A magyarság érdekében kifejtett politikai tevékenységéért a kisvárdai Tőkés László Alapítvány egyéni díjával kitüntették Duray Miklóst, a szlovákiai Együttélés elnökét. A díjat Tőkés László püspök, az alapítvány névadója nyújtotta át jún. 6-án, Kisvárdán. Az ünnepségen Duray munkásságát Németh Zsolt, a Fidesz-Magyar Polgári Párt alelnöke méltatta. A Tőkés László Alapítvány egyéni díját eddig négyen érdemelték ki, Gelu Pateanu román író és műfordító, Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség elnöke, Sára Sándor, a Duna Tv elnöke és most Duray Miklós. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./

"Benkő Samu erdélyi művelődéstörténészt tüntették ki a kisvárdai Tőkés László Alapítvány idei egyéni díjával. A kitüntetést jún. 5-én adják át Kisvárdán. Benkő Samu /sz. Lőrincfalva, 1928. febr. 25./ az Akadémia Kolozsvári Történeti Intézetében volt kutató 1953-tól. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 3., Új Magyarország, jún. 3./"

"Életműve elismeréséül idén kétszer részesült elismerésben Benkő Samu történész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke. Először márc. 15-én, amikor Göncz Árpád köztársasági elnök Széchenyi-díjjal tüntette ki. Nemrég pedig Kisvárdán a Tőkés László Alapítványtól vehetett át kitüntetést. Benkő Samu elmondta, hogy a díjjal járó pénzösszeget felajánlotta a közügynek, Bolyai János életműve kutatásának. Szeretné, hogy 2002-re, születésének 200. évfordulójára az olvasó asztalára kerülne a kézirati hagyatékának kimerítő bemutatását tartalmazó kötet. Ehhez lenne szüksége munkaerőkre, hogy az ő 1952-ben kezdett munkáját eredményesen befejezzék. "Meggyőződésem, hogy az erdélyi magyarság jövője két feltételtől függ: egy önálló egyetem visszaállításától és a magyar tudományos élet tevékenységi körének normalizálásától." - vallja. A magyar kultúra örökölt javait az államhatalomnak vissza kellene adnia. - Az EME minden szakosztályában szükséges a fiatal tudósnemzedék felnevelése. Most veszik számba, hogy hány doktorátusra feliratkozott jelöltjük van, akik az EME és az MTA közreműködésével egyéves magyarországi pályázati képzést nyerhetnek el. - Az EME latin nyelvű képzést biztosít a történészeknek, mert az egyetem ezt nem teszi meg. /Ördög I. Béla: Benkő Samu a kutató és szervező kettős szerepében. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 24./"

A magyarság érdekében kifejtett tevékenységéért Szörényi Levente zeneszerzőt tüntetik ki a kisvárdai Tőkés László Alapítvány idei egyéni díjával, melyet június 16-án Kisvárdán adnak át. A Tőkés László Alapítvány egyéni díját eddig öt alkalommal adták ki. A díjazottak között van Gelu Peteanu /elhunyt/ román író és műfordító, Ágoston András, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, Sára Sándor, a Duna Televízió elnöke, Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés Mozgalom elnöke és Benkő Samu művelődéstörténész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./

"A magyarság érdekében kifejtett tevékenysége elismeréséül Kallós Zoltán 73 éves, Kolozsvárott élő néprajzi gyűjtőt tüntette ki a kisvárdai Tőkés László Alapítvány idei egyéni díjával. Kallós Zoltán egész életét annak szentelte, hogy Erdélyben és Moldvában összegyűjtse a fellelhető magyar népdalkincset. Jelenleg a rendszerezést végzi, illetve saját költségén múzeumot alakít ki, melyben az utókornak megőrzi gyűjteményét. A múzeumot a Kolozsvárhoz közeli Válaszúton alakítja ki; az intézménynek a helybeli Bánffy-kastély ad majd otthont. A kastélyt a Kallós-család 1933-ban vásárolta meg, de a második világháború után elvették az épületet a tulajdonosoktól. Kallós Zoltán 1990-ben vásárolta vissza a család jogos tulajdonát, s néprajzi múzeummá alakítja át. A kitüntetett a Tőkés-díjat június 10-kén veszi át Kisvárdán. /Tőkés-díj Kallós Zoltánnak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./"

"A magyarság érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspököt tüntette ki a Tőkés László Alapítvány idei egyéni díjával. Az alapítvány vezetősége a kitűntető címmel Tempfli József kisebbség-védelmi tevékenységét, a romániai magyar közösségért kifejtett több évtizedes munkásságát ismerte el. Az elismerést június 24-én, vasárnap, ünnepélyes keretek között adják át Tempfli Józsefnek Kisvárdán, ahol a helyi MDF-szervezet 1989-ben hozta létre az alapítványt. Az egyéni díjat eddig politikusok, tudósok és művészek kapták, az idén első alkalommal ítélték oda egyházi személyiségnek. /Tőkés-alapítványi díj Tempfli Józsefnek. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 23./"

"A kisvárdai református templomban jún. 24-én tartott ökumenikus istentisztelet alkalmával Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspököt a kisvárdai Tőkés László Alapítvány 2000. évi egyéni díjával tüntették ki. Az esemény alkalmával Csiszár Ákos református esperes elmondta: a díj a mindent felvállaló hitnek, a haza, a nemzet hűséges szolgálatának a jelképe. A laudatiót felolvasó Petróczki Ferenc, nyírbátori polgármester kiemelte Tempfli József cselekedeteinek hitelességét, azt, hogy nemcsak egyházának, hanem nemzetének is mindig hű fiaként egész életében küzdött az erőszakos asszimiláció ellen. A díj átadása után elsőként Tőkés László püspöke köszöntötte a kitüntetettet, akivel - mint mondotta - ugyanabban a lelkületben osztoznak, és akivel a nemzetépítő együvé tartozás köti össze. - Tempfli József /sz. Csanálos, 1931. ápr. 9./ 1990-től megyés püspök. /(boros): Tempfli József püspök kitüntetése. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 28./"

"A magyarság érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként Orbán Viktort, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökét, volt miniszterelnököt tüntette ki a kisvárdai Tőkés László Alapítvány az idei egyéni díjával. A díjat jún. 22-én, istentisztelet keretében adják át a politikusnak a kisvárdai református templomban. Az eddigi kitüntetettek között van az 1995-ben elhunyt Gelu Pateanu költő, Sára Sándor filmrendező, Duray Miklós szlovákiai magyar politikus, Szörényi Levente zeneszerző, Tempfli József nagyváradi katolikus püspök és Nemeskürty István író, irodalomtörténész. /A Tőkés László Alapítvány díja Orbán Viktornak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./"

"A Kisvárdai Tőkés László Alapítvány díját vette át ünnepélyes keretek között a kisvárdai református templomban Orbán Viktor ex-miniszterelnök. Az ökumenikus istentisztelet keretén belül sorra kerülő nyilvános kuratóriumi ülésen jelen volt maga a kitüntetett, valamint Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, az első Tőkés-díj tulajdonosa, Lengyel Szabolcs, a kuratórium elnöke, a kuratórium tagjai, valamint dr. Tonk Sándor, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem megbízott rektora, aki laudátiót mondott, továbbá sok más meghívott. A zsúfolásig megtelt templomban, valamint a templomon kívül rekedtek számára az istentisztelet után Lengyel Szabolcs felolvasta a kuratórium határozatát, amely szerint az április 7-én megtartott ülésen egyöntetű szavazással a kuratórium tagjai úgy döntöttek, hogy idén a Tőkés László-díjat Orbán Viktor ex-miniszterelnöknek adományozzák, a magyarság mint nemzet értékeinek és érdekeinek képviseletéért. /Köllő Katalin: Orbán Viktor Tőkés László-díjas. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 24./"

A magyarság érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként posztumusz egyéni díjjal tünteti ki Tonk Sándort, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem elhunyt alapító rektorát a kisvárdai Tőkés László Alapítvány. A díjat júl. 11-én adják át az egykori egyetemi tanár hozzátartozóinak a kisvárdai református templomban, díjátadási laudációt mond Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. /Posztumusz Tőkés-díjas Tonk Sándor. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./

Tavaly januárban új igazgató került a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium élére Szőcs Ildikó személyében, aki az iskolában működő Bethlen Gábor Alapítvány elnöke is egyben. Szőcs Ildikó elmondta, hogy az iskola épületei visszakerültek az Erdélyi Egyházkerület tulajdonába, nyolc épületből áll az épületegyüttes, és ebből hármat adtak vissza. Vannak még tanári lakások, és egyéb ingatlanok a város különböző területein, amelyek valamikor a kollégium tulajdonát képezték. A többi öt iskolaépület egy része egyházi, másik része még állami tulajdonban van. Jelenleg nehéz anyagi forrásokhoz hozzájutni, ugyanis a polgármesteri hivatal vagy az állam azt a választ adja, hogy visszaszolgáltatott, vagy visszaszolgáltatásra váró épületről van szó. Az Erdélyi Egyházkerületnél pályáztak az Apáczai Közalapítványon keresztül, de azon akadtak fenn, hogy az még állami épület. Vannak azonban jó eredmények. Sikerült az étkezdét az egyházkerület támogatásával felújítani, azóta pedig folyamatosan próbálják azt felszerelni. A fiúbentlakásban ablakokat, ajtókat cseréltek, a lánybentlakásban pedig padlót csiszoltak. A bentlakásokat külföldi támogatással sikerült felújítaniuk. A bentlakó diákok 80%-a részesül ösztöndíjban, de a nagyenyedi és az ingázó diákok egy része is kap ösztöndíjat. A bécsi Szent István Egylet ad negyvenöt gyereknek ösztöndíjat már évek óta. A kisvárdai Tőkés László Alapítvány biztosít huszonöt gyermek számára ösztöndíjat oly módon, hogy minden egyházközség „örökbe fogad” egy gyereket, és tizenkettedikes koráig támogatásban részesíti. Ezenkívül német és holland alapítványok támogatnak még. A költségvetésen kívüli pénzeket az iskola Bethlen Gábor Alapítványa kezeli. A kollégiumnak van öt óvodás csoportja, egy-egy elemi osztálya minden szinten, két-két általános iskolai osztálya, a középiskolai osztályok száma pedig négy, illetve tavaly sikerült ötöt összehozni. Emellett tavaly egy főiskolai tanítóképző osztály is alakult. Ebben az évben indult először turisztikai és közélelmezési líceumi szakosztály a kollégiumban, nagyon nehéz volt meggyőzni mindenkit arról, hogy egy ilyen szakosztály nem azonos az inasiskolával. Eddig a szakiskolába felvételiző gyerekek inkább román iskolába iratkoztak. Sok román nyelvű iskola igazgatója panaszkodott, hogy milyen nehéz dolguk van a magyar gyerekekkel. Ezért kell magyar nyelvű szakosztály a kollégiumban. /Dézsi Ildikó: Tanítóképzőtől turisztikáig a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./

