Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zsilávai Börtön
3 tétel
2010. március 23.
Egy elfelejtett erdélyi mártír: Demeter Béla
Egy elfelejtett erdélyi mártír erkölcsi kárpótlása. Demeter Béla a magyar örökségnek hivatalosan is része lett, hiszen posztumusz megkapta az azonos nevű díjat. Demeter Béla a két világháború közötti Erdély tudós falukutatója volt, de magyar kormányzati ember is, aki 1945-ben Románia-szakértőként vett részt a Párizsi Békeszerződést előkészítő Bizottság munkájában. Kisebbségi tervét a szövetséges hatalmak elutasították, Székely autonómiatervezete, pedig ki se került a béketárgyalásokra. Magyar állampolgárként az ÁVH kiszolgáltatta Bukarestnek, s a Zsilávai börtönben -1952-ben – belehalt a kínzásokba.
„Megfelelő társadalmi érdeklődéssel, politikai tájékozottsággal egyben, hihetetlenül mély és egyértelmű elkötelezettséggel képviselte az erdélyi magyarság érdekeit, közéleti szerepet vállalt, egyrészt az Erdélyi Fiatalok Csoportosulásában vezető szerepet töltött be és a falukutatásnak egy kiemelkedő képviselője volt, nagyon jól ismerte az erdélyi társadalmat, az erdélyi falu életét, amelyről több vonatkozásban is írt. Forrás: Erdély.ma
2017. április 10.
Töredékek egy püspök életéből. Márton Áron és a kommunista rendszer
2017. június 12.
Bogdánffy Szilárd Ignác vértanú (1911–1953)
Az egyik házkutatás során a római katolikus püspöknél „szegeket és különféle csavarokat tartalmazó készletet találtak; a börtönparancsnokhoz vitték, ahonnan piros arccal tért vissza, vagyis felpofozták.”
Bogdánffy Szilárd Ignác 1911. február 21-én született, a Torontál vármegyei Feketetón (ma Crna Bara, Szerbia). Elemi iskoláit Temesváron végezte, az állami iskolában, majd tanulmányait, a IV. osztálytól, 1929-ig, a temesvári Piarista Főgimnáziumban folytatta. Érettségi után előbb a műszaki egyetemre jelentkezett, majd ugyanazon év őszén felvételét kérte a nagyváradi teológiára, ahol már az első két évben kivívta a szeminárium tanári karának osztatlan elismerését.[1] Teológiai tanulmányait később a Budapesti Központi Papnevelő Intézetben folytatta. 1934 nyarán hazatért Nagyváradra, ahol, június 29-én, az újonnan épített várad-őssi Lisieux-i Szent Teréz plébániatemplomban, Fiedler István püspök pappá szentelte.[2] Életének következő másfél évtizedét a katolikus ifjúság oktatásának és lelki nevelésének szentelte. Felszentelésének évében püspöke a szatmári papneveldébe helyezte helyettes tanárnak és tanulmányi felügyelőnek. Egy évvel később hittanári kinevezést kapott a nagyváradi Gozsdu-líceumba, egyidejűleg pedig a helyi püspöki konviktus, a Szent József Intézet tanulmányi felügyelője és lelki vezetője lett. Három évvel később az Orsolya-rend Tanítóképző Intézetének hittanári és lelkészi teendőit is elvállalta. Ezzel gyakorlatilag a nagyváradi katolikus diákság zömének szellemi és lelki gyarapodását irányította, beleértve a város területén szétszórtan tanuló és a Szent József Intézetben elhelyezett váradi kisszeminaristákat is.[3] 1939 végétől, kilenc hónapon át, Magyarországon, a Ranolder Intézet hitoktatójaként és spirituálisaként működött, majd 1940 szeptemberétől 1943. augusztus 31-ig a Hittudomány Főiskola tanára és lelki igazgatója volt Nagyváradon.[4] Mindeközben 1936 és 1943 között több alkalommal is szigorlatot tett a budapesti Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán, majd 1943-ban megvédte A szinoptikus apokalipszis című doktori értekezését.
