A veszteségek, a felhalmozódott nyomda- és papírköltségek miatt május 4-e óta csak elektronikus formában jelenik meg s csak az interneten olvasható a Romániai Magyar Szó – áll Gyarmath János főszerkesztő közleményében. A főszerkesztő lehetőségként említette, hogy ugyanezzel az újságírói közösséggel egy új napilapot indít. Birtalan József, a Romániai Magyar Szót kiadó Transil Kft. főrészvényese arról számolt be, hogy a legutóbbi részvényesi közgyűlésen nem a lap beszüntetéséről, hanem a tevékenység folytatásáról döntöttek. /Szünetelteti megjelenését a Romániai Magyar Szó. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./ A május 5-i, pénteki lapszám még látható lesz a világhálón, ezután már sem ott, sem nyomtatásban nem jelenik meg az újság. Gyarmath János főszerkesztő szerint 1996 óta nem részesültek jelentős anyagi segítségben, a magyarországi Illyés Közalapítványtól pályázati úton kapott évi 200–300 ezer forintos, azaz 30–45 millió lejes támogatások a kiadásoknak csak elenyésző részét fedezték. Gyarmath szerint azért kerültek nehéz anyagi helyzetbe, mert az állam leállította a hirdetéseit. Birtalan József, a hatvan alkalmazottat foglalkoztató Transil Rt. többségi tulajdonosa cáfolta, hogy ő rendelkezett volna a Romániai Magyar Szó szüneteltetéséről. A közalkalmazottak országos ügynökségének elnöki tisztségét is betöltő Birtalan elmondta: „Ragaszkodom ahhoz, hogy a Romániai Magyar Szó továbbra is megjelenjen, ehhez azonban át kell vészelnünk a nehéz anyagi időszakot. A lap úgy fog újra megjelenni, hogy a jó oldalait megtartjuk, a rosszakat viszont nem.” A többségi tulajdonos leszögezte: a rövid átmeneti krízis idején sem bocsátanak el senkit a laptól, mindenki megkapja bérét. A Romániai Magyar Szó 2002 szeptemberében ünnepelte 55. születésnapját. Az 1947. szeptember 1-jén indított újság nevét az 1950-es évek közepén Előrére változtatták, majd Nicolae Ceausescu kommunista diktátor bukásakor, 1989. december 22-én éjszaka a szerkesztők az eredeti Romániai Magyar Szó-fejlécre cserélték vissza az Előrét. Az 1990-es évek elején a lap példányszáma meghaladta a 120 ezret. /Benkő Levente: Felfüggesztette megjelenését a Magyar Szó. = Krónika (Kolozsvár), máj. 6./

Május 5-től megállás nélkül szóltak a szerkesztőség telefonjai, mi történt a Romániai Magyar Szóval, hiszen májusban 4-én lett volna esedékes az első megjelenés, de még egyetlen lapszámot sem kézbesített a postás. Közölték, hogy anyagi gondok miatt a lap csak interneten jelent meg. Közleményben elnézést kértek az olvasóktól. Azután kedvező fordulat állt be, a szerkesztőség biztosítékot kapott arra, hogy megteremtik a folyamatos megjelenés feltételeit. Május 9-én összevont lapszámot adnak ki, benne a szokásosan szombaton megjelenő Színkép melléklettel. /Gyarmath János: Egy rövidzárlat története. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 9./ Gyarmath János főszerkesztő elmondta, sikerült megállapodniuk a nyomdával a felhalmozott adósság átütemezéséről. A lapot kiadó Transil Rt. igazgatótanácsának elnöki tisztségét is betöltő Gyarmath János nem bocsátkozott jóslatokba arról, hogy mi lesz, ha június végéig mégsem törlesztik a nyomdával szembeni 360 millió lejes adósságukat. /Benkő Levente: Ismét megjelenik a Romániai Magyar Szó. = Krónika (Kolozsvár), máj. 10./

