Bethlen Béla /1888-1989/ életútjára emlékezett Gaal György abból az alkalomból, hogy kiadták Romsics Ignác bevezetőjével önéletírását Észak-Erdély kormánybiztosa voltam /Zrínyi Kiadó, Budapest, 1989/ címmel. Bethlen Béla a bécsi döntés után Szolnok-Doboka és Beszterce-Naszód vármegyék főispánja lett. A kényesnek számító, román többségű megyékben közmegelégedésre képviselte a hatalmat. Magyarország német megszállásakor lemondott, majd 1944 augusztusában vállalt igen kényes funkciót, Észak-Erdély polgári kormánybiztosa lett. Megmentette a Torda környéki zsidóságot a deportálástól, hatályon kívül helyezte a kolozsvári kiürítési parancsot. 1945-ben letartóztatták, majd szabadon engedték, 1946-ban újra elvitték és öt évre ítélték. 1952-ben felajánlották a magyar állampolgárságot, de nem fogadta el. Erre tovább tartották börtönben, 1954-ig. Ezután munkásként kereste kenyerét. Gróf Bethlen Bélának még életében sikerült Magyarországra kijuttatni emlékiratait. /Gaal György: Az emlékíró Bethlen Béla. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./

"Bethlenben máj. 22-én felavatják Bethlen Béla /Aranyosgyéres, 1888-Kolozsvár, 1979/ szobrát. Bethlen Béla 1940-44 között Szolnok-Doboka és Beszterce-Naszód vármegyék főispánja, 1944 augusztusától pedig Észak-Erdély kormánybiztosa volt. 1945-ben letartóztatták, 1946-ban ötévi börtönre ítélték. 1952-ben felajánlották, települjön át Magyarországra. Erre nem volt hajlandó, ezért újabb három évre ítélték. 1954-ben szabadult. Emlékiratai 1989-ben jelentek meg: Észak-Erdély kormánybiztosa voltam, Zrínyi Kiadó, Budapest. Bethlenben szeretettel emlékeznek rá vissza az emberek, az a román is, akinek apját "Béla gróf" mentette meg. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 7-8./"

Aniszi Kálmán Budapestre áttelepült erdélyi író legújabb könyve Mintha már virradna címen jelent meg. A vele készült interjúban életéről vallott. A Bihar megyei Nagykakucson /régebbi nevén: régente Magyarkakucs/ született 1939 októberében. A századfordulón mindössze néhány román család élt a faluban, mára a lakosság fele román. Tíz éve nincs magyar nyelvű oktatás a faluban, a református lelkipásztor fogja össze a helybéli magyarságot. Nagyváradon lett szakmunkás, a városban dolgozott, közben esti líceumba járt. A város akkor még zömmel magyar volt. Tuduka Oszkár tanára ismertette meg vele a magyar irodalmat. Aniszi Kálmán esti úton elvégezte az egyetemet. A kolozsvári Igazsághoz került, emellett a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán filozófiát, filozófiatörténetet és esztétikát tanított. Közel egy évig két lovon ültem egyszerre: újságot írtam és tanítottam. Aztán 1971 őszén többször berendelték a megyei pártbizottsághoz, felszólították, hogy legyen a Művelődési és Művészetügyi Osztály munkatársa. Hat hónapi győzködés után határozottan kijelentette: nem vállalom. Egyszercsak kocsit küldtek érte a szerkesztőségbe, bevitték a megyei pártbizottságra, ahol bemutatták, mint új kollégát. Évek múlva tudta meg, hogy Rácz Győző egyetemi tanár maga szemelte ki és ajánlotta be maga helyett Aniszit, mert a felső pártvezetés meg őt jelölte ki a Korunk főszerkesztői székébe Gáll Ernő helyett, aki nem volt hajlandó nemtelen kompromisszumokra. Az ott eltöltött néhány év Aniszi életének legnehezebb időszaka volt. Az Utunk, a Korunk, a magyar színház és opera ideológiai irányítása tartozott hozzá. A cenzorok elolvasták a megjelenés előtt álló említett lapok kefelevonatait, majd észrevételeikkel jelentkeztek Aniszinál. Úgy emlékszik