Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Trianon Társaság
12 tétel
2004. június 5.
Tőkés László püspök Hajdúnánáson azt mondta, hogy Trianon nem tartozik a lezárt történelmi múlthoz, hanem folyamatként fogható fel, amely az eszkaláció, a kiterjedés egymást követő fázisain megy keresztül. "A területvesztést egy még súlyosabb emlékezetvesztés követte" – jelentette ki a trianoni tragédiára emlékező nagygyűlésen Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Kifejtette: létrejött egy önsorsrontó magyar társadalmi tudat, egy olyan történelmi amnézia, amely országvesztő, öncsonkító politikába torkollott. Megítélése szerint a helyzet ma sem rózsásabb, hiszen 1996-ban olyan magyar-román alapszerződést kötöttek, "amely még az erdélyi magyarság területi autonómiájáról is lemondott". "Területért jogokat, ez a nagy tanulsága a jelenkorban Trianon évfordulójának" – hangoztatta a püspök. Tőkés László utalt Orbán Viktornak a közelmúltban Székelyudvarhelyen tett kijelentésére, miszerint az Európai Unió Erdély nélkül csonka lenne Magyarország szemszögéből nézve. "Azt szeretnénk, hogy az európai integráció szerves részévé váljék az összmagyar integráció" – fűzte hozzá Tőkés László. Tőkés László bejelentette: június 16-án Nagyváradon összhatáron túli magyar találkozót tartanak, ahol létre kívánják hozni a Kárpát-medencei Magyar Nemzeti Tanácsot. A hajdúnánási nagygyűlésen Kiss Dénes, a Trianon Társaság elnöke arról beszélt: "még ma is sokan hiszik úgy, hogy mi követtünk el valami rosszat, s ezért Trianont szégyellni kell". "Mi határon inneniek és túliak 84 éve olyasmiért bűnhődünk, amit nem követtünk el. Ezért kell emlékezni" – jelentette ki a szónok. Debrecenben fáklyás felvonulással emlékeztek Trianon 84. évfordulójára. /Trianoni megemlékezések Hajdú-Biharban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 5./ Szolnokon a Jobbik Magyarországért Mozgalom tart megemlékezést. A Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Igazság és Élet Pártja és a Hatvannégy Vármegye Mozgalom és a Magyar Jövő Csoport jún. 4-én Budapesten emlékezett meg a békeszerződés aláírásáról. A trianoni békeszerződést 1920. jún. 4-én írták alá. A békeszerződés értelmében Magyarország területe a csaknem 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18 millióról 7,6 millióra csökkent. A szomszédos államok fennhatósága alá így több mint hárommillió magyar került. /Trianoni megemlékezések. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 5./
2004. december 13.
A kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt a határon túli magyarok szervezeteinek vezetői és a magyarországi ellenzéki pártok vezetői az igen szavazatokért kampányoltak, a magyarországi kormánypártok a nem voksokért szálltak síkra. A népszavazás eredményére a határon túli, így a romániai magyarok többsége hisztérikusan reagált. „Az anyaország eltaszított minket magától”. „Mi nem kellünk senkinek”. Az igen-tábor érzelmekre ható kampányt folytatott. „Érzelgős, könnyzacskót facsaró szövegekkel igyekeztek nyomást gyakorolni az emberekre.” – minősített Fey László. Szerinte „a határokon túli magyar szervezetek vezetői már a népszavazás előtt is sértő módon követelőztek, gyanúsítgattak, vádoltak, szemrehányásokat tettek, sőt fenyegetőztek is.” Fey László megállapította: társadalmunk beteg; Trianon-szindrómában szenved, „máig sem tudta feldolgozni a trianoni döntés okozta sokkot, máig is frusztrált.” Fey László szerint a magyar kormánytényezők tartják magukat az európai normákhoz, „a mélyben tenyészik a nacionalizmus, antiszemita és revizionista beütésekkel. Hogy erre a szellemre milyen nagy az igény, az abból is kitűnik, hogy milyen sok szervezet igyekszik kielégíteni ezt a keresletet: a MIÉP, a hungarista mozgalom, a Fidelitas, az MVSZ, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Trianon Társaság, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Fórum, a Polgári Körök, a Lelkiismeret 88 Csoport, a Honfoglalás 2000 Egyesület, a Magyar Út Körök Mozgalom, a Bocskai Szövetség, a Rákóczi Szövetség, a Vitézi Rend, a Vér és Becsület Kulturális Egyesület… és a lista közel sem teljes. De a Fidesztől sem idegen ez a szellemiség.” „Az említett szervezetek közé nem lehet egyenlőségi jelet tenni, de mindnek közös vonása a nacionalizmus ilyen vagy olyan formája.” A cikkíró következtetése: Több józanságra, valóságismeretre és kritikai szellemre volna szükségünk. /Fey László: Beteg társadalom. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./
2008. augusztus 18.
