A tordai magyarok márc. 14-én emlékeztek a református parókián, ahol a szabadságharc idején Petőfi is megszállt családjával együtt. Kónya-Hamar Sándor képviselő, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke mondott beszédet. Az Erdélyi Magyar Ifjak szintén jelen voltak az ünnepségen. Elmondták: új forradalomra van szükség. olyanra, amelynek célja a magyar kultúra és identitás megőrzése. A nemzeti ima eléneklése után a megyei és helyi RMDSZ, a történelmi egyházak, a Tordai Magyar Dalkör, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság, az Erdélyi Magyar Ifjak, valamint az Aranyosvidéki Ifjúsági Társaság helyezett el koszorút a Petőfi-emlékműnél. A detrehemtelepi magyarok is megemlékeztek nemzeti ünnepünkről a református templomban. /Ladányi Emese Kinga: Márciusi ünnepségek Tordán és Detrehemtelepen. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./

A tordai csata hatvanadik évfordulóján már kőfal veszi körül a sírkertet, a hősök nevét márványtáblák és kőkeresztek őrzik, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság munkájának eredményeként. A sírkertben kétszáznegyven katona – 221 magyar, 15 szovjet és 4 német – nyugszik. A kopjafás emlékoszlop a tordai csata több mint 2500 áldozatának emlékét őrzi. Az okt. 17-i ünnepségen Bús János /Budapest/, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattárának igazgatója kifejtette: „a tordai hősök életüket áldozták a honért." Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke történészként értékelte a tordai csata jelentőségét: „A második világháború egyik legnagyobb fegyvertényének ma már az árát is tudjuk: 10 ezer áldozat, 2500 hősi halott, számtalan sebesült és megnyomorodott, fogságba hurcolt honvéd. Csodával határos bravúrnak tűnik, hogy a második magyar hadsereg a tordai csatában képes volt hadműveleti feladatát teljesíteni, megakadályozni a szemben álló haderő gyors kijutását a közép-erdélyi részekre, ahonnan már egyenes út vezetett a Hajdúságba és a Nyírségbe, illetve Budapestre.” “A leharcolt, kifáradt, romjaiból újjáéledő hadsereg erejét talán a szülőföld adta.” Bálint-Pataki József hangsúlyozta: “Ők a hazáért, társaik visszavonulásának fedezéséért áldozták életüket.” Nem gondolhatták, hogy szerepük csupán a német hadsereg visszavonulásának fedezése volt. Markó Béla, az RMDSZ elnöke megállapította: „Aki életét is képes feláldozni nemzetéért, hazájáért, családjáért, az a hős. Így nem az a fontos, hogy melyik oldalon harcolt. Igazságos háborúk nincsenek, legfennebb jogosak. De igazság abban, hogy egyeseknek meg kell halniuk, nincs. Az elmúlt nyolcvan esztendőben arra próbáltak megtanítani, hogy az a hős, aki győzött, az a hős, aki a győztesek oldalán állt. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy 2004-ben mindannyian elfogadjuk: másképpen kell értelmezni a hősiességet, másképpen kell értelmezni a térség történelmét. Nem az számít, kik voltak a győztesek, illetve a vesztesek, hanem az, hogy ki miért áldozta életét." /Rostás-Péter Emese: Megemlékeztek a tordai csata hatvanadik évfordulójáról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 19./

Május 29-én Torockószentgyörgyön a két szomszédos falu magyarsága emlékezett az 1944. szeptember 7–11-i nyírmezei csatában elesett honvédekre. A felállított fejfát és emléktáblát Ferencz Gábor torockói unitárius lelkész áldotta meg. Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) elnöke hangsúlyozta, bár Torockószentgyörgyön 9 honvédet hantoltak el 1944 szeptemberében, azért állítanak emléket a nyírmezei csata áldozatainak, mert ez a falu méltó arra, hogy a hősök emlékét ápolja. Eljött Ludányi Horváth Attila kolozsvári magyar konzul és Kisvári Tamás alezredes, bukaresti magyar katonai attasé is. Erdélyben a torockószentgyörgyi a tizenkettedik kegyhely, amelyet a THHB kezdeményezésére jelölnek meg a honvédek emlékére. /Benkő Levente: Síremlék a honvédeknek. Világháborús hősökre emlékeztek Torockószentgyörgyön. = Krónika (Kolozsvár), máj. 30./

Unitárius találkozó keretében emlékeztek július 31-én, vasárnap délután Magyarszováton az 1944-ben, a tordai csatában elesett magyarszováti születésű katonákról. Felavatták a második világháborús hősök síremlékét. A Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság nevében köszöntötte az egybegyűlteket Pataki József, a bizottság elnöke. A tordai csatában elesett honvédek száma meghaladja az 1500-at a harminc felkutatott helységben. A Művelődési Házban a verses, zenés összeállításban fellépett az árkosi rezesbanda, illetve Márk Attila gitárművész. /Dézsi Ildikó: Magyarszovát. Síremlék II. világháborús hősöknek. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./

A második világháborúban elesettek emlékére állított kopjafát szeptember 25-én a Kolozs megyei Tordaszentmihály magyar közössége. Bár a két és fél méter magas emlékművet az unitárius egyházközség kezdeményezésére, az unitárius templom sírkertjében avatták fel, az ünnepségen a közösség református és katolikus hívei is részt vettek. Az unitárius templomban mindhárom felekezet lelkésze megszentelte a kopjafát, amelyet Zeng József helyi polgármester leplezett le. A kopjafán 22 személy neve szerepel, azonban a lista közel sem teljes, és további kutatásokat végeznek a kibővítésére. Az áldozatok egy részét, 7 civil személyt a román–orosz vegyes hadsereg katonái és tisztjei gyilkolták meg önkényes módon, 1944. szeptember 14–17. között. A kopjafát a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság vezetősége is megkoszorúzta. /A világháború áldozatainak állítottak emléket Tordaszentmihályon. = Krónika (Kolozsvár), szept. 26./ Tordaszentmihályon huszonkét név sorakozik a frissen leleplezett kopjafán. A település világháborús áldozatai, köztük a bevonuló szovjet–román katonaság önbíráskodásának áldozatai is. Eddig csak a családi legendárium, meg a közösség rejtett memóriája őrizte az emlékképeket. Az emberek a hatvanegy éven át eddig cipelt koloncból egy kicsit itt hagytak a faragott fejfa tövében. /Rostás-Péter István: Az emlékezet felezőideje. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 27./

Máté András Levente parlamenti képviselő kérni fogja Markó Béla RMDSZ-elnököt, hogy szorgalmazza a katonasírok gondozására vonatkozó egyezmény aláírását Magyarország és Románia között. Maros, Kolozs és Fehér megyében 15 kopjafát állítottak már fel, de a kezdeményezés folytatódik, minden helységnek őriznie kell második világháborús áldozatai emlékét. A Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság tevékenysége nyomán 30 település 1543 elesett honvéd katonáját sikerült azonosítani, a honvéd áldozatok emlékére 15 helységben sikerült emlékoszlopot, sírkövet, keresztet, emléktáblát állítani, illetve honvéd sírkertet kialakítani. November elsején Nagyenyeden terméskőből emelt emlékoszlopot avatnak – 1945 január-február-márciusában a nagyenyedi hadifogolytáborban 238 honvéd hunyt el. /(fi): Tordaszentmihály. Egyezmény a katonasírok gondozásáról. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 27./

A nagyenyedi fogolytáborban 1945-ben elhalálozott 238 honvédnek kíván emlékhelyet létrehozni az enyedi református temetőben a Fehér megyei RMDSZ, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) és a Nagyenyedi Református Egyházközség. A kezdeményező a THHB, illetve ennek elnöke, Pataki József volt, aki felkutatta a fogolytáborban elhunyt és ide eltemetett magyar katonák nevét, rangfokozatát és születési dátumát. Az RMDSZ felhívásokat jelentetett meg a magyarországi, valamint az erdélyi médiában, kérve a magyar közösségek, egyének támogatását a Nagyenyeden felállítandó honvéd emlékmű létrehozásához. Támogatás nem érkezett, ezért 2005 nyarán az RMDSZ saját forrásokból, önerőből elkezdte a munkát. Bogdanovics Nagy Péter műépítész terve alapján elvégezte az alapozást, felállítottak egy szilatömböt. Az új terv szerint a kőfalban helyezett 10 márványtáblára vésetik fel a honvédek nevét. Ezek a honvédek otthonuktól távol, Nagyenyeden haltak meg. /Takács Ildikó: Honvéd-emlékhely Nagyenyeden. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 17./