vissza, hogy vitázott a cenzorokkal és több kéziratot megmentett. Végül felmentették tisztségéből. A Képzőművészeti Főiskolán tanított, ahol 1985-ben végleg megszűnt a magyar nyelvű oktatás. Átmentem a Korunk folyóirathoz, ahol a filozófia rovatot szerkesztette. - Aniszi hangsúlyozta, hogy a románok nem hagytak fel románosítási tervükkel. "Miután a határ menti és a belsőbb sávokat elözönlötték, felhígítva a magyar lakosságot, most a Székelyföldet készülnek megszállni." Aniszi Magyarországra költözve a Zrínyi Kiadó felelős szerkesztőjeként vonult nyugdíjba. Egy időben filozófiatörténetet tanított Miskolcon, a Bölcsészeti Egyesületnél. Úgy érzi, hogy fel kell hogy dolgozza mindazt, amit átélt. "Budapesten élek, de lélekben Váradon, Kolozsvárt, Erdélyben vagyok otthon." Főleg az erdélyi magyarság sorsproblémái foglalkoztatják, össznemzetben gondolkodik. /Gittai István: "Össznemzetben gondolkodom, érzek" = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 26./

Mirk László Az ember ott a legfájóbb magyar című csángó-antológiáját mutatták be Budapesten. A szerző elmondta, hogy évekig kutatott e versek után székelyföldi és anyaországi könyvtárakban. A bemutatón jelen volt a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület számos tagja, ott volt Domokos Pál Péter lánya, jelen volt Demse Márton somoskai születésű népi költő, valamint a lábnyiki születésű dr. Laczkó Mihály nyugalmazott ezredes, a Zrínyi Katonai Akadémia volt tanára. Demse Márton olvasott fel verseiből, szólt keserűségeiről, Laczkó Mihály pedig moldvai csángó balladákat adott elő. Rá egy napra Győrben mutatták be a könyvet. Jáki Teodóz bencés szerzetes, gimnáziumi énektanár csángó népdalokat és balladákat adott elő, a jelenleg Magyarországon orvostanhallgató Timpu Tatiana is fellépett a rendezvényen. Tatiana ma már több, csángó népzenét játszó együttes elismert szólistája, sikeres fellépéseket tudhat maga mögött Európa-szerte. Pünkösd vasárnapja hajnalán olyan csodálattal nézik a moldvai csángómagyarokat, akik Csíksomlyóban, a Kissomlyó hegyén áhítattal várják a napfelkeltét. /Sarány István: Csángókról, csángók közt Magyarországon. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 17./

Iskola a magasban, a mélyben
Ezt a címet viseli az a fényképekkel teli vaskos kötet, amely a Marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskola elmúlt húsz évének eseményeit örökíti meg. Erre a húsz évre emlékeztek szombaton és vasárnap a Vártemplomban tartott kétnapos ünnep keretében, amely valóságosan és jelképesen is azt bizonyította, hogy a Bolyaiak városában hogyan lehet a semmiből egy új világot teremteni.
Az alapítást követő eufória után a romániai oktatásügy barátságtalan intézkedéseivel szembesülve, a törvények útvesztőiben botladozva, az elkeseredés és reménykedés között egyensúlyozva, az iskola számára a nagykőrösi tetvérgyülekezet, a Károli Gáspár Egyetem kéznyújtása tette lehetővé, hogy főiskolai oklevelet állítsanak ki a hallgatóknak. Az elmúlt húsz év során nem a falak, de a hit, a lelkesedés, a hűség, a jövő nemzedékek neveléséért, a kis és nagyobb közösségek építéséért és megtartásáért érzett felelősség éltette és élteti tovább az 1990-es marosvásárhelyi események sodrásában megálmodott iskolát.
A szombat délelőtti istentisztelet, amelyen Ötvös József vártemplomi esperes, az iskola kuratóriumának vezetője adta meg az alaphangot, s amelyen dr. Nagy István, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának dékánja végezte a szószéki szolgálatot, a hálaadás jegyében zajlott.
