Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ecso&Exo Kft.
4 tétel
2010. október 13.
Vádat emelt a DNA a szabadalmi hivatalt vezető Varga Gábor ellen
Vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Varga Gábor, az Állami Szabadalmi és Védjegyhivatal (OSIM) igazgatója, valamint az intézmény több osztályvezetője ellen, mivel az ügyészek szerint törvénytelenül fizettek ki 300 ezer eurót egy 2002-ben megvásárolt szoftver karbantartásáért.
Varga Gábor mellett Irina Văleanu műszaki igazgató, Marieta Delia Mărculescu pénzügyi osztályvezető, Carmen Narcisa Săndulescu humánerőforrás-iroda vezető, Laura Elena Stanci pénzügyi osztályvezetőt, Viorel Scurtu adminisztrációs osztályvezető és Elena Liliana Dobre pénztáros ellen emeltek vádat a korrupcióellenes ügyészek.
A nyomozati anyag szerint Varga és Văleanu 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben hivatali hatáskörüket túllépve kötöttek meg három szerződést az ECSO&EXO informatikai céggel. A három szerződés értelmében az OSIM éves licencdíjat fizetett a cégnek az EXMAN 3.W.3 elnevezésű programért, miközben elegendő lett volna éves bérleti díjat fizetni a frissítésekért és a műszaki karbantartásért. A 2008-ban és 2009-ben fizetett összeget ráadásul a 2007-es összeg 5,71-szeresére növelték, egyúttal további szolgáltatások kifizetését is vállalták, amelyek azonban beleillettek a műszaki karbantartás kategóriába.
Văleanut egyúttal azzal is vádolják, hogy a túlköltekezés elrejtése érdekében könyvelési trükköket alkalmazott, illetve azzal, Liliana Eleonora Dobre társaságában több mint 120 ezer lejt sikkasztott. Vargát ennek nyomán anyagi kárt okozó hivatali visszaéléssel, Văleanut és a többi hivatalnokot pedig anyagi kárt okozó hivatali visszaéléssel, illetve csalással, sikkasztással és hamisítással vádolják.
Varga Gábort az RMDSZ javaslatára nevezték ki a szabadalmi hivatal élére. Krónika (Kolozsvár)
2010. október 14.
Mondvacsinált eljárásnak tartja az ellene indult kivizsgálást és máris panasszal élt a gyanúsítás ellen Varga Gábor, az Állami Szabadalmi és Védjegyhivatal (OSIM) igazgatója.
A nagyváradi politikust annak idején az RMDSZ neveztette ki a bukaresti OSIM élére, s az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) most vádat emelt ellene. A hatóságok szerint az OSIM vezetői törvénytelenül fizettek ki 300 ezer eurót egy számítógépes program szervízelésének címén. Vargán kívül vádlott még Marieta Delia Mărculescu pénzügyi osztályvezető, Irina Văleanu műszaki vezető, Carmen Narcisa Săndulescu HR-vezető, Laura Elena Stanci osztályvezető, Viorel Scurtu adminisztrációs vezető és Elena Liliana Dobre pénztáros. Az ügy aktái szerint Varga és Văleanu törvénytelenül szerződött le az ECSO&EXO informatikai céggel, amelyet aztán “túlfizettek”.
Varga Gábor ma épp Bécsben van, a visegrádi államok egyik bővített találkozóján, ahol szabadalmakról egyeztettek. Ott értük el telefonon, s elmondta: ártatlannak tartja magát. “Ez egy tavaly indult nyomozás meglepő fejleménye most. Tény, hogy a vonatkozó iratokon három helyen szerepel az aláírásom, ezért feszítenek most meg” – összegezte álláspontját. erdon.ro
2013. július 31.
Varga Gábor: ártatlan vagyokVictor Ponta miniszterelnök felmentette a találmányi és védjegyhivatal (OSIM) éléről az RMDSZ által jelölt Varga Gábor vezérigazgatót, akit júliusban másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt jogerősen a bukaresti táblabíróság.
