Az EMNT állásfoglalása
Örömmel értesültünk arról, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) hétvégi ülésén is megerősítették: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minden adólejjel és adóforinttal el tud számolni.
Felhívásunk éppen erre irányult, vagyis a nyilvános elszámolásra. Az nem is képezi kérdés tárgyát, hogy a magyarországi szociálliberális kormányzás alatt a Szülőföld Alap Erdélyre jutó támogatás-részét az RMDSZ kézivezérlésű kuratóriumai klientúraépítésre használták fel. Ehhez elég csak egy felületes pillantást vetni az elmúlt évek nyertes pályázataira, illetve rámutatni az összegszerű aránytalanságokra. De ha már itt tartunk: érdemes megnézni például, hogy a nemrégiben a megszokott támogatás elmaradása miatt panaszkodó, egyébként az Orbán-kormányt folyamatosan célkeresztben tartó és diktatúrát vizionáló bukaresti Új Magyar Szó, valamint elvtárshetilapja, az Erdélyi Riport 2005–2010 között mennyi magyar adóforintot emésztett fel – szemben az erdélyi magyar média többi részével.
Bennünket, erdélyi magyarokat viszont még az előbbinél is inkább érint és érdekel, hogy a román költségvetésből a magyar nemzeti közösségnek járó adólejekkel az RMDSZ ne csupán a Román Állami Számvevőszék felé, hanem az erdélyi magyar közösség, saját választóik, vagyis a romániai adófizetők felé is számoljon el. Tegye ezt annál is inkább, mert „a legreprezentatívabb magyar szervezetként” a saját magára szabott törvény értelmében a Szövetség a költségvetési pénzek kezelését teljes egészében magának sajátította ki.
Következésképpen felszólítjuk az RMDSZ új vezetőségét, hogy tételes formában, összegszerűen ésöt évre visszamenőleg tegyék közzé:
· Mennyi közpénzt kapott az RMDSZ, illetve – amíg a pártpénzre is igényt tartott – az általa a Kisebbségi Tanácsban megnevezett Communitas Alapítvány?
· Ezen összegekből mennyit osztott vissza az erdélyi magyar közösségnek nyilvánosan; továbbá mekkora az az összeg, amit nem nyilvánosan jutatott „baráti igények” kielégítésére; végül pedig mennyit fordított saját működésére?
· Az RMDSZ működési költségei összegszerűen milyen tételekből állnak?
· Hogyan gazdálkodott az RMDSZ megbízásából további közpénzek fölött rendelkező Progress Alapítvány, az Iskola Alapítvány, továbbá a többi hasonló RMDSZ-háttéralapítvány?
· Található-e politikus ezen alapítványok fizetési listáján, és amennyiben igen, milyen funkcióban, milyen teljesítményért mennyi illetményt vett fel politikusi fizetése mellett?
· A magyar és román közpénzek fölött rendelkező alapítványok utaltak-e adományokat az RMDSZ számlájára, és ha igen, mekkora összegeket?
Ezek konkrét kérdések, konkrét válaszokat várunk. Az elmúlt években nyomorba taszított erdélyi magyar választóknak joguk van erre. Másfelől a nyilatkozatok szintjén a „megújulás útjára lépett” RMDSZ-nek is hasznos lehet, ha működését a továbbiakban az átláthatóság jellemzi.
Erdélyi Napló (Kolozsvár).

Árnyékra vetődés
Vannak dolgok, amikkel nem lehet viccelni, amikből csak úgy a hecc kedvéért nem szabad vitát generálni sem politikusnak, sem más közéleti embernek, tehát egy újságírónak sem. Még akkor sem, ha azt az újságírót Parászka Borókának hívják.
A politikában van egy technika: azon önjelöltek, akikre egy-egy politikai pozíció esetén senki sem gondol, senki sem javasolná őket, úgy szokták felhívni magukra a figyelmet és bejelentkezni az adott pozícióra, hogy elkezdik cáfolni a sajtóban, hogy őket az a pozíció érdekli. Csöpög a nyáluk e pozíció után, évek óta ezzel álmodnak, de egyre keményebben cáfolják, hogy ez a pozíció érdekli őket, bízva abban, hogy így képbe kerülnek. Olcsó trükk, senki sem veszi be, de azért van, aki próbálkozik vele. Azonos logika mentén működik, mint amikor az általános iskolában a fiúk huzigálják azoknak a lányoknak a haját, akik tetszenek nekik.
Parászka Boróka, Gyurcsány Ferenc szellemi követőjeként, valami hasonlóval próbálkozik évek óta Erdélyben, Székelyföldön. Olyasmi ellen tiltakozik, ami nincs, olyan kijelentések ellen hadakozik, amelyek nem hangzanak el, olyan tematikákat és vádakat akar importálni, amelyek abban a társadalmi közegben, amelyben élünk évszázadok óta, teljesen életidegenek. Kell valami téma, amiről írhat, ami ellen tiltakozhat, ami az ő számára egzisztenciát biztosíthat, csak nálunk ezt a megélhetési szagú trükközést az emberek nem veszik be. Ezért ha Boróka valahol ír, akkor annak a lapnak az olvasásával az emberek felhagynak, vagy arról a rádióadóról, ahol megszólal, az egykoron hűséges hallgatók elkapcsolnak.
Volt néhány kudarcba fulladt próbálkozása, de nem adja fel, következetes, mint az a japán katona, aki rezzenéstelen arcal áll a harci állásokban, és várja az amerikai támadást, mert nem szóltak neki, hogy már húsz éve vége van a háborúnak. Az ilyen akciókból minimum egynek alanya voltam számos más székelyföldi önkormányzati vezetővel egyetemben, amikor is ránk akarta húzni a rasszizmus vádját a bukaresti sajtó által felfújt székelyföldi romaproblémák kapcsán. Nem ment a dolog. Sőt az a napilap (Új Magyar Szó), amelynek hasábjain intézte a támadást, csődbe ment, a nyomtatott változata megszűnt. Lassan nem marad más, Borókának le kell szerződnie az Antena 3-hoz, nem kétséges számomra, hogy Oana Stancuval tandemben jól tudnák segíteni Gâdea műsorát.
borbolycsaba.ro/blog/arnyekra-vetodes/ -.

Borboly Csaba „legyurcsányozta” Parászka Borókát
Gyurcsány Ferenc szellemi követőjének nevezte Parászka Borókát vasárnap blogján Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke azért bírálja a marosvásárhelyi újságírót, mert a manna.ro-n közölt tiltakozásában antiszemita propaganda terjesztésével vádolta Ferenczy Miklós kolozsvári református esperest és Darvas-Kozma József csíkszeredai pápai káplánt.
Az RMDSZ-es politikus szerint a volt szocialista kormányfőhöz hasonlóan Parászka „olyasmi ellen tiltakozik, ami nincs, olyan kijelentések ellen hadakozik, amelyek nem hangzanak el, olyan tematikákat és vádakat akar importálni, amelyek abban a társadalmi közegben, amelyben élünk évszázadok óta, teljesen életidegenek”. Borboly értésre adja: szerinte az újságíró tiltakozásával csupán témákat kreál, hogy az egzisztenciáját biztosítsa.
A tanácselnök érintettként szólt hozzá Parászka tiltakozásához. Felidézi, hogy több székelyföldi önkormányzati vezetővel együtt alanya volt az újságíró „egyik akciójának, amikor is ránk akarta húzni a rasszizmus vádját a bukaresti sajtó által felfújt székelyföldi romaproblémák kapcsán”. Borboly szerint ez olyannyira nem sikerült neki, hogy a napilap (Új Magyar Szó), amelyben támadó cikkei megjelentek, csődbe ment. „Kíváncsi vagyok, ebben az aknamunkában még meddig talál partnert, munkaadót magának, mert azok a sajtóorgánumok, amelyeknél mostanáig tevékenykedett, kivétel nélkül vagy elbocsátották, vagy csődbe mentek” – tette hozzá.
Parászka Boróka a politikus Facebook-oldalán reagált Borboly bejegyzésére. Emlékeztette arra, hogy a marosvásárhelyi rádióban két interjút is készített a politikussal, amelyben ilyen kérdéseket feszegetett: miért alacsony a tőkebeáramlás Hargita megyébe? miért magas az Állami Számvevőszék által talált visszaélések száma?
Emlékeztette Borbolyt arra is, hogy amikor az ő családját érte fenyegetés, akkor -- dacára minden szakmai vitáiknak – maximális szolidaritásáról, segítségéről és emberi kiállásáról biztosította a politikust. „Most is, mint akkor, úgy gondolom: galád dolog minden nemtelen támadás. És igen Csaba, ha legközelebb fenyegetik a családodat, feleségedet, gyerekeidet, én leszek az első, aki ez ellen felszólal” – válaszolta Borbolynak az újságíró.
Kovács: normális világban élünk? Az RMDSZ főtitkára, Kovács Péter szerint Parászka Boróka tiltakozásával arra hívta fel a figyelmet, hogy húsvét ünnepe vagy egy nyilvános esemény alkalmával egy református és egy katolikus lelkész „szégyenletesen, minősíthetetlenül gyűlölködik, uszít, antiszemita propagandát folytat”. A politikust a tiltakozást kommentelő „normálisnak tűnő emberek” facebookos hozzászólásai késztették arra, hogy blogján véleményt nyilvánítson. Mint írja, kétségbeejtőnek tartja, hogy a 21. században tömegesen vannak olyanok, akik a két lelkész múltjára, eddigi tevékenységére hivatkozva megértően, sőt támogatóan viszonyulnak a “zsidózásukhoz”. „Tragikomikus, hogy mások azért ítélik el Boróka írását, mert egy másik, >>nagymagyar<< témában nem csomagolta székely zászlóba szavait. Ijesztőnek tartom, hogy ezen bejegyzésem miatt engem is sokan akasztani fognak” – fogalmaz blogján a politikus.
Maszol.ro.

K Ö Z L E M É N Y
Az Európai Parlament strasbourgi ülésszakának ma reggeli tanácskozása a Magyarország alkotmányos helyzetéről szóló vitával kezdődött.
Ezt megelőzően, az Európai Néppárt EP-frakciója tegnap esti csoportülésén látta vendégül Orbán Viktor miniszterelnököt, és vitatta meg a magyar alaptörvény legutóbbi módosítása nyomán kialakult helyzetet.
Orbán Viktor általános előterjesztését követően a Fidesz–KDNP európai pártcsaládjának képviselői szóltak hozzá az elhangzottakhoz, és tettek fel kérdéseket. A néppárti képviselők általában véve megértéssel vagy építő kritikával fogalmazták meg mondanivalójukat.
A Magyarországgal kapcsolatban felmerülő kérdésekre, kétségekre és bírálatokra a miniszterelnök tárgyilagos és tényszerű magyarázatokat adott, melyek – szemmel láthatóan – egészében véve eloszlatták a jobbára célzatosan terjesztett gyanúkat, vádakat, és kioltották a rosszindulatból vagy előítéletből fakadó – külső – támadásokat.
Tőkés László erdélyi képviselő felszólalásában az Unióban mesterségesen gerjesztett Magyarország-ellenes közhangulat politikai hátteréről osztotta meg gondolatait néppárti frakciótársaival. Beszédében külön is kitért arra a sajtómanipulációra, mely történetesen éppen az egykori romániai magyar nyelvű kommunista napilap, vagyis az „Előre” nyomdokába lépett Új Magyar Szó online változatának, a www.maszol.ro portálnak a hasábjairól indult.
A lap nyomtatott változata tavaly szűnt meg, minekutána korábbi tulajdonosa, Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor anyagi ellehetetlenülése miatt eladta azt. Az ominózus médium bevallott módon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) orgánumaként fejti ki tevékenységét. Ezt támasztja alá az, az Ágoston Hugó vezérpublicista által megfogalmazott „krédó”, mely szerint az ÚMSZ/maszol.ro közösségünk „legitim érdekképviseleti szervezetének, az RMDSZ-nek az elkötelezett orgánuma”.
Ennek kapcsán említésre méltó továbbá, hogy az inkriminált sajtómanipuláció és Fidesz-ellenes félretájékoztatás szerzője nem csak jelenleg áll az RMDSZ-es napilap zsoldjában, hanem előzőleg is RMDSZ-es hivatalvezetői tisztséget viselt éveken át.
A kérdésekre és felvetésekre adott válaszában Orbán Viktor miniszterelnök – többek között – kijelentette, hogy nem „áldozati szerepkörben” és nem „védekezni” jött erre a találkozóra, hiszen defenzív politikával csak a szocialisták malmára hajtanánk a vizet…
Zárószavaiban Joseph Daul frakcióvezető a tényeken alapuló, tárgyszerű vita iránti bizalommal köszönte meg Orbán Viktor tájékoztatását. A bukaresti maszol.ro által elkövetett, tendenciózus félretájékoztatás vonatkozásában Teodor Stolojan román néppárti delegációvezető véleményét osztotta, aki elhatárolódott a sajtó ilyesfajta diverzióitól.
Strasbourg, 2013. április 17.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóiroda

Mi nem vagyunk hajlamosak a megalkuvásra – Tőkés László beszéde
Az Erdélyi Magyar Néppárt II. országos küldöttgyűlése
Kolozsvár, 2013. április 20.
Kegyelem néktek és békesség, Istentől!
Magam is részvétemet fejezem ki Füzes Oszkár nagykövet úrnak, akinek felesége bensőséges testvéri érzéseket lopott a kegyetlen politika világába, és Erdély egyfajta nagyasszonyaként buzgólkodott minden jó ügyben, a határok feletti nemzetegyesítés szellemében.
Államtitkár úr, külön is részvétemet fejezem ki Szalai Annamária halála miatt a Fidesz–KDNP-szövetségnek. Kérem, tolmácsolja mindannyiunk részvétét!
Csép Sándorra pedig az általa meghonosított jelmondattal emlékezem: Áldást, népességet! – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt stratégiai programjába is szorosan beletartozik, amit ez a jelszó kifejez.
Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Küldöttgyűlés, kedves Testvéreim!
Mindenekelőtt röviden kitérnék a legutóbbi napok eseményeire, egyben azt is remélve, hogy mai felsereglésünk alkalmából ezután az érdemi dolgokkal tudjunk foglalkozni, rövid értékelésem tehát egyben a felvetett témakör lezárását is célozza.
Az elmúlt napokban az anyaországi magyar, az erdélyi magyar és a román médiában összehangolt módon támadták az Erdélyi Magyar Néppártot, melynek védnöke vagyok. A logika kísértetiesen hasonlít a pártbejegyzést követő médiahadjáratra: ha még emlékszünk rá, Kelemen Hunor tanácsosa, illetve az RMDSZ bukaresti szervezetének vezetője egy román ügyvéd megbízásából vizsgálta át a pártbejegyzést támogató aláírásokat, ezt követően pedig az Új Magyar Szó főszerkesztője Dan Voiculescu címzetes szekuskollaboráns lapjával, a Jurnalul Nationallal közösen „tényfeltáró” riportsorozatban tett meg mindent a Néppárt ellehetetlenítéséért. Az akkori célzatos támadássorozat következményeit a mai napig szenvedjük. Együttérzésemet és szolidaritásomat fejezem ki a meghurcoltak iránt. Azóta is néppártosokat hurcolnak a rendőrségre, mindezt egy mindez ideig még senki által nem azonosított személy feljelentésére hivatkozva.
Most, a Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tulajdonában lévő Transindex újságírója tett közzé „tényfeltáró” riportot magyarul, illetve a székely zászló elleni hecckampány zászlóvivő médiumában, az Adevărul című bukaresti napilapban, románul. Majd ezt követően – minő meglepetés – a fentebb említett szekusbesúgó, Dan „Felix” Voiculescu zsebpártja, a Konzervatív Párt tett feljelentést az Erdélyi Magyar Néppárt ellen az Országos Választási Hatóságnál, a Korrupcióellenes Ügyészségnél és a Román Hírszerző Szolgálatnál.
Ezzel az ügy oda került, ahová való: szekusok zsebpártja támadja Románia egyetlen autonomista és föderalista pártját – Önökkel együtt –, az RMDSZ elnöke tulajdonában lévő lap információi alapján, és ezzel a kör bezárult.
De emlékszünk még arra is, amikor az RMDSZ vezetésével működő pénzügyőrség vizsgálgatta a demokrácia-központjaink működését, a vizsgálat eredményeit pedig egy másik bukaresti központi napilap hasábjain láttuk viszont.
Tanulságképpen megfogalmazhatjuk: kényelmetlen pártot hoztunk létre. Kényelmetlen elsősorban az RMDSZ-nek, mert vetélytársa akadt – és nem is akármilyen, hiszen amíg az Erdélyi Magyar Néppárt majdhogynem megduplázta támogatottságát, közel hetvenezer szavazatot szerezve a föderalizmus és az autonómia ügyének, a magát magyar érdekvédelmi szervezetnek nevező formáció a tavaly az önkormányzati választásokhoz képest az őszi parlamenti választásokra már rengeteg választót elveszített, gyakorlatilag a Kárpátokon túli, vélhetőleg román szavazatokkal csúsztak be éppenhogy, a küszöb fölött a román parlamentbe. Nem véletlenül köttetett a választások előtt a titkos paktum az RMDSZ és a Szociálliberális Unió között. Itt tartunk tehát: román szavazatokkal, hatalmi segédlettel tartják bent a parlamentben a számukra kényelmes magyar pártot és azokat, akik a román kormány magyar hangjaként szoktak működni. A román posztkommunista hatalomnak tehát kényelmetlen az autonomista nemzeti oldal. Azért kényelmetlen, mert minket nem tudnak megvásárolni. Mert mi nem vagyunk hajlamosak a megalkuvásra.
A román hatalom mindenkor talált magának komprádorokat, olyan magyarokat, akiknek fontosabb az önérdek, mint a köz java: a Bukarestben átnevelődött magyarjainkról van szó. Az egészben az a leginkább abszurd, hogy: tolvaj kiált tolvajt! Bizonyítottan korrupt hatalmasságaink a mi adónkból évente mintegy 3,5 milliónyi eurót kapnak – és ezekkel az összegekkel még soha nem számoltak el az adófizető magyar közösségünk előtt. Ennyi az ára annak, hogy Bukarestben elfelejtsék az autonómiát, hogy ne legyenek ott a Szenátusban, ha netalán a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet tárgyalják, ennyi az ára annak, hogy itthon elmagyarázzák: éppenséggel miért nem időszerű az önrendelkezés ügye.
Valószínűleg az is fáj nekik, hogy korábban a balliberális magyar kormányzat számolatlanul öntötte az adófizetők forintjait az ő alapítványaikba, példának okáért: csak 2008 és 2010 között az Iskola és a Progress Alapítványok összesen 763.428.832 forintot, azaz mintegy 2.567.000 eurót zsebeltek be. (Csak tájékoztatásul jegyzem meg: az Iskola Alapítványnak például az oktatási-nevelési támogatás „menedzseléséhez” több mint 200 millió forintra volt szüksége évente, míg a Romániai Magyar Pedagógusszövetség ugyanezt a munkát, az összeg egyötödéért tudja elvégezni.) Ezt különösképpen a figyelmébe ajánlom Répás Zsuzsanna államtitkár asszonynak, aki ebben az ügyben közvetlenül illetékes.
Mindezeket szükséges volt ennyire részletekbe menően tisztáznunk, hogy világosan lássuk: az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elleni támadások mögött a román hatalom és az őt kiszolgáló magyar pártelit összjátéka áll. Valószínűleg a magyarországi elvtársak is fel fogják használni ezeket a nemzeti kormány elleni nemtelen harcukban, nem véletlenül borult egymás nyakába Markó Béla volt RMDSZ-elnök és Mesterházy Attila MSZP-elnök. Ennek a jelenségkörnek azonban egy másik dimenziója is van, éspedig az az általánosan jellemző magyarellenesség, mely a maga helyén az antiszemitizmushoz, a cigányellenességhez, vagy nyugati viszonylatban az iszlamofóbiához hasonlítható.
Közismert, hogy a 19. és 20. század fordulóján ‒ okkal vagy egy átfogó nemzetközi politikai manipuláció következményeképpen ‒ egy általánosan felgerjesztett nemzetközi magyarellenes közhangulat kialakításának is döntő szerepe volt Magyarország megbüntetésében, a nemzet szétszaggatásában. Ezeknek az időknek az emlékét idézi fel mindaz, ami éppen mostanság, az utóbbi két-három évben megy végbe nemzetközi téren, az Európai Unióban, és az Egyesült Államok viszonylatában, az Orbán Viktor vezette nemzeti kormány, illetve Magyarország ellenében. Nemrégen elfogadtunk egy határozatot az Európai Parlamentben, a xenofóbia, a rasszizmus, az iszlamofóbia, a homofóbia ellenében lépve fel. Ekkor kezdtem irigyelni a homoszexuálisokat… Tudatom önökkel, hogy módosítónkat nem voltunk képesek keresztülvinni. A határozat elfogadását megelőzően, nem tudtuk bevenni ebbe a határozati szövegbe, hogy az Európai Unió fokozott mértékben lépjen fel a kisebbségellenes irányzatok ellen. Ezért irigyeltük az iszlám követőit, vagy a homoszexuálisokat, mert őket megvédik, de a hagyományos történelmi kisebbségek védelme még csak egy mellékmondat erejéig sem talált helyet egy európai alapdokumentumban.
Találóan mondja Gál Kinga EP-képviselő épp a napokban: milyen érdekes, hogy Reding asszony páratlan szigorúsággal védelmezi a jogállamot és a kisebbségeket Magyarország, a magyar kormány ellenében, de amikor a szlovákiai, felvidéki, romániai magyarokról van szó, panaszainkat, közbenjárásunkat, folyamodványainkat rendre visszautasítja, és ezeket az ügyeket az egyes tagországok illetékességi körébe utalja, vagyis kettős mércét használ.
Ugyanez a közvetett magyarellenesség nyilvánul meg abban a diverzióban, melynek éppen a múlt héten lehettünk tanúi Strasbourgban, illetve Bukarestben. Amint tudjuk, az Új Magyar Szó internetes kiadása, a maszol.ro a Fidesz ellen terjeszt tévhíreket – valószínűleg politikai megrendelésre –, azt állítva, hogy a Fideszt ki akarják tenni az Európai Néppártból, illetve hogy a Fidesz már titkos tárgyalásokat folytat az Európai Konzervatívok Pártjával, hogy átlépjen az ő frakciójukba, illetve pártjukba. Olyannyira elmérgesedett ez a helyzet, hogy Joseph Daul néppárti frakcióvezető külön cáfolatot intézett az Új Magyar Szóhoz. Íme, a sajtómanipuláció milyen méreteket ölt, és hol üti fel a fejét. Feltevődik a kérdés: kik juttatták el a diverziókeltő RMDSZ-es újságírót – mert hiszen az Új Magyar Szó bevallottan RMDSZ-es újság – Dubrovnikba, az Európai Néppárt büróülésének helyszínére? Kiknek a pénzén utazott oda ez az újságíró? Kik adták a transindexes Sipos nevű újságírónak a sípot a szájába? Kérdezem már csak a személyes érintettség jogán is, hiszen a napokban éppen engem gyaláztak az Adevărul és az Antena3 médiák.
Hölgyeim és Uraim, száz szónak is egy a vége: politikai és nacionál-kommunista visszarendeződésnek vagyunk tanúi Romániában. Erre nézve elég, hogyha néhány példát sorolok fel: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kálváriája a Bolyai Egyetem megszüntetésének időszakára emlékeztet bennünket. A területrendezési tervek a Ceauşescu-korabeli megyésítés időszakát juttatják eszünkbe. Magyar vidékeink elidegenítése, folytatódó asszimilációja, már-már az egykor tervbe vett falurombolás fenyegetésével veszélyeztetnek bennünket. Vagy itt van a tulajdonaink ügye: a restitúció kérdése. Huszonnégy év után még mindig ott tartunk, hogy teljesen bizonytalanná vált továbbra is birtokban tartott, elorozott épületeink sorsa. Elég, ha a Székely Mikó Kollégiumra, vagy a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumra emlékeztetek. És errefel megint az RMDSZ megalkuvásával találjuk szembe magunkat a restitúció kérdésében. De itt van a kétágú templom ügye, ahol egy újabb bukaresti plaza-botrány árnyéka vetül reánk. Még szerencse, hogy tó fakadt az építkezések helyszínén, és a romániai korrupció megintcsak hátráltatta a kétágú templom történelmi helyszínének a tönkretételét. A legrosszabb álmaimban sem gondoltam továbbá arra, hogy az az egyházkerület, amelynek én voltam közel két évtizedig a püspöke, paktumot köt az RMDSZ nomenklatúrájával, és abban a teremben, amelynek épületét mi szereztük vissza a megyei kommunista pártkabinet tulajdonából, most ott grasszálnak az RMDSZ etnobizniszen alapuló elitjének, illetve nomenklatúrájának a tagjai. Íme, már egyházaink közé is bevette magát ez a fajta visszarendeződés.
Nos, ebben a helyzetben, a nacionalizmusnak és a posztkommunizmusnak ebben az átmenetinek tekintett, de túlságosan hosszúra nyúlott időszakában, Kós Károly kiáltó szava juthat eszünkbe. Mi, mai magyarok, mai nagybányaiak, mai erdélyiek és partiumiak, újból felemelhetjük kiáltó szavunkat hitünk védelmében és érdekében. Makkai Sándorral együtt mondhatjuk azt, hogy így nem lehet, és nem mehet tovább. Márton Áronnal együtt mondjuk, aki nemcsak a zsidókat vette védelmébe, ahogy méltán emlegetni szokták, hanem magyarsága érdekében is felemelte szavát Gróza Péter kormánya előtt. Velük együtt, az ő példájukat követve, egyházaink erkölcsi többletével és hitével kell felemelnünk kiáltó szavunkat a magyarság védelmében és érdekében is. Ezt teszi az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt.
De egyházainkra most is számítani akarunk. Előkerestem a romániai magyar történelmi egyházak vezetőinek 2006. november 3-án kelt támogató nyilatkozatát. Ebből idézek: „Romániában élő magyar nemzeti közösségünk szolgálatában álló egyházaink képviselőiként, hitből fakadó köteleztetésből kinyilvánítjuk a következőket: határozottan kiállunk az erdélyi magyar közösség önkormányzati jogai mellett, és teljes mértékben támogatjuk az autonómia kialakítására irányuló jogos igényét. Ezen belül szintén erkölcsi támogatásunkról biztosítjuk Székelyföld területi önrendelkezésének ügyét. Úgy ítéljük, hogy mindezek biztosítása egyben egész országunk javát és érdekét szolgálja a küszöbön álló európai csatlakozás keretei között.” Az idézett szavak magukért beszélnek, és mi magunk is az Európai Parlamentben petíciót nyújtottunk be egyházi ingatlanaink ügyében. Várjuk a választ erre a petícióra. Segítségünkre volt ebben az Emberi Méltóság Tanácsa, az aláírók pedig: Sándor Krisztina, valamint Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki püspök. Örömmel nyugtázom, hogy Victor Ponta miniszterelnök megkövette a román görögkatolikus egyházat az elkobzott tulajdonaik miatt. De pont így meg kellene követnie magyar egyházainkat, mint ahogy a Tismăneanu-jelentés is elismerte, hogy településeinket mesterséges módon románosították el. Már régóta várat magára egy román bocsánatkérés az elszenvedett hátrányok és elnyomatás miatt.
Hölgyeim és Uraim!
Az elmondottak arra vallanak, hogy jó úton járunk. Nemcsak magyar szempontból fontos, amit cselekszik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és és az Erdélyi Magyar Néppárt, hanem éppen ennyire román szempontból is. A Románia modernizációjaként értett föderalizálás, az erdélyi magyarság megmaradását szolgáló többszintű önrendelkezés, a temesvári eszmék megvédése olyan ügyek, amelyek mellett következetesen és megalkuvás nélkül ki kell állanunk. Mi megtaláltuk a helyes utat, a már előbb idézett Kós Károllyal együtt szólva, világosan látjuk a célt: a magyarság nemzeti autonómiáját. Emellett külön büszkeség számomra, hogy még a román nagypolitika számára is életképes alternatívákat tudunk az asztalra tenni: Románia szövetségi állammá alakítása egyre több román nemzetiségű számára élhetőnek tűnő jövőképet kínál. Regionalizációs koncepciónk a legmegalapozottabbak közé tartozik.
Ám a célok eléréséért még rengeteget kell dolgoznunk. Az őszi választásokon egyértelműen bebizonyosodott, hogy az erdélyi magyar választópolgárok csalódottak, közönyösek és elfordultak a politikától. Több mint fele a választásra jogosultaknak vagy román pártokra szavazott (ez a kisebbik rész), vagy nem is élt alkotmányos jogával. Ez vészjelzőnek számít minden magyar politikai párt és minden tudatos magyar ember számára.
Az önfeladásból, a kicsinyes pártpolitikai adok-kapokból, a hatalom elvtelen megtartásából, a régi kommunista időket idéző úrhatnámságból, a civil szférát megfojtó klientúra-építésből, adólejeink elherdálásából az erdélyi magyaroknak elegük van. Mi még túl kevés időt töltöttünk a pályán ahhoz, hogy megmutassuk: másképpen is lehet politizálni. Lehet úgy képviselni az erdélyi magyarság ügyét, hogy nem bukaresti paktumokkal biztosítunk ideig-óráig bármikor visszavonható jogokat – hanem úgy, hogy minden rendelkezésünkre álló demokratikus eszközzel, konokul, kitartóan küzdünk az önrendelkezésért, azért, hogy javaink fölött mi rendelkezzünk, hogy a lehető legalacsonyabb szinten döntsünk adólejeink felhasználásáról, hogy önálló magyar oktatásunk legyen, hogy szabadon használhassuk anyanyelvünket – az Európai Unió egyik hivatalos nyelvét – közhivatalokban, közéletben, kórházainkban.
És lehet úgy politizálni, hogy nem utasítjuk el magyar testvéreink segítő jobbját, épp ellenkezőleg: az átkos kommunista „be nem avatkozás elvét” végképpen eltörölve, az egy magyar nemzet eszméjének jegyében figyelünk az egész Kárpát-medencei magyarságra, mint ahogyan azt is természetesnek vesszük, hogy egyemberként mozdul nemzetünk az egész világon, ha – példának okáért – székely szimbólumainkat gyalázza a posztkommunista román hatalom.
Hölgyeim és Uraim!
Nemrégen jártunk Hódmezővásárhelyen, Mártélyon tartottuk a Kárpát-medencei Magyar Autonómia-Tanács soros ülését. Aztán Beregszászon is jártam – éppen itt üdvözölhetem Brenzovics Lászlót, akinek a vendégei voltunk. Kovács Miklós mondotta Beregszászon, hogy nem akarunk egy néprajzi kiállítás tárgyává lenni. Még néhány évig mutogatni fognak bennünket fesztiválokon, aztán beolvadunk, eltűnünk. Számomra nem érdekes ez a fajta játék. Nekem nem felel meg a rezervátumi idegenvezető szerepe. Nem akarunk muzeális, multikulturális értékké degradálódni, az Egyesült Európában.
Szerbia csatlakozási tárgyalásainak a folyamatára gondolok. Noha Csurogon már kezdik felépíteni a kivégzett, tömeggyilkosságnak áldozatul esett magyarok emlékművét, hadd idézzem Csorba Bélát, akit külön is köszöntök itt, most újan választott elnökként, aki k

