Sokan nem tudják, milyen gazdag és változatos az Aradon megjelent újságok, folyóiratok palettája. Mindmáig nem sikerült pontos számukat megállapítani és egy minden próbát kiálló bibliográfiát összeállítani, noha több kísérlet is történt az elmúlt évtizedekben. Készített lajstromot a Ficzay Dénes, Arad egyik legjobb ismerője, de összeírása csak a ’60-as évekig terjedt ki; összeírta a könyvtárban lévő sajtókiadványokat a megyei könyvár bibliográfusa, hogy azután kiderüljön, Aradon sincs meg minden, ami a városban látott napvilágot. Puskel Péter a budapesti Országos Széchényi Könyvtár bibliográfiáját átböngészte, de ebből is kimaradt néhány cím. Aradon, akárcsak a partiumi és erdélyi nagyvárosok többségében, voltak hosszú életű, tekintélyes lapok, mint például az 55 évig folyamatosan megjelenő Aradi Közlöny, kora egyik legmegbízhatóbbnak tartott napilapja, az igen jól szerkesztett Alföld, az Arad és Vidéke vagy a két világháború között bátran politizáló Erdélyi Hírlap (Aradi Hírlap, Hírlap), illetve a folyóiratok közül a két évtizedig talpon maradó Vasárnap, és voltak tiszavirág-életű kiadványok is. Franyó Zoltán szerkesztette az 1920-as évek elején a Geniust, majd Új Geniust, Szántó György revümagazinja volt a Periszkop. Ennek mindössze öt száma látott napvilágot, ennek ellenére az avantgárd hazai úttörőjeként az irodalom- és a sajtótörténetben egyaránt fontos szerepet tölt be. Hamar megszűnt a fasizmus veszélyét a leghamarabb felismerő folyóirat, a Hang is. Az Arader Kundschaftsblatt a legelső aradi lap, illetve magyar változata, az 1840-ben megjelentetett Aradi Hirdető. Szerkesztőjük, Schwester Ferenc a német nyelvű kiadás bevételéből tartotta el a Hirdetőt, mely beszámolt az 1848. év aradi eseményekről. A szabadságharc utolsó heteiben, 1849 júliusában jelent meg Aradon a Közlöny, a szabadságharc kormányának hivatalos lapja. Három számot adtak ki belőle a városban. Kuriózum a munkássajtó kategóriába sorolható Közjólét (1891. április–június). Ugyancsak rövid életű volt az Aradi Kis Újság (1908), az Aradi Esti Újság (1910), Aradi napló (1910). Egy nyáron át jelent meg A nap (1929). Aradi élclapok voltak: Vidám Náczi (1877–78), későbbi az Aradi Figaró, s a két világháború között a Füles Bagoly. 1944 szeptemberében három lapszámot élt meg Aradi Híradó napilap. A városba bevonuló honvéd lövészezred parancsára adatta ki az ideiglenes polgármester, és jobbára hivatalos közleményeket, az alkalmi városparancsnok utasításait tartalmazta. /Puskel Péter: Eltűnt lapok nyomában. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 8./

Könyvkiadás, 1944-1969
1944 őszétől, a magyar nyelvű könyvkiadás váratlanul megélénkül. December végéig, négy hónap alatt összesen 89 önálló kiadvány hagyja el a sajtót. Igaz, ezek között nagy számban vannak különnyomatok is, de az ETF néhány új füzete és az ETI nyomdából most szabaduló önálló kiadványai mellett ekkor már jelentkezik az új világnézeti orientációjú irodalom néhány terméke is: a Józsa Béla Athenaeum első kiadványai a Szovjetunióról, az RKP első magyar nyelvű brosúrái, Szenczei László A magyar nép tragédiája, Grosz Sándor 3 év zsidó kényszermunka, György István Fegyvertelenül a tűzvonalban c. kötetei.
Az 1945-1948 közötti időszakban a romániai magyar könyvtermés hullámzó: 1945-ben még 271 mű kerül ki a nyomdákból, 1946-ban 283, 1947-ben 216. 1948-ban pedig már 350. 1948-ban azonban már túlsúlyra tesz szert az RKP kiadásában megjelenő művek száma (összesen 136 cím), kibontakozik a Bolyai Tudományegyetem és a belőle kivált, Marosvásárhelyre költöztetett Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet könyvkiadása (összesen 64 mű). De publikáltak még az un. demokratikus szervezetek (MNSZ, ARLUS, Szakszervezetek és a Demokrata Nők Szöv.) 92 mű; a megmaradt magyar intézmények (EME, ETI, EMGE, Minerva Rt.) 130 munka; és az egyházak, 63 kiadvány.
