Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Tomcsa Sándor Színház (Székelyudvarhely)
252 tétel
2015. október 11.
Nívódíjas lett A helység kalapácsa
Az Árkádia Bábszínházban ért véget a Nagyváradon október 5-10 között megszervezett II. Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja.
A II. Fux Feszt szombati zárónapja igen gazdag programot kínált kicsiknek és nagyoknak egyaránt, ugyanis négy előadást is láthatott a közönség, a kecskeméti Ciróka Bábszínház rendezvényzáró Hamupipőke előadása előtt pedig kiosztották a fesztivál szakmai-, pedagógus- és gyerekzsűrije által odaítélt díjakat. A szombati nap eseményeit a Budapest Bábszínház Tíz emelet boldogság című előadása nyitotta meg az Árkádia Bábszínház nagytermében. Gimesi Dóra meséjét Kovács Petra Eszter rendezésében Hannus Zoltán játszotta. Két budapesti tömbház lakóinak élete elevenedett meg a színpadon, és a mese végén a panelek kocklakásaiba zárt emberei ugyanúgy egymásra találnak, mint a két szerelmes tömbház, amelyek valójában békés óriások, akik az embereknek otthont nyújtó építményekké váltak. Déli tizenkét órától a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház mutatta be a Szigligeti Stúdióban A hétfejű tündér című meséjét, délután két órától pedig a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház produkcióját, a Cókmók, avagy a morgolódó szekrénymanó című előadást láthatta a közönség az Árkádia kistermében.
Díjkiosztás
Délután öt órakor kezdődött meg a díjkiosztó ünnepség. A pedagógus zsűri nevében szóló Pető Csilla kifejtette, hogy azt az eelőadást díjazták, amely a leginkább figyelembe vette a gyerekek életkori sajátosságait, amely atémaválasztásában és megjelenítésében a legközelebb állt a gyerekekhez, és amelyben a színészek párbeszédet folytattak a gyerekekkel. Mindezeket figyelembe véve a pedagógus zsűri a díjat a kolozsvári Puck Bábszínház Ha én lennék Mátyás király című előadásának ítélte oda. A gyerekzsűri a tenesváriak Csomótündér című darabját ítélte a legjobbnak. Ugyanakkor Simon Judit újságíró is különdíjat osztott ki, ő szintén a Csomótündér című előadás alkotóit díjazta. A továbbiakban a szakmai zsűri díjai következtek. Kozsik Ildikó bábszínész, teatrológus a legszebb látványért járó díjat adta át, szintén a Csomótündér című előadás alkotóinak. Zsigmond Andrea kritikus a legjobb alakításért járó díjat adta át. Elmondta, hogy a szakmai zsűri nagyon sok jó egyéni alakítást látott a fesztiválon, éppen ezért végül azt az előadást díjazta, amelyikben a legtöbb jó alakítás volt: így eset a választás nem egy bábszínészre, hanem a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház Verstől versig című előadására. A legjobb előadásnak járó nívódíjat Horányi László színművész, előadóművész hirdette ki: a szakmai zsűri a hazai pályán játszó Lilliput Társulat A helység kalapácsa című előadását ítélte a legjobbnak. A díjat az előadásban szereplő bábszínészek: Oláh Anikó, Csepei Róber, Daróczi István, Hanyecz Debelka Róbert és a muzsikus Varga Imre vették át.
Hamupipőke
A II. Fux Fesztet a kecskeméti Ciróka Bábszínáz Hamupipőke című előadása zárta. A klasszikus és közismert mesét újszerű feldolgozásban láthatta a közönség, hiszen a bábszínészek bábok helyett mindenféle kacattal – papírdarabokkal, dobozokkal, szemétkukákkal, kiszuperált kályhacsövekkel, szatyorral, nejlonzsákkal – játszották azt el. Az előadók a zenei aláfestés egy részét is ezekkel a kacatokkal szólaltatták meg, és a lepusztult városi gettóra emlékeztető színpadkép is szokatlanul hatott még a felnőtteknek is. A nagyon érdekes, mindazonáltal olykor talán egy kissé már tulságosan is hangos előadás elnyerte a nagyobbak és a felnőttek tetszését, a kisebbek viszont nem feltétlenül élvezték felhőtlenül a produkciót.
A II. Fux Feszt díjazottai:
Nívódíj: Lilliput Társulat – Nagyvárad: A helység kalapácsa; Látványdíj: Csiky Gergely Állami Magyar Színház – Temesvár: Csomótündér; Legjobb alakítás díja: Cimborák Bábszínház – Sepsiszentgyörgy: Verstől versig; Pedagógusok zsűrijének díja: Puck Bábszínház – Kolozsvár: Ha én lennék Mátyás király; Gyerekzsűri díja: Csiky Gergely Állami Magyar Színház – Temesvár: Csomótündér.
Pap István
erdon.ro
2015. október 12.
DráMA: a rendezés mint szerep, közös kaland
Lezárult a hétvégén a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban hat napig tartó DráMA kortárs színházi találkozó.
A közönség hazai és határon túli drámaírók és rendezők munkáját tekinthette meg azokon az előadásokon, amelyek nem egyszer szembesítették a kérdéssel, hogy mit jelent a haza, a kisebbség és a hatalom.
Egyéves kihagyás után hívta ismét színházba a nagyérdeműt a hetedik kiadásához érkezett fesztivál, amely színvonalas programot kínált. Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója elmondta, szeretné, ha az elkövetkező években a román színházi szakma képviselőit is meghívnák a találkozóra.
A rendezvény keretében a színház szerelmesei többek közt Sardar Tagirovsky fiatal rendezővel találkozhattak, aki a nagyváradi Szigligeti Színházban vitte színpadra Szíjgyártó Tímea-Aletta Az eset című darabját, amellyel a dráMÁzat II. pályázat nyertese lett. „A rendezés is csak egy szerep, amit adott esetben elhitetek a színészekkel vagy a nézőkkel. Azonban nem szabad túlságosan éreztetnem ezt, azt az érzést kell közvetíteni, hogy együtt játszunk a színészekkel, egy közös kalandon veszünk részt” – fejtette ki.
A dráMA részt vevői Alina Nelegával is találkozhattak, aki a szintén marosvásárhelyi Kincses Rékával együtt „négykezesen” írta és vitte színre a Double Bind produkciót, feldolgozva a városban élő romániai magyarok és románok közötti kapcsolatot, és kimondatlan feszültségeket. A kétszeres UNITER-díjas rendező elmondta, számára a legfontosabb fejlődés az volt, amikor „elszakadt a laptól” és elkezdett „valóban” együtt dolgozni a színészekkel, ösztöneikre alapozva.
A magyar–román kapcsolatról szólva Alina Nelega úgy fogalmazott, amíg a románoknak nem lesz alkalma megtanulni magyarul, megismerni az erdélyi magyarok kultúráját, addig nem is ismerhetik meg a lelki világukat, és tulajdonképpen nem is érthetik meg egymást.
Önelemzésre és az értékek újraértelmezésére késztette nézőit az Újvidéki Színház Bánk bán-előadása. A klasszikus szöveget kortárs értelmezésben vitte színre Urbán András rendező, választ keresve arra, hogy mit jelent a nemzet fogalma, főként a kisebbségi létben.
A második alkalommal meghirdetett dráMÁzat nevű drámapályázatra érkezett írásokból született kiadvány bemutatóján Nagy Pál színházigazgató rámutatott, kevesen írnak drámát Erdélyben. Példaként említette, hogy a pályázat debüt kategóriájába érkezett 82 írás közül csupán 15 volt erdélyi, a drámaíró kategóriában pedig 35-ből csupán 5 szerző.
A találkozó utolsó napján, pénteken a kolozsvári GroundFloor Group Paralel című produkciója, valamint Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámája hívta színházba a közönséget.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 6.
Elhunyt Horváth Károly nagyváradi születésű zeneszerző
Hatvanöt éves korában, rövid szenvedés után november 4-én, szerdán meghalt Horváth Károly nagyváradi születésű zeneszerző, előadóművész, a zalaegerszegi Griff Bábszínház korábbi igazgatója – közölte az intézmény az MTI-vel.
Tiszteletére a zalaegerszegi Griff Bábszínház a következő évadban ismét műsorra tűzi a Lúdas Matyi című meseoperát, amelynek a zenéjét Horváth Károly szerezte – mondta el a színház igazgatója az MTI-nek.
Szűcs István, aki a kezdetektől együtt dolgozott Horváth Károllyal, felidézte: a zalaegerszegi báb- és kőszínházban sok előadás kapcsolódik a zeneszerző nevéhez. Horváth Károly hosszú éveken át volt a Hevesi Sándor Színház zenei vezetője, 2007-től pedig öt esztendőn át töltötte be a bábszínház igazgatói posztját.
Zeneszerzőként új vonulatot indított el a bábszínház életében. Vezetése alatt több zenés, zenére épülő produkció született, köztük a Ludas Matyi című meseopera, a produkciót 2009-ben mutatták be először Zalaegerszegen. Generációk nőttek fel a zenés, bábos előadásokon, amelyekben zeneszerzőként közreműködött. A közönség értékelte ezeket a produkciókat, az előadásokat telt házzal játszották.
Horváth Károly 1950. október 25-án született Nagyváradon. A bukaresti zeneakadémián végzett, 1975-től a bukaresti televízió magyar adásának állandó munkatársa volt. Concorde és Táltos néven megalapította Erdély legelső folkegyütteseit. Nevéhez fűződik az első Siculus könnyűzenei fesztivál, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a Székelyudvarhelyi Ünnepi Játékok létrehozása.
A sepsiszentgyörgyi színház zenei vezetőjeként (1975-1987) számos romániai magyar színház előadásaihoz ír színpadi zenét. Magyarországra 1987-ben települt át, 1987 és 1992 között a Mákvirág folkegyüttessel több világturnén vett részt.
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 9.
Horváth Károly zeneszerzőtől búcsúzik a Tomcsa Sándor Színház
Fájó szívvel búcsúzunk a november 4-én elhunyt Horváth Károlytól, munkatársunktól, barátunktól, a nagyváradi születésű zeneszerzőtől, előadóművésztől, aki a kezdetektől társulatunk mellett állt, szakmai és emberi szempontból egyaránt.
Egyike volt azoknak, akik a népszínház hagyományait továbbgondolva megálmodták a Tomcsa Sándor Színházat, és utat vágtak a hivatásos színjátszásnak Székelyudvarhelyen.
Így született meg a kilencedik erdélyi magyar hivatásos társulat, melynek első előadására ezelőtt 17 évvel, 1998. november 6-án került sor. Karcsi már a nyitóelőadás létrejöttében is közreműködött, Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadását zeneszerzőként jegyezte.
Bár nem élt Udvarhelyen, mindvégig szívügye maradt a helyi színház, nem csak a megszületésénél bábáskodott, hanem első lépéseit is szerető figyelemmel kísérte, majd a későbbiekben is több alkalommal dolgozott együtt a társulattal, a mindenkori csapat folyamatosan számíthatott rá.
A színház fennállása óta több előadásban közreműködött: a Forgách András Jean Cocteau regénye nyomán készült feldolgozásában, a Vásott kölykökben; a Hamupipőke és a Csizmás Kandúr gyerekelőadásokban; Beaumarchais Figaro házasságában; a Tenesse Williams drámájából született Üvegfigurákban; de az ő nevéhez fűződik az Anna Karenina Pályaudvar, a Vőlegényfogó és az Ahogy tetszik zenéje is.
Az egykori és jelenlegi társulati tagok igazi csapatemberként emlékeznek rá, aki munkájával szemben mindig alázatos volt. A próbafolyamatok alatt rendkívül érzékeny, szerény emberként ismertük meg, aki csendes természete ellenére határozottan és céltudatosan végezte munkáját a produkció sikeréért.
Együtt élt és együtt lélegzett a csapattal. Egy jó emberrel, kedves baráttal és egy rendkívül jó szakemberrel lettünk szegényebbek. Őszinte részvétünk a gyászoló családnak, hozzátartozóknak és barátoknak. Emléked velünk marad.
A Tomcsa Sándor Színház Társulata
Krónika (Kolozsvár)
2016. január 14.
Mesejátékkal vendégszerepel az udvarhelyi társulat Csíkszeredában
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház januárban kilenc alkalommal játssza Csíkszeredában Thuróczy Katalin – Csurulya Csongor: MÁTYÁS MESÉK című mesejátékát a Csíki Játékszín gyerekbérleteseinek. A fennmaradó helyek függvényében a bérletes előadásokra is válthatók jegyek.
„Thuróczy Katalin remek ötlete, mely szerint a Mátyás királyról szóló meséket és legendákat fűzzük fel egy történetre, lehetővé teszi, hogy egy olyan uralkodó karaktere rajzolódjon ki előttünk, akit méltán tartunk történelmünk nagy alakjának, olyannak, akinek uralkodása alatt fényes és irigylésre méltó országgá nőtte ki magát az akkori Magyarország. Ez elsősorban a gyerekeket megszólító előadás, azokat a cselekedeteket meséli el, melyekből „Mátyás az igazságos” vagy a bölcs jelzők maradtak ránk, de ugyanakkor történelmünk egy-egy pillanata is felvillan.
E történetek során választ kaphatunk arra is, hogyan került a holló a Hunyadiak címerébe, hogyan viselkedett bölcsen Mátyás felesége, mitől igazságos Mátyás és miért mondják őt a szegények védelmezőjének, persze mind a mese eszközeivel, hiszen ez csak egy MESE, vagy…” – írja az előadásról annak rendezője, Csurulya Csongor. maszol.ro
2016. január 20.
Világszerte Kölcseyt szavalnak a magyar kultúra napján
Megszámlálhatatlan eseménnyel ünnepelnek Erdélyben és a Partiumban is a magyar kultúra napja alkalmából, amelynek apropóján az egész Kárpát-medencében szerveznek eseményeket. A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.
Tizenöt éve ünnepli együtt a magyar kultúra napját Nagyvárad és Berettyóújfalu, a két település idén először testvérvárosait, Debrecent és Margittát is bevonja az együttműködésbe – jelentették be a települések vezetői hétfőn Nagyváradon.
Huszár István, Nagyvárad alpolgármestere és Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere a számos rendezvény közül kiemelte az Együtt szaval a nemzet című programot, amelynek során Berettyóújfaluban mintegy kétezer, Nagyváradon pedig ötszáz diák szavalja egyszerre Kölcsey Himnuszát.
A nagyváradi várban szerdán megnyitják a Tégy jót Szacsvayval, légy jó mindhalálig! című rajzpályázatra érkezett mintegy 400 alkotást bemutató kiállítást, pénteken pedig gálaestet rendeznek a Szigligeti Színházban. Berettyóújfaluban számos kiállítás, rendhagyó irodalmi óra mellett táncházzal is köszöntik a magyar kultúra ünnepét. Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere a 150 éves Csokonai Színház január 22-ei ünnepi estjére, Pocsaly Zoltán, Margitta polgármestere a helyi Helios fotóklub kiállítására hívta fel a figyelmet.
Együtt szaval a nemzet
Az együtt szaval a nemzet című programot egyébként idén harmadik alkalommal szervezik meg, a központi helyszín ezúttal a történelmi Magyarország földrajzi középpontja, Szarvas város lesz. Az ünnepi program pénteken romániai idő szerint 10.30-kor kezdődik a tavalyi helyszín, Orosháza és Szarvas közötti ünnepélyes stafétaátadással.
Ezt követően 11 órakor – öt kontinens magyar nyelvű óvodáinak, általános és középiskoláinak részvételével – valósul meg az Együtt szaval a nemzet program, amely hagyományőrző módon a Himnusz első versszakaival indul, majd Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményével folytatódik. Új kezdeményezésként idén az óvodáskorú gyermekek is bekapcsolódnak a programba, ők Kisfaludy Károly Szülőföldem szép határa című versét mondják. A szavalatokat 2016-ban is Jordán Tamás színművész, rendező vezeti.
