A Székely Hadosztályra emlékeztek
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezete a volt hadapródneveldénél em­lékezett a Székely Hadosztály megalakulására és rótta le kegyeletét a legendás parancsnok, Kratochvil Károly (1869–1946) szobránál.
A hétfői ünnepségen a Székely Nemzeti Tanács, a Kézdivásárhelyi Székely Tanács (KSZT), a Történelmi Vitézi Rend és a Székely Helyőrség is képviseltette magát. Beke István, a HVIM kézdivásárhelyi elnöke méltatta a hadosztály parancsnokának elévülhetetlen érdemeit, majd Szima Csaba helytörténész, a KSZT-elnöke tartott előadást a Székely Hadosztályról.  Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője egy független Er­délyről szólt, amely szavatolná Székelyföld autonómiáját is. Lukács Tímea Kárpáti Piros­ka versét szavalta el. A kegyelet koszorúinak elhelyezése után az ünnepség a magyar és székely himnusz eléneklésével ért véget. A megemlékezésen két rendőr- és egy csendőrkocsiból figyelték a tömeget, többen filmeztek, illetve fényképeztek. Beke István meg is köszönte a rendezvényt filmező rendőrségi „videósnak”, hogy éberen figyel és „dolgozik”.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tíz évvel december 5-e után
Tíz esztendő telt el az emlékezetes kettős népszavazás óta, amelyek közül az egyik, a magyar állampolgárság kiterjesztésével foglalkozó igen érzékenyen érintette az elcsatolt területek magyar lakosságát. Ama gyalázatos, uszító MSZP–SZDSZ-es kampány nyomán, amelynek végeredménye szoros összefüggésben van megannyi korábbi sebbel. A magyar nemzeti elit 1945 utáni, népbíráskodásnak csúfolt megtizedelésével, százezrek külföldre távozásával, az otthon maradottak kitelepítésével, lelki, tudati és fizikai terrorizálásával, az 1956 utáni megtorlásokkal, az ismételt emigrációs hullámmal, majd a kádári cinikus és tervszerű nemzeti öntudatpusztítással. A magyar sztálinisták és gulyáskommunisták teremtették meg azokat a társadalmi feltételeket, azokat a reflexeket és affinitásokat, melyekre apellálhatott a Gyurcsány-féle szégyenkampány. Nem kétséges, a magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetkezet is ritkán süllyedt ilyen mélyre az elmúlt 25 esztendőben, mint a szóban forgó népszavazás alkalmával. Talán csak az Orbán–Năstase-egyezség megtorpedózása és a 23 millió román munkavállalóval való riogatás helyezhető mellé.
A történelem érdekessége, hogy még a nemzeti elkötelezettséggel egyáltalán nem vádolható Szabad Demokraták Szövetségének 1989-es programjában, az emlékezetes „kék füzetben” is benne volt, hogy a határon túli magyarokat alanyi jogon megillesse magyar állampolgárság, s e gondolatot az Ellenzéki Kerekasztal is magáévá tette. Sajnos az MDF-vezette kormány által elfogadtatott állampolgársági törvény más szellemben fogant, rendkívül kevés könnyítést adott a magyaroknak az állampolgárság megszerzésében, s ugyanúgy helyben lakáshoz és jövedelemigazoláshoz kötötte az állampolgárságszerzést, mint a kínaiak vagy oroszok esetében.
Téveszmék
A népszavazással kapcsolatban több téveszme is kering. Még a nemzeti oldalon is úgy állították be egyesek a kezdeményezést, mint a Magyarok Világszövetségének, rosszabb esetben az MVSZ elnöke, Patrubány Miklós partizánakcióját. Tény azonban, hogy Erdélyben már a kilencvenes évek közepén többen – így például Katona Ádám és Borbély Imre – politikai programmá tette e követelést. Katona Ádám 1995. augusztus 22-én nyilvánosságot látott, Göncz Árpád államelnökhöz intézett nyílt levelében azt kérte többek között, hogy Magyarország biztosítson védőhatalmi státust és kettős állampolgárságot az utódállamokban élő magyarság számára. Borbély Imre 1996 őszén független képviselőjelöltként szállt síkra választási kampánya keretén belül e gondolat mellett. A Magyarok Világkongresszusa ajánlást fogalmazott meg 1996 júniusában e tárgykörben, a Magyarok Világszövetsége pedig ugyanazon évben tartott októberi küldöttgyűlésén alapszabályzati szinten rögzítette a szervezet céljai között, hogy a határon túli magyarok alanyi jogon megkaphassák a magyar állampolgárságot. Az ellenérdekelt erők makacsul hazudoztak e témában. Ebben élen járt Kovács László, az MSZP korábbi elnöke, mások, beleértve sajnos Martonyi Jánost is mellébeszéltek, és azzal próbáltak hangulatot kelteni e természetes igény ellen, hogy nem lehet „automatikusan” állampolgárságot adni több millió embernek. Mintha legalábbis bárki ezt tűzte volna a zászlajára.
Torzulások
Az MVSZ népszavazási kezdeményezését hétéves kőkemény nemzetközi és belföldi lobbiharc előzte meg, amibe beletartozott a kérdést elméleti síkon körbejáró Magyar Kisebbség tematikus lapszáma. Ezt az MVSZ valamennyi parlamenti képviselőhöz eljuttatta, az egyes pártvezetők megkeresése, a külhoni állampolgárság koncepciójának és a vonatkozó törvénytervezetnek a kidolgozása kompromisszumos javaslatként, e modell bemutatása különböző nemzetközi fórumokon. Hét év sikertelen szakmai és lobbimunka után döntött úgy a világszövetség elnöksége, hogy népszavazást kezdeményez az ügyben.
A kezdeményezés ugyanakkor nemcsak a MVSZ-é volt, hanem több tucatnyi polgári köré és a nemzeti oldal számos civil szervezetéé is, amelyek közül érdemes megemlíteni az Erdélyi Körök Országos Szövetségét, az akkor még mozgalomként működő Jobbikot, a Hermann Ottó Társaságot, a Magyar Nemzeti Front nevű MIÉP-töredéket, a Trianon Társaságot, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, a Nemzetőrök Szövetségét, a Magyar Földvédő Mozgalmat, a Horthy Miklós Társaságot, a Vitézi Rendet és három 56-os szövetséget és másokat. A még élő többszáz aláírásgyűjtő ugyanakkor azt is elmondhatja, hogy a szignók akkor kezdtek igazán gyűlni, amikor Schmitt Pál és Orbán Viktor is aláírta a gyűjtőíveket.
Sajátos emlékezettorzulás, hogy tudati szinten sokan úgy raktározták el a részleges kudarcot, mintha a nem szavazatok győztek volna, holott erről szó sem volt. A legalantasabb ösztönökre, az irigységre, a zsugoriságra, az anyagiasságra apelláló minősíthetetlen, uszító kormányzati kampány dacára az igenek győztek, de nem járult elég polgár az urnákhoz, ahhoz, hogy az népszavazás érvényes legyen és eredménye kötelezővé váljon a parlament számára. Gyurcsányék kampányának legetikátlanabb eleme az volt, hogy tényként közöltek feltételezéseket, és egyszerűen kikerülték, hogy a népszavazás győzelme esetén nélkülük nem lehetett volna döntést hozni. Magyarán: a megalkotandó jogi szabályozástól függött volna, hogy az anyaországi családoknak havi 20 ezer, vagy 20 forintjukba került volna a határon túli magyarok állampolgársághoz jutása. Amely jogi szabályozás megalkotása elképzelhetetlen lett volna az országgyűlésben amúgy többségben lévő MSZP nélkül, mivel két harmados törvényről volt szó.
De szólni kell a károkról is. Sokan úgy dekódolták – egyébként hibásan – a népszavazás eredményét, hogy az anyaországi magyarok megtagadták véreiket. Olyan emberek is felkapták a fejüket a népszavazás alkalmával, akik korábban nem foglalkoztak politikával. Magyarán az egyszerű emberek magyar egységérzése szenvedett csorbát. Ugyanakkor akik első indulatukban erdélyiként az anyaországi magyarok ellen fordultak – elfeledve, hogy mégiscsak az állampolgárság kiterjesztését támogatók voltak többségben, a csekély többség a nemzetellenes baloldal hecckampányának eredménye volt –, nem sokkal jobbak a románozó anyaországiaknál. Nemzetellenes, bomlasztó erők vannak itthon is, elég beleolvasni a magyar álbaloldalt ajnározó sajtóorgánumok tudatmételyező szövegeibe. Nálunk is le lehetett fasisztázni Nyirő Józsefet, lehetett gyalázni Wass Albertet. A törésvonal nem az anyaországiak és a határon kívül élő magyar között húzódik, hanem a globalista gyarmatosításnak itt is, ott is behódoló nemzetellenes erők, valamint a nemzeti építkezés, a magyar megmaradás és gyarapodás erői között. Aki differenciálás nélkül „táposoz”, aki a magyar állampolgárokról sommásan mond véleményt, ugyanúgy az előbbieket támogatja az utóbbiakkal szemben, mint a testvéreik ellen szavazó anyaországiak.
Távlatok
Lassan történelmi távlatból lehet megítélni azt a népszavazást, amelynek következményeként a média hónapokon keresztül az egyik legfontosabb, a mindennapok rohanásában az anyaországban feledésbe merülő kérdésről, a Trianonban eldöntött szétszakítottságunkról, valamint annak egyik orvoslási lehetőségéről szólt. A népszavazás tette elsőrendű köztémává a magyar állampolgárság kiterjesztésének kérdését, tette megkerülhetetlen problémává a politikai elit számára. Valószínűsíthető, hogy a kérdés 2010-es határozottsággal és sürgősséggel való rendezése nem történt volna meg a tíz évvel ezelőtti népszavazás nélkül. Az pedig szinte biztos, hogy az akkori aktusnak köszönhető: a könnyített honosításról szóló törvényt rég nem látott egységben, elsöprő többséggel fogadták el – mindössze Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba szavazott nemmel.
A népszavazás jelentős mértékben hozzásegített ahhoz, hogy kihasználjuk a létező magyar politikai mozgásteret, hogy a magyar parlament olyan állampolgársági törvényt fogadjon el, amely megfelel a magyar érdekeknek, a magyar egységgondolatnak. És természetesen a magyar kormány által meghirdetett, határokon átívelő magyar nemzetegyesítés gondolatának.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A Don-kanyarban elesett honvédekre emlékeztek a Katrosában
Kézdiszentlélek, Kiskászon és Kézdiszárazpatak érintésével huszonnégy kilométeres gyalogtúrát szervezett szombaton a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezete a Katrosába a Don-kanyarban 1943 januárjában elesett magyar honvédek emlékére.
A vármegyések reggel indultak a Gábor Áron térről, és délben érkeztek a Katrosa csárda elé, ahol az idősebbek és más helységből érkezők csatlakoztak a túrázókhoz, és együtt vonultak fel a megemlékezés helyszínére, a Hargita megyében található Bellő-tetői kettős kereszthez. A kezdeményezőkkel együtt emlékezett a Pro Vita Siculorum Egyesület, a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki és sepsiszéki állománya, az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület, a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak képviselete, illetve magánszemélyek.
Elsőként Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője méltatta a magyar honvédek hősi helytállását. „Azt mondják nekünk – hangoztatta –, hogy az autonómiáért kell harcolnunk, az a jövőnk, az a szabadságunk kulcsa. Nekünk, ha furcsán is hangzik, már megvan az autonómiánk, hiszen magyarul beszélünk, bárhol kérhetjük, hogy anyanyelvünkön beszéljenek velünk, ha céget alapítunk, nevét magyarul is kiírhatjuk. Ha úgy vesszük, ez már autonómia, de sokan nem élnek ezzel a lehetőséggel, és mégis autonómiát kiabálnak, holott ott a kezükben a kulcs, csak még nem tették be a zárba és nem fordították el.” A HVIM szóvivője úgy vélekedett, szabadságunk csakis Erdély függetlenségével lehetséges, azt viszont ki kell harcolni, petícióval, sétával és egyéb hasonló eszközökkel nem lehet elérni.