Krakkó Rudolf, a HÍD Egyesület /Szatmárnémeti/ elnöke elmondta, a rendezvénynek azért adott éppen Lázári helyet, mert a Turul-szobor méltó helye az István királyra való emlékezésnek. A HÍD Egyesület 2003-ban alakult, fő célkitűzése a magyar nemzettudat erősítése, kulturális rendezvények szervezése, az ifjúsági szervezetek közötti kapcsolat erősítése. Az egyesület csereüdültetési programot bonyolított le, részt vett egy Kárpát-medencei pályázat lebonyolításában, és ez a szervezet volt a fő szervezője a „Wass Albert-turnénak”. Emellett a „Tövisháti Hétvége”, Raffay Ernő „Trianon-körútja” is a nevükhöz fűződik. A templomokból kijövő lázáriak a kálmándi fúvószenekar vezetésével vonultak fel a központban a Turul-szoborhoz, a Szent István-ünnepség helyszínéhez. Az emlékmű előtt Krakkó Rudolf üdvözölte a megjelenteket. A történelmi egyházak helyi vezetői mondtak imát, néhány ide illő gondolatot. Kupán Erzsébet Veress Péter „Ha nem lehettél szálfa” és Papvári Elemérné „Hitvallás” című költeményét szavalta el, a nagypeleskei Ugocsán László az „Ott, ahol zúg az a négy folyó” című dalt énekelte el. Dr. Raffay Ernő, a Trianon Társaság elnöke előadásában kijelentette: nem véletlen, hogy itt, a számukra határon túlinak számító Lázáriban állítottak hét éve Turul-szobrot, hiszen jelenleg az a helyzet, hogy „hamarabb lehet ilyet készíteni Szatmárnémetiben vagy Kolozsváron, mint Budapesten”. Akkor, amikor a magyarság ősi jelképeinek számító turult és az Árpád-sávos zászlót üldözik, tiltják, a magyar honvédség, a magyar állam címerében is ezek lelhetőek fel – nem mernek lemondani ezekről. Raffay szerint óriási hiba, hogy az Európai Unió a mai napig nem akarja belefoglalni alkotmányába a keresztény értékeket, az agresszív egyházellenesség a mai napig tart. Budapest ma a gyűlölet fővárosa – mondta a történész, hozzátéve, az áttörés, a változás nem várat sokat magára. Thoroczkay Sándor, a Szent István Kör tiszteletbeli elnöke beszéde után megkoszorúzták a Turul-emlékművet. /Fodor István: Szent István és a Turul előtt tisztelegtek. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 18./
2009. január 22.
A magyar kultúra napja tiszteletére az idén 20 éves fennállását ünneplő felvidéki Palóc Társaság 13. alkalommal hirdetett pályázatot általános és középiskolás diákok számára. A Kárpát-medencében élő és tanuló pályázók öt országból jelentkeztek pályamunkákkal, az ünnepélyes eredményhirdetést január 18-án, vasárnap tartották a Magyar Kultúra Alapítvány székházában Budapesten. Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Kiss Dénes, a Magyar Írók Egyesületének és az Országos Trianon Társaságnak az elnöke a magyarság eredetéről tartott előadást. A pályamunkákat egy szakmai bizottság bírálta el, melynek elnöke Kolczonay Katalin egyetemi tanár volt. A Szatmári Református Gimnázium két diákja is második díjat nyert a pályázaton. /Szatmári nyertesek a Palóc Társaság vetélkedőjén. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 22./
2009. április 15.
A budapesti Polgárok Házában bemutatták a Trianon Kutatóintézet Trianoni Szemle nevű új folyóiratát. Az intézet a tíz éve működő Trianon Társasággal közös fóruma lesz a Trianon-témakörnek. A bemutatkozó ülésen mint meghívott jelen volt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Alapítvány elnöke, valamint a folyóirat létrehozói: Raffay Ernő professzor és Szidiropulosz Archimedes görög származású, Magyarországon élő történész, továbbá Kiss Dénes, a Trianon Társaság elnöke. A kutatóintézet – mint mondták – akadémiai szinten igyekszik alátámasztani a társaság mozgalmát. Elhangzott, hogy első lépésként a történelem tankönyvek revíziója lenne a legfontosabb, igaz történelmet kell adni a fiatalság kezébe. (kgyz): Új folyóirat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 15./
2009. június 4.
1920. június 4-én Párizsban, a versailles-i kastély parkjában álló Nagy-Trianon palota dísztermében írta alá a magyar kormányküldöttség az első világháborút lezáró és egyben a történelmi Magyarország megszűnését is jelentő békeszerződést. Az ország területe 283 ezerről 93 ezer négyzetkilométerre, lakosainak száma pedig 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. Magyarország számára ezzel jogilag is véget ért a háború, amely más országoktól eltérően nem 1918 őszéig, hanem 1920 márciusáig tartott, amikor a románok kivonultak a Tiszántúlról. A békediktátum 89. évfordulója alkalmából június 4-én Trianon-napot tart a Duna Televízió. A Duna Televízió Rendhagyó történelemórái Trianonnak az erdélyi magyarságra gyakorolt hatásával és a békeszerződés következményeivel foglalkoznak, a Mindentudás egyetemében pedig John Lukacs tart előadást Állam, nemzet, nép címmel. Kaposvár városa egy memorandum megfogalmazására készült június 4-ére, amely arra kívánja buzdítani a magyar történészeket és politikusokat, hogy a történelmi múlton való siránkozás helyett inkább – határon innen és túl – lépjenek előbbre a nemzet érdekében. A jelenlévők, történészek és civilek által megfogalmazott memorandumot cselekvési tervként szánják a politikusoknak. Délután 17. 30-kor, a békeszerződés aláírásának pillanatában élőben kapcsolnak Kaposvár főterére, ahol a város összes harangja egyszerre kondul meg, hogy így emlékeztessen minden magyart a 89 évvel ezelőtti eseményekre. Majd megemlékező beszédet mond Kiss Dénes, a Trianon Társaság elnöke, és határon túli, valamint anyaországi fiatalok idézik fel a trianoni történteket zenés, verses műsor keretében. Ezen a napon minden híradásban (Híradó, Közbeszéd és Térkép) a trianoni békeszerződés nehézségeiről, a legendákról és a valóságról lesz szó, emellett izgalmas, a trianoni békediktátumot több oldalról bemutató dokumentum- és riportfilmekkel is várják a nézőket. /Trianon-nap a Duna Televízióban. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 4./
2010. június 7.
Trianoni Emlékév
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2010-et Trianoni Emlékévnek nyilvánította.
Célként azt tűzték ki, hogy nemzetünk szétszakításának 90. évfordulóján – végre – vessünk véget az önmagában meddő önsajnálatnak, és az elkövetkezendőkben – Trianongyógyításaképpen – a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesülésének programadó eszménye hassa át cselekedeteinket.
