Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. október 31.
Háromszék világított
Imádsággal és őrtüzekkel Székelyföld autonómiájáért
Tegnap délelőtt Székelyföld autonómiájáért imádkoztak azokban a háromszéki templomokban, amelyek eleget tettek a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívásának, az esti órákban az autonómiakövetelés jeleként pedig őrtüzeket gyúltak.
Sepsiszentgyörgyön több mint kétszázan kérték Székelyföld területi autonómiáját az Erzsébet parkban, a ’48-as emlékmű előtt, ahol gyertyákkal jelenítették meg Székelyföld térképét. Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke beszédében kiemelte, a közösségünk elszántságát a hatalom folyamatosan méri, és ha passzívak vagyunk, „akkor bátorságra gerjesszük, és bármit megtehetnek velünk”. Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat irodavezetője is aláhúzta, „a román állam nem jó szülő”, mert semmibe veszi a mi akaratunkat. „Meg kell értetnünk a román állammal azt, hogy ne ellenfélként kezeljen bennünket, hanem vállalja fel a jó szülő szerepét, tartsa be azokat az ígéreteket, melyeket a nemzetünknek tettek akkor, amikor létrejött a modern román állam”, nyomatékosította.
A hideg és szeles idő, meg a szokatlan helyszín ellenére Kézdivásárhelyen mintegy ötvenen gyűltek össze, hogy őrtüzet gyújtsanak a cukorrépa-begyűjtő állomás területén. Az őrtűz meggyújtása után Péter János, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke felolvasta az alkalomra íródott SZNT-kiáltványt, majd Kicsi Kincső Kriszta, a Bod Péter Tanítóképző diákja és Tódor Pál szavalt. A méltóságteljes megemlékezés a székely és a magyar himnusz eléneklésével ért véget.
Baróton alig százan gyűltek össze vasárnap este a Millennium parkban, hogy őrtűzgyújtással tisztelegjenek a székely autonómia napján. A jelenlevőket Zsombori Csaba köszöntötte, emlékeztetve őket arra, hogy a Székely Nemzeti Tanács létrehozásában Barót játszotta a legfontosabb szerepet: 2003. október 17-én személyesen Csapó József volt szenátor eskette fel annak testületét a baróti református templomban, ugyaninnen indult 2006. december 14-én az autonómia melletti népszavazás, mely később egész Székelyföldre kiterjedt. Megemlékezett a Barót Települési Székely Tanács egyik leglelkesebb tagjáról, Zoltán Elekről is. Szekeres Gabriella előadásában Egyed Emese Ébredés című verse csendült fel, majd ugyancsak Zsombori Csaba olvasta fel Izsák Balázsnak, az SZNT elnökének üzenetét.
A kovásznaiak a csomakőrösi temető mögött imádkoztak az autonómiáért. A rendezvényen több száz személy vett részt. A kiáltványt Ferencz Botond, az Orbaiszéki Székely Tanács elnöke olvasta. Imát mondott Madaras Mihály Attila, a kovásznai belvárosi református gyülekezet gyakornok lelkésze. Az őrtüzet a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat gyújtotta meg, a rendezvény fennköltségét a Dévai Szent Ferenc Alapítvány égisze alatt működő kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi központ lakóinak zenés összeállítása fokozta.
Szentivánlaborfalván, az őrtűz meggyújtása után, sámánok kérték az ősök segítségét. A tüzet sajátos eszközeikkel, dobbal és síppal járták körbe, a tűzre zsályát és egyéb aromás gyógynövényeket szórtak, és pálinkát áldoztak. „A sámán elsősorban segítő ember. Az ősök maguktól nem, csak kérésre segítsenek. Ezért szólítottuk meg őket dobbal és síppal, és arra kértük, hogy bölcsességükben, másoknak nem ártva avatkozzanak közbe céljaink elérésében” – mondta el a Sepsiszentgyörgyről Pécsre elszármazott Bálint Mária, akit 2014-ben, többrendbeli vizsga után avattak a Bükkben sámánná. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. november 14.
A közmédia tematikus napja november 15-én
A megmaradásért, szórványban
A közmédia november 15-én a magyar szórvány napján emlékezik meg kisebbségben élő honfitársairól. A tematikus összeállításban televíziós és rádiós műsorok hívják fel a figyelmet a szórványmagyarság sorsára.
November 15-éről, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és egyben halálának napjáról 2015 óta – a magyar parlament döntése értelmében – a magyar szórvány napjaként emlékezünk meg. A magyar közmédia méltó módon foglalkozik a magyarságukat híven őrzőkkel.
A műsorfolyamot a Magyarság Házából a Duna nyitja meg (13.55), majd a Duna Worldön folytatódik a tematikus nap (14.20). Az esti Duna World-adás 20 órakor kezdődik, a Duna összefoglalóját pedig éjfél után, 0.15 órakor láthatják a nézők. A műsorvezető-választásnál immár hagyománnyá vált Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának meghívása, partnere a Duna Televízió egyik alapító-műsorvezetője, Kalocsai Andrea.
A gazdag kínálat szereplői életükkel és munkásságukkal kötődnek szorosan a kisebbségben élőkhöz. Petrás Mária Prima Primissima- és Magyar Örökség díjas népdalénekes, keramikus otthon fogadja a stábot, és menyei segítségével kalauzolja el a nézőket a csángó gasztronómia rejtelmeibe. Sebestyén István bukovinai székely népművész mesével mutatkozik be, s arról is beszél, hogy a népmesék hogyan szolgálták a magyarságtudat erősítését. Ide kapcsolódik Mákos Izolda, aki olyan népi játékokra hívja fel a figyelmet, amelyek nagyszerűen fejlesztik a gyermekek találékonyságát és ügyességét.
A zene sem hiányozhat az összeállításból, Ladányi Ferenc, a gyimesi és moldvai hangszerek kiváló ismerője két népi hangszert, az ütőgardont és a furulyát mutatja be. Egy más zenei világba kalauzol el Nyerges Attila, az Ismerős Arcok zenekar egyik alapítója. Az együttes Nélküled című száma az egész Kárpát-medencében egy csapásra ismertté vált.
A Határok nélkül, a Kossuth rádió nemzetpolitikai műsora az egész adását a jeles napnak szenteli (19.30).
A filmkínálatból kiemelkedik a Csángók dokumentumfilm, amely roman- tikától és illúzióktól mentesen tárja fel a népcsoport életét (Duna World 16.35). Az Ábel a rengetegben film története Tamási Áron egyedülálló világát idézi, és az ember és a természet, valamint az emberek kapcsolatát fogalmazza meg balladába illő képekben
(Duna World 18.15).
Népújság (Marosvásárhely)

2016. november 26.
Felújították Nyirő József szülőházát
Ez év nyarán került sor annak a lakatlan, de egyházi tulajdonba visszakerült épületnek a felújítására, amely egykor római katolikus felekezeti iskolaként és tanítói lakásként szolgált. Itt volt iskolaigazgató az író édesapja, itt látta meg a napvilágot Nyirő József is. A helyi Avilai Nagy Szent Teréz templomban ministrált kisgyerek korában, s talán itt érezte meg először a tanulás iránti vágyat, az elhivatottságot is, hiszen papi szemináriumot végzett, majd Bécsben szerzett teológiai doktorátust és 1912-1919 között hitoktatóként, illetve plébánosként tevékenykedett.
Ugyanekkor renoválták a plébánia épületét is, amelyben jelenleg nem lakik lelkész hiszen Székelyzsombort Tamás Huba plébános oldallagosan látja el Homoródkarácsonyfalváról, de ez az ingatlan is megtelt élettel, hiszen Patakfalvi-Nagy József és felesége két saját és négy rájuk bízott gyermek nevelését végzi a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, Böjte Csaba testvér pedagógiai rendszere keretében.
Több mint bizonyos, hogy sok pozitívum származik majd abból, hogy Székelyzsomboron ma már kis emlékmúzeum őrzi a falu jeles szülöttének emlékét. Idegenforgalmi szempontból is jót tesz majd a településnek a Nyirő-kultusz erősödése. Ideje, hogy az írót a kánon visszahelyezze az őt megillető helyre. Ez év nyarán került sor annak a lakatlan épületnek a felújítására, amely egykor római katolikus felekezeti iskolaként és tanítói lakásként szolgált.
Itt volt iskolaigazgató Nyirő Mihály, az író édesapja, itt látta meg a napvilágot Nyirő József is. A helyi Avilai Nagy Szent Teréz templomban ministrált kisgyerek korában Nyirő, s talán itt érezte meg először a tanulás iránti vágyat, az elhivatottságot is, hiszen szemináriumot végzett, teológiából doktorált, s 1912 és 1919 között hittantanárként, illetve lelkipásztorként dolgozott.
Ugyanekkor újították fel a plébánia épületét is, amelyben jelenleg nem lakik pap hiszen Székelyzsombort Tamás Huba plébános oldallagosan látja el Homoródkarácsonyfalváról.
Az 1892-ben emelt épületet Bogos Ernő csíkszeredai építész tervei alapján újították fel a Miniszterelnöki Hivatal, Orbán Viktor személyes keretéből és a Nemzetstratégiai Intézet (NSKI) segítségével. Itt könyvtárszobát és vendéglátóhelyet alakítottak. Ugyanakkor felújították a plébániaépületet is, ahol Patakfalvi-Nagy József és felesége két saját és négy rájuk bízott gyermek nevelését végzi a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, Böjte Csaba testvér rendszere keretében.
Ily módon a két ingatlan visszakerült a székelység és az összmagyar kultúra szolgálatába. Két fontos objektum ismét a javunkra működik. Turisták számára is egyre érdekesebb lehet ez a hely, hiszen személyes tárgyakat is sikerült szerezni, illetve olyan korhű bútorzatot, amelyhez hasonló az egykori tanítói lakban is lehetett.
Az értékes relikviákat a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumból (PIM) hozott dokumentumokkal egészítették ki, illetve azok másolatai segítségével készített pannók igazítják el a látogatót Nyirő József személyes és írói világában.
A könyvtár-vendégszoba bútorzatát az író barátja, a székelyudvarhelyi múzeumalapító Haáz Ferenc Rezső (1883-1958) festette.
Külön öröm volt számunkra, hogy az NSKI elnöke, Szász Jenő és Tamás József segédpüspök társaságában az Élő Székelyföld Munkacsoport is részt vehetett az emléktábla-avatáson, amelyen a Magyar Írószövetséget is képviselve helyezhettünk el koszorút az emlékház falát.
Szubjektív gondolatok az íróról és utóéletéről
Nyirő Józsefről ma írni és szót ejteni felelősséget jelent. Egyrészt azért, mert nemzedékek nőttek úgy fel, hogy írásait nem olvashatták. Másrészt azért, mert az utóbbi évtizedekben egy újabb, de lassan immár majdnem két generáció nőtt úgy fel, hogy az íróról és művéről vajmi keveset tudva, hol ilyen, hol olyan, de mindenképp tendenciózusan megfogalmazott állításokat volt kénytelen meghallgatni és elviselni, s úgy viseltetni, hogy maga is elfogadja e kánont.
A második világháborút követő időkben, amikor a kisebb veszedelem után a nagyobb következett, s a felszabadítók tankjain érkezett meg az újabb zsarnok, törvényszerű volt, hogy a jobboldalinak tartott írót úgy elhallgatták, mintha az általa nyújtott alkotói teljesítmény fölösleges és értéktelen lett volna. Műveit bevonták a közgyűjteményekből, a tankönyvek még csak említést sem tettek róla, s a merészebb irodalomtanárok is csak elrettentő példaként említették a nevét.
A mi családunkban – némi személyes érintettség okán is – a létezett szocializmus évtizedeiben azonban mindvégig kötelező olvasmány volt a Madéfalvi veszedelem. Jómagam úgy ötödik-hatodikos koromban kerültem közelebbi kapcsolatba ezzel a könyvvel, közvetlenül az indiánregények és a Jókai-regények után, vagy inkább azokkal párhuzamosan.
Azt mondták a felnőttek, hogy Nyirővel óvatosan kell bánni, s nehogy arra vetemedjem, hogy aztán szorgos és túlteljesítő diákként a nyári olvasmányélményekről szóló beszámolóban leírjam a tartalmi kivonatát. Így Nyirő Józsefről olvasmánynaplót nem írtam.
"– Ez a könyv tulajdonképpen rólunk szól – suttogták bizalmasan –, mert ez idő sem különb az akkorinál." Éreztem az aktualitását, de az óvatosságot túlzónak tartottam. Sikerült is felvennem a kapcsolatot egy iskolatársammal, akiknek szintén volt birtokában Nyirő-kötet, s annak rendje-módja szerint kicseréltük egymás közt az olvasnivalót.
Így jutottam hozzá a Kopjafák egyik első kiadású példányához. Azok a novellák valóságosan lenyűgöztek. Nem kellett tulajdonképpen sokat gondolkodom, míg rájöttem, hogy Nyirő mindig velünk volt, hiszen balladásra faragott történetei a köz- és vasárnapi életünkből fogantak, a székely élet legmélyéből, s - bizony - ez a mi lelkünk világa, amelyet soha nem vehetnek el tőlünk, nem hazudhatják el azt, ami a miénk. Nyirő mindig velünk volt, s lesz ezután is.
A szülőháza körüli gondoskodás pedig komoly cselekedet, hogy ez így is legyen: az író egyre közelebb kerülhet hozzánk általa valóságosan is. Isten adja, hogy így legyen!
Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport
(A Nyirő József felújított szülőházának avatóünnepségén tartott beszéd szerkesztett és rövidített változata. Elhangzott 2016. július 23-án, Székelyzsomboron.)
eszm.ro

