Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Turulmadár Ifjúsági Iroda (Sepsiszentgyörgy)
20 tétel
2008. május 20.
Május 17-én Sepsiszentgyörgyön első alkalommal szerveztek Turul Hagyományőrző Napot. Az árkosi múzeum anyagából kiállítást lehetett látogatni, népdalt tanultak, kézműves-foglalkozásokkal ismerkedtek meg, de volt gólyaláb-vetélkedő és táncház is Az eseménynek a Turlulmadár Ifjúsági Iroda adott otthont, a résztvevőket Kovács István unitárius lelkész köszöntötte. Furus Levente szervező elmondta: ezentúl minden évben megszervezik a rendezvényt, céljuk, hogy a gyerekek és az ifjak megismerkedjenek múltunkkal, kultúránkkal, a kézművesmesterségekkel. Nemes Előd, az EMI háromszéki vezetője szerint a három ifjúsági szervezet – a cserkészek, az Erdélyi Magyar Ifjak és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet ― közötti együttműködés is jobbá válik hasonló rendezvények következtében. /Farcádi Botond: Jókedvű ismerkedés (Turul Hagyományőrző Nap) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 20./
2009. február 7.
Újabb szervezetek csatlakoztak a történelmi magyar egyházak felhívásához, és jelezték részvételüket Sepsiszentgyörgyön február 8-án, vasárnap egy órára tervezett tiltakozó megmozduláson. A magyarság arányos képviseletéért szervezett nagygyűlést a Volt Politikai Foglyok Megyei Szövetsége és közel húsz ifjúsági szervezet is támogatja Háromszék minden részéről. A tüntetésen várhatóan Hargita megyeiek is részt vesznek.,,Mi, fiatalok sem maradhatunk közömbösek, jogunk és kötelességünk beleszólni szülőföldünk sorsába, abba, ahogyan minket kormányoznak” ― áll a tizennyolc ifjúsági szervezet által aláírt nyilatkozatban. Az aláírók hangsúlyozzák: a 75 százalékban magyarok lakta megyében az intézményvezetők háromnegyedének magyarnak kell lennie. A közös nyilatkozatot számos vidéki ifjúsági szervezet aláírta, így baróti, bölöni, barátosi, bükszádi, kovásznai, szentléleki, mikóújfalusi, illyefalvi, középajtai fiatalok is támogatják a nagygyűlést, a szentgyörgyi vagy megyei ― az Erdélyi Magyar Ifjak, a Háromszéki Ifjúsági Tanács, a Sepsiszentgyörgyi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, a Kovászna Megyei Diákönkormányzat, a Sepsiszentgyörgyi Magyar Diákszövetség, a Szentgyörgyi Ifjúsági Klub, a Turulmadár Ifjúsági Iroda, a Tone Troopers Ifjúsági Szervezet, a Junior Business Club ― szervezetek mellett. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Korodi Attila képviselő arra biztatja a Hargita megyei polgármestereket, vegyenek részt a sepsiszentgyörgyi nagygyűlésen. /Ott kell lennünk! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 7./
2009. június 2.
Hét végén tartották Sepsiszentgyörgyön a Turulmadár Hagyományőrző Napokat. Az előadást követően kisdiákok nemezeltek, gyöngyöt fűztek, bútorfestéssel kísérleteztek, a Turulmadár Ifjúsági Iroda szervezésében. Egy nappal korábban nagyobbakat próbáltak bevonni, csapatépítő, személyiségfejlesztő gyakorlatokkal és gitáresttel. /Mózes László: Csörögére csodálkozni. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 2./
2011. szeptember 26.
Mi, hol, mikor?
Megemlékezés és könyvbemutató Szárazajtán
A szárazajtai református templomban ma 11 órától megemlékeznek a magyarellenes vérengzésről, a Lármafa Kulturális és Sportegyesület átveszi a falunak odaítélt magyarországi Ex libris-díjat. A központban levő emlékmű koszorúzása után az Ajtai Abod Mihály Általános Iskolában bemutatják Benkő Levente történész, újságíró Szárazajtáról írt második, bővített könyvét.
Hitvilág A sepsiszentkirályi unitárius egyházközség október 2-án 11 órától ökumenikus istentisztelet keretében az öregek vasárnapját tartja. Erre az alkalomra hazavárják a faluból elszármazott 70 éveseket és idősebbeket vallásfelekezeti különbség nélkül. Részvételi szándékukat jelezzék a 0746 433 798-as telefonon. 20. országos konferencia
A sepsiszentgyörgyi Írisz házban (Gyöngyvirág utca 5. szám) tartja a Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány országos találkozóját szeptember 30.–október 2. között Együtt az úton, fedezd fel (újra) a KÖZÖSSÉGet címmel. A konferencián az előadások mellett lesz kiscsoportos foglalkozás, közgyűlés és alternatív programok, szombat este tevékenység a különböző korosztályoknak, vasárnap ünnepi istentiszteletek a város református templomaiban. Honlapok: www.ce-union.ro, www.bonuspastor.ro.
Irodalmi önképzőkörök
A sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Irodában ma 18 órától újraindul a József Attila Irodalmi és Beszédművelő Önképzőkör tevékenysége. Várnak minden 12–19 éves, az irodalom, nyelvművelés, önismeret iránt érdeklődő tanulót. További információ a jozsefattilairodkor@gmail.com e-mail címen és a 0745 957 039-es telefonon. * A Parnasszus irodalmi önképzőkörön a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház tanácstermében ma 18 órától Józsa Zsuzsanna Görögország hétköznapi csodái címmel tart élménybeszámolót. Pinceklub. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban ma 16 órától a Háromszéki Fürge Ujjak Kézimunkakörbe várnak minden kézimunkázni szerető fiatalt és időset. A kör vezetője: Gábor Éva. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. szeptember 27.