A szerkesztőbizottság nevében nyilatkozó Czédly József helyettes igazgató megerősítette a hírt, miszerint a Romániai Magyar Szó megszűnik. A döntés mögött álló érdekcsoportot Czédly vonakodott megnevezni. A lapot működtető Transil Rt. főrészvényese, a külföldön nyaraló Birtalan József elmondta: nincs tudomása arról, hogy a részvényesek az újság megszüntetéséről döntöttek volna. Gyarmath János főszerkesztő nem érti, miért nem segített az RMDSZ. Az RMDSZ kommunikációs tanácsosa, Stanik István elmondta: a Romániai Magyar Szó akkora adósságot halmozott fel, hogy az RMDSZ nem tudja megmenteni a lapot. Sokfelé – így Kolozsvárra és Nagyváradra is – csupán másnapra jutott el a lapszám. Stanik István közölte: magánvéleménye szerint, a lap alacsony színvonala sem indokolná az RMDSZ részéről a nagyarányú befektetést. A Romániai Magyar Szó eltűnésével űr támad a napilapok piacán. Az RMDSZ országos vezetőségének szintjén még nincsenek konkrét elképzelések arra nézve, hogy ezt az űrt hogyan töltsék be. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Tegnap jelent meg utoljára az RMSZ. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./

Gyarmath János annak idején összevásárolta, majd Birtalan Józsefnek eladta a Romániai Magyar Szó kiadójának, a Transil cégnek a többségi részvényeit. Ez az adásvétel kétes volt, hiszen az eredeti alapító okmány kimondta, hogy csak részvényesnek adható el részvény. A Transil alapszabályzatát azonban a későbbiekben csalafinta módon, megváltoztatták, úgyhogy a végén a többségi tulajdonos Birtalan József lett, akinek a háta mögött Verestóy Attila, na meg az RMDSZ vezetősége volt. Előzőleg a kisrészvényesekkel, főleg a részvények húsz százalékát birtokoló Koncz Gézával folytatott perek – ezek tekintélyes hányadát a részvényesek nyerték meg – bizonyították, hogy a törvényességgel továbbra is bajok voltak, a cég vesztesége pedig évről évre növekedett, amíg el nem érte a szinte negyedmillió eurót. Az erdélyi magyar olvasók előtt nem volt népszerű a pártlap, amely szinte száz százalékban az RMDSZ dicséretét zengte. Tudja ezt Stanik István is, hiszen úton-útfélen nyilatkozza, hogy az RMSZ romjain létrehozott Új Magyar Szó nem lesz az RMDSZ lapja, tehát pártlap. Az új lapot megjelentető Scripta Kiadó többségi – több mint 80 százalékos – birtokosa azonban ugyancsak Verestóy Attila, tehát a színfalak mögött megint az RMDSZ áll. Az RMSZ mintegy 250 000 eurós veszteségét még nem rendezték. Az RMDSZ vezetősége nem akart ekkora összeget kidobni az ablakon, értsd, az államnak adni, ezért Stanik tanácsára létrehozta az új lapot. Stanik azonban a kilencvenes évek elején összemosta a közpénzt a magánvagyonnal. Később, amikor az általa indított lapoknál elfogyott a pénz, továbbállt. (Sajtóberkekben úgy tudják, amikor a Scripta Kiadó megjelentetett egy-egy új Erdélyi Magyar Ki Kicsodát, akkor Stanik soros lapjánál kimerült a kassza.) Az Erdélyi Riport – ugyancsak Verestóy-lap – elszegényedését most nem Ki kicsoda követte, hanem Stanik feljövetele Bukarestbe, ahol sajtótanácsosként már nem a kiadványtól kapja a bérét. A Transil veszteségét valaki(k)nek ki kell fizetnie. Egy új lap elindítása és felszínen tartása nagy összegbe kerül. Ezért gondolták úgy a scriptások, hogy átveszik az RMSZ mintegy 3500 előfizetőjét, ezzel is megkönnyítik az indulást. – A budapesti Heti Világgazdaság szerint az RMDSZ vezetősége azért szüntette meg az RMSZ-t, mert ennek menedzserei nem tudtak a piacgazdasághoz igazodni. A 160 ezer eurónyi indulótőke az új lap indításához alig négy hónapra elégséges, a lapindítók szerint ugyanis havonta mintegy 36 ezer euróba kerül az ÚMSZ /Új Magyar Szó/ kiadása. Újabb két hónapot még kihúznak a Magyarországról az RMSZ megsegélyezésére kapott, de félretett forintokból. Azután Bukaresthez kell fordulni. Olyat is hallani, hogy az erdélyi magyarság megsegítésére küldött summákat – Szülőföld Alap – is ide akarnak irányítani. Ez viszont sért bizonyos szabályokat. /Szóról szóra. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 24./

