Erőforrás az emlékhely – Szinden avatták az 53. honvédemlékművet
Nem felejtik el a Házsongárdi temetőben nyugvó magyar katonákat sem
A Tordához közeli Szind község környékén 1944 szeptemberében elesett 43 honvédnak állított emlékművet a szindi unitárius templom kertjében szombat délben a Szindi Unitárius Egyházközség, a Magyar Honvédelmi Minisztérium, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) és a Történelmi Vitézi Rend Észak-Erdélyi Törzse. További két kopjafa őrzi a templom udvarán eltemetett hét honvéd és a második világháborúban elesett nem magyar katonák emlékét. A kevesebb mint három százalékában magyarlakta falu emlékműavató ünnepségén elmondott beszédében Florin Pădurean polgármester éves találkozót javasolt a honvédek emlékére. A THHB működésének tizenhárom évében a szindi immár az 53. honvédemlékmű. Felállításán hazai és anyaországi egyházi és világi méltóságok, szakemberek vettek részt. A kolozsvári Házsongárdi temetőben és a zsidótemetőben elhantolt további többszáz honvéd emlékére is jelet állítanának.
Az unitárius templomban 13 órától Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök hirdetett igét, majd a helybéli unitárius pap, Szabó László szólt az egybegyűltekhez. Az egyórás istentisztelet után köszöntő beszédek következtek, majd vitéz Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) elnöke és Bálint Benczédi Ferenc leleplezte az emlékművet. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja és Szind község polgármestere, Florin Pădurean is. Mezei Csaba unitárius pap, Kiss Tibor református lelkipásztor és Florin Gheorghiu görög katolikus pap közösen áldották meg az emlékművet.
Szinden 18 unitárius lakik, és a magyarok számaránya nem éri el a három százalékot. Ennek ellenére a település román polgármestere, Florin Pădurean és a görög katolikus pap, Florin Gheoghiu is eljött az emlékműállításra. (Az ortodox pópa a község határában épp keresztállítással foglalatoskodott.)
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök igehirdetésének középpontjában Mózes 1. könyve 35. fejezetének 14. verse állt, miszerint Jákob oszlopot állított azon a helyen, ahol szólott vele az Isten. – Tiszta, nemes, emberi érzés hozott ma ide minket, hogy ez ünnepi órában halljuk meg szavad, és lélekben megerősödjünk – kezdte igehirdetését Bálint Benczédi Ferenc, majd folytatta: minden ilyen emlékhely „a látható és a láthatatlan világ metszéspontja, ahol az isteni és az emberi lélek találkozik, és ennek következtében erőforrásokat hoznak létre”. – Torda környékén vér öntözte a földet, ám ebből a szeretet, a megértés és a jóság virága kell hogy kinőjön – összegzett a püspök, majd románul is szólt pár szót.
Szabó László helybéli unitárius pap arra figyelmeztetett: eme 43 honvéd emlékére úgy gondoljunk, mintha apáink és nagyapáink lettek volna. – Óvjon meg minket Isten egy újabb háborútól – mondta Szabó, majd ő is románul köszöntötte a polgármestert és a görög katolikus papot.
53 emlékmű 13 év alatt
Az ünnepi istentisztelet után a gyülekezet kivonult a templomkertbe, ahol a Himnusz eléneklésével folytatódott az ünnepség. Vitéz Pataky József, a THHB elnöke beszédében arra összpontosított: az utódok adósságot törlesztenek, amikor emlékművet állítanak a hazáért és nemzetért életüket áldozó honvédeknek. Patakytól megtudtuk: a THHB működése óta eltelt 13 évben 53 helyszínen állítottak emlékművet 2472 honvédnek. A Házsongárdi temetőben nyugvó 251 honvédnek is állítanának egy emlékművet, ám ennek véghezvitele még kérdéses. Egy közelmúltban napvilágra került írásos dokumentum szerint a kolozsvári új zsidótemetőben, két tömegsírban 68 honvéd nyugszik. Zárszóként Pataky köszönetet mondott azon intézményeknek és civil szervezeteknek, amelyek hozzájárultak a szindi honvédemlékmű megvalósításához.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja kifejtette: lélekemelő minden magyar számára, hogy méltóképpen emlékezünk hőseinkre, mártírjainkra. Majd emlékeztetett arra, hogy a kommunista diktatúra alatt kemény büntetés járt az ilyesmiért. – Ma nem felelősöket, bűnösöket keresünk. Az irtózatos kegyetlenségeket nevükön kell neveznünk, és a ferdítés kultuszának eltörlésével is tartozunk katonáinknak. Fejet kell hajtanunk más nemzetek – román, német, orosz, ukrán – áldozatai előtt is, hiszen ők nem ellenségek. Ezek utódai is a közös Európa építői – hangoztatta a főkonzul, majd kifejezte abbéli reményét, hogy a pár évvel ezelőtt aláírt román–magyar hadisírápolási egyezmény végre rendbehozza a mulasztásokat.
