Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Zsigmond Király Főiskola (Budapest, Magyarország)
2 tétel
2008. május 21.
Megjelent Szekfű András A cápa utolsó tangója című tanulmánykötete. Szekfű András és a magyarországi Tömegkommunikációs Kutatóközpont munkatársai a ’70-es és ’80-as években is komoly kutató, elemző tevékenységet végeztek. A kötet szerzője jelenleg a budapesti Zsigmond Király Főiskola Filmtudományi Tanszékének tanszékvezető tanára és a Sapientia EMTE marosvásárhelyi kommunikáció szakának óraadó tanára. /Ungvári Zrínyi Imre: Médiaszociológiai tanulságok haladóknak. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 21./
2011. november 11.
Recept a válságból való kilábalásra
„Magyarországon a kultúrpesszimizmus nagyon elterjedt, és ez ellen kézzel-lábbal harcolok. Erdélyben viszont az emberek elfogadják a világot olyannak, amilyen, és ebben a világban próbálnak meg sikeresek lenni. Ezen túlmenően – noha Magyarországon ez nem téma, de nekem nagyon imponál – az erdélyi vállalkozók többsége remekül együtt tud működni román vállalkozókkal. Ez nekem nagyon tetszik.” – Beszélgetés Kiss Ulrich jezsuita szerzetessel, közgazdásszal. (1945. február 19-én született Berlinben német anya és magyar apa gyermekeként. Magyarul iskolásként tanult meg. 1969-ben üzemgazdaság szakon szerzett diplomát a louvain-i katolikus egyetemen. 1968-ban részt vett a chartres-i ifjúsági zarándoklaton, ott kapta a „hívást” a papi hivatásra, de csak húsz évvel később, 1988-ban szánta el magát rá. Addig menedzserként dolgozott Párizsban, a kozmetikai iparban. A kanadai noviciátus után Leuvenben filozófiát, Rómában teológiát és kommunikációt tanult. Most ugyanezt tanítja a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és az óbudai Zsigmond Király Főiskolán. Vasárnap esténként a budapesti Jézus szíve templomban prédikál, illetve különféle témákban előadásokat tart, és Management by Jesus címen sikeres vállalkozói szemináriumokat szervez. Erdélyben a Tizenhat Patak Egyesület társszervezésében legközelebb márciusban tart szemináriumot.)
– Mielőtt szerzetessé lett volna, sikeres üzletember volt, neves multinacionális cégek menedzsereként dolgozott. Hogyan és miért lesz egy sikeres üzletemberből jezsuita szerzetes?
– Ugyanúgy, mint egy nem sikeres üzletemberből. Kell egy hivatás, kell Istennek a hívása, amit 23 éves koromban, egyetemistaként kaptam meg. Akkoriban a vége felé jártam a közgazdasági tanulmányaimnak a louvain-i egyetemen, de valahogy nem akaródzott nekem, megijedtem ettől a hívástól. Úgy éreztem, felülmúlja az erőmet, hogy erre nem vagyok képes, és kerestem a kibúvókat. Ezt a „bújócskát” folytattam húsz éven keresztül, de végül Isten erősebb volt, és adott pillanatban azt mondtam: „na jó, te vagy az erősebb, beadom a derekam”. Így Jézus Társaságába 43 éves koromban léptem be.
– Egyre nagyobb népszerűségnek örvendő tanfolyamokat szervez vállalkozóknak, vezető beosztású személyeknek Management by Jesus címen. Hogyan fedezte fel, hogy Jézus vezetői alapelvei a mába ültethetőek?
