Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Traian Savulescu Mezőgazdasági Főgimnázium/Szakközépiskola (Marosvásárhely)
9 tétel
1993. október 7.
Felerősödtek az elrománosító kísérletek. A magyar lakosság és az RMDSZ évek óta ismételt kérése ellenére Maros megyében nem létezik egyetlen magyar inas- vagy szakmunkásképző osztály, nincsenek magyar ipari szaklíceumok. A mezőgazdasági líceumban az eddig működő magyar tagozatot felszámolták. Idén a líceumok induló IX: osztályainak 20,7 %-a magyar, amikor a megye tanulóinak 40 %-a magyar. Magyar osztályokba akkor is román tanárt küldenek, ha vannak magyar tanárok. Nyárádtőn például a magyar fizikatanárnak román osztályba is adtak fizikaórát, a rajzot pedig magyar tagozaton a román fizikatanár tanítja. /Czire Dénes: A magyar nyelvoktatás gondjai Romániában. = Magyar Fórum (Budapest), okt. 7./
2003. május 16.
"Maros megyében 13 líceumi osztályt szüntettek meg, ami rontotta a magyar diákok továbbtanulási lehetőségeit. Míg a román tagozaton végző 5075 diák 62 százaléka, addig a magyar tagozaton végzők 48 százaléka vehet részt az elméleti középiskolai képzésben. A fennmaradó százalék számára szakképzést biztosító anyanyelvű osztályokat létesítenek olyan líceumokban is, ahol eddig nem folyt magyar nyelvű oktatás. Agrár profilú magyar kilencedik osztály indul a marosvásárhelyi Mezőgazdasági Iskolaközpontban, kereskedelmi profilú osztály az Avram Iancu Szakközépiskolában és villanyszerelői (a mechanika mellett) a Gh. Sincai Iskolaközpontban. Magyar osztály indul még Segesváron, Szászrégenben, Dicsőszentmártonban, Marosludaon, Nyárádszeredában, Erdőszentgyörgyön, Mezőbándon és Szovátán. /(mezey): A megszüntetett líceumi osztályok helyett szakközépiskolai osztályok indulnak. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 16./"
2003. szeptember 4.
"A pótkisérettségit követően az általános iskolákkal tegnap közölték az üresen maradt helyek számát. A líceumi osztályokban kevés üres hely maradt a magyar tagozaton Marosvásárhelyen. A vidéki iskolákban valamivel több az üres hely, például Erdőszentgyörgyön a matematika-informatika osztályban 17 üres helyre pályázhatnak, akik sikeresen átestek a kisérettségin. Képességvizsga nélkül a szakiskolai osztályok üres helyeit pályázhatják meg a diákok, néhol olyan osztályokban is, ahova még egyetlen tanuló sem jelentkezett. A marosvásárhelyi Mezőgazdasági Iskolaközpont mezőgazdaság szakos osztályában mind a 30 hely betöltetlen, az Avram Iancu Iskolaközpontban a textil és bőrfeldolgozás szakon 28, a kereskedelem szakon 24 üres hely van, hasonlóan van sok hely a többi iskolában is, vidéken is sok a szakiskolai üres hely: a Segesvári Könnyűipari Iskolaközpont textil és bőrfeldolgozás szakán 29, a régeni Lucian Blaga Iskolaközpont fafeldolgozás szakán 25, a Petru Maior Iskolaközpont mechanika szakán 26, a Mezőgazdasági Iskolaközpont mezőgazdaság szakán 30, a Ludasi Ipari Iskolaközpont mechanika szakán 29 üres helyre pályázhatnak a magyar diákok. 57 helyre várják a jelentkezőket a Szovátai Faipari Iskolaközpont fafeldolgozás szakán, mechanika szakon 26 hely van. Nyárádszeredában mechanika és turisztika szakon 28-28, textil és bőrfeldolgozás szakon pedig 30 üres hely van. Erdőszentgyörgyön mechanika szakon 30, fafeldolgozás szakon szintén 30, test- és szépségápolás szakon 25, a Bándi Elméleti Líceumban mezőgazdaság szakon 29, a dicsőszentmártoni Constantin Brancusi Iskolaközpontban mechanika szakon van 22 üres hely. /(b. gy.): Betöltetlen líceumi és szakiskolai helyek a magyar tagozaton. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 4./"
2004. június 10.
