Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Uniunea Vatra Românească – UVR
485 tétel
1991. október 10.
Az 1990. márc. 19-20-i marosvásárhelyi véres események után azonnal elindított magyar és cigányellenes hajsza minden bizonnyal egyedülálló fejezetként íródik majd be a hazai és talán a nemzetközi jogtörténet krónikájába. Arra ugyanis ritkán van példa, hogy a támadókból lesznek a vádlók, állapította meg Tófalvi Zoltán A marosvásárhelyi kirakatper című összefoglalójában. A tragikus összetűzések után az ügyészség nem szervezőkre, a felbujtókra volt kíváncsi, holott perdöntő bizonyítékok voltak arra, hogy a Vatra Romaneasca rendelte azokat az autóbuszokat, melyek a görgényvölgyi felfegyverzett és leitatott románokat hozták Marosvásárhelyre, mégis a magyar és cigány résztvevők elítélésére helyezték a legfőbb hangsúlyt. Ilyen háttérrel indult a Cseresznyés Pál elleni tárgyalássorozat is. A perben tanúk egész sora jelentette ki, hogy márc. 20-án nem is láttak görgényvölgyieket, hanem a felfegyverzett /!/ magyarok támadtak a békésen tüntető románokra. Mihai Cofariu pedig Marosvásárhelyre jött megvédeni rokonait az Erdélyt elfoglalni készülő magyaroktól. A nemzetközi jogban nemigen fogadják el a videokazetta alapján történő azonosítást, Cseresznyés Pált és távollétében Barabás Ernőt ez alapján azonosították. A márciusi események után az ügyészség 35 dossziét állított össze, közülük 31-ben magyar, illetve cigány nemzetiségű a vádlott. A másik négy ügyben semmi sem történt, mert az ügyészség szerint a gázolók egyetlen esetben sem hibásak, hanem az áldozatok a bűnösök. Marosvásárhelyen okt. 4-én folytatódott Cseresznyés Pál pere. Egyre inkább körvonalazódik, hogy az ügyészség és a bíróság olyan kirakatpert akar, amely örök figyelmezetőként megmarad a város emlékezetében. A védőügyvédek kérték Cofariaunak a marosvásárhelyi és bukaresti orvosi látlelete közötti különbség felülvizsgálatát. /Tófalvi Zoltán: A marosvásárhelyi kirakatper. Ismét előre megírt forgatókönyv? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 10./
1991. október 10.
"A Népszabadság átvette Tófalvi Zoltán cikkét. /A marosvásárhelyi kirakatper. Ismét előre megírt forgatókönyv? Tófalvi Zoltán cikke az Erdélyi Naplóban - rövidítésekkel./ A cikk mellett olvasható Kincses Előd megjegyzése. Mihaila Cofaru azt vallotta: alighogy kiszállt Marosvásárhelyen a buszból, fejbe verték, elvesztette az eszméletét. Ha ez igaz, akkor Cofarut a Grand Szállodától legalább 150 méterre ütötték fejbe. A hotel előtti térség dugig volt vatrás román tüntetőkkel. Az ír tévésektől származó videofelvételek kétségtelenné teszik, hogy a Grand Hotel elé egyetlen busz sem állt be. Akkor viszont Cofaru támadóként érkezett. Amennyiben a buszból való kiszállás után ütötték le, akkor ő nem lehet azonos a 150 méterrel távolabb a földön fekvő emberrel. Az külön kérdés, hogy egy rúgás hogyan minősíthető "különös kegyetlenséggel" elkövetett gyilkossági kísérletnek. /Kincses Előd: A jogász szemszögéből nézve. = Népszabadság, okt. 25./ Tófalvi Zoltán írása: Erdélyi Napló, okt. 10."
1991. október 17.
Okt. 11-én este 11-kor a borsi határállomáson a vámosok nem engedték tovább a Magyarországról hazaérkező András Imre RMDSZ-képviselőt, mert a New York-i székhelyű Helsinki Watch dokumentumai voltak nála, így Sütő András, Tőkés László, Szőcs Géza beszédei, továbbá a kisebbségi jogokról szóló és a marosvásárhelyi magyarellenes pogromról szóló írások. A vámosok szerint államellenes nyomtatványok behozatala tilos. Összeállíttatták vele a behozott anyagok listáját, majd reggel mégis megengedték, hogy - mivel képviselő - behozhatja az anyagokat. András Imre nyilatkozott minderről a Romániai Magyar Szónak. Azt mondta a határon, készítsenek listát arról, milyen anyagokat nem lehet behozni Romániába, erre azonban nem voltak hajlandók. Megmutatta képviselői igazolványát, azonban a határőrség ezredese ezt összegyűrte és a falhoz állíttatta András Imrét. Megjelent a Vatra jelvényét viselő két ember és Vasile Ionel Hodea képviselő is, akik szintén kérdezgették őt a dokumentumokról. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 17./
1991. október 24.