Dr. Kiss Tamás neve nem ismeretlen Sepsiszentgyörgy lakói szá­mára. Tavaly az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság vendége volt a magyarországi Pofosz (Politikai Foglyok Országos Szövetsége) alelnökeként. A Tőkés László Alapítvány kuratóriuma kitüntette dr. Kiss Tamást. Az ünnepséget október 8-án a kis­várdai református templomban rendezték. /Puskás Attila: A Tőkés László Alapítvány kitüntette dr. Kiss Tamást. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 13./

Nagyenyeden iskola napokat tartottak a Bethlen Gábor Kollégiumban. Demény Piroska aligazgatónő elmondta: „amit tavaly elültettünk, idén betakarítjuk”. Az első nap a művészeteké és a sportbemutatóké volt. A Fenichel Kör tagjai bemutatkoztak diáktudományos dolgozataikkal. Szavalóverseny zajlott, a diákok bemutatták a várjátékokat, amelyet Fórika Éva zenetanárnő dramatizált és rendezett Árpád-házi Szent Erzsébet emlékére, Ki szívét osztja szét címmel. Este Szilágyi Róbert informatikatanár Álom a tánc című magyarlapádi életképekkel és gyönyörű táncokkal fűszerezett műsorát láthatták a jelenlevők, az iskola tánccsoportjának előadásában. Lengyel Szabolcs, a kisvárdai Tőkés László Alapítvány elnöke emlékeztetett, hogy 2003-ban Orbán Viktor, 2004-ben Tonk Sándor posztumusz kapta meg az alapítvány díját. Ebben az évben Szabó Magda írónőnek ítélték oda, és a szeptemberi átadásra a nagyenyedieket is meghívták. Az alapítvány évek óta 20 kollégistának biztosít ösztöndíjat, és reményeik szerint az elkövetkező években is tovább támogatják az iskolát. /Nagyenyed. „Amit tavaly elültettünk, idén betakarítjuk. ” Iskolanapok a Bethlen Gábor Kollégiumban. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 16./

Dr. Kiss Tamás jogász, a Magyarországi Politikai Foglyok Országos Szervezetének alelnöke több napig vesz részt az erdélyiek ünnepi rendezvényein. Október 21-én Sepsiszentgyörgyön a POFOSZ kitüntetéseit adta át tíz erdélyi magyar ötvenhatosnak. Dr. Kiss Tamás tavaly a kisvárdai székhelyű Tőkés László Alapítvány évi díját vehette át, majd azt átadta Józsa Árpád Csabának a Sepsiszentgyörgyön felállítandó ‘56-os emlékmű költségeire. 1956-ban a Magyarországon megalakuló főiskolai és egyetemi ifjúság szegedi szervezete, a MEFESZ küldöttként utazott Budapestre, hogy az október 20-án meghirdetett húszpontos programot, elfogadtassa a fővárosiakkal, és megkezdjék országszerte az egyetemisták MEFESZ-szervezetekbe tömörülését a kommunista DISZ helyett. Így az október 16-án Szegeden megalakuló MEFESZ elsőnek kezdeményezett forradalmi megújulást. Október 22-én a budapesti Műegyetem nagygyűlésén ismertették és a tizenhat pontban elfogadták a szegediek javaslatát. /Puskás Attila: Vendégünk a ,,szegedi küldött”. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 23./

Tőkés-díjat kapott Makovecz Imre
Makovecz Imre kapta idén a Tőkés-díjat. A Kossuth- és Prima Primissima-díjas építész a kisvárdai református templomban vette át az elismerést. A Tőkés László Alapítványt 1989-ben hozták létre Kisvárdán.
A kuratórium évenként egy egyéni díjat ad át a magyarság érdekében kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeknek. ,,Makovecz Imre ugyanazt teszi az építőművészetben, mint mondjuk én az igehirdetésben, végül is egy tőről fakad a jó vers, a jó prédikáció, a jó épület, a gyönyörű vers, a szép muzsika, és ezt az értékrendet nemzeti keresztyén értékrendnek nevezhetném, de ez nem leszűkítése az értékrendnek, hanem egyetemes dimenzióba való állítása" - mondta Tőkés László EP-kéviselő.
Az ünnepség emlékezés volt Tőkés László húsz évvel ezelőtti látogatására, és tisztelgés Makovecz Imre munkásságának. ,,Amikor bejöttem ebbe a templomba, és felhangzott az első ének, akkor hazaérkeztem. Az ember úgy érzi, innen el se kéne már menni, mert ez aktív emberek viselkedése az Isten házában. Ha az ember otthon van, akkor bármilyen dicséretet, bármilyen díjat boldogan rak a zsebébe meg a szívébe, és minden rendben van" - fogalmazott a kitüntetett építész. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Díjátadóval ünnepel az EMNT
Gálaesttel ünnepli tizedik születésnapját szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a rendezvényre Kolozsváron, a Napoca Szállodában kerül sor – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke.
Hozzáfűzte: a rendezvényen első alkalommal adják át az EMMT Kós Károly-díját, amelyet olyan közéleti személyiségek kaphatnak meg, akik tevékenységükkel hozzájárultak az autonómiatörekvésekhez, illetve az autonómia eszméjének népszerűsítéséhez. Mint részletezte, idén négy díjat osztanak ki három kategóriában, az elismerést a politikai tevékenységgel, a tudományos-akadémiai-civil munkával lehet kiérdemelni, illetve díjazzák az arra érdemes művészeket és a sportolókat is.
Sándor Krisztina szerint hagyományteremtő céllal adják át a díjakat: az a céljuk, hogy évente három-négy olyan személy kapjon ilyen elismerést, aki abban az időszakban olyan cselekedetet vitt véghez, amely közelebb visz az autonómiához. Idén többek közt a Birtalan Ákos egykori parlamenti képviselő kapja meg a díjat, akinek post mortem kitüntetését özvegye veszi át. A többi díjazott nevét meglepetésének szánja az EMNT.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az EMNT volt ügyvezető elnöke ugyanakkor a nemzeti tanács elmúlt tíz évét értékelve felidézte: a civil szervezet létrejöttének közvetlen kiváltó oka az RMDSZ 2003-as szatmárnémeti kongresszusa volt, amikor megfosztották Tőkés Lászlót a tiszteletbeli elnöki tisztségétől. Emlékeztetett: az EMNT megalakulásának évében megszületett az EMNT személyi elvű autonómiára vonatkozó törvénytervezete, s szerinte az EMNT-nek köszönhetően maradt meg az autonómia kérdése hangsúlyosan a közbeszédben.
Sándor Krisztina ugyanakkor bejelentette: decemberben a magyarországi Tőkés László Alapítvány és az EMNT ösztöndíjat, egyszeri támogatást nyújt tehetséges, kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező, de hátrányos helyzetű erdélyi magyar diákok számára.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Ösztöndíj erdővidékieknek
A jó tanulmányi eredményeken kívül a közösségi munkában való részvételért is díjazott négy erdővidéki diákot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács erdővidéki szervezete, a kisvárdai Tőkés László Alapítvány ösztöndíj-támogatását karácsony előtt egy nappal adták át.
Egyenként huszonötezer forint értékű támogatásban részesült Borbáth Szilveszter VII. és Szőke Kálmán VIII. osztályos tanuló (mindketten a vargyasi Borbáth Károly Általános Iskola diákjai), Mihók Marianna-Anita (baróti Baróti Szabó Dávid Középiskola, X. osztály) és Kencse Magor (baróti Gaál Mózes Általános Iskola, V. osztály). (fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Borbély Zsolt Attila, az EMNT Arad megyei elnökének évértékelője
Ha nem lehet alma-modell, a szőlő-modellt kell alkalmaznunk!
Egy új esztendő kezdete, mindig jó alkalom a számvetésre. Ezúttal Borbély Zsolt Attilát – akit tavaly áprilisban választottak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezetének élére – kértük fel a mögöttünk lévő év értékelésére.
– Megítélése szerint milyen évet zárt a magyarság, különös tekintettel arra, hogy az EMNT országos elnöksége az Autonómia évének nyilvánította a 2013-as esztendőt? Közelebb került közösségünk ehhez az áhított célhoz?
– Tény, hogy ma már nem tabukérdés, hanem közbeszéd tárgya az autonómia és a román hatalom nem kiált ügyészért, bíróért, börtönért e célkitűzés kapcsán, mint tette ezt tíz esztendeje. Az is tény, hogy közelebb kerültünk az erdélyi magyar autonómiaelvű konszenzushoz, amit mi sem példáz jobban, mint az, hogy míg az erdélyi magyarság urnákhoz járuló részének többségét képviselő RMDSZ tavaly március 10-én, a Székely Szabadság Napján nem vett részt a marosvásárhelyi autonómia-tüntetésen, addig a Székelyek Nagy Menetelését támogatta. Nem csoda, hogy az 1996. óta a neptuni ihletésű, az önfeladó politikát, a klikkérdekű bukaresti paktálást képviselő Markó Béla és a tüntetésen való részvételt szorgalmazó jelenlegi elnök, Kelemen Hunor között feszültség alakult ki. Előbbi egy magyarországi bal-liberális hecclapban, az Élet és Irodalomban kigúnyolta a menetelésen részt vevő -eseket, utóbbi megvédte őket. Az RMDSZ fősodra a hivatalban levő elnököt látszik támogatni e kérdésben. Ugyanakkor azt hallani, hogy az RMDSZ lassan húszéves késéssel, de végre tető alá hozza a székelyföldi területi autonómiáról szóló statútumát. Jobb későn, mint egyáltalán. Mindemellett az Európai Parlamenti választások kapcsán a magyar összefogás vonatkozásában megfogalmazódó RMDSZ-es ellenállás aggasztó. Nem lenne jó, ha egymás ellen indulnának a magyar politikai erők, nem valószínű, hogy megismételhető a 2007-es eredmény, amikor Tőkés László és az RMDSZ is külön-külön elérte a bejutáshoz szükséges küszöböt.
– Mi a helyzet Aradon?
– Aradon folytattuk a régebben megkezdett közösségépítő tevékenységeinket, ezek közül kiemelném a Táncsics-díj kapcsán az addiginál is szélesebb körű ismertségre szert tett Szaniszló Ferenc magvas, lényeglátó előadását, s bekapcsolódtunk az országosan meghirdetett akciókba is. Gondolok itt a régiósítás elleni tüntetésre, vagy arra, hogy közvetlenül karácsony előtt a Tőkés László Alapítvány jóvoltából ösztöndíjakat adhattunk át országszerte a jó eredményeket elért, szilárd nemzeti öntudatú diákoknak. Nem EMNT-s megvalósítás, de a közösségépítés szempontjából fontos fejlemény a Tulipán könyvesbolt borozós profil-kiegészítése: nemzetpolitikai szempontból kevés olyan fontos kérdés van, mint az, hogy hol találkozhatnak a kulturális és egyházi eseményeken kívül egy közel kétszázezres nagyvárosban szétszórt magyarok, hova térhetnek be, ahol magyar szó és magyar környezet várja őket.
– Ha már szóba került a Tulipán, az EMNT két nagy sikerű, telt házas könyvbemutatót is szervezett itt, s mint a sajtóból értesültünk, megjelent egy harmadik könyve is, mely az elmúlt tíz esztendő politikai történéseit foglalja össze. Minek köszönhető a közírói aktivitásának ilyetén fellendülése, és számíthatunk-e arra, hogy harmadik könyvét is bemutatják Aradon?
– Kaptam egy közel fél éves ösztöndíjat arra, hogy megírjam az EMNT első tíz esztendejének történetét, amiből végül az erdélyi magyarság utóbbi évtizedének „belpolitikai” krónikája lett, ugyanis nem lehet az EMNT-ről úgy írni, hogy közben ne essen szó a szervezet tevékenységének kontextusáról, az RMDSZ-ről, a Magyar Polgári Pártról s persze az EMNT által létrehozott Erdélyi Magyar Néppártról. E nagyobb szabású monográfia oldalvizein született meg „A Neptun-gate” című kötet, mely régi adósságom volt, valamint a „Nemzeti önrendelkezés – a magyar jövő útja” című kötet, mely az elmúlt húsz évben az Erdélyi Napló hasábjain megjelent nemzetpolitikai eszmefuttatásaimnak válogatása. E két kötetet egyébként eddig összesen tizennégy helyszínen mutattuk be a helyi EMNT szervezésében Torockótól Marosvásárhelyen, Csíkszeredán át Barótig. A harmadik kötetnek eddig csak Kolozsváron volt bemutatója, de ha megjelenik az utánnyomás, akkor Aradon, Temesváron és Kisjenőben feltétlenül szervezünk könyvbemutatót.
– Jövőre parlamenti választások lesznek az anyaországban. Mennyiben érint ez minket, erdélyi és partiumi magyarokat?
– A magyar állampolgárság kiterjesztése minden azt igénylő magyarra nézve rendkívüli fontosságú, nemzetpolitikai jelentőségében túlbecsülhetetlen lépese volt a 2010-ben győztes politikai erőknek. Bizonyos mértékig jóvátétel volt ez, visszakaptunk valamit, ami lelkileg és közjogilag egyaránt fontos, valamit, amit a történelem vaskényszere vett el tőlünk. A világon mindenütt elismert, bevett közjogi kapocs jött létre a trianoni határokon kívül rekedt egyén és az anyaállam között. E lépés igen fontos a Borbély Imre által közel két évtizede „szubszidiáris nemzetstruktúrának” nevezett közösségi létszerkezet megteremtése szempontjából is. Ha ugyanis nem élhet minden magyar egy hazában, a Kárpát-medencében, amit az „alma-modell” testesít meg szimbolikusan, akkor meg kell nézni, hogy milyen struktúra az, amely egyszerre biztosítja az egyes nemzeti közösségek megmaradását és a Kárpát-medencei magyarság együttmozgását, együttlélegzését. Ez pedig, a „szőlő” modelljével leírható említett nemzetstruktúra, melynek keretében minden nemzetrész szert kell, hogy tegyen maximális önállóságra, önszerveződésre, optimális esetben autonómiára s az egyes nemzetrészeket, melyek a szőlőszemekkel szemléltethetőek, a kocsány tartja össze, mely a határokon átívelő társadalmi és politikai intézményekben, s nem utolsósorban a közös állampolgárságban ragadható meg. Jövőre a magyarországi választásokon összmagyar parlamentet választunk, mindenki szavazhat, aki ezt a mind szimbolikus, mind közjogi szempontból jelentős aktust fontosnak tartja. Jövőre a Kárpát-medencei közös magyar sorsalakítás nemcsak szívet melengető szólam lesz, hanem megélt valóság.
– Úgy legyen, köszönöm a véleménynyilvánítást.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

