Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Történelmünk (Sepsiszentgyörgy)
20 tétel
2006. december 16.
Tíz évvel ezelőtt jelent meg először a Történelmünk című független kulturális-történelmi folyóirat Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történelemtanár szerkesztésében és kiadásában. A később Történelmi Magazinra keresztelt lap célja ,,a helyes magyarságtudat erősítése”. A folyóirat évi tíz alkalommal jelenik meg – nyári vakáció idején szünetel – negyven színes oldalon. Független és nemzeti elkötelezettségű kiadvány – írta Kádár Gyula a decemberi lapszám beköszöntőjében -, épp ezért nem kapott támogatást, az anyaországtól, de az RMDSZ által ellenőrzött alapítványoktól sem. „Múltunk ismerete, megbecsülése, kultúránk szeretete, vallásunk, anyanyelvünk tisztelete nyújtja azt az erkölcsi erőt, tartást, amely révén erdélyi magyar nemzeti közösségünk képes lehet arra, hogy kiharcolja mindazon jogokat, amelyek megilletik mint őshonos, ezer éven át államot szervező, fenntartó és védelmező népcsoportot” – olvasható a beköszöntőben. /Szekeres Attila: Tízéves a Történelmi Magazin. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 16./
2006. december 23.
Kádár Gyula tizenegyedik osztályos tanuló megírta Illyefalva monográfiáját. Derék történész válhat még belőle, mondták. Így is történt. A harminchat évvel ezelőtti diákból valóban derék történész vált! Kolozsváron egyetemet végzett; volt helyettesítő tanár, iskolaigazgató, tanár, tanfelügyelő és immáron tizedik esztendeje egyszemélyes szerkesztőség és kiadó. Úgy döntött 1996-ban, hogy megmarad ifjúkori eszménye mellett: önzetlenül szolgálni a romániai magyarságot nemzettudatának kialakításában, erősítésében. Ezért ír-szerkeszt közel húsz történelemtárgyú könyvet, ezért szerkeszti évtizede a Történelmünk című folyóiratát, 1999-től Történelmi Magazin címmel. /Ferenczy L. Tibor: Széljegyzetek egy jubiláló folyóirathoz. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 23./
2007. február 7.
Megközelítőleg nyolc éve a következő sorokkal kezdte Asztalos Lajos ismertetőjét: „Egy lelkes, vállalkozói szellemmel is megáldott sepsiszentgyörgyi történész, Kádár Gyula, néhány évvel ezelőtt, a könyvkiadásnak e csöppet sem kedvező időben, nem kis kockázatot vállalva, létrehozta a Scribae Kádár Könyv- és Lapkiadó Kft-t. És ez a kis műhely azóta töretlen lendülettel egymás után adja ki az évtizedekig tiltott, általunk hiányolt, múltunkat ismertető köteteket. ”Ezzel egyidejűleg három évvel ezelőtt ugyanő kiadta a Történelmünk című folyóiratot, melyben a múlt eseményei mellett napjaink időszerű kérdései is helyet kaptak. Ennek utóda a Történelmi Magazin. Fenti sorok ma is érvényesek. Az 1996-tól megjelenő, tizedik évét betöltött lap azóta megizmosodott, a kezdeti 12 helyett előbb 20, majd 40 oldalas lett. Tartalmilag gazdagodott. Címéhez illően fő rovata a Történelem. Ezenkívül politikai, művészettörténeti, egyháztörténeti, nyelvészeti, művelődéstörténeti írások találhatók a lapban. Végül Diákmagazin címmel tíz–tizenkét oldal az ifjúság ismereteit gyarapító történeti írásokat közöl. Az utolsó oldalon lévő kolofon szövege nem túloz: a független erdélyi Történelmi Magazin célja a helyes magyarságtudat erősítése. /Asztalos Lajos: 10 éves a Történelmi Magazin. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 7./
2007. április 21.
Megjelent a Sepsiszentgyörgyön kiadott Történelmi Magazin májusi száma is. A Bolyai Tudományegyetem tündöklésével és buk(tat)ásával ismertet meg a folyóiratban Vanek Ferenc. Kádár Gyula, a lap szerkesztője és kiadója tanulmányt közölt a székelyek és Vitéz Mihály kapcsolatáról. Folytatódik a Háromszék jeles személyiségei sorozat, ezúttal Benedek Eleket, Apor Pétert, Andrád Sámuelt és Cseh Imrét mutatja be a lap. /Korábban jelent meg. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 21./
2008. január 8.
A Sepsiszentgyörgyön megjelenő Történelmi Magazin folyóirat terjesztését akadályozzák. Egy hónap alatt több címzett nem kapta meg a küldeményt, sok helyről visszakerült a feladóhoz, s a Nagykárolyba, valamint Kolozsvárra postai úton irányított csomagok papírját durván feltépték, rájuk meg olyan pecsétet helyeztek, melyen az áll, hogy terrorizmusellenes ellenőrzésen estek át, s ezt a G4S nevű biztonsági szolgálat végezte. Kádár Gyula, a lap kiadója, főszerkesztője megfélemlítési kísérletként könyveli el a történteket, de biztosítja a lap olvasóit, hogy továbbra is ugyanolyan igényesen állítja össze a történelmi folyóiratot, mint korábban. /(sz.): Terrorista-folyóirat? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 8./
2008. január 10.
„Tizenkét éve soha semmilyen problémám nem volt, újabban úgy látszik már terroristának néznek, amiért egy erdélyi magyar nyelvű történelmi folyóiratot szerkesztek és terjesztek” – fakadt ki Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történész azt követően, hogy az utóbbi két hónapban már kétszer találta Történelmi Magazin példányait tartalmazó csomagokon a terroristaelhárító szolgálat bélyegzőjét. Nem először fordult elő, hogy a Sepsiszentgyörgyön postázott folyóiratcsomagok feltépve érkeznek meg a címzetthez, annak egyik sarkán pedig a „SC G4S Security Services SRL Controlat Antitero 10” feliratot tartalmazó pecsét szerepelt. Egy hónap múlva, december 5-én Kádár újabb folyóiratcsomagot küldött, ezúttal Kolozsvárra, azonban ezt a küldeményt is felbontották, és erre is ráütötték a terroristaelhárító szolgálat bélyegzőjét. Elmondta, az is előfordult, hogy a Dicsőszentmártonba küldött csomagját huszonöt nap múlva kapta vissza, teljesen újracsomagolva. Kádár Gyula történész gyanúsnak tartja, hogy az általa kiadott és terjesztett Történelmi Magazin című folyóiratot tartalmazó csomagokon az utóbbi időben terroristaelhárító cég bélyegzője díszeleg. Szerinte csak az lehet erre a magyarázat, hogy az általa 1996-ban alapított Történelmi Magazinban, valamint más lapok hasábjain nyíltan foglalkozik a romániai magyarság kérdéseivel, ezek között felvállalja és népszerűsíti az autonómia gondolatát. „Vajon nem zaklatással, a Történelmi Magazin olvasóinak megfélemlítésével állunk szemben? Mert elképzelni sem tudom, hogy én valamilyen módon gyanús terrorista lehetnék” – foglalta össze Kádár. A történész „a helyes magyarságtudat erősítését szolgáló független erdélyi folyóiratként” határozza meg lapját. Nem a csomag tartalmát, hanem az esetleges veszélyforrásokat, netán robbanóanyagok, mérgező anyagok létét vizsgálja a Román Posta által szerződéses alapon megbízott SC G4S Security Services Kft. – tudta meg a Krónika a kolozsvári területi postaigazgatóságtól. „A csomagokat nem bontják fel. Kizárólag biztonsági okokból történő, teljesen törvényes eljárásról van szó” – magyarázta a szakember. Hozzátette: a küldemények csomagolásának megrongálását csak akkor kérhetik számon bárkitől, miután az ügyfél kérésére kivizsgálják annak panaszát. A posta Kovászna megyei igazgatója, Vajda András elmondta: a nagy elosztókban bizony gyakran dobálják a csomagokat, nem ritka, hogy az egy-egy autónyi rakomány aljára kerülő küldemények a hatalmas teher alatt megrongálódnak. Ilyenkor újracsomagolják azokat. A G4S Security Services Kft. bélyegzőjének feltűnése azonban Vajda Andrást is meglepte. A G4S Security Services Románia-szerte integrált biztonsági feladatokat lát el több mint tíz éve. /Benkő Levente: Gáncs vagy óvatosság? = Krónika (Kolozsvár), jan. 10./
2008. június 5.