2016. december 14.
Elhunyt Antal atya, a Gyulafehérvári Főegyházmegye legidősebb papja
Életének 99. évében, december 14-én este a kecskeméti kórházban visszaadta nemes lelkét a Teremtőjének Bíró János, rendi nevén Antal atya – tudatta Böjte Csaba ferences szerzetes. Búcsúztatásáról, temetéséről később intézkednek.
Bíró János Antal Küküllőkeményfalván született 1918. szeptember 5-én. 1941. szeptember 20-án szentelte fel szerzetes pappá magánkápolnájában Márton Áron püspök Gyulafehérváron. Az erdélyi Szent Ferenc-rend jóvoltából három diplomát szerzett: tanító, tanár, pap. Székelyudvarhelyen és Zetelakán szolgált. 1945–49 között az udvarhelyi Római Katolikus Főgimnázium tanára volt. Az iskola államosítása után Áron püspök megtiltotta, hogy katolikus pap marxista szellemű iskolában tanítson. Majd a szerzetesrendek feloszlatása következett.
1951. augusztus 20-án éjszaka Erdély huszonkét kolostorából összezsúfoltak százhúsz barátot a máriaradnai kolostorba, majd kilenc hónap után negyven-negyven fős létszámmal szétosztották őket Dés, Körösbánya és Esztelnek kolostoraiba. Bíró János Antalt hat és fél évi deportálás után kiutasították Erdélyből, negyvenhét évig szolgálta a Temesvári Egyházmegyét. 2003-ban a szászvárosi Szent Erzsébet Otthonban telepedett le, és templomi teendőket végzett.
Pappá szentelésének 70. évfordulóján, 2011-ben vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, ugyanakkor Fenyéd község önkormányzata díszpolgári címet adományozott neki. Idén pappá szentelésének 75. évfordulóján Csíksomlyón, majd Szászvároson adott hálát Istennek és a Szűzanyának, „hogy igenjeit megtarthatta”. Első kötete 91 éves korában jelent meg, amit további majd’ tucatnyi követett. Az Íme, az ember című, Isten szolgája Márton Áron püspök születésének 120. évfordulójára írt könyvét 2016 májusában mutatta be.
Csaba testvér áldozatos munkáját segítendő, Antal atya létrehozta a Szent Antal Alapot, hogy a nincstelenség ne akadályozza a fiatalokat tanulmányaik folytatásában. Erről így vallott: „Hosszú életem minden megspórolt vagyonát utolsó banijával, minden banit lelkemnek meleg szeretetével behintve az ifjúság oltárára tettem. Nem mellékes, hogy milyen eszmékre, milyen elvekre építjük egyéni és közösségi életünket. Elvárom, hogy ne sodródjatok orientáció nélkül megtévesztő világnézetek hálójába. Azt akarom, hogy az erdélyi magyar veletek és általatok hitvalló, egységes, növekvő, erkölcsös, fizikai és testi mivoltában erős, emelkedő nemzet legyen. Bízom bennetek, fogadjátok baráti jobbomat! Veletek leszek halálom után is.”
„Nem is mertem arra gondolni, hogy egy zsellérember gyermekéből, aki még az elsőáldozáshoz is mezítláb kényszerült járulni, belőlem pap lesz – emlékezik a kezdetekre. Antal atya harminckét éve nyugdíjas, tizennégy éve Csaba testvér mellett szolgál Szászvároson, ezzel segítve, hogy ötezer gyermeknek kenyeret, fedelet, meleget, iskoláztatást adhasson a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója.
„A hetvenedik évforduló után hivatalosan több jubileum nincs a pap életében. Két évvel ezelőtt még egy magyarországi, Gulágot járt pap érte meg ezt az évfordulót – mondta vasárnap Csíksomlyón az Antal atyánál egy évvel fiatalabb Ferencz Ervin atya. – Magunk között acélmisének nevezzük, de agyagmisének mondjuk. Hála Istenek, hogy ezt a nagy időt megérte Antal atya. Európában van-e még egy költő vagy olyan közéleti ember, aki kilencvennyolc évesen könyvek sorát írja és adja ki? Nem tudjuk, hogy miért hagyja itt a Jóisten, de még valami terve van vele.”
Miért mondana hálát?
„Elárulhatnám Antal atya titkát” – jegyezte meg mosolyogva Csaba testvér a kegytemplomban. És elmesélte: három évvel ezelőtt három helyen tört el a lába. Amikor már misézni tudott, megkérdezte öreg paptestvérét: miért mondana hálát? Nem hall, nem lát, nem tud járni. De elmondta a Te Deumot. És elmesélte Csaba testvérnek: karácsonykor nézte a kis Jézus képét. Aztán egyszer csak elkezdett beszélni hozzá: „Tóni, én kétezer éve megbíztam bennetek. Nem tudtam beszélni, járni, mégis bíztam bennetek. Rátok bíztam magamat. Te bízol-e bennem?” Az idős szerzetes sírni kezdett, és újra elmondta a Te Deumot.
„Antal atya nem tud írni, nem mozdulnak az ujjai. A Márton Áron-emlékévre kiadott, Íme az ember című könyvét lediktálta – emlékeztetett Csaba testvér.
„A sok házkutatás, a meghurcoltatás, a fogház, az iskolák államosítása, a szerzetesrendek feloszlatása, a hét évre szóló deportálás, kiutasításom Erdélyből úgy elvette a munkakedvemet, hogy könyvet, tollat alig vettem a kezembe, még a prédikációim vázlatait is elégettem, nehogy meghurcoljanak emiatt is” – összegezte egy korábbi életszakaszát az öt évvel ezelőtt kiadott könyvében Antal atya.
2016. augusztus 28-án a szentmise részvevőitől kérte: „Adjatok nekem tanácsot (…) Nem tudom eldönteni, büntetés-e vagy jutalom a rubinmisét követő öt év. Büntetés, mert ezalatt csak szenvedtem és a kórházat jártam, mégis az elmúlt öt év a leghatékonyabb, a legboldogabb volt az életemben: öt év alatt hét könyvet írtam…” Majd elszavalta a Márton Áron-centenáriumra, azaz húsz évvel ezelőtt írt versét, a Szemben az árral – Áron püspök öröksége címűt, melynek záró sorait ő maga szentelésében is megfogadta főpásztorának: „árral szemben mindenáron”.
Hetvenöt év Istennek
„Bíró Jánost, Antal atyát, 1941 szeptemberében szentelte fel szerzetes pappá Márton Áron püspök Gyulafehérváron – utalt az évfordulóra Böjte Csaba. – Az életének 99. évébe lépő atya Istennek tett ígéretét a nehéz történelmi körülmények közepette is hűségesen megtartotta. Most hálatelt szívvel Csíksomlyón, Mária lábánál mond köszönetet Teremtőjének, amiért őt kiválasztotta és meghívta a szolgálatára.” Csaba testvér úgy érzi, mindannyian megtanulhatjuk a jubiláns „öreg pátriárkától”, miként lehet a gondok, bajok közt vidám ferences jókedvvel a szeretet útján járni. Erre egy következő alkalom szeptember 24-én délután öt órától adódik Szászvároson. „A Szent Erzsébet-plébániatemplomba is szeretettel várjuk a kitartást, hűséget, újrakezdést, Isten- és emberszeretetet hiteles forrásból tanulni akaró testvéreinket Antal atya jubileumi szentmiséjére. Kérve Istent, hogy adjon papi hivatásokat, lehanyatló kezéből legyen, aki átvegye a Szentírást, kelyhet, a szenteltvizet” – mondta könnyeivel küszködve Csaba testvér.
Antal atya máig hallja a szentelése előtt feltett Márton Áron-i kérdés: „Fiam, tudod-e, mire vállalkoztál?”. Élete erre a válasz: a 75 év szolgálati papság. Isten szolgája Márton Árontól tanulta: „Mindannyian adósai vagyunk annak a népnek, amely kiizzadt magából, s ha az idők úgy hozzák, meg kell hoznunk érte bármilyen áldozatot (…) Magyarázattal tartozom honfitársaimnak, hogy szinte fél évszázadig miért szakadt meg a kapcsolatom a szülőfölddel. Két vádat emeltek ellenem: kápolnaépítés és a magyar himnusz eléneklése – írja vallomásában. – Ezzel rám fogták, hogy a szocializmus ádáz ellensége vagyok, és ennek következtében kitiltottak Erdélyből. (…) De a lelkem mindig Erdély fölött lebegett.”
Közel száz év
Bíró János Antal Küküllőkeményfalván született 1918. szeptember 5-én. Az erdélyi Szent Ferenc-rend jóvoltából három diplomát szerzett: tanító, tanár, pap. 1945–49 között a székelyudvarhelyi Római Katolikus Főgimnázium tanára volt. Az iskola államosítása után Áron püspök megtiltotta, hogy katolikus pap marxista szellemű iskolában tanítson. Erre jött a szerzetesrendek feloszlatása. 1951. augusztus 20-án éjszaka Erdély huszonkét kolostorából összezsúfoltak százhúsz barátot a máriaradnai kolostorba, majd kilenc hónap után negyven-negyven fős létszámmal szétosztották őket Dés, Körösbánya és Esztelnek kolostoraiba. Bíró János Antalt hat és fél évi deportálás után kiutasították Erdélyből, negyvenhét évig szolgálta a Temesvári Egyházmegyét. 2003-ban a szászvárosi Szent Erzsébet Otthonban telepedett le, és templomi teendőket végez. Látva Csaba testvér áldozatos munkáját Antal atya létrehozta a Szent Antal Alapot, hogy a nincstelenség ne akadályozza a fiatalokat tanulmányaik folytatásában.
Molnár Melinda Székelyhon.ro

2016. december 16.
Szülőfalujában temetik Antal atyát
Az életének 99., papságának 76. évében elhunyt Biró János, Antal atyától a szászvárosi hívek és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekei 16-án, pénteken délelőtt tizenegy órától a helyi plébániatemplomban kezdődő szentmiseáldozatban vesznek búcsút. Szülőfalujában, Küküllőkeményfalván szombaton, ugyancsak tizenegy órától kezdődik a temetési gyászszertartás.
A Gyulafehérvári Főegyházmegye legidősebb papja december 14-én hunyt el. Bíró János Antal Küküllőkeményfalván született 1918. szeptember 5-én. 1941 szeptember 20-án szentelte fel szerzetes pappá magánkápolnájában Márton Áron püspök Gyulafehérváron. Házkutatások, a közel hét esztendei deportálás, az egyházmegyéből való kiutasítás után negyvenhét évig szolgálta a Temesvári Egyházmegyét. 2003-tól a szászvárosi Szent Erzsébet Otthonban telepedett le, és minden tevékenységével a Dévai Szent Ferenc Alapítvány céljait szolgálta. Végakarata szerint szülőfalujában helyezik földi nyughelyre.
„Magyarázattal tartozom honfitársaimnak, hogy szinte fél évszázadig miért szakadt meg a kapcsolatom a szülőfölddel – írta a küküllőkeményfalvi kultúrház avatására kiadott könyvében. – Két vádat emeltek ellenem: kápolnaépítés és a magyar himnusz éneklése. Ezzel rám fogták, hogy a szocializmusnak ádáz ellensége vagyok, és ennek következményeként kitoloncoltak Erdélyből. (…) Így kerültem akaratom ellenére a temesvári egyházmegyébe. De lelkem mindig Erdély fölött lebegett, ezért nincsen Erdélyben hozott múltam.”

2017. január 31.
Felháborító döntés Gyulafehérváron (A kézdivásárhelyi volt minorita rendház felújítása)
Meglehetősen sajátos érvvel utasította el a gyulafehérvári Központi Fejlesztési Ügynökség Kézdivásárhely önkormányzatának pályázatát a volt minorita rendház felújítására: azt kifogásolták, hogy nem csatolták a római katolikus egyház alapító okiratát.
Kézdivásárhely önkormányzata tavaly ősszel két pályázatot nyújtott be a gyulafehérvári Központi Fejlesztési Ügynökséghez európai uniós alapokra két romos állapotban lévő műemlék épület, a kantai egykori minorita rendház és a volt székely katonanevelde épületének teljes körű felújítására. Mindkét pályázat esetében az önkormányzat önrésze két százalék, az egykori kaszárnya pályázati értéke közel 3 millió 800 ezer euró áfával együtt, míg a minorita rendházé 3 millió euró áfástól.
A katonanevelde felújítását követően ide költöztetnék át az Incze László Céhtörténeti Múzeumot, míg a minorita rendházba a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány szakképző központot létesítene.
Míg az egykori székely katonanevelde felújítását célzó pályázatuk átjutott az első szitán, a minorita rendház felújítására benyújtott pályázatot a gyulafehérvári Központi Fejlesztési Ügynökség formai okokra hivatkozva már az első körben elutasította, azzal érvelve, hogy nem csatolták a pályázati iratcsomóhoz a római katolikus egyház alapító okiratát. Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere felháborítónak és rosszindulatúnak ítélte az indoklást. Az önkormányzat nevében a történelmi egyházak létét elismerő kormányhatározatra hivatkozva fellebbezett. Az óváshoz csatolták azt a kormányhatározatot, amellyel a román állam elismeri a Római Katolikus Egyházat, továbbá a Katolikus Egyház Egyházi Törvénykönyvét és az esperes kinevezéséről szóló dokumentumot. A gyulafehérvári ügynökségnek harminc napon belül választ kell adnia a beadványra.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. február 5.
Műemlékek közt Dél-Erdélyben – Magas Déva vára (1.)
Már hónapokkal ezelőtt terveztük ezt az utazást. Déva jó kiindulópontnak mutatkozott, s praktikus okokból kifolyólag azt terveztük, hogy itt lesz a bázis, ahonnan majd megközelítjük a célba vett dél-erdélyi helyszíneket.
Úgy gondoltuk, hogy innen kiindulva megtekintünk néhány a Maros-mentén elhelyezkedő magyar vonatkozású emlékhelyet, majd úgy járunk-kelünk Hunyad és Szeben megyékben, majd másutt is, hogy valamelyest beletekintsünk az ott élő emberek életébe, de ugyanakkor információkat szerezzünk a magyar, a román és - esetleg - a szász közösségek múltjáról, ittlétük tárgyi emlékeiről és ezek őrzéséről.
Mindezeken túl a természeti környezet is érdekelt, hiszen a Páring és a Retyezát hegységben egyaránt sok látnivaló kínálkozhat, ha időt szánunk a felkeresésükre és képesek vagyunk odafigyelni. A terv megvolt ugyan, de az időzítést és a kirándulás hosszúságát sem határoztuk meg pontosan és előre. Úgy gondoltuk, hogy majd igyekszünk maximálisan kihasználni a rendelkezésünkre álló időt és mindent megtekintünk, ami belefér ebbe a három napba, de kapkodni és sietni azért nem fogunk, hiszen jártunk már ezen a vidéken korábban is, s ami kimarad, az majd sorra kerül legközelebb.
A program eléggé képlékenyen működött, hiszen már az első napon - csütörtökön, február 2-án - változott, Déva és Vajdahunyad várát látogattuk meg, aztán másnap Marosillye, aztán a Retyezát meglátogatása, a Zsil-völgyének rövid szemléje, Őraljaboldogfalva felkeresése következett. Ezen a napon még lettek volna egyéb célkitűzéseink, de azokat ejtenünk kellett. A látottak-hallottak azonban kárpótoltak. Szombaton Sarmisegetusa Regia - és egy-két hozzá kapcsolódó dák vár - volt az úticél, aztán Marosszentimre református temploma és a keresdi Bethlen-kastély következett volna, de ekkor is egyszerűsítenünk kellett, s választanunk Marosszentimre és Keresd között. Időhiány miatt csak ez utóbbit tudtuk "abszolválni". Este fél kilenc óra tájt érkeztünk vissza Székelyudvarhelyre.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik vendégházában szálltunk meg, ahonnan pár percnyire található a várra feljáró sikló. Előbb azonban ejtsünk pár szót a vár történetéről.
A mai város fölé magasodó vulkanikus eredetű Várhegyen (371) már az ókori időkben - a dákok és a rómaiak korában bizonyítottan - erődítmény állott, amelyet IV. Béla magyar király a tatárjárás után újjáépíttetett. Itt zajlott le 1264-ben az a csata, amelyben a király hadvezére a szövetséges kunok élén vereséget szenvedett, az alkirály, IV. Béla fia, a későbbi V. István seregétől. 1302-től kezdődően a dévai vár az erdélyi alvajdák székhelye. 1333-ban Hunyad megye főispánjáé. 1453-ban Szilágyi Mihály birtokába jut, majd 1504-ig a Hunyadiaké lesz. 1526-ban Perényi Péter vajda tulajdona, három év múlva a Szapolyai Jánosé lesz, aki feleségének, Izabellának adja jegyajándékként (1539).
Az itteni várbörtönben raboskodott és itt is halt meg a vallásalapító Dávid Ferenc (1520-1579) Erdély első unitárius püspöke. Itt tartották egy ideig fogságban Dobó Istvánt (1502-1572), Eger hős védőjét, aki rövid ideig az erdélyi vajda címét is betöltötte.
1580 után bővítik és megerősítik. I. Rákóczi György idején épül a déli kerek bástya. 1657-ben a törökök elfoglalják, Apafi Mihály (1660-1690) visszaszerzi, ám az ő idejében többnyire börtönként funkcionál a vár. A Rákóczi-féle szabadságharc idején sikeresen kiállja a kurucok ostromát. 1717 és 1719 között Steinville tábornok végeztet osztrák megbízásra erődítési munkálatokat. Vauban-rendszerű várrá építteti át. 1733-től a Haller-család birtokolja, de ekkor már nem jelentenek veszélyt a törökök. A Horea-féle lázadás idején (1784) jut fontosabb szerep a várnak, hiszen menedéket biztosított a környék nemességének, majd ide szállították és itt végezték ki a véres magyarellenes pogromba torkolló felkelés vezetőit. Déva várát később elárverezték, új tulajdonosa, Pogány Franciska elhordatta, a mozdítható értékeket pedig elszállíttatta. Az 1848-49-es forradalom idején kisebb, helyi érdekű erődítményként osztrák császári kézben szolgált. A honvédek 1849. május 27-én foglalták el, Bem tábornok lőszerraktárt rendeztetett be a várban, amely aztán rejtélyes körülmények közepette augusztus 13-án felrobbant, több mint 100 fő halálát okozva. Öt nappal később Bem hadserege itt tette le a fegyvert.
Ezt követően a város kezelésébe került a vár és környéke, amelynek már csak a Várhegy ormán található épületei maradtak fenn erősen romos állapotban. 2007 után Európai Uniós források bevonásával a Hunyad Megyei Tanács végeztetett igen komoly felújítási munkálatokat, kiépültek a csúcsig vezető gyalogos-sétányok, az északi oldalon pedig siklót helyeztek üzembe, amely kiválóan alkalmas arra is, hogy az odalátogatók felvételeket készítsenek a városról és annak környékéről, majd bejárják a felújított részeket.
A tetőn levő zárt udvarban elhelyezkedő tömlöc, amelyben Dávid Ferenc meghalt azonban nem került felújításra, s nem is látogatható. Oda csak különleges alkalmakkor, kérésre lehet belépni. Ilyen ritka alkalmak a Magyar Unitárius Egyház által szerevezett megemlékezések (minden év november 15-én, Dávid Ferenc halála évfordulóján).
Úgy tűnik, hogy a felújítást nagyjából szakszerűen elvégezték. Egyébként nincsenek itt olyan építészeti emlékek, díszítőmotívumok és bizonyos kultúrtörténeti korok stílusához köthető épületrészek, amelyek különösebb művészi és restaurátori szakértelmet igényelnének. Kellő odafigyeléssel, betartva az anyaghasználat és a technológia szabályait, elvégezhető volt a helyreállítási munka. A kőművesek és ácsok elég tisztességes munkát végeztek. Kissé zavaró, hogy helyenként a tégla- és kőburkolatok teljesen újszerűek, hasonlóképpen a faszerkezetek is, de idővel az ódon falakhoz vénülnek, s akkor eltűnnek majd ezek a különbségek.
Külön említést érdemel, hogy a történelmi tények egy részének elhallgatása mellett, mégiscsak vannak magyar nyelvű tájékoztatók, s a kültéri feliratok és a nyomtatványok, illetve a használati utasítások szintjén is felbukkannak a magyar nyelvű szövegek.
Nem túl népes ma a város magyarsága, a 70 ezres lakosságnak mindössze 7,5 %-át képezi (mintegy 5500 fő). Nem néztük meg ugyan a pontos statisztikákat, de biztos, hogy éves szinten igen jelentős az idelátogató magyar turisták aránya is, úgyhogy az ilyen irányú gesztusok teljesen természetesek. Nem volt kifejezetten turistaszezon látogatásunk idején, de azért egyéni és csoportos látogatók folyamatosan érkeztek, gyakran lehetett magyar szót hallani, több magyarországi rendszámú autót fedeztünk fel a vár alatti parkolóban.
A gyenge ipari tevékenység mellett igen jelentősek megyeszerte a turizmusból származó bevételek, hiszen a várak és múzeumok látogatása mellett számos sportolásra alkalmas helyszínt is népszerűsítenek, amelyek a szolgáltatások minőségére is hatnak, hiszen szállást és étkezési lehetőséget is kell biztosítani a látogatóknak, ha itt kívánják őket pár napra tartani.
A vár könnyen megközelíthető a közelben elhaladó országútról. Úgyhogy tulajdonképpen kihagyhatatlan. Ajánlani merjük a Magna Curiában működö helyi múzeumot is (1882), amelyben ma a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat által létrehozott közgyűjtemény jogutódja, a Dák és Római Civilizáció Múzeuma működik (1938 óta) - lehet benne szelektálni és bizonyos kritikával szemlélni a kiállított anyagot, amelyet ott a látogató elé tárnak.
Simó Márton
eloszekelyfold.com