Tófalvi Zoltán a Tőkés László Alapítvány idei díjazottja
„Aki fél, abban nem lehet teljes a szeretet” – mondta Tőkés László volt királyhágó-melléki református püspök, európai parlamenti képviselő október 5-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán, a róla elnevezett alapítvány ez évi díjának átadását megelőző istentiszteleten. A 25 éves civil szervezet kuratóriuma idén huszadik alkalommal adta át az elismerést a kisváros református templomában. Ez évben Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi újságírót, írót, dokumentumfilmest tüntették ki.
Igehirdetésében az egykori temesvári lelkipásztor hangsúlyozta: negyedszázada, a kommunista diktatúra bukását megelőző hónapokban-hetekben szintén a szeretet és félelem kapcsolatáról szólt a híveknek. Elmondta: túlzás lenne, ha azt állítaná, hogy akár ő, akár a családja, a barátai és a hívei csak bátrak és erősek lettek volna, hisz szívüket áthatotta a szorongással teli félelem. Ugyanezt az Igét hirdette akkor is: tele van a szívünk félelemmel, de le kell küzdenünk ezt a bénító érzést, mert aki fél, az válságban van. „Félelem, hallgatás és hazugság volt jellemző a diktatúra időszakára, melyet az őszinte szókimondással próbáltunk legyőzni” – mondta Tőkés László, aki szerint ezzel a szókimondó nyilvánossággal szemben tehetetlenné vált a titkosszolgálat.
Az igehirdető kiemelte: gondviselésszerű egybeesés, hogy épp Érmihályfalváról érkezett Kisvárdára, ahol egy ’56-os mártírnak, a román kommunista diktatúra által hazaárulásért és kémkedésért, koholt vádak alapján elítélt és kivégzett Sass Kálmán lelkipásztornak avattak emlékhelyet, s akinek a virtuális rehabilitálásáért sokat tett az idei Tőkés László-díjas. Tófalvi Zoltán ugyanis szinte elsőként kezdett el foglalkozni publicisztikáiban a romániai magyarság 1956-tal kapcsolatos szervezkedéseivel s az ezt követő politikai perekkel. A most hetvenéves marosvásárhelyi történész-kutató viszont a szigorúan őrzött és titkosított levéltári dokumentációhoz a romániai lusztrációs törvény megjelenése után, csak 2002-től férhetett hozzá. 2007-ben indította útjára tíz kötetre tervezett sorozatát 1956 erdélyi mártírjai címmel, amely sorozatból eddig öt kötet jelent meg.
Laudációjában M. Kiss Sándor történész elmondta: a szerteágazó érdeklődésű Tófalvi Zoltán már a rendszerváltozás előtt a Securitate látókörébe került oknyomozó és kisebbségkutató munkája miatt. Összesen 15 önálló kötet és hozzávetőlegesen 500–600 tanulmány, esszé, újságcikk fűződik nevéhez. Több szakmai elismerés birtokosa, ám ténylegesen páratlan munkát a román nacionálkommunista terror kutatásával és feltárásával, tabuk ledöntésével végzett. A korabeli perek tulajdonképpen napjainkig ismeretlenek a közvélemény előtt, a Tófalvi által feltárt sok tízezer oldalnyi anyag közzététele alapvető szemléletváltozást jelenthet a történetírásban is. Talán még az is bekövetkezhet, amit mostani díjának névadója felemlegetett: az ötvenhat után meghurcoltak és elítéltek tényleges rehabilitációja és kárpótlása, beleértve az Érmelléki Csoport két meggyilkolt tagját, Sass Kálmánt és Hollós Istvánt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar történészsors Romániában
Tófalvi Zoltán író, történész kapta meg idén a Tőkés László Alapítvány által alapított Tőkés-díjat. Az alábbiakban közöljük M. Kiss Sándor történésznek, a budapesti Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettesének a Kisvárdán múlt vasárnap rendezett ünnepségen elhangzott laudációját.
Tófalvi Zoltán. Elvarázsolt ember. Sajátos csodalény. A különösen egyedi kelet-közép-európai sors méltóságteljes hordozója. Másként szólva: nyugdíjas történész – egyáltalán létezik ilyen státus, hogy nyugdíjas történész?
Publicista, író, tévészerkesztő. Tegyem hozzá: elszabadult igazságkereső, a hűség szobra, húsból-vérből való, vagyis elkötelezett magyar értelmiségi. Különben hetvenéves. Ilyenkor az ember leül a kertjében – ha van diófája, akkor az alá –, és elmereng a múlton, vajon mi marad meg mindabból, amit eddig termelt? Tófalvi Zoltán e helyett – bár gereblyéznivalója lenne épp elég – jövőt tervez.
Huszonnégy évvel ezelőtt – 1990 elején – kezdett el foglalkozni a romániai magyarság 1956-tal kapcsolatos szervezkedéseivel, s az ezt követő politikai perekkel.
Viszont a szigorúan őrzött és titkosított levéltári dokumentációhoz a romániai lusztrációs törvény megjelenése után, csak 2002-től férhetett hozzá. Öt év múlva, 2007-ben indította útjára tíz kötetre tervezett sorozatát 1956 erdélyi mártírjai címmel, amelyből eddig öt kötet jelent meg, darabonként 750-800 oldalon.
Tehát a hiány további öt kötet, vagyis – kilóban számolva – körülbelül 4000 oldal. A napokban – magam is hetven körül téblábolok – különböző nyavalyáimat sorolva orvos barátom megnyugtatott, mondván, az emberi élet százhárom évre van kalibrálva, és az egyénen múlik, hogy ebből a százhárom évből mennyit képes realizálni. Másként szólva: hány éves koráig képes élni. Zoltán! Hét év alatt öt kötet, további hét év – s akkor még csak hetvenhét éves leszel –, további öt kötet. S az azt követő negyedszázad? Valóban ideje elkezdeni tervezni a jövőt!
Játék a számokkal? Nem egészen! Tessék csak figyelni! Tófalvi Zoltán 1944-ben született. A múlt század nyolcvanas éveinek végén – Temesvár Romániában, sajátos rendszerváltás Magyarországon, amit a múlt bajnokai rendszerkorrekciónak terveztek – felparázsoltatta a reményeket. Most majd megismerjük a múltunkat, s nemcsak a jövőnket tervezhetjük a magunk tehetségéből, a magunk erejéből.
Aztán eltelt Tófalvi Zoltán életéből további bő évtized, amíg végre megnyíltak azok az addig titokzatos levéltárak, amennyiben tényleg megnyíltak. Vagyis: megkésett nemzedék vagyunk. Tófalvi Zoltánt közel hatvanévesen illette meg a múlt megismerésének a joga.
A múlt! Fránya dolog ez a múlt. Más a múltképe annak, aki a szocialista államok belügyeinek karmai között élte meg – át és túl – ezt a múltat, s más azé, aki akkor már felnőtt ember volt, s emlékei később érlelődtek tudássá akár szakmai ártalomként is, mert történész lett. S más azoknak, akik könyvek oldalairól ismerkednek azzal a múlttal, azzal az ’56-tal, ami nekünk életre szóló élmény és tanulság maradt.
És más olyan ország polgárának, aki ennek a terrornak a szelét sem érezte, s csodálva tekintett a Molotov-koktélos pesti srácra, amint élet-halál harcot vív az orosz medvével, majd – ha még erre is volt irányultsága – döbbenve olvasta a sztorizástól már akkor sem tartózkodó nyugati lapok híradásait a magyarországi megtorlásról. S az erdélyi magyarok elleni megtorlásról? Arról nem! Ott jobban őrizték a titkot. Ott belső ügy maradt!
Az 1956-os forradalomról és szabadságharcról írni a magyarországi magyar történésznek sem könnyű feladat. Még ma sem. Nálunk is kérdés, hogy „kinek a forradalma”, vívjuk is csatáinkat, de ennek a csatának érthető az oka. És legfeljebb – hogy az egyik legdivatosabb ma használt fogalomnál maradjak – a narratívák különböznek egymástól.
De a tényeket legalább ismerjük. Mennyiben különbözik a magyarországi magyar történész helyzete a romániai magyar történész helyzetétől? 1991-ben – az Antall-kormány kormányfőtanácsosaként – félig magán-, félig hivatalos minőségben Erdélyben jártam információkat szerezni, hogy volt-e valami megmozdulás ’56-ban Erdélyben is? Kósza híreink voltak ugyan, de konkrét tudásunk nem. Voltak beszélgetéseim, voltak sokatmondó hunyorítások, de beszélgetőtársaim leginkább hallgatásba burkolóztak, s azt ajánlották, hogy keressem meg a „szibirákokat”. Érezni lehetett a félelmet még akkor is. Mindezt csak azért mondom el, hogy érzékeltessem Tófalvi Zoltán vállalkozásának nehézségeit.
Tófalvi Zoltán a magyar és a román történetírás történetében először publikálta az 1956-os magyar forradalommal és szabadságharccal való együttérzés ürügyén halálra ítélt tizenkét erdélyi magyar és két román politikai fogoly kivégzési jegyzőkönyveit – akkurátusan a kivégzőosztagok teljes névsorát feltüntetve, pontosan sejtve, hogy a még élő érintettek halálosan is megfenyegetik! –, a corpus delectiként emlegetett, az erdélyi kérdés megoldását sürgető, a magyar forradalom hatására született négy, korábban egyáltalán nem ismert tervet, tanulmányt. De eddig el kellett jutni, az utat végig kellett járni.
Lássuk ezt az utat! A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia szakán szerzett történelemtanári oklevelet. Pályáját a korondi gimnáziumban kezdte, aztán rádiószerkesztő lett, s mint ilyen, újságíró is, majd televíziós szerkesztő. Egyetemistaként a Sóvidék történetével foglalkozott. 1989-ig három kötete jelent meg, ezek közül A pogány fohászok faluja című szociográfiai kötete Nyugaton – jelesen az Amerikai Egyesült Államokban – is nagy sikert aratott. 1982 hozta meg számára a Szeku „kitüntetett figyelmét”.
A Temesváron élő atyhaiak közössége címet viselő szociológiai munkáját a Szabad Európa Rádió folytatásokban, teljes terjedelemben közölte. Külön „honoráriumként” 1982 októberében egy házkutatás során a román belbiztonsági szervek kéziratai s tanulmányai egy részét a „biztonság kedvéért” begyűjtötték. Gondoljuk el: közel egy évtizedet a román biztonsági szervek kitüntetett figyelmétől kísérve élni! A Kondukátor Romániájában.
A Sóvidék népi fazekassága éppúgy témája volt, mint a Skandináviában élő magyar értelmiség hídszerepének vizsgálata. Értekezett Bolyai Farkas szembetegségéről, összesen 15 önálló kötet és hozzávetőlegesen 5-600 tanulmány, esszé, újságcikk fűződik nevéhez.
Díjnyertes dokumentumfilmek jelzik útját, amelyeket a Román Televízió magyar adása, a Duna Televízió vagy a Magyar Televízió sugárzott. Megnyerte a Hitel folyóirat 1994-es pályázatát, a Civitas Humanitas Alapítvány filmpályázatának első díját, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete 1997-ben, a Székelyföld folyóirat 2002-ben ismerte el munkásságát egy-egy nívódíjjal. Kitüntette őt Petőfi Sándor-sajtószabadság díjjal a Magyar Újságírók Közössége, 2014. március 15-én Marosvásárhely városa tüntette ki őt a Könyv és Gyertya díjjal, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) egyfajta alternatív marosvásárhelyi díszpolgári címmel, idén október 4-én pedig az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány Székelyudvarhelyen EMIA-díjjal. Tófalvi Zoltán tehát termékeny, közfigyelmet kiváltó, szépen dekorált tudós ember, aki méltán szerzett megbecsült nevet magának.
2013 kora nyarán szól a telefonom. A vonal másik végén Izsák Lajos professzor, kedves barátom, az ELTE Történeti Intézetének vezetője, s arra kért, hogy vállaljam el az egyik tag szerepét Tófalvi Zoli doktori munkahelyi vitájában. A téma a magyar ’56 erdélyi vonatkozásai, az „erdélyi kérdés”. Elhűltem! A Zoli doktori vitája? Na ne.
Tragikomikus a történet, vagy emelkedettebben: egy erdélyi magyar történész sorsa Romániában. Miről is van szó? 1989-ig a román kommunista hatalom megakadályozta, hogy Tófalvi Zoltán bármely történeti doktori iskolába beiratkozzon. Az ember csak legyint. A magam kisdoktori disszertációjának beadását – a második világháború alatti polgári ellenállás volt a témám – is megakadályozta akkori munkahelyem. Nem volt kívánatos téma a kommunista Magyarországon a nem kommunista antihitlerista ellenállás történetének kutatása, de 1996-ban – húsz éves késéssel – ugyanebből a témából végül is kandidáltam.
1990 után Romániában Tófalvi Zoltánnak ez nem adatott meg. Kiderült ugyanis, hogy a tervezett történészi disszertációt csak román nyelven lehet leadni és megvédeni. Na erre mondják, hogy kisebbségi sors egy demokratikus országban, amely tagja az EU-nak, s tiszteli a kisebbségeket. Hát ezért iratkozott be Tófalvi Zoltán tizenöt kötetes szerző az ELTE történettudományi doktori iskolájába, ahol már megszerezte az abszolutóriumot, „(…) már csak a disszertáció megvédése van hátra” – írja a szerző szakmai önéletrajzában.
Hát én – s nemcsak én – Tófalvi Zoltán történésztől olvastam először az ’56-ot követő romániai megtorlásról. Csak sikerül az a védés, Zoltán! Azt azért már most bizton állíthatom, hogy többlettudással távozom majd a védésedről. Szomorú s egyben felemelő történet, s van benne valami „tófalvis”. Túl a hetvenen az ember egy címet már nem tudományos hírneve megerősítéséért akar megszerezni. Az már régen megvan. Tartozik ezzel – ha már a sors így akarta – önmagának, a múltnak, a kedves, szeretett társsal eltöltött közös múltnak. S a következő könyv fedlapján már ezt olvashatjuk majd: Dr. Tófalvi Zoltán: Írók, költők a Szekuritáté karmai között.
Számtalanszor elmondjuk, leírjuk: úttörő vállalkozás. Kodolányi János 1943-ban Szárszón nagyon is nagy súllyal beszélt a szóinflációról. Igaza volt. Ezért sem írom le, hogy Tófalvi Zoltán úttörő munkát végzett. Pontosabbnak érzem a megfogalmazást így: Tófalvi Zoltán páratlan munkát végzett.
Szász László írta az egyik recenziójában Tófalvi Zoltán munkájának leglényegéről: „(…) a Magyarországon olykor elsuttogott vélemény ellenében (miszerint Erdélyben nem történt semmi, ugyan sok embert, de csupán ártatlanokat börtönöztek be ’56 kapcsán) bizonyítható: tudatosan és valóságos akciókat készítettek elő Erdélyben, a magyar forradalmat megelőző időszakban és azzal párhuzamosan. Viszont sokkal nehezebb, veszélyesebb helyzetben nemcsak azért, mert a román társadalom eleve ellenséges tömegeinek közegében tették ezt, hanem mert az anyaország vezetése nagyvonalú gesztussal feláldozta az erdélyi magyarságot.
Kádár János és küldöttsége 1958 februárjában, nagyuras bukaresti fogadtatás után, a romániai magyar foglyokat egyszerűen kiszolgáltatta a megerősödött román nacionalista kurzusnak. Ezzel is magyarázható, hogy a perek tulajdonképpen napjainkig ismeretlenek a közvélemény előtt, a Tófalvi Zoltán által feltárt sok tízezer oldalnyi anyag közzététele alapvető szemléletváltozást is jelenthet a történetírásban is. Újra kell írni az 1950-es, 1960-as évek Romániájának egész történetét.”
Bizony ez így igaz. S főként igaz akkor, ha arra is emlékezünk, mit ajánlott Gheorghe Gheorghiu-Dej – Dés (!) György, „az utolsó romániai magyar miniszterelnök”, ahogy ezt a sajátosan keserű pesti humor akkor megfogalmazta – 1957-es látogatása során Kádárnak. Valami ilyesmit mondott: „Önök nem tudták 1945-ben megsemmisíteni a fasisztákat, most itt az alkalom”.
Tízezres nagyságrendben gondolkodott Dej, s Kádár is csak sajnálkozni tudott később: akkor, amikor körmenetbe kellett volna akasztani, nem volt hozzá elég erőnk. Vagy Horn Gyula 1989. áprilisi megnyilvánulása is fontos adalék ebben a kérdésben. Ő a Nagy Imre-ügy kapcsán fejtette ki, hogy még nem érett meg az idő, hogy minden dokumentumot közöljünk ’56-ról, mert ’56 nemzetközi összefüggései mellett még a Dubček-ügy is eltörpül hatását tekintve.
Tófalvi Zoltán – s ebben igaza van méltatóinak – tabukat döntöget, amikről jobb nem tudomást venni. Ha nem támadhatunk, akkor hallgassuk el, régi jól ismert recept. És a kérdések kérdése! Szólaljon meg Tófalvi Zoltán is: „1946-ban a magyar békeelőkészítő osztály olyan Székelyföld-autonómiatervezetet dolgozott ki, amely magában foglalta – falvanként feltüntetve – a barcasági, a volt vármegyei vonzáskörzeteket is.
Ezeknek a tervezeteknek a nyomát sem találjuk a román parlamentnek benyújtott autonómiatervezetekben. Olvasóknak, politikusoknak, a történész szakmának szeretnék olyan, 1000 oldalas kötetet átnyújtani, amelyben teljességre törekvőn megtaláljuk az „erdélyi kérdéssel” kapcsolatosan kidolgozott összes magyar, román, szász és nagyhatalmi tervezetet. Elkészítettem egy dokumentumfilm-tervezetet a Székelyföld autonómiatörekvéseinek alátámasztására. Abban a meggyőződésben, hogy az Európai Uniót, a nagyhatalmakat csak egy nagyon jól „megkomponált” filmmel lehet meggyőzni a követelés jogosságáról. Egyszer talán film is lesz a tervből…”
Drága jó Tófalvi Zoltán, elvarázsolt ember, sajátos csodalény, így kell hinni egy talpig értelmiséginek a tények perdöntő erejében! Enélkül sem élni, sem dolgozni nem érdemes. És túl minden kesernyés gondolaton, egyszer győzhet az igazság is. S az esélyt valóban meg kell teremteni. Köszönteni s ünnepelni jöttünk Tófalvi Zoltánt. Gratulálni a megérdemelt kitüntetéshez, a Tőkés-díjhoz. Éltessen Téged az idők végeztéig a mi Istenünk! Váltsa valóra álmodat: a szabadság rehabilitációja vezessen el a székely autonómiához! Írj és küzdj érte továbbra is!
Krónika (Kolozsvár)