– Kezdjük a felismeréssel. Annak idején a fontainebleau-i menedzseriskolában az egyik tanárunk feltette a kérdést: maguk miért vannak itt? Mondtuk, vezérigazgatók szeretnénk lenni, hiszen huszonhárom évesen minden vágyunk ez volt, és soroltuk az akkori sikeres vállalatok nevét: L’Oreal, IBM stb. Ő viszont megkérdezte: miért pont ott? Mi pedig mondtuk, azért, mert ezek a legsikeresebbek. Tanárunk azonban tovább feszegette a kérdést: mitől sikeresek ezek a cégek? Végül elárulta, a sikernek egyetlen ismérve van, ez pedig az a képesség, hogy hosszú időn keresztül fenn tudja tartani a céljait, és ismét rákérdezett: ismerünk ilyen céget? Erre heccből bekiabáltam: a katolikus egyház. A tanárom rám nézett, és azt mondta: na, fiatalember, 13 év után maga az első, aki erre magától rájött. Rettenetesen büszke voltam magamra… Amikor néhány évvel később, 1998-ban befejeztem a noviciátust, írtam neki egy levelet, amiben kifejtettem: mind igaz, amit a professzor úr évekkel korábban mondott, hogy miért olyan sikeres a katolikus egyház, de ennél fontosabb dologra jöttem rá. A katolikus egyháznak olyan célja van, amely nagyon vonzó kultúrától és kortól függetlenül, de elérhetetlen, ezért állandóan kell harcolni érte. A professzor nagyon kedves válaszában kifejtette, hogy tetszik neki az elméletem. Aztán, amikor beléptem a rendbe, a társaimnak el kellett mesélnem a hivatástörténetem, ezért elmondtam ezt is. Mindenki biztatott, hogy írjam le. Ezt megelőzően azonban, még menedzser koromban, összevásároltam minden Management by… kezdetű könyvet, ami ugye azért „by”, mert valami módszert kínál. Olyan is volt köztük, hogy Dzsingisz kán, a menedzser, de nem igazán tetszett nekem, hogy menedzsmentet tanuljak egy tömeggyilkostól, akkor sokkal inkább Jézustól. Aztán egy alkalommal, mondhatni viccből, kiböktem: Management by Jesus. A társaim biztattak, hogy fejtsem ki, én pedig spontán kezdtem magyarázni. Közben rájöttem, hogy húha, itt többről van szó… Rögtön elővettem Márk evangéliumát, és láttam, hogy Jézus lényegében vállalkozó volt, ugyanis a „tekton” kifejezés építkezési vállalkozót jelent, nem pontos az ács fordítás. Gondoltam, ha ő ezt meg tudta csinálni, nézzük már meg, hogyan csinálta. Ezután végig elemeztem vállalkozói szemszögből Márk evangéliumát és rájöttem, valójában ugyanazokat az elveket használja, mint amit mindenféle könyvben találtam, csak sokkal hitelesebb. Ezt elmeséltem többek közt Szőcs Lászlónak, aki akkoriban Kolozsváron a Manresa-ház igazgatója volt, ő pedig meghívott, tartsak előadást a témáról. Így jött az ötlet, hogy tartsunk háromnapos szemináriumot vállalkozóknak, és természetesen az első Management by Jesus szeminárium színhelye Kolozsvár volt. Aztán sorozatosan tartottam a szemináriumokat, felváltva Magyarországon, Erdélyben és Partiumban, most már a 25.-nél tartunk, és van egy kialakult gyakorlatunk a szervezésben.
– Milyenek ezek a szemináriumok, hogyan zajlanak?
– Interaktívak, a teljes részvételen alapulnak. De nem úgy kell elképzelni, mint egy előadás-sorozatot, mint azokat a tréningeket, amiket sok vállalatnál szerveznek, hogy kiáll egy tréner, aki mesél, mesél, hanem van 12 modul, amelynek szerkezete Márk evangéliumán alapszik, és 12 lépésben átvesszük, hogy lesz sikeres egy vállalkozó Jézust követve. Az egésznek a hangulata néha emlékeztet egy kicsit a lelkigyakorlatra, de tisztázzuk: ez nem lelkigyakorlat, hanem valódi menedzsmentszeminárium, olyan, amilyet a piacon kínálnak a mi árunk többszöröséért. Ha most vállalkozó lennék, akár azt is mondhatnám, hogy ha nem működik a dolog, akkor a tandíjat visszaadom. Természetesen, erre jezsuita szerzetesként nincs sem jogom, sem lehetőségem, de valójában még nem találkoztam olyan emberrel, aki egy-két év múltával ne mondta volna azt, hogy a módszer bevált. Különféle előadásaimon nagyon sok visszajelzést kapok, megvannak már öregdiák-találkozóink, ahol szintén elmondják a vállalkozók: működik a rendszer, és ennek nagyon örülök.
– Mondana erre konkrét példát?