A marosvásárhelyi vallási felekezetek képviselői is köszöntötték az ökumenikus szellemben működő képzőt, s hálát adtak azért, hogy alkalmas időben alkalmas emberek álltak az iskola megálmodója, néhai Fülöp G. Dénes vártemplomi lelkész mellé, hogy tanítókat, énekvezéreket és kántorokat képezzenek – hangzott el Ferencz István római katolikus és Nagy László unitárius püspökhelyettes hálaadó imájában.
A pártfogó nagy testvér, a Károli Gáspár Egyetem rektorának üzenetét dr. Nagy István dékán tolmácsolta. Legyetek a világ világossága – biztatta a hallgatókat Lokodi Edit, a megyei tanács elnöke. Az iskolaalapító néhai Fülöp G. Dénes szerepét, a gaudai Dienstar Főiskola rektora nevében Piet Booj méltatta, s értékelte a holland és a vásárhelyi intézmények közötti jó kapcsolatot, s ígért segítséget a megtervezett új épület felépítésére.
Most, amikor az oktatás szintje lefele halad, ki kell használni azt a történelmi lehetőséget, hogy a nehézségekhez hozzáedződve, mi itt, Erdélyben még tudunk szívvel-lélekkel dolgozni, s erre kell megtanítani a fiatalokat is – hangzott el dr. Hollanda Dénes köszöntőjében.
Az üdvözlő táviratokat az iskola igazgatója, dr. Barabás László olvasta fel, aki az elmúlt húsz év történetének legfontosabb eseményeit, a mélységek és magasságok közötti vívódást foglalta össze. Ma sincs önálló épülete az intézménynek, amelynek igazgatása a régi vártemplom lelkészi lakásából történik. Mivel a Marosvásárhelyi Református Egyházközségek Kuratóriumának képviselői nem egyeztek bele, hogy a volt leányiskola felújítására és bővítésére kidolgozott terv, a Göcsi Máté oktatási, művelődési és szociális központ terve elkezdődhessen, a volt parókia bővítésére készült újabb terv által szeretnék elérni, hogy a képzőnek biztos otthona legyen – hangzott el a sok adat, esemény felelevenítése mellett az igazgató visszatekintőjében. E terv megvalósítására keresik a támogatókat, hogy létrejöhessenek Marosvásárhelyen a református iskolarendszer hiányzó láncszemei is, a református óvoda, elemi és általános iskola, ahol a főiskola hallgatói eredményesebben végezhetnék a felkészülést.
A köszöntőkben sok szó esett arról, hogy sok-e vagy kevés a húsz év egy iskola történetében. Nos, az adatok szerint 619-en szerezték meg a tanítói és sokan közülük a kántori oklevelet is, ami a kötetet összeállító Barabás László szerint, abból kiindulva, hogy "kiművelt emerfők" tehetnek csuda dolgokat, jelentős számadat erdélyi magyar közösségünk viszonylatában.
Az ünnepségen oklevéllel méltatták azok mukáját, akik hozzájárultak az iskola építéséhez. Gubcsi Lajos, a magyarországi Zrínyi Kiadó vezetője két könyvet hozott az iskola diákjainak és tanárainak, az ünnepség résztvevőinek ajándékba.
A jubileumi alkalomra készült kötetet, amelyet Barabás László igazgató állított össze, Gáspár Sándor méltatta.
Az ünnepségen Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművésznő szavalt, s az iskola kórusa énekelt.
A kántor-tanítóképzőben végzett diákok munkáiból készült kiállítást a gótikus teremben Ábrám Noémi nyitotta meg. A szellemi termékek mellett a végzettek kézügyességét bizonyították a kiállított kézimunkák, festmények, faragások, babák, az iskolában folyó munka sokszínűségét a kiállított képek.
A zenei anyanyelvünk érdekében vállalt munkát a délutáni előadás bizonyította, amelynek során az iskolában végzett zenészek, a végzősök által vezényelt kórusok, valamint a művésztanárok léptek fel.
Kora délután a tanároké volt a szó. A külföldi vendégek és a hazai előadók a kántor-tanítóképzés az ezredfordulón (kereszténység, magyarság, kultúra) témakörökban tartottak előadást.
