„Mert a bűn az csak bűn marad”
Bihar megye – Más nemzet segítségére csak akkor számíthatunk, ha annak érdeke segíteni – hagzott el az október 23.–i megemlékezésen, Érmihályfalván. Az ’56–os emlékhelynél mintegy ötvenen jelentek meg.
Szombat délután a helyi MIDESZ tagjai álltak fáklyás díszörséget az érmihályfalvi Széchenyi téren lévő ’56–os emlékhelynél, ahol az RMDSZ szervezett megemlékezést a forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján. Elsőként Kovács Zoltán polgármester mondott ünnepi beszédet, amiben egyebek mellett arról szólt, hogy az Érmihályfalvi Csoport néven ismert közösség tagjait nem elsősorban az ’56–os történések miatt hurcolták meg – illetve egyeseket ki is végeztek – hanem mert a hatalom célja az ellenséges érzelműeknek nyílvánítottak ellenőrzés alá vonása, illetve megsemmisítése volt, és erre akkor jó alkalom kínálkozott. Higgyük el, hogy ma is van lehetőség az ősök földjén boldogulni, és sokkal több, mint amennyit most remélni merünk, tette hozzá.
Csend, és fegyverropogás
A Bartók Béla Városi Kórus előadásában G.F. Händel Győzelmi dal, illetve Berkesi Sándor Székely Himnusz című kórusműve hangzott el, majd Nyakó József lépett a mikrofonhoz. Az ’56–os magyarországi lelkesedésre nyugatról csend, keletről fegyveres csörtetés volt a válasz, kami emigrációs hullámhoz, a nemzet testi és lelki csonkulásához vezetett, majd egy kozmetikázott parancsuralmi rendszerhez, és mindez bebizonyította: másokra csak akkor számíthatunk, ha azoknak érdeke segíteni, fejtette ki a helyi RMDSZelnöke. Hozzáfűzte: ma nem tankok ellen kell harcolni, hanem „bölcs alkukkal, méltányos államközi szerződésekkel kell elérni, hogy élhetőbb legyen a mánál a holnap”.
Mécseseket gyújtottak
Ezt követően a GGG Irodalmi Stúdió verses–zenés összeállítása idézte fel a forradalom hangulatát, illetve az annak leverését követő nyomasztó időszakot. Ekkor hagzott el a Kárpátia zenekar Neveket akarok hallani című dala is, melyből a címben idéztünk. A koszorúzás során pártok, szervezetek, intézmények képviselői, illetve az áldozatok és meghurcoltak családtagjai járultak az emlékhelyhez, majd a Himnusz éneklése után mécseseket gyújtottak az emlékhely tövében, illetve az oda vezető sétány szegélykövein. erdon.ro

Érmihályfalva bemutatkozása Debrecenben
Bihar megye – A debreceni Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ vendégei voltak péntek délután az érmihályfalvi alkotó és előadó csoportok. A Megyejárás nevű program keretében tartottak városbemutatót.
A debreceni művelődési központ a Magyar Kulturális Alap támogatásával szervezte meg Megyejárás című programját, melynek keretében Hajdú-Bihar megye városai mutatkoztak be a megyeközponti intézményben. Mikor a megye városai “elfogytak”, a programot kiterjesztették a határon túlra, Bihar megyére is. Így került sorra – Margitta és Szalonta után harmadikként – Érmihályfalva. A bemutatkozás előkészítése már hetekkel korábban megkezdődött, majd az elmúlt csütörtökön egy kisebb delegáció berendezte a kiállításokat, pénteken pedig egy közel 100 fős csoport érkezett a “bemutatkozásra”.
Tiszteletbeli hajdú-bihariak
Az érmihályfalviakat, illetve a hozzájuk képest mintegy harmadnyi helyi érdeklődőt elsőként Jantyik Zsolt, az intézmény igazgatóhelyettese köszöntötte, hangsúlyozva a határok feletti kapcsolatok erősítésének fontosságát. “Ha lehetne, Érmihályfalvát megválasztanánk tiszteletbeli hajdú-bihari településnek”, mondta köszöntőjében Kocsis Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke, aki ugyancsak az egymás közötti kötelékek szorosabbra fűzésének jelentőségét emelte ki. Kovács Zoltán érmihályfalvi polgármester emlékeztetett: elődeink Debrecenbe jártak, hiszen az alig 40 kilométerre lévő város vonzáskörzetéhez tartoztak, és ma mi is visszajárunk, ha barátokkal, ismerősökkel alkarunk találkozni. Érmihályfalva – míg tehette – bekapcsolódott a Virágkarneválba is három éven át. “Legyen úgy, mint régen volt”, fogalmazott a polgármester, hozzátéve: az érmelléki ember szülőföldjén akar boldogulni.