"A román parlament két háza okt. 24-én vitatta meg az ún. elüldözött románokról szóló jelentést, amelyet okt. 17-én olvastak fel. A tendenciózus jelentés a két megye lakosságát gyakorlatilag kollektív bűnösként igyekszik beállítani. Radu Ceontea szenátor, a Vatra egyik vezetője a rendőrség "létének érezhetővé válását" követelt. Ceontea kiállt a szekusok /Securitate/ mellett, védelmébe vette őket, mint hazafiakat. Felolvasta Radu Tinu, a Temes megyei szeku helyettes parancsnokának a börtönben írt, Tőkés László elleni levelét, felkiáltva: "A vétlenek börtönben élnek, a vétkesek pedig kint vannak!" A szocdem csoport nevében Vasile Radulescu követelte az RMDSZ-vezetők elítélését, a magyarok ünnepségeinek betiltását, a hadsereg bevetését, a magyarok számára a határok lezárását. Az ülésen szót kaphatott az RMDSZ is, de ezt az ülést nem közvetítette a televízió, csak késő éjszaka adott összefoglalót. Tokay György, az RMDSZ parlamenti csoportjának alelnöke felszólalásában figyelmeztetett: itt nemcsak az RMDSZ-szel való leszámolásról van szó, hanem a másként gondolkodással való leszámolással is. Ion Diacinescu parasztpárti képviselő szerint "Erdély román marad, de meg kell adni a nemzetiségeknek is a jogokat." Ioan Gavra RNEP-képviselő megfenyegette az RMDSZ-es honatyákat: nemcsak azokat ítéli el a törvényszék, akik elűzték a románokat, hanem azokat is, akik őket védelmükbe veszik. Gavra 18 pontos javaslattal állt elő, ezek között szerepelt a "románellenes és soviniszta" egyesületek betiltása, az utóbbi években létrehozott magyar iskolák felszámolása, a magyar ünnepek betiltása, a fegyverek összegyűjtése. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 26-27./ Szőcs Géza szenátor elmondta: a jelentésre jellemző, hogy két nemzetről, a magyarról és a székelyről szól. Az elüldözöttek listáján a legtöbb milicista és szekus. Több nevet többször is feltüntettek. Az egész akció RMDSZ-ellenes, egyben merénylet a demokrácia ellen. /Román Győző: Jelentéstételtől a börtönlevél felolvasásáig. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 26-27./ Szőcs Géza, az RMDSZ politikai alelnöke elmondta az MTI-nek, hogy az RMDSZ 1500 oldalas dokumentumot gyűjtöttek össze, amely mondatról mondatra cáfolja a jelentést. Meg kellett volna várni, hogy elkészüljön az RMDSZ saját jelentése és csak azután lett volna helyes megtartani a parlamenti vitát. Csak egy példa az RMDSZ jelentéséből: az úgymond elüldözött 120 személyből több mint 70 belügyi tiszt vagy tiszthelyettes volt. /MTI/"
1991. november 13.
"A román parlament a magyarellenes gyűlölet szítására fordítja energiájának nagy részét, olvasható az RMDSZ Kolozs megyei elnökségének értékelésében. Az eltelt két év alatt - főleg a Vatra fellépése nyomán - , "tanúi lehetünk a legvadabb fajüldöző indulatok elszabadulásának." "A sovén, újnáci erők ugyanazt a szerepet szánják nekünk, mint Hitler a zsidóknak." "A magyarellenes rágalmazás az RMDSZ ellen is irányul. A végső cél, hogy szervezetünket elítéljék és megszüntessék. Ez derül ki Ceontea, Vulpescu és mások szavaiból, akik bennünket - a már elcsépelt módon - - terroristáknak, horthystáknak, irredentáknak neveznek, bíróság elé állításunkat és az RMDSZ betiltását követelik...". /Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./"
1991. november 22.
Edward F. Feighan, az USA képviselőháza külügyi bizottságának, egyben a Helsinki Bizottság tagja levelet intézett Iliescu elnökhöz, kifejtve, hogy aggódik a magyarokkal és a többi kisebbségi csoportokkal kapcsolatos bánásmód miatt. A Vatra Romaneasca idegengyűlölete, a Romania Mare lap szélsőséges hangja, a kisebbségekkel szembeni megkülönböztetés, az alkotmánytervezet elutasítja azt, hogy az ország soknemzetiségű, a tévé nemzetiségi adásának csökkentése, az oktatási törvény korlátozza az anyanyelvi osztályok számát és tiltja az anyanyelvű oktatást a műszaki iskolákban, a Bolyai Tudományegyetem újramegnyitásának tilalma, a kolozsvári konzulátus megnyitásának halogatása - mindez aggodalomra ad okot. /A levél szövege: Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 22./
1991. november 29.
