Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. június 28.
Megtanult küzdeni az új oktatási államtitkár
Tapasztalatból tudja, hogyan kell kiállni a magyar oktatás érdekeiért Kovács Irén Erzsébet, az új oktatási államtitkár, aki Király Andrást váltja a tisztségben.
Eddigi pályafutásom során megtanultam, mikor van a küzdés és mikor az együttműködés ideje, hogyan kell kiállni a magyar oktatás érdekeiért, hogyan kell azokat helyi és megyei szinten képviselni” – jelentette ki Kovács Irén Erzsébet frissen kinevezett oktatásügyi államtitkár, Szilágy megye volt főtanfelügyelő-helyettese, aki Király Andrást váltja a tisztségben.
A biológus és angol szakos pedagógus végzettségű Kovács Irén Erzsébet középiskolai tanárként, majd egyetemi adjunktusként tevékenykedett, igazgatója volt a zilahi Wesselényi Református Gimnáziumnak, 2013 óta pedig Szilágy megyei főtanfelügyelő-helyettesként dolgozott. Kelemen Hunor szövetségi elnök abban bízik, hogy Kovács Irén ezt a tudást és tapasztalatot használja fel a továbbiakban egy olyan területen is, ahol még sok a megoldandó kérdés és a sajátos probléma. Hozzátette: az oktatás kérdése ma, de a következő években is prioritása az RMDSZ-nek, az új államtitkárnak pedig az lesz a feladata, hogy a végrehajtói hatalom szintjén is képviselje azt, amire a következő nemzedéknek, a magyar közösségnek szüksége van.
„A minőségi oktatást ki kell terjesztenünk, hiszen azt látjuk, hogy gyorsan változik a világ, a munkaerőpiac körülöttünk, a felgyorsult globalizációban pedig tudnunk kell alkalmazkodni, fel kell zárkóznunk. A szakemberekkel elkészített 2013–2015 közötti megyei prioritási listákat fel kell frissítenünk, a tűzoltást pedig tudatos tervezésre kell felváltanunk. Legutóbbi, zilahi kongresszusunkon stratégiai dokumentumot fogadtunk el arról is, hogy nyílt pályázatot hirdetünk a román tankönyvek írására, amelyet a szövetség finanszíroz” – részletezte az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor kiemelte, olyan oktatási reform készül, amelyről ma még viszonylag keveset tudni, de amellyel kapcsolatosan már most kijelenthető: semmi olyat nem szabad elfogadnia az RMDSZ-nek és a magyar közösségnek, amely a megszerzett jogokból vágna vissza.
„Nekünk a parlamentben, a kormányban, helyi szinten is azt kell mondanunk, hogy a magyar oktatásnak nincs alternatívája.
Ezt az elvet kell képviselnie Kovács Irénnek, továbbá vállalnia kell a döntés felelősségét azért, hogy a magyar gyermekek és szülők érdekei érvényesüljenek mindenek előtt” – összegzett a szövetségi elnök. Krónika (Kolozsvár
Tapasztalatból tudja, hogyan kell kiállni a magyar oktatás érdekeiért Kovács Irén Erzsébet, az új oktatási államtitkár, aki Király Andrást váltja a tisztségben.
Eddigi pályafutásom során megtanultam, mikor van a küzdés és mikor az együttműködés ideje, hogyan kell kiállni a magyar oktatás érdekeiért, hogyan kell azokat helyi és megyei szinten képviselni” – jelentette ki Kovács Irén Erzsébet frissen kinevezett oktatásügyi államtitkár, Szilágy megye volt főtanfelügyelő-helyettese, aki Király Andrást váltja a tisztségben.
A biológus és angol szakos pedagógus végzettségű Kovács Irén Erzsébet középiskolai tanárként, majd egyetemi adjunktusként tevékenykedett, igazgatója volt a zilahi Wesselényi Református Gimnáziumnak, 2013 óta pedig Szilágy megyei főtanfelügyelő-helyettesként dolgozott. Kelemen Hunor szövetségi elnök abban bízik, hogy Kovács Irén ezt a tudást és tapasztalatot használja fel a továbbiakban egy olyan területen is, ahol még sok a megoldandó kérdés és a sajátos probléma. Hozzátette: az oktatás kérdése ma, de a következő években is prioritása az RMDSZ-nek, az új államtitkárnak pedig az lesz a feladata, hogy a végrehajtói hatalom szintjén is képviselje azt, amire a következő nemzedéknek, a magyar közösségnek szüksége van.
„A minőségi oktatást ki kell terjesztenünk, hiszen azt látjuk, hogy gyorsan változik a világ, a munkaerőpiac körülöttünk, a felgyorsult globalizációban pedig tudnunk kell alkalmazkodni, fel kell zárkóznunk. A szakemberekkel elkészített 2013–2015 közötti megyei prioritási listákat fel kell frissítenünk, a tűzoltást pedig tudatos tervezésre kell felváltanunk. Legutóbbi, zilahi kongresszusunkon stratégiai dokumentumot fogadtunk el arról is, hogy nyílt pályázatot hirdetünk a román tankönyvek írására, amelyet a szövetség finanszíroz” – részletezte az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor kiemelte, olyan oktatási reform készül, amelyről ma még viszonylag keveset tudni, de amellyel kapcsolatosan már most kijelenthető: semmi olyat nem szabad elfogadnia az RMDSZ-nek és a magyar közösségnek, amely a megszerzett jogokból vágna vissza.
„Nekünk a parlamentben, a kormányban, helyi szinten is azt kell mondanunk, hogy a magyar oktatásnak nincs alternatívája.
Ezt az elvet kell képviselnie Kovács Irénnek, továbbá vállalnia kell a döntés felelősségét azért, hogy a magyar gyermekek és szülők érdekei érvényesüljenek mindenek előtt” – összegzett a szövetségi elnök. Krónika (Kolozsvár
2017. szeptember 6.
Az Európai Bizottságot nem érdekli az erdélyi magyarság sorsa
Tőkés László EP-képviselőnek a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében is azzal kellett szembesülnie, hogy az EU-t a legkevésbé sem érdekli az erdélyi magyarság jogfosztottsága. Alább az erdélyi EP-képviselő nyilatkozata olvasható:
Huszonnyolc esztendővel a Ceauşescu-diktatúra bukása és tíz évvel Romániának az Európai Unióba való felvétele után jogos felháborodással állapíthatjuk meg, hogy erdélyi magyar közösségünk sem Bukarestre, sem Brüsszelre nem számíthat. Uniós tagállamunk és maga az Európai Unió is semmibe veszi saját demokratikus alapelveit és törvényeit, és – közvetlenül vagy közvetve – cinikus módon egyaránt diszkriminálja magyarságunkat.
Magyar vonatkozásban Romániában a rendszer nem, hanem csak a módszerek változtak. A marosvásárhelyi római katolikus iskola botrányos esete, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium kálváriájával és a Zilahi Református Kollégium jogfosztásával egyetemben, a magyar nyelvű felekezeti oktatással és a magyar történelmi egyházainkkal szembeni kisebbségellenes román tilalmi politika folytatását példázza.
Memento 1990! Közel három évtized után, az egykori könyves-gyertyás tüntetéshez hasonlóan, Marosvásárhely hívő népe újból arra kényszerül, hogy az utcára vonulva keresse igazát – a megszűnés küszöbére taszított római katolikus iskolája ügyében.
Ennél is szomorúbb azonban az a körülmény, hogy nemcsak idehaza, hanem az Európai Uniótól sem számíthatunk jobbra. Nemrég ún. írásbeli választ igénylő kérdéssel fordultunk az Európai Bizottsághoz, felemelve szavunkat nemcsak az iskola, hanem – vele együtt – a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a kétnyelvű feliratok és a nemzeti szimbólumok, a nyelvi és az oktatási jogok, továbbá az elkobzott közösségi tulajdonok visszaszolgáltatása ügyében – mindhiába.
Věra Jourová, az EB illetékes biztosa a Lisszaboni Szerződés és az Európai Unió Alapjogi Chartájának vonatkozó cikkelyeivel megspékelt válaszában – ismételten – azzal utasította el folyamodványunkat, hogy „a bizottság alapvetően nem rendelkezik hatáskörrel a kisebbségek tekintetében”, továbbá azzal hárította el magáról a felelősséget, hogy: „a tagállamok feladata, hogy biztosítsák alkotmányos rendjük és a nemzetközi jog alapján vállalt kötelezettségeik betartását, és a rendelkezésükre álló valamennyi jogi eszközt felhasználva garantálják a területükön élő nemzeti kisebbségek alapvető jogainak a tiszteletben tartását”. Minő képmutatás!
