EME: tanulmányi napok Nagyenyeden
Az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) vándorgyűlései tudományos és honismereti célokat szolgáltak – 1906-ban és 1931-ben éppen nagyenyedi „kiszállás” révén. Az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi szakosztálya ennek a hagyománynak a jegyében szervezte tanulmányi napjait 2012. június 14. és 16 között Enyeden és Torockón. Mindhárom napon könyvtári kutatásra is lehetőség volt a Bethlen Gábor Kollégium neves könyvtárának könyv- és kéziratanyagában. (Az olvasóteremben még megtekinthető a Bod Péter emlékkonferencia alkalmára készült helyi kiállítás Bod kézirataiból és nyomtatványaiból ).
A tudományos találkozások több színhelyen zajlottak. Június 14-én délután a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban lezajlott szakmai tanácskozásnak tudományos előadások adtak keretet. Az EME nevében Egyed Emese szakosztályi elnök köszöntötte a jelenlévőket, majd “enyedi részről” Kerekes Hajnal, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház vezetője, az RMDSZ Fehér megyei ügyvezető elnöke, Győrfi Dénes főkönyvtáros és Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója szólalt fel.
Buzogány Dezső egyetemi professzor előadásában Bod Péter tudományos munkásságát méltatta, egyszersmind az erdélyi református lelkészek és családjuk sajátos helyzetére is rávilágított az erdélyi társadalom történetében. Győrfi Dénes Kolozsvár és Enyed kulturális kapcsolatairól beszélt, külön figyelmet szentelve az EME vándorgyűléseknek és a Református Kollégium Könyvtára kutató könyvtárőreinek, köztük is különösen Vita Zsigmondnak és Dankanits Ádámnak. A harmadik előadást Keszeg Vilmos professzor tartotta Lokális emlékezet, lokális történelem címmel, közelebb hozva az érdeklődőkhöz az emlékezetkutatás és a történetírás teóriáit és jelenlegi gyakorlatát – például a közösségteremtő eseményekben. Az előadások sorát Szabó Emília magyartanár Virágkosár című értekezése zárta, amely az enyedi diákok által összeállított 1835, 1836 és 1837-ban kiadott évkönyvek bemutatására összpontosított
Az előadásokat követő vita a történetírás és a közösségi lét, az értelmiség szerepe és a közösség átalakulása kérdései körül folyt, ennek részét képezte Bodó Márta Egyház és színház című könyve bemutatása is. A vitában az előadókon kívül felszólalt többek között Csávossy György költő, borász szakember, Simon János, a Bethlen Kollégium volt igazgatója, Bodó Márta főszerkesztő, Bartha Katalin Ágnes tudományos kutató, az EME I. szakosztálya titkára, Dvorácsek Ágoston tanár, Józsa Miklós nyugalmazott magyartanár.
Másnap délelőtt az EME kutatócsoportja Torockóra utazott, a néprajzi múzeum, a temető megtekintése után Szőcs Ferenc polgármesterrel találkoztak, aki a település helyzetéről számolt be, majd megtekintették az unitárius templomot, a Kis Szent Teréz gyermekvédelmi központot, és részt vettek a helybeli Sebes Pál Általános Iskola nyolcadikosainak ballagási ünnepélyén. A torockói iskolalátogatás szervezője a helybeli magyartanár, a Bethlen Kollégium végzettje, jelenleg a BBTE mesterképzős hallgatója, Szabó Emília EME-tag volt.
Délután enyedi városnéző séta következett Józsa Miklós vezetésével, irodalomtörténeti nevezetességekkel a középpontban: Áprily Lajos egykori lakóházai, a Kemény–Zeyk-ház, az iskolamúzeum, tárgyi és szöveges emlékekkel, az önképzőkörök mára igen értékessé lett jegyzőkönyveivel.
Szombat délelőtt a könyvtári kutatás után Dvorácsek Ágoston fizikatanár, a Fenichel Sámuel Önképzőkör elnöke vezetésével rövid tárlatvezetésre került sor az iskolaépületben levő régi természetrajzi és kuriózumtárban, majd a kolozsvári vendégek a Fenichel Sámuel Önképzőkör tudományművelése és tehetséggondozása tíz évével ismerkedtek, amelynek során nemcsak ígéretes indulások színterének bizonyult a schola tudós műhelye, hanem például a Természet Világa, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Magyar Hivatalos Közlönykiadó folyóirat, a Művelődés és más fórumok helyet is adtak a fiatal kutatók eredményeinek.