Vasárnap dr. Pap Géza, az erdélyi egyházkerület püspöke hirdetett igét, s az újabb köszöntéseket követően közös ima hangzott el a főiskola jövőjéért. Ezúttal is fellépett az iskola kórusa, majd az ünnepség az elhunyt lelkészek, tanárok, öregdiákok sírjának megkoszorúzásával ért véget. Népújság (Marosvásárhely)

Vártörténet
Most kaptam kézhez A nagyváradi vár építészettörténete című kiadványt. A Partiumi füzetek sorozatban a 78. számot viselő tanulmánykötet Péter I. Zoltán váradi publicista helytörténész munkája. Száz oldal a vár építésének fázisairól a 11. századtól a most folyó restaurálási munkálatokig. Bástyák, védőfalak, épületek építésének, erősítésének, átépítésének fázisai. Vártörténettel, építészettel foglalkozónak, a téma iránt érdeklődőnek alapvető százoldalas tanulmány, a megfelelő illusztrációval kiegészítve.
A helytörténész a Maros partján felsóhajt: ha nekünk is lenne egy ilyen kiadványunk. Mert… Az aradi várról, illetve várakról a Zrinyi Kiadó jelentetett meg egy könyvet immár több mint másfél évtizede. Nem egészen az, amire a címéből következtetni lehetne, ugyanis teljes időszakok hiányoznak a 18. századi vártörténetből. És hiányzik a jelenlegi vár felépítésének teljes leírása, csak az 1848–49-es események tárgyalása elfogadható. Mindez magyar nyelven. A román érdeklődő még ezt sem kapja, egyetlen kiadvány sem foglalkozik a vár történetével.
A várban székelő román katonai egységnek létezik egy házimúzeuma. Az egység történetét illusztrálja, amit évente egyszer, a nyílt napon dagályosan magyaráz a tárlatvezető. Előadásában viszont szó sem esik magáról a várról, az 1919-ig itt székelő katonai egységről, a 33. császári és királyi gyalogezredről.
Vajon ki és mikor ír meg egy, a nagyváradihoz hasonló aradi vártörténetet? A román olvasóknak is!
Ujj János, Nyugati Jelen (Arad)

Tordai tűzözön
Mélyen egyet kell értenünk Orbán Balázszsal, aki szerint hazánk szépsége vérlázítóan ismeretlen hazánkfiai számára is. Olyannyira, hogy a megszokás közönyével vagy éppen lenézéssel tekintünk nem egy pontjára, amely „ha a kéjutazóktól elárasztott Svájczban vagy Olaszországban lenne, az útasok egész bucsújáratát vonná magához”.
Igaz, hogy ezt csaknem százharminc éve vetette papírra a székely író, és hazán még jóval tekintélyesebb és zegzugosabb területet érthetett, mint mi, ám a helyzet nem sokat javult. Annyiban talán azért változott, hogy ma már elég csak Szlovákiáig vagy Romániáig „búcsújárnunk”, ha kevéssé ismert, egzotikus helyeket szeretnénk fölfedezni a magunk szakállára. Méghozzá a régi honismeret szellemében.
Aki Erdély szívében jár, bizonyára nem kerüli el az Aranyos folyó vad völgyét, ellátogat a turisták tízezreit vonzó, nagyszerűen helyreállított Torockóba, elmegy borzongani Verespatakra, netán bekukkant Nagyenyedre, a dél-erdélyi magyar oktatás központjába; és ha szereti a romantikus tájakat, nem hagyja ki a környék egyik legnevezetesebb látnivalóját, a Tordai-hasadékot sem. Annak azonban kicsi a valószínűsége, hogy elbarangol a sziklaszoros közelében fekvő Szind falucskába. A dimbes-dombos vidéken, Torda város közvetlen szomszédságában fekvő település látszólag nem is kínál sokat az érchegység lélegzetelállító tájain edződött utazóknak. Szelíd és megművelt vidéken, magára hagyatva öregszik és néptelenedik el: az egyik legrégebbi erdélyi magyar helység ma már csupán alig kéttucatnyi unitáriust mondhat magáénak, akiknek az átlagéletkoruk hetven év felett van, és akik alig háromszázaléknyi magyart képeznek a csaknem színromán faluban.
