Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Tudor Vladimirescu Általános Iskola (Marosvásárhely)
9 tétel
2013. május 3.
Elitorientált magyar szülők
Továbbra is népszerűbbek a belvárosi iskolák a lakónegyedekben működő kisebb tanintézetekkel szemben – derült ki az előkészítő (nulladik), illetve az első osztályokba való beiratkozás első szakaszának összesített adataiból. Több illetékes ugyanakkor a Krónikának úgy nyilatkozott: mindez nem jelenti azt, hogy a lakónegyedi oktatási intézetek hamarosan kiürülnek.
A megkérdezettek szerint ugyanakkor idén nyugodtabban zajlott az iskolákba való jelentkezés, hiszen tavaly első alkalommal indultak előkészítő osztályok, így sokan nem ismerték pontosan a teendőket, ebben az évben azonban a szülők már felkészültebben érkeztek a tanintézetekbe.
Kolozsváron a János Zsigmond Unitárius Kollégium a legnépszerűbb a magyar kisdiákok szülei körében: a belvárosi iskolában három elemi osztályt indítanak a következő tanévben, a beiratkozás április 22-én zárult, első szakasza során pedig már mind a 75 helyet elfoglalták. A megyei tanfelügyelőség adatai szerint nem maradt több hely az Apáczai Csere János Gimnáziumban és a Kolozsvári Református Kollégiumban sem, de sokan jelentkeztek a városközpontban lévő Báthory István Gimnáziumba is, ahol szintén három osztályt indítanak ősztől. Ez utóbbiba egyébként még három kisdiák iratkozhat be a május 8. és 17. között sorra kerülő második szakaszban. A lakónegyedi iskolák többsége egy magyar nyelvű első vagy nulladik osztályt indít a következő tanévtől, az iratkozás első szakaszában ezek közül egyik sem telt meg.
Nagyváradon a Szacsvay Imre Általános Iskolába iratkozott a legtöbb magyar anyanyelvű gyermek: szeptemberben az induló öt osztályban összesen 130 kisdiák kezdi meg az előkészítő, illetve az első osztályt. A Szacsvayba még 13 gyermek jelentkezhet. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban az egy jóváhagyott osztályba eddig 22-en iratkoztak be a megengedett 25 helyre, míg a Szent László Római Katolikus Gimnáziumban mind a 25 hely betelt. Kolozsvárhoz hasonlóan a partiumi megyeszékhelyen is további diákok jelentkezését várják a lakónegyedi iskolák magyar nyelvű osztályaiba.
Az iskolák között is van versengés
Erdélyi körút a magyar oktatásért Folytatódik a „2013 a külhoni magyar kisiskolások éve" című program körútja, amelynek keretében a magyar közigazgatási minisztérium által kezdeményezett projekt illetékesei Felvidékre és Erdélybe látogatnak. A program célja, hogy meggyőzzék a külhoni magyar szülőket, magyar anyanyelvű tanintézetbe írassák gyermekeiket. A körúton helyszínenként több mint száz gyermekhez, pedagógusaikhoz és szüleikhez látogatnak el a szervezők, akik ügyességi játékokkal, zenével és tánccal készülnek a találkozókra. Az erdélyi körút szerdán, május 8-án Zilahon indul, 9-én Székelyudvarhelyre és Nagyenyedre látogatnak el a szervezők, 10-én pedig a Kolozs megyei Válaszúton találkoznak a kisdiákokkal.
Pásztor Gabriella, a Szacsvay Imre Általános Iskola igazgatója a Krónika megkeresésére rámutatott: a belvárosi iskolákba való áramlás régóta tendencia Váradon, ez azonban nem azt jelenti, hogy a körzeti iskoláknak nincs létjogosultságuk. A Szacsvay egyébként a város szívében található, és hagyományosan a belváros legjobb iskolájának számít, így a szülőknek már a nyolcvanas évektől kezdve meg kell küzdeniük azért, hogy ide írathassák gyermeküket. Az igazgató szerint egyébként sok tényezőtől függ, hogy a szülő milyen iskolát választ gyermeke számára. „A gyerekek összlétszáma egyre kisebb, így az iskolák között is van egyfajta versengés. A szülők nyilván figyelemmel követik a különböző iskolák eredményeit, és arról is értesülnek, hol milyen rendezvényeket szerveznek a tanítás mellett – ezeket mind alapul veszik a döntésben" – tudtuk meg. A Szacsvayban például április végén Iskolakóstolgatás címmel szerveztek rendezvényt, amelyen a leendő előkészítősök és a szülők is megismerkedhettek a tanintézettel és a tanítókkal.
A nagyvárosokban egyébként nem ritka, hogy a szülők – rokonok, ismerősök révén – ideiglenes tartózkodási engedélyt szereznek annak az iskolának a körzetébe, ahová gyermeküket íratni szeretnék. Ezzel kapcsolatban Pásztor Gabriella elmondta: a szülői kreativitás valóban határtalan, az iskola azonban nem ellenőrizheti, hogy a megadott adatok valósak-e. Ugyanakkor Váradon is jellemző a belváros elöregedése: a családok többsége a lakónegyedekben él, a városközpontban egyre több üzlet nyílik. Az iskola ezért a jelentkezéseknél azt is figyelembe veszi, ha egy szülőnek a lakása nem, viszont a munkahelye a közelben van.