Az enyedi tanulmányi napok baráti légkörben teremtettek alkalmat a szakmai találkozásokra és ismeretgyűjtésre, kapcsolatteremtésre. Köszönet illeti a résztvevőket – a mintegy harminc lelkes tanárt, kutatót, művelődéspártolót – Enyedről, Kolozsvárról, Torockóról, Marosvásárhelyről. Fontos a folytatás is – az EME Erdélyi Tudományosság Napja novemberi fóruma (enyedi meghívottakkal), a könyvtári kutatások folytatása és publikálása, közös helytörténeti-irodalomtörténeti témákban, enyedi diákok egyetemi tanulmányainak, szakmai pályájának közös elősegítése.
EGYED EMESE. Szabadság (Kolozsvár)

Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből
Majdnem napra pontosan három- száztíz éve, 1707. április 5-én a Dinnyeföld réten ünnepélyes ceremónia keretében beiktatták Erdély törvényes fejedelmévé II. Rákóczi Ferencet, miközben – akkor még nem tudták – az utolsó marosvásárhelyi országgyűlésre került sor. Ma Erdély mindenkori fővárosában, a kolozsvári Bánffy-palotában egy másik, ugyancsak messze földön szeretett hazafi, Vizi E. Szilveszter akadémikus méltatására kerül sor. Kettőjük legközösebb jellemvonása: a haza szeretete, ami nem a holléttől függ. A magyar (erdélyi) lelkület, a közösségi alázat, ami az embert és közösséget próbáló történelmi-társadalmi változások közepette is naggyá tehet. Mindketten azok közé tartoznak – többedmagukkal, de nem feltétlenül sokadmagukkal együtt –, akik az embertársaik szeretetét is kivívták maguknak. Mert nagyon nagy dolog szeretni és szeretve lenni. Ennek jegyében veheti át most az ünnepelt az EMKE országos elnöksége által neki megítélt oklevelet, életműdíjat az alábbi indoklással: „a magyar tudományosság határon túli kiterjesztéséért, tudománynépszerűsítő és közéleti tevékenységé- ért, kulturális értékek köz- vetítéséért, az erdélyi magyarság érvényesülése és identitásmegőrzése érdekében kifejtett áldozatos munkájáért”. Vizi E. Szilveszter 1936. december 31-én született, így hát jelképes pezsgőbontással köszöntjük a nyolcvan esztendejét betöltött világhírű tudóst, pannon értelmiségit. Számos elismerésben részesülő orvos-farmakológus, egyetemi tanár, akadémikus, Széchenyi-nagydíjas agykutató, a Magyar Corvin-lánc kitüntetettje, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat tiszteletbeli elnöke, a Mindentudás Egyeteme kezdeményezője, a Törzsasztal című adás egykori műsorvezetője, több egyetem díszdoktora. Közel húsz éve az alábbi indoklással kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét: „Az agykutatásban, a neurokémia ingerületátvitel területén elért kimagasló, nemzetközi elismertségű tudományos eredményei- ért, iskolateremtő oktatói és széles körű tudományszervező munkásságáért”, amiért több alkalommal Nobel-díjra terjesztették fel. Szá- mos elismerés mellett 2004-ben a Román Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választották, és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem a díszdoktorai között tisztelheti. 2005-ben Lencsés György Ars Medica Díjjal és Emlékéremmel tüntette ki az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya, a méltatásban kiemelve, hogy „rendkívüli jelentőségű szakmai munkássága mellett a határokon túli magyar tudományosság iránti elkötelezettsége és az erdélyi magyar orvostudomány támogatása” azok a szempontok, amelyek a döntést megindokolták. Mint népe sorsáért aggódó magyar értelmiségi, ő maga vallotta: „Vallásos neveltetésem hozzásegített ahhoz, hogy meg tudjam érteni az elnyomottakat, a rászorulókat. Például a kisebbségi sorban élőket, az