Amit fontosnak tartottak
Hoztuk, amit fontosnak tartottunk, mondta bevezetőjében Boros Emőke Blanka tanárnő, aki a műsorvezetői feladatot ellátva konferálta fel egymás után a Zelk Zoltán iskola Furfangos Furulyások csoportját, a GGG Irodalmi Stúdiót, a Bartók Béla Városi Kórust és a Citerazenekart, Tubák Annamária és Csűri Katalin népdalénekeseket, a Móka színjátszó csoportot, és a Nyíló Akác néptánccsoportot. A program közben Szilágyi Károly kosarat font, bemutatva a népi mesterséget, a Syluette menettáncsoport tagjainak kalauzolásában megtekinthető volt a varrottasokból összeállított, valamint a Marcsó József Képzőművészeti Kör, illetve az Érmellék 2009 Fotóklub kiállítása, továbbá egy vitrinben az érmihályfalvi kiadványok gyűjteménye.
Vendég vendéglátók
A mintegy 70 perces műsor után az érmelléki ízek kerültek a középpontba, hiszen a bemutatkozás része volt a házigazdák és érdeklődők megvendégelése is, ami látható sikernek örvendett: szaporán ürültek a hidegtálas és töltöttkáposztás tálak, a kaláccsal megrakott tányérok, a pálinkás- és borospalackok. A kiállítások a hónap közepéig maradnak a Méliusz Központban, hogy utána átadják helyüket a bemutatkozás sorában következő Székelyhídnak, majd az őket követő Élesdnek.
Rencz Csaba
erdon.ro

Erdélyi bárka
Kedden délután mutatták be az érmihályfalvi Máté Imre Városi Könyvtárban az Erdélyből elszármazott Serdült Benke Éva Erdélyi bárka című kötetét. A könyv A 20. századi erdélyi „gályarab”-prédikátorok című fejezetében az 1956-os forradalom idején meghurcolt, illetve mártírhalált halt áldozatokkal is foglalkozik, név szerint Sass Kálmánnal, Csiha Kálmánnal, Balaskó Vilmossal, valamint Fülöp G. Dénessel.
Serdült Benke Éva jelenleg Magyarországon, pontosabban Pakson élő tanár, író. Írásai a ‘90-es évek eleje óta jelennek meg. Az Erdélyi bárka című könyve tizennyolc írást foglal magába, többnyire történelmi és művelődéstörténeti esszéket. A könyv a szekszárdi Babits kiadónál látott napvilágot. Serdült Benke Éva kötetének témája Erdély régmúltja és közelmúltja, célja a kulturális értékek összegyűjtése, a szülőföld történelmi eseményeinek egyfajta megközelítése.
Az Erdélyi bárka találó cím. Azt jelenti, hogy mindent, ami magyar érték, összegyűjtendő a közös bárkába, és mindenkinek kötelessége azt megőrizni az utókor számára, a történelem és az élet viharaiban is.
A mihályfalvi tékában az írónőt Gheri Judit könyvtáros köszöntötte, majd moderálta a beszélgetés fonalát. A szerző beszélt könyvének történetéről, bemutatóiról, amelyek Erdély- és Partium-szerte estek meg, illetve említést tett Életem, Erdély című legfrissebb kötetéről is, amely alig néhány hete jelent meg Marosvásárhelyen.
A könyvbemutatón közreműködött a Darabont Aliz dirigálta Veres László Zsolt Városi Kórus, valamint Szabó János, a helyi Móka színjátszó csoport vezetője, aki elmondta a kötet mottójaként szereplő Kányádi Sándor Nóé bárkája felé című versét, majd részleteket olvasott fel a bemutatott kötetből.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Október 23. Mihályfalván
Az érmihályfalvi csoport és az ’56-os események emlékművénél tartottak megemlékezést pénteken délután Érmihályfalván. Az 59 esztendővel ezelőtti magyarországi események, valamint a néhány romániai megmozdulás, de legfőképp az ezt követő kommunista leszámolás ezernyi áldozat emléke előtt tisztelegtek az érmelléki városban.