Átadták a Tőkés László alapítvány díját Kisvárdán
November 22-én délután ünnepi istentisztelet keretében adták át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán a Tőkés László Alapítvány idei díját, a helyi református templomban.
Szalai László fehérgyarmati ny. református lelkipásztor, kuratóriumi tag igehirdetése után megtartották az alapítvány kuratóriumának nyilvános ünnepi ülését. Elöljáróban a megjelent közéleti, politikai és egyházi személyiségeket köszöntötték, majd Lengyel Szabolcs, a kuratórium elnöke számolt be röviden alapítvány eddigi és idei munkájáról. Ezt követően ismertették a kuratórium egyhangú döntését, miszerint a Tőkés-díj 2015. évi kitüntetettje Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke. Az indoklásban ez állt: „Halzl József és a Rákóczi Szövetség által a külhoni magyarságért tett erőfeszítések példaértékűek, nemzetszervező erejűek és amellett, hogy egybevágnak az alapítványunk célkitűzéseivel, alapját képezik a magyar kormány külhoni magyarokkal kapcsolatos politikájának is.” Ugron Gáspár Gábor, a Rákóczi Szövetség alelnöke laudációjában méltatta a kitüntetett több évtizedes munkáját, majd Lengyel Szabolcs átadta a díjat Halzl Józsefnek, aki az ünnepség végén köszönte azt meg. Alkalmi beszédet Tőkés László püspök, az alapítvány névadója, valamint Seszták Miklós nemzetfejlesztési miniszter mondott. Zenei és irodalmi momentumokkal Nagy Miklós tárogatóművész, Szabó Réka és Anderkó Réka versmondók, valamint a helybéli református ifjak szolgáltak.
Nagyvárad, 2015. november 23.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
erdon.ro