 A második világháború vége fele, a szemináriumi katedrája mellett, Bogdánffy Szilárd a nagyváradi katolikus középiskolai oktatás újraindításán dolgozott. Részt vett a Premontrei Gimnázium és az Orsolya-rendi leánygimnázium újjászervezésében. A háborúban elhurcolt tanárok helyett, 1945 és 1947 között, nemcsak hittant, de szükség esetén latint, franciát és matematikát is tanított. 1945 őszén, az Orsolya-rend lelki vezető nélkül maradt növendékei számára, pápai jóváhagyással megalapította a Merici Szent Angéla harmadrendet.[5]
Scheffler János püspök kérésére, 1947 tavaszán, tanári működését félbeszakítva, Szatmárra költözött, ahol tanácsosi és püspöki titkári minőségben a püspöki aula sokoldalú és nélkülözhetetlen tagja lett. A papneveldék 1948. évi államosítását követően, a papi utánpótlás biztosítására, Felsőbányán és Színfaluban titkos szemináriumot szervezett. 1947 áprilisától püspöki vikárius volt, 1949 elején (február 14-én) pedig Nagyvárad-Szatmár titkos segédpüspökévé szentelték.
A hatóságok gyanakodtak rá, hogy részt vett az Erdélyi Önvédelmi Szervezet[6] tevékenységében, ezért első alkalommal 1939 októberében tartóztatták le, és a Kolozsvári Börtönben tartották fogva. 1939. december 21-én, a román állampolgárságának megvonása után Magyarországra száműzték, ahonnan 1940 szeptemberében, Észak-Erdélynek a második bécsi döntéssel történt visszacsatolása után tért vissza.[7]
A második világháború utáni, 1949. április 5-én bekövetkezett letartóztatásakor, Bogdánffy Szilárdot azzal vádolták, hogy „tudomása volt Scheffler János püspöknek a Vatikán javára végzett kémtevékenységéről, és e célból segítette őt”.[8] Egyes tanúvallomások szerint, a vonatról szedték le, Nagyvárad előtt, miközben egyik kárpátaljai papnak az ottani egyházüldözésekről szóló jelentését vitte Bukarestbe, a nunciatúrára. Amikor észrevette, hogy követik, megpróbálta összetépni a levelet, de ez nem sikerült neki. Ezért csak kidobta az ablakon. A legközelebbi állomáson aztán leszállították, és visszamentek a bűnjelet megkeresni.[9] Ezt mások is így vélték, hozzáfűzve azt, hogy Bogdánffy püspököt régóta figyelhették már, és a kárpátaljai pap jelentésén kívül más fontos iratok is lehettek nála. E tanúságok szerint, amikor észrevette, hogy követik, összetépte a dokumentumokat, és kidobta azokat az ablakon. Nagyváradon pedig leszállt, bement a kanonoksorra, és ott tartóztatták le.[10]
A Nagyváradi Szekuritáté fogdájában töltött nyolc hónapnyi vizsgálati fogság után, 1949. december 14-én, a bukaresti belügyminisztérium (Ministerul Afacerilor Interne – M. A. I.) fogdájába költöztették.[11] Onnan pedig, 1950. október 26-án, a Máramarosszigeti Börtönbe szállították.[12] Vasile Ciolpan, a szigeti börtön igazgatója, 1950. október 26-án, a szekuritáté vezérigazgatóságának (Direcția Generală a Securității Poporului –D. G. S. P.) jelentette az újabb katolikus elöljáróból és papból álló csoport fogadását, amelynek tagjai Ioan Suciu, Rafael Haag, Ion Ploscaru, Ion Raţă-Tarcisius és Constantin Bogdanfi (értsd: Bogdánffy Szilárd) voltak.[13] Ioan Ploscaru püspök ekképpen írta le a Szigetre történő átszállítás pillanatát: „Adott pillanatban bejön egy milicista, aki vakszemüveget viselő reverendás papot ráncigált maga után. Amikor a szemüvegét levették, megismertem a balázsfalvi Ioan Suciu püspököt. Bőröndjei voltak és több holmija, mert a lágerből hozták ide. Vele tisztelettudóbban bántak. Meghagyták a reverendáját, és a mellén viselt keresztjét. A motozás végén bilincsbe vertek, és kettesével egymáshoz kötöttek bennünket. Egyedül Suciu püspök maradt bilincs nélkül. Terepjárókba ültettek, és az Északi Pályaudvarra szállítottak. Itt a vasútállomás milíciájára vittek. Az állomásban tartottak mindaddig, amíg a szatmári