Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Torontói Első Magyar Református Egyház
2 tétel
2013. augusztus 20.
Tíz szervezet, személyiség kapott a Külhoni Magyarságért
Tíz szervezet képviselője, illetve személyiség vehette át a Külhoni Magyarságért Díjat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkártól kedden Budapesten, a Magyarság Házában tartott ünnepségen.
Semjén Zsolt köszöntő beszédében az 1995-ben, a Hazai Kisebbségekért Díj mellett alapított, a kormányfő által odaítélt elismerésről szólva elmondta: azt azok kapják, akik helyi közösségüket szolgálva sokat tettek az egyetemes magyarság megmaradásáért. Hozzátette, Szent István a kereszténység fundamentumára építette fel a magyar államot, a többé-kevésbé szétesőben lévő törzsi területből szervezett államot, "közjogi abroncsot adott a magyarságnak". Ennek kapcsán megjegyezte, hogy ma is feladat a nemzet közjogi egyesítése. Az egyszerűsített honosítással kapcsolatban hangsúlyozta, a kérelmek száma megközelítette az ötszázezret, és decemberre az esküt tett külhoni magyar állampolgárok száma is eléri az ötszázezret. A Külhoni Magyarságért Díjat a határokon túl élő magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző személyek és szervezetek kaphatják meg. Az idén Kárpátaljáról megkapta az elismerést a derceni Gyöngyösbokréta népi együttes. A több mint 60 tagú hagyományápoló tánccsoport nevében Korolovics Zsolt művészeti vezető vette át a díjat. Erdélyből három szervezet részesült a díjban. Az ottani magyar családokért hivatalosan 2005 óta, kismamaklubjával pedig 1999-től tevékenykedő Életfa családsegítő egyesület nevében Deme Ilona Julianna, míg az Erdély fenntartható fejlődéséért, kulturális örökségének és erőforrásainak feltárásáért kilenc éve megalakult Élő Erdély Egyesület elnöke, Boda Szabolcs vette át a díjat. A szintén erdélyi Kriza János Néprajzi Társaság 23 éve az erdélyi és moldvai magyar közösségek néprajzi jelentőségű tárgyi emlékeinek gyűjtésével és feldolgozásával foglalkozik Kolozsváron, a társaságnak adományozott díjat Pozsony Ferenc elnöknek adták át. A több évtizedes múltra visszatekintő vajdasági Jó Pajtás gyermeklapot anyanyelvápolásért, az iskolán kívüli kulturális ismeretanyag közvetítéséért részesítették a díjban. A csellóművész Koffán Tamás több mint háromévtizedes, az erdélyi magyarság életét megörökítő fényképészi munkásságával érdemelte ki a Külhoni Magyarságért Díjat. Koffán Tamás 1979 és 2011 között 40 ezer fotót készített. A felvidéki irodalmi élet és a csallóközi helytörténet meghatározó alakja, Koncsol László szerkesztő, író, költő, műfordító, helytörténész is az idei díjazottak között szerepelt. Szlovéniából a zalai népdalokat autentikusan tolmácsoló Muravidéki Nótázók héttagú csoportja részesült az elismerésben, hagyományőrző és közösségszervező szerepéért. A fél évszázada újjáalakult vajdasági Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Szeminárium is az idei kitüntetettek egyike. A Szabadkán magyarul és horvátul is oktató katolikus intézményt Miocs József rektor képviselte a díjátadón. Az 1929 óta működő Torontói Első Magyar Református Egyház a kanadai nagyvárosban és a környéken élő magyarság életének fontos központja, a második világháború után, az 1956-ban, majd a kommunista Romániából emigrálók felkarolója. Az elismerést kapott egyház mostanában a magyar állampolgársági eskük helyszíne is, és az utóbbi időben a kitelepülő romákat is segíti, például nyelvtanulási lehetőséget nyújtva nekik.
MTI
2017. június 9.
Találkozót tart a magyar református diaszpóra Kanadában
Reformáció 500
Kanadában ezen a héten tartják a magyar református diaszpórának a reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezett találkozóját. Az esemény szerdán kezdődött és péntekig tart.
Vass Zoltán, a torontói Első Magyar Református Egyház lelkipásztora a közmédiának elmondta: a Niagara Falls-ban rendezett eseményre Kanadából, az Amerikai Egyesült Államokból, Ausztráliából és Európából is érkeztek egyházi küldöttek. Egy szerdai kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők az egyházat érintő örömökről és problémákról beszéltek. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, valamint a magyarországi református egyház zsinati elnöke azt mondta: bár országonként, régiónként jelentősen eltérő helyzetben vannak a közösségek, a résztvevők egyetértettek, hogy „mindenekelőtt az evangéliumi igehirdetésben kell megújulnunk”. Ebben van elrejtve az egyház jövője – tette hozzá.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke arról beszélt, hogy a problémák ugyanazok a Kárpát-medencében és a diaszpórában is.
„Hogy valaki Bukarestben vagy Torontóban tűnik el a közösségéből, az elvileg mindegy” – fogalmazott. Mint mondta, úgy látják, csak az intézményhez tartozás segíti a közösséget abban, hogy megmaradhasson.
Ha valaki egyetlen intézménnyel sincs kapcsolatban, „annak veszélyben van a hite is, a gyülekezeti közössége, a vallásossága és az anyanyelve is” – vélekedett.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Kanadában folytat tárgyalásokat, és csütörtökön ellátogat a találkozóra. 
MTI Népújság (Marosvásárhely)