A Liberation nov. 26-i számában Veronique Soule figyelmeztetett, hogy a román hatóságok a tűzzel játszanak, amikor nem határolják el magukat a szélsőséges nacionalista Vatra Romaneascától. A cikk bemutatja a szélsőséges sajtótermékeket /Europa, Romania Mare/, megállapítva, hogy sikerük az idegengyűlölő román szélsőjobb előretörését mutatja. Jellemzőjük az antiszemitizmus, magyarellenesség, értelmiségellenesség és az ellenzék iránti gyűlölet. A szélsőséges politikai erőkhöz tartozik a Romania Mare Párt és a Román Nemzeti Egységpárt. /Liberation (Párizs), nov. 26, ismerteti: Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./
1992. január 7.
A népszámlálással kapcsolatban nyugtalanító, hogy Romania Libera 1991. nov. 26-i számában A hivatalos nacionalizmus szökőárja című tudósítása szerint a Vatra Romaneasca kolozsvári tanácskozásán a város polgármestere feladatként tűzte ki: a népszámlálást kizárólag románok végezzék. /Barabás István: Megszámlált magyarok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 7./ A népszámlás Romániában jan. 7-től 14-ig tart.
1992. január 8.
Egyre-másra jelennek meg Ion Antonescut dicsőítő könyvek, most a Vatra Romaneasca marosvásárhelyi könyvkiadója, a Tipomur szentelt egy tanulmánykötetet Antonescunak és azt a bukaresti tévéhíradó 1991. dec. 17-én melegen ajánlotta az olvasóknak. Az Antonescut magasztaló könyveket a román fasizmus utolsó élő ideológusa, Iosif Costantin Dragan tartja fent az Antonescu Marsall Alapítvánnyal, ő fizeti a szélsőséges lapokat /Natiunea, Romanul, Europa, Romania Mare, a nagyváradi Phoenix, a temesvári Renastarea Banateana/. - A tévé képernyőjén időnként megjelenik Adrian Motiu szenátor, aki az Erdélyt fenyegető magyar veszélyről beszél. /Barabás István: Kísértetek pedig vannak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 8./
1992. január 8.
"Marosvásárhelyen megjelent az ismeretlen Timopur kiadónál Ion Judea ezredes könyve: Tirgu Mures, Cumpana lui martie. Val si ura /Marosvásárhely. Márciusi megpróbáltatás. Áradat és gyűlölet/. Judea ezredes főszereplője és koronatanúja volt az 1990-es eseményeknek, márc. 19-én felelőtlen ígéretével tőrbe csalta az RMDSZ ostromlott székházába szorult magyarokat, köztük Sütő Andrást, így lehetővé tette, hogy a felbérelt hodáki meg libánfalvi lakosok rátámadjanak a szorongatottakra. Sütő András egy tévé-interjúban elmondta, hogy Judea ezredesi egyenruhában mutatkozott, az RMDSZ-székházba betört románokat "drága fiaimnak", "fiacskáimnak" szólította és lehetséges, ha komolyan rájuk szól, hallgattak volna rá. Judea azonban ezt nem tette meg. Ehelyett terjesztette a hamisított röpcédulákat, amelyek határrevíziós gondolatokat népszerűsítettek. Sütő tiltakozott a hamisított röpcédula ellen. Judea viszont terjesztette, mondván: mire készülnek a magyarok, Erdély elszakítására. - Judea megjelent könyvében különféle manipulált Vatra Romaneasca-anyagokat közöl, hogy bizonygassa: a magyarok románellenes megmozdulásokat szerveztek az RMDSZ irányításával. "Privilégiumaik" érvényesítésére megfogalmazták a "hét parancsot" /ki hallott ilyesmiről, kérdezte a könyvet ismertető Nagy Pál/. Judea úgy gondolja, hogy a román fajnak /neamul nostru romanesc/ külön törvényei vannak a demokráciát illetően. Szerinte az RMDSZ "terrorista szervezet", a magyar diákok "ördögi terveik kivitelezésén fáradoznak". Judea egyetértéssel közli a Vatra Romaneasca és pártja követelését: a fő "vétkesek" - Domokos Géza, Sütő András, Király Károly, Kincses Előd, Jakabffy Attila, Pálfalvi Attila, Smaranda Enache, Demény Lajos és Gilea Valer - büntetőjogi felelősségre-vonását. Nehéz lenne a szerző összes tárgyi tévedését felsorolni, nem létező személyek szerepeltetését. /Nagy Pál: Honnan árad a gyűlölet? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 8./ "
1992. január 9.