személyvonat betolatott. Miután valamennyi utas beszállt, bennünket is elvittek a számunkra fenntartott másodosztályú fülkébe. Szatmárnémetibe 1950. október 26-án este érkeztünk meg. Itt a szekuritátéra vittek, s másnap reggelig mindegyikünket külön cellában helyeztek el. A helyi szekuritáté lefoglalt egy tehergépkocsit, arra pakoltak fel bennünket. A gépkocsit ponyvával letakarták, így tehát a sötétben ültünk. Ioan Suciu püspök urat is megbilincselték. Őt nem láncolták a többiekhez, hanem két kezén hordta a bilincset. A kamion számunkra ismeretlen úti céllal elindult.  Egy idő után éreztük, hogy a hideg a csontjainkig hatol. Már a máramarosi erdős vidéken jártunk. Amint Máramarosszigetre érkeztünk, szintén a szekuritáténál hagytak bennünket. Egy garázsban, vigyázban állva vártunk néhány órát, amíg besötétedett. Este elvittek a börtönbe. Kíséretünk megkapta az átadási-átvételi aláírásokat, és eltávozott. Bennünket, valamennyiünket együtt, a bejárattól balra nyíló második szobába vittek. Itt saját matracaink és ágyaink voltak. Másnap elvittek a ruharaktárba. Egyenként engedtek be, hogy leadjuk civil ruháinkat, és felöltsük a csíkos rabruhát.”[14]
Úgy tűnik, hogy Bogdánffy Szilárdot Máramarosszigetről Szatmárnémetibe vitték, a püspöki levéltár archívumában tartott házkutatás idejére, hogy a terhelő okiratok megtalálásában, lefordításában és megfejtésében segédkezzen. A bukaresti hatósági emberek egész éjszaka azzal foglalatoskodtak, hogy az archívum anyagának egy részét átnézzék, és ezáltal a Bogdánffy küszöbön álló peréhez anyagot keressenek.[15]
Kilenc hónappal később, 1951. július 31-én, személyes tárgyai is Máramarosszigetre érkeztek: „egy 5686 lejes CEC (takarékpénztári) letéti jegy, egy Omega márkájú zsebóra és egy bőrtárca különféle iratokkal”.[16] Egykori szigeti cellatársa, Ioan Ploscaru görög katolikus püspök, így jellemezte: „Mindannyiunk közül ő volt a legtestesebb. Emiatt őt vitték a nehezebb robotmunkára. Mindent összegyűjtött, amit talált: cigarettacsikkeket, bár ő maga nem dohányzott, de odaadta másoknak; egy szeget, egy ceruzát. Szelíd és alázatos ember volt. Kiváló lélek volt, ám úgy tűnik, óvatlanságából sok baja származott”.[17] 1951. november 19-én átszállították a D. G. S. S. (a D. G. S. P. 1951. március 30-án kapott új nevet: Direcția Generală a Securității Statului – D. G. S. S.) fogdájába kivizsgálásra,[18] majd 1952. április 11-én a Zsilávai Börtönbe küldték.[19] A nyomozás lezárása után,[20] 1952. augusztus 15-i keltezésű jelentésében, Matusei Andreescu szekuritáté őrnagy „a Vatikán javára végzett kémtevékenység” miatti perbe fogását javasolta.[21]
1953. február 24-én, az előzetes letartóztatottak közé helyezték át, a Nagyváradi Tartományi Katonai Bíróság pedig, „hazaárulás vádjával”, kiállította nevére a 44/953. számú letartóztatási parancsot.[22] A Nagyváradi Katonai Bíróság 1953. április 8-án kérte a Zsilávai Börtöntől a katolikus elöljárónak az áthelyezését a Nagyváradi Börtönbe.[23] A Scheffler János püspök ellen indított perben, érintettként, 1953. április 24-én, 12 évnyi kényszermunkára ítélték, „hazaárulás bűntettében elkövetett részesség” miatt.[24] Április 30-án visszafogadták Zsilavára, majd május 12-én áthelyezték Capul Midiára.[25] A Duna‒Fekete-tenger Csatorna munkálatainak 1953 nyarán történt felfüggesztésekor, 1953. július 20-án, Nagyenyedre helyezték át, és ott hunyt el, 1953. október 1-jén, 42 éves korában, „tüdőgyulladásban”.[26]
A Szentté Avatási Ügyek Kongregációja 2010. március 27-én kapta meg XVI. Benedek pápa jóváhagyását Bogdánffy Szilárd püspök mártíromságára vonatkozó rendelet kihirdetésére. A Romániai Római Katolikus Egyház mártíromságot szenvedett első egyházi személyének boldoggá avatására 2010. október 30-án került sor.