Január 22-én 18 órától a nagyszalontai Zilahy Lajos Kultúrházban díjátadóval egybekötött ünnepségre kerül sor. Az ünnepségen beszédet mond Németh Szilárd magyarországi országgyűlési képviselő, a Fidesz országos alelnöke, majd átadják az idei Bocskai-díjat. Az ünnepségen fellép a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem zenetanszékének énekkara.
Életműdíj Egyed Ákosnak
Kolozsváron negyedik alkalommal osztják ki az RMDSZ által alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat, és második alkalommal adják át az életműdíjat, amelyet ezúttal Egyed Ákos történésznek ítéltek. Az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat három alkotó veheti át pénteken 18 órai kezdettel a sétatéri Kaszinóban. A díjátadót AG Weinberger koncertje követi. A tavaly alapított életműdíjat első alkalommal Kántor Lajos irodalomtörténész vehette át.
A magyar kultúra napja alkalmából a Helikon-estek sorozat újabb állomásaként kerül sor a Helikon irodalmi folyóirat és Magyarország kolozsvári főkonzulátusának közös szervezésében a Nem lehet eltakarni című irodalmi estre. Az új külalakkal jelentkező irodalmi folyóirat első száma a fiatal magyar irodalmat kívánja bemutatni, lehetőséget biztosítva így a fiatal erdélyi költőknek. A lapszám szerzői közül csütörtökön 18 órától felolvas André Ferenc, Gothár Tamás, Horváth Benji, Kali Ágnes és Serestély Zalán. A házigazda Mile Lajos főkonzul és Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője lesz.
Egy hét kultúra Udvarhelyen
Székelyudvarhelyen egyhetes rendezvénysorozattal ünneplik a magyar kultúra napját. Hétfőn Hermann Gusztáv Székelyudvarhely művelődéstörténete című könyvét mutatták be, majd megnyitották az Első Erdélyi Vasút 1867–1914 című kiállítást, amely az erdélyi vasútépítés történetét mutatja be a kiegyezéstől az első világháború kitöréséig.
Kedd délután öttől a grUnd nevű kiállítást nyitja meg Kovács Árpád művészettörténész a Haáz Rezső Múzeum Képtárában. A fiatal udvarhelyi vizuális alkotók tárlatán Gál Boglárka, Gidó Szende Melinda, Kolumbán-Antal József, Lakatos László, Tamás Borbála, Zsombori Béla, Berze Imre, Gujuman Uliana és Fülöp György alkotásait tekinthetik meg. Este héttől Ambrus Lajos A sünkirályfi című könyvét mutatja be. P. Buzogány Árpád művelődésszervező a Városi Könyvtárban.
Szerdán délután öttől a Haáz Rezső Múzeum képtárában Sófalvi András régész a Székely Támadt-várban végzett régészeti ásatások eredményeit ismerteti. Este héttől a Hargita Megyei Tanács támogatásával megszületett dokumentumfilmeket vetítik a városi könyvtárban, 21 órától pedig a Slambajnokság székelyudvarhelyi fordulóján vehetnek részt az érdeklődők a Harmónia kávézóban. Csütörtökön délután öttől az Élő népművészet című kiállítást nyitja meg P. Buzogány Árpád a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontban, 19 órától pedig a Tomcsa Sándor Színház Tóték című előadását tekinthetik meg az érdeklődők a művelődési ház nagyszínpadán.
Péntek délután öttől a Cimbora Ház tanulóinak munkáiból nyitnak meg kiállítást a művelődési ház oszlopos termében. A tárlatot Pál Csaba és dr. Miklós Zoltán múzeumigazgató nyitja meg. Délután fél hattól A székelység története című könyv második, javított kiadását mutatják be a művelődési ház koncerttermében, a szerzőkkel Sarány István, a Hargita népe felelős szerkesztője beszélget. Este héttől kezdődik az Udvarhelyszék Kultúrájáért-díjak kiosztása a művelődési házban. A gálaestet a Vitéz Lelkek diákszínjátszók előadása zárja.
Szombat este héttől ünnepi koncertet tart az Udvarhelyszék Fúvószenekar a Stúdió moziban, vasárnap 12.30-tól Ádám Gyula fotóművész képeiből nyitnak meg kiállítást a művelődési ház koncerttermében, majd este hattól a nagyteremben szimfonikus hangversenyre várják az érdeklődőket, amelyen közreműködik a magyarországi Corpus Harsonakvartett, vezényel Werner Gábor. Az udvarhelyi rendezvényekre a belépés díjtalan.
Évfordulós olvasókör Csíkban
A csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár két eseménnyel is készül. Csütörtökön 17 órától bemutatják dr. Balázs Lajos néprajzkutató Menj ki én lelkem a testből című kötetét, amely a csíkszentdomokosi temetkezési szokásokat mutatja be. Négy évtizedet felölelő kutatómunka eredményeként jelentek meg 1994–99 között Balázs Lajos néprajzkutató, egyetemi docens a székely nagyközség, Csíkszentdomokos átmeneti, sorsfordító szokásait – a születést, a lakodalmat és a halált – bemutató szokásmonográfiái. A szerző további kutatásai során leszűrt következtetésekkel kiegészítve, hármaskönyvbe rendezte korábban megjelent szokásmonográfiáit.
Sorsfordulások rítusai a székely-magyaroknál címmel a Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában jelent meg a kibővített hármas könyv, amelynek 2015-ben látott napvilágot a harmadik kötete Menj ki én lelkem a testből címmel. Csíkszeredában Sarány István, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó főszerkesztő-helyettese, a szokásmonográfiák új kiadásának szerkesztője ismerteti a kötetet, majd a szerző beszél több évtizedes csíkszentdomokosi szokáskutatásának tapasztalatairól, kutatói szemléletéről.
A Kájoni János Megyei Könyvtárban működő olvasókör egyéves születésnapját ünnepli idén januárban. Az idei év első, ünnepi találkozóján egyben a magyar kultúra napja előtt is tisztelegnek a kör tagjai. Gazdag tevékenységre tekinthet vissza a kör, Cseke Gábor író irányításával havonta tartott találkozói nyitottak minden érdeklődő számára.
A pénteken 16.30-tól kezdődő találkozó programjában szerepel a 2015-ös év olvasóköri tevékenységének értékelése, valamint a 2016-os év témáinak megbeszélése is. Az év egyik kiemelt témája 1956 az irodalomban a forradalom 60. évfordulója apropóján. A téma vitaindítóját Cseke Gábor tartja Spiró György Tavaszi tárlat című, 56-ról szóló regényének bemutatása kapcsán, amelyet beszélgetés, vita követ.
Magyar kultúra Bukarestben
A Balassi Intézet Bukaresti Magyar Központja idén a magyar kultúra napja alkalmával több rendezvényt is szervez. A hétfőn Székelyudvarhelyen megnyílt az Első Erdélyi Vasút 1867–1914 című kiállítást is a központ szervezte. A kiállítást a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeummal közösen immár több romániai városban is bemutatták.
Szerdán 19 órától a Balassi Intézet bukaresti kirendeltségén kerül sor a budapesti Maladype Színház két művésze, Szilágyi Ágota és Tankó Erika Outlét című performanszára. Az önéletrajzi ihletésű előadás a két színésznő személyes gondolatain keresztül szól gyökereik kereséséről, lehetséges megerősítéséről és a szavak teremtő erejéről.
„A két, hol különváló, hol periodikusan összefonódó életút kapcsán nem csupán saját magukat, hanem a velük együtt és körülöttük formálódó környezetet is vizsgálják. Az előadás különleges vizuális látványvilággal bír, Szilágyi Ágota és Tankó Erika »mélytengeri léthez« illeszkedő jelmezeit Szőllősy Attila LED-technológiával kidolgozott fényterve teszi egyedivé” – olvasható a produkció ismertetőjében.
Csütörtökön 19 órától indítja útjára a központ A magyar film története című vetítéssorozatot, melyet a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézettel (MaNDA) és a Román Filmarchívummal közösen szerveznek a bukaresti Eforie moziban. A magyar filmtörténeti sorozat az 1916-ban készült Mire megvénülünk és az 1917-ben készült Az utolsó éjszaka című némafilmek vetítésével kezdődik, amelyeket Cătălin Răducanu fog zongorán kísérni. Krónika (Kolozsvár)
2016. március 3.
Márciusi események a Tomcsa Sándor Színházban
Újabb ősbemutatóra kerül sor a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban: Toepler Zoltán és Garaczi László Brahms és a macskák című drámáját láthatják, Hatházi András rendezésében.
Az előadást csütörtökön, március 3-án 19.00 órától mutatják be. A színház vezetése szerint egy olyan darabról van szó, ami nem szokványos „konzerv”, vagyis nem engedik elbújni a nézőket a székek közt, miközben a színészek játszanak. A nézőket is bevonják – amennyire ezt ők megengedik. Éppen ezért hangsúlyozottan kérik, hogy a bemutatóról ezúttal senki ne késsen el!
„Mivel a Brahms és a macskák egy nyilvános próba, olyan lehetőséget ad a közönségnek, hogy betekintsen a színház életébe, magába a próbafolyamatba. Erre az elmúlt tizenhat évben nem volt lehetőség” – részletezte az igazgató.
Nagy Pál színházigazgató kiemelte, hogy 2016-ban ez az első bemutató, de nem az első Hatházi által rendezett darab Udvarhelyen, szintén ő rendezte három évvel ezelőtt A lovasokat. A szakemberek elsősorban azért szeretik Hatházi munkáját, mivel teljesen másképp közelít magához a színházhoz. Időnként a közönség veszi is a rá kiosztott lapokat, ha nem csak szórakozni és töltekezni akar, hanem játszaná ugyanakkor a színházat.
A Brahms és a macskák ily módon "ősbemutató egy nyilvános próbán", amelyet március 3-án, csütörtökön, 19.00 órától Tomcsa Sándor-bemutatóbérleteseknek, március 4-én, pénteken, 19.00 órától Nyirő József-bérleteseknek, március 10-én, csütörtökön, 19.00 órától Haáz Rezső-, március 11-én, pénteken Kovács György-, március 29-én, kedden Tamási Áron- és március 30-án, szerdán pedig Fekete István-diákbérlet tulajdonosoknak játszanak, szintén este 7 órai kezdettel.
Az égig érő fa bábelőadás - Nagy Regina m.v. rendezésében - március 7-én, hétfőn, 10.00 és 12.00 órától, illetve március 8-án, kedden, ugyancsak 10.00-től és 12.00-től lesz műsoron a Koncertteremben, szabadelőadás formájában.
Az Udvarhely Néptáncműhely előadása, A bál egy táncszínházi előadás, amely a magyar nép kultúrtörténetét próbálja a színpadi mozgás és a zene eszközeivel ábrázolni - rendező: Antal József - március 9., szerda 12.00 – Mikszáth Kálmán diákbérlet, nagyterem, március 9., szerda 19.00 – Fekete István diákbérlet, nagyterem.
A zűrzavaros éccaka Ion Luca Caragiale örökérvényű vígjátékának sajátos továbbgondolása Albu István rendezésében. Ezt az előadást március 13-án, vasárnap 19.00 órától lehet majd megtekinteni, szabadelőadás formájában a nagyteremben, játssza a gyergyószentmikósi Figura Stúdió Színház.
Március 15-ét a forradalom.ma című műsorral köszöntik, napján, 2016. március 15-én 9.00 és 12.00 óra között. További információkat az eseményről a színház honlapján találhat az érdeklődő: www.szinhaz.ro
Neil Simon Pletyka című bohozatát március 22-én, kedden, 19.00 órától Móricz Zsigmond-, március 23-án, szerda, 19.00 órától Arany János-diákbérleteseknek játsszák.
Örkény István Tóték című tragikomédiával március 15én,  kedden Brassóban, a Mátyás mesékkel március 18-án,  pénteken 11.00 és 13.00 órától Kézdivásárhelyen, március 31-én, 11.30 és 13.30 órától Csíkkarcfalván lép fel a társulat. eloszekelyfold.com
2016. április 13.
Elégedetlen az udvarhelyi társulat
Abszurd komédiát, Sławomir Mrożek lengyel drámaíró Nyílt tengeren című darabját mutatja be a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház stúdió-előadásként. De nemcsak a csütörtökön bemutatandó komédia hajótöröttjei hánykolódnak reményvesztetten, hanem a társulat is: a vezetőség szerint a jelenlegi helyzet miatt többen is a távozást fontolgatják.
Praktikusabb a stúdió-előadás
A közelgő helyhatósági választások miatt egyesek mást is belemagyaráznak Sławomir Mrożek művének üzenetébe, ám Csurulya Csongor, az előadás rendezője szerint a valósággal való bármilyen hasonlóság csupán a véletlen műve. Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója sajtótájékoztatón elmondta: praktikusabb számukra a stúdió-előadás, hiszen kevesebb szereplőt igényel, és bárhol könnyen előadható. A bemutató csütörtökön este hét órától lesz.
Az abszurd komédia és Mrożek többi alkotása is sokat foglalkoztatta Csurulya Csongort. Szerinte jól megírt darab, erős mondanivalóval rendelkezik, mindig aktuális üzenete van. Csurulya úgy véli, a stúdió-előadásnak bensőséges, meghitt hangulata van, a színészeknek muszáj a szó legnemesebb értelmében jelen lenniük, „nem oldhatják meg technikából” a szerepet, mint egy nagyszínpadi előadáson, hiszen a néző közelsége miatt lebuknának.
„Négyszer négyméteres játszótéren telik el a hetven perc, a történet szerint és az előadás jellegéből adódóan is egymásra vannak utalva a szereplők, egymásból építkeznek, és így érnek el a történet végpontjáig” – avatott be a részletekbe a rendező. Mivel csak négy szereplő van, ilyenkor többet foglalkozhatnak a karakterek árnyalataival, ezért Csurulya szerint kimunkáltabbak az ilyen produkciók.
Mint mondta, aki az udvarhelyi színésznőket szeretné látni a színpadon, csalódni fog, hiszen négy férfi színész, Tóth Árpád, Szűcs-Olcsváry Gellért, Barabás Árpád és Dunkler Róbert lép fel az előadásban. „Nem nézői provokáció, hanem nézői részvétel van az előadásban, közös szellemi utazásra indulhat a közönség a színészekkel” – mondta a rendező. Alapvetően sok humorral megírt darabról van szó, amin kacagni is lehet, de Csurulya szerint ennek ellenére komolyan kell venni az abszurd komédia műfaji besorolást is.
Túlterheltek a színészek
„Szükség van a költségvetés-kiegészítésre, ellenkező esetben elmennek a színészeink” – tért át a másik témára Csurulya Csongor a sajtótájékoztatón. Tavaly óta az intézményben változatlan a létszám, a színészek túlterheltek.
„Nem lehet folytatni, ha az embereknek elfogy a lelkesedésük és a motivációjuk. Van, akinek nem kell ez a helyzet. Ha a színészek nem érzik a haladást, akkor nem érzik magukat sikeresnek, és elmennek olyan helyre, ahol annak érezhetik magukat” – mondta a művészeti vezető. Nagy Pál szerint nem is a fizetésekkel, hanem az állások számával van gond, hiszen a színészek, de a technikai személyzet is túlterhelt.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)
2016. május 3.
Az összes erdélyi kőszínház képviselteti magát Kisvárdán
Huszonöt színdarabot és egy gálaelőadást láthat a közönség a június 17. és 25. között huszonnyolcadik alkalommal megrendezendő Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, amelyen valamennyi erdélyi magyar kőszínház fellép.