Egy új irodalom- és művelődéspolitika képviseletét vállalja magára a Józsa Béla Athenaeum (48 művel) és az Orosz Könyv kiadó (41 művel) továbbá a Móricz Zsigmond Kollégium, a Méhkas kolozsvári diákszövetkezet, a marosvásárhelyi Bolyai kiadó, a temesvári Litera és a nagyváradi Új Élet kiadó is (összesen 32 művel). Szerényebb arányban, de az önszerveződés méreteire utal az olyan tömörülések kiadói jelentkezése, mint Aradon az Aurora csoport néven jelentkező kiadói vállalkozás, a Demokratikus Népi Írók kiadója, az Új Genius, a bukaresti Eminescu Könyvkiadó, a kolozsvári Dózsa György, Libro, Petőfi Athenaeum, a Romániai Magyar Írószövetség, a marosvásárhelyi Magyar Élet, a temesvári Pán Könyvkiadó, a Bánsági Magyar Írók Szervezete, a temesvári Arany János Társaság.
1947-1948-ban már szembetűnően csökken a "régi rendszerhez kötődő"-nek minősített intézmények könyvkiadása, és számbelileg is jelentős teret nyernek a demokratikus intézmények és szervek. Az EME és az ETI 1-1 művel jelentkezik, a Minerva 3 kötettel, a BTE kiadásában 1948-ban 4, az MNSZ kiadásában 5 mű jelenik meg. 1947-ben megindul az Állami Könyvkiadó (magyar szerkesztőséggel és kolozsvári fiókkal), s ugyancsak ettől az évtől a Közoktatásügyi Minisztérium veszi át a tankönyvek kizárólagos kiadását, 1948-tól az IMSZ égisze alatt megindul annak Ifjúsági Kiadója is (magyar szerkesztősége egyelőre Bukarestben működik), közben pedig ugrásszerűen megnő az RKP megfelelő szerveinek gondozásában megjelenő művek száma (1947-ben még 22, 1948-ban már 76 mű), s az Orosz Könyv kiadóé is (egyedül 1948-ban 23 mű).
1948. jún. 11-én, az államosítással a nyomdák is állami tulajdonba kerülnek. A könyvkiadásban ugyanakkor erőteljes koncentráció s a kiadói munkának a kommunista hatalom általános politikai és műveltségpolitikai célkitűzéseivel való egybehangolása jut érvényre. A berendezkedő kommunista állam és a kizárólagos hatalomra jutott párt akkoriban még fontosnak tartotta, hogy a magyar tömegekhez, főképp az államosításban szerepet játszó aktivistákhoz is szóljanak. Ugyanakkor az irodalom maga is vállalta az átalakulás propagandistájának szerepkörét, azon kívül, hogy 1949 után a magyar nyelven is jelentős mértékben megnő a tájékoztató és ideológiai kiadványok (főleg brosúrák) aránya. Ebben a politikai változásokra merevedő irányulásban csak az 50-es évek közepén (tulajdonképpen 1954-től) mutatkozik változás; az irodalom kezd szabadulni a proletkult nyűgétől, s egymás után jelennek meg - olykor heves viták közepette - azok a művek, amelyek már a változások emberi dimenzióira is figyelve "ábrázolják a valóságot". Árnyaltabbá válik a két világháború közötti és klasszikus magyar irodalmi örökség megítélése, a világirodalmi tájékozódás határai pedig kezdenek túllépni az orosz és szovjet irodalom körein. Ugyanakkor nyitottabbá válik a humán tudományok szemlélete is: újra megindul a romániai magyar néprajzkutatás, s egy Gazdaságtörténeti tanulmányok c. sorozattal a Tudományos Könyvkiadónál megtörténnek az első kísérletek a nemzetiségi múlt tárgyszerű kutatására.
Az államosítás utáni években tovább növekszik a romániai magyar könyvtermelés: 1949-1959 között összesen 5515 magyar nyelvű mű hagyja el a nyomdákat, azaz évi átlagban 501 mű, amit könyvkiadásunk az 1952-1957 közötti években meg is halad.