Marosvásárhely az első ötven között
Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Gimnáziumban és a Tudor Vladimirescu Gimnáziumban meghirdetett helyekért egyaránt nagy volt az érdeklődés. Az oktatási minisztérium összeállítása szerint a két tanintézet az ország 50 legkeresettebb iskolájának listáján is szerepel: a Bolyai 13., míg a Vladimirescu 27. helyen. A tanfelügyelőség adatai szerint Csíkszeredában nincs kiemelkedően népszerű tanintézet, nagyjából ugyanannyian iratkoztak be a Nagy Imre, a Petőfi Sándor és a József Attila Általános Iskolába. Ezzel szemben a sepsiszentgyörgyi szülők többsége a Székely Mikó Kollégiumot részesítette előnyben: a négy osztályban meghirdetett 115 helyből egy sem maradt üresen. Szintén négy elemi osztályt indítanak a Mikes Kelemen Gimnáziumban, ahol még 23 kisdiák jelentkezését várják a beiratkozás második szakaszában.
Kompromisszumos megoldás Szentgyörgyön
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint Háromszéken a beiratkozás idén hisztéria- és pánikmentesen zajlott. Az illetékes a Krónikának elmondta: sehol nem tapasztalták a szülők részéről azt a félelmet, amit tavaly. „Az elmúlt évben még nagy volt a bizonytalanság, a szülők nem tudták, mire számíthatnak, ez megnehezítette számukra a döntést, nem tudták hova írassák a gyereket előkészítő osztályba. Idén zökkenőmentesen zajlott minden, sokan tanácsot kértek a gyereküket tavaly nulladik osztályba írató szülőktől" – magyarázta a főtanfelügyelő. Hozzátette: az első fordulóban közel kétezer gyermek jelentkezett előkészítő osztályba, a második szakaszban mintegy 200 iratkozót várnak. Keresztély Irma lapunknak azt is elmondta, hogy a belvárosi Székely Mikó Kollégiumban túljelentkezés volt, a meghirdetett száz helyre 115-en jelentkeztek. Az iskola vezetősége igazságos kritériumrendszer alapján akarta rangsorolni a beiratkozott kisdiákokat, ezért minden szülővel egyenként elbeszélgettek. A szülők végül elfogadták azt a kompromisszumos megoldást, hogy létszámfeletti osztályokba tanuljanak a gyerekeik, így a 25 helyett 28 fős előkészítők indulnak ősztől. Keresztély Irma hangsúlyozta, a belvárosi iskolák vonzereje mindig nagyobb, ám az oktatás minőségének megítélése rendkívül szubjektív. „Természetesen minden szülő a lehető legjobbat akarja a gyerekének, de a belvárosi iskolák vonzereje nem növekszik olyan mértékben, hogy az a lakónegyedi iskolák kiürüléséhez vezetne" – szögezte le a főtanfelügyelő.
Országos szinten a szaktárca becslése szerint több mint 15 ezer magyar anyanyelvű gyermeket kellett volna beíratni iskolába, az első szakaszon azonban mindöszsze 10 ezren jelentkeztek az iskolákba – nyilatkozta a Szabadság napilapnak Király András oktatási államtitkár. A helyzet a román gyermekek esetében sem jobb: az anyakönyvi nyilvántartás szerint az iskolakötelesek száma eléri a 218 ezret, azonban csak 160 ezren iratkoztak be.
Bíró Blanka, Nagy Orsolya, Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)
2014. június 21.
Átadták az idei Sütő András-emlékdíjakat
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban tegnap átadták a 2014-es Sütő András- emlékdíjakat. A Sass Szilárd önkormányzati képviselő kezdeményezésére Budapest XI. kerülete által alapított emlékdíjat idén Bíró Melinda, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, valamint Orbán Zsófia, a Tudor Vladimirescu Általános Iskola tanulója vette át.
Budapest XI. kerülete, illetve Újbuda Önkormányzata idén is pénzjutalmat ajánlott fel a határon túli testvértelepülések diákjainak – így marosvásárhelyieknek is –, akik a magyar nyelv művelése terén kiváló teljesítményt nyújtottak. Az adományozók és Marosvásárhely önkormányzata, valamint a Maros megyei tanfelügyelőség a diákok négyévi teljesítményét vette alapul a 2012- ben létrehozott Sütő András-emlékdíj odaítélésekor, pontosabban a tanulók helyi, városi, megyei valamint országos és nemzetközi tantárgyversenyeken, vetélkedőkön elért eredményeit.
A díjátadáson jelen levő Csegzi Sándor polgármesteri tanácsos, a testvérvárosi kapcsolatok kiépítéséért, ápolásáért felelős volt alpolgármester elmondta, a mindig év elején meghirdetett emlékdíjjal bátorítani szeretnék a diákokat az anyanyelven való tanulásra, ugyanakkor fontosnak tartotta, hogy a Bolyai Farkas Líceum tanulójával egy lakótelepi általános iskola diákja osztozzon a százezer forintos pénzjutalomban.
A Sütő András-emlékdíjat a szülők, magyartanárok jelenlétében Sass Szilárd adta át Bíró Melindának és Orbán Zsófiának, gratulált a diákokat felkészítő Soós Katalin és Barabás Anna magyar szakos tanároknak, Boczog Szabolcsnak, a Tudor Vladimirescu általános iskola aligazgatójának.
Rövid felszólalásában Sass Szilárd az emlékdíj alapításának körülményeiről, az önkormányzatokkal való együttműködésről beszélt, hangsúlyozva, a díj ars poeticája "a magyar nyelv megmaradása, tehetséggondozás, a nagy tiszteletnek örvendő tanár/elismert személyiség emlékének megőrzése, a testvértelepülések/iskolák közötti kapcsolatok ápolása". Benedek Elek gondolataival zárta beszédét: "Az állam nyelvét meg kell tanulni, és édesanyátok nyelvét nem szabad elfelejteni!"
