Partnervárosi rangra emelik Arad és Lendva kapcsolatát
Partnervárosi rangra emelnék Arad és a szlovéniai Lendva község közötti együttműködést, tudta meg lapunk hétfőn Bognár Levente aradi alpolgármestertől, akinek a vezetésével a déli órákban a szlovén település magyar küldöttsége megkoszorúzta az aradi Szabadság-szobrot.
A küldöttség részéről Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség tanácsának elnöke, illetve Lendva község alpolgármestere a Nyugati Jelennek elmondta, több mint tíz éve ápolják a kapcsolatot Araddal. Együttműködésük gondolata a Zala-emlékév kapcsán születetett, mint köztudott ugyanis a Szabadság-szobrot elkészítő Zala György szobrászművész Lendván született. A lendvai alpolgármester szeretné újraéleszteni a kapcsolatot Araddal, hisz a szobor alkotója egyszer s mindenkorra összeköti a két települést. Bognár Levente alpolgármesterrel folytatott tárgyalásaik során eldöntötték, amilyen hamar csak lehet, partnerségi megállapodást kötnek a két önkormányzat között.
Bognár Levente aradi alpolgármester hozzátette: a partnerségi kapcsolat gondolata idén talán még aktuálisabbnak számít, hiszen most 125 éves Zala György remekműve.
A koszorúzáson részt vett még Vida Törnar Judit, Lendva város magyar önkormányzatának elnöke, illetve Göncz László szlovéniai magyar költő, a szlovéniai magyar közösség parlamenti képviselője. Egyébként Göncz László Olvadó jégcsapokcímű regényének színpadi változatát az aradiak is láthatták vasárnap a Bábszínházban, az Aradi Magyar Napok keretében, a Lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és az Egy&Más Vándorszínház előadásában.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Az Aradi Magyar Napok színházi rendezvényeinek nyitánya
Olvadó jégcsapok – a Kárpát-medencei magyarság sorsáról
Vasárnap (az ősz bekövetkeztével immáron) késő délután, 18 órakor az Aradi Bábszínházban kivételes színházi produkcióra került sor az Aradi Magyar Napok keretében. A „kivételes” jelző pedig egyrészt az egyfelvonásos (jó egyórás) darab témájára vonatkozik, másrészt arra, hogy (tudomásom szerint) először szerepelt lendvai színházi produkció aradi színpadon.
Őszintén szólva nem csodálkoznék nagyon, ha a bábszínház nézőterét úgy jó háromnegyedig megtöltő (és a végén a fellépőket, a lendvai Egy & Más Vándorszínház – teljesen amatőr, azaz fellépéseiket semmivel sem honoráló – tagjait megérdemelt vastapssal köszöntő) közönség egy része feltette volna magának – másoknak talán kevésbé, tájékozatlanságát palástolandó – a kérdést: hol is van Lendva? Szerbiában, Szlovákiában, Horvátországban? Szlovénia – az Ausztriával, Olaszországgal, Szerbiával határos – kicsiny EU-s ország, mondhatni a magyarság nyugati végvára, szerintem csak a legtájékozottabbak körében merült volna fel. (Zárójelben: őszinte elégtételemre szolgálna, ha az előző mondatot az olvasók zöme, legalább jelentős része a szerző tudatlanságból eredő eszmefuttatásának értékelné.)
A vasárnap esti eseményre visszatérve: az Olvadó jégcsapok a 2003-ban egy pécsi (magyarországi) kiadónál azonos címmel megjelent Göncz László- regény színpadi adaptációja. Az adaptáció önmagában nem újdonság, hisz sikeres prózai írásokat számolatlanul alkalmaztak színpadra. Esetünkben ami érdekes: a szlovéniai író regényét magyarországi dramaturg (Gyarmati Kata) alkalmazta, zentai rendező (Újvidék, Szerbia) születésű, a szabadkai, újvidéki színház tagja, Puskás Zoltán vitte színpadra. Mindez – a különböző országokból származó alkotók összefogása – lehetne akár a véletlen műve is (egy kiváló irodalmi alkotást, általában, előbb-utóbb felfedeznek), de ez esetben arról van szó, hogy a darab körül bábáskodók rájöttek: itt egy, a kisebbség számára megkülönböztetett fontosságú ügyről, a Kárpát-medencei magyarság utóbbi százéves sorsának megjelenítéséről és problémáiról van szó.
Ha a darabban, egy adott pillanatban, nem történik (röpke) utalás Szlovéniára, nem tudnánk, hol játszódik a cselekmény. Játszódhatna bárhol a Kárpát-medencében, ahol a száz éve bekövetkezett világégés elszakította a magyarságot anyanemzetétől, anyaországától, egyéni és kollektív tragédiákat okozva. A konkrétumok, valamelyest, talán – egy-két árnyalatban – különböznek, a lényeg azonban változatlan. Az alapjául szolgáló regényből kiinduló darab érdeme, hogy ezt a folyamatot művészi eszközökkel, meggyőzően állítja a néző elé.