A még 1947-ben létesített Állami Könyvkiadó eleinte egymaga (majd gyakran egy-egy szakminisztériummal karöltve) látja el magyar könyvvel az olvasókat, majd rendre kirajzanak belőle az új kiadók: 1951-ben az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó és az Állami Didaktikai és Pedagógiai Könyvkiadó, 1952-ben a Testnevelési és Sportkiadó és a Technikai Kiadó, 1953-ban a Mezőgazdasági és Erdészeti Állami Kiadó és az Állami Tudományos Kiadó, 1954-ben az Állami Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó magyar részlege. Ugyanakkor 1952-ben önállósul az RMP Központi Bizottságának irányítása alatt működő Politikai Könyvkiadó és az IMSZ irányította Ifjúsági Könyvkiadó.
E kiadók székhelye Bukarest, de az Állami Könyvkiadó magyar osztályából és kolozsvári magyar szerkesztőségéből rendre az új kiadók magyar osztályai és szerkesztőségei is kialakulnak, így az 50-es évek közepén már kolozsvári magyar szerkesztősége van az irodalmi és művészeti, mezőgazdasági, tudományos, közgazdasági és ifjúsági, valamint a tankönyvkiadónak. 1955-1959 között Marosvásárhelyen önálló magyar szerkesztőséget létesít az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó és a tankönyvkiadó.
A főbb állami könyvkiadók jegyzik a megjelenő művek legnagyobb részét (összesen 3100 művet). A többi 742 magyar munka kiadója a Tudomány- és Kultúraterjesztő Társaság, az Országos Szaktanács, az Építőművészeti és Építészeti Kiadó, a Nyomtatványok és Kiadványok Kiadója, az Orvosi és a Zenei Könyvkiadó, valamint még 30 központi szerv. A vidéki magyar könvvkiadás viszont lényegesen beszűkül: 1950-1953 között mindössze 73, 1954-1959 között 312 magyar nyelvű könyv a vidék össztermése, amelyben benne szerepel a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem, a marosvásárhelyi OGYI könyv- és jegyzetkiadása, valamint az ÁIMK marosvásárhelyi részlegének termése (69 művel) is. Marosvásárhely előretörése összefügg azzal a törekvéssel, hogy a várost, Kolozsvár leépítésével, új magyar szellemi központtá fejlesszék. Míg ugyanis az 1950-1953-as években Kolozsvár 49, Marosvásárhely 12 művel szerepel, addig az 1954-1959 közötti könyvtermésük 90, ill. 160 mű, a növekedés pedig az utóbbi esetben 12-szeres. A vidék többi részének magyar könyvtermése elenyésző, 11 év alatt 57 mű.
A vallásos irodalom kiadása 1950 és 1959 között úgyszólván jelképes: az összes egyházak és felekezetek magyarul összesen 31 művet jelentetnek meg.
Az 1956-os magyarországi forradalom eseményeinek romániai következményeként fokozatosan újra megmerevedik a romániai magyar kiadópolitika is. Bezárulnak a kiadási lehetőségek egy sor olyan mű előtt, amelyek a romániai magyarság saját történelmi-művelődéstörténeti-tudományos örökségét kívánták feltárni, s amelyeket emiatt pártdokumentumokban, "kiértékelő" gyűléseken és katonai bíróságok vádlói emelvényéről a "nacionalizmus" bűnében marasztaltak el. A 60-as évek romániai magyar könyvkiadását két - egymással ellentétes - folyamat jellemzi: egyrészt folytatódik a romániai magyarság szellemi horizontjának az 50-es évek végével kapcsolatban már jellemzett behatárolása, másrészt - különösen az évtized közepétől - egyre inkább érezhetővé válnak az úttörés jegyei egy még a korábbinál is teljesebb sajátos művelődés-irodalmi modell irányában. Ez utóbbi folyamat majd a 70-es években bontakozik ki s újítja meg az egész romániai magyar szellemi életet.