Mike Bernadett, a kézdivásárhelyi Református Kollégium tanulójának szavalata után Szima Csaba helytörténész a doni tragédiáról és annak előzményeiről beszélt, hangsúlyozva, hogy a II. Magyar Királyi Hadsereg nem futamodott meg gyáván – ahogy azt a hivatalos magyar történetírás állítja –, a hiányos fegyverzettel, felszereléssel és téli ruházattal rendelkező magyar csapatok hősiesen helytálltak, a szovjetek veszteségei számokban majdnem ugyanakkorák voltak, mint a magyaroké. A megemlékezés koszorúzással és himnuszaink eléneklésével ért véget, a Bellőről való levonulás után a szervezők sült szalonnával és forralt borral kínálták meg a résztvevőket.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Makovecz Imre grafikái Kézdivásárhelyen
A kézdivásárhelyi Gyűjtemények Háza 39. tárlataként nyílt meg szombaton délelőtt több mint száz érdeklődő jelenlétében Makovecz Imre grafikáiból és rajzaiból kiállítás.
A rendkívül értékes anyag A Magyar Művészetért Élőtárlatából dr. Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díjrendszer elnöke által szervezett nem mindennapi székelyföldi vándorkiállítás révén jutott el Kézdivásárhelyre a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állománya támogatásával. Gyergyócsomafalva és Gyergyóalfalu után Háromszéken csak Kézdivásárhelyen kerül közszemlére a huszonkilenc grafika és hét rajz.
Makovecz Imre (1935–2011) Kossuth-díjas világhírű építész életpályáját, Erdélyben, a Székelyföldön található templomait dr. vitéz Ambrus Ágnes ny. egyetemi adjunktus mutatta be, méltatta a magyar organikus építészet mesterét, aki már akkor nemzetegyesítésben gondolkozott, amikor sokan erről még álmodni sem mertek. Ifjú Gál Zoltán építész szakmai szempontból méltatta nagy elődje és példaképe munkásságát, aki élete során közel ötszáz épületet tervezett, aminek hozzávetőlegesen a fele épült meg. „A mester szerint az épületnek úgy kell kinéznie, mintha az alja a földből nőtt volna ki, a teteje pedig az égből ereszkedett volna alá, és a kettő találkozása a mi világunk, a teremtett embereké, és nekünk az a dolgunk, hogy ezt a két világot összekössük” – mondotta a fiatal építész. Ezt követően vitéz Orbán Imre népművész, a Történelmi Vitézi Rend csíkszéki székkapitánya az általa fából elkészített Makovecz-mellszobor születéséről szólt, azt is beismerve, hogy soha nem találkozott a nagy építésszel. A mellszobrot alkotója és ifjú Gál Zoltán leplezte le. Vitéz Beke Ernő, a Gyűjtemények Háza tulajdonosa emléklappal köszönte meg rendtársa munkáját. A megnyitó végén dr. Szántó Bíborka, a BabeşBolyai Tudományegyetem adjunktusa Makovecz Imre írásaiból olvasott fel, Mike Bernadett, a Református Kollégium tizedik osztályos tanulója A megborjúzott ember történetét mesélte el. A tárlatmegnyitó a Molnár Józsiás-iskola zenetagozatos tanulóinak műsorával ért véget. A tárlat március 14-ig naponta 8–18 óra között ingyenesen látogatható. Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A hős honvédekre emlékeztek Nagybaconban
Alig múltak el 1989 decemberének történései, a nagybaconiak már megemlékezésre készültek. Volt is miért készülődniük: a két világháborúban 147 falustársuk veszett oda, ám áldozatvállalásukért soha köszönetet nem mondhattak.
Az első rendezvényeken még sok olyan hadfi vett részt, aki átélte a háború borzalmát, ám időközben sokan nyugodni tértek, mára hírmondónak alig hatan maradtak. A kevésnek is fogytán az ereje: Mokán Ferenc, Baló András, Kiss Árpád, Virág Mihály, Nagy B. Sándor és Nagy Máthé Árpád közül már csak az előbbi négynek engedte egészsége, hogy részt vegyen a rendszeresen pünkösd másodnapján tartott főhajtáson. Hetven esztendővel a világégés lezárulta után szülőfalujuk tapssal jutalmazta kiállásukat.
A református templomban Molnár Sándor lelkipásztor János evangéliumából vett igére alapozott prédikációjában a haszontalan háborúkról beszélt: mindegyiket az igazságosság nevében indítják, ám nem számolnak azzal, hogy mennyi szenvedést okoz. Feladatunk – mondotta a tiszteletes –, hogy az igazságot a mindennapokban keressük, s ha tehetjük, cselekedjünk úgy, hogy az ellenségeskedésnek elejét vegyük.
A Kós Károly tervezte református kultúrház falán elhelyezett Nagybaczoni Nagy Vilmos-emlékplakettnél a Történelmi Vitézi Rend nevében Dimény János, a Baróti Szabó Dávid Középiskola igazgatója mondott beszédet. Szólt az Erdővidékről származó kilenc – köztük hat Bacon községi – tábornokról, majd a székelyek szabadsághoz való ragaszkodását emelte ki: ha van Európában olyan népcsoport, amely megérdemli, hogy sorsát saját kezében tartsa és jövőjéről döntsön, az évszázadokon keresztül a határokat védő székely nép az.
A felújított központi parkban Simon András polgármester a veteránok példamutató kitartásáról beszélt, s arra kérte az egybegyűlteket, a hazájukért és népükért vérüket hullajtókra egy perc néma csenddel emlékezzenek. Nagy Kinga Sarolta történelem szakos tanár a falu háborús vesztességeit vette számba: nincs olyan család, amely valamilyen módon ne lett volna érintett – mondotta. A hősök napjának egyik első szervezője, a falut harminc esztendeig református lelkészként szolgáló Bereczki László a megemlékezés fontosságát emelte ki, s az utókort adósnak mondotta, amiért sem a harcokban elesett, sem a hazatért honvédeknek évtizedekig nem adóztak.
Az eseményen fellépett a nagybaconi fúvószenekar, a nyugdíjasklub Őszi Csokor Dalköre, a Benedek Elek Művelődési Egyesület Dalköre, a Konsza Samu Gimnázium xilofoncsoportja, szavalt Lakatos Ágnes, Bardocz Boglárka, Bartha Imre, Molnár Erzsébet, énekelt Szabó Tamara.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Főhajtás a honvédek előtt Baróton
A baróti református templomban ismét honvédtalálkozót tartottak szombaton. Az ünnepeltek közül már alig hatan voltak jelen – a tizenöt esztendővel ezelőtt tartott első eseményen még háromszáznál többen –, de az egykori frontharcosok hozzátartozóinak és a vendégeknek köszönhetően így is szinte megtelt Isten háza. Az Erdővidék minden szegletéből és az anyaországból érkezettek úgy fogalmaztak, fontosnak tartják, hogy jelen legyenek, mert magyarságukban és hitükben megerősödve térnek haza.
A tizennyolcadik találkozót – volt esztendő, amikor kétszer is összegyűltek – a gróf Tisza István Dalárda bevonulása nyitotta meg, majd a református egyházközség Zathureczky Gyula Kórusa lépett fel. Balla Barna tiszteletes Pál apostol Timóteushoz írt második leveléből vett igére alapozta az istentiszteletet. Az egykori honvédek minden körülmények között tették feladatukat, nem hátráltak meg akkor sem, ha fegyverropogás és bombarobbanás közben kellett a hazát megvédeni. Honvédő harcukat más eszközökkel folytatták, amikor a frontról vagy fogságból hazatérhettek szülőföldjükre: hittek abban, a haza nem veszett el csak azért, mert a térképet átrajzolták, családot alapítottak, és munkahelyükön dolgoztak azért, hogy továbbra is magyar maradjon e vidék. A málnási lelkipásztor arra kérte az egybegyűlteket, most anyanyelvünk megőrzésével, dalaink éneklésével és hitbéli megerősödéssel védjék a hazát.
Boér Imre nyugalmazott tanár, az egykori frontharcosok „számtartója” úgy becsülte, a hetven éve véget ért harcokban mintegy háromezer erdővidéki férfi vehetett részt, közülük háromszázan a harctereken, négyszázan pedig fogságban vesztették életüket. Tizenöt esztendővel ezelőtt szinte szűknek bizonyult a régi baróti református templom, manapság viszont talán csak harmincöten élnek közülük. A Boér Imre által mondottakat az 1925-ben született székelyszáldobosi Benkő Vilmos erősítette meg, majd szólt bevonulásáról, fogságba kerüléséről és az Arhangelszkben töltött nehéz évekről. Murányi Levente volt jobbikos képviselő történelmi eszmefuttatásában elítélően szólt a trianoni diktátumról – véleménye szerint Wilson amerikai elnök és a szabadkőművesek műve volt –, az első, majd a második bécsi döntést viszont újkori történelmünk egyik legjelentősebb pillanatának tartja.
A honvédtalálkozók örökös résztvevője, a Jobbik borsodi elnöke, Miklós Árpád köszönetet mondott a honvédeknek, amiért a haza érdekében áldozatokat hoztak, majd napjaink politikai történéseire tért ki. Mint mondotta, a liberalizmus jelenleg a legnagyobb ellenségünk: a gyermekek csonka családban nőnek fel, a fiatalok önző módon és könnyű szívvel hagyják el szülőföldjüket, helyükre pedig menekülteket próbálnak telepíteni. Hogy ennek gátat lehessen vetni, az szükséges, hogy a ma fiataljai az egykori honvédeket válasszák példaképüknek. Vitéz Nagy Zoltán azon frontharcosokról emlékezett meg, akiktől honvéd határőr egyenruhájának darabjait kapta, majd örömét fejezte ki, hogy a hagyományőrzés egyre többeknek fontos.
Vitéz Máthé Lóránt Pál a magyar hazáért küzdőket köszöntötte, s tolmácsolta a Történelmi Vitézi Rend országos törzskapitánya, Lázár Elemér jókívánságait a honvédtalálkozók szervezőjének és éltetőjének, Krizbai Imre lelkipásztornak. A nemsokára nyugalomba vonuló baróti tiszteletes iránti nagyrabecsülésüket a templomnyi résztvevő felállással és hosszan tartó tapssal fejezte ki.
A templom előtt álló, a magyar hadsereg 1940. szeptember 12. bevonulásának emlékét őrző kopjafa megkoszorúzása előtt szólították a jelen levő honvédeket: Boér Imre (Barót), Benkő Vilmos (Székelyszáldobos), Mokán Ferenc (Nagybacon), Román Jenő (Barót), Albert András (Olasztelek) és Tánczos Sándor (Vargyas).
Az eseményen fellépett még Ilyés Zsolt (zongora) és Ilyés Hunor (hegedű), valamint Szuroczky Judith Laura és Fogarasi József szavalt.
Hecser László
Háromszék
Erdély.ma

Honvédtalálkozó Baróton
Kövessük példájukat, a honvédbecsületet
Mint már beszámoltunk róla, augusztus elsején a 18. erdővidéki honvédtalálkozót tartották Baróton, a református templomban. A találkozón hat volt veterán katona jelent meg: Benkő Vilmos Székelyszáldobosról, Tánczos Sándor Vargyasról, Boér Imre és Román Jenő Barótról, Albert András Olasztelekről (ő volt a legidősebb, 93 éves) és Mokán Ferenc Nagybaconból.
Egyikük, Boér Imre, a találkozón elmondta, hogy a második világháborúban Erdővidékről összesen mintegy háromezer katona vett részt, háromszázan elestek a fronton, mintegy négyszázan fogságot szenvedtek. Jelenleg, tudomása szerint harmincöten vannak még életben, akik közül a legidősebb a vargyasi Lázár Imre, 101 éves. Ezután saját sorsáról ejtett néhány szót: a háború miatt félbeszakadt tanulmányait 1948-ban folytatta, tanító lett, először Székelyudvarhelyen, majd Szentkeresztbányán, de leste az alkalmat, hogy szülőföldjére hazakerülhessen, ami végül 1957-ben sikerült neki. „Eredj, ha tudsz” – idézte végül az ismert Reményik-verset, talán mindazok okulására, akik sem háborút, sem fogságot nem kell ma megjárjanak, ám szülőföldjüket mégis hátrahagyják a jobb élet reményében.
Az 1925-ben született Benkő Vilmos is felszólalt: meghatóan búcsúzott a találkozókat tizenöt éve szervező Krizbai Imre lelkipásztortól, és néhány szóban idézte azokat a szenvedéseket, melyeken átment, s melyeket a ma élők talán elképzelni sem tudnak. Tizennyolc napig utaztatták őket a zsúfolt vonaton Szibériába, javarészt víz nélkül, ott negyvenfokos hideget kellett elviseljenek rabruhában, hiányos öltözékben.
