"Ion Mihai Pacepa, a román hírszerzés egykori vezetője /1978-ban disszidált az Egyesült Álalmokba/ szerint a román titkosszolgálatok apparátusában még mindig nagy számban vannak olyan emberek, akikre nem szabad NATO-titkokat rábízni. A román titkosszolgálatokban erős ellenállás tapasztalható a reformokkal szemben. Pacepa név szerint említette az "óriási befolyással" rendelkező Mihai Camaran tábornokot, akit annak idején a KGB kitüntetett "a NATO elleni harcban elért kiemelkedő eredményeiért". Az AP idézi Michael Ledeent, az American Enterprise Institute kutatóintézet munkatársát, aki egyetért Pacepa javaslatával, hogy Románia esetében a lassú előrehaladás politikáját kell alkalmazni. A The New York Timesnak adott interjújában Constantin Ionescu védelmi miniszterhelyettes is elismerte: ahhoz, hogy Románia elfogadható legyen a NATO számára, "meg kell tisztítania" külföldi hírszerző szolgálatát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 12./"

"A nemzetközi sajtó a romániai választásokról. Euronews: "Románia újra megismétli a múlt hibáit, mivel a választásokon szereplők - bár a kommunizmusnak vége - ugyanazok maradtak. Ugyanakkor a második fordulóban a következő két jelölteket véli esélyesnek: Iliescu - " a volt ifjúsági miniszter Ceausescu idejéből", és Corneliu Vadim "a volt diktátor nacionalista udvari költője." - CNN: "az eredmények veszélyeztetik Románia integrációját az euro-atlanti struktúrákba." - New York Times: "C.V. Tudor hatással volt azokra, akik háborút akarnak Magyarországgal Erdélyért." - Le Monde: "Iliescu megválasztása a románok által egy szükséges rossz az aktuális kormány megbüntetésére, ugyanakkor a románok egy tíz éve halott ember megszavazására készülnek." - The Independent: " Ceausescu segédje elnök lesz. - BBC: "A jövő kormány rá lesz utalva külföldi támogatásra - a románok nem nőtték ki a kommunizmust." - The Times: "Ion Iliescu, Ceausescu volt szövetségese és a PDSR vezetője megnyeri az elnöki választásokat" címen arról ír, hogy a PDSR sikerének a titka az Iliescu által tett ígéretei a szegényeknek, mely le fogja állítani az ipari átszervezést, amit máskülönben még Adrian Nastase is szorgalmazott. - Agence France Presse: "A külföldi befektetők nem félnek a baloldali erők hatalomrajutásától." - Die Welt: "Romániában a volt kommunisták jutnak hatalomra." /RMDSZ Sajtószemle, nov. 27. - 471. sz./"

A The New York Times beszámolója szerint az elemzőket elképesztette Corneliu Vadim Tudornak, a szélsőjobboldali Nagy-Románia Párt vezetőjének az elnökválasztáson tapasztalt előretörése. Tudor az 1996-os 3,6 százalékról 27 százalékos népszerűségi arányra tornázta fel magát. "Az elmúlt hónapokban elhagyta a magyarellenes és antiszemita szónoki fordulatokat, amelyekről közismert volt. (...) Egyetlen üzenetre összpontosított: ha megválasztják, akkor felszámolja a maffiát, amely kiszipolyozta az országot" - állapította meg a lap. A The New York Times értékelése szerint a centrista koalíció a kampány során pontosan úgy rombolta szét önmagát, ahogyan kormányzott: állandó civakodások közepette. A lap szerint a második fordulóban Ion Iliescu begyűjti majd az összes centrista voksot, és könnyűszerrel győz. A New York-i lap helyzetleírása szerint mind Iliescu, mind Tudor azért érhetett el ilyen eredményeket, mert Románia lakossága kétségbeesett. "Az átlagbér havi száz dollár, és a lakosság 40 százaléka napi egy dollárnál kevesebb pénzből tengődik, miközben közeledik a tél" - tudhatták meg a lap olvasói. A The New York Times előző napi "választási előzetes" anyagában egyebek közt az állt: csak keveseket hoz izgalomba Tudornak az a gondolata, hogy Moldovát és Besszarábiát vissza kell vennie Romániának. "Csak a holdkórosok akarnak háborút Magyarországgal Erdély miatt, amely évszázadokon át a magyar birodalom része volt, és ma is jelentős számú magyar népesség lakja. Tudor gazdasági újraközpontosítási és árellenőrzési elképzelései viszont érzékeny húrokat pengetnek." /A The New York Times a romániai választásokról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./

A nemzetközi sajtó megnyugvással vette tudomásul, hogy az első részeredmények szerint Ion Iliescu fölényes győzelmet aratott a vasárnapi elnökválasztáson. Iliescu első sajtónyilatkozatából kiemelték: "gyorsítani fogjuk a reformokat, amelyek lehetővé teszik az ország mihamarabbi csatlakozását az Európai Unióhoz és a NATO-hoz″. A CNN szerint a szavazópolgárok elvetették a szélsőségesen nacionalista C. V. Tudort, akinek zsidó- cigány- és magyarellenes kirohanásai veszélyeztették Románia európai integrációját. A New York Times azokat a szekértői véleményeket idézi, miszerint Románia szavazópolgárai politikai érettségről tettek tanúbizonyságot, amikor harmadszorra is újraválasztották Iliescut, elutasítva a nacionalista C. V. Tudort. A romániai elnökválasztás eredményei szerint a lakosság egyértelműen elvetette a szélsőségességet, xenofóbiát és a totalitárius rendszert - írta a brit The Independent című lap. Egy hírelemző szerint a romániai elnökválasztás második fordulója nem több, mint választani az AIDS és a rák között″ - írta az angol újság. A Guardian szerint C. V. Tudor második fordulóba kerülése felébresztette azokat a romániai szavazópolgárokat, akik az első fordulóban kétségbeesésükben a nagyromániás pártvezérre adták szavazatukat. "Az egzaltált, éleseszű politikus-költő rájátszott a lakosság korrupcióval szembeni undorára, amely megbénítja az igazságszolgáltatást, stadionokban tartott nyílt pereket ígért a "cigánymaffia ellen"″ - állapította meg a brit baloldali lap. /A nemzetközi sajtó dicséri a romániai szavazások eredményét. = Krónika (Kolozsvár), dec. 12./

"Péntek János nyelvészprofesszor, a BBTE tanára szerint a most elfogadott nyelvtörvény román államnyelv-törvény, a román nyelv védelmére készült. A megszokott figyelemelterelő mellébeszélés folyik: "A tervezetben sok a túlzás, ám attól nem kell tartani, hogy a kisebbségek nyelvhasználati jogait befolyásolja" - mondja a liberális honatya. Nem ismert, hogyan szavaztak törvényügyben a két illetékes szakbizottságban az RMDSZ képviselői. Ha megszavazták, márpedig a hallgatás gyanús, akkor az részben azért botrányos, mert Markó Béla elnök, szerint nincs szükség ilyen törvényre, és még inkább azért, mert önmagában is botrány. Nem fordult még elő máshol, hogy annak a közösségnek a képviselői is megszavazzanak egy törvénytervezetet, amely ellenük irányul. Pruteanu az előterjesztő, aki szélsőséges nacionalista. Ismert, hogy "nemes tartású" nyelvtörvény (ahogy Kereskényi szenátor elképzelhetőnek tartja) még nem készült a világon. Kereskényi Sándor még azt is mondja az újság szerint: "Ha ilyen jogszabály a francia nemzetállami kultúrpolitika szerves részévé válhat, akkor miért ne fogadhatnák azt el Romániában." Minden nemzetállami ideológia, ha román is különösen: asszimilációs ideológia, a nyelvi törvényként álcázott rasszizmus ideológiája. Az 1991-es szerb nyelvhasználati törvény egyik okozója volt a kirobbanó balkáni konfliktusoknak, háborúknak. Kísértetiesen hasonlít ez a készülő törvény az 1995-ös szlovák államnyelv-törvényhez, amely létrehozta az ún. nyelvrendőrség intézményét. Szlovákia amerikai nagykövete azt bizonygatta annak idején a New York Timesban, hogy "a szlovák nyelvtörvény nem fog ártani a kisebbségeknek", és hogy "Szlovákia elkötelezett híve a demokráciának". Ott is akadt egy magyar parlamenti képviselő, Bárdos Gyula nevű, aki úgy nyilatkozott, hogy "nem ellenzünk egy jó nyelvtörvényt". A törvény elfogadása után elítélően nyilatkoztak róla a nemzetközi szervezetek, és tiltakozott a világ számos nyelvész-szaktekintélye is. Főképpen pedig a szlovákiai magyarok. - Egyébként szándékoltan hamis úgy láttatni a közigazgatási törvényt (ahogy gyakran a magyar nyelvű sajtóban is történik), mint amely hivatalossá tette volna a kisebbségi nyelveket vagy éppen a magyart. A román nyelv kiemelt hivatalos, államnyelv státusát ez nem ingatta meg, azt az alkotmány és egyéb, fontosabb törvények szentesítik. Bővült ugyan (vagy bővülne) a nyelvhasználat köre az önkormányzati hivatalosság szintjén (Kolozsváron ennek éppen semmi jele), de megmarad továbbra is a magyar nyelv alárendelt jogi státusa, azonban továbbra is van nyelvi alapú hátrányos megkülönböztetés. /Péntek János: "Ártalmatlan-e" a most készülő nyelvtörvény? = Krónika (Kolozsvár), jún. 9./"

"Az amerikai szakértők Irak irányában történt illegális fegyver exporttal vádolják Romániát, adták hírül a román lapok. A The New York Times jún. 18-i számában két amerikai fegyverszakértő Iraknak történő fegyverexport jelentésének részeit közölt, amelyben romániai cégek exportáló országokként jelennek meg, ukrajnai és fehéroroszországi cégek mellett. Ha a hír valósnak bizonyul, akkor Románia megszegte az ENSZ 1990-ben érvénybe lépett fegyverembargóját Irak ellen. A vád azért is súlyos, mert létezik egy precedens: 1998-ban a CNN közölt hasonló riportot a román hadügyminisztériumhoz tartozó "Aerofina" cég Iraknak történő fegyverexportjáról. Az 1998-ban történt eset folytán több hadügyi tisztségviselőt váltottak le. A bukaresti külügyi szóvivő az esetre reagálva elmondta, hogy az eset tisztázása érdekében tájékoztatást kér az ügyben az ENSZ-től. - Ez a vád súlyosan érinti Románia NATO integrációs szándékait. /RMDSZ Tájékoztató, jún. 19. - 1991. sz./"

"Több mint 14 ezer amerikai író és értelmiségi emelte fel szavát egész oldalas újsághirdetésben az Irak ellen készülődő háború ellen. A New York Times című napilap márc. 11-i számában megjelent hirdetés szerint az Irakkal szembeni háború választás alapján, döntésből született háború lenne, nem pedig olyan, amit a szükségszerűség diktált. Az aláírók között olyan neves egyetemek professzorai is voltak, mint a Harvard, Yale, Princeton és a Stanford. A hirdetést közreadó értelmiségiek elítélték az iraki rendszert az emberi jogok tartós megsértése miatt, és támogatásukról biztosították az iraki ellenzéket a demokratikus, többnemzetiségi és vallásos ország megteremtéséért vívott harcában. Ennek ellenére az a véleményük, a háború melletti döntés jelenleg erkölcsileg nem elfogadható, éppen ezért felszólították a washingtoni kormányt, hogy ne döntsön a háború mellett. /14 ezer amerikai író és értelmiségi a háború ellen. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 13./"