Mindkét diáklány 8. osztályos, akik 5. osztályos koruktól következetesen részt vesznek a magyar tantárgyversenyeken, a Mikes Kelemen országos anyanyelvi vetélkedőn, és ezeken kiemelkedő eredményeket értek el. "Büszkék vagyunk Zsófiára, kellemes meglepetés volt a díj elnyerése iskolánk tanulója által. Ez jelzésértékű is, bizonyítja, hogy egy lakótelepi két tannyelvű iskolában is minőségi oktatás folyhat, vannak kiemelkedő eredményeket elérő diákok" – nyilatkozta lapunknak Boczog Szabolcs aligazgató.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 2.
Marosvásárhelyen is több a magyar iskolaigazgató
Két újabb marosvásárhelyi oktatási intézménynek van magyar vezetője – tájékoztatott a vasarhely.ro. A Tudor Vladimirescu gimnáziumban Boczog Szabolcs némettanárt, a Nicolae Bălcescu gimnáziumban pedig Kupán Edit korábbi aligazgatót nevezték ki igazgatónak, a 7-es számú Általános Iskolában pedig Dr. Tamási Zsolt helyét Körtési Sándor vette át. Erről Illés Ildikó Maros megye főtanfelügyelő helyettese tájékoztatta a vasarhely.ro-t. „Ez egy természetes, teljesen normális folyamat. Nem kaptunk semmi többletet, csupán azt, amit megérdemeltünk” – kommentálta Illés Ildikó az új kinevezéseket. Hangsúlyozta, feladatának tekinti, hogy minél több intézménynek legyen magyar igazgatója, ahol pedig ez nem lehetséges, magyar aligazgató legyen az iskola vezetőségében.
A főtanfelügyelő helyettes megerősítette a vasarhely.ro azon feltételezését, hogy Tamási Zsolt a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium igazgatója lesz, azt azonban nem tudta megmondani, hogy mikor kapják meg a minisztériumtól az iskola beindításához szükséges átiratot. „Remélem, hogy erre mielőbb sor kerül, az utolsó métereken vagyunk” – fogalmazott Illés Ildikó.
Mint korábban megírtuk, Szatmár megyében az idén több magyar aligazgatót neveztek ki az iskolákban.
2014. szeptember 13.
Három új magyar igazgató marosvásárhelyi iskolák élén
Marosvásárhely három általános iskolájában neveztek ki magyar igazgatót. Az utóbbi évtizedekben ilyenre nem volt példa, hiszen a magyar nemzetiségű pedagógusoknak csak a "másodhegedűs" vezetői tisztség dukált. Ezek a kinevezések elégtételt jelentenek nemcsak az illető intézmények testületének és diákjainak, hanem összességében a magyar közösségnek is. Az új tanév kezdetén a három frissen kinevezett igazgatót: Körtesi Sándort, Boczog Szabolcsot és Kupán Editet kérdeztük: milyen tervekkel indulnak, milyen nehézségekkel szembesülnek, illetve mit javítanak az eddig bevett oktatási módszereken, hogy a gyerekek tanulmányi előmenetelét elősegítsék?
Körtesi Sándortól, a 600 körüli diáklétszámú 7-es Számú Általános Iskola igazgatójától kérdeztük, hogyan lett igazgató?
– Már én sem tartozom a fiatalok közé, hiszen tíz éve tanítok, de igazgató mégis váratlanul lettem. A jelenlegi tanügyi törvény egy évre nevezi ki az igazgatókat. Tavaly Tamási Zsolt volt az iskola vezetője. Augusztus végén hívtak fel a tanfelügyelőségre átvenni a kinevezést. Tényleg, váratlanul ért, de azért gondolkodás nélkül elvállaltam, tudván, hogy nem túrom ki Tamási tanár urat a helyéről, hanem ő mondott le. Átveszem és folytatom azt a munkát, amit ő elkezdett. Ő úgy vállalta el az igazgatóságot itt húsz hónappal ezelőtt, hogy addig folytatja, amíg egyenesbe kerül az egész. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy olyan iskolát és tisztséget veszek át, amely rendben van. Nem elölről kell kezdenem az építkezést.
Természetesen, terveim vannak, nem is kevés. Szeretném megőrizni az iskolának a jó hírnevét, és ezt gazdagítani. A mi iskolánk az egyetlen Marosvásárhelyen, amelynek nincs neve. Mi szeretjük a 7-es számot, misztikus, népmesei jelentőséggel bír, és eddig mindig szerencsét hozott számunkra. Szeretném a gyerekközpontúságot tovább fejleszteni, szeretnénk arra törekedni, hogy ne besavanyodott, hanem pezsgő iskolai élet legyen. Eddig is én voltam a diáktanács vezetője, továbbra is ugyanolyan jól szeretnék kommunikálni a diákokkal. El szeretném kerülni, hogy a szülőkön keresztül vagy ne adj’ isten, a tanfelügyelőségen keresztül értesüljek az iskolai problémákról. Meg kell találni az arany középutat, azt szeretném, hogy a diákokban továbbra is partnerre találjak, s meglegyen a kellő tisztelet mindkét részről. Az iskola partnerkapcsolatait továbbfejlesztem Kisinyovval és Kecskeméttel. Ennek újabb fejezete következik október 15-19. között, amikor Kecskemétre vagyunk hivatalosak. Tavaly az említett két városból nálunk voltak az iskolák küldöttségei, most mi megyünk hozzájuk. Pályázni szoktam, szeretek és fogok, mert azt a pénzt, amire szükségünk lenne fejlesztésekhez, képzésekhez, ami javítana az iskola hírnevén, hiába kérjük, nem kapjuk meg. Ezért nekünk kell tenni, hogy terveink megvalósulhassanak. Szeretném véglegesíteni a kollégákat. Egyre kevesebb a helyettesítő tanárunk, fontos, hogy minden tagozaton állandósítsuk a tanárokat. A folytonosság mindig jól fog a diákok előrehaladásában. Két hét múlva "összerázót" szervezek a kollégáknak, hogy jobban megismerjük egymást, hogy jó csapatként dolgozzunk ebben a tanévben.
