Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Tudor Jarda Népművészeti Főiskola (Kolozsvár)
3 tétel
2014. március 10.
Ady-emlékkiállítás: Csucsa Európa kulturális térképére került
Ady Endre és Octavian Goga barátsága, majd a két költő későbbi szembenállása hasonlít a magyar–román viszony alakulására, most azonban közös az emlékhelyük – jelentette ki Balog Zoltán, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője szombaton a Kolozs megyei Csucsán, ahol Ady Endre-emlékkiállítást nyitottak meg.
A tárlat a Boncza-kastélynak abban a melléképületében nyílt, amelyben Ady Endre feleségével, a verseiben Csinszkaként emlegetett Boncza Bertával élt. A tárcavezető kifejtette, amíg magyarok élnek a földön, addig Ady hivatkozási pont marad. Pilinszky Jánost idézte, aki szerint a legfontosabb magyar költő, akárcsak Baudelaire a franciáknál.
„Ennek a helynek az üzenete, hogy itt voltunk, itt vagyunk, itt leszünk” – hangsúlyozta Balog Zoltán, majd hozzáfűzte: reméli, hogy a tárlatnak otthont adó Octavian Goga Múzeum–Ady Endre háza gyakran felkeresett zarándokhelyévé válik a Budapest és Kolozsvár közt utazó magyarországi és erdélyi magyaroknak.
Aurel But, az Octavian Goga Múzeum igazgatója elmondta: korábban az Ady-kiállítás anyaga elsősorban etnográfiai volt, a most megnyitott tárlat azonban már dokumentarista jellegű. „A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum rendkívüli szakértelemmel állította össze a kiállítás anyagát” – dicsérte a múzeumigazgató a magyarországi intézmény munkáját.
Magdó János kolozsvári magyar főkonzul a tárlat létrejöttéről elmondta, az emlékkiállítás ötlete már másfél évvel ezelőtt megszületett, azonban kivitelezni nem volt egyszerű. Mint részletezte: előbb a helyi illetékesekkel kellett egyeztetniük, majd szakmai és anyagi segítséget is kellett szerezniük, és a munkának még nincs vége: a következőkben azon fognak dolgozni, hogy a múzeum szerepeljen úti célként az utazási irodák kínálatában, illetve beillesszék az iskolai kirándulások célállomásai közé is.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke úgy fogalmazott, korábban sosem volt pénz hasonló tárlatok megszervezésére, most azonban a megyei önkormányzat költségvetésében elkülönített összeg szerepel a múzeum udvarának rendbetételére. „A tárlattal Csucsa visszakerült Európa kulturális térképére” – hangoztatta az elöljáró.
E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója ugyanakkor arról számolt be, hogy a tárlat anyagát két munkatársa, Hegyi Katalin és Kemény Gyula állította össze. Hozzáfűzte: ha Érmindszenten, Ady Endre szülőfalujában is hasonló kiállítást rendezhetnek, elmondhatják, hogy fontos lépést tettek az emlékállítás megvalósításának útján.
A múzeum dísztermében tartott ünnepséget a nagyváradi Szigligeti Színház és az Ady Endre Gimnázium közös műsora, valamint a kolozsvári Tudor Jarda Népművészeti Főiskola előadása színesítette. Ezt követően az Ady-ház elé vonult a népes közönség, akiket külön busz szállított Kolozsvárról Csucsára.
Hegyi Katalin, a kiállítás kurátora ismertette az épület rövid történetét. Elmondta: a Boncza-kastélyt Boncza Miklós építette feleségének, Török Bertának, aki kilenc nappal azt követően, hogy világra hozta gyermekét – Ady későbbi kedvesét, Boncz Bertát – meghalt. Felesége halálát követően Boncza Miklós visszaköltözött Budapestre és bezárta a kastélyt, aztán 1914-ben, amikor Ady feleségül vette Csinszkát, a csucsai kastélyban éltek, az emlékkiállítás helyszínéül szolgáló fehér házban, amely 1968 óta Ady emlékháza.
A kastélyt és a hozzá tartozó birtokot az első világháború után Octavian Goga erdélyi román költő, későbbi miniszterelnök vásárolta meg, ma Goga-múzeum működik itt. Hegyi Katalin elmondta, a kiáltást két szobában rendezték be: az elsőben Ady és Boncza Berta kapcsolatát, a Boncza-kastélyt és a Boncza családot mutatják be, míg a második szobában látható képek az Ady házaspárt Csucsán meglátogató barátairól készültek.
A kiállítás tárgyai között olyan versek kéziratai is láthatóak, amelyeket Ady Csucsán írt. Az első teremben hangos kiállítás is fogadja a látogatókat, akik tíz-tíz magyar nyelven és román fordításban elhangzó Ady-verset hallgathatnak meg. A második teremben egy képernyőn az Adyról összegyűjtött valamennyi fényképet meg lehet tekinteni.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),
2017. szeptember 12.