"Amerika úgy tekint Romániára, mint készséges fegyvertársra - írta a The New York Times júl. 16-i számában. A konstancai tudósítás szerint a román- amerikai románc még csak a legelején tart. Európa egyik legszegényebb országa a 2001 szept. 11-ig nem éppen elől állt a szoros katonai partnerek listáján, most viszont Lengyelország és Bulgária mellett Romániát szemelték ki új amerikai bázisok otthonául. Az amerikai katonai vezetés szemet vetett a romániai légi bázisokra, amikor Irak lett a következő célpont, cserébe támogatta az ország felvételét a NATO-ba. A kapcsolat ez év tavaszán szilárdult meg, amikor Törökország kimarad az iraki háborúból. A Constanta melletti, a légi üzemanyag- utántöltést végző nehéz szállító gépek fogadására is alkalmas Mihail Kogalniceanu repülőtér szinte egyik napról a másikra a Perzsa-öböl térségében lévő amerikai csapatok ellátásának fő bázisa lett. Ami az új, állandó bázisokat illeti, a Pentagon hangsúlyozza, hogy a tervezés még csak korai szakaszában tart. A lap szerint kisebb bázisokat létesítenek Kelet-Európában, Közép- Ázsiában, a Távol-Keleten és Afrikában. Charles Kupchan, Bill Clinton volt amerikai elnök európai biztonsági tanácsadója a lapnak elmondta, hogy "rövidlátónak" tartja a kelet-európai országok "befektetését". A NATO szerinte összeomlóban van, mivel Washington Európát nem stratégiai hadszíntérnek, hanem ugródeszkának tekinti ahhoz, hogy szembeszálljon a közel-keleti és közép-ázsiai új fenyegetésekkel. Az igazi nyereséget az EU-csatlakozás hozhatja meg az olyan országok számára, mint Lengyelország, Románia és Bulgária. Ezek az országok azt remélik, hogy megőrizhetik a NATO-t életerős szövetségként és megélhetik az amerikai katonák régóta várt megérkezését. De csak a NATO kimúlásának lesznek a tanúi - vélte a Georgetown Egyetem professzora. /Román-amerikai románc. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 19./"

2003-ban George W. Bush elnök lengyelországi látogatása során időt szakított arra, hogy elmenjen Auschwitzba, és meglátogassa az emberiség elleni támadás egyik legirtózatosabb színhelyét. A következő nap Bush Szentpéterváron tartózkodott, de nem ment el a várostól húsz mérföldre fekvő Szoloveckij-szigetekig, a Gulag első táboráig, nem szólította fel a világot arra, hogy emlékezzenek azokra a milliókra, akik a szovjet koncentrációs táborokban pusztultak el, még mielőtt Auschwitzot létrehozták volna, és miután Auschwitzot már régen lerombolták. „A szovjet kommunizmus áldozatai, akiknek száma messze meghaladja a Hitler táboraiban elpusztultakét, és azok családjai áldást sem kaptak a szabad világ vezetőjétől” – kezdte Michael McFoul politológus könyvismertetését a The New York Timesban, és azt ajánlja nemcsak Bushnak, de a kollektív amnéziában szenvedő Nyugat többi vezetőjének is, hogy olvassák Anne Apple­baum A Gulag története című könyvét. A Gulag története 2003-ban jelent meg az Egyesült Államokban és Angliában, azóta több mint két tucat nyelven adták ki. Anne Applebaum, a The Washington Post főmunkatársa elmondta, három fő oka volt, amiért a Nyugat igyekezett elfeledkezni erről a tragédiáról. Egyik ok, hogy a szovjet rendszer évtizedekig gondosan elzárt minden dokumentumot. A Gulagról nem készült fotó, film, ami az embereket felrázta volna. A lágerek helyszínét nem lehetett látogatni, a tanúk, túlélők nem beszélhettek. A mai napig sincs olyan megrázó képsor, mint amilyen a hitleri haláltáborokról készült. A Nyugat köztudatába nem jutott el a Gulag. A másik ok a II. világháború megítélésében gyökerezik. A szövetséges hatalmak meg kívánták őrizni a dicsőséges, felszabadító imázst. Nehéz lenne bevallani, hogy az egyik véreskezű diktátor, Sztálin segítségével győzték le a másik népirtót, Hitlert. A harmadik, talán legfontosabb ok a nyugati baloldali értelmiség kritika nélküli hozzáállása. Azok, akik évtizedekig fáradoztak azon, hogy a szocialista eszméket Nyugatra importálják, attól tartottak, hogy a szovjet rendszer bármely elemének bírálata magára az eszmére vetődött volna rá. A ’60-as években nap­világot látott Szolzsenyicin-kisregény, az Ivan Gyenyiszovics egy napja, majd a ’70-es években kiadott Gulag-könyve kisebbfajta lázadást okozott, különösen a francia értelmiség körében. Sartre írta Camus-nek, hogy ugyan tűrhetetlennek tartja a lágereket, de még tűrhetetlenebb, ahogyan azokat a burzsoá sajtó szocialistaellenes propagandacélokra akarja felhasználni. A közvélemény a mai napig is a sztálini időkhöz köti a Gulagot, holott időben és térben lényegesen kiterjedtebb volt. Apple­baum hangsúlyozta: a XX. század leghosszabb, azaz 1918-tól 1989-ig, Lenintől Gorbacsovig tartó koncentrációstábor-hálózatáról volt szó. Nehéz számokat mondani, de ez alatt az idő alatt hozzávetőlegesen 18 millióan kerültek a lágerekbe, ehhez jön az a 6–7 millió, akiket száműzetésbe küldtek, és hozzáadhatjuk azokat, akiket még a táborba való kerülés előtt meggyilkoltak. A Gulag az egész országot behálózta, a Balti-tengertől Szibériáig, a Fehér-tengertől a Kaszpi-tóig. Voltak lágerek nagyvárosokban, és voltak közép-ázsiai eldugott településeken. A két rendszer valahol kapcsolatban állt. Hitler tudott a szovjet börtönökről, Sztálin ismerte a náci haláltáborokat. A nácik célirányosan elsősorban a zsidókat üldözték, addig a szovjet rendszer ,,ellenségképébe” mindenki beleférhetett, minden etnikum, réteg, a régi rendszer tagjaitól szabotőrökig, kulákoktól külföldi ügynökökig, lengyelektől zsidókig. A vérengzések csúcspontján már semmi logika sem volt, kiket, miért börtönöztek be. A Gulag börtöneit nem megsemmisítő tábornak szánták, az más kérdés, hányan haltak bele a börtönéletbe, azokba a munkatáborokba, ahol állati sorban tartották őket. A legnagyobb probléma, hogy a Gulag története nem lett része a köztudatnak, a tömegkultúrának. Számos sikeres filmadaptáció dolgozta fel a holokausztot. Ezzel szemben a szovjet rendszerről James Bond-, Rambo-kalandfilmeket láthat a néző a szovjet ellenség karikatúrafiguráival. /Balla Eszter (Heti Válasz, Budapest, máj. 12.): A háló. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 28./

A múlt hét végén tartották Marosvásárhelyen a Határon Túli Magyar Szervezetek III. fórumát. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a vele készült interjúban kifejtette, hogy a milosevicsi korszak keményebben törekedett mind az asszimilációra, mind arra, hogy megfélemlítések útján távozásra bírja a délvidéki magyarságot. Ugyanis Milosevics hátsó szándéka egy lakosságcsere volt a horvát-szerb relációban, és ehhez kellett tulajdonképpen neki a terület, ahová beköltözteti a horvátországi és a boszniai szerbeket. Így történhetett meg az, hogy pszichikai nyomással vagy akár fizikai fenyítéssel rábírja a magyarokat a távozásra. Bilincsbe verve vitték el a magyar fiatalokat a harctérre, a szerb-horvát háborúba, ahol semmi keresnivalójuk nem volt a magyar katonaköteles fiataloknak. Erőszakkal kényszerítették őket arra, hogy részt vegyenek a háborúban, holott tudták, hogy testvérháborúvá alakulhat. Ugyanis a horvát hadseregben is szolgáltak magyarok, így magyar küzdött volna a magyar ellen. Ezt sok fiatal nem vállalta, elmenekültek, megszöktek, elköltöztek Magyarországra, és természetesen, ha tehették, a szülők is követték őket, hogy Magyarországon egyesítsék újra a családot. Ez a délvidéki magyarságnak kb. 50-60 ezres lélekszám elvesztését jelentette. 2003 vége felé kezdődött egy újabb incidenssorozat-áradat. A szerb vezetésnek nem tetszik az atrocitás megfogalmazás. A délvidéki magyarság helyzete nem volt rózsás a titói korszakban, de látszólag jobban élt az anyagi körülményeket tekintve, most viszont az anyagi ellehetetlenítést is szorgalmazza az aktuális hatalom, és a fizikai-pszichikai atrocitások tolerálásával nehezíti a délvidéki magyarság helyzetét. A Vajdaságba újonnan beköltözött menekültáradat, és a szélsőjobb politikai szervezet tagjai generálják ezeket a problémákat. Vajdaságban az újvidéki úgynevezett kulturális fellegvár elvesztette jelentőségét, ugyanis a magyarság száma nagymértékben csökkent, ezért ez áthelyeződött Szabadkára, de nemcsak oda, hanem akár Zentára is. És az normális, hogy a lap ott készüljön, ahol a lakosság zöme él, nem pedig egy újvidéki szórványban. A Vajdasági Magyar Szövetség többszörösen anyagilag is tett a lap megmentéséért az elmúlt időszakban, most is ezt kívánja megfelelő módon rendezni: anyagi alapokban stabil helyzetet kialakítani, de nem befolyásolni a szerkesztéspolitikát. Én mindig azt mondom, a lap csak azt írja meg, amit tesz a Vajdasági Magyar Szövetség és úgy írja meg, ahogy azt tesszük. Ha jó, akkor jót, ha nem jó, akkor kritizáljon minket, mert ha nincs, aki kritizáljon, akkor téves útra sodródhatunk. Én a kemény kritikától sem rettentem meg soha, ha az jószándékú volt. De ha valaki akadékoskodik, vagy mondvacsinált problémákat gerjeszt, arra már külön oda kell figyelni. Egyszóval, nem áthelyezni kívánjuk a Magyar Szót Szabadkára, hanem átalakítani a szerkesztőséget, lényegesen lecsökkenteni a létszámot, mert a Magyar Szóban annyi az újságíró, mint a New York Timesnál, csak a két újság közötti különbség óriási. /Mózes Edith: A népek nem utálják egymást. Az ellehetetlenítés változatai. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 12./

Romániában évente 9 ezer gyermeket hagynak árván a szülészeteken, a kicsik pedig rendszerint szabad prédái az emberkereskedelemnek. Az árvaházakban uralkodó embertelen körülmények miatt Románia továbbra is a nemzetközi közvélemény középpontjában van. Az UNICEF adatai szerint az árván maradt gyerekek száma 1989 előtt is hozzávetőlegesen ennyi volt. Azóta a születések száma azóta folyamatosan csökken, ezért százalékarányban ez az érték több a rendszerváltás előttinél. Theodora Bertzi államtitkár, az Országos Örökbefogadási Hivatal (OÖH) elnöke is elismerte: többen jelezték, hogy a kórházban elhagyott csecsemőket pénzért adják tovább. A csecsemőkkel való üzérkedésről az ország egész területéről érkeztek jelzések. A New York Times közzétett egy, a fogyatékosok jogait védő nemzetközi szervezet által végzett felmérést, miszerint a romániai árvaházakban tengődő gyerekek sorsa nem sokat változott a tíz évvel ezelőtti helyzethez képest. A romániai árvaházakban jelenleg 30 ezer gyermek él – ez különben jókora csökkenést jelent a tíz évvel ezelőtti 170 ezerhez képest –, de a fogyatékos gyerekeket illetően vajmi kevés történt, ugyanolyan rosszak az életkörülményeik, mint eddig. /Gyermekkereskedelem és erőszak Romániában. Még mindig elrettentők az árvaházi körülmények. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./ A román hatóságok tagadják, hogy igazak lennének a New York Times-ban a brailai fogyatékos gyerekek helyzetéről megjelentek. /Isán István Csongor: A román kormány tagadja a New York Times-ban megjelent információkat. „Román Auschwitz” Brailán? = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./