Ezen lelketlen és alapjában véve erkölcstelen szavak hallatán most már csak az a kérdés, hogy mit szólnak mindehhez marosvásárhelyi – és erdélyi – diákjaink, valamint az ő többszörösen becsapott szüleik, iskoláink megalázott tanárai, városaink és falvaink magyar polgárai és egyházaink hitükhöz és jogaikhoz ragaszkodó hívei.
Erre a kérdésre erdélyi magyar közösségünk és történelmi egyházaink határozott válaszát hivatott megadni a Maros megyei kormánybiztosi hivatal elé meghirdetett mai tüntetés.
Ez is éppen úgy „az igazság napja”, mint volt a néhány évvel ezelőtti, sepsiszentgyörgyi felsereglésünk. A Székely Mikóra továbbra is igényt tartunk!
A centenáriumra készülő Románia magyar polgáraitól nem tagadhatja meg demokratikus jogaik követelésének teljesítését!
Brüsszel, 2017. szeptember 6. szekelyfold.ma
Tőkés László EP-képviselőnek a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében is azzal kellett szembesülnie, hogy az EU-t a legkevésbé sem érdekli az erdélyi magyarság jogfosztottsága. Alább az erdélyi EP-képviselő nyilatkozata olvasható:
Huszonnyolc esztendővel a Ceauşescu-diktatúra bukása és tíz évvel Romániának az Európai Unióba való felvétele után jogos felháborodással állapíthatjuk meg, hogy erdélyi magyar közösségünk sem Bukarestre, sem Brüsszelre nem számíthat. Uniós tagállamunk és maga az Európai Unió is semmibe veszi saját demokratikus alapelveit és törvényeit, és – közvetlenül vagy közvetve – cinikus módon egyaránt diszkriminálja magyarságunkat.
Magyar vonatkozásban Romániában a rendszer nem, hanem csak a módszerek változtak. A marosvásárhelyi római katolikus iskola botrányos esete, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium kálváriájával és a Zilahi Református Kollégium jogfosztásával egyetemben, a magyar nyelvű felekezeti oktatással és a magyar történelmi egyházainkkal szembeni kisebbségellenes román tilalmi politika folytatását példázza.
Memento 1990! Közel három évtized után, az egykori könyves-gyertyás tüntetéshez hasonlóan, Marosvásárhely hívő népe újból arra kényszerül, hogy az utcára vonulva keresse igazát – a megszűnés küszöbére taszított római katolikus iskolája ügyében.
Ennél is szomorúbb azonban az a körülmény, hogy nemcsak idehaza, hanem az Európai Uniótól sem számíthatunk jobbra. Nemrég ún. írásbeli választ igénylő kérdéssel fordultunk az Európai Bizottsághoz, felemelve szavunkat nemcsak az iskola, hanem – vele együtt – a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a kétnyelvű feliratok és a nemzeti szimbólumok, a nyelvi és az oktatási jogok, továbbá az elkobzott közösségi tulajdonok visszaszolgáltatása ügyében – mindhiába.
Věra Jourová, az EB illetékes biztosa a Lisszaboni Szerződés és az Európai Unió Alapjogi Chartájának vonatkozó cikkelyeivel megspékelt válaszában – ismételten – azzal utasította el folyamodványunkat, hogy „a bizottság alapvetően nem rendelkezik hatáskörrel a kisebbségek tekintetében”, továbbá azzal hárította el magáról a felelősséget, hogy: „a tagállamok feladata, hogy biztosítsák alkotmányos rendjük és a nemzetközi jog alapján vállalt kötelezettségeik betartását, és a rendelkezésükre álló valamennyi jogi eszközt felhasználva garantálják a területükön élő nemzeti kisebbségek alapvető jogainak a tiszteletben tartását”. Minő képmutatás!
Ezen lelketlen és alapjában véve erkölcstelen szavak hallatán most már csak az a kérdés, hogy mit szólnak mindehhez marosvásárhelyi – és erdélyi – diákjaink, valamint az ő többszörösen becsapott szüleik, iskoláink megalázott tanárai, városaink és falvaink magyar polgárai és egyházaink hitükhöz és jogaikhoz ragaszkodó hívei.
Erre a kérdésre erdélyi magyar közösségünk és történelmi egyházaink határozott válaszát hivatott megadni a Maros megyei kormánybiztosi hivatal elé meghirdetett mai tüntetés.
Ez is éppen úgy „az igazság napja”, mint volt a néhány évvel ezelőtti, sepsiszentgyörgyi felsereglésünk. A Székely Mikóra továbbra is igényt tartunk!
A centenáriumra készülő Románia magyar polgáraitól nem tagadhatja meg demokratikus jogaik követelésének teljesítését!
Brüsszel, 2017. szeptember 6. szekelyfold.ma
2017. szeptember 6.
Nyilatkozat a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében
Huszonnyolc esztendővel a Ceauşescu-diktatúra bukása és tíz évvel Romániának az Európai Unióba való felvétele után jogos felháborodással állapíthatjuk meg, hogy erdélyi magyar közösségünk sem Bukarestre, sem Brüsszelre nem számíthat.
Uniós tagállamunk és maga az Európai Unió is semmibe veszi saját demokratikus alapelveit és törvényeit, és – közvetlenül vagy közvetve – cinikus módon egyaránt diszkriminálja magyarságunkat.
Magyar vonatkozásban Romániában a rendszer nem, hanem csak a módszerek változtak. A marosvásárhelyi római katolikus iskola botrányos esete, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium kálváriájával és a Zilahi Református Kollégium jogfosztásával egyetemben, a magyar nyelvű felekezeti oktatással és a magyar történelmi egyházainkkal szembeni kisebbségellenes román tilalmi politika folytatását példázza.
Memento 1990! Közel három évtized után, az egykori könyves-gyertyás tüntetéshez hasonlóan, Marosvásárhely hívő népe újból arra kényszerül, hogy az utcára vonulva keresse igazát – a megszűnés küszöbére taszított római katolikus iskolája ügyében.
Ennél is szomorúbb azonban az a körülmény, hogy nemcsak idehaza, hanem az Európai Uniótól sem számíthatunk jobbra. Nemrég ún. írásbeli választ igénylő kérdéssel fordultunk az Európai Bizottsághoz, felemelve szavunkat nemcsak az iskola, hanem – vele együtt – a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a kétnyelvű feliratok és a nemzeti szimbólumok, a nyelvi és az oktatási jogok, továbbá az elkobzott közösségi tulajdonok visszaszolgáltatása ügyében – mindhiába. Věra Jourová, az EB illetékes biztosa a Lisszaboni Szerződés és az Európai Unió Alapjogi Chartájának vonatkozó cikkelyeivel megspékelt válaszában – ismételten – azzal utasította el folyamodványunkat, hogy „a bizottság alapvetően nem rendelkezik hatáskörrel a kisebbségek tekintetében”, továbbá azzal hárította el magáról a felelősséget, hogy: „a tagállamok feladata, hogy biztosítsák alkotmányos rendjük és a nemzetközi jog alapján vállalt kötelezettségeik betartását, és a rendelkezésükre álló valamennyi jogi eszközt felhasználva garantálják a területükön élő nemzeti kisebbségek alapvető jogainak a tiszteletben tartását”. Minő képmutatás!
Ezen lelketlen és alapjában véve erkölcstelen szavak hallatán most már csak az a kérdés, hogy mit szólnak mindehhez marosvásárhelyi – és erdélyi – diákjaink, valamint az ő többszörösen becsapott szüleik, iskoláink megalázott tanárai, városaink és falvaink magyar polgárai és egyházaink hitükhöz és jogaikhoz ragaszkodó hívei.
Erre a kérdésre erdélyi magyar közösségünk és történelmi egyházaink határozott válaszát hivatott megadni a Maros megyei kormánybiztosi hivatal elé meghirdetett mai tüntetés.
Ez is éppen úgy „az igazság napja”, mint volt a néhány évvel ezelőtti, sepsiszentgyörgyi felsereglésünk. A Székely Mikóra továbbra is igényt tartunk!
A centenáriumra készülő Románia magyar polgáraitól nem tagadhatja meg demokratikus jogaik követelésének teljesítését!
Brüsszel, 2017. szeptember 6.
Tőkés László / tokeslaszlo.eu
Huszonnyolc esztendővel a Ceauşescu-diktatúra bukása és tíz évvel Romániának az Európai Unióba való felvétele után jogos felháborodással állapíthatjuk meg, hogy erdélyi magyar közösségünk sem Bukarestre, sem Brüsszelre nem számíthat.
