Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2011. július 15.
Nem tartja időszerűnek nagy múltú marosvásárhelyi iskolájának újraindítását a katolikus egyház
Részben elhidegült, részben elmérgesedett a viszony a marosvásárhelyi egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium öregdiákjai és a gyulafehérvári római katolikus érsekség között. A vita tárgyát a kommunista rendszer által megszüntetett iskola képezi. Míg a Sanctus Emericus Egyesületbe tömörült egykori diákok a volt Klastrom utcai épület valós birtokbavételét és a felekezeti iskola újraindítását szorgalmazzák, az érsekség évről évre halogatja a kérdés megoldását. – RIPORT
Egyik, 2009. december 4-én írt levelében Jakubinyi György érsek egyenesen kijelentette, nincs meggyőződve afelől, hogy egyáltalán szükség lenne az épület visszavételére. „Jobb lett volna eladni, és az árát befektetni valamilyen hasznosabb dologba. A helyiek érzékenységére való tekintettel nem tettük meg ezt” – ismeri be az érsek. Az egyház potom, négyzetméterenkénti 1,5 lejes összegért, a város meg a megye katolikus magyarságának csalódottságára, hosszú távú szerződést írt alá az önkormányzattal. Ennek értelmében az Unirea Főgimnázium 15 évig használhatja a tanintézet főépületét, míg a kisebbikből 2011-ig kellett volna kivonulnia. Az esperesi hivatal mégis úgy döntött: további egy esztendővel meghosszabbítja az impozáns épületben helyet kapó Unirea Főgimnázium bérletét. Kérdésünkre, hogy miért, Holló László azt mondja, hogy három különböző változatban gondolkodtak, ám egyik sem tűnt életképesnek. „A véndiákok ugyan erőltetik az iskolaalapítást, azonban eltekintenek a kényes helyzettől” – állítja az Erdélyi Római Katolikus Státus alelnöke. A lelkész szerint nem hálás feladat kiköltöztetni az épületből egy vegyes tannyelvű állami iskolát. „Szerintem a helyi egyházi képviselők feladata lenne felmérni a marosvásárhelyi helyzetet. Azt, hogy van-e igény az iskolára, és ha igen, akkor miként valósítható az meg” – mondja Holló László.
Polgári per vagy visszavonulás
Az öregdiákok a mai napig nem értik, hogy az egyház miért ennyire közömbös a több mint háromszáz éves múltra visszatekintő római katolikus oktatás ügye iránt. Pedig mint hangsúlyozzák, a katolikus osztályba járó gyermekek, ha matematikából vagy informatikából nem is veszik fel a versenyt a Bolyai Farkas Gimnázium más osztályaiban tanuló diákkal, a többi tantárgyból egészen jók tudnak lenni, arról nem is beszélve, hogy emberi tartásból, magyarságtudatból és Erdély történelméből sokkal többet visznek a batyujukban, mint egy átlagos végzős. Ugyanakkor, mondják a Santcus Emericus vezetői, ezekre a fiatalokra az egyház bármikor számíthat mint utánpótlásra. „Nem értjük, hogy egyházunk miért nem támogatja azt, ami lényegében a saját oktatási intézménye kellene hogy legyen. Sajnos nincs rálátásunk az egyházi főhatóságok terveire. Éppen ezért úgy döntöttünk: nem szállunk szembe egyházunkkal és papjainkkal. De mivel nem vagyunk egy hullámhoszszon velük, inkább visszahúzódunk. Mást nem tehetünk, hisz az érsekség képviselői még csak szóba sem állnak velünk” – panaszolja Péter Mihály, a baráti kör elnöke. A Sanctus Emericus Egyesületbe tömörült öregdiákok nemrég úgy döntöttek, felfüggesztik szervezetük tevékenységét, és megszűnnek mint jogi személy létezni.
Az iskola védőszentjéről, Imre hercegről elnevezett egyesület egyszerű baráti körré alakulna. Ezzel semmiként nem tud egyetérteni az egyesület ügyvezetője, Kiss Dénes. A nyugdíjas jogtanácsos szerint egy jogilag el nem ismert baráti kör még annyira sem lehet hatékony, mint egy bejegyzett civil szervezet. „A Sanctus Emericus Egyesület jelene és jövője nem a felszámolásban, hanem a tagság fiatalításában áll” – vallja a szervezet jogi ügyeivel foglalkozó Kiss. Társai azonban nem értenek egyet vele, mi több, elhatárolják magukat tőle. Megítélésükben nyilatkozataival Kiss Dénes ártott a szervezetnek meg az ügynek. „Legutóbb azt hangoztatta, hogy az iskola újjáalakításában tanúsított nemtörődömsége miatt bepereli az egyházat. Ez azért mégiscsak több lenne a soknál” – vélekedik a kialakult belső konfliktusról Bányász Sándor.
Küzdelem a múlt beidegződései ellen
Az öregdiákok semmiként nem értik, hogy annyi küzdelem után, amit a román hatóságokkal vívtak, most, amikor kormányrendelettel sikerült visszaszerezni, majd Dorin Florea polgármester ellenében peres úton megtartani az épületet, lejárt annak a bérleti szerződése, és a politikai, illetve a szakmai konjunktúra is aránylag kedvező, az egyház miért mond le az iskoláról. A Szent Imréről elnevezett egyesület tagjai számára már csak azért is furcsa az érsekség hozzáállása, mivel a jelenlegi oktatási törvény lehetőséget kínál a nagy múltú felekezeti iskola újjáalakítására. Bár nem volt a valamikori katolikus gimnázium diákja, és még csak nem is marosvásárhelyi, Fodor Imre azon kevés hivatalosságok közé tartozott, aki szívügyének tekintette a felekezeti oktatás újraindítását. A város volt elöljárója, majd alpolgármestere sokat talpalt az iskola ügyében. Most szomorúan nyugtázza, hogy fáradozása hiábavalónak bizonyulhat.
„Ezelőtt közel tíz évvel az esperesi hivatal még pozitívan viszonyult a kérésünkhöz, de konkrét lépéseket akkor sem tett – emlékszik vissza a nyugalomba vonult városatya. – Így kénytelenek voltunk elindulni mi, az egyesület tagjai. Előbb megteremtettük a keretet, majd osztályterem után néztünk. Az egyház két államosított, de időközben visszaszolgáltatott iskolája a bérlők révén határozottan elutasított. Az Unireában hallani sem akartak rólunk, a művészetiben pedig a magyar többségű vezetőség leszavazta a kezdeményezést.” Bár az oktatási minisztérium barátságosan viszonyult a kezdeményezéshez, Fodor és társai tudták, hogy Vásárhelyen nem számíthatnak sem a tanfelügyelőség, sem a román nemzetiségű iskolavezetők támogatására. Az egyházi ingatlant bitorló Unirea igazgatója, Cristina Branea azzal utasította el a katolikus osztály befogadását, hogy nem illeszkedik a gimnázium profiljába, és különben is a négy román osztály mellett amúgy is van egy magyar. Az intézményvezető hozzáállása a magyar közösséghez a mai napig nem változott. Szülői nyomásra ugyan hajlandó volt kitenni a kétnyelvű homlokzati feliratot, de abba már nem egyezett bele, hogy a rajta szereplő Tîrgu Mureş alatt magyarul is szerepeljen a település neve.
A Sanctus Emericus tagjait viszont főként a művészeti iskola magyar tanerőinek hozzáállása botránkoztatta meg. „Pedig kezdetben mindössze egyetlenegy termet kértünk – a sajátunkból” – hozzák fel a baráti kör tagjai. A kezdeményezők igazán akkor kerültek kellemetlen helyzetbe, amikor hosszas talpalás után sikerült az ügy mellé állítani több vidéki plébánost és szülőt, az osztályra való gyermeksereg pedig elárvulva várta a tanév kezdetét. A véndiákok, mint mondják, „kínjukban” fordultak a Bolyai vezetőségéhez, ahova szívesen befogadták őket. A gond csupán az, hogy a város elitiskolája keretében a katolikus tagozatnak nincs jogi személyisége; külön profilnak számít, ám még így is egy osztály az aránylag sok közül. Még szerencse, hogy az épületben működő Bolyai Farkas Gimnázium és a ’90 után újraalakult Református Kollégium igazgatóit nem zavarja a katolikus osztályok jelenléte. „Eleinte azt hittük, hogy egy-két éven belül megoldódik a helyzetük, de már eltelt hét esztendő. Az lett volna a természetes, ha ennyi idő alatt önálló iskolaként újjáalakul” – mondja Horváth Gabriella, a Bolyai igazgatóhelyettese, hozzátéve, hogy sem neki, sem az iskola tanári karának nincs kifogása az elnyúló ottlét ellen. Hasonlóan vélekedik Székely Emese is, a Református Kollégium igazgatója. „Épület- és iskolapolitika szempontjából mindenki szeretne terjeszkedni, de a felebaráti szeretet jegyében nem lehetünk sem kirekesztők, sem önzők” – vallja.
(Egy)házon belül megvívott harc
A kezdetekre emlékezve az öregdiákok fontosnak tartják kiemelni, hogy nemcsak a román hatóságok viszonyultak ellenségesen terveikhez, az egyházat már akkor hidegen hagyta az iskolaügy. „Sajnos az egyház sem állt a helyzet magaslatán. Csató Béla főesperes 2000 után még mindig azzal érvelt, hogy az iskolaalapításnak még nem jött el az ideje. Másrészt nincs is elég gyermek, hangoztatta. Amikor ellentmondtam neki, önfejűnek, erőszakosnak nevezett” – eleveníti fel a tíz évvel ezelőtti disputákat Bányász Sándor. A nyugdíjas történelemtanár gyorsan hozzáteszi: a későbbiekben Csató álláspontja radikálisan változott, amíg Vásárhelyen szolgált, teljes mellszélességgel kiállt az ügy mellett.
A kialakult helyzetet Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő sem érti. Mint mondja, hónapokig várt Jakubinyi György érsekre, aki még az év elején megígérte, hogy hamarosan felkeresi. „Az ősszel kezdődő tanév már rég elúszott, s úgy tűnik, ez fog történni a 2012/13-as iskolai évvel is. Mondhatni, hogy szinte már most késő beindítani a folyamatot ahhoz, hogy 2012 őszén megnyithassa kapuit az önálló római katolikus gimnázium” – állítja Illés, aki szerint most már kizárólag az egyházon áll vagy bukik a marosvásárhelyi felekezeti oktatás kérdése. Potyó Ferenc szerint azonban mindenkinek meg kell értenie, hogy addig, amíg az egyház nem szerzi vissza az oktatási hálózatát eltartó javait, kénytelen jegelni az iskolaalapítási terveit. „Nem úgy működnek a dolgok, hogy egy asztalnál kigondolunk valamit, s másnap meg is valósítjuk. Az öregdiákok, akik a mai napig is leveleikkel bombázzák az érseki hivatalt, azt képzelik, hogy a vásárhelyi iskola olyan, mint egy vezeték, amit 2011-ben ott lehet csatlakoztatni, ahol 1948-ban elvágták” – mondja az érseki általános helynök.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

2011. szeptember 1.
Magyar elsősök nélkül marad az Unirea?
Könnyen megeshet, hogy Marosvásárhely elitiskolájának számító, vegyes tannyelvű Unirea Főgimnáziumban idén nem indul magyar tannyelvű első osztály. A beíratott gyerekek szülei az iskolában tartott gyűlés keretében fejtették ki: amennyiben a tanfelügyelőség és az iskola vezetősége Kolumbán Hajnal tanítónőt bízza meg az első osztály alakításával, ők azonnal más tanintézménybe helyezik át csemetéiket.
anító vagy osztály?
A helyzet nem precedens nélküli: tavaly azonos volt a forgatókönyv, csakhogy a tanfelügyelőség megtalálta azt a jogi kiskaput, amellyel ki lehetett „menteni” az osztályt a szóban forgó pedagógus kezéből. Akkor az összes unireás gyereket a Bolyaiba helyezték át, az osztály nélkül maradt tanítónőt pedig kihelyezték az egyik peremközségbe. A pedagógus ezúttal viszont leszögezte: nem vállal újabb száműzetést.
A gyerek nem kísérleti nyúl
A Krónikának is panaszkodó szülők elmondták, az előző nemzedékektől és Kolumbán Hajnal pedagóguskollégáitól kértek referenciát a tanítónőről. „Mindenki csak rosszat mond róla, azt állítván, hogy csúnyán bánik a gyengébb vagy közepes képességű gyerekekkel. Én a gyűlésen is kifejtettem, nincs semmi kifogásom ellene, csak hát a gyerekemet más iskolába viszem” – mondta el lapunknak egy nevét nem vállaló szülő. Egy másik apuka, Móra Ákos abból indul ki, hogy ha az iskola a szolgáltatóegység, akkor a gyermek meg a szülők az ügyfél. „A kliensnek joga van kifejteni az álláspontját, és esetleg meg is válogatni a szolgáltatót. Lehet, hogy Kolumbán Hajnal a világ legjobb tanítónője, de ahogy egy olyan orvoshoz sem megyek, akiről eddig csupa rosszat hallottam, úgy a gyermekemet sem bízom egy olyan pedagógus kezére, akit úton-útfélén bírálnak” – adott hangot véleményének a háromgyerekes apa. Egyébként a híresztelések ellenére valamennyi szülő elismeri, hogy a középkorú tanítónő akár kiváló pedagógus is lehet, csak arra kérik, ezt bizonyítsa máshol. „A mi gyerekeink nem kísérleti nyulak” – hajtogatják az érintettek.
Patthelyzet alakult ki
A tanfelügyelőség is elismeri, hogy Kolumbán Hajnal az Unirea legvaskosabb dossziéjával és legmagasabb pontszámával rendelkező magyar tanítónő. Fejes Réka szaktanfelügyelő azt is tudja, hogy soha senki nem nyújtott be ellene írásos panaszt. „Nagyon sokan panaszkodnak rá, régi diákok, szülők, csak hát éppen senki nem mert vele szembeszállni. Nem azt kifogásolják, hogy nem tanít, hanem azt, hogy képtelen a közösséggel kommunikálni. Nyers, merev, durva – állítják róla. A tanítónő legyen szigorú, de azért viselkedjen szépen a gyerekekkel” – szögezte le Fejes. A tanfelügyelő emlékeztetett a néhány évvel ezelőtti esetre, amikor a szülők tanév közben vették ki gyermekeiket Kolumbán osztályából, s akkor csak a Pál atya által működtetett árvaház lakóival sikerült feltölteni az osztályt, és megmenteni az Unirea magyar tagozatát. Hogy a felek milyen megoldást találnak a közelgő tanévkezdetig, nem tudni. „A tanfelügyelőségnek meg vannak kötve a kezei. Próbáltam szép szóval elmagyarázni, hogy a magyar tagozat léte forog kockán, a kolléganő akkor sem hajlandó tágítani. Ő az Unireában dolgozik, innen nem hajlandó távozni” – vonta meg a vállát Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő, aki már a minisztériumi illetékeseknek is jelezte a kellemetlen helyzetet.
Kolumbán: a tanfelügyelőség manipulál
Kolumbán Hajnal abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy a tanfelügyelőség manipulálja a szülőket. „Ezek az emberek nem is ismernek engem, nincs, miért támadjanak. De a tanfelügyelőség ki akar csinálni. Ezért vitte el a tavaly az osztályt a Bolyaiba, engem meg kiküldött Marosszentkirályra a cigányok közé. Az sem igaz, hogy túl szigorú lennék, csak következetes vagyok. Akinek nálam elemiben csak elégségese volt, az most 5–8.-ban bukdácsol” – védekezett a három évtizede oktató pedagógus. Kolumbán azt sem rejtette véka alá, hogy amennyiben a tanfelügyelőség újabb jogi kitérőt próbál keresni, bírósághoz fordul. Kérdésünkre, hogy amennyiben jogilag igaza van, de gyakorlatilag a szülők döntése következtében osztály nélkül marad, mit tesz, kijelentette, ő semmiként nem fogja hibásnak érezni magát azért, hogy az Unireában megszűnik a magyar tagozat.