A Nemzeti Összetartozás Napja
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a fenti gondolat jegyében 2010 június 4-én részt vett a Magyar Országgyűlés emlékülésén. A Trianon-emlékülés délután fél ötkor, a szerződés kilencven évvel ezelőtti aláírásának pontos időpontjában, a nemzeti zászló és a történelmi zászlók bevonulásával, harangzúgással, majd a Himnusszal vette kezdetét. Az ünnepségen részt vettek a diplomáciai testületek, a határon túli magyarok és a történelmi egyházak képviselői, Mádl Ferenc korábbi államfő és felesége, Antall József néhai miniszterelnök özvegye, Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Boross Péter és Medgyessy Péter korábbi kormányfők. Szili Katalin a szocialista frakció részéről egymagában vett részt az emlékülésén.
Sólyom László köztársasági elnök az emlékülésen úgy fogalmazott: ha Magyarország empátiával viseltet partnerei iránt, nyugodtan nézhetünk szemükbe, ragaszkodhatunk jogainkhoz, de a szomszéd népek magyarokkal kapcsolatos értékrendjének megváltozása nélkül nincs végleges megoldás. Az államfő szerint nélkülözhetetlen az anyaország segítsége a kisebbségi nemzetrészek számára, Magyarországnak is használnia kell a nemzetközi jog minden eszközét kisebbségeink védelmében. Az államfő hangsúlyozta: a nemzetpolitika csak akkor lehet hatékony, ha szakpolitikává válik. A köztársasági elnök kitért arra, hogy az emléknap akkor tölti be feladatát, ha valóban új korszakot nyit a nemzet egészéről való gondolkodásnak és cselekvésnek, és pozitív fordulatnak tartja, hogy a nemzeti összetartozásról szóló törvény nem a történelmi magyar államról szól, hanem a nemzet egységére helyezi a hangsúlyt.
Méltóképpen kell emlékezni a kilencven évvel ezelőtt történtekre és erőt kell meríteni a nemzet példamutató akaraterejéből – mondta Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke a Trianon-emlékülésen a parlamentben. Schmitt ünnepi beszédében kiemelte: nem revíziót, hanem békét és gyümölcsöt hozó együttműködést kínálunk szomszédainknak és Európának.
Az ünnepségen felolvasták a június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánító a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt, amelyet a parlament hétfőn fogadott el.
Tőkés László EP-képviselő az emlékülés után a fővárosi Március 15. téren mondott ünnepi beszédet. Itt több száz ember részvételével tartott megemlékezést a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a trianoni szerződés aláírása 90. évfordulójának napján. Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke külön köszöntve a 90 évvel ezelőtt elcsatolt részekről érkezett több tucatnyi, népviseletbe öltözött magyart, beszédében úgy fogalmazott: Trianonra emlékezni nemzeti ügy, mert ez a történelmi tény mindenki szívébe markol, de amíg Európa nem dolgozza fel ezt a gyalázatos eseményt, addig nem teremtődhet meg a kontinensi béke sem.
Erdélyi képviselőnk üdvözölte, hogy a kommunizmus évtizedei után végre nyíltan lehet megemlékezni az akkori eseményekről. A református püspök ugyanakkor nehezményezte, hogy míg a holokauszt tagadását lehet büntetni hazánkban, addig Trianon, valamint a békediktátum következményeinek tagadását nem. Tőkés László szerint erre szükség van, a nemzettagadás miatti eljárást pedig azokkal a parlamenti képviselőkkel, akik nemmel szavaztak a kettős állampolgárság megadásáról szóló törvényre. Véget ért a Kun Béla-, Rákosi-, Kádár- és Gyurcsány-korszak, az elhallgatás, a hazaárulás korszaka – jelentette ki az EMNT elnöke. „Szembe kell néznünk a 20. század két csapásával, Trianonnal és a kommunizmussal, de ez nem elég, szakítani kell ezek átkos örökségével is. Be kell fejezni a 20. századot, új történelmet kell írnunk, ez a mai nap üzenete.” Tőkés szerint már nem lehetünk revizionisták, de a területért kollektív és egyéni jogokat, ezzel együtt pedig autonómiát követelünk. A református püspök figyelmeztetett: a felszín alatt tovább folyik a határon túli magyarság pusztulása.
A Nemzeti Összetartozás Napján Budakalászon felavatták a Kárpátok őre trianoni emlékművet. Az esemény díszvendégei Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő, Tőkés László EP-képviselő, valamint Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fórum elnöke voltak. A Kárpátok őrét Budakalász város önkormányzata állította, a polgárok adakozásából a békediktátum 90. évfordulóján. A szobor a magyar népfelkelőt formázza, aki ezer éven át védte Magyarországot. Az eredeti alkotást Kolozsváron állították 1915-ben, ezt a bevonuló románok 1918-ban elpusztították. A most felavatott emlékművet Szcuka Attila tervei alapján Horváth-Béres János faszobrász készítette, a követ a budakalászi mészkőbánya ajándékozta.
Az estet a Theatrum Hungaricum művészei és a Kamp János Kapelle fúvószenekar lélekemelő műsorszámai színesítették. Tőkés László a budakalásziaknak Erdély és Partium üdvözletét tolmácsolta. A püspök kolozsvári születésűként megidézte az elszakított nemzetrészek szenvedéseit, ugyanakkor hangsúlyozta: véget kell végre vetni a „fájdalom és önsajnálat-retorikának”, a Nemzeti Összetartozás Napja Trianon gyógyítását jelenti. Ezzel együtt az elszakított területeken élő magyarságra fokozottan oda kell figyelni, hiszen – a látszat ellenére – a huszonnegyedik órában vagyunk, az elszórványosodás és az asszimiláció reális veszélyek – fogalmazott. Az elszakított nemzetrészek is szeretnének tevőleges módon hozzájárulni az Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett nemzeti együttműködés rendszerének éltetéséhez, mondotta az EMNT elnöke. Az erős Anyaország és az elszakított nemzetrészek különböző formájú autonómiáinak rendszere az egyesülő Európában a 20. század trianoni és kommunista örökségének lezárását, és a 21. századi egységes magyar nemzet újjászületését eredményezi – zárta beszédét az erdélyi képviselő.