Nem egyszerű megemlékezés volt az Erdélyi Magyar Ifjak által a trianoni döntés 88. évfordulóján Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtárban szervezett június 4-i rendezvény. A múltba tekintés mellett – erről Rab Sándor történelemtanár gondoskodott – a fiatalok egyúttal jövőbeli célkitűzéseket is megfogalmaztak: Nemes Előd EMI-elnök például a Bolyai Egyetemért, az autonómiáért, a teljes körű anyanyelvhasználatért való harcról beszélt. Bemutatták a sepsiszentgyörgyi Történelmi Magazin legfrissebb számát, amely részletes Trianon-mellékletet tartalmazott. A fiatalok Wass Albert és Babits Mihály műveiből olvastak fel. Hasonló rendezvényeket szervezett az EMI június 4-én Nagyváradon, Kolozsváron és Marosvásárhelyen is /Farcádi Botond: A trianoni döntésre emlékeztek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 5./
2008. október 15.
A Sepsiszentgyörgyön megjelenő Történelmi Magazin októberi számának címlapján az aradi Szabadságszobor látható. A magyar történelem-kultúra rovatban sorozatkezdő tanulmányt közöl a lap főszerkesztője, Kádár Gyula A magyarság száma a honfoglalás után címmel. Érdeklődésre tarthat számot Friedrich Klára Torma Zsófia, a régész c. életrajza, Péterffy Gyöngyi Vezérlő csillag c. könyve gróf Czegei Wass Albertnek állít emléket. Rabocskay László Erdővidéki barangolás c. írása Vargyas és Olasztelek múltját, műemlékeit mutatja be. /Asztalos Lajos: Történelmi Magazin. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./
2009. január 21.
1996. decemberében jelent meg Sepsiszentgyörgyön Kádár Gyula lapja, a Történelmünk folyóirat első száma, melyben a múlt eseményei mellett napjaink időszerű kérdései is helyet kaptak. 1999-től Történelmi Magazin címmel jelenik meg a színvonalas folyóirat, mely januárban lépett a XI. évfolyamába. Főszerkesztője, kiadója Kádár Gyula. A lap a kezdeti 12 helyett 20, majd 40 oldalas lett, tartalmilag gazdagodott. Fő rovata a Történelem. A mostani szám első írása a székelység lélekszámának alakulását tárgyalja a honfoglalástól a XIV. századig. A könyvismertető, Egy cseh történész őszintesége címmel, betekintést nyújt Rudolf Kucera Közép-Európa története című kötetébe. A szerző példátlan nyíltsággal mutatja be az Osztrák–Magyar Monarchia rövidlátó érdekek alapján történt szétdarabolását, az ezt követően kialakult utódállamok, a kisantant napjainkig sem szűnő kisebbségfelszámoló politikáját. A kiadványban szó esik még Mina László Úton című könyvéről, a hetven éve napvilágot látott Erdélyi Helikon folyóiratról, az 1989. decemberi, sepsiszentgyörgyi eseményekről is. /Mindenkinek érdekes lap: Történelmi Magazin. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 21./
2009. október 28
A sepsiszentgyörgyi Történelmi Magazin októberi számában az erdélyi vajdaság földrajzi kiterjedéséről és nevéről Kádár Gyula írt. A szintén Kádár Gyula által jegyzett Erdély történelmének üzenete és Az autonóm Székelyföld térképe ugyancsak figyelemre méltó írás. Tánczos Vilmos a moldvai csángókat vette számba. A folyóirat megrendelhető Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi címén. /Történelmi Magazin. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28
2010. szeptember 25.
Történelmi Magazin
Megjelent a sepsiszentgyörgyi Történelmi Magazin szeptemberi száma. Folytatódik Bakó Géza székely múltat ismertető sorozata, amely ezúttal a földművelés székelyföldi kezdeteit mutatja be. Az iskolatörténeti rovatban a Székely Mikó Kollégium 1945―1948 közötti történetéről olvashatunk.
A kultúra-politika rovatban az Egy szekuritátés visszaemlékezései című írás hiteles tükre a politikai rendőrség munkamódszereinek. Bencze Mihály A politika ördögi színjáték című írása a köpönyegforgató román politika múltjába enged betekinteni. Rövid ismertető tájékoztat Cseresznyés Pálnak, az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom egyik áldozatának bebörtönzéséről. Jósa Piroska Trianonra emlékezik. Asztalos Lajos tanulmánya (Ioan Fadrusz, István, a Szent és a többiek) a kolozsvári magyar múlt meghamisítását, a kulturális elnemzettelenítést ábrázolja. Zonda Attila az irodalom, a kultúra és a politika határvonalán elhelyezkedő memoárelbeszélésében betekintést nyújt az Olténiában katonáskodó székely fiatalok lelkivilágba. A helytörténeti rovatban a szilágysági diákok székelyföldi barangolásáról olvashatunk. Sepsiszentgyörgy jeles személyiségei közül ezúttal Málik Józseffel és Gyárfás Jenővel, valamint a város környékével ismerkedhetnek az olvasók. Tanároknak és diákoknak olyan új rovatok indulnak, amelyek megkönnyítik és alaposabbá teszik a magyar történelem ismeretét, oktatását. Olvashatnak Erdélyország lakóiról, a magyar nép eredetéről, Álmos fejedelemről, a magyarok hitvilágáról. A kis magyar adattár, a magyar mitológiai kislexikon, a magyarság kronológiája mind-mind hozzásegíti a tanulókat és a felnőtteket ahhoz, hogy alaposabban megismerjék népünk történetét. A folyóirat a világtörténelmet kedvelőkről sem feledkezik meg, olyan fogalomtárat is közöl, amelyből nem csak a fogalmak magyarázatát kapja meg az érdeklődő, hanem a legfontosabb történelmi személyiségek és események történetét is. A Hírtallózóban olvashatunk azokról a kiemelkedő kulturális, politikai és sporteseményekről, amelyek az év első felében bontakoztak ki. Kuti János, Simó Edmund vidám tárcái, Forrai Tibor keresztrejtvénye, Mészely József fejtörői, a Jó játék a nyelvi játék!, Korodi Emese Tünde, Kelemen László természetismertetői pihentető kikapcsolódást nyújtanak mindenkinek. A folyóirat borítóján gróf Mikó Imre sepsiszentgyörgyi szobra látható. A Történelmi Magazin megrendelhető a 0740 026 450-es telefonon vagy a gyula.kadar@gmail.com e-mail címen. Példányonként megvásárolható a H—Press lapterjesztő standjain és a sepsiszentgyörgyi Diákboltban. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. december 16.
Az autonómiaharc bibliája (Székelyföld határán)
Székelyföld határán a címe Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történész, a Történelmi Magazin szerkesztője, kiadója legújabb kötetének, mely tartalmát, mondanivalóját tekintve méltán jellemezhető az autonómiaharc bibliájaként, hisz olvasmányos, rövid írásaival igyekszik kiegészíteni a történelmi ismeretek hiányosságait és rávilágítani a kisebbségi sorsból fakadó életérzésre.
