Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Török Demokrata Szövetség
3 tétel
2010. december 27.
23 millió lej kisebbségi szervezetek támogatására
A Kormányfőtitkárság (SGG) költségvetését a kormány 23 millió lejjel egészítette ki a tartalékalapból. Ebből azokat a nemzeti kisebbségi szervezeteket támogatják, amelyek nem részesülnek költségvetési támogatásban.
A kedvezményezettek listáján a következő szervezetek szerepelnek: RMDSZ (ez kapta a legnagyobb összeget, vagyis 5,7 millió lejt), a Bánsági Bolgár Szövetség (1,1 millió lej), a Török Demokrata Szövetség (1,9 millió lej), a Türk-muzulmán Tatárok Demokrata Szövetsége (2,4 millió lej), Hellén Szövetség (1 millió lej), Ukránok Szövetsége (5,3 millió lej).
A kormány ugyanakkor arról is döntött, hogy a Kormányfőtitkárság költségvetését kiegészítik 3,5 millió lejjel, amelyet a Vallásügyi Államtitkárságnak szánnak.
Mediafax, Nyugati Jelen (Arad)
2015. november 27.
Muzulmán figyelmeztetés romániai veszélyforrásokra
Léteznek Romániában olyan muzulmán imahelyek, amelyekben ismeretlen vallási eszméket hirdetnek, és amelyek nem kapták meg a Romániai Muzulmán Vallás Muftiátusának engedélyét – áll abban a közleményben, amelyet a muftiátus, valamint a Török–Muzulmán Tatárok Demokrata Szövetsége és a Török Demokrata Szövetség közösen adott ki az Európát fenyegető dzsihadista támadások kapcsán.
A szervezetek azt kérik a bukaresti kormánytól, hogy a jelenlegi feszült nemzetközi helyzet miatt szenteljen nagyobb figyelmet azoknak a problémáknak, amelyekkel a romániai muszlim közösségnek kell szembe néznie, mivel azok az egész társadalom számára súlyos következményekkel járhatnak, ha kikerülnek az ellenőrzés alól.
A közlemény rámutat: a gyanús vallási eszméket hirdető, engedély nélkül működő imahelyek jelentette problémára már korábban is felhívták a hatóságok figyelmét egy, az év elején konstancai parlamenti képviselőkkel megtartott beszélgetésen.
A muzulmán szervezetek azt javasolják, hogy Románia kövesse Nagy-Britannia példáját, ahol bezárják azokat a muzulmán imahelyeket, ahol fundamentalista eszméket propagálnak. Emellett azt is kérik, törvényben szabályozzák a muzulmán imahelyek létrehozását, mivel álláspontjuk szerint minden egyház imahelyét csakis annak az egyháznak az engedélyével szabadna létrehozni, amelyhez tartozónak hirdeti magát. Emellett a prédikációkat tartó személyeknek mind az illető egyház, mind az oktatási tárca engedélyét meg kellene kapniuk.
„Ily módon elkerülhetőek lennének az olyan helyzetek, amikor idegen vagy román állampolgárok a muzulmán közösség képviselőinek állítják be magukat, annak nevében beszélnek, és a román állami intézményeket semmibe véve szertartásokat vezetnek le” – mutatnak rá a közlemény szerzői, akik megjegyzik: mindezt azért tartották fontosnak jelezni, nehogy a franciaországi eseményekhez hasonló fejlemények következzenek be Romániában is, illetve hogy ne váljanak megbélyegzettekké a Dobrudzsában élő, muzulmán vallású törökök és tatárok.
Romániában mintegy 70 ezer muzulmán él, többségük Dobrudzsában. A hivatalos adatok szerint Bukarestben jelenleg egyetlen dzsámi van, ugyanakkor nem hivatalosan 17 muzulmán imahely működik.
Egyébként a magát Iszlám Államnak nevező dzsihadista terrorszervezet szerdán este olyan propagandavideót tett közzé, amelyben minden, az ellenük összeállt nemzetközi koalícióban részt vevő országot – így Romániát és Magyarországot is – megfenyeget.
A képeken 60 nemzet zászlaja látható, amely az Iszlám Állam elleni „globális, ördögi koalíciót” alkotja. A videó szerint az Iszlám Állam számolja a zászlókat, „amely ha eléri a 80-at, akkor – ahogyan a próféta is megmondta – a háború lángjai végül elégetnek benneteket a halál dombjain”.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2015. december 2.
Muzulmán figyelmeztetés
Léteznek Romániában olyan muzulmán imahelyek, amelyekben ismeretlen vallási eszméket hirdetnek, és amelyek nem kapták meg a Romániai Muzulmán Vallás Muftiátusának engedélyét – áll abban a közleményben, amelyet a muftiátus, valamint a Török-Muzulmán Tatárok Demokrata Szövetsége és a Török Demokrata Szövetség közösen adott ki az Európát fenyegető dzsihádista támadások kapcsán.
A szervezetek azt kérik a bukaresti kormánytól, hogy a jelenlegi feszült nemzetközi helyzet miatt szenteljen nagyobb figyelmet azoknak a problémáknak, amelyekkel a romániai muszlim közösségnek kell szembenéznie, mivel azok az egész társadalom számára súlyos következményekkel járhatnak, ha kikerülnek az ellenőrzés alól. A közlemény rámutat: a gyanús vallási eszméket hirdető, engedély nélkül működő imahelyek jelentette problémára már korábban is felhívták a hatóságok figyelmét, és azt javasolják, hogy Románia kövesse Nagy-Britannia példáját, ahol bezárják azokat a muzulmán imahelyeket, ahol fundamentalista eszméket propagálnak. (Krónika)
VAKLÁRMA. Tegnap a bukaresti Alkotmány téri katonai parádé ideje alatt valaki azzal hívta fel a 112-es segélyhívó számot, hogy egy gázfegyverrel rendelkező férfi tartózkodik Klaus Johannis elnök közelében. A rendőrök és az őrző-védő szolgálat emberei azonosították azt a személyt, akire a telefonáló utalt, ám semmilyen fegyvert nem találtak nála. Később azonosították a telefonálót is, az ügyben pedig nyomozás indult, hogy kiderüljön, miként fordulhatott elő ilyesmi. (Mediafax)
FÖLDRENGÉSEK. Tegnap kétszer is mozgott a föld Romániában, előbb Kovászna, majd Buzău megyében. A háromszéki földrengés a Richter-skála szerint 2,5-ös fokozatú volt, és 96 km mélyen mérték 11 óra 25 perckor. Az idei év legnagyobb erősségű földmozgása a Richter-skála szerinti 4,9-es fokozatú volt, és márciusban Buzău megyében mérték. (Transindex)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)