Székely Ervin: Tőkés, a jó helytartó
Az EMNP kongresszusán elhangzott védnöki beszédében Tőkés László szokatlanul nagy terjedelmet szentelt a párt magyarországi finanszírozását feltáró sajtóhíreknek. Ahogyan tőle megszokhattuk az EP képviselő és pártvédnök ismét keményen kiosztotta vélt vagy valós politikai ellenfeleit: az RMDSZ-t, a Transindexet, az Új Magyar Szót, az MSZP-t, Dan Voiculescut, az Adevărult, a Jurnalul Naţionalt és a sort még hosszan folytathatnám. Viszont egyetlen szóval sem cáfolta azt a tényt, hogy az EMNT-EMNP politikusainak tulajdonában lévő civil szervezetek csak 2012-ben mintegy egy millió eurós támogatást kaptak az Orbán-kormánytól, illetve magyar állami tulajdonban lévő cégektől. Ténynek kell tehát tekintenünk, hogy a magyar adófizetők pénzén az Orbán-kormány egy RMDSZ-ellenes magyar pártot gründol Erdélyben (amelyiknek a kongresszusán nagy erőkkel fel is vonult).
A kérdésnek nyilván vannak közigazgatási – netán büntetőjogi – vonatkozásai is, hiszen további vizsgálatok tárgya lehetne az, hogy mennyiben feleltek meg a hatályos közbeszerzési szabályozások előírásainak azok az eljárások, amelyeknek nyomán milliós támogatást irányítottak erdélyi politikusok vezette szervezetek számláira. De legyen ez a magyar számvevőszék, illetve az egyéb ellenőrző szervek gondja.
Személy szerint engem sokkal jobban érdekelnek azok a politikai következtetések, amelyeket az eset nyomán a romániai magyar érdekképviselet és a magyar kormányok viszonyával kapcsolatban meg lehet fogalmazni.
Ha mérni lehetne az EMNP támogatottságát, akkor érdemes lenne megfigyelni, hogy miképpen alakul a párt ázsiója a közvélemény-kutatásokban azt követően, hogy kiderült: ők a Fideszt és nem az erdélyi magyarságot képviselik.
Persze nincs abban semmi ördögtől való, ha egy kormányzat – legitim társadalmi felhatalmazás alapján – anyagi támogatást nyújt a határon túl élő nemzettársait tömörítő szervezeteknek. Ezt teszi a román kormány is, és ezt tette az MSZP kormány is. A Fidesz gyakorlata ezzel azért ellentétes, mert nem a határon túliak által megválasztott legitim szervezeteket, hanem saját zsoldosait támogatja Erdélyben (és vélhetően a Felvidéken, meg Kárpátalján is). A Fidesz kormány tehát nem a határon túli magyaroknak, hanem saját magának juttat pénzt, amennyiben az EMNT és EMNP nevű képződményeket csakis mint a magyar kormánypárt helyőrségeit értékelhetjük. Zárójelben jegyzem meg, hogy miközben a Fidesz egyetlen alkalmat sem mulaszt el arra, hogy kiálljon a romániai magyarság autonómiája mellett, ő az első, amelyik semmibe veszi ezt az autonómiát, hiszen képtelen elfogadni a romániai magyarság demokratikusan meghozott döntését (86%-14%).
Ha eltekintünk attól az egyébként korántsem kizárható lehetőségtől, hogy az Erdélybe irányított pénzek egy része valamilyen úton visszafolyik a magyar politikusok zsebeibe, és kizárólag a kérdés (nemzet)politikai vonatkozásait vizsgáljuk, akkor a Fidesz célja elsősorban belpolitikai. Azért akarja függőségi viszonyba hozni a határon túli magyar szervezeteket, mert a kettős állampolgárság intézményén keresztül a külhoni magyar szavazókat a saját választási eredményeinek javítására kívánja felhasználni. Szó nincs tehát kisebbségvédelemről, identitás-megőrzésről, autonómiáról egyáltalán elvekről! Csak politikai és gazdasági érdekek léteznek ebben a történetben, hiszen, ha nem így lenne, akkor a jelenlegi magyar kormány nem veszélyeztetné tudatosan a romániai magyarság érdekképviseletének parlamenti jelenlétét.
Tőkés agresszivitása, valamint az a tény, hogy pártja kongresszusán az üdvözlő beszéd tekintélyes részét ellenfelei ócsárlásának, nem pedig a saját elképzelése kifejtésének szánta, csakis ebben az összefüggésben nyer értelmet. A védnök meg akarja szolgálni kenyéradó gazdáinak az apanázst, bizonyítani kívánja, hogy a továbbiakban is szükség van itt rá (ha jó pásztor már nem, legalább jó helytartó legyen).
Maszol.ro

Feldühítette az EPP-t Reding Magyarország elleni hadjárata
Címlapján hozza az uniós ügyekkel foglalkozó European Voice című hetilap, hogy Viviane Reding alapjogi, igazságügyi és állampolgárságért felelős uniós biztos a jelenlegi magyar kormánnyal szemben tanúsított „agresszív” hozzáállása miatt vitába keveredett az Európai Néppárttal, amelynek maga is tagja.
A lap úgy értékeli, a párt EP-képviselőcsoportjának vezetője, Joseph Daul ellentámadást indított, mert úgy véli, Reding stábja „titkos tájékoztatást” folytat Orbán Viktor kormánya ellen. Dault az internetes Új Magyar Szó két cikke dühítette fel, amelyekben a kolozsvári portál Redinghez közel álló forrásokra hivatkozva arról cikkezett, hogy az Európai Néppárt a Fidesz kizárását fontolgatja, valamint, hogy José Manuel Barroso, a bizottság elnöke már eldöntötte, hogy a magyar alaptörvény módosítása „nem elfogadható”, és ebben Angela Merkel német kancellár támogatását is bírja.
A lap emlékeztet, hogy a kolozsvári portálnak címzett levelében Daul tagadta a cikkek állításait. Daul irodája utánajárt, hogy a maszol.ro által idézett vacsorán, amelyen állítólag a Fidesz sorsáról esett szó, Reding stábjából csak maga a biztos és kabinetfőnöke, Martin Selmayr vett részt. A lap Reding hivatalánál is érdeklődött, hogy ők állnak-e a tájékoztatás hátterében, de ott nem óhajtottak kommentárt fűzni a történtekhez. A cikk ismerteti, hogy a maszol.ro állításait Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke is tagadta.
A European Voice írása szerint az incidens megerősítette „némelyek aggodalmát a bizottságban”, miszerint Reding elferdíti vagy legalábbis nem megfelelően tükrözi a biztosi kollégiumon belül Magyarországról kialakult „véleményegyensúlyt”.
Az írás idézi Schöpflin György fideszes EP-képviselőt, aki szerint Reding célja az, hogy alapot teremtsen a bizottság számára egy olyan eszköz létrehozására, amellyel a brüsszeli testület „megfegyelmezheti” a tagállamokat, ehhez viszont Schöpflin szerint Redingnek el kellene szigetelnie a Fideszt az Európai Néppártban, ami viszont a szélsőjobb malmára hajthatja a vizet.
Az írás arra is kitér, hogy Reding a francia jobboldalt is feldühítette, amikor 2010-ben kifogásolta, hogy a jobboldali Nicolas Sarkozy vezette Franciaország romákat toloncol haza, majd a szocialista François Hollande győzelmekor azt írta a Twitteren, hogy Franciaországba végre visszatért az igazság.
Szabadság (Kolozsvár)

Decemberi támadások
A szabadságot hozta el 1989 decembere – gondolhatták, akik megélték azokat a forró temesvári napokat, amikor a hívők csendes, gyertyás december 15-i tiltakozása 16-ra egyértelműen rendszerellenes tüntetésbe, forradalmi megmozdulásba csapott át. Egy nappal később aztán következett a fegyveres megtorlás, majd az általános sztrájk, 20-án pedig a 300 ezres bánsági nagyváros lakosságának egyharmada az Opera téren egy emberként skandálta válaszul Ceausescu rádióbeszédére: „Készek vagyunk meghalni!”
Szabadság, puccs
Azóta sok minden történt e tájakon, aminek nincs sok köze a szabadsághoz. Halálos áldozatokat követelő ismételt bányászjárások, marosvásárhelyi pogrom, megtorlást, közösségi megfélemlítést szolgáló bírói ítéletek, közösségi jogfosztás, nyílt magyarellenes uszítás, a választójogot súlyosan korlátozó törvények, központosított etatizmus. Maradjunk annyiban, hogy 1989 decembere radikálisan megváltoztatta a romániai politikai-alkotmányjogi környezetet: lényegesen megnövelte az egyén közügyekbe való beleszólási jogát, megteremtette a mozgásszabadságot és szólásszabadságot. És ez sem csekélység.
A Temesvárról induló népfelkelés origója volt annak a folyamatnak, amely végül a második vonalbeli kommunisták által megszervezett bukaresti puccsba torkollott. Az új vezetés forradalmi legitimációját a tévében közvetített színjáték biztosította, amelynek keretében láthatatlan diverziós alakulatok ellen harcolt a román hadsereg. Közben ártatlan statiszták haltak meg. Nem véletlen, hogy a Nemzeti Megmentési Front elleni tüntetéseken azt skandálták, hogy az új államelnök a felelős a december 22-e utáni áldozatok haláláért.
Ezzel együtt a hatalom konszolidálódott, 1996-ban pedig bebizonyosodott, hogy a politikai váltógazdaság Romániában is működhet, vélhetően megtörtént a paktum a szekus-posztkommunista erők és az új vezetés között, amely a főkolomposoknak büntetlenséget biztosít, s amely döccenőkkel, de mindmáig működik. Aligha találunk ma informált, elemzőképes embert, aki elhiszi, hogy a decemberi vérengzések felelősei elnyerték volna büntetésüket. Mindemellett a hivatalos román kurzus igényt tart a forradalmi legitimációra.
Tőkés László szerepével, nimbuszával, következetességével azonban soha nem tudtak mit kezdeni. Ha készítenénk egy statisztikát arról, hogy az elmúlt 24 évben Romániában kit támadtak a legtöbbet a román sajtóban, Tőkés László toronymagas esélyes lenne a képzeletbeli dobogó első helyére. Próbálkoztak erkölcsi-politikai ellehetetlenítésével, szekusváddal, szélsőségesezéssel, fasisztázással, irredentázással, forradalmi szerepének lekicsinylésével, sajátos módon a támadásokat általában az év decemberére összpontosítva. Az idei december sem múlhatott el támadás nélkül, sőt, a támadás immáron koncentrált, egyszerre indult meg egyházi vonalon és a sajtóban, ahol a rendszerváltás utáni történelmi korszakban egyedülálló módon a célba vett politikus vagyonmegosztási peréről tájékoztatott az RMDSZ szócsöve, az Új Magyar Szó. Nyilvánvaló: rég elvesztettek minden erkölcsi mércét azok, akiknek kényelmetlen Tőkés László szókimondása, elvhűsége, következetes autonómiapártisága.
Csillagügy, civilkurázsi
A múlt héten e hasábokon elemzett kérdés, az elhíresült csillagügy is ebben a kontextusban értelmezendő. Az államelnök azóta sem döntött, ami nem meglepő. Az általa átadott kitüntetés megvonása visszás lenne, hiszen 2009 óta Tőkés László semmi újat, eget rengetőt nem mondott, a sokat emlegetett védhatalmi státusz húsz esztendeje szerves része az autonomisták retorikájának, másrészről pedig az európai parlamenti képviselő 1989-es népmozgalomban betöltött szerepének történelmi értékelése sem változott. Nem beszélve arról, hogy Băsescu a kommunista utódpárti vezetést legitimálná egy hasonló lépéssel.
Ehhez képest a kitüntetett lépett egy merészet, s ezzel érdekes fordulatot hozott az ügyben. A múlt hétvégén Temesvár hőse átadta a „csillagot” a frissen megalakított Temesvár Emlékbizottságnak, melynek tagjait azok közül verbuválták, akik már 1989 előtt kiálltak személyes szabadságukat veszélyeztetve a Ceauşescu-diktatúra által üldözött lelkész mellett. Ezzel Tőkés László több síkon is pozicionális előnyre tett szert. Felhívta a figyelmet azokra, akik mellette álltak, akiknek támogatása nélkülözhetetlen volt az ellenállási akció sikeréhez. Az emlékbizottság, valamint a román utódkommunista vezetés éles kontrasztja ráébresztheti az embereket a támadás gyalázatosságára, arra, hogy azok akarják elorozni a megérdemelt kitüntetést, akik – ellentétben az emlékbizottság tagjaival – 1989-ben vagy lapultak vagy a másik oldalon, a megtorlás oldalán álltak, mint Degeratu tábornok. Jogilag is érdekes a helyzet, hiszen igencsak visszás lenne hatalmi eszközökkel visszavonni a kitüntetést azoktól, akik valóban rászolgáltak.
Az emlékbizottság megalakítása végül a szimbolikus térben is hatékony és jó lépés, amely rámutat a jövőre esedékes 25. évfordulón arra, hogy a decemberi eseménysor spontán, civilkurázsiból táplálkozó része hozzánk, magyarokhoz köthető. Bármennyire is fáj azoknak, akik még az évszázadokkal ezelőtt született nagyjainkat is – Kinizsi Páltól Kőrösi Csoma Sándorig – románnak hazudják.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kertész Melinda
ESÉLYLATOLGATÁS Mit kell tudni az RMDSZ esélyes EP-jelöltjeiről?
Az RMDSZ EP-képviselőjelölti listája még várat magára, azonban az már egyre kevésbé titok, kik pályáznak eséllyel a befutó pozíciókra. Kit szeretnél a lista élére?
Február 15-ig fogadja el az RMDSZ jelöltek jelentkezését az Európai Parlamenti választásokra, majd a Szövetségi Állandó Tanács dönt az RMDSZ-lista sorrendjéről. Az Európai Néppárt március eleji dublini kongresszusán a szövetség már szeretné bemutatni a befutó helyen lévő jelöltjeit.
„Az RMDSZ a tulipán jele alatt indít jelölteket az európai parlamenti választásokon, mert azt a politikai brandet, amit 25 év alatt felépítettünk, és amelyet az erdélyi magyar emberek sorozatosan megerősítettek, nem fogjuk feladni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012-ben a parlamenti választásokon a magyar szavazatok 89 százalékát kapta, ezt a felelősséget nem lehet megosztani, és nem lehet feladni” - jelentette ki Kelemen Hunor. Így várhatóan csak az RMDSZ keretéből származó jelöltek lesznek a listán, amelyről az EMNP és az MPP jelöltjei a két párt tárgyalási próbálkozásai ellenére is le fognak maradni. Ezelőtt öt évvel még sikerült kiegyezni a közös listáról, amelyen Tőkés László első helyen szerepelt, azonban mára a szövetség hallani sem akar az expüspökről.
Bár még egyelőre nem tudni, hogy milyen sorrendben sorakoznak fel az EP-választási listán, a jelöltek kilétéről szóló becslések már több hónapja keringenek a közbeszédben. Winkler Gyula és Sógor Csaba már októberben megerősítette a Transindexnek, hogy indulna újabb EP-mandátumért, az RMDSZ Csík Területi Szervezete már tavaly biztosította mindkettőjüket támogatásáról. Azóta Vincze Loránt, az RMDSZ külügyi titkárának a neve is felmerült az EP-jelölt lista kapcsán, közben Eckstein-Kovács Péter is bejelentette indulási szándékát. Az RMDSZ Nőszervezete is támogat köreiből jelölteket, a hírek szerint Hegedüs Csilla pályázhat jó eséllyel. A lista két-három befutó helyet biztosít, de inkább kettőt – hiszen Románia egy helyet veszített az EP-létszám kilátásba helyezett karcsúsítását követően.
A jelöltek, akik eséllyel pályáznak a befutó helyekre:
Eckstein-Kovács Péter
1956-ban, Kolozsváron született. 1980-ban szerzett diplomát a Babeș–Bolyai Tudományegyetem jogtudományi karán. 1990-1992-ig az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője volt, majd ezt követően, 1996-ig kolozsvári önkormányzati tanácsos. 1996-tól 12 éven át Kolozs megyei szenátor volt. 1994-től az RMDSZ Szabadelvű Kör nevű platformjának alapító tagja és elnöke. 1999 és 2000 között kisebbségügyi miniszterként dolgozott Mugur Isărescu kormányában. A 2008 november végi romániai parlamenti választásokon nem jutott szenátori mandátumhoz. 2009 januárjában Traian Băsescu román államfő kisebbségügyi államelnöki tanácsadója. 2010-ben indul az RMDSZ elnöki tisztségéért. 2011. szeptember 1-jén lemondott az elnöki tanácsadói posztjáról, mivel az államfő támogatja a verespataki aranybánya engedélyezését; Eckstein-Kovács Péter viszont több éve a bányászati ciántechnológiák betiltásáért emel szót. 2012-ben Kolozsvár RMDSZ-es polgármesterjelöltje volt. Előnyei: – karizmatikus
– az RMDSZ keretében továbbra is befolyásos személy – „régi motoros” a politikában – annak ellenére, hogy az utóbbi időben nem volt előretolt politikusa az RMDSZ-nek, nem kopott ki a köztudatból
Hátrányai: – több éve nem volt jelentős tisztsége sem országos, sem önkormányzati szinten – az utóbbi választásokon eleve vesztes pozícióból indult (lásd: parlamenti választások, RMDSZ-elnökválasztás, kolozsvári polgármester-választás) Hegedüs Csilla
1967-ben, Kolozsváron született. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron és a Pécsi Tudományegyetem andragógia (a felnőttképzés tudománya) szakán végezte. 1997-ben közgazdász diplomát szerzett a Dimitrie Cantemir Egyetemen. 16 éve foglalkozik az erdélyi magyar műemlékek védelmével, 1997-től a Transylvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatója. 2010-2012 között Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter tanácsosaként dolgozott. 2011 óta az RMDSZ kulturális főtitkárhelyettese.
Előnyei: – a Nőszervezet jelöltjeként jó eséllyel pályázik az RMDSZ-lista első helyeinek egyikére – erős egyéniség
– jó szervezőképességgel rendelkezik
– inkább örökségvédelmi szakemberként, mint politikusként ismerik
Hátrányai: – országos szinten kevésbé számít ismertnek
– a sorrendet összeállítók tarthatnak a szavazók nőkkel szembeni előítéleteitől
Sógor Csaba
1964-ben Aradon született. 1983 és 1988 között végezte teológiai tanulmányait, 1988-1999 között a csíkcsicsói közösséget szolgálta lelkészként, majd 1999-től két évig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ökumenikus és külkapcsolati tanácsadójaként tevékenykedett. Az RMDSZ-nek már 1990-től tagja. 2000 és 2007 között az RMDSZ szenátora. Előnyei: – hétéves EP-képviselői mandátuma volt
– noha aradi születésű, sokat hangoztatott székelyföldi gyökerei miatt a székely szavazókat is megszólíthatja – jó kommunikációs készséggel rendelkezik
– népszerű projektekkel teszi látványossá az EP-ben való jelenlétét Hátrányai: – néha túlbarokkosítja mondanivalóját
– hajlamos a populizmus csapdájába esni
Vincze Loránt
Marosvásárhelyen született 1977. november 3-án. A Bolyai Farkas Főgimnáziumban érettségizett idegen nyelv szakon. Kolozsváron a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen újságírást, a Bukaresti Egyetemen közigazgatás és elektronikus kormányzás mesterszakot végzett. Tizenhat éven át rádiós újságíróként dolgozott a romániai közszolgálati rádió magyar nyelvű szerkesztőségeiben Marosvásárhelyen, Kolozsváron majd Bukarestben, 2004 és 2005 között projektmenedzserként a rádió stratégiai tervezését irányítja. 2005 és 2007 között a Scripta Kiadó marketingigazgatójaként tevékenykedett, majd 2009-ig az Új Magyar Szó napilap főszerkesztője és a kiadó vezérigazgatója. 2009 óta Brüsszelben dolgozik, Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselő brüsszeli irodájának munkatársa. Ez idő alatt az RMDSZ szövetségi elnökének külpolitikai tanácsosa, majd 2011-től a Szövetség külügyi titkára. 2013 májusa óta az európai kisebbségek és nyelvi közösségek ernyőszervezete, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnöke.
Előnyei: – az RMDSZ külügyi titkáraként betekintést nyert az európai szintű kisebbségügyi politikába
– jó külügyi kapcsolatokkal rendelkezik
– fiatal, friss arc
Hátrányai: – alig ismert politikusa az RMDSZ-nek
– nem befele, hanem kifele építkezett, ezért gyengébbek a szervezeten belüli, illetve a szavazópolgárokhoz kötődő kapcsolatai
Winkler Gyula
1964-ben született Vajdahunyadon. 1988-ban a temesvári Traian Vuia Műszaki Egyetem Elektrotechnikai Karának elektronika és távközlés szakán szerzett mérnöki oklevelet. 2001-ben a petrozsényi Tudományegyetem Közgazdasági Karának pénzügy és biztosítás szakán diplomázik. 2004 és 2007 között a kormány kereskedelemért felelős tárca nélküli minisztere volt, majd 2007 augusztusa és decembere között a távközlési és informatikai miniszteri tisztséget töltötte be. A 2007-es EP-választáson az RMDSZ két helyet szerzett meg, a pártlista harmadik helyezettje, Winkler Gyula így nem juthatott volna be. A listavezető Frunda György azonban lemondott a frissen szerzett mandátumáról, mivel alelnöki helyet szerzett az ET Ügyészségi Tanácsában, így Sógor az első helyre került, a második helyet pedig így Winkler tölthette be.
Előnyei: - hétéves EP-képviselői mandátum tapasztalatával rendelkezik
– felkészült politikus
– több komoly funkciót is ellátott már, két ízben is tagja volt a román kormánynak – tehetséges közösségépítő
Hátrányai: – az EP-ben kifejtett munkája a választópolgárok zöme számára nem eléggé látványos – nem a szavak embere.
Transindex.ro,