A polgármesteri hivatalnak köszönhetően a főépületben idén kicserélték az ablakokat, az udvar leaszfaltozása várat magára. A másik iskolában a régi ablakok maradtak, s a régi, csempekályhás fűtési rendszer is maradt.
Boczog Szabolcs a Tudor Vladimirescu Általános Iskola igazgatója lett, miután 2011 óta az intézmény aligazgatója volt. – Hogyan kapta meg a kinevezést, és milyen tervekkel kezdi a tanévet?
– Aligazgatóként három igazgatóval dolgoztam a Tudor Vladimirescu Általános Iskolában. Stan Otiliával kezdtük, rendkívül jó képességű, eredményes és ismert pedagógus volt. Sajnos, betegsége miatt nem fejezhette be a mandátumát, azóta el is hunyt, Isten nyugtassa! Visszatért Nistor igazgató úr, őt követte Detesan igazgató úr. Most szerepcsere történt, én lettem az igazgató, s az igazgató lett az aligazgató. Bizonyára szakmai szempontok is számítottak, ismertek a kollégák, és támogattak. A szaktanfelügyelőkkel is jó viszonyt ápolok, az iskola nagyon sok problémáját sikerült közösen megoldani. Gondolok itt a személyzeti kérdésekre, hogy minden szakon szakemberek oktassanak. Nem vettem részt politikai egyeztetéseken, ilyesmikről nem tudok, nem hiszem, hogy politikai alku tárgya lett volna a kinevezésem. Van aki ezt is látja a dologban, én személyesen nem tudok róla. Felkértek, vállaljam, s igent mondtam rá. Nagy kihívás szakmailag és emberileg is. Sok munkával jár, sok harccal. Elsősorban az előítéleteket kell leépíteni azzal kapcsolatban, hogy lehet-e jó igazgató egy magyar ajkú, mert vannak ilyen előítéletek. Aztán nagyon sok az önjelölt egy hetventagú tantestületben. Sokan nem szívesen fogadják, hogy kinevezték Boczogot. Vajon hogy nevezték ki?
Rátérve az oktatásra, a 635 diákból 209 tanul magyar tagozaton óvodától nyolcadik osztályig, tíz osztályközösségben. Az oktatás minőségén, színvonalán kell emeljünk, ne veszítsünk diákokat, hogy ne azért menjenek el a diákok, mert nem elégedettek az oktatás minőségével. Nagy a konkurencia, sok az általános iskola a Tudor negyedben. Marosvásárhelynek túlméretezett iskolahálózata van a jelenlegi gyermeklétszámhoz viszonyítva. Arra törekszenek, hogy központi megerősített iskolák legyenek, de ez egy sor negatívummal is jár, hiszen megszűnhetnek a lakótelepi magyar osztályok, akárcsak Kolozsváron. Nekünk az a célunk, hogy megőrizzük a lakótelepi magyar osztályokat – mondta az igazgató.
Kupán Edit, a Nicolae Balcescu Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy tavaly is jól együttműködtek Nicusan Constantinnal, akivel tulajdonképpen helyet cseréltek. – Jól dolgoztunk, olyan együttműködés volt, amelyben az én ötleteim is érvényesültek. Most tulajdonképpen arra törekszünk, hogy javítsunk a munkán, s ami nem működött, működőképessé tesszük. A nyáron feltettük a kétnyelvű táblákat, ez nem volt konfliktus forrása. A kétnyelvűség érvényesül évnyitókor, évzárókor, bármilyen rendezvényen. A diákok majdnem fele-fele arányban tanulnak román és magyar tagozaton. Az osztályok száma egyenlő. Előkészítő osztályból is két magyar és két román indult. Ebben az évben elfogadtuk a Waldorf óvodások szüleinek kérését, hogy Waldorf osztályt indítsunk. Ezzel a megnevezéssel nem sikerült, mert nem tettek eleget minden kritériumnak, de jövőre arra számítunk, hogy ilyen néven indulhat be az osztály. Azt szeretnénk, ha jövőtől egy hagyományos magyar és egy Waldorf első osztály indulna. Tervünk az, hogy jó kommunikáció legyen tanárok, diákok és szülők között. Ebben a tanévben közel 700 diák tanul az iskolában, gond adódik. A szervezési részen is újítottunk már, amivel áttekinthetővé tettük az adminisztrációs munkát. Bevezettük, hogy egy füzetbe mindenki beírja, milyen problémája van, mit kell javítani. Követjük azt is, hogy mit tesz a kisegítő személyzet, hogyan teljesíti a feladatát – mondta Kupán Edit igazgató.
Az általunk pénteken felkeresett iskolákban nagy volt a sürgés-forgás. Az utolsó simításokat végezték, az osztálytermek készen álltak a hétfői becsengetésre. Eredményes, jó tanévet diáknak, tanárnak, szülőknek egyaránt!
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 15.
Magyar vezetővel kezdték az iskolát
A nyári szünet után ismét visszaültek az iskolapadokba a diákok. Hétfőn Maros megyében 86 ezer diák kezdte meg az új tanévet, amelynek csupán 33 százaléka magyar. Több mint hatszáz gyerek tanul a következő tanévben a marosvásárhelyi Tudor Vladimirescu Általános Iskolában, ahol a tanintézet élén első alkalommal áll magyar igazgató.
A tanévet 86 ezer diák kezdte meg a megyében, ennek 33 százaléka magyar – tájékoztatott Maros megy főtanfelügyelő-helyettese, Illés Ildikó. Hétfőn 9 órától nyitották meg a tanévet a megye iskoláiban, ahol bemutatkoztak többek között a nemrég kinevezett új intézményvezetők is.