– Természetesen. Van egy mondásom, amit a Keresztény Vállalkozók Egyesületének tartott egyik előadásomon elmondtam Budapesten: azt a kreativitást és találékonyságot, amivel kikerülik az adófizetést, fordítsák cégük fejlesztésére. Ebből hatalmas internetes vita keletkezett, hónapokig vitatkoztak róla, végül egy napon felhívott az egyik vállalkozó, és azt mondta: na, kipróbáltam, és működik. Kértem, kicsit részletezze, mire az illető elmesélte, hogy elment az APEH-hez (magyarországi adóhivatal), és elmondta a hivatalnoknak: olyan helyzetben van, hogy vagy a munkásai bérét fizeti ki, vagy az adót. Azt is megkérdezte, ebben a helyzetben mit tegyen. A tisztviselő nagyon készséges volt, segített neki, haladékot adott, és megtalálta annak a módját, hogy teljesen legális keretek között kifizethesse a munkásait, és ne maradjon hátralékban az adóval sem. Az a baj, hogy a politika mesterséges ellentétet teremt az állam és a piac között, holott valójában ezek egymásra utalt partnerek. Ezt pedig megérti egy értelmes vállalkozó, de egy értelmes APEH-tisztviselő is. Az én feladatom az, hogy egy ilyen párbeszédet létrehozzak, és nagyon örülök, hogy ez sikerült, és nem csak ebben az egy esetben.
– Vállalkozóknak tart tréninget a román–magyar határ mindkét oldalán, feltételezhetően számos erdélyi és magyarországi vállalkozót ismer. Össze tudná hasonlítani az erdélyi és a magyarországi vállalkozókat?
– Nem szerencsés összehasonlítani ilyen értelemben a határ két oldalán lévő hallgatóimat, ugyanis akiknek a tréninget tartom, nem homogén társaság. Mindenféle ember van közöttük, kezdve a bankártól a Caritas-tisztviselőn át a vállalkozóig, Erdélyben is és Magyarországon is. Bizonyos dolgok azonban feltűntek nekem. Többek közt az, hogy alapjában véve az erdélyi vállalkozó sokkal optimistább, mint a magyarországi, és ebben az esetben az állammal vagy a társadalommal szembeni magatartására gondolok, nem a konkrét gazdasági vállalkozására. Magyarországon a kultúrpesszimizmus nagyon elterjedt, és ez ellen kézzel-lábbal harcolok. Erdélyben viszont úgy látom, hogy az emberek elfogadják a világot olyannak, amilyen, és ebben a világban próbálnak meg sikeresek lenni. Ezen túlmenően – noha Magyarországon ez nem téma, de nekem nagyon imponál – az erdélyi vállalkozók többsége remekül együtt tud működni román vállalkozókkal. Ez nekem nagyon tetszik, és azt gondolom, hogy a globális piacnak az egyik első lépése az, hogy a szomszédos, más nemzetiségű vállalkozóval öszszefogok, mert a kétféle látásmódnak nagyobb esélye van, hogy megfelelő megoldást találjon. Ezért támogatom például a szemináriumon is azokat a megoldásokat, amikor két különböző gondolkodású ember összefog, és együtt próbálnak megoldásokat találni. Az ország – ebben az esetben Magyarországra gondolok – felemelkedésének lehetőségét is abban látom, hogy ne külön dolgozzon a mérnök és a közgazdász, hanem fogjanak össze, és együtt oldják meg a problémákat, lehetőleg a természettudósokkal közösen.
– Válság van, és ezt eléggé érezzük a határ mindkét oldalán. Lát-e kiutat a már eléggé régóta tartó gazdasági recesszióból?
– A válságtól nem kell megijedni, mert mindig újabb lehetőségeket nyújt. A kínai és japán nyelvben a válság megnevezésére használt írásjel két részből áll: az egyik a veszély, a másik az esély. A pesszimista csak a veszélyt látja, és jajgatni kezd, hogy az állam segítsen neki. Az állam ne segítsen, főleg az olyan ne, amelyik magán sem képes segíteni. Azt kell támogatni, aki egyébként is sikeres, nem a veszteseket. Vagyis a szociális politikát ne tévesszük össze a strukturális stratégiával, ugyanis azt kell támogatni, akinek jó terméke, jó szolgáltatása és világos üzleti koncepciója van. A válságból akkor lépünk ki, ha a feladatunkra összpontosítunk. Vagyis, ha van egy adott termékcsoport vagy egy szolgáltatás, ezt a legjobb minőségben a legtisztességesebb áron a lehető legtöbb olyan vevőnek kell eladni, akinek erre szüksége van. Punktum. Nem kell azon gondolkodni, mit csinál a kormány, hanem próbáljunk mi kormányozni, a többi nem lényeges.