2017. február 7.
Emberi méltóságért díjat kapott Böjte Csaba ferences szerzetes
Az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) Emberi méltóságért kitüntetésben részesítette Böjte Csaba ferences rendi szerzetest, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapító elnökét. Az elismerést Lomnici Zoltán, az EMT elnöke és Szunai Miklós, a civil szervezet főtitkára adta át február 6-án Budapesten.
Lomnici Zoltán, aki 2002–2009 között a Legfelsőbb Bíróság elnöke volt, 2006-ban az Alkotmánybírósághoz fordult kérve, hogy a bírói fórum értelmezze az emberi méltósághoz való jogot és annak tartalmi elemeit. Az Alkotmánybíróság három esztendőn át több ülésen elemezte a beadványt, majd végül hatáskör hiányára hivatkozva nem adott érdemi választ a feltett kérdésekre. Ezt követően Lomnici Zoltán felhívást adott ki az emberi méltóság védelme érdekében, azt a célt megjelölve, hogy hazánkban ne sérüljön az egyenlő emberi méltóság elve, és ne nyerjen teret a keresztényellenes, rasszista, antiszemita és magyarellenes retorika. A csatlakozók elkötelezték magukat annak érdekében, hogy visszautasítanak minden olyan sértő megnyilvánulást, mely személyek vagy csoportok ellen irányul, azok vallási vagy nemzeti és etnikai hovatartozása miatt. A csatlakozók fontosnak tartották a másoknak fájdalmat okozó történelmi sérelmek tiszteletben tartását, és mindenkit arra hívtak fel, hogy sem szóban, sem cselekedettel ne sértse meg az áldozatok emlékét.
Szunai Miklós, a Széchenyi Tudományos Társaság ügyvezető elnökének javaslatára az alapítók létrehoztak egy politikai pártoktól független civil szervezetet a felhívásban megjelölt célok megvalósítása érdekében, és neves közéleti személyiségeket kértek fel a tagságra. Így jött létre az Emberi Méltóság Tanácsa. Azóta minden esztendőben átadják az Emberi méltóságért kitüntetést olyan személyeknek, akik kiemelkedően sokat tesznek az emberi jogokért, az emberi méltóságért.
A díj idei kitüntetettjét Lomnici Zoltán elnök méltatta, aki ismertette Csaba testvér eddigi életútját. Mint mondta, Böjte Csaba olyan, reménytelenségben élő gyerekeknek adott és ad ma is otthont, ételt és hitet, akiket szüleik elhagytak, vagy anyagi lehetőségeik nem engedik meg, hogy emberhez méltó módon ételt, otthont adjanak nekik. Lomnici Zoltán hangsúlyozta: Csaba testvér lelkeket ment, s a testi nélkülözéstől óv nemre, származásra, nemzetiségre nézve függetlenül – fiatal életeket.
A díj átadásakor elhangzott: Böjte Csaba élete példakép a jövő nemzedék számára is. A ferences szerzetest hallgatni bármikor felér egy lelkigyakorlattal. Ez történt a Budakeszi úton lévő Öko Ház Lovagtermében is, amikor a jelenlévőkhöz szólt Csaba testvér. Miután megköszönte az elismerést, így szólt: Igazából, amit teszek, nem áldozat. Nyáron elmenni egy tóhoz fürdeni, jó dolog. Ha megkérdezik, megéri-e, csak az lehet rá a válasz, hogy persze, megéri fürdeni egy tóban. Gyereket befogadni, gyereket nevelni, az élet mellett dönteni – megéri, csodálatos dolog. A mai napon a Gát utcában, József Attila szülőházánál jártam. Eszembe jutott, amit munkatársaimnak szoktam mondani: honnan tudjuk, netalán a következő „József Attilát” fogadjuk-e be, hiszen ki tudja, mit rejt az a kisgyermek, aki hozzánk érkezik. Minden gyermekben a csodát látom. A Jóisten nem gyárt selejtet. Minden kisgyermeknek feladata van, melyet egy-egy anyuka kezében küld el hozzánk a Mindenható. Pedagógusnak, szülőnek az a feladata, hogy a gyermek küldetését segítse beteljesíteni. Otthonainkba 1992–93 óta fogadunk be gyermekeket. Mi ezt az isteni küldetést, a gyerekek feladatát próbáljuk segíteni, támogatni. Csaba testvér elmondta, egykor „csupán” huszonhárom gyereket fogadott be. Mára nyolcvanhárom helységben végzik munkájukat; házaikba eddig összesen körülbelül hatezer gyereket fogadtak be. Hozzátette: pillanatnyilag kétezer százharminc fiatalról gondoskodnak.
A díj átadásának szervezői kulturális programról is gondoskodtak. Az ünnepi beszédek után azt tervezték, Dévai Nagy Kamilla énekében és gitárjátékában, Kathy Horváth Lajos hegedűjátékában, illetve a Cseppkő Gyermekotthoni Központ fiataljainak előadásában gyönyörködhetnek majd a megjelentek, ám e terveket Csaba testvér módosította, hiszen sehova nem érkezik üres kézzel. A Nagyszalontán található otthonuk kilenc fiataljával érkezett, akik Szent Lászlóról szóló verset adtak elő, majd bemutatkoztak egyenként. Volt olyan fiú, akinek tizenöt testvére van. A bemutatkozások után következett a szervezők ének- és hegedűprogramja, illetve a magyarországi otthon fiataljainak éneke, felolvasása.
Az ünnepség végén Csaba testvér egy tervét is megosztotta a jelenlévőkkel. Mint mondta, az anyaországból évről évre zarándokok érkeznek Csíksomlyóra. Szeretné, ha az Eucharisztikus Világkongresszusra ő jöhetne el egy vonatnyi gyerek zarándokkal, hogy Magyarországon találkozhassanak az Oltáriszentségben jelenlévő Jézussal. Bókay László
magyarkurir.hu
Erdély.ma

Böjte Csaba: Európa jövője a kereszténység - Európa jövője a kereszténység, a szeretet, amelyet Jézus Krisztus karácsonykor közénk hozott - jelentette ki Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes a brüsszeli Balassi Intézetben rendezett kedd esti kerekasztal-beszélgetésen.
A Magyar Hullám Közéleti és Kulturális Társaság "Hol vagyunk, merre menjünk?" című rendezvényén Gál Kinga fideszes és Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő beszélgetett a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnökével.
"Isten a remény, a bizalom hangját adja nekünk". Ne mondjuk semmire azt, hogy lehetetlen, merjünk lehetetlent kérni, +merjük Istent helyzetbe hozni+" - hangoztatta Böjte Csaba a zsúfolásig megtelt teremben.
A szerzetes azon véleményének adott hangot, hogy "hihetetlen távlatok vannak az emberiség előtt". Kijelentette, hisz Európa jövőjében, ahogyan hiszi azt is, hogy a magyarság előtt is van jövő.
Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet tevékenységéről szólva Böjte kiemelte: "Fontos lenne, hogy mindannyian szeretettel nézzünk egymásra, a gyerekeink is olyanok lesznek, mint amilyennek a szemünk tükre mutatja őket". "Szárnyakat ad, ha az ember szeretettel bánik a gyerekekkel" - tette hozzá.
Gál Kinga felhívta a figyelmet arra, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítvány a gyermekmentés és a lélekmentés mellett a "magyarságmentést" is szolgálja, a szerzetes ugyanis nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a szárnyai alá vett gyerekek Erdélyben magyarként tudjanak boldogulni, illetve sokat tesz a műemléképületek megmentéséért is.
Hölvényi György pedig hangsúlyozta, a beszélgetés fontos üzenete, hogy "szükség van a cselekvő közösségekre, és ezen keresztül az egyházakra Európában", ...ez nem vallási vagy hitbuzgalmi, hanem társadalmi kérdés".
Böjte Csaba ferences szerzetes a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az 1993-ban létrehozott gyermekmentő szervezet célja, hogy a nehéz körülmények között élő családok gyerekeinek vagy család nélkül élő fiataloknak segítséget, otthont nyújtson, biztosítsa iskoláztatásukat.
Bajnok Artúr
(MTI)

2017. április 1.
Dévára érkezik a történelmi tárlat
„Hátrahagyottak emlékezete”
Hétvégén kerül bemutatásra Déván a „Hátrahagyottak emlékezete” című nagysikerű kiállítás, mely a Magyar Honvédelmi Minisztérium Rendezvényszervező Hivatalának megrendelésére készült és a Carola Egyesület szervezésében járja be a különböző erdélyi helyszíneket.
– Hunyad megyébe sepsiszentgyörgyi barátaink, a Székely–Szórvány kapcsolat révén jut el a kiállítás, a Nagyszebeni Magyar Kulturális Központ közvetítésével. Egyszóval sokan vállaltak munkát, áldozatot azért, hogy e tárlat itt is megtekinthető legyen – fogalmazott Kun-Gazda Gergely, a kiállítás dévai bemutatásának fő szervezője.
A tárlat újszerű témát dolgoz fel, az 1849-es aradi vértanúk szeretteinek állítva emléket. Nőknek és gyermekeknek, akik egy életen át hordozták férjük, vőlegényük, édesapjuk tragédiájának lelki és fizikai terheit, sokszor a legnehezebb körülmények között. A nagyméretű pannók egy-egy vértanú-feleség, -menyasszony alakját jelenítik meg, kétnyelvű (magyar és román) felirattal ismertetve életútjukat. A Hernádi Zsolt történész által megírt szövegek rávilágítanak, hogyan hordozták az özvegyek és gyerekeik életük végéig férjük, vőlegényük, édesapjuk tragédiájának lelki és fizikai terheit, sokszor a legnehezebb körülmények között.
A kiállítást Hunyad megyében elsőként a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál mutatják be vasárnap, 2017. április 2-án, a déli szentmisét követően. A megnyitón jelen lesz Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a Balassi Intézet Kulturális Központ sepsiszentgyörgyi képviselője. A szervezők azon dolgoznak, hogy a kiállítás a következő hetekben több Hunyad megyei helyszínen is megtekinthető legyen. Egyelőre, április 9-ig a Szent Ferenc Alapítvány biztosít teret a tárlatnak.
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)

2017. április 3.
Aradi vértanúk özvegyei
Nem csak férfiak voltak hősök, a szabadságharcban nők és gyerekek is fontos szerepet vállaltak, jegyezte meg vasárnap, a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál szervezett kiállítás ünnepi megnyitóján Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi képviselője. A kiállítás ugyanis a 13 aradi vértanú szeretteiről, mindenekelőtt özvegyeiről szólt.
A Karola Egyesület és a Balassi Intézet által szervezett kiállítást március 14-én nyitották meg Sepsiszentgyörgyön, nevezetesen a város főterén állították fel a vértanúk feleségeiről szóló plakátokat. A kiállítás óriási sikernek örvendett, csupán az első napon mintegy 5000 ember tekintette meg, mondta el Szebeni Zsuzsa. A háromszéki város sikere nyomán a kiállítás erdélyi vándorútra indult, a nagyszebeni Híd Egyesület és a Hunyad Megyei RMDSZ női szervezete felvették a kapcsolatot a székelyföldi szervezőkkel és Dévára hozták el, ahol két hétig látogatható a Szent Ferenc Alapítványnál. A vértanú-feleségek is hősök voltak, szögezte le beszédében Szebeni Zsuzsa. Egyesek a harcokban is részt vettek férjük mellett, legtöbben azonban erkölcsileg támogatták őket a legnehezebb pillanatokban. Egyesek már jóval a szabadságharc előtt házasodtak össze és hosszú időn keresztül éltek boldog családi életet férjükkel, gyerekeikkel, mások viszont a forradalom előestéjén, vagy annak idején fogadtak örök hűséget szívük választottjának, azaz családi boldogságuk rövid volt. Özvegyként valamennyi helytállt, noha a szabadságharc leverése és férjük kivégzése után komoly üldözésnek voltak kitéve. Letörni őket azonban nem sikerült, a vértanú-özvegyek felnevelték gyerekeiket – sőt, egyesek más vértanúk gyerekeit is –, és végig őrizték mártír férjük és a magyar szabadságharc emlékét. Holott – férjükhöz hasonlóan – sokan más nemzetiségűek voltak, mégis életük végéig a magyar szabadság elkötelezett hívei maradtak.
A kiállítás 11 vértanú-feleség sorsát mutatja be (két vértanú nem volt nős), s ezek közül 5-ről külön-külön pannót készítettek, melyeken hozzájuk hasonló nők fotói szerepelnek. Ugyanis csak 5-ről maradt fenn fénykép vagy festmény: Lucia Conchetti (Lahner György felesége), Csernovics Emília (Damjanich János), Domicella Bilinska (Schweidel József), Sissány Elíz (gróf Leiningen-Westerburg Károly) és Kapitány Katalin (Knezić Károly). A pannók egyik oldalán a hölgyek ifjú feleségként, mennyasszonyi ruhában szerepelnek, a másik oldalon pedig gyászoló özvegyként.
Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad)