SZAKPOLITIKAI VITAINDÍTÓ
Lyukak a sajtón: a nyomtatott média szerepe és tévesztése
Mindjárt az elején jegyezzem meg, hogy hazugság az a sokat emlegetett szólam, miszerint az erdélyi magyar lapok ma veszteségesek, s csak a politikai támogatásnak köszönhetően jelenhetnek meg.
Helyzet itt, ott
Mielőtt – előadásom témájának hallatán – legyintenének: a cigány is a maga lovát dicséri, és amolyan szundi-készenléti állapotba helyeznék agyukat, hadd hozakodjam elő egy pozitív példával. Mivel sokan és sokszor úgy nyilatkoznak és úgy vélekednek, hogy a web 2.0-ás média megszületésével a hagyományos sajtó halott, s hogy Erdélyben is csupán azért nem múltak még ki a nyomtatott újságok, mert minket pár év elteltével érint meg a társadalmi modernizáció szele, nem kelet-európai, hanem finnországi analógiával élek. (És mindjárt az elején jegyezzem meg, hogy hazugság az a sokat emlegetett szólam, miszerint az erdélyi magyar lapok ma veszteségesek, s csak a politikai támogatásnak köszönhetően jelenhetnek meg. A kilencvenes évek elején újságírók tulajdonába került, és azóta is így működő megyei lapok ma is nyereségesek.)
A Finnországhoz tartozó ålandi svédek azonosságtudatának megőrzésében, illetve a sajátos ålandi identitás kialakításában központi szerepe volt és van a helyi svéd nyelvű médiának. Azért szólok ålandi identitásról svéd azonosságtudat helyett, mert a régió lakói nem svédként, hanem ålandiként határozzák meg önmagukat. (A párhuzam szembeszökő.) Az ålandi sajátos minőséget jelent: „svédebb a svédeknél”. A régió lakói nagyobb gondot fordítottak kultúrájuk, nyelvük, identitásuk megőrzésére, mint a svédországiak. A sajátos önazonosság megtartásában kiemelt szerepe volt és van az oktatásnak, a rendkívül jól teljesítő mikrogazdaságnak, és nem utolsó sorban a helyi „autonóm” médiának. Az utóbbi megállapítást erősíti, hogy az ålandi identitás alfája és ómegája a svéd nyelv megőrzésének és ápolásának igénye. Az anyanyelvű média iránti igényt jelzi az, hogy viszonylag kevés médiafogyasztó nagy számú helyi sajtókiadványhoz jut, a két rivális napilap példányszáma magas.
A világháló megjelenésével újabb, rendkívül jelentős médiummal bővült az identitás-megőrzés eszköztára. Szinte minden ålandi háztartás rendelkezik szélessávú internet-hozzáféréssel, és ez újabb fontos és erős szállal köti őket az „összsvéd” kultúrához. A svéd nyelvű média fontosságát jelzi az is, hogy Ålandon – még az ezen a téren kiemelkedő eredményt produkáló skandináv térséghez viszonyítva is – kiugróan magas a rendszeres könyvtárhasználók, könyvet olvasók száma. A sajtó realfabetizációs szerepe ugyanis elsődleges. Erdélyi statisztikák szerint például a magyar lakosság 85 százaléka az érettségi elvégzése után egyáltalán nem olvas könyvet, legfennebb újságot, sokan azt is csak rendszertelenül.
Miközben az ålandi média a XXI. század második évtizedében jelentősen fejlődött, az erdélyi magyar sajtó az utóbbi években elsorvadt. Nincs ma már országos napilap. A Krónika – minden próbálkozás ellenére is – helyi jellegű maradt, az Új Magyar Szó nyomtatott változata pedig megszűnt. (A világhálón sajnos azok nem érik el a tartalmát, akik a lap törzsolvasóinak számítottak, a szórványban élő negyven éven felüli, digianalfabéták – akik sokan vannak!) Nincs egész napos magyar rádió Erdélyben (a marosvásárhelyi adó csak bizonyos területen fogható), a bukaresti rádió a magyar közösségekre figyelő, országos hírszórását pedig évekkel ezelőtt felszámolta azzal, hogy megszüntette a tudósítói hálózatot – takarékossági okokból.
Ma emiatt a brassói magyar a dévai vagy temesvári, nagybányai magyarokról kevesebbet tud, mint muszlim világ történéseiről. Biztató viszont, hogy az Erdély TV egyre több háztartásban fogható, noha néhány magyarok is lakta nagyvárosban még nem.
A magyar sajtó az erdélyi magyar önazonosság megtartása szempontjából legalább annyira fontos, mint az ålandiaknak a svéd média. A szórványközösségek számára pedig létfontosságú.
Természetesen akkor tudja betölteni a szerepét, ha nem marad szereptévesztésben. A nyomtatott sajtónak nem az online-nal, a rádiókkal és a tévével kell vetekednie a gyors hírszolgáltatás versenyében, hanem pontos információkkal, alapos háttér információkkal, egymással feleselő és egymást kiegészítő vélemények ütköztetésével kell elkényeztetnie a nem csak tudni, hanem érteni és gondolkodni is akaró olvasóinak.
A feladatok
Melyek azok a feladatok, amelyek az anyanyelvű média hiányában nem, vagy elégtelenül végezhetőek el?
1. Fel kell számolni, de legalábbis csökkenteni kell az egymástól, az anyanyelvi közösségtől való etnikai elszigeteltséget és biztosítani kell a helyi (kis)közösségi lét fennmaradásának feltételeit.
2. Biztosítani kell a nemzeti kisközösségeknek a nagyobb egységéhez, az anyanyelvi régiókhoz való kapcsolódás lehetőségét.
3. Az önálló anyanyelvi rendszerek megteremtésével csökkenteni kell a többségi társadalomba való asszimilálódást. 4. Meg kell teremteni és vissza kell adni a peremvidékeken élőknek a nyelvi önértékelést és önbizalmat. Vissza kell adni a magyar nyelv használati és szimbolikus értékét a szórvány élettér egészében. 5. Biztosítani kell a szórványban élőknek a jogát és lehetőségét a művelődéshez, a kultúrához, az anyanyelvi tájékoztatáshoz, információgyűjtéshez.
6. Kisebbségi életünk és egyetemes magyarságunk legnagyobbjainak, művészeknek, íróknak, tudósoknak, lelkészeknek, politikusoknak a rendszeres, egyes esetekben akár virtuális jelenléte a szórványtudatban, segítheti a szellemi vérkeringés felfrissülését, a kapcsolatok kiépülését, a (magas) kultúrának a hajszálerekig való leáramlását.
Az ålandi példa igazolja, hogy ezeknek a feladatoknak a megoldásában szerepet kell vállalnia, kapnia a nyomtatott sajtónak.
A lehetséges megoldások
1. Minden erdélyi magyarnak biztosítani kell a magyar nyelvű nyomtatott sajtóból való tájékozódás és az ehhez való hozzáférés jogát és lehetőségét.
2. Szükség van országos, szórványban is terjesztett napilapra (de legalábbis hetilapra). Ezek a tömb és a szórvány, illetve a szórványok közti kommunikációt és információcserét valósítanák meg, a tömb és szórvány közti kapcsolatokat is elősegítve.
3. Jelenleg nincs középiskolás korú vagy fiatal olvasókat megszólító nyomtatott újság Erdélyben. Így az olvasói utánpótlás szinte megvalósíthatatlan. Hatodik-hetedik osztályos kortól az erdélyi magyar fiatal nem jut hozzá olyan nyomtatott sajtótermékhez, amely róla, hozzá szól. Így alakul ki az a képzete, hogy a nyomtatott sajtó olvasása az idős generáció lassan-lassan kihaló szokása.
4. Támogatni kell a sajátosan regionális lapkiadási, szerkesztési és működési tevékenységét. A helyi lapok még mindig a leghasználtabb és legmegbízhatóbb információforrást jelentik az erdélyi magyarok többségének.
5. Normatív támogatást kell biztosítani. Ennek egyik formája a lapkiadás adóinak csökkentése. A lapkiadás Pápua Új-Guineától az Egyesült Államokig adókedvezményes. Törvényjavaslatot kell előterjeszteni a 0 százalékos áfa bevezetésére a lapkiadói tevékenységre. A nyomtatott újság megjelentetése a csökkenő példányszám és az előállítási költségek mértéktelen növekedése miatt, ma olyan vállalkozás, mint művészfilmet forgatni. Ráadásul a nyomtatott sajtó egyetlen járható útja az igényes, már-már művészi, nemcsak tartalmat, hanem formájában is esztétikai élményt kínáló megjelenés. Az újságnyomtatás költségei egy részének a felvállalása – a megyei vagy országos alapokból – nem kevésbé haszontalan, mint a művészfilm támogatása.
6. A szórványnak szóló hetilap betölthetné azt a szerepet, amelyet célként Hegedüs Csilla erdélyi szórványmenedzser fogalmazott meg: „Az egyik, hogy a szórványban élők tudjanak egymásról, tájékozódhassanak arról, hogy a szomszédos szórvány közösségben mik működnek. Úgy gondoltuk, hogy legjobban példákon keresztül tanul az ember, így az egyes közösségek elöljárói tanulhatnak egymástól. Másrészt így sokkal könnyebb a tömbmagyarság és a szórvány között kapcsolatokat építeni.” Azonban nem tekinthetünk el attól, hogy „a szórványoknak a nemzeten belüli helyzetét megnehezíti a magyarsághoz való tartozás feltételeit illető latens közmegegyezés is, amely szerint a >>nyelvében élő nemzet<< elsősorban a jó magyar nyelvtudást, valamint a magyar kultúra és a magyarországi életviszonyok alapos ismeretét feltételezi. A szórványhelyzet ugyanakkor éppen ezen elvárások teljesítésének a fokozott nehézségekbe való ütközését jelenti, és így a nemzet – akaratlanul is – saját maga diszkriminálja, illetve saját maga taszítja el magától az amúgy is leszakadáshoz közeli helyzetben lévő tagjait. Nem mindegy tehát ebben a kérdésben a magyarságon belüli kommunikáció tartalma” – amint azt a Külhoni Magyar Képviselők Fórumának stratégia alapdokumentuma is megállapítja. A szórványnak, szórványról szóló hetilap stratégiájában összekapcsolódhat az őshonos szórványokra, a kivándorlással keletkezett szórványokra („diaszpórára”), valamint a szórványközeli helyzetekre irányuló magyar nemzetpolitika, melynek célja, hogy a tömbökből ne váljanak szórványok, illetve a szigetmagyarságból és a saját belső társadalmi élettel rendelkező magyar városi közösségekből ne váljanak foszlányszórványok.
7. Az irodalmi-művészeti folyóiratok jelentős mértékű támogatásával biztosítható az az esztétikai hozzáadott érték, amely a nyomtatott sajtó számára a kétségtelen előnyt biztosítja az internetes megjelenéssel szemben.
8. Biztosítani kell a hazai magyar nyelvű írott sajtó terjesztését. Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága szerint, s ezt már több mint száz éve állapította: a terjesztés szabadsága épp olyan fontos, mint a kinyomtatás szabadsága, a terjesztési szabadság hiányában a sajtószabadság értelmét veszti.
9. Szükséges az olvasói szokás kialakítása/fejlesztése országos vagy regionális programok révén. A középiskolák végzős osztályainak diákjai egyéves előfizetést kaphatnak a régió legolvasottabb, közhasznú információt szolgáltató országos és/vagy helyi lapjára.
A közkönyvtárak és az iskolai könyvtárak működtetői fizessenek elő az irodalmi, művészeti és tudományos periodikákra, hogy azok elérhetőek legyenek az érdeklődők számára.
10. Digitalizálni kell a nyomtatott lapok tartalmát. Ezek fontos forrásai az erdélyi magyar múlt kutatóinak. A regionális lapok tartalma ma még nagy mértékben fellelhető, de aggasztó, hogy számos vidéki lap utolsó megőrzött példányai is elvesztek vagy megsemmisültek az utóbbi időben.
A nyomtatott sajtó átgondolt és hatékony normatív támogatása gátat szab a politikumnak való alárendeltségnek. Mert jó-e az, hogy politikusok tulajdonosi, minőségben (is) befolyásolják a sajtót? A válasz egyértelműen nem. (Kivéve talán, ha a politikus bevallottan pártlapot ad ki. Ám a bevallottan pártlapoknak nincs piacuk. Ezért álcázzák a pártlapokat független újságoknak. Amelyeknek – mivel az olvasó ember gondolkodó ember – szintén nincs akkora piacuk, hogy az újság önellátóvá váljon.)
A romániai magyar sajtó szabadságának szempontjából rendkívül fontos, hogy a tulajdonosnak vagy a tulajdonosi társulásnak ne legyenek politikai céljai. A tulajdonosnak egyetlen célja lehet a lapkiadással: a profitszerzés. A profitot pedig ebben az esetben csak pénzben lehet mérni, amely az olvasottság és az olvasói elfogadás kifejeződése.
A sajtószabadság feltételeit a kormányzásnak, a társadalomnak és az újságíró-szakmának kell megteremtenie. Romániában ma mindhárom szereplő részéről történnek erre kísérletek. Még.
Ambrus Attila
A cikk szerzője a Brassói Lapok igazgatója és felelős szerkesztője.
A szöveg a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) felkérésére készült, a kulturális autonómiát megalapozó szakpolitikai vitaindítók sorában.
Transindex.ro,

KIFO HÍRLEVÉL I. évf. 241. szám - Hozzászólás Ambrus Attila: Lehet-e a globális érdek magyar? c. írásához
István Fülöp
Kiemelt hozzászóló, Babes-Bolyai Tudományegyetem
Na, álljunk meg egy pillanatra!
Az szép, hogy a szerző szinte szóról szóra idézi az SZNT közleményét, ha már a maszol (Új Magyar Szó) eddig elhallgatta.
Az ellenben gáz, ahogy manipulálni próbál.
Elsősorban a FPER nem egy amerikai alapítvány, hanem a nagy manipulátor Hrebengiuc által létrehozott szervezet, a célja csak a nép megtévesztése.
Másodsorban a kisebbségi jogok biztosítása nem lehet belügy, bármennyire akarja azt Hrebengiuc és magyar hangja Ambrus Attila. Az alapszerződés világosan kimondja, hogy nem az. Aki onnan vissza akar lépni, az a magyarok nyílt ellensége.
Harmadsorban: az autonómia egy teljesen reális igény, amit nem azért hangoztatunk, hogy valaki kevesebbet bár vessenek ide nekünk a románok! Azért kérjük, mert azt akarjuk, s aki a nevünkben annál kevesebbről merészel egyezkedni, az nemzetáruló, utolsó gazember. Ez legyen világos. (ÚMSZ)
Ágoston András:
Beismerés
Néhány napja Hírlevelünkben (235. szám, 2014. október 9.) megállapítottuk: a „PER a szocialista Jugoszlávia felbomlása során elsősorban a stabilitás megteremtését, illetve megtartását célozta meg”. Utaltunk arra is, hogy ez a Neptun II. Allen Kassof részvételével – lévén, hogy ez nem globális érdek – autonómiát nem eredményezhet.
Ambrus Attila, a Magyar Szó brassói tudóstója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) napilapjában az Új Magyar Szóban ezt a vélekedést megerősíti. Senki se reménykedjen, így a szerző, hogy akár az FPER el tudja hozni az autonómiát vagy hivatalossá tudja tenni a magyar nyelvet Romániában, de számos létező jog alkalmazását, újabb jogok biztosítását, a regionális nyelv elfogadását és talán még a magas fokú decentralizációt is ki tudja csikarni. Természetesen globális érdekből”. S az RMDSZ eszmei platformján állva felteszi a kérdést: De ez miért zavarna minket?
Hát ez az. A beismerés, ami zavar minket autonómiakövetelőket. De nem azért, mert Ambrus Attila ettől elérő véleményt ad közre. Ez szíve joga.
Az ellen sem tehetünk semmit, ha egy PER-szerű nagy, globalizációt szorgalmazó nemzetközi szervezet romániai fiókja, a PER nyugdíjas vezetőjével együtt, az autonómiával szemben a stabilitást, konkrétan, a régió (kikényszerített) nyugalmát részesíti előnyben.Mert így véli meghaladni a trianoni traumát. S ennek érdekében cselekszik.
De akkor, mi a teendőnk?
Látnunk kell, hogy a román politikai elit és a nemzetköziek kiválasztott partnere az RMDSZ. Semmiképpen nem lehet hát feladatunk, hogy olyan szekér után szaladjunk, amely nem vesz fel bennünket. Igaz ugyan, hogy a kisebbségi jogok biztosítása elvileg nem belügy, de kérdés, érdemes-e ezen vitatkozni egy ilyen erőspartnerrel? A NEPTUN II. egyeztetés folyamatába nem kapcsolódhatunk be. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem tehetünk semmit.
A dolgunk az, hogy a tényleges autonómiáért folytatott küzdelmet ne adjuk fel. A magyar miniszterelnök beiktatását követően vállalta ezt a küzdelmet. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében (NER) azokkal a kisebbségi erőkkel, amelyekkel lehet, egyességre kell jutnunk, s az autonómiára vonatkozó nemzeti minimumot autonómiamodellbe sűrítve, nemzeti követelésünket meg kell jelenítenünk a nemzetközi politikai színtéren.
Nincs mire várni. Ha valaki nem vette volna észre, megkezdődött harc az autonómiát mellőző, együttműködésre hajlandó magyar politikai elitek integrálásáért. Erdélyben az RMDSZ, a Felvidéken a Most-Híd, a Vajdaságban pedig a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a célpont.
Ez a reális helyzet, melynek felismerése, tudatosítása nélkül nincs esélyünk tovább lépni.
A nemzeti feladatunk az, hogy a nemzetközi porondon is bebizonyítsuk, a valóban stabil társadalomfejlődés tájainkon feltételezi a kisebbségi, a magyar autonómiát.
vmdp.org.rs/index –