A szerző meggyőződése, hogy a helyi önkormányzás szükségességét és jelentőségét tudatosítani kell. Igyekszik rámutatni arra is, hogy Erdélyben a magyarság jogait nem szabad az Európába bevándoroltakéval mérni. Ha egy magyar és székely gyermek úgy nő fel az iskolai történelemoktatás eredményeképp, hogy ezen a földön jövevény, nincs remény az autonómiaharc eredményességére — vallja Kádár Gyula, hozzátéve: ha egy nép ismeri gyökereit, múltját, akkor azt is tudja, hogy őt milyen jogok illetik meg. A szerző minden eszközt megragad hitének közvetítése érdekében, ezért a történetírás mellett a politikai tájékoztatást és publicisztikát is felhasználja az autonómiaharc szükségességének alátámasztására.
Határkő A sajtóban és a belföldi politikai porondon jelentkező hőzöngés ismeretében érthető a könyv címe: Székelyföld határán. Az illyefalvi származású szerző épp a szülőfaluja címerének elfogadása nyomán kialakult ellenséges hangulatot is elemzi, s igyekszik higgadtan elmagyarázni, hogy a Székelyföld és a Barcaság határán fekvő község címerében található határkő, mely évszázados jelképből került át a közigazgatási egység mai címerébe, nem az állam egységének megbontását jelképezi, hanem történelmi tényt közöl: Székelyföld határát jelöli meg, s akkor is azt mutatta, amikor Románia mint állam még nem létezett.
A székely haza
Kádár Gyula nem csak keresi a választ a kérdésre, hol is van a székely haza?, hanem logikai levezetéssel válaszol is, így a felvetett kérdés nem szónoki. Miért fájdalmas a székelynek meghatározni a haza fogalmát? Mert ő Székelyföldön él, egy olyan területen, amely az önrendelkezés elve alapján önálló államiságra lenne jogos, de erről a román alkotmány és a nemzetközi szerződések sora nem hajlandó tudomást venni — írja. A székelynek gyakran hallania kell a bicskanyitó lebozgorozást, hazátlanozást, a csonka országban élők részéről pedig a lerománozást, leoláhozást. Akkor, amikor neki van háza, hazája, ,,élete", szülőföldje. Sehol a világon nincs még egy olyan népcsoport, amely telkét, udvarát, házát életnek, életének nevezné. A székely, ha vendéget fogad, akkor ma is azt mondja: lépjen be az életembe! Ez magyar nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy a vendéget szívesen fogadja a telkén, az udvarában, a házában. Nos, hol a székely haza? A székelymagyar hazája Székelyföld, lelke az egész Kárpát-medence történelme és kultúrája, anyanyelve a magyar. Egy olyan élettérben éli életét, amelynek történelme hozzá kötődik, ahol otthon érzi magát. Azért sem érezheti hazájának Romániát, mert ebben az országban még a Székelyföld megnevezést (is) tűzzel-vassal irtják. Hasonlóképp nem lehet haza az a megcsonkolt ország sem, melynek népe nemmel szavazott az egységes magyar nemzetben való gondolkodásra. A székelynek nem maradt más hazája, csak a szülőföldje, Székelyföld, melynek megtartásáért napról napra meg kell küzdenie, mert ez az ő sorsa, másképp nem cselekedhet. Anyagi jóléte, kultúrája, nyelvének szabad szárnyalása csak a saját ,,életében", házában-hazájában lehet, olyanban, ahol ő maga az úr. Belső önrendelkezését, autonómiáját Románia keretén belül is el tudja képzelni, csak hagyják, hogy élje életét!
Nép, nem csupán nemzetiség
A szerző történelmi levezetéssel igyekszik bizonyítani, hogy a székelység esetében nem csupán nemzetiségről van szó, hanem népről. Határozottan állítható, hogy a székely nép nem fog lemondani az önrendelkezés jogáról. A középkori Európában, ahol a feudalizmus kiépült, ilyen egyedülálló függetlenséggel csak a székely nép rendelkezett. Ennek alapja a székely nép páratlan szabadságvágya volt. Épp ezért bízunk abban, hogy a székelység nem fog lemondani a területi önkormányzat jogáról. Úgy gondoljuk, hogy a 21. században nincs szükség határok mozgatására, mert a régiók Európájában megvalósulhat a székely nép olyan önrendelkezése, amely a határokon átívelve lehetővé teszi számára azt, hogy a magyar nyelv és kultúra részeseként, közjogilag Románia keretében megőrizhesse identitását — vallja Kádár Gyula.
Autonómiát Az autonómia szükségességének kérdését boncolgatva a szerző kijelenti: a székely nép csak így őrizheti meg identitását, vehet részt saját sorsának rendezésében, biztosítható a közhivatalokban a részarányosság elve. A kétnyelvűséget pedig a kölcsönös érdekek alapján teremthetik meg. A dél-tiroli megoldás látszik követhető modellnek. Ez többek közt azt jelenti, hogy ha valaki munkát fektetett be egy másik nyelv megtanulásába, akkor fizetésének tíz százalékát kitevő nyelvismereti pótlékra jogosult. A szerző kimondott célja, hogy az erdélyi magyar olvasóban tudatosuljon, őshonosként ugyanazok a jogok illetik meg, mint a románokat. Ahhoz, hogy egyenjogú lehessen, szüksége van a megfelelő intézményrendszerre, közigazgatásra. Ez csak a helyi, a kulturális és a területi önkormányzat valamelyik formája által valósulhat meg. A szórványban élő magyarok számára a kulturális, a településen belül többségben élőnek a helyi autonómia, míg Székelyföldön vagy a Partium bizonyos régióiban a területi önkormányzat teremtheti meg az optimális kereteket. Nyelvtől és kultúrától függetlenül mindenkinek szüksége van arra, hogy a döntések helyben szülessenek, mert csak a helyi adottságok ismeretében lehet megfelelő intézkedéseket hozni. Nagyon fontos, hogy mindenki magáénak érezze azt a földet, amelyen él — szögezi le Kádár Gyula.
Hiszünk Székelyföld feltámadásában
A kötet végén a szerző szilárd hitének ad hangot: hisszük, hogy e történelmi régióban a székely nép képes lesz saját hagyományaira építve újjászervezni életét úgy, hogy a székely városokba betelepített és a korábbi századokban Székelyföld peremvidékeire letelepedett román közösségek tagjai is otthon érezzék magukat. Míg Erdélyt a románság a többség jogán, a magyarság a történelmi jog alapján igényli magának, addig Székelyföld a székelyeké (is) mind a népesség számaránya, mind a történelmi jog alapján. Ezért hiszünk Székelyföld feltámadásában! Hisszük, hogy ez Románia kereteiben is megvalósulhat. Karácsonyi ajándék Karácsony közeledtével csak ajánlhatjuk, hogy a székely autonómia kérdését alaposan körüljáró könyvet saját okuláson túl ajándék gyanánt is megvásárolják. Ezzel még egy gond megoldható, hisz az ilyenkor tapasztalható ajándékozási bizonytalanság kiküszöbölhető. A Scribae Kádár Lap- és Könyvkiadónál megjelent kötet kapható a H—Press lapterjesztő standjain, a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, megrendelhető a 0740 026 450-es telefonon, illetve a gyula.kadar@gmail.com e-mail címen.
Szekeres Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. január 26.
Tizenöt éves az erdélyi magyar Történelmi Magazin
Az a nép, mely nem ismeri történelmét és kultúráját, olyan, mint a gyökér nélküli fa. Magyarságunk ismerete és megbecsülése, magyar kultúránk szeretete, anyanyelvünk, vallásunk tisztelete nélkül megszűnik a magyar nemzet, s bekövetkezhetnek a 210 éve született Vörösmarty Mihály szózatának sorai: ,,S a sírt, hol nemzet süllyed el, / Népek veszik körül, / S az ember millióinak / Szemében gyászkönny ül."