2011. szeptember 14.
Magyar elsősök nélkül maradt az Unirea Főgimnázium
Mégsem indult magyar tannyelvű első osztály a Marosvásárhely elitiskolájának számító, vegyes tannyelvű Unirea Főgimnáziumban, miután a beíratott gyerekek szülei úgy döntöttek, más tanintézetekbe helyezik át csemetéiket, mivel a tanfelügyelőség és az iskola vezetősége Kolumbán Hajnal tanítónőt bízta meg az első osztály alakításával. Megtudtuk: a korábban beíratott 27 gyermek hétfőn más-más iskolában kezdte a tanévet, a nekik szánt földszinti osztályterem üres maradt. A frissen meszelt falakra egyetlen kép, egyetlen szemléltetőeszköz sem került
történtekért a szülők Kolumbán Hajnal tanítónőt okolják, aki az ő kérésük ellenére is görcsösen ragaszkodott állásához. Az 51 éves pedagógus elleni vád a goromba viselkedésmód és a hiányos kommunikációs érzék volt.
Az utolsó hat gyereket is elvitték
„A 27 beíratott gyermekből péntekre már csak hat maradt, aztán azokat is elvitték. Megpróbáltunk más iskolákból, majd árvaházakból toborozni gyerekeket, sikertelenül. Szombaton értesítettük a tanítónőt, hogy hétfőn ne jöjjön be, hisz osztály nélkül maradt” – vázolta a helyzetet Cristina Branea, a marosvásárhelyi iskola igazgatónője. Kolumbán Hajnal az elmúlt években is sok fejtörést okozott az iskola, illetve a tanfelügyelőség vezetőségének. Két esztendővel ezelőtt Pál atya árváival töltötték fel a rendkívül megfogyatkozott negyedik elemit, a tavaly viszont ideiglenesen a Bolyai Farkas Gimnáziumba költöztették az induló első osztályt, csakhogy meg tudják menteni Kolumbán Hajnaltól. Az akkor hoppon maradt pedagógus kénytelen volt egy peremközségben, munkát vállalni. A Marosszentkirályra száműzött pedagógus az már nem vállalta a folytatást.
A tanítónő ellen a mai napig egyetlen írásos panaszt sem iktattak. Ilyen helyzetben az iskolavezetők és a tanfelügyelők semmilyen intézkedést nem hozhattak. „Számtalanszor hallottam, hogy egyesek ezt vagy azt beszélnek róla, de soha senki írásos panaszt nem tett le az asztalomra. Még így is vizsgálatot rendeltem el, inspekciókat tartottunk, de az elmondottakból semmit nem lehetett bebizonyítani” – mondta el lapunknak Branea, aki szerint úgy látszik, az érintett rendkívül jól palástolja hiányosságait. A vegyes tannyelvű iskola igazgatónője belátta: a törvény szerint tehetetlenek a tanítónővel szemben. „Én már pereskedtem egy kollégánkkal, de azt a négy évet senkinek nem kívánom” – tette hozzá Cristina Branea.
Elbeszéltek egymás mellett
Az osztály nélkül maradt pedagógus a tanfelügyelőségen kezdte az új tanévet, ahol kérvényezte az áthelyezését. „Sajnos ezúttal is elbeszéltünk egymás mellett. Hiába kértem arra, hogy egy kicsit gondolja át a viselkedési stílusát, kiderült, hogy mindenben kizárólag neki van igaza, mindenki hibás, csak ő nem” – mondta Fejes Réka szaktanfelügyelő, aki a korábbi fenyegetések ellenére is az utolsó pillanatig remélte, hogy sikerül megmenteni a magyar osztályt. A visszás helyzet nemcsak őt, hanem Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelőt is felbosszantotta. „Kolumbán Hajnal be akarta bizonyítani, hogy őt nem lehet kirúgni. Valóban: az érvényben lévő román törvények értelmében nem lehet. Csakhogy kirúgta önmagát és egy teljes magyar osztályt – háborgott Illés. – Pedig minden egyebet felajánlottunk neki, még egy tanácsosi állást is a minisztériumban, ha már ilyen szuper tanítónő, de neki az Unirea kellett.
Ez lett az eredménye.” A tanfelügyelők tanácstalanok, amikor a jövő ősszel kezdődő tanévről kérdezzük őket. Tudják, hogy Kolumbán 2012-ben is megismételheti az idén történteket. Cristina Branea sem túlságosan derűlátó. Mint mondja, az új tanügyi törvény ugyan lehetővé teszi az új tanerők megválogatását, a régiek elbocsátását viszont nem. Ezzel tisztában van Csegzi Sándor, a város oktatási kérdéseiért felelős alpolgármestere is. Mint fejtegette, törvény szerint az önkormányzat hatáskörébe csak az iskolai infrastruktúra tartozik, ám mivel Marosvásárhely egyik elitiskolájában a magyar tagozat léte került kockára, ez már nem adminisztratív, hanem politikai kérdésnek számít. „Minisztériumi kivizsgálást fogok kérni, miként fordulhat elő, hogy egy pedagógus miatt önmagát számolhatja fel egy ilyen patinás iskola magyar tagozata” – szögezte le lapunknak Csegzi.
Kolumbán semmit nem bán
Móra Ákos egyike volt azon szülőknek, akik a tanítónő szemébe mondták, hogy nem akarják hozzá íratni a gyermeküket. „Az utolsó pillanatig reméltük, hogy megérti: senki nem akarja rábízni a gyerekét. Még ha ő a város legjobb tanítónője is. Nem értette meg, ezért a gyermekünket elvittük a volt 4-es iskolába” – nyilatkozta az apuka a Krónikának. Véleményét osztja Cristina Branea igazgatónő is, aki megvallotta: ő sem tette volna ki gyermekét egy hasonló kísérletnek.
A tegnapi lapzártáig nem sikerült elérnünk az érintett tanítónőt. Korábban azonban lapunknak kijelentette: a munkajogi törvény által védett pedagógusként semmiképpen nem érzi hibásnak magát abban az esetben, ha az Unireában megszűnik a magyar tagozat.

2012. január 19.
Kevesebb magyar osztály indul Marosvásárhelyen
Kevesebb magyar kilencedikes osztály indul a következő tanévtől Marosvásárhelyen. A megyei tanfelügyelőség ugyanis két középiskolában tervezi csökkenteni a jövőtől induló magyar osztályok számát. Egyelőre még dolgoznak a 2012-13-as tanév beiskolázási tervén, és ezt pénteken a minisztérium elé viszik. Ha Bukarestben elfogadják a tervet, akkor kevesebb magyar osztályba iratkozhatnak a Maros megyei gyerekek.
Maros megyében ez az egyetlen sport líceum, ide jönnek magyar és román gyerekek a megye minden pontjáról. Évente legalább két magyar kilencedik osztály indul, de jövőre csak egyet engedélyezne a tanfelügyelőség.
Csíki Zsolt igazgató, Szász Albert Sportlíceum
„A magyar osztályokban például, eddig két magyar osztályom volt, nekem. Az azt jelenti, hogy hatvan gyermek. Na most Vásárhely szinten nagyon nagy az érdeklődés, de ugyanúgy a Nyárádmentéről rengeteg magyar gyerek jelentkezik a sportiskolába. A felmérés a nyolcadikos gyerekeknél, az 84 gyerek volt, aki jelentkezne a román szakra és 65 vagy 68 gyerek a magyar szakra.” Tehát, legalább két magyar osztálynyi jelentkező lenne jövőre. A zavaró az, hogy ott csökkentik az osztályok számát, ahol igény lenne, mondja az igazgató. A tanfelügyelőség azzal magyarázza az osztályok számának csökkentését, hogy problémás ez a megye, mert kevés a gyerek.
Raluca Marian kommunikációs felelős, Maros Megyei Tanfelügyelőség
„A kilencedikes osztályok esetében kevesebbre kell számítani, azért, mert kevesebb diák van. Tavaly 5900 nyolcadikos volt, most alig több mint 5100. Így akármennyire is szeretnének több osztályt az igazgatók, meg kell érteniük, hogy nem lehet, mert nincsenek diákok.”
Márpedig a Sport Líceumba lenne jelentkező, sőt a következő tanévet a tavaly életbe lépett oktatási törvény szerint tervezik meg. Ez azt jelenti, hogy jövőtől már 25 diákkal is meg lehet alkotni egy osztályt, nem szükséges 30, mint eddig. Ennek ellenére, mégis egyelőre úgy tűnik, a tanfelügyelőség terve szerint a marosvásárhelyi Sport Líceumban és az Unirea Líceumban egy-egy magyar osztállyal kevesebbet indítanak ősszel.
Székely Varga Edina
Erdély TV
Erdély.ma

2012. augusztus 22.
A történelmi magyar egyházakkal üzletel Dorin Florea
A történelmi magyar egyházaknak visszaszolgáltatott iskolaépületeket vásárolná vissza az önkormányzat számára Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea. Az elöljáró tegnap úgy nyilatkozott, a városháza hajlandó lenne fizetni a Református Kollégium – a jelenlegi Bolyai Farkas Gimnázium – és az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium (mai Unirea) épületeiért.
Néhány évvel korábban a városvezetés peres úton, ingyen próbálta megkaparintani a két impozáns épületegyüttest. Vásárhely polgármestere akkor perbe fogta az egyházakat és a restitúciós bizottságot. A végleges és megfellebbezhetetlen bírósági ítélet azonban nem változtatta meg a polgármester véleményét; tegnapi sajtótájékoztatóján butaságnak nevezte a visszaszolgáltatási folyamatot. Ugyanakkor hozzáfűzte, „nem természetes, hogy papok iskolaépületeket adminisztráljanak”.
Dorin Florea azzal érvelt, hogy az önkormányzat csak abban az esetben végezhet karbantartási és javítási munkálatokat az említett épületekben, ha azok a saját tulajdonát képezik. Bizonyos felmérések szerint a valamikori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületébe 1,5 millió eurós befektetésre lenne szükség, míg a Református Kollégium renoválása és korszerűsítése ennél is többe, mintegy 2–2,5 millióba kerülne. „Nem helyes, hogy a magyar gyermekek penészes falak között tanuljanak” – fejtette ki aggályait a városatya, hozzátéve, hogy személyes tanácsosát, Csegzi Sándort bízta meg az egyházakkal folytatandó tárgyalások lebonyolításával. A volt RMDSZ-es alpolgármester lapunknak elmondta, hogy valóban kapott egy ilyen jellegű felhatalmazást Floreatól, azonban nem most, hanem három évvel ezelőtt.
„Az már nagyon régen volt, amikor valóban felröppent a hír, hogy a gyulafehérvári érsekség áruba bocsátaná az iskolaépületet. Az illetékes kuratórium azonban egyértelműsítette, hogy a nehezen visszaszerzett ingatlan nem eladó. Szerintem a polgármester azzal is segíthetné az említett két iskolát, ha kifizetné a szerződésbe foglalt havi bért” – szögezte le Csegzi. Mint mondotta, tudomása szerint a városháza tetemes összegekkel tartozik a történelmi magyar egyházaknak, amelyeknek az idén alig juttatott valami pénzt. „Az egyházfők betartották ígéretüket, és minden egyes banit, sőt még annál többet is, visszafordítottak az épületek feljavítására” – nyilatkozta Csegzi Sándor.
A polgármester épületszerzési kísérlete a magyar iskolavezetőket, a tanulókat és az öregdiákokat is felháborította. A katolikus gimnázium öregdiákjai már több ízben kérvényezték az érsekségnél, hogy a jelenlegi vegyes tannyelvű Unirea Főgimnázium kisebbik épületében indítsa újra a felekezeti oktatást.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2013. június 15.
Ultimátumot adott a katolikus egyház a marosvásárhelyi Unirea Főgimnáziumnak
Fennáll a kockázata annak, hogy a marosvásárhelyi Unirea Főgimnáziumot más épületbe költöztetik, amennyiben annak vezetősége nem ért egyet a római katolikus egyház ajánlatával.
Az egyház ugyanis azt szeretné, hogy a már meglévő román tagozat mellett, önálló jogi intézményként szereplő magyar tagozatot alapítsanak – vázolta fel Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei vezetője.
Hozzátette, a helyzetet tetőzi, hogy a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnak adóssága van a kultikus intézmény felé, a bérleti szerződés pedig már érvényességét veszítette.
„Senki sem akarja a kollégium szétválását. Csupán annyit szeretnének, hogy a román és magyar tagozat különálló jogi intézményként működhessen, egyazon épületben és tanintézményen belül. (…) Ha elutasítják a katolikus egyház ajánlatát, amelyet egyébként a szülők is támogatnak, fennáll a veszélye, hogy a gimnáziumnak költöznie kell, hiszen a bérleti szerződés is lejárt. Ezt a variánst nem akarja senki, de realistának kell lennünk.” – nyilatkozta Brassai.
Peti András, újonnan megválasztott alpolgármester azt vallotta, a római katolikus egyház reménykedik a kiegyezésben. „Mindenképpen meg akarnak egyezni a gimnázium vezetőségével, és bízok abban, hogy ez az egyezség mindenki javát szolgálja majd.” – fogalmazott Peti.
Az Unirea Főgimnázium képviselői azonban már kifejezték véleményüket a kezdeményezésről: továbbra is egységes oktatási intézményt akarnak, mint ahogyan azt a neve is kifejezi, megőrizve a multikulturalitását és a megye legjobb líceuma rangot.
marosvasarhelyi.info