Erdély a jobboldalra, az ország többi része a baloldalra szavazott
Erdély és Bánság ismét a jobboldalra szavazott, míg Olténia, Munténia és Moldva (a Kárpátokon kívüli térségek) ezúttal sem tagadták meg a szociáldemokratákat - írta kedden a liberális kötődésű román Adevarul című lap a romániai elnökválasztás vasárnap lebonyolított első fordulójának eredményeit értékelve.
Több román hírtelevízió, portál és nyomtatott lap is térképen mutatta be, melyik elnökjelölt végzett az élen Románia 41 megyéjében. A grafikákon az látszik, hogy Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő a Kárpátokon kívüli megyékben, valamint Hunyad és a Krassó-Szörény megyében előzte meg ellenfeleit. A két magyar többségű székelyföldi megyében (Hargita és Kovászna) Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RDMSZ) elnöke kapta a legtöbb voksot, míg Erdély többi megyéjében Klaus Johannis végzett az élen.
Romániában a korábbi választásokon is bebizonyosodott, hogy a jobboldalnak inkább Erdélyben, míg a baloldalnak inkább a Kárpátokon kívüli térségekben, a korábbi román királyság területén vannak támogatói.
A most is visszaigazolt jelenséget az Új Magyar Szó (Maszol.ro) portál úgy tálalta, hogy Erdély egy szász és egy magyar jelöltet támogatott.
Az Adevarul az IRES közvélemény-kutató cég által (az exit poll készítésével párhuzamosan) végzett szociológiai felmérést ismertetve arról írt, hogy Victor Pontára elsősorban az idősebb korosztály és az iskolázatlanabb, falusi emberek szavaztak, míg Klaus Johannis szavazótáborában több a fiatal, tanultabb, városi ember.
A Digi 24 hírtelevízió azzal egészítette ki a második fordulóba bekerült két elnökjelölt szavazóinak "portréját", hogy a Victor Ponta azokban a megyékben volt népszerűbb, ahol az országos átlagnál magasabb a munkanélküliek és nyugdíjasok aránya, ezzel magyarázva a szociáldemokrata jelölt győzelmét a - munka nélkül maradt bányászok és kohászok szociális gondjával küzdő - dél-erdélyi Hunyad, illetve bánsági Krassó-Szörény megyében.
Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök mintegy tízszázalékos előnnyel zárta az első fordulót Klaus Johannis nagyszebeni polgármesterrel, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltjével szemben. Ők ketten jutottak a romániai elnökválasztás november 16-án megrendezendő második fordulójába.
A magyar szavazók előtt álló dilemmáról cikkeznek az erdélyi magyar lapok
A magyar szavazók előtt álló dilemmáról, és a magyar jelöltek gyenge szerepléséről cikkeznek az erdélyi magyar lapok a romániai elnökválasztás első fordulója után.
A Krónika című erdélyi magyar napilap vezércikkírója úgy véli, Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) jelölt, kormányfő az első fordulóban elért tíz százalékos előnyével sem érezheti biztos győztesnek magát a második fordulóban a jobboldali Klaus Johannissal szemben.
A cikkíró szerint az első fordulóban a magyar szavazókat megszólító Kelemen Hunornak és Szilágyi Zsoltnak csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ,,kemény magját" sikerült szavazásra bírnia. A Krónika szerint ez mindkét párt számára kudarc. A cikkíró szerint nem biztos, hogy a magyar pártoknak el kell kötelezniük magukat valamelyik második fordulós jelölt mellett.
A székelyföldi Háromszék cikkírója szerint ,,szégyenteljesen alacsony volt" a magyar szavazók részvétele a választáson.
,,Kudarcot vallottunk, mindannyian. Nemcsak a politikai pártok, az RMDSZ és jelöltje, Kelemen Hunor, aki 50 ezerrel kevesebb voksot kapott, mint öt évvel korábban. Nem csupán az EMNP és képviselője, Szilágyi Zsolt, akinek alig több mint 50 ezer szavazatot sikerült összegyűjtenie" - állapította meg a cikkíró. Hozzátette: ,,miközben ujjal mutogatunk Bukarestre, miközben Székelyföld másságára hivatkozva harcolunk az autonómiáért - éppen jövőnk és közösségünk iránti felelősségérzetből, demokrácia iránti elkötelezettségből szerepelünk le egyre gyakrabban".
A kolozsvári Szabadság vezércikkírója szerint nem lehetetlen, hogy Klaus Johannis a választások második fordulójában legyőzze Victor Pontát, hiszen 2004-ben Traian Basescunak is 7 százalékos lemaradást sikerült győzelemre fordítania a második fordulóban Adrian Nastaséval szemben.
A cikkíró úgy vélte, a magyar szavazatok aligha dönthetik el a győztest, ezért elsősorban ,,a kommunikáció és a megkötött alkuk" szempontjából fontos az, hogy mit tanácsol az RMDSZ a választóinak a második fordulóra.
,,Ha az RMDSZ nyíltan kiáll Johannis mellett, akkor azt kockáztatja, hogy Ponta győzelme esetén nehezebbé válnak számára a tárgyalások és az alkuk. Ha viszont Pontát támogatja, akkor szembefordul szavazói egy részével, de talán olyan alku származhat a PSD-vel való megegyezésből, amelynek akár kedvező hozadéka is lehet a magyarságra nézve" - fogalmazta meg a szövetség előtt álló dilemmát. Úgy vélte, bárhogyan is döntsön az RMDSZ, a magyar szavazók többsége a jobboldali jelöltre adja a voksát.
A Népújság című Maros megyei napilap vezércikkírója úgy vélekedett, az erdélyi magyarság megint két rossz közül választhatja a kisebbiket a második fordulóban.
,,Egyik jelöltről a kormányfőként mutatott eddigi teljesítménye, a másikról pedig az eddigi nyilatkozatai alapján nem mondhatnánk, hogy maradéktalanul méltó a bizalmunkra" - állapította meg a Népújság cikkírója.
hirado.hu

Román–magyar kapcsolatok a két világháború között
Az aradi bemutatót követően november 27-én, csütörtökön Temesváron is bemutatják Salamon Márton László újságíró-diplomata román nyelvű kötetét, amelynek címe Un aliat uitat. Relaţiile româno-maghiare în sociologia interbelică (Egy elfelejtett szövetséges. A román–magyar kapcsolatok a két világháború közötti szociológiában).
A könyvbemutatóra november 27-én, csütörtökön 18 órától kerül sor a Temes Megyei Könyvtár Deliu Petroiu nevét viselő Művészeti Könyvtárában (Terézia bástya). A könyv szerzője a temesvári magyar líceumban érettségizett, majd a Szabadság, a Krónika és az Új Magyar Szó napilapoknál dolgozott. 2012-től Románia szaloniki főkonzulja.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Átadták a sajtódíjakat
Villányi Zoltán, Rencz Csaba és Székely Ervin a Bihar megyei sajtó 150 éves évfordulóján, 2012-ben alapított sajtódíjak idei nyertesei. Mint Szűcs László, a Várad irodalmi és művészeti folyóirat főszerkesztője hangsúlyozta, az idei elismerések odaítélésekor igyekeztek a nem írott sajtóra összpontosítani.
Ennek szellemében az Iványi Ödön pályakezdő díjat Villányi Zoltán televíziós riporternek, operatőrnek ítélték oda, aki nem tudott személyesen jelen lenni a díj átadásakor. „Munkáit szakmai alázat, tudás és jól dokumentáltság jellemzi” – hangsúlyozta a díjazottat méltató Péter I. Zoltán. A díjazott nevében szülei vették át az elismeréssel járó trófeát.
A Bokor András szakmai díjat Rencz Csaba, a Bihari Napló munkatársa vehette át. Méltatását Dérer Ferenc főszerkesztő-helyettes olvasta fel. Mint felidézte, Rencz Csaba már a ’90-es évek végén, az Érmihályfalvi Figyelő munkatársaként olvasói leveleket küldött a Bihari Naplónak,’99 és 2004 között külmunkatársként dolgozott, tíz éve pedig a szerkesztőség rendes tagjaként növeli a lap színvonalát. Az újságban megjelent kommentárjai, jegyzetei, glosszái összegyűjtve két kötetben is megjelentek Közeli történelem és Közös dolgaink címen.
A 2014-es Fehér Dezső életmű-díjat Székely Ervin vehette át, aki gazdag pályafutását az ifjúsági sajtóban kezdte, majd egy hosszú és eredményes politikai kitérő után ismét visszatért a média világába, s jelenleg a román közrádió kisebbségi műsorának szerkesztője. Ugyanakkor az írást sem hanyagolja el, nemrég került bemutatásra harmadik regénye. Rövid köszönőbeszédében hangsúlyozta: „büszke vagyok erre a díjra, mert a bihari sajtó rangot jelent, és ez fontos egy olyan világban, ahol sok kolléga küzdelmet vív a magyar nyelvhelyesség szabályaival, és rendszerint alulmarad”.
A díjátadásokat követő kötetlen beszélgetésen szó esett többek közt a sajtó jövőjéről, a sajtó-munkatársak perspektíváiról és az utánpótlás-képzés fontosságáról is.
Megjegyzés: Székely Ervin mindig durván támadta Tőkés Lászlót. Egy példa:
Nyersen támadta Tőkés Lászlót cikkében Székely Ervin, mondván, Tőkés László Markóval való sietős tárgyalása mögött Tőkés László kétségbeesettségét kell keresni, ugyanis biztosra akar menni az europarlamenti választásokon.
Székely Ervin szerint „az elmúlt több mint egy év alatt a püspök-politikus semmit nem tett azokért, akiknek bizalmát elnyerte.” Honlapjáról semmit sem lehet megtudni, milyen europarlamenti kezdeményezések fűződnek a nevéhez.
Székely Ervin kifejtette, hogy a püspök „minden megnyilatkozása politikus, polemikus (és többnyire problematikus).” /Székely Ervin: Kis erdélyi magyar megegyezés. = Új Magyar Szó (Bukarest), 2009. febr. 4./
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Újságírókat köszöntött a MÚRE Maros megyei szervezete
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Maros megyei fiókszervezete három „veterán” munkatársát ünnepelte a csütörtök esti sajtóklubban.
Nagy Pál irodalomtöténész és -kritikus 91 évet töltött, az őt méltató szöveget, amelyet Bölöni Domokos írt, Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa olvasta fel. Nagy Pál 1924. január 30-án Mezőkölpényben született, a marosvásárhelyi Református Kollégiumban tanult, majd Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetemen diplomázott. Pályáját az egyetemen tanársegédként kezdte, majd középiskolai tanár Kolozsváron (1949-55); Marosvásárhelyen az Igaz Szó (1955-70), A Hét (1970-73), az Új Élet (1974-84) szerkesztője, több kötet szerzője. Az ünnepelt 91 évesen arról beszélt, hogy már ritkán mozdul ki otthonából, ahol magányosan él, két unokája van.
Csifó János rádiós újságíró a 80-ik születésnapját ünnepelte. Nagy Miklós Kund, a Népújság volt főszerkesztője, nyugalmazott újságíró vidám rigmusokba szedett írásával köszöntötte az ünnepeltet. Csifó a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztő-riportere volt évtizedeken keresztül, számos műsor fűződik a nevéhez. A legemlékezetesebbek közt a Megy a magnó című rovat, amelyben 421 erdélyi magyar értelmiségit kerestek fel a rádió munkatársai. Portréinterjú készült 1976-1985 között Domokos Gézával, Harag Györggyel, Kós Károllyal, Olosz Lajossal, Ruha Istvánnal, Spielmann Józseffel, Szabó T. Attilával, Székely Jánossal, Szilágyi Domokossal, Tompa Miklóssal.
Bögözi Attila, aki jelenleg a vasarhely.ro munkatársa, 60 évet töltött. Az ünnepeltnek Bakó Zoltán, a Vásárhelyi Hírlap újságírója kedveskedett egy közös élményeket felelevenítő humoros írással. Bögözi Attila az egykori Előre című napilapnál kezdte újságírói pályafutását, a rendszerváltást követően a lap utódjánál, a Romániai Magyar Szónál, majd az Új Magyar Szónál folytatta, ahonnan a Vásárhelyi Hírlaphoz igazolt. Jelenleg a vasarhely.ro munkatársa. Rendszeresen közöl irodalmi lapokban.
Antal Erika
maszol.ro

A Kanadai Magyarok Országos Szövetségének nyílt levele az Új Magyar Szó főszerkesztőjéhez
A Maszol – Új Magyar Szó online oldalain 2015. január 21-én Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (január 14-20.) rovatban jelent meg Bálint-Pataki Józsefnek a legnagyobb magyar gondolataival indított, hosszú eszmefuttatása, miszerint „Kanadában ma is igaz Széchenyi mondása: „A magyar legnagyobb ellensége a magyar.”
Bálint-Pataki úr fogalmazványából azt olvassuk ki, hogy olyan témában mártogatta meg a tollát, amihez másodkézből, „néhány, e közösségből (mármint kanadai magyar) vétetett, nemzetben és nem pártkötődésben gondolkodó közösségi ember” információja juttatta.
________________________________________ Ez a megállapítás már egyből nem állja meg a helyét, hiszen akik véleményét Bálint-Pataki úr magáévá tette – Göllner András és Christopher Adam – egyrészt kivonják magukat a kanadai magyar szervezett közösségek életéből, másrészt pedig a Gyurcsány Ferenc által alapított Magyar Demokratikus Charta (egyébként 5 tagot feltüntető) kanadai fiókszervezetének szóvivőjeként határozzák meg magukat, s mint ilyen, egyértelműen kötődnek egy hazai pártpolitikai mozgalomhoz. Ezen – közösségi embereknek vagy függetlennek nehezen mondható – egyének véleménye alapján nullázta le a kanadai magyarságot és annak legnagyobb ernyőszervezetét, a Kanadai Magyarok Országos Szövetségét, a KMOSZ-t Bálint-Pataki József.
Megkérdeznők, hogy Önök szerint mi a hitelessége az egésznek, ha Bálint-Pataki úr még nem járt közöttünk – legalábbis nem említi -, tehát nem ismerheti az itteni állapotokat, márpedig anélkül ilyen témában hogy is mer akárki tollat ragadni? Minek alapján jutott el olyan általánosításokra, hogy mi, kanadai magyarok „a 2010 utáni anyaországi tudatos és durva beavatkozás” eredményeként, „a Jobbikkal is kokettáló Fidesz” irányításával nemet mondtunk a véleményszabadságra, véglegesen szétromboltuk a magyar diaszpórát, mikor pedig tudott dolog, hogy „az egész Orbán-rezsimet a velejéig áthatja a korrupció, a miniszterelnök az uniós pénzekből való kibekkelésre játszik…”
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Nekünk, távolra szakadtaknak csak egyéni véleményünk lehet arról, hogy mennyire lehet szűkében a szólás- és véleményszabadságnak, valamint a demokráciának az otthoni világ, ha egy romániai magyar lapban, az orbáni Magyarország szomszédságában, megjelenhet egy ilyen kemény kijelentés. Ezt döntsék el Önök hazai berkekben – egymás között és a magyar kormánnyal.
Arról viszont határozott véleményünk van, hogy Kanadában szó nélkül hagyjuk-e vagy sem azokat a rágalmazásokat, amelyeket egy erdélyi lap jelentetett meg rólunk, akiket egyébként nem ismer. Ráadásul olyan egyének véleményére hagyatkozva, akik a kanadai magyar szervezetek életéből kivonják magukat, egyetlen közösségi eseményen vagy nemzeti ünnepen sem jelennek meg – azaz ők sem ismernek minket! Ennek ellenére örömmel rágalmazzák a 65 (hatvanöt!) kanadai magyar szervezet által alapított ernyőszervezetet, a KMOSZ-t és annak vezetőségét, név szerint az elnököt… és zúdul az átok a többi tisztségviselőre is. Akiket „e közösségből vétetett… néhány” zsigereiben gyűlöl. Hogy miért? Csak.
De hogy még Önök is! Ilyen mesterien, jól kiszámított, de övön aluli ütéssel így belénk vágjanak és éppen Erdélyből?!
A székely autonómiáért, az erdélyi ügyért való eddigi kiállásunk jogán tiltakozunk az ilyen „tényfeltáró” irományok ellen!
Felkérjük Izsák Balázs urat, az SZNT elnökét, hogy emeljen szót az újságnál e durva méltánytalanság ellen, mivel ő bizonyos mértékben hallott és tud rólunk, arról nem is beszélve, hogy a kanadai magyarság már évtizedek óta támogatja nemcsak a székelység, hanem az elcsatolt területeken élő magyarság követeléseit is. De hadd maradjunk a Székelyföldön: talán nem érdektelen megemlíteni azokat a pénzbeli adományokat, amelyeket dolgos, szorgalmas emberek adtak össze – elég, ha csak azt az éveken át befolyt, mintegy 96,000 dollárt említjük, ami Gazda Zoltán elismervényeivel is bizonyítható, és ami semmiképpen nem csupán egy kiemelt fontosságú haver ajándéka volt, hanem a kanadai magyar közösségé -, akárcsak Böjte Csaba előadókörútjához, Veress Sándor könyvkiadásának a költségeihez való jelentős anyagi hozzájárulás, vagy a kézdivásárhelyi plébánia támogatása, az árvízkárosultak javára szervezett gyűjtés. Akkor még nem is KMOSZ-tagságként, hanem csak nemzetben gondolkodó, otthoniakkal együtt érző magyarokként gyűjtögettünk és közben a világ elé tártuk a székelység problémáját.
De, ernyőszervezetté alakulva, a következő, történelmi jelentőségű eredményt is felmutathatjuk:
A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége (KMOSz) kezdeményezésére immár kanadai politikusok is megismerhették az erdélyi magyarságot érintő emberi jogi problémákat, valamint a Székely Autonómia ügyét. A kanadai parlament 2014 tavaszi ülésszakában ugyanis a három legnagyobb kanadai párt képviselői, névszerint Paul Dewar (NDP), David McGunity (Liberális Párt) és Gordon O’Connor (Konzervatív Párt) képviselők hivatalosan is benyújtották azt az indítványt, amelyben több, mint 700 kanadai magyar arra kéri a kanadai kormányt, hogy gyakoroljon nyomást Romániára az erdélyi magyarok emberi jogainak gyakorlati érvényesítéséért.
Ezzel párhuzamosan a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége országos jellegű, 11 kanadai várost érintő filmvetítést szervezett, amely során Petényi Katalin és Kabay Barna „Szigorúan ellenőrzött életek" c. dokumentumfilm-trilógiájának második része került levetítésre a helyi magyar központokban. A filmbemutatót négy helyszínen két hazai szakértő, az ausztriai Linzből érkezett Dr. Vencser László katolikus lelkipásztor – akit maga Márton Áron püspök szentelt pappá, – valamint Varga Gabriella újságíró, a budapesti Jakab Antal Keresztény Kör elnöke és a dokumentumfilm-trilógia sajtóreferense mutatott be.
A Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyre tervezett tömegmegmozdulást támogatva a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége március 7-én Ottawában felvonulást szervezett, amelyen a metsző téli hideg ellenére a tüntetők az emberi jogok kanadai emlékművétől a kanadai szövetségi parlamentig vonultak. Mindkét helyszínen Dr. Vencser László atya mondott imát, a Parlament előtt pedig felolvastuk a már benyújtott beadvány szövegét a Székely Nemzeti Tanács felhívása a világ közvéleményéhez címmel, valamint David Kilgour volt parlamenti képviselő és Paul Dewar képviselő üdvözlő sorait. A felvonuló tömegben ott volt a kanadai ukránok képviselője is, szolidaritást vállalva az erdélyi magyarság ügyével, aláírásával is támogatva a KMOSz beadványát. A tüntetésről az angol nyelvű média is megemlékezett. Mindezen tettek krónikája megtalálható a weboldalunkon (www.kmosz.ca), amelyet Bálint-Pataki József is könnyedén megtalálhatott volna.
Nincs viszont nyoma annak a világhálón (mi legalábbis nem talaláljuk), hogy a Bálint-Pataki József által felmagasztalt Göllner András és Christopher Adam bármit is tettek volna az erdélyi magyarságért. Vagy akár csak a kanadai magyar szervezetek fenntartásáért. Pedig elkelne az önkéntes munka… Ennek ellenére az Önök újságírója a pártpolitikai motivációtól hajtott „néhányat” magasztalja fel, míg az erdélyiekért oly sokat tevő kanadai magyar szervezeteket és az ezek legtöbbjét tömörítő ernyőszervezetet, a KMOSz-t ostorozza.
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Bálint-Pataki József írása nem más, mint a kanadai magyar diaszpóra legnagyobb, pártpolitikától mentes, aktív ernyőszervezetének, a KMOSZ-nak a szubjektív, frontális támadása. Ez az írás úgy hat a nemzeti összetartozás eszméjét valló, identitásunkhoz, nemzeti kultúránkhoz s az anyanyelvünkhöz ragaszkodó honfitársainkra, mint ama szégyenteljes december 5-i népszavazás!
Önök, erdélyi testvéreinknek hitt magyarok olyan ügyek melletti kiállásunkat csúfolták meg, amit eddig itt, a kanadai magyar szervezetekben mindenki létfontosságúnak hitt, de a Bálint-Pataki-féle szenzációkeltés megélhetési hecckampány szintjére süllyesztett.
Egyszer s mindenkorra kikérjük magunknak az otthonról ide és vissza manipulált nemzeti egység bomlasztását, a magyarság külföldi tekintélyének a bemocskolását.
Tisztelettel, A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége 16-tagú elnöksége
erdély.ma