Uniós tagállamunk és maga az Európai Unió is semmibe veszi saját demokratikus alapelveit és törvényeit, és – közvetlenül vagy közvetve – cinikus módon egyaránt diszkriminálja magyarságunkat.
Magyar vonatkozásban Romániában a rendszer nem, hanem csak a módszerek változtak. A marosvásárhelyi római katolikus iskola botrányos esete, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium kálváriájával és a Zilahi Református Kollégium jogfosztásával egyetemben, a magyar nyelvű felekezeti oktatással és a magyar történelmi egyházainkkal szembeni kisebbségellenes román tilalmi politika folytatását példázza.
Memento 1990! Közel három évtized után, az egykori könyves-gyertyás tüntetéshez hasonlóan, Marosvásárhely hívő népe újból arra kényszerül, hogy az utcára vonulva keresse igazát – a megszűnés küszöbére taszított római katolikus iskolája ügyében.
Ennél is szomorúbb azonban az a körülmény, hogy nemcsak idehaza, hanem az Európai Uniótól sem számíthatunk jobbra. Nemrég ún. írásbeli választ igénylő kérdéssel fordultunk az Európai Bizottsághoz, felemelve szavunkat nemcsak az iskola, hanem – vele együtt – a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a kétnyelvű feliratok és a nemzeti szimbólumok, a nyelvi és az oktatási jogok, továbbá az elkobzott közösségi tulajdonok visszaszolgáltatása ügyében – mindhiába. Věra Jourová, az EB illetékes biztosa a Lisszaboni Szerződés és az Európai Unió Alapjogi Chartájának vonatkozó cikkelyeivel megspékelt válaszában – ismételten – azzal utasította el folyamodványunkat, hogy „a bizottság alapvetően nem rendelkezik hatáskörrel a kisebbségek tekintetében”, továbbá azzal hárította el magáról a felelősséget, hogy: „a tagállamok feladata, hogy biztosítsák alkotmányos rendjük és a nemzetközi jog alapján vállalt kötelezettségeik betartását, és a rendelkezésükre álló valamennyi jogi eszközt felhasználva garantálják a területükön élő nemzeti kisebbségek alapvető jogainak a tiszteletben tartását”. Minő képmutatás!
Ezen lelketlen és alapjában véve erkölcstelen szavak hallatán most már csak az a kérdés, hogy mit szólnak mindehhez marosvásárhelyi – és erdélyi – diákjaink, valamint az ő többszörösen becsapott szüleik, iskoláink megalázott tanárai, városaink és falvaink magyar polgárai és egyházaink hitükhöz és jogaikhoz ragaszkodó hívei.
Erre a kérdésre erdélyi magyar közösségünk és történelmi egyházaink határozott válaszát hivatott megadni a Maros megyei kormánybiztosi hivatal elé meghirdetett mai tüntetés.
Ez is éppen úgy „az igazság napja”, mint volt a néhány évvel ezelőtti, sepsiszentgyörgyi felsereglésünk. A Székely Mikóra továbbra is igényt tartunk!
A centenáriumra készülő Románia magyar polgáraitól nem tagadhatja meg demokratikus jogaik követelésének teljesítését!
Brüsszel, 2017. szeptember 6.
Tőkés László / tokeslaszlo.eu
2017. október 15.
Zilah református magyarsága hetven évvel a felépítése után vehette birtokba oktatási művelődési központját
Az erdélyi Zilah város református magyarsága hetven évvel a felépítése után vehette igazán birtokba a Kálvineum oktatási és művelődési központot és kollégiumot.
A második világháború idején nagy erőfeszítések árán, közadakozásból felépített épületet egy évvel az átadása után államosították, részleges visszaszolgáltatására és birtokba vételére a magyarságnak 2011-ig kellett várnia. A magyar állam támogatásával felújított épületet vasárnap avatták fel.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az épület felavatása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten megrendítőnek, fájdalmasnak, de mégis örömtelinek nevezte a zilahi magyarság harcát. Hozzátette: „azért örömteli is, mert mégiscsak győztünk, a Kálvineum egy részét visszavettük”. Azt tartotta a történet tanulságának, hogy háborúban is lehet építkezni, csak sokkal nehezebben.
A miniszter úgy vélte, hogy a reformáció óta eltelt ötszáz év, de az utolsó száz év is arra tanít, hogy jobbnak kell lenni másoknál, és így közép távon győzelmeket lehet aratni. Mint pontosította a Németh László által meghirdetett „minőség forradalma” nem azt jelenti, hogy másokat legyőzünk, de „azt jelentheti, hogy felülmúljuk mások teljesítményét”. A gondolatot folytatva a miniszter kijelentette: az a legjobb, ha a tehetség és a magyarság összetartozik.
Balog Zoltán szerint a magyarságnak az a feladata, hogy minden erejét összeadja az újabb győzelmek érdekében. Elmondta: a magyar állam ez évtől két ütemben 40 milliárd forintot szán arra, hogy Magyarország határain kívül bölcsődéket, és óvodákat építsen. Hozzátette, olyan minőségi intézményeket létrehozását akarják támogatni, amelyek vegyes házasságban élő magyar szülők számára is vonzóak.
A miniszter arra is kitért, hogy 2018-tól a világ bármely pontján születő magyar gyermeket megilleti a magyar állam által biztosított babakötvény, és édesanyját az anyasági támogatás. Mint elmagyarázta, a babaköltvény értéke a gyermek felnőtté válására akár néhány százezer forintra is felduzzadhat.
Hozzátette: a kötvény pénzügyi fogalom, de egyben köteléket is jelent a felnövekvő gyermekek és a magyar állam között. A gyermekek és családjaik minden évben levélben fognak tájékoztatást kapni a kötvényük helyzetéről, és ezáltal is tudatosul bennük, hogy számon tartják őket Budapesten.
Megemlítvén, hogy Zilahon már a 2. századtól római őrtorony állt, Balog Zoltán annak a szükségességéről beszélt, hogy legyen a városban magyar őrtorony. „Ha a fiataljaink ott lesznek az őrtornyok körül, akkor lesz jövője mindenkinek aki a magyar életet óvja és gyarapítja” – fogalmazott a miniszter.
A központi református templomba gyűlt három zilahi gyülekezet hívei számára Szász Bálint Róbert esperes prédikált a vasárnapi hálaadó istentiszteleten, a Kálvineum történetét pedig Püsök Sándor Csaba lelkész elevenítette fel. Amint felidézte, az államosított épületet 1979-ben két részre osztotta, és külön-külön telekkönyveztette a román állam, a visszaszolgáltatás pedig csak a romos állapotba került kulturális központra vonatkozott.
A szolgálati lakásokból álló épületrészt továbbra sem vehette birtokba az egyház. A vissza nem adott épületrészt – a falán levő hirdetmény szerint – 550 ezer euróért (170 millió forint) árulja egy ingatlanügynökség. Amint a lelkész megjegyezte: megérett az idő arra, hogy perújrafelvételt kezdeményezzenek a maradék vagyon visszaszerzésére.
Az ingatlanfelújítás történetét ismertető Oláh Mihály lelkipásztor elmondta: 2014 óta az emberi erőforrások minisztériuma 194 millió forinttal támogatta a zilahi reformátusságot.
Ebből az összegből nemcsak felújították és korszerűsítették a kulturális központot, hanem 40 gyermek ellátására alkalmas szórványkollégiumot is létrehoztak mellette. Ebből a támogatásból épült orgona is az egyik zilahi református templomban.
Amint a templomi történeti áttekintésből kiderült, a zilahi református közösség öröme azért sem lehet teljes, mert a Református Wesselényi Kollégium épületét – melyben egykor Ady Endre tanult – továbbra sem szolgáltatta vissza az egyháznak a román állam.
A templomi beszédek után a mintegy ezer fős gyülekezet átvonult a Kálvineumba, ahol a szalagvágást követően kóruselőadást hallgathatott. Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma
Az erdélyi Zilah város református magyarsága hetven évvel a felépítése után vehette igazán birtokba a Kálvineum oktatási és művelődési központot és kollégiumot.
A második világháború idején nagy erőfeszítések árán, közadakozásból felépített épületet egy évvel az átadása után államosították, részleges visszaszolgáltatására és birtokba vételére a magyarságnak 2011-ig kellett várnia. A magyar állam támogatásával felújított épületet vasárnap avatták fel.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az épület felavatása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten megrendítőnek, fájdalmasnak, de mégis örömtelinek nevezte a zilahi magyarság harcát. Hozzátette: „azért örömteli is, mert mégiscsak győztünk, a Kálvineum egy részét visszavettük”. Azt tartotta a történet tanulságának, hogy háborúban is lehet építkezni, csak sokkal nehezebben.