Murányi Levente magyarországi politikus úgy vélte, rossz idők közelegnek, melyekben az eddigieknél is nagyobb szükség lesz olyan emberekre, mint egykori honvédjeink voltak, olyan helytállásra, milyent ők tanúsítottak. „A harmadik világháború már elkezdődött, a magyar nemzet valakik számára útban áll, és semlegesíteni akarják”, mondta. Hasonlóképpen szólt Miklós Árpád történész is, aki ugyancsak Magyarországról jön el már évek óta rendszeresen a találkozóra: szerinte a második világháborút megnyerő nemzetek a sírgödör szélére juttatták Európát, ám arra biztatott, vessünk bizalmat a családi és a nemzeti értékekbe, ahogy a honvédek is tették, s akkor jövőnk nem veszhet el.
Az erdővidéki felmenőkkel rendelkező vitéz Nagy Zoltán ezúttal is eredeti honvédruhában jelent meg a találkozón, és arra intett, kövessük hagyományainkat, és kövessük azokat a példákat, melyeket hős honvédjeink mutattak fel számunkra. Végül Máthé Lóránt Pál, a Történelmi Vitézi Rend tagja vitéz László Elemér üzenetét tolmácsolta a nyugdíjba vonulás előtt álló Krizbai Imre lelkipásztornak, abban a Vitézi Rend erdélyi törzsállománya nevében megköszönték neki a volt honvédekért vállalt áldozatos munkát, de egész közösségünkért kifejtett tevékenységét is.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Megtiltották a Székely Hadosztályra való emlékezést
Tegnap délelőtt tíz órakor Kézdivásárhelyen az egykori hadapródiskola előtti Kratochvil Károly-szobornál emlékezett volna a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Történelmi Vitézi Rend a Székely Hadosztályra és annak legendás parancsnokára. A rendezvény megtartását november 26-án jóváhagyta a város polgármestere, és a rendőrség is láttamozta a kérést.
Tegnap a csendőrség megtiltotta az ünnepség megtartását, és a vármegyések is úgy döntöttek, nem húznak ujjat a hatósággal. A Történelmi Vitézi Rend tucatnyi tagja a Gábor Áron téren, a Gyűjtemények Háza előtt összegyűlt ugyan, de ők sem mentek a szoborhoz, a koszorúzást pedig délutánra halasztották. A Székely Nemzeti Tanács előző nap koszorúzott. Két csendőrfurgon és egy rendőrkocsi a főtéren körözött, akárcsak előző nap, amikor a rendőrök és a csendőrkatonák az esti órákban mindenkit igazoltattak. Fél tizenegykor megjelent a főtéren a Román Hírszerző Szolgálat pirotechnikai járműve. Egyik tűzszerészük fémdetektorra hasonlító eszközzel végigkutatta a főtéri parkot, majd a Vigadó épületét. Valószínűleg bombát keresett.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hetvenhárom éve történt
Tisztelgés a doni hősök emléke előtt 
A II. világháború során a Don-kanyarnál és keleti fronton elesett magyar katonákra emlékeztek kedden este Sepsiszentgyörgyön, a belvárosi református templomban.
A Történelmi Vitézi Rend sepsiszéki állománya által szervezett főhajtáson többek között részt vettek a Szilaj és Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület Fazakas Péter és dr. Kádár László által vezetett huszárjai, Kulcsár-Terza József és Nagy Gábor személyében pedig az MPP megyei és megyeszékhelyi elnöksége is képviseltette magát. 
– Amikor hősökre emlékezünk, általában a csatákban életüket vesztett katonákra gondolunk, ebben az esetben viszont méltán nevezhetjük hősöknek a Donnál 1943. január 12-én elkezdődött orosz offenzíva túlélőit is. Éppen ezért az elesetteken kívül legyen áldott mindazok emlékezete is, akik szenvedő alanyai voltak az akkori borzalmaknak, de átvészelték azokat – fogalmazta meg véleményét Papp Attila református lelkész a megemlékező istentiszteleten. 
A doni katasztrófához vezető eseményeket Nagy Zoltán, a Történelmi Vitézi Rend korhű honvéd egyenruhába öltözött törzskapitánya elevenítette fel. Elmondása szerint, bár a sztálingrádi megtorpanás után a magyar hadvezetés előtt is világossá vált, hogy a németek villámháborús terve kudarcot vallott, Hitler nyomására kellett felállítani és kiküldeni az orosz frontra a II. Magyar Hadsereget. Ennek hatalmas emberveszteséggel járó szétzúzásához, az elavult fegyverzeten kívül, a -30 fokos hideg is hozzájárult, melyet az állománynak nyári öltözetben kellett elviselnie.
A rendezvény a templomkertben felállított II. világháborús emlékmű megkoszorúzásával és himnuszaink eléneklésével ért véget.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Átadták a Németh Géza-emlékdíjat
A kászonaltízi András Ignác helytörténész-iskolaigazgatót és tanítványát, Bartha Kingát jutalmazták Németh Géza-emlékdíjjal vasárnap a csíkszeredai református templomban elismerésül, hogy példaértékű tevékenységükkel hozzájárulnak a magyar kultúra megőrzéséhez és megmaradásához.
A Németh Géza-emlékdíjat immár tizenhatodik éve a magyar kultúra napjához legközelebb eső vasárnapon adják át a csíkszeredai református templomban, az istentiszteletet követően. Csikós Klára, a Németh Géza Egyesület elnöke a díjjal kapcsolatban elmondta, céljuk, hogy a magyar kultúra megőrzéséért tevékenykedő pedagógusok munkáját kitüntessék és a figyelmet rájuk irányítsák.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja az eseményen elmondta, „a haza ott van, ahol egyazon kulturális nyelvi közösség él. A haza mi vagyunk, akik együtt énekelünk a történelmi körülményektől függetlenül. Így joggal mondják, hogy himnuszunk ima”. Köszöntőjében ugyanakkor abbéli örömének adott hangot, hogy öt év után is sokan gondolják úgy, hogy kérelmezik honosításukat, ezáltal erősítve a magyar nemzetet.
András Ignác a Kriza János Néprajzi Társaság egyik alapító tagja, hazai és magyarországi konferenciákon ismerteti kászoni gyűjtéseit, neve egyre gyakrabban tűnik fel szakmai és kulturális folyóiratokban. Munkái közül a Kászonszék népi gyógyászatát és a kászoni oktatás évszázadait bemutató köteteit emelte ki a laudátor, de rendhagyó útikönyvére is felhívta a figyelmet. „Az egyesület ma olyan pedagógust tűntet ki, aki valóban kiemelkedő tevékenységével hozzájárul a magyar kultúra megmaradásához, továbbadásához” – fogalmazott Balázs Lajos néprajzkutató.
Bartha Kinga gyerekkori álma, hogy tanítónő, óvónő lehessen. A Bod Péter Tanítóképző elvégzése után a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen tanult, ősztől pedig óvónőként dolgozik. Néptáncot és népdalokat tanít, most már az ő dolga, hogy átadja a kászoni kultúrát az eljövendő nemzetségnek – méltatta egykori tanára.
Az emlékdíjjal járó festményt Xantus Géza csíkszeredai képzőművész, a pénzjutalmat Sógor Csaba EP-képviselő ajánlotta fel. Az ünnepi alkalmat szebbé tette Kelemen Csongor, az '56-os Vitézi Rend törzskapitányának szavalata, valamint a díjazott Bartha Kinga éneke. Az ünnepség a székely himnusz eléneklésével zárult.
Iochom Zsolt. Székelyhon.ro

A kormányzó emlékét idézték
A Vitézi Rend által a kézdivásárhelyi református temetőben 2013. december 7-én felállított monumentális méretű, Horthy Miklós domborművével díszített kopjafánál a Történelmi Vitézi Rend és a Vitézi Rend képviselői közösen rótták le kegyeletüket a rend alapítójának emléke előtt kedd délután. 
Megemlékeztek arról, hogy 1957. február 9-én hunyt el a portugáliai Estorilban vitéz nagybányai Horthy Miklós altengernagy, a Magyar Királyság kormányzója. Horthyról Ambrus Ágnes ny. egyetemi adjunktus, a Történelmi Vitézi Rend hadnagya tartott rövid méltatást, majd Mike Bernadett, a Református Kollégium tanulója Wass Albert Hová, Uram, hová... című versét adta elő. Az áldás és koszorúzás után ima és himnuszéneklés következett. Hasonló rendezvény zajlott Sepsiszentgyörgyön: a közös temető Hősök parcellájánál az Erdélyi Vitézi Rend (EVR) emlékezett – tájékoztatott Nyáguly Vilmos, a rend sajtóreferense. Dajka Mihály csíkszentkirályi tárogatós nyitó játéka után dr. Székely Zsolt, az EVR törzskapitánya emlékeztetett a kormányzó gazdasági haladást hozó 17 esztendejére, amely alatt „halálából feltámasztotta az akkori Kis-Magyarországot”. Ferencz Botond orbaiszéki hadnagy elmondta Kisfaludi Károly Rákosi szántó című versét. Áldást mondott Bucsi Zsolt Tamás sepsiszentgyörgyi vártemplomi lelkész. 
(iochom/kgy. z.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A bécsi békekötésre emlékeztek
A Bocskai Napok keretében a vallásszabadságról is megemlékeztek Nyárádszeredában. Négyszáztíz éve a bécsi békével ért véget a nemzet egyetlen győztes szabadságharca.
Isten emlékezni tanítja az ő népét, mert emlék nélkül gyökértelen lesz egy nemzet. Ha úgy emlékezik egy nép, hogy Istenről sem feledkezik meg, akkor lesz ereje a jövendőre, és lesz megtartatása is – hangoztatta Székely Endre lelkész a református templomban tartott istentiszteleten. A Bocskai Dalkör műsora után a templom előtti téren álló szobornál helyezték el az emlékezés koszorúit Nyárádszereda anyaországi testvértelepüléseinek, a szeredai egyházak, iskolák, civil és politikai szervezetek képviselői, önkormányzati és megyei elöljárók, valamint a Történelmi Vitézi Rend képviselői.
Bocskai István nyárádszeredai szobra időrendben a harmadik a tiszteletére állítottak sorában: ezelőtt száztíz esztendővel, 1906-ban, a bécsi béke évfordulóján készítette a székely nép. Az elsőt az Országházban állították fel, a másodikat a Hősök terén, Budapesten. A nyárádmenti településen eredetileg csupán egy szerény emlékoszlopot állítottak volna a fejedelmi béke tiszteletére, de annyi pénz gyűlt, hogy a fiatal marosvásárhelyi szobrász, Horváth Géza bronzszobrot készített. Ahogyan Bocskait háromszor kiáltották ki uralkodónak, úgy nyárádszeredai szobrát is háromszor állították fel a város főterén, hisz a két világháborút követő impériumváltáskor a román hatalom egyik első intézkedése a székely jelkép eltüntetése volt. Egyébként a „szablyás fejedelemnek” Genfben, a reformáció emlékfalánál is szobra áll, ezt azzal érdemelte ki, hogy kivívta a vallásszabadságot biztosító bécsi békét.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

Zászlóözön a Gábor Áron téren
Legnagyobb nemzeti ünnepünkön, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 168. évfordulóján Kézdivásárhely díszbe öltözött, a villanyoszlopokon nemzeti színű és székely zászlókat, valamint a város lobogóit lengette a Nemere. A magyarországi testvérvárosok közül Szentendre, Hatvan, Paks, Terézváros, Mezőhegyes, Gyöngyös és Mezőkövesd küldöttei ünnepeltek együtt a céhes város lakóival.  
Az ünnepségsorozat a református templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd a hagyományhoz híven a főtéri rendezvény megkezdése előtt a város iskoláinak küldöttei rótták le kegyeletüket, és helyezték el az emlékezés koszorúit Bem József, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Turóczi Mózes szobránál és kriptájánál, illetve a Szacsvay-domborműnél, a Molnár Józsiás-mauzóleumnál, a világháborús hősök emlékművénél. 