A tordai csatában, valamint a kolozsbósi alagútnál 1944-ben életüket vesztett, és Kolozs határában eltemetett magyar katonák emlékét őrzi a július 8-án Kolozson leleplezett emlékmű. Az unitárius egyház templomkertjében elhelyezett emlékművet a helyi unitárius közösség és a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) állította a hősi halált halt honvédek tiszteletére. „Nem ünnepelni jöttünk ide, hanem kegyelettételre, adósságot törleszteni azokkal szemben, akik a magyar történelem vérzivataraiban kötelességnek tekintették katonai esküjüket, és a hon érdekében a legtöbbet, az életüket adták” – jelentette ki Pataky József, a THHB elnöke ünnepi beszédében. Hangsúlyozta: hatvankét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megadassék a végtisztesség annak a negyvenhat honvédnak, akinek a nevét a leleplezett emlékmű márványtáblája őriz. Pataky József emlékeztetett arra, hogy az általa vezetett bizottságnak nyolc év alatt negyvennél több helységben több mint ezerötszáz magyar hősi halott eltemetési helyét, illetve nevét sikerült azonosítania. Számos településen emlékhelyet, emlékoszlopot, kopjafát, sírkertet alakítottak ki, ám mindez valójában csak ott volt lehetséges, ahol lelkes, áldozatkész és a múltat tisztelő támogatókra találtak. Tavaly Torockószentgyörgyön, Magyarszováton, valamint Alsó- és Felsőszentmihályon avattak a kolozsihoz hasonló emlékművet. A következő állomás Nagyenyed lesz, ahol a tervek szerint október 29-én állítanak emléket az ottani volt lágerben elhunyt magyar hadifoglyoknak. A bizottság elnöke arra kérte az eseményen jelenlévő dr. Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzult, és a kérdésben illetékes hivatalosságokat: tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy mielőbb létrejöjjön Románia és Magyarország között az államközi egyezmény a hadisírok gondozásáról. Farkas Dénes kolozsi unitárius esperes-lelkész saját kezével ásta meg az emlékmű alapját, és vállalta annak megtervezését és kivitelezését. Az ünnepségen külön köszönetet mondott Szabó Klári és Kun Zsuzsi néninek azért, hogy évtizedeken keresztül ápolták és gondozták a Kolozson elhantolt katonák sírját. Az eseményen jelen lévő Szabó Árpád unitárius püspök mondotta, az ünnepségnek akkor van értelme, ha a honvédek halálának üzenete eljut a szívekbe, és tenni fogunk valamit azért az életért, amelyért ők meghaltak. /P. A. M.: Második világháborús emlékművet avattak Kolozson. Hatvankét év után megadatott végtisztesség. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./

Június 10-én, vasárnap avatják fel a nagyenyedi református temetőben a nagyenyedi fogolytáborban 1944 végén és 1945 elején elhunyt 234 honvéd emlékére felállított emlékművet. Megépítését a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Határon Túli Magyarok Hivatala, a Pro Professione és a Communitas alapítványok, valamint magánszemélyek támogatásával a Fehér megyei RMDSZ, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság és a Nagyenyedi Református Egyházközség vállalta magára. Az emlékművet Bogdanovits Nagy Péter, Nagyenyed főépítésze díjmentesen tervezte, a kivitelezést László István és Biró András végezte. /Takács Ildikó: Elkészült a honvédemlékmű. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 7./

A nagyenyedi fogolytáborban elpusztult 234 honvédre emlékeztek június 10-én Nagyenyeden. Az RMDSZ, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) és a városi református egyházközség emlékművet állított a nagyenyedi református temetőben, amelynek felavatását június 10-én tartották. Beszédet mondott Pataky József is, valamint Horváth Lajos, a magyarországi Hadisírgondozó Iroda elnöke. Az esemény alkalmával festészeti tárlatmegnyitóra is sor került, Holányi Julianna festőművész jubileumi kiállítása a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban tekinthető meg. /P. A. M. : Emlékmű a nagyenyedi fogolytábor áldozatainak. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11./

Június 10-én Nagyenyeden felavatták a helyi fogolytáborban elhunyt 234 magyar honvéd tiszteletére felállított emlékhelyet. Rácz Levente, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke elmondta: a Nagyenyedre bevonuló szovjet katonák rettegésben tartották az egész várost. Megkezdték a magyar és német foglyok tömeges szállítását Nagyenyedre. Gyalogosan, szigorú őrizet mellett kísérték őket. Egy részüknek Nagyenyed csak átmeneti szálláshelyül szolgált, másik részüket azonban itt tartották hadifogságban. A városban két fogolytábor létezett. A visszaemlékezők szerint a foglyok rongyosak volta, elszedték tőlük ruhájukat, bakancsukat, kisebb értékeiket. A helyi magyar és német lakosság segíteni akart az éhező foglyokon. Ungvári néni a foglyok közé vitte az élelmet, nem félve az őrségtől. A kiéhezett foglyok odatolakodtak, ekkor az őrök rájuk lőttek, eltalálván Ungvári nénit is, aki belehalt, idézte fel Rácz Levente. Torockóról és Torockószentgyörgyről is hoztak élelmet a lakosok. Az őrség elvette a saját részét, a többi a foglyokhoz került. A táborban kitört a tífusz-járvány. A tífusz és vérhas naponta szedte áldozatait. A halottakat közös sírokba temették. Egy Oravetz József nevű tiszt megszökött a táborból. Üldözői megtalálták, visszavitték és agyonverték a tisztet. Az életben maradt foglyokat 1945 húsvétjáig tartották Nagyenyeden, aztán Tövisre vitték, onnan pedig ismeretlen helyre szállították őket. Ahhoz, hogy a fogolytáborban meghalt, elfelejtett 234 honvédnek megadassék a végtisztesség, 63 évnek kellett eltelnie. Markó Béla, az RMDSZ elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik évek óta azon munkálkodnak, hogy az Erdély földjén elpusztult honvédeknek méltó síremlékeket állítsanak. „Minden föld, haza, ország annyit ér, ahányan meghaltak érte” – jelentette ki Markó. A Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) 2000. szeptember 5-én azzal a szándékkal alakult meg, hogy felkutassák a második világháborúban elesett honvédek jelzett vagy jeltelen sírjait. További célként jelölték meg sírkertek létrehozását és gondozását, emlékhelyek kialakítását Torda és Aranyosvidék környékén. Pataky József elmondta, hét év alatt 30 helységben 1541 hősi halott eltemetési helyét sikerült azonosítaniuk, és több esetben ezeket megjelölték. Idén ősszel Tordatúron állítanak kopjafát az unitárius templomkertben a honvédek emlékére. /Papp Annamária: Újabb siratófal a magyar honvédek emlékére. Tisztelgés a Nagyenyeden elhunyt katonák előtt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 12./

Két magyar és egy német katona nyugszik egy Kolozsvár belvárosában található telek kertjében. Sírhelyüket néhány kő jelzi, és minden évben november 1-jén három szál gyertya kerül a hantra. Méltó módon való újratemetésük akadályokba ütközik, mivel Magyarország és Románia tíz év után sem tudta megkötni a hadisírok gondozására vonatkozó megállapodást. A második világháborúban elesett honvédek felkutatására, az emlékhelyek állítására létrejött Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) 2000 óta fejti ki ez irányú tevékenységét. /Papp Annamária: Magyar katonák nyugszanak Kolozsvár belvárosában. Hatvanhárom éve történt ismeretlen tragédiára derült fény. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 30./

