Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
World Organization of Hungarian Veterinarians
6 tétel
2004. november 30.
A Magyar Állatorvosok Világszervezete nov. 19–20-án tartotta idei konferenciáját Budapesten, amelyen mintegy harminc háromszéki állatorvos is részt vett.    Dr. Szibert István elnök, majd Szabó Vilmos államtitkár köszöntötte a megjelenteket.   A találkozó különleges missziója a szakmai, emberi kapcsolatok, az együvé tartozás megerősítése volt. Nincs magyar tudomány magyar tudományos nyelv nélkül – hangzott el konferencián. Az erdélyiek részéről dr. Sikó Barabási Sándor főorvos-igazgató tartott előadást.  Befejezésként levetítették a Trianon című filmet, melyről az alkotóval és meghívottakkal folyt beszélgetés. A közös nemzetépítés feladatait Duray, a lelki együvé tartozás fontosságát Koltay hangsúlyozta. /Dr. Gyerő Dávid: Magyar állatorvosok találkoztak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 30./
2005. augusztus 11.
A Magyar Állatorvosok Világszervezete Zetelakán tartott hatnapos szakmai találkozót, mintegy hatvan állatorvos és állatorvostan-hallgató gyűlt össze, hogy előadásokat hallgassanak. Katona László állatorvostan-hallgató a Magyar Állatorvo sok Világszervezete ifjúsági tagozatának elnökeként a rendezvény egyik szervezője volt. /Katona Zoltán: Hasznos tapasztalatok és rangos meghívottak az állatorvos-találkozón. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 11./
2006. február 20.
Az, hogy Románia teljesítse az uniós csatlakozási feltételeket, nem csak a politikusokon, hanem a szakembereken is múlik, ezért is fontosak a határokon átívelő szakmai találkozók” – fogalmazott Markó Béla miniszterelnök-helyettes a magyar állatorvosok világtalálkozójára írt levelében, melyet Kelemen Atilla képviselő, a mezőgazdasági szakbizottság elnöke tolmácsolt a Magyar Állatorvosok Világszervezete hét végi, félixfürdői nemzetközi konferenciájának megnyitóján. A szakmai találkozóra a Kárpát-medence országai mellett Nyugat-Európából és az Egyesült Államokból is érkeztek magyar állatorvosok. /Pap Melinda: Magyar állatorvosok világtalálkozója Váradon. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 20./
2009. november 3.
Október végén Szlovákiában, Tátralomnic településen tartotta szokásos évi konferenciáját a Magyar Állatorvosok Világszervezete (World Organization of Hungarian Veterinarians). A szervezetet az anyaországban és a világ más országaiban élő magyar állatorvosok létesítették 1997-ben. A nem magyar állatorvosok és nem állatorvosok számára is nyitott a szervezet, ők a Világszervezet pártoló tagjai lehetnek. Az öt kolozsvári résztvevő közül – Lapohos Károly, Madaras Péter, Manases Sándor, Pusztai Noémi és Szakács Zoltán – Manases Sándor beszélt az idei konferenciáról. A szervezet célja, hogy a világ bármely táján élő magyar állatorvos kolléga kiépíthesse és fenntartsa szakmai és kulturális kapcsolatrendszerét, ugyanakkor őrizzék meg és fejlesszék tovább a magyar állatorvosi hagyományokat, valamint megszervezzék a hazai és nemzetközi tapasztalatcserét. Voltak plenáris és szekcióülések. A konferencia fő erőssége az elméleti képzés mellett a más országokból származó kollégákkal való tapasztalat- és információcsere. /Kolozsvári magyar állatorvosok nemzetközi konferencián. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./
2015. augusztus 20.
A jövő állatorvosai Bálványoson
Vasárnap zárult a Magyar Állatorvosok Világszervezete hallgatói tagozatának Bálványoson tartott 24. nyári tábora. Az eseményen a kolozsvári, temesvári, budapesti és belgrádi egyetem negyven magyar diákja vett részt. Az öt nap alatt hazai és anyaországi szaktekintélyek előadásainak és gyakorlati képzésének köszönhetően a jövő állatorvosai új irányelvekkel és technológiai törekvésekkel ismerkedtek. Az 1997-ben létrehozott szervezet évente többször tart hasonló összejövetelt, most első alkalommal Háromszéken. A rangos szakmai találkozó vidékünkre vonzásában jelentős szerepe volt a hallgatói tagozat erdélyi kirendeltsége tavaly megválasztott elnökének, ifjabb Farkas Domokosnak. A negyedéves egyetemista úgy véli, az elméleti és gyakorlati képzés sokat segít a pályára készülőknek: olyasmit tanultak, amit az egyetemen nem feltétlenül kapnak meg. „Reggeltől késő délutánig folytak a szakmai értekezletek, azaz volt időnk emberileg is közelebb kerülni a meghívott remek állatorvosokhoz, s kérdéseinkre közvetlenül kaptunk választ. Köszönettel tartozunk nekik azért is, amiért elhozták és bemutatták a modern felszereléseket, melyeket ki is próbálhattunk. Mindez megfizethetetlen segítséget jelent majd, amikor kikerülünk az egyetemről, és munkába állunk” – nyilatkozta a vargyasi fiatalember.
Az előadások a gyógyászatban hasznosítható technológiáról, az állatorvosokat érintő jogszabályokról, az antibakteriális kezelés melletti, illetve elleni érvekről, a szakmai menedzselésről, a légúti betegségekről szóltak. A gyakorlati képzés középpontjában a ló állt: a lófogászat általános kérdései mellett a radiológiai vizsgálatot, a végtagok, valamint a kancák ultrahangos vizsgálatának kérdéskörét érintették.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 29.
Világszervezeti alelnök Háromszékről
A Magyar Állatorvosok Világszervezetének alelnökéül választották dr. Sikó-Barabási Sándort, a megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági hivatal főállatorvosát Budapesten január 16-án.
A szakmai világszervezet elnöke dr. Szieberth István, a magyar vidékfejlesztési minisztérium főtanácsosa, első alelnöke dr. Sótonyi Péter, a budapesti állatorvos-tudományi egyetem dékánja, második alelnöke pedig dr. Sikó-Barabási Sándor. A magyar állatorvosok világszervezete mintegy 800 tagot számlál a Kárpát-medence területéről, az Amerikai Egyesült Államokból, Ázsia és a Közel-Kelet országaiból. A szervezet céljai között szerepel kapcsolatrendszer létrehozása és működtetése, a magyar állatorvosi hagyományok megőrzése és továbbfejlesztése, a magyar szaknyelv ápolása, az állatorvosok társadalmi helyzetének, megbecsülésének javítása, érdekeinek védelme, szakmai továbbképzése, tapasztalatcserék, tudományos és gyakorlati munkák előmozdítása is. (demeter) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)