Florin Pădurean polgármester román nyelvű beszédét Rácz Norbert kolozsvári unitárius lelkész fordította. Pădurean köszönetet mondott az unitárius egyházközségnek, hogy helyet biztosított az emlékmű felállítására. Majd arra emlékeztetett: minden ember, aki a második világháborúban elhunyt, hősi halottnak tekinthető. A polgármester azt javasolta: minden évben szervezzenek találkozót az elesett honvédek emlékére.
Felelősek vagyunk a múlt megismeréséért
A magyarországi vitéz Cech Vilmos egyetemi adjunktus elmondta: 1977-ben járt először Erdélyben, amikor édesapjával ellátogattak Abrudbányára, ahol megtekintették Cech dédszüleinek sírját. Tordán áthaladtukkor édesapja elmondta: az Aranyos-kanyarban a honvédek által tanúsított vitézi helytállás eredményeképpen egy hónapon át sikerült feltartóztatni a hatalmas szovjet hadsereget. Cech azóta minden évben ellátogat Erdélybe családjával, és Pataky Józseffel megalakították a THHB-t, hogy ezáltal biztosítsanak szervezett keretet a honvéd emlékművek állításának.
Az Unitárius Lelkészek Országos Szövetségének nevében Bartha Alpár unitárius lelkész mondott beszédet. – Büszkék és hálásak vagyunk azért, hogy szövetségünkből került ki az a lelkész, aki befogadta ezt az emlékoszlopot. Felelősek vagyunk a múlt megismeréséért, és nekünk is vállalnunk kell azt a küldetést, amelyet Isten ránk rótt, úgy, ahogy a honvédek vállalták küldetésüket, ugyanakkor a békét és a jövendőt kell szolgálnunk – vélekedett a lelkész.
Szedilek Lenke a Kolozs Megyei Tanácsot képviselve arra buzdította a jelenlevőket: őrizzék meg anyanyelvüket, és ne hagyják se a templomot, se az iskolát.
Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi régiójának elnöke azt hangoztatta: ha életben maradt volna a második világháborúban elesett 300 ezer honvéd, akkor a nemzet „milliókat nyert volna”, a honvédek gyermekei és unokái által.
Csép Sándor, a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei szervezetének elnöke azt javasolta: a szindi gyülekezet tekintse hivatásának a honvédek emlékének továbbéltetését.
„Az elmúlt 90 év arról szólt, hogy emlékeinket elveszik, temetőinkre ráépítkeznek, mintha soha nem lettünk volna” – mondta vitéz Kocsis László, az Észak-erdélyi Vitézi Rend törzskapitánya, majd kitért arra is, hogy a sok emberéletet követelő, 1944 szeptemberében és októberében lezajlott tordai csatával nem törődtek eddig a történészek: – Ne keressünk bűnösöket, de reménykedjünk, hogy ez intő példa lesz, és soha többet nem fordul elő ilyesmi – összegzett Kocsis László, majd azt kívánta, hogy a többségi román nemzetnek sok olyan polgármestere legyen, mint a szindi.
Ezt követően Pataky József és Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök leleplezte az emlékművet, majd Mezei Csaba unitárius pap, Kiss Tibor református lelkipásztor és Florin Gheorghiu görög katolikus pap megáldotta azt. Szabó László unitárius lelkész köszönetet mondott az emlékmű tordai készítőjének, Péter Árpádnak és a két kopjafa megvalósítójának, a vargyasi Sütő Gábornak, akitől később azt is megtudtuk: családjában ő a 16. nemzedék, aki ilyesmivel foglalatoskodik.
Az ünnepi beszédek után magyarországi és romániai világi és egyházi méltóságok koszorút helyeztek el az 53. erdélyi honvéd emlékművön, majd a Szózat eléneklésével zárult az avatás.
Közreműködött az Alsó- és Felsőszentmihályi vegyeskar (Szabó Zsombor karnagy vezényletével); jelen volt még a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum tanulóiból álló 122-es cserkészcsapat nyolc tagja is. Ezt követően a résztvevőket az unitárius papilakban vendégelték meg, ahol Pataky József díszoklevelet adott át mindazoknak, akik valamilyen módon támogatták a szindi emlékmű felállítását.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Horváth Imrére emlékeztek Margittán
November 4-én, a költő születésnapján, a szülőházán elhelyezett emléktáblánál idén is megemlékező ünnepséget tartottak Margittán. „Őrizzük úgy Horváth Imre emlékét, hogy köteteit lapozgatjuk, műveit olvassuk” – hangzott el az ünnepi beszédek során.