A miniszter úgy vélte, hogy a reformáció óta eltelt ötszáz év, de az utolsó száz év is arra tanít, hogy jobbnak kell lenni másoknál, és így közép távon győzelmeket lehet aratni. Mint pontosította a Németh László által meghirdetett „minőség forradalma” nem azt jelenti, hogy másokat legyőzünk, de „azt jelentheti, hogy felülmúljuk mások teljesítményét”. A gondolatot folytatva a miniszter kijelentette: az a legjobb, ha a tehetség és a magyarság összetartozik.
Balog Zoltán szerint a magyarságnak az a feladata, hogy minden erejét összeadja az újabb győzelmek érdekében. Elmondta: a magyar állam ez évtől két ütemben 40 milliárd forintot szán arra, hogy Magyarország határain kívül bölcsődéket, és óvodákat építsen. Hozzátette, olyan minőségi intézményeket létrehozását akarják támogatni, amelyek vegyes házasságban élő magyar szülők számára is vonzóak.
A miniszter arra is kitért, hogy 2018-tól a világ bármely pontján születő magyar gyermeket megilleti a magyar állam által biztosított babakötvény, és édesanyját az anyasági támogatás. Mint elmagyarázta, a babaköltvény értéke a gyermek felnőtté válására akár néhány százezer forintra is felduzzadhat.
Hozzátette: a kötvény pénzügyi fogalom, de egyben köteléket is jelent a felnövekvő gyermekek és a magyar állam között. A gyermekek és családjaik minden évben levélben fognak tájékoztatást kapni a kötvényük helyzetéről, és ezáltal is tudatosul bennük, hogy számon tartják őket Budapesten.
Megemlítvén, hogy Zilahon már a 2. századtól római őrtorony állt, Balog Zoltán annak a szükségességéről beszélt, hogy legyen a városban magyar őrtorony. „Ha a fiataljaink ott lesznek az őrtornyok körül, akkor lesz jövője mindenkinek aki a magyar életet óvja és gyarapítja” – fogalmazott a miniszter.
A központi református templomba gyűlt három zilahi gyülekezet hívei számára Szász Bálint Róbert esperes prédikált a vasárnapi hálaadó istentiszteleten, a Kálvineum történetét pedig Püsök Sándor Csaba lelkész elevenítette fel. Amint felidézte, az államosított épületet 1979-ben két részre osztotta, és külön-külön telekkönyveztette a román állam, a visszaszolgáltatás pedig csak a romos állapotba került kulturális központra vonatkozott.
A szolgálati lakásokból álló épületrészt továbbra sem vehette birtokba az egyház. A vissza nem adott épületrészt – a falán levő hirdetmény szerint – 550 ezer euróért (170 millió forint) árulja egy ingatlanügynökség. Amint a lelkész megjegyezte: megérett az idő arra, hogy perújrafelvételt kezdeményezzenek a maradék vagyon visszaszerzésére.
Az ingatlanfelújítás történetét ismertető Oláh Mihály lelkipásztor elmondta: 2014 óta az emberi erőforrások minisztériuma 194 millió forinttal támogatta a zilahi reformátusságot.
Ebből az összegből nemcsak felújították és korszerűsítették a kulturális központot, hanem 40 gyermek ellátására alkalmas szórványkollégiumot is létrehoztak mellette. Ebből a támogatásból épült orgona is az egyik zilahi református templomban.
Amint a templomi történeti áttekintésből kiderült, a zilahi református közösség öröme azért sem lehet teljes, mert a Református Wesselényi Kollégium épületét – melyben egykor Ady Endre tanult – továbbra sem szolgáltatta vissza az egyháznak a román állam.
A templomi beszédek után a mintegy ezer fős gyülekezet átvonult a Kálvineumba, ahol a szalagvágást követően kóruselőadást hallgathatott. Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma
2017. október 30.
Emléktáblát avattak Csiha Kálmán püspöknek
Halálának tizedik évfordulója alkalmával a Kolozsvári Református Kollégium belső falán a tanintézet emléktáblát helyezett el az iskola újraindulásában elévülhetetlen érdemeket szerző Csiha Kálmánnak (1929-2007), az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) 44. püspökének. Az alkotást, Nemes Csaba kolozsvári képzőművész munkáját Székely Árpád, a kollégium igazgatója és Gáll Sándor EREK-tanácsos leplezte le. Ezt megelőzően az erdélyi református kollégiumok kórusainak hangversenyére és Csiha Kálmán életéről szóló könyvet mutatták be a Farkas utcai református templomban. A kórusok bevonulása után Nagy Tibor Sándor lelkész-tanár igehirdetésének központjában a gyermekien őszinte, tiszta éneklés fontossága állt. Székely Árpád igazgató kifejtette: tíz éve hunyt el Csiha Kálmán, aki rengeteget tett a kollégium újraindításáért.
A kórushangversenyen a Szatmárnémeti Református Kollégium (karnagy: Mátyás Erika), a Marosvásárhelyi Református Kollégium (karnagy: Enyedi Márton Csaba), a Zilahi Református Kollégium (karnagy: Fazakas István Levente) és a házigazda énekkar (karnagy: Székely Árpád) lépett fel. Közreműködött Varga Balázs színművész.
Ősz Sándor Előd egyháztörténész mutatta be Heumann Erzsébet Katalinnak Csiha Kálmánról írt ... és mégis fennmaradunk című könyvét. Az egyháztörténész a volt püspök igehirdetési tevékenységére összpontosított. A három részes könyv a Csiha-család történetét, a püspök és a könyv írója személyes találkozásait, illetve Csiha Kálmán életének utolsó heteit mutatja be. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)
Halálának tizedik évfordulója alkalmával a Kolozsvári Református Kollégium belső falán a tanintézet emléktáblát helyezett el az iskola újraindulásában elévülhetetlen érdemeket szerző Csiha Kálmánnak (1929-2007), az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) 44. püspökének. Az alkotást, Nemes Csaba kolozsvári képzőművész munkáját Székely Árpád, a kollégium igazgatója és Gáll Sándor EREK-tanácsos leplezte le. Ezt megelőzően az erdélyi református kollégiumok kórusainak hangversenyére és Csiha Kálmán életéről szóló könyvet mutatták be a Farkas utcai református templomban. A kórusok bevonulása után Nagy Tibor Sándor lelkész-tanár igehirdetésének központjában a gyermekien őszinte, tiszta éneklés fontossága állt. Székely Árpád igazgató kifejtette: tíz éve hunyt el Csiha Kálmán, aki rengeteget tett a kollégium újraindításáért.
A kórushangversenyen a Szatmárnémeti Református Kollégium (karnagy: Mátyás Erika), a Marosvásárhelyi Református Kollégium (karnagy: Enyedi Márton Csaba), a Zilahi Református Kollégium (karnagy: Fazakas István Levente) és a házigazda énekkar (karnagy: Székely Árpád) lépett fel. Közreműködött Varga Balázs színművész.
Ősz Sándor Előd egyháztörténész mutatta be Heumann Erzsébet Katalinnak Csiha Kálmánról írt ... és mégis fennmaradunk című könyvét. Az egyháztörténész a volt püspök igehirdetési tevékenységére összpontosított. A három részes könyv a Csiha-család történetét, a püspök és a könyv írója személyes találkozásait, illetve Csiha Kálmán életének utolsó heteit mutatja be. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)
2017. október 31.
Dombormű Csiha Kálmán emlékére
„És mégis fennmaradtunk”
Tíz éve, 2007 novemberében hunyt el Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület 44. püspöke, a marosvásárhelyi Kistemplom egykori lelkipásztora. Tíz év hosszú idő, de a néhai egyházfő áldott emlékezete sokakban megmaradt, és nem véletlenül.