Háromszéki Civil Napok szeptember 23-24
A két napos rendezvénynek nagy sikere volt, szeptember 23.-án huszonkét háromszéki civil szervezet mutatkozott be a Szabadság téren, a civilek érdekes programokkal vonzották sátraikhoz a kicsiket, nagyokat, időseket és fiatalokat:
honfoglaló-csapajáték az EMI-s fiatalok sátránál;
családfa rajzolás az Erdélyi Genealógiai Társaság felügyelete alatt;
tudásszint felmérés idegen nyelvekből (ECL) az Amőba sátornál;
közösségi kártya tájékoztatás a Háromszéki Közösségi Alapítvány részlegén;
vércukorszint- és vérnyomásmérés a Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány illetve az Izabella Alapítvány jóvoltából;
cserkésztevékenységi bemutató a Romániai Magyar Cserkészszövetség sátornál;
Háromszék első zöldútjának, a Sepsi Zöld Út véleményezése a Civilek Háromszékért Szövetség sátránál;
kóstoló az Árkosi Fészekrakók által készített finom házi almaléből és mézes pogácsából;
az Írisz Ház Értékes kincsek programjának bemutatója, amelyet fogyatékos személyek munkaterápiás foglalkoztatásával szemléltettek;
segítségnyújtás szenvedély betegeknek a Bonus Pastor Alapítvány által, a Mindig van esély- Tedd meg az első lépést programon belül;
hagyományápolás és kézműves foglalkozások a Csiporkázó Játszóház Egyesület szervezésében, minden korosztály számára;
tanácsadás és a Nemere Útja biciklis út bemutatása a Zöld Nap Egyesület sátránál;
tevékenységi ismertető a Háromszéki Mára Szociális és Közművelődési Egyesület által;
népzene alapú zenei produkció a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület előadásában;
a Híd a lélekért program népszerűsítése a kézdivásárhelyi Pro Pectus Egyesület által, amelynek célja a segítségnyújtás a testi-lelki-szellemi akadályokkal küzdő embereknek;
tájékoztatás gyógyulási lehetőségekről a rákban, daganatban szenvedő betegek számára a Rák Ellen a Jövőért Egyesület részéről;
természetvédelmi ismeretek a Csomád-Bálványos gondnokságot biztosító Vinca Minor Egyesülettől;
rövid filmek és önkéntes játékok a Turulmadár Ifjúsági Iroda Cselekedj-Légy Aktív! programjában;
érdeklődőknek színes gombabemutató a László Kálmán Egyesület közreműködésével;
otthoni beteggondozási és családsegítő szolgálat a Gyulafehérvári Caritas programjában.
A Civil Sétány megközelítőleg 3.000 személyt vonzott a szervezett programokra és látnivalókra. Másnap a Civilek Lendületben! konferencia zajlott a Gyárfás Jenő képtárban, 36résztvevővel. A konferencia sikeres, példaértékű civil összefogással megvalósuló programokat ismertetett, illetve forráslehetőségeket tárt fel a civil szervezetek számára. Az ünnepi megnyitót Bereczki Kinga, a CIVEK elnöke tartotta, majd Ördög Gyárfás Lajos, a Kovászna Megyei Tanács főtanácsosa előadása következett a Kovászna megyei civil helyzetképről. Előadásában hangsúlyozta, hogy sok esetben a civil szervezetek nem használják ki kellőképpen a pályázati lehetőségeket, még mindig felkészületlenek a pályázati pénzek lehívására.
A konferencia egyik díszvendége a Győri Civil Szövetség elnöke, Rácz Sándor volt, aki egyben a Vízi Polgárőr Egyesület elnöke is. Előadásában beszámolt arról, hogy civil összefogással hogyan mentettek meg életeket, kisgyerektől idős korosztályig. A pozitív kicsengésű előadást a bukaresti Civil Társadalom Fejlesztésért Alapítvány 2011-2015 közötti stratégiájának ismertetése követte, amely számos forrásszerzési lehetőséget kínált fel a civil szervezetek számára. Furus Levente, a Háromszéki Közösségi Alapítvány programigazgatója bemutatta a Közösségi Kártya programot, amelynek felhasználásával alig néhány hét alatt több, mint 1.000 lej gyűlt össze a közösségi alapba (2.000 kiosztott kártya, amelyből 1.300 darabot használtak). A HKA a programot a Bertis és a Merkúr üzletlánc közreműködésével bonyolítja, egyelőre csak Sepsiszentgyörgyön, idővel azonban kiterjeszti egész Kovászna megyére is.
A fenti példa is igazolja, hogy mennyire fontos a civil vállalkozói szféra együttműködése a jó közösségi eredmények elérésében. Ezt hangsúlyozta Bordás Attila is, az OTP Bank regionális igazgatója, aki tájékoztatta a résztvevőket az OTP bank civil programjairól.
A konferencia a Bodosi játszótér megvalósításának bemutatásával zárult, amely a civil összefogásnak kiemelkedő példája és mindenki számára tanulsággal szolgált. A játszótér 110 önkéntes (gyerek, szülő, nagyszülő, pedagógus, falusi) stb. munkájával valósult meg és a Háromszéki Közösségi Alapítvány támogatásával.
A Háromszéki Civil Napok sikeres megvalósításában a szervező Civilek Háromszékért Szövetség CIVEK és a Kovászna Megye Tanács mellett támogatást nyújtott a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal valamint a Székely Nemzeti Múzeum. 2012-ben is terveink közt szerepel a Civil Napok megszervezése és regionális szintre való kiterjesztése (Kézdivásárhely, Barót).
Lepedus Lívia, CIVEK irodavezető. Erdély.ma
2012. május 9.
Szellemi cipó a rászoruló gyerekeknek
Berde Mózsa Kör néven indít programot a sepsiszentgyörgyi Turul Iroda a nehéz körülmények között élő családok, gyerekek megsegítésére. A tervek szerint heti egy alkalommal várják különböző foglalkozásokra a gyerekeket, így kapcsolják be őket a közösségi életbe.