A megemlékezésnek már sokéves hagyománya van, melyet a vegyes iskola magyar tagozata alakított ki, a magyar iskola folytatta, jelen alkalommal pedig a helyi RMDSZ-szervezet és a Berettyó-menti és Érmelléki Közművelődési Egyesület (BÉKE) vállalta magára a szervezői feladatokat. Bár kerek évfordulót ünnepeltek (110 év), mégsem vonzott nagyobb tömeget a megszokottnál, de a Horváth Imrét tisztelő törzsközönség idén is jelen volt. Elsőként Tőtős Norbert, a BÉKE ügyvezető elnöke köszöntötte röviden az egybegyűlteket, melyet követően Oláh József alapító elnök mondott megemlékező beszédet. A bevezetőben köszöntötte a jelenlévő Cseke Attila képviselőt, megyei RMDSZ-elnököt, Pocsaly Zoltán polgármestert, Bradács Alíz és Árkosi Antal RMDSZ elnököket, Bereczki Csaba filmrendezőt, valamint a magyar iskola és a civil szervezetek (Horváth János Társaság, Észak-Erdélyi Vitézi Rend Margittai Széke) képviselőit. Hiányolta, hogy nincs a költőnek köztéri szobra, mely reményei szerint valamikor meg fog valósulni. Elmesélte egy személyes élményét a költővel, amikor gyermekként édesapjával Nagyváradon járva, személyesen láthatta a színház előtti padon ülve. „Őrizzük úgy az emlékét, hogy köteteit lapozgatjuk, műveit olvassuk” – mondta beszédének befejező részében.
Mérvadó és meghatározó
Cseke Attila a költő életrajzi könyvéből vett idézettel kezdte beszédét, melyet követően, idézetekkel tarkítva, ismertette Horváth Imre életpályájának legfontosabb szakaszait. „Szerelmi költészetében párhuzamot lehet vonni közte és Ady között, mivel szintén két ihletadója volt, és ő is kora egyik meg nem értett költője volt… Hiszem, hogy Horváth Imre költészete mérvadó és meghatározó helye van az erdélyi magyar irodalomban” – mondta a képviselő. Beszédének befejező részében hangsúlyozta, hogy a margittaiak büszkék lehetnek városuk szülöttére és arra, hogy áll még a szülői ház, mely emléktáblát is kapott, Papp Attila tanár/néprajzkutató kezdeményezésére. Bereczki Csaba filmrendező, aki szintén a város szülötte, szívesen elfogadta a meghívást a megemlékező ünnepségre. Jelenleg felváltva Magyarországon, illetve Franciaországban él. Fontosnak tartja a nagy elődökre való emlékezést, mondta, majd a költővel kapcsolatos személyes élményeiről beszélt. Meghívta a jelenlévőket a másnapi, Bolondok éneke című, általa rendezett film vetítésére, mely Horváth Imre életének egy szakaszát mutatja be. Ezen eseménynek a Margaréta vendéglő adott otthont. A film magyar–francia koprodukcióban készült. A vetítésen még többen voltak jelen, mint az előző napi megemlékezésen, köztük a politikum és a civil élet már említett képviselői is. Bevezetőként a magyar iskola zenetanára, Puskás Miklós által alakított és felkészített Mi-Kis Kórus lépett fel egy igazán színvonalas és nagy gonddal összeállított műsorral. Műsoraik irodalmi része felesége, Puskás Enikő munkáját dicséri.
A film létrejöttéről
Bereczki Csaba a vetítés előtt megköszönte a meghívást, majd ismertette dióhéjban a 2003-ban készült film létrejöttének körülményeit. Tulajdonképpen ez az első játékfilmje. Horváth Imrét egy évvel a halála előtt ismerte meg személyesen, mely sokat segített a film megalkotásában. Örömét fejezte ki, amiért ilyen szépszámú közönség gyűlt össze. Megjegyezte, hogy Margitta városának filmkedvelői megérdemelnének egy mozit. Nem kellene nagy legyen, csak akkora, hogy a törzsközönséget rendszeresen befogadhassa. „Egy város kell adjon annyit magára, hogy eltartson egy mozit. Természetesen ehhez helyi, vagy központi támogatás kell, de nem kerül nagyon sokba.” A vetítés után a rendező válaszolt a feltett kérdésekre, majd a komolyabban érdeklődők és a rendező között kötetlen beszélgetés alakult ki. Ígéret hangzott el arra vonatkozóan, hogy ezentúl gyakrabban fog hazalátogatni.
Szőke Ferenc
Horváth Imre /Margitta, 1906. november 4. – Nagyvárad, 1993. április 11./
erdon.ro