A főtéren mintegy négy-ötezer fős tömeg gyűlt össze, az ünnepség az általános és középiskolák felvonulásával kezdődött – több tanintézmény magyarországi testvériskolája küldöttségével közösen vonult fel –, majd a hagyományőrzők, a civil szervezetek – a Kézdiváshelyi Nők Egyesülete, a Történelmi Vitézi Rend – és a huszárok következtek. Felvonultak a Székely Virtus kézdiszéki huszárjai, a torjai huszárcsapat, a Vetró András százados vezette Hagyományőrző Csapat, a Vass László ezredes által vezetett Szegedi 3-as Honvéd Zászlóalj Hagyományőrző Egyesület, a 15. Székely Határőr Gyalogezred bélafalvi Tuzson János Szakasza, a tápióbicskei tüzérek és betyárok, a 15. Székely Határőr Gyalogezred gelencei ütege. Felvonultak Bélafalva, Bereck, Kézdimartonos, Kézdisárfalva, Csernáton, Esztelnek, Gelence, Kézdiszárazpatak, Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek, Lemhény, Kézdialmás, Ozsdola, Szentkatolna, Futásfalva és Torja lovas-szekeres küldöttségei. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi tagjai nagy méretű székely zászlót vittek. A zászlós felvonulás immár második éve a leglátványosabb momentuma az ünnepségnek, ezúttal ötven kézdiszéki lovas vonult fel nagy méretű székely és magyar lobogóval kezében.  A központi ünnepség a Református Kollégium zenekarának és tanulóinak dalával kezdődött, a rendezvényen, mint minden évben, közreműködött a Tanulók Klubja fúvószenekara. „Lészen ágyú – mondotta Gábor Áron, és ezzel a mondattal gyakorlatilag aláírta a halálos ítéletét” – hangoztatta beszédében Bokor Tibor polgármester. Ma nem fegyverektől, összecsapásoktól kell tartanunk, folytatta, ma annak vagyunk tanúi, hogy ha valaki a hatalomnak nem tetsző véleményt vállal fel, kitartóan képviseli egy közösség álmát, vagy egyszerűen csak magyar, Gábor Áronhoz hasonlóan végzi. „Viszont nem csatában, tisztességgel adja életét, mint a berecki ágyúöntő, nem emelt fővel vonul be a hősök panteonjába, hanem bíróságon, ügyészségen, titkosszolgák által meghurcolva, becsületében megsértve folytat szélmalomharcot a hatalommal, így ott tartunk, mint 1848-ban” – hangsúlyozta Bokor.
Ünnepi beszédet mondott Horváth Zoltán atya, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa, Molnár Balázs, a Nagy Mózes Elméleti Líceum tizenegyedikes tanulója, a Zúg március szónokverseny idei győztese pedig az ifjúság gondolatait fogalmazta meg. A rendezvény díszmeghívottja, Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője arról szólt, hogy napjainkban a bürokrácia miatt mennyire nehézkes az örökbefogadás, és azt is kiemelte, hogy az iskolát végzett ifjak kirepülnek a nagyvilágba, ahol mások szolgái lesznek, nekik itthon, a szülőföldön kellene megtalálniuk a megélhetést becsületes munkával.  Ezt követően a Csíki Játékszín művészei léptek a pódiumra, Márdírosz Ágnes népdalt énekelt, Puskás László pedig Tompa László versét mondta el. Mitykó Zsolt, Mezőhegyes testvérváros polgármestere egy nemzeti lobogót adott át Bokor Tibornak, amelyet Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke adományozott a kézdivásárhelyieknek. Az ünnepség végén áldást mondott Horváth Zoltán atya és Beder Imre református lelkipásztor, majd koszorúzás és himnuszaink eléneklése következett.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megmentenék a síremléket 
Évekkel ezelőtt elevenítette fel a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés nagykárolyi csapata azt a kezdeményezést, mely során honvédek sírját keresik fel.
Nemcsak nemzetünk nagyjait illeti meg a dicső főhajtás, hanem azokat is, akik a mieink, Nagykároly szülöttei voltak, s tetteikkel fontos szerepet játszottak az 1848–49-es forradalomban, vallják a nagykárolyi MIK szervezetének tagjai. Ezen indíttatástól vezérelve szervezik meg évek óta azt a főhajtást, mely során felkeresik a Mesterrészi római katolikus és a református temetőben nyugvó egykori honvédek sírját.
A ’90-es évek elején Hevele Imre atya, a nagykárolyi Szentlélek templom plébánosa kezdeményezte azt, hogy a világháborús és az 1848-as katonai sírokat koszorúzzák meg. Egy lelkes csapattal éveken keresztül meg is tette, azonban halálát követően mindez feledésbe merült. Romát Sándor nagykárolyi régész-történész, a MIK titkára, aki maga is a csapat tagja volt anno, szerette volna, ha a MIK felvállalja ezt a feladatot.
„Bár úgy gondolom, nem elsősorban a MIK, sokkal inkább a helyi önkormányzat, érdekvédelmi szervezet feladata lenne mindez, vagy éppen azé az egyházé, amelynek temetőjében az illetők nyugszanak, de ha más nem teszi meg, akkor nekünk kötelességünk cselekedni” — mondta Romát.
A nagykárolyi Mesterrészi római katolikus temetőben nyugszik Kovrig Artúr egykori 1848-as tábori lelkész. Korának megbecsült alakja volt ő, aki a forradalmat követően politikai pályát is befutott helyi szinten. Síremléke ma omladozik, repedések barázdálják. A MIK tagjai, együttműködve a Történelmi Vitézi Rend Nagykárolyi Székének tagjaival, szeretnék az illetékesek figyelmét erre felhívni, hogy történjen valami a megmentése érdekében.
Kovrig sírján kívül még két nagykárolyi szabadságharcos sírjáról tudnak a szakemberek. Sütő Mihály és Tóth Lajos honvéd huszárhadnagy a református temetőben nyugszanak, az ő sírjaik lényegesen jobb állapotban vannak.
Tőtős Tímea. frissujsag.ro

Elfeledett vértanúk
A bibarcfalviak áldozata nem volt hiábavaló
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után az osztrák önkényuralom ellen kibontakozott ellenállási mozgalomban szép számban vettek részt bibarcfalviak. Köztudott, hogy a titkos katonai szervezkedéseket felgöngyölítették, tizenegy bibarcfalvi került a vádlottak padjára, közülük hármat 1854-ben kivégeztek. Szombaton rájuk emlékeztek a falu iskolája előtt állított kopjafánál.
A megemlékezésen kevesen vettek részt. A Történelmi Vitézi Rend Bardocz- Miklósvárszéki törzsének tagjai és a bibarcfalvi Gyöngyvirág Nyugdíjas Egyesület néhány képviselőjén kívül alig volt más megemlékező. Ez annak is tulajdonítható, mint azt Szabó Miklós, a vértanúk emlékére három évvel ezelőtt kopjafát állító rend tagja megfogalmazta, hogy bár az aradi és a bibarcfalvi vértanúk között mindössze számbeli különbség van, hiszen ugyanazon eszmékért harcoltak mindnyájan, a bibarcfalviakra valahogy mégis fátylat borított a történelem.
A megemlékezésen a Történelmi Vitézi Rend Bardocz-Miklósvárszék törzsének székkapitánya, Bartha Imre mondott beszédet. Felelevenítette a 165 évvel ezelőtt indult ellenállási mozgalom részleteit, elmondva, hogy az 1848–49-es szabadságharc leverése után Erdélyben ostromállapot uralkodott, mely időszakot, a nagyszámú akasztások miatt, kötélkorszaknak is nevezik. E rendszerben bontakozott ki az ellenállás, kereteiben 1851 és 1853 között Székelyföldön két titkos, katonai jellegű szervezkedéssel.
A bibarcfalviak az 1852 júliusában kezdődő, Bardoczszékre, Háromszékre és Alcsíkra kiterjedő második, a vezetője után Váradi József-féle mozgalomként ismert szervezkedésbe kapcsolódtak be. A szervezkedést 1853. október 6-án számolják fel, letartóztatva tizenegy bibarcfalvi polgárt is. Hármat közülük, Bartalis Ferencet, Bertalan Lászlót és Benedek Dánielt halálra ítélnek. Bartalist Váradival együtt 1854. április 29-én végzik ki, aztán május 27-én Bertalant és Benedeket is. A többieket 15-18 évig tartó várfogságra ítélik.
„A célért életüket adták, vértanú haláluk nem volt hiábavaló, mert az osztrák abszolutista kormányzat lemondott Magyarországnak az osztrák birodalomba való beolvasztásáról” – fogalmazott Bartha.
Továbbmenve megállapította, hogy az osztrákok által egykor ránk gyakorolt nemzetsorvasztó politika ma a román nacionalista megnyilvánulásokban éled újra.
Nyíltan ki kell állnunk ezek ellen, természetesen ma már nem fegyverrel, hanem a békés tiltakozás eszközeivel. Sajnos, mai ellenállásunkban magunkra vagyunk utalva, még az erdélyi magyar politikusokra sem számíthatunk. Ők is csak választási mézesmadzagnak használják a jogaink, autonómiánk kiharcolása érdekében írt és elmondott kortesbeszédeiket. A magyar széthúzás, marakodás újkori történelmét éljük, pedig eljött az utolsó óra. Ha ezt elszalasztjuk, már nem lesz szükség sem erdélyi magyar politikai pártra, sem erdélyi magyar politikusra – állapította meg.
A megemlékezést Virág Piroska, Urák Tímea, Molnár Kinga Regina és Domokos Balázs szavalatai, valamint Lakatos Ágnes éneke színesítette.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Történelmi emlékhellyé vált a Gac-oldal
Az álmukban legyilkolt honvédek, ártatlanok, a 2. és 3. tízes 284 udvarának épületei és mintegy 1500 gyergyószentmiklósi földönfutóvá válása saját szülővárosában kitörölhetetlen emlék.
Az 1944. szeptember 7-én éjszaka és az azt követő két nap történéseiről már nem csak óvatosan suttogva mesélnek. Szabó József János hadtörténész levéltári adatokkal is megalapozott munkája, és az időközben a megyei és a helyi lapokban megjelent tényfeltáró anyagok is tájékoztatnak. Van úgy, hogy az írás sem elég az intelmek megőrzéséhez, ezért vált a kilencvenes évektől figyelmeztető emlékhellyé a Gac-oldal. Békés emlékeztető hellyé.
A két tömegsírt, amelybe a névtelen áldozatokat hantolták a kiparancsolt felszegiek, bátor asszonyok gondozták addig, ameddig már nyíltan is lehetett emlékezni. Előbb Burján Gál Emil kápolnát jelképező térplasztikája jelzett a sírok fölötti mezsgyén, aztán a székesfehérvári Honvédség és Társadalom Baráti Kör kezdeményezésére és támogatásával a székesfehérváriak is emlékművet állítottak az onnan ide vezényelt, és itt életüket vesztett, a Szent István ezred pótszázad katonáinak. 2009-ben a helyi polgárok a gyergyószentmiklósi áldozatokra emlékeztető keresztet és névtáblát helyeztek el az oldalban.
Vasárnap délelőtt a Történelmi Vitézi Rend – Erdély szenteltetett kopjafát az itt nyugvó honvédek emlékére. Az esemény főszervezője a Gyergyószéki Vitézi Rend volt, élén vitéz Percze Ferencné Székely Ilona-Mária Gyergyószszék székkapitányával és vitéz ifj. Pál Károly hadnaggyal. A méltóságos rendezvényen v. Lázár Elemér országos törzskapitány köszöntötte az egybegyűlteket, köztük Czink Attila megbízott gyergyószentmiklósi alpolgármestert.
Dr. v. Ambrus Ágnes és Bajna György a tragikus eseményekről és a ránk maradt emlékek üzenetéről szólt. Mike Bernadett és Kercsó Attila mondott verset, illetve v. Czírják Edit Kopjafák című saját alkotását olvasta fel. Ezután v. Hunyadi László a Történelmi Vitézi Rend főkapitánya és v. Lázár Elemér országos törzskapitány leleplezték a kopjafát, amelyet nagytiszteletű Csedő István szentszéki tanácsos, nyugalmazott plébános áldott meg evangéliumi részlet felolvasása és rövid elmélkedés után.
A kopjafához koszorút helyeztek a vitézi szék, az erdélyi törzs, valamint Gyergyószék, Csíkszék, Háromszék, Kézdiszék, Sepsiszék, Bardóc- Miklósvárszék, Szováta és Sóvidék, Marosszék, illetve Szászrégen küldöttei. Magyarországról v. Béres Ferenc országos törzskapitány és v. Kerecsen László törzskapitány koszorúzott. A tartalmas megemlékezésen Mayer Róbert, ifj. Csibi András és Korpos Szabolcs zenetanárok muzsikáltak.
Bajna György
Székelyhon.ro

Mai vitézek méltatták a régiek példás cselekedeteit
Emlékünnepség Tordán a magyar hősök napján
A magyar hősökre emlékezett május 29-én, vasárnap a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB).