2013. június 25.
Iskolaalapítás román ellenszélben
Dúl a román–magyar vita Marosvásárhelyen az Unirea Főgimnázium kettéosztásáról.
A marosvásárhelyi tanács következő ülésének napirendjére tűzné a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozását célzó javaslatot az RMDSZ. A szövetség reméli, hogy az iskolaalapítás körüli magyarellenes hisztéria dacára a koalíciós partnerek is támogatni fogják a tervet. Brassai Zsombor megyei elnök szerint egy új magyar középiskola az egészséges versenyszellemet szolgálná, és az egyházi épületben működő Unirea Főgimnáziumnak is jót tenne. A római katolikusok hajlanak a kompromisszumra: amennyiben újra létrehozhatják a kommunista rendszer által felszámolt iskolájukat, az Unirea is az épületben maradhatna.
Az Unirea Főgimnáziumnak otthont adó épületet, amelyben az államosítást megelőzően is tanintézet működött, a rendszerváltást követően visszakapta annak jogos tulajdonosa, az erdélyi római katolikus egyház. Annak ellenére, hogy az egyházi vagyont kezelő Erdélyi Római Katolikus Státus jelképes összeget – négyzetméterenként 1,50 lejt – kért bérleti díjként, és a befolyt pénzt az iskolaépület javítására fordította, a polgármesteri hivatal soha nem törlesztette időben a számláit. Az önkormányzatnak a mai napig is tartozásai vannak az egyház fele.
Közben a főgimnázium kisebbik épületrészének a meghosszabbított bérleti szerződése is lejárt. Ebben a Klastrom (Mihai Viteazul) utcai ingatlanban szeretne az egyház egy új, önálló, magyar nyelvű katolikus iskolát indítani, úgy, hogy a román többségű iskola maradhatna az épület nagyobbik részében. Bizonyos termeket és laboratóriumokat a két tanintézet közösen használna. A tizenkét osztályos iskola a Bolyai Farkas Gimnáziumban tanuló katolikus osztályok átköltöztetésével és az Unireában működő, magyar tannyelvű osztályok átíratásával jönne létre. A román politikum és a hatóságok azonban vehemensen ellenzik a magyar tagozat önállósulását.
Rombolás vagy iskolaalapítás
Corneliu Grosu, Maros megye prefektusa elfogadhatatlannak és nacionalistának nevezte az egyház kezdeményezését. Mint kijelentette, sosem fog egyetérteni egy olyan „romboló kezdeményezéssel, amely a kultúra és oktatás valamely templomában kerítéseket emel vagy szakadást idéz elő". A kormánymegbízottat a város polgármestere, Dorin Florea követte, aki a középkorba való visszatérésnek nevezte az egyház szándékát. Az elöljáró ugyanakkor felkérte az egyházi vagyont kezelő státust, hogy hagyjon fel követeléseivel, és hagyja békében tanulni az egyébként elitiskolának számító Unirea Főgimnáziumban a román és magyar gyerekeket. Az iskolának jelenleg mintegy ezer diákja van, ennek 70 százaléka román tannyelvű osztályban tanul. Az egyházi ingatlant albérlőként foglaló iskola vezetősége is felháborítónak tartja a katolikusok szándékát, és a tolerancia hiányaként értékeli azt.
Peti András, Marosvásárhely egy héttel ezelőtt választott alpolgármestere nem érti azt a pszichózist, ami ez ügy miatt a városban keletkezett, mert szerinte az egyháznak joga van arra, hogy önálló oktatási intézményt hozzon létre részben katolikus, részben világi osztályokkal – főleg a saját épületében, ahol az 1948-as államosításig is katolikus iskolát működtetett.
Az egyház rendkívül fontosnak tartja, hogy Erdélyben végre Marosvásárhelyen is beindítsa a saját iskoláját. Potyó Ferenc, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség általános helynöke Jézusnak a feltámadás utáni, az apostolokhoz intézett szavait idézte: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek – mondta az Úr. A római katolikus egyház tudatában van annak, hogy az evangélium hirdetésének az egyik eszköze az iskola. Nekünk pedig rendkívül fontos a keresztény életre való nevelés." Lapunknak nyilatkozva Potyó elutasította és rosszindulatúaknak nevezte az afféle cinikus megjegyzéseket, hogy nem létezik külön katolikus matematika vagy katolikus irodalom. „Hajdanán a római katolikus kántoriskolában Simon István tanárunk megismertette velünk az összes olyan katolikus írót, aki nem szerepelt a hivatalos tananyagban" – hozta fel a kisszeminárium pozitív példáját a pápai káplán.
Nem adják fel a küzdelmet
A nacionalista hisztériakeltés után a hetekkel ezelőtt még rendkívül derűlátónak bizonyuló Holló László optimizmusa is alábbhagyott. Az Erdélyi Római Katolikus Státus igazgatótanácsának az elnöke ma már nem tudja megítélni, mennyi esély van az iskola újjáalakítására. „Tény, hogy mi nem mondunk le a szándékunkról, és folytatjuk a küzdelmet" – jelentette ki lapunknak. Kérdésünkre, hogy amennyiben a nacionalista erők megakadályoznák az iskola beindítását, az egyház lemond a tervéről vagy jövőre újra próbálkozik, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem keretében működő teológia kar tanszékvezetője kifejtette, hogy eszük ágában sincs meghátrálni és lemondani jogos követelményükről. Holló szerint az Unirea Főgimnáziumnak is érdeke lenne kompromisszumot kötni az egyházzal, ha továbbra is a nagyobbik épületben szeretne maradni. „Mi a továbbiakban is teljesen jóhiszeműen, a közös megoldásban gondolkodunk, ami nekünk is, a bérlőnek is előnyére válhat" – szögezte le a docens.
Szintén a békés egyezségben látja a megoldást Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő is. Mint mondotta, bár Romániában a kisebbségi jogok alkalmazásában bármit meg lehet akadályozni, ebbe a kérdésbe a tanfelügyelőségnek szinte semmi beleszólása nem lehet. „Az új iskola létesítését az épület tulajdonosának és a benne működő iskolának kell kérnie. Azt tudjuk, hogy az Unirea iskola vezetősége nem fogja kérni. A döntést mint a tanintézetek fenntartója, az önkormányzat hozza meg" – magyarázta a Krónikának Illés. Kérdésünkre, hogy mi történik abban az esetben, ha az ingatlanban működő állami főgimnázium nem hajlandó átadni a magyar osztályokat, a tanfelügyelőnő nem tudott választ adni. Mint mondta, az oktatási törvény nem fogalmaz egyértelműen.
Peti András is bízik a párbeszédben, szerinte a felek érdeke megköveteli, hogy megegyezésre jussanak, ő alpolgármesterként pedig felvállalja a közvetítői szerepet. Kérdésünkre, hogy milyen mértékben lehet számítani a kisebbségi kérdésekben eddig felemás álláspontot képviselő koalíciós partnerre, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke elmondta, hogy eddig normális hangnemben tudtak tárgyalni a Szociálliberális Unióval (USL). „Úgy tűnik, megértették a kérdés lényegét, ám érezhető, hogy szegregációtól tartanak. Tudtukra adtuk, hogy az épület- és az iskolaügy megoldása közös érdek" – számolt be az eddigi egyeztetésekről Brassai. A szövetség megyei vezetője azonban érzékeli, hogy a román vezetők közül senki nem vállalja fel nyíltan az ügyet. A döntéshozói pozícióban lévők afféle pingpongmeccset játszanak az egyházzal. „Senki nem utasított el, de azon vitáznak, hogy kinek van jogi kompetenciája az iskolaalapítás kezdeményezésében" – mondta el Brassai Zsombor.
Időszerű intézményalapítás
„Ezt az iskolát nem most, hanem évekkel ezelőtt újra be kellett volna indítani" – mondta a Sanctus Emericus Egyesület alelnöke, Bányász Sándor. Az elmúlt években az öregdiákokból álló civil szervezet volt az, amely a leginkább szorgalmazta az iskola újjáindítását. A Gyulafehérvárra küldött beadványokra az érsekség minden évben vagy elutasító, vagy az ügyet halogató választ adott. Egy adott pillanatban az egyház még az épület eladására is hajlott, amit Bányász szerint ma is tisztségben lévő vásárhelyi magyar politikus is támogatott. Egyik, 2009. december 4-én keltezett levelében Jakubinyi György érsek arról tájékoztatta az öregdiákokat, nincs meggyőződve afelől, hogy egyáltalán szükség lenne az épület visszavételére. „Ezért jobb lett volna eladni és az árát befektetni valamilyen hasznosabb dologba. A helyiek érzékenységére való tekintettel ezt nem tettük meg" – ismerte be levelében az érsek.
„Szerencsére időközben az érsekségnek változott az álláspontja, amit Jakubinyi György az egyesületünkhöz címzett levele is alátámaszt. Az érsek úr ebben elismeri, hogy egy adott ponton valóban az épület értékesítésén gondolkodtak, ám látván, hogy Marosvásárhelyen még mindig sokan szívügyüknek tekintik a római katolikus iskola felélesztését, lemondtak az anyagilag jóval kecsegtetőbb tervükről" – fogalmazott Bányász, aki szerint teljesen megalapozott az iskolaalapítási szándék, hisz a helyi magyarságnak a múltban is két, nagy hagyományú középiskolája volt, a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium és a Református Kollégium. Beszüntetésükig a két tanintézet között egészséges versenyszellem uralkodott. Másrészt mindkét egyházi iskola minden nemzet fia előtt nyitva tartotta kapuit.
A római katolikus gimnáziumban érettségizett például a '48-as forradalom egyik román kulcsfigurája, Alexandru Papiu Ilarian is. Az egyház ugyanakkor arra törekedett, hogy a hátrányosabb helyzetű gyermekeken is segítsen. „Ezek után tényleg nem értem azokat a román nacionalisták, akik fűt-fát a magyarokra meg a római katolikus egyházra hordva, azon fáradoznak, hogy az épület tulajdonosát megakadályozzák, hogy az eredeti célra használja az ingatlanját" – mondta el Bányász Sándor. A nyugdíjas történelemtanár emlékeztetett: az egykori Klastrom utcában, a vár és a Bástyasétány felső része között, a vásárhelyi magyarság négy tanintézményt épített. Ezek közül ma kettőt a Petru Maior Egyetem, egyet az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium használ, ahol magyar tagozat egyáltalán nem működik. „Olyan nagy kérés, ha a negyedik ingatlanban, annak is a kisebbik részében egy magyar iskolát hoznánk létre?" – fogalmazta meg a költői kérdést a pedagógus.

2013. július 7.
A Bolyai a legjobb magyar tannyelvű középiskola
A legjobb magyar nyelvű középiskolának számít Romániában a Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium, igaz ugyan, hogy Maros megyében csak a dobogó második fokára került.
Jól teljesítenek a bolyais végzősök. Az ország iskoláinak toplistáját az admitereliceu.ro honlap állította össze a 2012-es bejutási átlag, az érettségi átlag és a tantárgyversenyeken elért eredmények alapján.
Az országos toplista csúcsára két bukaresti középiskola került: a Sfântul Sava Főgimnázium az ország legjobb középiskolájának számít 9,15-ös átlaggal, utána a Tudor Vianu Informatikai Főgimnázium következik 9,08-as átlaggal, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a kolozsvári Emil Racoviţă Főgimnázium került a maga 9,04-es átlagával.
Maros megyében az Unirea Főgimnázium a legjobb 8,15-tel, míg a második a Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium 8,07-tel. Bár az érettségi eredmények és a tantárgyversenyeken elért eredmények alapján a Bolyai jobbnak bizonyult, a bejutási átlag s a végeredmény alapján végül az Unirea került élre. A megye harmadik helyezettje az Alexaandru Papiu Ilarian Főgimnázium 7,75-ös átlaggal, a negyedik a Mihai Eminescu Tanítóképző 6,85-tel, míg az ötödik helyen a Református Kollégium szerepel 6,73-mal.
A Bolyai az országos ranglistán a 34. helyezett, ezzel azonban a legjobb magyar tannyelvű középiskolának számít, utána a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium (7,48) és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium következik (7,21), előbbi 74. helyezett az országos ranglistán, míg utóbbi 107. lett.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro

2013. augusztus 21.
Kinevezések: maradhatnak a magyar iskolaigazgatók?
Idén sem tartanak az iskolaigazgatók számára versenyvizsgát, tehát akár az előző évben, egy évre szóló kinevezés útján döntenek az oktatási intézmények vezetőinek személyéről. Szatmár és Maros megyében is politikai egyeztetéssel sikerült megoldani, hogy magyar intézményvezetők kerüljenek olyan iskolák élére, ahol amúgy a törvény szavatolná a jelenlétüket.
Az iskolák igényeit, javaslatait a megyei tanfelügyelőségek összesítették, majd jóváhagyásra felküldték az oktatási tárcához. A minisztérium hivatalos válasza a napokban várható.
Politikai egyeztetésre volt szükség
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke a maszol.ro kérdésére elmondta, a törvény kötelezővé teszi, hogy azokban az oktatási intézményekben, ahol kétnyelvű a tanítás, magyar vezető is legyen. Ezt Maros megyében többnyire sikerült is megvalósítani, kivétel a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium, ahol annak ellenére, hogy magyar nyelvű osztályok is működnek, „valamilyen okból kifolyólag” néhány éve nincs magyar aligazgató. Politikai nyomásra ez szeptembertől változni fog, körvonalazódik az is, hogy ki fogja elvállalni ezt a feladatot.
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk, Maros megyében nagy változások nem lesznek, többnyire ugyanazok maradnak az intézményvezetők, akik eddig voltak. Illés hozzátette, hogy a segesvári gimnázium igazgatóhelyettesi tisztségénél lesz változás, illetve Marosvásárhelyen a Református Kollégium igazgatójánál – ez utóbbi pedagógus személyes okokból kérte felmentését.
Bár politikai egyeztetésre volt szükség Szatmár megyében is, egyelőre úgy tűnik, nem lesznek számottevő változások a magyar iskolaigazgatók, aligazgatók személyét illetően Szász Piroska helyettes főtanfelügyelő szerint. A politikai egyeztetésekről optimistán nyilatkozott Pataki Csaba megyei, valamint Kereskényi Gábor szatmárnémeti RMDSZ-elnök, azonban mindjketten megjegyezték: nincs még végleges döntés. „Úgy vélem, a magyar közösségek ez irányú igényeit 90 százalékban sikerül kielégítenünk” — mondta Kereskényi. Pataki pedig úgy nyilatkozott, hogy annyit kértek a hatalmon levő pártok képviselőitől: tartsák szem előtt a tanügyi törvényben is szereplő etnikai arányosság elvét a kinevezések során.
Székelyföldön és Kalotaszegen nem lesz gond
Augusztus végén valamennyi háromszéki iskola igazgatójának is lejár a mandátuma. A Kovászna megyei tanfelügyelőség a legtöbb tanintézmény élére az eddigi igazgatók ideiglenes kinevezését javasolja a szaktárcának, de lesznek olyan iskolák, ahol új igazgatócserére kerül sor, mivel az eddigi vezetés nem bizonyult hatékonynak, tájékoztatott Keresztély Irma háromszéki főtanfelügyelő.
Az ideiglenes kinevezések legtöbb egy évre szólnak, hacsak időközben a szaktárca meg nem szervezi a versenyvizsgákat, mondta a főtanfelügyelő. Hozzátette: azokban az iskolákban, ahol nem voltak gondok, az eddigi igazgatók mandátumának meghosszabbítását javasolják.
Vannak azonban kivételek, hiszen az oktatási minisztérium alkalmazza az új tanügyi törvényt, amely szerint az lehet igazgató, akinek van ilyen irányú képesítése, illetve végleges tanári állása van. Ez gondot jelent több vidéki tanintézményben, ahol tanítók voltak az igazgatók, és eddig néhány órát oktattak a gimnáziumi osztályokban. Idéntől azonban a tanítóknak vissza kell térniük elemi osztályos katedráikhoz, és emellett a vezetői pótlékért kellene ellátniuk az intézmény igazgatását is. Ezt a tanítók többsége nem vállalta, hiszen az elemi osztályos gyerekek tanítása egész embert igényel, szerintük ezzel összeegyeztethetetlen az igazgatói tevékenység. Ezekben az iskolákban a Kovászna megyei tanfelügyelőség jelenleg keresi az igazgatójelölteket.
A "hajpántbotrányos" iskolában indokolt az igazgatócsere. A Háromszék értesülései szerint a trikolórbotrányként elhíresült márciusi események miatt a megyei tanfelügyelőség leváltja a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum igazgatóját és két aligazgatóját. Az indoklás szerint a háromtagú csapat nem kezelte megfelelően az incidenst. Az évi értékelés alapján Háromszék több iskolájában lesz igazgatóváltás, Kovásznán ellenben valóban a márciusi események következtében nem hosszabbítják meg Simon István igazgató és a két aligazgató ideiglenes kinevezését – erősítette meg a főtanfelügyelő. Keresztély Irma leszögezte: „Az ellenőrzés során kiderült, a márciusi incidens amiatt fajult el, mert az iskola vezetősége nem kezelte megfelelően a helyzetet”. Az új igazgató személyéről egyeztettek Kovászna polgármesterével is, kiválasztották a két aligazgatót is, egy magyar és egy román ajkút, ám a neveket egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, a kinevezések szeptember 1-től érvényesek.
Háromszéken 344 tanintézmény működik, mindegyikük vezetőjének lejár a mandátuma, már egyetlen egy sem marad, aki versenyvizsgával szerezte meg a kinevezését.
Hargita megye tanintézményeiben már kinevezték az iskolaigazgatókat a 2013/2014-es tanévre, jelentős változás itt sem történt. Az intézményvezetők 98 százaléka változatlanul a következő tanévben is betölti vezetői tisztségét – tudtuk meg Bartolf Hedvigtől, Hargita megye főtanfelügyelőjétől. Az elkövetkező időszakban várható miniszteri rendelet megjelenését követően az új tanév kezdetéig az aligazgatókat is kinevezik.
Nem lesz gond Kolozs megyében sem az iskolaigazgatók kinevezésénél. Ahol igazgatócsere történt, a tanfelügyelőség lekérte az iskoláktól a javaslatokat, vezetőtanácsi ülésen megbeszélték és helyi szinten jóváhagyták a kéréseket. A minisztériumi jóváhagyásnak a napokban kell érkeznie. „Vélhetően nem lesznek meglepetések, eddig soha nem voltak, de amíg nem látjuk, mi sem mondhatunk semmi biztosat” – mondta el a maszol.ro-nak Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Az elmúlt napokban a tanügyminisztérium képviselői elmondták, hogy az elkövetkező hetekben várható a miniszteri rendelet, amelynek normái alapján ki lehet majd nevezni az aligazgatókat is azokban a tanintézményekben, ahol a tanulólétszám ezt indokolja.
A.E., K. Zs., P. K., T. A.
Maszol.ro

2013. október 15.
Hazatekintés a kultúra által
Bármerre megy a világban, az utak mindig hazavezetnek Erdélybe, Székelyföldre, illetve a szűkebb hazába, a Barcaságba. Veres Emese Gyöngyvér rádiósként és néprajzkutatóként egyaránt ismert Erdélyben és Magyarországon.
Manapság – immár több megjelent kötet után – erősebb ugyan a néprajzos beállítottság, de Veres Emese Gyöngyvér továbbra is jelen van a médiában. A keddi székelyudvarhelyi látogatás előtt telefonon beszélgettünk.
– Honnan indult? Melyen voltak élete nagy fordulópontjai?
– A brassói Unirea Líceumban érettségiztem 1984-ben. Ez egy kiváló középiskola volt, a mostani Áprily Lajos Főgimnázium elődje, ma is jó iskola, Brassó megye legnagyobb magyar oktatási nyelvű középiskolája. Mivel férjhez mentem, és a férjem Németországban élt, 1989-ben én is kitelepedtem. Bár jól beszélek németül, nem sokáig bírtam az idegen nyelvi környezetet, 1992-ben Budapestre költöztem. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészkarán, román-kulturális antropológia szakon végeztem 2000-ben. A rádiózás tulajdonképpen az egyetemen kezdődött. Akkor indult a román nyelvű szerkesztőség, ott kezdtem fordítani, és valahogy törvényszerű volt, hogy egy idő után megtanuljam a rádiós szerkesztés-műsorvezetés technikai részleteit is. Így kerültem a Kossuth Rádióhoz, előbb román műsorokat készítettem, aztán egyházi jellegű „félórákat” az unitáriusok és az evangélikusok számára. Később közéleti és hírműsorokat is készíthettem. A mai napig legjobban a Fülszöveg című könyvajánló műsoromat kedvelem, amely a 180 perc című műsorban szólal meg, általában a 8 órás hírek előtti percekben, elég nagy a hallgatottsága, így a hatása is. Tehát 1984 – nem Orwell, hanem – az érettségi miatt fordulópont, 1989 az emigráció és a nagy remények éve, a gyors rendszerváltozás miatt volt fordulópont, aztán 1992, amikor ráébredtem, hogy nekem itt van a helyem a Kárpát-medencében, mert ide tartozom. Voltak s még lesznek fordulópontok, de azokról a jövőben eshet majd szó.
– Hogyan foglalkozik a kulturális antropológiával a rádiós munka mellett?
– Nem tartom magam antropológusnak. Néprajzi „vonalon” én már a középiskolában elindultam, amikor tagja lettem a Reiff István által alapított Búzavirág nevű tánccsoportnak. Nagyon ritkán kapok ösztöndíjakat a kutatásaimra, és a könyveimet legtöbbször saját forrásból fedezem. A Barcaságban tulajdonképpen én vagyok az egyedüli, aki összehasonlító néprajztudománnyal foglalkozom, a román, a magyar és a szász vonatkozásokat egyaránt kutatom. Mostanában a néprajzi és a kutatói munka jóval erősebb. Egyébként a Barcaság más magyar vonatkozásait sem kutatják túl sokan. Ez idáig öt kötetem jelent meg a Barcasági könyvek sorozatban. Ebből három kutatások eredménye, kettő saját tollból való: Ma leszek először házadban vendéged – felnőtté válás a barcasági csángóknál és a "... mikor Oláhország háborút izene..." – A barcasági csángók kálváriája. Most írom a disszertációmat a temetési szokásokról, ennek címe: Divatos-e a koporsó? Közeledik az első világháború kitörésének századik évfordulója, egyre több napló kerül elő, és egyre több adat. A napokban éppen Magyarországról küldtek különleges fényképeket. Az internetnek köszönhetően terjed a híre a munkámnak, sokan segítik. Még Udvarhelyről is jelezte egy Hétfaluból elszármazott, hogy nála van a nagyapja naplója.
– Hány könyvvel érkezik most Székelyudvarhelyre?
– Nemrég jelentettem meg Fóris István naplóját Életem jelentékenyebb napjai címmel. Igen jelentős a háborús évek, főleg a szicíliai fogság leírása miatt. Tőle egyébként van még egy könyv, a Székely Sári története. Ezt a regényt szintén a fogságban írta. A másik nemrég megjelent kötet Reiff, Szőke, Trebits és a többiek – Az osztály naplója. Egy gyerekiromány, de mégis jóval több annál. Egyben iskolatörténet, néprajz, történelem, de főleg mentalitástörténet. Még néhány példány kapható a már említett saját világháborús kötetemről is.
Veres Emese Gyöngyvérrel október 15-én 18 órától találkozhatnak az olvasók a Városi Könyvtár Látvány- és Hangzóanyagtárában.
Simó Márton