Az Új Magyar Szónál dolgozók megünnepelték a Romániai Magyar Szó megjelenésének 60. évfordulóját. Ennek nincs oka, mert nincs közös a két újság között. A Romániai Magyar Szó országos demokratikus napilapként 1947. szeptember 1-én jelent meg, a kommunista párt pénzelte, ennek volt a központi magyar szócsöve. 1951. február 19-től lett hivatalosan a Magyar Népi Szövetség központi bizottságának napilapja, de ettől a lényeg nem változott. Az MNSZ megszűnése után, 1953. március 31-tól vette fel az Előre nevet és vált a néptanácsok lapjává, elismerve, hogy az RMSZ utóda, az évfolyamjelzést sem kezdte újra. Az Előre végül mint a Szocialista Egységfront lapja fejezte be pályafutását 1989. december 21-én. Másnap, december 22-én a volt Előre maroknyi munkatársa megjelentette az új Romániai Magyar Szót. Román Győző is részt vett az új lap indításában, mindnyájan szakítani akartak a múlttal. Azonban nem mindenki gondolkodott így. Bár megváltak több, a diktatúra idején hangadó kollegától, maradtak elegen olyanok, akik nem függetlenként, hanem az RMDSZ árnyékában szerették volna látni a lapot. A lapindítók többsége azonban nem akart újból pártlapnál dolgozni, s így az elején még ki lehetett védeni a szövetség lapfoglalási szándékát. Már a többedik számot szerkesztették, a lapot kiadó Transil Rt – ahol az újságírók voltak a részvényesek – beíratását is megkezdték, amikor megjelent a szerkesztőségben a bukaresti RMDSZ hat tagú küldöttsége, benne Domokos Gézával, Verestóy Attilával, Demény Lajossal, hogy átvegye az... Előrét. A szerkesztők megmondták, az Előrét, ha még létezik, menjenek és vegyék át, ez már a Romániai Magyar Szó, független napilap, amelynek nincs szüksége sem gazdasági, sem politikai mankókra, megáll a maga lábán. Nagyon hosszú ideig a magas példányszám és a reklám biztosította a szerkesztőségnek a szükséges pénzösszegeket. Azonban teltek az évek és mindinkább pártosodott az RMDSZ, a szerkesztőségben is megerősödött a hangja azoknak, akik az újságot pártlappá akarták visszaminősíteni. Lassanként a lapindítók is távoztak az RMSZ szerkesztőségéből, a lap élére kerülők könnyen átjátszhatták az RMDSZ-t kiszolgáló Birtalan Józsefnek (akinek a háta mögött Verestóy állt) a részvények többségét. A kisebbségi részvények azonban továbbra is a volt munkatársak kezében maradt, akik a közgyűlések alkalmával mindegyre felvetették a lap függetlenségének kérdését. Az RMDSZ vezetősége egy időn túl nagyon jól tudta, hogy a Gyarmath János vezette újság az RMDSZ támogatása nélkül nem jelenhet meg. Akkor ugyanis már óriási volt a veszteség. Olyannyira, hogy azzal a pénzzel könnyebb volt egy új lapot indítani. Főleg úgy, hogy nemcsak a szerkesztőségi szobákat, hanem az újságírók, korrektorok nem kis hányadát, a dokumentációt is fizetség nélkül eltulajdonítják. A Transil Rt. kiad egy napilapot, amely bizonyos részvényesek tulajdona és akkor jön a Scripta Rt., amelyben Stanik István mellett, főleg Verestóy Attila a főrészvényes, tehát mások a tulajdonosok és az előfizetőknek, mintha mi sem történt volna, kezdik küldeni az új lapot. Az egészért a Scripta a Transil Rt. -be pénzt beruházó részvényeseinek, egy banit nem fizetett. S mindezt a Stanik vezénylete alatt tették, akinek intézkedésére leállították a Romániai Magyar Szó nyomtatását és hozzákezdtek az Új Magyar Szó szerkesztéséhez. S mivel féltek, hogy a Transil Rt. részvényesei beperelik ezért a Scripta Rt. -t, a Transilt suba alatt felszámolták, úgy hogy, amikor ezt a kisrészvényesek megtudták, már kifutottak a perindítási időből. Mindezek tudatába kérdés, hogy akkor az ÚMSZ-sok mit ünnepelnek? Talán csak nem az RMSZ-t kiadó Transil Rt. vagyona lenyúlásának második évfordulóját? /Román Győző: Az ellopott lap. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 17./

Sike Lajos: A mi bukaresti emberünk
Tegnap, február 20-án 88 esztendős korában elhunyt dr. Czédly József közgazdász, a bukaresti magyarság egyik huszadik századi kiemelkedő személyisége. Életútjáról, cselekedeteiről beszéljen az az 1999-es riport, amit Sike Lajos írt róla a Romániai Magyar Szó rendszerváltás utáni sorozata 3000. – ünnepi – lapszámába. Az írás szövegén nem változtattunk, csupán az ünnepi számra vonatkozó befejező mondatot hagytuk el.