A Tudor Vladimirescu Általános Iskolában, amelyet sokan még 20-as iskola néven emlegetnek, Boczog Szabolcs vette át az intézményvezetést. A három éve aligazgatóként dolgozó pedagógus az első magyar igazgatója az iskolának. A nyitóünnepségen az új intézményvezető beszámolt az elmúlt év sikereiről és bátorította a diákokat hasonló sikerek elérésére.
„A holnap végzősei több kritériumnak is meg kell felelniük. Egyrészt kiegyensúlyozott felnőttekre van szüksége a társadalomnak, másrészt sokoldalú képzettséggel rendelkezik. Ismernie kell történelmét, identitását, és szolgálnia kell a nemzetet amelynek tagja. A szülők igyekeznek mindent megadni gyermekeiknek, segíteni őket az úton, azonban nem szerencsés az, amikor saját álmainkat vetítjük gyermekeinkre. Az életben kapott talentumok nem egyformák, így azokat kell kamatoztatni, amelyek a legígéretesebbek a gyerekek számára. A tanulás mellett arra is figyeljünk, hogy jusson idő a családi programokra, rokoni-, baráti kapcsolatok ápolására” – szólt a szülőkhöz is az igazgató.
A továbbiakban a sikerekről számolt be az intézményvezető. „Az elmúlt három évben sok pénzt fektettünk az épület feljavításába, kicseréltük az ajtókat, lefestettük az osztálytermeket és a folyosókat. A tanulmányok terén is szép eredményeket értünk el, több tantárgyversenyen is országos, illetve nemzeti szakaszokon hódítottunk, és Sütő András ösztöndíjban is részesült egyik diákunk. A város legjobb középiskoláiba jutottak be volt nyolcadikos diákjaink, akikre nagyon büszkék vagyunk” – hangsúlyozta az intézményvezető.
A kis gólyákra is büszkék a tanárok, őket külön megtapsolták az ünnepségen. A tanintézet 635 diákja, amelyből 220 magyar, ilyen pozitív hangulatban kezdethette az iskolát.
Becze Dalma, Székelyhon.ro
2016. január 25.
Sokan idegenkednek az iskolák összevonásától
A 2016–2017-es tanévben ezerrel kevesebb diák ül majd be az iskolapadokba Maros megyében, mint egy évvel korábban. A diáklétszám csökkenésének egyik eredményeképpen tanintézeteket vonnak össze Marosvásárhelyen, Radnóton, Nyárádszeredában és Nagyernyében.
Évek óta borzolja a kedélyeket a tanintézetek összevonása, egyes iskolák jogi személyiségének megszüntetése, az esetenként elrendelt költözés. Nemrég a tanfelügyelőség vezetőtanácsa elfogadta az ősztől érvényes iskolahálózatról szóló rendelkezést, amelybe újabb összevonásokat iktattak be. Az érintett szülők és tanárok elégedetlenek a döntéssel.
A Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelő elmondta: a diáklétszám csökkenése és a meglévő épületek észszerű kihasználása érdekében a 2016–17-es tanévtől összevonják a nyárádszeredai általános iskolát a gimnáziummal, a radnóti általánost a középiskolával, a nagyernyei iskolát a sáromberki szakiskolával, valamint a megyeszékhelyen a Tudor Vladimirescu iskolát (volt 20-as)  a Mihai Viteazullal (volt 5-ös ) és a Romulus Gugát (18-as) a George Coşbuckal (3-as).
„Nincs elég tanuló, így fölöslegessé vált pár ügyintézői állás, gondolok itt az igazgatóra, titkárnőre, könyvelőre. A diáklétszám marad, a beiskolázási számok maradnak, a tanítók, tanárok nem kell attól féljenek, hogy elveszítik állásaikat. Sokan idegenkednek az iskolák összevonásától, pedig az eddigi példák azt mutatták, hogy az összevonás nyomán a tanintézetek megerősödtek, versenyhelyzet alakult ki a diákok között, s jobb eredmények születtek” – mondta a főtanfelügyelő.
Az egyik alárendelt viszonyba kényszerített tanintézet a marosvásárhelyi Tudor Vladimirescu Általános Iskola, ahol jelenleg 699 diák tanul. A háromemeletes épületben 31 osztályterem van, a földszinten óvodai csoportok működnek, az emeleteket az iskolások foglalják el. Az iskola tavaly egy nagyáruháztól csaknem százezer lejes támogatást kapott, amelyből egy korszerű, multimédiás informatikalabort szereltek fel. Az iskolához tartozik egy korszerű nagy sportterem is, amelyet a diákok mellett sportegyesületek is használnak bérleti díj ellenében.
Az iskola igazgatója, Boczog Szabolcs érdeklődésünkre elmondta, tudták, hogy előbb-utóbb szóba kerül az összevonás, de remélték, hogy minél később. A jogi személyiség elvesztése számukra azt jelenti, hogy a közeli, felszereltség szempontjából rosszabbul, de diáklétszám szempontjából jobban álló Mihai Viteazul iskolához kerülnek, és többé nem tudnak önállóan dönteni többek között  a bérleti díjból, szponzorszerződésből származó bevételek felhasználásáról sem. „A tanárok állásaikért aggódnak, noha biztosítottak minket szóban, hogy egyelőre minden osztály megmarad, nem lesznek összevonások. Legalábbis egyelőre” – mondta Boczog Szabolcs. A magyar tagozaton egyelőre elegendő diák van, s az utánpótlás is biztosítottnak látszik, ám pár év múlva előreláthatóan, ha kevesebb magyar kisdiák lesz, csökkenhet a magyar osztályok száma is.