2013. november 20.
Nincs valós kétnyelvűség
Marosvásárhelyen harmincegy elemi és középiskolai oktatási intézményt jelentett fel az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) a kétnyelvű, homlokzati, tájékoztató táblák, értesítők hiánya miatt. A feljelentés nyomán néhány iskolában történtek előrelépések, de a legtöbb iskolaigazgató elhárította a számonkérést.
A legtöbb marosvásárhelyi tanintézetbe belépőket kizárólag román nyelvű értesítő táblák fogadják, annak ellenére, hogy az épületben magyar gyerekek is tanulnak, magyar tanárok, tanítók is oktatnak, és számos magyar szülő is bejár oda. A törvény lehetőséget biztosít arra, hogy az oktatási intézményekben minden feliratot, a faliújságot, a hirdetőtáblán megjelenő értesítéseket románul és magyarul is feltüntessék. Ennek ellenére a legtöbb iskolaigazgató teljesen elzárkózik a kétnyelvűség megvalósításától.
Feljelentések sorozata
A CEMO felmérte a marosvásárhelyi iskolákban a kétnyelvűséget, és megállapította: nemcsak az oktatási intézményekben, de a tanfelügyelőségen is jelentős hiányosságok vannak. Idén májusban az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál feljelentette a Maros Megyei Tanfelügyelőséget, mert nem tartja be a kétnyelvűségre vonatkozó törvényt: mind a hirdetőtáblákon, mind a honlapon csak román nyelven közli a tudnivalókat. A feljelentésre a tanfelügyelőség jogásza azt válaszolta, hogy az általa képviselt intézmény nem közintézmény, így nem köteles mindent a kisebbség nyelvén is közölni.
Idén nyáron a Diszkriminációellenes Tanácsnál feljelentették a teljes marosvásárhelyi iskolai hálózatot, jelezve, hogy a legtöbb kétnyelvű oktatási intézményben hátrányos megkülönböztetésben részesítik a magyar diákokat, tanárokat, szülőket. A feljelentés nyomán a tanfelügyelőség összehívta az iskolaigazgatókat és aligazgatókat, hogy elfogadjanak egy közös álláspontot.
Az igazgatók elzárkóznak
A találkozón voltak olyan igazgatók, akik teljesen elzárkóztak a kétnyelvűségtől, voltak olyanok is, akik arra hivatkoztak, hogy a polgármesteri hivatal kell biztosítsa a kétnyelvű homlokzati táblákat, és nincs pénz arra, hogy a benti feliratokat elkészíttessék. Az iskolák külön-külön kell a tanácsnak választ küldjenek az általunk megfogalmazott panaszra. Tudomásunk szerint sokan követték a tanfelügyelőség példáját, és azt írták, hogy rájuk nem vonatkozik a kétnyelvűségi követelmény, mert a tanintézetek nem közintézmények. A valódi harc csak ezután kezdődik, hiszen egyenként kell meggyőzni az iskolaigazgatókat, aligazgatókat, szülőket, a vezetőségi tanácsban levő önkormányzati képviselőket, hogy a magyar közösség számára fontos, a román közösséget pedig nem sérti, ha a feliratok kétnyelvűek – mondta Szigeti Enikő, a CEMO vezetője.
A prefektúrát sem tisztelik
A jogvédő azt is elmondta: többször kérték a prefektúrától, hogy kérje számon a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivataltól a kétnyelvű iskolai homlokzati táblák kihelyezésére vonatkozó helyi tanácsi határozat életbe ültetését. A prefektúra átiratban kérte is, de eredménytelenül, mert a városháza ezt a határozatot nem alkalmazta. A Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére Peti András alpolgármester elmondta, kizárólag a polgármester tudja elrendelni a táblák elkészíttetését, amelyekre a költségvetésben pénz van előirányozva. „Nem értem, hogy a polgármester miért nem akarja sem a kétnyelvű iskolatáblákat, sem a valódi kétnyelvű utcanévtáblákat megrendelni, kihelyeztetni” – fogalmazott Peti András.
Vannak pozitív példák is
A CEMO több éves lobbizás, egyeztető tárgyalás és villámcsődület megszervezése után elérte, hogy idén szeptemberben megvalósult a valós kétnyelvűség a Liviu Rebreanu Iskolában. Mint Horváth Kovács Ádámtól megtudtuk, ezt a tanintézetet már korábban feljelentették a Diszkriminációellenes Tanácsnál, amely úgy határozott, hogy 3 ezer lejes pénzbírságot is fizessenek a törvény be nem tartása miatt. Végül az iskolában száznál több kétnyelvű táblát helyeztek el, ezeket a szülők költségén készítették el.
„Jelenleg valós kétnyelvűség van a Liviu Rebreanu iskolában, az összevont 6-os és 7-es Általános Iskolában, a Dr. Bernády György Általános Iskolában. A szülők kérésének eleget téve megjelent néhány magyar felirat az Európa Gimnáziumban és az Egyesülés lakótelepen működő Alexandru Ioan Cuza Általános Iskolában. A tömeges feljelentések nyomán néhány iskolában, például az Unirea Főgimnáziumban és a Művészeti Líceumban kitettek néhány magyar nyelvű táblát” – számolt be Horváth Kovács Ádám, aki személyesen tartja a kapcsolatot a magyar aligazgatókkal, szülőkkel, tanárokkal, és közösen beszélik meg, találják ki, hogy melyek legyenek a következő lépések a hatékony nyelvi jogérvényesítés érdekében.
Simon Virág

2013. december 5.
"Fogyatékosok lesznek a magyar iskolák tanulói"
Mezey Sarolta
Tegnap sajtótájékoztatót tartott dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, ahol a megszokott menetrend szerint és sajátos hangnemben folyt a beszámoló.
"Az Unireáról nem mondunk le!"
– A legnagyobb gondunk a bizonytalanság. Nagyon nehéz olyan várost vezetni, ahol a legtöbb iskolát szolgáltatták vissza a felekezeteknek. Ott van például az Unirea Főgimnázium ügye. Most mit csináljak? Egy egész életen át bért fizetek, csak azért, mert a lelkészek úgy akarják? Én úgy gondolom, hogy egy olyan emblematikus középiskoláról, amely évtizedeken át számos kiválóságot adott a városnak, nem mondhatunk le. Úgy gondolom, hogy ennek az iskolának továbbra is kétnyelvű tanintézménynek kell maradnia, mert így egészséges! Meg kell érteni végre, hogy a magyar diákok előnyére válik, ha románokkal járnak egy iskolába, mert ha a növendékek nem beszélnek románul, "fogyatékosok" lesznek! Milyen ügyvéd, szakember lesz abból, aki nem beszél románul?! Én úgy gondolom, hogy ha van a városban egy színvonalas színmagyar középiskola, akkor az Unireát meg kell hagyni vegyes iskolának, mert ez így természetes! Harcoltak azért, hogy visszakapják a Bolyait, tessék, visszakapták, s most életveszélyes állapotban van az épület. A diákokra dől a díszterem mennyezete, mert az egyház nem képes megjavíttatni – fejtette ki álláspontját a vegyes tannyelvű iskolákról a város vezetője. Szerinte aki tiszta magyar iskolába jár, fogyatékos, félszeg lesz! És hogy hitelessé tegye mondandóját, a paródia kedvéért egy ilyen képzelt "fogyatékos" nem tudom-jával is fűszerezte mondandóját.
A polgármester csak azt felejtette el hozzátenni, hogy hány hónapja nem fizetik a szerződésben megállapított bért az egyházaknak, a reformátusnak és a katolikusnak, amit azok az ingatlanok javítására fordítanának.
Ez az a színvonal, amit már egy magyar anyanyelvű újságíró, aki ráadásul tiszta magyar iskolába járt Bukarestben, és jól megérti, mit mond a román anyanyelvű polgármester, nem bír tovább.
Bíráló, sérelmekkel tele hangnem
– A politikusok összevissza beszélnek, a felelős helyhatóságokat keményen sújtják a felelőtlen döntéseikkel. Figyelmen kívül hagyják a helyi érdekeket és a kidolgozott stratégiákat. Autópályákat rajzolnak fel Románia térképére, kisiskolás stílusban ígérgetnek fűt-fát, összekeverik a településeket, de mikor lesz ebből valami? Év végi ígéretek ezek. De mi lesz a repülőtérrel, amelyet lassan belep a pókháló? Mit mondunk majd a befektetőknek mi, marosvásárhelyiek? Gyertek gyalog Marosvásárhelyre! Mert eddig csak ígérgettek nekünk! Mi lesz a sportlétesítményekkel? Két hete fogalmaztuk meg a tiltakozásunkat, de választ nem kaptunk. Mit tehetnek a polgármesteri hivatalok ilyen helyzetben, amikor a helyhatóságok megkérdezése nélkül hoznak őket érintő döntéseket? – sorolta a sérelmekbe burkolt problémákat tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere egyik témáról a másikra térve.
A polgármester kitért arra is, hogy javasolni fogja a megyei tanácsnak, üljenek le és beszéljék meg a fejlesztési stratégiákat, majd megkeresi a szomszédos megyék vezetőségét is, hogy kössenek együttműködési megállapodást Brassó, Szeben, Beszterce-Naszód, Hargita, Kolozs és Fehér megyékkel, hogy közösen dolgozzák ki az infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó projekteket. Nem lehet, hogy Maros megye kimaradjon a fejlesztési tervekből. Miközben Brassó és Szeben megépítette a városi körgyűrűt, Marosvásárhelyen semmi sem épült, mert az itteni politikusok a kormányzással voltak elfoglalva, nem volt idejük a várost segíteni. A nagyvárosi övezet pedig kilenc éve "csendes", semmi sem történik a háza táján – mondta a polgármester.
Ami az üzemanyagra kirótt újabb adót illeti, az elöljáró kifejtette, emiatt a város havi százezer lejt veszít. Ez több mint évi egymillió lej. A pénz csak úgy elúszik, nem fordítható vissza. A gépkocsiparkot lassan fel kellene újítani, ehhez azonban pénz kellene.
Népújság (Marosvásárhely)

2014. március 14.
Anyanyelvből jeles, hozzáállásból bukás
A középiskolások esetében is az anyanyelv és irodalom megy a legjobban, bizonyítják a próbaérettségi eredményei. Idén a tizenegyedik osztályos diákok is részt vettek a tudásfelmérőn, akik gyengébben szerepeltek a végzősöknél, azonban a tizenkettedikesek fele sem írt átmenőt a tudásfelmérőn.
Az ország végzőseinek 42 százaléka írt ötösnél nagyobb jegyet a próbaérettségin, míg az első alkalommal vizsgázó tizenegyedikeseknek csak 36 százaléka ment át. Nekik mindössze három próbavizsgán kellett részt venniük, román nyelv és irodalomból, anyanyelv és irodalomból, illetve a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból. Az első vizsgán a tizenegyedikesek 44,22 százaléka írt átmenőt, anyanyelvből 62,42 százalék és a kötelező tantárgyból 36,32 százalékuk írt ötösnél nagyobbat. A végzősöknek is a fent felsorolt tárgyakból kellett vizsgázniuk, ezek mellett pedig még a szaknak megfelelő választható tantárgyból is írtak dolgozatot. A román vizsgán a tizenkettedikesek 52,80 százaléka teljesített, anyanyelvből pedig 67,78 százalék. A szaknak megfelelő kötelező tárgyból országos szinten 42,51 százalékuk írta meg az ötöst, a szaknak megfelelő választott tantárgyból viszont 53,92 százalékuk ment át.
A Maros megyeiek az országos szinthez hasonlóan teljesítettek. A megye tizenegyedikeseinek 46,07 százaléka írt átmenőt románból, anyanyelvből 60,37 százaléknak, a kötelező tantárgyból pedig 38 százaléknak sikerült a próbavizsga. A tizenkettedikesek valamivel jobban teljesítettek a tudásfelmérőn. Az első vizsgán a megye végzőseinek 52,45 százaléka ment át, az anyanyelv vizsgán pedig 67,78 százaléka. A kötelező tárgyból 41,86 százalékuk, a választhatóból pedig 53,82 százalékuk írt átmenő jegyet. Az eredmények kifüggesztését követően minden iskola kijelöl egy időpontot egy rendkívüli szülői értekezletre, amelynek témája a próbaérettségin elért eredmények lesznek.
A próbavizsga eredményeiről Brandner Emőkét, az Unirea Főgimnázium aligazgatóját kérdeztük, aki úgy véli, a számok ismét csak a diákok érdektelenségéről árulkodnak. „A tizenegyedikesek számára ez csak egy újabb felmérő volt, ráadásul a jegy be sem került a naplóba. A tizenkettedikesek egy kicsivel komolyabban vették a próbavizsgát, hiszen ők benne vannak a hajrában, folyamatosan készülnek az érettségire, és már az első félévi dolgozat is egyfajta próbaérettségi volt. Valahol természetes az, hogy anyanyelvből vannak a legnagyobb eredmények, bajban lennénk, ha nem így lenne. Magyar szakos tanárként elmondhatom, nem volt egy nehéz tétel, de ettől függetlenül az első két feladatot mindenkinek meg kell tudni oldani, hiszen anyanyelv ismeretet kérnek” – tájékoztatott a pedagógus.
Becze Dalma
Székelyhon.ro,

2014. március 31.
Igazságos tanterv lenne a megoldás
A magyar diákoknak öt nap alatt négy írásbeli vizsgán kell teljesíteniük, míg román anyanyelvű társaik minden írásbeli előtt szabadnappal rendelkeznek. Bár az Országos Diszkriminációellenes Tanács az érettségi átszervezését javasolja az Oktatási Minisztériumnak, a pedagógusok nem ebben látják a megoldást.
A Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult Árus Zsolt gyergyószentmiklósi politikus azzal a kéréssel, hogy vizsgálják felül az érettségi menetét, mivel a magyar diákok hátrányos helyzetbe kerülnek az anyanyelvi vizsga miatt. Három héten át zajlik a szóbeli vizsga, ám az írásbelit öt nap alatt rendezik. Ez alatt idő alatt a román diákoknak három, a magyaroknak négy dolgozatot kell megírniuk.
A panasz benyújtója választ kapott a Diszkriminációellenes Tanácstól, eszerint az Oktatási Minisztérium nem diszkriminál az érettségi menetrendjének összeállításakor, azonban javasolja a szaktárcának, hogy szervezze át a vizsgát.
A vizsgaidőszak meghosszabbítása nem megoldás
A pedagógusok úgy látják, hogy a magyar tagozaton tanuló diákoknak mindig nehezebb, több szempontból is. Az érettségit illetően nem a szabadnap a legégetőbb kérdés, ennél sokkal mélyebbre kell ásni. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Maros megyei elnökét, Horváth Gabriellát kérdeztük ez ügyben. „Megterhelő a diákok számára az, hogy három nehéz vizsga egymást követő napokon van, de sajnos megszokták. Természetesen ezt nem megszokni kell, hanem javítani rajta, mert szerintem ez igenis diszkriminatív a magyar diákokkal szemben. Azonban ha megadnák a szabad napot, akkor jobban elhúzódna a vizsgaidőszak, szombaton pedig nem lehet vizsgáztatni, ez sem megoldás” – fejtette ki Horváth Gabriella. A szövetség megyei elnöke azt is elmondta, bár úgy tűnik, hogy a szóbeli vizsga menete sokkal szellősebb, a nagy létszámmal működő vizsgaközpontokban szükség van ennyi időre. Helyenként párhuzamosan is zajlanak szóbelik, van úgy, hogy míg az utolsó csoport diák román nyelvből ad számot tudásáról, az első csoport már elkezdi az anyanyelv vizsgát.
A tantervet kellene módosítani
A marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium aligazgatója, Brandner Emőke magyar nyelv és irodalom szakos tanár úgy véli, ha a magyarok kapnának egy szabadnapot, az a román diákoknak is szabadnap lenne. Így ismét előnyben lennének, mert több idejük lenne készülni a következő vizsgára. „Szerintem nem úgy tevődik fel a kérdés, hogy hány szabadnappal kellene könnyíteni a vizsgán. A diszkrimináció ott kezdődik, hogy nagyon nehéz a diákoknak a magyar nyelv és irodalom vizsga. Nehezíti a feladatukat, hogy kisebbségként a román nyelvet anyanyelvi szinten kell tanulniuk. Túlzás az, amit a magyar diákoktól elvárnak. A vizsgatételben kérhetik például Vörösmarty bármelyik versét, a tantervben viszont csak néhány szerepel, és nincs se időnk, se módunk átvenni az összeset. A román nyelvet nem szükséges heti öt órában tanulni, elég lenne három is. Nem a vizsgák közötti szabadnapok a megoldás, hanem egy igazságos tanterv” – jelentette ki az aligazgató.