A tisztségviselőt hivatali visszaélésben találta vétkesnek a bíróság, megállapítva, hogy informatikai szolgáltatásokra jóváhagyott kifizetésekkel 300 ezer eurós kárt okozott az OSIM-nek. Varga Gábor az MTI-nek azt mondta, a bíróság igazságtalanul ítélte el és kötelezte 280 ezer lejes kártérítés kifizetésére. Elmondta: őt még a Tăriceanu-kormány nevezte ki a hivatal élére, de 2009-ben, amikor az RMDSZ nem vett részt a kormánykoalícióban, egy évig nem ő vezette az OSIM-et, és csak 2010-ben került vissza a hivatal élére.
Az ügy tárgyát képező közbeszerzés abból az időszakból való, amikor nem ő állt az OSIM élén – mutatott rá Varga Gábor. "Az egész kivizsgálás a gazdasági igazgatóság ellen irányult, engem az utolsó száz méteren rángatott bele a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A kifizetésekre minden igazoló papír itt van a kezemben, de ezeket a bíróság nem vette figyelembe, a DNA vádiratát szentírásnak tekintették" – magyarázta a leváltott vezérigazgató.
Amint arról beszámoltunk, Varga Gábor és Irina Văleanu műszaki igazgató a nyomozati anyag szerint 2008-ban és 2009-ben hivatali hatáskörüket túllépve kötöttek meg három szerződést az ECSO&EXO informatikai céggel. A három szerződés értelmében az OSIM éves licencdíjat fizetett a cégnek az EXMAN 3.W.3 elnevezésű programért, miközben elegendő lett volna éves bérleti díjat fizetni a frissítésekért és a műszaki karbantartásért. A 2008-ban és 2009-ben fizetett összeget ráadásul a 2007-es összeg 5,71-szeresére növelték, egyúttal további szolgáltatások kifizetését is vállalták, amelyek azonban beleillettek a műszaki karbantartás kategóriába.
Rendőrségi információk szerint ugyanakkor újabb vizsgálatot indítottak Varga Gábor, valamint az intézet humánerőforrás osztályvezetője, Carmen Narcisa Săndulescu ellen, mivel egyik alkalmazottjuk 2009 márciusában hamisított diplomával szerzett nagyobb jövedelemmel járó előnyösebb posztot. 2012-ben ugyanez az alkalmazott egy hasonló beosztásra tett szert az OSIM-nak megfelelő európai hivatalban, majd az idén januárban lemondott állásáról, összességében azonban majd 40 ezer eurós kárt okozott a jogtalanul magas fizetés felvételével. Megkeresésünkre Varga Gábor elmondta, csak egy órával korábban értesült az ügyről, és megdöbbent annak hallatán. Kijelentette: neki semmi köze nincs a történtekhez, nem tudott a hamis iratról.
Krónika (Kolozsvár)
2013. augusztus 19.
De miért engem?
Varga Gábor író, drámaíró, az Ady Kör egyik szervezője, az Irodalmi Kerekasztal házigazdája. Olykor-olykor a Securitate vendége. Közben főkutató egy vegyipari üzemben. 1990 után az RMDSZ egyik alapítója, majd egy évtizedig Bihar megyei elnöke. 1998-tól rövid megszakítással másfél évtizedig az Állami Találmányi és Védjegyhivatal (OSIM) vezérigazgatója. 2013. július 8-án jogerősen másfél év felfüggesztett börtönre és pénzbüntetésre ítéli a bukaresti Táblabíróság. Július végén a miniszterelnök meneszti, néhány nappal 65. születésnapja előtt. Szűcs László interjúja.
Hogy az olvasó megértse, mi is történt veled, hol keressük ennek az ügynek a gyökereit, meddig kell az időben visszamennünk?
Egészen 1996-ig, amikor még nem voltam az intézmény élén. Ekkor az OSIM akkori ideiglenes vezetője, később tizenöt éven át a helyettesem összeismerkedett egy informatikussal, aki a rendelkezésére bocsátott egy egyszerű fizetés-kiszámítási programot, ami az akkori gazdasági osztály hat-nyolc alkalmazottjának bőven megfelelt. Menet közben ez az együttműködés ezzel a céggel – Ecso&Exo Kft. – tovább fejlődött, s a program, amit Exman néven adtak el nekünk, egy komplex menedzsment programmá vált, már nem csak a fizetéseket számolta ki, hanem a teljes könyvelést ezzel végezték. A Szabadalmi Hivatal sokrétű kérésére különböző modulokat iktattak be ebbe a programba. Ebben benne volt az is, hogy Varujan Vosganian pénzügyminiszter kérésére közvetlen összekötetés jött létre a Pénzügyminisztérium és az OSIM adatbázisa között. Benne volt az is, hogy az Uniótól kapott szabadalmi és védjegykivizsgálási program (Jouve) és a pénzügyi program között kapcsolat jöhetett létre. Ha például valaki befizetést eszközölt a pénztárnál, a védjegyosztályon az illető munkatársunk tudomásul vehette, s beindulhatott a kivizsgálás.