A napokban a New York Times-ban “Kelet-Európa a titkosszolgálatok megtisztításáért küszködik” címen részletes beszámoló jelent meg a román titkosszolgálatok helyzetéről. A lap szerint az egykori szovjet éra titkosszolgálatai még mindig kísértenek és beleszólnak a dolgok alakulásába. A lap egy sötét múltú, szürke jelennel küszködő országot fest le, melyet egzotikus “csemegeként” lehet tálalni. /Sinka Pál: Sajtócsemege. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 20./

Amerikában az esélyegyenlőség nevében sok középiskola laptoppal látja el a diákokat. Felmérések szerint azonban a számítógépektől nem javul a tanulmányi eredmény. Egyre több iskolában úgy döntenek, hogy felhagynak a költséges próbálkozással. „A New York állambeli Liverpool középiskolájában a diákok az iskolától kapott laptopokon pornográf internetes oldalakat nézegettek, feltörték helyi vállalkozások honlapját, és a dolgozatok megoldásait megosztották egymással. Az iskolakerület vezetése úgy döntött, hogy a jövőben nem ad laptopot a diákoknak” – írta a New York Times. Egyre több középiskolában döntenek úgy, hogy felesleges számítógéppel ellátni a diákokat. /Metazin. Lapok lapja, szemlék szemléje. Laptopot minden diáknak? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./

A lap munkatársa, Sike Lajos először akkor csalódott Tőkés László püspökben, amikor a „Neptun-ügy” miatt durván nekiment Frunda szenátornak. Miért fogadta el azt a plusz háromszáz (vagy négyszáz) magyar helyet a Babes-Bolyain, amikor nekünk az egész (önálló) Bolyai kell? A későbbiekben ahelyett, hogy beállt volna a csapatba (nyolc éve a szatmáriak biztos befutó helyet, az elsőt kínálták fel neki a parlamenti képviselőjelöltek listáján, de ő elutasította), kívülről mondta a magáét. Most pedig a püspök a biztos befutó helyet (mármint az RMDSZ-listán) a teljesen bizonytalanért visszautasította. Örülhet Basescu, kedvére alakulnak dolgaink, állapította meg az újságíró. /Sike Lajos: Alakul ám! = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./; Emlékeztető: Markó Béla RMDSZ-elnök 1993-ban közleményben jelentette be, hogy az RMDSZ nevében tárgyalni csak a szövetségi elnök mandátumával lehet. A Neptunon megjelent RMDSZ-politikusoknak ilyen megbízatásuk nem volt. Ezen a megbeszélésen a kormány képviselői nem hivatalos ígéreteket tettek. Ezek az ígéretek a román hatalom melletti propagandát szolgálják, például a New York Timesban megjelent, tényhamisítást tartalmazó cikkben. Ígéretek már többször elhangzottak. Az, hogy a történelmet és a földrajzot /csak/ elemiben magyarul lehet majd tanítani, félmegoldás, a további diszkrimináció bizonyítéka. A Bolyai Egyetemet sem állították vissza. Az intézményekben folyik a „politikai visszarendeződés és diszkrimináció, aminek vegyes lakosságú helységekben etnikai jellege van. ” /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1993. aug. 6./

Koszovó függetlensége magyar enkláve létrejöttére buzdít – címmel közöl székelyföldi riportot az International Herald Tribune és a The New York Times elektronikus változata. Nicholas Kulish újságíró szerint „a székelyeknek meggyőződésük, hogy elérkezett a függetlenség ideje, ezért javasolják, hogy Székelyföld fél-autonóm állammá váljon, ami szerintük közelgő valóság” – vélte a lap. A cikkíró szerint Sepsiszentgyörgyön százak vonultak utcára februárban, hogy kifejezzék: támogatják Koszovó függetlenségét, és autonómiát akarnak. A szerző úgy véli, a romániai magyar kisebbség Székelyföld széleskörű autonómiája érdekében nyomást gyakorol a román többségre. A lap szerzője szerint a székelyek külön etnikai csoportot alkotnak, és nem azonosak a magyarokkal. /!/ A riportban megszólalt Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alelnöke, aki szerint Koszovó egyértelmű példa arra, ha egy közösség autonómiát akar, akkor hangosan ki kell nyilvánítania ebbéli szándékát. Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszéki szervezetének elnöke arra hívta fel a figyelmet, ha a magyarság követelései nem találnak meghallgattatásra, akkor a régióban az elégedetlenség konfliktusokkal fokozódhat. /(borbély): Székelyföld a nemzetközi sajtó figyelmében. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 8./

Ha senki sem fizet a színvonalas újságírásért, akkor előbb-utóbb csődbe mennek a komoly lapok, amelyek nélkül nincs erős demokrácia. Ideje, hogy a napilapok kartellbe tömörüljenek, és előfizetőssé tegyék az on-line kiadásokat, hangoztatják többen. Az elmúlt években egyre inkább az volt a trend, hogy a nyomtatott lapok ingyen hozzáférhetővé tették on-line kiadásukat. A lapok világszerte bajban vannak. Egyebek között a Los Angeles Timest és a Chicago Tribune-t birtokló Tribune lapcsoport elismerte, hogy a csőd szélén áll. A New York Times vezetése bejelentette, hogy a lap adósságának csökkentése érdekében elzálogosítják a székházat. /Ingyenebéd a sajtóban. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 13./

A magyar szélsőjobbal foglalkoztak a napokban a nyugati lapok. A Jobbik ott lesz az EP-ben, számolnak be a tekintélyes újságok. A fasiszták zászlaja alatt címmel közölt egész oldalas elemzést a magyarországi szélsőjobboldalról a Die Zeit. A Magyar Gárdáról azt írta, hogy szabadon masírozik Budapest utcáin, lőgyakorlatokat tart. A lap a szélsőséges Kurucinfót hozta fel példának. A Die Zeit a romaellenes támadásokat, a növekvő cigányellenességet a Jobbik erősödésével magyarázta, akárcsak a New York Times. Az amerikai lap szerint a cigányellenességet Magyarországon és a régióban is a szélsőséges pártok gerjesztik. A legfrissebb közvélemény-kutatása szerint az MDF-nek és az SZDSZ-nek gyakorlatilag nincs esélye a bejutásra az Európai Parlamentbe, a Jobbik viszont nagy valószínűséggel egy képviselőt küldhet Brüsszelbe. A Fidesz támogatottsága országosan 40 százalékos, a teljes népesség 57 százalékát kitevő pártválasztók, illetve a valószínű szavazók 33 százaléknyi táborában pedig 68 százalékon áll. Az MSZP támogatottsága országosan 11, a pártválasztók körében 19, a biztos szavazóknál 21 százalék. A többi párt eredményei hibahatáron belüliek. A Jobbik országosan 2, a biztos választók körében 5 százalékon áll, ráadásul híveik elég elkötelezettek, 70 százalékuk minden körülmények között elmenne szavazni. Az SZDSZ országosan ugyan szintén két százalékon áll, de a biztos szavazók körében már csak egy százalékon. /Lokodi Imre: Merre masírozik a szélsőjobb? = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 21./

Eckstein-Kovács Péternek a tusnádfürdői EU-táborban elhangzott nyilatkozatát az EMI cáfolta, erre reagált most Eckstein-Kovács Péter. Az EMI nem képviseltette magát a Csíkszeredán tartott, Budaházy melletti szimpátiatüntetésen, közölték. Eckstein-Kovács Péter az MTI július 6-i tudósítását hozta fel, eszerint a képviseltette magát az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) a tüntetésen.,,Az EMI független civil ifjúsági szervezet, egyetlen erdélyi vagy magyarországi politikai párt mellett sem kötelezte el magát” – áll az EMI nyilatkozatában. Eckstein-Kovács Péter ezt azzal cáfolta, hogy az EMI-táborba meghívták Vona Gábort, a Jobbik elnökét, más magyarországi pártok viszont nem kaptak meghívást. Eckstein-Kovács Péter a Jobbikat és a Magyar Gárdát szélsőséges szervezeteknek tartja, így gondolja ezt többek között a New York Times, a The Times, a Le Figaro és a Spiegel is. Eckstein kéri azokat a kiváló erdélyi értelmiségieket, egyházi és közéleti személyiségeket, művészeket, akik részt vesznek az EMI-táborban, vizsgálják meg, mennyire fér össze nézeteikkel, hogy képletesen egy asztalhoz üljenek a Jobbik vezetőivel. Eckstein-Kovács Péter kijelentette, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke. közpénzekkel támogatja az EMI-tábort, amelyik teret enged szélsőséges politikusoknak, ez megengedhetetlen egy RMDSZ-színekben megválasztott tisztségviselő számára, ezért várja az RMDSZ vezetőségének véleményét ebben a kérdésben. /Eckstein-Kovács Péter: Válasz az EMI-nek (Visszajelzés). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 31./ Előzmény: Sylvester Lajos: Nem szélsőségesek (Erdélyi Magyar Ifjak). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 27./

Az egykori keleti tömb országai közül legalább kettőben, Magyarországon és Romániában több százezer, kommunizmus korabeli titkosszolgálati iratot tartanak vissza, amelyek olyan egykori kulcsszereplőkkel kapcsolatosak, akik közül néhányan még mindig hatalommal bírnak az üzleti életben, a sajtóban és a politikában – olvasható a The New York Times és a The Washington Post honlapján október 18-án közölt összeállításban. Magyarországon a nemzetbiztonsági szolgálatok a dossziék 27 százalékát elzártan tartják, mivel azok továbbra is szigorúan titkosnak minősülnek – mondta Kenedi János kutató. Romániában továbbra is több tízezer akta titkos. Egy neves politikai elemző szerint a kulcsfigurákkal kapcsolatos iratok soha nem lesznek hozzáférhetők, „ezt nem lehet végrehajtani, mivel még mindig ők irányítják az államot, ott vannak a politikai pártokban, a nem kormányzati szervezetekben, a sajtóban, az üzleti életben”. /Magyarország és Románia több százezer iratot titkosít. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./

Nagyváradra érkezett a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) Civilsuli elnevezésű előadássorozata november 21-22-én. A diákoknak, egyetemistáknak politikusok, közéleti szereplők tartottak előadásokat. Szilágyi Zsolt az RMDSZ kül- és belpolitikáját is bírálta a nagyváradi Civilsulin Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének előadását nagy érdeklődés övezte, Borbély Zsolt Attila az 1993 júniusában, Neptunon történt találkozóról beszélt. Itt dőlhetett el már előre Románia európai uniós csatlakozása, mivel a Ion Iliescu emberei, illetve az RMDSZ közötti párbeszéd tényéből kiindulva a New York Timesban másnap az jelent meg, hogy megoldódott a magyarkérdés Romániában. /Nagy Orsolya: Civilsulit szerveztek a hét végén Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), nov. 23./