Nemzeti Zarándoklat
Június 5-én, szombaton Tőkés László a hagyományos Trianoni zarándoklaton vett részt Zebegényben. A trianoni gyász 90. évfordulójára a Trianon Társaság által szervezett nemzeti zarándoklaton tiszteletüket tették: Dr. Beer Miklós római katolikus püspök, Csuka Tamás református püspök, Lakner Pál evangélikus püspök, Balázsi László unitárius püspökhelyettes, Kapás László és Forgách Alajos római katolikus kanonokok, Szeverényi János és Smidelius Zoltán evangélikus lelkészek, a Templomos Lovagok, a Szent György Lovagrend, a Szent Korona Társaság, a Horthy Miklós Társaság, a Vitézi Rendek, a Történelmi Családok, a Magyar Tengerészek Egyesülete, a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány, a Nemzeti Érzelmű Motorosok Egyesület, a 832. Havas Boldogasszony Cserkészcsapat, az elszakított országrészek képviselői, valamint az emigráció képviselői.
A zarándoklat résztvevőit Pálmai Béla, a Nemzeti Emlékezés Harangja Alapítvány elnöke köszöntötte, az egyházi köszöntőt Kapás László, Zebegény plébánosa mondotta, a házigazdák részéről Sinkó Vilmosné, Zebegény polgármestere üdvözölte a résztvevőket, majd az elszakított nemzetrészek képviselői tolmácsolták az összetartozás üzenetét. Erdély és Partium életérzését és élni akarását Pálffy József lelkipásztor, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója fejtette ki – Kós Károly Kiáltó szó című röpiratát megidézve – a szépen kimunkált beszédében.
Tőkés László az ökumenikus istentisztelet után elmondott rövid beszédének elején az árvízkárosultak, illetve a most is gátakon lévők iránti szolidaritásra és együttérzésre kérte a jelenlévőket. A püspök kijelentette: az önsajnálat, a hibakeresés és az önviktimizálás ideje lejárt. „Fogjuk meg az eke szarvát”, fogalmazott képletesen a képviselő, a beszédek ideje lejárt. Trianon gyógyítása az igazság kimondásából is ered. Ezért vigyáznunk kell arra is, jelezte Tőkés László, hogy az „Erdély-romantika” ne fedje el valós problémáinkat. Nézzünk szembe őszintén múltunkkal, ugyanakkor vessünk véget a sérelmi politizálásnak.
Itt az ideje a gyógyulásnak
Trianon gyógyítása címmel szervezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megemlékezést Gyimesbükkön vasárnap, június 6-án. Jobb helyszínt keresve sem találhattak volna a szervezők, hiszen a többségében ma is magyarok lakta Gyimesbükk mindkét világégés alatt heves honvédő harcok tanúja volt, s mai napig kettősen szenvedi meg Trianon átkát: nemcsak az anyaországtól csatolták el, de az 1968-as megyésítéskor a zömében románok lakta Bákó megyéhez kapcsolták az addig Csík vármegyéhez tartozó települést.
Az EMNT központi rendezvénye szentmisével kezdődött, melyet Salamon József helyi plébános celebrált. A szentmise után a résztvevők az Ezeréves Határhoz, a kontumáci kápolnához vonultak. Itt, ahol a XVIII. századi kápolna mellett egy, Bethlen Gábor által a 17. században építtetett erődítmény romjai állnak, emlékparkot alakítottak ki, s az itt emelt színpadon Szilágyi Zsolt sepsiszentgyörgyi énekes hangja köszöntötte a résztvevőket, akiket a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület huszárai vezettek fel a helyszínre.
A huszárok sorfala előtt Deáky András, az „ezeréves határ őre” szólalt fel, aki több mint harminc esztendeje végez közösségépítő munkát Gyimesbükkön, és jórészt neki köszönhető, hogy az ezeréves határ tárgyi emlékei megmaradtak, és Gyimesbükk a turisták egyik kedvenc úticélja lett. Rövid köszöntő beszédében Deáky hangsúlyozta: „Jöhet ide bárki, ez mindig a mi földünk marad…” A zágoni Mikes Kelemen Vegyeskar „Magyar igazság” című összeállításának meghallgatása után Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete lépett a mikrofonhoz s az anyaország nevében arra kérte az itt lakókat, hogy „tartsanak ki sokáig, mindörökké.”
Tőkés László európai parlamenti képviselő új megközelítésben beszélt a trianoni traumáról. Itt az ideje a gyógyulásnak, véget kell vetni annak, hogy másokban keressük a szenvedés, a kudarcok okát – mondta az EMNT elnöke. „Fordulat állott be a trianoni szemléletünkben, a poszt-trianoni szindróma véget ért. Érjen véget a 20. századdal egyetemben Trianon és minden következménye, és kezdődjön egy új korszak. Ez a megbékélés korszaka, ahol nem a határok revíziója a járható út, hanem a nemzeti összefogás” – fogalmazott Tőkés László, aki az anyaországi politikai változásokról, annak erdélyi kihatásairól is szólt, hangsúlyozva: „A rendszerváltozás új fejezete kezdődött el, beérett ’89 decemberének gyümölcse”. Tőkés László figyelmeztette a jelenlevőket: „csak akkor vagyunk kisebbségben, ha kicsinynek érezzük magunkat”, és intő példaként említette Makfalva esetét, ahol a színmagyar falu magyar polgármestere levetette a székely zászlót a szintén magyar alpolgármesterrel…
Az EMNT elnöke kitért Gyimesbükk helyzetére is, nagy tapsot aratott kijelentése: a kormányon levő RMDSZ-nek „ezzel kell kezdenie, Gyimesbükköt visszahozni oda, ahova tartozik.”
Beszéde végén Tőkés László a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére is kérte az embereket. A rendezvény a régi székely himnusz eléneklésével zárult.
erdon.ro
2010. szeptember 16.