1960 és 1969 között 12 állami könyvkiadó összesen 3440 művet jelentet meg, míg a kiadókon kívüli állami és társadalmi szervek és intézmények össztermelése csupán 561 mű. A könyvkiadók közül is tulajdonképpen hatnak a részesedése jelentős: az Állami Didaktikai és Pedagógiai Könyvkiadóé (1250 címmel - jórészt a tankönyvek évenkénti újranyomása révén), az Irodalmi Könyvkiadóé (738 címmel), az Ifjúsági Könyvkiadóé (678 címmel), a Politikai Könyvkiadóé (320 címmel), a Mezőgazdasági és Erdészeti Könyvkiadóé (177 címmel), a Tudományos Kiadóé (115 címmel). A többi kiadó együttvéve összesen 169 művet jelentet meg magyarul a tíz év alatt. A központi állami és társadalmi szervek magyar könyvkiadó tevékenysége egyre inkább beszűkül. Az Országos Nőtanácson (139 cím) és a Művelődés- és Művészetügyi Állami Bizottságon (78 cím) kívül az összes többi szervek együtt 32 művet jelentetnek meg. Az egyházak együtt összesen csak 11 címmel szerepelnek.
A vidék magyar könyvkiadói tevékenységében (1968-tól) az ország területi-közigazgatási átszervezése nyomán néhány megyében kimondott fellendülés veszi kezdetét. A kiadványok abszolút többségét a Magyar Autonóm Tartomány (majd Maros-Magyar Autonóm Tartomány) állami, párt- és művelődési szervei jegyzik 101 címmel, majd következik Crişana (27 cím), Kolozs (21 cím), Brassó (19 cím - közigazgatásilag ide tartozik egy ideig az egykori Háromszék megye),.a többi vidéki központban 28 cím.
A romániai magyar könyvkiadás törzsét képező kiadóknál már a 60-as években mutatkoznak egy minőségi megújulás jelei. Az Irodalmi Könyvkiadónál 1961-ben megindul a két háború közötti örökség újraolvasását és újrakiadását fellendítő Romániai Magyar Írók, a klasszikus és kortárs világirodalmi műveket kínáló a Horizont és Drámák (mindkettő 1965-től) sorozatok lépnek. Gazdagodik a Magyar Klasszikusok és Román Írók sorozatokba bekerülő művek választéka is. Ugyanakkor az Ifjúsági Könyvkiadónál rendszeresebbé és átgondoltabbá válik a Tanulók Könyvtára szerkesztése, s útjára indul a Legszebb versek c. sorozat, amely a klasszikus és kortárs világirodalom felé is nyújt kitekintést. Ugyancsak az Ifjúsági Könyvkiadó nyitja meg kapuit a természettudományos ismeretterjesztő irodalom előtt.
A szakkiadók magyar könyvkiadása a 60-as években fokozatosan elsorvad: a Mezőgazdasági és Erdészeti Könyvkiadónál 1969-ben már csak 8 mű, a Technikai Kiadónál 3, a Tudományos Könyvkiadónál 4 mű jelenik meg magyarul, az 1961-ben indult Meridiane könyvkiadónál 1968-ban már csak 2 könyv magyar nyelvű. (RMIL)
Dávid Gyula, Transindex.ro

Irodalmi Jelen-évforduló a Fészekben
Tíz év múlt – tíz év Jelen
A főszerkesztői ígéret nem szállt el a semmibe: az ötéves születésnapon Böszörményi Zoltán azzal búcsúzott: a tizediken újra együtt, itt. És így lett. A Fészek Művészklub színházterme egykori és jelenlegi szerzőkkel, munkatársakkal, barátokkal telt meg.
Az Irodalmi Jelen egy napilap, a Nyugati Jelen „fiatalabb testvéreként” született tíz évvel ezelőtt, s a kezdeti szakaszban Hudy Árpádot, a folyóirat jelenlegi olvasószerkesztőjét kérte meg Böszörményi Zoltán a lap ügyeinek dirigálására, mielőtt ő maga vette át ezt a feladatkört – emlékezett vissza a főszerkesztő köszöntőjében az első lépésekre, de a múltra, az elődökre is. „Irodalomtörténetünk során két alkalommal indult irodalmi lap Aradon. Ez a múlt században, a két világháború között történt. Az első a Franyó Zoltán szerkesztésében 1924-ben megjelent havilap, a Genius, majd utóda, az 1925-ben három alkalommal kiadott Új Genius. Ezt követte a Szántó György szerkesztette Periszkop, mely 1925-ben négy, 1926-ban pedig egyetlen számot élt meg. Időben, legalábbis,az Irodalmi Jelen minden eddigi statisztikát megdöntött. Az eljövendő generációk majd megállapítják, volt-e, s ha igen, milyen szerepe a magyar irodalomban.”