A Turul Iroda legújabb programja a gyerekeknek szól, célja a csonka családok, árvák, nehéz körülmények között élő gyerekek lelki örökbefogadása, készségeik fejlesztése családias környezetben – mondta Furus Levente, az iroda vezetője. Véleménye szerint mai rohanó világunkban gyakran a legfontosabb értékről feledkezünk meg: a gyerekekről, akik a jövő társadalmának alapjai.
A foglalkozásokra elsősorban I–IV. osztályos gyerekek jelentkezését várják. A tevékenység legfontosabb témái: általános műveltség, viselkedésformák, kultúra, népszokások, ünnepek, testi és lelki higiénia, családiasság. Ugyanakkor a programban részt vevő gyerekek kirándulásokon, táborokban, élő történelemórán és más külső tevékenységeken is részt vesznek. A kör segíti a gyerekeket a tanulásban, fejleszti készségeiket, bekapcsolja őket a közösségi életbe, pozitív élményeket és hasznos elfoglaltságot nyújt számukra. A tevékenységekre heti egy alkalommal, péntek délutánonként kerül sor – tájékoztattak a szervezők.
Az újonnan indított program a Berde Mózsa Kör nevet viseli, névadója a háromszéki Berde Mózes jogász, 1848-as kormánybiztos, parlamenti képviselő. Életét az unitárius egyház közösségének szentelte, vagyona nagy részét is rájuk hagyta, azzal a feltétellel, hogy iskolákat alapítanak belőle. Darkó Béla unitárius lelkész-esperes így ír Berde Mózsáról: „Legszeretőbb szava, vonzalom legbensőbb hangja mégis tanuló ifjúságnak szólott. Róluk gondoskodik legelsősorban: szellemi és anyagi szükségleteikről egyaránt. Ezért gondoskodik mintegy 200 tanulónak mindennapi kenyeréről a Berde-cipóval.”
Bús Ildikó. Székelyhon.ro
2012. október 4.
Használjuk anyanyelvünket (Az EMI kétnyelvűségi akciója)
Nem vagyunk képesek élni azon jogainkkal, amelyek megilletnek, bár lehetőségünk lenne magyar űrlapokat, magyar ügyfélszolgálatot egyaránt igényelni – hívta fel a figyelmet Mihály István, az Erdélyi Magyar Ifjak sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján, annak kapcsán, hogy a napokban látványosan bővül az egy évvel korábban kezdeményezett kétnyelvűségi akciójuk. Tavaly nyáron 1200 Harapós kutya és Parkolni tilos feliratú táblát osztottak szét a megyeszékhelyen az EMI ifjú önkéntesei, akik most főként intézmények, cégek, üzletek vezetőit keresik fel annak érdekében, hogy a zömmel román feliratok helyére kétnyelvű tájékoztatók kerüljenek. Az év hátralévő részében több mint kétezer, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat támogatásával elkészült magyar és román nyelvű feliratot szórnak szét a városban. Az EMI egyik prioritása, hogy kétnyelvűre cserélje az intézményekben egyik leggyakrabban használt, a dohányzást tiltó román feliratokat, s ezzel együtt további kísérő táblákat is átadnak majd – így egyebek mellett ösztönzik a ki- és bejáratra, a mobiltelefon használatát tiltó vagy a 112-es sürgősségi hívószámra vonatkozó tájékoztatók kétnyelvűre történő cseréjét. A szervezet felmérései azt tükrözik: a fogyasztóvédelmi tájékoztatókat is többnyire román nyelven függesztik ki a boltokban, ám ha a vásárló magyarul is értesül arról, hol tehet panaszt, talán többen élnek ezzel a lehetőséggel – vélekedett a sepsiszentgyörgyi elnök. Mihály István hangsúlyozta: élni kell a magyar nyelvhasználat lehetőségével. Ezt egyébként tesztelték is: a szervezeti tagok családjához magyarul címzett üdvözleteket juttattak el, s ezek zömmel célba értek, kézbesítette a posta. Az, amit teszünk, nem elegendő ahhoz, hogy egyenlő mértékben használjuk a két nyelvet Háromszéken. Szükség van arra is, hogy az emberek feleszméljenek, s ki-ki a maga háza táján tegyen ennek érdekében – összegzett. Emlékeztetett: szervezetük létrejötte óta folyamatosan munkálkodik azért, hogy a magyar nyelv minél szélesebb körben elfogadott és a mindennapokban zavartalanul használható legyen. Mivel egyre több igénylés érkezett, a tavaly szétosztott kaputáblákból az EMI újabb ezer darabot nyomtatott, ezeket az érdeklődők a Lábas Házban található Turulmadár Ifjúsági Irodában vagy a sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központban vehetik át, de megrendelhetők a 0754 902 518-as telefonon is, az önkéntesek házhoz viszik azokat.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. március 27.
Kovásznai csapaté a fődíj
Nagy Műveltségi Vetélkedő harmadszor
Március 22-én a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban zajlott a III. Nagy Műveltségi Vetélkedő, amelyen idén 10 középiskolás csapat 30 fiatalja mérte össze tudását. A megmérettetésen a kovásznaiak bizonyultak a legjobbnak.
A rendezvényen kilenc sepsiszentgyörgyi és egy kovásznai csapat vett részt. Az első versenyszámot a bemutatkozás képezte, ezt a már jól ismert, 100 kérdéses, általános műveltségi teszt követte, több mint tíz tudományágat lefedő témákkal. A verseny történetében először egy kreatív feladat is megjelent a programpontok között, mely során a diákok leleményességüket bizonyíthatták.
A döntőbe jutást a már említett három próba pontszámai határozták meg. A fináléban végül három csapat küzdött meg a 300 lejes fődíjért. A végső győzelmet a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanulói, Izsán Antal (XI. B osztály), Konnát Árpád (XII. C) és Konnát Levente (XI. B) aratták.
