Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Udvarhelyi Média Kft.
6 tétel
2013. december 20.
Közpénzből alapít lapot Székelyudvarhely polgármestere
A néppárti és polgári párti tanácsosok felháborodása közepette önkormányzati tulajdonban lévő napilap létrehozásáról döntött csütörtöki ülésén a székelyudvarhelyi tanács.
A Bunta Levente RMDSZ-es polgármester által láttamozott határozattervezetet csak a szövetség képviselői szavazták meg, miután a két ellenzéki frakció tagjai tiltakozásképpen kivonultak a teremből. Egyébként a médiavállalkozás elindításáról az elöljáró távollétében folyt parázs vita, Bunta Levente ugyanis immár sokadszor nem vett részt a tanácsülésen, amit többen szóvá is tettek.
A határozat értelmében 300 ezer lejes törzstőkével megalakul az önkormányzat napilapjának kiadásáért és terjesztéséért felelős Udvarhelyi Média Kft. A cég ügyvezetésével a polgármester Farkas György városmenedzsert bízta meg, a társaság tevékenységi körébe tartozik ugyanakkor a könyvforgalmazás, a honlapkészítés, a közvélemény-kutatás készítése és a hirdetészszervezés is.
Miközben a tervek szerint az újságot a Hargita megyei önkormányzat tulajdonában lévő Hargita Népe székelyudvarhelyi kiadásából fejlesztenék napilappá, a kezdeményezésről az EMNP-ben és az MPP-ben, de szakmai körökben is úgy vélekednek, hogy egyértelműen politikai érdekeknek kívánják alávetni. Bunta Levente a napokban „közérdekűnek és mértéktartónak” nevezte a leendő napilapot, amely szerinte azáltal is a közösség érdekeit fogja szolgálni, hogy versenyhelyzetet teremt a jelenlegi médiapiacon. Holott a csütörtöki tanácsülésen is elhangzott: a médiavállalkozás ésszerűtlen lépés egy önkormányzat részéről, amelynek különben sem feladata szerepet vállalni, egyensúlyt teremteni az amúgy is telített sajtóprérin.
Az ellenzéki tanácsosok egybehangzó véleménye szerint a szándék nyilvánvalóan az, hogy közpénzből működtessen pártlapot az RMDSZ-es irányítású városvezetés. Különben a csütörtöki ülésen a többséget alkotó RMDSZ-frakció megszavazta azt is, hogy 2014-ben tíz százalékkal emelkedik a terület- és ingatlanadó a városban. A nemmel voksoló ellenzéki tanácsosok szerint az adóemelésből remélt 310 ezer lejt azáltal lehetett volna előteremteni, ha a polgármester eltekint a lapalapítástól.
Krónika (Kolozsvár)
2013. december 21.
Farkas György megszünteti a diktatúrát
Képes-e politikai szempontból objektív lapot grundolni az, aki a kényes kérdésre azt válaszolja: ez politikai téma, ne menjünk bele? Kiderül.
Tehetetlenségükben felálltak, és tiltakozásul kivonultak az ellenzéki tanácsosok, amikor a polgármesteri hivatal által indítani kívánt napilap kérdése került sorra a csütörtöki tanácsülésen. A teremben többségi RMDSZ-es képviselők viszont maradtak, és egyöntetűen megszavazták, kész üzleti terv nélkül, a napilap létrehozásáról szóló határozattervezetet. Az ülés után Farkas György városmenedzsert, az induló médiaorgánum ügyvezetőjét kérdeztük.
Udvarhelyen több sajtóorgánum is működik, többféle felületen. Mivel indokolja, hogy a polgármesteri hivatal az adófizetők pénzén saját napilapot szándékozik működtetni?
A környékbeli polgármesterek találkozóin több alkalommal is megfogalmazódott az az ötlet, hogy jó lenne létrehozni egy helyi lapot, ami az udvarhelyszékieké. Amikor az idei év (2013) költségvetését tárgyalták, akkor már Székelyudvarhely önkormányzata ennek a költségét előtervezte.