A felső-szabolcsi kisváros és a fesztivál honlapján olvasható információk szerint a versenyprogramban a korábbi évekhez képest több díszbemutatót tartanak, az érdeklődőket pedig kifejezetten közönségbarát produkciókkal várják majd a fesztivál négy helyszínén, a Művészetek Házában, a Várszínpadon, a Rákóczi Stúdióban és Bessenyei György Gimnáziumban.
A műsort Balogh Tibor színházi szakíró állította össze, aki korábban már tagja volt a kisvárdai fesztivál zsűrijének. A versenyprogramban tizennégy romániai, nyolc magyarországi, öt szerbiai, két szlovákiai és egy kárpátaljai társulat mutatja be színdarabjait. Várhatóan tizenkét versenyelőadás lesz, hármat pedig az úgynevezett hallgatói minifesztivál keretében tekinthet meg a nagyérdemű.
A rendezvény június 17-én a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakának első- és másodéves hallgatói által összeállított kiállítás megnyitójával veszi kezdetét, az első előadás a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Csehov A sirály című darabja lesz. A hivatalos megnyitó után este kilenc órától a Csíkszeredai Csíki Játékszín Hippolyt, a lakáj, majd a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat Fade out című darabjait láthatja a közönség.
A csíkszerdai társulat a nyitónapon megtartott előadása mellett Spiró György Az imposztor című drámáját is színre viszi, de szerepel a programban a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház Szent Terézről, a karmelhegyi Boldogasszony rendjének szerzetesnőjéről szóló költői előadása, A lélek röpte, Gábor Andor, Bakonyi Károly és Szirmai Albert jegyezte népszerű operett, a Mágnás Miska a budapesti Turay Ida Színház tolmácsolásában, Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című drámája a nagyváradi Szigligeti Színház színrevitelében.
Érdekes előadásnak ígérkezik Ingmar Bergman svéd filmrendező Őszi szonáta című filmjének forgatókönyvéből készült színpadi játék, amelyet a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Komáromi Jókai Színház, a soproni Petőfi Színház, a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház, a győri Forrás Színház és a Pesti Magyar Színház koprodukcióban mutat be, az ExperiDance tánckara és békéscsabai Jókai Színház Frank Sinatra A hang - egy életmű hangban és táncban című darabja, valamint a híres francia énekesnőről, Edith Piafról szóló Piaf-menet című előadás a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház közös produkciójában.
A bemutatók sorában három Moliere-darabot is láthat a közönség: az Úrhatnám polgárt és A nők iskolája című vígjátékokat a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház hozza el Kisvárdára, míg a dramatikus Mizantrópot a Kassai Thália Színház állítja színpadra.
A veszélyesnek minősített épülete miatt tavaly bezárt bukaresti Nottara Színház Eugene Ionesco Az új bérlő, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Hair, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Lev Birinszkij Bolondok tánca, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül, míg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Bartis Attila A nyugalom című darabjával versenyez a fesztivál díjaiért.
A közönség megtekintheti emellett a budapesti Madách Színház Csoportterápia című musicaljét; William Shakespeare klasszikusát, a Rómeó és Júliát a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének harmadéves színészosztálya előadásában; Garaczi László és Toepler Zoltán Brahms és a macskák című színjátékát a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház tolmácsolásában; Székely Csaba A Homokszörny című színpadi művét a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház bemutatásában és a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hullámtörés című előadását.
Június 25-én, az utolsó fesztiválnapon a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza Sergi Belbel Halál című drámáját, a budaörsi Latinovits Színház pedig Szigligeti Ede klasszikusát, a Liliomfit viszi színre. A díjátadással egybekötött záróünnepség után a Fővárosi Nagycirkusz művészei adnak gálaműsort.
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 17.
Tizenkét versenyelőadás a kisvárdai fesztiválon
A pénteki „nulladik” nappal startol a Magyar Színházak 28.
Kisvárdai Fesztiválja, a június 25-ig tartó teátrumi seregszemlén huszonöt előadást és egy gálaműsort láthat a közönség.
A fesztivál nyitányaként péntek délután a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszéke hallgatóinak kiállítását, majd a Kolozsvári Állami Magyar Színház elmúlt huszonöt évének fontosabb állomásait bemutató dokumentum- és fotótárlatot nyitják meg a felső-szabolcsi kisváros művelődési központjában.
Csehov Sirály című darabját szombat este láthatja a közönség a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata előadásában. A versenyprogramban ezen kívül még tizenegy produkció szerepel, hármat pedig az úgynevezett hallgatói minifesztivál keretében tekinthetnek meg az érdeklődők. A seregszemlén egyébként tizennégy romániai, nyolc magyarországi, öt szerbiai, két szlovákiai és egy kárpátaljai társulat mutatja be előadásait.
A szatmáriak Sirálya mellett a következő produkciók kaptak helyet az idei versenyprogramban: Spiró György: Az imposztor, Csíkszeredai Csíki Játékszín. Rendezte: Kövesdy István; Szíjártó Tímea-Aletta: Az eset, Nagyváradi Szigligeti Színház. Rendezte: Sardar Tagirovsky; Molière: Úrhatnám polgár, Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. Rendezte: Sardar Tagirovsky; Ragni – Rado – MacDermot: Hair, Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Rendezte: Puskás Zoltán; Piaf-marche/Piaf-menet (hommage á Edith Piaf), a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház közös produkciója. Rendezte: Mezei Kinga; Lev Birinszkij: Bolondok tánca, Szabadkai Népszínház Magyar Társulata. Rendezte: Sebestyén Aba; Molière:Mizantróp, Kassai Thália Színház. Rendezte: Czajlik József; Bartis Attila: A nyugalom, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Rendezte: Radu Afrim; Garaczi L. – Toepler Z.: Brahms és a macskák, Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. Rendezte: Hatházi András; Székely Csaba: A homokszörny, Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Rendezte: Nagy Botond; Vivian Nielsen: Hullámtörés, Kolozsvári Állami Magyar Színház. Rendezte. Tom Dugdale.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. június 17.
Szerelmes évad jön Udvarhelyen
Reménykedve tekint a következő évadra a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vezetősége, noha több más kulturális intézménnyel kell megosztaniuk a színpadot, ami nem kis mértékben nehezíti munkájukat.
Nagy Pál igazgató és Csurulya Csongor művészeti vezető szerint öt bemutatóra számíthat a székelyudvarhelyi közönség az elkövetkező évadban, amely a szeptember végére előrehozott dráMA fesztivállal kezdődik.
Az első bemutató Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka lesz Zakariás Zalán rendezésében, majd a Csicser című, egy legendán alapuló produkciót viszik színre Csurulya Csongor rendezésében. A kortárs szöveg ezúttal sem fog hiányozni a színpadról: bemutatják Parti Nagy Lajos és Darvas Ferenc Ibusár című zenés-táncos „huszerettjét”. A Barabás Árpád színész-rendező által színpadra vitt darab Csurulya Csongor művészeti vezető reményei szerint koprodukció lesz a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal. A diákokra gondolva az új évadban Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című színjátékát is műsorra tűzik, majd áprilisban Mika Myllyaho finn szerző Káosz című fekete komédiáját mutatja be a társulat. „Szerelmes, vággyal telített évad következik” – összegezte a művészeti vezető.
Több szabadelőadás lesz
Továbbra is műsoron marad A néma cipő története és Az égig érő fa című bábelőadás is. Nagy Pál igazgató szeretné, ha a most indult bábtagozatot is megszilárdítanák, ugyanis vidéki vendégelőadásaik nagy sikert arattak, ezért a kiszállások számát is növelnék. A gyerekbérletesek három székelyföldi színház produkcióját tekinhetik meg: az udvarhelyi társulat Csicser mesejátékát, a Csíki Játékszín Hanyistók című gyerekelőadását, valamint a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház gyerekelőadását.
A diákbérletesek jövőre stúdióelőadásokra is számíthatnak, ilyen lesz a Szentivánéji álom, a Nyílt tengeren, az Ibusár, valamint a Csongor és Tünde című produkció. A felnőttbérletesek egy része a Shakespeare-darab, az Ibusár és a Csongor és Tünde színjáték mellett a Káosz című fekete komédiát tekintheti meg, de választható egy vendégelőadás is. A Roberto Zucco című drámát és a Nyílt tengeren című abszurd komédiát a következő évadban szabadelőadásban nézhetik meg a felnőttek, ugyanis a színház vezetősége nagyobb teret szeretne adni a bérleten kívüli műsoroknak.
A bérlet- és jegyárak nem változtak, csak a bérletekre érvényes kedvezményes időszak módosult, ezúttal júniusban van a legnagyobb árleszállítás, majd szeptembertől a megszokott áron válthatnak bérletet a nézők. A bérletesek helyeit ezúttal is augusztus 15-éig tartják fenn.
Távozik egy színész
A művészeti vezető elmondta, változik a társulat: Varga Márta színész visszatért gyermeknevelési szabadságáról, ősztől pedig Bekő Fóri Zenkő is visszajön, ám Vidovenyecz Edina elhagyja a székelyudvarhelyi társulatot. Nagy Pál igazgató elmondta: továbbra is keresnek újabb férfi színészt.
A társulat jelenleg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára készül, ahol június 24-én a Brahms és a macskák című előadás felújított változatát mutatják be. Ezt kedden, az évad záróelőadásaként az udvarhelyi nézők is megtekinthetik.
Az intézmény vezetősége szerint nehéz évadot zárnak, amely alatt főként a megosztott színpad és az emberhiány okozott gondot számukra. Elmondták: a Művelődési Ház és az Udvarhely Néptáncműhely által is használt színpadon nehéz egyeztetni a programokat. „A próba a színpadon van, az előadás is ott van, itt lép fel azonban a Néptáncműhely, a Filharmónia, a maturanduszt és a különböző konferenciákat is itt szervezik” – sorolta a problémákat Csurulya.
A színház vezetősége úgy véli, Udvarhelynek kulturális stratégiára van szüksége, ami hatékonyabbá és átláthatóbbá tenné a város kulturális életét. Eddig is hangoztatták javaslataikat, csak a városvezetőség sosem hallgatta meg ezeket, remélik, ezúttal nyitott fülekre talál a három érintett intézményvezető közös javaslata.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)
2016. július 8.
Kialakul egy mindenfajta igénynek megfelelő repertoár
Czvikker Katalin, a Nagyváradi Szigligeti Színház főigazgatója adott exkluzív interjút az Erdély Online-nak
– Milyen évadot zárt a Nagyváradi Szigligeti Színház?
– Nem tudok úgy beszélni az elmúlt évadról, hogy eltekintsek attól, hogy ez volt az ötödik évadunk önálló színházként. Akarva-akaratlanul is öt év távlatából szemlélem a Szigligeti Színház fejlődését. Induláskor a felmérésünkből azt a következtetést vontuk le: amiatt, hogy a színház hosszú évekig restaurálás alatt állt, illetve a különböző terekben egyenlőtlen számú volt a férőhely, emiatt nagyon nehéz volt a nézőket bérletrendszerre szoktatni. Arra is gondoltunk, hogy mivel az új struktúra a három társulattal együtt úgymond egy új útra indult, ezért mindenképpen kézen fognánk a most felnövekvő generációt. Emiatt nagy hangsúlyt fektettünk az iskolaprogramra, ami látványosan és töretlenül az elmúlt öt esztendőben végigkísérte a tevékenységünket. Az alapprogramnak több kiágazása is lett, mint például az önkéntességi program, ami kiválóan működik, vagy a Szigligeti Tanoda, ami már drámapedagógiai képzést is tartalmaz bábok segítségével, és néhány hete tartottuk az első tanfolyam záróünnepségét. Ősztől már a második generációs Szigligeti-tanodásoknak hirdetünk majd felvételit, és egy újabb iskolaprogrammal fogunk bemutatkozni, melyet most készítünk elő a nyár folyamán. Alkotótáborokat szervezünk szintén a diákoknak, nemsokára immár ötödik alkalommal fog zajlani a Kolozs megyei Havasrekettyén a hagyományos színházi táborunk, ahol A rút kiskacsa című diákelőadást próbálják a résztvevők. Folytatódik emellett az esztergomi bábtáborban a munka, és az idei évtől a bábszínészek kezdeményezésére a várba is egy, az esztergomihoz hasonló bábtábort hirdettünk, melyre egy hét alatt beteltek a helyek. Augusztus 22-26. között ötven gyermekkel fogunk foglalkozni ennek keretében, bemutatni nekik a bábos szakmát különböző oldalakról.
Diákok
– Miért fontos nagyobb figyelmet fordítani a diákokra?
– Annak köszönhetően, hogy kitüntetett figyelmet fordítunk a diákságra, a diákbérletek számát a kezdeti 800-ról az idei évadra 2352-re sikerült feltornászni. Rengeteget köszönhetünk az iskolák igazgatóinak, akik egy közös csapatot alkotva velünk, évről-évre nagy segítségünkre vannak a bérletkonstrukciók kialakításában. Tekintettel vagyunk a kéréseikre, visszajelzéseikre, és amikor találkozik az igény azzal, amit mi nyújtani tudunk, akkor igen jelentős százalékbeli növekedést tudunk felmutatni. Összességében a tavalyi évhez képest elmondható- ami kellemes meglepetés volt számomra-, hogy 4105-re emelkedett a bérletesek száma, ami tavalyi évadhoz viszonyítva több mint 9 százalékos bővülést jelent. Ez a szám, ha figyelembe vesszük a váradi magyar lakosok részarányát, ezek tíz százalékát teszi ki.
– Minek köszönhető ez a növekedés?
– Annak is betudható ez a növekedés, hogy az idei évtől Novák Eszter művészeti vezető ötlete nyomán bevezettük azt a kedvezményes bérlettípust, ami nem helyhez és időhöz kötött, illetve egész évadban megvásárolható. Sokan igénybe vették ezt a típusú bérletünket, és örömömre szolgált az is, hogy alkalmazhattuk az Arany János-vándorbérletünket, és a nagyszalontai közönségnek is előadásokkal kedveskedhettünk. Fontos tartjuk ezt, akárcsak azt is, hogy a szalontai önkormányzat, illetve Török László polgármester felkérésére a jövő évi Arany-évfordulót mi is igyekszünk megünnepelni, és olyan előadást előkészíteni, mellyel méltó módon tudunk majd erről megemlékezni. Ha az elmúlt öt évre visszatekintek ugyanakkor, a nézőszám szempontjából az érzékelhető, hogy volt egy kiemelkedő év, és ehhez képest a fizetős nézőszámunk hozzávetőleg ugyanazon szám szintjén mozgott. Azt gondolom tehát, hogy sikerült stabilizálni a közönséget. Ettől eltekintve, egy többször fesztiválszervező évad tudna még ebből többet kihozni, mint ahogy történt a 2012-2013-as évadban.
– Mekkora az esélye ennek?
– Ha megint sorra kerülünk, és hamarosan így lesz, akkor biztos, hogy igen. Egy másik megoldás pedig, ha az Infinite Dance Festival a kellő mértékben támogatott lenne.
Pozitívum
– Segít ebben az, hogy a Bihar Megyei Tanácsnak ismét magyar, illetve RMDSZ-es vezetője van, Pásztor Sándor személyében?
– Kétségkívül a pozitívumok közé tartozott, hogy a Bihar Megyei Tanácsnak az elmúlt nyolc évben magyar alelnöke volt, Kiss Sándor. Még nagyobb támogatásban volt azonban része a színháznak akkor, amikor korábban négy évig ő volt az önkormányzat elnöke. Azt gondolom tehát, hogy minőségileg csak emelheti a színvonalat, ha az RMDSZ-nek nem alelnöke, hanem elnöke van a Megyei Tanácsnál, mindamellett természetesen, hogy egy megyei tanácselnöknek nem csak a magyar közösséget, hanem mindenkit képviselni kell.
– Miért volt szükség a stúdiótérre?