A jutalomkönyveket a Székely Nemzeti Múzeum Alapítvány biztosította, a szervezés a Balassi Bálint Intézet anyagi támogatásával valósult meg. A vetélkedő feladatainak kidolgozásában több mint 15 önkéntes vett részt a sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Iroda részéről
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely),
2014. június 3.
Kétéves a Berde Mózsa Kör
A Turulmadár Ifjúsági Irodában 2012. júniusának elején indították a Berde Mózsa Kört, amely szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek számára nyújt iskolán kívüli fejlődési lehetőséget.
Deregus Ildikó pedagógus, a foglalkozások egyik vezetője elmondta, jelenleg megközelítőleg tizennyolc – 7 és 14 év közötti – állandó látogatója van a körnek, ugyanakkor rajtuk kívül esetenként más érdeklődők is részt vesznek a tevékenységeken.
A pedagógus kifejtette, főként olyan gyermekekkel foglalkoznak, akik félárvák, netalán szüleik külföldön élnek, esetleg elváltak. Mint mondta, ez alatt a két év alatt meglepődve vonta le a következtetést, hogy gyakran olyan fiatalok is jelentkeznek a tevékenységeken, akik a város „elit” iskoláiban tanulnak.
„Sokszor találkozunk nagyon intelligens, de láthatóan lelki sérült fiatalokkal, nekik segítünk a traumák feldolgozásában, és tartalmas elfoglaltságot nyújtunk. Jóra és szépre szeretnénk nevelni őket” – tette hozzá Deregus. A találkozásokon önismereti gyakorlatokat végeznek, kézműves foglalkozásokat tartanak, filmet vetítenek, továbbá a drámapedagógia eszközeit is felhasználják.
A Berde Mózsa Körnek jelenleg két vezetője van, Deregus Ildikó mellett Szabó Adél Júlia lelkész, mentálhigiéniás szakember is tart foglalkozásokat a gyermekeknek. A két szakember munkáját több önkéntes is segíti. Furus Levente, a Turulmadár Ifjúsági Iroda elnöke érdeklődésünkre elmondta, a jelenlegi csapat összeszokott, ám ezzel párhuzamosan a jövőbeni célok között egy újabb csoport indítása is szerepel.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro
2014. szeptember 18.
Hamarosan indulhat a Berde Mózsa Kör
Még várják a gyermekek jelentkezését, az oktatók azonban már megvannak, így október közepéig újraindul a Berde Mózsa Kör, amely keretében nehéz anyagi, vagy más társadalmi problémákkal küzdő fiataloknak tartanak ingyenes délutáni tevékenységeket.
Furus Levente, a Turulmadár Ifjúsági Iroda elnöke elmondta, a 2014/2015-ös tanév ideje alatt hatvan gyermek számára szeretnék a délutáni oktatást biztosítani. Hozzáfűzte, a korábbi húsz fős csoport megmarad, illetve Kálnokra is kijárnak majd tizenöt gyermeknek tevékenységeket tartani. A fennmaradó helyeket sepsiszentgyörgyi fiatalokkal szeretnék betölteni, így jelenleg is I-IV. osztályos gyermekek jelentkezését várják. A foglalkozásokra heti egy alkalommal kerül majd sor, délutánonként, ezek időtartama két óra lesz, a részvétel pedig mindenki számára ingyenes, míg a kellékeket ugyancsak a szervezet biztosítja.
Az elnök elárulta, a korábbi felhívásukra, miszerint a bővülő csoportokhoz önkéntes oktatókat keresnek, összesen tízen jelentkeznek, az ő részükre hétvégén tartanak képzést, és közös beszélgetéseket. A Berde Mózsa Kör különben olyan gyermekek számára biztosít jelenleg fejlődési és tanulási lehetőséget, akik szerény anyagi körülmények között élnek, nagycsaládból származnak vagy egyéb társadalmi problémával küzdenek. A kör célja a csonka családok, árvák, nehéz körülmények között élő gyerekek lelki örökbefogadása, készségeinek fejlesztése családias környezetben.
A délutánok által nyújtott tevékenységek között szerepelnek a kézimunka-foglalkozások, a hagyományőrző játékok, a tanulást segítő foglalkozások, a társasjátékok, drámajátékok, valamint a mesés foglalkozások. A programban résztvevő gyermekek kirándulásokon, táborokban, élő történelemórán és más külső tevékenységeken is részt vehetnek. Furus Levente úgy értékelte a kört, mint egy olyan délutáni foglalkozást, amely segíti a gyermekeket a tanulásban, fejleszti készségeiket, bekapcsolja őket a közösségi életbe, továbbá pozitív élményeket és hasznos elfoglaltságot nyújt számukra.
A Berde Mózsa Körre való jelentkezéshez a gyermek neve és életkora, a szülő neve és elérhetősége, valamint a lakcím megadása szükséges. Ezeket az adatokat a turuloffice@gmail.com drótpostacímre lehet elküldeni, vagy naponta 8 és 12 óra között a foglalkozások helyszínére, a Lábas ház 8-as termébe kell eljuttatni október 6-ig. További információk a megadott email címen, valamint a 0267-310 150, továbbá a 0755-615 628 telefonszámokon kérhető.
Bencze Melinda, Székelyhon.ro
2014. október 13.
Civil sétány negyedszer
A szervezetek fele sem működik
Közel húsz civilszervezettel ismerkedhettek meg Sepsiszentgyörgy lakói pénteken a megyeháza előtti Szabadság téren. Főként a szociális szférában tevékenykedő karitatív alapítványok képviselőtették magukat, de ifjúsági szervezetek is bemutatkoztak.
A Civilek Háromszékért Szövetség negyedik alkalommal rendezte meg az akciót a megyeszékhelyen, idén szeptemberben pedig Kézdivásárhelyen lehetett tájékozódni a szervezetek tevékenységeiről. Opra Szende programvezető kérdésünkre elmondta, fontosnak tartják felmutatni azokat az értékeket, amelyeket a civil szféra képviselő. Idén főként arra fektették a hangsúlyt, hogy a szervezetek a megvalósított eredményeiket mutassák be.