Meghalt a bukaresti magyarság kiemelkedő alakja, Czédly József
Életének 88. évében pénteken Bukarestben elhunyt Czédly József. A közgazdász, szerkesztő a maszol.ro-nak és a 7hatar.ro-nak is munkatársa volt.
Czédly József Aradon született 1926. június 7-én, ahol dédapja, Tiszti Lajos az Alföld című újság szerkesztőjeként indította el azt a közadakozásra buzdító felhívást, amelynek eredményeként felállították a sok viszontagságot átélt Szabadság-szobrot – írta szombaton róla a 7hatar.ro.
A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem diplomázott, 1948–50 között a Romániai Magyar Népi Szövetség osztályvezetője volt, 1950-ben viszont kényszermunkára vitték a Duna–Fekete-tenger csatornához, ahonnan 1953-ban szabadult – emiatt, saját vallomása szerint 1990-ig persona non gratának számított a romániai magyar sajtóban. 1953-ban a Medgyesi Építési Vállalathoz került, majd 1954-től a romániai fordulatig a Földművelésügyi Minisztérium Talajjavítási Főosztályának munkatársaként dolgozott, többek között ő irányította az Olt felső szakaszának a mederszabályozási tervét és kivitelezését.
Életpályája és áldásos közösségi munkássága végeztével megrendülve hajtunk fejet Czédly József közgazdász, szerkesztő, a hazai jogszabályok avatott ismerője előtt, aki 88 éves korában február 20-án távozott az öröklétbe. Kitartó, igényes szakértői tevékenységének egy időszakát az RMDSZ gazdasági tanácsosaként fejtette ki, 1997-ben – máig példátlan módon – Románia fővárosának magyar alprefektusa volt. Igényessége, munkabírása, több évtizedes fáradhatatlan közösségégi szolgálata példaértékű mindnyájunk számára. Kegyelettel hajtunk fejet mértékadó életpályája előtt!
Áldott legyen az emléke!
KELEMEN HUNOR
szövetségi elnök
1991-es nyugdíjazását követően is az RMDSZ gazdasági tanácsosaként tevékenykedett, 1997-ben Bukarest alprefektusává nevezték ki. A Román Akadémia gondozásában több tanulmánya is megjelent, szerkesztője volt ugyanakkor a Bukaresti Magyar Rádió gazdasági ismertetőjének, és munkatársa a székelyudvarhelyi Pulzus című gazdasági szaklapnak.
Czédly József a halála előtti napon, csütörtökön még dolgozott. A reggeli órákban küldte át utolsó írását a Törvénytár rovatba a maszol.ro szerkesztőségének. Segítségével portálunk olvasói értesülhettek a legfontosabb közérdekű törvénymódosulásokról és az új jogszabályokról. Ismertetőit ritka alapossággal és közérthetően fogalmazta meg. Csodáltuk a korát meghazudtoló dolgozni akarását, a tisztánlátását és a lelkiismeretességét. Nyugodj békében, Jóska bácsi.
1993-ban az ő javaslatára hozták létre a Romániai Magyar Szóban a Törvénytár című mellékletet, amelyet a lap jogutódjaiban, az Új Magyar Szóban, illetve a maszol.ro portálon halála napjáig szerkesztett. Gazdasági szakemberként az Új Magyar Szó 2005-ös újraindításában is aktív szerepet vállalt, a lap gazdasági aligazgatójaként naponta szembesült azzal, milyen gyötrődéssel jár ma Romániában magyar nyelvű sajtót fenntartani.
Czédly József halála napján, pénteken még dolgozott. A reggeli órákban küldte át utolsó írását a Törvénytár rovatba a maszol.ro szerkesztőségének. Segítségével portálunk olvasói értesülhettek a legfontosabb közérdekű törvénymódosulásokról és az új jogszabályokról. Ismertetőit ritka alapossággal és közérthetően fogalmazta meg. Csodáltuk a korát meghazudtoló dolgozni akarását, a tisztánlátását és a lelkiismeretességét. Nyugodj békében, Jóska bácsi.
maszol.ro

Új ruhában ünnepli harmadik születésnapját a Maszol
Hároméves lett júliusban a maszol.ro. Születésnapunkra új öltözéket kaptunk, mert a régit már nagyon kinőttük. Reményeink szerint arculatváltásunk az olvasóink számára is régen várt ajándékot jelent, és együtt ünnepelhetünk.
Születésünk az Új Magyar Szó három évvel ezelőtti megszűnéséhez kötődik: a napilap halálával keletkezett űrt kívántunk betölteni a romániai magyar sajtópiacon. Kiadóváltás után, az ÚMSZ korábbi internetes változatának továbbfejlesztésével az erdélyi magyar közösség gyors, hiteles tájékoztatására, problémáinak feltárására, értékeinek felmutatására, élvezetes tartalom írására vállalkoztunk.
Hibáztunk is sokszor, de olvasóink elnézőek voltak, ezt most megköszönjük. Külön születésnapi ajándék, hogy a három év elteltével a maszol.ro az erdélyi magyar közösség egyik legfontosabb tájékozódási forrása lett: hétköznap átlagban 15 ezren, havonta több mint 200 ezren látogatják, a Facebook-követőink száma pedig mára már meghaladja a 25 ezret. Olvasóink nem csak követnek, de egyre többen osztják meg az anyagainkat és szólnak hozzá az írásainkhoz. A kritikákat, ha civilizáltak, szívesen fogadjuk, tanulunk belőlük.
Az új webes designunkkal nem csak a „kor követelményeire”, hanem éppen a megnövekedett számú olvasóink igényeire válaszoltunk. Reményeink szerint pörgősebb, felhasználóbarátabb, átláthatóbb és interaktívabb lett az oldalunk. Nagyobb fontokra, nagyobb képekre, letisztultabb formákra váltottunk.
Portálunk rovatosított struktúráját megőriztük, két új rovattal, aTech-Tudománnyal és a Nagyképpel jelentkezünk. Címoldalunkat átszerveztük: anyagainkat fontosságuk, érdekességük és aktualitásuk szerint rendeztük. A publicisztikai írásokat élvezhetőbben, kiemelt helyen tálaljuk, Szájtátó rovatunkat az új felületen még jobban elkülönítettük, videós tartalmainkat egy helyre gyűjtöttük. Emellett címoldalunkon laptársunk, az erdelyiriport.ro tartalmait is elérhetővé tettük.
Az olvasóink véleményére pedig ezentúl még többet adunk. Interaktivitásunkat növeltük: szavazógépet indítottunk, a facebookos hozzászólásokat a portálunk mobil verziójában is lehetővé tettük.
Ígérjük, ezentúl is arról írunk a legtöbbet, amiről a ma szól. Köszönjük, hogy olvasnak minket.
A szerk.
maszol.ro

Kik védik Parászkát?
Elhallgattatnák a „nemzetellenes” erdélyi újságírónőt címmel közölt terjedelmes vádiratot a rendigényű erdélyi magyarok ellen a Budapesten megjelenő balliberális Népszabadság.
Az „összefoglaló” írást az a Szőcs Levente jegyzi, aki a Román Kommunista Párt központi lapjának utódaként megjelenő RMDSZ-es Romániai Magyar Szó és Új Magyar Szó szerkesztője volt éveken át Bukarestben, annak 2012-es megszűnéséig. A pártlap felköltözött a világhálóra, ahol Maszol.ro néven fungál, Kolozsváron szerkesztik, de Szőcs nélkül, aki inkább átnyergelt romániai tudósítónak a Népszabadsághoz. Az erdélyi valóságot a szocialista lap ideológiája és szája íze szerint kozmetikázó újságíró említett cikkében a nemzeti érzésű, keresztény erkölcsi alapon álló erdélyi magyarokat állítja pellengére, miközben a magyar polgári kormány is megkapja a magáét egy füst alatt.
Szőcs azt tartotta fontosnak közölni a Népszabadság olvasóival, hogy „egy újságíró elhallgattatását, illetve a színházi cenzúra visszaállítását követelték az elmúlt napokban Erdélyben.” Ezt a két, egymástól teljesen független „jelenséget” abból szűrte le – nyilván megrendelésre –, hogy valakik internetes aláírásgyűjtés indítottak a „nemzetellenes, bomlasztó és magyargyűlölő Parászka Boróka ellen”, illetve internetes kommentárokban háborodtak fel azon, hogy „Székelyföld kulturális fővárosában” milyen gyalázatos előadásokat produkál a helyi teátrum. A cikkíró amúgy ez utóbbi esetet hamar ejtette, mert kiderült: sokan osztják azok véleményét, akik szerint nem közpénzen kellene trágárkodni az önkormányzati színházban. Ezért inkább a Parászka-ügyhöz keresett magának támogatókat, meg is találva őket Magyari Nándor László, Szász Attila és… Parászka Boróka személyében. 
Magyari a balliberális körök jól ismert szószólója, aki szociológus-antropológus létére évek óta afféle politikai megmondóemberként van jelen a kibertérben, miközben a kolozsvári tudományegyetemen csak adjunktusságig vitte. „Elménckedő” okfejtéséből Szőcs Levente és a Népszabadság annyit szűrt le, hogy itt már „jelenségről van szó, amely mögött a Budapestről átszivárgó, irányított kultúra iránti igény állhat.” Magyarán: az „Orbán-diktatúra” keze oly messze ér, hogy a szerencsétlen, félrevezetett, tudatlan erdélyi magyarok már cenzúráért kiáltanak, önként hajtva fejüket… a jobboldali-konzervatív vagy etno-nacionalista, Magyarországról nyakukba öntött kultúrpolitika jármába. Brrr! 
Magyari persze csúsztat is egy nagyot, állítván: az újságíró-társadalom végül is kiállt Parászka Boróka mellett. Hogy ezt mire alapozza, nem tudni, de talán arra, hogy a Parászka-ellenes petíció közzététele után a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete egy olyan közleményben ítélt el a „véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést”, amelyben egyetlen név sem szerepelt. Még a megfogalmazóé és az érte felelősséget vállalóé sem. A MÚRE tagságát vagy az erdélyi újságíró-társadalom többségét ugyanis senki sem kérdezte meg, a közlemény senki sem szignálta. 
Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió magyar nyelvű adásának RMDSZ-által kinevezett vezetője a pesti lapnak úgy nyilatkozott, hogy Parászka Boróka tökéletes munkát végez a közszolgálati rádiónál. Ennek egyértelműen ellentmond a petíciót aláíró több száz rádióhallgató, valamint az újságírónak mondott politikai aktivista tevékenységét kísérő botrányok sorozata. A szakmaiságából kivetkőzött hölgy gyakran ágált írásaiban és más megnyilvánulásaiban a magyarországi kormányzat ellen is, de jelentett már fel erdélyi magyar papokat is a román hatóságoknál állítólagos antiszemitizmusuk miatt.
Hogy mit mondott maga Parászka Boróka önigazolásként a Népszabadság bukaresti tudósítójának, az irreleváns. A Soros György és más hasonszőrűek nevéhez köthető agymosó- és propagandahálózatok szolgálatában állva mindenesetre kijelenti: „Azon gondolkodom, mit lehet tenni azért, hogy az emberek ne váljanak a propagandahálózatok eszközeivé és áldozatává.”
A cikknek a végkonklúziója viszont már egyenesen elképesztő: meg kell védeni az erdélyi magyar gondolat- és véleményszabadságot, akár a petícióhoz való joggal szemben is. Vagyis Parászka Boróka véleményét kell megvédeni, azoknak a véleménye pedig, akik szerint ő ártalmas munkát végez, az elfojtandó.  És azoké is, akik szerint rossz színházat csinálnak Sepsiszentgyörgyön. És hogy kik áskálódnak Parászka és a trágárkodó színháziak ellen? Hát a szélsőjobboldal, az erdélyi magyar nemesség leszármazottai és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom…
Tehát a nácifasziszthorthysták. Megérkeztünk.
R. B. M. itthon.ma//szerintunk

