Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Tulipán Kaláka Egyesület (Nagyvárad)
5 tétel
2012. július 12.
Mozgalommá alakult a kaláka Nagyváradon
Mozgalommá alakult az RMDSZ által idén márciusban indított kaláka akció - vélekedett csütörtökön Borsi Imre Lóránt, a Tulipán Kaláka Egyesület elnöke. Könyvet jelentettek meg a történtekről. Csütörtöki sajtótájékoztatóján Borsi Imre Lóránt, a Tulipán Kaláka Egyesület elnöke azon meggyőződésének adott hangot: mozgalommá lett az RMDSZ és az egyesület által idén március 23-án útjára indított kaláka akciósorozat. Sokan követték az általuk kijelölt utat és csatlakoztak önkéntesen. A történtekről most könyvet jelentettek meg, mely a teljesség igénye nélkül tartalmazza a résztvevő településeket, az akciók vázlatos leírását és a kalákázók névsorát. Számszerűleg mindez 70 rendezvényt és 1820 résztvevőt jelent, akik emlékként valamennyien megkapják a kiadványt.
Jó volt látni a helybéliek lelkesedését, és a legtöbbször maradandó nyomokat (új játszóterek, rendbe tett temetők stb.) hagytak maguk után ezek a közösségépítő események. A munka után a kaláka hagyományaihoz illően általában kisebb ünnepségekre került sor, Érkörtvélyesen például valóságos faluünneppé alakult az akció, bekapcsolódtak a cserkészek és a néptáncosok is, a színtérül szolgáló főutcát pedig lezárták, emlékezett vissza nosztalgiával a hangjában az egyesületi elnök. Igényesebben Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke elismerte: eleinte kevesen hittek a mozgalomban, azt gondolták, csupán egy újabb furcsa ötlet a részéről. Végül azonban a kaláka során olyan emberek álltak egymás mellé, akik korábban nem nagyon mozdultak meg. Tudatosult ugyanis bennük, hogy a saját környezetükről, településükről van szó, ezért igényesebben álltak hozzá a dolgokhoz. Sőt, úgy tűnik, hogy sok helyen az RMDSZ által kezdeményezett kaláka önálló életre kelt, most már annyian mozgolódnak, hogy szinte lehetetlenné vált koordonálni a sok eseményt. Biró Rozália váradi RMDSZ-elnök az elhangzottakat annyival egészítette ki: hihetetlen közösségformáló ereje van ezeknek az összejöveteleknek, melyek természetesen folytatódni fognak, augusztusban például Várad-Szőllősön.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
Erdély.ma

2014. február 19.
Sikertörténet a Tulipán Kaláka
Az idén is lehet jelentkezni a Tulipán Kaláka akciókra, tudatta Borsi Lóránt, a Tulipán Kaláka Egyesület elnöke. A sajtótájékoztatón tavalyi eredményekről, idei tervekről számolt be.
A Bihar megyei RMDSZ, valamint a Tulipán Kaláka Egyesület önkéntességen alapuló akciósorozata 2012-ben indult el, azóta a Bihar megyei magyarság sikertörténetévé vált, mondta Borsi Lóránt főszervező. Tavaly is mintegy hatvan kalákát sikerült megszervezni, több mint ezer önkéntest mozgósítottak Bihar megye különböző településein. Újraéledt az egykori kalákák hagyománya, az önkéntesek szívest örömest vettek részt, mindig jó a hangulat, a rendezvények közösségépítő hatása pedig tagadhatatlan.
Az Összefogás Háza
A főszervező három kalákát emelt ki. Szentjobbon egy lakodalmas házat sikerült újjáépíteni az RMDSZ megyei frakciójának közreműködésével. A kétkezi munkát a helyiek, az építőanyagokat az RMDSZ biztosította. 44 napon keresztül dolgoztak, 84-en vettek részt. Az épület az Összefogás Háza elnevezést kapta, mivel ilyen mértékű összefogás régen volt Szentjobbon. Amint a szokás megkívánja, a férfiak végezték a tulajdonképpeni munkát, az asszonyok pedig főztek.
Pozitív példa
Szalacson és Ottományban öt Tulipán Kaláka zajlott, ezek során játszóterek épültek a helyi gyerekek számára. Szalacs idei költségvetése szerint további öt játszótér létesül majd. Köröstárkányban három kalákát szerveztek, itt temetőtakarítás, árokfelújítás, játszótér építés zajlott.
A tavalyi év újdonsága, hogy egyházak és iskolák is csatlakoztak a szervezéshez. Amint Borsi Lóránt elmondta, az országos RMDSZ tavalyi közgyűlésén pozitív példaként mutatták be a kezdeményezést, továbbá egy országos képzésen belül ő maga ismertette, hogyan lehet megszervezni a kalákákat.
Az idén hivatalosan március elsejétől október végéig zajlanak majd a kalákák, sok függ az időjárástól is. Beltéri munkálatokat már az idén is végeztek kalákában – Köröstárkányban egy napközi óvoda kialakítását tervezik, s az épület felújításán dolgoztak, Micskén pedig, az iskolaigazgató kezdeményezésére lambériákat lakkoztak le.
Lehet jelentkezni
Az RMDSZ támogatásokat pályáz meg többnyire a megyei önkormányzattól, ebből tudják biztosítani az alapanyagot. Az egyesület pedig pólókat, emléklapokat biztosít, dokumentálja az akciót. Ezek a dokumentációk szolgálják a Tulipán Kaláka kötetek anyagát is. Most jelent meg a 2013 év kalákáit bemutató kötet, 500 példányban. Ez a harmadik ilyen nyomtatvány, s az érintett településeknek is juttatnak majd példányokat.
Borsi Lóránt bízik benne, hogy az idén Nagyvárad sem fog kimaradni – bár, mint mondta, nagyobb településeken nehezebb megszervezni, kisebb az összefogás, Váradon pedig az engedélyek megszerzése is gondot jelenthet.
A főszervezővel a borsi.lorant@gmail.com e-mail címen, illetve a 0747.508925 telefonszámon vehető fel a kapcsolat. Jelentkezni legalább egy héttel a tervezett kaláka előtt szükséges, de ha építőanyag támogatást is szeretne az adott közösség, akkor jóval korábban.
erdon.ro,