A tízéves születésnap fordulópontot is hozott a folyóirat életében: online változata mellett újra megjelenik nyomtatásban is: a szeptemberi lapszámot a meghívottak magukhoz is vehették a Fészek Művészklubba érkezve.
Miután megköszönte minden volt és jelenlegi munkatársnak a közreműködést, Böszörményi Zoltán egy tréfás, közismert anekdotával írta le a magyar irodalom jelenlegi helyzetét, amelyben a folyóirat-szerkesztés, az irodalom maga az abszurdum: kicsit olyan, mint amikor a bolond úgy jut az orvosa által elé tett feladvány végeredményére, hogy kivonja egymásból a másik két bolond eredményét: a 27-ből a csütörtököt, s lesz belőle kilenc. A kortárs magyar irodalomban „(…) nem történik semmi. Azaz mégis történik. Csend van. Vihar előtti csend” – összegezte keményen, mégis humorral a főszerkesztő, de hogy mindjárt cáfolata is szülessen a szavainak, a színpad a verseké és a prózáé lett, ahol az elhangzó szövegek meg is történtek – a Radikális Szabadidőszínház előadásában.
A műveket Boldog Zoltán, Weiner Sennyey Tibor, valamint a színtársulat rendezője, Formanek Csaba válogatta az elmúlt évek során az Irodalmi Jelenben megjelent versekből és prózákból. A társulat néhány tagja már ismerős lehetett korábbról, A nagy eretnek című kötet bemutatójáról; az akkori „kamarazenakar” azonban most kibővült, és „szimfonikus” hangzásban szólaltatta meg a költők-írók műveit. Formanekék előadásai valóban zenei hatásúak: hol valós hangszeres támogatással csendülnek fel a művek, hol az ének és a próza közös mezsgyéjén játszva nyúlnak vissza a líra ősi hangzásának gyökereihez, és alkotnak a hangokból versengő-harmonizáló-felelgető „szókórust”.
Az életre keltett művek között volt monológszerű életkép (Boldog Zoltán: Balsors, ahogy szirmot tép), zenében újjászülető líra (Jónás Tamás: Vendetta), katartikus pillanat (Faludy György: Fehér egerek), kacagtatóan dramatizált vallomás (Jász Attila: Tíz tétova tanács egy Szerkesztőtől), klasszikussá lett kortárs (Kányádi Sándor: Fekete-piros Havas Judit előadóművész tolmácsolásában), vagy élő versfolyó (Tóth Krisztina: Hangok folyója). És megszólaltak még Böszörményi Zoltán, Jancsó Noémi, Papp Attila Zsolt, Szálinger Balázs, Tóth Erzsébet, Vasadi Péter, Weiner Sennyey Tibor, Zalán Tibor sorai – a megszokotthoz képest radikálisan másként, a Radikálisoktól.
Az étteremben két meglepetés is hozzájárult a születésnap fénypontjához: Csernik Szende mesemondó Sepsiszentgyörgyről védjeggyé lett kalapjában, bábokkal, jelmezekkel, s nem utolsó sorban végtelen kásahegy-imitációval felszerelkezve szórakoztatta az egybegyűlteket, akiket „be is fogott” egy kis szereplésre (bár ebben inkább a jelenlévő hivatásos színészek voltak aktívabbak). Szende hangja korántsem szende: mikrofon nélkül is vígan bekiabálta az egész termet, és nem feledkezett el mesemondó kolléganőjének, Hargitai Ildikónak a megemlítéséről sem, aki csak azért nem szórakoztatta pajzán meséivel a közönséget, mert azt legfeljebb éjjel 11 után tehette volna. Mint a rövid szünetben elmesélték, Csernik Szendére még a Művészetek Völgyében bukkant rá Boldog Zoltán, s a közös pálinkázásuknak köszönhettük, hogy Szende immár vendég lehetett a születésnapon.
Hasonló, szintén Völgy-béli szerencsés találkozás eredménye volt a MeloDisztik együttes koncertje is az ünnepség záróakkordjaként: Szabó Krisztina és Turchányi Dániel duója francia és magyar sanzonokkal adta meg a hangulatot az asztalok körüli beszélgetéshez. Az előtérben szivar- és cigarettafüst illata keveredett, az étteremben vörösbor mellett folyt a szó, a háttérben Edit Piaf-dalok szóltak, az Irodalmi Jelen pedig elmúlt tízéves, végleg átlépve nem csak az irodalmi, de az emberi lépték szerinti zsenge kort is, egy még érettebb, felnőttebb évtizedet kezdve meg.