A Magyar Hősök Emlékünnepét egy 1917-ben született, majd sokáig betiltott törvény feltámasztásával, a magyar Országgyűlés jogszabályalkotásának köszönhetően 2001 óta – hivatalos megindoklással a Magyarország szabadságáért, függetlenségéért és fennmaradásáért küzdött hazafiak emlékünnepeként – minden május utolsó vasárnapján rendezik meg. A szervezésben a Tordai Magyar Kulturális Egyesület, a Vitézi Rend székei, az erdélyi magyar történelmi egyházak, valamint több hazai, anyaországi és Nyugaton élő magánszemély is részt vállalt. Az eseményen a tordai központi temető három helyszínén az 1944-es tordai csata áldozataira, a THHB néhai elnökére, vitéz Pataky Józsefre és a városból a második világháború lezárása után szovjet fogságba ártatlanul elhurcolt több száz magyar civilre emlékeztek.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Trianonra is emlékeztek Csíkszentdomokoson
Ünnepi szentmisén vettek részt az egykori politikai foglyok szombaton az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából Csíkszentdomokoson, ahol a Trianon évfordulójáról is megemlékeztek.
A szentmise után meglátogatták a falu nagy szülöttjének, Márton Áron püspöknek emléket állító múzeumot. Az emlékezés koszorúit helyezték el a múzeum bejáratánál felállított Szervátiusz Jenő alkotásánál. Lázár Csilla, a Márton Áron Múzeum megálmodója és igazgatója kalauzolta körbe az átkos kor meghurcoltjait a tárlaton.
Ezt követően Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségének elnöke házigazdaként köszöntötte a bajtársakat, külön köszöntve Sokoray Lászlót, az 1956-os Magyar Nemzetőrség dandártábornokát, Csige Sándor vezető konzult és Lázár Elemért, a Történelmi Vitézi Rend erdélyi törzskapitányát.
Az ünnepi megemlékezésen Csige Sándor, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja a Nemzeti összetartozás napjának fontosságáról beszélt. „2010-ben a magyar Országgyűlés június negyedikét, a trianoni békediktátum napját a Nemzeti összetartozás napjává nyilvánította” – ennek tiszteletére felolvasta az összetartozás melletti tanúságtételről alkotott törvényt teljes terjedelmében.
A folytatásban a csíkszentdomokosi Eleven tánccsoport sóvidéki és felcsíki táncokat mutattak be, Kelemen Csongor és Szilágyi Árpád szavalatával emelte a rendezvény ünnepélyességét. Salamon László, az ’56-os vitézi lovagrend erdélyi törzskapitánya egy kinevezést adott át Máté Viktóriának. Az ’56-os vitézi lovagrend világszövetsége Máthé Viktóriát kinevezte a világszövetség törzskapitány helyettesévé, és megbízta Hargita megye területén élő és tevékenykedő vitézek munkájának irányításával.
Kelemen Csongor, az '56-os Vitézi Rend törzskapitánya megjegyezte: ki kell bírni azt, hogy fölöttünk határoztak, és tovább kell folytatni a harcot. Ami a legfontosabb, hogy megmaradunk most is és a jövőben is annak és azoknak, akik fölött nem lehet határozni.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Trianon emléke
„Kilencvenhat éve szenvedünk”
Szombat délután Sepsiszentgyörgyön ötperces harangzúgással kezdődött a Trianonban 1920. június 4-én aláírt békediktátum évfordulójára meghirdetett megemlékezés, civil szervezetek képviselői szóltak a közel 200 fős hallgatósághoz. Kovásznán ifjak emlékeztek szép számban, Vargyason a HVIM és a VADFIE mozgósított.
A megyeszékhelyi rendezvényt szervező Sepsiszéki Székely Tanács nevében az egybegyűlteket köszöntő Gazda Zoltán hosszasan sorolta a Romániához csatolt erdélyi magyarság sérelmeit, melyeket 96 éve vagyunk kénytelenek elszenvedni a minket ellenségként kezelő román hatalomtól. Ezt követően Mihály István az Erdélyi Magyar Ifjak, Beke Zsolt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), Nagy Gábor Levente a Magyar Erdélyért Egyesület nevében, Ferenc Boglárka pedig az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviseletében szólt az egybegyűltekhez.
Kézdivásárhelyen szombat délelőtt kezdődött el egy spontán szervezkedés a Facebookon, ennek eredményeként délután mintegy húszan gyűltek össze az egykori katonanevelde előtti emlékműnél, nyilvános beszéd nem hangzott el.
Rendezvény Kovásznán is
Kovásznán a vajnafalvi református templomkertben emlékeztek Trianonra, beszédet Orbán Judit lelkipásztor mondott. Közreműködött a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat, illetve a helyi diákok: Gergely-Kovács Máté és Bajkó Nimród szavaltak, míg Orbán Klára egy történetet olvasott fel Trianonról. A megemlékezés fennköltségét fokozta a Gyerő Katalin vezette Népdalbarátok éneke.
Vargyason sem felejtenek
A megemlékezést a HVIM erdővidéki tagszervezete és a Vargyasi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (VADFIE) szervezte. Mintegy hetven személy vett részt, képviseltette magát a Történelmi Vitézi Rend bardoc-miklósvárszéki szervezete is. A beszédek sorát Ilkei Ferenc, Vargyas község polgármestere nyitotta, őt Kolumbán Attila és Kolumbán Ágota alelnök követte a HVIM, illetve a VADFIE részéről.
SzH-összeállítás
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Érmelléki zászló- és emlékműavatás a nemzeti összetartozás napján
Érmihályfalván ( Bihar m.) a június 12-i, vasárnap délelőtti istentiszteleten felavatták a Kárpát-medencei magyar református egyházkerületek közös zászlaját, valamint az Összetartozunk nevet viselő emlékművet. Igét hirdetett Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök.
Az eseményen mintegy háromszáz hívő mellett jelen volt Laky-Takács Péter kolozsvári magyar konzul, Rákosi Jenő, az Érmelléki Református Egyházmegye esperese, Érmihályfalva magyarországi testvértelepüléseiről pedig Kovács Péter, Budapest XVI. kerületének polgármestere, Püspökladány, Balmazújváros, Hajdúnánás lelkészei, valamint Kovács Béla professzor, a temesvári gyülekezet főgondnoka. A fővárosi polgármester egy gazdagon hímzett országzászlót is hozott ajándékba, amelyet Kovács Zoltán mihályfalvi főgondnok vehetett át.
Az esemény jellegét (2010-ig trianoni vasárnapként emlékeztek meg róla) minden esztendőben az első világháborút lezáró június 4-i trianoni békeszerződés adta (idén a megemlékezés a június 5-i romániai helyhatósági választások miatt tolódott el), mely paktum mind gazdasági-társadalmi, mind vallási hatásait tekintve a magyar történelem legsúlyosabb tehertétele volt, „mely egyaránt sújtott és sújt napjainkban is minden magyart országhatároktól függetlenül, vallási és politikai hovatartozás nélkül” – fogalmazott a kárpátaljai református püspök.
Az 1881-es Debreceni Alkotmányozó Zsinat 2009. május 22-i érvényesítése (128 év után) kimondta a Magyar Református Egyház részegyházainak újraegyesítését. Ennek kapcsán avatták fel az Érmellék „fővárosában” a Kárpát-medence kilenc egyházkerületét egyesítő zászlaját, amelyre rá van hímezve valamennyi kerület címere. A zászló díszvarrata mintegy 600 ezer öltéssel készült el Debrecenben – mondta Balázsné Kiss Csilla házigazda lelkipásztor. A egyházi összetartozásnak a szószék melletti falon függő jelképét a település ’56-os mártír lelkészének emlékére alapított Sass Kálmán-díj két fiatal tulajdonosa – Papp István és Hengye Kincső – leplezte le és Rákosi Jenő érmelléki esperes áldotta meg. Ezt megelőzően Kele Erzsébet, a helybéli Pálfy Gizella Nőszövetség elnöke mondott verset.
A templomdomb kertjében, mely alatt bernáthfalvi Bernáth József, a helyi református egyház mentora és 1848-as hadfi nyugszik családjával együtt, Kovács Zoltán főgondnok és Karászi Lóránt gondnok vonta fel az ajándékba kapott országzászlót, majd ugyancsak ők leplezték le a nemzeti összetartozást szimbolizáló emlékművet, illetve a Bernáth család nyughelyét jelképező gránitkövet is, amelynek alakzatát a régi templomtorony mintájára formázták. Az emlékmű fő motívuma a Szentkorona és a „…mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg…” (1Kor 12,13) igerészlet. A templomkerti ceremónián Vagyon Ilona, Balázs Kiss Borbála és Csűri Enikő mondott verset, Balázs Kiss Máté pedig a heidelbergi kátéból idézett. Díszőrséget állt a Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesület néhány tagja, valamint a Vitézi Rend képviseletében Hegedűs Attila.
A templomi perselyek tartalmát, a mintegy 200 ezer forintnak megfelelő összeget, ami az előre meghirdetett adakozás nyomán gyűlt össze, a kárpátaljai rászorultaknak ajánlották fel.
Sütő Éva
itthon.ma//karpatmedence

A Szent László Társaság (1861) és Rend
Hit, haza, család, nemzet
Színes, látványos ünnepség helyszíne volt tavaly júniusban a nyárád- szentlászlói gótikus unitárius templom, amelyben a Szent László Társaság (1861) és Rend két új lovagot avatott: a Dél-Amerikában élő Honfi János mérnököt, valamint Koncz László Ferenc backamadarasi-szentlászlói református lelkészt. Felavatása nyomán Erdélyben is létrejött a rend törzsszéke. Június 12-én, vasárnap a backamadarasi református templomban 11 apródot avattak.
– A szervezet történetéről vitéz Imre László helyettes főkapitányt kérdeztem, aki az európai törzsszéktartó. Emellett a főszéktartó tisztséget is betölti, ami azzal a feladattal jár, hogy adminisztratív szempontból a több kontinensre kiterjedő, 300 tagot számláló rendet összefogja.
– Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után – az osztrák elnyomás tetőfokán – a szabadságharc résztvevőin kívül, akik a megtorlástól féltek, az uralkodó osztály, az arisztokrácia jeles képviselői közül is sokan elmenekültek az országból a Habsburg önkényuralom elől, mert nem tudtak megbékélni az új viszonyokkal. A menekültek Magyarország határain kívül vagy a tengerentúl telepedtek le. 1861-re a migrációban élőknek – immár gyermekes szülőkként – szükségük volt magyar papra, tanítóra, hogy utódaik ne vesszenek el a nemzet számára, mivel csak ideiglenesnek tekintették a menekülti állapotot.
Gróf Károlyi István a szent király tiszteletére erős egyházi (római katolikus) kötődéssel megalapította a Szent László Társulatot, amelyet minden megyéspüspök támogatott. Szcitovszky János esztergomi hercegprímás a pápai széktől kért engedélyt, és 1863-ra IX. Pius pápa "breve" kibocsátásával ismerte el a Szent László Társulatot. Fővédnöke a mindenkori székesfehérvári püspök lett. Rendszeresen közgyűlést tartottak, és írásban is közölték a társulat működésével kapcsolatos eseményeket, adatokat, s ez a mai napig fennmaradt.
– Melyek voltak a kezdeti célok?
– A nemzettudat erősítésén, a hagyományok ápolásán túl a karitatív tevékenységen volt a hangsúly. A tagok adományokkal támogatták a szervezetet, s ebből a rászorulóknak, elsősorban a határokon kívüli magyaroknak biztosították a lelkészt, egyházi könyveket, hogy önazonosságukat megőrizhessék. Ebben az időben leginkább a Moldvában, Havasalföldön és Bukovinában élőknek volt szüksége a támogatásra. 1919 után a határokon túl rekedt magyaroknak nyújtottak támogatást.
1940-ben a kormány kezdeményezésére létrehozták a Szent László Emlékbizottságot 40 taggal, amelynek József főherceg volt a vezetője, hogy a névadó lovagkirály halálának 900. évfordulójáról országos ünnepség keretében emlékezzenek meg. A készülődésnek a háború vetett véget. Az összeomlás után a tagok közül sokan külföldre, Németországba kerültek, onnan pedig a világ minden tájára. 1953-ban, amikor már érezni lehetett a németországi gazdasági fellendülést, a hasonló érdeklődésű arisztokraták, értelmiségiek kezdtek azon gondolkodni, hogy a korábbi szervezeteiket újra kellene éleszteni. Így jött létre a Szent László Társaság (1861) és Rend.
– Kicsit bonyolult a megnevezése.
– Valóban az, de így vettük át a Szent Lászlóról elnevezett szerveződések egyesülése után. Mindszenty hercegprímás javaslatára a társaság a szent lovagkirály tiszteleté-re lovagrendi jelleget vett fel. Rendi jegyeink a fehér lovagköpeny meggypiros gallérral és béléssel. Engem még bárddal avattak, ahogy Szent László tette a lovagjaival, az új tagokat ma már pallossal avatjuk.