Pedig volna mit nézni, volna mire emlékezni az elfeledett Szindben is. Ott van mindjárt a szántóföldek szélén, a falutól délkeletre fekvő dombtetőn a magyarok temetője, amely mintha a semmiben lebegne míves XIX. századi sírjaival, de még a közelmúltban emelt feketemárvány sírjeleivel is. Meghökkentő, megrázó hely, mi egy őszi délutánon, alkonyat előtt fedeztük föl, amikor kisétáltunk a falu szélére, hogy gyönyörködjünk a környező völgyekben fellobbanó tarlótüzekben. Már alig olvasható feliratú obeliszkeket, gondosan ápolt, vaskerítéssel védett hantokat találtunk szétszórva a mezőn. Orbán Balázs szerint egykor három magyar település ódon temploma állt ezen a helyen, kettőt ebből – s magát a közös istenházát is – elsöpörte a tatárjárás. Csak Szind maradt meg, amelynek sírásói még száz éve is azt mondogatták: a „templom piacán” ásnak gödröt, amikor halottat temettek az elhagyatott dombra.
Nem kevésbé néptelen a falu szívében álló unitárius templom, mely az Árpád-korban épült, és amelynek „piacán”, kőfalakkal övezett udvarában is sírokat találunk. Az épület oldalában egyszerű kis emlék: az 1944 szeptemberében elhunyt Fülöp Józsefet siratja „bánatos anyukája”. Néhány lépésnyire innen, közvetlenül a kapunál fekete kőoszlop, alatta koszorúk magyar nemzetiszínű szalaggal átkötve, az oszlopon nevek sorakoznak. Agócs Gergelytől Zsuzsa Istvánig őrzi mindazon honvédek emlékezetét, akik a második világháborúban, 1944 őszén itt, Szind határában vesztették életüket. A hősi halált halt 43 magyar katona emlékműve mellett festett fatábla idézi meg a templomkertben eltemetett hét honvédet és három németet, s egy másik az ugyanekkor elesett „román, orosz, ukrán és más nemzetű katonákat”.
Hogy mi történt ezekkel a katonákkal 1944 véres őszén itt, Erdély szívében? Kékkői László főhadnagy napokban megjelent könyvét felesleges volna a „letehetetlen” jelzővel illetni. Elég annyit mondani róla, hogy aki képet kíván alkotni a második világháború kárpáti és erdélyi frontjának magyar harcairól és emberfeletti hőstetteiről, annak kötelező olvasmány a Tűzözön című kötet (Zrínyi Kiadó, Budapest, 2015). Bevallottan szubjektív, bevallottan nem szakszerű, nem tudományos katonairodalom ez az írásmű, hiszen, mint a szerző írja: „Távol állok a másodpercekre egyeztetett hazugságok tömegétől, melyet mindig annyira utáltam.”
A lövészárok perspektívájából, három évvel az események után, 1947-ben vetette papírra emlékeit Kékkői főhadnagy, aki túlélte az Északkeleti-Kárpátok előterében folytatott harcokat, miközben a szovjet gőzhenger Magyarország felé gördült; aki túlélt tucatnyi rohamot, miközben zászlóalja többször „elfogyott” körülötte, s több száz honvédből csak egyszerű fakeresztek maradtak. És aki még azt is túlélte, hogy az 1956-os forradalmat követően meginduló „revízióban” mint hajdani horthysta tiszt bűnösnek találtassék: katonai dokumentumait, kéziratait, térképeit elkobozzák, lefokozzák honvéddé, 1966-ban börtönbe csukják „izgatás” miatt, és szabadulása után segédmunkásként foglalkoztassák egészen nyugdíjazásáig. Csak 1991-ben kapta vissza tartalékos főhadnagyi rendfokozatát, miután Für Lajos honvédelmi miniszter hatályon kívül helyezte a törvénysértő lefokozási parancsot. 2006-ban, 89 évesen fejeződött be „mozgalmas, tartalmas, büszkén vállalható életútja”, amint a kötet zárszava fogalmaz.