Értsem úgy, hogy speciálisan az OSIM számára fejlesztettek ki egy más intézményekben is használható informatikai programot?
Volt egy alapprogram, ami kifejezetten a mi hivatalunkra lett méretezve. A fejlesztésekkel párhuzamosan természetesen nőtt az értéke is. Az a licensz, amit 2002-ben egy évre megvásárolt a hivatal, az mondjuk 2007-ben már nem volt érvényes, bármennyire is szerette volna a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ezt a nyakunkba varrni, a nyakunkba is varrta különben. Nem csupán fejlesztették, de egy egészen más számítógépes nyelvre is átírták. Közben az RMDSZ kikerült a kormányból, s engem egyik napról a másikra egy miniszteri rendelettel – amiről a mai napig nem tudom, mennyire volt jogos – leváltottak. Azért mondom ezt, hiszen első és második alkalommal is a miniszterelnök nevezett ki. Jött hát egy utódom, aki nagy élvezettel rendelt el egy kivizsgálást, aminek egyik célpontja ez a számítógépes program volt, amivel szerinte kárt okoztunk a hivatalnak.
Az illető addig is a hivatal munkatársa volt?
Én ezzel az úriemberrel addig nem találkoztam, ő egy futballbíró volt. A mai napig nem tudom, mi vezérelte őt abban, hogy gazdasági ellenőrzést tartson. Kihívatta a minisztérium ellenőrző testületét, mely megállapította, hogy hatalmas kifizetési hiányosságok történtek, s a DNA-hoz utalta a dossziét a gazdasági igazgatónőm felelősségét megállapítva. Ekkor a hivatalban dolgoztam, mint tanácsos, s bevallom, eléggé meg voltam zavarodva, mert a gazdasági igazgatónő, aki ellen a vád megfogalmazódott, egyszerűen eltűnt, egy reggel még beszéltem vele, majd – mint utóbb megtudtam – gyakorlatilag kirángatták az irodájából, ahonnan semmit nem vihetett magával. Telefonhívásaimra sem válaszolt, mind a két számát letiltották.
Ő korábban is veled dolgozott?
Igen, jól ismertem. Nem mondom azt, hogy a tűzbe tettem volna érte a kezem, de kisebb rendellenességeken, szokványos hiányosságokon túl nem volt panasz a munkájára. A történések 2009-ben jutottak oda, hogy a Szabadalmi Hivatal feljelentést tett a gazdasági igazgatónő ellen, eltávolításakor fel is függesztették. Amikor én 2010-ben visszakerültem a hivatal élére, azt kezdtem el keresni, milyen iratok nincsenek meg. Egy csomó irat, amelyről a számvevőszéki jelentés is, s a DNA jelentés is hosszas oldalakon át írta, hogy nem kapták meg többszöri kérés ellenére sem, egyszer csak szép csendben előkerült. Hogy eldugták vagy trehányság volt, hivatali nemtörődömség miatt nem adták át 2009-ben a vizsgálatot folytató szerveknek, ezt nem tudhatom.
A futballbíróval mi történt, amikor visszakaptad a vezérigazgatói megbízatást?
Ő előlépett a Szenátus főtitkárhelyettesének. Amikor a helyemre került, rettenetesen fel volt háborodva, el nem tudta képzelni, hogy lehet ebből a fizetésből megélni. Kérte, áruljam már el, milyen plusz bevételeim voltak nekem. Később megnyugodhatott, hiszen a Szenátusban jóval nagyobb fizetést kapott.
Gondolom, amikor 2010-től ismét te vezetted a hivatalt, tisztázni próbáltad az ügyet.