A Turulmadár Ifjúsági Irodánál az önkéntességet népszerűsítették, a Diakónia Keresztyén Alapítvány, a Caritas, a Vöröskereszt a szociális szolgáltatásokra helyezték a hangsúlyt, de vérnyomást és vércukorszintet is mértek a helyszínen. A Civilek Háromszékért Szövetség katalógusában mintegy 200 civil szervezet adatai találhatók meg, de Kovászna megyében megközelítőleg 600 civil szervezet van bejegyezve; ezeknek közel fele aktív. 
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. június 30.
Pontokat lehet gyűjteni
Önkéntes közösséget épít a Turulmadár
Furus Levente, a Turulmadár Ifjúsági Iroda elnöke tegnap az önkéntességet népszerűsítő tevékenységeikről számolt be a médiának.
A májusban beindított és június 30-án lezárult Fedezd fel az önkéntesség világát program célja a non-formális oktatás fejlesztése, bővítése a szociális gondokkal küszködő fiatalok és gyermekek körében, egy olyan társadalom kialakítása, amely az aktivizmuson és önkéntességen alapul. Ennek összértéke közel 24 ezer euró, amelynek 89%-át a Norvég Civil Alap Románia biztosította.
A projekt hozadékaként a Berde Mózsa Kör keretén belül 5 új önkéntes oktató csatlakozott a csapathoz, valamint 69 kicsi vett részt különféle fejlesztő- és oktatótevékenységeken, táborokban. Ezenkívül 413 fiatalnak tartottak előadásokat kommunikáció témakörben (Kézdivásárhelyen, Baróton és Sepsiszentgyörgyön). Egy önkéntes-útmutatót is megjelentettek, és egy ehhez kapcsolódó kampányt indítottak útjára.
A népszerűsítő munka korántsem tekinthető lezártnak, az Önkéntes közösség című projekttel folytatódik – 2016 márciusában zárul, és szintén a Norvég Civil Alap Románia támogatását élvei –, melynek fő célja az önkéntességre való ösztönzés, és egy olyan online platform kifejlesztése, melynek révén a bekapcsolódni kívánók lehetőségeket találhatnak önkéntes munkára, valamint ahol a szervezetek is toborozhatnak „munkaerőt”. A honlap különlegességét az adja, hogy a szervezetek az önkéntes órákat pontokká alakíthatják, ezekért pedig különböző szolgáltatásokat igényelhetnek: például ingyenes biciklikölcsönzés az irodától csapatépítés céljából. Az önkéntes platform partnere a Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság, amely az önrészt biztosítja.
Tinca Teddy
Krónika (Kolozsvár)
2015. szeptember 9.
Bővül a Berde Mózsa Kör
A Turulmadár Ifjúsági Iroda 2012-ben indította el gyermekek nevelésével foglalkozó programját Berde Mózsa Kör néven, melynek célja a csonka családokban, nehéz körülmények között élő vagy árva gyerekek lelki örökbefogadása, készségeinek fejlesztése családias környezetben. Az iroda kötelékében jelenleg hat szakképzett oktató foglalkozik folyamatosan 50 gyermekkel, heti két órában. Az iroda ettől az évtől szeretné bővíteni a körben részt vevő gyermekek számát, és új településeket kíván bevonni az oktatási folyamatba.
Pályázok köre: vidéki, Kovászna megyei iskolák, egyházak, magánszemélyek, szervezetek.
Feltételek: egy szakképzett oktató (lelkész, tanár, tanító, más szakember), a gyermekek nyelvén értő személy részvétele a programban, aki vezeti a rendszeres oktatást, mindez önkéntes alapon történik; egy minimum 10 főből álló (7–13 évesek) gyermekcsoport megalakítása a pályázó településen; heti kétórai foglalkozás biztosítása a gyermekeknek iskolai időszakban; egy rövid oktatási program bemutatása a pályázati űrlapon; egy lehetséges oktatási tér biztosítása a foglalkozásokhoz.
A szervezet biztosítja a szakmai közösséget, a résztvevő oktatók számára a táborokban, programokban való részvételt, a rendszeres konzultációt, segítségnyújtást, a foglalkozások fenntartásához szükséges fogyó és tárgyi anyagokat, valamint táborokat, tanulmányi kirándulásokat szervez a gyermekek és oktatók számára.
A pályázat űrlap letölthető a www.turuliroda.ro honlapról.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2015. november 6.
Gazda(g)ság Zöld Utakon
Erdélyi, felvidéki és anyaországi fiatalok tanulhattak egymástól a Gazda(g)ság Zöld Utakon! címet viselő Erasmus+ ifjúsági csereprogramban Noszvaj-Várkúton, csodálatos természeti környezetben október 24. és 31. között. A projekt házigazdája a Kárpátikum Közhasznú Alapítvány volt, melynek önkéntesei és szervezői sokféle érdekes programmal készültek a két vendégszervezet fiataljai számára.
A rendező alapítványtól, a Rozsnyó környéki Gömöri Ifjúsági Társaságtól, valamint a sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Irodától 12–12 fiatal és két-két kísérő volt jelen, így a csereprogram összesen 42 személyt mozgatott meg.