Az alábbiakban korabeli dokumentumok fordítását közöljük.
NAGYENYED VÁROS NÉPTANÁCSÁNAK
VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA                                                Csak az állami szervek használatára.
NAGYENYED RAJON, KOLOZS TARTOMÁNY             
145. sz. HALOTTI KIVONAT
Családneve          BOGDANFI     Keresztneve        CONSTANTIN
Apja család- és keresztneve          BOGDANFI IGNAT
Születési helye és időpontja  JUGOSZLÁVIA, TARNA-VARA, 1911. február 21.
Életkora      42 év       Neme        férfi
Halálának időpontja        1953. év október hó 1. nap
Halálának oka       TÜDŐGYULLADÁS Utolsó lakhelye       SZATMÁRNÉMETI I. C. FRIMU utca 2. szám
A halálesetet bejegyezték a NAGYENYEDI anyakönyvi hivatal nyilvántartásába, 145. számmal
1953. év október hó 3. napon
Haláleset helyszíne:  a NAGYENYEDI börtönben
Augusztus 23. utca 7. szám
Kiállítva ma, 1961. szeptember 30-án, 1299. számmal
MEGJEGYZÉSEK
(nincsenek)
Tanúsítjuk jelen kivonat pontosságát
Anyakönyvi hivatal megbízottja,
M. Curdoș, pecsét, aláírás
-
JELENTÉS
Dr. Bogdánfy szatmárnémeti pap, akit a Szekuritáté megfigyelt és el is fogott a vonaton, miközben kereste a pénzt, amit állítólag segélyként kapott olaszországi közvetítéssel az angloamerikaiaktól, de a Szekuritáté által keresett pénzösszeg nem került elő, ugyanis a pénz egy másik papnál volt a vonaton, éppen a szóban forgó vonaton.
Nevezett pap nagyváradi illetőségű, kapcsolatai vannak Szatmárnémetiben más személyekkel is, akik állítólag államellenes és kémszervezet tagjai, s akik az angloamerikaiak javára, Olaszországon keresztül, kémkednek. /NEMECSEK plébános Nagyváradról/
(géppel áthúzott szöveg)
RNK [Román Népköztársaság]
TERÜLETI KATONAI TÖRVÉNYSZÉK                              236/1953. sz. üi.
NAGYVÁRAD
RNK [Román Népköztársaság]
TERÜLETI KATONAI TÖRVÉNYSZÉK                              236/1953. sz. üi.
NAGYVÁRAD
259/1953. sz. ÍTÉLET
            Ma, 1953. április 24-én, a NAGYVÁRADI TERÜLETI KATONAI TÖRVÉNYSZÉK, amelynek tagjai:
ELNÖK:          LAZAR TUDORACE igazságügyi százados
TAGOK:         KASZA STEFAN főhadnagy
                                    COLCERIU SIMION hadnagy
KATONAI ÜGYÉSZ: MARCEL OLTEANU igazságügyi hadnagy
JEGYZŐ: ELENA SPIRIDON
Nyilvános ülésre összegyűltek, a katonai törvénykönyv (C. J. M.) 253. cikkelyének előírásai szerint, az esküjüket is a törvényben meghatározott formában tették le, az alábbi vádlottak ügyének tárgyalása céljából:
 1/ BOGDANFI CONSTANTIN, született 1911. február 21-én Târnabara községben, Jugoszláviában, Ignație és Aurelia fia, szakmája szerint római katolikus pap, a Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség volt titkára, vagyontalan, társadalmi származása szerint középosztálybeli földműves, a múltban és jelenleg politikailag nem elkötelezett, magyar nemzetiségű, román állampolgárságú, büntetlen előéletű, utolsó lakhelye Szatmárnémeti, I. C. Frimu utca 2. sz. ‒ az ellene felhozott vád a hazaárulásban való bűnrészesség, amelyet büntetőjogilag a 191. cikkellyel kiegészült 121. cikkely ír elő és büntet.
