Titkos diplomácia, gazdasági autarchia és „filozófiai tetemrehívás”
Polis-kötetek Bánffy Miklósról, Vita Sándorról, Sztranyiczki Gábortól(ról)
A Polis könyvkiadó három új kötetét mutatták be szerdán délután a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épületében. A Bánffy Miklós kettős küldetése című kötet szerzője Csapody Miklós író, politikus, aki többek között a magyar Külügyminisztérium levéltárában őrzött iratokat dolgozott fel, és azok alapján ismertette Bánffy 1943-as bukaresti titkos diplomáciai útjának eseményeit és hátterét. A Vita Sándor: Erdélyi gazdaság – erdélyi politika című kötetet Sárándi Tamás történész rendezte sajtó alá. Ez többek között a Hitel egykori szerkesztőjének a folyóiratban megjelent tanulmányait és a készülőfélben lévő párizsi békeszerződéshez kapcsolódó, kiadatlan előterjesztéseit is tartalmazza. Sztranyiczki Gábor filozófus Párbeszéd másmagammal című könyvét O. Bogáthy Zoltán pszichológus, a temesvári Nyugati Egyetem professzora méltatta.
Bánffy Miklós 1943-as bukaresti útját és tárgyalásait Csapody Miklós életrajzi keretekbe illesztette kötetében. Elmondta, kevesen jártak utána, hogy a kérdéses időszakban melyik diplomata mit és hogyan intézett, így ez egy ismert és mégis ismeretlen történet.
1940-ben Bánffy Miklós behívott erdélyi felsőházi tagja lett az országgyűlésnek. – 1943 júniusában a tartalmas élettapasztalattal rendelkező, a világpolitikában és diplomáciában jártas Bánffy titkos megbízást kapott, amelyet lenyűgöző fatalizmussal végre is hajtott: vonatra ült, megpróbált tárgyalni a teljesen ellenérdekű féllel, Iuliu Maniu volt miniszterelnökkel, a román konzervatív ellenzéki pártvezérrel arról, hogy Magyarország és Románia együtt, legalábbis összehangolt módon ugorjon ki a háborúból – összegezte Csapody Miklós.
Bánffy Miklós megkísérelte a tárgyalást, bár kívülről-belülről ismerte a román külpolitika összetevőit és fő célját: Erdély megszerzését és megtartását. Megpróbált Maniuval a közös érdeket illetően megállapodni, de kísérletét semmissé tette, hogy Románia akkor már a saját érdekeinek megfelelő jobb tárgyalási pozícióban volt.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Egy hely, ahol teljesítménnyé alakítják a tehetségígéretet
„Nagyon fontosnak tartom, hogy az iskolák ügye ténylegesen közügy legyen. Iskolatámogató környezet híján nagyon nehéz intézményt építeni, fejleszteni. Főként egy olyan társadalomban, amely nem tiszteli a pedagógusokat, ahol nem érték az erőfeszítést igénylő munka, a megszerzett tudás” – beszélgetés Erdei Ildikóval, a temesvári Bartók Béla-gimnázium igazgatójával.
– A temesvári Bartók-líceum még a magamfajta belső-erdélyinek is sokat mond, de mit jelent önnek, az intézmény igazgatójának?
– Az iskolánk több, mint iskola. Egy közösségépítő, jövőbe mutató hely, ahol mindennap van egy új kihívás, egy-egy új helyzet, gond, ötlet, kudarc és siker. Közel 600 gyerek, fiatal és mintegy 60 pedagógus iskolája.
Egy hely, ahol azon és azért dolgozunk, hogy a diákok szeressenek iskolába járni, találjanak olyan területet, ahol tehetségígéretük teljesítménnyé alakulhat, ahol a tanárok csapatban dolgoznak, és ahol a szülői közösség partnerként van jelen.
Olyan iskola, ahol tudjuk, hogy a tanórák mellett fontos szerepük van a tanórán kívüli tevékenységeknek, hiszünk a diákönkormányzat kezdeményezőerejében, a diákok egyharmada tagja valamelyik hagyományőrző csoportnak, és a Bartók Diákszínpad évente új előadással örvendezteti meg a közönséget.
Egy olyan munkahely, ahol a munkaközösség jelentős hányada minden tanév elején, illetve végén szakmai műhelyen értékeli az iskolai életet, és közösen tervezi a jövőt.
– A Bartók-iskola a szórványmagyarságból fogad diákokat. Milyen vonzáskörzete van az intézménynek?
– Temesváron és a környékbeli falvakon kívül elsősorban Temes megyéből érkeznek diákjaink, ezenkívül néhány Arad megyei településről, Majláthfalváról és Kisiratosról is járnak hozzánk középiskolások. Három irányból érkező három iskolabusz hozza reggel a diákokat, jelenleg mintegy 150-en járnak iskolabusszal: Újszentesről, Újmosnicáról és Győrödről.
Az iskolabuszos diákoknak mintegy egyharmada érkezik a településekről, a többiek a város különböző negyedeiben, főként a hat évvel ezelőtt megszűnt tagozatos iskolák körzetében ülnek fel az iskolabuszokra. A megyéből elsősorban Végvárról érkeznek diákjaink, közülük van, aki a bentlakást választja, és van, aki a napi ingázást. Ezenkívül vannak diákjaink Lugosról, Bodófalváról, Igazfalváról, Ótelekről és Zsombolyáról is.
– Akik pedig nem szeretnének ingázni, azoknak lehetőségük nyílik az iskola kollégiumában lakni.
– Iskolánk kollégiuma 50 férőhelyessé alakítható, jelenleg 40-en laknak benne. Minden évben igyekszünk javítani az életkörülményeket, a bentlakó diákok számára pedig sajátos programokat működtetünk, dolgozunk ki. A diákok 2–4 ágyas szobákban laknak, van saját tanulószobájuk, ebédlőjük, használhatják az intézmény sportpályáit, eszközeit. A bentlakó diákok közösségének saját önkormányzata van, igyekszünk a programok kialakításában odafigyelni a javaslatokra. A Bartók Alapítvány ösztöndíjjal segíti őket, s pályázati támogatásból a belvárosi református egyház együttműködésével melegebéd-program működik számukra.