erdélyi magyarság helyzetét”. Valóban, a nemzetközi tudóstársadalmon kívül, az egyetemes magyarságon belül az erdélyi magyarság nagyon sokat köszönhet neki. Tudósok és ismeretterjesztők, magányos kutatók és közösségépítők, orvosok és pedagógusok, közleményböngészők és tévénézők szembesülnek az ünnepelt szerteágazó életművével, kitartó tettrekészségével, páratlan derűlátásával és józan helyzetérté- kelésével. Olyan örök érvényű értékekkel, mint az ősök és a család tisztelete, a munka becsülete, a szülőföldhöz való hűség, a közösségi szolidaritás, a határokon átívelő őszinte emberszeretet, a nemzetközi kitekintés és anya- nyelvhez való ragaszkodás, a hit és az autonómia szolgálata. Az erdélyi magyarság sorsa iránti aggódásának kettős bizonyítéka, hogy 2006-ban elnyerte a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendet, amit tíz évre rá tiltakozásképpen visszaadott. Vizi E. Szilveszter agykutató értelmiségi felelősséggel vallja, hogy a tudós általában kisebbségiként gondolkodik. És mivel a magyar tudósnak rendkívül gazdag az anya- nyelve, ezért a magyar tudomány már-már csodákra képes. Egy tizenkét évvel ezelőtt elhangzott kolozsvári beszédéből idézek: „A határon túl élő magyarságnak – akár kisebbségi sorban él, akár nem – egyetlenegy kitörési pontja van, és ez a tudás. Amiként Mikó Imre gróf annak idején a történelmi alapok, az anyanyelv, a nemzeti szokások, az erkölcs megőrzését tűzte ki célul, ezeket tekintette a magyarság túl- élési lehetőségeinek”. A fenti gondolat folytatásaként a Csodálatos tanúságtétel – Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című könyvben olvasható beszélgetésünk üzenetértékű zárógondolatát idézem: »A tudást át kell adni. Közért- hetővé kell tenni. És a tudás egyetemességének a képviseletén túl, magyar nyelven kell megosztani a tudást, mert az a magyar nemzetet élteti. A tudós, tanár, erdélyi és nem erdélyi értelmiségi számára Kányádi Sándor négysorosa az útravaló: „Aki megért / s megértet / egy népet / megéltet”«. E rövid méltatás, a tőle idézett néhány gondolat, de legfőképpen személyiségének varázsa és kisugárzása mind-mind azt bizonyítja, hogy Vizi E. Szilveszter szeretetre alapozó hídépítő értelmiségi. A magyarokra oly jellemző széthúzás és irigység fölé emelkedve, neveltetésének és egyéni kvalitásainak köszönhetően azon kiváltságosak közé tartozik, akik otthon maradva és alkotva a külföldi megbecsülésen túl elnyerték a hazai elismerést is. Szerteágazó életművével, az erdélyi lét iránti cselekvő érzékenységével együtt értékelnünk kell az országhatárokon és a lélektani mezsgyéken átívelő egyesítő személyiségét. Nemcsak példaként szolgál, hanem a közös cselekvésben, az összefogásban rejlő társadalmi tőke erejére is figyelmeztet. Egykori és mindenkori tanítványaként, az EMKE országos elnöksége részéről sok szeretet- tel köszöntöm a Professzor Urat. Jelképesen az erdélyi magyarság nevében és tudatosan Erdélyből, a magyar tudomány és kultúra eme szegletéből, amelynek kiteljesedéséhez ő maga is tevékenyen hozzájárult. Szeretetre szeretettel válaszolunk. Isten éltesse! Kolozsvár, 2017. április 8.
Dr. Ábrám Zoltán / Népújság (Marosvásárhely)

Megnyílt a magyar nyelv hete
Az 1967-ben indult magyar nyelv hete sorozat célja a tudományos alapú, egyúttal élményszerű anyanyelvi ismeretterjesztés elsősorban művelődési otthonokban, iskolákban. Az áprilisi „nyelvhetet” az 1869-ben alakult Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal közösen szervezi az 1989-ben alakult Anyanyelvápolók Szövetsége.