A csatornaíró
Álláspont
Csak tudnám, miért kellett huszonkét évnek eltelnie, hogy végre feketén-fehéren láthassuk: kik ontották ránk mindeddig a megfellebbezhetetlen erkölcsi ítéleteiket. Ők, az úgynevezett balliberális véleményelit, akik az átkosban egyszerre jól tartott kegyeltek és hősiesen kiszólongató ellenzékiek, baloldali kormányzás idején pedig feszengő aulikusok, „igazságbeszédről” hablatyoló, csendben meg persze a zsebüket tömögető értelmiségiek. Csak azt nem tudják elviselni szegények, ha nem az általuk agyonszeretett politikusok vannak hatalmon. Olyankor rendre kimutatják a foguk fehérét. Az Antall-kormány alatt mindent vittek, a tendenciózus médiamanipulációval és a gőgős véleményterrorral gyakorlatilag kisiklatták az egész rendszerváltozást.
Az első Orbán-kormány idején is hörögtek rendületlenül, bár nehezebben találtak fogást (be kellett érniük némi micisapkázással, minidúcsézéssel, meg a túl sok nemzeti zászlón való szörnyülködéssel).
Ám a legújabb jobboldali ciklus mintha egy kissé felkészületlenül érte volna a fiúkat. Mintha csak most szembesültek volna a médiaviszonyok gyökeres megváltozásával, az internet térhódításával, a megkopott népszerűségükkel, a média- és véleménymonopólium elvesztésével, az újabb generációk szinte totális érdektelenségével az ügyeletes rettegésük iránt. És mintha ez a szituáció kihozta volna belőlük lelkük valódi lényegét. A talaját vesztett ember elaljasulását. A pitiáner gyűlölködőt, az erkölcsi hullát, aki nemhogy az oly sokat hivatkozott BBC meg a New York Times, de még a megboldogult Kacsa magazin etikai mércéjét sem képes tartani.
Történt, hogy a magyar ugar két csillagfényű fáklyája, Kuncze Gábor bukott szadeszvezér, botcsinálta riporter és Donáth László MSZP-s lelkész a minap bemutatta a fővárosban Andrassew Iván új könyvét Tőkés Lászlóról. Andrassewről annyit érdemes tudni, hogy ő az a népszavás szerkesztő, aki egyetlen oldalra képes négy publicisztikát is beszerkeszteni a diktatúra (vak is látja, hogy) zajló intézményesüléséről Magyarországon.
Nos, a Ne vígy minket kísértésbe címet viselő mű nem manipulatív, és nincsen tele csúsztatásokkal (mint anno Kende Péter elkapkodott Viktor-könyvei). Csak szimplán primitív és aljas. Mint egy hátbatámadás a lakótelepi diszkóban.
Végre megtudtuk tehát: nem többek ők senkinél, csak szimplán aljasok és primitívek. Idézzük csak, miként vezeti fel Andrassew a szinte kizárólag Tőkés László elvált feleségének levelezéséből és információiból összeállított förmedvényét: „Sokáig vívódtam magamban, mielőtt nekiláttam ennek a munkának. Küzdött bennem a jó ízlés és a kötelességtudat. Van-e jogom rettenetes dolgokat napvilágra segíteni? (…) Előre szólok, hogy megrázó, ami az elém került dokumentumokból Tőkés Lászlóról kiderül. Engem is megrázott. Bárha sok-sok emberi élettel és tulajdonsággal szembesültem, nem hittem volna, hogy egy olyan méltóságú ember, mint ő, ugyanolyan kiszolgáltatott a saját jellemével szemben, mint bárki más. Olyan, mintha a forradalom hőse, »a magyarság köztársasági elnöke« – ahogy Orbán fogalmazott –, a lelkész, a püspök, az Európai Parlament alelnöke folyamatosan valami ördögfélével küzdene, és ezt a lelke körül ólálkodó lényt nem tudná legyőzni.”
Mindannyiunk nagy szerencséjére azonban a cseppet sem farizeus Andrassew felülkerekedett a belső vívódásán, és közkinccsé vált a püspök úr magánéletének sok állítólagos részlete. Nemhiába házalt hát az érintett asszony évek óta a levelekkel, ilyen-olyan „bizonyítékokkal” oly rendületlenül. Az, hogy a másik fél véleménye a kutyát sem érdekelte, de legfőképp az aranytollú népszavás szerzőt nem, s hogy egy ilyen indulatokkal teli emberi konfliktus totálisan egyoldalú krónikája óhatatlanul sok-sok valótlanságot tartalmaz, s hogy még a bíróság is érthető okból rendre szankcionálja a közszereplők válóperes ügyeinek nyilvánosságra hozását (lásd az SZDSZ-es Wekler Ferenc ügyét), a ballib oldal finnyás felkentjei közül ezúttal senkit nem fog megbotránkoztatni. Vannak ügyek, amelyekben nem számít az etika, az igazság pedig a legkevésbé. Ahol a cél szentesíti az eszközt. A magyarság élő nemzeti hősének, a kelet-európai rendszerváltozás egyik világszerte jegyzett alakjának a vágyott megsemmisítése, a közelgő romániai választás manipulálása egyesek szemében kétségkívül ilyen ügy.
Ám, kedves Andrassew Iván, és az itthoni meg erdélyi haverok, Tőkés László félreállításához ennél a répahányásnál azért többet kellett volna összekaparni. Ne lepődjenek meg, ha a sok fekália végül az önök nyakába folyik vissza.
Huth Gergely. Magyar Hírlap