Évente egy-egy identitáserősítő programot valósítunk meg, melynek fontos eleme mindig az, hogy a diákok „hazavigyenek” szülőfalujukba valamit a megszerzett tudásból. Az idei iskolai évben több tanulástámogató program is működik a PADOC Alapítvány révén: matematikából, magyar nyelv és irodalomból, informatikából és tanulástechnikából. Évek óta jól működik a pszichokör, valamint a kortárstanácsadásra épülő belső hálózat. Az elmúlt tanévtől kezdődően a tizenegyedikes diákok egyéni szakoktatási támogatást igényelhetnek egy-egy szakma elsajátításához. Jelenleg két bentlakó diákunk tanulja ki az iskola mellett a szakács-, illetve a pincérmesterséget. A jövőben gyakorlati készségeket fejlesztő műhelyt szeretnénk kialakítani és működtetni a kollégium keretében.
– Eközben Temesváron is épül szórványoktatási kollégium. Ez bartókos kezdeményezés? Milyen viszonyban van az iskola ezzel a kezdeményezéssel?
– A felső iskolások szórvány-szakkollégiumát ezelőtt 10 évvel tervezte meg a temesvári Szórvány Alapítvány egy olyan munkacsoportja, amelynek magam is tagja voltam. Az akkori tervek szerint mindenképpen olyan szakkollégiumot terveztünk megvalósítani, amely a Bartók-líceumot is erősíti. A jelenlegi elképzelések még alakulóban vannak. Bízom benne, hogy ezt az elvet most is sikerül érvényesíteni.
– Melyek a legfőbb okai annak, hogy a szórványnak számító Temesváron és környékén a magyar gyerekek jelentős része nem anyanyelven folytatja tanulmányait?
– A magyar szülők gyermekeire vonatkozó beiskolázási adatokat összegző statisztikákban Temes megye mindig a sor végén kullog. Általában azt tartják, hogy a gyerekeknek csupán negyede jár magyar iskolába. A mi felméréseink azt mutatják, hogy az iskolába lépő gyerekek nem tudnak már magyarul, és ez az elsődleges oka annak, hogy a magyar iskolaválasztás nem is kerül szóba. Ennek egyik oka a nyelvileg vegyes családok magas, 67 százalékos aránya.
Az elmúlt években növekedett a vegyes házasságokban születő gyermekek magyar iskolaválasztása, jelenleg már külön programokat működtetünk annak érdekében, hogy ezek a gyerekek megfelelően tanulják meg a nyelvet, és sikeresen illeszkedjenek be az iskolába. Ebben a munkában komoly segítséget jelentettek az Integratio Alapítvány kétnyelvűségprogramjai, az igényesen kidolgozott szülői tájékoztatók, a családok, óvodák és iskolák által mára már közkedvelt játékcsomagok. Továbbra is találkozunk olyan magyar családokkal, amelyek román iskolába íratják a gyermekeiket, de ez az arány jóval kisebb.
– Az iskolai gazdag programkínálat fényképei, rövid összegzései a közösségi hálón keresztül jutnak el a külvilághoz. Arra kérem, néhány fontosabbat emeljen ki!
– Egyik ilyen jól működő programunk a havi jelleggel megszervezett átszó- és alkotóház, amely mind a jelenlegi, mind pedig a jövőbeli diákjainknak nyújt tartalmas szabadidőprogramot. Kiemelném továbbá a testvérosztályok programjait, hiszen az elmúlt években kiépítettünk egy térségi iskolahálózatot a város óvodáival és a megye iskoláival. Minden elemi osztályunknak van egy partneróvodája és egy vidéki összevont elemi testvérosztálya. A felső tagozatos osztályaink pedig a vidéki felső tagozatos osztályokkal létesítettek kapcsolatokat.
Évente több közös tevékenységre is sor kerül: egymást meglátogatják az osztályközösségek, ilyenkor közös órákat is tartanak, de közösen mennek kirándulni vagy valamilyen kulturális rendezvényre. Igyekszünk minden olyan lehetőséget megragadni, amelyek az alkalmazható tudás kialakítását, a különböző tehetségterületek fejlesztését vagy a pályaválasztást segítik. A programok megvalósításába bevonjuk volt diákjainkat vagy a szülői közösséget, de sokszor működünk együtt a különböző civil szervezetekkel, intézményekkel.
Ha egy kezdeményezés jól alakul, abból igyekszünk hagyományt teremteni: így szervezzük meg most már évente a Tehetségnapot névadónk, Bartók Béla születésnapján, a Mesterségem címerét, a Tudományos Játszóházat, a Magyarok Európában rendezvényt vagy a Családi Sportnapot. Az idei tanévben sikerült iskolakertet létrehoznunk az iskolában és az óvoda épületében is. Reméljük, ezek a foglalkozások is rendszeressé válnak.
– Iskolai sikertörténetekről gyakran hallani. De mit jelent egy intézmény életében ennek az ellenkezője, amikor valami nem a tervek szerint alakul?
– A kevésbé sikeres történeteknek is fontos szerepük van: ezek jelzik a problémás területeket, a gondokat. Ha egy középiskolás diák abbahagyja az iskolát, azt komoly tünetnek tartom. Az elmúlt időszakban több olyan vidéki diákunk is volt, aki kimaradt. Az iskolatámogató programok egy része ezekből a helyzetekből okulva alakult meg. Ha egy diák nem talál legalább egy olyan szakkört, csoportot, programot, ahová szívesen jár, az szintén jelzés. Éppen a napokban végzünk egy felmérést azzal kapcsolatosan, hogy van-e minden diákunknak legalább egy „fogódzója”, egy közössége, ahová tartozhat, ahová szívesen jár.
– Minden bizonnyal Önnek is van prioritáslistája. Hogyha egy elemet kellene kiemelnie ebből, mi volna az?
– Nagyon fontosnak tartom, hogy az iskolák ügye ténylegesen közügy legyen. Iskolatámogató környezet híján nagyon nehéz intézményt építeni, fejleszteni. Főként egy olyan társadalomban, amely nem tiszteli a pedagógusokat, ahol nem érték az erőfeszítést igénylő munka, a megszerzett tudás. Úgy gondolom, hogy ez közös felelősség.