A rendszerváltás után eltelt tizenöt év alatt nem sikerült elérni, hogy színvonalas magyar tannyelvű mezőgazdasági, vidékfejlesztési, mezőgépészeti és erdészeti oktatás induljon magyar nyelven Maros megye egyik jó hírű középiskolájában. 1955-ben megszűnt a középfokú mezőgazdasági iskola. 1962-ben pártrendeletre felszámolták a tangazdaságot. Az elsorvasztott és felszámolt magyar iskolaszerkezetet nem sikerült felújítani. A 2003/2004-es iskolai évben volt ugyan egy próbálkozás, a Marosvásárhelyi Mezőgazdasági Iskolaközpontban beindítottak egy magyar osztályt. Az iskola már nem tudta biztosítani a megfelelő oktatószemélyzetet sem, ezért idén már nem is próbálkoznak, mindössze Mezőbándon indul egy növénytermesztési szakosztály magyar nyelven. Nánzán Jenő, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezérigazgató-helyettese szerint a középfokú végzetteknek csak kis százaléka helyezkedik el a termelésben. Az oktatást sürgősen meg kell reformálni. Csomóss Attila, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesülete megyei szervezetének elnöke sem derűlátó. /Bodolai Gyöngyi: Lekéstük ezt a vonatot is? = Népújság (Marosvásárhely), jún. 10./
2009. január 29.
Esélyegyenlőséget, az alkotmányos jogok tiszteletben tartását követeli a Magyar Polgári Párt Maros megyei szervezete. Az MPP képviselői – Tőkés András országos alelnök, Kiss István, a marosvásárhelyi szervezet elnöke és Berekméri Sándor ideiglenes megyei elnök – január 28-án bejelentették a magyar diákok továbbtanulásának korlátozása miatt megfogalmazott követeléseiket, ezek alátámasztására február 10-én „magyar tankönyves nagygyűlést” tartanak, amely nem etnikai jellegű, hanem jogkövetelő. Az MPP szerint ha a román VIII. osztályos diákok számára a tanfelügyelőség több mint 100 százalékos „lefedettséget” biztosít a továbbtanulásukhoz, ugyanez a jog megilleti a magyar diákokat is. Kiss István szerint 1990 után több középiskolában megszüntették a magyar osztályokat (Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Gheorghe Marinescu) és számos szakon nem biztosított a magyar nyelven való továbbtanulás lehetősége, mint például a közigazgatás, turizmus, mezőgazdasági turizmus, divattervező, kataszteri, üveg és kerámiagyártás, állategészségügy, környezetvédelem. Hozzátette: az I–VIII. osztályos magyar tannyelvű osztályokban tanító pedagógusok közül sokan nem ismerik a magyar nyelvet, miközben informatikát, testnevelést, angol nyelvet tanítanak. Tőkés András kijelentette: a társadalmilag fontosabb, keresettebb szakmákból kiszorítják a magyarságot. Ez diszkrimináció. Nem értenek egyet Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettessel, aki azt mondja, hogy megoldották a problémát. Az MPP a főtanfelügyelő-helyettes leváltását követeli. /Antalfi Imola: MPP-akcióterv a magyar osztályok ügyében. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 29./
2013. december 11.
Fél évszázadot ünnepel a népi egyetem
Ötvenedik évfordulójához érkezett a marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem, amelynek alkalmából Csegzi Sándor igazgató foglalta össze sajtótájékoztató keretében a megvalósításokat és ismertette a jövő terveit.
„Reméljük a következő ötven év is a közösség javára lesz” – fogalmazott Csegzi, aki az élethossziglan tanulás jelentőségét emelte ki, azt, hogy a fő célja az intézménynek, hogy lehetőséget nyújtson a tanulásra, a szakmai továbbképzésre mindazoknak, akiknek ez kevésbé adatott meg, illetve olyan kapcsolatok kialakítása különböző egyetemek, intézmények és vállalatok között, amelyek a város kulturális, társadalmi és gazdasági fejlesztését szolgálják.
Közintézményként 1963-ban alakult meg az akkori Népi Egyetem, további másik 48 hasonlóval Romániában, majd a számuk 68-ra emelkedett a megyék létrejöttével – ismertette a múltat röviden Csegzi Sándor. Ezek azóta többnyire átalakultak, profilt váltottak, az egykori népi egyetemekből alig néhány, köztük a marosvásárhelyi, vagy a bukaresti maradt meg. A rendszerváltást követően a marosvásárhelyi intézmény megpróbált eleget tenni az igényeknek, olyan tanfolyamokat indítva, amelyek iránt kereslet mutatkozott. Tavaly megtörtént a névváltoztatás, Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem néven ma már nem csupán a tanfolyamok szervezése jellemzi, hanem számos partnerségi kapcsolat működtetése az egyetemek, intézmények és cégek között. A Petru Maior Egyetemmel, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel, a Traian Săvulescu Líceummal (volt mezőgazdasági szaklíceum), az Imatex vállalattal, valamint a megyei tanfelügyelőséggel, a Pedagógusok Házával, a munkaerő-elosztó hivatallal, a Rotary Téka Clubbal, a Marx József Fotóklubbal áll kapcsolatban az egyetem.