Laczkó Júlia
Krónika (Kolozsvár)
„Magyarországon a kultúrpesszimizmus nagyon elterjedt, és ez ellen kézzel-lábbal harcolok. Erdélyben viszont az emberek elfogadják a világot olyannak, amilyen, és ebben a világban próbálnak meg sikeresek lenni. Ezen túlmenően – noha Magyarországon ez nem téma, de nekem nagyon imponál – az erdélyi vállalkozók többsége remekül együtt tud működni román vállalkozókkal. Ez nekem nagyon tetszik.” – Beszélgetés Kiss Ulrich jezsuita szerzetessel, közgazdásszal. (1945. február 19-én született Berlinben német anya és magyar apa gyermekeként. Magyarul iskolásként tanult meg. 1969-ben üzemgazdaság szakon szerzett diplomát a louvain-i katolikus egyetemen. 1968-ban részt vett a chartres-i ifjúsági zarándoklaton, ott kapta a „hívást” a papi hivatásra, de csak húsz évvel később, 1988-ban szánta el magát rá. Addig menedzserként dolgozott Párizsban, a kozmetikai iparban. A kanadai noviciátus után Leuvenben filozófiát, Rómában teológiát és kommunikációt tanult. Most ugyanezt tanítja a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és az óbudai Zsigmond Király Főiskolán. Vasárnap esténként a budapesti Jézus szíve templomban prédikál, illetve különféle témákban előadásokat tart, és Management by Jesus címen sikeres vállalkozói szemináriumokat szervez. Erdélyben a Tizenhat Patak Egyesület társszervezésében legközelebb márciusban tart szemináriumot.)
– Mielőtt szerzetessé lett volna, sikeres üzletember volt, neves multinacionális cégek menedzsereként dolgozott. Hogyan és miért lesz egy sikeres üzletemberből jezsuita szerzetes?
– Ugyanúgy, mint egy nem sikeres üzletemberből. Kell egy hivatás, kell Istennek a hívása, amit 23 éves koromban, egyetemistaként kaptam meg. Akkoriban a vége felé jártam a közgazdasági tanulmányaimnak a louvain-i egyetemen, de valahogy nem akaródzott nekem, megijedtem ettől a hívástól. Úgy éreztem, felülmúlja az erőmet, hogy erre nem vagyok képes, és kerestem a kibúvókat. Ezt a „bújócskát” folytattam húsz éven keresztül, de végül Isten erősebb volt, és adott pillanatban azt mondtam: „na jó, te vagy az erősebb, beadom a derekam”. Így Jézus Társaságába 43 éves koromban léptem be.
– Egyre nagyobb népszerűségnek örvendő tanfolyamokat szervez vállalkozóknak, vezető beosztású személyeknek Management by Jesus címen. Hogyan fedezte fel, hogy Jézus vezetői alapelvei a mába ültethetőek?