A 16–30 éves korcsoport tagjai megismerkedhettek a zöld gazdaság lényegével és fontosságával, a vállalkozói szemlélettel, számos követendő példával, valamint magával az Erasmus+ programmal és az általa nyújtott remek lehetőségekkel. Elsajátíthatták a zöld gazdaság kiépítésének és működtetésének módszereit, és betekintést nyerhettek a megújuló energiaforrásokat aktívan hasznosító családi vállalkozások kulisszatitkaiba; lehetőségük nyílt megtekinteni egy szőlőmagolajat feldolgozó üzemet, valamint egy kovácsműhelyt is, ahol kipróbálhatták magukat ebben az érdekes szakmában. A látogatások mellett a fiatalok előadásokat tartottak, csapatépítő tréningeken, műhelymunkákon, innovációval kapcsolatos beszélgetéseken és terepszemléken vettek részt. Fontos volt, hogy megismerjék és elfogadják egymást, illetve az eltérő környezetből adódó különbözőségeket. Az estéket kulturális sokszínűség jellemezte, népi hagyományokkal, gasztronómiai jellegzetességekkel. A csereprogram alatt gondosan ügyeltek arra, hogy kizárólag helyi termékekből készült, egészséges ételeket fogyasszanak, a hulladékot pedig szelektíven gyűjtsék. A résztvevők számos új élménnyel, ismerettel és hasznosítható tudással gazdagodva tértek haza. A hét folyamán kialakult barátságok kiváló alapot adnak a jövőbeli közös tervekhez és együttműködéshez.
Turulmadár Ifjúsági Iroda, Sepsiszentgyörgy
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 11.
Szükségét látnák a jogi oktatásnak
A romániai magyar fiataloknak készült Jogi kisokos című kézikönyvét mutatta be a Jogaink Egyesület tagja, Kató Kata szerdán Sepsiszentgyörgyön.
Az ebben található tartalmat egy négytagú jogász képzettségű csoport: Kis Júlia, Takács Kató Kata, Bitai Tünde és Silye Attila állította össze. A kiadvány tizenkét fejezetben foglalja össze az adott területek szabályozásait: alapjogok, egészségvédelem, szexualitás, család, oktatás, tulajdon, szerződések, öröklés, munka és önkéntesség, szabálysértések, büntetőjog, internet és szerzői jogok – sorolta Kató Kata, jogász. Az iskolai tantervben nincs jogi oktatás, viszont a fiataloknak van igénye erre – vélekedik a kötet társszerkesztője, aki elmondta: tapasztalatai alapján az iskolások olyan témák iránt érdeklődnek, mint például a szülők válása esetén hogyan működik a gyerekelhelyezés.
A Stúdium Kiadó gondozásában mintegy háromezer példányban megjelent ismeretterjesztő kiadvány ingyenes, megjelenését Kolozs Megye Tanácsa és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta. A Jogi Kisokos kiadványt a Turulmadár Ifjúsági Iroda székházában, a Lábas Ház 8-as termében igényelhetik azok, akik a bemutatón nem tudtak részt venni.
A Jogaink Egyesület célja, hogy az erdélyi magyar kisebbségi védeni – mondta Kató Kata, hozzátéve: sokan tevékenykednek ezen a területen Erdélyben, ugyanakkor a szervezet előadásokat, jogi órákat tart tanintézményekben, továbbá díjmentes jogi szolgálatot is biztosít a könyvszerkesztés mellett. Mint fogalmazott, a nyári időszakban több konferencián vettek részt, ugyanakkor fesztiválokon, így az EMI-táborban is naponta több órás programmal várták az érdeklődőket. Összesen hét tag tevékenykedik aktívan a szervezetben, ebből három jogász, illetve további négy joghallgató.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro
2016. február 13.
Jogainkról fiataloknak
Három ügyvéd, egy gyakorló jogász, valamint több jogtanhallgató összefogása révén született meg az elsősorban fiataloknak szóló Jogi Kisokos című zsebkönyv, melyet szerda este mutattak be a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban. Ez a 2014-ben létrehozott Jogaink Egyesület első kiadványa, egyelőre korlátozott példányban érhető el, de szerkezetét, tartalmát tekintve nagy érdeklődésre számíthat. A sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Iroda meghívására Takács Kató Kata, a Hunyad megyei ügyvédi kamara tagja, a kiadvány egyik szerzője ismertette egyrészt az általános megfogalmazás szerint az erdélyi magyarság jogainak védelmével foglalkozó egyesület tevékenységét, másrészt a Jogi Kisokost. Mint kiderült, az önkéntes alapon működő kolozsvári székhelyű szervezet tevékenysége a kisebbségi létből fakadó jogok védelme mellett tulajdonképpen több lábon álló tájékoztató és jogsegélyszolgálatot is végez. Előadásaikkal igyekeznek közelebb hozni a fiatalokhoz a jog, a törvényes rend világát – az iskolákban például interaktív szerepjátékok segítségével, pereket szimulálva, mesehősök büntetőjogi felelősségét vizsgálva –, illetve a nyári időszakban fesztiválokon külön sátort működtetnek, ahol a résztvevők kérdéseire igyekeznek válaszolni. Emellett az egyesület honlapján – a Jogaink.ro oldalon – online jogsegélyszolgálatot tartanak fent. Gyakorlatban ez úgy valósul meg, hogy az érdekeltek hátrahagyják kérdéseiket a rendelkezésükre bocsátott felületen, majd választ kapnak az önkéntesektől – a már gyakorló ügyvédektől, valamint a szintén önkéntesként tevékenykedő jogtanhallgatóktól. Takács Kató Kata szerint, amennyiben olyan panasszal fordulnak hozzájuk, amely az illető etnikai hovatartozása miatti hátrányos megkülönböztetéshez, meghurcoltatásához köthető, akkor díjmentesen vállalják a jogi képviseletet is. Az egyesület céljai között szerepel a kiadványok szerkesztése. A Jogi Kisokos az első ilyen, megjelenését pályázati forrásokból fedezték. A kiadványt Takács Kató mellett Kis Júlia és Silye Attila kolozsvári ügyvéd, valamint Bitai Tünde jogász jegyzi. A százoldalas, tizenkét fejezetre tagolt zsebkönyvből egyelőre háromezer példányt nyomtattak, elsősorban Kolozs megyei tanintézetek kapják ezeket, de hamarosan elektronikus formában is elérhető lesz. Takács Kató Kata szerint igyekeztek, hogy a fiatalokra vonatkozó jogok és kötelezettségek ismertetése mellett útmutatóval is szolgáljanak, hogy jogsérelem esetén kihez fordulhatnak segítségért, milyen lépéseket kell megtenniük. Olyan gyakorlati tudnivalókkal is szolgálnak, hogy például milyen jogokkal élhetnek, amennyiben megbírságolják, esetleg letartóztatják, vagy más hatósági eljárás indul ellenük.  A fejezetek témakörök szerintiek, melyek a gyerekeket, fiatalokat érinthetik. Az alapjogokon kívül az egészségvédelem, a szexualitás, a család, az oktatás, a tulajdon, a szerződések, az öröklés, a munka és az önkéntesség főbb jogi vonzatait taglalják. Külön fejezetek foglalkoznak a szabálysértésekkel, valamint a büntetőjogi felelősséggel, és mivel fiataloknak szól, az internethasználat és a szerzői jogok zárják a kiadványt.