Most október elején volt egy újabb polgármester találkozó, amikor a Hargita Népe helyzetéről is beszéltek, és akkor elhangzott, hogy jó lenne egy napilapot elindítani, hármas pillérrel: Székelyudvarhely önkormányzata, a Megyei Önkormányzat és az udvarhelyszéki vidéki önkormányzatok partnerségében. Mi az első lépést megtettük, jövő év folyamán a részletek fognak tisztázódni.
Az rendben van, hogy megfogalmazódott a napilap szükségessége, de mi volt, vagy mik voltak azok az okok, ami vagy amelyek miatt megfogalmazódott?
A fórumokon nem voltam jelen, viszont az az információ, ami eljutott hozzám az, hogy tulajdonképpen az objektív média nincs jelen Udvarhelyen, Udvarhelyszéken.
Valamilyen szinten mindegyik egy politikailag érdekelt személyhez, vagy valamelyik pártnak az alapítványához tartozik, esetleg valamelyik politikai tömörülésnek a közeli története. Ezért döntöttek így, hogy akkor ez egy önkormányzatai lap lesz, ami objektíven tudja tájékoztatni az embereket az udvarhelyszéki fejleményekről.
Konkrét példa az objektivitás szükséglete kapcsán: az adó emelésével kapcsolatban, nem jut el az adófizetőkhöz, hogy az ingatlanadók emelkedése összességében nem fogja meghaladni a havi 1 lejt családtagonként és ennek is közel fele inflációkövetés.
Mitől lesz ez a lap objektív? Ki dönti el, hogy milyen irányelvek mentén működjön, milyen szűrőn megy át, hogy valóban objektív lap legyen?
Ebben a határozatban az szerepel, hogy a tanács felhatalmazza a polgármestert az apparátusán keresztül, hogy készítsen ennek az újonnan létrehozandó cégnek egy üzleti tervet is. Ebben az üzleti tervben ezek a pontok is le lesznek szögezve valamilyen szinten.
Kezdve attól, hogy milyen példányszámban jelenik meg, egészen odáig, hogy a jelen piaci helyzetben ez hogyan tud majd működni. Nem hiszem, hogy attól kellene tartani, hogy a polgármester vagy a tanács meg fogja mondani, hogy most ez vagy az jelenjen meg. Lesz egy főszerkesztő, lesz egy csapat, aki az információt fogja szolgálni és ügyelni, a realitás talaján maradva.
A kérdés továbbra is érvényes: mitől lesz objektív a lap?
Szerintem pont ez a garancia, hogy önkormányzati kézben van, mert ha politikai kézben volna, vagy valamelyik párt alapítványa, egyesülete működtetné, akkor sokkal nehezebben lehetne kézben tartani.
Ha megnézzük, akkor Udvarhelyszéken nem csak RMDSZ-es önkormányzatok vannak. Én azt mondom, hogy azt fogjuk tudni garantálni, hogy egy objektív lapot hozunk létre, ami a mindenkori önkormányzatok tulajdonába fog tartozni politikai színezettől függetlenül, és a mindenkori önkormányzatokat a szavazók választják meg.
De így mindig az éppen hatalmon levő többségi önkormányzati képviselők lelkiismeretére van bízva az objektivitás, és azt most is láthatjuk, hogy miként szavazódnak meg a napirendi pontok.
Ez politikai téma, ne menjünk bele. A hatalmon lévők felhatalmazást kapnak, hogy végezzék a dolgukat. Innen kezdve a lakosságnak joga van tudni, hogy mi történik, a hatalmon lévőnek meg kötelessége pontosan tájékoztatni a lakosságot.
A polgármester és apparátusa által kidolgozott üzleti tervet és működési irányelveket kinek kell elfogadnia? Napirendi pontként szavazza majd meg az önkormányzat?
Szerintem ez egyeztetve lesz a többi vidéki polgármesterrel, és annak függvényében fogják ezt életbe léptetni.