– Kezdjük a felismeréssel. Annak idején a fontainebleau-i menedzseriskolában az egyik tanárunk feltette a kérdést: maguk miért vannak itt? Mondtuk, vezérigazgatók szeretnénk lenni, hiszen huszonhárom évesen minden vágyunk ez volt, és soroltuk az akkori sikeres vállalatok nevét: L’Oreal, IBM stb. Ő viszont megkérdezte: miért pont ott? Mi pedig mondtuk, azért, mert ezek a legsikeresebbek. Tanárunk azonban tovább feszegette a kérdést: mitől sikeresek ezek a cégek? Végül elárulta, a sikernek egyetlen ismérve van, ez pedig az a képesség, hogy hosszú időn keresztül fenn tudja tartani a céljait, és ismét rákérdezett: ismerünk ilyen céget? Erre heccből bekiabáltam: a katolikus egyház. A tanárom rám nézett, és azt mondta: na, fiatalember, 13 év után maga az első, aki erre magától rájött. Rettenetesen büszke voltam magamra… Amikor néhány évvel később, 1998-ban befejeztem a noviciátust, írtam neki egy levelet, amiben kifejtettem: mind igaz, amit a professzor úr évekkel korábban mondott, hogy miért olyan sikeres a katolikus egyház, de ennél fontosabb dologra jöttem rá. A katolikus egyháznak olyan célja van, amely nagyon vonzó kultúrától és kortól függetlenül, de elérhetetlen, ezért állandóan kell harcolni érte. A professzor nagyon kedves válaszában kifejtette, hogy tetszik neki az elméletem. Aztán, amikor beléptem a rendbe, a társaimnak el kellett mesélnem a hivatástörténetem, ezért elmondtam ezt is. Mindenki biztatott, hogy írjam le. Ezt megelőzően azonban, még menedzser koromban, összevásároltam minden Management by… kezdetű könyvet, ami ugye azért „by”, mert valami módszert kínál. Olyan is volt köztük, hogy Dzsingisz kán, a menedzser, de nem igazán tetszett nekem, hogy menedzsmentet tanuljak egy tömeggyilkostól, akkor sokkal inkább Jézustól. Aztán egy alkalommal, mondhatni viccből, kiböktem: Management by Jesus. A társaim biztattak, hogy fejtsem ki, én pedig spontán kezdtem magyarázni. Közben rájöttem, hogy húha, itt többről van szó… Rögtön elővettem Márk evangéliumát, és láttam, hogy Jézus lényegében vállalkozó volt, ugyanis a „tekton” kifejezés építkezési vállalkozót jelent, nem pontos az ács fordítás. Gondoltam, ha ő ezt meg tudta csinálni, nézzük már meg, hogyan csinálta. Ezután végig elemeztem vállalkozói szemszögből Márk evangéliumát és rájöttem, valójában ugyanazokat az elveket használja, mint amit mindenféle könyvben találtam, csak sokkal hitelesebb. Ezt elmeséltem többek közt Szőcs Lászlónak, aki akkoriban Kolozsváron a Manresa-ház igazgatója volt, ő pedig meghívott, tartsak előadást a témáról. Így jött az ötlet, hogy tartsunk háromnapos szemináriumot vállalkozóknak, és természetesen az első Management by Jesus szeminárium színhelye Kolozsvár volt. Aztán sorozatosan tartottam a szemináriumokat, felváltva Magyarországon, Erdélyben és Partiumban, most már a 25.-nél tartunk, és van egy kialakult gyakorlatunk a szervezésben.
– Milyenek ezek a szemináriumok, hogyan zajlanak?
– Interaktívak, a teljes részvételen alapulnak. De nem úgy kell elképzelni, mint egy előadás-sorozatot, mint azokat a tréningeket, amiket sok vállalatnál szerveznek, hogy kiáll egy tréner, aki mesél, mesél, hanem van 12 modul, amelynek szerkezete Márk evangéliumán alapszik, és 12 lépésben átvesszük, hogy lesz sikeres egy vállalkozó Jézust követve. Az egésznek a hangulata néha emlékeztet egy kicsit a lelkigyakorlatra, de tisztázzuk: ez nem lelkigyakorlat, hanem valódi menedzsmentszeminárium, olyan, amilyet a piacon kínálnak a mi árunk többszöröséért. Ha most vállalkozó lennék, akár azt is mondhatnám, hogy ha nem működik a dolog, akkor a tandíjat visszaadom. Természetesen, erre jezsuita szerzetesként nincs sem jogom, sem lehetőségem, de valójában még nem találkoztam olyan emberrel, aki egy-két év múltával ne mondta volna azt, hogy a módszer bevált. Különféle előadásaimon nagyon sok visszajelzést kapok, megvannak már öregdiák-találkozóink, ahol szintén elmondják a vállalkozók: működik a rendszer, és ennek nagyon örülök.
– Mondana erre konkrét példát?