Autonómia-konferencia Budapesten
Autonómia-konferenciát szervez szeptember 18-án a németországi Hunnia Baráti Kör a budapesti Polgárok Házában. A konferencia célja az elszakított országrészek autonómia-törekvéseinek ismertetése és ezek jövőbeli megvalósíthatósága.
Az előzetes program szerint a konferenciát a Hír Televízió szerkesztő-riportere, Császár Attila vezeti. Bevezetőként Kiss Dénes költő és Trianon Társaság elnöke szól majd a jelenlevőkhöz. Az Autonómia-Konferenciát Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke nyitja meg 10 órakor.
Az anyaországból a konferencián részt vesz és felszólal majd dr. Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, Wittner Mária országgyűlési képviselő,1956-os szabadságharcos, dr. Balsai István a FIDESZ frakcióvezető-helyettese és dr. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, egyetemi tanár. Erdélyből és Székelyföldről meghívást kapott Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Kárpátaljáról dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke.
Délután folytatódnak az előadások. Felvidékről dr. Duray Miklós politikus és közíró osztja meg gondolatait a hallgatósággal, míg Délvidékről Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ad elő.
Az előadásokat követően interaktív beszélgetésre kerül sor a Benes-dekrétumokról, amely kapcsolódik a 2008. április 22-én, az Európa Parlamentben benyújtott Benes-dekrétumok elleni petícióhoz. Felszólal a szudétanémetek képviselőjén kívül Olajos Péter, országgyűlési képviselő és helyettes államtitkár, dr. Juhász Imre, európai jogi szakjogász, egyetemi oktató, Krivánszky Miklós, a kassai székhelyű DÁLESZ (Deportálás Áldozatainak és Leszármazottainak Szervezete) elnöke és Fehér Csaba, felvidéki történész.
A Hunnia Baráti Kör Németországban alakult. Olyan magyarok alakították, akik szívükön viselik a haza és nemzet sorsát. Honlapjukon található meghatározásuk szerint nem tagjai pártoknak, szervezeteknek. „Sokan közülünk nem születtek, nem születhettek Magyarországon, de szívünk és lelkünk Magyar! Szüleinktől mindig a HAZA iránti szeretetet és tiszteletet tanultuk, ezt szeretnénk tovább adni gyermekeinknek! Az elmúlt négy évben célul tűztük ki, olyan rendezvények szervezését, amelyeken Hazánk történelméről, politikai, erkölcsi, gazdasági és egészségügyi válságáról adtunk rövid előadásokban felvilágosítást. Rendezvényeinken elismert, nagy tudású személyiségek támogatását élvezhettük, akik megosztották tudásukat a hallgatósággal.” – olvasható a Hunnia Baráti Kör honlapján.
Kitekintő/felvidék.ma. Erdély.ma
2011. szeptember 21.
Magyar érdemek és vétkek (Vendégünk volt Raffay Ernő történész)
A Gelencén megszervezett negyedik Jancsó-napok egyik jeles és nagy érdeklődéssel várt meghívottja és előadója dr. Raffay Ernő történész, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem előadótanára, volt országgyűlési képviselő, az Antall-kormány politikai államtitkára.
Kutatási szakterülete Erdély és a román–magyar kapcsolatok, valamint Trianon és az elszakított területek magyarságának története. A Trianon Társaság alapító tagja, később társelnöke, rendszeresen közölt cikkeket és tanulmányokat. Több könyv szerzője, társszerzője. Trianon titkai című könyvének jelentős szerepe volt a rendszerváltás időszakában, hogy a közfigyelem a határon túli magyarokra irányult. 2007-ben Szidiropulosz Archimédesszel létrehozta a Trianon Kutató Intézetet, mely Trianoni Szemle címmel jelentet meg történelmi folyóiratot 2009 januárja óta. Dr. Raffay Ernő a Jancsó Benedek emlékezete című kötet társszerzőjeként vett részt a könyv gelencei díszbemutatóján. – Professzor úr, mit kell tudni az ön által közölt tanulmányról? – Jancsó Benedek a huszadik század első éveiig azt gondolta, hogy a magyarországi románokkal, 1910-es adat szerint az ország összlakosságának 14,1 százaléka, 2,9 millió volt román nemzetiségű, kulturálisan meg lehet egyezni, be lehet valahogy integrálni őket a magyarságba, ha kulturális engedményeket kapnak iskolaügyben, színház és könyvkiadás tekintetében. Viszont 1907-ben, amikor a gróf Apponyi Albert-féle első, három részből álló, ún. Lex Apponyi iskolatörvény-csomagból megjelent az első, az elemi népiskolákról szóló törvény, amit 1907. április 25-én fogadtak el, kiderült a magyarországi románok számára, hogy csak románul tanító iskoláikban, a mai általános iskoláknak megfelelő tanodákban be kell vezetni heti négy órában a magyar nyelv oktatását, amiből nemzetközi botrány lett. Több magyarországi román nemzetiségű politikus, közöttük Alexandru Vaida-Voievod durván megtámadta Magyarországot a francia, angol és német sajtóban. Jancsó Benedek volt az, aki ezekre a támadásokra válaszolt a Rákosi Jenő által főszerkesztett komoly, nagy példányszámú Budapesti Hírlapban. A lapban Jancsó Benedek Politikai hullámok címmel közölt cikksorozatot, és mint a román kérdés akkor már ismert szakértője, egyik írásában megtámadta a románokat, tényekkel bizonyítva, hogy a románok Erdélyre fenik a fogukat. Válaszként egy Iustus álnéven író, művelt, sok nyelven beszélő, ógörögül és latinul idézni tudó ember megjelentetett egy 25–30 oldalas kis füzetet, s ezáltal vita keletkezett Jancsó Benedek és a Iustus nevű, nem tudni, kicsoda között. Jómagam ezt próbáltam a kötetben megjelent írásomban összefoglalni. A lényeg az, hogy Iustus a Jancsó Benedek meglátásaira tud ugyan válaszolni, de hogy ők Erdélyre törnek, ezt kifelejti, erre nem ad semmiféle választ. A hallgatás beleegyezés elv alapján gyakorlatilag Jancsó Benedek diadalmaskodott ebben a vitában.