2014. április 18.
A magyar közösséget sértő liberális kirohanás
Sütő-szobor, Kossuth utca, katolikus főgimnázium nélküli Marosvásárhelyt akarnak
Újjáélesztett titkos PD-L és RMDSZ egyezményről, a liberális pártot ért támadásokról, politikai primitivizmusról, törvénytelen szavazásról, árulásról beszélt tegnapi sajtótájékoztatóján Ciprian Dobre, a Nemzeti Liberális Párt megyei elnöke, a megyei közgyűlés elnöke, aki mellett jelen volt Ciotlaus Ionela volt alpolgármester, valamint Sebastian Pui és Sîmpalean Dan tanácsosok. A nyilatkozatok a szerdai tanácsülésen történtekhez kapcsolódnak, amelyen az RMDSZ és a PD-L tanácsosok 16 szavazattal leváltották Ciotlaus Ionelát, helyébe megválasztották Claudiu Maiort és megszavazták Sütő András szobrának felállítását a Színház téren.
A 16-os "bűvös" szám köré építette fel Ciprian Dobre a tegnapi sajtótájékoztatón tett nyilatkozatait: az RMDSZ 16 évi kormányzásáról, az április 16-i tanácsülésről, az annak napirendjén 16. pontként szereplő Sütő-szobor felállítására vonatkozó határozattervezetről és az ezt megszavazó 16 képviselőről, valamint a liberális alpolgármester asszony leváltását megszavazó szintén 16 tanácsosról beszélt. A 16-osok felsorakoztatásának eredménye: Ciotlaus Ionelát helyettesítették "Sütő András Claudiu Maiorral". Az idézőjeles név gúnyosan hangzott el a rendezvényen, és szerepelt a sajtóközleményben is. Ciprian Dobre kifejtette: Ciotlaust szerdán nem 30 ezüstért, hanem 16 szavazatért árulták el, hogy érvényt szerezzenek a még 2012-ben megkötött titkos PD-L–RMDSZ paktumnak, amelynek része a Sütő-szobor felállítása a Színház téren, a Calarasilor utca Kossuth Lajos utcára való elnevezése, az Unirea líceum "kettészakítása" és egy új, római katolikus főgimnázium létrehozása a líceum épületében, a Bolyai líceum főjavítása közpénzből, telekcseréről szóló egyezség a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a református egyház között a Művészeti Líceumnál végzendő javítási munkálatok fejében. Dobre "ingatlanügynökségnek" nevezte a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalt, és szerinte Ciotlaus Ionelát amiatt állították félre, mert rájött, hogy miként működik ez az "ingatlan-ügynökség".
Dobre hozzátette, a liberálisok soha nem fogják megszavazni a Sütő-szobrot, majd idézett az író szocializmust és kommunizmust dicsérő írásából. Elutasítják ugyanakkor a katolikus főgimnázium létrehozását az Unirea líceum épületében, hiszen "ezt az épületet Emil Dandea egykori polgármester elsőként szánta a városnak, oktatási célra", és nemmel szavaznak a Kossuth Lajos utcára is, mert Kossuth azt mondta, "…én soha, de soha a magyar Szent Korona alatt más nemzetet és nemzetiséget, mint a magyart elismerni nem fogok…". "Ha a fentieket megszavaznánk, ez nagy visszalépést, politikai primitivizmust jelentene" – közölte a liberális párt megyei elnöke, aki szerint a liberális párt immár helyi szinten is ellenzékből politizál, folytatja a nagy megyei projekteket, harcol a románok méltóságáért, és a szóban forgó városi tanácsi határozatokat illetően (alpolgármester-csere, Sütő-szobor) bírósághoz fordul.
"Kitartunk a Kossuth Lajos utca mellett, a Sütő András-szobor mellett"
Megkeresésünkre Peti András alpolgármester, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke, a tanács RMDSZ-frakciójának vezetője kijelentette: "Az RMDSZ a szerdai döntésével kizárólag azt követte, amivel a magyar közösség, a választói megbízták: azt a politikai programot és azoknak a célkitűzéseknek a megvalósítását tartotta kizárólag szem előtt. Mivel mandátumunk felénél járunk, áttekintettük az eddigi eredményeket, kudarcokat, levontuk a következtetéseket, elemeztük az okait annak, ha valamely elképzelésünk nem valósult meg, és átgondoltuk, hogy kik lehetnek azok a partnereink, akik elő tudják segíteni e célkitűzéseink elérését. Nem kívánunk részt venni a román pártok közötti versengésben, úgy ahogy mi sem szeretnénk, hogy a román pártok beleszóljanak az RMDSZ és a magyar közösség belső ügyeibe".
Peti András úgy vélte, bár a szerdán leváltott liberális párti alpolgármestert az RMDSZ támogatásával választották meg 2 évvel ezelőtt, sajnálatos módon "nagyon sokat nem tudtunk kihozni ebből az együttműködésből, a marosvásárhelyi magyar közösség nem igazán látta ennek az egyezségnek a pozitívumait, ezért is kellett változtatni". Ami a római katolikus főgimnázium kérdését illeti, az alpolgármester szerint ez egy nyilvánosan megfogalmazott célkitűzése az RMDSZ-nek, és ez ügyben egyeztetett a különböző román politikai pártok vezetőivel: többek közt Ciprian Dobréval, Vasile Gligával és Dorin Floreával, mindenki tud róla, mindenkinek más-más véleménye van erről. "Az, hogy nem valósulhatott meg, annak tudható be, hogy eddig nem sikerült olyan megoldási javaslatot találni, ami elfogadható lett volna olyan döntéshozó helyzetben levő személyek számára, mint a főtanfelügyelő, illetve a polgármester. A Kossuth utca kérdésében is a városi tanács már hozott egy érvényes döntést, akkor több civil szervezet összefogott, és megtámadta e határozatot. Mi kitartunk a Kossuth Lajos utca mellett, a Sütő András-szobor felállítása mellett, hiszen nagy írónk megérdemli, hogy köztéri szobra legyen Marosvásárhelyen, méltó helyen, a Színház téren. Nemcsak a Kossuth Lajos utcanévhez ragaszkodunk, hanem művészekről, elismert személyiségekről, például Kozma Béláról, a Bolyai líceum egykori igazgatójáról is szeretnénk utcát elnevezni (a Hargita utcát), erre vonatkozóan tegnap megérkezett a főispáni hivatal pozitív véleményezése, úgyhogy hamarosan a közgyűlés napirendjére kerül" – tette hozzá Peti András.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

2014. április 25.
Brassai: Még messze állunk a normalitástól
A megyében az RMDSZ-en kívül más nem igazán vállalná fel a magyar ügyek szolgálatát
A múlt héten, az RMDSZ és a Demokrata- Liberális Párt közötti egyezség nyomán leváltották a liberális alpolgármestert, és helyébe a demokrata Claudiu Maiort választotta meg a városi tanács. Hogyan történt, megyei szinten egyeztettek-e, mert azt is beszélik, hogy az RMDSZ megyei elnökét nem avatták be az ügybe? – kérdeztük Brassai Zsombort, az RMDSZ megyei elnökét.
– Az első dolog, amit ezzel az üggyel kapcsolatosan tisztáznunk kell, az, hogy ez tulajdonképpen a román pártok mérkőzése volt, és ennek eredménye lett az alpolgármester-váltás. Úgy gondolom, hogy az RMDSZ-nek minden esetben elsősorban a magyar közösség érdekeit kell szem előtt tartania. Az elmúlt két esztendőben egyértelművé vált, hogy a liberális alpolgármester asszonnyal, egy eset kivételével, nem sikerült egyetlen olyan ügyben sem együttműködni, amely a magyar közösség érdekeit szolgálta volna. Sőt, több esetben, például a tanácsosok magyar nyelvhasználata kapcsán negatívan nyilvánult meg. Mivel nem sikerült vele zöld ágra vergődni az elmúlt két esztendőben, semmilyen kifogást nem emeltünk az alpolgármester asszony leváltásával kapcsolatosan.
– Miután szerdán menesztették a liberális alpolgármestert, csütörtöki sajtótájékoztatóján a megyei tanács elnöke bosszút esküdött, sőt már az első retorzióra is sor került: pénteken leváltotta Szász Jánost, a megyei kórház igazgatóját. Felmérték-e, mit nyernek és főleg mit veszítenek ezzel a lépéssel, mert az utóbbi időben úgy éreztük, mintha normalizálódott volna a helyzet a megyei önkormányzat vezetőségében...
– Ezzel a gesztussal visszaigazolta, hogy helyes volt az RMDSZ hozzáállása a kérdéshez. Súlyos döntéseket hozott a megyei tanács elnöke. Rendkívül veszélyesnek tartom azt, hogy a megyei kórházat, a megyei tanács alárendeltségébe tartozó egészségügyi intézményt politikai menedékhelyként fogja fel, és oda menekíti az egyébként sok esetben szakmailag is, de politikailag is kifogásolt liberális párttagokat.
Nekünk több megoldatlan ügyünk is van. Azt hiszem, minden marosvásárhelyi magyar ember szeretné például azt, hogy végre a Bolyai líceum és Református Kollégium épületét elkezdjük tatarozni, helyreállítani, mert mégiscsak a város egyik ékessége és talán egyik legfontosabb oktatási intézménye, fontos az, hogy az Unirea líceumban a katolikus egyház státusa által javasolt új önálló magyar oktatási intézmény létrejöjjön, hogy kétnyelvű utcanévtáblák igazítsák el a járókelőket a városban. Nem folytatom, rengeteg megoldatlan kérdésünk van, amelyekre, úgy gondolom, összpontosítanunk kell. Eljutottunk a mandátum feléig, meghúztuk a vonalat, és mérlegeltük, hogy mit sikerült elérni. Tulajdonképpen az említettekből semmit nem oldottunk meg, egyetlenegy kivétellel. Egy három éve húzódó ügyről van szó, a 2-es iskola átnevezése Bernády György általános iskolára.
Sajnos azt kell mondanom, hogy a megyei tanácsban sem tudunk olyan rendkívüli eredményeket felmutatni, amelyek túl sokat nyomnának a latban. Mert természetesnek tartottam, hogy a Kultúrpalota századik évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozatnak jelentős része magyar rendezvény legyen, mert ebben a megyében a lakosság majdnem 40%-a magyar, nem beszélve Marosvásárhelyről, ahol megközelítőleg 50%-a még mindig magyar nemzetiségű. Ezért teljesen természetesnek tartottam, hogy a százéves Kultúrpalota rendezvénysorozata alkalmával két nyelven kommunikálunk, és megfelelő arányban tervezzük a magyar rendezvényeket. Teljesen természetesnek tartom, hogy amikor 102-ből 38 önkormányzatban vezetjük RMDSZ-es polgármesterekkel a közigazgatást, akkor megfelelő arányban jussanak támogatások az illető önkormányzatoknak, úgyhogy én azt hiszem, hogy ezeket különösebb eredményekként nem lehet feltüntetni. Igazából az elmúlt 25 év marosvásárhelyi politizálásának az eredménye, hogy ez a normalitás hagyománnyá vált. És nagyon-nagyon veszélyesnek tartanám, ha a megyei önkormányzat elnöke most pusztán politikai ambícióból ezt a fajta rendet felborítaná, és a továbbiakban magyar intézményvezetőket, magyar önkormányzatokat fenyegetne azzal, hogy nem folyósít megfelelő támogatást a projektjeikhez, vagy a magyar rendezvényeket kompromittálná.
– Említette a magyar intézményvezetőket. Szóba került többek között Soós Zoltán és Barabás Attila esetleges leváltása is.
– Több név is felmerülhet, hiszen több, megyei tanácsi alárendeltségbe tartozó közintézményt vezet magyar ember. Ilyen a megyei múzeum, a Maros Művészegyüttes, az ipari park, a hegyimentő-szolgálat stb. Nyilván, ezekben az esetekben az elnök eljárhat a közintézmény-vezetőkkel szemben, de remélem, hogy nem teszi. Rossz előjelnek tartom azt, hogy a megyei kórháznál, ennél a fontos egészségügyi közintézménynél, helyzetbe hozta azt a két embert, akik úgymond a politikai harctéren kudarcot vallottak és egyfajta politikai menedéket biztosított számukra. Rendkívül veszélyesnek tartom ezt a hozzáállást.
– Apropó, Soós Zoltán, hogyan alakul a magyar prefektus kinevezésének az ügye?
– A magyar prefektussal kapcsolatosan bonyolódik a probléma. Köztudott, hisz a sajtóban is napvilágot látott a megyei PSD hozzáállása. Vasile Gliga megyei elnök nem egy alkalommal nyilvánosságra hozta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne magyar ember képviselje a kormányt Maros megyében. Nagyon erős üzenetnek tartom ezt is. Ez alapvetően egy dohos, megpenészedett politikusi attitűd, ami véleményem szerint 2014-ben nem jellemezhetné a modern politikust. Maros megyében ilyen durván nemzetiségi megkülönböztetést nem lehet megfogalmazni, ahogy egyébként sajnos a liberális elnök is teszi, jelezve ezzel azt, hogy sajnos, politikai vonatkozásban még messze állunk a normalitástól. Éppen ezért merül fel minden egyes demokrata retorikával szemben a gyanú, hogy azért itt még egyelőre az RMDSZ-en kívül más nem igazán vállalná fel a magyar ügyek szolgálatát vagy érdekképviseletét. Tény, hogy a megyei PSD hozzáállása akadályozza ezt a folyamatot, de az is igaz, hogy túljelentkezés sincs erre a tisztségre, hiszen az elvárások nagyok, a felelősség is óriási, és nyilván ez a kedvezőtlen hangulati kontextus nem segít rajtunk. Ennek dacára vannak jelöltjeink, Kelemen Hunorral tovább egyeztetünk ebben az ügyben, illetőleg azt várjuk, hogy a bukaresti politikai színtéren is megfelelő egyezségek segítsék, hogy tényleg betölthető legyen az a kialkudott tisztség, amelyet végül is 25 év után először lehetett Maros megyében kieszközölni.
– Mindent egybevetve: véleménye szerint ezzel az alkuval nyert-e vagy veszített a magyar közösség?
– Azt gondolom, hogy a magyar politikai vezetés ehhez a cseréhez való hozzájárulásával is azt jelezte, hogy lépésre kész. Mert egyébként azt kellene visszakérdeznem, hogy az elmúlt két évben milyen lépést sikerült megtennünk a liberálisokkal? Sajnos, nincs amivel dicsekednünk. Úgyhogy én azt gondolom, hogy mi ezzel lépéskészségünket igazoltuk, egyértelművé tettük, hogy számunkra egy dolog fontos: nem a politikai játék, hanem a magyar közösség érdeke.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