– Nagyon hiányzott nekünk a stúdiótér. Ezt mindenki tudta, a próbalehetőségek szempontjából is, hiszen az évadonkénti tizenhárom új előadás, amiből kilencet a táncegyüttes és a színtársulat kellett a nagyszínpadon létrehozzon. Azzal együtt, hogy a román színháztól is ugyanez volt az elvárás, lehetett tudni, hogy ez a rendelkezésünkre álló tér kicsi és kevés. Erre az általunk létrehozott alternatív térre tehát mindenképpen szükség volt, de ez azt is jelenti, hogy a kamarastúdiónak az előadásokat össze kell állítani, kell egy állandó repertoár. Első évben inkább a táncegyüttes használta a stúdiót, ettől az évtől pedig a színtársulat is. A nagyszínpadon is játszó színészek párhuzamos szereposztással kellett próbáljanak, erre két alkalommal is voltak precedens. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a társulatnak ez nagyon megerőltető volt. A színművészeken túl a műszaki személyzetet is érintette ez, akiknek nagyon hálásak vagyunk azért, hogy ezt végigcsinálták velünk. Arról sem szabad azonban megfeledkezzünk, hogy a kamara előadásokkal együtt szép lassan kialakul egy mindenfajta igénynek megfelelő repertoár, és végül is ez volt a célunk.
– A határ menti jelleget hogyan lehet kiaknázni?
– A határ menti jellege a színházunknak segít abban, hogy kihasználjuk azt a lehetőséget, amit a határmentiség kínál, hiszen bérleteseink vannak Hajdú-Bihar megyéből, és mi magunk is többször kiszálltunk előadásokkal kisebb Hajdú-Bihar megyei településekre. A kapcsolatrendszerünk is bővült, hiszen azok magyarországi színházak, amelyek részint befogadószínházként működnek, előszeretettel látják vendégül az előadásainkat, mert a művészi színvonalunk olyan értéket képvisel, melyet díjaznak. A távolság pedig nem nagy, ezért jobb eséllyel indulunk egy-egy fesztiválon való részvételért, mint például egy belső-erdélyi színház. Hiába volna azonban a határmentiség, ha nem volnánk képesek olyan színvonalú előadásokat létrehozni, amelyeket előszeretettel meghívnak, márpedig mi létre tudunk hozni ilyen előadásokat. Az elmúlt évek díjai, szakmai elismerései azt igazolják, hogy a Szigligeti Társulat jó, ápolt állapotban van. Mint társulat, nagyra értékelik a szakma részéről azt az együttgondolkodást és azt az együtt létezést, ami az egyes előadások keretében üzeni és sugározni tudnak. A pozitív kritikák, melyek egy-egy fesztiválon elhangzanak, vagy írott formában úgy a hazai, mint az anyaországi sajtóban visszaköszönnek, abban nyújtanak segítséget, hogy még inkább növelni tudjuk a népszerűségünket.
A mi osztályunk
– A mi osztályunk című előadást tekinthetjük-e az elmúlt öt év csúcsprodukciójának?
– Ebben a szakmában azt mondják és tanítják, hogy a tehetség mellett nagyon-nagyon fontos szerepe van a szerencsének. Nem lehet kizárólag a szerencsére alapozni, de a szerencse ott van mindig egy icike-picikét, amikor valaki lehetőséghez jut, illetve felfigyelnek rá. A kérdés, hogy az illető tud-e élni a lehetőséggel, vagy sem. Az adottság, a környezetbeli adottság, a szerencse és a jó időzítés, ha társul a nagyon erős fejlődésben levő társulattal, és művészeti szempontból nagyon jó színvonalú előadások létrehozásával, akkor kibontakozhat egy olyan elismerés, mint amiben A mi osztályunk című előadás részesült. A mi osztályunk egy nagyon jó előadás, nem igazán találkoztam olyannal, aki mást mondott volna. Egy olyan díjat hoztunk el tavaly, amiről nem állítom ugyan, hogy nem überelhető, de nem biztos, hogy az kell legyen a cél, hogy melyik évben milyen szakmai elismerést gyűjtünk be. Ha úgy vesszük, idén is nagyon pozitívan értékelték a Szigligeti Társulat munkáját Az eset című dráma kapcsán, és a rendezői nagydíjat elnyerő Sardar Tagirovsky a mi előadásunknak is köszönhetően részesült ebben az elismerésben. Ezáltal az előadás a figyelem középpontjába került, és már meghívták a Budapesti Kortárs Dráma Fesztiválra, illetve a szatmárnémeti színház művészeti vezetője, aki szintén látta az előadást, azt mondta, hogy ezt mindenképpen a szatmári közönségnek is látnia kell. Képesek vagyunk tehát olyan előadásokat létrehozni, amelyek, ha nem is hozzák el a nagydíjat minden létező fesztiválról, de mindenképpen valamilyen olyan szakmai elismerésekben részesülnek, melyekkel felhívják a figyelmet a társulatunkra, és a színházunkra, aminek ezáltal a népszerűsége egyre nagyobb a saját közegében. A nevében viselve Nagyváradot, ugyanakkor a város hírnevét is öregbíti, és erre külön büszke vagyok.
Értékek
– Milyenek a kapcsolataik a társintézményekkel?
– A már létező kapcsolatainkat megőriztük, úgy az anyaországi színházakkal, mint a romániai magyar színházakkal. Örömmel jelenthetem be, hogy egy újabb együttműködésre készülünk a Miskolci Nemzeti Színházzal. Béres Attila főigazgatóval megállapodtunk egy jövő évi váradi bemutatkozó előadásról Miskolcon, illetve közösen pályázunk az előadásainkra. Emellett koprodukcióra léptünk a Közép-Európa Táncszínházzal, a Stabat Mater előadással több fesztiválon ott volt. Úgy vélem, hogy úgy a Szigligeti Társulat, mint a Lilliput Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes meg tudja őrizni azokat a kapcsolatokat, melyeket eddig kiépített, és képes bővíteni is ezeket, hiszen nagyon sokrétű tevékenységet fejtenek ki az évadterv összeállításán is túl. Elég csak arra gondolni, hogy partnerségben a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal és a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel immár másodjára írtuk ki azt a drámaíró pályázatot, amit nagyon sokszor emlegetnek, és amit pályázatként, illetve a létrehozó díjnyertes pályamunkák „ápolása” miatt is rendkívül jó ötletnek és nagyszerű kezdeményezésnek bizonyult. A kortárs magyar drámaírás ilyenképpen való ösztönzése, felvállalása és drámakötetbe való megjelenítése, a díjnyertes munkák színpadra állítása és a pályakezdők ilyen típusú támogatása ugyanis fontos értéket képvisel főleg kisebbségi környezetben. Egy színháznak a felsorolt feladatai is kell legyenek, az előadások létrehozása mellett, mert erős kapaszkodót jelentenek a jövőt illetően.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. július 29.
Törvénytervezet a Míves Emberek Sokadalmán
Törvénytervezet kidolgozását kezdeményeznék az igazi értékeket képviselő, kézművesek által készített termékek védelmére a hétvégén zajló Székelyudvarhelyi Míves Emberek Sokadalma rendezvényen, ugyanakkor emléket állítanának a MES ötletgazdájának is – számoltak be róla a sajtónak a szervezők: Lőrincz Zsuzsánna, az Artera Alapítvány elnöke, Szabó Attila, a rendezvény hangulatfelelőse, Szabó K. István rendező és Miklós Zsuzsánna, a gyermekprogramok felelőse. A kronika.ro-n Dávid Anna Júlia írta meg mindezt.
Tizenhat évvel ezelőtt Horváth Károly ötlete alapján szervezték meg az első sokadalmat, ennek állít emléket az idei rendezvény. 2014-ben úgy döntöttek, hogy szüneteltetik a MES-t, ám „jót hozott a jövő”, így idén az önkormányzat segítségével sikerült megszervezni a háromnapos rendezvénysorozatot – mondta el a sajtótájékoztatón Lőrincz Zsuzsanna.
Az idei seregszemle programjai között szerepel a Valódi értékeinkért címmel meghirdetett konferencia, amelynek a Székelyudvarhelyi városháza Szent István terme ad otthont. A szervezők célja, hogy törvénytervezet kidolgozását kezdeményezzék, amely a kézművesmesterségekkel foglalkozók munkáját védi. Ezért a megbeszélésre határon innen és túlról is meghívták számos szakmai szervezet, szövetség, alapítvány képviselőit, akik előadásokat és vitafórumot tartanak a témában.
A sokadalom programja Simó Júlia Együttélés – autentikus és stilizált népviselet című kiállításának megnyitójával kezdődik pénteken 14 órakor, amelyhez Cári Tibor biztosítja a zenét. A Székely Támadt-várban a népművészeti és iparművészeti mesterségek bemutató kiállítása és vásár szombaton délelőtt nyílik meg. A sokadalmon igencsak gazdag zenés program is várja az érdeklődőket. A gyerekeket mesefalu, népi gyermekjátékok, kézműves-foglalkozások, körhinta és vetélkedők szórakoztatják majd, a Varázsecset tanodában pedig képzőművészeti foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők.
Pénteken este a Szent István teremben tartandó Cári Tibor-koncertre mindenkinek ingyenes a belépés. Szombaton a Tomcsa Sándor Színházban zajló Horváth Károly-emlékkoncerten adományokat is fogadnak a szervezők, ebből a zeneszerzőnek állítanak majd emlékplakettet a városban. „Az est egy baráti főhajtás az emléke előtt” – fogalmazott Szabó K. István rendező, aki hét évig dolgozott együtt Horváth Károllyal a Tomcsa Sándor Színházban. Az eseményen korábbi interjúkból összeollózva elhangzanak majd a MES ötletgazdájának gondolatai is.
A vásárra ingyen léphetnek be azok népviseletben érkezők. A belépőt váltók a talizmánjeggyel próbálhatnak szerencsét a tombolán. Ez felnőtteknek öt lejbe, gyerekeknek és nyugdíjasoknak két lejbe kerül, és kézműves termékeket nyerhetnek majd vele. A begyűlt összeget szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek kézművesmesterségekre való oktatására fordítják a szervezők – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2016. július 30.
Bevonzzák a diákokat (Kézdivásárhelyi városi színház)
„Különlegessége az elmúlt évadunknak, hogy több délelőtti előadást játszottunk, ami a diákok körében megemelte a nézettségi mutatót, így azokat a vidéki tanulókat is be tudtuk vonzani, akik Kézdivásárhelyi líceumokba járnak, de délután már nincs lehetőségük színházba járni” – mondta Kolcsár József, a Kézdivásárhelyi Városi Színház igazgatója.
A Kézdivásárhelyi Városi Színház három saját produkciót mutatott be az elmúlt évadban: Pierre Carlet de Chamblain de Marivaux A második váratlan szerelem című darabját Csurulya Csongor állította színpadra, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című színművét Kolcsár József, a társulatvezető rendezte, A dolgokról egy földi szellemnek zenés-verses produkció pedig a Sepsiszentgyörgyi Mácsafej zenekarral együttműködésben, Fekete Vince és Szilágyi Domokos versei alapján készült ugyancsak Kolcsár József rendezésében.Mindhárom előadást többször játszotta a társulat, A dolgokról egy földi szellemnek címűt közel húsz alkalommal tűzték műsorra, és nemcsak Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön mutatták be, hanem Baróton, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon és Budapesten is, ahol a produkció egyik részletével megnyerték a tizenegyedik alkalommal szervezett Versünnep énekelt vers kategóriáját, a díj pedig egy meghívás a Pesti Broadway Fesztiválra a teljes előadással. A Kolcsár József által rendezett Játék a kastélyban című előadással ugyancsak több kiszálláson vettek részt, Brassóban, Kovásznán és Csíkszeredában is bemutatták. Ahogy a korábbi évadokban is történt, meghívott produkciókat is kínált bérletes közönségének a Városi Színház – az M Stúdió Mozgásszínház Személyazonosság és Egyszer élünk, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Tóték, és a Csíki Játékszín a Hyppolit, a lakáj című előadását –, ezek mellett pedig bérleten kívül is több fontos produkciót láttak vendégül Kézdivásárhelyen, többek között a Cimborák Bábszínház Verstől versig hajt a csordás című összeállítását, Csernik-Pál Szende Sepsiszentgyörgyi származású, jelenleg Magyarországon élő lábbábos óvodákban tartott bábjátékát, a Sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház Szentgyörgyi szent című kétnyelvű produkcióját, valamint a Tomcsa Sándor Színház Mátyás mesék című gyerekelőadását. A dolgokról egy földi szellemnek című zenés műsort iskolásoknak is többször játszották, ahogy diákoknak ajánlották a Kifordulás című iskolaszínházi produkciót is, Molnár Bence, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészének Petőfi Sándor A helység kalapácsa eposzparódiája nyomán készült egyéni előadását.
Amint Kolcsár József elmondta, a következő évad első bemutatóját augusztus 25-én, a városnapok részeként láthatja a Kézdivásárhelyi közönség, Kiss Csaba Skandináv lottó című darabját ő maga rendezi, a díszlet- és jelmeztervező pedig a kisvárdai fesztiválon idén díjat nyert Bajkó Blanka Aliz. Az évad következő produkciója bérleten kívül kerül műsorra, Matei Vişniec A pandamacik szép utazása, melyet a szaxofonos mesél el, akinek volt egy frankfurti szeretője című darabját Nagy Botond rendezésében mutatják be, a szilveszteri előadás pedig Egressy Zoltán Portugál című darabjából, ugyancsak Kolcsár József rendezésében készül. A meghívott előadások közül, amint azt már megszokhatták a nézők, bérletben lesz látható a Csíki Játékszín szilveszteri előadása, a Mucsi Zoltán és Scherer Péter nevével fémjelzett Nézőművészeti Kft. Esztrád című produkciója, és más előadások is, amelyekről eddig még nem született végleges megállapodás. Mindezek mellett havi rendszerességgel gyerekelőadások és más meghívott, adott esetben határon túli produkciók is műsorra kerülnek Kézdivásárhelyen, folytatódik az iskolaszínházi és délelőtti előadások sorozata, a korábbiak közül pedig műsoron mArad A dolgokról egy földi szellemnek, a Játék a kastélyban és a Zabhegyező című, korábban készült előadás, amely az elmúlt évadokban több meghívást kapott más városokba.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 20.
Megkezdődött a dráMA8 Udvarhelyen
Új részvevőkkel, a Bukaresti Nottara Színház társulatának előadásával kezdődött el hétfőn a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház dráMA – kortárs színházi találkozójának nyolcadik kiadása. A szervezők szeretnék, ha a találkozó idejére, sőt utána is közösségi térré válna a színház, a rendezvény pedig „beépülne a város testébe”.
Tizenkét előadást tekinthetnek meg idén a dráMA8 kortárs színházi találkozón az érdeklődők. A hétfő délutáni megnyitón Nagy Pál, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója elmondta, céljuk közösségi térré változtatni a színházat a magyar dráma napja köré csoportosított produkciókkal és kísérőprogramokkal. Csurulya Csongor, a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője szeretné, ha egyre több teret kapnának a szakmai beszélgetések és találkozók is, idén a kortárs szövegről, illetve a színházi folyamatokról értekeznek a szakemberek.
A nyolcadik kiadásához érkezett rendezvény megnyitóján először képviseltette magát a városvezetőség. Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere az eseményen elmondta, fontos a színházi találkozó, hiszen így a szakma neves képviselői jutnak el Udvarhelyre. Hozzátette, jelenléte nemcsak protokolláris jellegű, ezzel egyszersmind jelezni szeretné azt is, hogy a jövőben több figyelmet fordítanának a város kulturális életére és a háttérbe szorított helyzetben lévő színházra. Ugyanakkor szeretné, ha nagyobb bért kapnának a társulat tagjai és az itt dolgozó színházi szakemberek.