A magam részéről nagyon érdekelne, mit szólnának a többségi – szlovák, szerb, horvát, román, szlovén stb. – nézők ehhez a darabhoz, felvetéseihez, amelyek, alapvetően, a népek, nemzetiségiek közötti megbékélés eszméit hirdetik.
Aligha fogom megtudni, bár valóban kíváncsi lennék rá.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Kreatív együttlét
Idén Lendva látta vendégül a Kultivált, a Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivált. Az erdélyi, a vajdasági, a horvátországi és a felvidéki fiatalok a házigazda muravidékiekkel – összesen közel százan – az egész rendezvény alatt rendkívüli kreativitást mutattak zenei tudásban és a hagyományőrzésben, a szabadtéri installációépítésben és az óriásplakát készítésében. Felvállalva a „ha hozok, akkor kapok” koncepciót ki-ki a legjobb formáját hozta, de ami mindennél fontosabb volt, az összetartozás érzése, mely lépten-nyomon megmutatkozott.
Egymás értékeinek a megismeréséért
A csütörtöktől szombatig tartó Kultivál (Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivál), a Kárpát-medence öt régiójának közös fesztiválja idén a szüreti rendezvénysorozatok keretében Lendvára invitálta a fiatalokat. Az erdélyi, a vajdasági, a horvátországi és a felvidéki fiatalok a házigazdának számító muravidékiekkel három felejthetetlen napot tölthettek együtt a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet főszervezésében.
A rendezvény a Kolozsvári Közép-erdélyi Magyar Művelődési Intézet, a dunaszerdahelyi Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, a zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és az eszéki HMDK társszervezésével, összefogásával valósult meg. A Bánffy Központ udvarán tartott megnyitón Kepe Kocon Lili, az MNMI igazgatója szólt először az egybegyűltekhez, aki tolmácsolta Beke Márton, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közművelődési Főosztályának vezetője üdvözlő gondolatait is, majd Horváth Ferenc, a muravidéki magyar közösség elnöke, valamint Soós Mihály-Misi, a lendvai magyar önkormányzat alelnöke köszöntötte a majdnem teljes „vertikum” közel száz kisebbségi magyar fiataljait, akik nem jöttek üres kézzel, hanem elhozták kultúrájuk egy szeletét, a hagyományőrzés és a művészeti megnyilvánulások, a zenei és képzőművészeti hagyomány folytatásának újabb alkotásait, az önkifejezés újabb kori produktumait. A megnyitó műsorban Pál Péter verssel, a drávaszögi Passegio lánypáros két középkori tánccal, Resóczky Roland és Várkonyi Csilla néptánccal mutatkozott be, a Bánffy Galériában pedig a résztvevő régiók fotókiállítása volt megtekinthető. Az első est színházi előadással – az Egy&Más Vándorszínház a színházteremben bemutatta az Olvadó jégcsapok című drámát – és koncerttel zárult – a Kontrabant együttes zenélt a „Faházban”.
A Kultivál keretében pénteken összeült az intézetek és intézmények vezetőiből álló Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal is. Ezen a négy régió képviseletében Huszár László (Felvidék), Széman Péter (Erdély), Varga Tamás (Vajdaság) és Kepe Kocon Lili (Muravidék) a közeljövőben a közművelődési területen zajló történéseket és cselekvési programot foglalta össze. Huszár László például a felálló, a kultúrában, valamint a nemzeti örökség őrzésében munkálkodó Értéktár Bizottságok munkájának a követését, ezek segítését tartotta fontosnak kiemelni. Ennek fontosságát a többi régió is megerősítette, hiszen az identitásnak és a magyarságtudatnak fontos bástyái ezek, felkarolásuk, őrzésük kötelező minden régióban, különösen ott, ahol van is mit felmutatni.
Az összhangpróba már az említett Kontrabant-koncerten elkezdődött, ahol Somi Béláék valódi etno-multikulturális zenei csemegével szolgáltak. A fiatalok az egész rendezvény alatt rendkívüli kreativitást mutattak a zenei tudásban és a hagyományőrzésben, a lendvai parkban zajló installációépítésben és az óriásplakát készítésében, mely egy-egy specifikus vajdasági-muravidéki és felvidéki specifikum kiemelésével lett teljes. A fiatalok felvállalták a „ha hozok, akkor kapok” koncepciót, így ki-ki a legjobb formáját hozta a pénteki délutáni fellépéseken a Bánffy Központban és az éjszakába nyúló hosszúfalui zenés bulin. S ami mindennél is fontosabb volt: az összetartozás érzése, mely lépten-nyomon megmutatkozott.
Bence Lajos
Népújság (Lendva)