2014. május 29.
Tanfelügyelőségi „nem” a katolikus iskolára
Az előzetes egyeztetések ellenére a tanfelügyelőség, a Szociáldemokrata (PSD) párti Ştefan Someşan főtanfelügyelővel az élen, határozott nemet mondott a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozására, így a marosvásárhelyi RMDSZ-es önkormányzati képviselők csütörtöki ülésükön visszavonták az erről szóló határozattervezet napirendre tűzését.
Mint beszámoltunk róla, az eredeti elképzelés szerint a katolikus iskola létrehozásáról a soros csütörtöki ülésen kellett volna döntsenek a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők.
Jogos kérés
A Római Katolikus Státus kérte, hogy egyezzenek bele a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium létrehozásába, amely a 2014-2015-ös tanévben még a Bolyaiban működne, az ottani katolikus osztályokkal, s csak a 2016-os tanévtől költözne „haza” az Unirea Főgimnáziumba. A státus ennek az engedélynek a megadásához kötötte a bérleti szerződés megkötését a polgármesteri hivatallal, miután az Unirea már 2012-től törvénytelenül működik az épületben. Az iskola létrehozásához nemcsak az önkormányzati képviselők, hanem a tanfelügyelőség beleegyezésére is szükség van. A döntés kapcsán a napokban Peti András alpolgármester azt mondta, hogy visszafogott optimizmussal várja az önkormányzati képviselők döntését.
Későn kérték
A tanfelügyelőség döntéséről és a következő lépésekről az ülés után Peti András nyilatkozott. „Mi párhuzamosan tárgyaltunk a tanfelügyelőség képviselőivel és az önkormányzati képviselőkkel az iskola létrehozásáról. Úgy tűnt, hogy a tanfelügyelőség beleegyezik az iskola létesítésébe, és a soron következő igazgatótanácsi ülésen jóváhagyja ezt a kérést. Sajnos a tanfelügyelőség nemhogy elhalasztotta a döntést, hanem elutasította a kérelmet. Azt mondták, hogy az iskola létrehozása nem indokolt, későn nyújtották be a kérést. Ez szemenszedett hazugság, hiszen januárban nyújtották be a kérést, a tanulmányt, erre pedig a Római Katolikus Státus a mai napig nem kapott választ. Érdekes, hogy tavaly szeptemberben a tanfelügyelőségnek nem jelentett problémát az, hogy az Emil Dandea Kémiai Gimnázium diákjai és tanárai még nem tudták, hol kezdik az iskolai évet. Akkor nem volt túl késő sem a döntéshozatalra, sem a meglevő iskolai hálózat megváltoztatására. A tanfelügyelőség elutasító válasza ismeretében értelmetlen lett volna napirendre tűzni a határozattervezetet. Kivárjuk, hogy harminc napig legyen a városháza honlapján a tervezet, s közben azon dolgozunk, hogy a tanfelügyelőség változtassa meg a döntését. Az ő beleegyezésük nélkül nem lehet létrehozni a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnáziumot” – mondta Peti András.
Simon Virág. Székelyhon.ro

2014. június 6.
Az alkunak ára van. Az alkudozóknak is?
Heves magyarellenes indulatokat váltott ki marosvásárhelyi liberális körökben, de nem csak, amikor néhány hete megtörtént az alpolgármester-csere. Mint tudják: a liberális Ionela Ciotlăuşt a demokrata-liberális Claudiu Maior váltotta, az RMDSZ aktív támogatásával. A PNL megyei fődobréja, akarom mondani: főgóréja, a leváltott hölgyeménnyel karöltve kígyót-békát ráhordott akkoriban a csere megszavazóira. Elvtelen háttéralkukról, árulásról hadováltak, bírósággal fenyegetőztek. Aztán elmúlt nekik.
Magyar részről is sokan kifogásolták a polgármester által kezdeményezett akciót, pontosabban azt, hogy az RMDSZ részt vállalt belőle, hisz köztudomású, szavazatai nélkül nem történhetett volna meg a csere. Egyesek azzal érveltek, hogy a Floreaval kötött egyezségekből rendre vesztesként került ki a helyi magyarság. Kivéve az RMDSZ egyes „alkudozó” vezetőit. Mások viszont, abból kiindulva, hogy a vásárhelyi magyar közösség szempontjából teljesen mindegy, ki az alpolgármester, elfogadták, illetve nem ellenezték a váltást. Úgy vélekedtek, hogy akár hasznosnak is bizonyulhat, feltéve ha a váltásért cserébe kapott, illetve képviselő-testületi határozat-tervezetekbe foglalt ígéreteket ezúttal be is tartják. Amire, az előzmények ismeretében, tudjuk, semmi garancia.
Mindenesetre a nyilvánosság elé kerültekből ítélve – lásd a Sütő-szobor felállítására, illetve a visszaszolgáltatott ingatlanban működő Unirea Főgimnázium mellett létrehozandó római katolikus középiskolára vonatkozókat –, úgy tűnt, érdemes újra próbálkozni. Igaz, ezzel ellentmond az, ami a legutóbbi képviselő-testületi ülésen történt, ahol a katolikus iskola létrehozásáról kellett volna dönteniük a városatyáknak. Az előzetes egyeztetések ellenére a pészédés vezetés alatt álló tanfelügyelőség határozott nemet mondott a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozására, ezért az RMDSZ lemondott az erről szóló határozat-tervezet napirendre tűzéséről. Hogy milyen okokra hivatkozott a tanfelügyelőség, arról nincs tudomásunk. Ismerjük viszont a lecserélt liberális alpolgármester korábbi érvelését – „ezt az épületet Emil Dandea egykori polgármester elsőként szánta a városnak, oktatási célra” –, ezért könnyen el tudjuk képzelni. Nos, korábban magunk is úgy vélekedtünk, ha a mostani – a Sütő-szobor felállítására, a Kossuth Lajos utca nevének visszaadására, a római katolikus gimnázium létrehozására, a Bolyai gimnáziumnak helyet adó épület főjavításának közpénzből történő finanszírozására stb. vonatkozó – ígéretek akár fele megvalósul, már érdemes volt megegyezni. Feltéve, hogy ezúttal egy mindenki számára hozzáférhető, írott egyezséget kötnek. Ami alapján, ha úgy alakul, könnyen eldönthető, ki szegte meg adott szavát. Egyelőre azonban nincs tudomásunk afelől, hogy ez megszületett volna.
Bár az is igaz, minden szerződés, egyezség – írott, szóbeli egyaránt – annyit ér, amennyit betartanak belőle…
Szentgyörgyi László. Székelyhon.ro

2014. június 25.
Apró lépés a katolikus gimnázium újraindítása felé
Van esély a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ősztől való újraindítására – jelentette ki Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke azt követően, hogy tegnap Dorin Florea polgármesterrel és Ştefan Someşan főtanfelügyelővel is tárgyalt az ügyben.
A megbeszélésen Brassai ismételten hangsúlyozta, az államosítás áldozatául esett nagy múltú iskola újraindítása nem vonja maga után az Unirea Főgimnázium „utcára pakolását", mint ahogy egyes nemzetféltő román politikusok és sajtótermékek próbálták eddig beállítani a helyzetet.
A hangulatkeltők munkája mindeddig eredményesnek bizonyult: egyetlen felelős beosztásban lévő marosvásárhelyi román politikus sem vállalta fel az iskolaalapítás elengedhetetlen támogatását. Az egyház álláspontját tolmácsolva Brassai úgy vélte, a jelenlegi és a létesítendő tanintézet megférhet a katolikus egyház által visszaszerzett Klastrom (Mihai Viteazul) utcai épületegyüttesben.
Politikai alkuk tárgyát képezi a Rákóczi-iskola
A kommunista rendszer által felszámolt felekezeti iskola újraindításához mind a városi önkormányzat, mind a tanfelügyelőség jóváhagyására szükség van. Amikor az RMDSZ tavasszal hozzájárult Ionela Ciotlăuş liberális alpolgármester leváltásához és a demokrata-liberális Claudiu Maior kinevezéséhez, feltételként szabta az iskolaalapítás támogatását.
A kérdésről egyezség született központi szinten is, ahol Victor Ponta kormányfő biztosította a magyar alakulatot a szociáldemokraták segítségéről. Ennek ellenére Ştefan Someşan főtanfelügyelő korábban elutasította az Erdélyi Római Katolikus Státus és a szülők kérését, hosszas huzavona után azonban álláspontot váltott.
Értesüléseink szerint Someşan csak azok után tért jobb belátásra, miután pártvonalon maga a miniszterelnök, szakmai vonalon pedig az oktatási tárcavezető is a leváltását helyezte kilátásba. „Ha a helyi tanács kéri az iskolahálózat módosítását és a katolikus iskola létrehozását, a tanfelügyelőség beleegyezik" – nyilatkozta lapunknak a főtanfelügyelő, hozzátéve: ő csak véletlenszerűen csöppent be a tegnapi tárgyalásra, melyre Dorin Florea polgármester irodájában került sor. Someşan ezért nem is akart további részletekkel szolgálni.
Brassai Zsombor számításai szerint a július eleji önkormányzati ülésen két román pártnak is az RMDSZ kezdeményezése mellé kellene állnia. A főtanfelügyelő egyébként a helyi PSD elnöke, melynek az egyik képviselője éppen a felesége. Brassai elmondta továbbá, tegnap Dorin Florea PDL-s polgármester is pozitív hozzáállást tanúsított.
„Elvárjuk, hogy a két román párt helyi, illetve megyei elnökének álláspontját a többi tanácsos is tartsa tiszteletbe és szavazza meg az iskolaalapításról szóló határozattervezetet" – nyilatkozta a Krónikának Brassai Zsombor.
Amennyiben a helyi önkormányzat is áldását adja az iskolaalapítási tervre, egy végső jóváhagyásra lenne szükség, amit az oktatásügyi tárcától várnak, erre viszont a koalíció keretében már korábban ígéret született. „Tudjuk, hogy kifutottunk az időből, de ehhez hasonló késői jóváhagyások még érkeztek a tavalyi nyári vakációban is, Arad és Bihar megyében" – mondta el lapunknak Tamási Zsolt, a katolikus státus vásárhelyi képviselője.
A bolyais osztályokra alapoznak
A státus helyi képviselője úgy tudja, a leendő iskola az első tanévben csak a bolyais diákokra és pedagógusokra alapozhat. „A Rákóczi egyelőre 104 diákkal indulna, hisz a katolikus státus nem kérheti az unireás szülőktől, hogy váljanak ki a főgimnáziumból. Ez egy következő lépés lenne. Majd, ha a létesítendő iskola jogi személyiséggel fog rendelkezni, akár előkészítő osztályt is indíthat" – vetítette elő a forgatókönyvet Tamási. Az új tanintézet igazán akkor erősödne meg, ha az Unireában működő tizennégy magyar osztály testületileg csatlakozna a Rákóczihoz.
Kérdésünkre, hogy melyik épületet vennék igénybe, Tamási Zsolt elmondta, a döntést a későbbiekben hozzák meg, ugyanakkor nyomatékosítani kívánta, hogy mindkét ingatlan – mind a kicsi, mind a nagy – az egyház visszaszerzett tulajdonát képezi. A huzamos ideje elmaradt házbér miatt a státus nem hosszabbított szerződést az önkormányzattal, így gyakorlatilag az Unirea Főgimnázium ingyen és bérmentve, ugyanakkor bármiféle jogi alap nélkül használja az egyházi ingatlant.
A városháza nem zárkózik el az adósságok törlesztésétől, azonban Dorin Florea polgármester azt szeretné, ha az egyház és az önkormányzat között egy újabb, hosszú távú megállapodás születne, hogy uniós alapokra pályázva renoválják az épületet. Az elkövetkező napokban, az egyház bevonásával, a felek erről és az iskolaalapítás kérdéséről szeretnének egyeztetni.

2014. július 3.
Jegyzői akadály a katolikus gimnázium előtt
A marosvásárhelyi városháza jegyzője szerint törvénytelen és nem kaphatja meg az ő aláírását a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozása érdekében benyújtott határozattervezet. A keddi ülés napirendjén egyelőre ez nem szerepel, de még felkerülhet a sürgősségi pontok közé.
Miután néhány napja megkapta a megyei tanfelügyelőség jóváhagyását, a városi önkormányzat rábólintására is szükség van ahhoz, hogy ősztől a Bolyai Farkas Gimnázium keretében működő római katolikus osztályok különváljanak, és megalkossák az új felekezeti oktatási intézményt. A városháza jegyzője, Maria Cioban két egész oldalon át magyarázza, hogy miért törvénytelen és miért nem kaphatja meg az ő aláírását a marosvásárhelyi RMDSZ-es önkormányzati képviselőknek a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozása érdekében benyújtott határozattervezete.
Lekésett határidő
Maria Cioban úgy véli, a magyar önkormányzati képviselők által benyújtott tervezet nem felel meg az érvényben levő törvényes előírásoknak. A jegyző szerint a 2014–2015-ös iskolai hálózatot idén áprilisban fogadták el, s abban nem szerepel a létrehozásra javasolt felekezeti oktatási intézmény, így azon már nem lehet módosítást eszközölni. Cioban szerint ahhoz, hogy egy meglevő oktatási intézményből osztályok váljanak ki, és azok egy jogi személyiséggel rendelkező új iskolává váljanak, szükség van az oktatási minisztérium engedélyére is (szerk. megj.: ezt csak az önkormányzat pozitív döntése után lehet kérni). Maria Cioban azt is kifogásolja, hogy bár az újonnan létesülendő oktatási intézmény az első tanévben a Bolyaiból kiváló római katolikus osztályokból állna, s ezek a 2014–2015-ös tanévben még a Bolyaiban tanulnának, az új iskola címe a jelenlegi Unirea Főgimnázium székhelyén lenne.
A jegyző leírja: az oktatási intézmények csak azután viselhetik egy személyiség nevét, miután rendelkeznek a megyei névadó bizottság engedélyével. Maria Cioban azért sem akarja aláírni a határozattervezetet, mert szerinte a helyi önkormányzatok nem, csupán a Romániában elismert egyházak hozhatnak létre felekezeti oktatási intézményeket, így a javaslatnak nincs jogi alapja.
Második variáns
Módosult némileg a marosvásárhelyi RMDSZ-es önkormányzati képviselők most közzétett, a városháza honlapján tanulmányozható határozattervezete. Figyelembe vették, hogy nem lehet egyből II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnáziumnak nevezi a létrehozandó oktatási intézményt, s Római Katolikus Gimnázium néven emlegetik. A tervezetben továbbra is benne maradt, hogy jelenleg az Unirea Főgimnázium érvényes szerződés hiányában, törvénytelenül használja a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott intézményt, ám amennyiben a helyi tanács beleegyezik az új felekezeti oktatási intézmény létrehozásába, az egyház hajlandó szerződést kötni, legalább 15 évre, helyet biztosítva az Unireának. Kérik, hogy szavazzanak a római katolikus osztályok kiválásáról és egy új, jogi személyiséggel bíró oktatási intézmény létrehozásáról, amely ideiglenesen a Bolyai Farkas Gimnáziumban fog működni.
A marosvásárhelyi önkormányzati ülést július 8-án, kedden 14 órától tartják, 38 napirendi ponttal. Amennyiben Maria Ciobant nem tudják jobb belátásra bírni, nem változtatja meg véleményét és nem írja alá a magyar képviselők által benyújtott határozattervezetet, ez nem kerülhet fel a sürgősségi napirendi pontok közé sem.
Simon Virág, Székelyhon.ro