Tőkés László püspök közölte 1991. nov. 15-i sajtóértekezletének szövegét, mert azt később félremagyarázták. Romániában hamis képet adnak a magyar kisebbségről. Át kell törni a hazugság falát. Nem akarják meghallani azt, hogy mi történik, ezért is adta egyik legutóbbi tájékoztatásának a Segélykiáltás címet. Románia egészének a demokratizálása szükséges. Az uszító kampány keretében a szenátusban és a képviselőházban többször utaltak arra, hogy a magyar kisebbség polgárháborút akar kirobbantani. Hadgyakorlatot rendeznek lépten-nyomon a magyar vidékeken, tankokat és katonai egységeket vonultatnak fel nagy gyakorisággal. A hadgyakorlatokon az a parancs, hogy a magyar egységeket meg kell semmisíteni. Ezt éppen egy román lap leplezte le, közölve egy ilyen rendelkezés fotokópiáját a lapban. A szélsőségesek szítják a nacionalizmust. A román ellenzékiek kénytelenek alkalmazkodni a nacionalizmushoz. A székelyek például Radu Campeanura, a Nemzeti Liberális Párt elnökére szavaztak. Viszont Campeanunál nagyobb erejű támadást kevesen intéztek a székelyek ellen, éppen legutóbb. Vannak olyan esetek is, amikor versenyt fut a Front és az ellenzék a magyarellenes támadások terén. Különösen nyilvánvaló volt ez 1991 októberének közepén, amikor a parlamentben felszólaló hatvan képviselő közül egy sem akadt, aki a magyarokat védelmébe vette volna. - A Vatra Romaneasca tulajdonképpen egy fikció, egy alig azonosítható valami. A Vatra mindenben jelen van. Több Front-szenátor és képviselő vatrás színekben jutott be a parlamentben. - A jelenlegi helyzetet jellemzi, hogy egy tömeggyilkosság miatt letartóztatott Securitate-főnök levelet írt a börtönből, amelyben Tőkés Lászlót hazaárulónak, ügynöknek nevezte. Radu Ceontea felolvasta ezt a levelet a parlamentben, melyet óriási taps fogadott. /Ahogy valójában elhangzott. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 9./
1992. január 11.
"Tőkés László püspök a folyamatos fenyegetettség állapotában él, ezt nyílt levélben ismertette. Pontokba szedte az utóbbi negyedév megfélemlítő és fenyegető megnyilvánulásait. Ezek között szerepelt az, hogy házukat ismeretlenek ellenséges feliratokkal látják el, bemocskolják, ugyanúgy, ahogy 1989-ben tették Temesváron. A nagyváradi Phoenix című szennylap fasisztának titulálta a püspököt, és szóról szóra a régi Securitate "adatait" ismételte. Hasonló a hangvétele a román szélsőséges sajtónak /Romania Mare, Renasterea Banateana, Totusi Iubiera, Europa./. Az opportunizmusra hajló ellenzéki sajtó egy része is ellenségesen írt róla, például a bukaresti Expres Magazin Ceusescu-barátnak nevezte a püspököt. Névtelen levelekben megfenyegették. Tőkés László úgy értesült, hogy Theodor Salajan szekus őrnagy foglalkozik hazai likvidálásával, de külföldön is egy egész román ügynökhálózatnak ez a feladata. Legveszélyesebb ellenfelei a vatrás és a Nemzeti Megmentési Fronthoz tartozó román parlamenti képviselők. A székely-magyarság kollektív bűnösségét megfogalmazó Hargita-Kovászna jelentés készítői gyűlölködő kirohanásaik közben őt is támadták. Némelyikük Tőkés László perbefogását, letartóztatását sürgette, hasonlóan járt el a Nemzeti Megmentési Front Maros megyei szervezete. Radu Ceontea szenátor a börtönben sínylődőket nemzeti hősöknek nevezte, Tőkés Lászlót és az ellenzékieket pedig hazaárulóknak. A televízióban felolvasták Radu Tinu tömeggyilkossággal vádolt szekusfőnök levelét, amelyben Tőkés Lászlót hazaárulással vádolta. Azóta a temesvári per vádlottainak többségét szabadon bocsátották, köztük Radu Tinut is. Legutóbb pedig több megye képviseletében működő román "népbíróság" halálra ítélte. - Tőkés Lászlónak oka van a félelemre, félteni családját, a megnyomorított társadalmat és az ugyanezen erők által fenyegetett népét. /Tovább él és működik a Securitate. Tőkés László nyílt levele. = Új Magyarország, jan. 11./ "
1992. január 23.
Radu Ceontea, a Vatra Romaneasca elnöke biztosította Iliescu államfőt, hogy minden támogatást megad az elnöknek a tavaszi választásokon. /Romania Libera (Bukarest), jan. 23./
1992. február 12.
Marosvásárhelyen megszületett a választási eredmény. A városi tanács összetétele a következő: RMDSZ 14 tanácsos /48 544 szavazat/, RNEP 9 tanácsos /32 665/, Demokratikus Konvenció 1 tanácsos /3 667/. A polgármester Pokorny László lett /53 %, 50 185 szavazat/, további szavazatok: Suciu Victor /Vatra Romanesca/, 40,4 %, 38 274, Titus Olariu /Demokratikus Konvenció/ 5,6 %, 5 329, Aurel Florea 1 %, 983 szavazat. /Végleges választási eredmények Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 12./
1992. február 20.