Papp Lajos szívsebész kapta idén a Tőkés-díjat Kisvárdán
Kisvárda – Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész kapta idén a Tőkés-díjat, az elismerést az ünnepi istentisztelettel egybekötött nyilvános kuratóriumi ülésen adták át vasárnap a kisvárdai református templomban.
A Tőkés László református püspök nevét viselő alapítványt 1989-ben alapították, a szervezet célja, hogy elismerje azokat, akik tudományos, művészeti, politikai, vallási területen végzett munkájukkal, vagy humanitárius cselekedeteikkel sokat tettek a magyar nemzet fejlődéséért.
Az istentiszteleten Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő igehirdetésében arról beszélt, hogy az orvostudomány egyre inkább meghaladja azt az egyoldalú szemléletet, amely szerint a gyógyítás a csupán a testi betegség gyógyítását jelenti és ráébredt arra, hogy az emberi élet és egészség nem csupán a “vegyi folyamatok eredője”.
Hangsúlyozta, hogy számos betegség lelki okokra vezethető vissza, ezért pszichoszomatikus gyógymódokra van szükség, vagyis nem elég a testnek a kezelése, a lelket is gyógyítani kell.
Test, lélek és szellem egységéről beszél Papp Lajos szívsebész is, a Biblia pedig ezt a szemléletet, a külső és belső ember fontosságát hirdeti úgy, hogy tanítása szerint az ember Krisztus révén válik képessé a megújulásra – fogalmazott a püspök.
Igehirdetésében Tőkés László kifejtette: bár a betegség természetes létállapot, a jó orvos nem mond le betegéről, igyekszik úgy kezelni, hogy az életben mAradjon. A gyűlöletből, a hazugságból, a gyarlóságból a tagadásból eredő betegségek azonban az ember lelkét támadják és mérgezik. Ma “belebújt az ördög a világba és az emberbe”, amitől meg kell szabadulni – tette hozzá.
Nincs védettség ezzel szemben, csak a hit és a lélek ereje – figyelmeztetette híveit a püspök. Tőkés László rámutatott arra, hogy “tobzódik a gonosz” a mai világban, globális mérteket ölt a pusztulás, a háborúk kitörése pedig néha csak egy-egy pillanaton múlik. Szavai szerint az elmúlt században a holokauszt és a totalitárius rendszerek pusztítása mellett kevesen gondolták volna, hogy a kilencvenes években a Balkánon, majd később Ukrajnában is hasonló válság alakul ki.
“Miközben elégedetlenkedtünk a rendszerváltás eredményeinek elmAradása miatt, egyszer csak nyakunkon vannak a menekültek, és velük együtt a migránsok, ez az újabb kori népvándorlás” – fogalmazott Tőkés László.
“Immár nemcsak a mi életünk látszik törékenynek, hanem az egész kontinens életveszélyben forog” – tette hozzá. Az istentiszteletet követő kuratóriumi ülésen Kerekes Miklós, a Tőkés László Alapítvány kuratóriumi tagja hirdette ki a sorrendben huszonkettedik Tőkés-díj díjazottját, Papp Lajos munkásságát Kocsis István drámaíró laudációban méltatta.
Papp Lajos 1948. március 21-én született a Baranya megyei Aranyosgadányban. A Pécsi Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára, a Pécsi Szívgyógyászati Klinika korábbi igazgatója, a Kaposvári Egyetem professor emeritusa. Szívkeringés-kutatással, a szívizom vérkeringésének fiziológiájával foglalkozott; a világon először 1980-ban Magyarországon vezették be az általa kidolgozott kardio-teletermográfiát.
Kiemelkedő eredményeket ért el a patológiás és az ép szívizom biokémiai vizsgálatainak terén, tudományos munkássága nemzetközi hírű: számtalan publikációja jelent meg a világ kiemelkedő szakmai lapjaiban.
A Tőkés-díjat eddig olyan ismert művészek, egyházi és világi személyek kapták meg, mint Sára Sándor operatőr-filmrendező, Tempfli József római katolikus püspök, Szörényi Levente zeneszerző, Nemeskürty István és Szabó Magda író, Makovecz Imre építész és Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök.
– MTI –
erdon.ro