– Szakmailag és emberileg mit jelent az ön számára, hogy a nemzeti ünnep alkalmából március 11-én Budapesten átvehette a Magyar Arany Érdemkeresztet?
– Mindenekelőtt megerősítést. Kevés olyan pillanat volt eddig az életemben, amikor számba vettem, összegeztem, értékeltem a munkámat, és a kitüntetés átvétele erre kicsit rákényszerített. De úgy érzem, még sok tervem van és sok tennivalóm. Emberileg külön kitüntetést jelentett az a sok kedves visszajelzés, őszinte öröm és gratuláció, amit szűkebb és tágabb környezetemből kaptam. Ezúton is köszönöm.
dr. Erdei Ildikó
1970-ben született Temesváron. Szülővárosában végzett általános iskolai tanulmányai után a nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban szerez tanítói képesítést. 1997-ben a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen, pszichológia szakon diplomázik. 1988-tól a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban dolgozik, előbb tanító, majd iskolapszichológus 1991–2001 között, majd 2012-től napjainkig az intézmény igazgatója. 2003-tól külső munkatársa a Temesvári Nyugati Tudományegyetemnek. 2011-ben doktorál a Szegedi Tudományegyetemen. A Magyar Arany Érdemkereszttel tüntetik ki 2016. március 11-én a bánsági szórványmagyarságért végzett szakmai és közösségépítő munkája elismeréséül. 2011-től az MTA külső köztestületi tagja. Hazai és nemzetközi szórványoktatási és tudományos kutatási projektek résztvevője, számos szakpublikációt jegyez.
dr. Erdei Ildikó 1970-ben született Temesváron. Szülővárosában végzett általános iskolai tanulmányai után a nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban szerez tanítói képesítést. 1997-ben a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen, pszichológia szakon diplomázik. 1988-tól a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban dolgozik, előbb tanító, majd iskolapszichológus 1991–2001 között, majd 2012-től napjainkig az intézmény igazgatója. 2003-tól külső munkatársa a Temesvári Nyugati Tudományegyetemnek. 2011-ben doktorál a Szegedi Tudományegyetemen. A Magyar Arany Érdemkereszttel tüntetik ki 2016. március 11-én a bánsági szórványmagyarságért végzett szakmai és közösségépítő munkája elismeréséül. 2011-től az MTA külső köztestületi tagja. Hazai és nemzetközi szórványoktatási és tudományos kutatási projektek résztvevője, számos szakpublikációt jegyez.
Dénes Gabriella
Krónika (Kolozsvár)

Kinevezte az államfő Románia új Budapesti nagykövetét
Klaus Johannis szerdán írta alá a Marius Gabriel Lazurcă kinevezését Románia Budapesti nagykövetévé.
A Temesvári származású karrierdiplomata Alexandru Victor Miculát váltja a poszton. Utóbbit áprilisban a román külügyminisztérium államtitkárává nevezték ki.
azurcă a rendszerváltás első éveiben párhuzamosan járt a Temesvári Nyugati Egyetemre és a franciaországi Sorbonne-ra, majd két filológusi diplomája mellé a Sorbonne történelem–antropológia szakán mesteri fokozatot és doktori címet is szerzett.
Diplomáciai pályafutását 2006-ban kezdte a Máltai Lovagrend mellé kirendelt román nagykövetként. 2010 és 2016 között a Moldovai Köztársaságban volt Románia nagykövete, azelőtt pedig a Vatikánban teljesített szolgálatot szintén nagykövetként.
A Magyar Közlönyben június 22-én jelent meg Áder János köztársasági elnök határozata Marius Gabriel Lazurcă „magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövet kinevezéséhez való hozzájárulásáról” – írja a nol.hu.
maszol.ro

Kevesebb érettségiző – kevesebb egyetemistán osztoznak a főiskolák
Az érettségi eredmények nyomán vészharangot kongat Marilen Pirtea, a Temesvári Nyugati Egyetem rektora, akit nem annyira a sikeres érettségizők aránya gondolkodtat el, hanem az a tény, hogy 20%-kal kevesebb érettségizőnek sikerült a vizsgája, mint a tavaly. „Ez azt jelenti, hogy egyes egyetemeken több mint 20%-kal kevesebb elsőéves diák lesz, mint tavaly – írja nyílt levelében Marilen Pirtea –, az egyetemek számára gondot okoz majd a fizetések előteremtése.”
A Nyugati Egyetem rektora szerint Mircea Dumitru tanügyminiszternek megfontolás tárgyává kellene tennie az egy diákra jutó összeg megemelését és a beiskolázási számok módosítását, amelyeket a 2007–2008-as év realitásai alapján határoztak meg az egyetemek számára. Pirtea szerint a következő öt évben a jelenlegi csökkent diáklétszámmal lehet számolni, ezért sürgősen módosítani kellene a beiskolázási számokat és az egy diákra eső támogatás mértékét.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Székedi Ferenc: Gál Sándor: a szülőföld tisztelgése
Mint bárkinek a földi sorsa az idő múlásában, Gál Sándor élete is mindenekelőtt két dátum közé szorítható. 1817-ben Csíkszentgyörgyön, látta meg a napvilágot, és 1866-ban az olaszországi Nuterinában hunyt el, sírhelye mindmáig ismeretlen. De nem csupán halálát fedi homály, hanem részben életét is. Mikor ezredesnek nevezik, mikor tábornoknak, mikor kiváló gyakorlati hadvezérnek, mikor a magyar forradalom és szabadságharc nemzetőrsége, majd honvédsége katonai szabályzata megalkotójának, azaz egy hadsereg felépítése és működtetése, valamint a hadi állapotok nélkülözhetetlen elméleti szakértőjének. Úgy emlékezünk rá, mint a senki előtt meg nem hunyászkodó forradalmárra, Kossuth feltétel nélküli hívére, de az utókor ugyanakkor azt is tudja, hogy az emigrációban végleg összekülönbözött egykori bálványával, és útjaik szétváltak. Róla és a Nyerges-tetői ütközetről Kányádi Sándor írt verset, amely mindkettőt a legendák magasságába emeli, a történelemkönyvek közül többen viszont kászonújfalusi csatának nevezik azt az ütközetet, amelyről minden március 15-én és augusztus elsején megemlékezünk.