A magyar szellemiség, a helyes magyarságtudat hozzásegít itt, Erdélyben ahhoz, hogy kiharcoljuk mindazokat a jogokat, amelyek megilletnek mint őshonos, több mint ezer éven át itt élő népcsoportot, az autonómiát is. Ezek jutottak eszembe, midőn kezembe vettem a tizenöt éve megjelent Történelmi Magazin legújabb számát, és elismerésemet fejeztem ki a főszerkesztő, kiadó, mindenes Kádár Gyulának, akinek agyában megszületett egy nagyszerű kezdeményezés: megismertetni minél több emberrel, ,,kik vagyunk, és mik voltunk?!" Mindezekre bizony nagy szüksége van magyar népünknek. Ahhoz, hogy elég nagy tömegnek hiányos az ismerete ezen a téren, már a politikai rendszerek hozzájárultak. Rákosi, Kádár, Gyurcsány, Ceauşescu idejében a tanárok, tanítók nem merték az iskolákban az igazi történelmet tanítani, otthon a családban legtöbb szülő nem merte — vagy nem tudta — gyermekének a valóságot elmondani. Illyés Gyula is negatív választ kapott a Magyarországon feltett kérdésére: ,,Milyen nyelven beszélnek a székelyek?" A magyarországi tévéversenyeken meg tudják válaszolni, hogy melyik angol humorista született Lenin halála napján, de tátognak, amikor milliókat érő kérdésekre nem tudják, ki volt Mikes Kelemen, Gábor Áron, és hol született Dózsa György. A Történelmi Magazin szerkesztője ma is kemény harcot vív az itt élő románokkal, akik azt állítják például, hogy Horthy idejében Észak-Erdélyben az iskolákban eltörölték a román nyelv tanítását. Pedig ez hazugság, mert 1940—1944 között minden magyar iskolában kötelező volt a románnyelv-óra, nem beszélve arról, hogy 1943-ban a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégiumban is román nyelv és irodalomból érettségiztek (a magyar, latin és német mellett). A Történelmi Magazin tizenöt év alatt bebizonyította, hogy a helyes magyarságtudat megismerése, erősítése mindannyiunk feladata és felelőssége. A magyar történelem mellett egyháztörténeti, kevésbé ismert kérdésekkel, nemzetiség-politikai témákkal, építészeti örökségünk emlékeivel, távoli népek kultúrájával, a tudományos jellegű írásoktól az anekdotáig, a humortól a viselkedési szabályokig sok mindennel megismertetett. Midőn megköszönjük a főszerkesztőnek áldásos munkáját, kívánjuk: az eljövendő években az olvasók és előfizetők soraiba lépjen az iskolák, községi, városi könyvtárak, polgármesteri hivatalok, plébániák és parókiák mellett minél több magyar ember.
Dr. Szőts Dániel. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. október 19.
Örömmadár a szívünkben
– Olvasókönyv Pusztakamarásról, a pusztakamarási magyarokról, még pontosabban a pusztakamarási református magyar közösségről – hallottuk H. Szabó Gyulától, a Kriterion Könyvkiadó igazgatójától vasárnap a templomban. Amely nem akármilyen közösség lehetett /lehet, hiszen az egyszerű napszámostól a bárói családig egyenlő/egyenrangú tagjai voltak a gyülekezetnek. Nem akármilyen közösségé; amely örök nyugalmat kínált a 19. századi magyar irodalom óriásának, Kemény Zsigmondnak, és szülőföldje a 20. századi irodalmunk egyik legnagyobb alkotójának, Sütő Andrásnak, aki gyakran ragadta meg az alkalmat, hogy szóljon a szülőföldről, a Mezőségről. – Írásai úgy fogják össze a könyvet, mint a jó minőségű kötőanyag a templomot. Az effajta "olvasókönyv" minden közösségben elkelne.
A kötet első része – Sziget a Holt-tengerben – tartalmazza Székely Ferenc Tájolás térben és időben és Interetnikus kapcsolatok Pusztakamaráson című írásait; Rabocskay László 2005-ös dolgozatát a Történelmi Magazinból: Pusztakamarás és a báró Kemény család, Székely Gergely intelmeit a vegyes házasságról ("Ezt a kutat betömi az idő"); Faragó József két tanulmányát, 1946-ból, illetve 1947-ből – A tánc a mezőségi Pusztakamaráson, Betlehemezők és kántálók Pusztakamaráson –; Sütő András 2005-ös írását a Népújságból (Bertalan-éj a lelkünkön); Szász István Tas családtörténetét – A Szövérdi Szász család Pusztakamaráson, kirajzásuk és szétszórattatásuk; Pusztakamarás református lelkészeinek rövid életrajzait; Páll Gyula lelkész, illetve Ferenczyné Bakos Anna-Mária tiszteletes asszony kamarási emlékezéseit. A második rész két író, Kemény Zsigmond és Sütő András munkássága, személyisége köré szerveződik, Papp Ferenc Báró Kemény Zsigmond című, 1922-ben megjelent monográfiájának részletével, Wass Albert, Kemény János, Nagy Pál, Sütő András, Csoóri Sándor, Márkus Béla írásaival. A harmadik rész Adatok tükre cím alatt tartalmazza Gudenus János Józseftől A Kemény család genealógiáját (A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája című, 1993-as munkából), Pusztakamarás helyneveit Bota Melindától, A kamarási eklézsia leltárát (az 1883-as Névkönyv alapján), Istók Sándor lelkész szövegét a templom felújításáról (eredetije a templomgömbben, 1908 óta), valamint A Pusztakamarás határában 1944 őszén legyilkolt zsidó közösség névsorát, végül pedig Sütő András levélváltását az őt gyermekkorában felkaroló Jenei Sándor egykori kamarási lelkésszel. Gazdag képanyag teszi teljessé az olvasói élményt.
A pusztakamarási templomban vasárnap az ott 1973 és 1982 között szolgált Ferenczy Miklós hirdette az igét, a vendégeket a jelenlegi lelkész, Oroszhegyi Attila köszöntötte. Székely Árpád szívbemarkolóan szavalta el Wass Albert Üzenet haza című költeményét, majd ércesen zengő hangján elénekelte a Magyarok Világhimnuszát, a Halló, magyar! kezdetű dalt. Dr. Pozsony Ferenc egyetemi professzor, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke a Mezőség a néprajzban és az irodalomban témával tartott eszmefuttatásában kiemelte, hogy Pusztakamarás az idő során a Mezőség egyfajta jelképévé vált. Ez a könyv az itt élők önbecsülését is emeli. Nem elég azonban, ha időnként megjelenítik a közbeszédben, hanem konkrét támogatásra is szorul a mindössze 129 lelket számláló gyülekezet. A Kemény Zsigmond és Sütő András kultuszához kapcsolható kulturális turizmus minden bizonnyal jótékonyan befolyásolná a közösség életét is. Ferenczyné Bakos Annamária felolvasta emlékezését, bevezetőjében megjegyezve, hogy a könyv a jelenben íródott, a múltról beszél, de üzenete a jövőnek szól. Demeter József szászrégeni lelkész szerint a Sütő Andrástól hangoztatott sajátosság méltósága immár a megmaradottak önérzete kell hogy legyen, azok méltósága, akik ebben a holt- tengerben őrzik nyelvüket, magyarságukat. Máté István létai lelkész szeretettel beszélt itt töltött háromévi szolgálatáról. A gyülekezet történetét Oroszhegyi Attila foglalta össze. Dr. Szász István Tas családjára, édesapjára emlékezett, aki 56 éven át dolgozott a kamarási birtokon. Kemény Zsigmond sírfeliratát idézve – A fáklya másokért ég, s önmagát emészti el – kiemelte, hogy a Mezőség és Pusztakamarás fáklyája évszáza-dokon át lobogott a magyarságért, önmagát emésztette el; de soha el nem múló hatása ott él a nemzet jelenében, s ha képesek vagyunk hagyományainkat ápolni, akkor jövőjében is. A kötet válogatója, Székely Ferenc a Sütő Andrástól kölcsönzött metaforára, a címben található bánatmadárra utalva így zárta szavait: mindannyiunkban lakozik egy "madár". A bánatmadár romlásunkat siratva a templomra száll –, az örömmadárnak azonban ott a helye a szívünkben. (Templomra szállt bánatmadár – Pusztakamarási magyarok. Összeállította Székely Ferenc. Kriterion Könyvkiadó Kolozsvár, 2011)
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)
2011. október 27.