– Mikor ismerkedett meg Jancsó Benedek életművével?
– 1973-ban vagy 1974-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemre jártam, ahol volt egy professzorom, Csatári Dániel, akitől azt a feladatot kaptam, hogy egy szemináriumi dolgozatot, egy kis előadást készítsek Erdélyről, ami az akkori Kádár-rendszerben számomra nagyon szimpatikus volt. Őelőtte legutóbb a nagyapám, aki "Horthy-fasiszta katonatiszt" volt, beszélt nekem Erdélyről. Elmentem a szegedi egyetemi könyvtárba dokumentálódni. 1919-ben, amikor a román hatóságok megszállták Kolozsvárt, és kidobták az 1872-ben alapított I. Ferencz József Magyar Királyi Tudományegyetemet, az akkor magyar királyi kormány döntése értelmében az egyetem Szegedre került. Amit Márki Sándor és történész tanártársai tudtak, átmentettek a kolozsvári egyetemi könyvtár állományából Szegedre. Kikértem a katalógus alapján Jancsó Benedek könyveit, és elolvasva azokat megdöbbenve tapasztaltam, hogy azzal a szemlélettel közelíti meg a magyar területeket megszálló románokat, mint az én nagyapám. Ezért számomra egyből szimpatikussá és hitelessé vált Jancsó Benedek. – Hogyan látja a Székely Nemzeti Tanács autonómiatörekvéseit? Lát-e reális esélyt annak megvalósítására? – Az autonómiatörekvés egy rendkívül szép dolog, egyetértek vele, de a realitásával vannak gondok. Én nagyra értékelem a Székely Nemzeti Tanács elnökét és társait, de nem látok reális esélyt az autonómia kivívására. A személyi elvű és a kulturális autonómia szerintem hülyeség, a területi autonómia helyi kormánnyal, helyi közigazgatással, iskolarendszerrel stb., az a járható út, de a bukaresti törvényhozásban, ahogy én látom, nincs egyetlen román képviselő vagy szenátor sem, aki ezt megszavazná. Székelyföld területi autonómiája nagyon fontos lépés lenne, de kérdem én, mi történne a magyar szórvánnyal? Ennek realitását végig kell gondolni. – Milyen újabb, Trianonnal foglalkozó Raffay-kötet megjelenése várható? – Trianont próbálom feltérképezni, de ez kimeríthetetlen feladat. Tavaly decemberben jelent meg egy hét alatt két könyvem, az egyiknek a Balkáni birodalom. Nagy-Románia megteremtése a címe. Ebben Trianon belső okait vizsgálom, hiszen a magyarok nagyon sok hibát követtek el, ami Trianonhoz vezetett. Az utóbbi időben ez érdekel engem a legjobban. A másik kötetnek, melynek harmadik kiadását készítik elő, Szabadkőművesek Trianon előtt a címe. Körülbelül két hét múlva jelenik meg ennek a második, négyszáz oldalas, levéltári források alapján megírt kötete Harcoló szabadkőművesek címmel és Támadás a római katolikus egyház ellen alcímmel.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. június 4.
Trianon-emlékmű Kiskolcson
Vasárnap a kiskolcsi református templom cintermében felavatták a Partium első Trianon–emlékművét. A koszorúzáson Szőcs Péter, Szatmár Megyei Múzeum igazgatója, a Szent István Kör elnöke is méltatta az eseményt.
Az emlékműavatás ünnepi istentisztelettel vette kezdetét, amelyen Győrbíró Sándorkiskolcsi református lelkipásztor hirdetett igét. A lelkipásztor az ószövetség választott népének történetét a magyar nép történetével hozta párhuzamba. Amikor Izráel népe a babilóniai fogságba került, akkor sokan hitték azt, hogy ez a nép végnapjait éli. Nabukodonozor a templomától és az otthonától fosztotta meg a leigázott és elhurcolt Júda lakóit, a fogságban nem bántak velük rosszul, gyakorolhatták szokásaikat és vallásukat, de érezték, hogy nincsenek otthon. Amikor ez az elkeseredett nép olvasta Jeremiás levelét, megtelt életreménnyel. 1920–ban a magyar nép számára következett be történelmének legnagyobb tragédiája, amit joggal nevezhetünk a világtörténelem legnagyobb szégyenének. A nemzeti sorsból nemzetiségi sorsra jutott magyarság a babilóniai fogságba került júdeaiak sorsára jutott. A szétszaggatott Magyarország lakóit nem hurcolták el, de nagy részük otthonaik rabjává váltak. „Ott van a mi hibánk — hangsúlyozta Győrbíró Sándor —, hogy beleroskadtunk az életbe. Aki már imádkozni se tud, annak olyan az élete, mint a hullócsillag, lehull és eltűnik örökre”.
Az igehirdetést követően Győrbíró Sándor, a Trianon Társaság tagja, Kiss Dénes elnök üzenetét tolmácsolta, majd előadást tartott a trianoni események következményeiről, valamint a ma emberének lehetőségeiről.
Emlékműavatás
Istentisztelet után a résztvevők kivonultak a templom cintermébe, ahol a lelkipásztor ismertette, hogy a kiskolcsi presbitérium és az idén konfirmáltak a Partium első Trianon-emlékművét készítették el, melynek most fog megtörténni a felavatása. Jeremiás könyvének jóslatai most Kiskolcson is beteljesednek: „…és visszahozlak a fogságból, és összegyűjtelek titeket minden nemzet közül és mindama helyekről, a hová kiűztelek titeket…” A történelemben csak az veszett el, amiről végképp lemondtunk. Mi nem mondunk le semmiről, amit tőlünk Trianon elszakított. Ennél az emlékműnél mindig fogunk megemlékezéseket szervezni, hogy a június 4–én megszólaló harangokkal együtt figyelmeztessünk arra, hogy hiszünk a magyar nép feltámadásában. Az emlékmű leleplezése és megkoszorúzása előtt Szőcs Péter, a Szent István Kör elnöke gratulált a kiskolcsiaknak mindazokért a hagyományőrző és történelemápoló tevékenységükért, amit végeznek.