2017. április 4.
Bekerül a szociális kerettörvénybe a Böjte Csaba által alapított bentlakástípus
Megszavazta a képviselőház kedden azt a törvénymódosítást, amellyel beépítik a szociális kerettörvénybe a Böjte Csaba ferences szerzetes által bevezetett bentlakástípust, és lehetővé teszik a Romániában elismert, szociális szolgáltatóként is akkreditált felekezetek tevékenységének állami vagy önkormányzati finanszírozását. A Böjte Csaba által 1993-ban indított Dévai Szent Ferenc Alapítvány az eltelt csaknem negyed évszázadban több mint ötezer nehéz anyagi helyzetben élő, vagy elhagyott gyermeket karolt fel. A szociális támogatások kerettörvényébe most vezették be az alapítvány által működtetett "szociális bentlakások" fogalmát, ahol a nehéz helyzetben lévő családok gyermekeit a szülők beleegyezésével, gyámjogi beavatkozás nélkül étkeztetik és szállásolják el. mti; Transindex.ro

2017. április 20.
Jótékonysági rendezvény a petrozsényi kápolnáért
Vasárnap, április 23-án, délelőtt 10 órakor szentmisével és jótékonysági rendezvénnyel indítják a petrozsényi Jézus Szíve Gyermekotthon kápolnájának felújítását. A mallersdorfi nővérek által alapított zárdaépületet a dévai Szent Ferenc Alapítvány hozta rendbe, otthont és tanulási lehetőséget teremtve a vidék szegény sorsú gyermekei számára. A Jézus Szíve Gyermekotthon kereken 10 esztendeje nyitotta meg kapuit. Jelenleg száznál több gyermeknek nyújtanak oktatást, nevelést, szeretetet e falak között. A zárdaépület különlegesen szép helyisége a 150 négyzetméter alapterületű kápolna, melyet a gyermekotthon megnyitásakor még nem volt lehetőség megfelelően rendbe tenni. Több mint 10 évvel ezelőtt, amikor az épületet átvettük és feljavítottuk, ezt a kápolnát, úgy ahogy volt, lezártuk. A gyermekeink gyakran kérdezik, hogy mi van a zárt ajtó mögött, de mi csak azt tudtuk, mertük mondani sejtelmesen, hogy a jövő majd meghozza a választ. A helybeli plébánossal, Szász János atyával és a közélet néhány meghatározó személyiségével egyeztetve arra gondoltunk, hogy a patinás hajdani kápolnát jó lenne felújítani, hogy a Zsil-völgyi magyaroknak legyen egy kulturális központjuk, ahol akár egy tanévnyitó szentmisét, színdarabot, koncertet, de miért ne, egy farsangi bált is meg tudnának szervezni.
A kápolna felújítása meghaladja a Szt. Ferenc Alapítvány anyagi lehetőségeit, ezért az április 23. ünnepségen gyűjtést is szeretnénk szervezni e multifunkcionális terem felújítására. A rendezvény során ismertetjük a terveinket, melynek kivitelezéséhez mindenki erejéhez mérten hozzájárulhat! Tisztelettel kérjük gyermekeink barátait, mindazokat, akik számára fontos a Zsil-völgyi magyarság fennmaradása, hogy segítsenek munkánkat jó végre vinni – írja a magnificat.ro honlapon Böjte Csaba OFM.
A petrozsényi jótékonysági rendezvényen fellépő NEMADOMFEL Együttes – amelyben a szólisták kivétel nélkül sérült (mozgáskorlátozott, értelmileg akadályozott és látássérült) előadók – Csaba testvér kíséretében több erdélyi helyszínen is koncertezik a napokban. Déván szombaton, április 22-én, délután 18 órától a városi római katolikus templomban lépnek fel, április 24-én Medgyesen, majd Tusnádfürdőn, Csíksomlyón, Szovátán hallgatható előadásuk.

2017. május 4.
Kányádi Sándort köszöntötték 88. születésnapján Budapesten
MTI - Kányádi Sándor Kossuth-díjas költőt, a Nemzet Művészét köszöntötték 88. születésnapja alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) szerdán Budapesten.
Isten éltesse a Kárpát-medence legnagyobb élő költőjét! – mondta az eseményen Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, aki szerint Kányádi Sándor minden versében ott van „a gyermekekhez lehajló jóság és vidámság, amelyre nagyon nagy szükség van a mai világban". „Áldott az az ember, aki be tudja lopni az emberek szívébe a gyermeki derűt és jókedvet" – fűzte hozzá. Prőhle Gergely, a PIM főigazgatója úgy fogalmazott, intézménye büszkén vállalja, hogy Kányádi Sándor születésnapjait megünnepli. Mint felidézte, az erdélyi születésű költő alapító tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának és ötletadója az ország egyik leglátogatottabb közgyűjteményének, a Mesemúzeumnak. Az eseményen a Kaláka együttes zenélt, Kányádi Sándor Fekete-piros című versét Havas Judit előadóművész szavalta, a Nyári alma ül a fán és a Könyörgés tavasszal című költeményeket a gyerekeknek meghirdetett 19. Kányádi Sándor Szavalóverseny résztvevői adták elő. A versenyt szervező Szilágy megyei Varsolc iskolájának igazgatója, Dénes Irén elmondta: az idei megmérettetésen kilencven gyermek versenyez több mint tíz megyéből. Kányádi Sándor úgy fogalmazott: a varsolci verseny minden évben bizonyítja, hogy „nincs külön gyermek és felnőtt vers, csak vers van vagy nemvers". Kányádi Sándor 1950 óta publikál, gyermekeknek szóló verseskötetei (Három bárány, Kenyérmadár, Tavaszi tarisznya) mellett drámai hangú versekben adott számot arról, hogy a bukaresti zsarnokság milyen nyomasztó súllyal nehezedett az erdélyi magyar életre és kultúrára (Krónikás ének, Visszafojtott szavak a Házsongárdban). Az 1989-es politikai változások után nemcsak a múlttal vetett számot, hanem keserű iróniával arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnokság továbbra is él a társadalom mélyebb szerkezeteiben (Kuplé a vörös villamosról). Válogatott versei 1992-ben Vannak vidékek címmel jelentek meg. 2009-ben jelent meg Előhang című könyve, amely verseit és műfordításait tartalmazza. 2010-ben adták ki Az elveszett követ című művét. 1993-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 2000-ben megkapta a Közép-európai Irodalmi és Kulturális Társaság (CET) millenniumi különdíját. 2002 óta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja. 2007-ben a Magyar Írószövetség örökös tagjává választották. 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével ismerték el, 2010-ben Bethlen Gábor-díjban részesült. 2013-ban megkapta az Emberi Méltóság Tanácsának Emberi méltóságért díját. 2014-ben Budapestért díjat kapott, ugyanebben az évben Nemzet Művésze díjjal tüntették ki. A teltházas eseményen részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke. Krónika (Kolozsvár)

2017. május 11.
Böjte Csaba lesz az Aranycsapat emlékévének fővédnöke
Böjte Csaba ferences szerzetes lesz az Aranycsapat idén kezdődő és 2018 végéig tartó emlékévének fővédnöke – mondta az emlékévet kezdeményező Lomnici Zoltán, az Emberi Máltóság Tanácsának elnöke szerdán Budapesten.
Lomnici Zoltán elmondta, az Aranycsapat emléke nemcsak a sportot kedvelők, hanem az egész nemzet, a nemzeti önbecsülés és önértékelés számára is szimbolikus jelentőségű. Éppen ezért fontosnak tartotta, hogy olyan embert kérjen a fővédnökségre, akit vallási hovatartozástól, politikai beállítottságtól független tisztelet és szeretet vesz körül. Böjte Csaba úgy fogalmazott: „ezt a világot fenntarthatóvá kéne tenni, ehhez pedig fenntartható vágyakat kéne a felnövekvő fiatalság szívébe ültetni". Félelmetesnek nevezte, hogy ma mindenki a hatalommal és pénzzel tartja elérhetőnek a boldogságot, hozzátéve, hogy ha mindenki arra vágyik, örökösen „egymásnak fogunk esni". Böjte Csaba rámutatott: olyan vágyakat kellene a fiataloknak adni, amilyenek Puskásék szívében is éltek. „A sport, a művészetek szeretete, a természet, a világ megértésének vágya is lehet a kibontakozás útja" – tette hozzá a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője. Lomnici Zoltán elmondása szerint az emlékév során nem grandiózus eseményeket szeretne, hanem minél több helyen megtartott megemlékezéssel „eljutni a szívekhez". Hozzátette: 2014-ben magánemberként kezdeményezte a megemlékezés-sorozatot, és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár április elsején jelentette be az emlékévet. Mint mondta, a 2018 végéig tartó időszakban az évszázad mérkőzésének tartott, a londoni Wembley Stadionban megvívott 6:3-as mérkőzés 65. évfordulója mellett még tucatnyi, az Aranycsapathoz köthető évforduló lesz. Példaként említette Bozsik József halálának 40., Lantos Mihály és Budai László születésének 90. évfordulóját. Lomnici Zoltán kitért az erdélyi magyar egyházi ingatlanok visszaadásának ügyére is. Mint mondta, a közelmúltban Brüsszelben jelezte, hogy Románia a mai napig nem teljesítette az Európai Unióba lépésekor vállalt kötelezettségét, hogy visszaszolgáltassa a jogtalanul elkobzott egyházi ingatlanokat. Hozzátette: a 2500 ingatlan egyharmadát szolgáltatták vissza, és a visszaadott ingatlanokat is megpróbálják újra elvenni az egyházaktól. Elmondta: egyetért a gyulafehérvári főegyházmegyével, amely egy esetleges 2018-as romániai pápalátogatás feltételéül szabná a kommunista rezsim által államosított egyházi javak visszaszolgáltatását.
MTI; Krónika (Kolozsvár)

2017. május 12.
Irakban misézett Böjte Csaba
Négy napot töltött az Iszlám Államtól visszahódított területeken, keresztények között Böjte Csaba ferences rendi szerzetes. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója, számtalan árva és nehéz sorsú erdélyi gyerek mentora a Magyar Nemzetnek nyilatkozott.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója, számtalan árva és nehéz sorsú erdélyi gyerek mentora a lap kérdésére elmondta: két napja érkezett haza a háborús területről, és nagyon megrázták a látottak. Bibliai tájakon, a ninivei fennsík falvait és városait látogatta meg, káld és asszír keresztény, valamint asszír keleti ortodox közösségeket. A szerzetes bejutott az Erbil környéki menekülttáborokba is, ahol sok Krisztus-követő lelt menedékre.
Böjte Csaba arról mesélt: járt olyan keresztény katedrálisban, amelynek márványoszlopait fáradt olajjal mázolták be az iszlamisták, hogy utána felgyújthassák. Látott porig lerombolt templomokat, golyószóróval szétlőtt kereszteket is. Hangsúlyozta, hogy a gyűlöletre nem a bosszú a jó válasz.
Hasonlóan gondolkodnak a helyi papok is. A közösen celebrált miséken olajfákat szenteltek meg, és a visszatérő családoknak olajfacsemetéket ajándékoztak, hogy a vérrel áztatott földbe a béke szimbólumait ültessék el.
Böjte Csaba megdöbbent azon, hogy a nagyvilág mennyire nem kíváncsi a közel-keleti keresztények szenvedésére. Beszámolt arról is, hogy gyűjtés indult a káld-szír-asszír testvérek visszatelepedésének megsegítésére, a településeik és templomaik újjáépítésére.
Mindezekről a ferences rendi szerzetes azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke hívott össze szerda délután, és ahol bejelentették: 2018 novemberéig, az emlékezetes londoni 6:3-as labdarúgó mérkőzés évfordulójáig emlékévet szentelnek az Aranycsapat sikereinek. Ennek a rendezvénysorozatnak lesz a fővédnöke Böjte Csaba.
Lomnici Zoltán elmondta azt is: petícióval fordult Brüsszelhez amiatt, hogy Románia nem tett eleget az unióhoz való csatlakozáskor elfogadott kötelezettségeinek, és az erdélyi magyar egyházaktól a kommunizmus idején elkobzott kétezer-ötszáz ingatlan kevesebb mint egyharmadát adta vissza. Az ügyben múlt héten meghallgatást tartottak, ahol elmondta: a helyzet nemhogy javult volna, hanem immár olyan ingatlanokat is megpróbálnak elvenni, amelyeket korábban visszaadtak a jogos tulajdonosnak. Lomnici támogatja a Gyulafehérvári Főegyházmegye felhívását, amely szerint a jövőre tervezett romániai pápalátogatás egyik feltétele legyen az, hogy előtte a katolikus egyház ingatlanait maradéktalanul visszaszolgáltassák.
mno.hu; http://itthon.ma/karpatmedence

2017. május 22.
Iszlám Állam – Böjte Csaba: az elüldözött iraki keresztények „talpra fognak állni"
A menekülttáborban élő, otthonukból elüldözött iraki keresztények összetartanak, szeretik és segítik egymást, és „talpra fognak állni" – mondta Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Budapesti Székely Kör rendezvényén hétfő este Budapesten.
Böjte Csaba előadásában kiemelte: iraki utazása során azt tapasztalta, hogy azok káld keresztények, akiket az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei elüldöztek otthonukból, és három éve az erbíli menekülttáborban élnek, lelkileg egészségesebbek mint mi.
Hozzátette: az erbíli menekülttáborban 1400 konténerben 5000 ember lakik, de vasárnaponként több szentmisét is tartanak a tábor közepén felállított, 1000 férőhelyes sátorban. Mert, mindazok ellenére, ami velük történt és történik, bíznak és hisznek Istenben. „Ezt a lelkületet kellene megtanulnunk nekünk is" – hangsúlyozta.
Böjte Csaba kitért arra: a térségben az elmúlt ezer évben 12 nagy népirtás volt, többek között az örmény népirtás idején „egy füst alatt közel hatszázezer káld keresztényt is kivégeztek".
Csak a ninivei fennsíkon több mint háromszáz olyan kolostor- és templomrom van, amit az elmúlt száz években pusztították el – fűzte hozzá.
Ugyanakkor az Erbílbe érkező menekültek szinte azonnal egyetemet építettek. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a magyar kormány adományából épülő iskola pedig, amelynek alapkövét tavasszal tették le, ősszel már működni fog.
"Azért mentem, hogy vigasztaljam őket, de én kaptam erőt, bátorítást tőlük" – fogalmazott Böjte Csaba.
Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes köszöntőjében hangsúlyozta: egy várost nem csak az épületei, hanem a benne élők szellemisége, lelkülete is meghatároz. Budapest pedig leginkább szellemileg, lelkileg szorul fejlődésre, hogy szociálisan érzékenyebbé, elfogadóbbá váljanak lakói. Ferencz Vilmos, a Budapesti Székely Kör elnöke arról beszélt: Csaba testvér „áldozatos munkája" erősíti a Kárát-medencében és a világban szétszórtan élő magyarok összetartozását. „A nemzetstratégiáról sokat és sokan beszélünk, de Csaba testvér csinálja" – fogalmazott.
MTI; Erdély.ma