Jó két éve a szenzáció erejével hatott, hogy Bukarestbe magyar alprefektust nevezett ki a kormány. Akkor minden valamirevaló lap írt róla, azóta csönd. Czédly József végzi a dolgát. Hogy miként, ez az alábbiakban kiderülhet. Előbb lássuk a pályát, mely őt ide röpítette. Röpítette? Ez is mindjárt tisztázódik. Bevezetésként még annyit: Czédly József, a Duna-csatornát kétszer megjárt magyar jogász és közgazdász nem is olyan rég inkább hitte volna – ha mondják –, hogy a Hawaii-szigetek fővárosában, Honoluluban lesz polgármester, mint Bukarestben alprefektus, vagyis a kormány második képviselője!
Először 48-ért, utána 56-ért vitték… vízre!
A hazai “fényes szellők” nemzedékéhez tartozik. 1948-ban végezte a kolozsvári Bolyai Egyetem jog- és jogtudományi karát. Nem csak ő, sokan hitték akkor, hogy lesz ebben az országban valamilyen demokrácia. Bár már akkor… De ne vágjunk a dolgok elébe. Több kínálat közül Bukarestet választotta, többnyire azzal az indokkal, hogy két- három év alatt itt tökéletesen megtanul románul. Aztán egy életre itt ragadt, leszámítva a kényszerű kitérőket. A Magyar Népi Szövetség dokumentációs osztályát vezette. (Nem akárki, Kacsó Sándor volt akkor a szövetség elnöke). Két év múlva, 1950 nyarán, mint sok magyar értelmiségit, őt is a Duna–Fekete-tenger csatorna építőtelepére hurcolták. Mi volt a bűne? Még egyetemistaként ellenezte, hogy a Bolyait és a Babest egyesítsék. Többen már akkor sejtették: nem lesz az ilyen egyesítéseknek jó vége! És igazuk volt. De meg azt is felrótták neki, hogy a Magyar Népi Szövetségnél az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 100. évfordulóján belejavított az ünnepi irányelvekbe, melynek “fent” megszerkesztett változatában több szó esett a “felszabadító szovjet hadsereg” dicsőítéséről, mint az egész 48- ról, benne Petőfiről, Kossuthról és a többiekről.
– A sors kiszámíthatatlansága, de számomra mégis kedvező alakulása okán három év múlva innen rövidebb időre a szászmedgyesi edénygyárhoz, majd a Földművelésügyi Minisztériumba kerültem!
– Jól értettem: a Duna-csatornától mindjárt fel a minisztériumba? A mélyből a csúcsra? Mit “követett” el?