Fontosnak tartja a Tomcsa Sándor Színház fesztiválját Szűcs Katalin Ágnes kritikus is, aki beszédében elmondta, jó kezdeményezés a román és a magyar drámairodalom egyesítése egy rendezvényen. „Nagyszerű látni, hogy román színházak magyar darabokat mutatnak be, és fordítva is nagyon izgalmas, amikor magyar társulatok román darabokat mutatnak be. Ezek számomra azt bizonyítják, hogy értjük egymást a színház nyelvén. Fontos, hogy a közönség is értse ezt, és a fesztivál tesz is ezért” – fogalmazott.
Veres Réka |
Székelyhon.ro
2016. október 19.
Ünnepre készül a Szeben megyei magyarság
Csütörtökön 18 órakor nyitják meg Medgyesen a 18. kiadásához érkezett, Szeben Megyei Magyar Napok elnevezésű kulturális rendezvénysorozatot, amely a szervezők ígérete szerint ezúttal is kortól függetlenül, minden érdeklődő számára változatos programokkal jelentkezik. 
A szerkesztőségünkhöz is eljuttatott szervezői közlemény szerint a kéthetes rendezvény ideje alatt több kiállításmegnyitón, ’56-os témájú előadáson, népzenei mulatságon, színház- és bábszínház-előadáson vehetnek részt az érdeklődők. „A Szeben Megyei Magyar Napok programjaival kulturális örökségünk megőrzésének fontosságát hangsúlyozzuk, és a szórványban élő magyarok mindennapjait igyekszünk színesebbé tenni” – írják a szervezők.
A program szerint a rendezvénysorozat csütörtökön az ünnepélyes megnyitót követően humorfesztivállal indul a medgyesi Traube teremben. Pénteken 17 órakor Márton Áron-emlékkiállítás nyílik a Millenium Házban, 18 órakor pedig Balázstelkén levetítik az 1956: emlékezzünk a hősökre című dokumentumfilmet. Szombaton 17 órától ’56-os megemlékezést tartanak a medgyesi Millenium Házban, 20 órától pedig a Strand vendéglőben szüreti bált tartanak a Szászcsávási cigányzenekar és DJ Pici közreműködésével. Vasárnap 10 órától ünnepi istentiszteletet tartanak a medgyesi református templomban, ezt követően pedig az ’56-os forradalom hőseiről emlékeznek meg.
Október 28-án, pénteken 18 órától a nagyszebeni Magyar Ház Kós Károly termében az erdélyi főnemesi család bárói ágának képviselője, Bánffy Farkas tart előadást, másnap pedig 18 órától a küküllőalmási kultúrotthonban a Kolozsvári Bábjátszótér Mátyás király lopni megy című bábjátékát mutatják be. Vasárnap, október 30-án az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata mutatja be Örkény István Tóték című darabját Medgyesen, a Traube teremben. A rendezvény november 6-án a szentágotai kultúrotthonban zárul, ahol 17 órától színpadra lép a Gyöngyvirág Néptáccsoport. Erdély.ma
2016. november 24.
„Nagyon sok a tehetséges fiatal kritikus. Nem is tudom, miből élnek”
2016. december 13.
Mennyi az annyi a székelyudvarhelyi kulturális intézményekben?
Szűkös, más székelyföldi városokhoz képest eltörpülő költségvetésekkel dolgoznak, mégis igyekeznek a legtöbbet a kultúrakedvelő közönség elé vinni – hallhattuk az elmúlt időszakban a székelyudvarhelyi kulturális intézmények vezetőitől, éppen ezért reflektorfénybe helyeztük a számokat, vagyis az éves költségvetéseket. Meglepő, de Székelyudvarhelynek egyelőre nincs, és a városháza tájékoztatása szerint nem is volt az utóbbi években elfogadott kulturális terve.
Az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vezetősége többször is megkongatta a vészharangot, hiszen a színészek az alacsony bérek miatt sorra hagyták el a társulatot, legutóbb pedig Csurulya Csongor művészeti vezető – aki nemsokára ugyancsak elmegy, a városból is – tárta a nyilvánosság elé az intézmény küzdelmeit, a kislétszámú személyzet miatti gondokat, a székelyföldi viszonylatban is legszűkösebb költségvetés okozta problémákat.
Orendi István, az Udvarhely Néptáncműhely vezetője is hasonló problémákról számolt be korábbi interjúnkban, ő is hangsúlyozta, hogy sokkal kisebb költségvetéssel, sokkal kevesebb alkalmazottal dolgoznak, mint más városok, így próbálnak versenyképesek maradni. „Hasonlíthatom magunkat a Háromszék, Hargita és Maros táncegyüttesekhez, ám az a baj, hogy mi messze elmaradunk mind létszámban, mind költségvetésben a három közül a legkisebbhez képest is. Elég annyit mondani, hogy az utánunk következő csapatnak kétszer annyi alkalmazottja és háromszor akkora költségvetése van, nekik 55 előadásuk volt, nekünk pedig 44” – mondta az igazgató szeptemberben. Bodurian Aram, a Székelyföldi Filharmónia művészeti igazgatója egy júniusi interjúban arról számolt be, hogy költségvetésükből nem tudnák kifizetni a neves fellépőket, még repülőjegyük árát sem tudják megtéríteni.
Az egyre többet hangoztatott gondok miatt kikértük az adatokat a székelyudvarhelyi városházától az önkormányzat által fenntartott kulturális intézmények költségvetéseiről. A Haáz Rezső Múzeum, a Tomcsa Sándor Színház, a Művelődési Ház, az Udvarhely Néptáncműhely, a Városi Könyvtár és a Székelyföldi Filharmónia büdzséiről érdeklődtünk, utóbbi közös kasszán van a Művelődési Házzal, hiszen alegységeként működik.
A székelyudvarhelyi kulturális intézmények költségvetései 2013 és 2016 között (lejben) Haáz Rezső Múzeum 680 000, 980 000, 1 180 000, 1 400 000 Tomcsa Sándor Színház 623 000, 623 000, 663 000, 900 000 Művelődési Ház 915 000, 985 000, 1 105 000, 1 120 000 Udvarhely Néptáncműhely 460 000, 460 000, 540 000, 610 000 Városi Könyvtár 395 000, 466 100, 501 000, 587 000
A városháza sajtóosztálya által közölt adatok szerint jelenleg legnagyobb éves költségvetése a Haáz Rezső Múzeumnak van, összesen 1,4 millió lejből gazdálkodik, a második legnagyobb pedig a Művelődési Házé, összesen 1,12 millió lej. A Tomcsa Sándor Színház költségvetése idén 663 ezer lejről 900 ezer lejre emelkedett. Az Udvarhelyi Néptáncműhely évi 610 ezer lejes, a Városi Könyvtár pedig 587 ezer lejes költségvetésből tartja fenn magát.
A csíkszeredai városi önkormányzat által fenntartott kulturális intézmények költségvetését a város 2016–2021-es kulturális stratégiájának tervezetéről szóló dokumentumban is megtalálhatják az érdeklődők. Ebből kiderül, hogy például a Csíki Székely Múzeum költségvetése 2007-ben 650 ezer lej volt, 2014-ben már 1,43 millió lej. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes költségvetése is szinte minden évben növekedett 2007 óta, amikor 750 ezer lej volt, 2014-ben viszont már 1,2 millió lej. A Csíki Játékszín 2007-ben egymillió lejből gazdálkodhatott, 2014-ben pedig már 1,7 millió lejből. Ha kicsit távolabbi, fiatalabb kulturális intézmény költségvetését szeretnénk megtekinteni összehasonlításképpen: a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu román nyelvű színház 2014-es költségvetése 980 ezer lej volt, amelyből az önkormányzat 850 ezer lejt fedezett.
A művelődés munkásai
A Tomcsa Sándor Színháznál az elmúlt években húsz állást hagytak jóvá, az intézménynek egy igazgatója, egy művészeti igazgatója, egy fénytechnikusa, egy varrónője, egy irodalmi titkára, két színpadmunkása, egy koreográfusa, egy súgója és mindössze tizenegy színésze van – derült ki a sajtóosztály által küldött adatokból. Csurulya Csongor legutóbbi interjújában arra hívta fel a figyelmet, hogy a gördülékenyebb működéshez nemcsak a társulatot, a technikai személyzetet is bővíteni kellene. A Városi Könyvtár számára 2012 óta összesen tizenhét poszt volt jóváhagyva, 2015 januárja óta a meghatározott időre szóló munkaviszonyt minden alkalmazott esetében meghatározatlan időre cserélték, a tizenhét főből tizenhárom könyvtáros, míg négy kisegítőként dolgozik. A Művelődési Ház alkalmazottainak száma 2013 óta nem változott, összesen tizenegy állással rendelkezik az intézmény: egy igazgató, egy főkönyvelő, öt referens, egy adminisztrátor, két takarító és egy munkás áll a művelődési ház alkalmazásában. A Székelyföldi Filharmónia a Művelődési Ház alegységeként működik, 2013 óta összesen 7,5 állással rendelkezik, ezeket tizenöt ember tölti be négyórás részmunkaidőben, egy félnormás zenekarvezetői állással és hét zenészposzttal rendelkezik. Az Udvarhely Néptáncműhelynek tizenöt alkalmazottja van, ez 2013 óta nem változott: egy igazgató, egy díszletmester, egy koreográfus, egy referens és tizenegy táncos. Orendi István szerint ahhoz, hogy jobban felvehessék a versenyt a többi erdélyi hivatásos együttessel, bővíteni kellene a táncosok számát.
A közölt adatok szerint a városi tékában az osztályvezető könyvtáros keres a legjobban, bruttó fizetése 2969, a könyvtárosok között a legnagyobb bruttó fizetés 2053, a legkisebb pedig 1294 lej. Az adminisztratív személyzetből a könyvelő keres legjobban, bruttó fizetése 1900 lej, a legkevesebb fizetés a könyvkötőnek jut, aki bruttó 1294 lejt kap. A színháznál a legnagyobb bruttó fizetés 3245 lej, míg a legkisebb 1318 lej. A Művelődési Háznál a legnagyobb bruttó fizetés 3727 lej, a legkisebb pedig 1294. A filharmóniánál a legnagyobb bruttó fizetés 1480 lej, míg a legalacsonyabb bér 1049 lej. A Néptáncműhelynél a legnagyobb bruttó fizetés 3135 lej, a legkisebb 1294 lej volt.
Közös elképzelés nélkül
Míg Sepsiszentgyörgynek és Csíkszeredának több évre szóló kulturális stratégiatervezete van, addig Székelyudvarhelynek egyelőre nincs, és a sajtóosztály szerint nem is volt az utóbbi években elfogadott kulturális terve. A Gálfi-városvezetés fejlesztési koncepciójának egyik külön témája a kulturális stratégia, amit a sajtóosztály szerint szakemberek bevonásával és a helyzet ismerőivel fognak megalkotni. A város kulturális stratégiájának körvonalazása elkezdődött, előterjesztése, megvitatása és elfogadása az elkövetkező időszakban fog megtörténni, még nem tudni, mikor. Érdeklődtünk arról is, miként támogatnák a kulturális intézmények fejlődését, a hivatal válaszából azonban csak annyi derült ki, hogy az új koncepcióval közép- és hosszú távon határoznák meg a működtetési kereteket és az erőforrás-igényeket.
Mint kiderült, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal új szervezeti felépítésén és tisztségnévjegyzékének kialakításán dolgozik. Egyebek közt a városháza alárendeltségben működő kulturális intézményekre is kitérnének, ám csak a város kulturális stratégiájának elkészülése után. „Alapos elemzést követően és az érintettek bevonásával” – jegyezték meg. Ugyanakkor szerintük szükséges egy, a kulturális intézmények tevékenységét összehangoló tisztség létrehozása is.
Veres Réka Székelyhon.ro
2016. december 16.
Ismertette elképzeléseit a Figura új vezetője
„Azért működött és működik jól ez a színház, mert a léte, minden alkalmazottja számára egy közös ügy” – fogalmazott bemutatkozó sajtótájékoztatóján a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház új igazgatója. Albu István versenyvizsgával nyerte el az intézmény vezetői tisztségét, az állást december elsejétől tölti be. A színház feladatának tekinti, hogy a „közös ügyet” kiterjessze a város vezetőségére és lakóira.
Miután az elmúlt évad végén igazgató nélkül maradt a Figura Stúdió Színház, megbízott vezető látta el a menedzseri feladatokat az intézménynél. A megüresedett állás betöltésére kétszer is versenyvizsgát hirdetett a fenntartó városi önkormányzat, a pályázat nyertesét, a sepsiszentgyörgyi Albu Istvánt nevezte ki a menedzseri tisztségre.
Albu István korábban vendégrendezőként már dolgozott a Figuránál. Ő vitte színre a De mi lett a nővel? az Arab éjszaka, a Fizikusok és a Zűrzavaros éccaka című előadásokat, a munkafolyamatok során rálátása nyílt az intézmény tevékenységére. Akkori meglátásait a kinevezésétől eltelt időszak tapasztalatai is megerősítették. „Vendégrendezőként megfogalmazódott, az utóbbi két hétben pedig igazgatóként is úgy látom, hogy azért működött és működik jól ez a színház, mert léte minden alkalmazottja számára egy közös ügy. Úgy gondolom, hogy az lenne a legfontosabb feladatunk, hogy ezt a közös ügyet kiterjesszük a város lakóira, hogy a gyergyószentmiklósiak is magukénak érezzék a színházat. Ebben a kicsi városban eleve csodaszámba megy, hogy tud működni a Figura. Nagyon nagy erény, hogy egy olyan intézménye van Gyergyószentmiklósnak, amelyik évente – a két fesztiváljával akár – a város legnagyobb kulturális eseményét biztosítja” – fogalmazott.
Rendkívülinek nevezte, hogy a kisváros meg tudja engedni, fel tudja vállalni, hogy kísérleti színházat működtessen, fontosnak tartja, hogy a településvezetés is érezze az intézmény létének, működésének pozitívumait. „A közös ügyet ki kellene terjeszteni a városvezetés felé is, hogy ennek a kis kincsnek, ékszernek, kuriózumnak – amit a Figura jelent – a fontosságát minél inkább közösen tudjuk megfogalmazni és átérezni” – mondta.
Ugyanilyen fontosnak tartja a színház jelenlétét Gyergyószentmiklóson kívül is. A turnék, fesztiválok kell jelentsék azt a bizonyos másik síkot, amin a Figurának működnie kell, „hisz ha csak az utóbbi időben született előadások minőségét, értékét vesszük figyelembe, már akkor is kijelenthető, hogy a Figurának helye van bármelyik erdélyi magyar színház mellett.”
Rendezőként és igazgatóként is vallja: egy adott színházról az előadásai beszélnek. Ennek fényében fejezte ki örömét a készülő darab kapcsán: a Barabás Árpád által rendezett Ibusár című előadás az összefogásról is beszél, lévén, hogy három intézmény – a Figura, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhelyi Táncműhely – közös produkciójaként jön létre.
Fontos az összefogás a Figura székhelyét biztosító művelődési ház adminisztrációs kérdéseinek ügyében is – hangsúlyozta Albu István. Mint kifejtette, az épület megérett egy teljes felújításra, az apró javításokkal csak odázni lehet, nem pedig megoldani a gondokat. „Nem titok, mindenki láthatja, hogy lassan már életveszélyes helyzetek is kialakulhatnak” – utalt az épület állagára, hozzátéve, hogy a helyzetet csak masszív beruházással, teljes felújítással lehet orvosolni. A Figura képtelen megoldani a szükséges beruházást, a városvezetés együttműködésére és ígéreteire számít. „Örvendek annak, hogy jó a kommunikáció a városvezetővel, a polgármesteri hivatallal. Közösen dolgozunk azon, hogy minél hamarabb lépni lehessen ez ügyben, hogy tudjuk biztosítani a megfelelő körülményeket az itt dolgozóknak, vendégszereplőknek és a közönségnek” – jelentette ki az új igazgató. 