„Nem ünnepelni jöttünk ide, hanem kegyelettételre, adósságot törleszteni azokkal szemben, akik a magyar történelem vérzivatarában kötelességüknek tekintették katonai esküjüket, és a hon érdekében a legtöbbet: életüket adták” – jelentette ki Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) elnöke október 13-án Tordatúron, ahol a település határában 1944 őszén eltemetett, hősi halált halt honvédek emlékére állítottak kopjafát. Ezúttal a szokásostól eltérő kopjafaavatásra került sor, ugyanis az 52, hősi halált halt honvéd emlékét egy, a kommunizmus alatt emelt obeliszk jelzi. Az emlékoszlopon orosz, román és magyar felirat található, utóbbit azonban sírgyalázók olajjal bemázolták, így született meg az ötlet, hogy a magyar katonáknak olyan helyen állítsanak emléket, ahol nyugodtan elhelyezhetők az emlékezés virágai, és mécsest, gyertyát lehet gyújtani. Az unitárius templom kertjében elhelyezett kopjafa a település magyarságának és a magyar történelmi egyházak összefogásának köszönhetően készülhetett el. A bukaresti magyar nagykövetség és a magyar Honvédelmi Minisztérium nevében Kisvári Tamás szólt a jelenlévőkhöz, köszönetét fejezvén ki, hogy újabb emlékművet állítottak Erdély területén azoknak a tiszteletére, akik életüket adták Magyarországért. Emlékeztetett: az erdélyi hadszíntéren a tordai csatában vesztette életét a legtöbb magyar katona. A kopjafa leleplezése után Pataky József okleveleket adott át mindazoknak, akik valamilyen módon segítséget nyújtottak az emlékmű megvalósításában. Pataky József bejelentette, jövőre Tordaszentlászlón és Bonchidán szeretnének emlékművet állítani az ott hősi halált halt magyar honvédek emlékére. /P. A. M. : Újabb kopjafa magyar honvédek emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./

Újraavatták az 1944 őszén a tordatúri csatákban elesett 52 magyar katona nevét jelző emléktáblát, amelynek mostantól a tordatúri unitárius templomkert ad otthont. „Az emberi gonoszság elől kellett idemenekítenünk ezt az emlékhelyet, mert amíg a római katolikus-ortodox közös temetőben a második világháborúban Tordatúr térségében elesett magyar, román és szovjet katonák békésen alusszák egymás mellett örök álmukat, ártó kezek rendszeresen meggyalázzák a honvédek emlékét őrző magyar feliratokat” – magyarázta Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) elnöke. 2002 novemberében helybeliek segítségével elkezdték a térségben elesett honvédek sírjainak a felkutatását, és meglátták a meggyalázott emléktáblát, az unitárius gyülekezettel elhatározták, hogy a templomkertben hoznak létre kegyhelyet. Így jött létre a második világháborús magyar honvédek és hadifoglyok emlékére állított 32. emlékhely. 1961-ben jöttek el ide először az emlékezők. Akkor az erdész nem ajánlotta, hogy a sírokat meglátogassák, mivel azokat buldózerrel tették a földdel egyenlővé, és libalegelő volt a helyén. /Benkő Levente: Elmenekített emlékhely. = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./

A Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottságnak (THHB) hét év alatt, lelkiismeretes, felelősségteljes kutatómunka után, sikerült azonosítani több mint 1500 hősi halott eltemetési helyét – sokakat név szerint – a tordai csatában életüket vesztett több mint 2500 hősi halált halt honvéd közül. Számos helységben több mint harminc emlékoszlopot, kopjafát, emléktáblát és sírkertet hoztak létre. Az áldozatok nevét fehér márványlapokra bevésve örökítették meg, összegezte tevékenységüket Pataky József, a THHB elnöke. Köszönik az Illyés, Communitas és Pro-Professione Alapítvány, a Határon Túli Magyarok Hivatala, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum anyagi támogatását. 2008-ban Bonchida következik, itt kell maradandó emlékoszlopot állítani, a bonchidai református temetőben ugyanis 109 honvéd nyugszik, akik a tordai csatában szerzett sebeikben haltak bele a Bánffy-kastélyban berendezett tábori kórházban. Az első katonát 1944. szeptember 19-én temették el, az utolsót október 9-én. Négy nap múlva, október 13-án a Bánffy-kastélyt felgyújtották. Az alapítványokhoz már nem pályázhatnak, ezek Magyarországon megszűntek! Így csak a múltat tisztelő, nemes lelkű adakozókra, támogatókra számíthatnak. Nem lehet szó nélkül hagyni, hogy a magyar és román állam között hatvannégy év elmúltával sem hozták létre a hadisírok gondozására vonatkozó, államok közötti egyezményt! /Pataky József, a THHB elnöke: Bonchidán tervez emlékművet állítani a THHB. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 20./

A Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság és a Bonchidai Református Egyházközség szervezésében került sor a harmincegyedik erdélyi honvéd emlékmű avatására szeptember 13-án Bonchidán. Az esemény egybeesett a tordai csata kezdetének hatvannegyedik évfordulójával: 1944. szeptember 13-án kezdődött az a huszonhat napos kemény harc, amelyben több mint 2500 honvéd esett el. A bonchidai református temetőben százkilenc honvéd nyugszik. Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke mondott beszédet. Barabás János, Magyarország frissen kinevezett kolozsvári konzulja is jelen volt az eseményen. /N. H. D. : Új honvédemlékművet adtak át Bonchidán. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./

Emlékművet állítottak 109 magyar honvéd tiszteletére Bonchidán. – Ma nem ünnepelni jöttünk, hanem kegyelettételre, adósságot törlesztünk azokkal szemben, akik a magyar történelem vérzivatarában kötelességüknek tekintették a katonai esküjüket, hogy a Hon érdekében a legtöbbet – életüket adták – becsülettel a hazáért mindhalálig – mondta beszédében Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) elnöke szeptember 13-án a bonchidai temetőben. Nem véletlenül választották szeptember 13-át avatási nappá. 64 éve ezen a napon kezdődött a tordai csata. 26 napig tartott az iszonyú harc. A súlyos harcok során több mint 2500 magyar katona halt hősi halált. Az óriási fölényben lévő szovjet–román seregekkel vívott harcokban sikerült a támadást visszaverniük, Torda város elfoglalását 26 napig megakadályozniuk. Pataky József rámutatott: „A magyar hadtörténelem az észak-erdélyi 25. gyaloghadosztálynak a tordai csatában tanúsított helytállását a „honvédség második világháborús legszebb fegyvertényeként” tartja számon. A kolozsvári Házsongárdi katonai temetőbe 251, a bonchidai református temetőbe pedig 109 honvéd hamvait temették. maradandó emlékművet. A THHB tagjai nyolc esztendő leforgása alatt több mint 1600 hősi halott hadifogoly temetési helyét, sokakat név szerint azonosított. Számos helységben mintegy 30 emlékoszlopot, kopjafát, emléktáblát vagy sírkertet avattak. Idén ősszel Tordaszentlászlón és Krasznán hoznak létre emlékhelyeket. A mostani avatáson Bonchidán Pataky József Döbrentei Kornél költő verssoraival zárta beszédét: „Adassék tisztelet a honvédő katonáknak, testük eleven torlaszát állították gátnak: a ránk zúduló vörös áradat ellenében állták Tordánál a csatát, fejtetőig vérben: és nem haltak meg, válságos órán előjönnek, mert utóvédként előőrsei jövendőnknek. ”Vekov Károly történész ismeretei szerint a bonchidai kastélyban működő tábori kórházban tragikus események történtek: a magatehetetlen beteg magyar honvédek közül több személyt lelőttek a szovjet katonák. /Frigyesy Ágnes: A tordai csata volt a honvédség legszebb fegyverténye. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 17./

Két hete avattak emlékoszlopot a bonchidai református temetőben a tordai csatában súlyosan megsebesült, és a Bánffy-kastélyba berendezett 25. hadikórházban elhunyt 109 magyar honvéd emlékére. Most pedig az aranyosegerbegyi református templomkertben avattak kopjafás emlékoszlopot az itt elesett 64 magyar katona tiszteletére. Mindez Solt Péter budapesti lakosnak köszönhető, akinek édesapja, dr. Solt Kornél zászlós részt vett a tordai csatában az aranyosegerbegyi vonalon. Élve hazakerült, s fiának, Péternek ő beszélt az iszonyú véres harcokról, aki ezért fontosnak tartotta emléket állítani az itt életüket vesztett katonáknak, saját költségén kopjafát és emléktáblát készíttetett. Szeptember 28-án volt az avatás a református templomkertben. Mihály Lajos esperes prédikációjában a hősökre emlékezett, hangsúlyozva, hogy felejtenünk nem szabad. Fábián Zsigmond történelemtanár az akkori háborús eseményekről tartott előadást, majd Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) elnöke ismertette a civil szervezet szerepét a hadisírok létrehozásában és rendezésében. Aranyosegerbegy határában a harcok után a helyi magyar lakosság közös sírba temette az elhunyt honvédeket. Időközben az ortodox egyház saját területévé nyilvánította ezt a részt. 2001. november 1-re a helyi RMDSZ támogatásával sírkövet emeltek az elhunytak emlékére. Hamarosan a román veteránok a sírkő lebontását és a holtak magyar temetőbe való átszállítását követelték, mondván, román temetőben nincs helye magyar katonáknak és magyar feliratoknak. A polgármesteri hivatal egyeztetni próbált, sikertelenül. Az ortodoxok drasztikus lépést tettek: a sírkövet betonnal bevonták, eltüntetve a magyar feliratot, a betonkeretet pedig cementréteggel öntötték le. A THHB emiatt a templom falán helyezett el emléktáblát a hősök névsorával. /Pataky József, a THHB elnöke: Múltidéző. Honvédek emlékére avattak kopjafát Aranyosegerbegyen. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 1./