Kemény bírálatok érik a román balliberális kormány jogállamiságot sértő intézkedéseit
Traian Băsescu felfüggesztése után vezető európai politikusok súlyos bírálatokkal illették a román balliberális kormányt, amelyet Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke kemény hangon elmarasztalt az elmúlt időszakban foganatosított intézkedései miatt. A bukaresti parlament pénteki döntését a Velencei Bizottság vizsgálja.
A rendszerváltás óta példátlan össztüzet zúdítottak a világ nagyhatalmai a Victor Ponta vezette román kormányra, aggodalmukat fejezve ki az utóbbi napok bukaresti fejleményei miatt. Herman Van Rompuy, az Európai Tanács (ET) elnöke Máltán tett pénteki látogatása során nyilvánosan elítélte Romániát, aggodalmának adva hangot a bukaresti balliberális kormánykoalíció határozatai miatt az igazságszolgáltatás függetlensége és a jogállamiság kapcsán. Az EU állam- és kormányfőit tömörítő testület soros belga vezetője közölte, a témában egyeztetni fog Victor Pontával és a tisztségéből felfüggesztett Traian Băsescuval is. Közben Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács (ET) főtitkára kételyeinek adott hangot az államfő leváltási kísérletének törvényességét illetően, és bejelentette: a Velencei Bizottsághoz (VB) fordult annak kivizsgálására, hogy mennyire összeegyeztethetők a román kormány és a parlament határozatai a demokrácia és a jogállamiság elvével.
A strasbourgi székhelyű páneurópai szervezet égisze alatt működő, független alkotmányjogászokból álló VB elnöke már szerdán bírálta a kormánynak azokat a „próbálkozásait”, hogy nyomást gyakoroljon az alkotmánybíróságra és csorbítsa a testület függetlenségét. Gianni Buquicchio felszólította Romániát – amely tagja a Velencei Bizottságnak –, hogy teljes mértékben tartsa tiszteletben saját alkotmányát, valamint a bírói függetlenségre és a jogállamiságra vonatkozó nemzetközi normákat.
Tovább késhet a schengeni csatlakozás
Az Egyesült Államok bukaresti nagykövete után Martin Harris brit nagykövet is arra intette a román koalíciót, tartsa tiszteletben az alkotmány előírásait, az alapvető állami intézményeket, valamint a bíróságok – beleértve az alkotmánybíróságot – ítéleteit. A francia kormány rendkívül éles hangvételű bírálatát követően, állást foglalt a belpolitikai fejleményekről a német kabinet is. Steffen Seibert, Angela Merkel kancellár szóvivője közölte: Berlin rendkívül aggódik a bukaresti politikai reformok miatt, és erős kételyei vannak ezek legitimitását illetően. A német illetékes konkrét említést tett arról, hogy a Ponta-kormány sürgősségi rendelettel csorbította az Alkotmánybíróság hatáskörét, ennek nyomán a talárosok már nem alkalmazhatnak normakontrollt a parlament által jóváhagyott törvények fölött. Seibert közölte, ezeket az intézkedéseket minden bizonnyal figyelembe veszi az EU az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus közelgő jelentésében, de akkor is, amikor napirendre kerül Románia schengeni csatlakozása. Ezzel egy időben a német külügyminiszter attól tart, hogy Romániában a belpolitikai összeütközések miatt sérülnek az EU alapvető értékei, s a közös értékek sérelme akár az ország uniós integrációja lezárását is megkérdőjelezheti. Guido Westerwelle a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung vasárnapi német lapnak hangsúlyozta: nem érdemes arra számítani, hogy a német kormány „egyszerűen nem vesz tudomást” a romániai fejleményekről. Szerinte új módszereket kell kidolgozni a közös értékek védelmére, „olyan mechanizmusokra van szükség, amelyek révén gyorsabban léphetünk fel közösen, ha egy EU-partnerország durván semmibe veszi az értékközösség betűjét vagy szellemét”. A bukaresti alkotmánybíróság védelmében már korábban felszólaló Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa, a testület egyik alelnöke a frankfurti lapnak kifejtette: az uniós együttműködésben a „jól működő és független igazságszolgáltatási rendszer a kölcsönös bizalom alapvető feltétele”. Hozzátette: „ennélfogva növekvő aggodalommal szemlélem a romániai fejleményeket”. Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, német szociáldemokrata politikus a lapnak azt állította, a román kormány nem sértette meg ez EU működéséről szóló szerződést. Szerinte a Ponta-kormány „eljárása jogszerű”. „Ha viszont egy vizsgálat az európai jogi normákkal való öszszeférhetetlenséget állapít meg, cselekedni fogunk, és ebben az esetben mindegy, hogy miként hívják a miniszterelnököt” – mondta Schulz. Hannes Swoboda, az EP szociáldemokrata frakciójának vezetője korábbi, a bukaresti szocialistákat mentegető nyilatkozatához képest már keményebben foglalt állást a hétvégén, közölve: „gondosan tanulmányozzák” a román belpolitikai helyzetet, amiben „határozott romlás” állt be, és mindenkitől megkövetelik, hogy betartsa az uniós normákat. Immár másképp látják román elvbarátaik ténykedését a magyar szocialisták is, akik az európai szocialistákkal karöltve egy héttel ezelőtt még megakadályozták, hogy az Európai Parlament napirendjére tűzze a „román kérdés” megvitatását. Tabajdi Csaba MSZP-s EP-képviselő a Hvg.hu-nak úgy nyilatkozott: osztja Laurent Fabius francia külügyminiszter álláspontját, miszerint az európai normák betartására hívta fel Pontát. Tabajdi szerint legkorábban szeptemberben kerülhet az EP napirendjére Románia ügye. A Románia schengeni csatlakozását hosszú ideje ellenző, sőt megakadályozó Hollandia külügyminisztériuma az alaptörvény és a hatályos jogszabályok betartására szólította fel Bukarestet, közölve, a németalföldi ország figyelemmel követi a romániai politikai fejleményeket.
Államcsínyt emleget az Európai Néppárt
Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium szóvivője nyilatkozatában kifejtette: Washington szerint a NATO-tag Romániában veszélybe került a hatalmi ágak szétválasztásának elve, az Európai Tanács pedig megbízta egyik szakértői testületét, hogy vizsgálja meg, megfelel-e az európai demokratikus normáknak a román államfő leváltását célzó eljárás. Az amerikai külügyminisztérium hivatalos közleményt is szentelt a bukaresti fejleményeknek, amelyek a tárca szerint alaposan gyengítik a független állami intézményeket, például a bíróságokat. Washington súlyos lépésnek nevezte Băsescu felfüggesztését, egyúttal felszólította a Ponta-kabinetet, tartsa tiszteletben az európai és a transzatlanti közösségeket egyesítő alapelveket és értékeket. Rendkívül keményen bírálják a román kormányt az európai kereszténydemokraták is. Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke „a teljhatalom irányába tett gátlástalan lépésnek” nevezte az államfő felfüggesztését, ugyanakkor Joseph Daul, az EP néppárti frakcióvezetője egyenesen úgy fogalmazott: a román államelnöknek és a két házelnöknek a házszabály, a törvények és az alkotmány megszegésével történt eltávolítása államcsínynek tekinthető. José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke telefonon fejezte ki aggodalmait Victor Pontának, akinek ezen a héten Brüsszelben személyesen kell számot adnia kormánya intézkedéseiről. Hétvégi közleményében az EB kifejtette: elsősorban azon lépések miatt aggódik, amelyek „korlátozni szándékoznak olyan független intézmények tényleges hatáskörét, mint az alkotmánybíróság”, és amelyek kockáztathatják az évek alatt elért haladást. „A jogállamiság, a demokratikus ellenőrzési és kiegyensúlyozási lehetőségek, valamint az igazságszolgáltatás függetlensége az európai demokrácia sarokkövei, és nélkülözhetetlenek az Európai Unión belüli kölcsönös bizalomhoz” – áll a közleményben, amely arra figyelmeztet, hogy a kormánypolitikának és a politikai lépéseknek ezeket az elveket és értékeket tiszteletben kell tartaniuk. A bizottság megerősítette azt is, hogy az igazságügyi reform és a korrupcióellenes fellépés haladását a mostani fejleményektől függetlenül is vizsgálja, és hamarosan jelentést ad ki az elmúlt öt évben e területeken végzett román munka értékelésével.
Ponta stabilitásról beszél
Ponta maga is megerősítette, hogy csütörtökön Brüsszelbe utazik, ahol arról akarja tájékoztatni az Európai Bizottságot és az Európai Parlamentet, hogy Románia „visszafordíthatatlanul elkötelezett” a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlensége mellett. „Több ízben beszéltem már európai partnereinkkel: aggodalmaik és kérdéseik legitimek, és a kormány kötelessége minden szükséges biztosítékot megadni arra vonatkozóan, hogy Románia jogállam, és az is marad, amely betartja az alkotmányosság európai szabványait” – szögezte le a miniszterelnök. A Szociálliberális Szövetség (USL) társelnöke úgy vélekedett, hogy a politikai válságtól függetlenül Románia stabil ország marad, egyúttal ígéretet tett arra, hogy az államfő leváltásáról megszervezendő népszavazásig nem tervez és nem támogat semmilyen személycserét az alkotmánybíróság, a bíróságok, a korrupcióellenes ügyészség, a feddhetetlenségi ügynökség és a titkosszolgálatok vezetőségében, és szavatolja ezek stabil működését. Ponta arról biztosította az ország hitelezőit, hogy a politikai válság ellenére a román kormány teljesíti a nemzetközi pénzintézetekkel szemben vállalt kötelezettségeit, folytatja a szerkezeti reformokat.
Die Presse: Ponta „bolsevik tisztogatása”
Bő terjedelemben foglalkozik a bukaresti fejleményekkel a világsajtó. „Victor Ponta eltökéltnek tűnik abban, hogy bolsevik típusú tisztogatások révén bebetonozza hatalmát” – írja a Die Presse című konzervatív osztrák napilap Ponta puccsa című írásában. Osztrák elemzők szerint a szociáldemokrata kormányfő arra számíthat, hogy az európai konzervatívok éppúgy kitámadják, mint tették azt a szocialisták az utóbbi hónapokban Orbán Viktor magyar miniszterelnök esetében. A magyarországi helyzettel hasonlítja össze Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem jogászprofesszora a The New York Times amerikai liberális napilap honlapján az elmúlt napok romániai belpolitikai fejleményeit, megállapítva, mindkét országban megkísérlik kiiktatni a hatalom alkotmányos fékeit. A Románia az új Magyarország? című elemzés szerzője szerint „noha a nyomorúságot nem helyénvaló összemérni, a magyarországi helyzet sokkal súlyosabb, mint a romániai, legalábbis egyelőre”. A Frankfurter Allgemeine Zeitung német konzervatív lap Román válság című vezércikkének szerzője úgy véli: legfőbb ideje, hogy az EU pontosan akkora figyelmet fordítson Bukarestre, mint ahogy tette azt Budapest esetében, hiszen szerinte Románia uniós tagsága „óta nem emelkedett ki a korrupció mocsarából, amelyben az inkább palotaforradalmat, mintsem demokratikus forradalmat jelentő »rendszerváltás« óta van”.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Húsz évvel az RMDSZ brassói kongresszusa után 4.
Az erdélyi magyarság sorskérdései megoldásának alfája és omegája a külpolitika. Az elmúlt száz évben, tetszik ez vagy sem, Erdély és az erdélyiek sorsáról mindig mások döntöttek: Trianonban a nagyhatalmak, Trianon után Bukarest, Bécsben a német-olasz döntőbíróság (nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy e döntést mind megszületése előtt, mind azután a román fél elfogadta, az tehát nem diktátum, hanem kifogástalan nemzetközi döntőbíráskodás volt), 1944/45-ben a román majd a szovjet hadvezetés, Párizsban ismét a nagyhatalmak, majd megint csak Bukarest. Bukarest pedig ragaszkodik státuszához, olyannyira, hogy még az elvi lehetőségét is meg akarja szüntetni annak, hogy az erdélyiek maguk dönthessenek sorsukról, mi más oka lett volna, hogy külön szabályozás született a regionális pártok ellehetetlenítéséről.
A bukaresti politikát pedig Trianon óta a homogén nemzetállam megteremtésének igyekezete vezérli, s tesz is ezért minden történelmi korszakban olyan eszközökkel, amelyek az adott helyzetben bevethetőek. Statárium, népirtás, etnikai diszkrimináció, pszichológiai hadviselés, erőszakos ortodox terjeszkedés, jogi példastatuálás etnikai konfliktusok esetén (milyen kemény üzenete van annak hogy a román titkosrendőrség által szervezett marosvásárhelyi magyarellenes pogrom után a védekező magyarokat és a segítségükre siető cigányokat ítélték csak el!), ideológiai hadviselés (dákoromán elmélet, a román történelem túlhősiesítése, a magyar teljesítmények elhallgatása) mind bevetésre került az elmúlt évszázadban. Ilyen helyzetben aligha remélhető, hogy a sovinizmus mákonyával átitatott román hatalom meggyőzhető arról józan érvekkel, hogy a magyarság eltüntetése helyett közjogi kompetenciákat adjon e közösségnek, hogy maga döntsön saját problémáiról.
Az RMDSZ vezetői előszeretettel hivatkoznak arra, hogy a nemzetközi s ezen belül az európai fórumok nem mutatnak nagy érzékenységet irányunkban. E helyzetet viszont épp ők alakították ki azzal, hogy nem fordítottak kellő energiát arra, hogy az erdélyi magyarságot érő többszintű diszkrimináció tényét s a helyzet megoldásának autonomista modelljét megfelelőképpen népszerűsítsék. Sőt. És itt érkeztünk el tulajdonképpeni témánkhoz. A sokat emlegetett Neptun-ügy éppen arról szólt, miképpen lehet egy történelmi helyzet által felkínált lehetőséget módszeresen, tudatosan elpuskázni, sőt visszájára fordítani. 1993-ban Románia bizonyítási kényszer alatt volt az Európa Tanácsi felvétel előtt emberi jogi s azon belül kisebbségpolitikai szempontból. Józan paraszti ésszel is könnyen belátható, hogy ebben a helyzetben a magyar érdek az lett volna, hogy minden lehetséges nemzetközi fórumon, de leginkább az Európa Tanács irányában egymás mellett mutassuk be jogsérelmeinket s azok hosszú távú orvoslási lehetőségét, az Európa több részén is kiválóan működő többszintű autonómia modellje által. Ennek elvi lehetősége már megvolt, hiszen az RMDSZ élén fél éve már nem a végsőkig autonómia-ellenes Domokos Géza állt, hanem a magát mindmáig autonomistának valló Markó Béla, az autonómia célkitűzését illetően pedig konszenzus volt a politikum, a civil szféra, az egyházak s a sajtó berkeiben.
Mi történik ehelyett? Az RMDSZ három élvonalbeli politikusa, Frunda György szenátor, Tokay György képviselőházi frakcióvezető és Borbély László képviselőházi frakcióvezetőhelyettes szövetségi mandátum nélkül részt vesz a Project On Ethnic Relations (PER) által szervezett, a román hatalommal való 1993. június 15-és 16-án Neptunfürdőn zajló tárgyaláson. A három élvonalbeli RMDSZ-es politikus az autonómiaprogram képviselete helyett néhány, sorsunkon alapvetően nem javító engedmény ígéretének fejében alkalmat ad arra, hogy a román hatalom kisebbségbarát színben tetszelegjen. Az eseményről tudósító David Binder 1993. július 20-án egy pontatlanságoktól hemzsegő az erdélyi magyarság irányában igazságtalan s a román hatalom kisebbség-barátságát kiemelő cikket jelentetett meg. Nem rójuk fel Frundáéknak David Binder minden ferdítését, de annál inkább azt, hogy lehetőséget adtak a nyílt, magyarellenes és korrupt, kriptokommunista román hatalomnak arra, hogy magyarbarát színben tetszelegjen a Nyugat előtt, az ET felvételt közvetlenül megelőzően. Márpedig tagadhatatlan, hogy a román hatalom kozmetikázását célzó propaganda-cikkek születtek meg a neptuni tárgyalóknak köszönhetően. Már a címek is beszédesek: „Románok és magyarok valamelyest erősítik az egymás közti bizalmat” (szóban forgó NYT cikk), „Románia bővíti a magyar kisebbségi jogokat” (International Herald Tribune, 1993. július 21.)