Pontosan. Bár akkor még nem voltam érintettje, de már folyt a kivizsgálás, jöttek a levelek a DNA-tól, amelyekre postafordultával válaszoltunk. Közben elrendeltem egy leltárt, mely során egy csomó irat került elő. Júniusban értesítették a hivatalt, hogy a DNA részéről elkészült a szakjelentés. Három jogtanácsosomat küldtem érte, el is hozták. A jelentést alaposan végigolvasva konstatáltam, hogy az egyik legnagyobb tétel, amit a hivatal rovására írnak, az az, hogy kifizetéseket eszközölt számítógépes programok plusz szolgáltatásaira, s a kifizetésekkel kapcsolatban semmiféle igazoló iratot nem találtak. Ezeket az iratokat többször is kérte a DNA 2009-ben, de nem kapta meg. Ekkor elrendeltem egy újabb leltárt, s horribile dictu hetven darabot meg is találtunk, de nem a gazdasági osztályon, hanem négy emelettel feljebb, a beruházási osztályon. Ezeket mind végig is olvastam, egy összesítő táblázatot is készítettem. Nem sokkal később – éppen a marosfői Miért-táborban voltam – jött egy telefon, hogy hétfőn, 2010. június 5-én várnak a DNA-nál. Megyek is be egymagamban, a táskámban az iratokkal. Ahelyett, hogy szóba álltak volna velem, a kezembe nyomtak egy papírt arról, hogy vád alá helyeztek. Utólag kiderült, még vagy hat embert a gazdasági igazgatónőn kívül, aki akkor már vád alatt volt.
Azt már tudtad, hogy ő vád alá lett helyezve?
Azt igen, de hogy engem is belesodortak, azt nem. Azért is találtam meglepőnek, mert az a bizottság, amely három héttel korábban átvette az iratokat, az arról értesült, hogy a DNA – lévén túl kicsi az összeg – az ügyet át fogja adni egy kerületi ügyészségnek. Augusztusban szabadságolások voltak a DNA-nál, szeptemberben pedig vártam, hogy behívjanak. Mert amikor júniusban már egy ügyvéddel mentem be, kérte, hogy szeretné elolvasni a vádiratot. Aztán szeptember 11-én ezt a házat, ahol most beszélgetünk, jelzálog alá helyezték, s közölték, minden kihallgatás nélkül, hogy elkészült a vádirat, bíróság elé küldenek. Azonnal fellebbeztünk ez ellen, ezt előbb Tuluş főügyész úr utasította vissza, majd ugyanezt tette Morar DNA-elnök úr. Október közepétől elkezdődött egy negyven tárgyalásból álló sorozat, ebből harminchat alapfokon, négy a Táblabíróság szintjén. Valamenyin jelen voltam, úgy éreztem, nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy nem vagyok ott. Kemény menetek folytak, az ellenségeimnek sem kívánom azt a hangulatot. Az első 24 tárgyalást egy Melania Bejenaru nevű bírónő vezette, aki az általunk benyújtott igazoló iratok ismeretében elrendelt egy informatikai szakellenőrzést. Ezt a Bukaresti Műszaki Egyetem informatika professzora Mihai Caramihai készítette el, aki kimutatta, hogy mind a 42 szerződés (proces verbal de asistenţă technică) mögött plusz munka áll, ezek értéket hoztak, s kifizetésük zömében jogos volt. Mindössze azt állapította meg, hogy egyes esetekben a vásárlás helyett a bérletszerződés érvényesítése lett volna a kívánatos.
A DNA a vádiratát arra alapozta, hogy fölösleges szolgáltatásokat vásároltatok?
Egyrészt, hogy túl drágán vásároltuk a licenszeket, s plusz szolgáltatásokat vásároltunk fölöslegesen.
Arról nem szólt a vád, hogy ebből anyagi hasznod származott volna?
Nem, fel sem merült. S mint mondtam, a huszonvalahányadik tárgyalásra tisztázódott, hogy az igazoló iratok mögött elvégzett munka van.
Mit lehetett ezen ennyit tárgyalni?