– Természetesen. Van egy mondásom, amit a Keresztény Vállalkozók Egyesületének tartott egyik előadásomon elmondtam Budapesten: azt a kreativitást és találékonyságot, amivel kikerülik az adófizetést, fordítsák cégük fejlesztésére. Ebből hatalmas internetes vita keletkezett, hónapokig vitatkoztak róla, végül egy napon felhívott az egyik vállalkozó, és azt mondta: na, kipróbáltam, és működik. Kértem, kicsit részletezze, mire az illető elmesélte, hogy elment az APEH-hez (magyarországi adóhivatal), és elmondta a hivatalnoknak: olyan helyzetben van, hogy vagy a munkásai bérét fizeti ki, vagy az adót. Azt is megkérdezte, ebben a helyzetben mit tegyen. A tisztviselő nagyon készséges volt, segített neki, haladékot adott, és megtalálta annak a módját, hogy teljesen legális keretek között kifizethesse a munkásait, és ne maradjon hátralékban az adóval sem. Az a baj, hogy a politika mesterséges ellentétet teremt az állam és a piac között, holott valójában ezek egymásra utalt partnerek. Ezt pedig megérti egy értelmes vállalkozó, de egy értelmes APEH-tisztviselő is. Az én feladatom az, hogy egy ilyen párbeszédet létrehozzak, és nagyon örülök, hogy ez sikerült, és nem csak ebben az egy esetben.
– Vállalkozóknak tart tréninget a román–magyar határ mindkét oldalán, feltételezhetően számos erdélyi és magyarországi vállalkozót ismer. Össze tudná hasonlítani az erdélyi és a magyarországi vállalkozókat?
– Nem szerencsés összehasonlítani ilyen értelemben a határ két oldalán lévő hallgatóimat, ugyanis akiknek a tréninget tartom, nem homogén társaság. Mindenféle ember van közöttük, kezdve a bankártól a Caritas-tisztviselőn át a vállalkozóig, Erdélyben is és Magyarországon is. Bizonyos dolgok azonban feltűntek nekem. Többek közt az, hogy alapjában véve az erdélyi vállalkozó sokkal optimistább, mint a magyarországi, és ebben az esetben az állammal vagy a társadalommal szembeni magatartására gondolok, nem a konkrét gazdasági vállalkozására. Magyarországon a kultúrpesszimizmus nagyon elterjedt, és ez ellen kézzel-lábbal harcolok. Erdélyben viszont úgy látom, hogy az emberek elfogadják a világot olyannak, amilyen, és ebben a világban próbálnak meg sikeresek lenni. Ezen túlmenően – noha Magyarországon ez nem téma, de nekem nagyon imponál – az erdélyi vállalkozók többsége remekül együtt tud működni román vállalkozókkal. Ez nekem nagyon tetszik, és azt gondolom, hogy a globális piacnak az egyik első lépése az, hogy a szomszédos, más nemzetiségű vállalkozóval öszszefogok, mert a kétféle látásmódnak nagyobb esélye van, hogy megfelelő megoldást találjon. Ezért támogatom például a szemináriumon is azokat a megoldásokat, amikor két különböző gondolkodású ember összefog, és együtt próbálnak megoldásokat találni. Az ország – ebben az esetben Magyarországra gondolok – felemelkedésének lehetőségét is abban látom, hogy ne külön dolgozzon a mérnök és a közgazdász, hanem fogjanak össze, és együtt oldják meg a problémákat, lehetőleg a természettudósokkal közösen.
– Válság van, és ezt eléggé érezzük a határ mindkét oldalán. Lát-e kiutat a már eléggé régóta tartó gazdasági recesszióból?
– A válságtól nem kell megijedni, mert mindig újabb lehetőségeket nyújt. A kínai és japán nyelvben a válság megnevezésére használt írásjel két részből áll: az egyik a veszély, a másik az esély. A pesszimista csak a veszélyt látja, és jajgatni kezd, hogy az állam segítsen neki. Az állam ne segítsen, főleg az olyan ne, amelyik magán sem képes segíteni. Azt kell támogatni, aki egyébként is sikeres, nem a veszteseket. Vagyis a szociális politikát ne tévesszük össze a strukturális stratégiával, ugyanis azt kell támogatni, akinek jó terméke, jó szolgáltatása és világos üzleti koncepciója van. A válságból akkor lépünk ki, ha a feladatunkra összpontosítunk. Vagyis, ha van egy adott termékcsoport vagy egy szolgáltatás, ezt a legjobb minőségben a legtisztességesebb áron a lehető legtöbb olyan vevőnek kell eladni, akinek erre szüksége van. Punktum. Nem kell azon gondolkodni, mit csinál a kormány, hanem próbáljunk mi kormányozni, a többi nem lényeges.
Laczkó Júlia
Krónika (Kolozsvár)