A továbbiakban cserekurzusokat szeretnének szervezni a magyarországi és németországi népfősikolákkal, folytatni a korábban elkezdett projekteket, ami a városfejlesztést, a zöld energiát illeti.
Antal Erika
maszol.ro

2014. május 24.
13 magyar szakiskolai osztály indul Maros megyében
Mint már pénteki lapszámunkban jeleztük, azok a nyolcadik osztályt végzett diákok, akik a továbbiakban hároméves szakiskolai képzésen szeretnék folytatni tanulmányaikat, május 26-án és 27-én adhatják be beiratkozási íveiket az általuk kiválasztott tanintézményben. A megyében összesen 44 szakiskolai osztályt indítanak – tájékoztatott a felvételi lebonyolításával megbízott Nadia Rata helyettes főtanfelügyelő. Ebből 13 magyar tannyelvű, azaz a tervezett osztályoknak még az egyharmada sem.
A tanfelügyelőség honlapján található felvételi útmutató szerint Marosvásárhelyen magyar szakiskolai osztály indul az Avram Iancu Szaklíceumban szabás-varrás szakon 28 hellyel, a Constantin Brâncusi Építészeti Szakközépiskolában kőműves-kőrakó-vakoló szakon, az Elektromaros Technológiai Líceumban elektromechanika szakon, a Gheorghe Sincai Technológiai Líceumban autószerelői osztályban, a Ioan Vlasiu Szakközépiskolában egy fél, azaz 14-es létszámú asztalosképző osztályban, és egy fél, szintén 14-es létszámú vegyészoperatőr-képző osztályban, a Traian Vuia szakközépiskolában teljes osztályban fodrászképző szakon.
Dicsőszentmártonban a Constantin Brâncusi Technológiai Líceumban kereskedő-eladó szakképzésre lehet beiratkozni, itt teljes osztályt indítanak.
A szovátai Domokos Kázmér Szakközépiskolában egy asztalosképző és egy kereskedő-eladóképző osztályt indítanak.
Nyárádszeredában a Bocskai István Elméleti Líceumban egy autószerelői és egy kereskedői szakosztályt indítanak, 28-28 hellyel.
Az Erdőszentgyörgyi Technológiai Líceumban egy fodrász-manikűrös-pedikűrösképző osztályba várják a jelentkezőket.
Sáromberkén a Technológiai Líceumban élelmiszeripari szakképzés lesz, pékeket, pékárukészítőket képeznek majd.
Az útmutatóból kiderül, hogy sem a Transilvania Gazdasági Szakközépiskolában (ahol egyébként román nyelven pincéreket és közétkeztetési eladókat képeznek majd), sem a Traian Savulescu Mezőgazdasági Szakközépiskolában (ahol román nyelven agroturisztikai osztályban lesz képzés), sem az Aurel Persu sofőriskolában nem lesz magyar nyelvű szakiskolai képzés. A gazdasági, mezőgazdasági és gépkocsivezetői szakiskolai képzésből a magyar gyermekek teljesen kiszorulnak.
Sajnálatos, hogy teljesen kimarad a szakiskolai képzés palettájáról Segesvár, Szászrégen, Marosludas és Radnót, ahol egyáltalán nem indítanak magyar tannyelvű szakiskolai osztályokat. De nem találunk magyar nyelvű szakképzési lehetőséget a mezőbándi mezőgazdasági szakközépiskolában sem, hogy a görgény-szentimrei erdészeti szakközépiskoláról ne is beszéljünk, ahol csak román nyelvű oktatás folyik.
Hogy az idén újraindított szakiskolai képzésre lesz-e valós igény, a beiratkozás lezárta után derül ki. Kíváncsian várjuk, hány osztályt töltenek be és hány osztályt sikerül indítani.