Emlékképek a 25 éves Erdélyi Naplóról
Negyedszázaddal ezelőtt, 1991 szeptemberében jelent meg először az Erdélyi Napló hetilap. A romániai magyar lappiac legnagyobb, ötvenezres példányszámú hetilapja a kommunista visszarendeződés elleni harc zászlóshajója lett. A kezdetekre emlékezünk.
Már virradt, mire kiálltuk a többórás sort a borsi határátkelőnél, és elindultunk Nagyréde felé. Négyen ültünk az 1300-as Daciában: Nagy Laci, Tompa Zé, Benke és én. Nem nagyon beszéltünk egymással. Kora hajnalban indultunk Nagyváradról, el-elbóbiskoltunk a reggeli napsütésben, csak akkor kaptuk fel a fejünket, amikor az autórádióban elkezdődött a Reggeli Krónika, benne a hírek Moszkvából. 1991. augusztus 23-at írtunk, három nap telt el a moszkvai puccs óta. Feszülten figyeltük a fejleményeket, aggódtunk, nálunk is bekövetkezhet a kommunista visszarendeződés. Félelmünk nem volt alaptalan, hiszen Marosvásárhely fekete márciusa, a Szekuritáté újbóli megalakulása, mondhatni rehabilitálása után, lépten-nyomon erre utaló jelekbe botlottunk. Úgy éreztük, a romániai magyar sajtó legnagyobb és legprogresszívebb lapkiadójává fejlődött Bihari Napló „felrobbantását” is az új szeku szervezte, ezért szűntek meg lapjaink, ezért kerültünk utcára mi is. Ezért indított, mondvacsinált vádak alapján eljárást ellenem a régi Milíciától semmiben sem különböző rendőrség… És ezért lettünk állástalan újságírók, akik ezzel az utazással változtatni akartak sorsukon…
Azért is izgulhattunk a fejlemények miatt, mert nem tudtuk kiszámítani, miként befolyásolja a puccs az éppen széteső szovjet-piacról profitáló, nagyrédei Sámson Holding kft. helyzetét és tulajdonosának adakozókedvét.
Hogy mi közünk volt nekünk ehhez? Hát nem kevesebb, mint az, hogy az Erdélyi Napló elindításához szükséges pénzért mentünk Nagyrédére. Ugyanis Zalatnay István, az Antall-kormány határon túli magyarokért felelős államtitkára (jelenleg a Budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkésze) azért irányított bennünket a jótékony célokat támogató Sámsonhoz, mert fontosnak tartotta kezdeményezésünket, és mert segíteni próbált, hogy mielőbb talpra álljunk a bennünket ért méltánytalan helyzetből.
Nagyrédén síri hangulat fogadott, nem csoda, hiszen a zavaros viszonyok miatt hatalmas összegek ragadhattak a szovjet partnereknél. De mivel nem küldtek el bennünket, reménykedtünk, hogy mégiscsak megkapjuk a megígért támogatást. Egész nap tűkön ültünk, estefelé adták át. A két és fél millió forint szinte kitöltötte az akkor divatos, fémkeretes, fekete műbőr „diplomata táska” belsejét. Mint a maffiafilmekben, kattantak a táska fémcsatjai, és elindultunk hazafelé. Már csak azon aggódtunk, miként jutunk át a határon vele. Másnap megkönnyebbülve tettük be az összeget a kiadó pénztárába, reklámbevétel előlegeként könyveltük el. Bár senki sem kérte, a lap megjelenése után értékét le is hirdettük becsülettel.
Indulás a malteros ládákról
A Kanonok Sor stadion felőli végén lévő épületrészben a szanaszét heverő malteros ládákra tett deszkákon ültünk, az Erdélyi Napló alakuló összejövetelén. Nem emlékszem pontosan, ki volt ott, csak arra, hogy már ősziesen bágyadt volt az augusztusvégi napsütés, és olyan csipikés volt a hangulat: „szomorúak voltunk és boldogok”. Szomorúak, mert még mindig nem hevertük ki a bennünket ért méltánytalanságokat, és boldogok, mert éreztük, hogy ismét lehetőséghez jutottunk. A szerkesztőség alapító tagjainak névsorát az első szám impresszumából idézem: Tompa Z. Mihály (főszerkesztő-helyettes), Dénes László (olvasószerkesztő), Némethy László (szerkesztőségi titkár), Bagi László, Bartos Csilla, Benke Péter, Bércesi Tünde, Csapó József, Kállai László, Legmann Ronald, Simon Judit, Szőke Mária, Tófalvi Zoltán, Vajnovszki Kázmér szerkesztők.
Olyan volt ez a gyűlés, mint egy demonstráció: itt vagyunk, élünk, lapot fogunk csinálni és nem akárhol, hanem a Kanonok Soron. Még a Bihari Napló Kiadó vezérigazgatójaként indítottam el a 25. szám alatti épületrész átvételét és felújítását. Hosszú egyeztetés után, a katolikus püspökség gazdasági ügyeinek adminisztrátora, Matos atya, azzal a feltétellel adta bérbe, ha a jelenlegi bérlőket „kitesszük” és felújítjuk az állagát. Lehet, azt hitte, nem tudjuk teljesíteni a feltételeket, így mégsem lesz „sajtófészek” az a hely, amely éppen az újságíró Ady Endre Egy kis séta című cikke miatt vált hírhedtté a magyar kultúra történetében. Egyik feltételt sem volt könnyű teljesíteni, hiszen a megyei rendőrség útlevélosztályát, a Kőrös Vidéki Múzeum restauráló műhelyét kellett „kitennem”. A sajtónyilvánossággal zsaroltam meg az intézményvezetőket, hol szépen, hol csúnyán, egyszer majdnem tettlegességig fajult viták után elértem, hogy végül kiköltöztek. A felújítás augusztus végére még nem fejeződött be, így az első lapszámokat a Bémer téri lakásom nappalijában készítettük. Néhány hét múlva költöztünk be a szerkesztőségi szobákba, nekem a romos fészerekkel tarkított belső udvarra néző iroda jutott, az első emeleten. Négy évig ez volt az otthonom.
A siker titka
Nem is olyan rég már marketing-kommunikációs tanácsadóként unottan ültem az irodámban, éppen a megújuló energiatermelési projekteken dolgoztam, de igazából csak arra tudtam gondolni, mit válaszolok, ha nemsokára megjön a volt kolléga és kérdéseket tesz fel a pályámról. Biztosan megkérdezi, mi volt az Erdélyi Napló népszerűségének, piaci sikereinek a titka, hogyan tudott éveken át ötvenezres példányszámban megjelenni, gazdaságilag független, politikai befolyás nélkül fennmAradni?
Nézek ki az ablakon az ipari tájra, próbálok visszaemlékezni. Lassan ráhangolódom huszonöt évvel ezelőtti énemre, nehezen élesednek azok az értékek, amelyekben akkor hittem. Feljegyeztem őket, nehogy ismét a feledés homályába vesszenek.
Az Erdélyi Napló sikerét mindenekelőtt az alapító csapat konok elhatározása alapozta meg, ez a társaság úgy érezte, hogy a visszarendeződő viszonyok között, az egykori kollégák árulása ellenére sem hagyja magát félreállítani, elhallgattatni. Az első szám Újra itt van című, beköszöntő szerkesztőségi vezércikkében azt írtam, ez a kis csapat, a háttérből irányított egymásra uszítás, a mesterségesen szított gyanakvás légkörén felülemelkedve is hisz egymásban, a gazdaságilag független, szabad sajtó ügyében és a visszarendeződés viszonyai között vállalja a hatalmi represszió kockázatát és létbizonytalanságot. Igen, komolyan vettük a sajtószabadságot. Ma már megmosolyognivalóan patetikusnak hangzik, de akkor ez volt az életérzésünk. Úgy érzem, ez az attitűd mindvégig megmAradt a csapatban, ez érezhetően meghatározta a lap koncepcióját, a szerkesztőség értékrendjét. Tehát a titok első nyitja, az érdektelen lapcsinálás őszinte, tisztességes szándékában keresendő.
A tisztességes szándék azonban nem lett volna elég, ha nem sikerül egy olyan lapkoncepciót kialakítani, amely magas szakmai színvonalon kielégíti a korszak romániai magyar társadalmának érdeklődését. A lap szerkezete, tematikai és földrajzi egyensúlya, műfaji felépítése, nyelvezete, őszinte, a dolgokat nevén-nevező kommunikációja hitelessé tette tartalmát az olvasó szemében. Meghatározó szerepet töltött be ezeknek a szakmai értékeknek a megvalósításában Dénes László, Mihálka Zoltán lapszerkesztő és Adonyi Nagy Mária olvasószerkesztő műveltsége, szakmai tudása. Bércesi Tünde, később Kinde Annamária, Indig Ottó, T. Szabó Edit, Barabás Zoltán szakmai alázattal végzett szerkesztői munkája. A fáradtságot nem ismerő utazó riporterek, Tófalvi Zoltán, Simon Judit, Szőke Mária, Marián Antal, Sorbán Attila sokszor szenzációs interjúi, riportjai. És a hosszabb-rövidebb időre csatlakozó jó nevű munkatársak: Ágoston Hugó, Ferenczes István, molnár Gusztáv, Zudor János, Ferencz Zsuzsanna, Ágopcsa Marianna, Szekernyés János, Boros Ernő, Klacsmányi Sándor, Krilek Sándor, Mirk László, Tarr Károly, Ujj János, Váradi Mária, Magyari Tivadar és még sorolhatnám a neveket.
A lap 1992 januárjától, pályázaton nyert McIntosh rendszeren, a romániai magyar sajtóban elsőként, Romániában másodikként vezette be a számítógépes szövegszerkesztést, tördelést és nyomdai előkészítést. Telegdi Gyula rendszergazda ezzel beírta nevét az egyelőre senki által nem vezetett, romániai magyar sajtó történetébe.
Sikerült tehát a lap mellé állítani a romániai magyar sajtó színe-javát, de ez is kevés lett volna, ha nem sikerül a már ismertetett módon szerzett kezdőtőkére alapozva, kialakítani egy olyan gazdasági hátteret, reklám és terjesztési tevékenységet, amely életben tartotta a vállalkozást. A romániai magyar sajtóban egyedülálló módon, az Erdélyi Napló hosszú távú és nagy értékű szerződéseket kötött Budapesti reklámügynökségekkel, így a hirdetési felület értékesítéséből származó bevétel nyereséges működést biztosított. A kiadó saját lapterjesztő hálózata – Nagy László koncepciója alapján – minden magyarlakta településre eljuttatta a lapot, anélkül nem érhette volna el a rekordpéldányszámokat.
A kiadó helyzete egy-két év alatt megszilárdult, így a réteglapok kiadását is fel tudta vállalni. Mindenekelőtt a Kelet-Nyugat kiadását Horváth Andor szerkesztésében, a Molnár Anikó alapította Szemfüles című gyermeklapot, új kiadványként beindította a Média című sajtószemle hetilapot és a Cápa szabadidő magazint, de megpróbálkozott a gazdaságilag bajba jutott Fiatal Fórum és a Családi Tükör megmentésével is.
A lelátóról nézve
Budapest, Bem rakpart, Szőcs Géza főhadiszállása. Gyakran megfordultam ott, hiszen egy ideig az Erdélyi Napló Budapesti képviselete is ott működött. De 1995 tavaszán, egy havas, csatakos kora tavaszi napon nem reklámügyekben nyomtam le a kilincset, hanem azért, hogy felajánljam Gézának, vegye át a kiadó többségi tulajdonát és vállalja magára a kiadó működtetésének felelősségét.
1995 elején kiderült ugyanis, nem lehet minden lapot megmenteni, sőt az Erdélyi Napló túlélésének esélyei is egyre többször szóba kerültek. Az egyre nézettebb Duna Televízió lassan, de biztosan elvonta az olvasókat, felére csökkentve a lap ötvenezres példányszámát. A bajt csak tetőzte, hogy a kiadó gazdasági hátterét biztosító reklámbevételek is egyre apadtak, mint utóbb kiderült, azért is, mert jórészük magánzsebekben kötött ki. Új alapokra kellett helyezni tehát a működést. Olyan megoldást kerestem, amely biztosítja a kiadó értékrendjének megtartását és politikamentes gazdasági függetlenségét. Szőcs Gézára gondoltam, amikor úgy véltem, olyan piacismerettel és kapcsolatrendszerrel rendelkező személyt kell bevonni, aki képes lesz új reklámszerződésekkel, egyéb források feltárásával biztosítani a lap függetlenségét.
Géza kötélnek állt, és ezzel elkezdődött az Erdélyi Napló új korszaka.
Nemsokára elváltak útjaink. Az én utam az Ady Endre Sajtókollégium, majd az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda felé vette az irányt, később a Krónika, az Erdélyi Riport, az Új Magyar Szó szerkesztőségében próbáltam érvényesíteni azt az etikai és szakmai modellt, amivel az Erdélyi Naplótól eljöttem. Most pedig a lelátóról figyelem, mi történik a pályán.
Többek között azt látom, az Erdélyi Napló nem sokat változott, immár 25 éve, hétről hétre megjelenve éli viszontagságos életét, örömmel fedezem fel néha, hogy az első évek értékeit is tovább viszi.
Köszönet mindazoknak, akik segítették, hogy megérje, megünnepelhesse negyedszázados születésnapját!
Laptörténet Az 1991. szeptember 5-én indult Erdélyi Napló hetilap a rendszerváltás után alakult első országos terjesztésű magyar újság volt, amely 1990-ben rövid ideig napilapként is megjelent, az erdélyi terjesztés megoldatlansága miatt azonban kiadását felfüggesztették. A lap kiadóvállalatát, az Analóg Kft-t 1995 őszén váltotta a kolozsvári székhelyű Erdélyi Híradó. Stanik Istvánt követően a lap új főszerkesztője Szőcs Géza, helyettese pedig Sorbán Attila lett. Ezt követően a hetilap újabb főszerkesztőjévé az Erdélyi Napló korábbi munkatársát, Barabás Zoltánt nevezték ki. A kolozsvári székhelyű kiadóvállalatot 1997 januárjától a Nagyváradi Erdélyi Sajtóház Kft. váltotta, és a lap vezetőségében is személycserék történtek. A főszerkesztői teendőkkel Gazda Árpádot, a lap korábbi temesvári munkatársát bízták meg. 1997 végén tőle vette át a stafétabotot Dénes László, aki előzőleg a lap főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. A lap életében 2004 decemberében állt be újabb változás, amikor a szerkesztőség Kolozsvárra költözött: a lap menedzseri és főszerkesztői teendőit Makkay József vette át, a lapot a Kalauz Kft. adta ki. 2009 augusztusa és 2010 szeptembere között az Erdélyi Napló megjelenése szünetelt.
2010 augusztusától a lap új tulajdonosa a Magyar Nemzet Lapkiadó Kft., 2012-től pedig az Erdélyi Napló tagja lett az Udvarhelyi Híradó Kft. által kiadott lapcsoportnak. A lap főszerkesztői teendőit 2012 áprilisától Csinta Samu vette át, távozása után pedig 2015 októberétől Makkay József lett a lap felelős szerkesztője.
Stanik István
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Áll a bál az RMDSZ-es sajtónál
Petíció indult hétfőn a Progress Alapítvány által kiadott Erdélyi Riport portál megszüntetése ellen. Nem ez az egyetlen újdonság az RMDSZ-es sajtó háza táján: menesztették a szintén a Progress által kiadott Maszol.ro portáltól többek között Ágoston Hugó vezető publicistát, ugyanakkor Nagy-Debreczeni Hajnal már nem Kelemen Hunor szövetségi elnök sajtótanácsosa, hanem a Progress vezetője.
Érdekes változások mentek végbe az elmúlt időszakban az RMDSZ-közeli médiában, de váltás történt a szövetségi elnök közvetlen környezetében is sajtóvonalon. Az Erdélyi Riport szerkesztősége december 29-én közzétett nyilatkozatában hozta nyilvánosságra, hogy kiadója, a kolozsvári Progress Alapítvány 2017. január 1-jétől anyagi okok miatt meghatározatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont.
A karácsony előtt közölt döntés nyomán a részben Nagyváradon szerkesztett portál stábja arra kérte az RMDSZ által működtetett alapítványt, hogy a jogok átadásával, jelképes eladásával adjon lehetőséget számukra a 14 évnyi munka folytatására új befektetők, támogatók bevonásával. Az Erdélyi Riport 2002 őszén hetilap formájában jött létre Nagyváradon a Scripta Rt. kiadó gondozásában, alapítói közül ma Simon Judit és Szűcs László dolgozik a lapnál. 2009 tavaszán a Riport Kiadó Kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány adminisztrálta.
A szerkesztőség úgy véli, olyan érveket, kulturális értékeket – például számos témában közölt riportsorozat – tudnak felsorakoztatni létjogosultságuk mellett, amelyek szerintük minden bizonnyal elkerülték a döntéshozó figyelmét. Emellett fontosnak tartották emlékeztetni arra, hogy a 2015 áprilisában megszűnt nyomtatott hetilap, illetve szerkesztői szinte valamennyi fontos magyar sajtószakmai elismerésben részesültek, szerkesztői és állandó szerzői pedig mintegy harminc könyvet publikáltak.
Szűcs László, az Erdélyi Riport főszerkesztője a Krónikának hétfőn elmondta, „erős kifejezés" lenne azt mondani, hogy tárgyaltak a kiadó vezetésével, amikor az gyakorlatilag közölte, hogy kiszállnak a portál további finanszírozásából. „Amikor elhangzott, hogy kifejezetten anyagi okokból szüntetik meg, én azt mondtam, ha nekik nem kell az online lap kiadói joga vagy a weboldal használata, mi hajlandók vagyunk átvenni akár jelképes összegért is, ezt követően pedig akár egy civil szervezetet bejegyeztethetünk a működtetésére. A kiadó vezetője akkor azt mondta, nem látja akadályát. Most várom a jelentkezését" – közölte Szűcs.
Mint kifejtette, Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress Alapítvány vezetője azt mondta, a cél az, hogy archiválják az oldalt. „A munkatársak részéről egyértelmű, hogy mindenki folytatni szeretné, sőt olyanok is jelentkeztek, hogy dolgoznának nekünk, akik eddig nem voltak szerzők" – tette hozzá. Szűcs azt is közölte, ha nem engedik át a névhasználatot vagy az oldalt, „nem nagy dolog" kitalálni egy új oldalt és nevet, amelyen jeleznék, milyen felületnek az utódja. Hétfőn egyébként Demény Péter költő kezdeményezésére petíció indult azzal a céllal, hogy a Progress gondolja át az Erdélyi Riport megszüntetéséhez vezető döntését. Az aláírók szerint – akiknek száma kedd reggelig megközelítette a háromszázat – az online felületen „minden ellenkező híreszteléssel szemben kiegyensúlyozott, tárgyilagos írások jelentek meg".
Az Erdélyi Riport megszüntetési szándékával egy időben változások történtek az RMDSZ-es alapítvány másik portáljának, a Maszolnak a háza táján is. A Krónika értesülései szerint önként távozott a portáltól Lázár Lehel lapigazgató, ugyanakkor menesztették Ágoston Hugó vezető publicistát és Gál Mária főmunkatársat. (Egy decemberben indult petíció aláírói éppenséggel cenzúrával vádolták meg a Maszol.ro-t, miután az megtagadta Gál Máriának a Szijjártó Péter külügyminisztert bíráló jegyzete közlését). Ágoston Hugó – aki a Maszol elődjének, az Új Magyar Szó napilapnak az alapító főszerkesztője volt – a Krónikának elmondta, december 19-én Nagy-Debreczeni Hajnal kiadóigazgató telefonon közölte vele, hogy köszöni az eddigi munkáját, és gazdasági okokra hivatkozva bejelentette: nem hosszabbítják meg a szerződését.
Az erdélyi magyar sajtóban egyedi, 12 állandó és több bedolgozó munkatárssal rendelkező, naponta két publicisztikával jelentkező véleményrovat ötletgazdája és vezetője elmondta, bizonyos jelek alapján fel volt készülve erre, és korábban maga is fontolgatta lemondását, de azzal áltatta magát, hogy még normálisan tudják működtetni a rovatot. „Utána pedig, amikor szinte bizonyossá vált a dolog, elhatároztam, hogy nem kímélek meg senkit az eltávolításommal járó kellemetlenségektől és az erkölcsi következményektől" – jelentette ki lapunknak a közismert publicista.
„Visszautasítom a gazdasági okot, hiszen helyettem és a rajtam kívül menesztett újságírók helyett újak jönnek, tehát anyagi okokról nem lehet szó" – fogalmazott Ágoston Hugó, aki elmondása szerint ezt telefonon közölte is Nagy-Debreczeni Hajnallal, és írásbeli indoklást kért, melyet nem kapott meg. „Miután telefonon felmerült, hogy gazdasági okok miatt rúgnak ki, ezt kikértem magamnak, és azt mondtam, azonnal nyílt levélben párhuzamot vonok a Népszabadság megszüntetésével, mert azt is gazdasági okokkal indokolták. Ekkor már a levelében az igazgató asszony nem hivatkozott gazdasági okokra. A baj az, hogy nem hivatkozott semmire, tehát nem indokolták meg, hogy miért kell mennem" – mondta Ágoston.
Az általa írt levélre – melyet lapunkhoz is eljuttatott – a kiadó csupán annyit válaszolt, hogy mivel szerződése lejárt, nem áll módjában meghosszabbítani azt. „Egészen biztosan nem azért menesztett az RMDSZ lapja, mert RMDSZ-ellenes cikkeket írtam. Erről szó sincs, nem írtam és nem is fogok írni RMDSZ-ellenes cikkeket, egyrészt mert nem tévesztem össze az RMDSZ-t a vezetőivel, másrészt mert fontosabbnak tartom közösségünk képviseletét akár a személyes dolgaimnál is. Viszont másfelől korábbi reakciók a legmagasabb szinteken és az utóbbi hónapok fejleményei inkább azt jelezték, hogy a magyar kormány politikájának, legfőképpen a gyűlöletkampánynak és a sajtóval való bánásmódnak, a Népszabadság megszüntetésének a bírálata az ok" – jelentette ki a Krónikának Ágoston Hugó.
Hozzátette, tudomása szerint hozzá hasonlóan a portál több neves publicistáját – Gál Máriát, Sebestyén Mihályt, Krebsz Jánost és Cseke Gábort – értesítette még arról Cseke Péter Tamás főszerkesztő, hogy nem tartanak igényt a munkájukra. Ágoston Hugó elmondta, tudomása szerint a publicisták közül Székedi Ferenc jelezte a Maszolnak, hogy a történtek fényében nem folytatja a munkát. Lapunk úgy tudja, nem közöl többet a Maszolon Demény Péter sem, a riportos petíció elindítója.
Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress Alapítvány elnöke hétfőn az Erdélyi Riport kapcsán lapunknak elmondta, a print kiadás 2015-ös megszüntetése nyomán közölték a szerkesztőséggel, hogy menjenek át online változatba, ezt pedig egy év alatt futtassák fel. „Ez azonban nem sikerült, a napi 150–200-as látogatottság ugyanis a gyengébbnél is gyengébbnek minősíthető. Ezért az a döntés született, hogy egyelőre ilyen formában nem működhet tovább a portál. Ugyanakkor megvizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy milyen változások lennének szükségesek a portál jobbá, olvasottabbá tétele érdekében" – jelentette ki Nagy-Debreczeni Hajnal, aki az Erdélyi Riport megszüntetése ellen indult petíciót kommentálva hozzátette: a döntés már megszületett az online felület működtetésének szüneteltetéséről; mindez egy munkakönyves alkalmazottat érint, a többi szerzői jogdíjjal állt alkalmazásban a portálnál.
A Progress vezetője a Maszolnál történt változásokról elmondta, Ágoston Hugó szerződése december 31-én lejárt, Lázár Lehel távozása pedig közös megegyezéssel történt, ám mivel ezek a kiadót érintő belső döntések, részletesebben nem kívánja kommentálni őket. Egyébként a Progress 2015-ben 497 ezer lej (110 ezer euró) támogatásban részesült az RMDSZ részéről.
Lemondott az RMDSZ-elnök sajtótanácsosa
Nagy-Debreczeni Hajnalt megkértük, erősítse meg vagy cáfolja ama értesülésünket, miszerint lemondott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosi tisztségéről. „Ez hülyeség. Nem nyilatkozom erről. Majd ha lesz hivatalos tájékoztatás az ügyben, akkor a Krónika is megkapja" – érkezett a válasz.
Lapunk információi szerint Nagy-Debreczeni Hajnalnak az RMDSZ-elnök mellől történt távozása azzal állhat összefüggésben, hogy a korábbi televíziós újságíróról 2015-ben kiderült: évekig javadalmazásban részesült a Kolozsvári Rádió alkalmazottjaként, holott ott érdemi munkát nem végzett. A botrány kirobbanását követően Kelemen kommunikációs tanácsadója kitartott amellett, hogy a két tisztség nem összeférhetetlen egymással, majd 2015 áprilisában lemondott a rádiónál 2010 augusztusától betöltött munkahelyéről, ahová a közszolgálati televíziótól való áthelyezése útján került.
Balogh Levente,Pap Melinda,Rostás Szabolcs
kronika.ro

Aláírásgyűjtés indult az Erdélyi Riport megszüntetése ellen
Aláísgyűjtést indított Demény Péter író, publicista az Erdélyi Riport január elsejei hatállyal történt megszüntetése ellen. A petíció, amelyet eddig 317-en írtak alá, azt szeretné elérni, hogy a Progress Kiadó gondolja át azt a döntését, mely az Erdélyi Riport megszüntetéséhez vezetett. "Ezen az online felületen véleményünk szerint (és minden ellenkező híreszteléssel szemben) kiegyensúlyozott, tárgyilagos írások jelentek meg. Az ott (be)dolgozó újságírók (Szűcs László, Simon Judit, Parászka Boróka, Szilágyi Aladár, Tasnádi-Sáhy Péter, Ady András stb.) minden műfajban alkottak, a glosszától a tudósításig, a riporttól a jegyzetig, az interjútól a tárcáig sok mindent olvashattunk a portálon. Ráadásul az újságírók mindenre figyeltek, a kül- és belpolitikától az irodalomig, a színháztól a menekültkérdésig. Kezdeményezésünknek szociális célja is van. Az erdélyi magyar újságírók nem tartoznak a szakma társadalmilag és gazdaságilag megbecsült rétegéhez. Ha a kiadó megszünteti az Erdélyi Riportot, azzal nemcsak azt üzeni, hogy az erdélyi nyilvánosságnak egyre inkább be kell érnie egy szűkített szemhatárú sajtóval, hanem azt is, hogy az újságírók bármikor (akár karácsony előtt), minden emberi szempont dacára szélnek ereszthetők" - áll a petícióban. Az Erdélyi Riport kiadója, a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány karácsony előtt értesítette a lap szerkesztőségét, hogy 2017. január 1-től anyagi okok miatt határozatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont. Az Erdélyi Riport szerkesztősége ezt december 30-án egy közleményben, hozta nyilvánosságra, amelyben azt is közölték, hogy a szerkesztőség önerőből folytatni szeretné a munkát. A kiadó egyébként szintén január elsejétől megvált az általuk kiadott másik sajtótermék, a maszol.ro a Vélemény rovatának több szerzőjétől is - köztük a rovatvezető Ágoston Hugótól is, akinek levele itt olvasható. (hírszerk.)
Kedves kollégák!
Tudatom veletek, hogy mától nem vagyok a Maszol munkatársa, vezető publicistája, rovatvezetője, miután a Kiadó (a Progress Alapítvány) nem újítja meg a szerződésemet.
December 19-én, hétfőn Debreczeni Hajnal kiadóigazgató (a Maszol impresszumában nem szerepel) telefonon közölte, hogy „köszöni a munkámat”, említett „gazdasági okokat” is; másnap Cseke Péter főszerkesztő elárulta, hogy a döntés már régen megszületett.
Fel voltam rá készülve. Régebben fontolgattam, hogy lemondok, de kezdetben azzal áltattam magam, hogy tudjuk még normálisan működtetni a rovatot, utána pedig elhatároztam, hogy nem kímélek meg senkit az eltávolításommal járó kellemetlenségtől, az erkölcsi következményektől.
Sajnálom, hogy nem mindig sikerült megvédenem a szerzőimet. Nem szolgál mentségemre a bánásmód: a Vélemény rovat cikkei nem kerülnek fel a Facebookra, minősíthetetlen kommentek, becsületsértő trollkodások jelentek meg és maradtak tendenciózusan az oldalon a jegyzetek alatt, nem egyszer a védekezés lehetősége nélkül. (Alighanem példátlan, hogy egy rovatvezetőt letiltanak a kommenteléstől a saját lapjában. És az is, hogy nincs beleszólása szerzőinek honorálásába.)
Zavartak a fenyegetőzések is, még inkább az, hogy az utóbbi időben már nem csak azt mondták meg, kiről/miről ne írjunk, hanem azt is, hogy milyen megadott politikai témákat kell feldolgozni és hogyan. Ezeket a főszerkesztő által tolmácsolt igényeket olyankor adtam tovább a szerzőknek, amikor nem ellenkeztek a szakmai és erkölcsi megfontolásaimmal. Zavart az is, hogy a rovatot a főszerkesztő feje fölött – a kampányban legalábbis – a kiadóigazgató irányította. Legjobban azonban természetesen az viselt meg, amikor megszerkesztett és közlésre leadott jegyzetek nem jelentek meg, még ha ez nem gyakran fordult is elő.
Nem kell részleteznem, hiszen nálatok jobb tanúim nincsenek, de nyomatékosítom: én magam egyetlen cikket sem vétóztam meg, és mindegyik letiltott anyag esetében jeleztem, hogy amennyire egyetértek a szemléletével, mondanivalójával, annyira nem értek egyet cenzurális leállításával. Ezért is telt a pohár, gyűltek ellenem a panaszok, bár leginkább persze az írásaimat érte kifogás.
Nem csak a lelki szemeimmel láttam, hogy némelyek hajlamosak lennének engem mint rovatvezetőt (is) cenzúrázással vádolni. Aki ilyesmit tesz, akár célzás formájában vagy egy kalap alá véve engem a Kiadóval és a főszerkesztővel, számíthat határozott válaszomra.
Részben azért is folytattam a munkát, mert fontosnak tartottam, hogy a kampány alatt ne okozzunk zavart, ne tereljük el a figyelmet érdekképviseletünk céljairól, tudatosítsuk, hogy a közösség érdekei fontosabbak a belső vitáknál, hatalmi villongásoknál, nemzedéki konfliktusoknál, személyes kicsinyességnél, elvtelenségnél. Két hetet pedig azért vártam ezzel a levéllel, noha eltávolításom már biztos volt, hogy a rovat hátralevő anyagai tudjanak zavartalanul megjelenni, és hogy ne rontsam el az év végi ünnepeinket. Az utóbbi három napban a főszerkesztő és az új vezető publicista, rovatvezető levelei alaposan lecsökkentették tájékoztatóm „hírértékét”, mégis kivártam, időt adva magamnak is a gondolkodásra, tájékozódásra, tisztázó beszélgetésekre.
Kétlem, hogy az RMDSZ-ről írott, gyakran útszéli módon kommentált cikkeink miatt kellett meneszteni minket – korábbi reakciók a legmagasabb szinteken, majd az utóbbi hónapok fejleményei inkább azt jelezték, hogy a magyar kormány antidemokratikus politikájának, legfőképpen lélekölő gyűlöletkampányának és a sajtóval való bánásmódjának, a Népszabadság megszüntetésének a bírálata volt az ok. (Ezt illetően egyetértek a bukaresti rádióban elhangzott interjú kijelentéseivel: http://www.bukarestiradio.ro/2016/12/19/a-het-hirei-2016-december-16.)
Máris túl sokat magyaráztam, mindnyájan tudjuk, valójában miről van szó. Szükség esetén egyéb részletekkel, dokumentumokkal, levelekkel is visszatérek, alább elolvashatjátok az üggyel kapcsolatos levélváltást. Először a főszerkesztőnek írtam, december 20-án. Több mint egy hét várakozás után, 28-án tudtam meg, hogy kérésem ellenére levelemet nem továbbította, ezért hivatalos indoklásért a Kiadó igazgatójához fordultam. (És a folyamodványt elküldtem Kelemen Hunor szövetségi elnöknek is.) Válaszában az igazgató megerősítette eltávolításom tényét, de nem indokolta meg, hogy annyi év után miért pont most nem hosszabbítják meg a szerződésemet, miért nem végezheti az alapító főszerkesztő tovább azt a munkát, amelyet eddig végzett, annál a rovatnál, amelyet maga gondolt ki, épített fel, irányított és gondozott.
Bevallom, még mindig irtózom a nyilvánosságtól, de ha elkerülhetetlen, és a velünk történtek (derűs vezetői szóhasználattal: „a publicisták kicserélése”, értitek ugye az utalást a nyilvánosházra...) a sajtóban felszínre kerülnek, biztosítalak, hogy az igazat fogom mondani, persze lehetőség szerint kímélve azokat, akik maguk is csupán végrehajtók, eszközök egy alantas játszmában, amelynek ha bevallott célja nem is, de eredménye mindenképpen az erdélyi magyar nyilvánosság leépítése, teljes kiszolgáltatása.
Leszögezem: kirúgásomat – mert vezető publicistává és rovatvezetővé történt kinevezésem indoklás nélküli visszavonását, lecserélésemet annak tekintem – szakmai és erkölcsi szempontból alaptalannak tartom, politikai indítékú önkényes intézkedésnek egy olyan összefüggésrendszerben, amelynek megértése véleményem szerint meghaladja végrehajtóinak szellemi képességeit és erkölcsi érzékét. (Ezt illetően egyetértek az Erdélyi Riport megszüntetésérőltájékoztató cikkértékelésével, remélem, hogy következtetései alapján minden kollégában tudatosodnak a lehetséges következmények.)
Külön kifejezem a hálámat azoknak a munkatársaknak, akikkel az Új Magyar Szó kezdeteitől együtt csináltuk a rovatot, a maga nemében a legjobbat az erdélyi sajtóban. A folytatás természetesen mindenkinek személyes ügye – szabad emberek vagyunk, szabad lelkiismerettel.
Meggyőződésem, hogy az RMDSZ-nek vissza kell nyernie belső pluralizmusát, egyensúlyát és függetlenségét, sajtónknak pedig a pártatlanságát és közszolgálatiságát, amit az Új Magyar Szó és a maszol.ro portál Vélemény rovata mindvégig becsülettel érvényesített.
Kívánok mindnyájatoknak boldog, nyugodt új évet!
Barátsággal, köszönettel,
Hugó
Transindex.ro