A külföldi megfigyelők között Nahimi Péter parlamenti képviselő, az MDF Országos Elnökségének tagja és Szabó Ágnes, az MDF munkatársa is jelen volt a helyhatósági választáson. Elmondták, hogy a Vatra vereséget szenvedett Marosvásárhelyen, a központjában. Magyar polgármestere van Nagyszalontának, Kézdivásárhelynek, Koltónak, és jönnek az újabb hírek magyar politikusok sikereiről. Nahimi Péter sok szabálytalanságot tapasztalt, katonák furcsa katonakönyvvel szavaztak, nem egyeztek a pecsétek sorszámai. A román nacionalisták legdurvább próbálkozása Kolozsváron volt, ahol provokációs felhívást tettek közzé. A felhívás hemzseg a hibáktól. Az aláírás: Turáni Vadászok, Gombos Gyula kolozsvári tagozat. Feltehetően Gömbös Gyulára gondoltak a kitalált szervezet nevénél, de rosszul írták. Szőcs Géza a napokban Strasbourgban, az Európa Tanács közgyűlésén felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány a megválasztott helyhatóságok fölé kinevezi a megyefőnököket, prefektusokat. /Krajczár Imre: Magyar polgármester-jelöltek sikere. = Magyar Fórum (Budapest), febr. 20./
1992. február 26.
Febr. 24-én a Vatra Romaneasca közleményében sietve csatlakozott a febr. 21-i külügyminisztériumi közleményhez: Für Lajos honvédelmi miniszter és Entz Géza államtitkár egyes kijelentéseit ők is Románia belügyeibe való durva beavatkozásnak nevezték. /Pesti Hírlap, febr. 26./ A román külügyminisztériumi közlemény szövege: Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./
1992. március 16.
"Többszöri halasztás után márc. 14-én hivatalosan beiktatták Kolozsvár megválasztott polgármesterét, Gheorghe Funart, a Nemzeti Egységpárt tagját. Eckstein-Kovács Péter parlament képviselő bejelentette, hogy lemond parlamenti mandátumáról, s a kolozsvári tanácsban fog tevékenykedni, ezt azonban a tanácsosok egy része kifogásolta. A teremben ülők magyarellenes bekiabálásai ellenséges hangulatot teremtettek. Alpolgármesternek a Nemzeti Egységpárt tagját, Liviu Medreát választották meg, /Gál Mária: Vatrás az alpolgármester is! = Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./ Funar első felszólalásában közölte: ellensége minden szeparatizmusnak, továbbra is számít a Vatra Romanesca és pártja segítségére. Alpolgármesternek nem az egyensúlyt biztosító RMDSZ-tagot választottak, hanem a Vatra egyik alapító tagját, Liviu Medreát. /Túrós-Jakab László, Kolozsvár: "Nem tűrök semmiféle szeparatizmust". = Új Magyarország, márc. 16./"
1992. március 18.
"Tőkés László püspök több példát hozott fel a közelmúltból annak bizonyítására, amit írásának címe így összegez: A diktátor és a Securitate szelleme kísért. Ceausescu bukása napján, dec. 22-én jelent meg Papp László nagyváradi református püspök nyilatkozata. A kollaboráns püspök maga denunciálta papját /Tőkés Lászlót/, Azután jött a szabadulás. - Ceausescu azonban tovább él - híveiben, a rendszer kiváltságosaiban, szerkezetében és szellemében. Példának okáért Vacaru szenátorban, aki az uralkodó párt, a Nemzeti Megmentési Front parlamenti frakcióvezetője, aki többszöri és legutóbb február 17-i szenátusi kirohanásában azt állította, hogy "magyar veszély" fenyegeti Erdélyt. Az állami hatóságoktól - ki tudja hányadszor - szigorú intézkedéseket követel Tőkés László és általában a magyarság képviselői ellen, akik "regionalizálni" akarják az országot. Ezzel párhuzamosan Ceausescu módszereire emlékeztető lépéseket tesz a román külpolitika. Febr. 21-én a román külügyminisztérium tiltakozó nyilatkozatot tett közzé a magyar kormányzat címére, amelyben "destabilizáló, revizionista" megnyilvánulásokban marasztalta el annak képviselőit. Dr. Ion M. Anghel hágai román nagykövet levelében azt állította Tőkés Lászlóról, hogy "Erdély autonómiájáért és Romániától való elszakításáért harcol", mint "vezető személyisége a magyar szélsőségesek és revizionisták élcsoportjainak". Romulus Vulpescu Vatra-szenátor pedig febr. 25-i parlament interpellációjában "sürgős intézkedéseket" követelt a "neo-horthysta" magyarok ellen, és sürgette a "közismert gyújtogatók internálását". Kérdése így hangzott: "Tudni akarom hogy egy hadiállapot esetére történtek-e intézkedések internáló táborok megszervezésére, a renitens romániai magyarok számára?" /Tőkés László: A diktátor és a Securitate szelleme kísért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 18./"