A neptuni tárgyalásról az első híradás Erdélyben „Csend vagy béke” címmel jelent meg egy interjú formájában, melynek keretében Gyarmath János, a Romániai Magyar Szó főszerkesztője kérdezte a magyar részvevőket a neptuni tárgyalásról. A szövegből kiderül, hogy Neptunban a tárgyalássorozatnak immár negyedik fordulójára került sor. Az RMDSZ hivatalos fórumainak háta mögött „magánemberként” tárgyalók hangsúlyozzák, a pragmatikus szemlélet életképességét, a „kiegyensúlyozott reálpolitika” fontosságát.
Az autonómia célkitűzését komolyan vevő nemzeti tábor oldaláról elsőként a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) szólalt meg 1993. augusztus 7-én egy hivatalos nyilatkozat formájában. A Toró T. Tibor által elnöki minőségben szignált dokumentum kérdések formájában világít rá a Neptun-gate lényegére, melyekből a keret szorításában csak szemezgetni tudunk: „hasznos-e politikailag és erkölcsileg egyaránt tárgyalni akár magánszemélyként is egy szándékaiban és tetteiben bizonyítottan az általunk vallott értékek és érdekek körétől olyan távol álló, politikailag és erkölcsileg válságban levő hatalom legkorruptabbnak tartott képviselőjével?” „kihez lojális inkább az a vezérpolitikus, aki ilyen fontos és már két éve zajló tárgyalásról nem tájékoztatja szervezetének legmagasabb szintű döntéshozó szerveit se?” A MISZSZ nyilatkozat azt is megemlíti többek között, hogy a tárgyalók igen alacsonyra engedték a mércét s ezzel veszélyeztették alapvető célkitűzéseink megvalósulását.
Egy nappal később lát napvilágot a Romániai Magyar Szóban Tőkés László „A Hatalom uszályában” című írása, mely az ügyet pontos hivatkozásokkal és idézetekkel, a lehető legdokumentáltabban elemzi. Azt is megtudjuk Tőkés László írásából, hogy a tiszteletbeli elnök már 1993. április 12.-én, majd 1993. május 30.-án magyarázatot kért a tárgyalás korábbi fordulójáról beszámoló Washinton Post cikk kapcsán az illetékesektől, akik a megkeresést figyelmen kívül hagyták. Tőkés László nagyívű írását a Washington Post újságírójának egy gondolatával zárja, mely szerint „ha minden az egyezmény szerint történik, akkor ezek a lépesek példaként szolgálhatnak majd más keleteurópai kormányoknak is” „Íme Románia, mint példa!” – fűzi hozzá Tőkés László, majd így folytatja: „Iliescu elnök is mindegyre azt hajtogatja, hogy Románia példásan megoldotta a kisebbségi kérdést, annál jobban, mint Európa akármelyik országa. Ezek után van-e még egyáltalán szükség az RMDSZ-re és autonómiára?” Húsz esztendővel ezelőtt a legrosszabb álmunkban sem gondoltunk arra, hogy három évvel később a kormányzati szerepvállalással az egész RMDSZ-t neptuni pályára állítják s hogy a szervezet aktív partner lesz abban, hogy Romániát 1999-re már több meghatározó politikus Bill Clintonnal az élen példaként emlegesse, miközben az erdélyi magyarságot érő jogfosztó, asszimilációs politika zavartalanul folytatódik, immár az RMDSZ által hitelesítve.
A rendszerváltás után Erdélyben a Neptun-ügyig nem volt példa arra, hogy bármilyen közösségi sorskérdés mentén a nézetellentét szabályos sajtóviharrá emelkedjen. A Neptun-gate kapcsán kialakult polémiában rész vett az eddig említetteken kívül a szövetségi elnök, az ügyvezető elnökség, az SZKT frakciók, újságírók, közírók, a közélet iránt érdeklődő írók és tudósok, a középgárda nem kevés tagja, de még az „egyszerű” újságolvasók százai is. Nem meglepő, hogy az írások szépen kirajzolták az 1990 óta egymással szemben álló két tábor eszmei-ideológiai és stratégiai arculatát.
Markó Béla és Takács Csaba ekkor még az autonomista oldalt látszanak erősíteni. Hallgassuk csak a Szövetség elnökét: „a neptuni találkozót a közvélemény előtt az különbözteti meg más rendezvényektől, hogy itt a résztvevők nyilatkozatai szerint a kormány és az elnöki hivatal képviselői nem hivatalosan ugyan, de ígéretet tettek bizonyos problémák megoldására, és ezek az ígéretek máris a jelenlegi román hatalom melletti pozitív propagandát szolgálják külföldön (kiemelés tőlem, BZSA), például a New York Times-ban megjelent, kiszámíthatóan nagy hatású újságcikkben, amely egyébként számos, véletlennek aligha nevezhető tényhamisítást is tartalmaz.” („Markó Béla közleménye az RMDSZ tisztségviselők figyelmébe ajánlva”, megjelent az RMDSZ Közlöny 1993/6-os számában.)
De érdemes Takács Csabát is idézni: „Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségéhez a MISZSZ frakció, Tőkés László tiszteletbeli elnök, valamint az EMK által intézett kérdéseket jogosaknak tekintjük, szövetségünk helyzetéért és egységéért való aggódás jelének érezzük.
Az Ügyvezető Elnökség a szóban forgó megbeszélések folytatására megbízatást senkinek nem adott, az ezeken való részvételt olyan politikai hibának könyveli el, amely valószínűleg lehetővé tette, hogy a hatalom a jelenlegi politikai helyzetben elkerülje a szövetségünk legitim képviseletével való tárgyalásokat, ily módon kibúvót találva az átfogó rendezések kényszere alól.
Az Ügyvezető Elnökség az RMSZ-ből és a New York Times-ból értesült a neptuni találkozóról. A New York-i tudósítás nyomán szövetségünket súlyos külpolitikai presztízs-veszteség érte, a vád cáfolatát – az ügy fontosságára való tekintettel – a fent említett újsághoz eljuttattuk. (…)
Érthetetlen, hogy a neptuni találkozón résztvevő 3 politikus sem az átfogó rendezés szükségességét, sem az eredmények kisajátításának veszélyeit nem érzékelte. (1993. augusztus 12., megjelent az RMDSZ közlöny 1993/6-os számában)
A Neptun ügyet végül az Szövetségi Képviselők Tanácsa zárta le hosszú vita után egy határozott hangú nyilatkozattal: „az amerikai PER által szervezett és támogatott (…) megbeszéléseken az RMDSZ három közismert politikusa (…) mandátum nélkül, személyre szóló meghívás alapján vettek részt és tárgyaltak a hatalom képviselőivel, ami következményeivel jelentős politikai károkat okozott a szervezetnek. (…)
A PER-folyamat lehetőséget teremtett a hatalomnak arra, hogy belső RMDSZ-irányzatok preferálásával kísérletet tegyen szervezetünk megosztására. Olyan politizálási stílus állandósulásának veszélye jelent meg az RMDSZ-ben, amely eltekint a legitim képviselet szabályaitól, a belső döntéshozói illetékességektől.”
Az SZKT állásfoglalása nem akadályozta meg a két parlamenti frakciót abban, hogy a neptuni tárgyalókat továbbra is fontos tisztségekkel ruházzák fel s az érintettek politikai vonalvezetésében sem okozott változást. (Sőt, Frunda György nem kevesebbet engedett meg magának 1996-os elnökválasztási kampányában, mint azt, hogy szemrebbenés nélkül kijelentse: az 1995-ös, nagy sajtóérdeklődés mellett zajló, az RMDSZ minden irányzatát felvonultató, legitim szövetségi tárgyalódelegáció által lefolytatott Atlantai tanácskozás „legitimálta” Neptunt. Akkor még Markó Béla nagyon helyesen leszögezte, hogy „Atlanta nem legitimálta, hanem korrigálta Neptunt”).
Barométerértéke viszont volt: azt igazolta, hogy a többség egyelőre elfogadja az autonómiaprogramot s elutasítja az attól való stratégiai eltérést. Ez így is maradt az RMDSZ következő, 1995. május 26 és 28. között megrendezett IV. kolozsvári kongresszusáig, amit az is jelez, hogy a Szövetség következő, Nagy Benedek Tőkés László elleni minősíthetetlen támadása által indukált belső viharát is az SZKT megnyugtató módon, az etikátlanul eljáró képviselő kizárásával oldotta meg.
De erről már a következő, s egyben záró részben fogunk szólni.
Borbély Zsolt Attila
(folytatjuk)
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A Neptun-ügy és következményei
Érdemes időnként visszatekinteni nemcsak a múltba, de a közelmúltba is, felidézni, elemezni történéseit, számba venni a hibákat, következményeiket, tíz-, húszéves távlatból ugyanis pontosabban látszik, mi és miért vezetett mai helyzetünkhöz.
Ezt a célt szolgálja Borbély Zsolt Attila politológus, közíró nemrég megjelent, A Neptun-gate című kötete, amely a sokak által mára már elfeledett, 1993-ban történtek dokumentumait, az ügy kapcsán megjelent újságcikkeket gyűjtötte egy csokorba, „emléket állít egy nagy árulásban”, amely meghatározó, sokak által rossznak ítélt irányba terelte az RMDSZ-t, és sok szempontból megpecsételte az erdélyi magyarság sorsának alakulását. A könyvet múlt héten mutatta be a szerző Háromszék több városában, s hogy még mindig vitatott, indulatokat kavaró a témája, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az RMDSZ miniparlamentjében, az SZKT szombati ülésén is kitértek rá. Idézzük fel a történteket: 1993-ban Románia Európa Tanácsi csatlakozása előtt három RMDSZ-es politikus: Frunda György szenátor, Tokay György, a szövetség képviselőházi frakciójának vezetője és Borbély László, ugyanezen frakció helyettese meghatalmazás nélkül, titokban részt vesz az amerikai Project of Ethnic Relation (PER) által szervezett találkozón, és megkötik a „különalkut” a román hatalom képviselőivel. Az 1993. július 15–16-án a fekete-tengerparti Neptunban megszervezett találkozón a három politikus nem az erdélyi magyarság autonómiaigényét terjeszti tárgyalópartnerei elé, hanem egy ötpontos, főként oktatási, nyelvhasználati jogok biztosításáról szóló zárónyilatkozatot írnak alá, s ezzel hitelesítik a magyarbarátnak egyáltalán nem nevezhető román hatalom kisebbségpolitikáját. Július 20-án meg is jelenik a New York Timesban David Binder cikke az erdélyi magyarság helyzetének „példaértékű” romániai rendezéséről, és itthon kirobban a botrány. Éles viták kezdődnek az RMDSZ-ben, sokan árulónak nevezik a három politikust, több ízben, több fórumon összecsapnak a felek, hónapokig zajlik a háborúskodás, mely végül a Szövetségi Képviselők Tanácsában csúcsosodott, ahol nagyon hosszú vita után egy rendkívül szoros szavazáson az a döntés születik: nem zárják ki az RMDSZ-ből a három politikust. A Neptun-gate ennek a néhány hónapnak a krónikája. S bár a könyv a bevezetőn kívül nem tartalmaz további kommentárokat, Borbély Zsolt Attila a sepsiszentgyörgyi találkozón összegezte következtetéseit. „A Neptun-ügy nagyon sokat ártott, annak a politikának volt az origója, amely aztán 1996 óta egyeduralkodóvá vált az RMDSZ-ben. Egy olyan helyzetben, amikor Románia az ET-felvétel előtt bizonyítási kényszerben állt, ahelyett, hogy ezt növeltük, kihasználtuk volna, a neptuni tárgyalók alkalmat adtak, hogy az Iliescu-féle, nyíltan magyarellenes hatalom kisebbségbarát színben tetszelegjen, és mindezt egy nevetséges és be sem tartott ígéretcsomag fejében” – összegzett Borbély Zsolt Attila. Meglátása szerint ugyanez folytatódott 1996-ban, amikor az RMDSZ kormányra lépett: „az a nyugati közvélemény, amely nem megoldani szereti a problémákat, hanem szőnyeg alá söpörni, örömmel vette, hogy a magyar képviselet immár a hatalom része, többé nincs gond”. „Nekünk nem ezt kellett volna tennünk, hanem az Erdély-kérdés nemzetköziesítésére kellett volna törekednünk, tudatosítanunk kellett volna, hogy a következő megoldandó probléma Európában Erdély helyzete. Erre nagyon sok alkalmunk lett volna, egészen Románia EU-csatlakozásáig ennek kellett volna az erdélyi magyar érdekvédelem legfontosabb célkitűzésének lennie. Ehelyett apró-cseprő engedményekért, lényeget nem érintő intézkedések fejében lemondtunk az aduászról, az önálló külpolitikáról. Meg is kaptuk 1999-ben Bill Clintontól, hogy Romániában modellértékűen megoldották a kisebbségi kérdést” – fogalmazott Borbély Zsolt Attila. A péntek esti sepsiszentgyörgyi találkozón felidézte azt is, hogy a Neptun-ügynek az erdélyi magyarság belső viszonyainak alakulására is hatása volt. Kiéleződtek az RMDSZ-en belüli nézetkülönbségek, egyre kritikusabb lett a belső ellenzék, többek között az 1993-ban létrejött Reform Tömörülés is. A Markó Béla vezette elnökség pedig egyre nehezebben tolerálta a bíráló hangokat, próbálta mindinkább háttérbe szorítani ezeket, a pontot az i-re a 2003-as szatmárnémeti kongresszuson tették fel. Ekkor kellett volna dönteni arról, hogy az erdélyi magyarság közvetlen belső választásokon létrehozza az erdélyi magyar parlamentet – ehelyett azonban részleges tisztújítást szerveztek oly módon, hogy a platformoknak semmilyen szerepet nem juttattak a továbbiakban. „A 2003-as alapszabályzat pártosította az RMDSZ-t, és a közvetett választások megengedésével kinyílt az út a helyi elitek önátmentése előtt. A belső választások célja lett volna, hogy létrejöjjön egy kétségtelen legitimitású testület, amely akár közjogi funkciókat is át tudna vállalni a román hatalomtól, másrészt szervesedhetett volna az erdélyi magyar politikum, harmadsorban így bevonhatta volna saját struktúrájába az RMDSZ az erdélyi magyar szavazótábort” – vélekedik a politológus. Ez a szabályozás vezetett a Reform Tömörülés önfeloszlatásához, ha nem ez történik, „a nem létező RMDSZ-demokrácia fügefalevelévé vált volna”, és ezt követően kezdett szervezkedni a szövetségből kivált autonomisták több csoportja, megalakult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, majd a Székely Nemzeti Tanács, létrejött a Magyar Polgári Szövetség, mely később párttá vált, de Szász Jenő elnök diktatórikus módszerei miatt ez is szűknek bizonyult, így megszületett az Erdélyi Magyar Néppárt. Húsz évvel a Neptun-ügy után a jelenleg több pártra szakadt magyarság keresi az utat az autonómia felé. Legnagyobb erővel, szavazótáborral továbbra is az RMDSZ bír, amely, úgy tűnik, most végre háttérbe tudja szorítani a neptuni elv híveit, és az önrendelkezési harcot következetesen folytató kisebb pártok hatására végre gyakorlati tettekkel is felvállalja ezt a küzdelmet. Húsz elvesztegetett esztendő áll az erdélyi magyarság mögött, féleredményekkel, félsikerekkel – előttünk pedig a hogyan tovább nagy kérdése. Az ugyanis mára nem titok: autonómiát csak egyetértésben, összefogással lehet elérni. A Neptun-ügy egyik legnagyobb tanulsága lehetne megtalálni a módját annak, miként egyesítsék erejüket a különböző ideológiák képviselői, hogy egymás legyőzése, politikai erejük növelése helyett végre a legfontosabb célra összpontosítva közösen cselekedjenek.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nekiment Orbán Viktornak a New York Times
Szerkesztőségi állásfoglalásban sürgette az Európai Uniótól a Magyarországnak szánt európai uniós infrastrukturális támogatások csökkentését, valamint Budapest szavazati jogának felfüggesztését a The New York Times című amerikai lap augusztus 1-jén, pénteken az internetes oldalán.
„Orbán azt hiszi, hogy semmit sem kockáztat” – fogalmazott a liberális lap a miniszterelnök tusnádfürdői beszédének és a magyar kormány intézkedéseinek bírálata nyomán. A szerkesztőségi cikk szerint Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének válaszában tovább kell mennie a szokásos dorgálásnál és kéztördelésnél.
„A bizottság azzal kezdhetné, hogy csökkenti azt a 21,91 milliárd eurót (mintegy 29,33 milliárd dollárt), amelyet az Európai Unió 2014 és 2020 között Magyarországnak szán az infrastrukturális fejlesztések finanszírozására.
Ugyancsak eljárást kellene kezdeményeznie az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkére hivatkozva, amely lehetővé teszi, hogy megvonják a szavazati jogot attól a tagállamtól, amelyben komolyan felmerül a 2. cikkben felsorolt értékek megsértése, beleértve a jogállamiságot, a szabadságot, a demokráciát és az emberi jogokat” – áll az írásban.
„A bizottság komolyan csökkentené saját hitelességét, ha elmulasztana lépéseket tenni Magyarország szankcionálása érdekében ezen értékek szisztematikus megsértése miatt” – hangzott a szerkesztőségi állásfoglalás, amely szombaton jelenik meg a lap nemzetközi kiadása, a The International New York Times nyomtatott változatában.
Székelyhon.ro