2017. május 25.
Kiemelten figyelnek az otthoni beteggondozásra (Kihirdették a szociális pályázat eredményeit)
Meggondolatlan és felelőtlen döntést hozott a kormány, amikor megvonta a törvény szerinti februári támogatást a szociális ágazatban tevékenykedő civil szervezetek egy részétől, majd márciusban a korábbi összegeknél 25 százalékkal kevesebbet fordított e célra – mondta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke tegnap az idei szociális pályázatok elbírásálását ismertető tájékoztatón. A kialakult helyzet miatt a megyei önkormányzat a tavalyi összeg kétszeresét osztotta szét a pályázó szervezetek között, amelyek képviselői az alkalomból beszámoltak tevékenységükről.
A szociális szolgáltatások közül Tamás Sándor az otthoi idősgondozást nevezte a legfontosabbnak, a 800 ezer lejes pályázati keretből ez a tevékenységi terület 500 ezer lejt kapott. A megyevezető azzal indokolta a pályázat késői kiírását, hogy amíg nem volt megyei költségvetés, az önkormányzat nem dönthetett az összegről, bár az érintett szervezetek éppen az év elején voltak a legnagyobb bajban az állami támogatás megvonása miatt. Vass Mária, a szociális gondozói és gyermekjogvédelmi igazgatóság vezetője ismertette a 2007-ben indult megyei támogatási programot, és kiemelte, míg az első évben 110 ezer lejre pályázhattak a civil szervezetek, idén közel nyolcszorosa ez az összeg. A május 5-i határidőig nyolc szervezet tizenhárom pályázatot nyújtott be, mindeniket pozitívan ítélte meg az elbíráló bizottság. A sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány 203 ezer lejt kapott az otthoni beteggondozói szolgálatra, amelyet jelenleg tizenhét önkormányzat területén ötvenkét településen működtet a szervezet. Tóth Anna, az ágazat vezetője elmondta, havonta több mint kilencszáz idős embert gondoznak, közülük közel ötszázat hetente többször, a többieket alkalomszerűen, havonta kétszer-háromszor látogatják. Júliustól bővítik a tevékenységet, Málnás és Uzon kilenc településén indítják be a szolgáltatást. A terepmunkát huszonnégy főállású asszisztens és ápoló végzi, nyolcan a programszervezésben, szakmai koordinálásban dolgoznak. A megyevezetők közbenjárásával sikerült egységesíteni a helyi önkormányzatok anyagi hozzájárulását a szolgáltatás finanszírozásához, a pályázati úton elnyert támogatás mellett ez is biztonságot nyújt a tevékenységük folytatásához – hangsúlyozta Tóth Anna. A Diakónia fogyatékkal élő fiatalok számára létesített nappali integrációs központja 63 ezer lejt nyert a pályázaton, amit Makkai Péter, a program vezetője megköszönt, és némi iróniával azt mondta, a támogatások megvonásával a kormány megtanítja a civil szervezeteket önállóan boldogulni. Kiemelte, tíz évvel ezelőtt még jelentős volt a külföldi szervezetektől kapott segítség, jelenleg ez a támogatás egyre kevesebb, mert a külföldi partnerek belátták, korábbi kedvezményezettjeik képesek autonóm módon megszervezni és fenntartani a tevékenységüket. A legnagyobb pályázati összeget, 220 ezer lejt a Gyulafehérvári Caritas háromszéki szervezete otthoni beteggondozói szolgálata kapta. Hubbes Kinga területi képviselő elmondta, több mint harminc településen hétszáz idős beteget látnak el, mottójuk: a szükség közelről látszik. Ezt azért hangsúlyozta, mert szerinte a megyei önkormányzat is eszerint járt el, amikor az anyagiak hiányával küszködő civil szervezetek segítségére sietett, hogy folytathassák a közösség érdekében végzett munkájukat. Ezenkívül a Caritas 39 ezer lejt nyert a nehéz helyzetben lévő családból származó gyermekek őrkői nappali központja működtetésére és 48 ezer lejt komplex szociális szolgáltatásokra, amelyekkel gyermekeket és nehéz sorsú családokat segítenek falvakban. A baróti Laura Házban tizenkilenc helyi és erdővidéki fogyatékkal élő gyermekkel és fiatallal foglalkoznak, a létesítményt működtető egyesület folyamatosan anyagi gondokkal küzd. Tevékenységüket idén 45 ezer lejjel támogatja a megyei önkormányzat. Cseresznyés Emília egyesületi elnök úgy véli, az iskolákban folytatott érzékenyítő programokkal és a különböző baróti eseményeken való részvétellel változtatni tudtak a helyiek viszonyulásán a fogyatékkal élő embertársaikhoz. Kiemelte a tavaly novemberi Fogadjunk, kibírod elnevezésű futóversenyüket, amelyen a Laura Ház javára gyűjtöttek, és a helyi közösség felkarolta akciójukat. A dévai Szent Ferenc Alapítvány a sepsibükszádi, kovásznai, esztelneki és kézdiszentléleki nappali központok javára kapott 66 ezer lejes támogatást, hogy folytathassa áldásos tevékenységét az elhanyagolt gyermekek körében. A Kovászna Megyei Vöröskereszt az otthoni betegápolásra kapott 55 ezer lejes támogatást, mely szolgáltatás által havonta átlagban száz idős számára nyújtanak segítséget. A szociomedikális ellátásban olyan egyedül élő idősek is részesülnek, akiknek senkijük nincs, ágyhoz kötöttek, esetenként naponta háromszor is el kell menni hozzájuk megetetni, megmosdatni. Szintén otthoni beteggondozásra pályázott az Izabella Alapítvány, idén 22 ezer lejes támogatást nyújt számára a megyei önkormányzat. Pap Adolf, a Vöröskereszt megyei igazgatója visszatért egy több mint másfél évtizedes javaslatára, hogy alakítsanak egy megyei testületet a szociális ágazat tevékenységének stratégiai megtervezése céljából. Minden változás a mi fejünkben történik – ezt a gondolatot népszerűsíti a sepsiszentgyörgyi Pro Nobis Egyesület, amely az általa létrehozott bölönpataki nappali központ működtetésére 39 ezer lejes támogatást nyert. Hetvenöt hátrányos helyzetű gyermek számára tavaly életvezetési tréninget tartottak, idén művészetterápiás foglalkozásokba vonják be a gyermekeket. Kernászt Huba, az egyesület ügyvezetője kiemelte, hogy programjukban nagy segítség a bölöni önkormányzat, és a helyi közösség is pozitívan fogadta a Pro Nobis jelenlétét. Az összegzésnél kiderült, az említett civil szervezetek több mint 1700 háromszéki beteget, idős embert ápolnak rendszeresen otthonaikban, és a más jellegű tevékenységeikkel együtt 340 alkalmazottat foglalkoztatnak. Többen hangsúlyozták, vannak nehéz időszakok a szervezetek életében, ilyen minden esztendő első néhány hónapja, amikor még nem tudják, miből fedezik a kiadásaikat, de bárhogy legyen, a rászoruló és a beteg ember megsegítését nem hagyják, nem hagyhatják abba.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. június 12.
Ünnep a gálospetri gyerekotthonban
Napsütéses idő, lufikkal díszített kapu- és épületbejárat, szépen rendben tartott kert fogadta mindazokat, akik szombaton részt vettek Gálospetriben a Szentháromság Kollégium idei jótékonysági napján.
Ezt az ünnepet már évek óta megtartják június elején és valójában egy találkozó mindazokkal, akik egész évben támogatják, segítik a dévai Szent Ferenc Alapítvány nagy családjához tartozó gyerekotthon működését. A hívó szót most is sokan meghallották, a hajdani Fráter kúria udvara, de az előtte lévő utcácska is megtelt parkoló autókkal. Nagy vonzerőt jelent ilyenkor Böjte Csaba atya jelenléte, aki idén is szabadtéri szentmisét tartott az épület nyitott, árkádos tornácán. Örvendetes, hogy most is sokan eljöttek a ház ünnepére, kezdte a maga sajátos, élvezetes stílusában mondott beszédét Böjte Csaba. (Nem csak az Érmellékről, de a Hegyközből, Magyarországról, sőt, a Felvidékről is érkeztek vendégek.) Mondanivalója középpontjában a közösségi összetartás, a tiszta és egyszerű szeretet ereje állt. Jézus legnagyszerűbb kinyilatkoztatása a Szentháromság, hiszen ez is azt mutatja, hogy “egy csapatban játszunk”, fejtette ki az atya, utalva az otthon nevére, hozzátéve: az egyháznak “nem szabad úgy viselkednie, mint egy vénlánynak, aki a sarokban ülve várja, hogy táncra kérjék, majd aki megszólítja, azt kiosztja”.
A jó szó ereje
Emlékévében Szent Lászlót állította példának, aki “polgárháborús időkben” lett királlyá, sérelmei megbosszulása helyett újjászervezte az országot és az egyházat, békét és testvériséget teremtve. “Nem lehet senkit veréssel jobbá tenni, de a jó szó közösségeket menthet meg”, figyelmeztetett Böjte Csaba, akinek imája a gyerekotthonért, lakóiért, támogatóiért szólt. Egy keresztelésnek is tanúi lehettünk, a – talán – 3-4 éves Krisztofer keresztségi fogadalmát az egész gyülekezet ismételte. Böjte Csaba az alkalmat kihasználva mintegy megígértette a jelenvoltakkal, hogy további életükben megbocsátóak, békülékenyek lesznek, amit derültséget kiváltva így fogalmazott meg: mossuk egymás lábát, fejét ahol érjük. Az atya szolgálatát és a vendégek egybesereglését Kosza Erzsébet otthonvezető köszönte meg, akit neveltjei virágcsokorral köszöntöttek.
Nem adják fel…
Míg a gyerekek felkészültek műsorukra, a Budapestről érkezett Nem adom fel együttes adott koncertet. Ennek tagjai mozgás- és/vagy mentálisan sérültek, előadásuk pedig nem hagyott kétséget, hogy közösségük elnevezése igen találó, sok egészséges(nek tűnő), ám életével elégedetlen példát vehetne életigenlésükről, lelkesedésükről, hitükről, miközben, ha valakinek, nekik talán igazán lenne okuk perlekedni a sorssal… Mint minden évben, az otthon támogatóinak a gyerekek műsorral viszonozzák a segítséget, idén egy rendhagyó Hófehérke mesefeldolgozást és két nem kevésbé humoros jelenetet láthattunk. A mosolygós jókedv egyébként az egész együttlétre és a nap további részére is jellemző volt, amikor ebédre várták a vendégeket, később a zenéé, a szórakozásé, a barátkozásé lett a főszerep.
Rencz Csaba erdon.ro

2017. június 17.
Tanévzáró a Téglásban
Összeforrt közösség, dicséretes eredmények
Az idei éve sem telt eredménytelenül Hunyad megye magyar oktatási központjában – értékelt a pénteki tanévzáró alkalmával Kocsis-Attila Levente iskolaigazgató. A Téglás Gábor Elméleti líceum diákjai ezúttal is szép tanulmányi és verseny-eredményeket értek el, miközben maga az intézmény is gyarapította kínálatát. A Kőműves Kelemen Szülői Bizottság idén tavasszal nyitotta meg a sószobát, mely nagyszerű kezelési lehetőséget jelent a légúti gondokkal küzdőknek és az iskola diáksága ki is használta azt: az utóbbi hetekben minden osztály többször is elidőzött a sószobában. Ennek közvetlen szomszédságában nyílt meg a múlt napokban egy modern kreatív műhely, mely a vakáció idején is nyitva áll az érdeklődők előtt. Szintén a most záruló tanév során indult be az iskolában az ECDL, európai elismertségnek örvendő számítógép-kezelői vizsgáztató központ, ahol a tanintézmény több diákja sikeresen le is vizsgázott már. És említést érdemel az OTP Bankkal kialakult és folyamatosan fejlődő együttműködés is, mely során színvonalas képzésben vehettek részt az iskola diákjai – összegezte az idei újdonságokat Kocsis Attila-Levente iskolaigazgató, megköszönve a pedagógustársak, szülők, illetve diákok munkáját.
A továbbiakban felszólalt dr. Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes, Szász-Barra Zsófia informatikai és kisebbségi tanfelügyelő, valamint Széll Lőrincz megyei ifjúsági igazgató. Mindannyian arra biztatták a diákságot, hogy használják ki a vakációt, pihenjenek, kiránduljanak, és ne feledkezzenek meg a nagymamákról sem. Palkó Cecília, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke a felszólalók sorát zárva hangsúlyozta: a vakáció a tanév során felgyűlt tudásbeli hiányok pótlására is alkalmas. – Tegnap az alapítvány nevelőivel szentségimádást tartottunk, diákjainkért, gyermekeinkért imádkoztunk. Biztosak lehettek tehát, hogy a Fennvaló részéről megvan a támogatás, de nektek is hozzá kell tennetek a magatok részét, hogy jövőre még jobb eredmények szülessenek– fogalmazott az alapítvány igazgatója.
Balogh-Botár Károly Csaba igazgató-helyettesnek jutott az örömteli feladat, hogy felsorolja az idei tanulmányi és versenyeredményeket. Utóbbiak kapcsán elmondta: csupán az elemi osztályokban 164 említésre érdemes versenyeredmény született e tanévben és a felső tagozatok diáksága is számos rangos erdélyi, magyarországi és nemzetközi versenyen szerzett elismerést. Az országos és nemzetközi versenyek díjazottjait, illetve felkészítő tanáraikat a szülőbizottság nevében pénzjutalomban részesítette Borsai Zoltán elnök.
A jó hangulatú tanévzárót az osztályközösségekben történő díjazás követte. Szülők, tanárok egyaránt örömmel állapították meg, hogy egyre összeforrottabbá válik az iskola közössége. Ennek jeleként értékelhető az elmúlt hetek számos szívet melengető rendezvénye. A meghitt ballagási ünnepséget követően ugyanis sor került a nyolcadikosok búcsúztatására is. Mészáros Enikő osztályfőnök tartalmas műsor nyomán féltő gonddal bocsátotta útra diákjait. Néhány nap múlva Lengyel Izabella tanítónőtől búcsúztak a negyedikesek, az első téglásbeli generáció, mely öt esztendőt töltött a tanító néni óvó szárnya alatt. Utóbbi gondoskodó szeretete nyilvánvalóan érezhető volt a vidám, mégis könnyeket fakasztó évzáró előadás alkalmával is. A legnagyobb meglepetés idén az elsősök évzáró ünnepélyén jött, melyen a második osztályosok, az iskola jelképével ellátott nyakkendővel avatták fel kisebb társaikat. Csatlós Erzsébet Zsófia és Osváth Piroska tanítónők munkájának, nagyszerű együttműködésének köszönhetően mindkét osztály számára emlékezetes ünneppel zárult az idei tanév. És természetesen a kis óvodások is kedves ünnepség keretében búcsúztak Oprisa Melinda óvó nénitől, azzal a biztató ígérettel, hogy ősszel visszatérnek a tanintézménybe – immár iskolásként.
A tartalmas évzáró ünnepségek megkoronázásaként került sor az ökumenikus jellegű tanévzáró szentmisére, a dévai Szent Antal templomban. P.Főcze Bonaventúra OFM, dévai plébános az iskolai felszólalásokhoz csatlakozva derűs, tartalmas nyarat kívánt a diákoknak, pedagógusoknak, szülőknek. És arra biztatott mindenkit, hogy a hirtelen megszaporodó időből szánjanak az imára, jó cselekedetekre is. – A vakációban a templom nem zár be, a jó Isten mindig vár bennünket, mindig alkalmasnak tartja a találkozást, nem csupán az ima idején, de a jó tettek által is közelebb kerülhetünk Hozzá – fogalmazott fr. Bonaventúra, arra biztatva a gyermekeket, hogy a vakációban többet segítsenek szüleiknek, keressék fel idős, beteg rokonaikat, igyekezzenek minél több jót tenni. Egy tanítómesével világossá tette: az Isten mindannyiunk keze által szeretné szebbé tenni a világot.
A szentmisén a Szent Ferenc Alapítvány Gyermekzenekara énekelt és Rátoni Csaba református, illetve Koppándi-Benczédi Zoltán unitárius lelkész is megáldotta az elmúlt tanévért hálát adó közösséget.
Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad)

2017. július 7.
Értékmentés a végeken
Dél-Erdélyben vár a Veres-bástya!
A Marosillyei Veres-bástya, Bethlen Gábor fejedelem szülőháza, immár egy évtizede nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Azóta számtalan rendezvénynek, kiállításnak biztosított teret és több ezer erdélyi, magyarországi és távolabbról érkező turistát fogadott. Igazából egyfajta közösségi ház szerepét tölti be a végeken, Dél-Erdély határán, tanúskodva a magyar történelmi hagyaték és élő kultúránk gazdagságáról. A Veres-bástya működtetésében, a vendégfogadásban, a rendezvények lebonyolításában aktív szerepet vállalnak a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál nevelkedő fiatalok, akiknek így lehetőségük nyílik szülőföldünk, épített örökségünk alaposabb megismerésére, illetve ráeszmélnek az ennek értékesítésében rejlő lehetőségekre. – Idén több mint ezer magyar diák kereste fel a szülőházat, ahol rendhagyó történelemórán vehettek részt. Emléktárgyunk egyelőre kevés van, de maga az épület, a két nagyobb helyiségében berendezett történelmi kiállítás, valamint a változatos kulturális programok feledhetetlen élménnyel gazdagítják az erre járókat – mondja Varga Csaba, a Veres-bástya megbízott vezetője. Hangsúlyozza, hogy a műemléképület minden évben június 15. és szeptember 15. között állandó nyitva tartással várja az érdeklődőket. – Ebben az időszakban az alapítványnál nevelkedő fiatalok fogadják a vendégeket – többnyire felnőtt csoportokat –, és egyórás programot kínálnak a Veres-bástyában. Ennek keretében bemutatásra kerül a „Bethlen Gábor Tiszteletére és Örök Emlékezetére” készült kiállítás, valamint a földszinti teremben egy dokumentumfilmet tekinthetnek meg a ház történetéről. Igény szerint további vendéglátó szolgáltatással egészülhet ki a program.
– A Veres-bástyában immár rendszeressé vált kulturális programok megrendezését, illetve az épület jókora parkjának karbantartását idén is a Communitas Alapítvány, illetve a Bethlen Gábor Alap támogatta, részt vállalva ezáltal a dél-erdélyi értékmentő tevékenységben, mely közösségünk megmaradását szolgálja – fogalmazott Varga Csaba.