            2/ SZEMES FRANCISC, született 1908. december 19-én, Csanáloson (Urziceni), Nagykároly rajonban, Nagybánya tartományban, Francisc és Emma fia, román állampolgár, magyar nemzetiségű, nőtlen, szakmáját tekintve római katolikus pap, társadalmi származása szerint kispolgár, vagyontalan, a múltban és jelenleg politikailag nem elkötelezett, 1949-ben 4 /négy/ hónap szabadságvesztésre ítélték tiltott határátlépési kísérlet miatt, utolsó lakhelye Máramarossziget, Libertății [Szabadság] tér 19. sz. ‒ az ellene felhozott vád a hazaárulásban való bűnrészesség, amelyet büntetőjogilag a 191. cikkellyel kiegészült 121. cikkely ír elő és büntet.
            3/ SIPOS FRANCISC, született 1916. október 8-án, Ioan és Emilia fia, társadalmi származását tekintve szegény földműves, szakmáját tekintve római katolikus pap, román állampolgár, magyar nemzetiségű, büntetlen előéletű, utolsó lakhelye Máramarossziget, I. C. Frimu utca 2. sz., az ellene felhozott vád feljelentés elmulasztása, amelyet büntetőjogilag a Büntető Törvénykönyv 228. cikkelye ír elő és büntet, a Btk. 1. cikkelyének alkalmazásával.
            4/ STRAFCIK ALEXANDRU, született 1902. október 26-án, Gheorghe és Sofia fia, szakmáját tekintve könyvelő, társadalmi származását tekintve kispolgár, magyar nemzetiségű, román állampolgár, büntetlen előéletű, politikailag nem elkötelezett, utolsó lakhelye Máramarossziget, Gh. Doja [Dózsa György] utca 49. sz., az ellene felhozott vád a hazaárulásban való bűnrészesség, amelyet büntetőjogilag a Büntető Törvénykönyv 123. cikkelyével kiegészült 121. cikkely ír elő és büntet, a Btk. 191. cikkelyéhez viszonyítva.
            5/ SCHEFFLER IOAN, született 1887. október 29-én, Mihai és Elena fia, szakmáját tekintve római katolikus püspök, társadalmi származását tekintve szegény földműves, vagyontalan, büntetlen előéletű, utolsó lakhelye Körösbánya, Brád rajon, Vajdahunyad tartomány, az ellene felhozott vád hazaárulás, amelyet a Büntető Törvénykönyv 191. cikkelye ír elő és büntet (...)
(…) a Szocialista Állam védelmének szükségességéből a forradalomellenes bűncselekményekkel szemben, ami lehetővé tette és teszi, hogy Népi Demokratikus Államunk fellépjen az osztályharc új formáiból született bűncselekmények ellen, lehetőséget biztosítva a bíróságoknak arra, hogy teljes szigorral alkalmazzák a büntető törvényeket az országunk proletáriátusa által kiharcolt forradalmi megvalósítások fejlesztése és megszilárdítása érdekében.
            Mivel a vádlott tudomással bírt Scheffler János vádlott forradalomellenes tevékenységéről, a Vatikán szolgálatába állított kémhálózat létrehozói és működtetői minőségéről, amelyhez passzívan viszonyult, és mivel a főbűn magas veszélyességi fokú, a törvényhozó úgy látta jónak, hogy azokat is megbüntesse, akik ilyen magatartást tanúsítanak, a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy e vádlott javára semmilyen enyhítő körülmény nem szól.
            Következésképpen:
A TÖRVÉNYSZÉK
A NÉP NEVÉBEN
ELHATÁROZZA:
 Egyhangúlag és az enyhítő körülmények figyelembe vételével elítéli a vádlottakat:
1/ BOGDANFI CONSTANTIN [Bogdánffy Szilárd – ford. megj.], aki született 1911. február 21-én, Ignație és Aurelia fia, szakmája szerint római katolikus pap, társadalmi származása szerint középosztálybeli földműves, vagyontalan, politikailag nem elkötelezett, magyar nemzetiségű, büntetlen előéletű, utolsó lakhelye Szatmárnémeti, I. C. Frimu utca 2. sz.
            ‒ 12 /tizenkét/ év kényszermunkára hazaárulásban való bűnrészesség miatt, amelyet bü