2014. december 23.
Bartók Béla mellszobra áll majd Köröstárkányban
Az ötletgazda Szakács Zoltán köröstárkányi református lelkész, Mikló Ernő helyi RMDSZ-elnök, Szabó Ödön, a Bihar megyei RDMSZ ügyvezető elnöke, és Borsi Lóránt, a Tulipán Kaláka Egyesület vezetője sajtótájékoztatón számolt ma be Bartók Béla mellszobrának elkészültéről, a szobrot haza is vitték Tárkányba.
A szobor makettjét az idei Fekete-Körös-völgyi Magyar Napok alkalmával kapták meg Köröstárkány képviselői, a büszt mai átadása pedig egy egy évvel ezelőtt indult sorozat része, mondta Szabó Ödön. Tavaly Belényesben a Petőfi Sándor szobrát helyezték el a református templom előtt, hogy ott közösségi teret alakítsanak. A szórványban élő Fekete-Körös völgyi magyarságnak több ilyen közösségi térre van szüksége, tette hozzá, ezért felmerült az ötlet, hogy Várasfenesen, ahol a Bélavára máig őrzi a király emlékét, IV. Béla király kaphatna szobrot.
A szobor elkészítésére a Tulipán Kaláka Egyesület pályázott a Communitas Alapítványhoz, mint Borsi Lóránt elmondta, erre alapszabályzatuk szerint lehetőségük van, mint minden olyan tevékenységhez, ami a közösségépítést, megmaradást szolgálja. A bronz mellszobor egyébként 16 600 lejbe került. Mikló Ernő szerint Bartók Béla szobra az összefogás jelképe lehet a faluban, és a békessége, hiszen ő mindenkivel szóba tudott állni, és nemcsak magyar, román népzenét is gyűjtött.
A Petőfi-szobor átadásakor gondolt arra, hogy a helyi magyar értékeket is kutató és felmutató Bartók Bélának szobrot állítsanak Köröstárkányban, mondta az ötletgazda Szakács Zoltán lelkipásztor. Azt tudják, hogy 1911 telén Bartók Béla Köröstárkányban is gyűjtött népzenét, tudják, ki volt az a legény, aki a kocsmában énekelt neki, illetve melyik háznál fordult meg, a porta képe a református kalendáriumban is megjelenik, tette hozzá. Bartók egyik zongoraművében köröstárkányi dallam is szerepel, jegyezte meg a tiszteletes, és azt is elmondta: a szobor helyéről és átadásának pontos idejéről még nem született döntés, még keresik a templom közelében a megfelelő helyet, és az átadása az alkalmat.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro

2014. december 24.
Bartók Béla szobrot kapott Köröstárkány
Elkészült Bartók Béla szobra, melynek makettjét idén, a Fekete-Körös völgyi magyar napok keretében kapták meg Köröstárkány képviselői. A szobrot, mely Deák Árpád szobrászművész munkája, a tegnapi sajtótájékoztató után vitte el a településre az ötletgazda Szakács Zoltán református lelkész és Mikló Ernő helyi RMDSZ-elnök.
A szobor átadása az egy éve indult sorozat része, mondta Szabó Ödön, a Bihar megyei RDMSZ ügyvezető elnöke, tavaly Belényesben a Petőfi Sándor szobrát helyezték el a református templom előtt, és felmerült az ötlet, hogy folytathatnák a sort Várasfenessel, ahol IV. Béla király kaphatna szobrot. Borsi Lóránt, a Tulipán Kaláka Egyesület vezetője elmondta, hogy egyesületük tevékenysége az alapszabályzat értelmében nem merül ki a helyi kalákák szervezésében, ezért ők pályáztak a Communitas Alapítványhoz a szobor elkészítésének támogatásáért. A bronzból készült alkotás egyébként 16 600 lejbe került.
Bartók Béla szobra az összefogás, a békesség jelképe lehet a tárkányiak szemében, mondta Mikló Ernő, hiszen ő mindenkivel szóba tudott állni, mindenkitől tudott népdalokat gyűjteni, magyaroktól és románoktól egyaránt.

Reggeli Újság (Nagyvárad)

2014. december 30.
Gyökeret eresztett a kaláka
Nagyvárad- Hétfő délelőtt az RMDSZ Sas-palotabeli székházában évértékelő sajtótájékoztatót tartott a Tulipán Kaláka Egyesület tevékenységéről Borsi Imre Lóránt elnök, aki okleveleket is átadott.
Az évzáró sajtótájékoztatón Borsi Imre Lóránt egyesületi elnök felidézte, hogy 2012-ben indították útjára az időközben mozgalommá alakult kalákát azzal a céllal, hogy újraélesszék ezt a régi hagyományt, szokást. Idén már 68 ilyen tevékenység zajlott megyeszerte, közel másfél ezer önkéntes bevonásával, melyből 52-öt tudott dokumentálni. Voltak ugyanis települések, ahová különböző okok miatt nem volt lehetősége eljutni, máskor önjáró módon szerveztek kalákát, s csak utólag szerzett tudomást ezekről, de olyan esetek is előfordultak, hogy megírták ők maguk a beszámolót, s csak az újságból értesült a történtekről. „Gyökeret vert a kaláka”- hangsúlyozta, hozzátéve: a résztvevők ezzel hozzájárultak a helyi közösségek fejlődéséhez, egyes településeken pedig az önkormányzatok is csatlakoztak, kiegészítve az amúgy kis költségvetést. Rajtuk kívül iskolák, egyházközségek, ifjúsági és civil szervezetek is kivették részüket a megvalósításokból, nemrég például a VIDIFISZ bonyolított le egy nagyobb szabású akciót egyszerre 10-12 településen. „Mindez azért jó, mert azt bizonyítja, hogy a fiataloknak van jövőképük, hozzá szeretnének járulni a környezetük szebbé tételéhez”- mondta a Tulipán Kaláka elnöke, egyúttal bejelentve: az egyesület vezetősége úgy döntött, díjazza a legjobban teljesítő helységeket, illetve a főszervezőket, 2014-ben pedig Köröstárkány és Mikló Ernő helyi tanácsos, RMDSZ-elnök, valamint Szalacs és Horváth Béla polgármester részesülnek ebben az elismerésben.
Két díjazott
Mikló Ernő kifejtette: tavaly a malomárok zsiliprendszerének kialakításával indították a kalákát, mely a község felének biztosítja a vizet. Idén a napközit szerették volna rendbe tenni, de nem jött össze, mivel nem rendelkezik működési engedéllyel, viszont az anyagok nagy részét beszerezték, így remélhetőleg jövőre sikerülni fog. Két temetőtakarítás is zajlott, és elkezdték a munkálatokat- kiöntötték az alapot- az iskola udvarán, ahol egy multifunkcionális sportpályát létesítenek. Szerettek volna egy székházat is avatni, de ez se sikerült még. Megjegyezte: ennek ellenére bizakodóak, noha a polgármester nemhogy támogatná őket, inkább akadályozza az erőfeszítéseiket. Horváth Béla a nagyobb horderejű eredmények közül kiemelte, hogy egy új óvodaépületet alakítottak ki, körülbelül ötven szülő fát vágott az iskolának, a helyi fiatalok a Zöld-ház udvarán elültettek 6-7 ezer szál virágot, illetve 25 tujafát. Több játszóteret létesítettek, így ezek száma eléri a kilencet, Ottományban pedig egy ravatalozóházat építettek. Körülbelül száz ember járult ehhez hozzá önkéntes munkával, így az eredetileg 120 ezer lejre becsült befektetés végül 80 ezer lejt emésztett fel.