Jómagam munkatársaimmal az utóbbi évtizedben minden évben dokumentumfilmet készítettünk a Csíkszeredai március 15-i ünnepségekről, amelyek egy része a Nagy Ödön alkotta Gál Sándor szobor körül zajlik és hogy ne tévedjünk, hogy ne ismételjük önmagunkat, igyekeztem rengeteg olyan forrást felkutatni, amelyek az eddigieknél sokkal szélesebb megvilágításba helyezik Gál Sándor életét és munkásságát.
Annyi bizonyos, hogy Kézdivásárhelyen és Olmütz-ben tanult, a ma Csehországban található város akkoriban nem csupán Európa egyik legfontosabb egyetemi városának, hanem történelem-alakítójának is számított. A tizenötödik században itt tették Mátyás király fejére a cseh koronát, és a tizenkilencedik században itt lett császár I. Ferencz József, a magyar szabadságharc leverése után pedig itt fogalmaztak meg olyan, a központosítást részben lebontó birodalmi alkotmányt, amelyet két év múlva, gyakorlati kivihethetlensége miatt, félretettek. Az olmützi kadétiskolát az osztrák birodalom egyik legkiválóbb katonai kiképzőjeként tartották számon, a mindössze huszonegy éves székely fiatalember 1838-ban lépett osztrák császári szolgálatba, majd alhadnagyként 1842-ben az első csíki székely határőr ezredhez vezérelték, ahol 1848-ig a hadnagyi rangra vitte.
A magyar forradalom kitörésének hírére Pestre utazott, és a rá következő szűk félévet – néhány májusi és júniusi napot kivéve – nagyrészt ott is töltötte. Az Országos Nemzetőrségi Haditanácshoz, majd a fővárosi nemzetőrség főparancsnokságára nevezték ki segédtisztnek. Hivatali munkája mellett a tanulmányaiból merített, az általa fordított és szerkesztett katonai szabályzatok kiadásával foglalkozott. Májusban viszont Hajnik Sándorral és Klapka Györggyel együtt Marosvásárhelyre küldte Gr. Batthyányi Lajos miniszterelnök. Tény és való, hogy ekkor, majd 1848 augusztusát követően és 1849-ben, Gál Sándor mintegy húszezer székely katonát szervezett be, miközben ő maga gyorsan emelkedett a tiszti ranglétrán, és 1849 januárjában ezredessé nevezték ki. A források eltérően vélekednek arról, hogy bejárta vagy sem a kötelező főhadnagy, százados, őrnagy, alezredes rangsort, annyi bizonyos azonban, hogy január 23-án ezredesként vette át Csíkszeredában az 1. székely határőr-gyalogezred irányítását. Már létező katonai kereteinek felhasználásával Gál Sándor három honvéd zászlóaljat szervezett, majd január utolsó napjaiban Csíkból Háromszékre és Erdővidékre indította őket, hogy az ottani erőkkel egyesülve csatlakozzanak a Bem vezette, Nagyszeben alatt álló erdélyi fősereghez. Az út oroszokkal és osztrákokkal vívott, vesztes és győztes csatákkal teletűzdelt, egy részükben maga Gál Sándor is részt vett. 1849 februárjában visszatért Csíkszeredába és Bem megbízásából újabb csapatokat toborzott, illetve az egész Székelyföld katonai irányítójaként, a tábornok utasítására, elkezdte a hadianyag gyártást.
Kézdivásárhelyen már januárban újraindították az ágyútermelést, emellett Csíkszentdomokoson is ágyú- és golyóöntő, valamint lőporgyárat akartak felállítani. Csíkmadarason március 18-án kezdték meg a lőporgyár építését és május 1-én indult meg a termelés. Gál Sándor a hadianyag-gyártás hátterét leginkább a parajdi só eladásából, majd a termények rekvirálásából szerette volna fedezni, de keménykezű katonaként több más tekintetben is beleszólt a Székelyföldi polgári közigazgatásba, odáig menően, hogy helyi székely tisztségviselőket tartóztattatott le, illetve székelyeket szeretett volna áttelepíteni Beszterce vidékére.
Olykor önkényességbe hajló ténykedését Budapestről nem nézték jó szemmel, már ekkor megindultak vitái a központi hatalommal, illetve az erdélyi magyar kormánymegbízottal. Katonai szempontjait továbbra sem adta fel, megszervezte a Székelyföldi Mátyás huszárezredet, amelyet a már létező hasonló magyar alakulatok parancsnokai nem fogadtak kitörő örömmel, és Marosvásárhely polgári vezetősége is tiltakozott a véleménye szerint túlzásba vitt újonc-sorozások miatt. Gál Sándor azonban az újoncok mellé helyben szeretett volna tiszteket és altiszteket kiképezni, Csíkban és Háromszéken egy-egy olyan katonai iskolát akart felállítani, amelyben a polgári iskolát már elvégzett tizenöt-tizenhét éves fiatalok részesülnek rövidebb vagy hosszabb idő alatt felhasználható gyalogsági, tüzérségi és utászati ismeretekben.
Ezekbe és a Székelyföldi hadikórházak felállítását szolgáló elképzeléseibe azonban beleszóltak az 1849 júniusában Erdélybe betörő orosz és osztrák csapatok. Források szerint július 29-én tábornokká nevezték ki, amiről ő még nem tudott, amikor augusztus elsején Tuzson János alezredes vezetése alatt kétszáz honvédre bízta azt a Nyerges-tetői csatát, amelynek hősies részletei leginkább fennmAradtak a közemlékezetben.
A sorozatos vereségek után Gál Sándor mAradék seregével Kolozsváron csatlakozott Kazinczy ezredes csapataihoz, majd az augusztus végi fegyverletétel után egy ideig a Szatmár környéki mocsarakban bujkált, majd 1850-ben sikerült külföldre szöknie. Azonnal felvette a kapcsolatot a magyar emigrációval, hamburgi és londoni ténykedések után Kossuth Konstantinápolyba küldte és 1851-ben kinevezte az erdélyi felszabadító hadsereg főparancsnokává. Így Gál Sándor részt vett a nemzetközi helyzetet meglehetősen tévesen értékelő Makk Károly vezette székely összeesküvés előkészítésében, amelyet székely árulás nyomán az osztrák hatóságok kemény kézzel felszámoltak és megtoroltak.