Bartók és Brăiloiu nyomában a népzenegyűjtésben
„Folklóróra” Szenik Ilona professzorral a Györkös-házban
Szenik Ilona népzenekutató, a Gheorghe Dima Zeneakadémia konzulens tanára válaszolt Halmos Katalin nyugalmazott zenetanár kérdéseire a Györkös-emlékház május 21-i ZeneSzó rendezvényén. Kolozsvári zenészberkekben mindenki felsőfokon emlegeti Szenik Ilona professzor asszonyt: volt tanítványait, doktoranduszait lenyűgözte hatalmas szakmai tudása, szerénysége, következetessége és a népzene iránti tisztelete. Ebből kaphattunk mi is egy kis ízelítőt a rendezvényen. Közel húsz eredeti hangfelvételt hallgattunk meg: kezdve a katonabúcsúztatóktól, a siratóénekektől a karácsonyi kolindákig. A szerdai rendezvény kép- és hanganyagát Mann Gabriella nyugalmazott zenetanár, volt Szenik-tanítvány készítette elő és tárta a hallgatóság elé.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)

2014. május 31.
"Egy ez a tábor…"
Kirepültek a tizenkettedikesek
Maros megye közel 1300 magyar diákja vett búcsút ezekben a napokban a középiskolától. Marosvásárhelyen elsőként a Pedagógiai Líceum végzősei számára szólt a csengő, csütörtökön az Egyesülés középiskola, az Elektromaros, Gheorghe Sincai, Avram Iancu, Aurel Persu, Ion Vlasiu, Traian Vuia, Traian Savulescu szakközépiskolák, illetve a Gazdasági Szakközépiskola ballagási ünnepsége zajlott. Péntek délelőtt a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Református Kollégium közös kicsengetési ünnepségére és a művészetis végzősök búcsúztatására került sor.
A Bolyai líceumból 8 osztály 226 diákja, a Református Kollégiumból 99 diák búcsúzott az alma matertől, a Művészeti Líceum 65 – közülük 37 magyar – diákot bocsátott útjára. A művészeti évfolyamelsői Chetrari Olga és Szathmári Edina lettek.
Tegnap délelőtt a Gaudeamus dallamára vonult ki az iskolaudvarra a 457 éves Bolyai líceum legújabb nemzedéke – elsőként az évfolyamelső osztály, a természettudomány – intenzív angol szakos XII. A –, a bolyaisok után pedig a Református Kollégium ballagói. Bálint István igazgató köszöntőjében kiemelte, hogy az egyik legjobb évfolyamot indítják útra, melynek tanulmányi átlaga 8,82.
– A világ összes kontinensén bolyais maradsz – üzente az igazgató a diákoknak, akik kilencedikben gyerekként, ezen a délelőttön pedig már- már felnőtté cseperedve élték meg a büszkeség és szorongás kettős érzését. A polgármesteri hivatal részéről Claudiu Maior üdvözölte elsőként a diákokat, az alpolgármester magyarul is szólt az egybegyűltekhez.
Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója az ismert Edda-dallal búcsúzott diákjaitól: "Egy ez a tábor, és egy ez a szív/ Egyetlen érzés, és egy ami hív…"
Dr. Kelemen Atilla parlamenti képviselő a bolyais létbe beleszületett egykori diákként szólt a tanintézet szelleméről, amely Amerikától Ausztráliáig egyfajta minőséget jelent, nemcsak tudásban, de munkaképességben is.
Borbély László parlamenti képviselő 1990 februárját, a Bolyai iskolától a sportcsarnokig érő embertömeg könyves, gyertyás tüntetését idézte fel. Peti András alpolgármester a legutóbbi városi tanácsülés azon határozatára hívta fel a figyelmet, amely szerint egy marosvásárhelyi utca dr. Kozma Béla nevét veheti fel, azét a bolyais tanárét, akinek közbenjárására az iskola és a tanintézet a nagy matematikus nevét viselheti, és akit a régi rendszer "hálából" egy másik iskolába helyezett, úgy, hogy csak szépkorában és csak versenyvizsgával kerülhetett vissza a Bolyai líceumba.
– A Bolyai szellem "az önmagadhoz való hűség parancsa" – idézte az alpolgármester dr. Kozma Béla emlékiratban őrzött gondolatát.
A továbbiakban Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, Kovács Levente, a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Nagy Botond, a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke, majd Kirsch Attila, a Református Kollégium – Bolyai Farkas Elméleti Líceum Öregdiákok Baráti Körének elnöke, illetve Jeszenszky Attila, a szülői bizottság elnöke osztotta meg az ünnepi pillanathoz illő gondolatait az egybegyűltekkel. A végzősök részéről Gál Anna és Szántó Júlia bolyais diákok, illetve Vass Márton, a Református Kollégium ballagója szólt a maradókhoz. A tizenegyedikesek üzenetét Pap Tímea adta át a távozóknak.