– Volt a csatornánál egy nagyszerű román- zsidó ember. Haimer Samuila, az építkezések helyettes-főmérnöke, aki felfedezte, hogy nemcsak a lapátoláshoz értek, hanem a munkaszervezéshez is. Megszerveztem és rendszerbe foglaltam a föld elszállítását. Ez annyira tetszett neki, hogy 1953- ban Medgyesről mindjárt felhozott Bukarestbe. Először a Földművelésügyi Minisztérium beruházási, majd a talajjavítási főigazgatóságán dolgoztam. Aztán 56-ban megint zuhantam, ha csak pár hónapra is, ismét vízre kerültem. A minisztériumban is külön gyűlésen kellett elítélni a pesti “ellenforradalmat”. Engem is megkértek, mondjam el véleményemet, hisz magyar vagyok, jobban ismerhetem a dolgokat! El is mondtam, hogy nem éppen úgy zajlottak a dolgok, ahogy a romániai lapok írják, s nem is volt olyan nagyon ellenforradalom! A következmény nem maradt el. Örülhettem, hogy végül csak néhány hónapig kellett dolgoznom a borceai rizstelep építésénél. Az ottani igazgató szintén felismerte, hogy nemcsak a lapátoláshoz értek, és visszahozott Bukarestbe a Földművelésügyi Minisztérium egyik vállalatához, ahonnan 67-ben megint bekerültem a minisztériumhoz. Ott dolgoztam a talajjavítási osztályon egészen 1991-ig, nyugdíjazásomig. Már nyugdíjasként hívtak az RMDSZ gazdasági igazgatóságára. Sokkal többen mondják: “derék magyar”, mint “nyavalyás bozgor”
1992-ben három RMDSZ-képviselő jutott be a 72 tagú bukaresti tanácsba, köztük Czédly József. Valljuk be, ez messze jobb eredmény, mint amennyi a fővárosban élő magyarok számából következne. Mint ahogy az sem csekélység, hogy a “legpénzesebb” posztra, vagyis az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöki székébe Czédly Józsefet emelték. Ez aztán megpecsételte hősünk további sorsát, mert négy év alatt a helyi közigazgatás pénzügyi-gazdasági ügyeinek intézésében olyan tapasztalatra tett szert, hogy 1996 őszén, amikor az RMDSZ a választási eredmények jóvoltából kormányzati tényező lett, és a helyek elosztásánál az is felmerült, hogy legyen Bukarestben is egy magyar alprefektus, egyből rámutattak!
– Hány alprefektusa van a fővárosnak?
– Csak kettő! Én, mondanom sem kell, pénzügyi-gazdasági problémákkal foglalkozom és a földtörvény alkalmazásával.
– Tehát a magyar alprefektus “földet osztogat” Bukarestben! Hogy nyeli ezt le a főváros abszolút többségi lakossága?
– Elég jól elviseli. Mondhatom, sokkal jobban, mint gondoltam volna. Ma már jóval többen mondják nekem, hogy “derék magyar”, mint azt, hogy “nyavalyás bozgor”. Ez utóbbit is mindössze háromszor- négyszer vágták a fejemhez, olyanok, akiknek kérését nem tudtam teljesíteni, mert nem volt törvényes. De többen visszajöttek gratulálni, akiknek már rég elfelejtett ügyét, még 1991-ben vagy 92-ben letett kérvényét kedvezően válaszoltam meg, köztük több korábban elfektetett kérést. Volt, aki nem győzött hálálkodni: tudtam, hogy a magyarok rendes emberek és megoldják az ügyemet… Az igazsághoz tartozik, hogy én bevezettem a számítógépes nyilvántartást, minden adatot, kérvényt, ügyet számítógépre tettem (korábban nem volt ilyen), s ezzel hihetetlenül felgyorsult az ügyvitel és ügyintézés, szerintem mintegy tízszeresére, amit érzékelnek az emberek is. Ez nagyon jó, mert híre ment, hogy előnyösen változtak a dolgok.
– Milyen földek visszaadásáról van szó a fővárosban?
– Azokról a bizonyos beltelkekről, amelyeket önkényesen elvettek tulajdonosaiktól. Ahová blokkot építettek, azt nem adják vissza, hisz az átment azok nevére, akik az állami tömbházat megvásárolták, az egykori telektulajdonos kárpótlásáról egy új törvénynek kell gondoskodnia. Ám a beépítetlen telkek vagy az egykori kertes házak szabad területe visszajár. És vissza is igénylik sokan, köztük azok is, akik évtizedek óta külföldön élnek, de nem mondtak le román állampolgárságukról, hisz Bukarestben egy jobb telek komoly vagyont jelent. Eddig közel 40 ezer telekvisszajuttatási kérvényt írtam alá, bíráltam el kedvezően.
“Én, Kovács Sorin bukaresti születésű lakos…”
– Furdal a kíváncsiság: hány lehet ebből a negyvenezerből a szerencsés magyar? Hisz ismeretes, hogy Bukarestnek jelentős magyar iparos- és kereskedőrétege volt már a századfordulón. A későbbi építők, de még a székely cselédlányok közül is többen letelepedtek, ide nősültek, mentek férjhez és jelentős vagyont hagytak utódaikra!