A Tűzözön Kékkői főhadnagy háborús regénye. E regény azonban nem irodalmi fikció: legjelentősebb hősei 1944 szeptemberétől a tordai, a szindi és más környékbeli magyar templomok kertjében nyugszanak. Vagy valahol a szántóföldek mélyén, jelöletlen tömegsírba hányva. A tordai csata hősei a második világháborús magyar honvédség utolsó jelentősebb sikerét harcolták ki, amikor – német közreműködéssel – elfoglalták a dél-erdélyi Tordát és körzetét, majd csaknem egy hónapon át tartották a döntő túlerőben lévő szovjet és román csapatok ellen. Kékkői részese volt ezeknek a támadó és védelmi harcoknak, amelyek során több mint 2500 magyar katona veszett oda. Hogy a náci Németország agóniájának meghosszabbítása hogyan lehet hőstett?
Mint a kéziratot sajtó alá rendező és igen tartalmas jegyzetekkel, tanulmányokkal ellátó Illésfalvi Péter és Maruzs Roland fogalmaz: „Vesztes háborúban is meg lehet találni a helytállás és a kitartás példaképeit, és »rossz« oldalon állva is lehet igaz ügyért harcolni. […] A könyvet […] ajánljuk azon honfitársainkra emlékezve, akik – noha később sokféle jelzőt aggattak rájuk igaztalanul – nem voltak ideológiák rabjai, »csak« megtették a legtöbbet, amit hazájukért ott és akkor tehettek.” Ezek a honfitársaink, többnyire az első világháború vagy Trianon éveiben született fiatalemberek fekszenek a szindi templomkertben is. Hogy milyen kegyetlenséggel folytak a harcok a régi magyar város, Torda védelmében, arról tanúskodik Kékkői László évtizedekig rejtegetett, most végre megjelent könyve. No meg a feledésbe merülő tény, hogy 1944 őszén a Szind unitárius paplakában ápolt súlyos sebesülteket, a tordai csata katonáit, hadifogoly magyar honvédeket a behatoló szovjetek egyszerűen kilökdösték az útra, majd harckocsikkal eltaposták őket.
Magyar Nemzet

Múlt és jövő együttléte
Könyvvásár – körvonalak
November derekán újra a könyves világ középpontjává válik Marosvásárhely. A nemzetközi könyvvásárt idén huszonharmadik alkalommal szervezi meg a Romániai Magyar Könyves Céh és a Marosvásárhelyi Kulturális Központ. A részletekről a szerdai sajtótájékoztatón az írott szó ünnepének évről évre otthont adó Nemzeti Színház előcsarnokában számoltak be az illetékesek.
Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh igazgatója elsősorban arra emlékeztetett, hogy Erdély legnagyobb könyves szemléje nem jöhetne létre a marosvásárhelyiek nélkül, akik szeretik a könyvet, áldoznak rá, és ezáltal eltartják a rendezvényt. Az idei könyvünnep mottója – Ahol a múlt és a jövő... – egyrészt az eddigi irodalmi történésekre, alkotásokra, évfordulós szerzőkre, másrészt az új nemzedékre való odafigyelést érzékelteti. A három pont pedig arra ad lehetőséget, hogy ki-ki maga fejezze be a gondolatot, azt, hogy a két idődimenzió találkozásáról, érlelődéséről, élete részévé válásáról szól-e a nemzetközi könyvvásár.
A főszervező a legfőbb újdonságként azt emelte ki, hogy a Romániai Magyar Könyves Céh ezúttal két körben – először a kiadóknak, majd a könyvkereskedőnek – küldte ki a meghívókat, így a standot bérlők 84 százalékát a kiadók teszik majd ki. Új kiadói arculatok bevonzására is törekedtek, ezt képviseli a Jelenkor Kiadó, amelynek szerzői a könyvünnep első irodalmi estjén, november 16-án, csütörtökön mutatkoznak be a nagyérdeműnek. Első alkalommal vesz részt a könyvvásáron, standot nem állít fel, de gazdag kínálattal jön a Kossuth Kiadó, a Zrínyi Kiadó pedig külön standdal lesz jelen. A Magvető Kiadó idén nem bérel standot. A könyvkereskedők közül főként a helyieknek biztosítanak teret a színház előcsarnokában – tette hozzá Káli Király István.