Szilveszteri bemutatóra készül a Figura
Az évad második bemutatójára készül a Figura Stúdió Színház. Parti Nagy Lajos – Darvas Ferenc Ibusár című darabját Barabás Árpád jegyzi rendezőként; az előadás koprodukció a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal és az Udvarhely Néptáncműhellyel. A gyergyószentmiklósi bemutatóra, amely egyben szilveszteri előadás is, december 30-án, péntek este 7 órától kerül sor a Figura nagytermében.
Albu Istvánról
Albu István 1984-ben született Sepsiszentgyörgyön. 2007-ben szerzett diplomát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának színművészeti szakán. Színészként a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Kézdivásárhelyi Városi Színházban és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán, valamint több rövidfilmben, televíziós reklámban szerepelt. Színpad-, világítás-, hang- és videotechnikában, illetve díszlet- és jelmeztervezésben tanulóévei és munkássága során szerzett tapasztalatokat. Számos darab rendezőjeként jegyzik nevét. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Kolozsvári Magyar Operában, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, a Kézdivásárhelyi Városi Színházban, a Szatmárnémeti Északi Színházban, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban, a kolozsvári Váróterem Projektnél, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, illetve a Kolozsvári Rádiónál voltak önálló rendezései. Rendezői munkatársként is számos előadásban dolgozott.
Pethő Melánia Székelyhon.ro
2016. december 19.
Zenés-táncos huszerettel búcsúznak az óévtől Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson
Fiktív műfajú, zenés-táncos huszerettel, az Ibusárral készül a Tomcsa Sándor Színház szilveszterre, együttműködésben az Udvarhelyi Néptáncműhellyel és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal. A magyarság sajátosságait, sokrétűségét boncolgatják, és nemcsak nevettetni, hanem elgondolkodtatni szeretnének Parti-Nagy Lajos és Darvas Ferenc darabjával.
Rendkívüli előadással búcsúzik az óévtől a Tomcsa Sándor Színház és a Figura Stúdió Színház, ugyanis a szilveszteri produkciót az Udvarhely Néptáncműhellyel és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal közösen készítik, de a Csíki Játékszín egyik művésze is látható lesz benne. A darabban a Figura Stúdió Színháztól négy színész, Moșu Norbert, Tamás Boglár, Kolozsi Borsos Gábor és Fodor Alain Leonard, a Csíki Játékszíntől Kozma Attila, az Udvarhely Néptáncműhelytől pedig két pár kivételével a társulat minden tagja szerepel.
Elsőéves egyetemistaként találkozott először Barabás Árpád színész-rendező Parti-Nagy Lajos darabjával, amely főként nyelvi humora miatt emlékezetes számára. „A nézők számára viszonylag ismeretlen, hiszen egy kortárs darab, amely az állomási, kopogó, harisnyaszagú hétköznapokat az operett habos-babos világával ötvözi” – avatott be a rendező. Leírása szerint két szálon fut a cselekmény, egyrészt az ibusári vasútállomáson, ahova beékelődnek a főszereplő, Sárbogárdi Jolán álmából az általa megírt operettek. Ezeket mindig elküldi a kiadóknak, de sosem publikálják. Barabás szerint a kontraszt működteti a darabot.
„A realizmuson túl az operett érdekelt, valamint a magyarságprobléma, ezt próbáltuk körüljárni és maivá tenni, de ettől nem kell megijedni, a huszárok huszárok lesznek” – mondta a sajtótájékoztatón. Azzal akarták aktuálissá tenni, hogy mit jelent most Székelyudvarhelyen, illetve Erdélyben magyarnak lenni, és mik ennek a sajátosságai.
„Szeretem, ha egy színész olyan módon találkozik a szerepével, hogy kénytelen saját magát belefogalmazni, akár olyat is, amit nem szeretne, vagy a külvilág nem azt látja, képzeli róla. A sokrétűséget próbáljuk boncolgatni” – magyarázta. Elárulta, lesznek a színpadon „furcsaságok”, hiszen az előadásnak sajátos kerete is lesz. „Szoktunk viccelődni azzal, mi lesz velünk színészekkel, ha nem lesz színház, se fizetés, ha megöregszünk s beraknak minket egy színészotthonba, ahol nosztalgiázunk majd a régi nagy sikereinkről és kudarcainkról. Ez az ironikus hozzáállás szülte meg a kerettörténetet, az Ibusárt szanatóriumi kerettörténetek közt próbáljuk eljátszani, a történeten nem változtat, csak egy fricska” – avatott be. Azt is elmondta, szereti az iróniát és az öniróniát, ami szerinte találkozik a darab szövegében.
„Noha Parti-Nagy Lajos nem parodizálja az operett, de nagyon bátran fogalmaz róla. Be kell vallanunk, mindenki által áhított műfaj, de valójában nem tudjuk, miről szól” – mondta Barabás, aki szerint már az előadás fiktív műfaja, a szerző által kitalált „zenés-táncos huszerett” is jelzésértékű. A produkció előkészületei alatt a színészek sokat beszéltek a hungarikummá nyilvánított operettről, a műfaj létjogosultságáról, amelyet nem vitatnak. Inkább az érdekelte őket, hogy miért igénylik folyamatosan a nézők, mi sikerének titka. Ugyanakkor arra is kíváncsi volt, hogy Erdély, a zavaros „balkáni magyarságával” miként közeledik a műfajhoz. Azt is elmondta, hogy jelzésértékű, ha egy intézmény nem visz színpadra operettet. Ám ennek az is lehet az oka, hogy költséges műfaj, egy minőségi operett elkészítése akár három előadás produkciós költségébe is kerülhet.
A rendező szerint lehet majd sokat nevetni, de a kacagáson túl szereti, ha egy előadásnak lelke és gondolatvilága is van, és nem csak igénytelen szórakoztatás.
Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója a hétfőn tartott sajtótájékoztatón elmondta, ez idén már az ötödik bemutató, a korábbi évekhez hasonlóan a szilveszteri darab premierje karácsony előtt lesz, csütörtökön este hét órától a Tomcsa Sándor bemutatóbérletesek, pénteken héttől pedig a Nyirő József-bérletesek tekinthetik meg. Idén az együttműködés miatt nem lesz előszilveszteri előadás Udvarhelyen, hiszen Gyergyószentmiklóson viszik színre a produkciót. A szilveszteri előadás este hattól lesz, a jegyek ötven lejbe kerülnek, a színházigazgató szerint a belépők zöme már elkelt.
Veres Réka Székelyhon.ro
2017. február 2.
Megújul a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje
Új rendszerben várja a közönséget a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje, amelynek előadásai az évad során a budapesti Thália színház műsorába építve láthatók ezentúl, ugyanakkor megújul a Thália Színház Humorfesztiválja. Lantos Anikó, a Thália Színház fesztiváligazgatója az MTI-nek számolt be a változásokról.
A Határon Túli Magyar Színházak Szemléjéről elmondta, hogy a májusi fesztivál helyett az idei évben a határon túli előadások közül havonta egy-kettőt láthat a budapesti közönség. A fesztiváligazgató kifejtette, azért döntöttek a változtatás mellett, mert az évad végén, májusban már nehéz felkelteni az érdeklődést egy ötnapos szemle iránt. Ráadásul az új rendszerben akár rögtön beilleszthetnek egy-egy érdekes darabot a műsorba, nem kényszerülnek arra, hogy a szemle idejére hívják meg a produkciókat, így könnyebb egyeztetni az időpontokat is.
A határon túlról érkező vendégjátékok között az idén elsőként – február 13-án – Müller Péter bűnügyi komédiája, a Szemenszedett igazság látható a Csíki Játékszín előadásában, Parászka Miklós rendezésében. Március 13-án a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Hamvas Béla művei nyomán írt, Olbrin Joachim csodálatos utazása című előadással, Mezei Kinga rendezésével érkezik Budapestre. Március 26-án pedig a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vendégeskedik a Thália Színházban: Slawomir Mrozek Nyílt tengeren című abszurd komédiáját játsszák Csurulya Csongor rendezésében.
Április 5-én a nagyváradi Szigligeti Színház produkcióját mutatják be: Joël Pommerat kortárs francia drámaíró, rendező darabját, Az én kis hűtőkamrám című művet Theodor Cristian Popescu rendezte. A fesztiváligazgató elmondta, hogy a program ősszel is folytatódik, az év végéig több határon túli produkciót is meghívnak. Hozzátette: az előadások tévéfelvételei is folytatódnak, a tervek szerint a csíkszeredai és a marosvásárhelyi produkciót is rögzítik. Emellett egyes előadásokhoz közönségtalálkozót is szerveznek. Lantos Anikó azt is elmondta, a korábban februárban megrendezett Humorfesztivál az idén márciusban három napon át várja előadásokkal a közönséget.
Krónika (Kolozsvár)
2017. február 11.
Megújul a Humorfesztivál és a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje
Megújul a Thália Színház Humorfesztiválja, valamint új rendszerben várja a közönséget a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje, amelynek előadásai az évad során a színház műsorába építve láthatók ezentúl.
Lantos Anikó, a Thália Színház fesztiváligazgatója a változásokról az MTI-nek elmondta: a korábban februárban megrendezett Humorfesztivál az idén márciusban három napon át várja előadásokkal a közönséget.
A fesztiválon március 17. és 19. között összesen nyolc produkciót mutatnak be. A nagyszínpadon a Thália Színház saját produkciója – Martin McDonagh A nagy kézrablás című fekete komédiája, Radnai Márk rendezése – mellett két vidéki előadás látható: a kecskeméti Katona József Színháztól Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című komédiája Szerednyey Béla rendezésében, és a székesfehérvári Vörösmarty Színház zenés vígjátéka, az Anconai szerelmesek című Lendvai Zoltán-rendezés.
Lantos Anikó a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjéről elmondta, hogy a májusi fesztivál helyett az idei évben a határon túli előadásokat a Thália Színház műsorába beépítve mutatják be a budapesti közönségnek. Így minden hónapban találkozhat egy-két előadással a közönség a Thália Színház műsorán.
Mint elárulta, azért döntöttek a változtatás mellett, mert az évad végén, májusban már nehéz felkelteni az érdeklődést egy ötnapos szemle iránt. Ráadásul az új rendszerben akár rögtön beilleszthetnek egy-egy érdekes darabot a műsorba, nem kényszerülnek arra, hogy a szemle idejére hívják meg a produkciókat, így könnyebb egyeztetni az időpontokat is – hangsúlyozta a fesztiváligazgató.
A határon túlról érkező vendégjátékok között az idén elsőként – február 13-án – Müller Péter bűnügyi komédiája, a Szemenszedett igazság látható a Csíki Játékszín előadásában, Parászka Miklós rendezésében.
Március 13-án a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Hamvas Béla művei nyomán írt Olbrin Joachim csodálatos utazása című előadással, Mezei Kinga rendezésével érkezik Budapestre. Március 26-án pedig a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vendégeskedik a Thália Színházban: Slawomir Mrozek Nyílt tengeren című abszurd komédiáját játsszák Csurulya Csongor rendezésében.
Április 5-én a nagyváradi Szigligeti Színház produkcióját mutatják be: Joël Pommerat kortárs francia drámaíró, rendező darabját, Az én kis hűtőkamrám című művet Theodor Cristian Popescu rendezte.
A fesztiváligazgató elmondta, hogy a program ősszel is folytatódik, az év végéig több határon túli produkciót is meghívnak. Hozzátette: az előadások tévéfelvételei is folytatódnak, a tervek szerint a csíkszeredai és a marosvásárhelyi produkciót is rögzítik. Emellett egyes előadásokhoz közönségtalálkozót is szerveznek.
Lantos Anikó megjegyezte, hogy a Vidéki Színházak Fesztiválját változatlan formában tartják meg szeptember első felében a Thália Színházban.
MTI
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 9.
Migránsok az udvarhelyi színpadon
A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene, egy olyan különleges előadást, amelyért akár más városokból is Székelyudvarhelyre utaznak a nézők.
„Ahhoz, hogy a színház nagyobb figyelmet kapjon, olyan jellegű előadásokat kell készíteni, amelyek úttörők és egyediek, a Migránsooookkal ez a cél. A bemutató után egy ideig nem vinnénk máshol színpadra” – mondta el Zakariás Zalán, a darab rendezője a csütörtökön megtartott sajtótájékoztatón. Szeretné, ha a Matei Vişniec drámájából született előadás olyan egyedi produkció lenne, amely nemcsak a városból csalogatná színházba a nézőket, hanem vidékiek és távolabbról érkezők is kíváncsiak lennének rá.
Matei Vişniec, a bemutatásra kerülő dráma szerzője nemcsak népszerű szerző, de még jó kapcsolatban is áll a székelyudvarhelyi színházzal – mondta el Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója. A dráma szövegét a rendező éppen a színházigazgató kötetéből olvasta el, de korábbi, Székelyudvarhelyen színpadra vitt darabjának előadását is figyelemmel követte a szerző, és a mostani próbafolyamat alatt is folyamatosan tartották vele a kapcsolatot – magyarázta a színházigazgató.
Csurulya Csongor, a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője szerint olyan aktuális témát dolgoz fel a Migránsooook, avagy túlsúlyban a bárkánk című dráma, amelyet most kell bemutatni, hiszen a jelenség szinte percről perce változik, a színháznak pedig a napi aktualitásokról kell szólnia. Zakariás Zalán szerint a szerző jól követi az Európában most zajló társadalmi változásokat, hiszen nemcsak drámaíró, hanem újságíró is Franciaországban, így valós hírekből ihletődött és szerkesztette meg a darab szövegét. A rendező szerint a drámaíró alkotása nemcsak kortárs, hanem „emberi igazságokat” hordoz magában, nem steril tényeket felsorakoztató szöveg. Szerinte fontos az is, hogy nem foglal állást, ugyanakkor nem ítéli el a migrációs folyamatot, hanem emberien közelíti meg a problémát.
Bereczki Ágota dramaturg, a szöveg fordítója szerint belső igazságokból épül fel a dráma, körképként mutatja be az emberi sorsokat, a háttértörténéseket, a média manipulációját és a befogadók szemszögét, így a nézők saját igazságérzetük és felfogásuk szerint értelmezhetik. A szerző azért választotta éppen a színházi közeget a probléma feldolgozására, mert ott szabadon értelmezhető a problémakör. Csurulya szerint a dráma és az előadás általánosabb dimenzióba helyezi a migráció problémáját. Az alkotók úgy vélik, annak ellenére, hogy a migránsok útvonalától távolabb esik Székelyudvarhely, napjaink valóságához mégis közel áll.
A stúdióelőadás időtartama egy óra és ötven perc. Nem lesz a színház bérletrendszerének része, az idei évad alatt kevés alkalommal lehet megtekinteni, hiszen mind a társulat programja, mind a Művelődési Ház színpada zsúfolt, a színházigazgató szerint a jövő évadra tervezték a produkció kifutási idejét.
Veres Réka
Székelyhon.ro
2017. május 22.
Csíkszeredai Lurkó Fesztivál – 13 előadás szerepel a programban
Tizenhárom produkció látható a Lurkó Fesztivál elnevezésű gyermek- és ifjúsági színházi találkozón május 22. és 28. között Csíkszeredában. A fesztiválon tíz vendégtársulat tizenhárom produkcióját tekintheti meg a közönség húsz előadáson.
A néma cipő története a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, A négyszögletű kerekerdő a nagyváradi Liliput Társulat előadásában látható. A rest legényről készült mesét a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, Fodor Sándor Csipikéjét a kolozsvári Puck Bábszínház adja elő.
A középiskolások számára a Nézőművészeti KFT kínál két új produkciót Soha senkinek és Vakság címmel. A 13-14 éveseket a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak a Kerekasztal Műhellyel közösen létrehozott színházi nevelési előadása várja A fehér király címmel.