2017. július 20.
Tusványos: társnemzeti státus illeti meg a külhoni magyar közösségeket
Elszánt akarat és áldozatvállalás, a többségi nemzet elfogadó magatartása, valamint külső kényszerítő politikai erő – ez a három tényező a garancia arra, hogy a Magyarországgal szomszédos országokban élő magyar közösségek megmaradjanak szülőföldjükön – hangzott el az idei Tusványos Külhoni politikai pártok küzdelme az európai gyakorlatnak megfelelő kisebbségi jogok érvényesüléséért című panelbeszélgetésen.
Az erdélyi, a vajdasági, a felvidéki és a kárpátaljai magyar pártok képviselői a rendszerváltás utáni küzdelmükről a kisebbségi jogok megszerzéséért, valamint az önrendelkezés kivívásáért folytatott harcukról beszéltek.
Az RMDSZ erős mandátumot kapott
A panelbeszélgetés első felszólalója Korodi Attila, az RMDSZ frakcióvezetője volt, aki a tavalyi decemberi választások óta az RMDSZ által – a Szociáldemokrata Párttal (PSD-ALDE) megkötött együttműködésnek köszönhetően – elért legfontosabb törvénymódosításokat, sikereket és kudarcokat ismertette.
„Az, hogy az erdélyi magyarság államalkotó nemzet legyen, olyan kérdéskör, amellyel a román politikum egyelőre nem akar foglalkozni. Mi parlamenti együttműködés révén próbálunk megoldást találni az olyan dilemmákra, hogy milyen eszközökkel érvényesíthetjük a választási programunkban megfogalmazott célokat. Az együttműködésünk nem kormányzásról szól, de lehetőséget teremt arra, hogy akár krízishelyzetekig menően tárgyaljunk arról, amit el akarunk érni” – vázolta az aktuális helyzetet a frakcióvezető.
Konkrét eredményekről is beszélt: az elmúlt fél évben sikerült elérni, hogy a szociális intézményi rendszer – mint amilyen a Dévai Szent Ferenc Alapítvány – zavartalan működését törvényesen garantálják. Az oktatási rendszer megreformálásában nagy előrelépés, hogy a képességfelmérő vizsgán, valamint az érettségin a magyar diákok más elvárásoknak kell majd megfeleljenek, a gyulafehérvári katolikus teológia újra állami támogatásban részesül, ahogy a Protestáns Teológiai Intézetben is támogatják ezentúl a lelkészképzést. Hozzátette, reményeik szerint hamarosan megalapítják a kisebbségi pedagógusképző intézetet is.
„Vannak azonban olyan stresszhelyzetek, amelyek időnként felkorbácsolják a kedélyeket, ilyen volt nem rég a kormányválság idején a március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítása a magyar közösség számára, amely a román médiának köszönhetően is magyarellenes, nacionalista, már-már rasszista hangokat erősített fel” – mutatott rá Korodi.
A vajdasági magyarság helyzete a „legrózsaszínebb”
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a magyarság számának csökkenését, az elvándorlást súlyos problémaként említette, ebben a közegben, a magyar politikai közösség feladata, hogy az embereknek szociális biztonságot, jó megélhetési lehetőségeket harcoljon ki. A pártelnök véleménye szerint minden határon túli magyar közösségnek ebben az irányban kell gondolkodnia.
„A többi határon túli magyar közösséggel ellentétben, minket Szerbiában nem állambiztonsági kockázati tényezőként határoznak meg, hanem ma már megbecsült és szerves részei vagyunk a szerb társadalomnak. Ebben annak is nagy szerepe van, hogy mindenki emlékszik arra, hogy a közelmúltban milyen erős konfliktusok voltak, ugyanakkor a Vajdaságban a magyarságon kívül 23 másik nemzeti közösség él, többek között szlovákok, ruszinok, horvátok, románok, bunyevácok stb., akikre szintén vonatkoznak a megszerzett jogok” – ismertette a vajdasági viszonyokat Pásztor István.
„Akié az ország, azé a nyelv”
Menyhárt József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke a szlovák állam létrejöttének magyarságra gyakorolt hatásait ismertette. Szlovákiában a nyelvi jogokat nem közösségi, hanem egyéni jogokként határozzák meg a 90-es évek közepén elfogadott törvényben, amelyet a magyar kisebbség nyomására azóta is „toldoznak-foldoznak”, de még mindig nem sikerült megfelelő verziót elfogadtatni a szlovák parlamentben, ugyanis a többség azt az elvet vallja, hogy akié az ország, azé a nyelv is.
Mint mondta, nagy sikernek könyvelik el, hogy a Nyitrai Egyetemen kétnyelvű ügyvitelszervezői szak indult el alap- és mesterképzésben, amellyel hozzájárulnak ahhoz, hogy a nemrég megoldódott közlekedési kétnyelvűséget már területekre is kiterjesszék. Hozzátette, a FUEN által elindított Minority Safe Pack-kezdeményezésben a szlovákiai magyarság is szervesen kivenné a részét.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke azt mondta, hogy a Szovjetunió felbomlása utáni eufóriában az ukrajnai kisebbségi közösségek számára kedvező törvényjavaslatokat fogalmaztak meg, az autonómia megadásának lehetősége is felmerült. Idővel aztán kiderült, hogy ezek jobbára csak az orosz kisebbséget érintik. Ez azért lehetséges, mert az ország lakosságának csak a fele vallja magát ukránnak, majdnem ugyanennyien orosz identitásúak.
Ukrajnában az alkotmány, valamint több törvény is garantálja a nyelvi jogokat, azonban ezeket a gyakorlatban nem sikerül betartatni. Ráadásul az új parlamentben nyugat-ukrajnai túlsúly alakult ki, amely a nemzeti kisebbségek szempontjából hátrányos törvénymódosítások elfogadását támogatja, ilyen többek között, hogy ezután nem garantálnák, csak biztosítanák a magyar nyelvű oktatást, szigorúan az ugyanolyan arányú ukránoktatás mellett.
A nyomatatott sajtóban köteleznék, hogy ugyanolyan példányszámban jelenjen meg ukránul is a kisebbségi nyelvű kiadvány, míg a rádiókban 50 százalékos ukrán nyelvű adásidőt írnának elő. Javasolják továbbá, hogy az alkotmányban szereplő kitétel, miszerint senkit nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától, kiegészüljön a felfüggesztés lehetőségével. Brenzovics hozzátette, hogy az Európai Tanács, az Európai Bizottság, valamint az Európai Parlament figyelmét többszörösen is felhívták a jogsértésekre, azonban nem találnak nyitott fülekre. Mondandóját azzal zárta, hogy Ukrajnában az autonómia kérdése mára teljesen tabuvá vált.
Kovács Boglárka / maszol.ro

2017. július 26.
Zenetábor gyerekotthonok összefogásával
Az eredeti tervtől eltérően csak részben tartották a székelyhídi strandon a helyi és a szentjobbi gyerekotthonok közös zenetáborát, ám a vártál jóval nagyobb volt az érdeklődés. Várhatóan jövőre is megrendezik.
A szentjobbi Szent István Szociális Központ és a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon furulyatábort szervezett július 17. és 21 között utóbbi intézmény szabadidő-központjában (a székelyhídi strandon). Az egyik napon felkerestük a táborozókat, és mint megtudtuk, az előzetes tervvel ellentétben nem a strand volt a “főhadiszállás”, hanem a gyerekotthonban. A részletekről a gyerekekre az egyik medence szélén felügyelő Kertész Magda, közismerten Szerafina nővér elmondta, hogy ez volt az első nagyobb méretű közös program a két intézmény között. Eredetileg 30 gyerekre tervezték a tábort, 50-en lettek végül, Szentjobbról 20-an, Székelyhídről 15-en, voltak a “külsősök”, vagyis a naponta bejáró napközisek, az ugyancsak a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó gyimesbükki (Bákó megye) Vigasztaló Szentlélek otthonból is társultak gyerekek, de jöttek a helyi római katolikus templom “vonzáskörzetéből” is. Nagyon örültek ennek az érdeklődésnek, tudtuk meg, sőt, úgy alakult, hogy még furulya is volt éppen ötven.
Kellemes környezetben
Kérdésünkre Szerafina nővér kifejtette: “A tábor arról szólna, hogy megszerettessük a gyerekekkel magát a zenélést, a furulyázást. A kisebbekkel pár hangot érintő gyerekdalokat kezdtünk tanulni (Süss fel nap, Zsipp-zsupp…), a nagyobbakkal már például a Pál, Kata, Péter, vagy a Tekeredik a kígyó is szóba jöhetett.” A programot ő fogta össze, főleg a nagyoknak tartva foglalkozást, segítségére volt két korábbi diákja, Franciska (szentjobbi lakos) és Sergiu (a szentjobbi otthonból). Hozzátette: “Ez az első alkalom, főleg otthonokban lakó gyerekek számára kigondolva, hogy tudjanak ismerkedni egymással. Kihasználtuk, hogy a strand a székelyhídi otthonhoz tartozik, itt nagyszerűen meg lehet tartani a szabadidős foglalkozásokat. Délelőtt egy óra, délután egy óra furulyázás, ez a fő tevékenység, ezen kívül volt kézműves foglalkozás, csoportos játékok. A legkisebb résztvevő 5 éves, a legnagyobb 17-18 éves volt. A strandolás napi 1 – 1,5 óra, ennyit láttunk jónak. Első nap minden gyerekkel a strandon voltunk, itt tartottunk mindent, ám láttuk, hogy zavartuk a vendégeket, de nekünk sem volt jó, mert a gyerekek nem figyeltek, a stand jobban vonzotta őket. Így a foglalkozásokat az otthon udvarán tartjuk, ahol nagyon kellemes a környezet.” Azt is megtudtuk, hogy vásároltak még furulyákat, akik a tábor végén a legszebb produkciókat bemutatták, a legtöbbet tanulták, azok kaptak egyet-egyet ajándékba. A költségek fedezését a Communitas Alapítvány mellett a váradi vincés nővérek, és a 2 otthon maga vállalta.
Jövőre is megtartják
A tábor “hozadéka”, hogy a székelyhídi gyerekeknek akár hetente is tartanak ilyen zeneórákat (ahogyan Szentjobbon is teszik), de az érdeklődés arra enged következtetni, hogy a tábort jövőre is megtartják. “Nem számítottunk ekkor érdeklődésre, ám bebizonyosodott, hogy a gyerekek igénylik a népdalt, a zenélést manapság is, amikor a tv, tablet, telefon, az internet körül forog minden. Ezek a foglalkozások kivonják őket ebből a körből, adunk nekik valami mást, amit láthatóan szeretnek”, fogalmazott Szerafina nővér.
Rencz Csaba / erdon.ro

2017. augusztus 21.
Böjte Csaba: a világot az igenek, a bizalom és a hit viszi előre
A világot az igenek, a bizalom és a hit viszi előre - jelentette ki Böjte Csaba ferences rendi szerzetes ma Pécsett, a Magyarok kenyere jótékonysági program központi ünnepségén.
Az árva gyermekeket gondozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója szerint a világ viszontagságait látva "olyan könnyen mondjuk ki, hogy nincs tovább, hogy a Jóisten elfordította az arcát", de mint kiemelte, "igenis a sorsot meg lehet fordítani és rajtunk múlik, hogy mit hoz a holnap".
Korinek László jogászprofesszorra, a Pécsről indult Magyarok kenyere program ötletgazdájára utalva döbbenetesnek nevezte, hogy egy ember kezdeményezése ilyen szép eredményeket tud elérni. Korinek László a csapadékos időjárás miatt a Pécsi Egyházmegye Magtár elnevezésű rendezvényközpontjában megtartott ünnepségen az összefogás és a másokért tenni akarás fontosságát hangsúlyozta, majd külön méltatta a kárpátaljai gazdák idén is kiemelkedő búzagyűjtését.
MTI; Szabadság (Kolozsvár)