Sokatmondó, lélekhez szóló és tömör igehirdetései mögött egy mély hitű, mégis nagyon világi, igen széles látókörrel rendelkező ember állt, akit az élet nehézségei – a nemesi származása miatt az őt és családját ért kitelepítés, majd fel-nem-jelentés miatt ártatlanul bebörtönzés, politikai fogság, diktatúra – nem elkeserítettek, hanem még erősebbé tettek. Sokak példaképévé vált: tízévnyi püspöki szolgálata alatt neki volt köszönhető a felekezeti oktatás újraindítása, több mint száz egyházi épület felépítése, nyugdíjazása után pedig vándorprédikátorként járta a magyarlakta vidékeket. Több kötet – közöttük három önéletrajzi jellegű regény – szerzőjeként azok is megismerkedhettek vele, oszthatták világlátását, akik személyesen nem ismerték. Emlékezetét jelzi, hogy többek között a családi kúria szomszédságában, Érsemjénben szobrot állítottak neki, további szobra a Vártemplom gótikus termében látható, és immár emlékplakettek is hirdetik egykori szolgálatát. Ezek közül kettőt a hét végén állítottak: egyet Nyíregyházán, a magyarországi igehirdetések és evangelizációs körutak emlékére, egyet pedig Kolozsváron, az általa újraindított Református Kollégium udvarán.
Az utóbbi domborműavatásra a reformáció 500. évfordulójára szervezett ünnepségsorozat keretében került sor múlt szombaton, a Farkas utcai templomban szervezett kórustalálkozón. Délelőtt 11 órakor kezdődött az ünnepi istentisztelet, amelyen a zászlós bevonulást követően Nagy Tibor Sándor lelkipásztor és tanár hirdetett igét, majd dr. Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója köszöntötte a szép számban megjelent gyülekezetet. A fellépő énekkarok – a Szatmárnémeti Református Kollégium, a Marosvásárhelyi Református Kollégium, a zilahi Református Wesselényi Kollégium és a Kolozsvári Református Kollégium – műsorát követően könyvbemutatóra került sor: a Magyarországon élő Heumann Erzsébet Katalin, Csiha Kálmán távoli unokatestvére, jó barátja, emlékének szorgos ápolója írta és szerkesztette az És mégis fennmaradtunk című kötetet, amelynek esztétikai minősége és tartalma egyaránt példamutató. A könyvet dr. Ősz Sándor Előd egyháztörténész mutatta be, aki elmondta: a kötet három részből áll. Az első rész a család történetét és családfáját mutatja be, amelyből kiderül, hogy Csiha Kálmán anyai ágon a sokáig kihaltnak hitt, de a legutóbbi történészi kutatások egyöntetű eredménye szerint mégis tovább élő Horogszegi Szilágyi ház – Horogszegi Szilágyi Erzsébet, Mátyás király édesanyja családjának – egyenes ágú leszármazottja. A második részben olvashatjuk a család tagjainak – közöttük a származása miatt szintén kitelepített Heumann Erzsébetnek – a visszaemlékezéseit, míg a harmadik rész Csiha Kálmán szolgálatairól, életének különböző eseményeiről szól, riportköteti jelleggel, főként a prédikációk és korabeli beszámolók, interjúk szövegének tükrében, azok közlése által. A kötetet gazdag képanyag, minőségi nyomdai munka és szerkesztési koncepció jellemzi.
A könyvbemutatót Varga Balázs színművész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színésze, a Kolozsvári Református Kollégium egykori diákja szavalatai színesítették – Csiha Kálmán pár versét mondta el –, majd az ünneplő gyülekezet a Református Kollégium épületébe vonult. Az iskola udvarán – ugyancsak Varga Balázs szavalatát követően – a részt vevő énekkarok, diákok gyűrűjében leplezték le D. Dr. Csiha Kálmán emlékplakettjét, a kolozsvári Nemes Csaba képzőművész alkotását. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)
„És mégis fennmaradtunk”
Tíz éve, 2007 novemberében hunyt el Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület 44. püspöke, a marosvásárhelyi Kistemplom egykori lelkipásztora. Tíz év hosszú idő, de a néhai egyházfő áldott emlékezete sokakban megmaradt, és nem véletlenül.
Sokatmondó, lélekhez szóló és tömör igehirdetései mögött egy mély hitű, mégis nagyon világi, igen széles látókörrel rendelkező ember állt, akit az élet nehézségei – a nemesi származása miatt az őt és családját ért kitelepítés, majd fel-nem-jelentés miatt ártatlanul bebörtönzés, politikai fogság, diktatúra – nem elkeserítettek, hanem még erősebbé tettek. Sokak példaképévé vált: tízévnyi püspöki szolgálata alatt neki volt köszönhető a felekezeti oktatás újraindítása, több mint száz egyházi épület felépítése, nyugdíjazása után pedig vándorprédikátorként járta a magyarlakta vidékeket. Több kötet – közöttük három önéletrajzi jellegű regény – szerzőjeként azok is megismerkedhettek vele, oszthatták világlátását, akik személyesen nem ismerték. Emlékezetét jelzi, hogy többek között a családi kúria szomszédságában, Érsemjénben szobrot állítottak neki, további szobra a Vártemplom gótikus termében látható, és immár emlékplakettek is hirdetik egykori szolgálatát. Ezek közül kettőt a hét végén állítottak: egyet Nyíregyházán, a magyarországi igehirdetések és evangelizációs körutak emlékére, egyet pedig Kolozsváron, az általa újraindított Református Kollégium udvarán.
Az utóbbi domborműavatásra a reformáció 500. évfordulójára szervezett ünnepségsorozat keretében került sor múlt szombaton, a Farkas utcai templomban szervezett kórustalálkozón. Délelőtt 11 órakor kezdődött az ünnepi istentisztelet, amelyen a zászlós bevonulást követően Nagy Tibor Sándor lelkipásztor és tanár hirdetett igét, majd dr. Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója köszöntötte a szép számban megjelent gyülekezetet. A fellépő énekkarok – a Szatmárnémeti Református Kollégium, a Marosvásárhelyi Református Kollégium, a zilahi Református Wesselényi Kollégium és a Kolozsvári Református Kollégium – műsorát követően könyvbemutatóra került sor: a Magyarországon élő Heumann Erzsébet Katalin, Csiha Kálmán távoli unokatestvére, jó barátja, emlékének szorgos ápolója írta és szerkesztette az És mégis fennmaradtunk című kötetet, amelynek esztétikai minősége és tartalma egyaránt példamutató. A könyvet dr. Ősz Sándor Előd egyháztörténész mutatta be, aki elmondta: a kötet három részből áll. Az első rész a család történetét és családfáját mutatja be, amelyből kiderül, hogy Csiha Kálmán anyai ágon a sokáig kihaltnak hitt, de a legutóbbi történészi kutatások egyöntetű eredménye szerint mégis tovább élő Horogszegi Szilágyi ház – Horogszegi Szilágyi Erzsébet, Mátyás király édesanyja családjának – egyenes ágú leszármazottja. A második részben olvashatjuk a család tagjainak – közöttük a származása miatt szintén kitelepített Heumann Erzsébetnek – a visszaemlékezéseit, míg a harmadik rész Csiha Kálmán szolgálatairól, életének különböző eseményeiről szól, riportköteti jelleggel, főként a prédikációk és korabeli beszámolók, interjúk szövegének tükrében, azok közlése által. A kötetet gazdag képanyag, minőségi nyomdai munka és szerkesztési koncepció jellemzi.
A könyvbemutatót Varga Balázs színművész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színésze, a Kolozsvári Református Kollégium egykori diákja szavalatai színesítették – Csiha Kálmán pár versét mondta el –, majd az ünneplő gyülekezet a Református Kollégium épületébe vonult. Az iskola udvarán – ugyancsak Varga Balázs szavalatát követően – a részt vevő énekkarok, diákok gyűrűjében leplezték le D. Dr. Csiha Kálmán emlékplakettjét, a kolozsvári Nemes Csaba képzőművész alkotását. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)
2017. november 14.
Volt egyszer egy Szentháromság vagy Nits-féle patika (I.)
Egy patikának (régiesen apotékának, majd a nyelvújítás korától gyógyszertárnak) is lehet, sőt van története: Kolozsváron talán mindenki ismeri a Mauksch–Hintz-házat, ahol jelenleg a gyógyszertártörténeti múzeum működik, és amelyben 1766-ban nyitott nyilvános gyógyszertárat az akkori tulajdonos, Mauksch Tóbiás; és hasonlóan ismert a csodálatos Széki-palota a Széchenyi tér sarkán, amelyet 1893-ban építtetett Széki Miklós gyógyszerész, és amelynek földszinti délkeleti sarokhelyiségében nyitotta meg a Hunyadi Mátyás nevű gyógyszertárat. Szamosújvár is dicsekedhet egy nagyon régi gyógyszertárral és tiszteletre méltó patikusokkal: 1788-ban Karátsonyi Gratian részesült abban a kedvezményben, hogy a városi tanács kizárólag neki engedte meg, hogy gyógyszertárat nyithasson, Szentháromság néven. A történeti adatokból kiderül, hogyan került a patika a Placsintárok, majd a Nitsek tulajdonába.