Temesvárról Árgyélus királyfi meséje érkezik Megyes Lábadi Éva magyar és román nyelvű tolmácsolásában, Szilágyi Andor Leánder és Lenszirom című művét a nagyváradi Szigligeti Társulat viszi színpadra. Vitéz László történetét női szereplővel, Vas Juliskával kerekítette ki Fabók Mariann, Gőgös Gúnár Gedeon történeteit a Veronaki zenekar szólaltatja meg. Varga Katalin gúnárját az írónő unokája, Tarján Veronika álmodta tovább. A házigazda Csíki Játékszín az évadban bemutatott Gomolyka és Huncitusz varázslót, valamint a Hanyistókot játssza.
A fesztivál idén is szakmai műhelynek ad otthont, Boráros Szilárd és Boráros Milada tervezők a gyermekszínház vizualitásáról, a mese látvánnyá alakulásáról tartanak workshopot. A kurzusok zártkörűek, a műhelyvezetőket viszont a Hargita Megyei Kulturális Központ pinceklubjában beszélgetésre várják május 22-én, ahol az érdeklődők is betekinthetnek a mesebeli világok, bábok létrehozásának rejtelmeibe. Szabadság (Kolozsvár)
2017. május 29.
Új időszámítás kezdődik az udvarhelyi színháznál
A megszokottól eltérő események zajlanak a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban: újabb előadást visznek kávéházi környezetben színpadra, újraindítják a színházi nevelési programot, továbbá a következő évadtól új művészeti vezető veszi át Csurulya Csongor helyét.
„Ki kell menni a színházból, a falak közül, erre az egyik lehetőség a kocsmaszínházi előadások rendezése” – ecsetelte a hétfő délután tartott sajtótájékoztatón Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója. Elmondta, az előadások készítése mellett ismét elkezdtek diákokkal is foglalkozni, újraindították a színházi nevelési programot, amelyre a következő évadtól még jobban odafigyelnek. „Fincziski Andrea kollégámmal többször beszélgettünk arról, hogy nyitni kellene a diákok felé, jobban vonjunk be őket a színházi életbe. A program érdekessége, hogy nem a színházról szól, hanem a színházat mint eszközt használja fel. Olyan, mint egy rendhagyó osztályfőnöki óra” – magyarázta Bekő Fóri Zenkő programfelelős.
Említette, hogy a kecskeméti Katona József Színháznak és a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak is van hasonló programja, utóbbitól hívták meg Kocsis Tünde rendező, drámapedagógust, aki az ESziK vagy Isszák? edukatív színházi különórákat vezeti. Több alkalommal sikerült gimnazistacsoportokkal együtt dolgozni, akikkel egy téma kapcsán beszélgettek, drámajátékokat végeztek, és megnéztek a témához kapcsolódó előadást a színházban, majd egy levezető foglalkozáson megbeszélték a látottakat.
A színházigazgató szerint azért igyekeznek nagyobb hangsúlyt fektetni a színházi nevelési programra, mert egyben népszerűsíti az intézményt is a fiatalabbak körében. Ennek kapcsán szeretnék, ha az elkövetkezőkben a diákok és tanárok igénylésére eljutnának az iskolákba is, így beszélgetve velük a különböző produkciókról.
Új művészeti vezető, új lendület
Új időszámítás veszi kezdetét a Tomcsa Sándor Színháznál, egyrészt azért is, mert Csurulya Csongor művészeti vezető az évad végén elhagyja a társulatot. Nagy Pál igazgató biztos abban, hogy Csurulya rendezőként még visszatér a társulathoz, ám távozásával új művészeti vezetés lesz az intézménynél, és ezzel egy időben nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni az előadások melletti tevékenységekre és kísérő rendezvényekre. Példaként említette a tavalyi március 15-ei megmozdulásukat. Az új szemléletmód viszont új munkatársakat is igényel az igazgató szerint, ezért átszervezés lesz a társulat nem művészi részén.
Nagy Pál szerint mindezzel az intézmény alapításának jövőben esedékes huszadik évfordulójára készülnek. Arra törekednek, hogy minél inkább közösségi térré tegyék a színházat, és ne csak az épületben, hanem másik szlogenjükhöz – Színházban a város – igazodva megmutassák más vetületeit is. Erre szerinte szakemberekre van szükség. Nagy szerint még nem tisztázódott, hogy ki lesz a művészeti vezető, de mindenképp olyan személyt szeretnének, aki nyitott és érzékeny a székelyudvarhelyiek igényeire.
„Nekünk kis létszámú társulatként nem megfelelő körülmények között nehéz feladat eleget tenni a színészek és a közönség igényeinek. Ez egy örökös kihívás, de most új lendülettel kezeljük. Ennek nem Csurulya Csongor volt az akadálya, viszont reméljük, a változás új impulzus lesz” – mondta Nagy Pál. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az elkövetkezőkben is szeretnének együtt dolgozni Zakariás Zalán rendezővel, továbbá a társulat művészeti tanácsa már összeállította a következő évad tervét, így jelenleg a kiegészítő programokon és a csapat összeállításán dolgoznak.
A társulat továbbra is férfiszínészeket keres.
Nagy Pál kérdésünkre kifejtette, hogy az a négy poszt, amelyet nemrégiben megszavazott az önkormányzati képviselő-testület, nem színészi állás volt, ám így kisegítő személyzettel bővült a társulat. A szerzői jogdíjas szerződéssel dolgozó színészekkel tárgyaltak, közülük senki sem távozik, csupán Kulcsár Székely Attila neve fog eltűnni – ő már korábban jelezte, hogy távozna, így az idei évadban már nem is osztottak ki neki szerepet. Az évad utolsó előtti bemutatója Az új bemutatóról, a Stop the tempo! című produkcióról Tóth Árpád rendező elmondta, hogy eltér a korábbi háromtól, hiszen azokkal a felolvasószínház határait feszegették. A hár omállomásos Plazma-kísérletet követően a negyedik előadás a rendező szerint már nem felolvasószínház lesz, hanem igazi színházi produkció, kávéházi környezetben. Tóth szerint annak ellenére, hogy párhuzamosan két előadáson dolgozott a társulat, így is jó lett a produkció. Úgy érzi, hogy aktuális társadalmi helyzetet dolgozott fel, a fiatalos hangvétel ellenére az idősebb nézők is élvezni fogják. A darabban Fincziski Andrea, Mezei Gabriella és Antal D. Csaba szerepel. Az előadás hossza egy óra és tíz perc. A hétfői bemutatón kívül kedden is színpadra viszik a székelyudvarhelyi G. Caféban, este fél kilenctől.
Veres Réka / Székelyhon.ro
2017. június 13.
Új időszámítás, maradandó problémák a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznál
Elhagyja a kulturális intézményt Csurulya Csongor, a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője. Nagy Pál színházigazgató új „időszámításra” és új lendületre számít, de a régi gondok – a szűkös költségvetés és a kis létszámú társulat – megmaradnak, derült ki az intézmény keddi sajtótájékoztatóján. Ennek ellenére bizakodva várják az új évadot és a színház megalakulásának huszadik évfordulóját.
Nemcsak egy évadot, hanem egy korszakot zárt le a keddi sajtótájékoztatón Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója és Csurulya Csongor művészeti vezető, hiszen utóbbi utolsó alkalommal volt jelen a színházban ebben a minőségében. Nagy Pál szerint zsúfolt és megterhelő volt az elmúlt évad, menet közben kellett változtatniuk.
A hétfő esti, a színház támogatóinak és a társulat hozzátartozóinak tartott házi bemutatón volt látható Csurulya Csongor utolsó rendezése művészeti vezetőként. Ez Carlo Goldoni Mirandolina című vígjátéka volt, amely egyben az évadzáró előadás is. Sok minden maradt hátra Egy évtizedig volt a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője Csurulya Csongor, de színészként már az 1999–2000-es évad előadásaiban is szerepelt.
Az utóbbi tíz év alatt rendezett stúdió-előadásokat és nagytermi előadásokat, musicalt, operettet, vígjátékot, abszurd komédiát, mesét, tragédiát, legenda- és novellaadaptációt is.
„Tízéves a múlt. Sok mindent elértünk ezalatt, de nagyon sok mindent nem. Részben önhibából, de részben nem” – fogalmazott Csurulya Csongor, aki szerint a következő időszakban a hátramaradt célokért kellene küzdenie az intézménynek.
A búcsúzó művészeti vezető elmondása szerint eddig tudta úgy „lökni” a színházat, hogy értelme legyen. Egyrészt családi okok miatt távozik, ám szerinte az is fontos, hogy az ember egy adott pozícióban ne használódjon el, mert az a hitelesség rovására mehet.
Csurulya szerint az elmúlt évtizedben igyekeztek nyitottak és innovatívak lenni, dacára annak, hogy az utóbbi években kénytelen volt elvállalni a közönség igényeit kiszolgáló, klasszikusabb darabok rendezését. Szerinte fontos, hogy egy színház széles programpalettával várja a közönséget. Nem hálás, sőt kifejezetten megterhelő a művészeti vezetés az udvarhelyi társulatnál, hiszen nemcsak saját munkájára kellett figyelnie, hanem minden másra is, ráadásul rengeteg vitával és személyeskedéssel volt tele ez az időszak – ecsetelte az elmúlt tíz év árnyoldalát.
Maradnak a régi gondok
Nem esett nehezünkre változtatni akkor sem, amikor az pillanatnyilag gondot jelentett – közölte Csurulya Csongor, amikor az elmúlt évadról beszélt. Elmondása szerint próbáltak olyan alkotókat megnyerni, akik érdeklődtek az intézmény iránt és keresték a kalandot, hiszen az udvarhelyi színház működési körülményei nem hétköznapiak.
Példaként említette, hogy 160 előadásuk volt, ami azt jelenti, hogy a nyári vakációt leszámítva minden második napra jutott egy fellépés. Ezért fontos lenne a csapatot is bővíteni. Emellett a fejlődéshez kellene egy saját épület a színháznak, hiszen bár jelenleg a Művelődési Házban zajló tevékenység kétharmadát a társulat adja, mégis csak az épület harmada áll rendelkezésükre – magyarázta Csurulya. Az említett okok miatt gyakran nem tudnak próbálni a nagy színpadon, máskor az előadások alatt egy másik próba vagy előadás hangjai beszűrődnek a terembe, továbbá nincs raktár, ahol tárolhatnák a díszletet, és nincs külön próba- vagy stúdiótermük sem. Az igazgató és a búcsúzó művészeti vezető szerint az épület adott, de át kell szervezni a működését.
Mennek is, jönnek is
„A karrierje nem ért véget, a későbbiekben még viszontlátjuk őt” – mondta Nagy Pál, miközben megköszönte Csurulya Csongor több mint egy évtizedes munkáját. Egyetértett azzal, hogy sok probléma közepette vezették a színházat, és egyelőre nem látják a fényt az alagút végén, ennek ellenére optimistán tekintenek előre, és bíznak a városi kulturális stratégiában, amivel hosszú távra lehet majd tervezni.
A színészek közül csupán Kulcsár-Székely Attila távozik, aki már korábban felmondott, de tizenhárom éves együttműködés után nyugdíjba vonul Marosi Márta varrónő, és távozik a társulattól Tamás Enikő közönségszervező is. Szeptembertől viszont a színház PR-felelőseként csatlakozik Szabó Janka. Emellett keresnek új férfiszínészt, erre az állásra már ketten is jelentkeztek, valamint a művészeti vezetői állásra Nagy Pál szerint Zakariás Zalán rendező is pályázni fog.
Veres Réka Székelyhon.ro
2017. június 16.
Szövetséget hozott létre öt erdélyi magyar színház
A professzionális szakmai egyesület elnöke Balázs Attila, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója, ügyvezető elnöke Bessenyei Gedő István, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulatának művészeti igazgatója, külkapcsolatokért felelős ügyvezető alelnök Nagy Pál, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója, a belkapcsolatokért felelős ügyvezető alelnök Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója (aki hiányzott a bemutatkozó sajtótájékoztatóról) és Czvikker Katalin, a Nagyváradi Szigligeti Színház menedzsere, titkár.
A MASZIN létrejöttét hírül adó sajtótájékoztatón azt is megtudtuk: régen érlelik ezt a döntést, eredetileg egy Erdélyi Magyar Színházi Szövetség létrehozásában gondolkodtak, de valahogy „mindig megfeneklett a dolog”. A kezdeményezők természetesen nyitottak a többi erdélyi magyar színházi intézmény felé, a lista még nem zárult le. A MASZIN Egyesület bejegyzését május 5-én hagyta jóvá a nagyváradi bíróság, az aradi, a temesvári, a nagyváradi, a szatmárnémeti és a székelyudvarhelyi színházak részvételével. Hogyan kerül a székelyudvarhelyi színház a partiumi (és bánsági) színházak társaságába? „Ezeknek a társulatoknak ’kemény’ székelyudvarhelyi gyökerei vannak, és eddig is kiváló kapcsolatokat ápoltak egymással” – mondta Nagy Pál színházigazgató. „Ez a szövetség materiális formája annak, ami kapcsolatrendszerben eddig is kialakult közöttünk” – hangsúlyozta a nagyváradi Czvikker Katalin, aki ennek a folyamatnak a katalizátora volt (a többi kezdeményező szerint).
A MASZIN célkitűzéseiről Balázs Attila temesvári direktor, a színházi szövetség elnöke beszélt a sajtónak: „A művész-személyzet támogatása, érdekképviselet, továbbképzések megszervezése, előadások, bérletek és turnék kapcsán együttműködni egymással,  közös események szervezése. A fiatal színészek támogatása, az öregebb generációk segítése, ha lesz rá anyagi keret, juttatások, ösztöndíjak, díjak odaítélése, közös projektekben való részvétel. Mi nem mondjuk azt, hogy mi vagyunk az erdélyi színház mindenek tudói, mi öt színházi intézmény képviselői vagyunk, akik egy professzionális érdekképviseletet szeretnénk létrehozni” – hangsúlyozta Balázs Attila. 
A célkitűzések között van továbbá közös művészeti és technikai work-shopok létrehozása, egy reális és egy virtuális színészbörze kialakítása egymás között, konferenciák, tapasztalatcserék szervezése, egymás alkalmazottainak a megismertetése. „A döntéshozatal teljes konszenzus alapján történik, mindenkinek vétójoga van! Az a cél, hogy segítsük egymást, többek, gazdagabbak és erősebbek leszünk!” – mondta befejezésül Balázs Attila MASZIN-elnök.
[Forrás: nyugatijelen.com] http://itthon.ma/kult
2017. június 26.
Csűrszínház tizenötödször
Ha fúj, ha esik, és ha vihar van
Annyira a Mikháza mindennapjaivá vált a Csűrszínház, hogy már nem is feltűnő a létezése, működése. Szinte természetes, hogy ott van az iskola udvarán, immár megszépült külsővel, változatos és színvonalas műsorával. Nemcsak a napokon, amelyet immár 15 éve megálmodott és kitartóan szervez Szélyes Ferenc színművész, és „kaparja ki” hozzá a szükséges pénzösszeget felesége, Szélyes Andrea-Natália, hanem máskor is, amikor itt római fesztivál, gazdarendezvény, filmnap, netán színjátszó tábor van. 