Jakab Attila, EMNP-és tanácsos a szerdai sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy egy demokratikus berendezésű államban a média ötödik hatalmi ágként van jelen. Szerinte azzal, hogy Bunta Levente polgármester ezt is az irányítása alá akarja vonni, egyfajta udvarhelyi diktatúrát hoz létre.
Én azt mondanám, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt vagy a Magyar Polgári Párt uralták vagy uralják jelenleg a diktatúrát, és nekik ezzel van problémájuk. Én azt mondom, ha megnézzük a jelenlegi napilapokat, akkor az egymagában diktatúrát jelent.
Egy másik lap megjelenése pont a diktatúrának a megszüntetését fogja szolgálni. Ha viszont a Polgári Párt is a választás szabadságáról beszél, akkor innentől kezdve a választás szabadságát is megteremtjük úgy, hogy nem szélesítjük, hanem színesítjük a napilapok palettáját.
Az új napilap mennyire hivatott a kezdetben Dolgainknak nevezett, most Székelyudvarhely címen terjesztett havilapot kiváltani, fejleszteni?
Nem, a kettőt nem kell összekeverni, mert az tulajdonképpen a Polgármesteri Hivatalnak mint végrehajtó szervnek a tájékoztató kiadványa. A napilap a jelenlegi állás szerint a helyi önkormányzat tulajdona, de az elhangzottak alapján jövő évtől fognak csatlakozni a környékbeli önkormányzatok és a megyei tanács is ígéretet tett, hogy támogatja ennek a napilapnak a működését.
Többször szóba került ez a bizonyos 300 000 lej, ami az Udvarhelyi Média Kft. induló tőkéje és a most elfogadott adók és illetékek emeléséből befolyó összeg is 300 000 lej. Van összefüggés a kettő között?
Ez összetett dolog, de ugyanakkor egyszerű is, mert két külön költségvetési évről beszélünk. A 2013-as évi költségelfogadásnál hagyták jóvá, és foglalták bele az idei költségvetésbe ennek a létrehozandó kft.-nek a törzstőkéjét. Ekkor még adóemelésről nem esett szó, viszont a jelenlegi adóemelés, amiről döntöttünk a tanácsülésen, az a jövő évi költségvetést érinti. Két különböző évi költségvetésről beszélünk, a két összegnek semmi köze egymáshoz.
Mennyire elegendő ez a kezdő törzstőke?
Hogy mennyibe kerül a lap éves költségvetése, csak akkor fogjuk tudni biztosan, ha elkészült az üzleti terv. Az biztos, hogy ez a tőke nem lesz mindenre elégséges, de erről egyelőre nem tudok többet mondani.
Az adóból befolyó újabb 300 000 lej a folytatást biztosítja?
Nem, nem kell a kettőt összemosni. Ez az indulási tőke a jövő évi, 2014-es működéshez fog hozzájárulni, amit a 2013-as költségvetési tervben szavaztak meg, ahogy azt már említettem. Az adók emeléséből származó összeg viszont a jövő évi költségvetésben fog bevételt jelenteni, amiről majd később döntenek, hiszen az elkezdett beruházásokat folytatni kell és újakat elindítani. Sorolhatnám itt a pályázatok önrészének biztosítását, a civil szervezetek pályáztatását, a birkózó termet, a szombatfalvi ravatalozót, Farcádi utcát, Templom utcát, újabb körforgalmak kialakítását, stb.
Az üzleti terv milyen fázisban van?
Ezzel kapcsolatosan nem tudok nyilatkozni, mert ennek a kidolgozása folyamatban van, mint ahogy a Hargita Népe Udvarhely átvétele is, aminek mikéntjét oly sokan kérdezik. Az üzleti terv részben attól függ majd, hogy milyen formában kerül átvételezésre a Hargita Népe Udvarhely és melyik periódusban. Ennek a részletei most vannak tárgyalás alatt, így korai lenne erről bármit is mondani.
Hogy kerül a Hargita Népe Udvarhely ebbe a projektbe?