Az idén immár 51. alkalommal kerül sor a magyar nyelv hetére, mégpedig április 24–30. között, a nyitókonferenciát a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságával karöltve elsőként tartották meg Magyarország határain túl, mégpedig Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen.
A reformáció nyelvi hatásai című, április 25-i tanácskozás Tőkés László püspöknek, az egyetemalapító Pro Universitate Partium Alapítvány kuratóriuma elnökének köszöntőbeszédével kezdődött. Az európai parlamenti képviselő Brüsszelből küldött üzenetét sajtótanácsosa tolmácsolta a konferencia részvevőinek, az alábbiakban tesszük közzé.
*
A Partiumi Keresztény Egyetem Alapítói nevében örömmel és elégtétellel köszöntöm Önöket és mondok köszönetet azért, hogy éppen itt, Nagyváradon nyitják meg a magyar nyelv hetét, fél évszázad után első ízben Magyarország határain túl. Az Anyanyelvápolók Szövetsége mellett külön is köszöntöm az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségét megalakulásának jeles 25. évfordulóján. A Bolyai Tudományegyetem felszámolását követő időszakban elsőként létrejött és akkreditált romániai magyar egyetemünk, a Partiumi Keresztény Egyetem kivételes megtiszteltetésnek tartja, hogy nyelvtudós vendégtanára, Balázs Géza alelnök úr hathatós közreműködésével házigazdája lehet rangos tanácskozásuknak. Kazinczy Ferenc és Arany János szülőföldjén, a 200 esztendeje született költőfejedelmünkről elnevezett egyetemi kollégium szomszédságában, a nevezetes Váradi Bibliával a kezünkben kívánunk mi is méltóképpen hozzájárulni az 500 éves reformáció jubileumának a megünnepléséhez, valamint a reformáció anyanyelvi örökségének az értékeléséhez és éltetéséhez. Legutóbb 2009-ben, a magyar nyelv évében nyílott alkalmunk hasonló anyanyelvi és nyelvtudományi események és ünnepi alkalmak megrendezésére, amikor isÉrsemjén nagy szülöttjének az emlékéve keretében – egyebek mellett – Kazinczy-emlékkonferenciát tartottunk, emléktáblát állítottunk és a Kazinczy Ferenc Társaság közreműködésével, Fehér József és Kováts Dániel szerkesztésében egy Kazinczy-breviáriumot adtunk ki.
Miért ez a nagy öröm, minek szól az édes anyanyelvünk iránti szentséges elköteleződésünk, miért valóságos ünnep számunkra, valahányszor a magyar nyelv ügye kerül figyelmünk központjába? A herderi jóslat és a nemzethalál víziójának már-már filozófiai elvontságán túlmenően kisebbségi létünk kényszerű meghatározottságában keresendő erre a kérdésre a válasz. „Dúlt otthonom rég összedőlt, / Kifordult alólam a föld” – írja Wass Albert, aki „láthatatlan lobogó” gyanánt az isteni Ige rangjára emeli „utolsó jussát, a Szót”, melyről vallásos áhítattal szól: „Ereklyém. Kincsem. Fegyverem. / Magasra tartom s lengetem. /…/ kitűzöm fent az ormokon, / s a csillagoknak meglobogtatom.” Történelmünk és kisebbségi sorsunk végzetes veszteségei közepette számunkra a szó szoros értelmében vett valósággá vált az a közismert irodalmi textus, hogy: „nyelvében él a nemzet”.
Az önmagában igencsak fájdalmas hétköznapi nyelvromlás a külhoni magyarok számára: „csekélység”. Erdély, a süllyedő Atlantisz népe számára az anyanyelv több ennél: élet-halál kérdés.
Múlt szombaton egy walesi európai képviselő volt a vendégünk Székelyudvarhelyen. Ők már szinte teljesen elveszítették a nyelvüket. Igaz ugyanakkor, hogy e nélkül is erős és autonóm az önazonosságtudatuk. Éppen ezért aligha értik meg azt az anyanyelvi politikai diskurzust, mely az Erdélyi Magyar Néppárt kongresszusán hangzott feléjük a tiltakozás erejével.