Gál Sándor nem adta fel, 1861-ben tagja lett az olaszországi magyar légiónak, de a korabeli rendkívül bonyolult olaszországi és nemzetközi politikai életben, Kossuth tanácsai nyomán vagy éppen ellenében sem tudott eligazodni, ezért Nápolyban, útmutatásai nyomán, le is tartoztatták. Valószínű, hogy ezekben az években írta vagy diktálta magyarról olaszra átfordított vagy olasz nyelvű életrajzát, emlékiratait, de az is lehet, hogy egykori magyar tiszttársak a szerzők. A kötet magyar fordításban, 2006-ban, a néhai Tőzsér József vezette Pallas-Akadémia kiadónál jelent meg, és csupán más forrásokkal összevetve értelmezhető.
Gál Sándor élete és munkássága még sokáig mArad témája a történelemtudománynak, töretlen forradalmisága, elszántsága viszont mindegyre visszatérő ihletője a művészeteknek. Sárpátki Zoltán – számos történelmi jellegű Székelyföldi, erdélyi és magyarországi emlékplakett és szabadtéri szobor, valamint a nemrég felszentelt kiváló Csíkszeredai Márton Áron szoborkompozíció megalkotója – a csíkszentgyörgyi helyi közösség felkérése nyomán készítette el a most leleplezendő mellszobrot. Az 1977-ben született és a Csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumban végzett, majd a Temesvári Nyugati Egyetemen és ösztöndíjasként a Budapesti Képzőművészeti Egyetemen tanulmányokat folytató művész nem a világhálón is megtalálható Gál Sándor-festményt ültette át a térbe, hanem visszatért a reformkor forradalmi lelkületéhez, az ifjúsághoz, a kezdődő felnőttkorhoz. Felfogásában itt, Csíkszentgyörgyön, egy olyan Gál Sándor mArad meg az elkövetkező nemzedékek számára is, amely a székelység jobb és szebb jövőjét fürkészi és konok kitartással tesz is érte. Ha párhuzamokat akarunk keresni a mai élettel, a jelkép megkerülhetetlen: szülőföldjéről messzire távozott, hogy tudást és tapasztalatot szerezzen, de visszatért hazájába, amikor úgy érezte, hogy közösségének szüksége van rá. A szobor talapzatát, környezetét műszaki szempontokból Albert Homonnai Márton tervezte, gyakorlatilag a Dóczy András szobrászművész, illetve a Gál Ernő vezette vállalkozást kivitelezve. Az idők összecsengésének sokatmondó bizonyítékaként Dóczy András azoknak a zsögödi kőfaragóknak az utóda, akik többek között az ugyanitt élt, a Nyerges-tetői emlékművet kifaragó olasz mestertől, Pulini Jánostól tanultak. A szobrot Sántha Csaba szobrászművész Szovátán öntötte bronzba, és a csíkszentgyörgyi közösség képes volt önerőből állni a költségeket.
A csíkszentgyörgyiek, Gál Sándorral együtt, nem szemlélői, hanem részesei, alkotói a magyar történelemnek. A 2016. július 21-én felavatott szobrot, a sok viszontagság árán megmentett emlékházzal és székely kapuval együtt, úgy kell megőrizniük a jövőnek, hogy az mindig emlékeztessen az önállóság és az összefogás, az alkotó, a szülőföldet gyarapító gondolkodás és az önzetlen közösségszolgálat szükségességére.
(A csíkszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal munkatársunkat kérte meg, hogy a szoboravató ünnepségen legyen Gál Sándor életének és munkásságának, valamint a szobrászművésznek a bemutatója. Az ott elhangzott szöveget a szerző kisebb szerkesztési módosításaival közöljük.)
maszol.ro

Közös fejlesztésekért
Megállapodás Arad és Temesvár között
Megállapodás született augusztus 2-án Temesvár és Arad között egy közös fejlesztési pólus létrehozása érdekében. A dokumentumot Nicolae Robu Temesvári és Gheorghe Falcă Aradi polgármester írta alá a Temesvári Nyugati Egyetemen (Universitatea de Vest), a Versenyképes Románia elnevezésű stratégiai dokumentum bemutatásának keretén belül.
A keretszerződés lényege egy olyan világvárosi (metropolisz), versenyképes övezetet létrehozni, melyben a két municípium gazdasági, szociális és területi fejlesztéseket vihet végre együttes erővel. A metropolisz-övezet fejlesztésének egyik végső célja egymillióra növelni a lakosság számát, illetve javítani azok életminőségén. A két önkormányzat képviselői meghatározták a közös pólus prioritásait, melyeket szeretnék belefoglalni az országos, regionális, megyei és helyi stratégiákba.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Bizalomkereső egyetemi tanévnyitó
Elkezdődött hétfőn az állami egyetemeken a 2016/2017-es új tanév: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen három nyelven tartották a tanévnyitót, közben Klaus Johannis az egyetemi év kezdetét Temesváron ünnepelte, Dacian Cioloş pedig Kolozsvárra látogatott el.
Három nyelven nyitották meg hétfőn a 2016/2017-es új tanévet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), igaz nem az elhangzott beszédeket fordították idegen nyelvre, hanem a felszólalók közölték mondandójukat más-más nyelven.
Ugyan a MOGYE szenátusának döntése alapján már múlt héten, szeptember 28-án megkezdték a tanítást, a hivatalos – rövid, lényegre törő – tanévnyitóra viszont csak hétfő délelőtt került sor a Kultúrpalota nagytermében. Az eseményen előbb a Gaudeamus, majd a román himnusz csendült fel, ezután következtek a felszólalók. Leonard Azamfirei rektor románul szólt főként az elsőévesekhez, akiknek felhívta a figyelmét arra, hogy az új tanévtől a felsőoktatási intézmény többet követel a hallgatóktól, de többet is fog nyújtani nekik.