Egyik napról a másikra a bírónőt lecserélték, pontosan felfelé buktatták, a Táblabíróságra. Utána jött egy másik bírónő, aki eleinte szintén bizalmatlanul méregetett minket, de utána ő is elrendelte a gazdasági szakjelentést az informatikai mellé. Akkor őt is leváltották. Jött egy harmadik bíró, aki leseperte a gazdasági szakjelenésre vonatkozó igényünket. Két tárgyalás után már ítéletet is hirdetett alapfokon. Az ítélet oldalakon át szinte betűhíven megismételte a DNA vádiratát. Természetesen fellebeztünk mind a heten. A DNA is, mert végrehajtandó büntetést kért.
Ekkoriban már gondoltál arra, hogy többről van szó, mint egy vitatható közbeszerzési eljárásról?
Nem voltam olyan naiv, hogy ne érezzem, itt egyfajta külföldi nyomás is van, példát kell statuálni. De folyton az a kérdés fogalmazódik meg, miért éppen engem? Azzal is tisztában voltam, hogy itt egyfajta zsarolás is van. Szinte egy időben futott a Nagy Zsolt ügye, Kerekes Gábor ügye, majd Markó Attila ügye. Egyfajta móresre tanítása is folyik az RMDSZ-nek, méghozzá olyan emberek esetében, akik tisztességében eddig az RMDSZ nem kételkedett. S kiderül, hogy íme, ezek a nagy korruptak.
Jegyezzük meg, közben az RMDSZ szinte végig kormányon volt.
Igen.
Megfogható, hogy ki áll e dolgok mögött? Gondolom, nem Emil Boc miniszterelnök rendelte el, hogy vegzáljanak.
Már csak azért sem, mert akkor 2010-ben nem helyezett volna vissza. Ez az a hatalom, ami definiálhatatlan. Az a bizonyos Big Brother, akinek én, mi, valamiért az útjában voltunk.
Hogyan élted meg, hogyan élte meg környezeted, munkatársaid, hogy első fokon másfél évet kapsz, s közben, ha nem is vígan, de tovább vezérigazgatod a céget?
Munkatársaim nyilván mindenről tudtak, már csak az intenzív levelezés okán is. Tisztában voltak vele, hogy ehhez az egész mocsokhoz semmi közöm. Élveztem a hivatalom munkatársainak a bizalmát. De bennem korántsem volt már az a lelkesedés, az az ambíció, ami az első mandátumom alatt. Amikor arra törekedtem, hogy a hátrányunkat behozva ez a hivatal olyan szinten működjön, mint a prágai, a varsó, a budapesti.
Az elsőfokú ítélet után nem akartak leváltani?
Tudtak a feljebbvalóim erről az ítéletről, a hercehurcáról, de részben az ártatlanság vélelme miatt, jogerős ítélet hiányában, illetve látva, hogy jó néhány hasonló ügy futott, a végső döntésre vártak.
Gondolom, te is optimistán tekintettél a másodfokú tárgyalás elé.
Még jobban felkészültünk, újra leadtuk az összes iratot, csak annyit kértünk, hogy egy gazdasági kivizsgálással döntsék már el, könyörgöm, hogy az az egymillió lejes kár az húszezer lej, negyvenezer lej, vagy mennyi fejenként kiszámolva?
Mi történt közben magával az informatikai rendszerrel?
A rendszert az utódom felrúgta, minek következtében a cég, amely miatt engem elítéltek, beperelte a hivatalt, s arra fél évre, amikor az OSIM nem fizetett nekik, megnyerte a pert. A szabadalmi hivatal vagy három hónapja egy igen tekintélyes összeget ki is fizetett.
Aztán megszületett a másodfokú, jogerős ítélet.
Igen, július 5-én, de csak július 8-án tették közzé, s 30-án a miniszterelnök visszahívott a hivatalomból. Közben két hetet Nagyváradon töltöttem kórházban. Rettenetesen megviselt ez az ügy. Én, aki soha nem voltam kórházban, most három hét alatt kétszer is. Amúgy néhány nap múltán el is értem a nyugdíjkorhatárt. Azt reméltem, kedvező ítélettel s egy jó hangulatú búcsúpoharazással végződik ez az egész.
Találkoztál Ponta miniszterelnökkel?