Mivel a megyei tanácsnak is lesz hozzájárulása az újonnan induló napilaphoz, az a döntés született, hogy a Hargita Népe Udvarhely átalakulna, és annak a költségvetésének egy részét az új lap kapná meg. De ezek még nem konkrét tények, a tárgyalások jelenleg is tartanak.
Azt már lehet tudni, hogy mekkora példányszámban fog megjelenni? Ingyenes vagy fizetős lap lesz?
Amíg nincs meg az üzleti terv, lapszámról sem beszélhetünk, de szerintem fizetős lesz, mint minden más helyi napilap és az a cél, hogy a lehető leghamarabb önfenntartó legyen.
A cég tevékenységi köreinél több dolog is fel van sorolva, mint például a portálműködtetés, reklámozás, könyv- és magazin forgalmazás. Ezekkel is szeretne foglalkozni az Udvarhelyi Média Kft.?
Ezek szorosan kapcsolódnak és hozzájárulnak a lap kiadásához, tulajdonképpen a lap nyomtatott és webes felületének megjelentetéséhez szükséges feladatokat sorakoztattuk fel.
KAKASY BOTOND
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
2015. január 14.
Médiapuccs az önkormányzati napilap ellen?
Ugyanaz a csapat, ugyanaz a tartalom, mint az Udvarhelyben, mégis más újság a nemrég megjelent mihir.ro. Titokzatosságok az udvarhelyi médiában.
Az új év egy új hírportált is hozott az udvarhelyieknek. Január 5-én este volt először nyilvánosan is olvasható a mihir.ro. Az új portálon az Udvarhelyi Média Kft. által közpénzen kiadott Udvarhely napilap újságíróinak írásai olvashatóak, és a visszamenőleg feltöltött szövegek is sokban megegyeznek a napilap archív anyagával. A friss hírek esetében pedig gyakran észlelhető, hogy az aznapi vagy következő napi újság tartalmát láthatjuk webre szerkesztett formában.
Köztudott, hogy a nyomtatott napilap online változata készülőben van – valószínűleg udvarhely.ma webcímen, hiszen az újságírók e-mail címe a Hargita Népétől való adminisztratív elszakadás után erre a domainre változott. A fentiek miatt sokan feltételezhették, hogy az új portál és az Udvarhely tulajdonosi köre megegyezik.
Ugyanaz, csak más a gazda
A két újság tartalmának és munkaközösségének hasonlósága miatt először fel sem tűnt, hogy a weboldalon sehol nincs feltüntetve az Udvarhelyi Média Kft., illetve semmilyen kötődés nem utal a nyomtatott lapra. Kiderült, hogy a két média terméknek nincs is anyagi vagy jogi kapcsolata.
Jakab Árpád az Udvarhely napilap főszerkesztője, aki egyben a mihir.ro egyik szerkesztője – a portál impresszumában jelenleg nincs feltüntetve főszerkesztő – kérdéseinkre csak szűkszavúan válaszolt, azzal az indokkal, hogy hamarosan sajtótájékoztatót tartanak munkatársaival közösen, ugyanis az új portált közösen indították az újságírók magántőkéből finanszírozva azt.
Kérdésünkre, hogy akkor mi lesz az Udvarhely napilap online változatával, azt a választ kaptuk, hogy készül, és egymástól függetlenül működnek majd.
Egy szerkesztőségben a konkurenciával
Arról, hogy két konkurens hírportál miként tud ugyanazzal a stábbal működni, az Udvarhelyi Média Kft. menedzserét, az Udvarhely Napilap felelős kiadóját, Farkas György városmenedzsert kérdeztük.
Farkas György elmondta, jelenleg csak magánvéleménye van a kialakult helyzetről, ő is már csak akkor értesült az új portálról, amikor az publikussá vált, és nem tud többet róla. Azt Farkas is megerősítette, hogy nem áll kapcsolatban egymással a két médiatermék.