Szamosújvár Főterén, a Sétatér bejáratától néhány lépésre, a 12. szám alatti műemlék ház földszinti részében van egy gyógyszertár, amelyet a régi szamosújváriak a Nits-féle patika néven ismernek. A patika (ma Pharma Net néven működik) története a 18. század végéig nyúlik vissza. Létrejötte az Erdélyi Királyi Kormányszék Szamosújvár Tanácsához intézett, 1786. január 27-én keltezett átiratával kezdődik, amelyben arra szólítja fel a város vezetőségét, hogy amennyiben egy gyógyszertár felállításának „szüksége csakugyan fennforogna, gyógyszerészről kellően gondoskodjanak és a kormányszéknek ilyeténképpen jelentést tegyenek”. A felszólításnak eleget téve a Városi Tanács, id. Jakabffy Kristóf elnöklete alatt, 1788. március 26-án megtartott ülésén a következő egyhangú határozatot hozta: „...minthogy Karátsonyi Gratian (magyarosítva Karácsonyi) úr plébánia templomunknak önként egyszer s mindenkorra 100 aranyat ígért ő egyedül és kizárólag állíthasson és nyithasson gyógyszertárt”. A patika a főtéri örmény katolikus székesegyház neve után a Szentháromság név alatt nyerte el működési engedélyét. Karátsonyi egyébként nem volt gyógyszerész – a tanács esküdt főorátora volt –, ezért a gyógyszertár vezetését képzett patikusra bízta.
Karátsonyiéktól a Placsintárokhoz, majd Nitshez kerül a patika
Karátsonyi Gratian halála után a reáljogú gyógyszertár tulajdonjogát özvegye, Lorántffi Katalin örökli. Nem sokkal később a patika a Placsintárok kezébe kerül, a Karátsonyi leány, Veronika, Placsintár Dávid gazdag kereskedővel kötött házassága révén. A Placsintár gyerekek közül ketten is, Gratian és Dániel gyógyszerész képesítést szereznek. A gyógyszertárat kezdetben Placsintár Gratian irányítja. Később fiát, Dávidot is bevonja ebbe a tevékenységbe. Placsintár Gratian egyéb elfoglaltságai miatt nem tudja teljes mértékben ellátni a patika vezetését, ezért 1842-ben gyógyszerészsegédet alkalmaz bizonyos Hrobonyi Pál személyében. A kivételesen szorgalmas patikus 50 éven keresztül dolgozik Placsintáréknak. Placsintár Dávid (1826–1901) 1872-ben történt polgármesteri megválasztása után a gyógyszertár vezetése gyakorlatilag az ő kezébe kerül.
A 20. század kezdete a szamosújvári gyógyszertár történetében is új fejezetet nyit. 1900-tól kezdődően a patika történetét Nits János gyógyszerész neve fémjelzi, aki kezdetben mint gondnok, később mint bérlő, majd 1918-tól mint tulajdonos irányítja a Szentháromságot. 1943-ban bekövetkezett halála után a gyógyszertár haszonélvezeti joga a feleségére, majd az ő 1948-ban bekövetkezett halála után az öt gyermekére száll. Az örökösök, akik közül Júlia és Gyula szintén gyógyszerészek, nem sokáig élvezhetik ezt a jogukat, 1949-ben a gyógyszertárat államosítják.
A Szentháromság gyógyszertár 20. századi története szorosan egybefonódik a Nits család történetével, amelyet a patika és a város történetével foglalkozó krónikások „ősi örmény katolikus” családként tartanak nyilván. Ez a megállapítás, legalábbis a család férfi felmenőit tekintve, nem annyira egyértelmű, és nem teljesen fedi a valóságot.
Családi gyökerek a távoli Mateócban
A Nits családfa férfiágú gyökereit kutatva utunk a távoli, a Trianon előtti Magyarország Szepes vármegyéjébe, annak is a Mateóc (szlovákul Matejovce, németül Matzdorf) nevű településéhez vezet. Ez, a Poprád folyó bal partján, Késmárktól nem messze elhelyezkedő, oklevélben először 1251-ben említett település nevét valószínű az alapító és birtokos Máté után kapta. Első lakói a III. Béla király uralkodása idején betelepített szász telepesek voltak, akiket a Szepesség német Zips elnevezése után cipszereknek hívtak. A történelmi Magyarország eme északi vármegyéje nemzetiségi, vallási szempontból igencsak változatos képet mutat. A már említett cipszereken kívül laktak, és laknak itt még ma is (igaz, számukat tekintve mára már nagyon megváltozott arányban) magyarok, tótok (szlovákok), gorálok (lengyelek), rutének és zsidók. A vármegye gazdasági, művelődési és társadalmi fejlődésének legmeghatározóbb nemzetiségi csoportja kétségkívül a szepességi szászoké. „A czipszerek értelmes, szorgalmas és mindenképpen hasznavehető népként, csakhamar felvirágoztatta azokat a telepeket, melyeket alapított és az uralkodó kegyét kiérdemelve, kiváltságos helyzetre tett szert” – írja róluk dr. Bruckner Győző (1877–1962) jogász, egyetemi magántanár, A Szepesség népe c. munkájában. A vármegye fejlődését negatívan érintette a tartomány 1412-ben, Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején, Lengyelországnak történt elzálogosítása. Bár gazdasági szempontból igencsak megérezték az 1772-ig tartó lengyel gazdasági fennhatóságot a megyében élő cipszerek is, a 16. században a lutheri evangélikus vallásra történt átállásnak köszönhetően némileg sikerült megőrizni nemzeti öntudatukat, és ellenállni az erőteljes elszlávosítási folyamatnak.
Ilyen gazdasági, társadalmi körülmények között éltek a ma Poprádhoz tartozó Mateócban az anyakönyvekben Nitch vagy Nitsch név alatt szereplő Nits ősök is. A Nitsch név igen elterjedt névnek számít a német nyelvterületen, ennélfogva nincsenek megbízható adatok arra nézve, hogy mikor és mely vidékről telepedtek Szepesbe az első Nitschek. A szlovákiai egyházak anyakönyveinek digitalizált változatai alapján azonban minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a szamosújvári Nits János egyenes ági dédapja a mateóci cipszer származású Johann Georg Nitsch volt. Az anyakönyvi bejegyzések tanúsága szerint J. G. Nitsch kétszer házasodott, mindkét házasságából két-két gyerek született. A Susanna Alexinnel kötött első házasságából 1799. augusztus elsején született Johann Nitsch, Nits János leendő nagyapja. Johann Nitsch a szintén mateóci születésű Chatarina Klein (sz. 1807. 10. 06.) nevű lányt vette feleségül, akitől bizonyíthatóan kilenc, a családi szájhagyomány szerint tizenegy gyereke született.
Munkát és megélhetést kerestek Erdélyben
A történelmi Magyarország északi megyéire jellemző bányaipar 19. század elejétől kezdődő fokozatos leépülése a munkahelyek számának drasztikus csökkenéséhez vezetett. Az ezzel párhuzamos, de különösen a század második felében tapasztalható demográfiai robbanás megélhetési válsághoz vezetett. Ennek következtében a munkát kereső fiatalok közül sokan a kontinens fejlettebb országaiban, vagy a kor egyik leggyorsabban iparosodó országában, a tengeren túli Egyesült Államokban próbáltak munkát keresni, de voltak olyanok is, akik csak az ország határain belül, közelebbi vagy távolabbi vidékein letelepedve igyekeztek maguknak és családjuknak megélhetést biztosítani. Ezt tették a Nitsch testvérek közül négyen: János (1824–?), Márton (1828–1884), Dániel (1839–1914) és Jakab (1844–?), akik Erdély felé vették útjukat. Az akkor még létező Kraszna vármegye – 1876-ban Közép-Szolnok vármegyével egyesülve Szilágy vármegye részévé vált – névadó helységében, Krasznán telepedtek le, valószínűleg a 19. század derekán. Ez idő tájt Krasznán az 1848/49-es szabadságharcot követő népességcsökkenés után újból a fellendülés jegyei mutatkoztak.
A mészáros Nitsch Dániel az örmény származású, de római katolikus vallású, gazdag mészárosmester és kereskedő, id. Beteg Márton 21 éves lányát, Juliannát vette feleségül. Ezzel az 1869. szeptember 16-án megkötött házassággal kezdődik a Nitschek tulajdonképpeni „örményesedése”. A házasságból két fiúgyermek született, János (1870) és Ödön (1872), akiket anyjuk vallásának megfelelően római katolikus szertartás szerint kereszteltek meg.
