Sepsiszentgyörgyön a „Székely március” címet viselő március 15-i rendezvényre a 11. Székely Huszárezred lovasai toboroztak résztvevőket, végigvonulva a város főutcáján. Mintegy 3000 sepsiszentgyörgyi vonult a Tamási Áron Színház bejáratéhoz felállított színpad elé, amelynek műsorát közvetítette a Duna TV is. A ceremónia a másfél évszázaddal ezelőtti rítus szerint zajlott, vagyis a zászlóvivő egy asztalra fektette a lobogót, amelynek nyelébe egy-egy szeget ütöttek a város vezetői, illetve a történelmi egyházak lelkészei. A szónoklatok után fellépett a budapesti Honvéd Színház, a Vasas Táncegyüttes és az Obsitos népi zenekar. Sötétedéskor elindították a fáklyagyújtás láncát, melyet a háromszéki cserkészek vettek át és továbbították a településeknek. Március 15-e alkalmából üdvözlő üzenetet küldött a romániai magyarságnak Traian Basescu államfő, kifejtetve: a magyarság a történelem folyamán tanúbizonyságot tett arról, hogy szabadságszerető nép. Ezt bizonyította 1956-ban is, amikor fellázadt a kommunista diktatúra ellen. A magyar nemzet ugyanakkor a tudomány, a kultúra és a sport terén is kimagasló képességű személyiségeket adott Európának és az egész világnak. Basescu üzenetében elismerte a magyarok identitását, de úgy vélte, a Romániában élő magyarok otthonukhoz is kötődniük kell. „Megértem az Önök büszkeségét magyarságukra, és meggyőződésem, hogy ez az érzés megalapozott” – írta az államelnök, majd hozzátette: „magyar honfitársainak” büszkének kell lenniük román állampolgári minőségükre is. „Románia az összes állampolgárának közös hazája, származástól függetlenül” – szögezte le. /”Székely március”. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./

Élő hagyomány
Aratókaláka Jobbágytelkén
Szombaton reggel 9 óra után talán az egész falu hallotta az énekszót először az utcáról, majd távolabbról, a domboldalról és tudták, hogy a zenészeket népviseletbe öltözött, mintegy ötven helybéli gyerekből, fiatalból, idősből, valamint a hozzájuk csatlakozó magyarországi és hazai meghívottakból álló menet Orbán Veronka földje felé tart kalapszalmás búzát aratni. A 14 ár búzaparcella a Nagyborozda fertályban van, amely egyike azoknak a domboknak, amelyek körülölelik Jobbágytelkét. Fent, a kissé sima és nem nagyon meredek oldalakon kukorica, kalapszalmás (nevezik még csóréfejű vagy kalászosnak) búza, alább pedig takarmány terem. Ezt a fajta búzát ma csupán Jobbágytelke környékén termesztik, mert a szalmája alkalmas a szalmakalap és egyéb dísztárgyak készítésére.
A domboldalon tűző napsütésben kezdődött az aratás – sarlóval. Régi hagyomány, hogy az asszonyok vágják a búzát, fiatalok, gyerekek, készítik a kévekötő, szalmafonatot, a férfiak kötözik a kévéket és kalangyába rakják. Szigorú szabály: 22 kéve egy kalangya. Sarlóval aratni…, a fiatal Nagy Tibi kollegám megpróbálta, lehajolt, levágta a maroknyi szalmát a kialakuló kévére rakta, lehajolt, vágta, a kévére rakta, aztán rövid idő után abbahagyta és azt mondta: – Nagyon rádolgoztak régebb a megélhetésre. Közben folytatódott az aratás, vágta a búza szárát a 63 éves Bálint Irén, a 60 éves Bereczki Pauli, ott volt a 84 éves Szántó Antal, aki ügyesen kalangyált. A 10 éves Bereczki Henrietta, a 8 éves Orbán Júlia Szidónia a szalmából kévekötöző köteleket készítettek, mert szeretnek segíteni a felnőtteknek. A 16 éves, népviseletbe öltözött Bakó Botond Endre azért ment ki az aratókalákára, mert ezt nem tanították az iskolában, kíváncsi volt, milyen is ez a hagyomány élőben.
Amint a helybéliek mesélték, régen egy-egy aratókaláka egész napos volt, a gazda meghívására arattak, utána aratókoszorút készítettek, átadták a gazdának, aki megvendégelte az aratókat, este pedig aratóbálra hívta. Így történik ez ma is, annyi különbséggel, hogy szombaton az aratókoszorút a kultúrotthonban Orbán Sándor polgármesternek, a község gazdájának adták át.