Kíváncsiak lettünk volna, hogy mi a kiadó álláspontja azzal kapcsolatban, hogy a csapatuk saját, induló hírportáljuknak állított konkurenciát, vagy miként véleményezik, hogy egy közpénzen működtetett szerkesztőség kihasználja annak infrastruktúráját magánvállalkozás céljára, de Farkasnak az ügyben még nincs hivatalos álláspontja.
Mint elmondta, már részben beszéltek erről a polgármesterrel és lesz ennek folytatása, de most nem kíván részletekbe menni. Farkas azt ígérte, hamarosan meg lesznek a következményei ennek a folyamatnak, de nem hajlandó kérdéseinkre válaszolni. Elmondása szerint hivatalos álláspontja az Udvarhelyi Média Kft.-nek várhatóan a jövő héten lesz az ügyben.
Egyébként Jakab Árpád kérésére a részlétesebb kérdéseinket a mihir.ro csapatához még kedden délután írásban elküldtük, de válasz azóta sem érkezett.
KAKASY BOTOND
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
2016. január 28.
Kifogásolják a Bunta-féle lap tőkeemelését
Nem ért egyet a Magyar Polgári Párt (MPP) székelyudvarhelyi frakciója azzal, hogy a város idei éves költségvetésébe belefoglalnák az Udvarhelyi Média Kft., illetve az Urbana Rt. törzstőkéjének emelését. Azt is kifogásolják, hogy helytelenül csoportosították a pénzeket, több beruházásra nem különítenek el elegendő összeget a kivitelezéshez.
Udvarhely idén nagyjából 92,5 millió lejes költségvetésből gazdálkodhat, ehhez még hozzáadódik a több év alatt megspórolt közel 10 millió lej – ismertette Orbán Balázs MPP-s tanácsos. Mint mondta, ezeket különböző beruházásokra fordítaná a város, ami nem is baj, viszont az már igen, hogy az összeget az önkormányzati képviselők jóváhagyta projekteken spóroltak meg, amelyeket vagy nem fejeztek be, vagy el sem kezdtek. „Ez azt jelenti, hogy az adófizetők pénze nem kerül időben oda, ahová kellene” – fogalmazott Orbán.
A tartalékolt pénzből folytatják egyebek mellett a Haberstumpf-villa modernizálását, de az Urbana Rt. beruházásaira is ebből költenek. Orbán azt is kifogásolta, hogy nem követhető az utcák és járdák modernizálása: nem tudni hol és mit hajtottak végre eddig, csak az öszszeget, amennyibe került. Egy másik problémának azt látta, hogy konkrét megvalósítások csak ritkán történnek, hiszen rendszerint nincs elegendő pénz elkülönítve a kivitelezésre. Az MPP egyébként több módosító javaslatot is előterjesztett a költségvetési tervekhez, ám ezeket nem fogadták el.
Az MPP-frakció az Udvarhely napilapot működtető Udvarhelyi Média Kft. törzstőkéjének 250 ezer lejes emelését sem támogatja, ahogyan az Urbana Rt. esetében sem értenek egyet a 300 ezer lejes tőkésítéssel. A keddi szakbizottsági ülésen egyébként az RMDSZ-frakció tagjai közül Géczi Levente és Berde Zoltán is hasonló véleményen volt. Az is felmerült, hogy törvénytelen lenne a napi működés fedezése érdekében emelni a vállalatok törzstőkéjét. Az említett határozattervezeteket így visszavonták a napirendi pontok közül.
Székelyudvarhely 2016-os büdzsétervezetét Arros Orsolya közgazdász, az RMDSZ lehetséges polgármesterjelöltje is bírálta. „Én egy titkos költségvetésről tudok beszélni, hiszen nem volt sem konzultáció, sem tájékoztatás. Felháborító, ezen sürgősen változtatni kell” – fogalmazott az RMDSZ Udvarhelyszéki Nőszervezetének elnöke, aki szerint „bűn” költségvetést tervezni szakemberek bevonása nélkül.