2017. augusztus 22.
Önzetlen barátság a tulipános láda körül
Évek óta túráznak a jótékonykodó motorosok különböző székelyföldi árva gyerekekhez, hogy pénzadományt, valamint a motoroztatás felejthetetlen élményével ajándékozzák meg őket. A magyarországi és hazai motorosokat a székelyudvarhelyi ifj. Pállfy Béla verbuválja össze minden évben. Az elmúlt szombaton negyven motoron indultak el Udvarhelyről meglátogatni a holtmarosi gyerekeket.
Tizenkét éve, a Gyurcsány-kormány pénzzel járó kitüntetését visszautasító Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és árvái megsegítésére verbuválódott össze a magyarországi motoros csapat, gesztusuk azóta évente megismétlődő hagyománnyá vált. Tizenkét éve, a Gyurcsány-kormány pénzzel járó kitüntetését visszautasító Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és árvái megsegítésére verbuválódott össze a magyarországi motoros csapat, gesztusuk azóta évente megismétlődő hagyománnyá vált.
Bujdosó Janó, magyarországi szabadmotoros döntött úgy 2005-ben, hogy barátaival és társaival együtt meglátogatják a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonait, majd minden évben megismételték ezt. Az akcióhoz később elkezdtek csatlakozni a hazai motorosok is, 2008-ban heten, közöttük ifj. Pállfy Béla is, aki 2009-ben átvette a szervezést. Mint elmondta, sorra látogatták meg a gyergyószárhegyi, torockói, dévai, csíksomlyói, gyimesbükki, legutóbb pedig a holtmarosi árva és nehéz sorsú gyerekeket. Ő volt az, aki tíz éve egy tulipános ládát faragott, azóta minden évben abban helyezik el az adományként felajánlott, legalább egy tanknyi benzin árának megfelelő összegeket a túrához csatlakozó motorosok. Pállfy Béla számára fontos volt, hogy megismertesse az emberekkel az összes gyermekotthont. Sosem csak egy pillanatnyi látogatás volt, egyesek keresztgyermekükké fogadták az otthonok lakóit, még a főiskolai tanulmányaikat is támogatták a látogatások után – magyarázta. A szervezések során elkezdett figyelni arra, hogy olyan otthonoknak gyűjtsenek, amelyek tényleg rászorulnak arra. Akadtak is olyan helyek, ahol kopott, lyukas ruhákban, cipőkben jártak a gyerekek.
Tavaly óta nem csak Böjte atya „gyerekeinek” segítenek. Akkor a Czegei Wass Albert Alapítvány és a Holtmarosi Református Egyházközség által létrehozott Tulipán Gyermekotthont látogatták meg, az elmúlt szombaton szintén oda tértek vissza a jótékonykodó motorosok, mintegy negyven motorral. Sok intézmény van, amely nem annyira ismert, ahova nem jut annyi segítség. Holtmarosra azért is esett a választás, mert Székelyföld peremvidékén van, ahol a gyerekek oktatásával és felkarolásával próbálják megtartani a magyar közösséget – magyarázta Pállfy, aki arra is figyel az intézmények kiválasztásakor, hogy megbízható segítőkhöz kerüljön a pénzadomány. Idén láthatták, hogy Holtmaroson az intézmény fürdőit, illetve csatornahálózatát újították fel a motorosok tavalyi adományából.
Pállfy Béla szerint a szombati nap egyik legmeghatóbb jelenete az volt, amikor az otthon kis lakói az ajándék szereplésük részeként az Ismerős Arcok Nélküled című dalát énekelték, amihez a motorosok is csatlakoztak. „A helyi tiszteletes úr azt mondta, hogy nők szemében látott még könnyeket, de ennyi férfit egyszerre sírni még sosem. Valószínűleg amekkora élményt nyújtunk nekik, akkorát kapunk mi is tőlük cserébe” – összegezte a szervező, visszaemlékezve arra, az egyik gyerek azt mondta, hogy amikor egy motor hangját hallják, mindig a jótékony látogatóikra gondolnak.
„Idén 3800 lejt gyűjtöttünk, régebb több is összejött, amikor többen mentünk el. De a gyerekek nem azt látják, hogy mennyit rakunk a ládába vagy hány motorral érkezünk, ők azt látják, hogy elmentünk hozzájuk, motoroztatjuk őket, és ők a legfontosabbak” – tette hozzá. Az adományozás előtt Béla egyedül is meglátogatja az adományozásra esélyes intézményeket, és azt is számításba veszi, hogy az anyaországiak számára is új útvonal és célpont legyen, valamint a utak állapota se legyen túl rossz. Szeretné, ha az elkövetkezőkben sérült gyerekeket is meglátogatnának.
Megmutatjuk nekik, hogy nincsenek egyedül. Lehet, hogy egy évben csak egyszer sikerül meglátogatni őket, de gondolunk rájuk, és segítjük a nevelőiket is, hiszen mi csak egy napot állunk mellettük, ám ők minden nap – folytatta.
A hétvégi túrán a korábbiaknál kevesebben, negyven motoron mintegy nyolcvanan vettek részt. A szervező felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt ötszázan is voltak, köztük kétszáz-háromszáz anyaországi és határon túli magyar motoros. Szerinte annak is tudható a számbeli csökkenés, hogy a kezdetekben ez volt az első erdélyi jótékonysági motoros túra, azóta viszont a székelyföldi motorosklubok java része saját karitatív akciókat szervez, azokra is sokan járnak.
Ennek ellenére úgy érzi, hogy határokon átívelő barátságok születtek az árvák érdekében megszervezett segélytúrának köszönhetően, a magyarországi motorosok rendszeresen visszatérnek, az új résztvevők pedig újból megtapasztalnák az élményt.
„Egyedi gesztus, amikor két ismeretlen motoros int egymásnak az úton, de nem csak egymással vagyunk így, hanem a gyerekekkel is: ők is integetnek nekünk az út széléről, és mi visszaintegetünk nekik. Ezt a különleges kapcsolatot ápoljuk. Ők nem tehetnek a sorsukról, nem ők a hibásak, hogy rászoruló családba születtek, ezért próbáljuk jobbá és szebbé tenni az életünket, ahogyan ők is cserébe a miénket” – magyarázta.
Még nem tudja, jövőre hova indulnak a segélytúrával, ám egyik nagy terve, hogy emlékművet állít az elhunyt motorosoknak, és azzal köti össze az akciót, hiszen így biztosan többen csatlakoznak majd a nemes célú túrához.
Veres Réka / Székelyhon.ro

2017. szeptember 16.
TANÉVKEZDÉSRE CSABA TESTVÉRTŐL: NÖVEKEDNI KEDVESSÉGBEN ÉS BÖLCSESSÉGBEN
Böjte Csaba ferences testvér, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója és működtetője – az elmúlt 24 év alatt több mint 6000 árva gyermek „lelki apukája” – évente többször is körbejárja az alapítvány házait és otthonait, hogy felügyelje, eligazítsa a gondokat, problémákat, és együtt örvendjen a gyermekekkel, nevelőkkel, pedagógusokkal az elért eredményeknek.
Így, tanév kezdetén fontosnak tartja a buzdítást, hogy a nehézségek ellenére felül tudjunk kerekedni a kihívásokon, gondokon-bajokon. A Fájdalmas Szűzanya ünnepén, péntek délután szentmisét mutatott be az árkosi Irgalmasság Anyja Otthon kápolnájában, ahol szegénysorban élő lányanyákat gondoznak a ferences nővérek. Mielőtt tovább utazott volna a szombati, tanévkezdő zarándoklatra, amelyre 300 gyermekével készült, megkértük, ossza meg tanévkezdő gondolatait a Háromszék olvasóival.
– Azt gondolom, hogy a tanévnek nemcsak az iskolába járó gyermekeknek kell megkezdődnie, hanem mindannyiunknak. Árkoson anyaotthon van, a ferences nővérek működtetik, tehát a Szent Ferenc Alapítvány háza ez is. Ezért eljöttem, hogy imádkozzunk az eredményes tanév megkezdéséért. Ugye, nemcsak a jó pap tanul holtig, hanem a kedves nővérek is, az anyaotthon lakói is, de minden embernek fontos a tanulás. Az anyaméhben találkozik két sejt, aztán megszületünk, lábra állunk, és az a cél, hogy felnőjünk oda, hogy a jó Istennel majd egy asztalhoz ülhessünk a mennyei lakomán. S biza, ehhez fel kell nőni… Jézus nem azt mondta, hogy maradjatok meg tökéletesnek, hanem legyetek tökéletesek. Azt hiszem, mindannyian a tökéletesedés útján járunk. Van, aki inkább üldögélni szeret, van, aki közben neki is indul… hát ebben kell egymást segítenünk. Sokszor mondtam viccesen is, meg komolyan is: ha a jó Isten az utolsó ítéleten számon kéri a családunkat, akkor én elég nagy bajban leszek, mert elég nagy családom van. Ezért el-eljövögetek a házakhoz.
Háromszéken az árkosi anyaotthonon kívül működik még a kovásznai bennlakó otthon a bajban levő gyermekekért. Bükszádon, Szentléleken, Esztelneken, Almáson, Lemhényben vannak napközis csoportjaink. Az lenne a cél: egyfelől magunk számára bebizonyítsuk, Isten selejtet nem teremt, minden gyermek nagyszerű, ügyes, nevelhető, formálható; másfelől meg azt szeretném megmutatni, hogy a 21. század embere képes szeretetben, békében jót tenni. S azt látom hála Istennek, hogy nagyon sok jó ember van. Ezt a lehetőséget felhasználom, hogy megköszönjem mindazok jóságát, türelmét, akik gyermekeinket akár az iskolában, akár adományokkal, kis szeretettel segítik. Adja a jó Isten, hogy a Szent Ferenc Alapítvány munkája itt, Háromszéken is elmélyüljön, és eredmények szülessenek, gyermekeink növekedjenek kedvességben, bölcsességben, akár a kis Jézus.
Keresztszülőket, hétvégi nagynéniket keresnek…
– Ha valaki segíteni szeretné az alapítványt, milyen formában teheti meg? Milyen segítségre lenne szükség?
– Annak is örvendünk, ha jön a hétvége, és akár innen, Árkosról elvisz valaki egy anyukát kisbabával egy ebédre, de megteheti ezt bármelyik házunknál is… Ha valaki úgy érzi, hogy a napközis csoportból egy gyermeket szívesen felöltöztet, beviszi a városba egy kicsit vásárolgatni, hogy legyen neki is szép ruhája vagy cipője, ennek mind-mind tudunk örvendeni. Ha valaki teheti, hogy meghívja a gyermekeket egy előadásra vagy a kertjében egy grillpartira, nyitottak vagyunk… Dél-Erdélyben van egy kedves nő, aki a Fülöp-szigeteken született. Ő mindegyre meghívja a gyermekeket, s akkor együtt sütnek-főznek finomságokat: a gyermekek roppant érdekesnek tartják, mert tücsköt-bogarat, mindent megesznek. Alig várják, hogy mikor mehetnek… Mi is örvendtünk annak idején, ha elmehettünk a nagyszülőkhöz. Az utóbbi időben nagyon sok olyan új gyermekünk „született”, akinek nincs támogatója, keresztszülője. Ezért szeretettel keresünk olyan keresztszülőket, akik a bentlakó gyermekeket napi egy euróval, napközis gyermekeinket napi fél euróval támogatják. (A keresztszülői hálózatot – keresztszulo@devaigyermekek.hu – Székely Gyöngy vezeti.)
Én biztatom a háromszékieket, hogy legyenek a mi gyermekeink nagybácsijai, nagynénjei, és fogadják szívükbe, szeretetükbe…
Lejegyezte: Józsa Zsuzsanna / Háromszék; Erdély.ma

2017. szeptember 18.
Magyar Kulturális Napok: vásár, koncertek, közönségtalálkozó volt a várban
A nagyváradi vár adott otthont a Magyar Kulturális Napoknak, melyet a Nagyváradi Turisztikai Egyesület (APTOR) és a nagyváradi önkormányzat közös szervezésében zajlott a hétvégén.
Vásár
A kulturális napok keretein belül számos programot és fellépőt hirdettek meg, azonban a délutáni órákban mégis alig 50 ember lézengett a várban. Mint azt már megszokhattuk a hasonló eseményeken, most is voltak különféle vásárok, azonban vásárlók annál kevesebben. A hirdetmény szerint az árusok péntek délutántól vasárnap estig a kulturális napok programja szerint jelen lesznek, azonban szombat délután néhány eladó azt mondta, hogy lehet nem is maradnak vasárnapra, hiszen alig van látogató. Három kategóriában hirdettek meg vásárt: kirakodóvásár, Érmellék ízei és könyvvásár. Mindezek közül a könyvvásár volt a leggyengébb, csupán egyetlen stand volt felállítva, de pozitívum, hogy gazdag kínálattal, magyar nyelvű könyvekkel érkezett az eladó. Az Érmellék ízei és kirakodóvásár kategóriákban már többen voltak: levendula- és méztermékeket lehetett kapni, illetve borokat, hidegen sajtolt olajokat, gyöngyékszereket, kerámiatárgyakat, friss gyümölcsöt és zöldséget, magyar mintás kézimunkákat, fából készült sakktáblákat és textil táskákat.
Két látogató
Szintén mindennapi programnak hirdették meg az íjászatot és az airsoft lövészetet a Deus Vult Egyesülettel. Az egyesület székhelye a vár M épületében van, ahol néhány tag jelen is volt, elmondásuk szerint csak két látogatójuk volt szombaton, a délutáni órákig. Ők két programmal is készültek, az egyik íjászattal kapcsolatos: a játékhoz négy személyre van szükség, ketten a pajzsot fogják és ketten az íjjal ,,gólt” lőnek, a kapu maga a pajzs. A másik program az airsoftozás lett volna, de ez sem vonzotta a látogatókat. Lapunk két munkatársa azonban a Deus Vult Egyesület jóvoltából kipróbálhatott a virtuális valóság elnevezésű játékot, melyet szintén kipróbálhattak volna más érdeklődők is.
Íjászverseny
A szombati nap folyamán a várban a Pusztai Farkasok Ordas Nemzetsége megrendezte az Ordas Kupát, amelyen nagyváradi, élesdi, debreceni, bakonszegi, eleki íjászok is részt vettek. A verseny 10 órakor kezdődött, s több fordulóból állt, ami során a vár területén elhelyezett és a közönségtől elkerített céltáblákat kellett eltalálniuk. A céltáblák között voltak egyszerűbbek, de háromdimenziósak is, többek között vaddisznóra, túzokra, fácánra is lehetett lőni, persze ezek csak illusztrációként voltak jelen.
Harci bemutató
A versenyzők csapatokba szerveződtek és minden „stációt“ végigjárva gyűjtötték a pontokat, majd a verseny végeztével gyerek-, női-, férfi-, illetve korosztályi kategóriákban díjazták őket. Az eredményhirdetést megelőzően harci bemutatót is tartottak, amin késsel történő közelharcot, íjászatot szemléltettek, de a szablya élességéről is megbizonyosodhatott a közönség. Az Ordas Kupa az Ordas Nemzetségnél maradt, jövőre azonban újra megküzdhetnek érte a csapatok.
Lecsófőzés a várban
A Magyar Kulturális Napokon a hagyományos magyar ételek sem hiányoztak, a hasonló rendezvények elengedhetetlen kürtőskalácsa és lángosa mellett lecsót is lehetett kapni. A bejelentett lecsófőzés szerényebb módon a Queen’s ételstandjánál zajlott a turisták nagy érdeklődésére. A három felállított üstben nemcsak lecsó, hanem töltött káposzta is főtt. Az ételek megvásárlásából befolyt összeget a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak adományozzák. Az alapítvány számára a vár udvarán felállított urnákban és egy standnál is gyűjtöttek.
Találkozás Szőke Zoltánnal
A Magyar Kulturális Napok vendége Szőke Zoltán volt, a Barátok közt Berényi Miklósa, aki szombat és vasárnap délután volt jelen a várban. Szombaton a program szerint délután 3 órakor kellett volna színpadra álljon, ennél egy kicsit később érkezett. Körülbelül délután 4 óra körül sikerült lapunk munkatársa beszélgessen vele, kedvesen nyilatkozott lapunknak, arról, hogy mi a véleménye a rendezvényről és, hogy mivel készült az itt töltött néhány órára. ,,Boldogan vállaltam a felkérést – lévén, hogy vajdasági születésű vagyok – és örülök, hogy meghívtak ide, a Partiumba erre a fantasztikus hétvégére. Ugyanazt a nyelvet beszéljük, ugyanaz a magyar szív dobog mindnyájunkban, és ugyanazokon a kulturális alapokon nőttünk fel.” – nyilatkozta lapunknak a színész.
Néhány verssel is készült a látogatás alkalmából, melyekről úgy vélekedik, hogy illik a Magyar Kulturális Napok eszméihez, ezért egy Tóth Árpád, egy Vörösmarty Mihály verset hozott magával. Emellett két másikat is, melyet egy Gábor nevezetű barátja írt – a költő teljes nevét nem árulta el – , amelyeknek szellemi és spirituális értékük van, a magyarság szellemét adják át. ,,Kötetlen programra lehet számítani, a szervezőkkel semmit nem beszéltünk meg. A nézőknek mindig egy plusz okot ad egy ilyen rendezvényen részt venni, ha egy olyan televíziós személyiség jön el, aki egy napi sorozat főszereplője, akár verset mondani, vagy akár műsort vezetni, beszélgetni. Azt szeretném, ha itt minden program a Magyar Napok égisze alatt zajlana”.
Koncertek
A koncertsorozat népzenével vette kezdetét pénteken, Heit Lóránd és zenekara többek között hajdúsági, sajói, kalotaszegi és szatmári muzsikát is játszott, a koncert azonban inkább háttérzeneként szolgált a vásáron nézelődők számára, a színpad körül kevesen hallgatták az előadást, de emellett akadtak olyanok is, akik táncra perdültek. Csobot Adél koncertje kisebb csúszással kezdődött, a színpad előtti teret elfoglaló közönség nem volt nagyszámú, ez talán annak is betudható, hogy ugyanebben az időpontban zajlott a budapesti Opera balettelőadása is. A nagykárolyi származású énekesnő a múlt századi pesti éjszakákat felidéző zeneszámok mellett Caro Emerald dalait és saját dalokat is előadott, a koncert végére pedig az olyan slágerek is bekerültek, mint az I follow Rivers vagy a Call Me Maybe. Szombat este nyolc órától Kállay-Saunders András lépett fel immár egy nagyobb közönség előtt, igazi szombat esti buli hangulatot teremtve, az angol nyelvű zeneszámai között ott volt a Running című is, amivel 2014-ben képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Vasárnap estére tervezett koncertjeit jócskán módosította a délutáni heves vihar, a vásár standjai üresen tátongtak, a Qeens ételstandjának tetőzete pedig megrongálódott, csupán a kürtőskalács- és a lángos-árusítók maradtak. A kiérkező emberek kíváncsian várták, hogy lesz-e valami a meghirdetett koncertekből, ugyanis hét órakor, amikor a Publika-koncertnek kellett volna kezdődnie, a színpad félig leengedve, a hangtechnika összepakolva állt a vihar után megtépázott rendezvényen. A szervezőket kérdezve felmerült az a lehetőség is, hogy a koncerteket elhalasztják egy későbbi időpontra – aztán megérkezett Vastag Csaba, s a közönség egyértelműen annak adott hangot, hogy ők igenis maradnak. Így a szervezők és az énekes menedzserének közös megegyezésére a koncert megtartása mellett döntöttek, a közönség nagy örömére leszedték a ponyvákat a berendezésekről. A fellépő mellett a publikum is megérdemel egy nagy tapsot, ugyanis kitartásuk rendíthetetlen volt. A Publika együttes koncertje elmaradt – azt valószínűleg a Nagyváradi Ősz rendezvénysorozaton fogják bepótolni, mondta el Mihai Jurca szervező -, az eredetileg nyolc órától kezdődő Vastag Csaba-koncert pedig a színpad újonnani felállítása miatt kilenc órától kezdődött. A közönség most sem volt nagyobb az elmúlt napokhoz képest, ám akik a rossz idő, a hideg és a csúszás ellenére kitartottak igazán jól érezhették magukat, Vastag Csaba ugyanis egy energikus, mindenkit megmozgató koncertet adott, de nem hiányoztak a líraibb zeneszámok sem, mint például az Őrízd az álmot című, vagy Máté Pétertől a Most élsz, és az Azért vannak a jóbarátok című, utóbbit a közönség között adta elő a fellépő.
Citerakoncert
A nagyváradi várban megrendezett Magyar Kulturális Napokon vasárnap délután kétszer is színpadra állt az Érmihályfalvi Bartók Béla Citerazenekar. Két koncertet hallhattunk, fél órásakat, először 1 órakor, majd 4 órakor álltak színpadra. Előadásukban műdalok, népdalok és katonadalok szerepeltek, a citerázás mellett énekeltek is a zenekar tagjai.
János Piroska, Törő Enikő / erdon.ro