A szülők, akik a napokban szereztek tudomást az összevonásról, fel vannak háborodva, és el vannak keseredve, mert szeretnék, ha gyermekeik ott fejezzék be az iskolát, ahol elkezdték.  A tanfelügyelőség még nem erőlteti az osztályok átcsoportosítását, így lehet, hogy egy évig még minden a régiben marad. Egyelőre egyeztetések zajlanak. Felmerült megoldásként, hogy az elemi osztályok mindkét iskolából kerüljenek át a Tudor Vladimirescuba, s a felső tagozatosok, akik kevesebben vannak, a másik épületben tanuljanak. A korszerű informatikaterem léte azonban indokolttá tenné, hogy a nagyobb osztályok a Tudor Vladimirescu iskola épületében maradjanak. Ez ügyben döntés még nem született.
Az igazgató elmondta: a szülők a főtanfelügyelőhöz is elmentek kihallgatásra, tolmácsolva elégedetlenségüket. „Van, hogy testvérpárok járnak ide, s nem lenne jó őket elszakítani, külön épületbe tenni. Ugyanakkor több szülői közösség saját pénzén, önszántából rendbe tette az osztálytermeket, és természetes, hogy nem szeretnék, hogy gyermeküknek költöznie kelljen. Mindent megteszünk, hogy megtaláljuk a mindenki számára elfogadható megoldást”– mondta az igazgató.
Simon Virág. Székelyhon.ro
2016. október 4.
Nem vonják össze az iskolákat Nyárádszeredában – legalábbis idén
Felfüggesztette a Maros megyei törvényszék a tanfelügyelőség azon határozatát, amellyel összevonta volna a nyárádszeredai Deák Farkas Általános Iskolát és a Bocskai István Gimnáziumot. A döntésnek azonban nem örülnek túlságosan a városban: igazságot, és nem részrehajlást vártak volna.
A két szeredai iskola összevonásáról – több más Maros megyei tanintézettel egyetemben – januárban határozott a megyei tanfelügyelőség, amely szinte mindenütt „kiverte a biztosítékot”. Míg a marosvásárhelyi Tudor Vladimirescu és Mihai Viteazul, illetve a Romulus Guga és a George Coşbuc iskolák esetében a tanfelügyelőség politikai nyomásra hivatkozva augusztus elején visszalépett az eredeti szándékától, a radnóti, nagyernyei, nyárádszeredai iskolákat továbbra is összevonta volna.
Az új fejlemény kapcsán megkeresésünkre Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester elmondta: ilyen kérdésekben mindig kikéri az érintettek véleményét, így már februárban találkozott az igazgatókkal, pedagógusokkal, szülőkkel. Akkor mindenki érzelmileg kezelte a kérdést, egy magyar iskola megszüntetését látta benne. Neki mint elöljárónak tudomásul kellett vennie, hogy a közösség szerint ezt nem szabad megengedni. Meg is tették a kellő lépéseket, a tanfelügyelőségi határozatot megtámadták a törvényszéken, egyik tárgyaláson ő maga is részt vett, de az ügyet vezető bírónő csak kétszeri halasztás után döntött. Így – legalábbis ebben a tanévben – a két szeredai iskolát nem fogják összevonni, mindkét intézmény igazgatója megkapta a folytatáshoz szükséges kinevezést.
A polgármester tudomásul vette a törvényszék döntését, de elégedetlenségét fejezte ki: többet várt ettől a pertől, a határozat megsemmisítését, amit azonban nem tett meg a bírónő. „Valószínűleg ugyanolyan problémával állunk szemben, mint amikor a szeredai főteret kellett védeni az ortodox egyházzal szemben” – vont párhuzamot a két eset között Tóth Sándor, akinek az is szembeötlő volt, hogy ezt az ügyet is ugyanaz a bírónő vezette, mint az ortodoxokkal való perüket. Szerinte a román igazságszolgáltatás megint „megbukott”, nem szakmai, hanem részrehajló döntést hozott. Minden érv a szeredaiak mellett szólt, a tanfelügyelőség számos hibát és törvénytelenséget követett el, nem alkalmazta a tanügyi törvény bizonyos cikkelyeit.
„Amatőr módon kezelték a törvényt, amelyet épp ők kellett volna alkalmazzanak. Ismét nullára vizsgáztak, de az igazságszolgáltatás kisegítette őket” – vonta le a keserű következtetést, amely csak megerősíti azt a romániai gyakorlatot, hogy „nem azt kapjuk, amit várunk, ami az igazság, és ami jó a közösségnek”.
A nyárádszeredai Bocskai István Gimnázium igazgatója szerint már csak szervezési szempontból is mindenképp megkönnyebbülést hozott a határozat felfüggesztése, így az intézménynek az eddigi megszokott feladatainak kell eleget tennie, míg egy esetleges összevonás „felborította volna az adminisztrációt”, rengeteg új kihívást jelentett volna – véli Fülöp László, aki a per lefolyásáról az önkormányzattól értesült, de nem tudja, hogy lesz-e folytatása, „ez már a tanfelügyelőségtől függ, hogy lép-e tovább”.
A Deák Farkas Általános Iskola vezetősége sem tudja, hogy lesz következő lépés vagy abbamarad a per, de örül a döntésnek. Trufán József igazgató azonban úgy véli, hogy a vásárhelyi példára ebben az esetben is visszavonni és nem felfüggeszteni kellett volna a tanfelügyelőségi határozatot. Kérdésünkre kifejtette, a tanévkezdés előtt mindenképp okozott bizonytalanságot az, hogy nem tudták, együtt vagy külön kezdi a tanévet a két iskola, de minden eshetőségre fel voltak készülve. Mivel augusztus végén értesítést kapott igazgatói kinevezése meghosszabbításáról, remélte, hogy szeptember közepén önállóan indulhatnak tovább. Szerinte továbbra is indokolatlan a két intézmény összevonása, hiszen az általános iskolában 860 diákjuk van – fejtette ki.