Mint rámutatott, a városvezetés többet költene az Udvarhely napilap működtetésére, mint például közbiztonságra, a helyi rendőrségnek szánt befektetésekre ugyanis 210 ezer lejt, míg a polgármesteri hivatal lapjának fenntartására pedig 250 ezer lejt irányoztak elő. A költségvetés-tervezetet egyébként mai ülésén tárgyalja a helyi tanács.
Fülöp-Székely Botond. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 28.
Gödörben a napilap – és a zene is
Nem értett egyet a székelyudvarhelyi városatyák többsége a csütörtöki képviselő-testületi ülésen azzal, hogy újabb törzstőkeemelést hagyjanak jóvá az önkormányzat által működtetett Udvarhelyi Média Kft. javára. Ezúttal az ellenzékiek mellett RMDSZ-es képviselők is támogatták a vonatkozó határozattervezet visszavonását.
Az Udvarhely napilapot kiadó Udvarhelyi Média Kft. 22 embernek ad munkát, illetve a „mindenkori városvezetés előnyére válik, ha van egy média”, amelyet magáénak tudhat az önkormányzat – indokolta az igazgató, hogy miért is lenne fontos újabb összeghez jutnia a lapnak. Molnos Zoltán bemutatta a cég pénzügyi beszámolóját is, melyből kiderült, tavaly 512 ezer lejes, egy évvel korábban pedig 326 ezer lejes veszteséget termelt. A veszteség növekedését a fejlesztésekkel indokolta, külön megemlítve, hogy honlapot hoztak létre. Állítása szerint portáljuknak napi 5000 körüli a látogatottsága, kiadványukból pedig naponta 1000-et nyomtatnak, amiből 300–800-at adnak el. A kft.-t két hónapja vezető igazgató elmondta, a költségek csökkentésén dolgozik, például az újság nyomtatását Sepsiszentgyörgyről Udvarhelyre helyezné át, megspórolva a szállítási költségeket
Az ellenzékeiket azonban nem győzték meg a felsorakoztatott érvek, sőt Géczi Levente, az RMDSZ-frakció tagja egyenesen jogszerűtlennek tartotta a törzstőkeemelést, egy másik szövetségi képviselő Berde Zoltán, pedig a veszteségek miatt fejezte ki aggályait. Gálfi Árpád MPP-frakcióvezető azt kérte számon, hogy az ígéretekkel ellentétben miért nem szálltak be tőkével az udvarhelyszéki önkormányzatok a napilap működtetésébe. Erre eddig csak az udvarhelyi önkormányzat fordított pénzt többszöri, összesen 800 ezer lej értékű törzstőkeemelés révén – hangzott el az ülésen.
Noha az RMDSZ-frakció többsége végül támogatta az Udvarhelyi Média kft. törzstőkéjének 250 ezer lejes emelését, két tagjuk – Berde Zoltán és Géczi Levente – nem értett egyet ezzel, ahogyan az ellenzékiek sem. A szavazáson a városatyák közül kilencen a határozattervezet mellett voksoltak, négyen ellene, illetve hatan tartózkodtak, így elvetették a napirendi pontot. A kft. törzstőkéjére szánt összeget a volt Stúdió Mozi előtti tér rendezésére csoportosították át, ahol a Zenegödör című projektet valósítanák meg.
Fülöp-Székely Botond. Székelyhon.ro
2017. december 30.
Udvarhelyszék 2017-es krónikája
Év végi összeállításunkban az elmúlt tizenkét hónap fontosabb udvarhelyszéki történéseit elevenítjük fel. Válogatásunkban ugyanakkor felidézzük azokat a riportjainkat is, amelyekben egyedi sorsokat, különleges vagy különös történeteket mutattunk be 2017-ben.
Január
2017 első napjaiban egy homoródalmási idős asszony meggyilkolásáról számoltunk be. Az eset arra ösztönözte a helybélieket, hogy polgárőrséget szervezzenek.