– Kikből áll manapság a rend, és mit tekint feladatának?
– Elsősorban olyan személyekből, akik nem politikában, hanem nemzetben gondolkoznak, akik a keresztény erkölcs és hagyomány hívei, fontos számukra a haza, a család, a nemzeti függetlenség és jogegyenlőség védelme, akik szükségesnek tartják a jótékonyságot, nehéz helyzetben levő nemzettársaink megsegítését. Karitatív tevékenységünk keretében az utóbbi időben segítséget nyújtottunk Kárpátalján, Ungváron, ahol a katolikus egyházközség 80 magyar idős embernek biztosít napi egyszeri meleg ételt. A budapesti Szent István- bazilikát hosszú éveken át tatarozták kívül-belül. A felújítási munka támogatását monsignore Vargha Gábor kezdte meg az 1990-es évek elején, amikor a kommunista rendszer bukását követően hazatérhetett, az évenkénti segélyt halála után én adtam át, és szervezetünk neve olvasható a jelentős adományozók emléktábláján. Jelenleg Erdély felé fordult a figyelmünk, s a közelmúltban hozzájárultunk a nyárádszentimrei templom, az iskola és az óvoda felújításához, segítjük azokat, akik megmentik a műemlék templomokat, őrzik a néphagyományokat, a népviseletet.
– Hol élnek a rend tagjai?
– Nagyszámú tagság él Ausztráliában, az AEÁ-ban Cleveland környékén, Ohióban, Kanadában, Dél- Amerikában. Magyarországon a kommunista rendszer betiltotta a rend működését, majd Szent László Társaság néven indult újra, és 1965-ben Németországban Szent László Társulat néven jegyezték be. Korábbi vezetői fokozatosan kihaltak. Az utolsó, monsignore vitéz Vargha Gábor tábori papként került Németországba, ahol a michelfeldi ezeréves kolostor papjaként szolgált haláláig. Mivel rendelkezésére állt egy ház a kolostoron kívül, lehetőség nyílt arra, hogy azon a helyen a Szent László Társaság tagjai összegyűljenek. 1954-ben az aacheni dóm magyar kápolnájában, amelyet Nagy Lajos király rendezett be, összejövetelt tartottak, ünnepélyesen újjáalakították a Szent László Társaságot, ami összeolvadt az Emlékbizottsággal.
Magam is erdélyi származású vagyok, 1984-ben kerültem Nürnbergbe. Édesapám Vajdahunyadon született 1917-ben, nagyapám ott volt polgármester, de 1919- ben kitoloncolták a családot. Nürnbergben kerültem kapcsolatba monsignore Vargha Gáborral, aki 1994-ben felvett a Vitézi Rendbe, majd 1996-ban a Szent László Társaság (1861) és Rendbe. A rendszerváltást követően Magyarországon is széktartóság jött létre, amelynek hosszú évek óta vitéz Bozó József a tartományfőnöke. Bár a rend eszmei székhelye az aacheni kápolna, ahol Szent László csontereklyéi is láthatók, a központi irattár és kincstár Magyarországon van. Az 1966-ban elfogadott rendi szabályzat az elnöki cím helyett bevezette a főkapitány címet, és előírta, hogy minden arra érdemes tagot lovaggá avassanak.
– Hogyan lehet valaki a rend tagja?
– Két ajánlás alapján, amelyet olyan személyek tehetnek, akik legalább két éve tagjai a szervezetnek, és az általuk javasolt személyért felelősséget vállalnak. Koncz László Ferenc lelkész felavatásával megnyitottuk az erdélyi főszéket, korábban visszavonulásáig Tempfli József néhai római katolikus megyéspüspök volt az egyetlen tagja.
– Mi a kötelessége a rendtagnak?
– Először is lojálisnak kell lennie a rendhez. Napjainkban gomba módra nőnek ki az állovagrendek, anélkül, hogy megfelelő történelmi hátterük lenne, amit sajnálatosnak tartunk. Az ellen viszont nincs kifogásunk, hogy lovagi ruhába öltözve különböző rendezvényeken harci játékokat folytassanak, mert azt hagyományőrzésnek tekintjük. Ami a tagságunkat illeti, azok, akik nem az elveinknek megfelelő magatartást tanúsítanak, a főkapitány javaslatára kizárhatók.
– Lehet-e közvetlenül segítségért folyamodni a rendhez, vagy ez bizonyos feltételekhez kötött? Melyek a legközelebbi célok Erdélyben?
– A saját tájékozódásunk alapján nyújtott adományok mellett az arra érdemes szervezetek kérését is megvizsgáljuk, és ha megalapozott, akkor támogatjuk. Az utóbbi időben mind Erdélyben, mind Kárpátalján iskolákat, egyházi szervezésű táborokat is támogattunk.
A célokat illetően, mivel az idén több lovagot avattunk Budapesten, jövőben Erdélyben tervezzük a lovagavatást, és szeretnénk az újonnan létrejött apródintézményt is bővíteni. Hosszú távú célunk, hogy Erdélyben is megerősödjön a létszám, s a Székelyföldet és a többi területet is átfogva kialakuljon egy törzsszék, hiszen helyből jobban áttekinthető, hogy hol, kit, miért érdemes támogatni.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Tizenkettedik Dálnok-nap
Óriás babgulyás, vitézek, koncertek
Július 23–24-én rendezték a tizenkettedik Dálnok-napokat. A kitűnő időjárás mellett a szervezők is kitettek magukért, minden igényt kielégítő programmal várták Cserszegtomaj és Noszvaj testvértelepülések küldöttségeit, valamint a helyieket.
Szombaton hat órakor a gidófalvi fúvószenekar gondoskodott az ébresztőről, majd a Darkó Jenő Általános Iskola udvarán a Kézdivásárhelyi Constantin Pătru és csapata hozzálátott a négyszáz liter babgulyás elkészítéséhez. Az óriási üstben 120 kilogramm sertéshús, 20 kilogramm füstölt csülök és borda, 30 kilogramm paszuly, továbbá hagyma, pAradicsom és paprika rotyogott. Bár idén nem rendeztek főzőversenyt, volt miből válogatni, hiszen Banos György vállalkozó birkapörköltet készített. Az üst körül sürgölődők és az arra járók szórakoztatásáról a Kézdivásárhelyi Három csillag zenekar gondoskodott.
A megnyitón Bartók Ede Ottó polgármester hangsúlyozta, a dolgos, rohanó hétköznapok után eljött a pihenés, kikapcsolódás napja. „Próbáljuk meg a hétköznapi robotolást egy kis lazulással felváltani, hiszen ebben a rohanó világban kétségtelenül szükségünk van erre, hogy újult erővel láthassunk munkához”, ajánlotta az elöljáró, majd jó szórakozást és étvágyat, illetve „itvágyat” kívánt a pörköltekhez, valamint a finom noszvaji borhoz.
Bartha Gábor, Cserszegtomaj polgármestere hat éve rendszeresen ellátogat Dálnokba, és örömmel nyugtázta, hogy „az itteniek szorgalmának, a kifejtett munkának jól látható eredményei vannak”. Bóta Géza, Noszvaj elöljárója kifejtette, „büszke vagyok arra, hogy már tizedik alkalommal lehetek itt”, hozzátéve, „míg tavaly egy hímzett magyar zászlót hoztunk magunkkal összetartozásunk jelképeként, idén az iskolát ajándékoztuk meg”, utalt a Bonda Anna Mária igazgatónak átadott hordozható számítógépre.
Ezt követően a Fésüs Adél és Albert Erika óvónők kis tanítványai által előadott népi gyermekjátékokat, majd a Fákó Alpár és Bonda Annamária vezette Kéknefelejcs tánccsoport kisiskolásainak előadását láthatta a közönség. Vitéz Nagy Zoltán, a Történelmi Vitézi Rend Sepsiszéki Állományának székkapitánya vitéz lófő Dálnoki Miklós Béla vezérezredest méltatta, majd a vitézi rend tagjai, a helyiek és a meghívottak a művelődési központhoz vonultak, ahol Szűcs Aliz hatodikos diák szavalata és Marosi Károly helyi lelkipásztor áldása után megkoszorúzták a méltatlanul elfeledett hős emléktábláját.
Közben a színpadon a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon Hangfoglalás zenekara csapott a húrok közé, majd miután mindenki csillapította éhségét, Angie és Synthia koncertjeit követően a Székely Góbék szórakoztatták a jelenlévőket. Ezután Kusztura Sándor koncertje következett, majd este a sztármeghívott Tamás Gáborral énekelhették együtt a felejthetetlen slágereket, a tűzijátékot követően pedig utcabálon mulathattak a Jani Duó zenéjére, csakúgy, mint vasárnap este.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vajdaszentiványiak a Szent Korona-táborban
A Szent Korona Szövetség már a huszonötödik alkalommal rendezte meg honismereti táborát erdélyi fiatalok számára. Az idén vajdaszentiványi néptáncosokra és Nagyváradi gimnazistákra esett a választás.
Mint vitéz Kiss Imre országos elnök elmondta, több mint ezer fiatal vett részt az évek folyamán a szövetség szervezésében magyarországi programokon.
A táncosok vezetője, Mező Palkó István sem először vett részt a táborban tanítványaival. Az idő rövidsége miatt a honismereti előadásokra az autóbuszon került sor. A korábbi években erre külön időt szántak neves előadók meghívásával.
Most Visegrádon és Esztergomban városnézés, majd este az esztergomi Szent Anna- plébániához tartozó iskola udvarán volt fergeteges műsor.
Augusztus 20-án részt vettek Budapesten a tisztavatáson, majd megtekintették a Parlamentben a Szent Koronát és a Néprajzi Múzeum 1956-os kiállítását. Délután a Bazilikánál vettek részt a Szent Jobb-körmeneten, majd a napot a hagyományos tűzijáték zárta.
Egy esős napot töltöttek pihenésként a Szentendre szomszédságában lévő Leányfalu strandjának meleg vizében.
Székesfehérváron a katolikus püspökség vendégeiként megtekintették a Szent István Múzeumot és az egyháztörténeti kiállítást.
Utolsó napjukon Szolnokon fogadta őket a város alpolgármestere és több önkormányzati képviselő, a Szent Korona Szövetség tagjai, akik egyben a Szent György Lovagrendet és a Vitézi Rendet is képviselték. Ők városnézésen kalauzolták a fiatalokat és ebéden látták vendégül őket.
Délután Karcagon, a Térségi Idősek Otthonában csaltak könnyeket pergő fellépésükkel a gondozottak szemébe, majd a Nimród Biohotel tulajdonosai vacsorával várták a csoportot. Ezután élményekkel gazdagon indultak haza.
Mayer Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Ahol méltóképpen lehet emlékezni a Székely Hadosztályra
Emlékezőkkel telt meg szombat délelőtt a csíksomlyói kegytemplom szomszédságában levő Fodor-ház udvara, ahol a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület szervezésében rendhagyó istentisztelet keretében felavatták a Székely Hadosztály tiszteletére állított emlékművet.
Az ünnepség székelyzászló-felvonással, a székely és magyar himnuszok eléneklésével kezdődött, a csíkkozmási Tuzson János fúvósegylet, valamint a csíkszentimrei Zöld Fák fúvószenekar közreműködésével. Ezt követően rendhagyó istentiszteletet tartottak, amelynek keretében arra hívták fel a figyelmet a felszólalók, hogy kötelességünk emlékezni elődeinkre és példát venni kitartásukról, hősiességükről, hogy ezt a mindennapjainkban kamatoztatni tudjuk.
„Nem csupán megemlékezni szeretnénk a dicső magyar múltról, bár van mit felidéznünk – és ebben egy jeles példa a Székely Hadosztálynak az ellenálló mozgalma, – hanem szeretnénk kibontani azokat a tartalmakat, amelyeket a múlt hagyatékozott ránk. (…) Szeretnénk ezt a hagyatékot kibontani, a kor szerint értelmezni, kivirágoztatni, gyümölcsöztetni és megvalósítani úgy, ahogy a Jóisten ránk bízta” – mutatott rá Csapai Árpád egyetemi lelkész.
Kincses Kálmán szenterzsébeti református lelkész rámutatott, eljött az idő, hogy beszéljünk a múltról. „Száz év távlatából beszélnünk kell arról, ami népünk legviharosabb idejét idézi, de beszélnünk kell arról is, ami a neves és névtelen székely hősöknek a hagyatéka. És nekünk legfőképpen erről a hagyatékról kell beszéljünk, hogy megértsük, ez a hagyaték ránk nézve kötelesség. Ez a hagyaték nekünk feladatot ad, szolgálatot ad és megtanít a küzdelemre. Azok a székely katonák, akikre ma emlékezünk azért harcoltak, azért merték vállalni a halált is, hogy neked és nekem ma házam, hazám, szülőföldem legyen. Nekünk ma sokszor cudar valóságban kell ugyanúgy küzdeni, áldozatot vállalni, szolgálatot vállalni és itthon mAradni.”