Ötvenéves a csucsai múzeum: folytatódik a pereskedés az Ady által is lakott Boncza-birtokért
Érintőlegesen Ady Endre és múzsája, Csinszka alakját is megidézi az a rendezvénysorozat, mellyel a csucsai Octavian Goga-emlékmúzeum 50 éves fennállását ünneplik a napokban. A jubileumi évet beárnyékolja a kastély visszaszolgáltatásáért folyó pereskedés.
Többnapos rendezvénysorozattal ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a csucsai Octavian Goga-emlékmúzeum. Ennek keretében csütörtökön délután Kolozsváron nyílt fotókiállítás az egykori Boncza-birtokról – ahol feleségével, a verseiben Csinszkaként emlegetett Boncza Bertával Ady Endre is sok időt töltött –, az intézmény fél évszázados tevékenységéről.
A kolozsvári művészeti galériában megnyitott tárlat méltatói a múzeumnak otthont adó Boncza-kastély történetéről szólva rámutattak: ez a magyar és román nép közötti jó kapcsolat szimbóluma, hiszen, azáltal, hogy az első világháború után Octavian Goga román költő, későbbi miniszterelnök megvásárolta Ady Endre özvegyétől, megmentette az utókornak, nem jutott más nemesi birtokok sorsára. Hangsúlyozták, a zűrzavaros évtizedekben – például a szovjet csapatok átvonulásakor – Goga politikai befolyásának köszönhetően maradt meg az értékes berendezés, melyet újabb darabokkal bővített.
A kommunizmus idején özvegye, Veturia Goga csak úgy tudta megmenteni az értékes gyűjteményt, hogy 1966-ban odaadományozta a román államnak azzal a kikötéssel, hogy Goga-emlékmúzeumot működtetnek benne. Ez meg is nyitotta kapuit a látogatók előtt, azonban az özvegy halála után az épület sanyarú sorsra jutott, mivel 25 évig nem volt benne fűtés, gombásodás állt be, melyet a későbbi felújítás során csak nagy nehezen tudtak leküzdeni.
A Kolozs Megyei Tanács fennhatósága alá tartozó intézmény az Octavian Goga- és Ady Endre-emlékkiállítások mellett a Tudor Jarda Népművészeti Főiskola tevékenységének is otthont ad.
A rendezvénysorozat szeptember 14-én 12 órától Csucsán folytatódik, ahol a Goga-gyűjtemény értékeiből, illetve a népművészeti főiskola tevékenységéről nyílik kiállítás, majd másnap ugyanitt folklórműsor lesz.
Tovább tart a pereskedés
A Kolozs megyei önkormányzat mindent megtesz az intézmény fenntartása érdekében, anyagi támogatással is próbálja segíteni az intézményt, hisz a pár lejes belépőkből még a működtetést sem tudnák fedezni, nemhogy a fejlesztését – jelentette ki a Krónikának a kiállításmegnyitón jelen lévő Vákár István alelnök.
„Az épület a két nép közötti barátság jelképe, óriási érték van benne” – mondta az elöljáró Goga és Ady korábbi barátságára utalva, melynek végül a zsidókérdés miatti szembenállás vetett véget. Bízunk benne, hogy a jogi helyzete is megoldódik” – jelentette ki Vákár arra utalva, hogy Veturia Goga távoli rokonai bíróságon támadták meg az adományozási dokumentumot azt állítva: az özvegy kényszerítő körülmények hatására mondott le a birtokról.
Sajtóbeszámolók szerint az özvegy távoli rokonainak, az oldalági örökösödési pert indító Florin Mureşannak és Marius Pompiliu Mureşannak 2015 októberében sikerült elérni, hogy a legfelsőbb bíróság érvénytelenítette a dokumentumot, de visszaszolgáltatási kérésüket ugyanazon év decemberében elutasították, így tavaly májusban újabb pert indítottak az ügyben.
Vákár István lapunknak elmondta, a kolozsvári Bánffy-palotáéhoz hasonlatos perben bizonyítéknak számít, hogy az 1966-os adományozási dokumentummal nagyjából egy időben Veturia Goga végrendeletet írt, melyben nyomatékosította: az államnak hagyta a birtokot emlékmúzeum működtetése céljából.
Ady-emlékmúzeum a fehér házban
A többnyire a múzeum népnevelő tevékenységét, illetve Veturia Goga múzeumépítő szerepét hangsúlyozó kolozsvári kiállításon Ady Endrére és Csinszkára is történik utalás, egy-egy kép erejéig a nekik otthont adó fehér ház, valamint az előtte pózoló pár alakja is megjelenik.