Csak az egyik tanácsosával, akinek 9-én a kezébe adtam a felmondásomat. Ő azt javasolta, ne én mondjak fel, mert az azt jelentené, hogy elismerem, amivel vádoltak. Amúgy egész kafkai volt a leváltásom. Harmincadikán, kedd délután lóhalálában keresnek, hogy azonnal menjek a Victoria palotába, mert kormányülés van, most vitatják meg a hivatal átszervezésére vonatkozó javaslatot. Ezt előzőleg betegségem miatt nem tudtam aláírni, a helyettesem írta alá, de így nem fogadták el. Négy órakor értem az előcsarnokban, nagy csődület volt. „Jaj, de jó, hogy jött, vezérigazgató úr, itt írja alá” – fogadtak. Aláírtam. Este fél kilenc körül értesültem a leváltásomról. Megjelent a Hivatalos Közlönyben. Másnap reggel úgy is mentem be, hogy már nem írok alá semmit. Csütörtökre jött meg a hivatalos átirat.
Ebben szerepelt valami indoklás?
Annyi, hogy kaptak a minisztériumtól egy átiratot, hogy a hivataltól tájékoztatás érkezett jogerős elítélésemről. Ennek alapján váltottak le.
Te mit gondolsz erről az ítéletről?
Én ezt, akármennyire is nem comilfo így mondani, egy abszolút igazságtalan, részrehajló, a bírósági procedúrákat figyelembe nem vevő döntésnek tartom. Ha volna még hol, akkor fellebeznék. Sajnos Romániában nincs hol.
Függetlenül a te esetedtől, szerinted az RMDSZ hogyan tudná hasonló helyzetekben megvédeni az embereit?
Nagyon fontos lépés volt a jogsegélyszolgálat létrehozása, már azért is, hisz az önkormányzatokban folynak a perek polgármesterek, tanácsosok ellen. Nagyon gyorsan jogi megoldásokat kell kínálni az embereknek. Az ügyvédeket sem tudja mindenki megfizetni. Nekem is nagyon sokba fájt.
Mennyi pénzt kell az ítélet értelmében fizess?
Kamatokkal együtt úgy hetvenezer eurót. Hogy honnan kerítem elő, azt nem tudom. Én csak a hivatalomnak éltem, nem volt másodállásom. Még az írással is leálltam, mióta ez a cirkusz tart.
Volt olyan szituáció, amikor íróként, kívülről tudtál tekinteni erre az egészre?
Nem volt hozzá erőm. Ha egyszer lecsitul, talán. Ez egy diabolikus játék. Presztízs okok, politikai okok, vagy a kettő keveréke miatt egy fontos közhivatal, amit annak idején a nagy korrupció ellen hoztak létre, szóval a DNA képtelen volt felülbírálni azt, hogy rossz vádiratot fogalmazott meg. S nincs az a bíró, aki meg merné ma a DNA vádiratait kérdőjelezni. Kicsit elégtételül szolgál, hogy a Táblabíróságon a három bíró közül egy a teljes felmetésemet kérte. De csak egy.
A többiekről mit tudsz?
Még súlyosabbak az ítéleteik, ráadásul rendszeresen kell a rendőrségen jelentkezzenek, jelenteniük kell, ha elhagyják lakhelyüket.
Hogy vagy most?
Emberileg ez nagyon megviselt. Nyilván talpra kell állnom, mert az élet megy tovább. De hosszú hetek, hónapok kell elteljenek, amíg fel tudom ezt dolgozni. Egy halom iratot hoztam haza. Ma délelőtt is néztük a feleségemmel. Ahelyett, hogy egy regényt fogjak a kezembe vagy írjak. Lapozgatjuk, nem tudom feldolgozni.
A kollégáktól volt alkalmad elbúcsúzni?
Az utolsó nap aláírtam az átvételi-átadási okmányt, az igazgatókkal leparoláztam. A titkárságomon dolgozó legközelebbi munkatársaimmal átöleltük egymást, s minden jót kívántunk.
Mit tudsz most kezdeni, újra itthon, Váraddal?
Ugyanabba a folyóba nem lehet kétszer belelépni. Ez a város már nem az, amit én 1998-ban elhagytam, ha kéthetenként haza is jöttem. Ha akarnám sem tudnám ugyanott, ugyanúgy folytatni. Sajnos a látásom is nagyon megromlott, ez is beszűkíti azt a pászmát, amiben még működhetek. Hosszú heteknek kell még eltelnie ahhoz, hogy mosolyogva leüljek egy kávézóban a Fő utcán. De bízom abban, hogy el fogok jutni még addig.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)