Szombatfalvi József székelykeresztúri unitárius lelkész is arra buzdította a jelenlevőket, hogy ma is helyt kell állniuk, miként helyt álltak azok is, akikre emlékezünk. „Tudták, mit kell tenniük, anélkül, hogy parancsba adták volna, noszogatták volna őket. Tudták, mert hazaszerető emberek voltak.”
Petres Kálmán, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, 2011-ben született meg a döntés, hogy méltó emléket állítsanak a Székely Hadosztálynak és elkezdtek támogatókat, segítőket keresni. Megköszönte a bizalmat és a támogatást Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának, a Bethlen Gábor Alapnak, Kövér Lászlónak a Magyar Országgyűlés elnökének, Sepsibükszád önkormányzatának, a Millecentenáriumi emlékbizottságnak, Fodor Pálnak és Gergely Istvánnak a felajánlott területet, a közbirtokosságoknak, cégeknek, a Heveder és Role zenekarnak, a mintegy kétezer zarándok adományozónak, az ünnepség társszervezőjének, Csíkszereda önkormányzatának és a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek a segítséget. Mint elmondta: az összefogás eredményeként jött létre a Miholcsa József tervezte és Zavacki Walter által kifaragott Székely Hadosztály emlékmű.
„Fontosnak tartjuk, hogy ezt a méltatlanul elfelejtett, az emlékezetekből szándékosan kitörölt hős alakulatot visszaemeljük a köztudatba. Ezekre a példaképekre, hősökre, az ők megidézésükre, erre a végveszélyben is cselekvőképes hazaszeretetre van ma is szükség. Akkor, amikor a mi szeretett Székelyföldünk fölött sötét gondolatok és ártó kezek húznak új régiót, vagy megyehatárokat, megbontva azt a földrajzi egységet, amelyben évszázadok óta él a mi őshonos népünk, a székely nép, naponta küzdenünk kell azért, hogy utódainknak is helye, élettere legyen az ősi szálláshelyen. Tudással, munkával és a szívekben is megszülető összefogással megalkuvás nélkül kell harcolnunk, hogy a Székely Hadosztály méltó utódaiként írjuk be nevünket Székelyföld, valamint a magyar nemzet történelmébe.”
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszöntőbeszédében példaértékűnek nevezte a hagyományőrző huszárok tettét. „Székelyföld kérdését hiába gondoljuk, hogy megtudjuk oldani úgy, hogy ülünk nyugodtan otthon, nézzük a tévét, hallgatjuk a rádiót és néha-néha elmegyünk egyet szavazni, ha egyáltalán elmegyünk. Ennél sokkal-sokkal többre van szükség. A hétköznapokban, és az ünnepeken is. Ezért példaértékű és előremutató az a szándék, álom, amelyet a csíkszéki hagyományőrző huszárok megfogalmaztak. (…) A nagy dolgok azok, amelyeket mi megálmodunk és meg is csinálunk. Ennél sokkal, sokkal többre van szükség, ilyen típusú szerepvállalásra, ilyen cselekvésre, amit most ezúttal anyagi mivoltában és szellemi kisugárzásában láthatunk – fejtette ki Ráduly. „Abban reménykedek, hogy amikor a zarándokok eljönnek Csíksomlyóra, akkor idejönnek, ránéznek erre az emlékműre, hallanak erről a székely hadosztályról, és rájönnek, hogy nekünk van egy csodálatos történetünk” – tette hozzá. Felszólalása végén úgy fogalmazott, hogy ez a nap nem csak a csíkiaké, hanem az egész Kárpát-medencei magyarságé. Szerinte együvé tartozunk, még akkor is, ha a határok elválasztanak bennünket.
Zsigmond Barna Pál Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja üzenetét Csige Sándor Zoltán vezető konzulja tolmácsolta, melyben az első és második világháborús történéseket elevenítette fel. „Mint láthattuk, az utóbbi száz évben többször is reménytelennek tűnő helyzetben kétségbeesésben tudtak az erdélyi magyarok, a székelyek megmAradni, kiutat találni. Hol hősies véráldozattal, mint 1918-ban, vagy 1944-ben, hol pedig a hétköznapok csendes hősiességében. „De éppen történelmi fordulatok mutatják, hogy a kétféle hősiesség egy tőről fakad, csupán különböző helyzetek különböző hősöket kívánnak. Ma aki szülőföldjén vállal gyermeket, épít magának otthont, aki itt találja meg a boldogulását és aki gyermekeit magyar iskolába adja, az is hős, és hasonló lélekjelenlétről tesz tanúbizonyságot, mint véráldozatot hozó elődeink. A ma itt élők gyakran érezhetik reménytelennek és kilátástalannak a helyzetet, ha elcsüggedés vesz erőt rajtuk, gondoljanak arra, hogy az otthon lenni érzésért mindig is meg kellett küzdeni, áldozatot kellett hozni”.
Az ünnepségen beszédet mondott még Berkecz Gábor, a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója megosztotta gondolatait Ambrus Ágnes, a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki székkapitánya és Benkő Emőke, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke is.
Az ünnepi felszólalások sorát Gergely István, Tiszti beszéde zárta, aki néhány momentumot elevenített fel a Székely Hadosztály, Márton Áron életéről, és ő is kitért az emlékezés fontosságára. „Itt el lesz helyezve egy asztalka, néhány pad és mindenki fogja meg a gyermekének és az unokájának a kezét, sétáljon el, jöjjön ide, üljön le és emlékezzenek. Emlékeztesse a gyermekét, az unokáját, de önmagát is” – fejtette ki. Mint mondta, emlékezni annyit jelent, mint emészteni, felszívni és új erőre kapni.
„Legyen ez szent hely számunkra, ne csak a kegyetlenségekre emlékeztessen, hanem ez felhívás a szeretetre, békére, egymás megbecsülésére” – ezekkel a szavakkal áldotta meg a leleplezett szobrot Göthér Gergely, csíksomlyói plébános az istentisztelet végén, amelyet megkoszorúztak a jelen levő tisztségviselők és egyesületek képviselői.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro

Egy honvéd szomorú története
„Csak az hal meg, akit elfelejtenek”
A Történelmi Vitézi Rend bardoc-miklósvárszéki állománya kopjafát állíttatott Bálint László olaszteleki honvédtizedes emlékére, aki 1944-ben az Úz völgyében esett el, és akinek hamvai különös módon kerültek haza 1945-ben Olasztelekre. Az egykori honvéd sírján található kopjafát vasárnap leplezték le az olaszteleki temetőben, megható megemlékező ünnepség keretében.
Az ünnepség az országzászló felvonásával kezdődött, majd a megemlékezésre érkezetteket v. Bartha Imre bardoc-miklósvárszéki székkapitány köszöntötte, külön üdvözölve a Történelmi Vitézi Rend helyettes főkapitányát, v. Lázár Elemért, annak székely törzskapitányát, v. Máthé Lóránt Pált, Albert Andor olaszteleki veterán katonát, továbbá Galyai Máriát és testvérét, Sándort, Bálint László rokonait.
Először Máthé Lóránt Pál szólt a jelenlevőkhöz, felelevenítve 1940 szeptemberének örömteli, majd 1944 szeptemberének tragikus emlékezetét.
– Olyan honvédnek állítottunk emléket, akit ez utóbbi, démoni szeptember ragadott el. Bálint László földi mAradványait hazahozta és eltemette a családja, de sok honvéd nem kaphatta meg ezt a végtisztességet. Legyen a mai alkalom mementó értük is – fogalmazott.
V. Keserű Sándor történelemtanár 1944 augusztusának és szeptemberének eseményeire tekintett vissza, elmondva, hogy a becslések szerint 1944. augusztus 26. és 1944. szeptember 11. között az Úz-völgyi harcokban több mint hétezer magyar honvéd esett el. Egyikük az olaszteleki Bálint László volt, akinek történetét a megemlékezésen Bartha Imre ismertette.
A történet nagyon megható. Bálint László 1921-ben született Olaszteleken, volt egy testvére is, Klárika, aki 1920-ban született. A család boldogan élt az 1940-es évekig, kálváriájuk ekkor kezdődött. Klárika 1942-ben tüdőgyulladásban meghalt, Lacit 1944 nyarán az Úz völgyébe vezényelték, mint a 34-es határvadász zászlóalj katonáját. Az augusztus 26-ai ütközetet túlélte, de augusztus 30-án, éjjeli járőrözés közben halálos lövést kapott. Reggelig szenvedett, bajtársai karjaiban érte a vég. Családja csak későre tudta meg, mi történt vele, mégpedig egy felsőHáromszéki honvédtől, aki azt is elmondta, hogy körülbelül hol van eltemetve, és hogy a lábán az a zokni van, melybe az édesanyja belevarrta a B. L. kezdőbetűket.
Hét és fél hónappal később, 1945 áprilisában édesapja másodmagával elindult, hogy megkeresse fia holttestét. Kiérve az Úz-völgyi csatatérre, rettenetes látvány fogadta őket. Az eső, a hólé és a szél elvitte a holttestekről a földet, azok szanaszét hevertek, az oszlásnak indult arcokat már nem lehetett felismerni, így csak a zokni volt az irányadó.
Szerencséjük volt, már a harmadik sírban megtalálták Lászlót testét, azonosítva azt a zokni alapján. Óvatosan egy pokróccal kiemelték a földből, feltették a szekérre, és hazavitték Olasztelekre, ahol másnap tisztességesen eltemették. Szülei a következőt íratták sírkövére: „Az Úr adta, az Úr vette el, Legyen áldott az Úrnak neve”.
– A mi dolgunk, hogy emlékezzünk, mert csak az hal meg igazán, akit elfelejtenek. E kopjafa legyen emlék, mert Bálint László emléke addig él, míg e kopjafa állni fog – mondta végül Bartha Imre.
A bibarcfalvi v. Szabó Pál által faragott kopjafát a Történelmi Vitézi Rend tagjai leplezték le, áldást mondott Tüzes Bölöni Ferenc lelkipásztor. A megemlékezésen közreműködött az olaszteleki Bene János és a helyi református egyház Harmónia kórusa, régi katonadalokkal, énekekkel téve meghitté az emlékezést. Végül v. Galyai Sándor, Bálint László unokatestvére néhány szóban a Bálint család történetét osztotta meg a jelenlevőkkel.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Árpád-szobor-emléktúra a Cenken
A Történelmi Vitézi Rend székely törzsének sepsiszéki állománya emléktúrát szervezett szombaton a brassói Cenkre a millenniumi Árpád-szobor felállításának 120. évfordulója tiszteletére.
Az emléktúrán közel hetven vitéz, illetve hozzájuk csatlakozott háromszéki és brassói civil vett részt – tudtuk meg Ambrus Ágnestől, a rend kézdiszéki székkapitányától, aki azt is elmondta, hogy a Cenken Vass Vince a szobor felállításának, majd lerombolásának történetét ismertette, majd Szente Lajos, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság brassói fiókszervezetének elnöke az emlékmű szoborfejének kiszabadításáról szólt. „A Berczik Gyula tervei alapján Jankovich Gyula szobrász által alkotott műemléket 1896. október 18-án avatták fel. A 18 méter magas emlékoszlopon a 3,5 méter magas kőszobor Árpád-kori harcost ábrázolt, egyik kezében kardját, a másikban Magyarország címerét tartotta. 1913. szeptember 27-én a besszarábiai Ilie Cătărău és Eliad Cotofan dinamittal felrobbantotta az emlékmű talapzatát, majd az 1914. december 30-án a Brassó felett dúló vihar az Árpád-szobrot ledöntötte, s az darabokra törött. A darabok egy részét a lakosság széthordta, a nagyobbak – így a szoborfej is – a Brassói Történelmi Múzeum tulajdonába kerültek, ahol közel kilenc évtizedig a pincében őrizték. A rendszerváltás után a brassói Erdélyi Közművelődési Egyesület kiszabadította az emlékmű pincében lappangó, épen megmaradt fejrészét, azóta azt a helyi magyar evangélikus egyház hivatalában őrzik” – ismertette Vass Vince és Szente Lajos építész, aki annak idején a szoborfej kiváltását intézte. A Cenken ma is létező talapzatig tartó gyalogtúra után az evangélikus egyház hivatalában megkoszorúzták a szoborfejet.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ópra Benedekre és a magyar forradalomra emlékeztek (Kézdiszárazpatak)
Szombaton Kézdiszárazpatakon megemlékeztek az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról és annak egyik áldozatáról, az itt született Ópra Benedek magyartanárról, akinek nevét az iskola viseli. A Bodó Imre ny. főesperes, plébános által celebrált szentmisét követően a megemlékezésre az iskola udvarán került sor. Az ünnepségen jelen voltak többek között Ópra Benedek egykori brassói tanítványai és fogolytársai, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének (EMISZ) még életben lévő tagjai, valamint a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állományának képviselői. A megemlékező ünnepségen a helyiek és kézdiszentlélekiek mellett brassóiak és kézdivásárhelyiek is szép számban megjelentek.