Megjelent a Történelmi Magazin
A folyóirat szeptember–októberi (9–10-es) összevont számában (ezentúl nem havonta, hanem kéthavonta jelenik meg) a magyar történelem rovatban olvashatunk Kolozsvár elrománosításáról, Aranyosszékről, az első és a második világháborúról.
A politikademográfia rovat témája a 2011-es romániai népszámlálás statisztikai csapdája. A jeles személyiségek rovatban Puskás Tivadarról, Kalkuttai Teréz anyáról, Meráni Gertrúdról kapunk összefoglaló ismertetést. A helytörténet-politika rovat Székelyföld képi autonómiáját, a kommunista diktatúra embertelenségét mutatja be. A szokásos humor és vidám tárcák, keresztrejtvények, a Jó játék a nyelvi játék!, természetismertetők is érdeklődésre tarthatnak számot. A széles körű tematika révén a folyóirat nemcsak magyarságtudatunkban erősíthet meg, hanem lehetőséget teremt a kikapcsolódásra is. A folyóirat borítóján a kolozsvári Szent György-szobor látható. A Történelmi Magazin megrendelhető a 0740 026 450-es telefonon vagy a gyula.kadar@gmail.com e-mail címen. Példányonként megvásárolható a H–Press lapterjesztő standjain, Sepsiszentgyörgyön a Diákboltban is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. december 3.
Székely hazát akarunk
Székely hazát akarunk a címe Kádár Gyula legújabb könyvének, mely a napokban került ki a nyomdából.* A sepsiszentgyörgyi történész, a Történelmi Magazin főszerkesztője, a Háromszék állandó külső munkatársa egy évvel ezelőtt megjelent, Székelyföld határán című kötetéhez hasonlóan ez is a székelyföldi autonómia kivívására buzdít. Míg azt az autonómiaharc bibliájának neveztük, a szentírási párhuzamnál maradva, emezt méltán jellemezhetjük az autonómiaharc újszövetségeként.
A kötet első átlapozásra egységesnek tűnik, de beleolvasva kiderül, két – a tördelésben nem jelzett – részből áll. Az első, a könyv több mint felét kitevő részben történelmi publicisztikai írásokat olvashatunk, a második rész népesedéstörténeti tanulmányokat tartalmaz. A felületesen átlapozó számára úgy tűnhet, a két műfaj nem összeegyeztethető, ám a könyvbe belemélyedve kiderül, a részek igenis kiegészítik egymást, a tanulmányok alátámasztják a politikai síkra is terelt történelmi jegyzetek jogosságát. A Székelyföld határán című, szintén történelmi publicisztikai írások gyűjteménye ismeretében fogalmazhatunk úgy is, hogy e kötetben Kádár Gyula bekeményít, hisz jegyzeteiben arra ösztönzi az erdélyi magyarságot, hogy határozottabban folytassa küzdelmét az autonómiáért, következetesebben törekedjék az önazonosság megőrzésére. A szerző közérthetően, olvasmányosan, gyakran az irónia és a paródia eszközéhez nyúlva igyekszik felrázni a székelyeket, arra szólítva őket, ne törődjenek bele a másodrangú állampolgári státuszba, hanem küzdjenek közösségi jogaikért. Az autonómiaharc megvívásának halaszthatatlanságára, szükségességére igyekszik rámutatni írásaiban.
Az első fejezet a kisebbségi sorsba nyújt betekintést. A publicisztikai írások arra keresik a választ, a székelyeknek van-e hazájuk? Hol van? Mit értünk a székely haza fogalmán? Mit jelent Székelyföld? Tudja-e a székely, hogy népként megilleti az önrendelkezés joga?
A román nacionalizmus 1918 előtt
Amikor 1918-ban Románia megszerezte Erdélyt, a nemzetiségek felszámolásában már óriási tapasztalatra tett szert. Az 1877-ben bekebelezett Dobrudzsában a román népesség nemzetiségi arányait huszonhárom év alatt 19 százalékról 48,2 százalékra emelte. Egy 1900-ban megjelent román kiadvány azt állítja, hogy Dobrudzsában még mindig 51,8 százalékban élnek „idegenek". Több módszert alkalmaztak. Nem adtak politikai jogokat a nem román lakosságnak, tagjai hivatalt sem viselhettek, tehát érdekeltté váltak abban, hogy a nyilvántartásokban románként szerepeljenek. Ugyanakkor nagyfokú telepítés folyt az etnikai arányok megváltoztatására. Legfontosabb eszközük az iskolai oktatásnak a román nacionalizmus szolgálatába állítása. 1897-ben Spiru Haret közoktatási miniszter körrendeletében nacionalista szellemű oktatásra buzdít: „Legyenek rajta, hogy a gyermekek történelmünk eseményeit sokkal többre becsüljék, mint más nemzetekét (...), higgyék, hogy a román nemzet a legvitézebb és a legelőkelőbb minden nemzet között. Ne féljenek attól, hogy túlzásokba esnek, sőt, minél tovább mennek, annál jobb lesz."
Nem az ördög nyelve
A szerző a nyelvi egyenlőtlenség felszámolására javasolja: vezessék be a magyar nyelv tantervszerű oktatását a székelyföldi román osztályokba. Tegyék lehetővé, hogy a két és fél, átlagosan nyolcvan százalékban magyar megye területén a magyarokat ne érje nyelvi diszkrimináció. Az egyenlőséget csak úgy lehet megvalósítani, ha mindkét nép gyermeke kölcsönösen tanulja egymás nyelvét – figyelmeztet. Az őshonos székelység magyar nyelvéről tudni kell, hogy az nem a ló és nem is az ördög nyelve! Ha a székelyföldi románok és magyarok nyelvi egyenlősége megvalósul, akkor az valóban elősegíti a kölcsönös tisztelet és egyenlőség érzését.
Napirenden a régiósítás
Háromszék – amelynek délnyugati határain az elmúlt huszonegy év alatt erőteljesen módosultak az etnikai arányok – Brassó régióhoz csatolva ki lesz téve a gyors elrománosításnak. Ezzel párhuzamosan a megcsonkított székely régió, a javasolt Hargita és Maros megye – a történelmi Marosszékhez csatolt román többségű tájegységekkel – valójában csak enyhe magyar többségű övezetet alkotna, amely szintén előbb vagy utóbb román többségűvé válna. Kétségtelenül kilóg a lóláb! A román politikai elit nem akar magyar többségű régiót, mert ez akadályozná a magyar tömb felszámolásában. Ezeréves a székely autonómia
Ebben a témában a szerző rámutat, hogy: az oklevelek szerint Székelyföld nemcsak hosszabb ideig volt külön igazgatott tartomány, de időben is megelőzte a két román vajdaságot. A magyar krónikák arról beszélnek – írja Kádár Gyula –, hogy a magyarok második bejövetele idején (895) a székelyek eléjük mentek, és közösen hódították meg Pannóniát. A Képes Krónikában olvashatjuk azt, hogy a magyarokkal „együtt hódították meg" Pannóniát. Kézai Simon ugyanezt állítja, a székelyek a magyarokkal „együtt meghódítván" Pannóniát, ezért abból „részt nyertek". A székelység a magyarral rokon, azonos nyelvű, a magyarsághoz csatlakozott nép. Már a magyar törzsszövetség korában biztosították számára a társnemzeti státuszt, önrendelkezést.