2014. július 4.
Marosvásárhely frontváros – Nem fizetnek, de legyen benne román iskola
Újabb iskolaügy borzolja a marosvásárhelyi magyarok kedélyét mostanság: lesz vagy nem lesz II. Rákóczi Ferenc néven líceum?
A jelenleg a marosvásárhelyi Unirea Főgimnáziumnak helyet adó ingatlanban egy felekezeti középiskolát akar létrehozni a magyar közösség. A 30 százalékban magyar osztályokkal bíró intézmény épületét tíz éve visszaszolgáltatták a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, s mivel a városházával kötött bérleti szerződést 2012-től nem újították meg, illetve a városháza nem fizette ki a bért, a katolikus egyház és az RMDSZ képviselői már tavaly felvetették, hogy egy különálló jogállású magyar tagozatot kellene létrehozni az épületben.
Hisztis liberális: kirúgják a románokat!
A románok közt erre kitört a hisztéria, hogy a szegény unireás román diákokat kiteszik az utcára, noha mind a katolikus egyház, mind az RMDSZ kijelentette, csupán annyiról van szó, a román és a magyar tagozat rendelkezzen külön jogállással, de a diákok tanuljanak ugyanabban az oktatási intézményben. A hangulatkeltésben a PNL vitte a prímet, a városi elnök, Ionela Ciotlăuş szerint a helyi tanács demokrata-liberális tagjai „politikai alkut” kötöttek az RMDSZ-szel, melynek értelmében, ha egy PDL-s kerül az alpolgármesteri székbe, megszavazzák a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Középiskola létrehozását.
Az iskola létrehozásáról szóló határozattervezet és az indokolás már május óta szerepel a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal hivatalos honlapján. Ebben az áll, hogy „saját jogi személyiség megadásával a II. Rákóczi Ferenc Teológiai Középiskola minden szintje, profilja és szakja számára létrejön egy, a magyar nemzeti kisebbség nyelvén oktató, az állami közoktatási rendszerbe integrált közoktatási intézmény, tiszteletben tartva a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak elismerésére és szavatolására, illetve a vallási identitás megőrzésére, fejlesztésére és kifejezésére vonatkozó elvet”. Ezen kívül rögzítik, hogy a „II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Középiskola” a szükséges helyiségeket a Marosvásárhely, Klastrom u. 15. szám alatti épületben kapja haszonbérbe, a szabadon maradt helyiségeket pedig bérbevételre felajánlják az Unirea Főgimnáziumnak, mely jelenleg bármilyen érvényes bérleti szerződés hiányában fejti ki tevékenységét ebben az épületben.
Hogyan tovább?
Június 25-én jóváhagyta a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium létrehozását a Maros Megyei Tanfelügyelőség, így a következő helyi tanácsülésen ismét napirendre tűzhetik a római katolikus gimnázium megalakításának ügyét – mondta Peti András alpolgármester. Hogy ne kelljen tárgyalni az ügyet, az eredetileg június 26-ára tervezett tanácsülést mai napig nem hívták össze.
Közben Dorin Florea kifejezte a vita miatti sajnálkozását: „A városnak a gondjai megoldásában harmóniára van szüksége és nem konfliktusokra, bár úgy látom, hogy sok politikus, de sajnos, pap is szerepet vállalt ebben a vitában. De nincs semmilyen veszély” – nyugtatta a kedélyeket a két tűz közé került polgármester, akinek egyébként annyira kell a magyar iskola, mint üveges tótnak a hanyatt esés.
Székely Hírmondó

2014. július 8.
Érettségi: Erdély jobban teljesít, de mi van Biharban?
A székelyföldi diákokhoz hasonlóan a többi magyarok lakta megye érettségizői is a tavalyinál jobb eredményeket értek el az idei vizsgákon. Az országos átlag 59,25 százalék, 3 százalékponttal jobb a tavalyi teljesítménynél.
Maros megyében 58,44 százalékos az átmenési arány az óvások elbírálása előtt, ez négy százalékponttal jobb a múlt évi adatnál. Idén két színtiszta tízes vizsgázó is akadt, mindkettő a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium végzőse. A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban a diákok 95,15 százaléka jogosult diplomára.
Kolozs megyében 73,96 százalékos az átmenési arány, 3 százalékponttal nagyobb a tavalyinál. Három iskolában értek el 100 százalékos sikerarányt az érettségizők, az egyik a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium. A Brassai Sámuel Líceumban a diákok 98 százalékának sikerült az érettségije. Tíz diáknak sikerült színtiszta tízesre vizsgáznia.
Szatmár megyében a diákok 63,8 százaléka szerzett érettségi diplomát, közel 6 százalékponttal többen, mint tavaly. A megyében két érettségiző vizsgázott tízesre. A legjobban a német tannyelvű Johann Ettinger Elméleti Líceum végzősei teljesítettek, 97,5 százalékos arányban sikerült a vizsgájuk.
A román nyelv valóban problémát okoz a diákoknak, de néhány éven belül jó eséllyel változik a rendszer – nyilatkozta a maszol.ro-nak Király András. Az oktatási államtitkárt azzal szembesítettük, hogy az idei érettségin is a román nyelv és irodalom vizsga osztályzata húzta le a székelyföldi magyar diákok átlagát.
Bihar megye meglepetést hozott Erdély többi régiójához képest: az átmenési arány 57,85 százalék az óvások elbírálása előtt, ez pedig 11 százalékponttal kisebb a tavalyi eredménynél. Idén a megyében 39 diákot zártak ki a vizsgákról csalási kísérlet miatt, és senkinek sem sikerült tiszta tízesre vizsgáznia.
Így alakultak az országos adatok
Országosan az átmenési arány 59,25 százalék az óvások elbírálása előtt. Tavaly a végleges átmenési arány 56,44 százalék volt. Brăila megyében teljesítettek a legjobban a diákok, 77,82 százalékuknak sikerült idén az érettségije. A másik pólus Ilfov megye, ahol a vizsgázóknak mindössze 27 százaléka szerzett diplomát.
maszol.ro

2014. július 11.
Nyilatkozatok kollégiumügyben
Egymást érik a pró és kontra nyilatkozatok a marosvásárhelyi Unirea iskola ügyében, miközben a római katolikus gimnázium megalakulását lehetővé tevő határozattervezet nem szerepelt a városi tanács júliusi ülésének napirendjén sem. Megjelent viszont Cioban Maria jegyző magyarázata arról, hogy miért tartja törvénytelennek a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium önálló jogi személyiségként való megalakulását és működését abban az épületben, amely a római katolikus érsekség tulajdonát képezi. Jogászként megfogalmazott és a valóságot figyelmen kívül hagyó érveiről hadd ne mondjunk véleményt. Ahogy arról sem, hogy egyes újságírók milyen "fergeteges" dokumentumokkal akarják bizonyítani a Facebook közösségi oldalon, hogy az épület, amelynek visszaszolgáltatását a Legfelsőbb Bíróság és Ítélőszék is jóváhagyta, soha nem is képezte a Gyulafehérvári Katolikus Érsekség tulajdonát.
Érdekesek viszont Dorin Florea polgármester nyilatkozatai az ügyben, aki már arról számol be, hogy a helyhatóság megállapodást kötött a római katolikus egyházzal. Ennek értelmében az egyház 25 évre haszonbérbe adja a helyhatóságnak a főépületet, ahol továbbra is az Unirea Főgimnázium fog működni. A hosszú lejáratú bérleti szerződés, amelyet a balázsfalvi kollégium példájára fognak megkötni, lehetővé teszi, hogy az épületet korszerűsítsék. Ennek fejében a helyhatóság jóváhagyná, hogy az udvari épületekben létrehozzák a magyar tannyelvű katolikus gimnáziumot – nyilatkozta.
A tárgyalások tényét megerősítette Peti András alpolgármester is, aki érthetetlennek nevezte, hogy egy új tanintézmény megalakítására egyesek hogyan reagálnak.
Ami az Unirea Főgimnáziumot illeti, ahol kiváló eredménnyel érettségiztek a diákok, Peti András szerint felelős politikus nem vonhatja kétségbe azt a tényt, hogy az iskolát meg kell őrizni. Ennek azonban semmi köze nincs ahhoz, hogy törvény biztosította jogával éljen a katolikus egyház, amely az új önálló tanintézmény létrehozásával az oktatási kínálatot gazdagítja, s a Református Kollégium mellett a felekezeti oktatás területén a versenyhelyzet növeléséhez járul hozzá. Ebből kiindulva reménykedik abban, hogy a rosszhiszemű véleményeket nem veszi figyelembe, és a katolikus iskola létrehozását jóváhagyja a tanács. Ezért vállalta a közvetítést a katolikus státus és a helyhatóság között egy hosszú lejáratú bérleti szerződés megkötése érdekében, amely lehetővé tenné, hogy a kiváló középiskola a helyén maradjon, s a 2014–20 között megnyíló uniós támogatási lehetőségeket kihasználva az épületegyüttest felújítsák. Az eddigi tárgyalásokon arról is szó volt, hogy a Klastrom utca 15. szám alatt levő, három részből álló együttes két kisebb épületét az új katolikus gimnázium osztályai fokozatosan belakják. A Bolyai középiskolával megkötendő konzorcium pedig közös pályázási lehetőségeket nyitna a három iskola számára – mondta az alpolgármester.
(bodolai), Népújság (Marosvásárhely)

2014. július 18.
Hátrálva előre?
Heves indulatokat, elvakult magyarellenes nyilatkozatokat váltott ki a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium létrehozását célzó indítvány. A román pártok, illetve a helyi román nyelvű média képviselői az Unirea Főgimnázium, a helyi románság elleni merényletként értelmezik a szándékot, s ebből következően hangos ellenpropagandát folytatnak ellene. A római katolikus oktatási intézmény újraindítását a városi önkormányzati képviselő-testületnek kellene jóváhagynia, miután az iskolaalapítók beszerezték az ehhez szükséges jóváhagyásokat. A jól ismert, kákán is csomót kereső akadékoskodás, a hivatali húzd meg-ereszd meg jogosan vált ki felháborodást, elkeseredést a vásárhelyi magyar lakosságban.
A Klastrom utcai oktatási intézmény főépületét 1905-ben adták át rendeltetésének, 1908-ban pedig egy új épülettel, a tanodával bővítették ki. Kiemelendő: a teljes építkezés a római katolikus egyház költségén, a hívek segítségével történt. 1948-ban a román állam felszámolta a felekezeti oktatást, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium épületében előbb a magyar tannyelvű, majd 1962-től a román tannyelvű leánygimnázium működött, a mai Unirea Főgimnázium elődjeként. 2004-ben a román állam ugyan visszaszolgáltatta az épületet a római katolikus egyháznak, de a 2005-ben újraindított római katolikus felekezeti osztályok a mai napig nem költözhettek vissza saját épületükbe. Ezek a száraz tények.
Ezzel szemben a román oldalon egyes firkászok azt próbálják elhitetni, hogy az épület soha nem tartozott a gyulafehérvári érsekség tulajdonába, a nemrég lecserélt liberális alpolgármester pedig egyenesen azt állította, hogy azt „Emil Dandea polgármester ajándékozta a városnak”. A hisztériakeltők szerint a szeparatista magyarok „kirúgják a román tanulókat” az épületből. Azt elfelejtik, hogy a 2005-ben visszaszolgáltatott épületet a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség 15 évre bérbe adta az iskolafenntartó városházának, de az nem tett eleget kötelezettségeinek, nem fizette ki a bért, ezért a katolikus egyház 2012-ben bírósági úton felbontotta a megállapodást. Magyarán: az Unirea jelenleg jogtalanul használja a római katolikus egyház tulajdonát képező épületet.
A helyzet megoldását újabb, immár sokadik kompromisszumtól remélik. A polgármester állítása szerint a római katolikus egyház, amennyiben a helyi önkormányzat beleegyezik az új felekezeti oktatási intézmény létrehozásába, hajlandó lenne újabb, legalább 25 évre szóló bérleti szerződést kötni a városházával, biztosítva ezáltal az Unirea zavartalan működését. Cserében a maradék két kisebb épületben létrehoznák az önálló felekezeti oktatási intézményt.
Az eset kísértetiesen hasonlít arra, amikor annak idején az államosított házba – amolyan kakukkfiókaként – beköltöztettek egy-két „egészséges származású” családot, a volt tulajdonosnak pedig nagy kegyesen megengedték, hogy az egykori cselédszobában húzza meg magát. Adódik a kérdés: belemegy-e az egyház egy hasonlóan megalázó egyezségbe?
Szentgyörgyi László, Székelyhon.ro

2014. július 23.
Katolikus gimnázium – a tanács térfelén a döntés
Mind a sajtó, mind számos civil szervezet arra számított, hogy a marosvásárhelyi tanács július 8-i soros ülésén napirendre kerül a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozásának ügye. A felszólalás szándékával Kerekes Károly parlamenti képviselő is részt vett a gyűlésen, és kissé meglepettnek tűnt, amikor megtudta, mégsem képezi vita tárgyát az Unirea Főgimnázium épületében működő új, magyar középiskola alapítása, nem terjesztettek elő ilyen értelemben határozattervezetet. (Nem túl jó a kommunikáció RMDSZ-berkekben – állapítottuk meg –, ha Kerekesnek a sajtósoktól kell megtudnia, miről (nem) lesz szó a tanácsülésen...)
"Természetesen" több változat is keringett arról, hogy miért is nem került napirendre az Unirea- ügy. Volt tanácsos, aki úgy tudta, bizonyos jóváhagyásokat nem tudott időben beszerezni az iskolaalapítást kezdeményező Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány, mások szerint az iratcsomót nem sikerült megfelelően összeállítani, vagy politikailag nem tudtak megegyezni a frakciók stb.
A hírek szerint az RMDSZ-frakció hamarosan rendkívüli tanácsülésen próbálja egy utolsó nekirugaszkodással "átpréselni" a testületen a katolikus gimnázium létrehozásával kapcsolatos határozattervezetet, ehhez igyekeznek partnereket találni. Ha döcögve is, a hivatalos folyamat elindult, hiszen a megyei tanfelügyelőség – bár fogcsikorgatva – rábólintott az engedélyezésre, már csak a városi közgyűlésnek kell megszavaznia azt, hogy Marosvásárhelyen a II. Rákóczi Ferencz Római Katolikus Gimnázium, a nem mellesleg! katolikus egyház tulajdonát képező tanintézményben, helyet kaphasson. Gyakorlatilag a katolikus egyháznak azért kell szinte-szinte könyörögnie, hogy saját ingatlanában "egyházközeli állami iskolát" hozhasson létre, miközben az iskolaalapítást ellenzők szeparatizmust kiáltanak és a minőségi oktatás szétrombolásának szándékával vádolják a kezdeményezőket. Az lehet, hogy "csak" formai döntésről van szó, de volt már számos példa formainak tekinthető, elpolitizált, nemzetiségi síkra terelt jogos ügyekre, amelyek révbe juttatásához évek kellettek. A legutóbbi: a Bernády iskolanévadás.
A rendkívüli tanácsülésnél maradva, vagy nagyon simán, gyorsan döntés születik az Unirea helyzetéről, ami azt jelezné, hogy a háttérben az RMDSZ megegyezett a PDL-vel (a liberálisok és a pészédések részéről kizárható a pozitív hozzáállás), vagy folytatódik, esetleg eldurvul a július 8-i ülésen megtapasztalt RMDSZ-es és liberális erődemonstráció, amivel időlegesen leállították a sportszövetségeknek folyósítandó pénzbeli támogatást, illetve elutasították a PD-L által igen óhajtott téglagyári csarnokok megvásárlását. A helyzetet tovább rontotta a marosvásárhelyi állatkert igazgatójának, Kopacz Andrásnak a leváltása közvetlenül a közgyűlés utáni napon, amit sokan a fentiekkel hoztak összefüggésbe, és a PDL-s városvezetés részéről történő megtorlásként értelmeztek. Az iskolaalapítási kérdésben mindennek ellenére mégiscsak a PDL-vel kell közös nevezőre jutnia az RMDSZ-nek azért, hogy "kiharcoljon" valamit, amire van igény, van lehetőség, nem ártanak vele senkinek és aminek "a harmónia városában" abszolút természetesnek kellene lennie.
Antalfi Imola, Népújság (Marosvásárhely)