Alkalmazkodni kell a rendszerhez
Nagy Előd rektorhelyettes magyarul tartotta meg beszédét, amelyben kifejtette: a gólyák túl vannak az első megmérettetésen, hiszen bejutottak a MOGYE-re, de a neheze csak ezután következik, hiszen a fiataloknak gyors ütemben kell folyamatosan igazodniuk a változó egészségügyi rendszerhez. Nagy szerint a szakma elsajátításának kihívásaival mindenkinek egyedül kell megküzdenie, a tanulásban, a helytállásban ugyanis „senki más nem illetékes rajtuk kívül”, a felnőtté válás időszakában pedig nemcsak egyénileg változnak, hanem másokat is formálnak. A rektorhelyettes megígérte az elsőéveseknek, hogy a felsőoktatási intézmény oktatói legjobb tudásuk szerint segítik majd őket az ismeretek megszerzésében, a szakma elmélyítésében.
Angolul köszöntötte a külföldi hallgatókat Angela Borda rektorhelyettes, aki az oktatói közösség nevében partnerséget ajánlott és kért az összes diáktól, hogy közösen tehessék emlékezetessé az ott eltöltött éveket.
Lucian Goga Maros megyei prefektus arról beszélt, hogy a MOGYE immár védjeggyé vált, így nemcsak országos, de nemzetközi szinten is ismert és elismert. Az ünnepség végén a román és a magyar diákszervezet, valamint az angolul tanuló külföldi diákokat képviselő hallgatók köszöntötték társaikat, akiket elszántságra, kitartásra és összetartásra biztatták.
Hétfőn tartották a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanévnyitóját is: délelőtt a tagozatok közös rendezvényére került sor, majd 16 órakor kezdődött a magyar tagozat tanévnyitója, amelyen Néda Zoltán fizikus, a MTA külső tagja tartott előadást. A BBTE egyébként újdonsággal készül az új tanévre: december elejéig Mentor Klub címmel interaktív kommunikációs tréninget tartanak diákoknak.
Johannis: Temesvár kiváltságos helyzetben van
A 2021-es Európa Kulturális Fővárosa cím fontosságáról és a közszereplőket érintő plágiumbotrányokról is beszélt Klaus Johannis államfő a Temesvári Nyugati Tudományegyetem hétfői tanévnyitóján. Az államelnök egyrészt biztos benne, hogy a kulturális főváros projekt elsöprő sikerű lesz, szerinte ugyanakkor a megyei és helyi önkormányzatnak meg kell győznie a kormányt arról, hogy anyagilag és más formában is támogassák az akció kivitelezését.
„Ez az egyik legfontosabb dolog, ami történhet egy várossal – a projekt meg fogja változtatni Temesvárt. A megyeszékhely egyébként is kiváltságos helyzetben van, hiszen 1989-ben innen indult el a forradalom, 2021-ben pedig európai főváros lesz” – hangsúlyozta Johannis, aki egyébként Nagyszeben polgármestere volt, amikor a város elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet. Az államfő szerint nincs bevált recept a sikerre, minden településnek valami egyedit kell megalkotnia.
Cioloş: bízni kell a rendszerben
Dacian Cioloş miniszterelnök hétfőn a kolozsvári Iuliu Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanévnyitójára látogatott el, ahol az orvostanhallgatókhoz szólva úgy fogalmazott: reméli, hogy amikor a fiatalok nekiállnak dolgozni, visszanyerik az egészségügyi rendszerbe vetett bizalmukat, illetve ugyanehhez hozzásegítik az ország lakosait is. „Mindehhez elsősorban őszinteségre, egyenességre és bátorságra van szükség, hogy a dolgokat merjük nevükön nevezni” – fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette: beszélni kell az egészségügyi rendszer problémáiról, de azt is el kell mondani, hogy mi az, ami jól működik.
Ingyenesen igényelhető az A kártya
Már igényelhetik a kincses városi egyetemisták a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által kiadott A kártyát, amely az új tanévben is ingyenes, viszont új arculattal, más szín- és formavilággal rendelkezik. A kártyával a diákok ingyenes buszbérletet válthatnak ki, és a KMDSZ partnercégeinél is kedvezményben részesülnek, ugyanakkor külföldön is használható. A hallgatóknak előbb regisztrálniuk kell az Akartya.ro honlapon, ahol egy fényképet is fel kell tölteniük magukról. Ezt követően a KMDSZ-irodában fel kell mutatni a személyi igazolványt és az aktuális tanévre lepecsételt ellenőrzőt, a harmadik lépés pedig a 2017. szeptember 30-áig érvényes kártya átvétele.
Szülinapot ünnepelt a Sapientia
Noha a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán már szeptember közepén elkezdődött az új tanév, a magyar felsőoktatási intézmény is ünnepelt: hétfőn tartották az egyetem 15. születésnapját. A kétnapos rendezvénysorozat vasárnap kezdődött: a szervezők bográcsozásra, dokumentumfilm-vetítésre, a Házsongárdi temetőben vezetett sétára és koncertre várták az érdeklődőket, a hivatalos ünnepnapot pedig hétfőn tartották a Tordai úti főépületben, ahol felidézték, hogy az egyetemet 2001. október 3-án nyitották meg.
Dávid László rektor a kezdeti nehézségekről, az akkreditáció körüli bonyodalmakról, majd a sikeres jelenről beszélt. Dávid szerint a Sapientia ma már nemcsak a tudományos igényeket elégíti ki, hanem elismert márkává vált.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke Barabási Albert László fizikust, hálózatkutatót idézte, aki évekkel ezelőtt úgy fogalmazott: a Sapientia EMTE kiváló kezdeményezés, hosszú távon kihívója lehet a nemzetközi egyetemeknek. A püspök azt is elmondta: a magyar állam mintegy 33 milliárd forinttal támogatta az egyetemet megalakulása óta, ennek jelentős részét infrastruktúra-fejlesztésre költötték. Kató Béla hangsúlyozta: a felsőoktatási intézmény komoly múltra tekint vissza, hiszen több generáció elballagott innen.
Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja kifejtette: a Sapientia ereje abban rejlik, hogy teljesítményét nem másokhoz mérten, hanem saját mércéjük szerint értékeli. A jubiláló felsőoktatási intézményt a magyar kormány részéről Grezsa István kormánybiztos köszöntötte, majd átadták az egyetem elismeréseit: a Bocskai István-díjat Sándorné Dr. Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Egyetem rektora és Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora vehette át, ugyanakkor a Sapientia nyugdíjba vonuló tanárainak is elismeréseket adtak át.
Gáspár Botond, Kiss Előd-Gergely, Kőrössy Andrea Krónika (Kolozsvár)|

Önmegértés és önazonosság az irodalomban
Létezik-e még egyáltalán közép-európai irodalom? – ezt a kérdést járta körül szerdán Temesváron az október 25. és 28. között szervezett Nemzetközi Irodalmi Fesztivál (FILTM) keretében tartott konferencia.
Az ötödízben tartott programsorozatra, amelyet annak jegyében tartanak, hogy a Bega-parti város nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címet, az európai irodalom képviselői érkeztek: költők, írók, esszéírók, kritikusok. A közép-európai irodalomról szóló konferencián Balázs Imre József, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézetének tanára, a Korunk folyóirat főszerkesztő-helyettese, valamint a párizsi Sorbonne egyetemről Xavier Galmiche, a krakkói egyetemről Kazimierz Jurczak, a Temesvári Nyugati Egyetemről pedig Radu Pavel Gheo vett részt.
Az értekezés egyik témája az volt, hogy a közép-európai országokban vajon lehet-e az irodalmak egységéről beszélni az 1989 után egymást követő, sorozatos átalakulások után, és hogy a globalizáció sodrásának foglyaiként ezek az irodalmak körvonalazzák-e valamiképpen identitásukat, vagy már nem létezik az őket összefogó kohéziós erő. Balázs Imre József a Krónikának elmondta, a konferencián a szakértők egyetértettek abban, hogy a közép-európai irodalom gondolata elsősorban kutatási területként fontos, politikai relevanciája viszont visszaesőben van.
„1989 előtt a kelet-közép-európai irodalmaknak demokráciapárti, a Szovjetúniótól való elszakadásra vágyó, úgymond ellenzéki ereje és üzenete volt. A rendszerváltozás után az európai integrációs törekvések miatt ezekben az irodalmakban közös érdekek fogalmazódtak meg, mostanra ez már eltűnőfélben van. A közép-európai szerzők egyre kevésbé szeretik önmagukat közép-európai szerzőknek nevezni, műveiket inkább tágabb perspektívából kell megközelíteni: a konferencián erre példaként Krasznahorkai Lászlót és a lengyel Andrzej Stasiukot említették a szakértők” – mondta el Balázs Imre József.
Hozzátette, ő a közép-európai irodalom kontextusában legrelevánsabbnak tartott kortárs szerzőket említette meg a konferencián: Bodor Ádámot, Bartis Attilát, Dragomán Györgyöt, Tompa Andreát, Oravecz Imrét. A temesvári Radu Pavel Gheo író, esszéíró doktori értekezésének tekintélyes része Bodor Ádám művészetéről szól. Balázs Imre elmondta, a konferencián az is elhangzott, hogy bár a kolozsvári születésű Bodor Ádám, a marosvásárhelyi származású Bartis Attila és Dragomán György művészete a magyar kultúra szerves részét képezi, az, amiről írnak, a románok számára is releváns. Bodor Ádám írásművészetét pedig Herta Müller irodalmi Nobel-díjas, bánsági születésű, sváb származású német írónőével állították párhuzamba a konferencián részt vevő szakértők.
„Az, hogy létezik-e közép-európai irodalom, elsősorban az önmegértés szempontjából tekinthető fontosnak, identifikáció tekintetében viszont nem annyira aktuális már, mint amennyire 20-30 évvel ezelőtt volt” – összegezte a konferencián elhangzottakat Balázs Imre József. A Nyugattól Keletre mottójú rendezvénysorozat keretében további konferenciákat, kerekasztal-beszélgetéseket tartanak a Temesvári Nyugati Egyetemen. A nemzetközi irodalmi fesztivált többek közt a párizsi Sorbonne egyetemmel közösen szervezték.
Kiss Judit Krónika (Kolozsvár)|

Az újságírónak kell kibányásznia az érdekességet
Az oknyomozó erdélyi magyar újságírás egyik úttörőjeként az elmúlt 26 évben Gazda Árpád számos olyan cikket írt, amelyet fiatal zsurnalisztáknak lehetne oktatni. Újságíróklub-sorozatunk vendégével a szakmai kihívásokról, az igényességről, a lapokra nehezedő anyagi és politikai nyomásról, illetve a nyomtatott sajtó kiútkereséséről beszélgettünk.
– A rendszerváltás után lettél újságíró. Mi késztetett fizikusként erre a pályára?
– Az 1989-es változások idején éppen utolsó éves fizikushallgató voltam a temesvári egyetemen, amikor megnyílt a világ. Óriási igény mutatkozott az igaz szóra, de mivel ugyanazok az emberek írták a forradalmi cikkeket, mint korábban a kommunista lapokat, minden szerkesztőségbe új embereket, új arcokat kerestek. Diákkoromban már voltak rövidpróza próbálkozásaim, közvetlenül a rendszerváltás után pedig diáklapokba írogattam. Magyar körökben, Temesváron jól ismertek, és amikor tollforgatáshoz értő embereket kerestek, arra ébredtem, három szerkesztőség is újságírói állást ajánlott. A Temesvári Új Szó, a Temesvári Rádió és a Romániai Magyar Szó közül kellett választanom, végül a bukaresti napilap Temes megyei tudósítójának szerződtem el. Utólag visszagondolva jó döntésnek bizonyult, hiszen országos ismertségre tettem szert. Mai ésszel – amikor lapjaink pár ezres példányszámmal küszködnek – szinte hihetetlennek tűnik, hogy akkoriban a Romániai Magyar Szó 180 ezres példányban jelent meg.
– A háromszéki Kovásznáról kerültél diákként Temesvárra. Nem akartál hazatérni Székelyföldre?