– Csak következtetni tudok, mert ilyenféle statisztikát már hivatalom miatt sem vezethetek. Többnyire a nevekből következtetek, meg abból is, ahogyan megszólítanak, mert sok bukaresti magyar tudja, ki vagyok, kinek a jóvoltából lettem alprefektus. A Kovács Sorin név – elég sok van ilyen – már csak a származásra utalk, pláne, ha születési helyként a fővárost nevezi meg. De a csíki, háromszéki, brassói, vásárhelyi, szatmári születésű Kovács, Szabó, Szilágyi, Varga már mást is kifejez, kifejezhet. A kérdésre válaszolva, becslésem szerint, a negyvenezer közül 200-250 a szerencsés magyar, aki visszakapta egykor elvett bukaresti telkét.
Ez nem lebecsülendő szám, még akkor sem, ha ezek a visszajuttatott telkek nem a Diadalív környékén, és nem is a történelmi városmagban, hanem inkább a kertes külvárosokban találhatók. Mint minden metropolisban, az ilyen csöndesebb helyek akkor értékelődnek fel igazán, amikor a módosabb polgárok kihúzódnak az egyre zsúfoltabb és lármásabb belvárosból. Kérdésemre az alprefektus úr (domnu subprefect) csökkenő bukaresti magyarságról beszél, jó, ha tízezren vallják még magukat magyarnak. Többen megkeresik ügyes- bajos problémáikkal. Csaknem rendszeresen találkozik velük fogadónapjai alkalmával is. Ha tud, ha erre törvényes lehetőség van, segít rajtuk, úgyis, hogy tanácsot ad, mit ne csináljanak!
– Csakugyan, mit ne csináljanak?
– Az ügyvédek beleviszik őket olyan ügyekbe is, amelyeket még nem lehet a törvény által orvosolni. Például, amint említettem, a blokkal beépített telek nem jár vissza, még kárpótlást sem adnak érte. Mégis egyes ügyvédek jó pénzért vállalják, hogy “visszaszerzik”. Beindítják a pert, aztán nem lesz semmi. Persze, az ilyesmitől mindenkit óvok.
– A magyar vállalkozók, akik Bukarestben szeretnének üzleti kapcsolatot létesíteni, meg- megkeresik?
– Nem sokan, de jönnek páran. A vállalkozással kapcsolatos dolgok inkább a polgármesteri hivatalra tartoznak. Akik benyitnak hozzám, főleg olyanok, akik már Erdélyben ott vannak, de szeretnének Bukarestbe is betörni, azok inkább azzal a szándékkal, hogy “mutassam már” nekik: melyik a polgármester ajtaja!… Szóval, vezessem be őket, mert ugye mifelénk egy kis ismeretség sosem árt!
Még a Ceausescu család is beadvánnyal kereste meg!
Czédly József azt a nagyobb, jelképes ajtót, a román–magyar kapcsolatok ajtaját is igyekszik a maga posztján mind tágasabbra nyitni. Nem kis része van abban, hogy magyar–román–olasz együttműködésben létrejött egy üzlet 100 trolibusz közös (Ikarusz–Ansaldo–Astra) gyártására, Bukarest számára (az összeszerelés Aradon történt). Az elegáns zöld színű trolibuszok már futnak a főváros utcáin. Az első trolit Göncz Árpád indította be a múlt nyáron, bukaresti útja alkalmával, ott volt mellette Czédly József is. További száz darabot az idén és jövőre várnak.
Végül arra kérem az alprefektust (aki az RMSZ- kiadó Transil Részvénytársaság megválasztott főkönyvvizsgálója, de másért is beugrik a szerkesztőségbe), mondjon egy- két történetet, hisz hivatali szobájába sokféle ember bekopog, sokféle kérvényt tesznek asztalára. Nem kell sokat gondolkoznia, hisz több ismert művész, közéleti személyiség, politikus vagy azok hozzátartozói eljutnak hozzá valamilyen módon, pláne, ha telket igényelnek vissza! Több nevet említett, köztük az Adrian Nastaséét, akinek apósa az ő aláírásával kapta meg egykor elvett telkének új birtoklevelét.
Akár a történelem fintorának is vehetjük, hogy a bennünket különösen gyűlölő diktátor-család két tagjának, Ioan Ceausescunk és nővérének Czédly József írta alá a birtokba való helyezéssel kapcsolatos még régebbi beadványát. Törvényesen visszajáró, öröklésből származó telekről volt szó. N.C. megfordulna a sírjában, ha megtudná: minden ellenünk elkövetett tette ellenére maradtunk annyian, hogy még Bukarest egyik fontos posztjára is jusson egy emberünk. (…)
kafe.hhrf.otg