Ezt követően Horváth Gabriella, a Bolyai líceum aligazgatónője irányításával kezdetét vette a kiváló tanulmányi eredményeket elért, különféle tantárgyversenyeken, kulturális és sporttevékenységeken jeleskedő diákok, illetve a bolyais és "refis"diákéletet lapszerkesztéssel, az iskolarádió műsoraival vagy más módon színesító tanulók díjazása. Ekkor került sor a különféle alapítványok, szervezetek és cégek által felajánlott – több esetben hagyományosnak számító – díjak átadására is. A kitüntetettek sorát a két évfolyamelső, Csegzi Gergely bolyais és Buksa Sándor Botond, a Református Kollégium diákja nyitotta meg. A jutalmak és elismerések kiosztása után a Ballag már a vén diák… dallamára léptek ki a főbejáraton az ünnepeltek, majd a Bolyaiak szobrát megkerülve visszatértek az iskolaudvarra, ahol a tizenegyedikeseket képviselő tanulók átvették a Bolyai líceum zászlaját és kulcsát, illetve a Református Kollégium zászlaját. Az ünnepség záró-mozzanataként Hajlák Attila és Gál József iskolalelkészek közös imára hívták az egybegyűlteket, majd megáldották a tarisznyás diáksereget. Az indulás hangulatát Nemes Nagy Ágnes megzenésített verse tette még emelkedettebbé: "…tanulni kell magyarul és világul/ tanulni kell mindazt, ami kitárul/ ami világít, ami jel:/ tanulni kell, szeretni kell."
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

2016. október 10.
A volt főtanfelügyelőt is visszautasították
Nyilvánosságra hozták az iskolaigazgatói versenyvizsgára pályázók listáját, amelyet a Maros megyei tanfelügyelőség honlapján bárki megnézhet. Maros megyében jelentkezők közül huszonhármat utasítottak vissza valamilyen hiányzó okiratra hivatkozva.
Az oktatási minisztérium hétfőn úgy döntött, hogy lehetőséget ad a hiányzó iratok miatt visszautasított pályázóknak, hogy beszerezzék a dokumentumokat, erre egy napot adott. A vizsga időpontja nem változott, október 12-én kezdődik az írásbelivel – olvasható a tanügyminisztérium hivatalos közösségi oldalán.
A Maros megyei visszautasítottak között szerepel például a dicsőszentmártoni Traian Általános Iskola aligazgatói tisztségére pályázó Bíró Emese, akinek a dossziéját azért utasították el, mert nem szerepelt az iratok között az az igazolás, amellyel bizonyítja, hogy nem volt megbüntetve az elmúlt négy évben (a 5080/2016-os számú tanügyi törvény 9-es cikkelyének első bekezdése alapján).
A dicsőszentmártoni iskola igazgatói posztjára pályázó Bichis Ioana Elvirat is visszautasították, ugyancsak egy hiányzó igazolás miatt. A marosszentgyörgyi Szent György Általános Iskola igazgatói tisztségét megpályázó Csíki Angéla jelentkezését sem fogadták el a saját felelősségére megírt nyilatkozat hiánya miatt. Továbbá a Maros Megyei Neveléslélektani Központ igazgatói tisztségére pályázó Porkoláb Annamária jelentkezését sem fogadták el arra hivatkozva, hogy hiányzik a 2011/2012-es tanévre vonatkozó értékelése.
A visszautasítottak között szerepel továbbá Matei Dumitru városi tanácsos neve is – régebb főtanfelügyelő is volt Maros megyében – ,aki a Traian Săvulescu Mezőgazdasági Szakközépiskola igazgatói tisztségére pályázott – olvasható a tanfelügyelőség iratában.
Ugyanakkor az is kiderült, hogy a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója, Bálint István és aligazgatója, Horváth Gabriella már nem pályáznak iskolavezetői tisztségekre, helyettük Hajdú Zoltán az aligazgatói, illetve Mátéfi István az igazgatói funkció betöltésére jelentkezett.
Az Európa Általános Iskola igazgatói tisztségéért ketten is versenybe szállnak: Mihaela Însurățelu, az intézmény jelenlegi igazgatója, illetve Angela Mare, az iskola volt igazgatója. Ketten pályáznak a Transilvania Kereskedelmi Szakközépiskola vezetői tisztségére is: Laslo Simion jelenlegi igazgató, illetve Sorina Mihaela Bălan, jelenlegi aligazgató, aki mindkét funkciót megpályázta.
Hajnal Csilla Székelyhon.ro