Az erdélyi magyar sajtónak is vége -Orbán Viktor a határokon túl sem tűri az ellenvéleményt
A budapesti jobboldali kormányzat nem tűri el, hogy akár a határon túlról bírálják.
Magyarországon – pontosabban: Budapesten – még vannak nyomai az ellenzéki sajtónak, különösen az interneten, de a rádiózásban (amely sokkal jelentősebb, mint amennyire a digitális honpolgárok számon tartják) és a tévében ezek a nyomok eltűnőben vannak, a regionális és a helyi médiák pedig a maguk teljes egészében a jobboldali propaganda- és államgépezet kezében vannak. (Az ellenzéki lapok pedig olyan politikailag érdekelt oligarchák kezében, mint Simicska úr és Puch László úr – de azért függetlenek is akadnak.) A bulvármédiák, a sport- és poprádiók stb. is Orbán Viktor úr nézőpontját és világlátását terjesztik, az MTI keretében működő központi (és ingyenes!) hírgyár pedig még az ellenzéki lapokra és portálokra is erősen hat, másutt meg egyáltalán nincs versenytársa. A magukat ellenzékinek tartó olvasóknak fogalmuk sincs, milyen nagy mértékben szól a kormány hangja a fejükben.
Az utódállami magyar kisebbségek helyzete és belső élete Csonka-Magyarországon ismeretlennek tekinthető; a sajtó (minden oldalon!) többnyire csak a hagyományos nacionalista témák (jelképhasználat és effélék) iránt érdeklődik, Romániáról vagy Szerbiáról szólván csak a „magyarellenes” jelző bukkan föl a pavlovi térdreflex szabályszerűségével. Az erdélyi, vajdasági, felvidéki portálokat nagyon kevesen nézik Magyarországon, s a beavatatlanoknak nem is mindig könnyű megérteniük őket. A román, szerb, szlovák nyelvű sajtó meg:terra incognita.
Tudni való, hogy „a határokon túli” magyar nemzetiségek körében az etnikailag harciasnak tekinthető Orbán-rezsim rendkívül népszerű: az antidemokratikus magyarországi rendszerrel szemben csupán meglehetősen apró kisebbség bizalmatlan vagy kritikus, bár ez a kisebbség létezik, és vannak szószólói a nyilvánosság előtt. Ám mind a népszerűség, mind a népszerűtlenség dimenziói mások, mint itt Csonka-Magyarországon. Vannak olyan emberek a kisebbségi magyarok között, akik a Duna TV és/vagy a TV2 politikai világában élnek este, miközben napjaikat a többnemzetiségű, urambocsá multikulturális munkahelyi, egyetemi, politikai környezetben töltik, ahol olyan hatások érik őket, amilyenekről még a magyar nemzetiségi sajtó se számol be – vagy nem is tud róluk. Vannak olyan kisebbségi magyarok, akiknek az „országos” román, szerb, szlovák politikában olyan a véleményük és a magatartásuk, amely logikailag egyáltalán nem fér össze a szűkebb nemzetiségi környezetben ápolt Orbán-kultusszal. Olyan esetek is bőven akadnak, amelyekben valaki – mintegy magánemberként – magyar marad, magyar nyelvű iskolába íratja a gyerekeit, de politikailag kimutatkozott a magyarságból, és egészen más preferenciákat követ,például inkább az „államalkotó” többség médiáiból tájékozódik, és egyre inkább nem magyar nyelvű könyveket olvas (ezt Szlovákiában tovább bonyolítja Prága óriási kulturális húzóereje; nagyon sok szlovákiai magyar diák cseh egyetemeken tanul), politikai elkötelezettségei se magyar nemzetiségi jellegűek.
Erdélyben az RMDSZ (az ottani magyar nemzetiségi egypárt plusz érdekképviselet) és Orbán Viktor magyar miniszterelnök taktikai szövetsége – ami újdonság – az elvárható következményekkel jár. A számtalan erdélyi magyar nemzetiségi intézményt – egyébként helyesen – támogató budapesti kormány láthatólag benyújtotta a számlát: az Orbán-rezsimet akár óvatosan bíráló sajtótermékeket az RMDSZ tulajdonában vagy befolyása alatt álló alapítványok, médiacégek megszüntetik vagy ideológiailag átalakítják.
Az amúgy is nehéz anyagi és logisztikai helyzetben lévőErdélyi Riportnevű portált egyszerűen megszüntették, nagyjából úgy, mint Budapesten aNépszabadságot. De ennél még súlyosabb tény, hogy azÚj Magyar Szóinternetes utóda, a maszol.ro, amely a leglátogatottabb erdélyi magyar portál, a politikai „átállítás” áldozata lett. Egyszeriben elbocsátották a lap alapító főszerkesztőjét, szilveszterig a publicisztikai rovat vezetőjét, Ágoston Hugót – az egyik legbefolyásosabb és legnépszerűbb romániai magyar újságírót –, fölmondtak Gál Máriának, akit Magyarországon kitűnő külpolitikai újságíróként ismernek, továbbá levélben közölték a külső munkatársakkal, közírókkal (majdnem minddel), hogy szolgálataikra többé nem tartanak igényt. Az érintett újságírók internetes közleményeiből kiderül, hogy az ok: a magyarországi rezsim (mindig hangfogós, szerény-józan, nyugodt) bírálata, amely még ezen az óvatos módon is megengedhetetlen. Az utóbbi időben az RMDSZ „sajtósa” a szerkesztőség feje fölött kivett anyagokat a lapból. Más hasonló erőszakos manipulációk is történtek. (A részletes történetet lásd Kettős Mérce blogkétírásában.)
De persze a magyarországi olvasónak nem szabad azt képzelnie, hogy ezek a lapok (pár kivételtől eltekintve) kemény ellenzéki orgánumok voltak; általában követték az RMDSZ „vonalát”, különösen a romániai politikának és a romániai magyar párt manővereinek tekintetében, s óvakodtak tőle, hogy az erdélyi magyar közvéleménnyel szembeszálljanak – ám a szélsőjobboldalivá züllött magyarországi kormánypolitika brutalitásait már nehezen tűrhették. S különösen vigyáztak rá, nehogy a romániai országos (magyar nemzetiségi érdeket csak közvetve érintő) politikában önálló álláspontot foglaljanak el; néhány finom célzástól eltekintve. A „románsággal” szemben leginkább némi „orientalizmus” jellemezte őket: a „balkáni” és „bizánci” furcsaságokkal szembeni fönsőbbséges irónia. Azt azonban nem lehetett sokáig titkolni, hogy Románia, a romániai közélet és nyilvánosság mennyivel szabadabb, sokrétűbb, fesztelenebb, vitaképesebb, konfliktustűrőbb, mint akár a magyarországi, akár az erdélyi magyar megfelelője. De ebből senki nem vont le semmiféle látványos következtetést, holott világos, hogy a román állami tulajdonban álló közszolgálati médiák (és magyar adásaik!) mennyivel pluralistábbak és demokratikusabbak, mint a magyarországi (jobboldali-szélsőjobboldali) vagy RMDSZ-fönnhatóság alatt álló újságok és portálok külön-külön és együtt. (A médiaszerkezet is más: olyan típusú lapból, mint azÉlet és Irodalom, Bukarestben 7 darab található: ismétlem, nem egy, hanem hét.)
Hasonló a helyzet Szerbiában és Szlovákiában is.
Elég paradox, hogy a kisebbségi magyar médiákban a sajtószabadság garanciája a román, szerb, szlovák közszolgálat (aminek persze a román, szerb szlovák állam magyarok iránti közönye a fő magyarázata).
De persze az ottani magyar közvélemény nem nagyon bízik az utódállami közszolgálat – ahogy ott értik: a többségi etnikum befolyása alatt álló állami rádió és tévé – elfogulatlanságában.
Mindenesetre Szerbiában sikerült döntő orbánista befolyást szerezni az egyetlen vajdasági napilap, aMagyar Szószerkesztőségében – interneten vannak ellenzéki próbálkozások, amelyek hatásáról nincsenek megbízható adataim. Romániában pedig egészen különleges helyzet állt elő: a magyarországi kormányzó jobboldalnak sikerült lapokat betiltani vagy megrendszabályozni és cenzúrázni – egy külföldi állam területén!
Ez nemzetközi jogi és külpolitikai téren is aggályos kissé. Arra nem is akarunk gondolni, hogy a román állam mit tart afelől, hogy a részben a román költségvetésből is (közvetve) támogatott romániai médiákat a budapesti Cinege utcából vagy a Miniszterelnökségről (vagy Habony úr albérletéből) cenzúráznak, tiltanak be, irányítanak, netán szerkesztenek.
Ilyesmi még a két világháború között se nagyon sikerült az akkori budapesti kormányoknak, pedig nem sajnálták rá a pénzt; az egyetlen analógia, amelyet ismerünk, a csehszlovákiai német sajtó gleichschaltolása az 1930-as években – ebbe beletartozott a korábban liberálisPrágai Magyar Hírlap„átállítása” is…
Azzal, hogy ártalmatlanná tették a talán legfontosabb, legelterjedtebbországosromániai magyar hírportált – a regionális és helyi (megyei/városi) erdélyi magyar sajtó vagy (1) a Fidesz–KDNP által közvetlenül birtokolt és politikailag ellenőrzött, vagy pedig (2) az ottani mérsékelt (magyar) nacionalista áramlatok által irányított, vagy (3) az „összmagyar” kérdésekben néma változatokban létezik, mindenfajta politikai és világnézeti vitát mellőz, és általában mélyen konzervatív –, az erdélyi magyar politikai tájkép épp olyan lett, mint a magyarországi, csak még rosszabb.
Ennek az a legfontosabb következménye, hogy „magyar szempontból” Kolozsvár és Marosvásárhely és Nagyvárad semmivel se sajátságosabb és eredetibb, mint Zalaegerszeg, Tatabánya vagy Szombathely. Legalábbis nyilvánosan. Aki ismeri egy kicsit az erdélyi magyar szellemi életet, az tudja, hogy ott más is van, mint az orbánista hungarizmus helyi változata – bár szemben Magyarországgal, Erdélyben vannak jelentős alkotók, akik Orbán Viktor miniszterelnök úr hívei; Budapesten kormányhű, ám mégis komolyan vehető írókat és gondolkodókat egyáltalán nem ismerünk. (Pedigvanmagyar konzervatív értelmiség.) Fáj is ez a miniszterelnök úrnak, és rengeteg pénzébe is kerül – ráadásul a legújabb jobboldali irodalmi vezéregyéniséget, Orbán János Dénes tehetségápoló urat, aMagyar Időknevezetű szélsőjobboldali, egyben állami-kormányzati hírharsona rovatvezetőjét is Erdélyből kellett importálni (kitűnő vendéglője van egyébként Kolozsvárt, mindenkinek ajánlom) és sok százmillió tehetségkutatási forinttal megajándékozni. (Ezeket a forintokat a létező magyar irodalomtól vonták el.)
A hatalom azonban Orbán dr. úréké a magyar glóbuson, és a szimbolikus jelentőségű erdélyi térfélen ez a hatalom nem tűri a még oly halk és udvarias feleselést se.
Mi a jó ebben az RMDSZ-nek?
Igaz ugyan, hogy választóinak jelentős része egyben a Fidesz–KDNP választója is (hála a kettős állampolgárságnak – bár az erdélyi magyarok budapesti mozgósítása nem egyértelműen sikeres), ezért a „ballibsi” és „migránssimogató” színben föltüntethető és most kihajított hírlapírókért talán nem sok erdélyi szív dobban meg. Ugyanakkor az RMDSZ teljesen kiszolgáltatja magát a budapesti rezsimnek – miközben lojális és „konstruktív” része a román hatalmi struktúrának is. Ilyen körülmények között el fogja veszíteni az önállóságát, kezdeményezőkészségét, tehát a politikai befolyását. Ez stratégiai tekintetben hiba, a demokratikus erkölcs tekintetében pedig bűn.
„Összmagyar” vonatkozásban pedig az erdélyi nyilvánosság elveszti érdekérvényesítő képességét, az erdélyi kultúra pedig a mindenki másétól különböző sajátszerűségét. Az is baj, hogy Zalaegerszegnek és Tatabányának és Szombathelynek sincs önálló karaktere, de ilyesmire Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad esetében kevesen számítottak. Az erdélyi magyar értelmiség persze majd a hivatalos médiaszerkezeten kívül is valahogy majd megszervezi önmagát, de az RMDSZ-szel folytatott gyöngéd viszonyának alighanem vége. Így is túl sokáig tartott, és a kölcsönös tolerancia záloga – a hallgatás és a mellébeszélés – már nem áll, mert nem állhatfönn.
Egyelőre azonban nincs olyan gazdaságilag és politikailag önálló része a Duna-medencei magyar életnek, amelyben ne Orbán miniszterelnök úr hatalma lenne a döntőbíró. Kikerülni már nem lehet. Szembeszállni vele azonban még mindig lehetséges.
Tamás Gáspár Miklós
hvg.hu

Recenzió - Látlelet az erdélyi magyarság demográfiai helyzetéről
Veres Valér: Népességszerkezet és nemzetiség
Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és a 2011. romániai népszámlások tükrében
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem gondozásában jelent meg Veres Valér szociológus Erdély népességszerkezetét és főbb demográfiai folyamatait az 1992 és 2011 közötti romániai népszámlálások alapján elemző kötete.
/Veres Valér: Népességszerkezet és nemzetiség. Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és 2011. évi romániai népszámlálások tükrében. Kolozsvár, Kolozsvári Egyetemi Kiadó,  2015, 263. p./
Demográfia, de miért is?
A népszámlálás előzetes eredményeit Kiss Tamás és Barna Gergő korábban már közétették[1], de ez nem teszi fölöslegessé a végleges eredmények újabb szakszerű, a tágabb kontextust is szem előtt tartó munka elkészítését. A népszámlálás végleges adataival a szerző az előzetes adatközlésekhez képest új szempontok alapján vizsgálhatta Románia és azon belül a magyarság demográfiai helyzetét.[2] Ez adja az ismertetendő kötet aktualitását. A jelenlegi erdélyi magyarság demográfiai helyzetének megértése nélkül nem tudunk egy sor más, például etnoszociális, oktatási, gazdasági, politikai vagy más társadalmi problémát sem megérteni, sem helyesen értelmezni. Veres Valér a népességszám változását (nemzetiség és anyanyelv tekintetében), szerkezeti rétegződését (korszerkezet, iskolázottság, foglalkoztatottság), természetes népmozgalmát (születés, halálozás, termékenység stb.), családi állapotát, illetve a magyarságot érintő migrációs folyamatokat a romániai keretbe ágyazva vizsgálja. A nemzetiség adatsorait elsősorban magyar vonatkozásban elemzi.
Egy „félre síklott” népszámlálás
A könyv elején a szerző rávilágít a 2011. évi népszámlálás sajátosságaira. Ez volt Románia első Európai Uniós követelmények szerint végrehajtott népességösszeírása. Az Eurostat ajánlása alapján az egy évnél hosszabb ideje külföldön tartózkodókat nem számították be az ország állandó népességébe. Ugyanakkor az egész módszertant és az eredményeket elbizonytalanítja, hogy a stabil népességszámot utólag 1 183 000 fővel megnövelték.[3] Románia népességét ez alapján 20 121 541 főben határozták meg. De ebből csak 18 884 800 fő esetében ismert a nemzetiségi és a vallási hovatartozás, valamint az anyanyelv. Ez egyfelől annak a következménye, hogy az említett három adat közlése önkéntes bevallás alapján történt, másfelől, hogy a népszámlálás során összeírt közzel 1,2 millió fő esetében az említett három kritérium nem ismert. A hivatalos álláspont szerint – melyet a szerző is közöl – a következő okok vezettek a népszámlálás kiegészítéséhez: a népszámlálás előkészítésében és lebonyolítása során problémák adódtak, amelyek előre jelezték a népesség alulszámolását, illetve hogy erkölcsi kérdés az ország népességének korrekt megismerése. Kiss Tamás ezt némileg árnyalja: a hivatalos népességelőrejelzések 2011 elejére 21 413 000 lakosságot jósoltak, de ebben gyakorlatilag csak a természetes népmozgalmi veszteséggel számoltak. A szakértők nem kalkuláltak azzal, hogy 2,5-3 millió román állampolgár él és dolgozik majd külföldön.[4] A hiányt pedig valahonnan pótolni kellett. Ez felveti az adatkettőződés lehetőségét és megkérdőjelezi a népszámlálás hitelességét.
Veres a továbbiakban ismerteti a népszámlálás megszervezése és lebonyolítása körül felmerült problémákat. A 2011 és 2013 között publikált újságcikkek (Krónika, Új Magyar Szó, Szabadság, Transindex) kapcsán kitér a közzétett eredmények társadalmi fogadtatásának értékelésére is. A sajtó folyamatosan beszámolt a Statisztikai Intézet által kiadott közleményekről, az RMDSZ népszámlálási karavánjáról és az EMNT kampánygyűléseiről. Az RMDSZ „Minden magyar számít!” kampányát három stratégia mentén kívánta megvalósítani: sajtókommunikáció, médiaklipp és tájékoztató anyagok terjesztése, illetve karaván a szórványtelepüléseken. A szerző a megjelent fontosabb médiaközlemények számbavétele és a politikai alakulatnak a népszámlálás kapcsán felmerülő diskurzusainak bemutatásán túl éppen csak megemlíti az összeírás során felmerült rendellenességeket. Holott „A népszámlálás lebonyolításával kapcsolatos rendellenességek, >kapkodás<” (22-23.) című alfejezetnek elméletileg ezt a célt kellett volna szolgálnia. Tekintettel a terjedelmi korlátokra, a továbbiakban eltekintünk minden egyes fejezet részletekbe menő bemutatásától helyette néhány módszertani és szemléletbeli kérdésre hívnánk fel a figyelmet.
A kötet felépítése és módszertana
Mind a hét fejezet egy-egy népességszerkezeti aspektust, népesedési eseményt vizsgál.[5] Veres Valér a korábban már említett demográfiai jelenségeket először országos szinten tanulmányozza, majd pedig regionálisan és a magyarságra fókuszálva. A magyar nemzetiségű népesség főbb jellemzőit és sajátosságait a fejlesztési régiók szintjén és megyénként vizsgálja a szerző. A hangsúly minden esetben az aktuális 2011. évi népszámláláson van. A statikus adatoknak a folyamatokban való értelmezése érdekében az összeírás eredményeit korábbi népszámlálásokéval vetette össze. Az egyes fejezetek végén mellékletként közölt értékes táblázatok más munkák kiindulópontjául szolgálhatnak.
A vizsgálatok lehatárolásaként használt léptékek közül problémásnak tartjuk a fejlesztési régió használatát. A demográfiai esemény vizsgálatakor, főleg ha az egy adott nemzetiség szempontjából közelít a problémához, nem hagyhatók figyelmen kívül Erdélynek a hosszú évszázadok alatt kialakult etnikai-földrajzi sajátosságai. Mint ismeretes, ezek a nagyobb régiók (történeti Erdély, Partium, Bánság) eltérő etnikai, gazdasági, társadalmi jellemzőkkel bírnak. A kohéziós erő demográfiai helyzetéből adódóan egyelőre nagyobb a történeti régióknak, illetve a megyéknek, semmint a fejlesztési régióknak a szintjén. A fejlesztési régiók a történeti tájegységek mellőzésével önkényesen rajzolják át Erdély, illetve az azon kívüli területek térképét. Az így kapott eredmény nem mindig felel meg a napi gyakorlati felhasználásnak, és ilyenkor vélt és/vagy manipulált következtetéshez vezet. Ezért járhatóbb útnak tartjuk Kiss Tamás és Barna Gergő megközelítését. A szerzőpáros az erdélyi magyarok demográfiai helyzetének vizsgálatakor hat régiót alakítottak ki, amelyek a megyéket tömörítik.
Ez alól csak közép-Erdély és a székelyföldi régió képez kivételt, amely Maros megye különböző részeit tartalmazza.[6] Például sokkal reálisabb képet kapunk a partiumi magyarságról ha azt határain belül vizsgáljuk (Bihar, Szatmár és Szilágy megye), mintha ugyanezt a mesterségesen kialakított Északnyugati régió keretében (Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros, Szatmár és Szilágy megye) tennénk. Ha csak az utóbbit vesszük, az így kapott eredmények a valós arányok torzításához vezetnek. Kiss Tamás és Barna Gergő a hat régió kialakításakor nem a történeti szempontokat vették figyelembe, hanem Erdély valós demográfiai helyzetéből indultak ki. Ha a történeti szempont lett volna a meghatározó, akkor a Partiumi régióba kellett volna sorolják Arad megyét is. Akkor is ezen elv mentén jártak el, amikor Maros megye egyes részeit leválasztották a székelyföldi régiótól. Kiss Tamás szavával élve: a jelenkori Erdélyben „demográfiai szétfejlődés” ment végbe.[7] De a folyamat nem zárult le.
Székelyföld etnikai tömb, nincs konkrét határa, de elsősorban a történeti Székelyföldre értendő. Itt él az erdélyi magyarság 33-40%-a. Az itt élők célja, hogy egyetlen közös egységbe szerveződjenek. Az önkormányzat és a megyei intézmények – mivel magyar irányítás alatt vannak – elősegítik a magyar identitás újratermelését.
Partium, Bihar, Szatmár és Szilágy megyékkel együtt alkotott határ menti sáv. Itt él a teljes romániai magyar népesség 23-35%-a. De amennyiben csak a magyarok által lakott megyerészekre fókuszálnánk, akkor 50% körüli arányhoz jutnánk. Ezt Kiss Tamás egyfajta paritásos kisebbségként írja le: a mindennapokban a magyar-román viszony kevésbé aszimmetrikus. Kiegyensúlyozott a nyelvhasználat, az önkormányzatok szintjén egyfajta intézményesedés figyelhető meg a román-magyar hatalommegosztásban.
Tág és széles interetnikus zónát találunk Máramarostól Kolozs megyén és Maros megye nem székelyföldi részein keresztül egészen Dél-Erdélyig és a Bánságig. Itt a magyarok tényleges kisebbségben, illetve szórványban vannak. De ezen belüli arányuk igen széles skálán mozog.
Veres Valér saját hermeneutikai megközelítése kapcsán rögzíti: „[…] terjedelmi korlátok miatt, nem minden 2011, vagy a. évi népszámlálási adat, rétegződési vagy demográfiai mutató mentén tudtuk a regionális vagy megyei tendenciákat is megvizsgálni. Esetenként vagy a regionális megyei szintű elemzéstől eltekintettünk, a redundanciát elkerülendő, vagy amikor a regionális átlagok elfedték az eltéréseket, csupán a megyei tendenciák voltak relevánsak.” (8.)
A demográfiai jelenségek etnikailag lehatárolt közösségekben történő vizsgálata kapcsán két alapvető szemléletbeli problémára szeretnénk rávilágítani. (1.) Erdélyi vagy romániai magyarság? (2.) Demográfiai értelemben a romániai / erdélyi magyarságra mint önálló entitásra kell-e tekintenünk vagy sem? A kötet szerzője a romániai és erdélyi magyarság fogalmakat rokon értelműként használja, „mivel demográfiai értelemben a magyar nemzetiségűek 99%-ban Románián belül a tág értelemben vett Erdély területén éltek a 2002. és 2011. évi népszámlálás szerint is.” (9.) A második kérdés ennél már összetettebb. Veres sorra veszi az egyes tudományterületeknek az e kérdésre adott válaszait. Antropológiai megközelítésben a romániai magyarság „társadalomként működik”, és olyan magatartáshalmazt feltételez, ami kollektív identitást termel.
Történetileg 1920 után beszélhetünk „önálló” kisebbségi (erdélyi) magyar társadalomról. A szerző e tekintetben Bárdi Nándor és Szarka László munkáira támaszkodik. Az ő elgondolásukat Kántor Zoltán elméletével egészíti ki. Miszerint egy nemzeti kisebbség is hasonló politikai és közéleti keretek között szervezkedik, mint egy állam. Hangsúlyozza a nemzeti elvet, amely meghatározza és egyben behatárolja azokat az eszközöket, amely mentén egy adott kisebbség szerveződik. Kántor szerint ez adja az erdélyi magyarság összetartó és szervező erejét, ez védi az asszimilációtól, és magyarázza, hogy miért törekszik a kisebbség a többségivel párhuzamos intézményrendszer és tágabban vett társadalom kialakítására.[8] Kiss Tamás Erdély etnikai rétegződését történeti léptékben is vizsgáló tanulmányában arra a következtetésre jut, hogy a jelenlegi erdélyi magyar társadalom megléte a mobilitási csatornák függvénye. Enélkül az önálló kisebbségi magyar társadalom vagy entitás már nem fenntartható, tehát előbb vagy utóbb megszűnik létezni.[9]
Az említett referenciapontok bemutatása után Veres arra a megállapításra jut, hogy a magyar kisebbségi közösségek sajátosságai nemcsak a többségi társadalommal való összehasonlításban érhetőek tetten, hanem a „belső szerkezetből, a területi-regionális eloszlásból származó sajátosságokon” (10.) keresztül is megragadhatóak. Ha a területi-regionális eloszlás alatt esetleg településszintű megközelítést ért, akkor egyet is értünk vele. A regionális, fejlesztési régió szerinti megközelítéssel kapcsolatos aggályainkat már kifejtettük. Szerinte, ha a kisebbségi magyar társadalom és a többségi román társadalom demográfiai jellemzői között nincs szignifikáns eltérés „az nem jelenti azt, hogy ne lennének az illető etnikai-nemzeti közösségnek a többségtől eltérő reprodukciós vagy strukturális sajátosságai, amennyiben a jelenséget a közösség belső szerkezeti sajátosságai szerint is megvizsgáljuk és longitudinálisan is elemezzük”. (10.) Véleményünk szerint Veres Valér saját álláspontja igazolásakor önellentmondásba keveredik. Egyfelől leszögezi: lehet olyan, hogy egy adott demográfiai jellemző azonos a magyar és román nemzetiségű esetében. De ha különbség van magyar és magyar etnikumú demográfiai jellemzője között, akkor magyar és román között is adódhat különbség, holott egyikből nem következik a másik. Azzal viszont egyetértünk, hogy a magyar etnikumú közösségek, a kisebb és nagyobb régiók közötti különbségek és hasonlóságok vizsgálata is ugyanolyan fontos, mint a magyaroknak a románokkal vagy más etnikai csoportokkal történő összehasonlítása.
A továbbiakban a magyarok és románok demográfiai eltéréseire kívánunk reflektálni. Ezzel is rávilágítva, a kisebbségi létből adódó demográfiai sajátosságokra, amelyek a magyarok belső viszonyainak elemzéséből nem derülnek ki. Az erdélyi magyarság demográfiai és társadalmi szétfejlődése ellenére sok hasonlóság figyelhető meg egyaránt a kisebbség és a többség népességszerkezetében. Az erdélyi magyar népesség belső szerkezetének és sajátosságainak a rövid ismertetésétől, illetve más nemzetiségűekkel történő összehasonlítástól, például mint a cigányok, most eltekintünk.
Elöregedő (erdélyi) magyar társadalom
Az erdélyi magyarok öregedési indexe (143,7%) jóval magasabb, mint a románoké (116,8%). Mivel a nők tovább élnek, ezért az ő elöregedési mutatójuk jóval magasabb. Ami a korösszetételét illeti, Veres Valér felhívja a figyelmet arra, hogy a magyarok korstruktúrája már 1992-ben elöregedőbb volt, mint a románoké. Ez azzal magyarázható, hogy 1990 után megszűnt az abortusztilalom, ami csökkenést okozott a születésszámokban, végső soron termékenységcsökkenéshez vezetett. A másik magyarázóelv a kivándorlás, amiből elsősorban az aktív korosztály vette ki a részét.
A fiatalok demográfiai lehetőségei és az oktatás
A népesség iskolázottsága és iskolázottság szerinti rétegződésének vizsgálata érdekes eredményekre hívja fel a figyelmet. 2011-ben a felsőfokú végzettséggel rendelkező magyarok aránya mindössze 10,2.[10] Ez 4 százalékpontal marad el az országos átlagtól és 4,5 százalékponttal a románokétól. Az elmúlt évtizedben megváltozott strukturális háló ellenére továbbra is megmaradt Budapest vonzereje. Ezzel szemben a Bukarest mint főváros iránti érdeklődés a magyar népesség körében elenyésző. Bizonyosan van alapja Veres Valér ezen megállapításának, de problémát jelent, hogy nem szolgáltat semmilyen statisztikai adattal arra vonatkozóan, hogy hány erdélyi magyar egyetemista jár Budapestre vagy Bukarestbe, vagy máshová. (78.)
A 2013-ban végzett Kárpát-medencei magyar doktorandusz-életpálya vizsgálata szerint Romániában összesen 225 magyar nemzetiségű doktorandusz hallgató van. Ebből öt hallgató tanul Bukarestben, Magyarországon pedig 210 erdélyi származású doktoranduszt számoltak össze.[11] Kiss Tamás 2011-ben végzett survey vizsgálata során kitér az iskolázottság különbségeire is. Ennek keretében azt vizsgálta, hogy bizonyos tényezők (születési hely, etnikum, apa iskolázottsága, a nem és a születés ideje) menyire befolyásolják az egyetemi diploma megszerzésének esélyét Romániában.[12] Bukaresttől eltekintve a születési hely magyarázó ereje a legkisebb. Ha ezt összekapcsoljuk a település típusával, már értelmezhető: egy városi nagyobb eséllyel végez egyetemet, mint egy falusi. Az etnikai hovatartozás is befolyásolja az egyetem elvégzésének lehetőségét, ha a társadalmi hátterükben megnyilvánuló egyéb különbségeket is figyelembe vesszük. A változók közül a legnagyobb befolyással az apa iskolai végzettsége bír. E szerint a kevésbé iskolázott apával rendelkezők esetében a magyar származás komoly hátrányként jelenik meg. De az egyetemet végzett magyar és román szülők gyermekei szinte ugyanolyan eséllyel szereznek diplomát.
A felsőoktatás alatti szinteken a román és magyar nemzetiségűek trendjei fej-fej mellett haladnak. Kivételt csak a szakoktatás képez, ahol a magyarok aránya 2,5%-kal magasabb, illetve az általános iskola, ahol alacsonyabb. Erre vonatkozóan sem kapunk egyértelmű magyarázatot a szerzőtől. Szerintünk a válasz az erdélyi magyarság rétegstruktúrájában keresendő, amely szoros korrelációban van az urbanizációs és gazdasági folyamatokkal. Az ún. szocializmus alatt végrehajtott erőltetett iparosítás következtében Romániában gyors urbanizáció ment végbe. A faluról városba való beköltözésből a románok nagyobb arányban részesültek, mint a magyarok. Ezzel párhuzamosan a városok magyar lakossága (főleg a nyolcvanas évektől) a folyamatos elvándorlás miatt megcsappant. Ezért napjainkban a magyar etnikumú urbánus népesség alatta marad a románokénál. Kiss Tamás is rámutat, hog