Kopjafás emlékoszlopot avattak Tordaszentlászlón november 2-án, vasárnap, a honvédek emlékére. A Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság a Thamó Gyula Közművelődési Egyesülettel és a helyi RMDSZ-szel közösen állított emléket az 1944-ben elesett és eltemetett magyar és német katonáknak. A 2000-ben alakult civil szervezet számos helységben hozott létre emlékoszlopot, kopjafát, emléktáblát és sírkertet, a tordaszentlászlói a harmincnegyedik erdélyi honvéd emlékmű. Az avatáson a hadieseményekről részletes beszámolót tartott Boldizsár Zeyk Imre, aki személyesen átélte a második világháborút. Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul úgy vélte: a honvédek példaként kell hogy szolgáljanak a magyar népnek önfeláldozásból. /Honvédemlékművet avattak Tordaszentlászlón. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./

Az utódoknak kötelessége az emlékezés és az emlékeztetés egyaránt. November 2-án honvédemlékművet avattak Tordaszentlászlón – ez a 34. 64 esztendő után – Erdélyben. 1944. szeptember 4–5-re virradóan a 2. magyar hadsereg megmaradt alakulatai és német katonai egységei átlépték az Észak- és Dél-Erdélyt elválasztó országhatárt, s bevonultak Dél-Erdélybe. Szembe találták magukat a Dél-Erdélybe betörő orosz, illetve román katonai alakulatokkal. Az első ütközetre a Tordaszentlászlóhoz közeli szűk Kisbányai-szorosban került sor, ahol a visszavonult vasgárdista és mániuista-terrorista csapatok lesből rátámadtak a békésen bevonuló magyar és német egységekre. Ez lett a tordai csata előszobája, amelyet a magyarok és a németek vívtak orosz és román csapatokkal Észak-Erdély és Kolozsvár katonai kiürítéséért a visszavonulók fedezése és Kolozsvár megmentése érdekében. Ezeknek a harcoknak és a szembenállók véráldozatának köszönhetően nem pusztult el Erdély fővárosa, Kolozsvár. A harcokban megsebesült magyar és német katonákat Tordaszentlászlón ápolták. Akik a kastélykórházban haltak meg, azokat a kastély parkjának tisztásán temették el, sírjaik fölé fakeresztet állítva. Így maradtak az egyéni és közös katonasírok 1946 kora márciusáig, amikor az akkori hatóságok a hősöket kihantoltatták és a millenniumi Kiserdőben levő községi temetőbe, közös sírba újra temetették. A temetőt azonban a honvédsírokkal együtt az államosítás után 1951-ben felszámolták, a sírhantokat buldózerrel, földgyaluval a földdel egyenlővé tették, majd erdei fenyővel ültettették be. Az elpusztított honvéd és német katonasírok fölé az RMDSZ tordaszentlászlói szervezete, önkormányzata és közművelődési egyesülete honvéd emlékoszlopot és jelképes sírhantot állított a 23 ismert és 16 ismeretlen nevű magyar honvéd, valamint 5 ismeretlen nevű német katona emlékére, amelyet november 2-án avattak fel. A avatóünnepségen megjelent és beszédet mondott Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul, a bukaresti magyar nagykövetség képviseletében Sándor Mátyás alezredes, légügyi katonai attasé, továbbá képviseltette magát és koszorúzott a Történelmi Vitézi Rend. A Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke, v. Pataky József székkapitány beszédet mondott és köszönőokmányt nyújtott át mindazoknak, akik valamilyen módon hozzá járultak e kegyeleti emlékhely kialakításához, így például Tamás Gebe András polgármesternek, a Tordaszentlászlói Kórus és Fúvószenekarnak, Boldizsár Zeyk Zoltán magyartanárnak, a Thamó Gyula Közművelődési Egyesület elnökének, Balázs Attila és Szőke Zoltán lelkészeknek, v. Pataky Józsefnek és Boldizsár Zeyk Imrének, az RMDSZ helyi elnökének, az emlékmű és emlékhely kialakításának kezdeményezőjének, az 1944. évi hadi események átélőjének. Boldizsár Zeyk Imre beszédéből: „Hatvannégy év hallgatás és elhallgattatás után értük meg ezt a mai alkalmat, amikor is, bár anyagi mivoltában szerény, de mégis méltó emléket allíthattunk annak a 39 ismert vagy ismeretlen nevű magyar honvédnek és 5 német katonának, akik a második világháború nagy világégése idején itt, ezen a földön, a mi falunkban vagy annak környékén váltak világháborús áldozatokká. ” „Honvédeink a HONT védték úgy, ahogy azt az akkori viszonyok alapján Isten és ember előtt tiszta lelkiismerettel letett esküjük előírta. S hogy utolsó csepp vérükig helytálltak, annak bizony mi vagyunk okai! Hitük, hogy lesz e földön kései utód, akiért érdemes a katonahalált vállalni, íme nem volt hiábavaló. S hogy a történelem másként alakult, az nem az ő felelősségük. ” A legújabb kegyeleti- és emlékhely dokumentumfilmjét Csép Sándor készítette el. /Boldizsár Zeyk Imre: Múltidéző – Hol sírjaink domborulnak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./

Turulmadaras obeliszket avatnak március 12-én Nagyszalontán a honvédsírkert felújítása alkalmával. Pataki József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) elnöke elmondta: a THHB örömmel fogadta a felkérést, hogy működjön együtt a kegyeletteljes megemlékezésen a szervezőkkel. „Fontosnak tartottam, hogy az eddig ismert neveket rendszerezzem, újabbakat felkutassak, így sikerült újabb 11 névre bukkanom. Mind nagyszalontai születésűek, és pontos személyi adatokkal rendelkezünk róluk. Fontosnak tartjuk az eddig ismeretlen nevek közlését, hiszen sokan – ha 65 év múltán is –, de tudomást szerezhetnek a hadiszíntereken hősi halált halt hozzátartozóikról” – vélte Pataki József. A nagyszalontai honvédsírkertet a város vezetői, polgárai alapították a második világháború alatt. 1990-ben Hegyesi Imre alpolgármester, RMDSZ-elnök irányításával obeliszket állítottak. A korhadt fejfák helyett beton sírköveket állítottak, és márványlapokra vésték az ismert neveket. Ez év januárjában V. Bondár Imre Hajdúsági Székkapitány javaslatára a sírkertet felújították, a kőlapokat rendbe hozták, megtisztították, az obeliszkre turulmadár kerül. A sírkert bejáratánál díszkaput állítanak. A tordai és nagyenyedi honvéd emlékművek után a nagyszalontai a harmadik nagyságrendben. Mindhárom temetőben külön-külön több mint 200 hősi halott magyar honvéd alussza örök álmát. A THHB eddig negyven helyszínen állított emlékoszlopot, emléktáblát, kopjafát stb., létesített sírkertet. Összesen 1875 ismert, illetve ismeretlen hősi halált halt honvédot sikerült felkutatni. Ha ehhez hozzáadjuk a nagyszalontai neveket is, akkor ez a szám 2092-re tehető. /Obeliszk-avatás Nagyszalontán a magyar honvédek emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./

A múlt héten Nagyenyedet és környékét látogatták meg a kolozsvári magyar konzulátus képviselői, április 28-án Tordára, Harasztosra és Aranyosgyéresre érkeztek. Tordán a Jósika Miklós Elméleti Líceumba a tordai történelmi egyházak és civil szervezetek képviselői (Petőfi Társaság, Aranyosszéki Vitézi Rend, Bethlen Gábor Egyesület, Ratiu Központ a Demokráciáért, Tordai Magyar Dalkör, Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság és az alakuló Jósika Miklós Szülői Szövetség) várták a vendégeket. Rus Fodor Dóra iskolaigazgató beszélt a 308 diáknak otthont adó intézet sikereiről és gondjairól. A lemorzsolódás, a vegyes házasságok és a gyerekvállalás kérdése is napirenden volt. A Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottságot Pataky József képviselte a találkozón, aki megköszönte a vidék honvéd emlékhelyeinek kialakításában nyújtott segítséget. A vidéki látogatások célja, hogy feltérképezzék a magyarság gondjait. /Ladányi Emese: Aranyos-vidékre látogatott a konzul. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 29./