1992. március folyamán
Zilahon az 1989-es események után hetilapot indítottak Szilágysági Szó, majd 1991-től Szilágyság címen. A Szilágyságban sorra alakultak a magyar műkedvelő csoportok, így például Szilágypanitban néptánc- és színjátszó csoport. 1990. márc. 15-én Zilahon a Kálvineumban /Művelődési Ház, melyet a zilahi református egyházközség épített 1943-ban/ ünnepelt a város magyarsága. Másnap ugyanitt alakult meg a Vatra Romaneasca helyi szervezete. A helyi vatrások tüntettek a megalakult két magyar nyelvű líceumi osztály ellen. 1990. márc. 25-én Kraszna 50 tagú művészegyüttese lépett föl. 1990 áprilisában - 1945 óta először - Silvania néven magyar irodalmi és művészeti folyóirat indult. Ez a kiadvány azután megszűnt. Krasznahorváton Kacsó Erzsébet óvónő vezetésével megalakult a falu tánc- és színjátszó csoportja. Előadásukat néhány román fiatal megzavarta. 1990 júliusában Szilágysomlyón rendbehoztak egy épületet, ez lett az RMDSZ helyi székháza. Ugyanebben a hónapban Zilahon, a református templomban egyházzenei hangversenyt rendeztek. Szilágybagoson, Nagyfaluban és Zilahon lépett fel a Birtalan József vezette marosvásárhelyi Vártemplom leánykórusa. - Az 1991 október végi II. Zilahi Nemzetiségi Fesztivál nemzetközivé nőtte ki magát, Debrecenből jött egy énekkar, Kassáról pedig a Homolya Éva vezette Csengettyű leánykar lépett föl. - 1991 áprilisában Csíkszeredában rendezték meg a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalmi versenyt, melyen a szilágysági versenyzők dicséretben részesültek. - Zilahon a diákok diáklapot szerkesztettek Guguc címen. /Filep Béla: Művelődési élet a Szilágyságban. = Művelődés (Kolozsvár), márc./
1992. április 16.
A bukaresti RMDSZ-székházban az RMDSZ képviselői és szenátorai sajtóértekezleten ismertették a marosvásárhelyi ex lex helyzetet: még mindig nem alakult meg a városi és a megyei tanács a vatrás szellemű román tanácstagok bojkottja miatt. /Joghézag. = Erdélyi Napló /Nagyvárad/, ápr. 16./
1992. április 16.
Tamas Emil marosvásárhelyi rendőrszázados Magureanunak, a Román Hírszerző Szolgálat vezetőjének és Verestóy Attilának megküldött beadványában bizonyítékokkal leplezte le azokat, akik a választások idején hamis személyi igazolványokkal szavaztak. - Tamas Emil marosvásárhelyi rendőrszázados Románia főügyészéhez, Ulpiu Popa Cherecheanunak írt beadványában bizonyítékokkal leplezte le a marosvásárhelyi személyazonossági igazolványok hamisítóit: a hamis lakcímbejelentésekkel a Vatra Romaneasca jelöltjére szavazók számát kívánták növelni. Tamas Emil feltárta, hogy milyen sokan vettek részt a csalásban, a hamisításban. Cismas Ion újságíró /a marosvásárhelyi Cuvintul Liber munkatársa/ szedte össze a hamis személyi igazolványokat, amelyeket Bucin őrnagynak, a Maros megyei Rendőrségi Lakossági Nyilvántartó vezetőjének adott át. Ezekről a csalásokról tudott több rendőri vezető is. Dan tábornok pedig Ciubota ezredessel, a megyei katonai ügyészség vezetőjével arra jutottak, hogy egyezkedni kellene az RMDSZ-szel: a hamisítások ügyének befejezéséért cserébe felajánlják a Pokorny ügy megoldását /akit polgármesterré választottak, majd Pokorny hamis nyilatkozattal vádolva lemondott/. Tamas Emilt a bejelentés után tartalékállományba küldték és többször megfenyegették. A bűnösök ellen nem indítottak eljárást. Tamas Emil beadványa előzően megjelent a Viitorul Romanesc, a Timpul és a Gazeta de Mures című lapokban. /Tamas Emil százados: Beadvány a hamis személyazonossági igazolványok ügyében. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 16./
1992. április 16.