Európa elsősorban saját polgárainak tartozik felelősséggel!
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyilatkozott a magyar közmédiának az európai és az erdélyi helyzetről.
Szeptember 11-én adták át a Tőkés László Alapítvány idei díját Kisvárdán egy ünnepi istentisztelettel egybekötött nyilvános kuratóriumi ülésen. A helyi református templomban tartott rendezvény után a Kossuth Rádió a díj névadóját, Tőkés László európai parlamenti képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét kérdezte a Brüsszeli-strasbourgi parlamenti politikáról, illetve a romániai választások előtti erdélyi helyzetről. Zsoldos Barnabás interjúja a Határok nélkül című műsor szeptember 13-i adásában hangzott el.
T. L.: Az Európai Parlament nemrég kezdődött őszi ülésszakán kiemelt témának számít a migráció kérdése. Sajnálatos, hogy mintha megállt volna az idő: ugyanazt szajkózzák nagyon sokan, a többség, az Európai Parlamentben – nem tudják helyreállítani az élő, eleven kapcsolatot a választóikkal, s így messze megelőzi-meghaladja őket az idő és a történelem szele. A múlt héten is olyan elképesztő volt, hogy miközben ég a fejünk fölött a ház itt, Európában, a liberális, baloldali meg zöld képviselők mindig arról vitatkoztak, hogy miképpen kell biztosítani a kontinenst elárasztó migránsoknak az emberi jogait, biztosítani azt, hogy ők abban az országban éljenek, ahol akarnak, mert ez nekik kiváltképpen joguk. Ahelyett, hogy amellett állnának ki, hogy mindenkinek joga van a szülőföldjén, a szülőhazájában megélni, és ehhez kell biztosítani a megfelelő körülményeket. Ebben lehetne Európa partner. Ebben Magyarország is kész támogatást nyújtani, mint ahogyan védelmére kel az üldözött keresztényeknek, mint ahogyan az egyházak közösségei is szállítják a Közel-Keletre a különféle adományokat. A megoldás valóban nem az, hogy helyettük és a saját helyzetünk lerobbantása által már magunk ellenére járjunk el, hanem otthon segítsünk a rászorulókon, ne importáljuk a problémákat. Európa pedig tartsa meg azt a színvonalat, amelyet eddig elért.
Rip.: Ebben a kusza európai helyzetben lehet-e beszélni az erdélyi, felvidéki emberek gondjáról, bajáról, a kárpátaljai emberekről? Fogékonyak-e a mi helyzetünkre, kérdéseinkre az uniós vezetők?
T. L.: A jelentést készítő kolléga, a raportőr a minap egy szót sem vesztegetett arra, hogy mit tesz azoknak a jogaiért, azoknak a védelmében, akik őt megválasztották európai parlamenti képviselőnek. Már engedje meg a világ, inkább azoknak a jogait kellene védenie, akik oda küldték, és nem az idegenek, jövevények jogait, akik megszámlálhatatlanul áradnak be hozzánk. A személyazonosságukat nem ismerjük, a célkitűzéseiket, szándékukat sem. Ilyen értelemben egyenesen sértő, hogy az Európai Unió ügyet sem vet például az őshonos kisebbségek ügyére, jobban foglalkoztatja az idegenek kérdése, mint a saját választópolgárainak az ügye. Kézenfekvő a párhuzam. Meg kell mondanunk, hogy azt üzenjük Európának – ezt üzenjük az október 2-i népszavazással is –, hogy Európa elsősorban a saját népének, saját polgárainak tartozik felelősséggel, és csak ezt követheti az az emberi jogi oltalom és az a szociális segítség, amelyet amúgy szívesen biztosítanánk erőnkből telhető mértékben szükséget látó közel-keleti vagy afrikai testvéreink számára.
Rip.: Ha a beszélgetésen fordítok egy kicsit, és Romániára teszem át a hangsúlyt, látszik némi közeledés az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt között. Önök hogyan ítélik ezt meg?
T. L.: Nézze, ez sajnos hatalomtechnikai manőver, ugyanis az RMDSZ csak azért testvériesült a Magyar Polgári Párttal – amelynek tulajdonképpen már csak egy pecsétnyomója van, a tagsága elfogyott –, hogy megossza az erdélyi magyar nemzeti oldalt. Vagyis hogy az MPP-t – amelyet Szász Jenő rossz útra terelt – az Erdélyi Magyar Néppárt ellenében használja fel. Ezek ilyen régi világból ismert hatalomtechnikai módszerek. Az igazi az volna, hogyha össze tudnánk fogni valamennyien – az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt –, orvosolnánk a sérelmeket, s megőrizve a politikai függetlenségünket megtisztítanánk az RMDSZ-t a korrupciótól, és a pártok feletti nemzetszolgálatot helyeznénk előtérbe. Ezen belül is az önrendelkezés ügyét. Ha ez nem sikerül, akkor a többi mind csak színjáték és opportunizmus.
Rip.: Erről már olyan régóta beszélünk. Van ennek az önrendelkezésnek reális esélye?
TL: Rossz irányba alakul a politika. Emlékezzünk vissza, amikor a fejlett nyugat szemet hunyt Jelcinnek, s Szovjet-Oroszországot kímélve a rendszerváltozást és a demokráciát háttérbe szorította. A helyzet az, hogy Romániában is Iliescunak – az első román államelnöknek – szemet hunytak, aki valójában egy puccsot hajtott végre. Ennek következtében a kisebbségek ügye vagy az igazi demokrácia ügye nálunk másodlagossá vált. Ugyanitt tartunk most is, a stabilitás igénye dominál. Stabilitást minden áron, mindent a szőnyeg alá seperni. Hogyha az RMDSZ kiegyezik a román uralkodó osztállyal, és csend van, ez a legjobb a Nyugatnak. Sajnos, ezért nem tudunk áttörést elérni. Meg kell találni a modus vivendit a romániai magyarság képviseletei viszonylatában.
itthon.ma//karpatmedence

A kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott nagyváradi rendezvényről
Az előző évekhez hasonlóan idén is megemlékezést szervezett Tőkés László európai képviselő nagyváradi parlamenti irodája és a bihari Magyar Polgári Egyesület a kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én. 
Késő délután koszorúzásra került sor a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán, a kommunizmus áldozatainak emléktáblájánál, ahol Szilágyi Zsolt kabinetvezető, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke mondott rövid emlékbeszédet.
Ezt követőn a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében tartottak fórumot, az egybegyűlteket Nagy József Barna, az egyesület elnöke köszöntötte, bemutatva a meghívottakat.
Elsőként Tőkés László EP-képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét kérte szólásra. A püspök elöljáróban vázolta a történelmi-földrajzi, valamint politikai és lélektani kontextust, amelynek keretében sor került a rendezvényre. Utalt a tavalyi 1956-os emlékévre, illetve a most zárult Gulág-emlékévre, hangsúlyozta az emlékezés és múltidézés jelentőségét, sürgette a további feltárásokat, elszámoltatásokat, igazságtételt, hiszen mind a mai napi kettős mérce uralkodik a világban a fasizmus és a kommunizmus bűntetteinek megítélésében. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mai fiatalabb generációk milyen keveset tudnak a totalitárius rendszerek szörnyűségeiről, s azon belül is a kommunizmus népirtó, embernyomorító gyakorlatáról, ami pedig máig élő valóság a világ különböző tájain – példákat is említett a továbbélő kommunizmus egyes jelenségeiről mind Románia, mind Magyarország vonatkozásában, de nem hagyta ki Ázsiát sem, ahol manapság is egymilliárd ember él a vörös csillag árnyékában. A szovjet blokkban végbement, kellőképpen máig nem ismert törvénytelenségek és megtorlások egyik jelentős, magyar vonatkozású szegmensét jelentik a második világháború utáni munkatáborokban történtek; a Gulág-Gupvi-hálózatba kényszerített, ott szenvedett és elpusztult honfitársaink kálváriájáról ad egyfajta eligazítást az a kötet is, amit nemrég adott ki az MPE. Tőkés László méltatta az Amit a Gulágról mindenkinek tudni kell című kiadványt, ami elsősorban a romániai magyar ifjúságnak készült, de bárki haszonnal forgathatja.
Kitért arra is, hogy a mai Magyarország, de általában is a magyarok élen jártak és járnak a kommunizmus elleni harcban – lásd 1956-ot –, amely küzdelem békeidőben az emlékezetpolitika szintjén folyik. A magyar Országgyűlés elsőként a világon iktatta törvénybe 2000-ben a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját. Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947. február 25-én hurcolták el jogellenesen a Szovjetunióba a kommunistákkal szembeni kiállása miatt, ez a nap lett a hivatalos magyar emléknap, amikor is fel kell idéznünk: a kommunizmus fekete könyve körülbelül 100 millióra teszi a vörös diktatúra áldozatainak számát az egész világon.
Ugyanakkor mások mellett Tőkés László is kezdeményezője és sürgetője volt közel egy évtizede annak, hogy európai szinten is bélyegezzék meg a mindenkori diktatúrákat és szörnyűségeiket, s ne csupán a holokauszt essen e megítélés alá, hanem a kommunista népirtás is. Csupán 2011-re sikerült elfogadtatni – s ezt is csak az Európai Unióban –, hogy kodifikálják a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapjaként augusztus 23-át, a Molotov–Ribbentrop-paktum aláírásának napját. Ugyanebben az évben alakult meg Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja, amely európai szinten igyekszik koordinálni a totalitárius múlt feltárásával foglalkozó nemzeti intézmények tevékenységét. Tőkés László ennek egyik védnökeként azóta is szorgalmazza egy nemzetközi törvényszék felállítását, amelynek üldöznie és elítélnie kellene a kommunista bűnösöket. A püspök szem- és fültanúként idézte fel azt is, hogy a magyar származású néhai amerikai politikus, Tom Lantos már 2007-ben arról beszélt a kommunizmus áldozatai washingtoni emlékművének avatásán, hogy a fasiszta és kommunistaönkényuralom mellett egy harmadik típusú is leselkedik a modern világra, mégpedig az iszlám fundamentalizmus. S lám, míg az ateista diktatúrákban „a bűn és a Sátán ellen szabad lelkiismerettel” kellett viaskodniuk a jó keresztényeknek, ma élet-halál harcot kell vívniuk szerte a világban az Isten nevében vagy épp valamilyen obskurus ideológia jegyében fellépő fundamentalisták ellen.
Erdélyi EP-képviselőnk végül meleg hangon méltatta a rendezvény díszmeghívottját, dr. Kiss Tamást, aki 1956. október 10-e körül Szegeden évfolyamtársaival együtt egy hallgatói érdekvédelmi szervezetet alakított, majd egyik kezdeményezője és vezetője lett az október 16-án megalakult Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének. A 20-i szegedi nagygyűlés elfogadta azokat a politikai követeléseket, amelyek három nap múlva a forradalom követeléseivé váltak. Az ifjú joghallgató 22-én a Budapesti Műszaki Egyetem nagygyűlésén ismertette a Magyar Egyetemisták és Főiskolai Egyesületek Szövetsége megalakulását és az elfogadott követeléseket, csatlakozásra szólítva fel a részvevőket. Részt vett a forradalomban, nemzetőrként pedig a szabadságharcban, 1957-es letartóztatásáig Tapolcán és Szegeden bujkált. 1958-ban az ún. Kiss Tamás és társai perben első fokon nyolc, másodfokon öt év börtönbüntetésre ítélték. Amnesztiával szabadult, segédmunkásként, majd raktárosként dolgozott a fővárosban, később Balassagyarmaton. Csak 1976-ban fejezhette be jogi tanulmányait, 1990–1994 között a nógrádi város alpolgármestere volt. 1996–99 között kormány-főtanácsadóként a politikai üldözöttek ügyeivel foglalkozott. 2002-ben a Pofosz alelnökévé választották. Küldetése az 56-os forradalom és szabadságharc emlékének őrzése, a fiatal generációk felé való közvetítése. Mai napig rendszeresen ad elő és szerepel ez ügyben is rádió- és tévéműsorokban.
A püspök emlékeztetett: Kiss Tamás méltán kapta meg 2006-ban a kisvárdai Tőkés László Alapítvány díját s lépett a díjazottak illusztris seregébe. Az akkor őt laudálót idézve elmondta róla: a meghívott „nem magamutogató ember”, pedig „a forradalom viharmadara volt”. Hiszen például az október 23-i nagyszabású budapesti diáktüntetés – amely a Szegedről indult és Magyarország egyéb egyetemi városaiban már zajló forrongás csúcsosodása volt – úgy torkollott népfölkelésbe és szabadságharcba, hogy akkor már kidolgozott követelések találtak országos és lelkes helyeslésre. „Ezek az ifjak, s elsősorban a szegediek gyúrták és hajították el azt a hógolyót, amiből a sztálinista rendszert elsöprő hatalmas lavina támadt” – idézte Tőkés László a korabeli méltatást, emlékeztetve: 1956 Erdélyben is főként az ifjúság soraiban talált erősebb visszhangra, s a rezsim aránytalanul kemény megtorlása is rengeteg – magyar és román – fiatalt érintett, többnyire teljesen ártatlanokat.
Kiss Tamás Az 1956-os forradalom indító szikrája, a szegedi MEFESZ címmel tartott – értékes, kevéssé ismert kép- és hanganyaggal kísért – érdekfeszítő előadást úgy, hogy nem hazudtolta meg önmagát: „Sosem az Én került előtérbe, hanem mindig a Mi.” Visszaemlékezésében a múltbéli történések több, kevésbé ismert részletét domborította ki, majd reagált a hallgatóság felvetéseire, végül közösen állapították meg: bár a magyar forradalom és szabadságharc kitöréséhez több szerencsés véletlen egybeesése is hozzájárult, ám a korabeli társadalmi-politikai helyzet nagyon is megérett rá. A szerencsétlen geopolitikai körülmények és a vörös terror miatt nem győzhetett, ám a kommunista világrendszeren súlyos sebet ejtett. Megfogalmazást nyert az is, hogy a megtorlás kegyetlen volt, de aztán a diktatúra puhulni kezdett Magyarországon, míg Romániában az 56-os eseményeket arra is felhasználta az önkényuralom, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösséget megroppantsa, megfélemlítse.
A házigazdák végül azzal köszönték meg a 83 éves Kiss Tamásnak a jelenlétet és a beszámolót, hogy „fejére idézték” egyik korábbi méltatójának mondatát, amelyet amaz életpálya-összefoglalónak szánt: „Egyszer fenn, másszor lenn, de mindig felelősséggel egymásért és a hazáért.”
tokeslaszlo.eu/cikk