Az első és második világháború áldozataira emlékeztek július 13-án, vasárnap a Torda melletti Bágyonban. Az ökumenikus istentisztelet után többek között László Attila Kolozs megyei RMDSZ-elnök, Barabás János, kolozsvári magyar konzul és Pataki József, a tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke mondott beszédet, majd leleplezték az emlékművet. /Ferencz Zsolt: Elődeikre emlékeztek Bágyonban. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./

Aranyosszék számára szeptember 12. a megemlékezés napját jelentette. A tordai csata 65. évfordulója alkalmával a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) nagyméretű emlékezést szervezett, amelyre számos hazai és anyaországi meghívott érkezett. Az esemény helyszíne az ótordai temetőben kialakított magyar honvéd sírkert volt. Csetri Elek kolozsvári történész professzor szólt az egybegyűltekhez, felelevenítve a háborús emlékeket, a foglyok szomorú sorsát, a tömegsírok képét. Ezt követően a szép számban összegyűlt közönség felvonult a honvéd sírkerthez, ahol Pataky József, a THHB elnöke köszöntötte az emlékezőket. „Mindenkinek meg kell tudnia, hogy nemcsak Don-kanyar volt, hanem Aranyos-kanyar is. 65 évvel ezelőtt, noha tudták, hogy az eredmény végzetes, a magyar honvédek mindvégig becsülettel helytálltak. A magyar csapatoknak 26 napig sikerült helytállniuk 1944 szeptemberében és októberében”, mondta Pataky. Beszámolt arról is, hogy a THHB munkájának eredménye nem szegény: 2252 hősi halált halt honvédet sikerült megtalálni, és 42 emlékoszlopot illetve emléktáblát állítottak. Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja is jelen volt az eseményen. Bevallotta, hogy büszkeséggel tölti el az a gondolat, hogy ilyen őseink vannak, akik oly hősiesen harcoltak a haza oltalmáért. Majd szólt arról is, hogy e harcokat követően, 45 éven keresztül hallgatni kellett. „A tényt és az értéket nem volt szabad említeni. Vajon a hősi halált haltak mit szólnának, ha ismernék e tényt?” – tette fel a kérdést. /Ladányi Emese: „Állták Tordánál a csatát fejtetőig vérben” = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./

Turulmadaras emlékoszlopot állítanak Désen
1944 őszén a dési katonai kórházban 81, súlyosan megsebesült honvéd halt meg, akiket a helyi Rózsadombi temetőben temettek el. Sajnos, sírjaik jeltelenek, s csak alig látható sírhantok sejtetik, hogy ezekben hős katonák alusszák örök álmukat.
A Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottságnak (THHB) hosszas kutatómunka után, több fellelt iratot áttanulmányozva sikerült összeállítania az itt elhantolt magyar katonák névsorát. Több olyan név található a névsorban, akiket a még élő hozzátartozók „eltűntnek” tudtak, illetve azt gondolták róluk, hogy a Szovjetunió hadifogoly lágereiben haltak meg. Nagy volt a csodálkozás öröme, amikor 67 év múltán tudomást szereztek szeretteik eltemetési helyéről.
A THHB ezeknek a magyar embereknek kíván emléket állítani, ha megkésve is, 2011 őszén.
Pataky József, THHB elnök
Szabadság (Kolozsvár)