Székelyföld veszélyben
A szerző dióhéjban bemutatja az elmúlt kilencvenhárom év történelmét, fő hangsúlyt a nemzetiségi elnyomásra, az asszimilációs politikára helyezve. Miért fontos ennek ismerete? Mert sokan még mindig nem hiszik el, hogy Székelyföld veszélyben forog, ha nem vívjuk ki a belső önrendelkezés jogát, ha nem harcoljuk ki Székelyföld területi autonómiáját. Nem hiszik el azt sem, hogy nemcsak gyermekeink, unokáink, hanem mi magunk is megtapasztalhatjuk az erdélyi szórványsors szomorú valóságát. Nem szabad ámítanunk magunkat, tudni kell, hogy az erdélyi színmagyar városokat néhány évtized alatt tették román többségűvé – írja a szerző.
A székelység, mivel nem jövevény, hanem őshonos nép, képes olyan autonómiát teremteni, ahol a városokba betelepített románság, valamint a korábbi évszázadokban a Székelyföld peremvidékén letelepedett román közösségek is otthon érezhetik magukat. Székelyföld önkormányzatát, társnemzeti státusát mind a történeti jog, mind a népességarány indokolja.
Székelyföld autonómiája Romániában azért is jogos követelés, mert a hivatalos népszámlálás adatai szerint a tervezett székely autonóm területen a székely népesség 76 százalékarányt képvisel, a 809 000 fős népességből 613 000 főt. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a székely önkormányzat jogossága történelmi alapokon nyugszik. A székely nép 997 éven keresztül autonómiával rendelkezett.
Kádár Gyula a magyar államalapítás nagyszerű művének ismertetésében is arra világít rá, hogy ha a magyarság és a székelység összefog, akkor e nép erős, képes ellenállni a beolvasztásra törő, elnemzettelenítést szolgáló hatásoknak. A nacionalistáknak meg kell érteniük, a székelység egyenlő jogú közösségként akar és fog élni szülőhazájában, Székelyföldön. Területi autonómia márpedig lesz, akár akarják, akár nem, mert mi Szent István földjén nem jövevények vagyunk. Ne feledjük: Székelyföld a népesség aránya, a történeti jog alapján a székelyeké és mindazoké, akik itt élnek – szögezi le.
Ha kell, tüntetni fogunk
Uraim! Hiába spekulálnak, Székelyföld egységes és az is marad! Az, hogy Önök 1920-ban igazságtalan diktátummal megszerezték Székelyföldet (is), nem jogosít fel senkit arra – írja a szerző –, hogy a ma is 80 százalékban magyarok által lakott Székelyföldet kényükre-kedvükre felszabdalják az etnikai arányok megváltoztatásáért, a románosítás megkönnyítéséért. Ha a román hatalom Székelyföld szétforgácsolásával népünk felszámolására tör, akkor mi erőt tudunk meríteni történelmünkből, mert vannak gyökereink! Nincs szükség kitalált történelemre! Ha a szükség úgy hozza, tömegtüntetések sorával fordítjuk Európa figyelmét a székelységre, az erdélyi magyarság kollektív jogoktól való megfosztottságára – figyelmeztet a szerző.
A székelység és a magyarság lélekszáma a honfoglalás után
A kötet második fele két szakdolgozatot tartalmaz. Ezek megismertetnek a magyar államalapítás előtti és utáni századok népesedési helyzetével. A könyvből megtudhatjuk azt is, hogy az Árpád vezette magyarság létszáma meghaladta az egymillió főt. A szerző a magyarság lélekszámának alakulását az 1300-as évekig vezeti. Ha a honfoglalás idején (895 táján) csekély létszámú magyarság telepedett volna le, akkor a 9–10. században képtelen lett volna arra, hogy adóztassa egész Európát a Fekete-tengertől az Atlanti-óceánig. A magyarság nem játszhatott volna nagyhatalmi szerepet a honfoglalás utáni hat évszázadban, ha nem rendelkezik kellő számú népességgel.
A honfoglalás kori székelység aránya a honfoglaló magyarság négy-öt százalékára tehető. Az 1330-as és az 1500-as évekre számolt népességi adatok és arányok azt mutatják, hogy a székelység lélekszáma 895-től 1614-ig összehasonlíthatatlanul nagyobb volt, mint amennyit a korábbi szakirodalom emleget. Kádár Gyula egyértelművé teszi, hogy a székelyek száma évszázadokon át nem volt olyan jelentéktelen, mint ahogy a szakirodalom zömében olvasható. A különböző analógiák, történelmi források és logikai érvek alapján teljesen új képet nyerünk a székelység lélekszámáról. Ezek a demográfiai tanulmányok már igazi szakdolgozatok forráshivatkozással, lábjegyzetekkel, mégis olvasmányosak, érdekfeszítőek. A szerző elképzelhetőnek tartja, hogy az újabb kutatások árnyalni fogják az általa számolt népességi arányokat, de vallja, a szakirodalomban eddig közölt adatok elfogadhatatlanok. Kádár Gyula meggyőződéssel állítja, hogy a történeti-demográfiai dolgozatok úttörő jellegük ellenére hozzájárulnak a székelység lélekszámának jobb megismeréséhez.
Tenni kell az autonómiáért
Kádár szilárd hite, hogy könyve hozzájárul nemzeti önismeretünk gyarapításához. Meggyőződése, hogy a székely nép belátható időn belül – saját történelmi gyökereire építve – képes lesz kiharcolni a területi autonómiát úgy, hogy a Székelyföldre telepedett, telepített román kisebbség is otthon érezheti magát. Kádár Gyula bízik abban, hogy a régiók Európájában megvalósulhat Székelyföld széles körű önrendelkezése, amely lehetővé teszi a székelység számára nyelvének, kultúrájának megőrzését. Jogainkért folytatott harcunkban – írja – szükségünk van a történelmünk, a kultúránk ismeretére, az önismeretre. Ha gyökértelenek vagyunk, akkor a hatalom úgy fog elbánni velünk, mint idegenekkel, bevándorlókkal.
Karácsonyi ajándék
A kötetet téli olvasmányként ajánljuk. Az ünnepek közeledtével karácsonyi ajándékra is lehet már gondolni, a Székely hazát akarunk kötet mellett a Székelyföld határán címűt is. A kötetek kaphatóak a H–Press lapterjesztő standjain, a sepsiszentgyörgyi Diákboltban és az Ex libris könyvesboltban. Megrendelhetőek a 0740 026 450-es telefonszámon, illetve a gyula.kadar@gmail.com e-mail címen.
* Kádár Gyula: Székely hazát akarunk, Scribae Kádár Lap- és Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2011
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. december 4.
Múltunk kötelez (Megjelent)
Kádár Gyula legújabb könyvét* holnap kora este mutatják be a Székely Nemzeti Múzeumban. A sepsiszentgyörgyi történész, a Történelmi Magazin kiadója-főszerkesztője, a Háromszék állandó külső munkatársa az utóbbi két évben három kötettel jelentkezett.