Ha fúj a szél, vihar van és eső mossa el az udvart, akkor is több mint másfél évtizede minden június utolsó hétvégéjén eljönnek Mikházára mindazok, akik kedvelik a színházat, megszerették azt a különleges környezetet, helyet, amelyet a helybéliek talán nem is értékelnek annyira, és együtt ünneplik a kultúrát, a színházművészetet. És nem csak. Mert jó néhány éve színvonalas kiállítással egészül ki a kínálat. Az idén a vendégek a szervezők felkérésére a szovátai művészek voltak, akik igen találóan rendezték be a minitárlatot úgy, hogy felvonultatták az alkotók javát. A falra kerültek Szőcs János, Sánta Csaba, Fülöp Mária-Magdolna, Szőcs Máté Tímea, Németh Attila, Bocskay Vince, Kuti Dénes, Kuti Botond, Vinczeffy László és a néhai Kusztos Endre és Siklódi Zsolt munkái. Az alkotásokról – a megnyitót és Szélyes Ferenc vendéglátó köszöntő szavait követően – Bocskay Vince beszélt. És alighogy a közönség közelebbről is megtekinthette a kiállítás anyagát, máris jött egy felajánlás, hogy jövőben a nyárádszeredai alkotótábor anyagából válogathatnak a szervezők úgy, hogy e tájegységben élők alkotásait hozzák egy térbe. 
A pénteki esőzések mintha egy kicsit elbátortalanították volna a délutáni, esti előadás iránt érdeklődőket, aztán mégis kisütött a nap, és eljöttek mindazok, akik időjárástól, politikai állástól és egyéb körülményektől függetlenül fogyasztói e kulturális kínálatnak, azok, akik a nézőtéri gyenge fényben is megtalálják helyüket a padok között, mert tudják, hogy mindazoknak az előadásoknak, amelyeket egyébként kőszínházban is megtekinthetnek, itt különlegesebb a hangulata. Még akkor is, ha netán esküvői menet vonul végig, autók tülkölnek és fáradt traktorok pöfögnek végig az utcán, vagy kíváncsi gyerekek bújnak át a színpadot árnyékoló vászon alatt, s az előadás közben a kocsmázók hangos beszéde néha jobban behallatszik, mint a színpadi produkcióban elhangzott replikák. 
Akik úgy döntöttek, hogy eljönnek a tizenötödik Csűrszínházi Napokra, ezúttal is színes előadásokat láthattak. Azt, hogy miként játszhat el két színész egy előadásban legalább 16 karaktert (a gyergyószentmiklósi Figura Színház Marie Jones Kövekkel a zsebében című tragikomédiájában Kolozsi Borsos Gábor és Moşu Norbert-László). És újra fejet hajthattunk a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagyasszonya, Farkas Ibolya alakítása előtt, aki a soproni Petőfi Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Komáromi Jókai Színház, a mikházi Csűrszínház, a Forrás Színház, a Pesti Magyar Színház és a bécsi Europa Club közös produkciójaként bemutatott Ingmar Bergman Őszi szonáta című film forgatókönyvéből készült színpadi játékában bizonyította, hogy a világot jelentő deszkák testet-lelket megfiatalító energiákat szabadíthatnak fel egy-egy alakítás során. De hasonló teljesítményt nyújtott Eva szerepében Molnár Anikó fiatal soproni színművész is, akiknek játékát Vukosavljev Iván (Viktor) és Diószegi Imola (Helena) egészítette ki. 
Hagyományossá vált, hogy a Csűrszínház udvarára a Mentor Kiadó is elhozza legújabb köteteit, s az is sajnos megszokott, hogy néha többen állnak a könyvek mögött, mint előtt. Habár az idén – egy kicsit talán annak is köszönhetően, hogy babgulyás rotyogott az üstben – többen eljöttek. Aki lemaradt, veszített, mivel a megjelent szerzők (Kovács Levente, Sebestyén Mihály, Lokodi Imre, Király Káli István, Soós István, Székely Szabó Zoltán) több kötetet is elhoztak, s mint ilyenkor szokás, még a „kulisszatitkokba”, az írás fortélyaiba is betekintést nyerhettek a szellemi táplálék iránt érdeklődők. 
Az Őszi szonáta mellett az idei csűrszínházi előadás fénypontja a budapesti Nemzeti Színház kiváló színművésze, Tóth Auguszta Hoztam valamit a hegyekből – Mezei Mária című önálló estje volt. Szűcs Nelly zongoraművésznő kíséretében a több mint kétórás egyéni előadáson nemcsak a múlt század elején és derekán élt, elismert, majd a pályáról félreállított színművésznő élete pergett le korabeli sanzonok kíséretében, hanem olyan sorstragédia, önvallomás is volt, amely korhűen ábrázolta a korabeli kultúrpolitikát és mindazt a megpróbáltatást, amelyet a második világháborúban és az azt követő sötét diktatúrában át kellett élni. A lekötő előadásmód, a kiváló színészi teljesítmény – a kereken 100. előadásban – a környéken zajló mulatság ellenére mély katarzist váltott ki a nézőkből. 
A szórakozni vágyóknak a felüdülést a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Carlo Goldoni Mirandolina című vígjátéka jelentette, amelynek díszletei úgy zsúfolódtak be a Csűrszínház színpadára, hogy az elemeket szállító tehergépkocsit nagy erőfeszítések árán traktorral kellett kihúzni a szomszéd kertből, a színpadszerelőket lelkes helyi fiatalok egészítették ki a helyi lakodalmat megelőző erőgyakorlatként. 
A rendezvény vasárnap zárult a Bekecs néptáncszínház legújabb produkciójának, a Legendák kertjének csűrszínházi bemutatójával. A Bekecs a Maros Művészegyüttes mellett évek óta visszatérő vendége a Csűrszínháznak, így a székelyföldi legendákat a tánc nyelvén felelevenítő előadást is igen nagy szeretettel fogadta a nyárádmenti – és nem csak – közönség. 
A csűrszínházi évad nem zárul le, lesz még zenei, film- és római fesztivál, gazdanap, és a soproni Petőfi Sándor Színház gyerekeknek és fiataloknak szóló Michael Ende-mesejátékot, A pokoli puncs- pancs című zenés darabot is bemutatja július 22-én. Érdemes gyakrabban visszatérni a Csűrszínházba, igen a gazdag a nyári kulturális kínálat. 
VAJDA GYÖRGY Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 25.
Képkockákba kerülnek a legendák: újabb történetek a székely rajzfilmsorozatban
Újabb székely legendákat dolgoznak fel egy tizenkét részes rajzfilmsorozatban. Fazakas Szabolcs, a Legendárium ötletgazdája a Krónika megkeresésére számolt be a munkafolyamatról, tervekről.
Elkészült az új székely rajzfilmsorozat második részének, Az ördögmalom patkója című epizódnak a színészi szinkronja. „A napokban a színészek szinkronizálták az animált figurákat, ilyenkor gyakorlatilag nem változik a szövegek hossza, csak a hangulat. Például nagyon érződik egy ember hangján, hogy mosolyogva, szomorúan vagy épp türelmetlenül beszél” – mondta el lapunknak Fazakas Szabolcs, a Legendárium ötletgazdája, a rajzfilmsorozat forgatókönyvírója, operatőre, producere.
Hozzátette, az új figura, a Nagyapó hangja Sinka Nándor, a régi szereplők közül Rika szinkronhangja Albert Orsolya, Zete hangja Baricz Gergő, az Ördög pedig Kozma Attila. A művészek a Tomcsa Sándor Színház és a Csíki Játékszín munkatársai.
„Igyekszünk székelyföldi színészekkel dolgozni, a rajzfilmet Barabás Árpád rendezi, a hangmérnök pedig Szász M. Attila” – részletezte az ötletgazda. Mint kifejtette, a sorozat tizenkét részből áll majd, az első, tízperces részt már teljesen befejezték, ennek A Tejút és a csodapatkó lett a címe.
„Ez már olyan minőségben készült el, hogy ki tudjuk vinni a nemzetközi piacra. Előkészítjük nemzetközi hangsávokkal a rajzfilmet, ezt visszük bemutatókra, és átadjuk majd televízióknak a világ minden pontján, tehát bekerülünk mi is ebbe a nagy rendszerbe. Szerencsére nem telített a piac, ezért lesz igény erre a székely rajzfilmre” – fogalmazott a producer.
Fazakas Szabolcs lapunknak arról is beszámolt, hogy elég sok történetet, legendát feldolgoznak ezekben az alkotásokban, viszont most egy kicsit változott a felfogás, mert nemcsak egy legendáról szól a rajzfilm, hanem több monda jelenik meg egy filmben. Van hét alapszereplőnk: Zete, Rika, Szőrmanó, Nagyapó, Csetlik, Botlik és Ördög, ők kalandoznak Székelyföldön.
Az első, A Tejút és a csodapatkó című rész bevezető a történetbe, itt megtudjuk, hogy kik azok a székelyek, hol élnek, ezt egy kétperces képi animációs részben mutatjuk meg. A következő képkockákban megjelenik a csodapatkó, amely a történet szerint – ez fikció– Csaba királyfi lovának a patája, a királyfi megbotlik a csillagösvényen, és így jön létre a Tejút” – magyarázta a forgatókönyvíró.
Hozzátette, a Tejút legendája szerint Csaba királyfiék elmennek keletre, és az ő patájuk nyomán marad egy halvány, felhőszerű sáv, amely az egész éjszakai égbolton áthúzódik. A csapat ezt a történetet továbbfejlesztette, és beleszőtte az ördögmalom legendáját is, miszerint az ördög évszázadok óta őrli az Egyes–követ, míg eléri Csaba királyfi patkóját, ami kipattan, majd Zete és Rika találja meg. Itt alakul ki a konfliktus, mert az ördög meg akarja szerezni a patkót, ami átjárást biztosít a mondák, legendák világába, és ha ez az ördög kezébe kerül, akkor megszűnik a székely legendák világa.
Benedek Elek Nagyapó mesefáját is belevittük valamilyen szinten, de mi továbbfejlesztettük, és szerepel a filmben egy óriási öreg fa, és egy-egy odú vezet el a legendákhoz. Ez a tizenkét résznek a története, az utolsó epizódnál nyilván nem állunk le a munkával, mert ezt a végtelenségig lehet készíteni” – részletezte
Hozzátette, ebben a sorozatban inkább kincskeresős, sárkányos, ördögös, tündéres történetek jelennek meg, a tatárjárásos mondákat külön, egészestés rajzfilmben fogják feldolgozni, mint amilyen az Asterix és Obelix. Most készül a Kárpát-medencei magyar legendárium, tehát még az is megtörténhet, hogy amikor lejár ez a tizenkét rész, ezek a szereplők a Felvidéken vagy Kárpátalján jelennek meg. A csapat másfél éve tanul, fejlődik, a jövőben sokkal gyorsabb lesz a gyártási folyamat, mert elkészültek a modellek, a színterek, a színek, most már minden összeáll. Körülbelül két-három hónap alatt kell elkészüljön egy rajzfilm, ez a nemzetközi standard” – mondta a projekt ötletgazdája.
Fazakas Szabolcs arról is beszámolt, hogy a tervek szerint Székelyudvarhelyen lesz a főbemutatója az első résznek, majd Budapesten a magyar népmese napján.
A Székelyföldi Legendárium 2008-ban indult civil kezdeményezésként azzal a céllal, hogy összegyűjtse és a gyerekek számára szerethető módon adja át Székelyföld szellemi kulturális örökségét, ma is közszájon forgó mondáit és legendáit. Elsőként 156 székely mondát és legendát tartalmazó térképet készítettek. A kezdeményezés sikerét látva legendagyűjteményt, hangoskönyveket, színezőt és különféle játékokat terveztek, végül 2012-ben elindították az első székelyföldi rajzfilmstúdiót, amely mostanra 14 tagot számlál. Eddig négy rajzfilmjük jelent meg: A Likaskő (közönségdíj, kecskeméti KAFF Nemzetközi Animációs Fesztivál), a Rétyi - nyír mondája, a csíksomlyói kegyszobor legendája és a gyergyói táltos asszony is elnyerte a legfiatalabb, egyben legkritikusabb közönség tetszését.
A Legendárium csapata a rajzfilmekhez a valós helyszíneket bemutató, ismeretterjesztő kisfilmeket is készített, ezeket is bemutatják ingyenes vetítéseiken. A rajzfilmes csapat állandó mentora Ken Fountain amerikai animátor, a DreamWorks Animation produkciós világcég munkatársa, számos ismert hollywoodi alkotás partnere.
Fazakas Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)
2017. szeptember 7.
Új évadot kezdett az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház
Felfrissülve kezdte el az új évadot a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata: új művészeti vezetővel, színésszel, dramaturggal, közönségszervezővel és varrónővel bővült a csapat.
Felfokozott tempóban kezdi a 2017–2018-as évadot a Tomcsa Sándor Színház, hiszen annak ellenére, hogy kicsi a társulat, sok előadás került az idei műsorprogramba – magyarázta az évadnyitó sajtótájékoztatón Nagy Pál színházigazgató. A tavalyi idényben már előkészítettek két előadást, ezeket most mutatják be, így a nagyszínpadi műsorok között látható lesz Csurulya Csongor volt művészeti vezető „búcsúelőadása”, a Mirandolina, a stúdióelőadások között pedig a Zakariás Zalán által rendezett Migránsoook kortárs drámát is színre viszik. Az igazgató elmondta, hogy az idei évad könnyedebb lesz, hiszen a műsorba több vígjáték került, az említett Mirandolina mellett Shakespeare Felsült szerelmesek című komédiája, Lars von Trier A főfőnök című vígjátéka és Alfonso Paso Hazudj inkább, kedvesem! című drámája is. Az első bemutató a Boldog mese című gyermekelőadás lesz, Márkó Eszter rendezésében. Továbbra is műsoron marad a Stop the tempo kocsmaszínházi produkció, a Roberto Zucco, a Nyílt tengeren című abszurd komédia, a Káosz című fekete komédia, illetve a Néma cipő története bábelőadás és Az égig érő fa népmese-adaptáció is.
A bábrészleggel kapcsolatosan dilemmában van a társulat, Nagy Pál elmondta: Szűcs-Olcsváry Gellért, Mezei Gabriella és Márton Réka színművészek vitték színre ezeket a produkciókat, ám nem tudni, miként építik ki tovább a bábtársulatot a kis létszámú csapatból, hiszen Mezei Gabriella ősz végén gyereknevelési szabadságra megy, míg Márton Réka családi okok miatt a nagyváradi színházhoz szerződik át.
A társulat új művészeti igazgatója Zakariás Zalán rendező lesz.
Csurulya Csongor távozása után a versenyvizsgára csak a sepsiszentgyörgyi rendező jelentkezett, akivel a társulat már többször is együttműködött. Férfiszínészt is kerestek, a versenyvizsgára jelentkezett öt fiatal közül Nagy Norbert Lászlót szerződtették, valamint két jelentkezőt, Veres Lehelt és Pásztor Márkot meghívott művészként várják vissza egy-egy előadásra. A székelyudvarhelyi Szabó Janka lett a színház a közönségszervezője és pr-felőse. Szász Kriszta színésznő négy év után visszatér a társulathoz, és Marosi Márta helyett Barabás Réka lesz az új varrónő. Új dramaturgja is lesz a társulatnak, Bereczki Ágota személyében.
Nagy Pál szerint az idei átmeneti év, de reménykedik, hogy áttörés is lesz egyben, hiszen új művészeti tanácsa is lesz a színháznak, illetve az eddigiektől eltérően idéntől a polgármesteri hivatallal szorosabb lesz a kapcsolatuk, hiszen ezentúl a város egy képviselője is részt vesz az adminisztrációs tanács munkájában. Szerinte áttörést érnek el a Művelődési Ház termeinek átszervezésében és hatékonyabb kihasználásában. Reménykedik abban, hogy az elkövetkezőkben módosítanak a régi stúdió színpadán, hogy azt mind a színház, mind az Udvarhely Néptáncműhely tudja használni. Megoldatlan gond marad viszont egy raktár hiánya, ahol a díszleteket tárolhatnák.
A 2017–2018-as évad műsoraira továbbra is vásárolhatók bérletek, ezzel kapcsolatban a színház honlapján és Facebook-oldalán olvashatók további részletek, illetve a jegypénztárnál is lehet érdeklődni.
Veres Réka / Székelyhon.ro