Erőforrás az emlékhely – Szinden avatták az 53. honvédemlékművet
Nem felejtik el a Házsongárdi temetőben nyugvó magyar katonákat sem
A Tordához közeli Szind község környékén 1944 szeptemberében elesett 43 honvédnak állított emlékművet a szindi unitárius templom kertjében szombat délben a Szindi Unitárius Egyházközség, a Magyar Honvédelmi Minisztérium, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) és a Történelmi Vitézi Rend Észak-Erdélyi Törzse. További két kopjafa őrzi a templom udvarán eltemetett hét honvéd és a második világháborúban elesett nem magyar katonák emlékét. A kevesebb mint három százalékában magyarlakta falu emlékműavató ünnepségén elmondott beszédében Florin Pădurean polgármester éves találkozót javasolt a honvédek emlékére. A THHB működésének tizenhárom évében a szindi immár az 53. honvédemlékmű. Felállításán hazai és anyaországi egyházi és világi méltóságok, szakemberek vettek részt. A kolozsvári Házsongárdi temetőben és a zsidótemetőben elhantolt további többszáz honvéd emlékére is jelet állítanának.
Az unitárius templomban 13 órától Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök hirdetett igét, majd a helybéli unitárius pap, Szabó László szólt az egybegyűltekhez. Az egyórás istentisztelet után köszöntő beszédek következtek, majd vitéz Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) elnöke és Bálint Benczédi Ferenc leleplezte az emlékművet. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja és Szind község polgármestere, Florin Pădurean is. Mezei Csaba unitárius pap, Kiss Tibor református lelkipásztor és Florin Gheorghiu görög katolikus pap közösen áldották meg az emlékművet.
Szinden 18 unitárius lakik, és a magyarok számaránya nem éri el a három százalékot. Ennek ellenére a település román polgármestere, Florin Pădurean és a görög katolikus pap, Florin Gheoghiu is eljött az emlékműállításra. (Az ortodox pópa a község határában épp keresztállítással foglalatoskodott.)
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök igehirdetésének középpontjában Mózes 1. könyve 35. fejezetének 14. verse állt, miszerint Jákob oszlopot állított azon a helyen, ahol szólott vele az Isten. – Tiszta, nemes, emberi érzés hozott ma ide minket, hogy ez ünnepi órában halljuk meg szavad, és lélekben megerősödjünk – kezdte igehirdetését Bálint Benczédi Ferenc, majd folytatta: minden ilyen emlékhely „a látható és a láthatatlan világ metszéspontja, ahol az isteni és az emberi lélek találkozik, és ennek következtében erőforrásokat hoznak létre”. – Torda környékén vér öntözte a földet, ám ebből a szeretet, a megértés és a jóság virága kell hogy kinőjön – összegzett a püspök, majd románul is szólt pár szót.
Szabó László helybéli unitárius pap arra figyelmeztetett: eme 43 honvéd emlékére úgy gondoljunk, mintha apáink és nagyapáink lettek volna. – Óvjon meg minket Isten egy újabb háborútól – mondta Szabó, majd ő is románul köszöntötte a polgármestert és a görög katolikus papot.
53 emlékmű 13 év alatt
Az ünnepi istentisztelet után a gyülekezet kivonult a templomkertbe, ahol a Himnusz eléneklésével folytatódott az ünnepség. Vitéz Pataky József, a THHB elnöke beszédében arra összpontosított: az utódok adósságot törlesztenek, amikor emlékművet állítanak a hazáért és nemzetért életüket áldozó honvédeknek. Patakytól megtudtuk: a THHB működése óta eltelt 13 évben 53 helyszínen állítottak emlékművet 2472 honvédnek. A Házsongárdi temetőben nyugvó 251 honvédnek is állítanának egy emlékművet, ám ennek véghezvitele még kérdéses. Egy közelmúltban napvilágra került írásos dokumentum szerint a kolozsvári új zsidótemetőben, két tömegsírban 68 honvéd nyugszik. Zárszóként Pataky köszönetet mondott azon intézményeknek és civil szervezeteknek, amelyek hozzájárultak a szindi honvédemlékmű megvalósításához.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja kifejtette: lélekemelő minden magyar számára, hogy méltóképpen emlékezünk hőseinkre, mártírjainkra. Majd emlékeztetett arra, hogy a kommunista diktatúra alatt kemény büntetés járt az ilyesmiért. – Ma nem felelősöket, bűnösöket keresünk. Az irtózatos kegyetlenségeket nevükön kell neveznünk, és a ferdítés kultuszának eltörlésével is tartozunk katonáinknak. Fejet kell hajtanunk más nemzetek – román, német, orosz, ukrán – áldozatai előtt is, hiszen ők nem ellenségek. Ezek utódai is a közös Európa építői – hangoztatta a főkonzul, majd kifejezte abbéli reményét, hogy a pár évvel ezelőtt aláírt román–magyar hadisírápolási egyezmény végre rendbehozza a mulasztásokat.
Florin Pădurean polgármester román nyelvű beszédét Rácz Norbert kolozsvári unitárius lelkész fordította. Pădurean köszönetet mondott az unitárius egyházközségnek, hogy helyet biztosított az emlékmű felállítására. Majd arra emlékeztetett: minden ember, aki a második világháborúban elhunyt, hősi halottnak tekinthető. A polgármester azt javasolta: minden évben szervezzenek találkozót az elesett honvédek emlékére.
Felelősek vagyunk a múlt megismeréséért
A magyarországi vitéz Cech Vilmos egyetemi adjunktus elmondta: 1977-ben járt először Erdélyben, amikor édesapjával ellátogattak Abrudbányára, ahol megtekintették Cech dédszüleinek sírját. Tordán áthaladtukkor édesapja elmondta: az Aranyos-kanyarban a honvédek által tanúsított vitézi helytállás eredményeképpen egy hónapon át sikerült feltartóztatni a hatalmas szovjet hadsereget. Cech azóta minden évben ellátogat Erdélybe családjával, és Pataky Józseffel megalakították a THHB-t, hogy ezáltal biztosítsanak szervezett keretet a honvéd emlékművek állításának.
Az Unitárius Lelkészek Országos Szövetségének nevében Bartha Alpár unitárius lelkész mondott beszédet. – Büszkék és hálásak vagyunk azért, hogy szövetségünkből került ki az a lelkész, aki befogadta ezt az emlékoszlopot. Felelősek vagyunk a múlt megismeréséért, és nekünk is vállalnunk kell azt a küldetést, amelyet Isten ránk rótt, úgy, ahogy a honvédek vállalták küldetésüket, ugyanakkor a békét és a jövendőt kell szolgálnunk – vélekedett a lelkész.
Szedilek Lenke a Kolozs Megyei Tanácsot képviselve arra buzdította a jelenlevőket: őrizzék meg anyanyelvüket, és ne hagyják se a templomot, se az iskolát.
Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi régiójának elnöke azt hangoztatta: ha életben maradt volna a második világháborúban elesett 300 ezer honvéd, akkor a nemzet „milliókat nyert volna”, a honvédek gyermekei és unokái által.
Csép Sándor, a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei szervezetének elnöke azt javasolta: a szindi gyülekezet tekintse hivatásának a honvédek emlékének továbbéltetését.
„Az elmúlt 90 év arról szólt, hogy emlékeinket elveszik, temetőinkre ráépítkeznek, mintha soha nem lettünk volna” – mondta vitéz Kocsis László, az Észak-erdélyi Vitézi Rend törzskapitánya, majd kitért arra is, hogy a sok emberéletet követelő, 1944 szeptemberében és októberében lezajlott tordai csatával nem törődtek eddig a történészek: – Ne keressünk bűnösöket, de reménykedjünk, hogy ez intő példa lesz, és soha többet nem fordul elő ilyesmi – összegzett Kocsis László, majd azt kívánta, hogy a többségi román nemzetnek sok olyan polgármestere legyen, mint a szindi.
Ezt követően Pataky József és Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök leleplezte az emlékművet, majd Mezei Csaba unitárius pap, Kiss Tibor református lelkipásztor és Florin Gheorghiu görög katolikus pap megáldotta azt. Szabó László unitárius lelkész köszönetet mondott az emlékmű tordai készítőjének, Péter Árpádnak és a két kopjafa megvalósítójának, a vargyasi Sütő Gábornak, akitől később azt is megtudtuk: családjában ő a 16. nemzedék, aki ilyesmivel foglalatoskodik.
Az ünnepi beszédek után magyarországi és romániai világi és egyházi méltóságok koszorút helyeztek el az 53. erdélyi honvéd emlékművön, majd a Szózat eléneklésével zárult az avatás.
Közreműködött az Alsó- és Felsőszentmihályi vegyeskar (Szabó Zsombor karnagy vezényletével); jelen volt még a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum tanulóiból álló 122-es cserkészcsapat nyolc tagja is. Ezt követően a résztvevőket az unitárius papilakban vendégelték meg, ahol Pataky József díszoklevelet adott át mindazoknak, akik valamilyen módon támogatták a szindi emlékmű felállítását.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Magyar állami kitüntetéseket adtak át
Csütörtökön este, a XI. Ifjúsági Néptánctalálkozó gálaműsora keretében vette át március 15-i magyar állami kitüntetését Dávid Lajos, a nagybányai Teleki Magyar Ház vezetője (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje), Gaal György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje), Tolna Éva Gizella nyugalmazott pedagógus (Magyar Arany Érdemkereszt), Kézdi Imola, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje), Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke (Magyar Arany Érdemkereszt), Asztalos Lajos helytörténész (Magyar Ezüst Érdemkereszt).
Továbbá Bú József Olivér fafaragó (Magyar Ezüst Érdemkereszt) és Mózes Attila író, szerkesztő (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje).
A kitüntetéseket Szilágyi Mátyás főkonzul adta át a Kolozsvári Magyar Operában.
Szabadság (Kolozsvár)