Eztán írtunk arról a tizenhat éves diáklányról, akit éjjel, mínusz tizenöt fokos hidegben tettek utcára, ugyanis nem tartotta be a székelyudvarhelyi Református Diákotthon belső rendszabályzatát. A diákok és szülők a bentlakás igazgatójának túlkapásaira és visszaéléseire panaszkodtak.
Januárban a kerekerdői 385-ös számú Hunyadi János-zászlóaljnál szolgáló katonák kaszárnyájában jártunk, arról írtunk, miként telik egy tüzér napja.
Február
A nagyvárosokhoz képest megkésve és jóval kisebb számban tüntettek februárban Udvarhely központjában a közkegyelmi törvénytervezet és a Btk. kormányrendelettel való módosítása ellen.
Cikkeztünk arról is, hogy a számvevőszéki vizsgálatból kiderült: valakinek vissza kell fizetni az előző városvezetés által működtetett Udvarhelyi Média Kft.-be pumpált közpénzt és az így generált veszteséget. A megszaporodott kátyúkról szintén februárban írtunk, akkor a városháza képviselői az idő enyhülését várták, hogy elkezdjék a javításokat.
Március
Márciusban cikkeztünk a vidéki tengelytörő úthálózatról, amelyre folyamatosan panaszkodtak az udvarhelyszékiek. Gondot viszont nemcsak a kátyúk és a sáros utak okoztak, hanem a medvék is: jószágokat öltek, és házakba is betörtek. Riportot készítettünk az udvarhelyi Máthé András barkácsszaki saját építésű, Moszkitó nevű helikopteréről, és beszámoltunk arról, hogy a Matrica Rt. vállalatnál hónapokat késtek a bérek, akkor a főrészvényes kérésére átszervezést terveztek.
Összeállítást készítettünk a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők vagyonáról 2016-os nyilatkozataik alapján, kiderült, hogy legtöbbjüknek nem kell nélkülözniük, legjobban Derzsi László és Orbán Árpád keresett 2015-ben.
Április
Udvarhelyen üléseztek a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok, a közgyűlésről hiányoztak az udvarhelyi románok, Dan Tanasă pedig felháborodott, mert a gyűlésen jelen lévők közül sokan „funkcióval rendelkeznek”, de „nem csinálnak semmit”.
Árpilisban döntöttek arról, hogy a lakótelepekről „kiseprik” a céges autókat. Stábunk a zeteváraljai víztározó alagútjába is eljutott, a zsiliprendszert és az üzemi részleget is megmutattuk olvasóinknak
Az SZKC irányítójával, Goran Kuzmanoszkival és családjával interjúztunk, akik elmondták, hogy Udvarhely a második otthonuk.
Május
Székelyudvarhelyen is lakáshiány van, még drágán is nehéz vásárolni – derült ki májusi összeállításunkból. Arról is cikkeztünk, hogy gumilövedékes és éles lőszers pisztolyokat vásárolt az udvarhelyi helyi rendőrség.
Helyszínre mentünk a májusi esőzések alatt, amikor utakat mosott el és portákra is betört a víz. Homoródalmáson újabb agresszió történt: helyi fiatalt szúrt meg egy pásztor, gyújtogatással és rongálással folytatták.
Június
Folytatódtak a medvetámadások júniusban is, több településen a polgármesterek a túlszaporodott nagyvad-populációra panaszkodtak, és a kilövési keret megállapítását sürgették. Sajnos a sűrű esőzések is folytatódtak, portákat és mezőgazdasági területeket árasztott el a víz vidéken, Székelyudvarhelyen a vihar néhány óra alatt megbénította a forgalmat, fák dőltek ki.
Bögözben lámpákkal, csörömpöléssel, kiabálással és petárdázással igyekeztek elkergetni a medvéket, stábunk a vadászokkal közösen vadriasztáson is részt vett.
Július
Kanyaró- és szamárköhögés-járvány volt Betfalván és Székelyudvarhelyen, a kórház fertőzőosztályán tarthatatlan állapot alakult ki, több beteg kiszökött a kórtermek ablakán.