A két esztendeje megjelent Székelyföld határán című könyvét az autonómiaharc bibliájaként méltattuk, s a szentírási párhuzamnál maradva, a tavaly kiadott, Székely hazát akarunk címűt az autonómiaharc újszövetségeként jellemeztük. Vártuk a sorozat harmadik kötetét, az ki is jött a nyomdából, de címében nem találjuk sem Székelyföldet, sem a székely hazát. A Biblia is két részből áll, de továbbgondolásra késztet. Így Kádár Gyula sorozatának harmadik kötete is túllépett a szűk hazán, s az államalapítás korába kalauzol, Szent István királyunkat és művét mutatja be. Míg az első könyv a történelmi publicisztika eszköztárával igyekezett az autonómiaharc fontosságára rávezetni az olvasót, a két részből álló másodikban a publicisztikai gyűjtemény mellett megjelent a történelmi tanulmány is, a hadtörténet kiegészítéseként népességtörténettel is találkoztunk, a friss könyv kizárólag történelmi szaktanulmány, de az olvasmányosság érdekében nem láb- vagy végjegyzetekkel ellátott, hanem zárójelben diszkréten jelzett forrásjegyzetekkel tűzdelt szöveg. A magyar múltat sokan sokféleképp ismerik. Nagyon sokan büszkék történelmünkre, de sokan meg sem ismerhették, míg akadnak olyanok, akik szerint fölösleges a múltismeret. Kádár Gyula szerint történelmünk, kultúránk ismerete nemcsak szükséges, de felelősségvállalásra is kötelez. A szerző ezért is adta könyvének a Múltunk kötelez címet.
A könyv két külön részből áll. Az első Szent Istvánt és korát mutatja be, s ezért is került a borítóra a magyar Szent Korona képe, a második Erdély gyógyítástörténetébe nyújt betekintést.
Az államalapító üzenete
Az első fejezet – István király és kora (997–1038) – az államalapító munkásságát ismerteti. Nem egyszerű életrajz: első királyunk történelmi szerepének bemutatása mellett a szerző felvázolja Erdély alig ismert 10. századi politikatörténetét is. Így megismerkedünk Erdély magyar fejedelmeivel: Bogát, Zombor és Prokuj gyulával, valamint a dél-erdélyi bolgár autonóm területet irányító Keánnal is. Kádár Gyula szavaival, István királyunk olyan Magyarországot teremtett, amely „a középkori Európa legegységesebb” államaként, „a Bizánci Birodalom méltó ellenfele” volt, a magyar királyság „az angol és a francia királysággal mérhető” hatalommal rendelkezett. A szerző rámutat arra, hogy a magyar állam biztosította azt a politikai keretet, amelynek köszönhetően a magyarság nem tűnt el a történelem színpadáról, mint „a hajdanán itt letelepedett dákok, gótok, gepidák”. A történész nem véletlenül ismerteti István király Intelmeit is, melyekben a nagy király ezer évvel korábban, fontos kormányzási alapelvként határozta meg azt a ma is időtálló gondolatot, hogy tiszteletben kell tartani az ország területén élő más nemzeti közösségeket, mert „az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”.
Erdély gyógyítástörténete
A könyv második fejezete úttörő jellegű. A szerző úgy véli, hogy e téma megérdemli a további kutatást, mert még sok a fehér folt, a feltáratlan ismeretanyag. Erre példaként említi a régészet ilyen jellegű feltárásait. László Gyula professzor leírása szerint „egyre több sírból kerültek elő olyan honfoglalás kori műtött, lékelt koponyák, amelyek azt igazolják, hogy a honfoglalók túlélési esélyei összehasonlíthatatlanul jobbak voltak, mint az újkor hajnalán, a 18. század végén, a modern kor küszöbén operáltaké”. Kádár Gyula rámutat arra is, hogy népünk évezredes tapasztalatai az egészség megóvásában népi kultúránk megbecsült értékét képviselik. E tanulmányból az olvasó megismerkedhet a népi orvoslással, az első ismert erdélyi orvosokkal, az intézményesített orvosi ellátás kialakulásával, a sepsiszentgyörgyi kórházi ellátás kezdeteivel. Külön fejezet foglalkozik a himlő elleni védekezéssel, az első védőoltások bevezetésének kérdésével, a pestisjárvány elleni kíméletlen küzdelemmel, a karanténok megszervezésével, az első erdélyi patikák, orvosi egyesületek alapításával. A szerző olyan kérdésekre is keresi a választ, hogy milyen volt az orvosok megbecsülése, az anyanyelvhasználat a gyógyításban, az anyanyelven történő képzés. Ugyancsak külön téma a bábaképzés, eleink tisztaságra, egészséges életmódra törekvésének bemutatása, a szegényekről és az árvákról való gondoskodás és Erdély jeles orvosainak – György, Pápai Páriz Ferenc, Mátyus István, Nyulas Ferenc, Gecse Dániel, Szotyori József – bemutatása.
(A kötet megvásárolható a H–Press-lapterjesztő standjain, a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, az Ex libris és a Litera könyvüzletben, illetve megrendelhető a 0740 026 450-es telefonon vagy a gyula.kadar@gmail.com e-mail címen.)
* Kádár Gyula: Múltunk kötelez, Scribae Kádár Lap- és Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2012
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. június 8.
Rekviem a Történelmi Magazinért
Tizennyolcadik évfolyamába lépve megszűnt a Sepsiszentgyörgyön szerkesztett, kiadott Történelmi Magazin című folyóirat.
Ezt Kádár Gyula, a lap ötletgazdája, szerkesztője – egyszemélyes „szerkesztősége” –, kiadója jelentette be a Székely Akadémia évadzáró rendezvényén, melyen legutóbbi könyvét mutatta be. A folyóirat utolsó lapszámában Búcsú a Történelmi Magazintól című, az olvasókhoz intézett levelében írta: „nehéz szívvel mondom el, jelentem be, hogy az erdélyi magyarság kultúrája szegényebb lett, mert anyagi háttér hiányában megszűnt az általam szerkesztett és kiadott Történelmi Magazin”.
A lap Történelmünk címmel indult 1996-ban, s független kulturális-történelmi folyóiratként határozta meg magát. A nemsokára Történelmi Magazinra keresztelt lap kinyilvánított célja ,,a helyes magyarságtudat erősítése”. Kádár Gyula sikertörténetnek nevezi a lap pályafutását, s értékelését azzal indokolja, hogy „ennyi időn keresztül eljutott az olvasóhoz egy olyan kulturális folyóirat, amelynek sem székháza, sem szerkesztősége, és semmilyen hivatalos támogatottsága nem volt”. Sok iskolában köri tevékenységeken, történelmi vetélkedők során több ezer gyermek tanult a Történelmi Magazinban közölt anyagokból, számos pedagógus érezte magáénak a lapot. A folyóiratot nemcsak Székelyföldön, Erdélyben, hanem az anyaországban, Nyugat-Európában, a tengeren túl is olvasták és igényelték.
A Történelmi Magazin 2007–2008-ban érte el fénykorát. Akkor ötezer példányban kelt el. Ám a gazdasági válság megjelentével a szám egyre csökkent, míg az utolsó lap már csak ötszáz példányban jelent meg. Ezenkívül a világháló térhódítása és a lapot megrendelő, de ki nem fizető olvasók vagy terjesztők hanyagsága is hozzájárult a megszűnéshez.
Kádár Gyula vallja: egy cél vezérelte, az erdélyi magyar és székely közösség szolgálata. Igyekezett olvasóit rádöbbenteni arra, hogy a csak saját gyökereit ismerő közösség képes az őt megillető kollektív jogokat kiharcolni. A lap mindvégig hirdette, hogy nem szabad lemondanunk a minket megillető közösségi jogokról, a helyi, a kulturális és a területi autonómiáról, szabad teret biztosított a székely önkormányzati hagyományok, az évszázadokon át tartó székely önrendelkezés bemutatásának.
Kádár Gyula, fájó szívvel bár, de lemondott a lapról, a küzdelemről viszont nem. A továbbiakban könyvei révén igyekszik a lap által kitűzött célt megvalósítani.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 15.
Nem kell a történelemoktatás
Olvasom, hogy bár lehetne oktatni, Székelyföldön alig van, aki A székelység történetét tanulná. A tankönyv megvan, jól van, akár a könyvtárakban is meg lehet találni. Az ember és a szegény tanulók feje nem káptalan, hogy mindent belegyömöszöljünk.