Kraszna–Kolozsvár–Szamosújvár
Nits János 1870. szeptember 3-án született Krasznán, az akkor még létező azonos nevű járás székhelyén. (Csak érdekességként hadd említsük itt meg, hogy Albach Géza, Kolozsvár későbbi polgármestere, közhivatali pályafutásának kezdetén itt tevékenykedett mint jegyző, majd mint szolgabíró.) Gyermekkora egybeesik a főszolgabírói hivatallal rendelkező járásszékhely egyre erőteljesebb gazdasági fellendülésével. Krasznán ebben az időszakban két malom is üzemelt, de volt szesz- és konyakgyára, és itt működött a Kraszna és Vidéke Takarékpénztár is. Az erős kézműipar mellett a lakosság egy része a krasznai nép ősi és kedvelt foglalkozását, a szőlőművelést is űzte. A gazdasági fellendülés magával hozta a város egyre fokozottabb polgáriasodását is, amelynek jeleként a városban kaszinó, olvasóegylet és önkéntes tűzoltóegylet alakult és működött.
Pályakezdés a Hunyadi Mátyás patikában
Nits János iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Zilahon az ősi Református Kollégiumban folytatta. Sikeres érettségi vizsga után a család jó anyagi helyzetének köszönhetően – apja ekkor földbirtokosként van számon tartva – úgy határozott, hogy tanulmányait Kolozsváron folytatja. Mivel gyógyszerésznek készült, 1888-ban beiratkozott a Ferenc József Tudományegyetemre. Ekkor külön gyógyszerészeti kar még nem volt, ezért a gyógyszerészképzés a Természettudományi és az Orvosi karon történt 2 éves időtartammal, amelyet gyógyszerész gyakorlati tanfolyam követett. Az egyetemi évek alatt olyan neves tanárok előadásait hallgatta, mint Fabinyi Rudolf és a „gyógyszerészek atyjának” tartott Nyíredy Géza, illetve a gyógyszerészképzésbe bekapcsolódó Hintz György és Issekutz Hugó gyógyszerészekét. A kötelező szigorlatok – vegytanból, növénytanból és természettudomány-történetből – letételét bizonyító oklevelet az 1890/91-es tanév végén szerezte meg. Az 1891. április 6-án kiállított 635-ös számú egyetemi oklevelét Abt Antal és Davida Leó dékánok valamint Lechner Károly igazgató aláírásai hitelesítik.
A gyakorlati tanfolyam elvégzése, illetve az ezt követő szakvizsga sikeres letétele után Kolozsváron maradt, és Széki Miklós Hunyadi Mátyás nevű gyógyszertárában helyezkedett el. A kezdetben a Széchenyi téren lévő jó hírű patika 1893-tól átköltözött az újonnan felépült Széki-palota földszinti sarokhelyiségeibe. Itt kezdte tulajdonképpen Nits János a gyógyszerészi pályafutását, ahol nemsokára a patika gondnoki tisztségét is betöltötte.
Minden gyógyszerésznek van egy álma
Minden gyógyszerésznek, így Nits Jánosnak is az volt az álma, hogy saját gyógyszertárát vezethesse. Majdnem tíz év után sajnos rá kellett jönnie, hogy Kolozsváron erre nem sok esélye van. Az 1900-as évek végén egy új gyógyszertár létrehozásának engedélyeztetését egy 1876-ban megalkotott törvény összesen 134 paragrafusa írta elő. Abban az időben, kisebb-nagyobb eltérésekkel, általában 5000 lakosként engedélyezték egy új patika megnyitását. A kincses városban a 19. század végén összesen 8 patika működött. Nagy Béla / Szabadság (Kolozsvár)
Egy patikának (régiesen apotékának, majd a nyelvújítás korától gyógyszertárnak) is lehet, sőt van története: Kolozsváron talán mindenki ismeri a Mauksch–Hintz-házat, ahol jelenleg a gyógyszertártörténeti múzeum működik, és amelyben 1766-ban nyitott nyilvános gyógyszertárat az akkori tulajdonos, Mauksch Tóbiás; és hasonlóan ismert a csodálatos Széki-palota a Széchenyi tér sarkán, amelyet 1893-ban építtetett Széki Miklós gyógyszerész, és amelynek földszinti délkeleti sarokhelyiségében nyitotta meg a Hunyadi Mátyás nevű gyógyszertárat. Szamosújvár is dicsekedhet egy nagyon régi gyógyszertárral és tiszteletre méltó patikusokkal: 1788-ban Karátsonyi Gratian részesült abban a kedvezményben, hogy a városi tanács kizárólag neki engedte meg, hogy gyógyszertárat nyithasson, Szentháromság néven. A történeti adatokból kiderül, hogyan került a patika a Placsintárok, majd a Nitsek tulajdonába.
Szamosújvár Főterén, a Sétatér bejáratától néhány lépésre, a 12. szám alatti műemlék ház földszinti részében van egy gyógyszertár, amelyet a régi szamosújváriak a Nits-féle patika néven ismernek. A patika (ma Pharma Net néven működik) története a 18. század végéig nyúlik vissza. Létrejötte az Erdélyi Királyi Kormányszék Szamosújvár Tanácsához intézett, 1786. január 27-én keltezett átiratával kezdődik, amelyben arra szólítja fel a város vezetőségét, hogy amennyiben egy gyógyszertár felállításának „szüksége csakugyan fennforogna, gyógyszerészről kellően gondoskodjanak és a kormányszéknek ilyeténképpen jelentést tegyenek”. A felszólításnak eleget téve a Városi Tanács, id. Jakabffy Kristóf elnöklete alatt, 1788. március 26-án megtartott ülésén a következő egyhangú határozatot hozta: „...minthogy Karátsonyi Gratian (magyarosítva Karácsonyi) úr plébánia templomunknak önként egyszer s mindenkorra 100 aranyat ígért ő egyedül és kizárólag állíthasson és nyithasson gyógyszertárt”. A patika a főtéri örmény katolikus székesegyház neve után a Szentháromság név alatt nyerte el működési engedélyét. Karátsonyi egyébként nem volt gyógyszerész – a tanács esküdt főorátora volt –, ezért a gyógyszertár vezetését képzett patikusra bízta.
Karátsonyiéktól a Placsintárokhoz, majd Nitshez kerül a patika
Karátsonyi Gratian halála után a reáljogú gyógyszertár tulajdonjogát özvegye, Lorántffi Katalin örökli. Nem sokkal később a patika a Placsintárok kezébe kerül, a Karátsonyi leány, Veronika, Placsintár Dávid gazdag kereskedővel kötött házassága révén. A Placsintár gyerekek közül ketten is, Gratian és Dániel gyógyszerész képesítést szereznek. A gyógyszertárat kezdetben Placsintár Gratian irányítja. Később fiát, Dávidot is bevonja ebbe a tevékenységbe. Placsintár Gratian egyéb elfoglaltságai miatt nem tudja teljes mértékben ellátni a patika vezetését, ezért 1842-ben gyógyszerészsegédet alkalmaz bizonyos Hrobonyi Pál személyében. A kivételesen szorgalmas patikus 50 éven keresztül dolgozik Placsintáréknak. Placsintár Dávid (1826–1901) 1872-ben történt polgármesteri megválasztása után a gyógyszertár vezetése gyakorlatilag az ő kezébe kerül.
A 20. század kezdete a szamosújvári gyógyszertár történetében is új fejezetet nyit. 1900-tól kezdődően a patika történetét Nits János gyógyszerész neve fémjelzi, aki kezdetben mint gondnok, később mint bérlő, majd 1918-tól mint tulajdonos irányítja a Szentháromságot. 1943-ban bekövetkezett halála után a gyógyszertár haszonélvezeti joga a feleségére, majd az ő 1948-ban bekövetkezett halála után az öt gyermekére száll. Az örökösök, akik közül Júlia és Gyula szintén gyógyszerészek, nem sokáig élvezhetik ezt a jogukat, 1949-ben a gyógyszertárat államosítják.
A Szentháromság gyógyszertár 20. századi története szorosan egybefonódik a Nits család történetével, amelyet a patika és a város történetével foglalkozó krónikások „ősi örmény katolikus” családként tartanak nyilván. Ez a megállapítás, legalábbis a család férfi felmenőit tekintve, nem annyira egyértelmű, és nem teljesen fedi a valóságot.