Laik Eszter. Nyugati Jelen (Arad)

Az aradi magyar sajtó kiemelkedő egyéniségeire emlékezve
Köszönet azoknak, akik halhatatlanná tették a várost
Arad – A Magyar Nyelv Napján, november 13-án, kedden 17 órától Az aradi magyar sajtó kiemelkedő egyéniségei címmel tartott előadást Puskel Péter a Jelen Ház nagytermében. Mielőtt tömör betekintést nyerhettünk az aradi magyar sajtó történetébe, történelmébe, Bognár Levente alpolgármester üdvözölte a részvevőket.
„Nagy örömmel vagyok partner ennek a rendezvénynek a létrejöttében, ugyanis nem mindegy, hogy mit tudunk múltunkról, jelenünkről. A jövő generációja arra épül/épít, amit valaki mindig a jelenben megír, ami majd idővel múlttá válik. Köszönet és elismerés illeti azokat, akik írásaikkal halhatatlanná tették a várost, a magyar nyelvet, a kultúrát Aradon.”
Puskel Péter beszélt az első világháború előtti aradi sajtó történetéről, megemlítve a három korabeli rangos lapot – Alföld, Arad és Vidéke, Aradi Közlöny –, melyeknek olyan neves munkatársai voltak, mint: Tiszti Lajos, Iványi Ödön, Reviczky Gyula, Gárdonyi Géza, Stauber József. Szóba került a Függetlenség néven megjelent lap, melyhez dr. Krenner Miklós egyik legjelesebb erdélyi publicista neve is fűződik. Az 1917-ben alapított Aradi Hírlap 1923-tól Erdélyi Hírlap néven jelent meg, majd 1936-tól megszűnéséig (1940) Hírlapra változtatták nevét. E napilap kapcsán említésre került Károly Sándor és Franyó Zoltán neve. Utóbbi létrehozta a romániai magyar avantgárd-törekvések kibontakozásában jelentős szerepet játszó Genius, majd az Új Genius folyóiratot. Ha már folyóirat, akkor Periszkop, mely a romániai magyar avantgárd első magyar irodalmi és művészeti szemléje és Szántó György szerkesztésében jelent meg Aradon 1925–26-ban.
Idő hiányában nem került felsorolásra minden kiemelkedő sajtóegyéniség, akiknek neve valamilyen módon Aradhoz kötődik.
Az előadás után a Jelen kávézóba vonultak a részvevők, ahol a sajtó nagyjainak emléket állító kiállítást nézhették meg. A kiállítás anyaga Olasz Pálnak köszönhető, aki a két világháború között az aradi Városi Színház egyik legismertebb színésze volt. Barátairól – és nem csak – előszeretettel készített karikatúrákat, mondhatni szerencsére, hiszen másként nem rendelkeznénk az egykori aradi magyar sajtó kiemelkedő egyéniségeinek portréival.
A Jelen kávézóban Puskel Péter mesélt még a kiállított fotókon lévő egyéniségekről, akiket előző előadásán nem említett: Pilisi Géza, Olosz Lajos, dr. Vörös László, Farkas Ferenc Frigyes stb.
A kiállítás – akárcsak a megemlékező előadás – Arad Municípium Polgármesteri Hivatalának támogatásával jött létre, és megtekinthető november 13.–december 13. között a Jelen kávézóban.
Nyugati Jelen (Arad)

Temesvári beszélgetés Böszörményi Zoltánnal
„Sajnálom, hogy nem tudtunk többet tenni a temesvári magyarságért”
A temesvári Szórvány Alapítvány Baráti esték sorozatának idei első vendége Böszörményi Zoltán költő, író, az Irodalmi Jelen főszerkesztője volt. Az Új Ezredév Református Központban péntek este megtartott, nagy érdeklődést kiváltó beszélgetést dr. Bodó Barna egyetemi tanár, a Szórvány Alapítvány elnöke moderálta.
