Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Uniunea Națională a Patronatului Român – UNPR
2 tétel
2015. június 21.
Együttműködnek a romániai és magyarországi munkáltatók
Partnerségi szerződést írt alá pénteken a magyarországi Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a Romániai Munkaadók Nemzeti Szövetségével (UNPR) – céljuk a két ország vállalkozásainak segítése.
A szerződés aláírása előtt Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke (képünkön) kiemelte: a megállapodás annak köszönhető, hogy mostanra mindkét ország leküzdötte a gazdasági válság hatásait.
Meggyőződése, hogy Kelet-Európa, így Magyarország és Románia is „gazdasági sikerre van ítélve". Demján szerint ennek a sikernek a megvalósítói a vállalkozók, és mivel a társadalom gazdasági alapon működik, különösen nagy a felelősségük.
Az érdekvédelmi szervezetek közül szavai szerint mindkét országban azok a kormány barátai, amelyek vitatkoznak, próbálnak korrigálni, és azok az ellenségei, amelyek mindig mindenben egyetértenek vele.
Hangsúlyozta, a gazdasági együttműködést mindkét ország, és az Európai Unió is támogatja, a magyar állam forrásokat is rendel mögé. Kelet-Európában ugyanakkor véleménye szerint problémát jelent, hogy az uniós forrásokat nem a termelő tevékenység fejlesztésére fordították, hanem például fesztiválokra. Magyarországnak azonban sikerült az áttörés ezen a területen, hiszen ma már a vállalkozásokhoz kerül a források nagy része, és „nem a halottasházak felújítására" – fogalmazott.
Ioan Lucian, az UNPR elnöke történelmi jelentőségűnek nevezte a megállapodást, és kiemelte, hogy csak az együttműködés viszi előre az országokat. Mint mondta, azon fognak dolgozni, hogy a másik országban megjelenni kívánó vállalkozások biztonságban érezzék magukat.
Szólt arról is, hogy a megyei VOSZ-elnökökkel is találkozott, és van néhány elem, amelyet szeretnének átvenni a VOSZ gyakorlatából – erre példaként említette a Széchenyi-kártyát. Úgy vélte, többek között a turizmus, a mezőgazdaság, az energetika, az oktatás, és a kutatás területén tudnak majd együttműködni a határ menti régióban, másik lehetőség pedig a Duna, ezen a területen is érdemes kiterjeszteni az együttműködést.
Székelyhon.ro

2015. június 23.
Nincs szegény, csak rosszul vezetett ország
Demján Sándorral, a magyarországi Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökével (VOSZ) beszélgettünk azt követően, hogy együttműködési egyezményt írtak alá a romániai vállalkozók szövetségével.
– Ioan Lucian, a Romániai Vállalkozók Országos Szövetségének (UNPR) elnöke történelminek nevezte az UNPR és a VOSZ partnerségi egyezményét. Ön is ekkora jelentőséget tulajdonít ennek? – Történelem kétféle van: sikeres, meg nem sikeres, tehát csak a jövő fogja eldönteni, hogy ez az együttműködés sikeres lesz-e, de benne van ez a lehetőség is. Az a fontos, hogy ez egy keret, ami által egy lehetőség teremtődött. Az együttműködés sikeressége a vállalkozókon múlik, utána pedig a politikusokon, hogy ne hozzanak olyan szabályokat, amelyek elbizonytalaníthatják az együttműködést.
Szükséges rossz
– A magyar vállalkozók számára milyen gazdasági lehetőségeket lát Romániában most, amikor a politikai életet teljesen feldúlják az ügyészségi vizsgálatok? – Az a tapasztalatom Kelet-Európában, bármelyik országba is megyek – és mindenhol ott vagyok –, hogy mindenki a saját politikusaival elégedetlen, és a másikat emeli föl. Ez jellemző a magyarokra, a lengyelekre, a románokra is. De az a lényeg, hogy demokrácia politikusok nélkül nem képzelhető el, tehát a politika egy szükséges rossz. Persze ebben benne van az is, hogy mindig rövid távon ígérnek csodát, azt mondják, hogy négy év alatt ez történik, az történik. Egy Nobel díjas közgazdász mondása volt, hogy nincs szegény, csak rosszul vezetett ország. Az a fontos, hogy nem csodákat kell várni, és jól kell vezetni egy országot. A jól vezetett országok a világon semmiből és szegénységből ki tudtak ugrani. Mi azt szeretnénk, ha ilyen politika lenne, és a gazdasági szereplőknek az is fontos, hogy jó célokat találjanak, versenyképesek, hatékonyak legyenek. Ehhez kell a politikának keretet teremteni, utána már az egyéni tehetségen múlik minden.
Erős érdekvédelem
– A gazdasági szereplők le tudják győzni a rossz politikai irányításból származó nehézségeket? – Nem tudják, mert a politikai hatalom rendeleteit a nép szavazása dönti el. És mi nem alkotunk rendeleteket, tehát ha rossz rendelet, rossz szabály születik, akkor nem tudunk ellene mit tenni. Azért kell a megfelelő keret, azért kell vitatkozni az adott kormányokkal, ezért fontos, hogy erős érdekvédelmi szervezetek legyenek. – Az önök részéről vannak-e már olyan elképzelések, amelyeket a most megszületett együttműködési egyezmény keretében kívánnak megvalósítani? – Igen, vannak, de én nem vagyok felhatalmazva, hogy erről nyilatkozzak. Ezt majd az adott szereplők el tudják mondani akkor, amikor megvalósítanak egy üzletet; ha előre elmondják, akkor sokan be tudnak ebbe lépni.
Pap István
erdon.ro