Elek György
erdon.ro
2014. december 11.
Tíz évvel december 5-e után
Tíz esztendő telt el az emlékezetes kettős népszavazás óta, amelyek közül az egyik, a magyar állampolgárság kiterjesztésével foglalkozó igen érzékenyen érintette az elcsatolt területek magyar lakosságát. Ama gyalázatos, uszító MSZP–SZDSZ-es kampány nyomán, amelynek végeredménye szoros összefüggésben van megannyi korábbi sebbel. A magyar nemzeti elit 1945 utáni, népbíráskodásnak csúfolt megtizedelésével, százezrek külföldre távozásával, az otthon maradottak kitelepítésével, lelki, tudati és fizikai terrorizálásával, az 1956 utáni megtorlásokkal, az ismételt emigrációs hullámmal, majd a kádári cinikus és tervszerű nemzeti öntudatpusztítással. A magyar sztálinisták és gulyáskommunisták teremtették meg azokat a társadalmi feltételeket, azokat a reflexeket és affinitásokat, melyekre apellálhatott a Gyurcsány-féle szégyenkampány. Nem kétséges, a magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetkezet is ritkán süllyedt ilyen mélyre az elmúlt 25 esztendőben, mint a szóban forgó népszavazás alkalmával. Talán csak az Orbán–Năstase-egyezség megtorpedózása és a 23 millió román munkavállalóval való riogatás helyezhető mellé.
A történelem érdekessége, hogy még a nemzeti elkötelezettséggel egyáltalán nem vádolható Szabad Demokraták Szövetségének 1989-es programjában, az emlékezetes „kék füzetben” is benne volt, hogy a határon túli magyarokat alanyi jogon megillesse magyar állampolgárság, s e gondolatot az Ellenzéki Kerekasztal is magáévá tette. Sajnos az MDF-vezette kormány által elfogadtatott állampolgársági törvény más szellemben fogant, rendkívül kevés könnyítést adott a magyaroknak az állampolgárság megszerzésében, s ugyanúgy helyben lakáshoz és jövedelemigazoláshoz kötötte az állampolgárságszerzést, mint a kínaiak vagy oroszok esetében.
Téveszmék
A népszavazással kapcsolatban több téveszme is kering. Még a nemzeti oldalon is úgy állították be egyesek a kezdeményezést, mint a Magyarok Világszövetségének, rosszabb esetben az MVSZ elnöke, Patrubány Miklós partizánakcióját. Tény azonban, hogy Erdélyben már a kilencvenes évek közepén többen – így például Katona Ádám és Borbély Imre – politikai programmá tette e követelést. Katona Ádám 1995. augusztus 22-én nyilvánosságot látott, Göncz Árpád államelnökhöz intézett nyílt levelében azt kérte többek között, hogy Magyarország biztosítson védőhatalmi státust és kettős állampolgárságot az utódállamokban élő magyarság számára. Borbély Imre 1996 őszén független képviselőjelöltként szállt síkra választási kampánya keretén belül e gondolat mellett. A Magyarok Világkongresszusa ajánlást fogalmazott meg 1996 júniusában e tárgykörben, a Magyarok Világszövetsége pedig ugyanazon évben tartott októberi küldöttgyűlésén alapszabályzati szinten rögzítette a szervezet céljai között, hogy a határon túli magyarok alanyi jogon megkaphassák a magyar állampolgárságot. Az ellenérdekelt erők makacsul hazudoztak e témában. Ebben élen járt Kovács László, az MSZP korábbi elnöke, mások, beleértve sajnos Martonyi Jánost is mellébeszéltek, és azzal próbáltak hangulatot kelteni e természetes igény ellen, hogy nem lehet „automatikusan” állampolgárságot adni több millió embernek. Mintha legalábbis bárki ezt tűzte volna a zászlajára.
Torzulások
Az MVSZ népszavazási kezdeményezését hétéves kőkemény nemzetközi és belföldi lobbiharc előzte meg, amibe beletartozott a kérdést elméleti síkon körbejáró Magyar Kisebbség tematikus lapszáma. Ezt az MVSZ valamennyi parlamenti képviselőhöz eljuttatta, az egyes pártvezetők megkeresése, a külhoni állampolgárság koncepciójának és a vonatkozó törvénytervezetnek a kidolgozása kompromisszumos javaslatként, e modell bemutatása különböző nemzetközi fórumokon. Hét év sikertelen szakmai és lobbimunka után döntött úgy a világszövetség elnöksége, hogy népszavazást kezdeményez az ügyben.
A kezdeményezés ugyanakkor nemcsak a MVSZ-é volt, hanem több tucatnyi polgári köré és a nemzeti oldal számos civil szervezetéé is, amelyek közül érdemes megemlíteni az Erdélyi Körök Országos Szövetségét, az akkor még mozgalomként működő Jobbikot, a Hermann Ottó Társaságot, a Magyar Nemzeti Front nevű MIÉP-töredéket, a Trianon Társaságot, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, a Nemzetőrök Szövetségét, a Magyar Földvédő Mozgalmat, a Horthy Miklós Társaságot, a Vitézi Rendet és három 56-os szövetséget és másokat. A még élő többszáz aláírásgyűjtő ugyanakkor azt is elmondhatja, hogy a szignók akkor kezdtek igazán gyűlni, amikor Schmitt Pál és Orbán Viktor is aláírta a gyűjtőíveket.