A tudás megvan, jó helyen, a történelemkönyvekben. Úgy látszik, a múlt megismerésére nem mutatkozik túl nagy igény. Lám, Kádár Gyula Történelmi magazinjának is be kellett szüntetnie megjelenését, érdeklődés hiányában. Ettől még igazi székelyek vagyunk! Különben is, annak bizonyítására, hogy székely vagy, egyáltalán nem szükséges vizsgát tenned A székelység története című tantárgyból. Nem baj, ha nem ismered őseid történetét, attól még lehetsz büszke rá. Ki kérdezi, hogy mit tudsz a székelyekről, miközben fél téglával vered a melled, ismételgetvén, hogy igenis székely vagy?! Senki. Ha a csíksomlyói búcsúban bicskával eszed a vattacukrot, rögtön látják, hogy az vagy. Történelemtudásból bőven elég, ha tudod, hogy Csaba királyfi vitézkötéses lován felverte a port a csillagösvényen. Bár az is lehet, hogy nem is volt por, mivel a Tejút azért lehet tejút, mert sepréskor tejjel locsolják, hogy ne porozzék. Azóta viszont a technika annyit fejlődött, hogy most már Csaba királyfi sem lóháton közlekedik, hanem űrhajóval fog eljönni, hogy minket győzelemre vezessen. Aztán azt is minden magát székelynek valló tudja, hogy Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva, mint a lányok kapuja május elsején, zöld ággal. Arról is hallott mindenki, hogy Kossuth Lajos azt üzente... És mindnyájunknak el kell menni. De ki tudja merre, merre?… Aztán honvéd áll a Hargitán, lóháton. Ennyi elég is a székelyeknek történelemtudásból. Különben is, nagyon jól meg tudjuk tanulni a hazai tankönyvekből Románia történelmét, amelyben benne vagyunk mi is. Számunkra annyi legyen elég, hogy eléggé el nem ítélhető módon leigáztuk az őslakosokat. És ráadásul ezt az elnyomó politikát máig folytatjuk. Szerencsére, román honfitársaink harcosan lépnek fel minden ilyen kísérlet ellen, és megvédik magukat. Most is, amikor Marosvásárhelyen felforgató elemek irredenta feliratokat osztogattak, amelyeken magyarul is fel volt tüntetve a zöldségek neve, így próbálván elnyomni az ottani zöldségek román nevét, hogy megvédték a román pityókát, hagymát, murkot! A Románok Fórumának is állandó megelőző csapásokat kell mérnie a magyarokra, mert jól tudják ők, legjobb védekezés a támadás. Mert a székely magyarok is folyamatosan alantas harcot vívnak kétnyelvű feliratok óhajtásával, székely zászlókkal, városzászlóval. A román államnak állandó éberségben kell tartania nagy honvédőit, mert – szerintük például – a székelyeknek állítólag félkatonai alakulataik vannak, amelyek tagjai állandóan lovas kiképzéseket tartanak, mint legutóbb is a Székely Vágtán. Később ezek továbbképzésre mennek Budapestre, a Nemzeti Vágtára. Aztán nagy titokban, ki tudja, nem fegyverkeznek-e, fenvén fakardjaikat és bicskáikat?
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 22.
Gábor Áron életútja
Új könyvvel jelentkezik Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történész*, a Háromszék külső munkatársa, a székely tankönyv társszerkesztője, a Történelmi Magazin főszerkesztője. Mint az utóbbi években megszokhattuk, az esztendő végéhez közeledve megjelenik egy-egy Kádár-könyv.
A történész korábbi munkái után 2010 óta sorozatban adta ki újabb könyveit: Székelyföld határán, Székely hazát akarunk, Múltunk kötelez, Sepsiszentgyörgy korai története. Székely vértanúk, Prés alatt a magyarság, s idén, az 500. évforduló tiszteletére a Háromszék Vármegye Kiadónál megjelent egy kisebb lélegzetű munkája Hallottátok Dózsa György hírét? címmel. A nyomdából frissen kijött könyv Gábor Áron életútját ismerteti. A széles bibliográfiára támaszkodó, a forrást megjelölő munka nem száraz dolgozat, történész és publicista ötvözeteként jellemezhetnénk a szerzőt. Kádár Gyula vallja: írásait a ma emberének szánja úgy, hogy azokat széles körben olvassák, de a szakember is használhassa. A történelmi ismeretek közlése révén nevelni akar. Olvasmányosságra törekszik, mert a száraz történelmi szaktanulmányokat többnyire csak szakemberek veszik kézbe.
Kádár e könyvében tudatosítja, hogy az ágyúöntés és az ágyúk felszerelése csoportmunka, amelyben nagyszámú szakember és munkás vesz részt. Ennek irányítása hárul Gábor Áronra. Az ő forradalmi elkötelezettsége nélkül nincs ágyú, nem kerül sor a dicsőséges önvédelmi harcra. Gábor Áron ágyúgyártásban betöltött kimagasló szerepe mellett a szerző kiemeli a tényt, hogy ő volt a székely tüzérség megszervezője. Hangsúlyozza, Gábor Áron legnagyobb érdeme az önálló székely tüzérség megteremtése volt, amely 65 évvel előzi meg az önálló magyar tüzérség (1913. március 1.) felállítását. A könyv megpróbálja a mítoszok lebontását is. A köztudatban úgy él, Gábor Áron a kökösi hídnál esett el. Ezt hirdeti Gábor Áron 1892-ben állított eresztevényi síremléke vagy Gyárfás Jenő Gábor Áron halála című nagyméretű festménye, továbbá Kányádi Sándor A kökösi hídon című verse. Ezzel ellentétben Gábor Áron őrnagy, a székely tüzérség főparancsnoka Uzon mellett, a mai vasúti feljáró közelében esett el, és nem Kökös közelében. Sombori Sándor és Földi István regényei irodalmi alkotások, melyekben szárnyal a fantázia – jelzi a szerző. Hozzáteszi, a mítoszteremtés már 1848–49-ben megkezdődik. Jókai Mór az Esti Lapokban megrajzolja a „keveset tanult közvitéz” alakját. Kőváry László történész Gábor Áront mint egyszerű szántó-vető embert mutatja be, megteremtve a népmesei hőst, aki székely furfanggal, leleményességgel ágyút önt. A szerző szilárd meggyőződése,  annak ellenére, hogy az elmúlt másfél évszázadban többen írtak Gábor Áronról, még mindig szükség van kutatásra. Kádár Gyula úgy véli, hogy Gábor Áron életrajzát megírni csak az általános történelmi háttér ismertetésével lehet, ezért életét és munkásságát tematikus rendszerezéssel teszi áttekinthetővé. A keménykötésű, illusztrációkkal gazdagított könyv függelékében olvasható többek között Gábor Áron 1849. május 12-én írt levele, melyben beszámol a Kossuth Lajossal való találkozásáról, valamint az a korabeli leltár, amelyben felsorolják az uzoni-kökösi csatában elesett Gábor Áronnál talált tárgyakat, köztük a négycsövű forgópisztolyt, egy kis bronzcsövű, ágyú alakú pisztolyt, a tiszti- és csatakardját.
Kádár Gyula Gábor Áron születésének kétszázadik évfordulójára írta e könyvét. Azt az embert mutatja be, aki a székely nép megmaradásáért, jövőjéért folytatott harcában a kitartás és a helytállás jelképévé vált.
Év vége közeledtével elmondhatjuk, saját olvasmányon kívül karácsonyi ajándéknak is szánható a könyv. Kádár Gyula könyvei mellett megvásárolható a H–Press lapterjesztő standjain, Sepsiszentgyörgy könyvesboltjaiban. Megrendelhető a gyula.kadar@gmail.com e-mail címen vagy a 0740 026 450-es telefonon.
* Kádár Gyula: Gábor Áron életútja, Csíkszereda, 2014
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)