NYÍLT LEVÉL MASZOL-ÜGYBEN KELEMEN HUNORNAK
Még mindig nem sikerült magyarázatot kapnom arra, hogy a Progress Alapítvány mint kiadó konkrétan miért menesztett engem.
Tisztelt Szövetségi Elnök úr! Bizonyára tud a személyem körül történtekről és azok visszhangjáról; nem is azt szeretném itt részletezni. Ezt a levelet azért írom, mert még mindig nem sikerült magyarázatot kapnom arra, hogy a közpénzből gazdálkodó Progress Alapítvány mint kiadó konkrétan miért menesztett engem a Maszoltól, miután tudomásom szerint semmilyen szakmai, adminisztratív vagy sajtóetikai vétséget nem követtem el, és azt remélem, hogy ha ezt most az Alapítványt működtető RMDSZ elnökétől kérdezem meg, akkor végre megtudhatom. Azt is remélem, hogy egy ilyen méltatlanság után megérti természetes elvárásomat, hogy legalább érdembeli tájékoztatást kapjak a tényleges okokról, és ezt elégséges indoknak fogja látni levelem megírásához, tehát nem fog mögötte semmiféle politikai vagy más, személyes indítékot feltételezni (biztosíthatom afelől, hogy ilyen nincs is), és olyasmit sem, hogy ezt mások ösztönzésére vagy sugallatára tenném. Számolok vele, hogy RMDSZ-es barátaim esetleg helyteleníteni fogják levelem közzétételét, de ez az én szabad választásom, amibe senkinek sem lehet beleszólása. Utána bárki elmondhatja róla a véleményét. Miután pedig az esetnek elég nagy sajtóvisszhangja is lett, a válaszára most már nemcsak én lennék kíváncsi, hanem az olvasók is (akik nem mellesleg az RMDSZ potenciális szavazói), hiszen azt ők sem gondolhatják, mint ahogy én sem, hogy Ön mint egykori sajtós és jó ideje vezető politikus ne tudná, hogy alapjában véve miről is volt szó, mi volt a háttere és az igazi oka az eltávolításomnak. Ezt pedig nemcsak azért írom, mert az elbocsátásom elfogadható megindoklása hiányában az olvasóim most bármit feltételezhetnek rólam (márpedig a saját jó hírére mindenki érzékeny), hanem azért is, mert az RMDSZ elnökének hallgatása már kezd feltűnővé válni (Facebook-bejegyzésekben és hozzászólásokban többen is szóvá tették ezt), és különféle spekulációkra is alkalmat ad, kezdve onnan, hogy ezzel kapcsolatban esetleg valami titkolnivalója van, netán valahonnan hallgatásra kényszerítik, egészen addig, hogy szerkesztői és publicisztikai tevékenységem politikai okok miatt vált nemkívánatossá a Maszolt kiadó Progress Alapítvány gazdája, az RMDSZ számára. (Ez utóbbi feltételezés sem nagyon meglepő, hiszen jól tudjuk, hogy a magyar sajtó terén sajnos nem a tisztázások, hanem a tisztogatások, a végső indítékában politikai takarítás korát éljük.) Ezekről nem látom itt szükségesnek többet írni, hiszen az utóbbi két hét eseményeinek különféle sajtóbeli értelmezéseit bizonyára ismeri. Mikor valamire nincs válasza, az ember találgatásra van utalva. Én is megpróbáltam felidézni, hogy volt-e az általam szerkesztett Vélemény rovatban olyan anyag, amely egyértelműen szembement volna az RMDSZ kinyilvánított véleményével, de ilyet nem találtam. Eszembe jut viszont néhány jegyzetünk olyan témákról, amelyekről az RMDSZ valami miatt jobbnak látta egyáltalán nem nyilatkozni. Ilyen volt például a magyarországi sajtóállapotokat meghatározó médiatörvény sajtószabadságot korlátozó volta, majd (ennek következményeként is) a Népszabadság megszüntetése, amiről magam is írtam nem is egyszer. És jelent meg a rovatban írás a magyarországi minősíthetetlen menekültellenes gyűlöletkampánnyal kapcsolatban is. Mondjuk ezek nem érintették közvetlenül érdekképviseleti szervezetünket, viszont amikor a magyar külügyi és külgazdasági miniszter Bukarestben a kisebbségi jogköveteléseink mérséklését kérte, az RMDSZ akkor sem szólt semmit, a Maszol Vélemény rovata viszont igen, és akkor is szólni próbált, mikor ugyanaz a miniszter a román nemzeti ünnep kapcsán azt a jóérzést sértő (és mellesleg az erdélyi magyarok problémáinak megoldását is nehezítő) intézkedését meghozta – azt a cikket nyilvánvaló politikai meggondolásból a Kiadó kivétette, szerzőjével, Gál Máriával pedig, akárcsak velem, megszakította a további együttműködést. Nem tudhatom, Elnök úr, hogy az előbb elmondottaknak van-e közük az én elbocsátásomhoz, és ha van is, milyen mértékben, de ha netalán lenne, az nagyon szomorú dolgoknak lenne a jele. Ezt pedig azért nem hallgathatom el, még ha esetleg nem örülne is neki, mert aki sajtós, az akkor is sajtós marad, ha elbocsátják. (Vagy ha közben politikára adja a fejét, amit magam soha nem akartam, akkor sem, amikor pedig megtehettem volna.) A sajtónak pedig egyik feladata, hogy figyelmeztessen a látható és várható bajokra, és ha megvonják tőle ennek a lehetőségét, akkor a dolgok nagyon rossz irányba indulhatnak el. Sőt mintha már el is indultak volna. Például eddig még nem volt olyan, hogy a parlamentben a frakcióvezetőket ne titkos szavazással, hanem azt megkerülve, a szövetségi elnök ellentmondást nem tűrő utasítására nevezzék ki. Mire megírhattuk volna a figyelmeztetésünket, a Maszol Vélemény rovata erre alkalmatlanná vált. Az „új Maszolon” pedig már olyan címek olvashatók, mint például a következő: Kovács Péter sokak számára váratlan lemondása után „Január végén nevezi ki Kelemen Hunor az új ügyvezető elnököt”. Mi már nem szólhatunk, de valaki figyelmeztethetné a kollégákat, hogy az ügyvezető elnököt az SZKT nevezi ki titkos szavazással, természetesen a szövetségi elnök javaslatára, de ami mégsem ugyanaz... A magam személyes kérdésére visszatérve csak annyit szeretnék még elmondani, hogy azt az egyet nem tudnám magyarázatként elfogadni (és azt hiszem, más sem), hogy rovatszerkesztőként és publicistaként nem tettem volna meg minden tőlem telhetőt az RMDSZ érdekében, és nem támogattam volna minden olyan ügyben, amelyet az adott helyzetben helyesnek vagy legalábbis vállalhatónak ítéltem, még ha ezért az RMDSZ-t zsigerből gyűlölő kommentelők minősíthetetlen gyalázkodásait és rágalmazásait is el kellett viselnem az írásaim alatt. (Az olykor az emberi méltóságomat is súlyosan érintő sértésekre pedig még csak nem is mindig válaszolhattam, mert ezt a Kiadó megtiltotta nekem.) Persze volt a pályám során olyan eset is, mikor az RMDSZ valamely lépését elhibázottnak láttam, és azt sem hallgathattam el, hiszen újságíróként az volt a dolgom, hogy az ilyeneket is szóvá tegyem. És ezt nem is mindig tettem nagyon kíméletesen: kevés olyan „ütős” cím volt még a hazai magyar sajtóban, mint amilyennel a cikkemet elláttam, mikor az RMDSZ kormányszövetségre lépett Traian Băsescu pártjával, közösségünk harsány éljenzése közepette: „Nem veszett el más, csak a becsület”. Az akkori szövetségi elnök egyetlen ironikus, de nem fenyegető vagy rosszindulatú megjegyzéssel intézte el a dolgot, szemben azzal, hogy most viszont egyszerűen elbocsátottak, és még azt sem mondták meg, miért. Arra pedig, hogy miért „védem” és „támogatom” következetesen érdekképviseleti szervezetünket, külön ki kell térnem, hiszen ezt lassan már a barátaimnak is meg kell magyaráznom, akik olykor jelzik, hogy szerintük hajlamos vagyok túlbecsülni az RMDSZ érdemeit és fontosságát. Több okom is van erre, nem sorolnám fel mindet. Főleg azért tartok ki mellette, mert számomra fontos, hogy a romániai magyarságnak legyen, aki minden szinten megfelelően képviselje az érdekeit és az ügyeit, a helyhatóságoktól a parlamentig, és erre egyelőre még mindig az RMDSZ-t látom a legalkalmasabbnak. Védenem pedig azért kellett sokszor („pártsajtósként, pártkatonaként, bérencként”, még ha tagja sem vagyok), mert olyan nemtelen támadásoknak volt (van) kitéve, amelyek morálisan akarták tönkretenni, lejáratni, megsemmisíteni, az eszközökben sem válogatva, nem törődve azzal, milyen következményei lehetnek a romániai magyarság számára annak, ha érdekképviseleti szervezete a vele szemben mesterségesen kialakított bizalmatlanság miatt elveszíti a támogatottságát, és képviselet nélkül maradunk. Azt nem vitatom, hogy az RMDSZ-nél hatékonyabb érdekképviseletet is el lehet képzelni, de mutatni ilyet még senki sem tudott, hogy ki és mi lehetne az. Bizonyos hiányosságait magam is látom, és azért is védem az RMDSZ-t és írom meg róla a jót, hangoztatom az eredményeit, hogy utána hitelesebben bírálhassam, és próbálhassam befolyásolni, hogy tartsa be a demokrácia szabályait. Erre azonban ezentúl már nem lesz lehetőségem, mert nem lesz, hol, miután a Kiadó hirtelen „szép üzenet” nélkül elbocsátott a Maszoltól, így válva meg a portál nyomtatott elődjének, az Új Magyar Szónak az alapító főszerkesztőjétől, a Maszol vezető publicistájától, rovatvezetőjétől. Higgyem azt, hogy politikai indíttatás nélkül történt, a publicisztikámtól és az általam gondozott rovatban megjelent jegyzetektől teljesen függetlenül? Ám ami a legfájdalmasabb: mindez akkor esik meg, mikor szövetségünk első embere éppen egy volt liberális beállítottságú sajtós, akinek biztosan nem kell elmagyarázni, mit jelent a sajtószabadság korlátozása. Elnök úr, ez egyik elődje idejében sem történhetett volna meg! Számítva őszinte válaszára, üdvözlettel:
Ágoston Hugó
Utóirat: Nyílt levelemmel először volt lapomat kerestem meg, de a Maszol a közlését nem vállalta. Így megy ez.
UPDATE: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök megkeresésünkre jelezte: Ágoston Hugó levelére magánlevélben fog válaszolni.
Transindex.ro

Kelemen: Ágoston Hugó manipulál és alaptalanul vádaskodik
Kelemen Hunor szerint nem politikai vagy ideológiai indokok alapján döntött úgy az RMDSZ által működtetett Progress Alapítvány, hogy nem hosszabbítja meg a Maszol hírportál vezető publicistájának szerződését.
A szövetségi elnök mindezt az Ágoston Hugó újságírónak írt, a Transindex portálon csütörtökön közzétett levélben szögezte le. Az ügy előzménye, hogy Ágoston – a Maszol nyomtatott elődjének, a 2011-ben megszűnt Új Magyar Szónak az alapító főszerkesztője – nemrég nyílt levélben kért magyarázatot arra Kelemen Hunortól, miért menesztették az RMDSZ alapítványa által finanszírozott portáltól. Levelében a korábban a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét (MÚRE) is irányító publicista úgy véli: „kezd feltűnővé válni" az RMDSZ elnökének hallgatása, ami szerinte olyan spekulációknak is alkalmat ad, miszerint szerkesztői és publicisztikai tevékenysége politikai okok miatt vált nemkívánatossá a Maszolt kiadó Progress Alapítvány gazdája, az RMDSZ számára.
Válaszában Kelemen előrebocsátotta: nem tartja közügynek azt, ha egy rovatvezetőnek a főszerkesztője és a kiadója nem hosszabbítja meg a szerzői jogokra vonatkozó, december 31-én lejárt munkaszerződését. Az RMDSZ-elnök közölte, eredeti szándékával ellentétben azért nem magánlevélben válaszol, mert szerinte egy magánügyből valakik közügyet próbálnak kreálni. „Az sem mellékes, hogy az Ön nyílt levele mindent tartalmaz, vagy majdnem mindent, ami nem tartozik a tárgyhoz, de a manipulációra kiválóan alkalmas" – állapítja meg a politikus, hozzátéve: nincs semmi titkolnivalója, a szövetség elnökeként sohasem foglalkozott az alakulat által támogatott, vagy kiadott és működtetett lapok, rádió vagy televízió tartalmi és személyzeti ügyeivel.
Keményen odaszúr a szövetségi elnök a volt vezető publicistának, amikor megjegyzi: sem az ÚMSZ alapítói minősége, sem más érdemei nem jelentik azt, hogy „vezető beosztásban kell dolgoznia az idők végezetéig". „Azt inszinuálni, hogy a szerződést csak azért nem hosszabbították meg, mert az Ön egyik-másik véleményével a kiadó vagy a kiadót működtető RMDSZ elnöke nem értene egyet, alaptalan vádaskodás. Ez pontosan abba a kategóriába tartozik, mintha valaki azt állítaná, hogy a globális felmelegedésért és az idei fagyos tél miatt is az RMDSZ a hibás" – írja Kelemen Hunor. A politikus közölte: a Maszol kiadója és főszerkesztője arról tájékoztatta őt: a lejárt munkaszerződését csak azért nem hosszabbították meg, mert közösen arra a konklúzióra jutottak, hogy váltásra, újításra van szükség.
„Úgy érezték, hogy más is képes ellátni azt a munkát, amit december végéig Ön végzett. A döntésük sem nem politikai, sem nem ideológiai, tudomásom szerint ezt Önnel is közölték. Én a magam nevében tiszteletben tartom a főszerkesztő és a kiadó döntését, és nagy tisztelettel megköszönöm azt a sok éves munkát, amit a romániai magyar közéletben végzett. Igaz, hogy ezt más körülmények között szerettem volna megtenni, de ez a lényegen semmit sem változtat" – olvasható az RMDSZ-elnök levelében. Kelemen megjegyzi még: megérti Ágoston Hugó személyes sértődését, de nem tartja helyesnek, hogy csak azért, mert egy lejárt munkaszerződést nem hosszabbított meg a főszerkesztője és kiadója, cenzúrát kiált és a sajtószabadságot láttatja megsértve.
kronika.hu

Rozsdaidő
Könyvbemutató a Bernády Házban
Amint arról korábbi híreinkben is olvashattak, december 12-én, kedden 16.30 órától a marosvásárhelyi Bernády Házba könyvbemutatóra hívja a szép könyvek barátait a nagyváradi Holnap Kulturális Egyesület: Bögözi Attila Rozsdaidő című verseskötetét Kuti Csongor ajánlja az olvasók figyelmébe. Meghívottak: a Cantuale énekegyüttes, Demény Péter költő, szépíró, a kötet lektora és Eperjesi Noémi képzőművész, a borítóterv, illetve az illusztrációk készítője. A bemutató házigazdája Szucher Ervin újságíró.
A szerző, Bögözi Attila, 1955. január 28-án született Marosvásárhelyen. 1984-ben újságírásból, majd 2009-ben jogból diplomázott. Szülővárosában él, korábban az Előre, a Romániai Magyar Szó, az Új Magyar Szó marosvásárhelyi tudósítója, később a Vásárhelyi Hírlap szerkesztője, majd a vasarhely.ro és az Erdélyi Riport internetes portálok munkatársa. Újságíró, könyvszerkesztő, szenvedélyes Afrika-utazó, útijegyzeteit folytatásokban lapunk is közölte. Az utóbbi években hat riportkötetnek is társszerzője, versei többek között a Látó, a Várad, az Irodalmi Jelen folyóiratokban jelentek meg. 2005-ben a Súrlott Grádics irodalmi kör logójával kiadott Pokol tornáca című verseskötetében – saját meghatározás szerint – „nem könyvében” (nemkönyv) „nem költő” (nemköltő) „nem versek” (nemversek) írójaként vall önmagáról. Méltatói szerint „nemversei” talán mégiscsak… Népújság (Marosvásárhely)