Gligor Róbert László Székelyhon.ro 
2017. április 3.
Nincs veszélyben a marosvásárhelyi Református Kollégium
Nincs veszélyben a marosvásárhelyi Református Kollégium léte – állítja az intézmény igazgatója, valamint Maros megye helyettes főtanfelügyelője. Az aggasztó hír azok után röppent fel, hogy a tanfelügyelőség nemcsak a Római Katolikus Gimnáziumot, hanem a reformátust is kivágta a jövő évi iskolahálóból.
Pánikot keltett a Maros Megyei Tanfelügyelőség döntése, miszerint a katolikus iskola után a másik magyar tannyelvű felekezeti tanintézményt, a Református Kollégiumot is törölte a város iskolahálózatából. A tanfelügyelőség ugyanakkor további hat másik iskolát iktatott ki a polgármesteri hivatal által elküldött lajstromból. Mivel az iskolahálózat véglegesítéséről szóló döntést a helyi tanácsnak kell meghoznia, az RMDSZ rendkívüli tanácsülés összehívását kezdeményezte. Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő igyekezett megnyugtatni a feleket, mondván, hogy félreértésről van szó. Nincs veszélyben a Református Kollégium, csupán annyi történt, hogy a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatósága egy hibáktól hemzsegő listát állított össze, ezt pedig nem fogadhattuk el – magyarázta portálunknak Illés. Miután az önkormányzat korrigálja a tévedéseket, a tanfelügyelőség új döntést hoz, ígéri az intézmény második embere. Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója szerint is vaklárma volt az egész, amire a városháza illetékes osztályának tévedése adott okot. „Óvodánkat külön struktúraként tüntették fel, holott része a tanintézményünknek” – mondta el Benedek. A város legrégebbi iskolájában jelenleg 492 diák tanul. Miután feltelik az összes évfolyam, a létszám eléri a hatszázötvenet. Alaposan ránk ijesztettek – kommentálta a történteket a Tudor Vladimirescu (volt 20-as számú) Általános Iskola aligazgatója, Boczog Szabolcs. A Tudor-negyedbeli iskola attól tartott, hogy a tanfelügyelőség véghezviszi évek óta dédelgetett tervét és összevonja a két lakótelepi iskolát, a 20-ast és a Mihai Viteazul nevet viselő 5-ös általánost. Az elmúlt években többször is volt már erre kísérlet, azonban a szülők – és részben a helyi tanácsosok – ellenezték az elképzelést. Nem ez az első indulatokat kiváltó hiba, amit a városháza iskolákért felelős igazgatósága elkövet. Másfél évvel ezelőtt azzal az Alexandru Ioan Cuza (egykori 8-as számú) Általános Iskolában leszedették a magyar szülők és civilek pénzéből készült kétnyelvű feliratokat. A kisebbségi oktatásért felelős Király András egy lapcsoportunknak adott interjúban arról beszélt, hogy a városháza a Római Katolikus Gimnázium esetében is törvénytelen procedúrát próbált szentesíteni, holott a minisztérium elküldte a teljes metodológiát. Később a prefektus is leírta, hogy lépésről lépésre mit kell tenni, az illetékesek azonban mindezt figyelmen kívül hagyták. Értesüléseink szerint a csütörtöki tanácsülésre a városháza újabb „meglepetést” készített a katolikus iskola közösségének. Kihasználva a tíz RMDSZ-es tanácsos távolmaradását az iskolaigazgatóság olyan határozattervezetet készült sürgősségi napirendi pontként szavazásra bocsátani, amellyel a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot „a helyzet rendezéséig” a Bolyai Farkas Gimnáziumnak rendelik alá. Nem sokkal a gyűlés megkezdése előtt visszavonták a tervezetet. Illés Ildikó elmondta, ahhoz, hogy a katolikus iskola is szerepeljen a város iskolahálózatában, a tanfelügyelőség ismételten felkéri a polgármesteri hivatalt, a minisztérium utasításai szerint jelölje meg a felekezeti tanintézmény működési formáját. „Amint ezt megtette, folytatjuk a tárgyalásokat, remélem, eredményesen" – mondta. Különben mindenki rájött arra, hogy a helyzetet meg kell oldani, a több száz gyerek nem maradhat az úton. Múlt héten Király András oktatásügyi államtitkár is megerősítette, hogy a szaktárca is a jelenlegi helyzet feloldásán dolgozik. Kollégája, Gabriel Liviu Ispas közoktatásért felelős államtitkár bekért minden olyan dokumentumot, melyek alapján a tanfelügyelőség leállította a beiratkozást, és remélhetőleg még a napokban minisztériumi döntés születik az iskola ügyéről. Reményeim szerint a minisztérium megadja azokat a lehetőségeket, amelyekkel a tanfelügyelőség feloldja előző határozatát. Mert nem a minisztérium állította le a beiratkozást, hanem a tanfelügyelőség – emlékeztetett az RMDSZ szakpolitikusa. Közben a szövetség helyi önkormányzati képviselői rendkívüli tanácsülésre készülnek. „Marosvásárhelyen minden jelenleg működő oktatási intézményre szükség van, ezért mindegyiknek szerepelnie kell a végleges iskolahálózatban” – írják közleményükben.
Hajnal Csilla, Szucher Ervin / Székelyhon.ro
2017. április 3.
Hibát hibára halmoznak a vásárhelyi iskolaügyekben
Vaklármának bizonyult, hogy a marosvásárhelyi Református Kollégium léte is veszélybe került. Az illetékesek nyilatkozata alapján úgy tűnik, ismét a városháza iskolákért felelős igazgatósága hibázott.