Nyakó József polgármester köszöntötte a több száz megemlékezőt, majd átadta a szót Szólláth Tibornak, Hajdúnánás polgármesterének, aki az együtt emlékezés és az összetartozás fontosságát, a közös útkeresést emelte ki rövid beszédében.
Szabó Ödön parlamenti képviselő úgy értékelte az 1956-os és az azt követő eseményeket, mint amelyek ismét felnyitották a magyarok szemét és erőt adtak ahhoz, hogy néhány évtizeddel később véghezvigyék a rendszerváltozást. Megtörténhet, hogy egy-egy csatát elveszítünk, de a szabadságharc sosem lehet vesztes. Nekünk, kisebbségi sorba szorult romániai magyaroknak akkor is vállvetve kell küzdenünk közös céljaink elérése érdekében, ha adott esetben nézetkülönbségeink is vannak. Feljelentgetéssel nem haladunk előre, jegyezte meg a politikus.
A beszédek után alkalomhoz illő kiselőadásokat hallhatott-láthatott az emlékezők gyülekezete. Elsőként a Mezőgazdasági Főgimnázium négy tanulója elevenítette fel az ’56-ban történteket, majd a Veres László Zsolt Városi Kórus énekszolgálata következett, amit kiegészített a Csilinka Gyermekkórus fellépése. A mihályfalvi megemlékezések állandó részvevő csoportja, a GGG Irodalmi Stúdió fiataljai ez alkalommal is kitettek magukért.
A megemlékezés a koszorúzással folytatódott. A mihályfalvi csoport emléktáblájánál (amelyen immár az elhurcolt, halálra ítélt és kivégzett Sass Kálmán neve is szerepel) helyezték el a koszorúkat az emlékezők, a városi intézmények, iskolák és civil szervezetek, valamint a politikai pártok képviselői. A program a Himnusz eléneklésével ért véget.
B. B.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A kultúránk egy összetartó erő
Január 22-én az RMDSZ Bihar megyei szervezete díjátadásokkal egybekötött gálaestet rendezett a nagyváradi Szigligeti Színházban A Magyar Kultúra Napja alkalmából.
Ünnepi beszédében Halász János fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Művészeti Akadémia felügyelőtestületének elnöke azon meggyőződésének adott hangot: nem véletlen, hogy értékeink és kincseink közül éppen nemzeti himnuszunk születése vált a magyar kultúra ünnepévé, hiszen mindenkinek vannak emlékezetes élményei a magyarság összetartozását jelentő himnusszal kapcsolatban. Kölcsey nagyszerű művében ugyanis nemcsak a magyar sorsunk, magasztos történelmünk viharos évszázadai sejlenek fel, hanem a nép által átörökített, a tudatunkban folytonosan jelenlevő és belőle építkező kultúra is, mely számunkra eligazító jelzőrendszer és tápláló forrás is egyben.
Bár január 22-e még az anyaországban sem hivatalos munkaszüneti nap, mégis olyan ünnepélyesség lengi körül a megemlékezéseket szerte a Kárpát-medencében és a világban, mint a nagy állami ceremóniákat. Persze nemcsak e napon járunk színházba, nézünk meg egy kiállítást vagy hallgatunk meg egy szavalatot, de a kultúránkat éltetők megtapasztalhatják, hogy ez a nap róluk szól minden évben, illetve rólunk is, akik tudjuk, hogy a kultúránk felfedezésének élménye nem fog megadatni az unokáinknak, ha a mi generációnk nem vigyáz rá, nem óvja kellőképpen. Így tehát közösségi és egyéni feladatunk is kultúránk ápolása, mert a magyar nemzetünknek szüksége van arra, hogy ennek értékét, szépségét megőrizve utat mutasson saját maga példájával a következő generációk számára is, hogy bárki, aki szívében magyarnak vallja magát, a kultúránk segítségével megtalálhassa azt, ahová tartozik- hangsúlyozta a politikus.