A bensőséges hangulatú, egy pohár bor mellett lefolytatott beszélgetés során megpróbáltatásokkal teli gyerek- és ifjúkoráról, a Kolozsvári Balettintézetben eltöltött éveiről, a kommunista börtönből való szökéséről és lágerélményeiről, torontói egyetemi tanulmányairól és rádiós tapasztalatairól vallott Böszörményi Zoltán. A beszélgetés során azt is megtudtuk, hogy Böszörményi Zoltán a szerencsés véletleneknek és a külföldről Romániába importált lámpatesteknek köszönheti, hogy sikeres üzletember, majd gyártulajdonos lett belőle, mielőtt végleg az irodalomnak szentelte volna az életét.
Az aradi magyar napilap megvásárlásáról, a Nyugati Jelen regionális napilap születéséről Böszörményi Zoltán elmondta: „Akkoriban rendelkezésemre állt az a pénzösszeg, hogy egy csődbe ment lapot megvásárolhassak, és továbbvihessem a magyar sajtót a szórványban. Ez nagy kihívás volt, másrészt úgy érzem, hogy szükség is volt erre, mert napilap nem lett volna ebben a régióban, kivéve talán Temesvárt, mert itt azért volt napilap, de nem volt, aki azt a lapot megmentette volna. Sajnálom, hogy nem tudtunk többet tenni a temesvári magyarságért, mert a Nyugati Jelennel, ezzel a regionális napilappal nagy ellenállásba ütköztünk, tulajdonképpen nem tudtunk betörni Temesvárra, pedig az első években olyan jól dolgozott a csapat, hogy ezer előfizetőnk is volt! Aztán lemorzsolódott minden, én elvesztettem a gyáraimat, megszűnt a háttér, ez is hozzájárult ahhoz, hogy már nem azzal az energiával, nem azzal a meggyőződéssel, nem azzal a lelkesedéssel és nem azzal a pénzmennyiséggel támogattam a magyar sajtót.”
Töretlen sikertörténet azonban a 2001-ben útjára indított Irodalmi Jelen független irodalmi újságé, amely a Nyugati Jelen havi mellékleteként indult és ma online újságként, nyomtatott folyóiratként és nyolcoldalas havi újságmelléklet formájában is megjelenik. „Másfél évtized alatt több mint 2700 szerző közölt az Irodalmi Jelenben, köztük Esterházy Péter és sokan mások, nem tudom, hogy ez sok vagy kevés – mondta Böszörményi Zoltán, az irodalmi újság főszerkesztője. – Úgy érzem, hogy abban, hogy egy Aradon alapított irodalmi lap mindezt véghezvihesse, abban semmiféle szenzáció nincs. Mi ugyanazt éltük meg, mint Nagy Dániel, aki a Periszkopot szerkesztette Aradon a két világháború között, vagy Franyó Zoltán, aki a Geniust és az Új Geniust adta ki. Az volt a szerencsénk, hogy az én pénzem nem fogyott el, és tovább tudtuk vinni az Irodalmi Jelent, ez a 15 év bizonyítja, hogy még mindig itt vagyunk.”
Dr. Bodó Barna felkérésére Böszörményi Zoltán novellákat, verseket olvasott fel a beszélgetésre magával hozott saját köteteiből, majd Eszteró István temesvári költő „provokálására” felolvasta „Soha véget nem érő szeretkezés” című versét is, amely nem kis meglepetésre valójában a mindent átható korrupcióról szól. A Baráti esték jeles vendége azt is bevallotta: bár az utóbbi két évtized alatt nyolc verseskötetet, három regényt és két novelláskötetet írt, mindezt kevesli és úgy érzi, hogy irodalmi pályáját megtörte az 1981 és 1999 között eltelt sok év, amikor üzleti és más tevékenységei annyira lekötötték, hogy nem volt ideje alkotni. „Egész másként indult költői pályám 1979-ben és 1981-ben megjelent első versesköteteimmel, és másként folytattam a 2000-re évek elején” mondta Böszörményi Zoltán, aki szerint az elveszített 20-30 év bepótolhatatlan.
A sikeres temesvári rendezvény végén Böszörményi Zoltán megajándékozta a temesvári olvasókat néhány kötetével, amelyeket dedikált is az érdeklődőknek. Az esemény sikeréhez és a jó hangulathoz ezúttal is hozzájárultak a Tamás Péter tiszteletbeli konzul által biztosított kiváló magyar borok.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)