Elnökválasztás: történelmi fordulatot emleget a sajtó
Címoldalon írtak a vezető európai lapok Klaus Johannis győzelméről – a legtöbb újság meglepetésként és szenzációként értékelte Nagyszeben polgármesterének államelnökké választását. A német lapok lelkes hangvételű cikkekkel ünnepelték, hogy szász államelnöke van Romániának. 
„Német korrektség” és „igazi sikertörténet”
A Frankfurter Allgemeine Zeitung óriási szenzációként tálalta, hogy Nagyszeben polgármestere nyert vasárnap este a baloldal jelöltjével, Victor Pontával szemben, valamint hogy legelőször történik meg, hogy kisebbséghez tartozó politikus vezeti majd az országot.
A Die Welt meglepőnek és történelmi jelentőségűnek nevezte a fordulatot, és azt értékelte többek közt, hogy a látszólag verhetetlennek tűnő Pontával szemben kerekedett felül Johannis. A lap cikkírója, Boris Kálnoky kiemelte, bár a közvélemény-kutatások és a választás két héttel ezelőtti első fordulója a jelenlegi miniszterelnök győzelmét vetítette előre, sikerült Johannisnak legyőznie ellenfelét. Megemlítette azt is, hogy az új államfő győzelme fölötti örömben a német kancellár, Angela Merkel is osztozik, és hogy a fordulat annak tudható be, hogy Romániában az emberek alapvető változásokat várnak el Johannistól.
„Románia esetében ez a lehető legjobb eredmény” – mutatott rá Boris Kálnoky, aki szerint a német korrektség is hozzájárult az „igazi sikertörténethez”. Kitért arra, hogy Johannis polgármestersége, „tiszta vezetése” alatt Nagyszebenben gazdasági növekedés volt tapasztalható, és hogy románok választották meg újra meg újra elöljárónak – hiszen a városban alig élnek már németek.
„Egyedül a maffia ellen”
A Die Zeit című lap külön kiemelte, hogy az ortodox Romániának nem ortodox, német államfője lett. Az osztrák Der Standars a hatalmas részvételi arányra hívta fel a figyelmet, és emlékeztetett arra, hogy a külföldi szavazókörzeteknél hosszú sorok kígyóztak a választások mindkét fordulója alkalmával.
A Der Spiegel Egyedül a maffia ellen címmel írt Klaus Johannis győzelméről, rámutatva, hogy egyértelmű többséggel választották meg vasárnap államelnöknek. A lap emlékeztet, hogy mindenféle kampány és korrupció dacára sikerült Johannisnak győzedelmeskednie a választások második fordulójában, mindazok ellenére, hogy a posztkommunista hatalom minden eszközt bevetett, hogy megakadályozza győzelmét.
„A német származású politikus perpektívát nyújt majd az országnak” – fogalmazott a Der Spiegel. A cikk ismerteti az új államelnök életrajzát, azt, hogy az 1959-ben Nagyszebenben született Johannist negyedszer választotta meg szülővárosa elöljárónak, és hogy polgármestersége alatt felvirágoztatta az erdélyi várost, amely 2007-ben elnyerte az Európa kulturális fővárosa címet. Mint a cikkíró fogalmaz, Johannis nem akar „látszatelnök” lenni, mint elődje, a „játékos” Băsescu, aki vitatkozó és intrikus stílusával szétszakította az országot. Viszont – fejezi ki enyhe aggodalmát – kérdéses, hogy sikerül-e ez neki, hiszen „a bukaresti politikai dzsungel nem az átlátható, áttekinthető Nagyszeben”.
„Stabilitás Európa egyik legszegényebb nemzetének”
A BBC arról írt a második forduló éjszakáján, hogy Victor Ponta elismerte vereségét Johannisszal szemben az a Ponta, aki jócskán legyőzte az első fordulóban a német származású polgármestert –, Johannis viszont most meglepő fordulatként határozott győzelmet aratott. Az angol és francia nyelvű lapok is kitértek arra, hogy a vasárnapi választást nagymértékben meghatározta, hogy a külföldön tartózkodó, szavazni akaró romániaiak rengeteg akadályba ütköztek.
A France Presse hírügynökség úgy fogalmazott, hogy sikerült Johannisnak meggyőznie a szavazókat azzal, hogy egy „normális”, „korrupciómentes” ország mellett kardoskodik. „A liberális párt vezetője úgy tűnik, abszolút atipikus figurája a volt kommunista ország politikai palettájának, hiszen Johannis a szász kisebbséghez tartozik. Egy olyan országnak lesz az elnöke, amely lakosságának szinte 90 százaléka ortodox vallású” – írta a francia hírügynökség.
A brit The Telegraph „látványosnak” nevezte Johannis győzelmét olyan körülmények között, hogy Ponta volt a közvélemény-kutatások „favoritja”, hatalmas pártgépezettel a háta mögött. A Euronews újságírói úgy vélekedtek, Johannis győzelme stabilitást kölcsönözhet majd Európa egyik legszegényebb nemzetének. A The New York Times arra emlékeztetett, hogy a romániai államelnök hatáskörébe tartozik a külpolitika, a védelmi terület, valamint a kulcsfontosságú ügyészek kinevezése. „Johannis azt mondta, hogy számára prioritás a korrupció felszámolása” – mutatott rá a The New York Times.
„Elsősorban Ponta vesztette el a választást”
Elsősorban Victor Ponta miniszterelnök vesztette el a vasárnapi elnökválasztást Klaus Johannis megválasztott elnökkel szemben azzal, hogy nem látta át, mekkora érzelmi hatása lesz annak, hogy a külföldön élő románok egy része nem szavazhatott – írta hétfőn a jobboldallal szimpatizáló román sajtó.
A Hotnews.ro hírportál szerint Ponta újból megalázta saját népét azzal, hogy brutálisan megfosztotta a szavazati jogtól. Ez volt az az utolsó „arroganciacsepp”, amitől betelt a pohár – írta a honlap, amely szerint a közösségi portálok fiatal nemzedéke döntötte el a választás kimenetelét, egy kisebb „szavazási forradalmat” szervezve.
A szintén a jobboldallal szimpatizáló România liberă szerint Ponta és a körülötte lévők alulbecsülték, milyen erős érzelmi hatást fog okozni Romániában, hogy több ezer román állampolgár nem tudott szavazni. Ha már az elnökválasztás első fordulója után megértette volna Ponta, hogy a tanult, nagyvárosi románok nem tudják lenyelni a külföldön élő barátaikat és rokonaikat ért megaláztatást, akkor részlegesen megoldotta volna a problémát: a kormány megnyitott volna néhány újabb szavazókörzetet, kitolta volna az urnazárás időpontját, és ezzel megmutathatta volna, érdekli a probléma – írták.
A szintén jobboldali Evenimentul Zileiben Dan Andronic, az újság igazgatója úgy vélte, hogy Johannis győzelme lényegében a leköszönő Traian Băsescu államelnök utolsó politikai győzelme. Szerinte ez az érdem azért a távozó elnöké, mert 2012-ben Pontáék elsöprő parlamenti választási diadala után nem adta fel a harcot a Szociáldemokrata Párttal (PSD), és utolsó pillanatig küzdött Ponta és az általa képviselt „korrupt” rendszerrel.
Kiss Judit
Székelyhon.ro