Elsőként Biró Levente Tibor tanító, az esemény főszervezője méltatta ’56 hőseit, akik a legnagyobb áldozattól sem riadtak vissza – életüket adták a szabadságért –, megmentették a magyar nemzet becsületét, és olyan sebet ejtettek a világbirodalom testén, amelyet soha többé nem tudott kiheverni, és ennek következménye volt a kommunizmus bukása Európában. „Habár Erdélyben nem bontakozott ki fegyveres küzdelem, de volt szervezkedés, voltak röpiratok, szimpátiatüntetések, átszökési kísérlek a határon és álom, sok-sok álom. Az erdélyi magyarság lélekben és cselekvően is azonosult ’56 eszméivel. A román kommunista hatalom kihasználta az ’56-os forradalmat arra, hogy leszámoljon a kisebbségi elittel, és arra is lehetősége adódott, hogy az erdélyi magyarságot megfélemlítse. A megtorlás egyik áldozata a falu nagy szülöttje és az iskola névadója, Ópra Benedek volt, akit koholt vádak alapján huszonöt év szabadságvesztésre ítéltek, amiből hat évet töltött le” – mondotta többek között a főszervező, aki szerint hatvan évvel ezelőtt a magyarok megmutatták a nagyvilágnak, hogy szabadok és függetlenek akarnak lenni. Azt is kifejtette, hogy a jelen levő tanulók felejthetetlen, élő történelemórának lehetnek részesei, és láthatják ’56 hőseit. Őt követően Balogh Tibor, a község polgármestere párhuzamot vont az 1956-os események és az 1848/49-es forradalom között. „Míg 1849-ben az osztrákok hívták ellenünk a szovjeteket, addig 1956-ban a magyarok közül kerültek ki az árulók, akik behívták az országba a szovjet csapatokat a szabadságharc leverésére” – hangsúlyozta az elöljáró. A hatvan évvel ezelőtti eseményt Gergely Zoltán kézdiszentléleki iskolaigazgató is méltatta, aki akkor két és fél éves volt, ezért meglátása szerint a nála idősebbek alkalmasabbak arra, hogy erre az eseményre emlékezzenek, ezért is tud nagy tisztelettel lenni a jelen levő volt politikai foglyok iránt. Ambrus Ágnes ny. magyartanár, a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki székkapitánya a mai nemzedék számára követendő példaként idézte fel Ópra Benedek alakját, akit hősnek, nagy embernek nevezett, aki magyarnak nevelte diákjait. A székkapitány párhuzamot vont az akkor elhangzott vádak és a napjainkban a Beke–Szőcs-ügy kapcsán elhangzottak között, amelyek kísértetiesen hasonlóak. „A törvény erejével megtiltják a székely zászló hivatalos használatát, épületeinkről, községházainkról levetetik a magyar feliratot” – mondotta Ambrus Ágnes. Az 1938-ban született és húsz évre elítélt Lay Imre, Ópra Benedek egykori tanítványa és fogolytársa dióhéjban szintén felidézte a hatvan évvel ezelőtti eseményeket, beszélt az EMISZ-ről, a megtorlásról, a nehéz börtönévekről, illetve Ópra Benedekről. Utolsóként Márton Erzsébet ny. óvónő szólt az egybegyűltekhez, méltatta Ópra Benedek példaértékű életét és hősies helytállását. A megemlékezésen közreműködtek az Ópra Benedek-iskola tanulói, akik verses összeállítással, szavalatokkal, énekszámokkal és furulya-előadásukkal emelték az esemény színvonalát. A rendezvény koszorúzással, himnuszaink eléneklésével, majd az óvoda épületében közös ebéddel és kötetlen beszélgetéssel fejeződött be.
Iochom István

Így emlékeztek ’56-ra Marosvásárhelyen
Az 1956-os forradalom kirobbanásának 60. évfordulóján, vasárnap este került sor Marosvásárhelyen az 1956-os Bajtársi Társaság valamint a  Politikai Foglyok Szövetsége szervezésében a forradalom kirobbanására való megemlékezésre a Vártemplomban és a templomkertben levő 56-osok kopjafájánál.
A forradalom áldozatai és résztvevői között több marosvásárhelyi vagy erdélyi is volt, köztük a marosvásárhelyi Dudás József is. 1956. október 30-án fegyveres csoportjával elfoglalta a Szabad Nép székházát és nyomdáját. Függetlenség című napilapjában huszonöt pontos kiáltványt tett közzé Nem ismerjük el a jelenlegi kormányt címmel. Ennek ellenére hozzájárult, hogy az épületben a kormányhoz hű lapokat is szerkesszék és kinyomtassák. November 2-án egy fegyveres csoporttal megszállta a Külügyminisztérium épületét. Ezért Dudást letartóztatták, de már másnap szabadon engedték. A forradalom leverése után Újpesten szervezte az ellenállást, míg 1957 januárjában letartóztatták. Halálra ítélték és kivégezték Szabó János (a legendás Szabó bácsi, a Széna téri felkelők parancsnoka) Krassó-Szörény vármegyei származású forradalmárral együtt január 19-én. A legendás hírű magyar-örmény Pongrácz Gergely szamosújvári volt.
Történészek állapították meg: a Magyar Autonóm Tartomány területén 1956 és 1965 között az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé és ítéltek el. Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt. Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizette a legnagyobb véráldozatot: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron Orbán Károly földbirtokost, Kónya István Béla ügyvédet és báró Huszár Józsefet végezték ki.
Ezekre az emberekre is, de a forradalom valamennyi áldozatára, hősére emlékeztek vasárnap 18 órától a Vártemplomban. Az istentiszteleten Pál apostol cselekedeteiből idézett, a börtönlevelek részből a megemlékezéshez találó részt Henter György vártemplomi lelkész. Az istentisztelet után mintegy százötven személy vonult a kopjafához. Egy politikai fogoly kisunokája kezében levő gyertyáról vették a tüzet, s mintegy száz gyertyát helyeztek el a kopjafa körül.
Tatár Péterffy Irén a forradalom bukását követő börtönéveiről beszélt, ugyanilyen emlékeit elevenítette fel Kelemen Kálmán, majd Gráma János az egykori politikai foglyokat tömörítő szövetség Maros megyei titkára zárta a felszólalok sorát. A megemlékezés és hála koszorúit helyezték el a kopjafánál a Politikai Foglyok Szövetsége (Gráma János), a Történelmi Vitézi Rend, a városi RMDSZ (Peti András), az MPP (Bíró Zsolt) és a Studium-Prospero Alapítvány (Vass Levente) részéről. A megemlékezés és koszorúzás a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Bakó Zoltán | Székelyhon.ro

A meghurcoltakra emlékeztek
A földvári és hasonló lágerekben elpusztultakra, szenvedettekre emlékeztek tegnap Uzonban a Magyarországon meghirdetett Gulag-emlékév jegyében. Az egész napos rendezvénysorozat részeként leplezték le a templom oldalára erősített, a földvári és más fogolytáborokban meghalt vagy szenvedett uzoniak örök emlékére készített márványtáblát.
Az eseményeken Magyarország bukaresti nagykövetségét Kóka Zoltán alezredes, katonai és légügyi attasé képviselte. Az uzoniak mellett más háromszéki településekről érkezettek, a Vitézi Rend képviselői, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének tagjai is jelen voltak. A református egyház részéről a házigazda, az esemény mozgatórugója, Ungvári Barna András helyi lelkipásztor mellett jelen volt Incze Zsolt és Szegedi László, a Sepsi, illetve Brassói Református Egyházmegye esperesei és Albert Imre uzoni plébános is.
A háromszéki, illetve brassói megyeházát senki nem képviselte – jegyezte meg Ungvári Barna –, de ott volt számos személyiség – Benkő Levente történész, újságíró, Bedő Zoltán újságíró, Markó Gábor is –, aki támogatta a földvári fogolytábor helyén felállított emlékmű ügyét. Az ünnepi istentiszteleten Szegedi László hirdetett igét. A Ki az ellenség? Ki volt, ki ma, ki lesz? kérdésre a hit elemzésével kereste a választ. Van kísértő, van gonosz, de van szabadító is – vonta le a következtetést. Ungvári Barna köszöntőbeszédében elmondta, a világ csak külsőségekben változik, a gonoszság itt van közöttünk, de biztatást ad az ige. A fogolytáborokban is az Istenbe vetett hit mentett meg életeket. A földvári gyűjtőtábor a szenvedések egyik stációja volt, emlékezni kell a lágerben szenvedettekre – hangoztatta. A földvári tábor – és más hasonló helyszínek – ismert túlélői mára mind meghaltak, a hozzátartozók vagy hallottak, vagy nem sokat tudnak az akkori történésekről. A meghurcoltak többnyire nem mertek mesélni szenvedéseikről, ezért kutatni, keresni kell a történéseket – mondta a lelkész. A földvári foglyok szenvedéseinek megismerésében segített az uzoni református dalárda és a helyi fiatalok előadása, amelyben név szerint említve elevenítettek fel fogolysorsokat. Markó Gábor, Brassó Megye Tanácsának korábbi alelnöke a földvári emlékmű állítása körüli bonyodalmakra emlékezett. A község polgármesterének utasítására 2000 nyarán lerombolták az alig felállított emlékművet. Egyfajta kényszerrel, a költségvetés-kiegészítés megvonásának emlegetésével sikerült elérni, hogy maga a polgármester állíttatta fel újra az emlékművet Ungvári Barna elképzelése szerint. Benkő Levente vetített képes előadásban mutatta be a ’44-es román átállás utáni történéseket, kiemelve a felerősödött magyar- és németellenességet. Előadását a 90-es évek emlékműállítási és megemlékezési történéseinek képes felelevenítésével zárta. 
Részletet mutattak be a Somogyi Csaba és Bartók Emese által készített dokumentumfilmből, amelyben Kató Béla püspök emlékezett meg a földvári táborban meghurcolt és ott meghalt nagybátyjáról.  Ungvári Barna rövid előadásában a földvári emlékműállítás előzményeiről, az első megemlékezésekről beszélt. Azt is elmondta, az uzoniak példamutató módon álltak a felszámolt földvári táborból szabadultak mellé, ellátásukra gyűjtést szerveztek.  A templombeli események a magyar himnusz eléneklésével értek véget, majd az egybegyűltek az iskolába vonultak, ahol szeretetvendégség várta őket. Ezt követően leplezték le a földvári táborban szenvedett és elhunyt uzoniak emléktábláját, majd a református imateremben megnyitották a fogolytáborról szóló kiállítást.
Bokor Gábor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megemlékezés Torján
Kopjafát állítottak háborús hősöknek
A Magyar Erdélyért Egyesület szervezésében tegnap délben a torjai sportcsarnok előtti téren kopjafát avattak. A Bokor Béla helybeli tanácsos által kezdeményezett kopjafaállítással egybekötött megemlékezésen a Történelmi Vitézi Rend tagjai, környékbeli és helyi politikusok, továbbá Raffay Ernő anyaországi történész is jelen volt.
A gyönyörű időben lezajlott esemény elején Nagy Gábor Levente, a Magyar Erdélyért Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlevőket, elmondva: minden népnek a múltja képezi az alapját, így amelyik nemzetnek nincs múltja, annak nincs jövője sem. Egyúttal arra kérte a jelenlevőket: gondoljanak arra, mit jelentett a háborúba bevonuló fiatalnak, a családjának a világégést megélni, életét feláldozni a nemzetért.
A gidófalvi Kövér György által készített kopjafának már a története is érdekes: amikor a mester nekiállt gyalulni a faanyagot, egy golyót talált benne, és a lövedék nem vadászfegyverből származott! A kulturális műsorral tarkított avatóünnepségen még beszédet mondott Daragus Attila polgármester és Raffay Ernő történész, majd az esemény koszorúzással és nemzeti imáink eléneklésével ért véget.
Bartos Lóránt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)