A mai Romániában neokommunista rendszer van - állapította meg Király Károly. Az új rezsim a különböző társadalmi rétegeket egymásra uszította. Kifejtette, hogy a nacionalizmus felszítása elsősorban a hatalom legitimációját szolgálja. A Vatra hívei és más szélsőségesek kijelentették, hogy a hajdani Magyar Autonóm Tartomány és a Bolyai Tudományegyetem a volt kommunista rendszer torzulása volt, ezekre nincs szükség. A Vatra Romaneasca és a Romania Mare megalakulásával a román nacionalizmus szervezett jelleget öltött. A nacionalizmus az uralkodó pártban, a Nemzeti Megmentési Frontban is szerepet kapott. Még az ellenzéki pártokban is megtalálhatók a nacionalisták. Az RMDSZ-nek magatartásával kell megcáfolni a vádakat. /Botlik József: Király Károly a kétarcú román politikáról, az RMDSZ-ről és a túlélés esélyeiről. = Magyar Nemzet, ápr. 16./
1992. április 18.
"Iliescu elnök ápr. 16-án váratlanul Kovászna megyébe látogatott, Sepsiszentgyörgyön Fodor Ferenc megyefőnök fogadta. Iliescu elnök a pártok vezetőivel tárgyalt és jelen volt Kozsokár Gábor szenátor, a román szenátus alelnöke is. A Vatra és a Románok Nemzeti Egységpártja képviselői felrótták az elnöknek, hogy magukra hagyták őket a magyar tengerben. Követelték a kétnyelvű feliratok eltávolítását, továbbá bérpótlékot az itt élő román hivatalnokoknak, azonkívül az RMDSZ betiltását. Kozsokár Gábor szenátor feltette a kérdést. "Vajon helyes-e szélsőségesnek nevezni azt, aki anyanyelvi oktatást kér minden tárgyból?" - Iliescu zárszavában kifejtette: Magyarországnak nem kell közbelépnie a romániai magyarság problémáinak megoldásáért, az a román államra tartozik. - Jeszenszky Géza külügyminiszter felelőtlen politikus, mert visszasírja a Trianon előtti helyzetet, revizionista igényekkel lép fel. - A Vatra Romaneasca nem fasiszta szervezet, jelentette ki az elnök. Az elnök kíséretében megjelent Hajdu Győző, aki ugyanúgy kiszolgálta Ceausescut, mint a jelenlegi román hatalmat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 18., Magyar Nemzet, ápr. 18, Magyar Hírlap, ápr. 18./"
1992. április 30.
A Soros Alapítvány képviselőinek tervezett találkozóját Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere csak abban az esetben engedélyezi, ha arra a polgármesteri hivatal képviselőin kívül az általa megnevezett társaságok és alapítványok /Vatra Romaneasca, Avram Iancu Társaság/ képviselőit is meghívják. /K. N. K.: A hollandok után Soros a? soros. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./
1992. május 10-17.
"Nagyváradon ünnepségsorozattal /Varadinum napok, máj. 10-17/ emlékeznek meg a város fennállásának 900, a török iga alóli felszabadulásának 300 éves és Szent László szentté avatásának 800. évfordulójáról. Képzőművészeti kiállítások, hangversenyek, külföldön élő nagyváradiak találkozója, szavalóverseny, tudományos előadások, könyvbemutatók, ökumenikus istentiszteletek szerepelnek a programban. Az ünnepzáró szentmisén beszédet mondott az ünnepségre a városba érkező Paskai László bíboros, esztergomi érsek, továbbá John Bukowsky érsek, pápai nuncius és Tempfli József nagyváradi püspök is. /Új Magyarország, máj. 14., máj. 18./ A szép ünnepség-sorozatot meg akarta zavarni a Vatra Romaneasca által rendezett szimpózium, melyet A sajtó a nemzet szolgálatában címmel szerveztek. A szélsőséges lapok /Romania Mare, Europa, Timpul-Bucuresti, Natiunea, Romanul, Phoenix, Adevarul/ munkatársai, volt szekuritatésok, illetve aktív SRI-tisztek jelentek meg a rendezvényen. Felszólították a lakosságot, hogy lépjen akcióba a magyar "betolakodók" ellen, szükség esetén fegyverrel is. Ilie Neacsu volt szekus tiszt az elmúlt rendszert aranykornak nevezte, szerinte Tőkés László püspököt a Kőrösbe kell dobni. /Liviu Valenas: A Romania Mare nagyváradi akciója. Dreptatea (Bukarest), máj. 19.- magyar fordításban hozta: Népújság (Marosvásárhely), jún. 2./ "
1992. május 23.