„Szívemhez közel álló világot hagyok itt”
Beszélgetés Szilágyi Mátyással, a távozó kolozsvári magyar főkonzullal
2012. június 23-án jár le négyéves megbízatása Szilágyi Mátyásnak, Magyarország kolozsvári főkonzuljának, aki 2008 és 2012 között töltötte be ezt a tisztséget. A búcsúzó diplomatát négyéves tevékenységéről, kellemes és kellemetlen élményeiről, jövőbeli terveiről kérdeztük. Az új tisztségviselő beiktatásáig ideiglenesen Bitay Levente konzul látja el a főkonzuli teendőket.
– Milyen szívvel hagyja el Kolozsvárt?
– Mindig hivatásomnak tekintettem a román–magyar kapcsolatok ápolását és a határon túli, így a romániai magyar közösség sorsának figyelemmel követését. Régóta foglalkozom ezekkel a kérdésekkel, 1991 és 1997 között ugyanis több mint hat évet Bukarestben töltöttem diplomataként. Bukaresti tevékenységem logikus folytatásának tartom kolozsvári főkonzuli mandátumomat. Az itt eltöltött négy év alatt teljesen azonosultam az itteni magyar emberek érzésvilágával. Nagyon jól éreztem magam Kolozsváron. A szívemhez közel álló világot hagyok most el. Fontosnak tartottam az itt végzett konzuli munkát: a politikai képviselet mellett figyelemmel kísértem a magyar közösség jogérvényesítésének folyamatát, érdekvédelmi szervezeteinek a jogos társnemzeti státusz eléréséért folytatott törvényes, parlamentáris küzdelmét. Sajnos, e célkitűzésekből sok mindent nem lehetett megvalósítani az elmúlt négy évben, maradt feladat bőven a következő évekre is. Abban a reményben búcsúzom el Erdélytől és Romániától, hogy ez az erőfeszítés sikeres lesz. Nem könnyű szívvel megyek el ebből a városból, ahol otthon éreztem magam, de reménykedem és bízom abban, hogy a magyar–román kapcsolatok és a romániai magyar közösség érdekérvényesítése hosszabb távon jó úton fog haladni, erre az erdélyi magyar közösség részéről kiváló személyek állnak rendelkezésre, és remélhetőleg a továbbiakban majd a megfelelő feltételek is adottak lesznek. Ezzel az érzéssel köszönök el Kolozsvártól.
– Román nyelvtudását hány év alatt, és milyen körülmények között szerezte meg?
– A Magyar Külügyminisztérium diplomatái számára főként a szomszédos országokban elengedhetetlen, hogy beszéljék annak az országnak a nyelvét, ahol tevékenykednek. A nyelvtudás bizalomerősítő tényező és egyben munkafeltétel is. Az 1980-as években Moszkvában a Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén tanultam meg románul, öt év alatt. Ezenkívül franciául, angolul és oroszul beszélek. Édesanyám családja bánsági eredetű, anyai nagyapám Lugoson született. Soha nem volt közömbös számomra a magyar történelem és a Magyarország ezeréves történetében részt vállaló népek történelme sem.
– Milyen szempontok vezérelték kolozsvári tartózkodása alatt? A szigorú konzuli feladatokon kívül mire összpontosított?
– Minél eredményesebb konzuli munkát, azaz minél hibátlanabb konzuli képviseletet akartam megvalósítani Kolozsváron. Elsődleges kötelességemnek tartottam, hogy a magyar közösség gondjait folyamatosan figyelemmel kísérő, a magyar Alkotmány vonatkozó előírásainak megfelelő magyar állami intézmény legyen a konzulátus. Ezt meg is valósítottuk, nem csak a különböző ünnepi alkalmakkor, hanem a néhány olyan, nem kívánatos történés alkalmával is, amikor nemzeti vagy nyelvi alapon diszkriminálták a magyar közösség tagjait, és állást kellett foglalnom. Ilyen esetekben érvényesítenem kellett azt a kötelezettségvállalást, amit a magyar Alkotmány is szavatol. Fontosnak tartottam ugyanakkor a helyi politikai, gazdasági és kulturális állapotokról való folyamatos és pontos tájékozódást. Nagy hangsúlyt fektettem a kulturális tevékenységekre, a jövőben egyébként szeretnénk elősegíteni egy Kolozsvári Magyar Kulturális Intézet megalapozását. Az itt eltöltött évek alatt sikerült betagozódni a város kulturális életébe. Kiemelten fontosnak tartottuk a magyar kulturális produkciók népszerűsítését, a könyvbemutatókat a konzulátus udvari termében, társszervezőként vettünk részt különböző művelődési programok megvalósításában. Kolozsvár méltó a magyar–román kulturális együttműködés kereteinek létrehozásához, ám ehhez főállású kulturális tanácsosra, illetve Magyar Kulturális Intézetre lenne szükség, aki, illetve ami teljes munkaidőben végzi ezt a tevékenységet. Régóta aktuális lenne itt Kolozsváron egy ilyen intézet létrehozása, ám ezt diplomáciai keretek között, mindkét fél beleegyezésével kell megvalósítani. Bukarestben a Magyar Kulturális Intézet, Sepsiszentgyörgyön pedig ennek az intézménynek kirendelt irodája működik – az utóbbi tíz-húsz év tapasztalata alapján körvonalazódott ezeknek az intézményeknek a sajátos, fontos szerepe. A bukaresti intézet a román főváros magas értelmiségi közösségével ápolja a kapcsolatot, ám Erdélybe nem sugárzik át ennek működése. Ezért tartom indokoltnak immár több mint tíz éve egy kulturális intézet létrehozását Erdély fővárosában is. A majdani Kolozsvári Magyar Kulturális Intézet egyenrangú lehet a bukarestivel. Ne feledjük el, hogy Erdély a magyar nemzeti kultúra jelentős szeletét képviseli, és ily módon híd létesülne a magyarországi és az erdélyi magyar, valamint a magyar és a román kultúra között is. Úgy vettem észre, hogy román részről is jelentős igény van erre. Szerintem a Kolozsvári Magyar Kulturális Intézetnek politikai bizalomerősítő ereje is lehet. Reménykedjünk, hogy a jövőben megteremtődnek ennek pénzügyi feltételei is.
– Milyen kellemes kolozsvári élményekre emlékezik vissza?
– Nagyon sok kellemes élményben és felemelő pillanatban volt részem. Számos évfordulós megemlékezésen vettem részt, amelyek mindannyiszor látványosan igazolták, hogy Erdélyben ma is él, és virágzik a magyar kultúra. Másrészt, nagyon fontos Magyarországról kiinduló kulturális program volt a 2011-ben Kolozsváron megszervezett VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus, vagy korábban szintén Kolozsváron a Magyarországi Rektorok Konferenciája. Az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatot a térség legkomolyabb civil rendezvényének tartom, amelynek nemzetek közötti kultúraközvetítő jellegét sem hagyhatjuk figyelmen kívül.
A jelentős eredmények között tartom számon, hogy a Házsongárdi temető műemlék-sírjait a romániai művelődési tárca nyilvántartásba vette. Ebben heroikus részt vállalt Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány által és az RMDSZ, hiszen a kezdeményezés megvalósíthatósága Kelemen Hunor volt művelődési miniszter tevékenysége alatt történt. Ennek kapcsán megemlítem, hogy a magyar Külügyminisztérium felvállalta a Házsongárdi temetőben található Bánffy-kripta felújítását, amelyet egykor Ybl Miklós magyar építész tervezett. Ez Martonyi János külügyminiszter személyes óhaja volt. Úttörő, mi több, példa nélküli kormányközi projektnek tartom a főtéri Mátyás király szoborcsoport restaurálását is. Az aradi Szabadság-szobor mellett ez a szobor Erdély egyik legjelentősebb magyar történelmi emlékműve. Ezt folytatni kell a Mátyás király emlékház kialakításával. A magyar Külügyminisztérium ugyanakkor részt vállalt a nagyenyedi diákemlékmű felújításában is. Ezt az emlékművet egy évvel ezelőtt adták át. Szintén tervbe van véve a magyar Külügyminisztérium hozzájárulása a szamosfalvi 1849-es honvéd emlékmű rendbetételéhez. Megemlítem még a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottsággal, annak elnökével, vitéz Pataky Józseffel való együttműködésünket, aki fáradhatatlanul kutat, és tesz meg minden lehetségest az emlékhelyek rendbehozataláért. Aradon a II. világháborús honvéd emlékművet a magyar állam segítségével hoztuk helyre, és úgy vettem észre, hogy ezt nagyra értékeli a helyi közösség.
– Kellemetlen emlékek?
–Szorgalmaztuk a kolozsvári többnyelvű helységnévtábla kihelyezését, hiszen a véleményünk az, hogy ez a város magyarságának jogos követelése, amelyet az új városvezetés remélhetőleg meg is old. A 2000-es évek második felében észlelt pozitív tendencia remélhetőleg újraindul, hiszen a 800 éves múltra visszatekintő város jelenlegi magyar lakóinak elidegeníthetetlen joga, hogy többnyelvű helységnévtáblán magyarul is szerepeljen a város neve. Ami a Mátyás király szoborcsoport előtt elhelyezett Iorga-tábla ügyét illeti, kis belátással, konstruktív hozzáállással ez is rendezhető lehetne. Véleményem szerint a legfontosabb az lenne, ha tudósok és szakértők által kialakított hiteles történelmi információ kerülne az emlékmű kapcsán a köztudatba, nem pedig egy szöveg-kontextusból kiragadott idézet. Apróbb kellemetlen dolgokat említenék még, ilyen a túlzsúfolt kolozsvári közlekedés, a nehéz parkolás. Azonban mindezeken kívül, szerencsére nincsenek nehezebb vagy súlyosabb sérelmekre utaló emlékeim, negatív tapasztalataim.
– Mit tart főkonzuli tevékenysége legfőbb megvalósításának?