Válaszok
Cseke Attila szenátor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke felidézte, hogy mi bihariak, nagyváradiak elsőként, 16 éve csatlakoztunk e nap megünnepléséhez, Porkoláb Lajosnak, a berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Ház akkori igazgatójának köszönhetően, és azóta közösen ünnepeljük ezt a lélekemelő születésnapot, A Magyar Kultúra Hetévé szélesítve, már Debrecent és Margittát is bevonva. Úgy vélte: most, a reformáció 500-ik esztendejében, talán még inkább felnagyítódik a magyar sorskérdés, és még inkább keresnünk kell a korszerű válaszokat, a megoldásokat. „Itt, a Partiumban, kifejezetten érvényes ez, hiszen kisebbségi sorsban, magyarként csak úgy lehet, csak úgy tudunk megmaradni és jövőt építeni gyermekeinknek, unokáink és az ő unokáik számára is, ha céltudatosan együtt vállaljuk és közös elszántsággal, lépésről lépésre megszerezzük magunk létünk és megmaradásunk zálogait”- fogalmazott. Hozzátette: kulturális örökségünk erre is utat mutat számunkra, hiszen mily bőséges, szerteágazó volt és az ma is e nemzetnek a művelődési élete, de amennyire szerteágazó ez a kultúra, legalább ugyanannyira egységes mondanivalójában és a magyar nemzet évszázadaiban betöltött szerepében.
Arról is szólt a honatya: a kultúránkért nap mint nap tennünk kell, ez nem az a terület, amelyben pihenni lehet. A nyelvet beszélni kell, a népdalt énekelni, a néptáncot ropni, a magyar hagyományokat éltetni szükséges, a magyar virtust gyakorolni kell. Nem mások ellenében, hanem éppen ellenkezőleg, hogy mások is láthassák milyen értékrendszer birtokosa ma is a magyar nemzet. És azt is észlelhetik, akik látni akarnak, hogy ez az értékrendszer soha nem irányult mások ellen, és ez az értéktár nyugodtan vállalható más nemzetek által is.
Szerinte ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy A Magyar Kultúra Napja nem egy egynapos ünnep, amit letudunk egy jó előadással. Ez az ünnep egész évben érezteti hatását, hiszen kultúránkért mindennap tenni kell, nekünk pedig cselekvésünkben tudnunk kell, hogy csakis az lesz a miénk, amit magunknak ki tudunk harcolni, a magyar kultúránk elismertsége szempontjából pedig legfontosabb az lesz, amit mi magunk teszünk majd ennek megtartásához és népszerűsítéséhez.
Az RMDSZ Bihar megyei elnökeként megköszönte mindazok munkáját, akik az elmúlt évben is a magyar kultúráért tettek és cselekedtek, megerősítve ezáltal is az emberek és a közösségek elhivatottságát, helytállásukat és erőfeszítéseiket.
Díjak átadása
A beszédek után az RMDSZ Bihar megyei szervezetének kulturális szakbizottsága által megítélt díjaknak az átadására került sor, a laudációkat Szabó Ödön parlamenti képviselő, ügyvezető elnök és Hajdu Géza színművész olvasták fel. Magyar Kultúrért plakettet vehetett át Ferkő Jenő erdőmérnök, az érmihályfalvi Veres László Zsolt Városi Kórus és a nagyváradi Vura Vinotéka. Magyar Kultúrárt-díjban részesült Fábián Enikő színművésznő, a Szigligeti Színház tagja, a váradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum és a Váradi Dalnokok. Életműdíjat kapott Makai Zoltán nyugalmazott elektromérnök. Az In Memorian Jakobovits Miklós Társaság által alapított Jakobovits Miklós-díjnak dr. ifj. Böhm József műgyűjtő örvendhetett, őt Jovián György festőművész méltatta.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Emlékük éltetése egyelőre az igazságtétel
Idén is megemlékeztek Érmihályfalván az ’56-os eseményekről, és tisztelegtek az Érmihályfalvi Csoport tagjainak áldozatvállalása előtt. Az ünnepi műsorban a helyi előadók mellett a Hajdúnánási Naná Színház is szerepet vállalt. Az első ünnepi beszédet Cseke Attila szenátor mondta.