A Boncza-kastély melléképületében 1968-ban nyílt Ady Endre-emlékkiállítást 2014-ben a csucsai múzeum és a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum közötti együttműködés révén a magyar kormány támogatásával újították fel.
A nagyszabású tárlat megnyitóján Balog Zoltán, Magyarország emberi erőforrások minisztériumának vezetője hangsúlyozta: Ady Endre és Octavian Goga barátsága, majd a két költő későbbi szembenállása hasonlít a magyar–román viszony alakulására, mégis közös az emlékhelyük. Azon reményének is hangot adott, hogy az Ady-ház gyakran felkeresett zarándokhelyévé válik a Budapest és Kolozsvár között utazó magyarországi és erdélyi magyaroknak.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
2017. október 11.
Tizenkét év pereskedés után múzeum marad a csucsai Boncza-kastély
Köztulajdon marad az egykor Ady Endre által is lakott csucsai Boncza-birtok, miután a bíróság jogerősen az Octavian Goga Emlékmúzeumot működtető Kolozs Megyei Tanácsnak ítélte azt a Goga özvegyének rokonai által indított perben.
Tizenkét év pereskedés után véglegesen eldőlt, hogy múzeum marad az Ady Endre által is lakott csucsai Boncza-birtok. Az itt működő Octavian Goga Emlékmúzeumot felügyelő Kolozs megyei önkormányzat ugyanis jogerősen megnyerte a román költő feleségének örökösei által indított pert, számolt be a megyei önkormányzat. A kommunizmus idején Veturia Goga úgy tudta megmenteni a kastélyban található értékes gyűjteményt, hogy 1966-ban odaadományozta az ingatlant a román államnak, azzal a kikötéssel, hogy Goga-emlékmúzeumot működtetnek benne.
2005-ben azonban az özvegy távoli rokonai bíróságon támadták meg az adománylevelet azt állítva: Veturia Goga kényszerítő körülmények hatására mondott le a birtokról.
Az oldalági örökösödési pert indító Florin Mureşannak és Marius Pompiliu Mureşannak 2015 októberében sikerült elérni, hogy a Legfelsőbb Bíróság érvénytelenítette a dokumentumot, de visszaszolgáltatási kérésüket elutasították, így újabb pert indítottak az ügyben.
Alin Tişe tanácselnök közleményében emlékeztet, bár a bíróság érvénytelenítette az adománylevelet, a mostani ítélettel a végrendelet alapján a megyei tanácsot nevezte meg jogos örökösnek.
Vákár István, a megyei tanács alelnöke korábban a Krónikának elmondta, hogy a kolozsvári Bánffy-palotáéhoz hasonlatos perben bizonyítéknak számít, hogy az 1966-os adománylevéllel egy időben Veturia Goga végrendeletet írt, melyben nyomatékosította: az államnak hagyja a birtokot emlékmúzeum működtetése céljából. A bíróság most ez alapján ítélte jogerősen az önkormányzatnak az értékes gyűjteményt és ingatlant.
Tișe közleményében kifejtette, a régvárt döntés lehetőséget ad az önkormányzatnak arra, hogy különböző beruházásokat hajtson végre az E60-as főút mentén található birtokon, melyekre eddig a pereskedés miatt nem volt lehetőség. A következő lépés a terület újbóli telekkönyvezése lesz.
A csucsai kastélyt Boncza Miklós építette feleségének, aki kilenc nappal azután, hogy világra hozta gyermekét, Boncza Bertát – Ady Endre későbbi, Csinszkaként emlegetett feleségét –, meghalt, így a férfi Budapestre költözött és bezárta a kastélyt.
Miután 1914-ben Ady feleségül vette Csinszkát, Csucsán éltek, a főépület melletti fehér házban, mely ma Ady-emlékkiállításnak ad helyet.
A birtokot a trianoni döntést követően Adyék eladták akkori barátjának, Octavian Goga román költőnek, későbbi miniszterelnöknek.
A Boncza-kastély melléképületében 1968-ban nyílt Ady-emlékkiállítást 2014-ben, a csucsai múzeum és a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum közötti együttműködés révén, a magyar kormány támogatásával újították fel. Az állandó tárlatnak otthont adó két szoba Ady Endre és Boncza Berta kapcsolatát, a Boncza-kastélyt és a családot mutatja be.
A kiállítás tárgyai között olyan versek kéziratai is láthatók, amelyeket Ady Csucsán írt, de magyar nyelven és román fordításban tíz költeményét is meghallgathatnak a látogatók.
A csucsai Octavian Goga Emlékmúzeum egyébként idén ünnepli felállásának 50. évfordulóját, a jubileumi év keretében több rendezvénnyel hívják fel a figyelmet az intézmény félévszázados tevékenységére. Az épület a Goga- és Ady-emlékkiállítás mellett a Tudor Jarda Népművészeti Főiskolának is otthont ad. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)