Amint a bemutatón is elhangzott, olyan alapvető kérdésekre ad választ a zsebkönyv, mint például mikortól jogalany valaki, mi minősül kisebbségi jognak, milyen kortól felelős és miért a kiskorú, mit várhat el például az egészsége védelme szempontjából, diákként milyen specifikus előnyei vannak (így a vakációhoz való jog), tulajdont birtokolhat-e, örökölhet-e, illetve mit kezdhet a hagyatékkal és tulajdonával, szerződhet-e vagy sem. Emellett a 18 év alattiak munkavállalási lehetőségeit is tisztázza, amint azt is, hogy a szexuális élet milyen körülmények között lehet törvényes ezen korosztály esetében. Újságírói kérdésre válaszolva Takács Kató Kata elmondta: tankönyvként nem, de kiegészítőként el tudnák képzelni a zsebkönyv használatát az iskolákban. A szerzőknek ugyanakkor nincs lehetőségük oktatni, mivel az ügyvédi minőség összeegyeztethetetlen a közhivatalnokival, így a tanári pályával is.
Nagy D. István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. március 26.
Népszerű a Turulmadár-vetélkedő
Öt város, 37 csapat, összesen 111 középiskolás és több száz kérdés: számokban így mutat a Turulmadár Ifjúsági Iroda (TII) által immár ötödik alkalommal megszervezett Nagy Műveltségi Vetélkedő, amelyre Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, Kovásznáról, Barótról és még Brassóból is beneveztek a diákok. A háromfordulós verseny döntőjét március 19-én, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében tartották.
A TII elnöke, Furus Levente tájékoztatása szerint az első megmérettetésen a csapatoknak szlengben vagy versben kellett bemutatkozniuk, majd egy 12 témakört felölelő, 100 kérdésből álló teszten átmenniük, végül pedig festményeket, táncokat, klasszikus zeneműveket, épületeket azonosítaniuk. A versenyben maradt legjobb tizenöt csapatnak a második fordulóban szlengbe átfogalmazott irodalmi művek íróját és hősét kellett felismerni, szállóigék szerzőjét kellett megnevezni, filmeket kellett felismerni képről, és zeneszámok megjelenési évét meghatározni. A hatvan perc alatt kilenc csapat esett ki, a hat döntősnek pedig a Maradj talpon játék mintájára kellett helytállnia. Végül a vetélkedő legjobb csapata a Trójai agyfaló lett (Mikes Kelemen Elméleti Líceum), második helyen az Alabama (Plugor Sándor Művészeti Líceum) végzett, harmadikon az Elefes (Székely Mikó Kollégium). Nyereményeket már a második forduló résztvevői is kaptak – a vetélkedőnek harmincnál több támogatója volt – ,  és díjazták az egyes városok legjobb csapatait is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 29.
Fiataloknak fiatalosan (A Turulmadár Ifjúsági Iroda programjai)
A Turulmadár Ifjúsági Iroda az elmúlt időszakban két új programot indított a sepsiszentgyörgyi fiatalok számára: a The Duke of Edinburgh’s Award (DOFE) nevűt, amely a fiatalok kitartásának fejlesztését célozza, és a Youth Education Program (YEP) nevű kezdeményezést, amely során szentgyörgyi középiskolások harminc mikroprojektet valósítanak meg pár hónap alatt.
A DOFE-program tavaly szeptembertől működik, célja, hogy a fiatalok saját képességeiket túlszárnyalva próbálják megvalósítani álmaikat, elképzeléseiket különböző szinteken: a bronz három hónapos, az ezüst hat hónapos, az arany pedig tizenkét hónapos tevékenységet ölel fel. A program fővédnöke Romániában Margit főhercegnő, Háromszéken pedig a zabolai gróf Gregor Roy Chowdhury-Mikes és gróf Alexander Roy Chowdhury-Mikes. A foglalkoztatások a szellemi (pl. nyelvi, zenei, képzőművészeti) és fizikai (különböző sportágak) képességek fejlesztése mellett az önkéntességen alapulnak, minden szintet kalandtúra zár le, amelyet felkészítő túrák előznek meg. A 14–24 év közötti fiatalokat a felkészülési folyamatokban két mentor segíti, akik sok önkéntes oktatóval, trénerrel, edzővel működnek együtt. Az első csoport tavaly szeptember-októberben indult, jelenleg tizenhat fiatal fejezi be a bronz szintet. A második csoport idén áprilisban indult, ebbe 120 fiatal kapcsolódott be. A program fejlesztésére a kezdeményezők önkéntes mentorokat keresnek Sepsiszentgyörgyről, Kovásznáról, Kézdivásárhelyről és Barótról, akik képzésen vesznek részt, mielőtt elkezdik a fiatalokkal való munkát. Jelentkezni a szervezet önkéntes platformján, a Platz.ro honlapon lehet.