Nincs veszélyben a marosvásárhelyi Református Kollégium, vaklárma volt az információ, miszerint a megszüntetés vagy összevonás kockázata fenyegeti a tanintézetet – állítja Benedek Zsolt igazgató és Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes. Az aggasztó hír annak nyomán terjedt el, hogy a tanfelügyelőség vezetőtanácsa múlt kedden, március 28-án döntött az önkormányzat által elküldött iskolahálózatról, ez alapján pedig nyolc tanintézet, köztük a Római Katolikus Teológiai Gimnázium és a Református Kollégium sem kapta meg a jóváhagyási nyilatkozatot.
Az illetékesek azonban érdeklődésünkre cáfolták, hogy a református iskola léte veszélybe került volna, ehelyett úgy tűnik, ezúttal is a városháza tanintézetekért felelős igazgatósága „kavart be”. A marosvásárhelyi tanács RMDSZ-es frakciója ugyanakkor jövő hétre rendkívüli tanácsülés összehívását kezdeményezte, mivel az iskolahálózatra vonatkozó végleges döntést az önkormányzatnak kell meghoznia, az idő pedig sürget.
„Hibáktól hemzsegő listát állítottak össze”
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes igyekezett megnyugtatni a feleket, mondván, félreértésről van szó. „Nincs veszélyben a Református Kollégium léte, mint ahogy nincs szó az érintett nyolc tanintézet összevonásáról, sem megszüntetéséről. Csupán annyi történt, hogy a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatósága egy hibáktól hemzsegő listát állított össze, ezt pedig nem fogadhattuk el” – magyarázta lapunknak.
Illés Ildikó ígéretet tett arra, hogy miután az önkormányzat korrigálja a tévedéseket, a tanfelügyelőség újabb döntést hoz az ügyben. A főtanfelügyelő-helyettes a római katolikus gimnázium ügyére kitérve hangsúlyozta: ismételten felkérik az önkormányzatot, hogy a minisztérium utasításai szerint jelöljék meg a felekezeti tanintézet működési formáját, az iskola csak ennek nyomán kerülhet be a város iskolahálózatába. „Amint ezt megtették, folytatjuk a tárgyalásokat – remélem, eredményesen. Azzal mindenki egyetért, hogy a helyzetet meg kell oldani, a több száz gyerek nem maradhat az úton” – fogalmazott.
„Alaposan ránk ijesztettek”
Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója szerint is vaklármáról van szó, amit a városháza illetékes osztályának tévedése okozott. Példaként azt a hibát említette, hogy a dokumentumban külön struktúraként szerepel a kollégium óvodája, holott az része a tanintézetnek. A város legrégebbi iskolájában egyébként jelenleg 492 diák tanul, ha pedig az összes évfolyamon betelnek a helyek, a tanulók száma elérheti a hatszázötvenet. A fejlemények a további hat érintett iskola vezetőségét is megrémítették. Boczog Szabolcs, a Tudor lakónegyedi Tudor Vladimirescu Általános Iskola aligazgatója például úgy fogalmazott: „alaposan ránk ijesztettek”. Attól tartottak, a tanfelügyelőség véghezviszi az évek óta érlelt tervét, vagyis a tanintézetet összevonja a szintén lakónegyedi Mihai Viteazul iskolával. Az elmúlt években többször volt már erre kísérlet, azonban a szülők – és részben a helyi tanácsosok – ellenezték az elképzelést.
Elmaradt a városházi igazgató újabb „meglepetése”
Nem ez az első alkalom egyébként, hogy a városháza iskolákért felelős igazgatósága indulatokat kiváltó hibát követ el. Horaţiu Lobonţ, a szakosztály vezetője másfél évvel ezelőtt – amikor megkezdte a gyermeknevelési szabadságra távozó korábbi igazgató helyettesítését – azzal „mutatkozott be”, hogy az Alexandru Ioan Cuza (egykori 8-as számú) Általános Iskolában eltávolíttatta a magyar szülők és a civilek támogatása nyomán készült kétnyelvű feliratokat.
Király András oktatási államtitkár korábban a lapcsaládunknak adott interjúban arról beszélt, hogy a városháza a Római Katolikus Teológiai Gimnázium esetében is egy törvénytelen procedúrát próbált szentesíteni, holott a minisztérium elküldte a részletes módszertant. Később a prefektus is tájékoztatta arról, hogy lépésről lépésre mit kell tenniük, az illetékesek azonban mindezt figyelmen kívül hagyták.
Értesüléseink szerint Horaţiu Lobonţ újabb „meglepetéssel” készült a csütörtöki tanácsülésre, amelyen az RMDSZ-frakció „a magyar közösség jogos igénye melletti kiállásként” nem vett részt. Úgy tudjuk, kihasználva a szövetség tíz tanácsosának távolmaradását, az iskolákért felelős igazgatóság olyan határozattervezetet készült sürgősségi napirendi pontként szavazásra bocsátani, amellyel a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot „a helyzet rendezéséig” a Bolyai Farkas Gimnáziumnak rendelik alá. Nem sokkal a gyűlés megkezdése előtt azonban Lobonţ lemondott erről, és visszavonta a tervezetet.
Időközben a szaktárca is igyekszik segíteni, csütörtökön ugyanis Király András államtitkár lapunknak arról számolt be: remélhetőleg ezen a héten minisztérium döntés születik a gimnázium ügyében. Rámutatott: Gabriel Liviu Ispas közoktatásért felelős államtitkár bekért minden olyan dokumentumot, amelyek alapján a tanfelügyelőség leállította a beiratkozást. „Reményeim szerint a minisztérium megadja azokat a lehetőségeket, amelyekkel a tanfelügyelőség feloldja az előző határozatát. Mert nem a minisztérium állította le a beiratkozást, hanem a tanfelügyelőség” – emlékeztetett az RMDSZ szakpolitikusa.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)