„Isten megtanult magyarul” – olvassuk nagy erdélyi költőnk versében. A magyar bibliafordítás rendkívüli értékét kifejező megfogalmazásban anyanyelvünk istenes – transzcendentális – dimenziót nyer. A teremtő és a Krisztusban testté lett Ige magát az életet és a feltámadást jelenti számunkra. Anyanyelvünknek ez a szakralitása kölcsönöz neki olyan jelentőséget, amelyhez foghatóval talán csak az Ószövetség népének szent könyve iránti tisztelete esetében találkozhatunk.
A reformáció – konferenciájuk tárgyát képző – nyelvi hatásai vonatkozásában külhoni magyarságunk, de végső soron egész megcsonkított nemzeti közösségünk számára ezt jelenti, de ha nem így volna, akkor hadd jelentse ezt Sylvester János Új Testamentuma (1541), Károlyi Gáspár Vizsolyi (1590), Köleséri Sámuel és Szenczi Kertész Ábrahám Váradi (1661), valamint Misztótfalusi Kis Miklós Aranyas (1685) Bibliája!
Erdélyi fiataljaink a márciusi Aranka György Nyelvművelő Versenyen anyanyelvünk „versben bujdosó” gazdagságát tárták elénk. A magyar igékkel ékes reformáció esztendejében „a szántóföldben elrejtett kincshez” (Mt 13,44) hasonlóan a Szent Bibliában is találjuk meg és vegyük birtokba anyanyelvünk „napfényre hozott kincseit”!
Ezzel a jókívánsággal kérem Isten áldását a magyar nyelv 51. hetére és nagyváradi tanácskozásukra!
Tőkés László / tokeslaszlo.eu/cikk

Nagyváradon nyitották meg a magyar nyelv hetét
Az Anyanyelvápolók Szövetsége a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal és szervezeteivel közösen 51. alkalommal szervezi meg a magyar nyelv hetét, amelynek megnyitóját idén Nagyváradon tartották.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Bartók termében nyitották meg az idén fél évszázados múltra visszatekintő magyar nyelv hete konferenciát. A helyszín megválasztása a felszólaló előadók szerint történelmi jelentőségű volt.
A megnyitón először Tőkés László EP-képviselő üdvözlőlevelét tolmácsolta a konferencia résztvevői felé Dénes László, a politikus sajtóreferense. Tőkés, aki a PKE elnöke is, arra biztatta a jelenlévőket, hogy ez alatt az egy hét alatt „hozzák napfényre anyanyelvünk kincseit”.
A marosvásárhelyi születésű Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas költő, a Magyar PEN Club elnöke olyan, látszólag apró, a magyar nyelv logikáját kifordító formákról beszélt, amelyek „szembemennek nyelvünk természetével”, és ezáltal azokkal a szabályokkal, amelyek logikus rendszerbe építik azt. Ilyen romboló, karaktervesztő és elszemélytelenítő hatással munkálkodnak például a megfordított nevek (Arany János vagy János Arany), a szavatosságot garantáló dátumozás a különböző termékeken (év, hónap és nap, vagy nap, hónap és év sorrendje), amelyek véleménye szerint „meggyötrik a nyelvet, és használatuk kártékonyabb, mint mondjuk az idegen szavak beemelése a beszédbe”.
Pálfi József, a PKE rektora a szépen és helyesen használt anyanyelv fontosságával kezdte beszédét és Keresztesi József szavaival zárta azt, akinek munkásságával már régóta foglalkozik, majd „jó gyönyörködést” kívánt „a nyelv körüli pepecselődésben”.
A felszólalók sorában utolsóként Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke osztotta meg gondolatait a közönséggel. „A történelmi emlékezés megszentelt helyének” nevezte Nagyváradot, majd kis összefoglalót tartott az anyanyelvi mozgalom ötven évéről, amely a Kárpát-medence magyarságát fogja össze, és amelyről idén április 24–28. között számos anyanyelvi előadást tartanak Budapesten és magyarországi megyékben (Pest, Tolna, Vas, Nógrád, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom-Esztergom és Zala).
A nagyváradi előadások Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató, a PKE és az ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet munkatársa A reformáció nyelvi hatásai című munkájának bemutatásával kezdődtek.
(szamos) Reggeli Újság (Nagyvárad)