Érmihályfalván az ’56-os eseményekhez kapcsolódó, az Érmihályfalvi Csoport tagjai előtt tisztelgő megemlékezésekre vasárnap került sor. Délelőtt a református templomban tartották meg a hagyományos ünnepi istentiszteletet, melyen jelen volt dr. Laky-Takács Péter korábbi kolozsvári konzul, a miniszterelnöki hivatal főtanácsadója, s mely után megkoszorúzták Sass Kálmán mártír lelkész illetve munkatársa, Veronika diakonissza (Földesi Ilona) emléktábláját, továbbá az ’56-os emlékjelet. A helyi RMDSZ által szervezett emlékünnepség délután a kultúrházban kezdődött, a Veres László Zsolt Városi Kórus előadásával. Az első ünnepi beszédet Cseke Attila szenátor mondta, egyebek mellett kifejtve, hogy októberben egymást követik a nemzeti sorstragédiák évfordulói, ám szerinte ezek a jövőbe vetett hitet is bizonyítják, hogy a magyarság nem csak szavakban, de tettekben is a szabadság népe. A rehabilitációt azóta is várják a családok, utalt az Érmihályfalvi Csoport tagjaira a megyei RMDSZ-elnök, hozzátéve: tettük üzenete a mának, hogy céljaink elérését sosem szabad feladni.
Konzuli üzenet
Polonyi Géza kolozsvári konzul mintha csak a fenti gondolatot folytatta volna azzal, hogy az ’56-osoknak egyelőre azzal szolgáltatunk igazságot, ha életben tartjuk emléküket. Hozzátette: a diktatúra megrettent az akkori eseményektől, a határ innenső oldalán is, az úgynevezett “magyar kártyát” akkor is kijátszották és azóta is előveszik időnként. A diplomata szerint összefogás kell ahhoz, hogy “a magyar méltó legyen újra régi nagy híréhez”. A továbbiakban a helyi Bartók Béla Művelődési Ház és a testvérváros Hajdúnánás Naná Színházának a Bethlen Gábor Alap által támogatott együttműködése keretében utóbbi előadócsoportja mutatta be Marth P. Ildikó: Szépen szabadon című kamarajátékát. A mintegy negyedórás történet, bár kitalált, egy ’56-os nánási eseményen alapul, a „tanácselnök elvtárs” irodájában játszódik a forradalom leverése után. A falon ott van az „utat mutató” Lenin fotója csakúgy, mint az optimistán a jövőbe tekintő munkás-paraszt páros, de a szobában mégis a kis közösséget feszítő indulatok uralkodnak: ki, mit, miért és főleg hogyan tovább?! A csupán hat szereplős darabban színre lépett Hajdúnánás polgármestere, Szólláth Tibor is, aki nagyon „bevállalósan” a tanácselnök szerepében jelent meg.
A szülőföld építése
A Nyíló Akác néptánccsoport előadása a sokat mondó Talpra magyar, ruszkik haza címet viselte, és ’56-os budapesti fotók sorjázásával kezdődött. Az ezeken látott ruhákhoz hasonlóakban álltak színpadra a táncosok, megidézve a forradalmi ifjúság lelkesedését, majd a lyukas zászló alatt arra is utalva a koreográfiával, hogy a fegyverek tüzében sem szűnt meg a tánc, azaz a lendület, a jövőbe vetett hit. Stílszerűen a Himnusz is mintha egy régi, varászszemes rádióból szólt volna, recsegve. A főtéri ’56-os emlékműnél folytatódott az ünnepség. A hátteret egy 6X3 méteres nemzeti lobogó szolgáltatta, beszédet Nyakó József mondott. A polgármester egyebek mellett örömmel nyugtázta, hogy az Érmihályfalvi Csoport tagjainak leszármazottai nem az elvándorlást, hanem a szülőföld építését választották (a koszorúzás rendjén az említettek gyerekei, unokái, dédunokái is képviseltették magukat). „Néhány évtized bukdácsolása után markáns, elvhű politizálásnak köszönhetően nemzetünk ma már Európa meghatározó szereplőjévé vált”, fogalmazott a polgármester, hozzáfűzve: „bizakodással tölt el bennünket az az egymásra találás, ami a Fidesz és az RMDSZ kapcsolatában végre bekövetkezett. (…) Ahhoz, hogy ezen az úton célba érjünk, szoros együttműködésre van szükség a politikai szereplők, egyházak, civilek és a transzilván szellemiséget valló és követő, szülőföldjükhöz ragaszkodó fiatal generáció között”.
Koszorúzás
Orosz Viktória diák szavalata után kezdődött a koszorúzás melynek során összesen 16 személyiség, illetve szervezeti, egyházi és egyesületi képviselő járult az emlékműhöz, továbbá a már említett leszármazottak (Székely Albert gyermekei, unokája, illetve Rimay János dédunokái). A megemlékezés a Himnusz hangjaival ért véget. Rencz Csaba / erdon.ro