A most megjelent Tőkés László-breviárium bemutatójáról
A Tőkés László Alapítvány kuratóriumának rendezésében tartották meg Kisvárdán április 2-án a Hit és nemzet – Tőkés László breviáriuma című könyv díszbemutatóját, egybekötve a névadó születésnapi köszöntésével – közölte az erdélyi EP-képviselő sajtóirodája.
Az 1989 őszén, még a Ceaușescu-diktatúra bukása előtt létrejött, Temesvár üldözött lelkipásztora iránti szolidaritásból és mellette való kiállásként Tőkés László nevét felvett alapítvány számos jó ügyet támogatott az elmúlt bő negyedszázad során, s ezen felül évente kiosztja a Tőkés-díjat a nemzetszolgálatban jeleskedő személyiségek valamelyikének.
A kisvárdai alapítvány kuratóriuma az önkormányzattal karöltve szervezte meg az ünnepi köszöntést és könyvbemutatót, amelynek helyszínéül a református templom szolgált, keretéül pedig a vasárnapi istentisztelet. Százvai László lelkipásztornak a 71. zsoltár alapján tartott igehirdetését a nyilvános és ünnepélyes kuratóriumi ülés követte, amelyet Papp Angéla kuratórumi tag vezetett le. Elöljáróban köszöntötte a megjelent egyházi és közéleti méltóságokat, mindenekelőtt Tőkés László püspököt és családjának jelenlévő tagjait, továbbá Tilki Attila és Vinnai Győző országgyűlési képviselőket, Baracsi Endrét, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés alelnökét, Leleszi Tibor kisvárdai polgármestert, Lengyel Szabolcs kuratóriumi elnököt és kurátortársait, a gyülekezetet és az érdeklődőket. Nem utolsó sorban pedig Szabó Ferenc vezérigazgatót, presbitert, a Tőkés László Alapítvány kuratóriumának tagját, aki nagy szerepet vállalt a most megjelent díszkötet létrehozásában. A reformáció 500. évében kiadott breviárium jórészt magának Tőkés Lászlónak az írásaiból, beszédeiből, rádiós igehirdetéseiből, valamint ezek mellett róla szóló és hozzá intézett textusokból nyújt egy átfogó, mégis szűknek mondható válogatást úgy, hogy a teljes eddigi életpályára és életműre koncentráló, ezeknek összetettségét bemutató, fotódokumentumokkal ellátott gyűjteményből kirajzolódjon annak az embernek a képe, akit egyik méltatója a hit és a nemzet hősének nevezett.
Az Ady Endre verseivel és Buhály József festőművész illusztrációival gazdagított kötetet Jánosi Zoltán irodalomtörténész szerkesztette az általa kiválasztott szövegekből, grafikai-képi megjelenítése Farkas Ernőt dicséri, a kiadói hátteret a Magyar Napló biztosította. A szerkesztők hozzászólásukban kifejtették: egy olyan kiadványt igyekeztek letenni az olvasók asztalára, amely legfőképpen Tőkés László 28 évi küzdelmeit és munkáját hivatott bemutatni. Az ötletadó, kezdeményező Szabó Ferenc a saját indítékairól beszélt, Buhály József pedig a művészetek mecénásaként is méltatta az ünnepeltet, akit a továbbiakban többen is köszöntöttek 65. születésnapja alkalmából. Tilki Attila a kor meghatározó politikusának és egyházi elöljárójának nevezte a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspökét, aki egy évtizede európai parlamenti képviselőként is tevékenykedik, miközben továbbra is az erdélyi magyarság ügyének fáradhatatlan harcosa. Néhányan, mint például a kisvárdai polgármester, a rendszerváltozáskor szerzett élményeiket is megosztották a hallgatósággal, hiszen volt idő, amikor Tőkés Lászlóra és Temesvárra figyelt a fél világ. Lengyel Szabolcs illőnek tartotta, hogy a püspök nevét viselő alapítvány történetét és munkáját is vázolja, a kuratórium nevében pedig a jelen lenni nem tudó Tófalvi Zoltán köszöntötte egy esszészerű, „hazulról haza” küldött levélben az ünnepeltet. Végül a szolgatárs, Százvai tiszteletes méltatta azt, aki református lelkészként és püspökként egyházának egyik prominensévé vált.
A köszöntésekre és méltatásokra adott rövid válaszában Tőkés László elsődlegesen a kisvárdai polgárok 1989-beli kiállását idézte fel hálatelt szívvel, valamint az 1990. februári emlékezetes fogadtatását az itteni református gyülekezetben és lakóközösségben. Méltatta az őt nevében is megtisztelő alapítvány létrehozását és nemzetépítő tevékenységét, köszöntötte a jelen lévő Horkai László nyugalmazott kárpátaljai református püspököt, megemlékezett elődeiről, szüleiről, harcostársairól, mindazokról, akik a szolgálat és hivatás egységében erőt adtak neki ahhoz, hogy elvégezze a Teremtő által reá szabott feladatokat. A helytállás és az erkölcspolitika, a kitartó közösségépítés és a nemzetvédelem jegyében végzett munkából minden cselekvőképes embertársunknak ki kell vennie a részét – biztatott végül mindenkit a püspök, mielőtt az Úr áldását kérte volna a jelenlévőkre.
itthon.ma/kult