Botrány lett abból is, hogy az udvarhelyi taxisok között vannak, akik drágábban fuvaroznak a megengedettnél. Stábunk Szentegyháza határában több kilométeren át üldözte a helyi civilekkel együtt a fatolvajokat.
Augusztus
Tizenhét év után bezárt a G. Café kultúrkocsma, és kiderült, hogy a székelyudvarhelyi „Matricagyár” általános fizetésképtelenségi eljárást kérelmezett, azzal a szándékkal, hogy újraszervezzék és megmentsék a céget. A cirkuszi életről beszélgettünk a Székelyudvarhelyen állomásozó Gärtner Cirkusz porondmesterével, Ginóval.
Augusztus közepén váratlan hirtelenséggel zárták be a szejkefürdői strandot, és kerekasztal-megbeszélést tartottak a Madarasi Hargita tetején található kopjafák sorsáról. Riportot írtunk a homoródabásfalvi Kalo zenészcsalád tagjairól
Szeptember
Orkánerejű médiabotrányt generált szeptember elején az a videó, melyben egy román vásárlót – állítása szerint etnikai alapon – nem szolgáltak ki a székelyudvarhelyi Kaufland miccsezőjénél. Mint azonban kiderült, provokáció áldozatául esett az áruház kiszolgálónője. Ugyanakkor szemet szúrt a magyarellenes Dan Tanasă bloggernek az udvarhelyi polgármesteri hivatal épületére kitűzött székely zászló, valamint a város lobogója, ezért beperelte az önkormányzatot.
A negyvenéves táncházmozgalom alkalmából Székelyudvarhelyen rendezték meg szeptemberben az Erdélyi Táncháztalálkozót, ezrek ünnepeltek a jubileumon.
Október
Októberben stábunk a székelyudvarhelyi hajléktalanszállón töltött egy napot. Cikkeztünk továbbá a székelykeresztúri súlyosan fogyatékos gyermekek elhelyezőközpontjának helyzetéről, hiszen az intézmény nem kapott pénzt utolsó negyedévi működési költségeinek fedezésére, és csak adományokból étkeztették a gyerekeket. Rekordszámban, négyszázan futottak idén jótékony célokért a hatodik Fuss neki! adománygyűjtő rendezvényen.
Riportban számoltunk be a homoródkarácsonyfalvi Rókavárról, ahol megdöbbentő körülmények között él tizennyolc roma család.
November
Az interjúk és riportok hónapja volt november, beszélgettünk a farkaslaki Fancsali Norberttel, aki idén elkezdte tanulmányait a câmpinai Vasile Lascăr Rendőraltiszt-képzőn, valamint az udvarhelyi Biró Kingával, aki tíz dolláronként gyűjtötte össze pénzét, hogy eljusson Amerikába, a felvidéki Hégli Dusánnal pedig a kisebbségi lét táncban feldolgozandó feszengéseiről interjúztunk. Stábunk egy napot töltött el Miklósfalván egy védett házban, ahol a gyermekotthonokban nevelkedett, felnőtt értelmi fogyatékos fiatalok élettörténeteiket osztották meg.
December
A csíkszeredai fegyintézetbe is eljutottunk, börtönriportunk kitért az álomzárka titkaira, de arra is, hogy az elítéltek miként élik mindennapjaikat.
Megváltozott Udvarhelyen a Győzelem utca és a Függetlenség sugárút egy szakaszának forgalmi iránya, az újítást nehezen szokták meg a sofőrök. Elkerülhetetlenné vált a székelyudvarhelyi Matriţa Rt. bezárása: a részvénytársaság általános csődeljárást kért.
Önbíráskodásba fogott karácsony előtt néhány kecseti lakos, és traktorral rombolt le egy roma család által lakott házat.
Az év utolsó önkormányzati ülésén elfogadták Székelyudvarhely Általános Rendezési Tervét (PUG), amely közel tíz évig készült. Veres Réka / Székelyhon.ro