Mi történik a szalmakalapos búza begyűjtése után? A kérdésre Orbán Veronka válaszolt: – Félmarok szalmát kihúzunk a kévéből a fejét (kalász) levágjuk, ezt később kicsépeljük cséplőgéppel. A fej nélküli szálakat megtisztítjuk (közben mutatta hogyan), majd megválogatjuk, ezután ötféle szalmát kapunk: a gurgyést, ami a legvastagabb, a vastagot, a vastag közrendűt, a vékony közrendűt és a halánkot, az erősen vékonyat. Az utóbbiból a gyerekek már óvodáskorban kukuláncot készítenek, emlékül a kilincsre, szegre, lámpára, csillárra akasztják. De a gyerekek készítenek négyszálú fonatot, recét, csipkét, és így szép lassan felnőttkorukig belejönnek a szalmakalap-fonásba, a díszek készítésébe. Egész télen fonjuk a szalmakalapnak valót, mások varrnak is itthon kész kalapokat. Régebb a szalmakalapokat a helybéliek által megbízott emberek, eladók hosszú rudakon vitték gyalog Szovátára, Szászrégenbe, Besztercére Ezeket ma is értékesítjük, kevesen piacolnak Szovátán és más településeken. A legtöbb szalmakalap-készítő termékét a faluból viszik el. A szalmakalapnak valót megfonjuk, 40 métert egy kötegbe tekerünk, ebből 3-4 kalapot lehet varrni. Ezeket a kötegeket viszik el a kalapvarrók. Ebből ma már nem lehet megélni, de jó mellékjövedelmet biztosít. Ezért is csináljuk, meg azért is, mert ebben nőttünk fel és szeretnénk, ha gyerekeink is folytatnák ezt, a nemzedékek által végzett, ahogy kollegája mondta, nem könnyű munkát – tette hozzá Orbán Veronka.
A hagyomány fenntartásában nagy részt vállalt a hattagú Jobbágytelki Kulturális Egyesület. A budapesti Stoller Antalnak, a Vasas Néptáncegyüttes vezetőjének, aki 1971-től jár Jobbágytelkére a 90-es években vált szorosabbá a kapcsolata a helybeliekkel. Hozzájárult a Balla Antal-emlékház létesítéséhez, az idén pedig az aratókaláka megszervezését egy pályázat elnyerésével támogatta. A zenészeket: Vavrinecz Andrást (hegedű), Adorján Istvánt (brácsa), Nagy Andrást (bőgő) és az eseményt reklámozókat ő hívta meg Budapestről, akik végig jelen voltak az aratáson. A Jobbágytelki Kulturális Egyesülettel közösen az a célja, hogy a következő években turistákat hozzon Jobbágytelkére egy-egy ilyen és ehhez hasonló, hagyományokat éltető eseményre, amelyeket a külföldieknek is érdemes megismerni sajátosságuk miatt, hisz az aratókaláka is az európai népi hagyományok részét képezi. De nemcsak, mert Jobbágytelke a népi hagyományok, a néptánc központjává válik, a tegnap kezdődött meg a XII. egyhetes néptánctábor.
Kilyén Attila. Népújság (Marosvásárhely)

Jobbágytelkének gyűjtöttek Budapesten
Néhány napja Budapesten lépett fel a jobbágytelki hagyományőrző néptánccsoport: a karitatív eseményen az együttesnek és nyárádmenti településnek gyűjtöttek adományokat.
A jobbágytelkiek régi barátja, kultúrájának csodálója és felkarolója, a budapesti Stoller Antal idén márciusban kérte fel Varó Huba volt néptáncost, hogy vegye át a jobbágytelki tánccsoport szakmai vezetését, és a néhai Balla Antal által bevezetett táncstílust „megtörje”, az eredetiség felé terelje vissza.
Amúgy ez a folyamat másutt is elkezdődött már, az 1990-es években beindult táncházmozgalom sok helyen a „mesterséges” táncrendeket a kötetlen, autentikus és improvizáló néptánc irányába mozdította el. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) ösztöndíjával Varó Huba el is kezdte a munkát Jobbágytelkén a régi táncok alapján, amelyeket elkezdett megtanítani a fiataloknak. Közben Stoller Antal és barátai karitatív jellegű rendezvényt szerveztek Budapesten, hogy a jobbágytelki közösséget és tánccsoportot anyagilag is támogathassák. Az MMA, a Vasas Művészegyüttes, a Jobbágytelki Kulturális Egyesület, a Vitézi Ének Alapítvány és a Nemzeti Táncszínház támogatásával szervezett eseménynek a Hagyományok Házában biztosítottak helyszínt, amelyre a nyárádmenti tánccsoportot is meghívták.
Az együttes az elmúlt hétvégét Budapesten töltötte, és a rendezvényen jobbágytelki szalmafonó céhbeli jelenetet, illetve táncrendet mutattak be. A gálaműsort megnyitó nyárádmentiek után fellépett még a kisgyőri népdalkör és Scserbin János citerás, a Vasas és Vasas-Obsitos néptáncosai, zenélt Juhász Zoltán, énekelt Faragó Laura, mesét mondott Kokas Rozália, míg az est fénypontjaként a Magyar Állami Népi Együttes lépett fel.
Az előadások között árverést tartottak, amelyre sok művész ajánlott fel különböző tárgyakat. Varó Hubától megtudtuk: számtalan dologra el tudnák idehaza költeni a begyűlt összeget. Egyrészt a Balla Antal Tájháznál és a Falumúzeumnál kellene javítási munkálatokat végezni, de a néptánccsoportnak is elkelne a támogatás, hiszen hiányos a hangosítási berendezés és a ruhatár is. Így csak a legszükségesebbekre jut a most kapott összegből, a többi kiadásra pályázat révén próbálnak pénzt szerezni.
A gála után az együttes a közeli Dunavarsányba utazott, ahol fellépett az éppen zajló kosaras mulatságon. Varó szerint nagy élmény volt a budapesti út nemcsak a fiataloknak, hanem a középkorúaknak és időseknek is, hiszen legtöbbjük szinte sosem lépett színpadra, amióta Balla Anti bácsi abbahagyta a munkát a jobbágytelki néptánccsoportnál.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro