Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Temesvári Román Nemzeti Opera
15 tétel
2005. április 18.
Április 16-án Temesváron megtöltötte a közönség a Román Opera nézőterét a Bánsági Magyar Napok alkalmával a Hagyománykeresőben című folklórműsor előadásán. “A népi kultúra csodálatos kincseinek újra megtalálásában szegedi táncoktatók: Nagy Albert és Gombos András segítették a régió ősei hagyományait kereső magyar közösségeit” – fejtette ki Szász Enikő, a rendezvénysorozat főszervezője. A műsorban hét táncegyüttes, kétszáz gyermek és fiatal népviseletben a magyar nyelvterület jellegzetes táncaival szórakoztatta a közönséget. A műsort a legfiatalabbak, a Kisbokréta (temesvári Bartók Béla Líceum) és a Pántlika (1-es számú Általános Iskola) összevont tánccsoportja nyitotta meg. Őket követte a lugosi Gyöngyvirág, az igazfalvi Szivárvány, a dettai Búzavirág, végvári Csűrdöngölő, a Bartók Líceum Bokréta csoportja, a pusztakeresztúri Árvácska és a Vajdaságból érkezett székelykeveiek tánccsoportja. A Bánsági Magyar Napok népszerű rendezvénye a fellépő együttesek össztáncával zárult. /Szekernyés Irén: X. Bánsági Magyar Napok. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 18./
2005. augusztus 30.
Airizer Csaba operaénekes művészi pályája Temesváron bontakozott ki – ide mindig hazajön –, 20 évadot énekelt a helyi Operában, a rendszerváltást követően rövid szegedi kitérővel a budapesti Operaházba vezetett az útja. Azóta “körbeénekelte” a földgolyót. Iskolás éveiben, Kolozsváron sportolt, bokszolt. Négyszer felvételizett Kolozsváron (akkoriban egy-egy hely volt a Zeneakadémián), közben a Magyar Opera kórusában énekelt. Bukarestben az első próbálkozásra bejutott. Az államvizsga után egyetlen basszus énekesi állás volt az országban, a temesvári társulatnál. Így került Temesvárra. 1989 után a budapesti Állami Magyar Operaház tagja lett. Airizer Csabának eddig 1810 előadása volt, 137 szerepet énekelt (opera, operett, vokál-szimfonikus művek), hét nyelvet beszél, négy nyelven (köztük japánul is) meg tudja értetni magát. Határidőnaplója két évre előre betelt. /Szekernyés Irén: A Kékszakállú herceg nem Drakula. Beszélgetés Airizer Csaba operaénekessel. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 30./
2006. január 24.
“Életet szeretnénk vinni a piaristák kis templomába” – nyitotta meg Szabó Péter, a Gerhardinum igazgatója, Temesváron a Román Nemzeti Opera hangversenyét. Első ízben csendült fel hivatásos művészeti intézmény hangversenye a Székely László tervei alapján készült épületegyüttes templomában. Ez volt hajdan a Piarista Főgimnázium temploma, majd a szerzetesrend betiltása, az épület államosítása után, a kommunista diktatúra idején is szerény körülmények között ugyan, de lelki háza maradt a belvárosi katolikus híveknek. Néhány hónapja a Gerhardinum Római Katolikus Líceum igazgatója vette át a templom tevékenységének irányítását. Így ismét egyesült a templom az iskolával. /(Sz. I.): Életet a piaristák templomába. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 24./
2006. március 11.
A Marosvásárhelyen zajló interetnikai fesztivál alkalmából főiskolai hallgatók az erdélyi kisebbségi színházakat vették számba. Az 1792-ben alapított Kolozsvári Állami Magyar Színház a legrégebbi magyar színházi társulat. Jelenleg repertoárszínházként működik, Tompa Gábor vezetésével. Az előadások nagy részét szinkronfordítással a román közönség is megtekintheti. A Temesvári Csiky Gergely Állami Színház egy épületben működik a román és német nyelvű színházzal, valamint a Román Operával. A magyar társulatnak néhány hete új igazgatója van Szász Enikő személyében. A színháznak két játéktere is van, nyáron pedig a Ferencesek Udvara nyújt lehetőséget a szabadtéri előadásokra. A színészet Nagyváradon is régi hagyományokra tekint vissza. Az államosítást követő években is erős társulat működött Nagyváradon, melynek hatása mind a mai napig érződik. A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Ede Társulatát Meleg Vilmos vezeti. A Szatmárnémeti Északi Színháznak két társulata van: a román társulat és a Harag György Társulat, a magyar, az utóbbinak Lőrincz Ágnes az igazgatója. A színházhoz tartozik még egy 100 férőhelyes stúdióterem is. A Harag György Társulat az elmúlt években nagyon sok fiatal színészt szerződtetett. A sepsiszentgyörgyi színházat állandó hivatásos művészeti intézményként Állami Magyar Népszínház néven 1948-ban hozták létre. 1987-től román tagozat is működik. 1992-ben a két tagozat különvált, s a Tamási Áron Állami Magyar Színház és az Andrei Muresanu nevét viselő román nyelvű színház közös székhelyen ugyan, de jogi és költségvetési szempontból egymástól független művészeti intézményként működik. 1998-tól a színház neve Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, azóta Bocsárdi László vezeti a magyar társulatot. A csíkszeredai székhelyű Csíki Játékszín 1999 szeptemberében nyitotta meg kapuit, Parászka Miklós vezetésével. A Csíki Játékszín befogadó színházként is tevékenykedik, így olykor Csíkszeredában több társulat előadását lehet megnézni, mint más erdélyi városokban, de nem csupán egyszeri alkalommal, hanem előadás-sorozatokban. 2004. március 4-én nyitották meg stúdiószínházi termüket, a Hunyadi László színművészről elnevezett kamaratermet. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az erdélyi magyar színházak nem hagyományos törekvéseket képviselő társulata, az egyetlen, amely hangsúlyozottan alternatív színházi programmal tevékenykedik. 1984–1990 között amatőr kísérleti színházként működött, Bocsárdi László vezetésével; 1990. szeptember 1-jétől kapott intézményesített formát Figura Stúdió Színház néven. Jelenleg Béres László az igazgató. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház – mint a városi művelődési ház hivatásos tagozata – az önkormányzat támogatásával 1998. november 6-án tartotta színházmegnyitó előadását, Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékával. Az önálló jogi státusz elérésének érdekében több lépést is tettek, eddig g eredménytelenül. Repertoárszínházként (népszínházi hagyományokat követnek) működik, de kísérleti jellegű előadásoknak is helyet ad. Romániában működik két német nyelvű hivatásos társulat és egy zsidó színház. 1876-ban Jászvárosban (Iasi) Avram Goldfaden művész és író a saját társulatával bemutatott előadásaival a világ első hivatásos zsidó színházának alapjait fektette le. A második világháború után 1948-ban a bukaresti Zsidó Színház állami intézmény lett. Az Állami Zsidó Színház számos nemzetközi turnén vett részt, ugyanakkor szervezője a jiddis nyelvű színházak fesztiváljának (1991, 1996, 2000). Az erdélyi szász kultúra a temesvári és a nagyszebeni német társulatoknak köszönhetően jelen van a színházi életben is. A Temesvári Állami Német Színházat 1953-ban hozták létre és a mai napig működik. Nagyszebenben 1788-ban épül fel Dél-kelet-Európa első kőszínháza, amelyben német nyelvű előadásokat tartottak. A kommunizmus idején több évig nem hangozhatott el német szó a nagyszebeni színpadon, azután 1956-tól folyamatosan dolgozik a Radu Stanca Színház német társulata. 1992-től Temesváron, 1997-től Nagyszebenben képeznek német nyelvű. /Turoczki Emese, Madaras Orsolya, Kádár-Dombi Katalin és Papp Ida Júlia, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem teatrológia szakos hallgatói: Színházak, társulatok.= Népújság (Marosvásárhely), márc. 11./
2009. október 17.
Nemrég elhunyt nagy fiára, Jecza Péter (1939-2009) szobrászművészre emlékezett Temesvár, abból az alkalomból, hogy az élők sorából 2009. március 24-én eltávozott neves alkotó október 16-án töltötte volna be 70. életévét. A művészpedagógus, Sepsiszentgyörgyön született, Kolozsváron tanult, de Temesváron bontakoztatta ki tehetségét, itt alkotta meg 700 plasztikai művét. A város hálája jeléül, post mortem díszpolgárává avatta. A temesvári Központi Parkban (Scudier-liget), az augusztus 3-án létesített Személyiségek Sétányát a tájegység legnagyobb szülöttjének, Bartók Bélának a szobrával egészítették ki. Bartók arcmását Jecza Péter 1973-ban mintázta meg: az alkotás 1993-tól Bartók szülőhelyének, Nagyszentmiklósnak megbecsült dísze. Az emlékműnek módosított, egyszerűbb változatát állították fel október 15-én Temesváron. Az ünnepi rendezvényen Tamás Sándor, a nagyszentmiklósi Pro Bartók Társaság elnöke mondott beszédet. Temesváron a Héliosz Galériában rendezett emlékkiállítás: De Magister. In memoriam Jecza Péter, az elhunyt alkotó, Jecza Péter művészpedagógusi munkásságát állította előtérbe. 21 szobrásztanítványa, az ő szellemiségét továbbéltető alkotásával tisztelgett a Mester emléke előtt. Október 25-én pedig az Operaházban De Amicitia. In memoriam Jecza Péter címen emlékhangverseny lesz, amelyen a nagy alkotó zenészbarátai róják le hódolatukat. /Szekernyés Irén: Jecza Péter emlékezete. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 17./
2009. december 15.
Konferenciák, visszaemlékezések, filmvetítések, kiállítások, könyvbemutatók, kulturális műsorok egyaránt szerepelnek a temesvári forradalmi emlékév december 14-én kezdődött, egész héten át tartó programjában. A Küzdelem és építés Temesvár 1989 – Húszéves a rendszerváltozás címet viselő emlékév rendezvényeinek fővédnöke Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke, volt lengyel kormányfő. A szervezők a Partitipatio Alapítvány, az Integratio Alapítvány, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Belvárosi Református Egyházközség, az Új Ezredév Református Egyházközség, a Szórvány Alapítvány, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az aradi Nyugati Jelen szerkesztősége, a Temesvár Társaság, a Forradalom Emlékezete Egyesület, az RMDSZ Temes megyei szervezete, valamint Tőkés László EP-képviselő irodája. A december 14-i megnyitóján Szűrös Mátyás volt köztársasági elnök tartott ünnepi szónoklatot. Rendkívüli sajtóklubot is rendeztek, amelyen Füzes Oszkár nem bukaresti nagyköveti minőségében, hanem mint volt újságíró – ő is tudósított egykor a temesvári események helyszínéről – moderátorként vesz részt. December 15-én nemzetközi kerekasztal-konferencián idézik fel a történelmi eseményeket. Meghívott előadóként vesz részt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Lech Walesa volt lengyel államfő, Markus Meckel, a Bundestag volt képviselője, Emil Constantinescu volt román államfő és a temesvári forradalom hősének tekintett Tőkés László. Előtte lesz Szőczy Árpád Drakula árnyékában című dokumentumfilmjének romániai ősbemutatójára. Este a Temesvári Operában lesz az ünnepi gálaest. A további napokon emlékező kerekasztal-beszélgetéseken elevenedik meg a két évtizeddel ezelőtti korszak, felavatják a Mozgó Villamos Múzeumot, a Forradalmi Panteont, koszorúzásokat tartanak az egykori véres összecsapások különböző helyszínein, bemutatják A manipulált forradalom és a Gúzsba kötött kisebbség. Magyarok a 20. századi Romániában című könyveket. /Forradalmi emlékhét. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./
2009. december 17.
Két évtizeddel ezelőtt romániaiak tízezrei fogtak össze és álltak ki határozottan a szabadság és az egyenlőség mellett – áll Barack Obama üzenetében, amelyet a temesvári forradalom évfordulója alkalmából küldött Tőkés Lászlónak. Az amerikai elnök üzenetében, amelyet felolvastak december 15-én a Temesvári Operában rendezett gálaesten, úgy fogalmazott: amikor oly nagy szükség volt a változásra, az akkori események szereplői segítettek kikövezni a remény útját, és Románia történelmében új fejezet nyílhatott. Obama üdvözölte mindazokat, akiknek a bátorsága hozzájárult ahhoz, hogy az emberek szerte a világon szabadon élhessenek. Tőkés László, az Európai Parlament tagja politikai szándéknyilatkozatot tett közzé a kommunizmus bűneit kivizsgáló nemzetközi büntetőjogi rendszer kialakítása érdekében. „Azt kérjük az Európai Uniótól, mint ötszázmillió polgár intézményes képviselőjétől, hogy az Egyesült Nemzetek Szövetségénél (ENSZ) indítsa be a megfelelő eljárásokat egy olyan nemzetközi büntetőjogi rendszer kialakításának érdekében, mely lehetővé tenné a kommunizmus ideje alatt elkövetett bűnök, emberiségellenes cselekmények törvényes kivizsgálását és elítélését a nemzetközi jog normáinak megfelelően” – olvasható a nyilatkozatban. /Obama üdvözölte Tőkés Lászlót. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./
2013. június 10.
Magyar alkotókat tüntettek ki a romániai operagálán
A Kolozsvári Magyar Opera Béres László rendezte musicaljét, a Valahol Európábant, a Temesvári Nemzeti Operaház Korcsmáros György rendezte Hegedűs a háztetőn-előadását és Székely László díszlettervezőt is díjazták a romániai operaházak első alkalommal megszervezett díjkiosztó gáláján.
Az eseménynek a hét végén Jászvásár (Iasi) adott otthont, ahol a helyi színházban mintegy 700 résztvevő jelenlétében adták át az elismeréseket. A többszörös díjazottak között szerepelt Andrei Serban, aki a legjobb rendezőnek járó díjat kapta meg a Jászvásári Nemzeti Operaházban színpadra állított, A gáláns Indiák és a Trójai nők című előadásokért. A gáláns Indiák című Jean-Philippe Rameau-opera alapján készült produkció elnyerte a legjobb előadásnak járó elismerést is. A gálán több magyar alkotót és produkciót is kitüntettek. A legjobb gyermekelőadásnak járó díjat a Kolozsvári Magyar Opera Valahol Európában című musicalje kapta, amelyet Béres László rendezett.
A musical kategóriában a zsűri a Hegedűs a háztetőn című előadást ítélte a legjobbnak, amelyet a Temesvári Nemzeti Operaház mutatott be Korcsmáros György rendezésében.
A legjobb díszletért járó díjat a zsűri Székely László Kossuth-díjas díszlettervezőnek ítélte a Jászvásári Nemzeti Operaházban bemutatott Aida című előadásért, amelyet Kürthy András rendezett.
A legjobb előadás díjára jelölt produkciók között volt még Szomor György Báthory Erzsébet című musical-operája, amelyet Bagó Bertalan állított színpadra a Kolozsvári Magyar Operában. A romániai művekből készült előadások versenyében díjazásra javasolták Demény Attila kamaraoperájából készült Az utolsó meggymag című előadást is, amelyet szintén a kolozsvári opera mutatott be Bogdán Zsolt rendezésében.
MTI
Nyugati Jelen (Arad)
A Kolozsvári Magyar Opera Béres László rendezte musicaljét, a Valahol Európábant, a Temesvári Nemzeti Operaház Korcsmáros György rendezte Hegedűs a háztetőn-előadását és Székely László díszlettervezőt is díjazták a romániai operaházak első alkalommal megszervezett díjkiosztó gáláján.
Az eseménynek a hét végén Jászvásár (Iasi) adott otthont, ahol a helyi színházban mintegy 700 résztvevő jelenlétében adták át az elismeréseket. A többszörös díjazottak között szerepelt Andrei Serban, aki a legjobb rendezőnek járó díjat kapta meg a Jászvásári Nemzeti Operaházban színpadra állított, A gáláns Indiák és a Trójai nők című előadásokért. A gáláns Indiák című Jean-Philippe Rameau-opera alapján készült produkció elnyerte a legjobb előadásnak járó elismerést is. A gálán több magyar alkotót és produkciót is kitüntettek. A legjobb gyermekelőadásnak járó díjat a Kolozsvári Magyar Opera Valahol Európában című musicalje kapta, amelyet Béres László rendezett.
A musical kategóriában a zsűri a Hegedűs a háztetőn című előadást ítélte a legjobbnak, amelyet a Temesvári Nemzeti Operaház mutatott be Korcsmáros György rendezésében.
A legjobb díszletért járó díjat a zsűri Székely László Kossuth-díjas díszlettervezőnek ítélte a Jászvásári Nemzeti Operaházban bemutatott Aida című előadásért, amelyet Kürthy András rendezett.
A legjobb előadás díjára jelölt produkciók között volt még Szomor György Báthory Erzsébet című musical-operája, amelyet Bagó Bertalan állított színpadra a Kolozsvári Magyar Operában. A romániai művekből készült előadások versenyében díjazásra javasolták Demény Attila kamaraoperájából készült Az utolsó meggymag című előadást is, amelyet szintén a kolozsvári opera mutatott be Bogdán Zsolt rendezésében.
MTI
Nyugati Jelen (Arad)
2014. december 11.
Átadták a Pro Cultura díjakat
„A közönség nem akart leengedni a színpadról!”
A megyeháza Európa termében december elején XIII. alkalommal adták át a művészetek területén kiemelkedő teljesítményt nyújtott bánsági személyiségeknek a Pro Cultura Timisiensis díjakat. Az életműdíjnak is felfogható senior Pro Cultura díjat idén nyolc kulturális személyiség érdemelte ki, köztük Airizer Csaba operaénekes, aki több mint 20 évig volt a temesvári Román Opera magánénekese. A Pro Cultura díj fiatal művészeknek járó változatát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház két művésze is megkapta az idén: Molnos András Csaba színművész és Albert Alpár, a társulat díszlettervezője.
Airizer Csaba temesvári, majd budapesti operaénekes Kolozsváron született, Zenei tanulmányait 1972-ben fejezte be Bukarestben a Ciprian Porumbescu Zeneakadémián. Ezt követően 20 évig a Temesvári Román Opera magánénekeseként működött. 1991-től a Magyar Állami Operaház tagja, 109 opera, vokál-szimfonikus- és operettszerepet énekelt. Operaházi tagsága alatt nagy sikerrel mutatkozott be a Mózes, A kékszakállú herceg vára c. operák címszerepében, valamint a Ramphis (Aida), Fasolt (A Rajna kincse), Mefisztó (Faust), Alvise Badoero (La Gioconda) szerepekben. Meghívott művészként énekelt Firenzében, Velencében, Párizsban, Montpellier-ben, Lille-ben, Amszterdamban, Bréguez-ben, Barcelonában, Kölnben, Buenos Airesben, Sao Paolóban, Rio de Janeiróban, Tokióban, Vancouverben, Moszkvában, Novoszibirszkben, Belgrádban, Újvidéken, Jeruzsálemben stb. „A közönség a legjobban a Mefisztó alakításomat fogadta – nyilatkozta a díjátadás alkalmából lapunknak Airizer Csaba –, volt olyan előadás, hogy ötször kellett elénekelnem Mefisztó rondóját, nem akartak leengedni a színpadról!”
Albert Alpárt, a temesvári magyar társulat díszlettervezőjét Dobre Kóthay Judit elismert látványtervező, Molnos András Csaba színművészt pedig Szekernyés Irén újságíró méltatta Dobre Júlia, valamint Liliana Cîra Niculescu tolmácsolásában.
„Albert Alpár a legnagyobbak közé tartozik. Vérbeli profi. Tudja, mit jelent díszlet-jelmez tervezőnek, de mindenekelőtt tudja, mit jelent színházi embernek lenni. Képzőművészként a maga eszközeit és művészi adottságait kihasználva áldoz Thália oltárán, alkotásaival teremtve értelmet a néma és mély színházi térben. Vele született szenvedélye a formák, anyagok és a színpad iránt tette őt szakmája egyik legkiemelkedőbb alkotójává.” (Dobre Kóthay Judit)
„Molnos András Csaba színművésznek a lelke, a szenvedélye a szakmája. Állandóan kereső és fáradhatatlan megfigyelője az életnek. Nincs és nem is volt soha művészi vagy szellemi vezetője. A polgári élet, a pillanat, az emberi létalap gondolatainak, a lényegek és eszenciák megértésére törekszik, azzal az ősi kíváncsisággal felvértezve, mely a legnagyobbak sajátja. A kérdésekre és felmerülő problémákra maga próbál válaszokat és megoldásokat találni. Tudja, hogy nincs abszolút igazság, és minden válasz csak ideiglenes, míg ez a szenvedély, az állandó keresés az, ami egyedül és kizárólag örök”. (Szekernyés Irén).
A Pro Cultura Timisiensis díjak kitüntetettjei emlékplakettet, oklevelet és 700 lej (senior díj), illetve 500 lej (ifjúsági díj) pénzjutalmat kaptak a megyei önkormányzattól.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
„A közönség nem akart leengedni a színpadról!”
A megyeháza Európa termében december elején XIII. alkalommal adták át a művészetek területén kiemelkedő teljesítményt nyújtott bánsági személyiségeknek a Pro Cultura Timisiensis díjakat. Az életműdíjnak is felfogható senior Pro Cultura díjat idén nyolc kulturális személyiség érdemelte ki, köztük Airizer Csaba operaénekes, aki több mint 20 évig volt a temesvári Román Opera magánénekese. A Pro Cultura díj fiatal művészeknek járó változatát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház két művésze is megkapta az idén: Molnos András Csaba színművész és Albert Alpár, a társulat díszlettervezője.
Airizer Csaba temesvári, majd budapesti operaénekes Kolozsváron született, Zenei tanulmányait 1972-ben fejezte be Bukarestben a Ciprian Porumbescu Zeneakadémián. Ezt követően 20 évig a Temesvári Román Opera magánénekeseként működött. 1991-től a Magyar Állami Operaház tagja, 109 opera, vokál-szimfonikus- és operettszerepet énekelt. Operaházi tagsága alatt nagy sikerrel mutatkozott be a Mózes, A kékszakállú herceg vára c. operák címszerepében, valamint a Ramphis (Aida), Fasolt (A Rajna kincse), Mefisztó (Faust), Alvise Badoero (La Gioconda) szerepekben. Meghívott művészként énekelt Firenzében, Velencében, Párizsban, Montpellier-ben, Lille-ben, Amszterdamban, Bréguez-ben, Barcelonában, Kölnben, Buenos Airesben, Sao Paolóban, Rio de Janeiróban, Tokióban, Vancouverben, Moszkvában, Novoszibirszkben, Belgrádban, Újvidéken, Jeruzsálemben stb. „A közönség a legjobban a Mefisztó alakításomat fogadta – nyilatkozta a díjátadás alkalmából lapunknak Airizer Csaba –, volt olyan előadás, hogy ötször kellett elénekelnem Mefisztó rondóját, nem akartak leengedni a színpadról!”
Albert Alpárt, a temesvári magyar társulat díszlettervezőjét Dobre Kóthay Judit elismert látványtervező, Molnos András Csaba színművészt pedig Szekernyés Irén újságíró méltatta Dobre Júlia, valamint Liliana Cîra Niculescu tolmácsolásában.
„Albert Alpár a legnagyobbak közé tartozik. Vérbeli profi. Tudja, mit jelent díszlet-jelmez tervezőnek, de mindenekelőtt tudja, mit jelent színházi embernek lenni. Képzőművészként a maga eszközeit és művészi adottságait kihasználva áldoz Thália oltárán, alkotásaival teremtve értelmet a néma és mély színházi térben. Vele született szenvedélye a formák, anyagok és a színpad iránt tette őt szakmája egyik legkiemelkedőbb alkotójává.” (Dobre Kóthay Judit)
„Molnos András Csaba színművésznek a lelke, a szenvedélye a szakmája. Állandóan kereső és fáradhatatlan megfigyelője az életnek. Nincs és nem is volt soha művészi vagy szellemi vezetője. A polgári élet, a pillanat, az emberi létalap gondolatainak, a lényegek és eszenciák megértésére törekszik, azzal az ősi kíváncsisággal felvértezve, mely a legnagyobbak sajátja. A kérdésekre és felmerülő problémákra maga próbál válaszokat és megoldásokat találni. Tudja, hogy nincs abszolút igazság, és minden válasz csak ideiglenes, míg ez a szenvedély, az állandó keresés az, ami egyedül és kizárólag örök”. (Szekernyés Irén).
A Pro Cultura Timisiensis díjak kitüntetettjei emlékplakettet, oklevelet és 700 lej (senior díj), illetve 500 lej (ifjúsági díj) pénzjutalmat kaptak a megyei önkormányzattól.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2014. december 11.
Tőkés László: nem akartam szimbólum lenni
Nincs szüksége a forradalmi hősökre a temesvári önkormányzatnak, legalábbis a Ceauşescu-rezsimet 25 éve megdöntő események kirobbanásában kulcsszerepet vállaló Tőkés László református lelkészt, későbbi királyhágómelléki püspököt nem hívták meg az évfordulós megemlékezésekre. „Nem veszek részt az eseményeiken, mert nem kértek fel rá” – jelezte a Krónika érdeklődésére az európai parlamenti képviselő. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy 25 éve a Béga-parti városban egymásra találtak a különböző nemzeti közösségek, a vallási felekezetek, Erdély legszebb időszakára emlékeztetett ez a toleranciára épülő összefogás.
„Akkor, ott megteremtődött a szolidaritás a nemzeti közösségek között, de sajnos ez a temesvári szellemiség megromlott azóta. Sajnálom, hogy azóta külön ünnepelnek a románok és a magyarok” – fogalmazott Tőkés László. Ezt jól példázza, hogy az EMNT által szervezett közel egyhetes megemlékezés egyik helyszínéül szánt Temesvári Román Operából „kiutasították” őket.
„Először még engedélyezték, hogy használjuk a termet, de pár nap elteltével találtak egy kifogást, amivel elutasítsák a kérésünket” – részletezte portálunknak az EMNT-elnök. Mint mondta, az operaház igazgatója rövid válaszában egyszerűen arra hivatkozott, hogy a kért időpontban foglalt az épület. Személyének mellőzése ugyanakkor egyáltalán nem lepte meg Tőkés Lászlót.
„A Románia Csillagának ügye jól jelképezi az én és a magyarság helyzetét” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ennek tükrében nem is számított másra a temesvári önkormányzat részéről. Mint mondta, a rendszerváltás óta folyamatosan az ő imázsának a lerombolásán dolgoznak, megpróbálják a háttérbe szorítani, az ő és a magyarság forradalmi szerepvállalását pedig bagatellizálni.
Pedig a 90-es évek elején még közösen ünnepeltek, de utána Tőkés szerint győzött a magyarellenesség, és minden igyekezettel azon vannak, hogy akár a történelem meghamisításával is, de elhallgassák a magyarok temesvári szerepvállalását.
„Azt hiszem, még nem nyitottunk új fejezetet a megemlékezések politikájában. Ezt fel kellene borítani, és rendbe tenni a történelem tényeit” – vélekedett a volt püspök hozzátéve, hogy mindezek tükrében egyáltalán nem lepte meg „a szomorú valóság”.
Hozzátette, meggyőződése, hogy az 1989-es forradalom 25. évfordulója egyszerre román, magyar és európai ügy, mint ahogyan a rendszerváltás is közös, nemzetközi ügy volt. Ezt jelképezik az EMNT által szervezett ünnepségek helyszínei is, hiszen Brüsszelben indult, hogy utána Temesváron, Nagyváradon, majd Menyőn folytatódjék.
Tőkés László szerint a megemlékezéssel nem csupán a hősök előtt tisztelegnek, hanem hangsúlyozzák, hogy a rendszerváltási folyamatot tovább kell vinni. Szép évfordulós ajándéknak tartja, hogy Klaus Johannis ilyen példátlan összefogással nyerte meg az államelnök-választást, ezt a követendő példát meg kell őrizni. Reméli, hogy az új államfő újabb „rezsimváltást” hoz magával, amely a kisebbségi problémákat is orvosolja.
Tőkés visszaemlékezett egy Budapestre elszármazott egykori nagyváradi újságíró szavaira, aki mint mesélte, egyszer azt mondta neki: maradt volna inkább szimbólum. „Én nem akartam szimbólum lenni. Továbbra is harcolok a demokráciáért, a szabadságért, a román jogállamért, a magyarok jogaiért és a vallási szabadságért” – szögezte le az EP-képviselő, aki a december 20-i nagyváradi megemlékezés alkalmával tűzi ki EP-irodája homlokzatára a forradalmi lyukas zászlót.
Johannis is Temesváron ünnepel
Temesváron emlékezik a romániai rendszerváltáshoz vezető események 25. évfordulóján, december 16-án Klaus Johannis megválasztott államfő. Kifejtette, azt szeretné, ha december 16-án mindenki ott lenne, és együtt emlékezne a temesvári hősökre. „Azt szeretném, hogy ez a pillanat egy egyezség legyen arra vonatkozóan, hogy azt, amit 1989 decemberében kiharcoltunk, soha nem fogjuk elveszíteni” – fogalmazott Facebook-üzenőfalán az államfő.
A temesvári önkormányzat nagyszabású rendezvénysorozattal emlékezik a ’89-es eseményekre. Ez december 16-án börtönlátogatással kezdődik, majd a román operában nyílik tárlat a forradalomról. Délután tartják a városi tanács ünnepi ülését, ez alkalomból számos forradalmár kapja meg a díszpolgári címet. Este gyertyás, fáklyás menet járja végig a forradalom helyszíneit, és emlékezik az elesett hősökre. December 17-én gyásznapot tartanak, egyházi rendezvényeken emlékeznek az elesettekre. Másnap koncertekkel, konferenciával és filmvetítésekkel folytatódik a rendezvénysorozat, míg december 20-án zarándoklat indul Bukarestbe a forradalom emlékére.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Székelyhon.ro
Nincs szüksége a forradalmi hősökre a temesvári önkormányzatnak, legalábbis a Ceauşescu-rezsimet 25 éve megdöntő események kirobbanásában kulcsszerepet vállaló Tőkés László református lelkészt, későbbi királyhágómelléki püspököt nem hívták meg az évfordulós megemlékezésekre. „Nem veszek részt az eseményeiken, mert nem kértek fel rá” – jelezte a Krónika érdeklődésére az európai parlamenti képviselő. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy 25 éve a Béga-parti városban egymásra találtak a különböző nemzeti közösségek, a vallási felekezetek, Erdély legszebb időszakára emlékeztetett ez a toleranciára épülő összefogás.
„Akkor, ott megteremtődött a szolidaritás a nemzeti közösségek között, de sajnos ez a temesvári szellemiség megromlott azóta. Sajnálom, hogy azóta külön ünnepelnek a románok és a magyarok” – fogalmazott Tőkés László. Ezt jól példázza, hogy az EMNT által szervezett közel egyhetes megemlékezés egyik helyszínéül szánt Temesvári Román Operából „kiutasították” őket.
„Először még engedélyezték, hogy használjuk a termet, de pár nap elteltével találtak egy kifogást, amivel elutasítsák a kérésünket” – részletezte portálunknak az EMNT-elnök. Mint mondta, az operaház igazgatója rövid válaszában egyszerűen arra hivatkozott, hogy a kért időpontban foglalt az épület. Személyének mellőzése ugyanakkor egyáltalán nem lepte meg Tőkés Lászlót.
„A Románia Csillagának ügye jól jelképezi az én és a magyarság helyzetét” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ennek tükrében nem is számított másra a temesvári önkormányzat részéről. Mint mondta, a rendszerváltás óta folyamatosan az ő imázsának a lerombolásán dolgoznak, megpróbálják a háttérbe szorítani, az ő és a magyarság forradalmi szerepvállalását pedig bagatellizálni.
Pedig a 90-es évek elején még közösen ünnepeltek, de utána Tőkés szerint győzött a magyarellenesség, és minden igyekezettel azon vannak, hogy akár a történelem meghamisításával is, de elhallgassák a magyarok temesvári szerepvállalását.
„Azt hiszem, még nem nyitottunk új fejezetet a megemlékezések politikájában. Ezt fel kellene borítani, és rendbe tenni a történelem tényeit” – vélekedett a volt püspök hozzátéve, hogy mindezek tükrében egyáltalán nem lepte meg „a szomorú valóság”.
Hozzátette, meggyőződése, hogy az 1989-es forradalom 25. évfordulója egyszerre román, magyar és európai ügy, mint ahogyan a rendszerváltás is közös, nemzetközi ügy volt. Ezt jelképezik az EMNT által szervezett ünnepségek helyszínei is, hiszen Brüsszelben indult, hogy utána Temesváron, Nagyváradon, majd Menyőn folytatódjék.
Tőkés László szerint a megemlékezéssel nem csupán a hősök előtt tisztelegnek, hanem hangsúlyozzák, hogy a rendszerváltási folyamatot tovább kell vinni. Szép évfordulós ajándéknak tartja, hogy Klaus Johannis ilyen példátlan összefogással nyerte meg az államelnök-választást, ezt a követendő példát meg kell őrizni. Reméli, hogy az új államfő újabb „rezsimváltást” hoz magával, amely a kisebbségi problémákat is orvosolja.
Tőkés visszaemlékezett egy Budapestre elszármazott egykori nagyváradi újságíró szavaira, aki mint mesélte, egyszer azt mondta neki: maradt volna inkább szimbólum. „Én nem akartam szimbólum lenni. Továbbra is harcolok a demokráciáért, a szabadságért, a román jogállamért, a magyarok jogaiért és a vallási szabadságért” – szögezte le az EP-képviselő, aki a december 20-i nagyváradi megemlékezés alkalmával tűzi ki EP-irodája homlokzatára a forradalmi lyukas zászlót.
Johannis is Temesváron ünnepel
Temesváron emlékezik a romániai rendszerváltáshoz vezető események 25. évfordulóján, december 16-án Klaus Johannis megválasztott államfő. Kifejtette, azt szeretné, ha december 16-án mindenki ott lenne, és együtt emlékezne a temesvári hősökre. „Azt szeretném, hogy ez a pillanat egy egyezség legyen arra vonatkozóan, hogy azt, amit 1989 decemberében kiharcoltunk, soha nem fogjuk elveszíteni” – fogalmazott Facebook-üzenőfalán az államfő.
A temesvári önkormányzat nagyszabású rendezvénysorozattal emlékezik a ’89-es eseményekre. Ez december 16-án börtönlátogatással kezdődik, majd a román operában nyílik tárlat a forradalomról. Délután tartják a városi tanács ünnepi ülését, ez alkalomból számos forradalmár kapja meg a díszpolgári címet. Este gyertyás, fáklyás menet járja végig a forradalom helyszíneit, és emlékezik az elesett hősökre. December 17-én gyásznapot tartanak, egyházi rendezvényeken emlékeznek az elesettekre. Másnap koncertekkel, konferenciával és filmvetítésekkel folytatódik a rendezvénysorozat, míg december 20-án zarándoklat indul Bukarestbe a forradalom emlékére.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Székelyhon.ro
2014. december 17.
A kommunizmus múzeumának létrehozását javasolja Johannis
A kommunizmus múzeumának létrehozását kezdeményezte Klaus Iohannis, Románia megválasztott elnöke Temesváron, a Ceauşescu-diktatúrát megdöntő forradalom kirobbanásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepi beszédében.
"Szükség van az emlékezésre és az emlékeztetésre, csak így tudjuk megvédeni magunkat a kommunizmustól" - jelentette ki a Temesvári Operában tartott gálaműsor előtt a választott elnök. Hozzátette, a kommunizmus múzeuma átfogó oktatási programokat bonyolíthatna le, és tematizálhatná a közbeszédet. A lehetséges témák között a különbözőséget, a toleranciát, a társadalmi felelősséget említette.
"Románia elnökeként egy ilyen múzeum létrehozását fogom kezdeményezni, mert az elnöknek feladata, hogy szolgálja a nemzet emlékezését" - jelentette ki a hallgatóság tapsát kiváltva Johannis. Az elnök úgy értékelte, mindig időszerű a szabadságról beszélni, mert a szabadság ma is veszélyeknek van kitéve. Azt az intézmények nem megfelelő működése is korlátozza.
Úgy vélte, a forradalom óta eltelt negyedszázad alkalmat teremt a mérlegkészítésre. Megemlítette, Románia a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozásával ma biztonságosabb, több lehetőséggel rendelkező ország, mint a 25 évvel ezelőtti volt. De szerinte azt is meg kell vizsgálni, hogy az ország mennyire tudott élni a lehetőségeivel.
A politikusok felelősségéről beszélt
Az elnök kijelentette, a román politikai elitnek felelőssége van abban, hogy nem sikerült a lakosság várakozásainak megfelelni. "A kiábrándulás nem az eredmények hiányából, hanem a sikertelenség beismerésének a hiányából fakad" - állapította meg Johannis, aki szerint a politikusok az ígéreteket újabb ígéretekkel "tetézték" anélkül, hogy elszámoltak volna azok teljesítésével.
"Az újraépítés a hiányosságok elismerésével, a felelősség vállalásával kezdődik. (...) Nem lehetünk a mindig elkezdett és mindig befejezetlenül hagyott tervek országa" - jelentette ki utalván az alkotmánymódosítás elakad folyamatára és a félbemaradt autópálya-építésekre. "A forradalom emléke a jól végzett munka országának a megteremtésére kötelez" - idézte a választási győzelmét elősegítő jelmondatát Klaus Iohannis.
A megválasztott köztársasági elnököt ezrek ünnepelték a Temesvár főterén álló ortodox katedrális előtt, ahová fáklyákkal érkezett a református templom elől elindult menet.
maszol/MTI
A kommunizmus múzeumának létrehozását kezdeményezte Klaus Iohannis, Románia megválasztott elnöke Temesváron, a Ceauşescu-diktatúrát megdöntő forradalom kirobbanásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepi beszédében.
"Szükség van az emlékezésre és az emlékeztetésre, csak így tudjuk megvédeni magunkat a kommunizmustól" - jelentette ki a Temesvári Operában tartott gálaműsor előtt a választott elnök. Hozzátette, a kommunizmus múzeuma átfogó oktatási programokat bonyolíthatna le, és tematizálhatná a közbeszédet. A lehetséges témák között a különbözőséget, a toleranciát, a társadalmi felelősséget említette.
"Románia elnökeként egy ilyen múzeum létrehozását fogom kezdeményezni, mert az elnöknek feladata, hogy szolgálja a nemzet emlékezését" - jelentette ki a hallgatóság tapsát kiváltva Johannis. Az elnök úgy értékelte, mindig időszerű a szabadságról beszélni, mert a szabadság ma is veszélyeknek van kitéve. Azt az intézmények nem megfelelő működése is korlátozza.
Úgy vélte, a forradalom óta eltelt negyedszázad alkalmat teremt a mérlegkészítésre. Megemlítette, Románia a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozásával ma biztonságosabb, több lehetőséggel rendelkező ország, mint a 25 évvel ezelőtti volt. De szerinte azt is meg kell vizsgálni, hogy az ország mennyire tudott élni a lehetőségeivel.
A politikusok felelősségéről beszélt
Az elnök kijelentette, a román politikai elitnek felelőssége van abban, hogy nem sikerült a lakosság várakozásainak megfelelni. "A kiábrándulás nem az eredmények hiányából, hanem a sikertelenség beismerésének a hiányából fakad" - állapította meg Johannis, aki szerint a politikusok az ígéreteket újabb ígéretekkel "tetézték" anélkül, hogy elszámoltak volna azok teljesítésével.
"Az újraépítés a hiányosságok elismerésével, a felelősség vállalásával kezdődik. (...) Nem lehetünk a mindig elkezdett és mindig befejezetlenül hagyott tervek országa" - jelentette ki utalván az alkotmánymódosítás elakad folyamatára és a félbemaradt autópálya-építésekre. "A forradalom emléke a jól végzett munka országának a megteremtésére kötelez" - idézte a választási győzelmét elősegítő jelmondatát Klaus Iohannis.
A megválasztott köztársasági elnököt ezrek ünnepelték a Temesvár főterén álló ortodox katedrális előtt, ahová fáklyákkal érkezett a református templom elől elindult menet.
maszol/MTI
2016. február 20.
Hírsaláta
HÁZKUTATÁSOK VÁLLALKOZÓKNÁL. Öt erdélyi megyében összesen húsz házkutatást tartottak a rendőrök adócsalással gyanúsított személyeknél: tizenhatot Fehér, egyet-egyet Kolozs, Maros, Hunyad és Beszterce-Naszód megyében. Tíz személy ellen felmerül a gyanú, hogy 2013-ban hamis könyvelési dokumentumok alapján fiktív költségeket könyveltek el cégüknek, később pedig felvették a kiírt összegeket.
A hamis dokumentumokat fantomcégek nevében állították ki, s hogy azok törvényesnek tűnjenek, a kifizetések banki átutalással történtek. Az okozott kár 2,5 millió lej. Az érintetteket a Fehér megyei rendőrség székhelyén hallgatják ki. (Mediafax)
KÉSNI FOG AZ AUTÓPÁLYA. 2021 végére készülhet csak el a Nagyszeben–Piteşti autópálya, amelyre a múlt hónapban az útügyi hatóság 2020-as határidőt szabott meg. Cătălin Homor, az országos közút- és autópálya-kezelő társaság decemberben kinevezett vezérigazgatója elmondta: a 116 kilométeres pályán az idén kezdenek dolgozni az útépítők. A 2008-ban elkészült megvalósíthatósági tanulmányok közben lejártak, ezeket újra el kell készíteni. (Ziarul financiar).
MEGÚJUL A TEMESVÁRI OPERA. Még idén helyreállítják a temesvári operaház főhomlokzatát, a munkálatokat hat hónap alatt kell elvégezni. A jelenleg Kultúrpalotaként ismert épületet 1872 és 1875 között emelték Fellner és Helmer építészek tervei alapján. 1880-ban leégett, és ugyanabban a stílusban épült újjá. 1920-ban újból leégett, és 1923–28 között épült fel ismét. Jelenlegi homlokzatát 1934 és 1936 között Duliu Marcu építész tervezte és építette meg. A helyiek szerint a régi homlokzatot két szobor díszítette, amelyeket később csak eltakartak. A mostani felújítással kiderül, hogy megvan-e még a két szobor. Az épület arról is ismert, hogy 1989 decemberében a temesvári forradalom vezetői itt tartották meg beszédeiket. (Mediafax) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
HÁZKUTATÁSOK VÁLLALKOZÓKNÁL. Öt erdélyi megyében összesen húsz házkutatást tartottak a rendőrök adócsalással gyanúsított személyeknél: tizenhatot Fehér, egyet-egyet Kolozs, Maros, Hunyad és Beszterce-Naszód megyében. Tíz személy ellen felmerül a gyanú, hogy 2013-ban hamis könyvelési dokumentumok alapján fiktív költségeket könyveltek el cégüknek, később pedig felvették a kiírt összegeket.
A hamis dokumentumokat fantomcégek nevében állították ki, s hogy azok törvényesnek tűnjenek, a kifizetések banki átutalással történtek. Az okozott kár 2,5 millió lej. Az érintetteket a Fehér megyei rendőrség székhelyén hallgatják ki. (Mediafax)
KÉSNI FOG AZ AUTÓPÁLYA. 2021 végére készülhet csak el a Nagyszeben–Piteşti autópálya, amelyre a múlt hónapban az útügyi hatóság 2020-as határidőt szabott meg. Cătălin Homor, az országos közút- és autópálya-kezelő társaság decemberben kinevezett vezérigazgatója elmondta: a 116 kilométeres pályán az idén kezdenek dolgozni az útépítők. A 2008-ban elkészült megvalósíthatósági tanulmányok közben lejártak, ezeket újra el kell készíteni. (Ziarul financiar).
MEGÚJUL A TEMESVÁRI OPERA. Még idén helyreállítják a temesvári operaház főhomlokzatát, a munkálatokat hat hónap alatt kell elvégezni. A jelenleg Kultúrpalotaként ismert épületet 1872 és 1875 között emelték Fellner és Helmer építészek tervei alapján. 1880-ban leégett, és ugyanabban a stílusban épült újjá. 1920-ban újból leégett, és 1923–28 között épült fel ismét. Jelenlegi homlokzatát 1934 és 1936 között Duliu Marcu építész tervezte és építette meg. A helyiek szerint a régi homlokzatot két szobor díszítette, amelyeket később csak eltakartak. A mostani felújítással kiderül, hogy megvan-e még a két szobor. Az épület arról is ismert, hogy 1989 decemberében a temesvári forradalom vezetői itt tartották meg beszédeiket. (Mediafax) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. május 11.
Jótékonysági koncert a Millenniumi templomban
Érdemrend dr. Bárányi Ferencnek
A karitatív szellemiség, a zene szeretete és a tisztelet érzése hatotta át azt a több száz embert, aki részt vett a Millenniumi templomban szervezett koncerten az elmúlt vasárnap délután.
A helyi Máltai Segélyszolgálat felkérésére a temesvári Incanto Quartetto és Art Kammerorchester művészei igennel válaszoltak, mint tették azt eddig is embert segítő nemes szándéktól vezérelve. Ezt a gondolatot hangsúlyozta mikrofon előtt az ünnepi esemény szóvivője, Rudik Christian, az Állami Opera ismert előadóművésze is, köszöntve az illusztris vendéget, Francois Catto urat, a Romániai Máltai Lovagok Szövetségének elnökét, valamint dr. Bárányi Ferencet, aki a megalakulástól napjainkig elkötelezett híve a Romániai Máltai Segélyszolgálatnak.
A továbbiakban azt emelte ki a szóvivő művész, hogy Isten hajléka méltó helye a hálának és köszönetnek. A műsoron szereplő zeneművek ugyanis a pap zeneszerző Antonio Vivaldi remek szerzeményei a templom falai között könnyebben találnak utat az emberek lelkéhez. Magyar nyelven ft. Szabó Péter kanonok, plébános, a Szuverén Máltai Lovagrend káplánja, a rendezvény egyik kezdeményezője és szervezője üdvözölte a magas rangú hivatalos vendéget és az egybegyűlteket, majd baráti közvetlenséggel köszöntötte a 80. születésnapjához érkező Bárányi doktort, „Feri bátyánkat”. A személyre szóló máltai elismerést, az Őexcellenciája Matthew Festing, a Máltai Szuverén Lovagrend nagymestere határozatának megfelelően adományozott pro Merito Melitensi érdemrendet és oklevelet Francois Catto elnök nyújtotta át dr. Bárányi Ferencnek. Méltatta továbbá azt a sokéves munkát, amit feleségével, dr. Bárányi Ildikó orvosnővel együtt végeztek segítségre szoruló embertársaikért.
A köszöntő és köszönő szavakat követően a hangszerek jutottak főszerephez. A kiváló hegedűszólisták, Corina Murgu koncertmester, Ovidiu Rusu, Nada Petrov, Traian Roman és a szimfonikus zenekar népes csoportja magas szintű művészi tudásról tett tanúbizonyságot. Vivaldi A négy évszak című versenyművének megszólaltatása és Schubert közismert műve, az Ave Maria csodálatos hangzása maradandó élménnyel ajándékozta meg a hallgatókat, és bizonyára még sokáig visszhangzik a klasszikus zene kedvelőinek szívében. Hosszan tartó zúgó taps közvetítette a köszönetet, élőszóban pedig Fekete Nagy László, a Romániai Máltai Segélyszolgálat temesvári filiájának elnöke fogalmazta meg háláját mindazok felé, akik önzetlen támogatásukkal szolgálták a szervezetet, és teszik azt ma is testi-lelki istápolásra szoruló embertársaikért.
A május 8-án megtartott hangverseny bevételét a Szent János idősek otthona fenntartására fordítja a helyi máltai vezetőség, és ezúton is kifejezi köszönetét minden jótevőnek.
Sipos Erzsébet
Nyugati Jelen (Arad)
Érdemrend dr. Bárányi Ferencnek
A karitatív szellemiség, a zene szeretete és a tisztelet érzése hatotta át azt a több száz embert, aki részt vett a Millenniumi templomban szervezett koncerten az elmúlt vasárnap délután.
A helyi Máltai Segélyszolgálat felkérésére a temesvári Incanto Quartetto és Art Kammerorchester művészei igennel válaszoltak, mint tették azt eddig is embert segítő nemes szándéktól vezérelve. Ezt a gondolatot hangsúlyozta mikrofon előtt az ünnepi esemény szóvivője, Rudik Christian, az Állami Opera ismert előadóművésze is, köszöntve az illusztris vendéget, Francois Catto urat, a Romániai Máltai Lovagok Szövetségének elnökét, valamint dr. Bárányi Ferencet, aki a megalakulástól napjainkig elkötelezett híve a Romániai Máltai Segélyszolgálatnak.
A továbbiakban azt emelte ki a szóvivő művész, hogy Isten hajléka méltó helye a hálának és köszönetnek. A műsoron szereplő zeneművek ugyanis a pap zeneszerző Antonio Vivaldi remek szerzeményei a templom falai között könnyebben találnak utat az emberek lelkéhez. Magyar nyelven ft. Szabó Péter kanonok, plébános, a Szuverén Máltai Lovagrend káplánja, a rendezvény egyik kezdeményezője és szervezője üdvözölte a magas rangú hivatalos vendéget és az egybegyűlteket, majd baráti közvetlenséggel köszöntötte a 80. születésnapjához érkező Bárányi doktort, „Feri bátyánkat”. A személyre szóló máltai elismerést, az Őexcellenciája Matthew Festing, a Máltai Szuverén Lovagrend nagymestere határozatának megfelelően adományozott pro Merito Melitensi érdemrendet és oklevelet Francois Catto elnök nyújtotta át dr. Bárányi Ferencnek. Méltatta továbbá azt a sokéves munkát, amit feleségével, dr. Bárányi Ildikó orvosnővel együtt végeztek segítségre szoruló embertársaikért.
A köszöntő és köszönő szavakat követően a hangszerek jutottak főszerephez. A kiváló hegedűszólisták, Corina Murgu koncertmester, Ovidiu Rusu, Nada Petrov, Traian Roman és a szimfonikus zenekar népes csoportja magas szintű művészi tudásról tett tanúbizonyságot. Vivaldi A négy évszak című versenyművének megszólaltatása és Schubert közismert műve, az Ave Maria csodálatos hangzása maradandó élménnyel ajándékozta meg a hallgatókat, és bizonyára még sokáig visszhangzik a klasszikus zene kedvelőinek szívében. Hosszan tartó zúgó taps közvetítette a köszönetet, élőszóban pedig Fekete Nagy László, a Romániai Máltai Segélyszolgálat temesvári filiájának elnöke fogalmazta meg háláját mindazok felé, akik önzetlen támogatásukkal szolgálták a szervezetet, és teszik azt ma is testi-lelki istápolásra szoruló embertársaikért.
A május 8-án megtartott hangverseny bevételét a Szent János idősek otthona fenntartására fordítja a helyi máltai vezetőség, és ezúton is kifejezi köszönetét minden jótevőnek.
Sipos Erzsébet
Nyugati Jelen (Arad)
2016. július 18.
Laza, nyári társalgás Cziszter Kálmánnal
„A pozitív gondolkozás és cselekvés híve vagyok” (I.)
– A „laza, könnyed csevegés, társalgás”, amit előrevetítettél mára, minden szempontból jó, főleg egy 75-höz közelítő alaknak, mint én.
– Azt hittem, még nem érted el a 70-et.
– 1943 januárjában születtem.
– Mérföldkő az életedben, hogy 24 év után abbahagytad tanácsosi tevékenységedet.
– Pontosabban, mint tanácsos elfogadtattam a kollégáimmal, hogy minden tisztségben van bizonyos tisztes határ, amit átlépve már kötelező az utánunk jövő nemzedéket elindítani.
– Aradiak vagyunk jó pár éve, mégis, sajnos, elég kevés közelebbit tudok rólad… Arra jól emlékszem, hogy közvetlenül az úgynevezett forradalom után engem is lehívtatok az alagsorba, a sajtóklubba egy találkozóra, ahol azt javasoltad, hogy válasszanak be engem is az RMDSZ Aradi vezetőségébe. Nem tudtam elvállalni, mert akkoriban rendkívüli módon lekötött a tanítás.
– Az első hetekben Bognár Leventét is invitáltam, ő ezt eleinte azzal hárította el, hogy inkább szakszervezeti úton szeretne aktiválni.
– Hol születtél?
– Aradon.
– Óvoda?
– Az óvodát a Zárdában jártam, Bosnyák Erzsi, később Steinhübelné, azaz Böbe óvó néni felügyelete mellett. A nővérem a Zárdába járt, negyedikes volt akkor. Amikor véget ért az óvodai program, átvittek a nővérem osztályába, s beültettek az utolsó padba. Sokat szipákoltam emiatt, de végül a nővérem mindig hazavitt Mosóczra. Guttmann Pirike, Bognár Levente akkor még hajadon édesanyja volt a tanító nénije.
– Következett az elemi, illetve az általános iskola.
– Öt percre laktam a Gizella utcai iskolától. Ha otthon felejtettem az uzsonnámat, szünetben hazaszaladhattam érte… Akkoriban kétpárhuzamos magyar osztály működött ott. Kitűnőtanítóim voltak: Győri Irénke, Kovács Mihályné, későbbi matematikatanárom, Kovács Miska felesége, Gémes Géza két éven keresztül.
– Kedvenc tanáraid az általános iskolában?
– Osztályfőnököm Csóthy János volt, majd Farkas Ágoston („Guszti”). Kovách Géza („Gazsi”) is tanított, mint újdonsült mosóczi-lakos.
– Következett a középiskola.
– ’56 nyarán komoly felkészítőn vettünk részt Ficzay Dénes vezetésével. Sok mindent tanultunk tőle. Sikerült közel kerülnöm mindahhoz, amit Ficzay képviselt… A felvételi vizsga sikerült, bár Schön igazgató megrovásban részesített, mert valamit elhibáztam a matekdolgozatomban. A Gimnáziumban kitűnő kezekbe kerültem: Miska bácsi négy éven át volt az osztályfőnököm. Tanított még a „nagyok” közül Fábián, Kovách Géza… Merem állítani, hogy remek iskolám volt.
– Melyik egyetemre felvételiztél?
– Temesvárra, az építőmérnöki karra iratkoztam. És kérvényeztem, hogy magyarul vizsgázhassak. Fizikából Peter Lamoth feleltetett. Megkérdezte, ki tanította a fizikára líceumban? Megmondtam, hogy Fábián György. Erre azt válaszolta a professzor: felelhet bármilyen nyelven, maga biztosan tudja a fizikát…
– Hogyan teltek egyetemi éveid?
– A Temesvári építőmérnöki karnak az volt az aranykora.
– Milyen szakra jártál?
– Civil, azaz polgári, ipari, mezőgazdasági építőmérnökire.
– Mi késztetett arra, hogy építőmérnöki egyetemet végezz el?
– Ezt tulajdonképpen annak köszönhetem, hogy itt, Aradon nem vettek be a KISZ-be. Egy jóakaróm kijelentette, hogy én, mint osztályellenség, egykori „kizsákmányoló” család leszármazottja, be akarok furakodni soraikba. Emiatt leszavaztak. Atomfizikus vagy történész szerettem volna lenni, de ahhoz, hogy jelentkezhessek ezekre a szakokra, szükséges volt a KISZ-szervezet ajánlása. Így aztán mAradt az építőmérnöki.
– Hova helyeztek az államvizsga után?
– Az évek során elért eredményeim alapján az ötös élmezőnyben („Top 5”) végeztem. Ennek köszönhetően a Bánság Megyei Tervezőintézethez kaptam kinevezést.
– Nagy dolog volt ez akkoriban.
– Ennek az intézetnek volt egy Aradi fiókja, sikerült átjönnöm ide. Sok kiváló építész dolgozott itt: Ujj Jenő, Kígyósi Pál, Angel István, Neulender József stb. Magyar, német, zsidó, román vegyes társaság – remek hangulatban dolgoztunk itt együtt.
„Elszomorít, hogy egyre kevesebben vagyunk”
– Hogyan kerültél kapcsolatba a politikával?
– Anélkül, hogy tagja lettem volna a KISZ-nek, 42 éves koromban arra kényszerültem, hogy felvételemet kérjem a Román Kommunista Pártba. Ugyanis akkor, ’85-ben már négy éve vezettem az Aradi Szabadegyetemen egy magyar nyelvű tanfolyamot. A téma: kulturális, műszaki, tudományos előadások. Ezen a Korunk szerkesztőitől, a Kolozsvári történészektől és filozófusoktól kezdverészt vett az erdélyi magyar tudományos élet sok jeles képviselője. Előadást tartott Imreh István, Gaál Ernő. Toró Tibor atomfizikus professzor minden évben eljött az évadnyitóra, és bemutatta a legújabb Nobel-díjasokat. A meghívásokat magam intéztem. Segítségemre volt a Kolozsvári szerkesztők közül a megboldogult Csép Sándor, Veres Zoltán, mindaddig, míg nem települt Svédországba s nem utolsósorban Aradi (Schreiner) Jóska… 150 előadást ért meg ez a tanfolyam – ’81-től ’89-ig. Egy adott pillanatban a hivatalunk pártszervezetének a titkára a megyei titkárral egyetértésben megkérdezte: hogyan vezethetek én egy magyar tanfolyamot tudományos témákról, a tudományos szocializmus eszközeit felhasználva, ha nem vagyok tagja a pártnak? Akkor kénytelen voltam elfogadni a párttagságot. S volt egy második érvem is: be akartam iratkozni a doktorátusra, és kihoztak egy rendeletet Bukarestben, miszerint a jelentkezéshez kérték a pártszervezet ajánlását… Egyébként „csendes tag” voltam.
– Sikerült a vizsgád?
– Az 1985-ös Bukaresti felvételim nem sikerült, de 1990 őszén Temesváron bejutottam a doktorátusra. (Ekkor a felvételinek már nem voltak politikai feltételei.) A Temesvári Építéstudományi Kutatóintézet doktori iskolájában húszan voltunk öt helyre. És sikerült.
– Végül megszerezted a doktori címet?
– Mivel beléptem a politikába, elkapott a gépszíj, s nem jutott időm tanulmányokat, dolgozatokat, szakcikkeket írni. Le is szidott jól a tudományos vezetőm, amikor kiderült, hogy lemondok erről a lehetőségről… Azt mondhatnám, hogy kisebbségi közösségszervezéssel foglalkoztam ’81-től ’89-ig, s aztán jött az úgynevezett forradalom.
– Első perctől benne voltál az Arad Megyei RMDSZ vezetőségében?
– Gazdasági alelnök voltam, társa a néhai Tokay Györgynek, aki politikai alelnök lett, Hosszú Zoltánt választottuk elnöknek. Rövid időn belül, májusban parlamenti választások következtek, és Hosszú Zoltánt rekord-, 30 000-nél több szavazattal szenátorrá választották. Miután ő a fővárosba költözött, én ügyvezető elnök lettem, és rá egy évre megválasztottak a megyei szervezet elnökének. Tíz évig töltöttem be ezt a funkciót. De hangsúlyozni szeretném, hogy én ezt sosem tekintettem politizálásnak, hanem közösségi szolgálatnak. A közösségszervezésről elmondhatjuk, hogy a manapság számtalan faluünnepség, egyéb kulturális események, rendezvények sorozata, amely zajlik a megyében, tulajdonképpen akkor, a kezdetekkor indult el, és nőtte ki magát. Ma vannak intézmény szerepet betöltő folyóirataink, napilapunk, kulturális és szakmai egyesületeink. Érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ szorosan együttműködik az egyházzal, különböző civilszervezetekkel. Ez nagyon nagy dolog! Ami elszomorít, az, hogy egyre kevesebben vagyunk, az iskola padjait egyre nehezebben tudjuk feltölteni…
– Hány évig voltál tanácsos?
– Tizenkét évig megyei és szintén tizenkét évig városi tanácsos voltam. Mindig fontosnak tartottam, hogy ott legyünk a tanácsban, hogy ne dönthessenek távollétünkben.
– Rengeteget tettél az Aradi és az Arad megyei magyarságért, kultúránkért. Hogy érzed, megbecsülik munkádat az emberek?
– Legnagyobb gondunk a kommunikáció. Kezdetben ennek a szintje sokkal kezdetlegesebb volt, mint manapság, amikor az internet, a Facebook behálózza életünket. Hiába volt akkoriban több mint 30 000 szavazónk és közel 70 000 magyar a megyében, a kezdeti időszakban, amikor gyerekcipőben jártunk, nem sikerült elég közel hozni a közösségi ügyekhez a magyar lakosság jelentős részét. A későbbiekben is csak alkalmilag tudtuk megszólítani az embereket, például egy-egy választást megelőzően.
– Mi a véleményed arról, hogy az egyre kisebb számú Aradi magyarokat, enyhén szólva, nem túlságosan érdeklik a magyar kulturális események?
– A lemorzsolódásnak nem csak migrációs és biológiai okai vannak. Az Aradi magyarság nem úgy él, mint egy 1000-1500 lélekszámú falu lakosai, hanem elszórva a tömbházakban. Jól tudjuk a rendezvényeinkről, hogy Aradon a kulturálisan aktív közösség pár százra tehető.
– És nagy részük az idősebb nemzedéket képviseli.
– Nem tudjuk a fiatalokat megfelelően motiválni, hogy nagyobb számban vegyenek részt a magyar kulturális életben.
– Azért vannak pozitív előjelű kivételek.
– A pozitív gondolkozás és cselekvés híve vagyok.
„Ideköt a szülői ház, az alma materek sora”
– Milyen fontosabb elismerésekben részesültél?
– 1994-ben Pro Urbe Díjat kaptam Budapesten a két ország közötti közeledés érdekében tett lépéseim elismeréseként. Akkoriban, mint megyei tanácsos, szoros kapcsolatokat építettünk ki Békés és Csongrád megyékkel. Utána alakult meg a Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió. A két magyarországi megye önkormányzatának javaslatára adta át a díjat Boross Péter, Göncz Árpád jelenlétében, a Belügyminisztérium dísztermében.
– Erre büszke lehetsz. Meg mi is…
– Talán ennél is fontosabbnak tartom azt, hogy 2002-ben az elsők között megkaptam az RMDSZ Ezüstfenyő-díját. Ez egy szép térbeli bronzplakett a következő szöveggel: „A szülőföld visszaszerzéséért”. Elérzékenyülök, ha visszaemlékezem, hogy Tempfli József püspökkel együtt részesültem ebben az elismerésben.
– Mi az, ami legjobban köt szülővárosodhoz, Aradhoz?
– Ideköt a szülői ház, az alma materek sora, tulajdonképpen minden emlékem ehhez a városhoz köt, hisz időm 95%-át itt töltöttem. Szinte mindegyik utcában van egy olyan épület, amelyhez kapcsolódom egy-egy tervvel, legyen az átalakítás vagy hozzáépítés. Tehát a munkám eredménye is itt van. No meg a barátaim! Ha valaki felajánlaná, hogy átköltözzek, például, Gyulára, egy gyönyörű házba, egy hét után biztosan visszajönnék. Annak ellenére, hogy alelnöke vagyok az Arad–Gyula Baráti Társaság nevű civilszervezetnek, és az egyik nagyapám gyulai születésű volt.
– Mondanál pár szót a Cziszter családról?
– A Cziszter ritka név. Tudomásom szerint az enyém az egyetlen Cziszter család a környéken. Lényegében kisjenői gyökerű. Ott volt nagyapám asztalosmester. Kilenc gyermeke volt. Felesége Aulich Berta, akinek az apja unokatestvére volt Aulich Lajos Aradi vértanúnak. A sok gyerekből négy fiú tanulta ki az asztalos mesterséget. Egyikük kereskedő lett, de időskorára ő is beállt asztalosnak. Dédapám is asztalos volt. Szóval asztalos dinasztiából származom. Az Aradiak apámat, Cziszter Kálmánt és nagybátyámat, Cziszter Józsefet ismerhették. Sok helyen még megtalálhatók a hársfából készült redőnyök, amelyeken fémlemez s rajta a felirat: „Cziszter Coloman” vagy „Cziszter Iosif”.
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad), 2016. júl. 19.
Laza, nyári társalgás Cziszter Kálmánnal
„A pozitív gondolkozás és cselekvés híve vagyok” (II.)
– Meghatározó volt életedre a családi környezet?
– Egy életre kiható tényező volt az, hogy otthon a szüleim érdeklődésének köszönhetően a könyvszekrényben ott volt egy Jókai-sorozat, egy Mikszáth-sorozat, egy Victor Hugo-sorozat, id. Dumas, a Tolnai világlexikon… Ez lehetővé tette, hogy megismerjem a magyarság történelmét. Sokat köszönhetek az otthoni kispolgári környezetnek. Anyámat érdekelték jobban a művészetek, ő ugyanis divattervezőként kezdte egy nagy Aradi divatcégnél, amelyik a királyi udvarnak is dolgozott. Később ő is nyitott egy varrodát. Apám, a legnagyobb fiú a családból, hat osztályt végzett. ’18-ban, tizenkét éves korában oda kellett állnia apjához a gyalupad mellé. Hamarosan elküldték Marosvásárhelyre egy kiváló műbútorasztaloshoz, ahol közel egy évet dolgozott, és tanulta a mesterséget. Ott szabadult fel. Huszonnyolc évesen, apja támogatásával, a Mosóczy-telepen felépítette azt az asztalosműhelyt, amely azután még közel nyolc évtizedig működött. Mára, sajnos, megszűnt létezni. Visszatérve kérdésedre, családi környezetem a kezdeti eszméléstől a mai napig meghatározó számomra. Családom – feleségem, gyermekeim – támogatásának köszönhetem mindazt, amit sikerült elérnem.
– Emlékszem, egyszer egy magyar bálban nyertem tombolán egy fenyőfa kisasztalt két hokedlivel, amelyek a mosóczi műhelyben készültek.
– Ide tartozik egy keserű emlékem: ’52-ben egy este megüzenték apámnak, hogy ha másnap nem lép be a kisipari szövetkezetbe, akkor egy napra rá elviszik a Duna-csatorna építőtelepére. Ezt a megyei pártfőnök, Balogh Lajos üzente, aki egykor asztalossegédje volt. „Kálmán bácsi, be kell iratkozni!” Úgyhogy elkerülte a Duna-csatornát, de a műhelye a kisipari szövetkezet használatába került… Nagy nehezen, perek sorozata útján, a ’90-es évek végén tudtuk visszaszerezni a műhelyt. Akkor a feleségem irányításával beindult ott az asztalosipari tevékenység. Tíz-tizenkét évig működött.
– Gyerekek?
– Három gyerek. Sorrendben: Kálmán fiam matematikusként dolgozik Budapesten az Akadémia Matematikai Kutatóintézetében, de egyetemi oktató is. Ő az, aki megszerezte a családban a doktorátust. Van egy kis, Kálmán nevű unokám. Lányom bölcsészetet végzett, jelenleg francia és angol nyelvet oktat különböző helyeken, még a külügyminisztériumban is. Szintén Magyarországon él, és készül a családalapításra. Kisebbik fiam 36 éves, ő itt él velünk. Jogot végzett, meg informatikát, meg épületrestaurálást. Több mint 20 éve ő a munkatársam a magáncégemnél. Nagy örömömre hamarosan leteszi az államvizsgáját mérnöki szakon is. Ő lesz az utódom a szakmában.
– Mivel foglalkozik a céged?
– Mérnöki konzultanciával. Idetartoznak elsősorban a mérnöki, statikai szakvélemények, statikai tervellenőrzés, épületek energetikai vizsgálata, egyszóval mérnöki szolgáltatások.
– Vannak-e olyan gyerekkori emlékeid, amelyek nyomot hagytak szívedben? Szép gyermekkorod volt?
– Nagyon szép. Szüleimnek, nővéremnek köszönhetően… MAradandó emlékem 1954-ből, amikor a svájci foci-vb-n döntőt játszottak a magyarok a németekkel. A Kultúrpalotában az Aradi magyar iskolák év végi ünnepélyét tartották. Tizenegy éves gyerekként többnyire nem a teremben, hanem a Maros-parton tartózkodtam, ahol harsogott a „difuzor”: magyarul közvetítették a magyar–német meccset. Amelynek, tudjuk, számunkra szomorú eredménye lett.
„Ambícióm, hogy megtanuljak angolul”
– Lokálpatriótának tartod magad?
– A gyökereim itt vannak. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. Akinek szülei, nagyszülei itt éltek, aki itt dolgozott le egy életet, annak természetszerűen adatik meg, hogy közösségének, településének sorsa foglalkoztassa. Azt hiszem, ezt hívják lokálpatriotizmusnak.
– Vannak-e példaképeid?
– Igen, vannak. A politikában Domokos Géza. Ha visszamennénk a történelemben, akkor Deák Ferenc.
– Igazi barátaid vannak-e?
– Ez fájó kérdés, mert a mai elidegenedett világban az, aki kellő társadalmi érzékenységgel éli az életét, rendkívül fontosnak tartja a barátokat és újabb barátok szerzését. Én beértem a hagyományos környezetemmel: az egykori iskolatársakkal, akikkel évente összejövünk. A legszorosabb a kapcsolatom Molnár Csabával, akivel az egyetemen is megosztottam egy évig az albérleti szobámat.
– Mi a véleményed a jelenlegi politikai helyzetről? Például, a migránsáradatról? Hogyan kellene megoldani?
– Szerintem a migránsválságot ott, a helyszínen, azaz a kiinduló országokban kellene kezelni: Szíriában, Irakban, Afganisztánban, sőt Líbiában, vagy a környező, befogadó országokban, Törökországban, Jordániában. Hiszem, hogy a világ közvéleménye ki fogja kényszeríteni a helyes megoldást.
– Megvalósulatlan álmaid?
– Vannak. Iskolában sosem tanultam angol nyelvet. Ambícióm, hogy megtanuljak angolul. Már el is végeztem egy tanfolyamot itt, Aradon. Most bekapcsolódtam egy digitális, online kurzusba.
– Terveid?
– Miután betöltöm a 80. évemet, leülök és megírom az emlékirataimat. Addig dolgozni akarok.
– Értek-e kudarcok életed során?
– Természetesen, voltak. De minden kudarc alkalmával elmondtam magamnak, hogy ez csak egy elvesztett csata. Az egyetemen az első évben kaptam helyet a kollégiumban, de hamar „kiderítették”, hogy osztályidegen vagyok. Két kollégámmal együtt albérletbe kényszerültünk. A kis szoba falára papírlapot ragasztottam egy Hemingway-idézettel: „Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni soha”. Más: annak idején rendkívül nehezen haladtunk a Szabadság-szobor felállításának ügyében, de a végén mindig beértek azok a feltételek, amelyek a sikerhez vezettek.
– Mondanál erről valami konkrétumot?
– A szobor visszaállítását engedélyező kormányrendelet előírta, hogy a már megépített szobortalapzatot el kell forgatni 45 fokkal. Szerencsénkre ismertem azt a Iordăchescu nevű mérnökembert, aki templomokat meg lakóházakat is költöztetett az évtizedek során. Vállalta a feladatot. Kidolgozott egy módszert, amellyel sikerült elfordítani a kb. 350 tonna tömegű posztamentumot. Három hét alatt kellett megoldanunk ezt a kemény mérnöki feladatot. Mindenképpen megemlítem itt a néhai Sándor István műépítész és Bálint György mérnök érdemeit is.
– Templomjáró vagy?
– Bevallom, gyakran a West TV közvetítésében követem a misét, amelyet Király Árpád főesperes úr celebrál a ségai római katolikus templomban. Különben az összes fontos ünnepen ott vagyok személyesen is. A hitre szüksége van mind a politikusnak, mind a magánembernek. Hinnünk kell abban, hogy Isten segítségével előbb-utóbb elérhetjük céljainkat. Egyetemista koromban minden vasárnap elmentem a templomba. Templom után séta a haverokkal, egy kávé, egy kiskonyak és megvettük az Utunkat…
– Mit csinálsz legszívesebben szabadidődben?
– Leginkább internetezem: követem a híreket, levelezem, főleg olvasom a beérkező leveleimet. Nagyon aktív levelező partnereim vannak. De szívesen olvasok jó könyveket is.
– A zenét szereted?
– Gyerekkoromban zongoráztam, hegedültem, benne voltam az iskola zenekarában. A Temesvári Opera színpadára is eljutottunk.
– Szoktál-e tévét nézni?
– Kedvelem a hírműsorokat és a jó akciófilmeket.
– Hogyan élsz mostanában?
– Néhány hete, mint tanácsos, nem veszek részt a bizottsági üléseken, ez igencsak új helyzet. Úgy érzem, hogy megfelelő alkalmakkor tanácsokat kell adnom az újraválasztott alpolgármesternek és tanácsos utódomnak. Remélem, ezentúl több alkalmam lesz beleszólni a városi épített örökség sorsába. Amíg városi tanácsos voltam, nem vállalhattam el megbízatásokat a városi tanács részéről. Már vannak különféle szakmai felkéréseim tervellenőrzésekre. El kell mondanom itt, hogy talán egyik legszebb munkám, amely rendkívül sokrétű koncepciós és dokumentációs tapasztalatszerzést is hozott, az a radnai kolostornak és templomnak a restaurálási és megerősítési, konszolidációs tervének ellenőrzése, szakvéleményezése, a kivitelezés műszaki asszisztenciája volt.
– Mi az, amit másképpen tennél, ha most kezdenéd pályádat?
– Gondolkodtam már azon, mi lett volna, ha atomfizikus leszek. Most már nem bánom, hogy nem jött össze. Olyan keveset tudtunk az ötvenes-hatvanas években az atomfizikáról… A jelenlegi munkám sokkal több lehetőséget biztosít a kreativitásra.
– Van még valamilyen funkciód az RMDSZ-ben?
– Keresni fogom a lehetőséget arra, hogy – ha szükség van rá – jelenléttel, tanáccsal, munkával segítsem a kollégákat. Folytatódik viszont, megszakítás nélkül tevékenységem a Szabadság-szobor Egyesület vezetőségében. Nagyon komoly terveink vannak.
– Elárulnál erről valamit?
– Már a tavasz folyamán Király András megszervezte egy kötet megjelenését az Aradi Magyar Napok alkalmával, amely a XIX. század második felének Aradi magyar történelmét mutatja be.
– Van-e valami más közéleti tevékenységed az „étlapon”?
– Az Arad–Gyula Baráti Társaság szervezésében indítani szeretnénk egy nyelvtanfolyamot magyarul tanulni kívánó Aradiak részére… Örülök, hogy sikerült összehoznunk a Gyulai Bălcescu Líceum, illetve a Csiky Gergely Főgimnázium diákjait és tanárait.
– Milyen a viszonyod szakmailag, politikailag a román kollégákkal?
– Nagyon jó. Ez is empátia kérdése.
– Elégedettnek érzed magad közéleti pályafutásoddal?
– Úgy érzem, hogy az elmúlt 35 évben minden tőlem telhetőt megtettem a magyar közösség érdekében. És úgy érzem, hogy van még bennem elég energia, hogy a következő években is, erőmhöz mérten, besegítsek a fiatalabbaknak… Hiszek abban, hogy a világon minden tökéletesíthető, a hibák korrigálhatóak, és ha a jó szándékoknak van bizonyos konvergenciája, akkor meglesznek a várt eredmények is.
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad)
„A pozitív gondolkozás és cselekvés híve vagyok” (I.)
– A „laza, könnyed csevegés, társalgás”, amit előrevetítettél mára, minden szempontból jó, főleg egy 75-höz közelítő alaknak, mint én.
– Azt hittem, még nem érted el a 70-et.
– 1943 januárjában születtem.
– Mérföldkő az életedben, hogy 24 év után abbahagytad tanácsosi tevékenységedet.
– Pontosabban, mint tanácsos elfogadtattam a kollégáimmal, hogy minden tisztségben van bizonyos tisztes határ, amit átlépve már kötelező az utánunk jövő nemzedéket elindítani.
– Aradiak vagyunk jó pár éve, mégis, sajnos, elég kevés közelebbit tudok rólad… Arra jól emlékszem, hogy közvetlenül az úgynevezett forradalom után engem is lehívtatok az alagsorba, a sajtóklubba egy találkozóra, ahol azt javasoltad, hogy válasszanak be engem is az RMDSZ Aradi vezetőségébe. Nem tudtam elvállalni, mert akkoriban rendkívüli módon lekötött a tanítás.
– Az első hetekben Bognár Leventét is invitáltam, ő ezt eleinte azzal hárította el, hogy inkább szakszervezeti úton szeretne aktiválni.
– Hol születtél?
– Aradon.
– Óvoda?
– Az óvodát a Zárdában jártam, Bosnyák Erzsi, később Steinhübelné, azaz Böbe óvó néni felügyelete mellett. A nővérem a Zárdába járt, negyedikes volt akkor. Amikor véget ért az óvodai program, átvittek a nővérem osztályába, s beültettek az utolsó padba. Sokat szipákoltam emiatt, de végül a nővérem mindig hazavitt Mosóczra. Guttmann Pirike, Bognár Levente akkor még hajadon édesanyja volt a tanító nénije.
– Következett az elemi, illetve az általános iskola.
– Öt percre laktam a Gizella utcai iskolától. Ha otthon felejtettem az uzsonnámat, szünetben hazaszaladhattam érte… Akkoriban kétpárhuzamos magyar osztály működött ott. Kitűnőtanítóim voltak: Győri Irénke, Kovács Mihályné, későbbi matematikatanárom, Kovács Miska felesége, Gémes Géza két éven keresztül.
– Kedvenc tanáraid az általános iskolában?
– Osztályfőnököm Csóthy János volt, majd Farkas Ágoston („Guszti”). Kovách Géza („Gazsi”) is tanított, mint újdonsült mosóczi-lakos.
– Következett a középiskola.
– ’56 nyarán komoly felkészítőn vettünk részt Ficzay Dénes vezetésével. Sok mindent tanultunk tőle. Sikerült közel kerülnöm mindahhoz, amit Ficzay képviselt… A felvételi vizsga sikerült, bár Schön igazgató megrovásban részesített, mert valamit elhibáztam a matekdolgozatomban. A Gimnáziumban kitűnő kezekbe kerültem: Miska bácsi négy éven át volt az osztályfőnököm. Tanított még a „nagyok” közül Fábián, Kovách Géza… Merem állítani, hogy remek iskolám volt.
– Melyik egyetemre felvételiztél?
– Temesvárra, az építőmérnöki karra iratkoztam. És kérvényeztem, hogy magyarul vizsgázhassak. Fizikából Peter Lamoth feleltetett. Megkérdezte, ki tanította a fizikára líceumban? Megmondtam, hogy Fábián György. Erre azt válaszolta a professzor: felelhet bármilyen nyelven, maga biztosan tudja a fizikát…
– Hogyan teltek egyetemi éveid?
– A Temesvári építőmérnöki karnak az volt az aranykora.
– Milyen szakra jártál?
– Civil, azaz polgári, ipari, mezőgazdasági építőmérnökire.
– Mi késztetett arra, hogy építőmérnöki egyetemet végezz el?
– Ezt tulajdonképpen annak köszönhetem, hogy itt, Aradon nem vettek be a KISZ-be. Egy jóakaróm kijelentette, hogy én, mint osztályellenség, egykori „kizsákmányoló” család leszármazottja, be akarok furakodni soraikba. Emiatt leszavaztak. Atomfizikus vagy történész szerettem volna lenni, de ahhoz, hogy jelentkezhessek ezekre a szakokra, szükséges volt a KISZ-szervezet ajánlása. Így aztán mAradt az építőmérnöki.
– Hova helyeztek az államvizsga után?
– Az évek során elért eredményeim alapján az ötös élmezőnyben („Top 5”) végeztem. Ennek köszönhetően a Bánság Megyei Tervezőintézethez kaptam kinevezést.
– Nagy dolog volt ez akkoriban.
– Ennek az intézetnek volt egy Aradi fiókja, sikerült átjönnöm ide. Sok kiváló építész dolgozott itt: Ujj Jenő, Kígyósi Pál, Angel István, Neulender József stb. Magyar, német, zsidó, román vegyes társaság – remek hangulatban dolgoztunk itt együtt.
„Elszomorít, hogy egyre kevesebben vagyunk”
– Hogyan kerültél kapcsolatba a politikával?
– Anélkül, hogy tagja lettem volna a KISZ-nek, 42 éves koromban arra kényszerültem, hogy felvételemet kérjem a Román Kommunista Pártba. Ugyanis akkor, ’85-ben már négy éve vezettem az Aradi Szabadegyetemen egy magyar nyelvű tanfolyamot. A téma: kulturális, műszaki, tudományos előadások. Ezen a Korunk szerkesztőitől, a Kolozsvári történészektől és filozófusoktól kezdverészt vett az erdélyi magyar tudományos élet sok jeles képviselője. Előadást tartott Imreh István, Gaál Ernő. Toró Tibor atomfizikus professzor minden évben eljött az évadnyitóra, és bemutatta a legújabb Nobel-díjasokat. A meghívásokat magam intéztem. Segítségemre volt a Kolozsvári szerkesztők közül a megboldogult Csép Sándor, Veres Zoltán, mindaddig, míg nem települt Svédországba s nem utolsósorban Aradi (Schreiner) Jóska… 150 előadást ért meg ez a tanfolyam – ’81-től ’89-ig. Egy adott pillanatban a hivatalunk pártszervezetének a titkára a megyei titkárral egyetértésben megkérdezte: hogyan vezethetek én egy magyar tanfolyamot tudományos témákról, a tudományos szocializmus eszközeit felhasználva, ha nem vagyok tagja a pártnak? Akkor kénytelen voltam elfogadni a párttagságot. S volt egy második érvem is: be akartam iratkozni a doktorátusra, és kihoztak egy rendeletet Bukarestben, miszerint a jelentkezéshez kérték a pártszervezet ajánlását… Egyébként „csendes tag” voltam.
– Sikerült a vizsgád?
– Az 1985-ös Bukaresti felvételim nem sikerült, de 1990 őszén Temesváron bejutottam a doktorátusra. (Ekkor a felvételinek már nem voltak politikai feltételei.) A Temesvári Építéstudományi Kutatóintézet doktori iskolájában húszan voltunk öt helyre. És sikerült.
– Végül megszerezted a doktori címet?
– Mivel beléptem a politikába, elkapott a gépszíj, s nem jutott időm tanulmányokat, dolgozatokat, szakcikkeket írni. Le is szidott jól a tudományos vezetőm, amikor kiderült, hogy lemondok erről a lehetőségről… Azt mondhatnám, hogy kisebbségi közösségszervezéssel foglalkoztam ’81-től ’89-ig, s aztán jött az úgynevezett forradalom.
– Első perctől benne voltál az Arad Megyei RMDSZ vezetőségében?
– Gazdasági alelnök voltam, társa a néhai Tokay Györgynek, aki politikai alelnök lett, Hosszú Zoltánt választottuk elnöknek. Rövid időn belül, májusban parlamenti választások következtek, és Hosszú Zoltánt rekord-, 30 000-nél több szavazattal szenátorrá választották. Miután ő a fővárosba költözött, én ügyvezető elnök lettem, és rá egy évre megválasztottak a megyei szervezet elnökének. Tíz évig töltöttem be ezt a funkciót. De hangsúlyozni szeretném, hogy én ezt sosem tekintettem politizálásnak, hanem közösségi szolgálatnak. A közösségszervezésről elmondhatjuk, hogy a manapság számtalan faluünnepség, egyéb kulturális események, rendezvények sorozata, amely zajlik a megyében, tulajdonképpen akkor, a kezdetekkor indult el, és nőtte ki magát. Ma vannak intézmény szerepet betöltő folyóirataink, napilapunk, kulturális és szakmai egyesületeink. Érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ szorosan együttműködik az egyházzal, különböző civilszervezetekkel. Ez nagyon nagy dolog! Ami elszomorít, az, hogy egyre kevesebben vagyunk, az iskola padjait egyre nehezebben tudjuk feltölteni…
– Hány évig voltál tanácsos?
– Tizenkét évig megyei és szintén tizenkét évig városi tanácsos voltam. Mindig fontosnak tartottam, hogy ott legyünk a tanácsban, hogy ne dönthessenek távollétünkben.
– Rengeteget tettél az Aradi és az Arad megyei magyarságért, kultúránkért. Hogy érzed, megbecsülik munkádat az emberek?
– Legnagyobb gondunk a kommunikáció. Kezdetben ennek a szintje sokkal kezdetlegesebb volt, mint manapság, amikor az internet, a Facebook behálózza életünket. Hiába volt akkoriban több mint 30 000 szavazónk és közel 70 000 magyar a megyében, a kezdeti időszakban, amikor gyerekcipőben jártunk, nem sikerült elég közel hozni a közösségi ügyekhez a magyar lakosság jelentős részét. A későbbiekben is csak alkalmilag tudtuk megszólítani az embereket, például egy-egy választást megelőzően.
– Mi a véleményed arról, hogy az egyre kisebb számú Aradi magyarokat, enyhén szólva, nem túlságosan érdeklik a magyar kulturális események?
– A lemorzsolódásnak nem csak migrációs és biológiai okai vannak. Az Aradi magyarság nem úgy él, mint egy 1000-1500 lélekszámú falu lakosai, hanem elszórva a tömbházakban. Jól tudjuk a rendezvényeinkről, hogy Aradon a kulturálisan aktív közösség pár százra tehető.
– És nagy részük az idősebb nemzedéket képviseli.
– Nem tudjuk a fiatalokat megfelelően motiválni, hogy nagyobb számban vegyenek részt a magyar kulturális életben.
– Azért vannak pozitív előjelű kivételek.
– A pozitív gondolkozás és cselekvés híve vagyok.
„Ideköt a szülői ház, az alma materek sora”
– Milyen fontosabb elismerésekben részesültél?
– 1994-ben Pro Urbe Díjat kaptam Budapesten a két ország közötti közeledés érdekében tett lépéseim elismeréseként. Akkoriban, mint megyei tanácsos, szoros kapcsolatokat építettünk ki Békés és Csongrád megyékkel. Utána alakult meg a Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió. A két magyarországi megye önkormányzatának javaslatára adta át a díjat Boross Péter, Göncz Árpád jelenlétében, a Belügyminisztérium dísztermében.
– Erre büszke lehetsz. Meg mi is…
– Talán ennél is fontosabbnak tartom azt, hogy 2002-ben az elsők között megkaptam az RMDSZ Ezüstfenyő-díját. Ez egy szép térbeli bronzplakett a következő szöveggel: „A szülőföld visszaszerzéséért”. Elérzékenyülök, ha visszaemlékezem, hogy Tempfli József püspökkel együtt részesültem ebben az elismerésben.
– Mi az, ami legjobban köt szülővárosodhoz, Aradhoz?
– Ideköt a szülői ház, az alma materek sora, tulajdonképpen minden emlékem ehhez a városhoz köt, hisz időm 95%-át itt töltöttem. Szinte mindegyik utcában van egy olyan épület, amelyhez kapcsolódom egy-egy tervvel, legyen az átalakítás vagy hozzáépítés. Tehát a munkám eredménye is itt van. No meg a barátaim! Ha valaki felajánlaná, hogy átköltözzek, például, Gyulára, egy gyönyörű házba, egy hét után biztosan visszajönnék. Annak ellenére, hogy alelnöke vagyok az Arad–Gyula Baráti Társaság nevű civilszervezetnek, és az egyik nagyapám gyulai születésű volt.
– Mondanál pár szót a Cziszter családról?
– A Cziszter ritka név. Tudomásom szerint az enyém az egyetlen Cziszter család a környéken. Lényegében kisjenői gyökerű. Ott volt nagyapám asztalosmester. Kilenc gyermeke volt. Felesége Aulich Berta, akinek az apja unokatestvére volt Aulich Lajos Aradi vértanúnak. A sok gyerekből négy fiú tanulta ki az asztalos mesterséget. Egyikük kereskedő lett, de időskorára ő is beállt asztalosnak. Dédapám is asztalos volt. Szóval asztalos dinasztiából származom. Az Aradiak apámat, Cziszter Kálmánt és nagybátyámat, Cziszter Józsefet ismerhették. Sok helyen még megtalálhatók a hársfából készült redőnyök, amelyeken fémlemez s rajta a felirat: „Cziszter Coloman” vagy „Cziszter Iosif”.
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad), 2016. júl. 19.
Laza, nyári társalgás Cziszter Kálmánnal
„A pozitív gondolkozás és cselekvés híve vagyok” (II.)
– Meghatározó volt életedre a családi környezet?
– Egy életre kiható tényező volt az, hogy otthon a szüleim érdeklődésének köszönhetően a könyvszekrényben ott volt egy Jókai-sorozat, egy Mikszáth-sorozat, egy Victor Hugo-sorozat, id. Dumas, a Tolnai világlexikon… Ez lehetővé tette, hogy megismerjem a magyarság történelmét. Sokat köszönhetek az otthoni kispolgári környezetnek. Anyámat érdekelték jobban a művészetek, ő ugyanis divattervezőként kezdte egy nagy Aradi divatcégnél, amelyik a királyi udvarnak is dolgozott. Később ő is nyitott egy varrodát. Apám, a legnagyobb fiú a családból, hat osztályt végzett. ’18-ban, tizenkét éves korában oda kellett állnia apjához a gyalupad mellé. Hamarosan elküldték Marosvásárhelyre egy kiváló műbútorasztaloshoz, ahol közel egy évet dolgozott, és tanulta a mesterséget. Ott szabadult fel. Huszonnyolc évesen, apja támogatásával, a Mosóczy-telepen felépítette azt az asztalosműhelyt, amely azután még közel nyolc évtizedig működött. Mára, sajnos, megszűnt létezni. Visszatérve kérdésedre, családi környezetem a kezdeti eszméléstől a mai napig meghatározó számomra. Családom – feleségem, gyermekeim – támogatásának köszönhetem mindazt, amit sikerült elérnem.
– Emlékszem, egyszer egy magyar bálban nyertem tombolán egy fenyőfa kisasztalt két hokedlivel, amelyek a mosóczi műhelyben készültek.
– Ide tartozik egy keserű emlékem: ’52-ben egy este megüzenték apámnak, hogy ha másnap nem lép be a kisipari szövetkezetbe, akkor egy napra rá elviszik a Duna-csatorna építőtelepére. Ezt a megyei pártfőnök, Balogh Lajos üzente, aki egykor asztalossegédje volt. „Kálmán bácsi, be kell iratkozni!” Úgyhogy elkerülte a Duna-csatornát, de a műhelye a kisipari szövetkezet használatába került… Nagy nehezen, perek sorozata útján, a ’90-es évek végén tudtuk visszaszerezni a műhelyt. Akkor a feleségem irányításával beindult ott az asztalosipari tevékenység. Tíz-tizenkét évig működött.
– Gyerekek?
– Három gyerek. Sorrendben: Kálmán fiam matematikusként dolgozik Budapesten az Akadémia Matematikai Kutatóintézetében, de egyetemi oktató is. Ő az, aki megszerezte a családban a doktorátust. Van egy kis, Kálmán nevű unokám. Lányom bölcsészetet végzett, jelenleg francia és angol nyelvet oktat különböző helyeken, még a külügyminisztériumban is. Szintén Magyarországon él, és készül a családalapításra. Kisebbik fiam 36 éves, ő itt él velünk. Jogot végzett, meg informatikát, meg épületrestaurálást. Több mint 20 éve ő a munkatársam a magáncégemnél. Nagy örömömre hamarosan leteszi az államvizsgáját mérnöki szakon is. Ő lesz az utódom a szakmában.
– Mivel foglalkozik a céged?
– Mérnöki konzultanciával. Idetartoznak elsősorban a mérnöki, statikai szakvélemények, statikai tervellenőrzés, épületek energetikai vizsgálata, egyszóval mérnöki szolgáltatások.
– Vannak-e olyan gyerekkori emlékeid, amelyek nyomot hagytak szívedben? Szép gyermekkorod volt?
– Nagyon szép. Szüleimnek, nővéremnek köszönhetően… MAradandó emlékem 1954-ből, amikor a svájci foci-vb-n döntőt játszottak a magyarok a németekkel. A Kultúrpalotában az Aradi magyar iskolák év végi ünnepélyét tartották. Tizenegy éves gyerekként többnyire nem a teremben, hanem a Maros-parton tartózkodtam, ahol harsogott a „difuzor”: magyarul közvetítették a magyar–német meccset. Amelynek, tudjuk, számunkra szomorú eredménye lett.
„Ambícióm, hogy megtanuljak angolul”
– Lokálpatriótának tartod magad?
– A gyökereim itt vannak. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. Akinek szülei, nagyszülei itt éltek, aki itt dolgozott le egy életet, annak természetszerűen adatik meg, hogy közösségének, településének sorsa foglalkoztassa. Azt hiszem, ezt hívják lokálpatriotizmusnak.
– Vannak-e példaképeid?
– Igen, vannak. A politikában Domokos Géza. Ha visszamennénk a történelemben, akkor Deák Ferenc.
– Igazi barátaid vannak-e?
– Ez fájó kérdés, mert a mai elidegenedett világban az, aki kellő társadalmi érzékenységgel éli az életét, rendkívül fontosnak tartja a barátokat és újabb barátok szerzését. Én beértem a hagyományos környezetemmel: az egykori iskolatársakkal, akikkel évente összejövünk. A legszorosabb a kapcsolatom Molnár Csabával, akivel az egyetemen is megosztottam egy évig az albérleti szobámat.
– Mi a véleményed a jelenlegi politikai helyzetről? Például, a migránsáradatról? Hogyan kellene megoldani?
– Szerintem a migránsválságot ott, a helyszínen, azaz a kiinduló országokban kellene kezelni: Szíriában, Irakban, Afganisztánban, sőt Líbiában, vagy a környező, befogadó országokban, Törökországban, Jordániában. Hiszem, hogy a világ közvéleménye ki fogja kényszeríteni a helyes megoldást.
– Megvalósulatlan álmaid?
– Vannak. Iskolában sosem tanultam angol nyelvet. Ambícióm, hogy megtanuljak angolul. Már el is végeztem egy tanfolyamot itt, Aradon. Most bekapcsolódtam egy digitális, online kurzusba.
– Terveid?
– Miután betöltöm a 80. évemet, leülök és megírom az emlékirataimat. Addig dolgozni akarok.
– Értek-e kudarcok életed során?
– Természetesen, voltak. De minden kudarc alkalmával elmondtam magamnak, hogy ez csak egy elvesztett csata. Az egyetemen az első évben kaptam helyet a kollégiumban, de hamar „kiderítették”, hogy osztályidegen vagyok. Két kollégámmal együtt albérletbe kényszerültünk. A kis szoba falára papírlapot ragasztottam egy Hemingway-idézettel: „Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni soha”. Más: annak idején rendkívül nehezen haladtunk a Szabadság-szobor felállításának ügyében, de a végén mindig beértek azok a feltételek, amelyek a sikerhez vezettek.
– Mondanál erről valami konkrétumot?
– A szobor visszaállítását engedélyező kormányrendelet előírta, hogy a már megépített szobortalapzatot el kell forgatni 45 fokkal. Szerencsénkre ismertem azt a Iordăchescu nevű mérnökembert, aki templomokat meg lakóházakat is költöztetett az évtizedek során. Vállalta a feladatot. Kidolgozott egy módszert, amellyel sikerült elfordítani a kb. 350 tonna tömegű posztamentumot. Három hét alatt kellett megoldanunk ezt a kemény mérnöki feladatot. Mindenképpen megemlítem itt a néhai Sándor István műépítész és Bálint György mérnök érdemeit is.
– Templomjáró vagy?
– Bevallom, gyakran a West TV közvetítésében követem a misét, amelyet Király Árpád főesperes úr celebrál a ségai római katolikus templomban. Különben az összes fontos ünnepen ott vagyok személyesen is. A hitre szüksége van mind a politikusnak, mind a magánembernek. Hinnünk kell abban, hogy Isten segítségével előbb-utóbb elérhetjük céljainkat. Egyetemista koromban minden vasárnap elmentem a templomba. Templom után séta a haverokkal, egy kávé, egy kiskonyak és megvettük az Utunkat…
– Mit csinálsz legszívesebben szabadidődben?
– Leginkább internetezem: követem a híreket, levelezem, főleg olvasom a beérkező leveleimet. Nagyon aktív levelező partnereim vannak. De szívesen olvasok jó könyveket is.
– A zenét szereted?
– Gyerekkoromban zongoráztam, hegedültem, benne voltam az iskola zenekarában. A Temesvári Opera színpadára is eljutottunk.
– Szoktál-e tévét nézni?
– Kedvelem a hírműsorokat és a jó akciófilmeket.
– Hogyan élsz mostanában?
– Néhány hete, mint tanácsos, nem veszek részt a bizottsági üléseken, ez igencsak új helyzet. Úgy érzem, hogy megfelelő alkalmakkor tanácsokat kell adnom az újraválasztott alpolgármesternek és tanácsos utódomnak. Remélem, ezentúl több alkalmam lesz beleszólni a városi épített örökség sorsába. Amíg városi tanácsos voltam, nem vállalhattam el megbízatásokat a városi tanács részéről. Már vannak különféle szakmai felkéréseim tervellenőrzésekre. El kell mondanom itt, hogy talán egyik legszebb munkám, amely rendkívül sokrétű koncepciós és dokumentációs tapasztalatszerzést is hozott, az a radnai kolostornak és templomnak a restaurálási és megerősítési, konszolidációs tervének ellenőrzése, szakvéleményezése, a kivitelezés műszaki asszisztenciája volt.
– Mi az, amit másképpen tennél, ha most kezdenéd pályádat?
– Gondolkodtam már azon, mi lett volna, ha atomfizikus leszek. Most már nem bánom, hogy nem jött össze. Olyan keveset tudtunk az ötvenes-hatvanas években az atomfizikáról… A jelenlegi munkám sokkal több lehetőséget biztosít a kreativitásra.
– Van még valamilyen funkciód az RMDSZ-ben?
– Keresni fogom a lehetőséget arra, hogy – ha szükség van rá – jelenléttel, tanáccsal, munkával segítsem a kollégákat. Folytatódik viszont, megszakítás nélkül tevékenységem a Szabadság-szobor Egyesület vezetőségében. Nagyon komoly terveink vannak.
– Elárulnál erről valamit?
– Már a tavasz folyamán Király András megszervezte egy kötet megjelenését az Aradi Magyar Napok alkalmával, amely a XIX. század második felének Aradi magyar történelmét mutatja be.
– Van-e valami más közéleti tevékenységed az „étlapon”?
– Az Arad–Gyula Baráti Társaság szervezésében indítani szeretnénk egy nyelvtanfolyamot magyarul tanulni kívánó Aradiak részére… Örülök, hogy sikerült összehoznunk a Gyulai Bălcescu Líceum, illetve a Csiky Gergely Főgimnázium diákjait és tanárait.
– Milyen a viszonyod szakmailag, politikailag a román kollégákkal?
– Nagyon jó. Ez is empátia kérdése.
– Elégedettnek érzed magad közéleti pályafutásoddal?
– Úgy érzem, hogy az elmúlt 35 évben minden tőlem telhetőt megtettem a magyar közösség érdekében. És úgy érzem, hogy van még bennem elég energia, hogy a következő években is, erőmhöz mérten, besegítsek a fiatalabbaknak… Hiszek abban, hogy a világon minden tökéletesíthető, a hibák korrigálhatóak, és ha a jó szándékoknak van bizonyos konvergenciája, akkor meglesznek a várt eredmények is.
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad)
2017. január 11.
Bárányi Ferenc – Isten Báránya
És leszólt az Úr a Mennyekből: Hozzátok el hozzám Isten Bárányát! És Isten Báránya, aki egész életében emelt fővel járt, most lehajtotta a fejét, s azt mondta: Itt van az idő, Atyám? S az Úr csak bólintott. S Bárányi Ferenc, az Úr Báránya, aki egész életében az Úr nyájának élén szokott járni, most belátta: az Úr szava megmásíthatatlan. A Sors beteljesedett. Ő, aki Mindenki Háziorvosa volt, s végül Mindenki Orvosává vált, belenézett abba a fényalagútba, amelyről páciensei annyit meséltek.
Mindig tudta, hogy szerencsés csillagzat alatt született, mert olyan tálentumokat adott neki az Úr, amelyről szülei nem is álmodhattak, amikor a kis Ferenc világra jött. Olyan teherbíró testet adott, amellyel minden munkát el tudott végezni, amit egy halandónak el kell végeznie. Olyan eszet, amilyenről jófejű apja nem is álmodott, hiszen ki gondolta, hogy az ezermester fia orvos lesz egyszer, s abból is a legkiválóbbak egyike. Olyan eszet, mely képessé tette, hogy bármely kérdést gyorsan átlásson, s ráleljen a megoldásra. Olyan eszet, s olyan torkot, hogyha megszólalt, mindenki rögtön odafigyelt, s azt mondta: igen, ő a mi emberünk, ő lesz a mi vezérünk. Olyan eszet, hogy amikor papírt raktak eléje, szinte nyomdakész szövegek bújtak elő keze alól. Olyan eszet, mely képessé tette arra, hogy a betegségtől, az egyéniektől a nagy társadalmi bajokig mindent átlásson, rögtön programot kovácsoljon a helyzet orvoslására.
Született orvos volt tehát, akár Moldvában, akár a szerb határon háziorvosként, akár a temesvári klinikán szakorvosként, osztályvezető főorvosként, akár egészségügyi miniszterként, akár a Romániai Máltai Szeretetszolgálat egyik alapítójaként és vezetőjeként. Diagnózisait gondosan ellenőrizte, és sikerrel alkalmazta a gyógyításban. Egyszer, baráti beszélgetésben, négyszemközt egy budapesti hematológiai klinika folyosóján, ahol egy kezelésre kellett várakoznunk hosszan, elmondotta, hogy úgy érzi, három esetben tévedett csak.
Először, amikor fia, a kis Feri bölcsességét és elővigyázatosságra való képességét túlbecsülte. Úgy gondolta, hogy felkészítette már az életre, sportbajnoki izomzata van a sok edzéstől, a legelsők közt jutott be magyarként a legelitebb román orvosi egyetemre, s otthon elsajátította azt is, hogy hol vannak a rendszer határai, mitől kell óvakodnia, hogy nehogy csapdába csalják. És ennek ellenére a fia mégis belesétált a csapdába, s ő nem érezte ezt meg, nem látta előre, hogy fia egy lábtörés miatt ott fog elvérezni egy nagy kórháztól alig 200 méterre, s nincs ember, aki most az egyszer segítene helyette, a műtőkben élő apa helyett.
Másodszorra, mondta, akkor tévedett, amikor képviselőként, egészségügyi bizottsági tagként, s első magyar miniszterként Romániában azt hitte, hogy az ország érdeke és haszna fontosabb, mint az orvosi maffia haszna. Nem ment bele, hogy egy Duna-deltai halásztanya fejében a legdrágább beszerzési árat ajánló cég kapja a sok millió eurós megrendelést, hanem kitartott a legolcsóbb árajánlat mellett a maffia minden ellenkezése és fenyegetése ellenére. A többi már közismert. Lejáratási kampány, meghurcolás, és az orvosmaffia győzelme.
Harmadsorban pedig egy orvosi műhiba történt. Megengedte, hogy szteroidokkal kezeljék, bár több előző rossz tapasztalata volt már. De a kezelőprofesszorok, mind nemzetközi szaktekintély, úgy vélték, hogy baja esetében ez a legjobb és legtökéletesebb eljárás, mert a mellékhatásokat ki lehet védeni gondos kezeléssel. Nos, bebizonyosodott, hogy nem lehet – mondotta nekem azon a folyosón. A szakma tévedett, s bár utána tíz éven át próbálták korrigálni az egykori hibát, most itt vagyunk, ezen a folyosón, s várjuk a ki tudja hányadik laborvizsgálat eredményét. Várjuk a csodát.
Nos, most már tudjuk, a csoda nem jött. Vagy mégis? Hiszen visszatekintve az életére nem tekinthető-e csodának, hogy az egykori KISZ-titkár, akit 1956-ban elmarasztaltak, mert nem lépett fel határozottan a nacionalista lázadók ellen, sőt mentegette őket, miután Winkler elvtárs kirúgatta az egyetemről, végül mégsem a Duna-deltában végezte, hanem néhány keserves év után sikerült befejeznie az egyetemet, Moldvában léphetett előbb felcserként, majd orvosként a választott pályára.
Nem tekinthető-e csodának, hogy az akkori jugoszláv határ mellett, gyanús magyarként túlélte a szekuritáté zaklatásait, a határőrség kósza golyóit, és – bár senki nem adott érte egy fabatkát sem – a rendszert támogató sötét alakokkal szemben is sikerült megnyernie a versenyvizsgát, s Temesvárra kerülnie. Nem valóságos csoda-e, hogy egy olyan nő, jövendő felesége, Ildikó, az éltanuló követte őt e keserves úton, s lett támasza egy életen át?
Nem valóságos csoda, hogy egy román katonatisztről írt csodálatos riportja úgy felrázta az Utunk szerkesztőit, hogy ketten autóba vágták magukat, hogy megnézzék ezt a különös vidéki orvost, aki ily pompás érzékkel ragadta meg e katona életszemléletét? Bizony nem mindennapi volt Bárányi Ferenc felismerése, hogy a román katonatiszt azért boldog a világ végén, a Duna mellett, mivel mindig képes pótolni illúzióit. Amikor a doktorral együtt halásznak, arról beszél, milyen halászlét esznek majd, jó hideg sörrel, ha visszamennek a faluba. Amikor kiderül, hogy nem fogtak halat, s nincs sör, akkor eszébe jut, hogy végül is a sör helyett jó a bor is. Otthon van egy határon meglőtt szarvas, ez így jó, borral meglocsolva. Hazaérve kiderül, hogy erre járt a parancsnok, megette a szarvast és megitta a bort. A dráma, a csalódás azonban nem kenyere a román fiúnak. Kinyitnak egy katonai babkonzervet bajonettal, isznak mellé karcos slibovicát, málnalével – s íme, itt a teljes boldogság, amire mindig is titkon vágytak – jelenti ki az oltyán.
Nos, nagyjából ennyi az írás, de benne van minden, az a szemlélet, amely biztosította az emberek épelméjű túlélését az elkövetkező években, a végtelen sorbanállásokkal, a nechezolnak nevezett, pirított zabkávéval, a szójás szalámival, s az Adidasnak csúfolt disznópatákkal a mészárszékekben. És nem kisebb csoda, hogy ennek is vége lett, s dr. Bárányi a Temesvári Opera erkélyéről jelentette be a magyarság önálló pártjának megalakulását már akkor, amikor Nicolae Ceaușescu még nem távozott el a Központi Bizottság épülete tetején előkészített helikopterével az ország éléről.
Bárányi doktor az Erdélyi Kereszténydemokrata Párt egyik alapítója és vezetője volt, de írt novellákat is, és regényekben örökítette meg életének fő epizódjait. Nyert díjakat, kapott kitüntetéseket, lakott putriban és a város központjában, s lett saját háza is. Élt szinte teljes bezártságban, s később utazott Kínában, Thaiföldön, Mexikóban. Két gyermeke lett – fia fiatalon, tragikus körülmények között hunyt el; lánya kalandos kanyarokkal végül ahhoz ment feleségül, kit gyermekkorában megszeretett. Bízvást elmondható, hogy teljes életet élt.
Bárányi dr., Isten Báránya, útja végéről visszatekintve földi működésével elégedett lehet. Megadatott neki szinte minden öröm és bánat, szomorúság és boldogság, amit ember kívánhat.
Most már ott poroszkál az égi ösvényen, azon fényalagútban, amely végén várja az Úr.
– Megjöttél, Ferenc fiam? – kérdezi tőle. Majd ezt mondja: – Vess még egy búcsúpillantást azokra, akik eljöttek búcsúzni tőled.
Ő most lenéz, lát mindenkit. Aztán az ég kapui bezárulnak egy időre. Míg ránk is sor kerül. Nemsokára.
Mandics György
Nyugati Jelen (Arad)
És leszólt az Úr a Mennyekből: Hozzátok el hozzám Isten Bárányát! És Isten Báránya, aki egész életében emelt fővel járt, most lehajtotta a fejét, s azt mondta: Itt van az idő, Atyám? S az Úr csak bólintott. S Bárányi Ferenc, az Úr Báránya, aki egész életében az Úr nyájának élén szokott járni, most belátta: az Úr szava megmásíthatatlan. A Sors beteljesedett. Ő, aki Mindenki Háziorvosa volt, s végül Mindenki Orvosává vált, belenézett abba a fényalagútba, amelyről páciensei annyit meséltek.
Mindig tudta, hogy szerencsés csillagzat alatt született, mert olyan tálentumokat adott neki az Úr, amelyről szülei nem is álmodhattak, amikor a kis Ferenc világra jött. Olyan teherbíró testet adott, amellyel minden munkát el tudott végezni, amit egy halandónak el kell végeznie. Olyan eszet, amilyenről jófejű apja nem is álmodott, hiszen ki gondolta, hogy az ezermester fia orvos lesz egyszer, s abból is a legkiválóbbak egyike. Olyan eszet, mely képessé tette, hogy bármely kérdést gyorsan átlásson, s ráleljen a megoldásra. Olyan eszet, s olyan torkot, hogyha megszólalt, mindenki rögtön odafigyelt, s azt mondta: igen, ő a mi emberünk, ő lesz a mi vezérünk. Olyan eszet, hogy amikor papírt raktak eléje, szinte nyomdakész szövegek bújtak elő keze alól. Olyan eszet, mely képessé tette arra, hogy a betegségtől, az egyéniektől a nagy társadalmi bajokig mindent átlásson, rögtön programot kovácsoljon a helyzet orvoslására.
Született orvos volt tehát, akár Moldvában, akár a szerb határon háziorvosként, akár a temesvári klinikán szakorvosként, osztályvezető főorvosként, akár egészségügyi miniszterként, akár a Romániai Máltai Szeretetszolgálat egyik alapítójaként és vezetőjeként. Diagnózisait gondosan ellenőrizte, és sikerrel alkalmazta a gyógyításban. Egyszer, baráti beszélgetésben, négyszemközt egy budapesti hematológiai klinika folyosóján, ahol egy kezelésre kellett várakoznunk hosszan, elmondotta, hogy úgy érzi, három esetben tévedett csak.
Először, amikor fia, a kis Feri bölcsességét és elővigyázatosságra való képességét túlbecsülte. Úgy gondolta, hogy felkészítette már az életre, sportbajnoki izomzata van a sok edzéstől, a legelsők közt jutott be magyarként a legelitebb román orvosi egyetemre, s otthon elsajátította azt is, hogy hol vannak a rendszer határai, mitől kell óvakodnia, hogy nehogy csapdába csalják. És ennek ellenére a fia mégis belesétált a csapdába, s ő nem érezte ezt meg, nem látta előre, hogy fia egy lábtörés miatt ott fog elvérezni egy nagy kórháztól alig 200 méterre, s nincs ember, aki most az egyszer segítene helyette, a műtőkben élő apa helyett.
Másodszorra, mondta, akkor tévedett, amikor képviselőként, egészségügyi bizottsági tagként, s első magyar miniszterként Romániában azt hitte, hogy az ország érdeke és haszna fontosabb, mint az orvosi maffia haszna. Nem ment bele, hogy egy Duna-deltai halásztanya fejében a legdrágább beszerzési árat ajánló cég kapja a sok millió eurós megrendelést, hanem kitartott a legolcsóbb árajánlat mellett a maffia minden ellenkezése és fenyegetése ellenére. A többi már közismert. Lejáratási kampány, meghurcolás, és az orvosmaffia győzelme.
Harmadsorban pedig egy orvosi műhiba történt. Megengedte, hogy szteroidokkal kezeljék, bár több előző rossz tapasztalata volt már. De a kezelőprofesszorok, mind nemzetközi szaktekintély, úgy vélték, hogy baja esetében ez a legjobb és legtökéletesebb eljárás, mert a mellékhatásokat ki lehet védeni gondos kezeléssel. Nos, bebizonyosodott, hogy nem lehet – mondotta nekem azon a folyosón. A szakma tévedett, s bár utána tíz éven át próbálták korrigálni az egykori hibát, most itt vagyunk, ezen a folyosón, s várjuk a ki tudja hányadik laborvizsgálat eredményét. Várjuk a csodát.
Nos, most már tudjuk, a csoda nem jött. Vagy mégis? Hiszen visszatekintve az életére nem tekinthető-e csodának, hogy az egykori KISZ-titkár, akit 1956-ban elmarasztaltak, mert nem lépett fel határozottan a nacionalista lázadók ellen, sőt mentegette őket, miután Winkler elvtárs kirúgatta az egyetemről, végül mégsem a Duna-deltában végezte, hanem néhány keserves év után sikerült befejeznie az egyetemet, Moldvában léphetett előbb felcserként, majd orvosként a választott pályára.
Nem tekinthető-e csodának, hogy az akkori jugoszláv határ mellett, gyanús magyarként túlélte a szekuritáté zaklatásait, a határőrség kósza golyóit, és – bár senki nem adott érte egy fabatkát sem – a rendszert támogató sötét alakokkal szemben is sikerült megnyernie a versenyvizsgát, s Temesvárra kerülnie. Nem valóságos csoda-e, hogy egy olyan nő, jövendő felesége, Ildikó, az éltanuló követte őt e keserves úton, s lett támasza egy életen át?
Nem valóságos csoda, hogy egy román katonatisztről írt csodálatos riportja úgy felrázta az Utunk szerkesztőit, hogy ketten autóba vágták magukat, hogy megnézzék ezt a különös vidéki orvost, aki ily pompás érzékkel ragadta meg e katona életszemléletét? Bizony nem mindennapi volt Bárányi Ferenc felismerése, hogy a román katonatiszt azért boldog a világ végén, a Duna mellett, mivel mindig képes pótolni illúzióit. Amikor a doktorral együtt halásznak, arról beszél, milyen halászlét esznek majd, jó hideg sörrel, ha visszamennek a faluba. Amikor kiderül, hogy nem fogtak halat, s nincs sör, akkor eszébe jut, hogy végül is a sör helyett jó a bor is. Otthon van egy határon meglőtt szarvas, ez így jó, borral meglocsolva. Hazaérve kiderül, hogy erre járt a parancsnok, megette a szarvast és megitta a bort. A dráma, a csalódás azonban nem kenyere a román fiúnak. Kinyitnak egy katonai babkonzervet bajonettal, isznak mellé karcos slibovicát, málnalével – s íme, itt a teljes boldogság, amire mindig is titkon vágytak – jelenti ki az oltyán.
Nos, nagyjából ennyi az írás, de benne van minden, az a szemlélet, amely biztosította az emberek épelméjű túlélését az elkövetkező években, a végtelen sorbanállásokkal, a nechezolnak nevezett, pirított zabkávéval, a szójás szalámival, s az Adidasnak csúfolt disznópatákkal a mészárszékekben. És nem kisebb csoda, hogy ennek is vége lett, s dr. Bárányi a Temesvári Opera erkélyéről jelentette be a magyarság önálló pártjának megalakulását már akkor, amikor Nicolae Ceaușescu még nem távozott el a Központi Bizottság épülete tetején előkészített helikopterével az ország éléről.
Bárányi doktor az Erdélyi Kereszténydemokrata Párt egyik alapítója és vezetője volt, de írt novellákat is, és regényekben örökítette meg életének fő epizódjait. Nyert díjakat, kapott kitüntetéseket, lakott putriban és a város központjában, s lett saját háza is. Élt szinte teljes bezártságban, s később utazott Kínában, Thaiföldön, Mexikóban. Két gyermeke lett – fia fiatalon, tragikus körülmények között hunyt el; lánya kalandos kanyarokkal végül ahhoz ment feleségül, kit gyermekkorában megszeretett. Bízvást elmondható, hogy teljes életet élt.
Bárányi dr., Isten Báránya, útja végéről visszatekintve földi működésével elégedett lehet. Megadatott neki szinte minden öröm és bánat, szomorúság és boldogság, amit ember kívánhat.
Most már ott poroszkál az égi ösvényen, azon fényalagútban, amely végén várja az Úr.
– Megjöttél, Ferenc fiam? – kérdezi tőle. Majd ezt mondja: – Vess még egy búcsúpillantást azokra, akik eljöttek búcsúzni tőled.
Ő most lenéz, lát mindenkit. Aztán az ég kapui bezárulnak egy időre. Míg ránk is sor kerül. Nemsokára.
Mandics György
Nyugati Jelen (Arad)