és éltetésén fáradozik, részt vállal a népi kultúra terjesztésében, illetve csak egyszerűen érdeklődik hagyományaink iránt.
Dr. Kinda István néprajzkutatónak a szerzővel ez alkalomból folytatott beszélgetéséből a továbbiakban többek között az is kiderült, hogy a könyv a naptári év időszakaihoz, az élet nagy ünnepeihez és eseményeihez kötődő hazai magyar szokásokból tartalmaz válogatást, a teljesség igénye nélkül. Az elején található térkép a források táji besorolásához nyújt segítséget, a Csízió elnevezésű zárórész pedig egy átlátható összefoglalás a jeles napokhoz fűződő főbb szokásokról, illetve a gazdálkodáshoz vagy időjáráshoz fűződő szabályokról és rigmusokról.
Fergeteges gálaest
A könyvbemutató után gálaest következett, mely – amint ismét bebizonyosodott – túlnőtt a színházterem befogadóképességén, hiszen egyeseknek még állóhely sem jutott. A fellépések sora a Háromszék Táncegyüttes Kodály Zoltán zeneszerző és pedagógus, akadémikus emléke előtt tisztelgő etűdével, a legényes- és szólótáncverseny díjainak kiosztásával és a résztvevők közös táncával vette kezdetét. A folytatásban a sepsiszentgyörgyi Balázs Gergő kristálycsengésű hangon előadott népdallal ajándékozta meg a nagyérdeműt, majd a szintén sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház égisze alatt működő, Virág Endre és Virág Imola által irányított Százlábú és a Tőkés házaspár vezette Kincskeresők Néptáncegyüttes bihari táncokat bemutató fellépése következett a Heveder Zenekar kíséretében. A széki Tamás Márton Kántor (1936–2017) táncos emlékének Vitus Márton és Melles Endre általi felidézése után, a Kalotaszeg Néptáncegyüttes a szintén helybéli hagyományőrző zenészek kíséretében adott elő egy csokorra valót a tájegység jellegzetes táncaiból, majd ismét a Háromszék Táncegyüttes nagysajói magyar és román táncai következtek. A gálaestet a Fitos Dezső Társulat és a Szentendre Táncegyüttes újabb nagysikerű fellépése zárta. A Falusi színek című táncjáték a Kárpát-medence kulturális sokszínűségéből, kimeríthetetlen folklórkincséből, változatos szokásvilágából nyújtott ízelítőt. Az előadások után, pénteken és szombaton egyaránt, hajnalig tartó táncházban húzták a talpalávalót a kalotaszegi hagyományőrző zenészek, valamint a Heveder zenekar és Folker együttes tagjai.
Végül, de nem utolsósorban
A népzene- és néptánctalálkozó, a hagyományokhoz híven, a vasárnap megrendezett gyermeknappal ért véget, melyet kézműves-foglalkozások, gyermek néptáncegyüttesek gálaműsora és gyermektáncház varázsolt felejthetetlenné a felcseperedő nemzedék számára. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)