A múlt és jövő azért is kap nagyobb hangsúlyt a 23. könyvvásáron, mivel idén több marosvásárhelyi szerzőnek van kerek évfordulója – 75 éve született Szőcs Kálmán, 90 éve Sütő András, 25 éve hunyt el Székely János. A beszélgetőtermek egyike Sütő nevét fogja viselni, a másikat – erdélyi jelentőségű könyvünnepről lévén szó – a 120 éve született Tamási Áronról nevezik el. Emellett Kassák Lajosnak, Ady Endrének is emléket állítanak a rendezvénysorozat egy-egy programjával, hogy a felnövő nemzedék, a jövő megismerhesse szűkebb, tágabb otthona alkotóinak értékeit.
Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója Marosvásárhely gazdag, változatos kulturális életéről szólt – amely véleménye szerint sok esetben nincs megfelelő súllyal jelen a köztudatban –, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az olyan eseményeket, mint a nemzetközi könyvvásár, nagyon meg kellene becsülni, hiszen egyetlen emberen, a kezdeményezőn múlik, hogy évről évre megrendezésre kerül-e.
Szerdától vasárnapig
A Marosvásárhelyi Kulturális Központ 2012-től társszervezője a könyvünnepnek, az arculati elemekért, illetve a vásárhoz kapcsolódó kulturális kínálatért felel. Szepessy Előd ez utóbbiról tájékoztatott.
A színes programsorozat összeállításakor a szervezők minden korosztályt igyekeznek megszólítani. A könyvvásár határait már tavalyelőtt elkezdték feszegetni – akkor nőtt négynaposra, és zárult vasárnap az írott szó ünnepe –, idén pedig újabb növekedés észlelhető, a program ugyanis már november 15-én, szerdán megkezdődik. A csütörtöki megnyitó előtti estén a Lelkemben gyermekkórusok című Szőcs Kálmán-emlékelőadásra várják a nagyérdeműt. A kiemelt csütörtöki programok között szerepel Elise Wilk Papírrepülők című, fiataloknak szóló kortárs színházi előadása Sebestyén Aba rendezésében, illetve a WH zenekar és Nádasdy Ádám közös produkciója, Shakespeare megzenésített szonettjei.
Péntek délután A mai magyar női próza című irodalmi estre kerül sor, ezt követően a Kolozsvári Állami Magyar Színház Julius Caesar című előadását mutatja be.
A szombat délelőtt rendszerint a legkisebb vásárlátogatóké, így lesz ez idén is. A szervezők bábelőadásra, majd a Kaláka együttes és Lackfi János Kutyából szalonna című közös előadására várják a gyermekeket. Délután Arany János ma címmel zajlik irodalmi beszélgetés, majd a Kaláka és Lackfi János Arany János-estjét hallgathatja meg a felnőtt közönség.
Vasárnap délelőtt Kovács András Ferenc Ady. Olvasó. Próba című felolvasóestjére kerül sor, majd A kulcs című, Kosztolányi-novella alapján készült monodrámát mutatják be. (A részletes, órákra lebontott programra időben vissz- atérünk.)
Kis olvasók játéka
Makkai Kinga öt éve szervezi a könyvvásár gyermekprogramjait. Mint mondta, a korábbi vásárokhoz hasonlóan ezúttal is délelőttönként iskolás csoportokat várnak író-olvasó találkozókra és felolvasásokra, délutánonként és hétvégén családok jelenlétére számítanak.
Az író-olvasó találkozókkal az a cél, hogy a gyermekek az élő irodalommal találkozzanak, megtapasztalják mű és szerző egységét – fejtette ki a szervező, majd azt is elmondta, hogy ezúttal az erdélyi alkotók, illetve az erdélyiséghez kapcsolódó művek kerülnek előtérbe.
A vásár olvasójátéka már másfél-két hónappal az esemény előtt segít ráhangolódni a kis- és nagyobb iskolásoknak a könyves ünnepre. Makkai Kingától megtudtuk, hogy ezúttal több mint 120 csapat jelentkezett a három korcsoportban – III–IV.-esek, V–VIII.-osok és középiskolások számára – meghirdetett játékra, így – akárcsak tavaly – októberben megtartják az előválogatót. A versenyzőknek Az év gyermekkönyve díjat elnyert művek közül kell a megjelöltet elolvasni, és ha bejutnak a döntőbe, értékes könyvajándékokban részesülnek.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)