Családi gyökerek a távoli Mateócban
A Nits családfa férfiágú gyökereit kutatva utunk a távoli, a Trianon előtti Magyarország Szepes vármegyéjébe, annak is a Mateóc (szlovákul Matejovce, németül Matzdorf) nevű településéhez vezet. Ez, a Poprád folyó bal partján, Késmárktól nem messze elhelyezkedő, oklevélben először 1251-ben említett település nevét valószínű az alapító és birtokos Máté után kapta. Első lakói a III. Béla király uralkodása idején betelepített szász telepesek voltak, akiket a Szepesség német Zips elnevezése után cipszereknek hívtak. A történelmi Magyarország eme északi vármegyéje nemzetiségi, vallási szempontból igencsak változatos képet mutat. A már említett cipszereken kívül laktak, és laknak itt még ma is (igaz, számukat tekintve mára már nagyon megváltozott arányban) magyarok, tótok (szlovákok), gorálok (lengyelek), rutének és zsidók. A vármegye gazdasági, művelődési és társadalmi fejlődésének legmeghatározóbb nemzetiségi csoportja kétségkívül a szepességi szászoké. „A czipszerek értelmes, szorgalmas és mindenképpen hasznavehető népként, csakhamar felvirágoztatta azokat a telepeket, melyeket alapított és az uralkodó kegyét kiérdemelve, kiváltságos helyzetre tett szert” – írja róluk dr. Bruckner Győző (1877–1962) jogász, egyetemi magántanár, A Szepesség népe c. munkájában. A vármegye fejlődését negatívan érintette a tartomány 1412-ben, Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején, Lengyelországnak történt elzálogosítása. Bár gazdasági szempontból igencsak megérezték az 1772-ig tartó lengyel gazdasági fennhatóságot a megyében élő cipszerek is, a 16. században a lutheri evangélikus vallásra történt átállásnak köszönhetően némileg sikerült megőrizni nemzeti öntudatukat, és ellenállni az erőteljes elszlávosítási folyamatnak.
Ilyen gazdasági, társadalmi körülmények között éltek a ma Poprádhoz tartozó Mateócban az anyakönyvekben Nitch vagy Nitsch név alatt szereplő Nits ősök is. A Nitsch név igen elterjedt névnek számít a német nyelvterületen, ennélfogva nincsenek megbízható adatok arra nézve, hogy mikor és mely vidékről telepedtek Szepesbe az első Nitschek. A szlovákiai egyházak anyakönyveinek digitalizált változatai alapján azonban minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a szamosújvári Nits János egyenes ági dédapja a mateóci cipszer származású Johann Georg Nitsch volt. Az anyakönyvi bejegyzések tanúsága szerint J. G. Nitsch kétszer házasodott, mindkét házasságából két-két gyerek született. A Susanna Alexinnel kötött első házasságából 1799. augusztus elsején született Johann Nitsch, Nits János leendő nagyapja. Johann Nitsch a szintén mateóci születésű Chatarina Klein (sz. 1807. 10. 06.) nevű lányt vette feleségül, akitől bizonyíthatóan kilenc, a családi szájhagyomány szerint tizenegy gyereke született.
Munkát és megélhetést kerestek Erdélyben
A történelmi Magyarország északi megyéire jellemző bányaipar 19. század elejétől kezdődő fokozatos leépülése a munkahelyek számának drasztikus csökkenéséhez vezetett. Az ezzel párhuzamos, de különösen a század második felében tapasztalható demográfiai robbanás megélhetési válsághoz vezetett. Ennek következtében a munkát kereső fiatalok közül sokan a kontinens fejlettebb országaiban, vagy a kor egyik leggyorsabban iparosodó országában, a tengeren túli Egyesült Államokban próbáltak munkát keresni, de voltak olyanok is, akik csak az ország határain belül, közelebbi vagy távolabbi vidékein letelepedve igyekeztek maguknak és családjuknak megélhetést biztosítani. Ezt tették a Nitsch testvérek közül négyen: János (1824–?), Márton (1828–1884), Dániel (1839–1914) és Jakab (1844–?), akik Erdély felé vették útjukat. Az akkor még létező Kraszna vármegye – 1876-ban Közép-Szolnok vármegyével egyesülve Szilágy vármegye részévé vált – névadó helységében, Krasznán telepedtek le, valószínűleg a 19. század derekán. Ez idő tájt Krasznán az 1848/49-es szabadságharcot követő népességcsökkenés után újból a fellendülés jegyei mutatkoztak.
A mészáros Nitsch Dániel az örmény származású, de római katolikus vallású, gazdag mészárosmester és kereskedő, id. Beteg Márton 21 éves lányát, Juliannát vette feleségül. Ezzel az 1869. szeptember 16-án megkötött házassággal kezdődik a Nitschek tulajdonképpeni „örményesedése”. A házasságból két fiúgyermek született, János (1870) és Ödön (1872), akiket anyjuk vallásának megfelelően római katolikus szertartás szerint kereszteltek meg.
Kraszna–Kolozsvár–Szamosújvár
Nits János 1870. szeptember 3-án született Krasznán, az akkor még létező azonos nevű járás székhelyén. (Csak érdekességként hadd említsük itt meg, hogy Albach Géza, Kolozsvár későbbi polgármestere, közhivatali pályafutásának kezdetén itt tevékenykedett mint jegyző, majd mint szolgabíró.) Gyermekkora egybeesik a főszolgabírói hivatallal rendelkező járásszékhely egyre erőteljesebb gazdasági fellendülésével. Krasznán ebben az időszakban két malom is üzemelt, de volt szesz- és konyakgyára, és itt működött a Kraszna és Vidéke Takarékpénztár is. Az erős kézműipar mellett a lakosság egy része a krasznai nép ősi és kedvelt foglalkozását, a szőlőművelést is űzte. A gazdasági fellendülés magával hozta a város egyre fokozottabb polgáriasodását is, amelynek jeleként a városban kaszinó, olvasóegylet és önkéntes tűzoltóegylet alakult és működött.
Pályakezdés a Hunyadi Mátyás patikában
Nits János iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Zilahon az ősi Református Kollégiumban folytatta. Sikeres érettségi vizsga után a család jó anyagi helyzetének köszönhetően – apja ekkor földbirtokosként van számon tartva – úgy határozott, hogy tanulmányait Kolozsváron folytatja. Mivel gyógyszerésznek készült, 1888-ban beiratkozott a Ferenc József Tudományegyetemre. Ekkor külön gyógyszerészeti kar még nem volt, ezért a gyógyszerészképzés a Természettudományi és az Orvosi karon történt 2 éves időtartammal, amelyet gyógyszerész gyakorlati tanfolyam követett. Az egyetemi évek alatt olyan neves tanárok előadásait hallgatta, mint Fabinyi Rudolf és a „gyógyszerészek atyjának” tartott Nyíredy Géza, illetve a gyógyszerészképzésbe bekapcsolódó Hintz György és Issekutz Hugó gyógyszerészekét. A kötelező szigorlatok – vegytanból, növénytanból és természettudomány-történetből – letételét bizonyító oklevelet az 1890/91-es tanév végén szerezte meg. Az 1891. április 6-án kiállított 635-ös számú egyetemi oklevelét Abt Antal és Davida Leó dékánok valamint Lechner Károly igazgató aláírásai hitelesítik.
A gyakorlati tanfolyam elvégzése, illetve az ezt követő szakvizsga sikeres letétele után Kolozsváron maradt, és Széki Miklós Hunyadi Mátyás nevű gyógyszertárában helyezkedett el. A kezdetben a Széchenyi téren lévő jó hírű patika 1893-tól átköltözött az újonnan felépült Széki-palota földszinti sarokhelyiségeibe. Itt kezdte tulajdonképpen Nits János a gyógyszerészi pályafutását, ahol nemsokára a patika gondnoki tisztségét is betöltötte.
Minden gyógyszerésznek van egy álma
Minden gyógyszerésznek, így Nits Jánosnak is az volt az álma, hogy saját gyógyszertárát vezethesse. Majdnem tíz év után sajnos rá kellett jönnie, hogy Kolozsváron erre nem sok esélye van. Az 1900-as évek végén egy új gyógyszertár létrehozásának engedélyeztetését egy 1876-ban megalkotott törvény összesen 134 paragrafusa írta elő. Abban az időben, kisebb-nagyobb eltérésekkel, általában 5000 lakosként engedélyezték egy új patika megnyitását. A kincses városban a 19. század végén összesen 8 patika működött. Nagy Béla / Szabadság (Kolozsvár)