2017. szeptember 25.
Színes forgatag a Hunyad megyei Magyar Napok nyitórendezvényén
Égni kell annak, aki gyújtani akar!
Szombaton Déva főterén került sor a VIII. Hunyad Megyei Magyar Napok hivatalos nyitórendezvényére. Az idei mottóként szolgáló Válassz! felkérés már a kora délutánra időzített gulyáskóstolásban is megállta a helyét. A reggel még kitartóan szemerkélő eső ellenére hét csapat állt neki gulyást főzni, mindenki a saját receptje szerint aprította a jókora üstökbe a húst, csülköt, zöldséget, pityókát, fűszereket, s a magyaros ízt biztosító aranyló pirospaprikát, melyet mindannyian a tompai Dalos Pacsirtáktól kaptak ajándékba.
Elsőként a Csernakeresztúri Falusi Turizmus főzőcsapata készült el a gulyással, de hamarosan felszolgálásra készen állt az RMDSZ nőszervezete, a dévai református egyházközség, a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság, a Corvin Riders, a málnásiak, valamint a Lengyel család főztje is. Félóra sem telt bele, az 50-70 literes üstöket fenékig ürítették az arra járók.
Színes kulturális műsor
Közben a színpadon is elkezdődtek az előadások. Kocsis Attila-Levente, fő szervezőként köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Hantosi Népdalkör és Férfidalárda galgamenti, hajdúbihari, küküllőmenti, vajdasági népdalokkal nyitotta meg az előadások sorát.
A zeneszerető pedagógusok, szülők, diákok által alapított Tompai Dalos Pacsirták együttes Petőfi, Juhász Gyula, Wass Albert, Weöres Sándor, Ady, Radnóti, József Attila és Bereményi Géza megzenésített verseit hozták el Dévára. – A dévai kapcsolatunk Soór László kollegánk által alakult és a tompai Kékszivárvány egyesület pályázta meg az itteni fellépésünkhöz szükséges támogatást. Nagy örömünkre szolgál, hogy megismerhetjük ezt a vidéket, és itt is tolmácsolhatjuk a magyar költészet gyöngyszemeit – fogalmazott az előadást követően Vörös Mária, az együttes vezetője.
A megzenésített verseket néptánc követte a főtéri színpadon. A Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület bukovinai táncokat adott elő, a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta együttese pedig rábaközi, moldvai, szatmári és széki zenére ropta a táncot. – Köszönettel tartozunk Tompos Krisztina Petőfi ösztöndíjasnak, aki a múlt tanévi dévai szolgálatát követően még visszatért hozzánk és segített összeállítani az előadás anyagát – mondták a Margaréta ifjú táncosai, akik a dévai Szivárvány Nyugdíjasklub énekkarának adták át a színpadot. Utóbbiak, Lengyel Izabella karvezető irányításával szólaltattak meg katona-, szerelmi és lakodalmas dalokat, Zsók Béla gyűjtéséből.
Középkori muzsika is felcsendült szombaton Déva főterén, a Dél-Erdélyért Kulturális társaság Renaissance Táncegyüttesének apraja-nagyja járta a középkorban Európa-szerte népszerű kontratáncokat.
Majd a magyar történelem került előtérbe. A málnási Tőkés József Általános Iskola diákjai Mihály Emese történelem-földrajz szakos tanár rendezésében adták el a Székelysors című drámajátékot, melyben a 650 éves Málnás település monográfiája és a magyar történelem kiemelkedőbb eseményei villantak fel, Kányádi-, Petőfi-versek, népdalok, valamint ismert magyar együttesek dalai révén.
A színes kulturális felhozatal közben a gasztronómia sem szorult háttérbe. A rövid idő alatt elkapkodott gulyás után székelyföldiek által sütött kürtőskalács és a Guiness Rekorder csapat több ezer palacsintája kínálkozott desszertként. – Negyedszer jöttünk el a Hunyad Megyei Magyar Napokra, 15 tagú csapattal Pusztaszerről, Zsombóról, Csanádpalotáról, Kevernesről és Békéscsabáról. Magunkkal hoztuk a teljes palacsintasütő felszerelést, mellyel már rekordot is döntöttünk, egy alkalommal 48 ezer palacsintát sütöttünk meg. Itt 50 kg liszt szolgált alapanyagul, becsléseink szerint 2300 palacsinta sült – számolt be a Gyuris Zsolt zsombói polgármester által vezetett csapat egyik lelkes tagja.
500 ige – 500 sütemény
A nap folyamán más desszert is előkerült a forgatagban. A dévai református egyházközség, a reformáció 500. évfordulója alkalmából, 500 ige – 500 sütemény jelszóval osztotta a gyülekezeti tagok által sütött aprósüteményt egy-egy bátorító bibliai idézet kíséretében. A süteményosztásból a vallásórás gyerekek is kivették részüket, az egyházközség standjánál pedig a lelkészcsalád mellett tevékenykedtek az IKE-sek is, vallásos témájú könyveket, ingyenes kiadványokat kínálva az érdeklődőknek.
Bemutatkoztak a dévai kézművesek
A református sátor tőszomszédságában állították fel standjukat a dévai kézművesek is. Daradics Annamária levendulás termékeket, Boboc Csilla gravírozott fa tárgyakat, Kajcsa Erika pedig egyedi díszítésű porcelánt hozott a vásárba. A mutatós és illatos termékek sok érdeklődőt vonzottak a standhoz. Aki azonban nem jutott oda, e héten szerdán ismét megtekintheti a dévai kézművesek alkotásait a Melite Református Gyülekezeti Házban.
Átadták a Barcsay Ákos-díjakat
A nyitórendezvény ünnepélyes mozzanata volt a Barcsay Ákos-díjak átadása. Az erdélyi fejedelemről elnevezett díjat az RMDSZ Hunyad Megyei Szervezete alapította 2013-ban, hogy minden esztendőben díjazzák a közösségi munkában kiemelkedő szerepet vállalókat. A díjat három kategóriában szokták kiosztani: egyházi vezetők, pedagógusok és civilszférában tevékenykedők körében – mondta Csatlós Zsófia Erzsébet megyei RMPSZ-elnök, aki lelkesítően konferálta fel a szombati rendezvény valamennyi momentumát. A Barcsay Ákos-díjat idén Széll Lőrincz megyei ifjúsági és sportigazgató, Kocsis Attila-Levente iskolaigazgató és Winkler Gyula EP képviselő nyújtotta át a kuratórium által kijelölt három díjazottnak. Elsőként Koppándi Zoltán, a dél-nyugat-erdélyi unitárius szórvány egyházközség lelkipásztora vehette át a művészi kivitelezésű díjat, közösségteremtő és ökumenikus együttműködést szorgalmazó munkásságáért. Nagy taps kísérte színpadra az RMPSZ jelöltjét is: Lengyel Izabella tanítónőt, zenetanárnőt és karvezetőt, aki bő két évtizede oktat, nevel, kórusokat alapít és vezet, és pozitívan válaszol minden közösségi felkérésre, legyen az intézményvezetés, tanfelügyelői tisztség vagy éppen szakácsszerep egy-egy nagyobb rendezvényen. A civilszférából ezúttal a Böjte Csaba atya által javasolt Szemeti Krisztinát tüntették ki, aki közel húsz esztendeje hittel, szeretettel, kitartással neveli a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeit.
Hajdani formáját hozta a Piramis
A díjkiosztást követően izgatott várakozás ülte meg Déva főterét. A késő délutáni órákban megérkezett a Piramis együttes stábja, s az egyre gyarapodó közönség türelmetlenül várta a fél kilencet, amikor színpadra lép a hetvenes években alakult nagy rockbanda. Kocsis Attila-Levente a Piramis-számok jó ismerőjeként konferálta fel ifjúkorának egyik kedvencét, s szép számban voltak még a téren, akik reménykedve várták, hogy felcsendül majd a Kóbor angyal, Gyere közelebb, az Őszintén akarok élni, Szabadnak születtem, Égni kell stb. És nem csalódtak, hiszen a közel egy évtizede újraalakult Piramis, Nyemcsok Jánossal (Csokival) az élen igazi bulit csaptak Déva főterén. Zenéjük magával ragadta az ifjúságot is, képviselői önfeledten tomboltak a színpad előtt. Lassan szüleik generációja is közelebb merészkedett, s diákkori bulik hangulatát idézve dalolták együtt: Nincs egy hely, ahova mehetnél/Nincs egy lány, akit szerethetnél. A Lupényból, Kolozsvárról, Vajdahunyadról, Magyarországról összeverődött közönség ráadást is követelt. A Piramis A nagy buli című lemezük legnépszerűbb dalával búcsúzott, vastaps közepette.
A Magyar Napok rendezvénysora azonban nem ért véget. E héten számos kulturális, közösségi programra kerül sor Hunyad megye számos településén. A részletes program lapunkban is megjelent, facebookon folyamatosan követhető.

Köztéri rendezvények és díjátadás a Hunyad Megyei Magyar Napokon
Egész napos köztéri rendezvénnyel ünnepelt a dévai magyar közösség szombaton, a nyolcadik alkalommal megszervezett Hunyad Megyei Magyar Napokon. A rendezvénysorozat második napján adták át a Barcsay Ákos-díjakat, amelyet minden évben három, a dél-erdélyi szórványközösségekben tevékenykedő, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személynek ítélnek oda.
"Hosszú ideje már, hogy nem lehet úgy Déváról beszélni, hogy ne jussanak eszünkbe a dévai gyerekek, Böjte atya és az általa működtetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány. Böjte atya magasra emelte a mércét, megmutatta, hogy mi mindent lehet kezdeni a dévai örökséggel. Azzal az örökséggel, amit közös felelősségként, meg kell őriznünk a következő nemzedékeknek" – fogalmazott a díjátadón Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke. Idén két díjazott is kötődik a dévai Szent Ferenc Alapítvány tevékenységéhez: Szemeti Krisztina nevelő és Lengyel Izabella tanárnő, aki pedagógusi pályafutását az alapítványnál kezdte. Az idei harmadik díjazott Koppándi Zoltán Attila dévai unitárius lelkész, aki közel két évtizede önként vállalta a szórványlelkészi feladatot.
A díjátadó házigazdája Csatlós Erzsébet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Hunyad megyei elnöke volt. Szombaton Déva központjában egész napos közösségi rendezvényt tartottak, a kulturális programok mellett kézműves vásár, gulyásfőzés, palacsintasütés is volt, este a Piramis koncertezett. Szabadság (Kolozsvár)

2017. szeptember 27.
Visszaállamosították a kézdialmási iskolaépületet
A nyáron az országos restitúciós bizottság hivatalos átiratban értesítette a kézdialmási önkormányzatot, hogy elutasították a helybeli római katolikus egyház egykori egyházi iskolaépületre és az elkezdett iskolakápolnára benyújtott visszaigénylési kérését. Az egyháznak harminc nap állt rendelkezésére a fellebbezéshez, de Molnár István polgármester tudomása szerint nem éltek e jogukkal.
Az elöljáró sajnálatát fejezte ki, hogy az egyház nem kaphatta vissza egykori, a kommunisták által elkobzott jussát, de sajnos, nem tudta bizonyítani tulajdonjogát az épület felett. A telekkönyvben csak az ingatlan alatt levő terület szerepelt, az annak idején téglajegyek vásárlásával épült iskola nem. Írásos dokumentumok szerint a kézdialmási iskola 1826-ban Demeter György tanítóskodása idején alakult, a római katolikus egyház intézményeként működött először két, majd 1883-tól három tanítóval. 1889-ben felépült a kéttantermes iskola tanítói lakással együtt. A mestergerenda tanúsítja az építés idejét és az építőmester, Kelemen János nevét. 1893-ban „rendes tanítói álláson” id. Papp István tevékenykedett. 1902-től ifjú Papp István vette át az almási iskola irányítását, aki négy évtizedig igazgató-tanítóként munkálkodott, és kivette részét az 1918-ban alakult Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet létesítésében. 1948 szeptemberében államosították a kézdialmási iskolát, így nemcsak az 1889-ben épült faiskola, hanem az 1945-ben elindított iskolakápolna is állami kézre került. Molnár Istvántól azt is megtudtuk, hogy a régi iskolaépületben jelenleg a Dévai Szent Ferenc Alapítvány működtet tizennyolc nehéz anyagi helyzetben levő tanulónak gyermekotthont. A községháza támogatásával belső illemhelyet és konyhát alakítottak ki. Annyi változott, hogy az ingatlant nem az egyháztól bérlik, hanem az önkormányzattól – összegezett az elöljáró, aki azt is elmondta, hogy a közeljövőben kívülről is felújítják a 128 éves épületet.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)