Chester Atkins és Tom Lantos szenátor máj. 21-én felszólította a washingtoni kormányt, hogy bírja rá a román vezetést a politikai és kisebbségi jogok maradéktalan biztosítására. Aggasztónak tartják azt, hogy megadják a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt Romániának, amely nem tudja megvédeni polgárainak emberi jogait. A két képviselő a jövő héten Bukarestbe látogató Lawrence Eagleburger külügyminiszter-helyettesnek írt levelében javasolta: bizonyítsák román részről, hogy felelősségre vonták az 1990. márciusi marosvásárhelyi magyarellenes pogromért felelősöket, nyilvánosan határolják el magukat a szélsőséges magyarellenes és antiszemita gyűlöletkeltőktől, beleértve a Vatra Romaneascát és a Román Nemzeti Egységpártot, biztosítsák a kisebbségek nyelvi és oktatási jogait, beleértve a Bolyai Egyetem felállítását, a kétnyelvű feliratok használatát, orvosolják Smaranda Enache, Kincses Előd és Király István ügyét. / Eagleburger Bukarestbe megy. = Népszabadság, máj. 23./
1992. május 26.
Marosvásárhelyen megtartották a választást, az RMDSZ jelöltje, Nagy Győző lett a polgármester. A választásra jogosultak 77,7 %-a vett részt a szavazáson, Nagy Győző szerezte meg a szavazatok 56,8 %-át /55.397-en voksoltak rá/, a vatrás helyi pártkoalíció, a Maros Megyei Demokrata Szövetség 39,5 %-ot /38.543 fő/, az RMDSZ nélküli Demokratikus Konvenció 2,5 %-ot /2.471 fő/, egy kisebb csoport 0,4 %-ot /414 fő/ kapott. /Új Magyarország, máj. 26., Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 26./
1992. május folyamán
Az Egyesült Államok képviselőházának több dokumentumát közölte a Közlöny. Az elsőt képviselőház emberi jogokkal foglalkozó kongresszusi bizottságának társelnökei, Tom Lantos és John Porter írták alá. Ebben felkérték a képviselőket, hogy aláírásukkal csatlakozzanak a mellékelt levélhez, melyet Ion Iliescunak, Románia elnökének küldenek Tőkés László püspök ügyével kapcsolatban. 1990. márciusa óta a püspököt halálos fenyegetések érték, emellett a nacionalista támadja őt. 1991. októberében a román parlamentben az RNEP /a Vatra Roamneasca szélsőjobboldali csoportosulás politikai szárnya/ árulással vádolta Tőkés László püspököt, mert az erősödő nacionalizmust és a nemzetiségekkel kapcsolatos feszültséget bírálta. A következő dokumentum az Iliescunak elküldött levél, melyet a képviselőház 103 tagja írt alá. Ebben kérték az elnököt, ítélje el a Tőkés püspök elleni támadásokat, valamint garantálja biztonságát. A képviselők levelükben emlékeztettek arra, hogy Tőkés László püspök nagy népszerűségnek örvend az Egyesült Államokban. George Bush elnök és James Baker külügyminiszter 1990-ben találkozott Tőkés püspökkel és mindketten elismerésüket fejezték ki bátorságáért és vezető szerepéért. A harmadik dokumentum a képviselőház 415. számú határozata az erdélyi magyarság jogainak Románia kormánya általi tiszteletbentartással kapcsolatban. A nemzeti feszültségeket meg kell szüntetni, még mielőtt az 1990. márciusában Marosvásárhelyen kirobbant összetűzésekhez hasonló vérontáshoz vezetnének. A képviselőház sürgeti Románia kormányát, hogy tartson be minden, az emberi jogokra vonatkozó egyezményt és határozatot, és biztosítsa a Romániában élő kisebbségek biztonságát, továbbá a képviselőház kérje fel Bush elnököt és James Baker külügyminisztert, hogy vitassák meg az erdélyi magyarok emberi, kulturális és önrendelkezési jogaival kapcsolatos kérdéseket Románia kormányával, valamint az EBEÉ-vel. /Dokumentum. = Közlöny (Nagyvárad), május ? 6. sz./
1992. június 4.
Az elmúlt 74 évben a román állam nemzeti kisebbségeinek lassú beolvasztását támogatta. A Vatra Romaneasca 1990 eleji programnyilatkozatában - amit a szervezet hamisítványnak tart -, két fő pontként szerepelt a nemzetiségek vezetőinek lejáratása és a kivándorlási hangulatkeltés a kisebbségek körében. Azóta látható, hogy tevékenységük megfelel ennek a programnak. Elég Tőkés László és a többi vezető lejáratására, vagy az egyre gyakoribb nemzetségi alapon történő elbocsátásra gondolni. /Balló Áron: És akkor mi van? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./
1992. június 6.
A Romania Mare szélsőséges, fasiszta, nacionalista lap kétéves fennállását ünnepelte. Ebből az alkalomból köszöntötték a hetilapot - többek között - a szenátus elnöke, Alexandru Barladeanu és alelnöke, Vasile Mois, továbbá a Vatra Romaneasca tiszteletbeli elnöke, Iosif Constantin Dragan. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 6./