–Sikerült normális, korrekt kapcsolatot kialakítanom helyi, megyei és regionális szinten a hatóságokkal. Tevékenységünkkel azt az üzenetet tolmácsoltuk a román közösség felé, hogy mi itt nem valaki ellen dolgozunk, nem vagyunk valamiféle obskurus hivatal, hanem az itt élő magyaroknak és románoknak is a barátai. A kolozsvári főkonzulátushoz tartozó hat megyében (Kolozs, Szilágy, Szatmár, Bihar, Arad és Temes) zajló eseményeken, rendezvényeken kívül igyekeztünk jelen lenni a konzuli szempontból Bukaresthez tartozó megyékben, de az onnan nehezen megközelíthető Máramaros, Beszterce-Naszód, Hunyad és Szeben megyékben is.
– A könnyített magyar állampolgárság kérelmezése és elnyerése mennyiben bonyolította főkonzuli tevékenységét?
– Először is azt szeretném elmondani, hogy 2011 első negyedévéhez képest idén több tíz százalékkal nőtt a magyar állampolgárságot kérelmezők száma Kolozsváron. Mindez hatalmas többletmunkát jelentett mind számomra, mind a konzulátuson tevékenykedő kollégáim számára. Ennek ellenére örülök, hogy ezt a témát megfelelő módon sikerült kezelni. A magyar államigazgatás történetében precedens nélküli, hogy a 90 éven át igazságtalanul megtagadott jognak most érvényt lehetett szerezni. Ügyfélközpontú, magas humánus és nemzeti elkötelezettséget igénylő tevékenységet végeztünk, amelyet a korábbiaknál nagyobb számú munkatárssal lehet elvégezni.
– Mivel töltötte szabadidejét?
–A szabadidő legtöbbször az éjszakára korlátozódott. Nap- közben hivatali teendőimet végeztem el, délután és este pedig rendezvényekre jártam. Kolozsvár magyar kulturális élete változatos, sokszínű: naponta négy-öt rendezvény közül válogathattam. Csak párat sorolok fel állításom alátámasztására: a színházi és operaelőadások mellett az evangélikus egyház által szervezett Járosi-műhely, az Erdélyi Magyar közművelődési Egyesület (EMKE) Györkös-Mányi emlékháza, a Római Katolikus Nőszövetség rendezvényei, a Barabás Miklós Céhnél megszervezett kiállításmegnyitók, a Sapientia– EMTE-előadásai, az Erdélyi Múzeum Egyesület, a Kolozsvár Társaság gazdag kínálatot jelentettek. Ez is azt bizonyítja, hogy Kolozsvár szellemi gazdagsága egyedülálló. Szeretem a növényeket, a virágokat, ezért lakásomban elég sok van belőlük. Szenvedélyes „irodalomfogyasztó” vagyok, mindig a szépség művészi megvalósítását keresem. Gyakori kirándulásaimkor igyekeztem a kimeríthetetlenül gazdag erdélyi műemlékállomány egy-egy műremekét megtekinteni. Legutóbb például különösképpen elbűvölt a Beszterce-Naszód megyei Somkeréken a XII. századi Árpád-kori templom, illetve az apanagyfalui templom. Jártam a gyulafehérvári székesegyházban is, felmásztam a toronyba, jártam a fedélszék fölött. Minden hivatalos látogatás során lehetőség szerint egyúttal megtekintettem a helybeli műemlékeket is.
– Mit ad át utódjának?
– Először is azt kívánom, hogy szeresse Kolozsvárt, értse meg és érezze át a város múltját és mai társadalmi helyzetét egyaránt. A nehéznek látszó feladatok megvalósításáért vívott küzdelmet pedig soha ne adja fel. Ez a város és Erdély arra bátorít, hogy mi magyarok mindig pozitívan tekintsünk a jövőbe, ami a magyar–román kapcsolatokat, a magyar közösség fennmaradását, gyarapodását, teljes körű érdekérvényesítését illeti.
• Szilágyi Mátyás Budapesten született, itt érettségizett a József Attila Gimnáziumban, majd Moszkvában a Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemen szerzett oklevelet 1989-ben, 23 éve dolgozik a diplomáciában. Édesapja építészmérnök, édesanyja egy külkereskedelmi vállalatnál dolgozott. Római katolikus vallású. Elvált, két gyermeke van. 22 éves fia biológus hallgató a Szegedi Tudományegyetemen, 19 éves lánya most készül budapesti egyetemi felvételire.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Becsülettel a hazáért – várfalvi emlékműavatás
A Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) szombaton Várfalván avatta fel az 57. honvédemlékművet, amely két ismeretlen, a községközpontban elesett honvédnek állít emléket.
A megemlékezést a THHB mellett a Várfalvi Unitárius Egyházközség és a Történelmi Vitézi Rend Erdélyi Törzse szervezte. Nagy László, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője hirdetett igét, majd Barabás Zsolt helybéli unitárius lelkész köszöntötte a jelenlévőket. Szintén a templomban hangzottak el az ünnepi beszédek, és itt lépett fel a meghívott énekkar is. Ezt követően több mint száz résztvevő a templom közelében levő temetőbe vonult át, ahol vitéz Pataky József, a THHB elnöke és Barabás Zsolt unitárius lelkész leleplezte az emlékművet. Az esemény a kultúrotthonban zárult, amelyen Pataky József köszönő okleveleket adott át az új honvédemlékművet támogató személyeknek.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar és német katonák a zsidó temetőben
Még a kolozsváriak sem tudják, hogy a Tordai út melletti új zsidó temetőben a héber feliratú sírkövek mellett jelöletlen sírokban német és magyar katonák fekszenek, a második világháború óta. A kolozsvári zsidó hitközség félúton van ahhoz, hogy intézze a több évtizedes ügyet, és visszavegye a területet.
Nem sikerül az exhumálás
Schwartz Róbert, a hitközség vezetője évek óta küzd azért, hogy a katonák exhumálása megtörténjen, a temető pedig ismét a kolozsvári zsidó közösségé legyen. Megkeresésünkre elmondta: a második világháborúban, bombázások során több száz német katona veszítette életét, őket a Tordai út 154-156. szám alatti temetőben hantolták el, egyéni és tömegsírokban. 1944 júniusában Kolozsváron alig néhány tucat zsidó ember lehetett, ők is bujkáltak, így nem volt, aki felemelje a hangját a temető kisajátítása ellen. A telket korábban használta az izraelita hitközség, mivel a kincses városban a holokausztot megelőzően mintegy tizenhétezer zsidó élt.
1944 őszén, a tordai csata során, az elpusztult magyar katonák nagy részét szintén itt hantolták el néhány egyéni és három nagy tömegsírban. Schwartz elmesélte: hajdanán fejfák és katonasisakok jelezték, hogy hol fekszenek az elhunytak, de 1945-1946 telén, a nagy hidegek során eltüzelték a fákat, és elvitték a fejfedőket. Schwartz elődei ugyan próbálkoztak néhányszor a magyar és német félnél, de nem történt előrelépés, míg aztán tavalyelőtt ismét intézkedni próbált a hitközség.
Szándékaik szerint a jövőben pontosan meg kell határozni, hol helyezkednek el a magyar és német sírok, a korábbi, fémdetektoros vizsgálatok ugyanis nem voltak eredményesek. Schwartz szerint gondot okoz az is, hogy a város nem tud rendelkezésre bocsátani olyan telket, ahol újrahantolhatnánk a katonákat, a legközelebbi német hősi temető pedig Jászvásáron van, ahová azonban nehéz volna a szállítás.” Régészeti szempontból is fel kell tárni a területet, ehhez azonban a tavaly leadott magyar kérelemre máig nem válaszoltak a román szervek.
Asztalos Lajos helytörténész maga is foglalkozott a temető sorsával. Schwartz Róbert szavait kiegészítve a Ceaușescu-rendszer alatti tehetetlenségről beszél, akkor ugyanis szóba sem jöhetett a terület ügyének rendezése, a német és magyar katonák eltávolítása. Elmondta, mivel mindössze néhány ezer zsidó tért vissza a városba, nem lehettek eléggé hatékonyak.
A főkonzulátus közvetít
A Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusa fontosnak tartja, hogy azt a nyolcvan-száz magyar katonát, akik a zsidó temetőben vannak, méltó helyen temessék újra – tájékoztatta a maszol.ro-t Magdó János főkonzul. Mint mondta, közvetítő szerepet játszanak ebben az ügyben. „A Honvédelmi Minisztérium felé továbbítjuk a zsidó hitközség kérését, jelen pillanatban egyrészt a román fél engedélyére, és a magyar fél anyagi támogatására van szükség ahhoz, hogy az exhumálás beinduljon” – magyarázta a magyar diplomata.
A főkonzul szerint abban is részt vállaltak, hogy minél több katonát azonosíthassanak, így a Szabadság napilapban jelentettek meg felhívást, arra kérve az embereket, hogy ha bármilyen plusz információt tudnak, osszák meg velük azt. Felvették a kapcsolatot a városházával is, sikerült korabeli térképeket szerezniük, amelyeken a környéket ismerhetik meg behatóbban.
Sok a papírmunka is
A három tömegsír közül kettő magyar, az ezekben nyugvó katonák kiléte után sikeresen kutattak – mondta el megkeresésünkre a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke, Pataky József. „Kutatásaim során egy asszonytól olyan névsort kaptam – a hölgy édesapja kőfaragó lévén a zsidó temetőnél –, amely segítségével hatvankilenc magyar honvéd nevét sikerült azonosítanunk” – mesélte Pataky, aki szerint korábban az is szóba került, hogy a magyar katonákat őrző részt eladná a zsidó hitközség.
Az exhumálás nem azonban nem csak anyagi költségekkel jár, de hanem rengeteg papírmunkával is. Így még nem tudni, merre sodródik a jövőben a kolozsvári temető sorsa, ez nem csak a román, hanem a magyar és a német féltől is függ – fogalmazott Pataky.
Maszol.ro