A YEP a Civil Innovációs Alap támogatásával januárban indult, és az ötlet életképességét bizonyítja, hogy 725 projekt közül választották ki és tartják támogatásra méltónak. A program célja innovatív tanulási folyamat megvalósítása 14–18 éves fiatalok részvételével. Jelenleg ötven fiatal vesz részt benne, akik ötfős csoportokban dolgoznak. Minden csoportot egy-egy mentor irányít, akik az iroda önkéntesei közül kerülnek ki, ők vezetik a projekteket, ugyanis minden csapatnak három mikroprojektet kell megvalósítania az elkövetkező időszakban. Miután a mentorok és a fiatalok is különböző képzéseken vettek részt, megalakultak a csapatok, rendszeresen zajlanak a csapattalálkozók, és már folyamatban az első projektek megvalósítása: önkéntes munka öregotthonban és beteg gyerekek mellett, meteorológiai állomás kialakítása a Kós Károly Elméleti Líceumban, reklámfilmkészítés, szabadtéri rendezvények a központban stb. A programban harminc mikroprojekt valósul meg október közepéig.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 23.
Berde Mózsa Kör
Szeptember végén kezdenek
Szeptember 30-án kezdi meg tevékenységét a Sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Iroda keretében négy évvel ezelőtt létrejött oktató-nevelő jellegű Berde Mózsa Kör. A tevékenységbe tavaly bekapcsolódott bibarcfalvi, cófalvi és kökösi csoportok vezetőivel a napokban egyeztetnek.
Az évek során egyre több gyerek kapcsolódott be a Berde Mózsa Kör tevékenységeibe, az oktatók csapata is bővült. Tavaly a megyeszékhelyen harminc, Kökösben húsz, Cófalván tizennégy, míg Bíbarcfalván huszonhét, 7–13 év közötti hátrányos helyzetű gyerek vett részt a Berde Mózsa Kör heti rendszerességgel szervezett foglalkozásain, ahol viselkedéskultúrával, ünnepekkel, szokásokkal, mesékkel ismerkedtek meg, a testi és lelki higiéniáról tanultak, valamint történelmi jellegű műhelymunkákon, honismereti tanulmányutakon, kreativitást fejlesztő társas játékokban vehettek részt öt oktató irányítása alatt.
Szeptember 30-án indítják újra a tevékenységet a megyeszékhelyen, minden pénteken 16–18 óra között, a Lábas Házban várják a csonka családból származó, árva vagy nehéz körülmények között élő gyerekeket. A részvétel mindenki számára ingyenes, a kellékeket a kezdeményezők biztosítják. Furus Levente, a Turulmadár Ifjúsági Iroda elnöke szerint a kör tevékenységei által az oktatók továbbra is biztosítani szeretnék a gyermekek számára a családias hangulatot, színvonalas foglalkozások levezetését, valamint a kicsik lelki és szellemi nevelését.
(nk)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. január 13.
Ősztől újabb csoport indul
Berde Mózsa Kör, a családias közösség 
A karácsonyi szünet után újra megkezdődtek az iskola utáni kreativitást fejlesztő, nevelő jellegű foglalkozások a hátrányos helyzetű gyermekek számára a Turulmadár Ifjúsági Iroda keretében működő Berde Mózsa Körben. Sepsiszentgyörgy mellett Kökösben és Cófalván szerveznek tevékenységeket.
A hagyományos karácsonyi ünnepséggel zárta az elmúlt évet a Berde Mózsa Kör, amelyen a megyeszékhelyiek mellett a kökösi gyerekek is részt vettek. 
Furus Levente, a Turulmadár Ifjúsági Iroda elnöke elmondta, 2015 novemberében három vidéki településen, Kökösben, Cófalván és Bibarcfalván indították el a Berde Mózsa Kört, de jelenleg csak két községben szerveznek foglalkozásokat. Bibarcfalván a 2016–2017-es tanévben szünetelt a tevékenység, mert a szükséges négy helyett csak három oktató vállalta az önkéntes munkát.
– A napokban újra leülünk tárgyalni a bibarcfalviakkal, és bízom benne, hogy sikerül megoldást találni és újraindítani a köri tevékenységeket. Gyerekekben nincs hiány, az elmúlt évben 27 kisiskolás vett részt a foglalkozásokon – magyarázta Furus. 
Hozzátette: a cél továbbra is a csonka családokban, nehéz körülmények között élő vagy árva gyerekek lelki örökbefogadása, készségeinek fejlesztése családias környezetben. A heti foglalkozásokon viselkedéskultúrával, ünnepekkel, szokásokkal, mesékkel ismerkedhetnek meg, kreativitást fejlesztő társas játékokban vehetnek részt, ugyanakkor a házi feladatok elvégzésében, a tanulásban is segítik a gyerekeket. 
Az évek során egyre több gyerek kapcsolódott be a Berde Mózsa Kör tevékenységeibe. Tavaly a megyeszékhelyen harminc, Kökösben húsz, Cófalván tizennégy, míg Bibarcfalván (január–június között) huszonhét, 7–13 év közötti, hátrányos helyzetű gyerek vett részt a Berde Mózsa Kör heti rendszerességgel szervezett foglalkozásain. A részvétel mindenki számára ingyenes. 
– Ősztől újabb csoport indítását tervezzük a megyeszékhelyen. A 14. életévüket betöltött fiatalok már kinőttek a Berde Mózsa Körből, de ez nem jelenti azt, hogy többé nem foglalkozunk velük, szeretnénk őket bevonni az önkéntes munkába – magyarázta Furus.
Ugyanakkor ebben az évben is szeretnék megszervezni a Berde Mózsa Kör nyári oktatótáborát. Ez teljes mértékben az anyagiaktól függ. Furus szerint a Régi idők karácsonya nevet viselő akciójuk során összegyűlt 2100 lejt erre a célra fordítják, de ez nem elég a költségek fedezésére, további támogatásokra is szükség van. 
Mint ismeretes, a Berde Mózsa Kör 2012-ben azzal a céllal alakult, hogy segítsen a nehéz körülmények között élő gyerekeken, fejlessze készségeiket, segítse őket a tanulásban, és bekapcsolja a közösségi életbe, pozitív élményeket és hasznos elfoglaltságot nyújtson számukra.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)