Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Unteatru Színház (Bukarest)
2 tétel
2015. szeptember 10.
Egymást erősítő független színházak
A kolozsvári Váróterem Projekt független színházi társulat kezdeményezésére megalakult az IndependNET – független színházak hálózata, amelynek célja elősegíteni a kommunikációt és az együttműködést azon színházi szervezetek között, amelyek nem államilag támogatottak.
A hálózat első projektje során az eddigi tagtársulatok mutatják be egymás székházaiban előadásaikat.
„Az IndependNET célja egy olyan minimalista szervezet létrehozása a különböző színházi csoportok és társulatok között, amely a közös munka bármilyen formáját támogatja, az előadás- és színészcserétől kezdve egészen a közös projektek kivitelezéséig. A kölcsönös tanácsadás, folyamatos ötletcsere megkönnyítésének révén a résztvevő független társulatok előadásainak minőségét és elérhetőségét szeretnénk javítani. Elsődleges célunk, egymás megismerése mellett, egy közös közönség kialakítása és új partnerek szerzése" – fogalmaznak a kezdeményezők a lapunkhoz eljuttatott közleményükben.
Hat taggal indultak
Jelenleg a hálózatnak hat tagja van: Kolozsvárról a Váróterem Projekt és a Reactor színházi tér, a jászvásári Fix Színház, a temesvári Auăleu Színház, valamint a bukaresti Godot és Unteatru színházak.
A hálózat kezdeményezője, a Váróterem Projekt magyar nyelvű független színházi társulat, amely több mint öt éve jött létre, a tavaji évtől pedig a ZUG elnevezésű független kulturális térben talált otthonra, egy elhagyott gyárépületben a Traian utcában.
A Váróterem Projekt csapata – saját bevallásuk szerint – mindig olyan témákat dolgoz fel, amelyek igazán érdeklik a társulat tagjait. Repertoárjukban felnőtteknek szóló előadások és bábjátékok, improvizáción alapuló és előre megírt szöveget feldolgozó projektek, szociális problémákat boncolgató vagy a színházi nyelvvel kísérletező darabok egyaránt szerepelnek.
A Reactor egy független kulturális tér, amely 2014 márciusában nyitotta meg kapuit, és előadásoknak, kiállításoknak, koncerteknek, különböző projekteknek és műhelyeknek biztosít helyszínt. Ugyanakkor a szervezet független színházként is működik, így eddig hat felnőtteknek szóló, valamint három gyerekelőadást mutattak be. Az egyesület fontos célja a romániai független kulturális megmozdulások támogatása, a romániai és külföldi színészek közötti közreműködés bátorítása, a független csoportok és az állami szervezetek közötti kapcsolat létrehozásának megkönnyítése.
A jászvásári Fix Színház elsősorban új színházi nyelv és új művészi kifejezési eszközök kifejlesztését tartja feladatának, s a fiatal színészeket támogatja.
A temesvári Auăleu Színház már több mint egy évtizede működik egy régi magánház egyik szobájában, ahol az előadások a közönség aktív bevonásával születnek meg, a Godot Cafe-Teatru pedig 2010-es megnyitása óta az egyik legismertebb és legelismertebb bukaresti független színház lett. Az Unteatru Színház szintén 2010-ben alakult, és befogadó színházként elsősorban a fiatal tehetségeket támogatja. Az IndependNET természetesen bővíteni szeretné hálózatát, így az érdekelt szervezetek jelentkezését várják.
Előadáscserék az ősz folyamán
A hálózat első projektjét – a mostani hat tag közötti előadáscserét – a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a román kormány Interetnikus Kapcsolatok Osztálya támogatja. A kiszállások fontos részei az IndependNET projektnek, amely számos hasonló megmozdulást szeretne lebonyolítani a jövőben.
Az első kiszállások helyszíne Kolozsvár lesz: a ZUG és a Reactor szeptember végén jászvásári, temesvári és bukaresti előadásokat fogad be. Szeptember 25–27. között a kolozsvári közönség a Fix Színház 2 óra, az Auăleu Színház Faház és a Godot Cafe-Teatru Zic Zac című előadásait tekintheti majd meg. A program októberben a kolozsvári csapatok temesvári és jászvásári vendégszereplésével folytatódik, majd az Unteatru Színház lép fel Kolozsváron, novemberben pedig a bukaresti Auăleu Színház fogad be kolozsvári és temesvári előadásokat.
Krónika (Kolozsvár)

2016. május 4.
UNITER – továbbra is lehet szavazni
A Romániai Színházi Szövetség (UNITER) honlapján, az uniter.ro oldalon továbbra is lehet szavazni a 2015-ös év legjobb előadásaira és alkotóikra. Amint arról korábban beszámoltunk, a szövetség elismeréseit május 9-én, hétfőn adják majd át a nagyváradi Regina Maria Színházban, a szakmai zsűri döntése nyomán, a hagyományokhoz híven pedig ezúttal is kikérik a nézők véleményét.
A legjobb előadás díjáért versenyeznek A nyugalom (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, rendező: Radu Afrim), A mi osztályunk (kolozsvári Román Színház, r.: Bocsárdi László) és a The Sunset Limited (bukaresti Unteatru színház, r.: Andrei Grosu és Andreea Grosu) című produkciók. A Bartis Attila regénye nyomán készült A nyugalomalkotói másik két kategóriában is esélyesek: Radu Afrimot a legjobb rendező kategóriában, B. Fülöp Erzsébetet pedig a legjobb női főszereplőnek járó elismerésre terjesztették fel.
Szabadság (Kolozsvár)