Levél-féle a 65 éves Tőkés Lászlóhoz
Az örvendetesen gyarapodó, a méltán rangos elismerést jelentő Tőkés-díjjal kitüntetettek nevében engem ért az a kivételes megtiszteltetés, hogy köszönthetem a 65 éves Tőkés Lászlót.
A református lelkészt és püspököt, a ceausiszta szörnydiktatúrát órák alatt elsöprő, 1989. decemberi romániai népfelkelés, forradalom – mindegy, hogy minek nevezzük – szikráját, aki azokban a vészterhes napokban a huszonhárommillió romániai lakosból egyedüliként tette kockára nemcsak a saját, hanem a családja életét is.
Tőkés Lászlótól a megrögzött magyarellenesek hiába próbálják elorozni a forradalmi szikra szerepét, mert az a bizonyos visszavont „csillag" – a rászórt sár- és szennycunami ellenére – mind tündöklőbben és tündöklőbben ragyog. Külön öröm, hogy köszönthetem a romániai és az egyetemes magyarságot ért sérelmek, de a megoldásra váró gondok őszinte szószólóját az Európai Parlamentben, szerte a nagyvilágban. Köszöntöm a kisebbségi sorsba került közel hárommilliónyi magyarság autonómiatörekvésének leglelkesebb szorgalmazóját és megtörhetetlen élharcosát. Köszöntöm a Berzsenyi-, Bethlen Gábor-, Magyar Örökség díj, a katalóniai CIEMEN-Központ Kisebbségi díja, az osztrák Leopold Kunschak-nagydíj, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje, a Truman-Reagan-szabadságérem, a Bocskai István-, a Robert Schumann-díj és a Magyar Becsületrend kitüntetettjét, az egyetlen magyar politikust és közéleti személyiséget, akit 1990-ben Nobel-békedíjra jelöltek. Köszöntöm a Partiumi Keresztény Egyetem megálmodóját, létrehozóját: 1999-ben ez volt az egyetlen önálló magyar felsőoktatási intézmény egész Erdélyben.
Köszöntöm a politikust, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, az Erdélyi Magyar Néppárt megálmodóját, az európai parlamenti képviselőt, az EP 2010 és 2011 közötti egyik alelnökét. De köszöntöm a barátot is, akivel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára szervezett nagyváradi ünnepségek és előadások során kerültünk igazán közeli kapcsolatba. Tőkés Lászlónak meghatározó szerepe volt abban, hogy 2016-ban bővített kiadásban újra megjelenhetett az érmihályfalvi-csoport perében életfogytiglani kényszermunkára ítélt Balaskó Vilmos érolaszi református lelkész Élet a föld alatt című börtön-visszaemlékezése. Ez az egyetlen hiteles dokumentum a romániai siralomházak döbbenetes világáról, amelyet Balaskó 1983-ban, négy vaskos füzetben – az életét kockáztatva – vetett papírra, mielőtt az elszenvedett kínzások nyomán teljesen meg nem vakult. Így kap történelmi jelentőséget Tőkés László születésnapi köszöntése, hiszen lelkészként, püspökként ugyanazt a nemzet egészét felemelő munkát folytatja, amit nagy elődei elkezdtek, a kommunista diktatúra pedig abbahagyatta. Kisvárda érdeme, hogy mindezt felismerte, és a Kárpát-medencében nemcsak elsőként, hanem egyedüliként hozta létre az azóta is töretlen lelkesedéssel tevékenykedő Tőkés László Alapítványt.
Nagy elődök mércéje
Tőkés László a megtörhetetlenek közül való. Hasonlóan három nagy elődjéhez, a huszadik század legnagyobb magyarjához, Márton Áron erdélyi római katolikus püspökhöz, a Felvidék legendás mártírjához, Esterházy Jánoshoz és Ravasz László dunamelléki református püspökhöz, akiket annak ellenére sem lehetett megtörni, hogy a mind jobban berendezkedő kommunista hatalom el akarta őket söpörni a politikai élet porondjáról, a fizikai megsemmisítésüktől sem riadt vissza. Arra a kérdésre is csattanós választ adtak: az Isten szolgája, a plébános, a lelkész politizáljon-e? A szószékről elmondott ige is politizálás a javából!
A felsorolt három nagy előd jelenti az igazi mércét a kompromisszumok megkötésében, de abban is: vannak helyzetek, amikor nem szabad meghátrálni, kompromisszumot kötni. Akárcsak Tőkés László, ők is azt mondták ki – minden kertelés, a következmények, a meghurcoltatás latolgatása nélkül –, ami a magyar népnek, a magyar nemzetnek, a magyar közösségeknek a legjobban fájt. Tették ezt olyan „sziklagörgető magyar nyelven", hogy – az 1848. március 15-ei pesti forradalom páratlan hangulatát idézzem – „a helytartó tanács reszketni tetszett". „Ám legyen szókimondó és goromba, akinek teljesen igaza van!" – figyelmeztet Thomas Mann, akit így üdvözölt az igazmondó költők talán legnagyobbika, József Attila: „az igazat mondd, ne csak a valódit, / a fényt, amelytől világlik agyunk, / hisz egymás nélkül sötétben vagyunk." (József Attila: Thomas Mann üdvözlése).
Tőkés László „az igazat, nemcsak a valódit" mondta 2017. március 27-én Nagyváradon, amikor Szilágyi Zsolttal, az EMNP elnökével közösen tartott sajtóértekezleten bemutatták az EMNT által összeállított, a 2014 és 2016 közötti időszakban elkövetett 312 romániai magyarellenes megnyilvánulás, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem törvény által biztosított magyar tagozata megakadályozásának, a március 15-ei ünnepségek során tapasztalható vegzálások, a március 10-ei székely szabadság napja sorozatos megtorpedózásának negyvenoldalas gyűjteményét – Transylvania monitor címmel – angol, román és magyar nyelven.
„Ez olyan fajtája a xenofóbiának, amely ellen egész Európában hadjárat folyik. A magyarellenesség felszámolása nélkül nem lehet demokráciáról beszélni Romániában. A magyarellenesség a 19–20. század öröksége Romániában, hiszen a jelenség Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor rendszerének is egyik tartóoszlopa volt" – fogalmazott Tőkés László a rá jellemző megfellebbezhetetlen hitelességgel. Borítékolni lehet: a román nyelvű sajtó egészén ugyanaz a hisztérikus hullám, forgószél, trópusi vihar fog végigseperni, mint amikor az 1990-es évek elején az Amerikai Egyesült Államokból visszatérve kijelentette: Romániában az etnikai tisztogatás nem szűnt meg. Vagy amikor a tusványosi előadás-sorozaton ugyanolyan védhatalmi státuszt kért a romániai magyarság számára, mint amilyent Ausztria gyakorol a dél-tiroli németek érdekében.
Tőkés László „az igazat, és nemcsak a valódit" mondta akkor is, amikor az RMDSZ 25. évfordulójára azt írta: „Az erdélyi magyarságnak nincs oka az ünneplésre... Negyed évszázaddal ezelőtti célkitűzéseink közé tartozott a kollektív kisebbségi jogok kivívása, a többszintű autonómia megvalósítása, valamint az 1959-ben betiltott (Bolyai) állami magyar egyetem újraindítása. Az utóbbi időszakban nemhogy előrelépést hozott volna a »neptunos politika«, hanem egyre inkább elmérgesedett a helyzet az autonómiaharc, a nemzeti jelképek és felsőoktatás terén.
Romániában a magyar jelképeket üldözik, meggyalázzák az aradi Szabadság-szobrot, újraállamosítják a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégiumot, háromnyelvű helységnévtáblák miatt pereskednek Kolozsváron, Marosvásárhelyen betiltják a székely szabadság napjára tervezett utcai felvonulást." Miközben ez a születésnapi köszöntő elhangzik, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium szülői közössége, a diákok, a tanárok falhoz szorítva – a helyi és központi hatalom packázásai közepette – vívják a kétségbeesett küzdelmüket az iskola puszta létéért, abban az épületben, amelyet magyarok építettek, s amelyet végeláthatatlan pereskedések után visszaszolgáltattak jogos tulajdonosának, a római katolikus egyháznak.
Amit ma sem tudnak megemészteni
Utólag visszatekintve, a román államra, a román közvéleményre és kollektív emlékezetre vet negatív összképet az a kínos igyekezet, amellyel a 2009-ben Tőkés Lászlónak adományozott Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát 2016. március 3-án visszavonták. Az a Klaus Johannis államelnök vonta vissza, aki nagyszebeni polgármesterként elvette a város magyar polgárai által a két világháború között téglajegyekkel, önfeláldozó munkával, saját erejükből épített kétemeletes magyar házat. Tudomásul kell vennünk: a román politikum, a közvélemény nem tudja elfogadni, megemészteni azt a megcáfolhatatlan tényt, hogy az 1989. decemberi népfelkelés, forradalom elindítója egy magyar, Tőkés László temesvári lelkész volt!
A meglódult fantáziák majd újabb és újabb elméletek gyártanak arról: Tőkés László magyar kém volt, hatalmas összegeket kapott a román államrend megdöntéséért. Magam előtt látom a temesvári református templom falán lévő négynyelvű táblát – nem messze attól a helytől, ahol Székely Dózsa Györgyöt 1514-ben „izzó vastrónon megégették" –, amely hírül adja a világnak: „1989. december 15. Innen indult a diktatúrát megdöntő forradalom." Az a négynyelvű tábla örökkön örökké hirdetni fogja Tőkés László egyedülálló hőstettét. Ezt ismerte fel a temesvári román többség, amely csatlakozott a Tőkés Lászlót védelmező magyar hívekhez, országos méretű tüntetéssé terebélyesítve a Ceauşescu-diktatúra elleni hatalmas elégedetlenséget. Véráldozatukkal pecsételték meg a sajnos csak rövid ideig tartó román–magyar testvériséget.
Miközben a születésnapi köszöntőmet papírra vetem, újból és újból – rémálomként – fel-felvillan előttem a 2004. december 5-e előtti, a Duna Tv által sugárzott műsor, amikor Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök – Tőkés László és Duray Miklós minden kétségbeesett meggyőzése ellenére – a 23 millió román bevándorló Magyarországra való özönlésével, munkahelyek elvételével, a szociális védőháló és egészségügyi ellátás tönkretételével riogatott. Egyetlen, magára valamit is adó nemzet miniszterelnöke sem árulta így el nemzettársait, sorsosait! Gügye magyarázat: a népszavazási kérdést rosszul fogalmazták meg. A kérdést egyszer meg kellett fogalmazni, és fel kellett tenni. A magyarok egy igen jelentős része – örök tisztelet a kettős állampolgárságra igennel szavazóknak! – a lehető legrosszabb választ adta. Hasonló „válaszadás" a románok, szerbek, szlovákok, ukránok, horvátok, szlovének, de még az osztrákok esetében is elképzelhetetlen.
Mindezt azért is írom, mert a felsorolt népeknél, nemzeteknél elképzelhetetlen lenne, hogy egy Andrassew Iván formátumú publicista Ne vígy minket kísértésbe címmel könyvet írjon, és emberi becsületébe gázoljon annak a Tőkés Lászlónak, akinek a kisujját sem érte fel. Nem véletlen, hogy a közvádas, magánvádas és személyi polgári pert is Tőkés László megnyerte. Az ítélőszék szerint a sértés annyira durva volt, hogy azt senkinek nem kötelessége elfogadni. Andrassew Iván azzal indokolta a könyv megírását: „...ezt a könyvet nem azért írtam, mert a romániai (2012. évi) választásokra szántam botránykönyvnek (...), hanem azért, mert attól tartottam, hogy Magyarországon Schmitt Pál helyett Tőkés László lesz az elnök." Törvényszerűen vetődik fel a kérdés: kisebbségi sorsban élő magyar nem lehetne államelnök Magyarországon?
Csak egyetemes magyarság van
Ezt a skizofrén helyzetet ideje lenne végre feloldani! Az utódállamokban élő magyarok őseinek adója, munkája, hozzájárulása nélkül nem készülhetett volna el sem a Parlament impozáns épülete, sem a büszkén mutogatott műemlékek sora. Ugyanúgy a mai Magyarország állampolgárai őseinek adójából, munkája, verejtéke nyomán készültek el Kolozsvár, Nagyvárad, Brassó, Nagyszeben, Temesvár, Arad, Pozsony, Kassa, Ungvár, Munkács, Szabadka, Zágráb, Eszék, Lendva, de Felsőőr, Kismarton, sőt Bécs – a felsorolást folytathatnám – párját ritkító műemlék és középületei. Mindkét részről tehát jogos az igény, hogy beleszóljanak mindenhol, ahol magyarok élnek, akár egymás belügyeibe is. Tőkés László egész életműve, minden tette, kiállása a magyarságért – Erdélyben, az Európai Parlamentben, szerte a nagyvilágban – a bizonyság arra, hogy csak egyetemes magyarság van. Ezért az egyetemes magyarságért – ha szükséges – a legdrágábbat, az életet is fel lehet, fel kell áldozni! Tőkés Lászlót lehet támadni, lehet a horgasinába marni, de aki ezt teszi, az gondolja végig: legalább a töredékét próbálja megtenni annak, amit ő élete eddigi 65 éve során megvalósított.
A megszólítás, a cím már sejtette, születésnapi köszöntésemet a Partium legnagyobb költőjének, Ady Endrének Levél-féle Móricz Zsigmondhoz című versének parafrazált soraival zárom: Adassék e levél Tőkés László úrnak, / Kit most érdemelten, szépen koszorúznak, / Koszorút nem viszek, írás megy helyette, / De ott leszek mégis, míg élek mellette. Így köszöntöm a jelképes 65. születésnapon Tőkés Lászlót, a lelkészt, a püspököt, az Európai Parlament képviselőjét, az embert, a barátot, az egyetemes magyarság jogainak – és egyben az egyetemes emberi jogoknak – mind az öt világrészen ismert védelmezőjét. Kívánom, hogy élete nagy álma, a Székelyföld és a partiumi magyar közösség autonómiája megvalósuljon. Kívánok erőt, egészséget, hosszú életet! A jóisten áldja, óvja minden lépésedet. Kívánom, hogy a Tőkés László 65. születésnapját méltóan és felemelően megünneplő Tőkés László Alapítvány még hosszú évtizedeken át legyen a Tőkés László-életmű hűséges őrzője, ápolója, és minél több magyar kiválóságnak ítélhesse oda a megtisztelő Tőkés-díjat.
Tófalvi Zoltán
A szerző történész
(Elhangzott 2017. április 2-án a kisvárdai református templomban, a Tőkés László Alapítvány által szervezett, a 65 éves Tőkés Lászlót köszöntő ünnepségen.) Krónika (Kolozsvár)