2014. augusztus 1.
Lehet másképp is politizálni Marosvásárhelyen?
Sajtótájékoztató az RMDSZ- nél
– Nagyon rég nem találkoztunk, tudatosan tartózkodtam attól, hogy sajtótájékoztatót tartsak, mert nem igazán voltak olyan pozitív üzeneteink, amelyekről beszámolhattunk volna a választópolgároknak. Márpedig én teljes mértékben meg vagyok győződve arról, hogy manapság, amikor a politikum válságban van, a választóknak pozitív üzenetekre volna szükségük. Az elmúlt hónapokban erre nem volt lehetőségünk. Ma viszont, úgy gondolom, több hónapos egyeztetés után sikerült elérni, hogy nyugodtan elmondhatjuk összegzésképpen: lehet másképp is politizálni Marosvásárhelyen. És nemcsak az RMDSZ-re, nemcsak a magyar politikumra gondolok, hanem a románra is.
Ezekkel a szavakkal vezette fel mondandóját tegnap Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, aki Peti Andrással, a szervezet marosvásárhelyi elnökével közösen számolt be az utóbbi időszak pozitív eseményeiről.
A továbbiakban azzal a meggyőződéssel nyugtázta a változást, hogy a következőkben is ezt az irányt tudják majd követni, és Marosvásárhelyen, de a megyében is megtalálják hozzá a politikai partnert, könnyebben, mint eddig. Tudatában van annak is, mondta, hogy választási évben vagyunk, amikor a kedélyek sokkal indulatosabbra váltanak, a szavazatszerzési ambíciók felülírják olykor a józan észt is, ennek ellenére reméli, hogy az az együttműködés, amit most sikerült elkezdeniük, nem vált rossz irányt, hiszen olyan szélsőségek fogalmazódnak meg Marosvásárhelyen, Maros megyében, amivel nagyon nehéz bármit is kezdeni politikai vitákban, mint például: lehet-e vagy sem magyar nemzetiségű román állampolgár prefektus, iskolaigazgató vagy közintézmény-vezető. Ennek ellenére azt hiszi, hogy az utóbbi napokban történt változások mégiscsak egy más típusú hangot ütöttek meg, és ennek mentén tudják a következőkben a kérdéseket is eredményesebben megoldani.
Marosvásárhely, a jövő városa projekt
Peti András elmondta, hogy elindították a Marosvásárhely, a jövő városa kampányprogramot, aminek az apropóját az képezte, hogy Marosvásárhelyen egy új szellemiséget szeretnének meghonosítani, amelyben a különböző nemzetiségek jól érzik magukat. Elsősorban az Unirea líceumot említette, amelyről az elmúlt napokban döntött a városi tanács: létrehozzák a római katolikus főgimnáziumot, másfél millió lejt különítettek el restaurálásra, és jóváhagyták egy hosszú távú bérleti szerződés megkötését, ami lehetővé teszi európai uniós pénzek lehívását. Ugyanakkor elmondta, hogy 36 év után megtörtént a Bolyai sportpályájának a felújítása, a Sportolók utcában, még Bernády idejében épült óvoda teljes felújítása is folyamatban van, illetve Besében az Al. Ioan Cuza iskolához tartozó óvoda és iskola – amelybe nagyrészt roma gyerekek járnak – mellékhelyiségeinek bővítése, korszerűsítése is zajlik. A következő időszak legfontosabb kihívásának a Református Kollégiumhoz tartozó cserealji óvoda közköltségének fedezését, a Református Kollégium Forradalom utca 8. szám alatt található elemi iskolája ügyének a megoldását, illetve a Szabadi úti református egyházközség gyülekezeti házában is működő magyar tannyelvű óvoda problémájának megoldását nevezte.
Elmondta, hogy folytatják a magyar utcanévtáblák kihelyezését, a városi tanácsüléseken az anyanyelvhasználat érdekében 180 ezer lejt különítettek el a költségvetésből a fordítógépre, a szinkrontolmácsok kiválasztása folyamatban van. Végül reményét fejezte ki, hogy a Sütő András-szobor ügye is megoldódik.
Népújság: Olyan körülmények között, amikor egyesek elképzelhetetlennek tartják, hogy magyar ember betölthesse a kormánybiztosi tisztséget, illetve miután hónapok óta elakadt a magyar prefektus kinevezésének ügye, most, hogy más koalíciós partnert találtak, mi lesz, mi lehet az ügy kimenetele? Annál inkább, hogy a kormányzó PSD megyei elnöke a kezdetektől vehemensen tiltakozott a magyar prefektus gondolata ellen.
Brassai Zsombor: – A prefektus ügyében az országos szintű egyezség működik, nem megyei vagy helyi szintű egyezség szabályozza, hogy lesz vagy nem lesz magyar prefektus. Többször elmondtuk, megismétlem, hogy Nagy András személyében mi megtaláltuk a legmegfelelőbb jelöltet, aki betölthetné ennek a megyének a kormánymegbízotti tisztségét. Ragaszkodunk ahhoz, hogy kinevezzék. De, mint korábban is hangsúlyoztam, az RMDSZ legfontosabb partnere a magyar választópolgár, és a magyar választópolgárok, magyar közösségek érdekeit tartjuk szem előtt. Amennyiben ezeket az érdekeket valamilyen más egyezség vagy valamiféle más alku jobban szolgálja, természetesen hajlandók vagyunk újragondolni ezt a kérdést. Egyelőre ott tartunk, hogy nekünk van egy, véleményünk szerint megfelelő jelöltünk, és várjuk a PSD részéről elképzelésünk teljesítését vagy esetleg a kérdés újratárgyalását.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)

Ha elakad a folyamat...
A Katolikus Státus nem írja alá
Tegnap arról írtunk, a marosvásárhelyi városi tanács megszavazta a jelenleg az Unirea Főgimnázium által használt épületben egy katolikus kollégium létrehozását. Nos, túl szép lett volna, ha ilyen simán intéződik az ügy: mára kiderült, hosszú az út a mennyországba.
A törvényes út így néz ki: a prefektúra ellenőrzi törvényességi szempontból a tanácshatározatot, ezután a tanfelügyelőség terjesztheti fel az új iskola létrehozásáról szóló javaslatot az oktatási minisztériumhoz. Ha az oktatási minisztérium is jóváhagyja, akkor jogi személyként fog létezni az iskola.
A marosvásárhelyi Római Katolikus Státus kuratóriumának tagja, Tamási Zsolt ehhez köti az Unirea Főgimnáziumnak otthont adó épület helyzetét rendező szerződés aláírását a polgármesteri hivatallal. A római katolikus gimnáziumot létrehozó városi tanácshatározat egyben felhatalmazta a polgármestert arra, hogy szerződést kössön az Unirea Főgimnázium épületének tulajdonosával, a Római Katolikus Egyházzal, illetve a Státussal az Unireának az épületben való működéséről.
Tamási elmondta, jelenleg is folynak az egyeztetések a marosvásárhelyi polgármesteri hivatallal, és addig tartanak, amíg minden részletben megegyeznek, kompromisszumra jutnak.
„Problémák akkor lehetnek, ha ez a tanácshatározat, ami a folyamatban csak egy lépés, valahol megakad az iskola jogi személyként való elfogadása közben. Azonban, ha ez megtörténik, nem írjuk alá a szerződést. Tehát mi csak akkor fogunk szerződést aláírni, ha az kifejezetten tartalmazza a jogi személyiséggel rendelkező katolikus iskolát. A Státus érdeke elsősorban az, hogy a vásárhelyi magyar közösség által megfogalmazott igénynek megfelelően magyar tannyelvű iskola jöjjön létre az egykor létező II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium nyomán” – mondta Tamási.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2014. augusztus 2.
Eredmény van, csak rossz
Számon sem lehet tartani, hányadik szószegése az SZDP-nek, ami a Maros megyei prefektusi tisztséggel történt. Ígérgetett, halogatott, kitért, és alig három hónapi türelemjáték után elérte, hogy az RMDSZ maga kérte a patthelyzet feloldását. És még elégedett is, mert két széket kapott cserébe. Ez nem csoda, ha már azt is ünneplik Marosvásárhelyen, hogy a strada Paul Chinezu alatt Kinizsi Pál utca olvasható. A világ nem röhög rajtunk, mert csak mi érezzük a fordítás fonákságát.
Most már mindenki boldog, a politikusok elkönyvelhetik a sikert – a magyarok azt, hogy kiharcolták a magyar utcaneveket, a románok azt, hogy övék a kormánybiztos –, a jónép örülhet a cirkusznak, mert a kenyérből egyre kevesebb jut, a történészek és más szakemberek nincsenek döntéshelyzetben. Mert Romániában nem a tudás és a hozzáértés számít, csökönyösen ragaszkodnak a politikai alapú kinevezésekhez, a tisztség jutalom, megvonása büntetés, a hatékonyság nem szempont. Így fordulhat elő, hogy a vízügyi igazgató árvíz idején rendszeresen nyaralni megy – kármegelőzés úgy sincs, csak utólagos segély, amit a hős megmentő szerepében fellépő kormányfő osztogat –, és így kerül víz alá sok más reményünk is. Az SZDP szénája rosszul áll Maros megyében, ezért kellett neki a prefektusi tisztség – magyarázzák. S hát a magyarságé? A volt kommunista utódpárt népszerűsége Erdély-szerte mérsékelt volt és maradt, közben azonban az egykor első székely megye, a volt autonóm tartományi központ elrománosodott: 2000-től – már 14 éve! – nincs magyar polgármester Vásárhelyen, 2012-ben pedig a megyei tanácselnök megválasztásához is kevés volt a magyar szavazat. Az orvosin a három éve elfogadott törvény ellenére sem alakulhatott önálló magyar tagozat, a nagy nehezen engedélyezett II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium csak úgy költözhet be saját épületébe, ha az Unirea líceumtól elfér. A magyar közösségnek szervezett Vásárhelyi Forgatagot nem engedik be a városba, mert nem szól a románokhoz. Paul Chinezu szól? Majd az új prefektus... Aki a törvények betartatásáért felelős megbízottja a kormánynak. Illetve annak a pártnak, amely 2006-ban, még a jelenleg börtönben ülő Adrian Năstase miniszterelnöksége idején kimondta a prefektusi tisztség politikamentesítését. Akkor el is végeztettek valami gyorstalpaló közigazgatási képzést az éppen tisztségben levőkkel, de a következő választásokig megfeledkeztek a saját törvényükről, és maradt a politikai alku. Nem örvendetes az RMDSZ újabb hátralépése, mégsem az a legnagyobb baj, hogy csak az alprefektus magyar. Hiszen a prefektus sem az egyetemnek, sem a városnak nem parancsol, a kisebbségek anyanyelv-használati jogaiért pedig nem fog perelni. A baj az, hogy a törvények betartása ezen a szinten opcionális.
Demeter J. Ildikó, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. augusztus 8.
Magyarázzák a bizonyítványukat
Lehet másképp is politizálni Marosvásárhelyen! – próbálták kommunikálni a választópolgárok felé az RMDSZ Maros megyei, illetve vásárhelyi elnökei múlt heti sajtótájékoztatójukon.
„Manapság, amikor a politikum válságban van, a választóknak pozitív üzenetekre volna szükségük. Az elmúlt hónapokban erre nem volt lehetőségünk. Ma viszont, úgy gondolom (…), nyugodtan elmondhatjuk: lehet másképp is politizálni Marosvásárhelyen. És nemcsak az RMDSZ-re, nemcsak a magyar politikumra gondolok, hanem a románra is” – kezdte mondanivalóját Brassai Zsombor, a szervezet megyei elnöke. Peti András alpolgármester, városi elnök a Marosvásárhely, a jövő városa elnevezésű programot ismertetve odáig ment, hogy azt állította: „ez az új hangulatról szól, amikor a különböző nemzetiségek jól érzik magukat egymás mellett, kölcsönös tiszteletben élnek, és ez megerősíti a magyar és a román közösséget egyaránt”. Bevallom: gyanút kelt bennem, elsősorban a '89-ben lezártnak hitt korszakra emlékeztet, amikor „pozitív üzenetről”, „új hangulatról”, „egymás mellett magukat jól érző nemzetiségekről” hallok.
Vajon mire alapozták kijelentéseiket az urak? Peti András az oktatás terén érzékelhető elmozdulásra hivatkozott elsősorban, hogy feloldották az Unirea Főgimnázium körüli bizonytalanságot, hogy egy hosszú távú bérleti szerződés megkötését hagyták jóvá, hogy döntés született a római katolikus gimnázium létrehozásáról. Továbbá folytatják a magyar utcanévtáblák kihelyezését, és reménykednek, hogy a Sütő András-szobor ügye is megoldódik. Az talán fel sem merült az alpolgármesterben, hogy nem várt akadályok is gördülhetnek a katolikus gimnázium létrehozása elé, hogy talán csak akkor illene ünnepelni – főleg önmagukat! –, ha már az oktatás is beindult az egyházi tulajdonú épületben. Arról is megfeledkeztek, hogy a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése sem indult volna be – egyelőre igencsak a folyamat elején tartunk! –, ha a civil szféra nem hozta volna lépéskényszerbe a politikumot.
A prefektus-ügy kapcsán az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke kifejtette, hogy „a szövetség a magyar közösségek érdekeit tartja szem előtt”. Amennyiben ezeket az érdekeket valamilyen más egyezség jobban szolgálná, hajlandók újragondolni a kérdést. „Egyelőre ott tartunk, hogy nekünk van egy, véleményünk szerint megfelelő jelöltünk, és várjuk a PSD részéről elképzelésünk teljesítését vagy esetleg a kérdés újratárgyalását” – jelentette ki Brassai. Igen, a sajtótájékoztató időpontjában még „ott” tartottak, aztán aznap délutánra már másutt, hisz szó nélkül belementek a cserébe, hogy Maros megyének mégse legyen RMDSZ-es prefektusa. Ezek után önként adódik a kérdés: mikor tartották szem előtt a magyar közösség érdekeit, amikor Maros megyének kérték a „helytartói” széket, vagy amikor – engedve az erősebb kutya b...k elvnek – szó nélkül lemondtak róla?

2014. szeptember 12.
Magyar diplomaták Marosvásárhelyen
Iskolaügyekről tárgyaltak a helyi elöljárókkal
Több megbeszélést folytatott tegnap Marosvásárhelyen Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete és dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. A sajtó kizárásával folytatott tárgyalásokat követően a két diplomata röviden nyilatkozott az újságíróknak.
A Maros megyei prefektúrán kezdte tegnap reggel a megbeszéléseket Zákonyi Botond nagykövet és dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul, akik Vasile Oprea főispánnal és Nagy Zsigmond alispánnal találkoztak, ezt követően fogadta őket Ciprian Dobre megyei tanácselnök. Hosszabbra nyúlt a tárgyalás Dorin Floreával, Marosvásárhely polgármesterével és Peti András alpolgármesterrel, ezt követően nyilatkozott a sajtó képviselőinek Dorin Florea városvezető és Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete. "Szándékunk az volt, hogy megmutassuk a reális helyzetet Marosvásárhelyen, a harmónia városában" – jelentette ki a polgármester. A magyar diplomata elmondta, iskolakezdés előtt természetesen az iskolaügyekről tárgyaltak, arról, amit fontosnak tartanak a felsőoktatásban, a középiskolákat tekintve, de a gazdasági fejlesztésről, közös lehetőségekről, infrastrukturális beruházásokról is szó esett. "A városnak, megyének nagy tervei vannak, ezekről is beszéltünk, illetve a mindennapi életnek azokról az ügyeiről, amelyek magyar szempontból kiemelten fontosak számunkra, mint például az anyanyelvhasználatról. Ezek a megbeszélések lehetőséget teremtettek arra, hogy elmondjuk, mik azok a szempontok és azok az értékek, amelyeket a magyar diplomácia fontosnak tart az itteni magyar partnereinkkel együtt. Folytatni fogjuk ezeket a megbeszéléseket, mint ahogy eddig is tettük" – hangsúlyozta Zákonyi Botond.
A Népújság kérdésére kijelentette, "a magyar nyelven történő orvosképzés a MOGYE-n teljesen legitim kérés, követelés, bár a megvalósításáról nyilvánvalóan eltérőek az elképzelések, és a különböző politikai szempontok sem olyan egyértelműek". "Értjük, hogy mi a probléma Bukarestből nézve, látjuk, hogy mi a problémának a megítélése helyi szinten, és hogy mi a különbség a magyar és a román megközelítésben. Nekünk is határozott elképzelésünk van arról, hogy egy magyar karnak kell működnie Marosvásárhelyen. Azon vagyunk, hogy megkönnyítsük a párbeszédet a felek között, és erre látok lehetőséget, hiszen mindenkinek az az érdeke, hogy egy egyetem ne feszültséggóc legyen, hanem az oktatásnak a helyszíne. Hogy a MOGYE-ügyben mikor lesz áttörés vagy egy olyan megállapodás, amely mindkét fél számára elfogadható, nem tudom megmondani" – közölte a magyar nagykövet.
Ami a középiskolai oktatást illeti, a megbeszélésen az Unirea líceum helyzete is felvetődött. Zákonyi Botond szerint a katolikus főgimnázium létrehozása esetében "a törvényt tiszteletben kell tartani", és úgy vélte, lesz előrelépés ez ügyben.
A konzuli iroda létrehozására vonatkozó kérdésünkre a nagykövet elmondta, a helyi döntéshozók támogatnák a konzuli iroda megnyitását, "ami lehetőséget teremt arra, hogy Marosvásárhely közelebb kerüljön a magyar tőkebeáramláshoz, turizmushoz, hiszen a konzuli iroda nemcsak konzuli érdekvédelemről szól, sokkal összetettebb a tevékenysége". Hozzátette, Nagyváradnak és Marosvásárhelynek is pozitívumot jelentene a konzuli iroda létesítése, hiszen egy információs pont lehetne, "de a román félnek kell elfogadnia ezt a magyar szándékot".
Dorin Florea polgármester ezzel kapcsolatosan a Népújságnak úgy nyilatkozott, hogy teljesen nyitott e kérdésben, nem látja akadályát a magyar konzuli iroda megnyitásának Marosvásárhelyen. A városházáról a Demokráciaközpontba látogatott Zákonyi Botond nagykövet és Zsigmond Barna Pál főkonzul, ahol fogadta őket a központ vezetője, Kirsch Attila, az EMNT megyei elnöke, Cseh Gábor és az EMNP megyei elnöke, Portik Vilmos. "A Demokráciaközpont helyzetéről, állampolgársági ügyekről, az érdeklődésről tájékozódtunk, mindarról, amit általában úgy szoktunk hívni, hogy a magyar ügyek" – közölte a nagykövet. A diplomaták ezt követően a CEMO képviselőivel találkoztak, mivel, mint Zákonyi Botond hangsúlyozta, "a magyar diplomáciának fontosak a magyar érdekvédelemmel, a magyar kultúra lehetőségeinek kibontakoztatásával, a magyar oktatás fejlesztésével foglalkozó nemkormányzati szervezetek, a CEMO is ilyen szervezet".