Kertész esete a diktatúrával
Soha ilyen nyilvánvalóan nem lepleződött le a nyugati demokrácia fölötte demokratikusnak kikiáltott sajtójának manipulatív, kibérelhető mivolta. Történt, hogy a The New York Times egyik szerkesztőjét Magyarországra futtatták, hadd kérne interjút Kertész Imre Nobel-díjas írótól. Nem az írói mű érdekelte őket, hanem az egyetlen magyarul író Nobel-díjassal akarták kimondatni, hogy Orbán Viktor nemzeti jobboldali kormányzása egyszerűen diktatúra, amelyet – természetesen! – fel kell számolni. Ám Kertész Imre nem állt kötélnek, s nem volt hajlandó semmiféle diktatúráról hazudozni. A véle készített interjú pedig nem jelent meg Amerika talán legbefolyásosabb, a közvélekedést valósággal dirigáló lapjában, mert a diktatúra emlegetése nélkül még hírértéke sem volt a sajtócézárok és az őket is irányító pénzmágnások szemében.
Érthető, hogy nem jelent meg, hiszen aki odafigyel a pillanatnyi, rózsásnak nem mondható amerikai–magyar viszonyra, az láthatja, hogy Washingtonból (de főleg New Yorkból) egyszerűen igazgatni akarják a magyar belpolitikát, s ha nem tetszik az ország törvényesen megválasztott kormánya, hát mást neveznek ki helyette. Akár Dél-Amerikában, Közép-Amerikában, Afrikában, akárhol. Nem jó kikezdeni ezzel a háttérben ügyködő világhatalmi góccal, mert többnyire a kiszemeltek húzzák a rövidebbet, őnékik törik be a fejük.
Ez a góc, melynek a centrumában a magyar ügyeket tekintve vélhetően George Soros áll, nem akar nyugodni addig, amíg Magyarország élére nem állít egy hajbókoló bábkormányt, mely zokszó nélkül kiszolgálja az amerikai és a globális üzletelők érdekeit. Akkor is, ha az az ország, a nemzet kárára van, ha például teljesen bizonytalanná válik energiaellátása.
Orbán Viktor jó néhányszor elég pregnánsan megfogalmazta már, hogy kormánya a „barátkozásokkal” a magyar érdekeket tartja szem előtt. Mindenek ellenében és mindenek felett. De ezzel nem szándékszik sérteni semmilyen európai és demokratikus érdeket, ha azok nem sértik a szuverén Magyarország érdekeit. 
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Lesz-e új európai fősodor?
A politikai kommunikáció több szempontból tipologizálható. A kínálkozó megközelítések közül az egyik legkézenfekvőbb a szakmai. Másképp nyilatkozik meg a politikát tudományosan megközelítő politológus, a politikából élő, „professzionális” gyakorló politikus, a politika terepén mozgó publicista és a kocsmaasztalnál vitatkozó laikus. Ennél is fontosabb megkülönböztetés az, mely az előbbi szempontrendszert keresztbe metszi, hogy a lényegről szól-e a mondandónk, avagy puszta mellébeszélés. Hogy irányt mutat-e, vagy szolgaian irányt követ, akár a képviselt közösség érdekeivel ellentétes.
A globális háttérhatalom gazdasági-pénzügyi-politikai-szórakoztatóipari-médiabeli polipja kialakított egy olyan beszédmódot, melybe a lényegkerülés eleve bele van építve a fogalomhasználat, a taburendszer, az elfogadottnak tekintett megközelítésmódok révén. E gigantikus hatalmi összefonódás ugyanúgy megköti azok nyelvét, akik pozícióorientáltak (magyarán mondandójukat nem az igazságkeresés és - terjesztés, hanem a pozícióőrzés vagy még magasabb pozíció elérési igyekezete diktálja), mint ahogy George Orwell 1984 című regényének szereplőit az egzisztenciális félelem kötötte az újbeszél alkalmazásához. Ily módon az intézményes politikában mára uralkodóvá vált a frázispuffogtatás, a hazug mantrák ismételgetése, a valós folyamatok és tények figyelmen kívül hagyása.
A szólásszabadságot lábbal tipró globalista megatechnika végeredménye ritka élességgel azonosítható be azon jelenségkör esetében, amit a „politikai korrekt” újbeszél hazug módon „menekültkérdésnek” nevez, a tárgyszerűség látszatát megőrizni igyekvő, de a szalonképességre ügyelők tábora migránskérdésnek vagy modern kori népvándorlásnak, a taktikai szempontokat félretevő tárgyszerű szemlélő pedig Európa muszlim megszállásának.
Tőkés és Orbán a lényegről szól
Tőkés László és Orbán Viktor abban különbözik Európa vezető politikusaitól, hogy a lényegről mernek szólni, sőt, talán az a kijelentés is megkockáztatható, hogy kettejük között az egyik fő összekötő kapocs éppen „a hallgatás falának” programszerű, tudatos lebontási igyekezete, a kimondhatóság határainak feszegetése.
Tőkés László idei tusványosi beszédében megismételte a múltban nagy port kavart tézisét Magyarország védőhatalmi státuszának kívánatosságáról, s rámutatott arra, hogy ha egy közösség végveszélybe kerül, akkor harcolnia kell és nem azt mérlegelnie, hogy létért folyó önvédelme politikailag korrekt-e. Az EMNT elnöke által meghatározott kommunikációs pászmán haladva Orbán Viktor sem használta a modern kor globalista újbeszéljét. Idei tusványosi expozéjában ennek jegyében egyetlen fordulatot engedett meg magának, azt is úgy, hogy finoman jelezte kételyeit, s ez a fordulat úgy szólt, hogy „mi úgy tudjuk”, hogy Ukrajnában a népakarat döntött a nyugati orientáció mellett. Végig érdemi kérdésekről szólt, mi több, nem ritkán frontálisan neki is támadt a globális háttérhatalom által felállított taburendszernek. Mint tette ezt korábban is az illiberális demokráciára vonatkozó téziseivel, amivel párhuzamban kipellengérezte a szalonok „politikai korrektség” néven forgalmazott idiotizmusát.
A magyar kormányfő rámutatott arra, hogy az Európai Uniót vezető elit megbukott, hogy Brüsszelnek abba kell hagynia a „denacionalizálás”, a központosítás, a hatáskörelvonás politikáját, hogy az Egyesült Államok demokrácia-exportja is felelős az Európába irányuló népvándorlásért, hogy értékelni kell, hogy e politika megváltoztatását egy esélyes elnökjelölt, a sokak által elítélt és nevetségessé tett Donald Trump is felvállalja. (Persze a libertariánus sajtó azon frissiben rányomta Orbánra a bélyeget, hogy a vezető politikusok közül „elsőként állt be Trump mögé”, holott mindössze arról volt szó, hogy a magyar miniszterelnök kiemelt egy-két pozitívumot Trump programbeszédéből.)
V4-ek: ami összeköt, és nem, ami szétválaszt
Orbán Viktor hitet tett a V4-ek együttműködése mellett, ami igen fontos dolog, mert pont Magyarország az, melynek oka lenne ezen együttműködést szétrobbantani, hiszen a felvidéki magyarság helyzete finoman szólva is aggasztó és a migránsügyben oly együttműködő Fico e kérdésben teljességgel hajthatatlan. Orbán reálisan látja, hogy olyan helyzetben van az egész kontinens, hogy ha a beindult migrációs folyamatok eszkalálódnak – márpedig sem felszíni jel, sem mélyen fekvő ok nem ígéri elcsitulásukat – akkor Európa rövid időn belül élhetetlenné válik. Mint Orbán is jelezte, már most a félelem és a bizonytalanság érzése uralja a földrészünket. A félelem okát egyelőre elsősorban az aggasztó hírekben kell keresni. De pár éven belül könnyen oda juthatunk, hogy mindegyikünknek lesz az ismeretségi körében féltucatnyi megerőszakolt, kirabolt, meggyilkolt áldozat, már persze, ha nem mi magunk válunk valamelyik „szír agysebész” áldozatává. Hogy nemcsak Malmö, Párizs vagy Brüsszel egyes negyedeibe nem lesz tanácsos fehér embernek belépni, de Pozsony, Budapest vagy akár Bukarest is a mindennapi élet poklává válik. S nem csak egyes kerületeké. Afrikában kiapadhatatlan az emberutánpótlás, Európába pedig többen vágyakoznak, mint ahány embert egyáltalában eltartani képes a vén kontinens.
A V4-ek együttműködése tehát vitális, és Orbán Viktor helyesen teszi, hogy egyelőre önmérsékletet tanúsít a nemzetpolitikai kérdésekben szlovák viszonylatban. Mondom ezt elnyomott, kisebbségbe kényszerített magyarként. Olyan sajátos helyzetbe jutottunk, hogy az egész kontinensnek mi, a kommunizmus alól bő negyed évszázada felszabadult s a mintademokráciák által alig leplezetten lenézett közép- és kelet-európaiak mutatunk utat, mi őrizzük azt az értékrendet, amit ma európainak mondunk. Azt az értékrendet, mely integrálja mind a kereszténység, mind a felvilágosodás egykoron szembefutó értékeit, a toleranciakultúrát, az emberi jogokat, a méltányosság, kölcsönösség, igazságosság kultuszát, a nők egyenjogúságát, magyarán mindazt, amit az iszlám tagad. Mi nem felejtettük el, hogy a létünkre törő másságot nincs okunk szeretni, hogy öngyilkosság a toleranciakultusz jegyében befogadni egy olyan agresszív kultúrát, mely többségbe kerülve felszámolja a gyengébbnek bizonyult befogadók értékrendjét.
Magyar népszavazás, az európai precedens
Hogy sikerrel jár-e az eszmeileg Orbán Viktor által meghatározott V4-es politika, még nem tudni. Reményteli jelenségek vannak. Egyáltalán nem mindegy, hogy mi lesz az őszi anyaországi népszavazás eredménye, hogy egy sikeres magyar népszavazás kivált-e egy referendumsorozatot más országokban, de legalább Közép-Európában. Mert mint arra a magyar kormányfő rámutatott, ma bizony egyedül Magyarország az, ahol a választópolgárok intézményesen, közjogi keretek között nyilváníthatnak véleményt migránskérdésben.
Ígéretes, hogy repedések mutatkoznak a globális háttérhatalom monolitnak hitt akaratának betonfalán. E hatalmi összefonódást a nyílt színen megjelenítő aktorok már nem minden esetben értenek egyet. Míg Obama vagy Soros György úgy tesz, mintha nem lenne evidens összefüggés a migráció és a terrorista támadások elszaporodása között, megélhettük, hogy a New York Times bírálja Merkel menekültpolitikáját.
Orbán Viktor is utalt arra, hogy egy vesztébe rohanó fősodorból nem baj, ha kikerül az ember. A nagy kérdés az, miként Orbán is mondta, hogy lesz-e Európát irányítani, a jelenlegi gazdasági-, elit- és demokráciaválságból kivezetni, a külső támadástól megvédeni képes új fősodor? Nem tudni tehát, hogy merre viszi sorsunkat a világpolitika.
Nekünk, egyszerű polgároknak cselekvési a cselekvési terünk, de mégis létező. S azt mindenképpen felöleli, hogy az őszi népszavazáson vegyünk részt és voksoljunk az Európát tönkre tevő, semmit meg nem oldó kényszerbetelepítés ellen.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)