Sajátos emlékezettorzulás, hogy tudati szinten sokan úgy raktározták el a részleges kudarcot, mintha a nem szavazatok győztek volna, holott erről szó sem volt. A legalantasabb ösztönökre, az irigységre, a zsugoriságra, az anyagiasságra apelláló minősíthetetlen, uszító kormányzati kampány dacára az igenek győztek, de nem járult elég polgár az urnákhoz, ahhoz, hogy az népszavazás érvényes legyen és eredménye kötelezővé váljon a parlament számára. Gyurcsányék kampányának legetikátlanabb eleme az volt, hogy tényként közöltek feltételezéseket, és egyszerűen kikerülték, hogy a népszavazás győzelme esetén nélkülük nem lehetett volna döntést hozni. Magyarán: a megalkotandó jogi szabályozástól függött volna, hogy az anyaországi családoknak havi 20 ezer, vagy 20 forintjukba került volna a határon túli magyarok állampolgársághoz jutása. Amely jogi szabályozás megalkotása elképzelhetetlen lett volna az országgyűlésben amúgy többségben lévő MSZP nélkül, mivel két harmados törvényről volt szó.
De szólni kell a károkról is. Sokan úgy dekódolták – egyébként hibásan – a népszavazás eredményét, hogy az anyaországi magyarok megtagadták véreiket. Olyan emberek is felkapták a fejüket a népszavazás alkalmával, akik korábban nem foglalkoztak politikával. Magyarán az egyszerű emberek magyar egységérzése szenvedett csorbát. Ugyanakkor akik első indulatukban erdélyiként az anyaországi magyarok ellen fordultak – elfeledve, hogy mégiscsak az állampolgárság kiterjesztését támogatók voltak többségben, a csekély többség a nemzetellenes baloldal hecckampányának eredménye volt –, nem sokkal jobbak a románozó anyaországiaknál. Nemzetellenes, bomlasztó erők vannak itthon is, elég beleolvasni a magyar álbaloldalt ajnározó sajtóorgánumok tudatmételyező szövegeibe. Nálunk is le lehetett fasisztázni Nyirő Józsefet, lehetett gyalázni Wass Albertet. A törésvonal nem az anyaországiak és a határon kívül élő magyar között húzódik, hanem a globalista gyarmatosításnak itt is, ott is behódoló nemzetellenes erők, valamint a nemzeti építkezés, a magyar megmaradás és gyarapodás erői között. Aki differenciálás nélkül „táposoz”, aki a magyar állampolgárokról sommásan mond véleményt, ugyanúgy az előbbieket támogatja az utóbbiakkal szemben, mint a testvéreik ellen szavazó anyaországiak.
Távlatok
Lassan történelmi távlatból lehet megítélni azt a népszavazást, amelynek következményeként a média hónapokon keresztül az egyik legfontosabb, a mindennapok rohanásában az anyaországban feledésbe merülő kérdésről, a Trianonban eldöntött szétszakítottságunkról, valamint annak egyik orvoslási lehetőségéről szólt. A népszavazás tette elsőrendű köztémává a magyar állampolgárság kiterjesztésének kérdését, tette megkerülhetetlen problémává a politikai elit számára. Valószínűsíthető, hogy a kérdés 2010-es határozottsággal és sürgősséggel való rendezése nem történt volna meg a tíz évvel ezelőtti népszavazás nélkül. Az pedig szinte biztos, hogy az akkori aktusnak köszönhető: a könnyített honosításról szóló törvényt rég nem látott egységben, elsöprő többséggel fogadták el – mindössze Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba szavazott nemmel.
A népszavazás jelentős mértékben hozzásegített ahhoz, hogy kihasználjuk a létező magyar politikai mozgásteret, hogy a magyar parlament olyan állampolgársági törvényt fogadjon el, amely megfelel a magyar érdekeknek, a magyar egységgondolatnak. És természetesen a magyar kormány által meghirdetett, határokon átívelő magyar nemzetegyesítés gondolatának.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. augusztus 20.
Nemzeti konzultációt indítanak Trianonról
Vecsésen, a trianoni országcsonkítást megjelenítő székely kapu körül kialakított történelmi emlékhelyen mondott Szent István-napi ünnepi beszédében, Patrubány Miklós bejelentette, hogy idén ősszel a Magyarok Világszövetsége és az Országos Trianon Társaság számos más, nemzetben gondolkodó szervezettel karöltve nemzeti konzultációt indít Trianonról, amelynek során a ma élő magyar nemzedék millióinak kérik ki álláspontját az 1920. június 4-én Versailles-ban meghozott békediktátumról, a magyarságot máig sújtó nemzetgyilkossági kísérletről. Szent István napján Vecsésen a magyar történelem újabb négy nagy személyiségének avatta fel mellszobrát a történelmi emlékhelyet kialakító, v. Hompoth Zoltán vezette Orbán Balázs Erdélyi Kör. A ma megörökítettek: Mátyás király, II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem, Kossuth Lajos és gróf Széchenyi István. Ezzel – Atilla, Csaba, Árpád, Szent István, Szent László és IV. Béla után – tízre emelkedett történelmünk Vecsésen köztéri szoborral megörökített nagyjainak száma.
A magyar keresztény állam alapításának ünnepére időzített szoboravatás ünnepi szónoka Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke volt. Patrubány Miklós külön-külön méltatta a most leleplezésre kerülő szobrokkal megörökített személyiségek mindegyikét, és fontosnak tartotta Szent István személyén túl a magyar államalapításban meghatározó szerepet játszó Árpád nagyfejedelemnek és elődjének, Atillának a méltatását is. A hely szelleméhez igazodva, az MVSZ elnöke a trianoni nemzet- és országcsonkítást tette beszédének politikai súlypontjává, és bejelentette, hogy a Magyarok Világszövetsége és az Országos Trianon Társaság elnökségének előző napi közös ülésén meghozott határozata szerint a két szervezet októberben nemzeti konzultációt indít Trianonról. (MVSZ-közlemény) Erdély.ma