– A temesvári fordulat olyan meghatározó élménye volt életemnek, hogy fel sem merült az elköltözés lehetősége. Az volt az érzésem, ott mindenki ismer, ott több vagyok, mint máshol. Ha 18 év után ma visszatérek, Temesvár főterén még mindig több ismerőssel találkozom, mint Kolozsváron.
– Ez a kapcsolat idővel megszakadt, hiszen egy nagyváradi kitérő után Kolozsvárra kerültél, és mintegy két évtizede itteni szerkesztőségekben dolgozol. Mi távolított el Temesvárról?
– Előbb a Romániai Magyar Szótól váltam meg: a tudósítói állás nem bizonyult túl igényes munkának. Azonban a váltás akkor fogalmazódott meg bennem, amikor egyik publicisztikai írásomat nem közölte a lap. Temesvárról az erdélyi magyar politika mindig is másként látszott. Olyan emberekkel voltam barátságban, mint Tőkés László, Borbély Imre, Bodó Barna vagy Toró T. Tibor, akik az RMDSZ-en belüli radikálisabb vonalhoz tartoztak. Akkoriban dúlt a vita arról, hogy monolit legyen-e az RMDSZ, vagy a szervezeten belül adják meg a lehetőséget a különböző világnézeti csoportok megjelenésének. A bukaresti napilap az RMDSZ-es fősodorhoz igazodott, egy idő után már nem éreztem jól magam a szerkesztőségben. Így kerültem 1994-ben a Nagyváradon kiadott Erdélyi Naplóhoz.
– A korabeli lapszámok tanúsága szerint több oknyomozó riport fűződik a nevedhez. Mit tartasz közülük a legérdekesebbnek?
– Akkoriban folyt a balkáni háború, életben volt az ENSZ által hozott Szerbia elleni üzemanyag-embargó, mégis az egész Bánság üzemanyagot adott el a szomszédba. Erről a jelenségről kezdtem oknyomozó riportokat írni. Az egyik nagyobb lélegzetű tényfeltáró cikket arról írtam, hogy a temesvári petrokémiai kombinát, a Solventul – amelyet csővezeték kötött össze a Belgrád melletti pancsovai testvérüzemmel – hatalmas mennyiségű, 46 ezer tonna üzemanyagot nyomott át illegálisan Szerbiába. Az infót egy forradalmár társamtól kaptam: ő a gyárban dolgozott, és jelezte nekem a furcsa dolgokat. Közben beköszöntött a Constantinescu-éra, és a Solventul-ügyből bűnvádi eljárás, ügyészségi iratcsomó lett. Az ügynek ebben a kezdeti időszakában született meg a romániai sajtóban elsőként ez az oknyomozó riport.
– Hogyan lehetett hozzájutni ügyészségi forrásokhoz?
– Az infókat véletlen szerencse folytán kaptam kézhez. A Solventul üzemnek külön vasúti állomása volt, én pedig a sínek fölött átívelő gyaloghídról fényképeztem a több száz tartálykocsit, amikor két biztonsági őr megragadott és felcipelt az igazgatóhoz. Az volt a szerencsém, hogy a váratlan látogatás az igazgatót is felkészületlenül érte. Fél napig foglalkozott velem, és arról próbált meggyőzni, hogy nem követtek el törvénytelenséget. Igazát bizonyítandó az ügyészségi dokumentációt is elém tette. Ha úgy terveztem volna, biztos nem sikerül bejutni az igazgatóhoz, ehhez képest az ügyészségi irat ráadás volt. Minden információt kijegyzeteltem, és végül megszületett egy átfogó, jól dokumentált tényfeltáró riport.
– Mennyire volt ez a műfaj anyagilag, szakmailag megbecsülve?
– Az erdélyi magyar sajtóban igazából soha, hiszen rengeteg időt és munkát követel, és rendszerint csak az útiköltséget fedezték. Elsősorban a lelkesedés motivált. Másrészt az is segített, hogy újságíróként nem voltak anyagi gondjaim. A kilencvenes évek elején a Szabad Európa Rádió magyar szerkesztőségét is tudósítottam Romániából, és ők 50 német márkát fizettek egy tudósításért. Ez pedig bőven elegendő volt az anyagi biztonságérzethez, hogy az embernek ideje és kedve legyen olyan újságírói műfajokkal is foglalkozni, amit szeret. Abban az időben az Erdélyi Napló éppen az ilyen műfajok miatt vált népszerűvé.
– Tényfeltáró cikkeid miatt nem voltak gondjaid?
– Amikor riportot írtam Székelyföld militarizálásáról – a román hadsereg és a csendőrség több új alakulatot hozott létre Hargita és Kovászna megyében, és nagyarányú ingatlanvásárlásba és terjeszkedésbe kezdett –, az akkori főszerkesztő nem merte leközölni. Megrémült a cikkben levő adatoktól, és nem volt benne biztos, hogy ha perre megy a dolog, ki tudunk-e ebből mászni. Két hónapig állt az írásom a szerkesztőségben, míg végül megjelent, de aztán olyan visszhangja lett, hogy a lap testületileg büszke volt rá.
– Nyolc évig dolgoztál a Krónika vezető szerkesztőjeként. Az országos napilap új színt hozott az erdélyi magyar újságírásba. Hogyan emlékszel a kétezres évekbeli időszakra?
– Ez volt életemben az első olyan szerkesztőség, ahol a szakmaiságot, a szakmai mércét minden más erdélyi magyar lapnál magasabbra állították. A lap beindítói olyan igényességet honosítottak meg, ami a romániai magyar sajtóban addig nem létezett. Alapállásból nem elégedhettünk meg azzal az információval, ami bejött, vagy amit az emberek nyilatkoztak. Mindennek utána kellett járni. A kilencvenes évek erdélyi magyar sajtójára az volt a jellemző, hogy Funart és Vadim Tudort szabadon lehetett szidni, de nem nagyon jutott másoknak eszébe, hogy meg is kérdezzék például Gheorghe Funart, Kolozsvár polgármesterét. Döntésünk logikus volt: ha nem tesszük fel a magunk kérdéseit, azokat senki más nem fogja tőle megkérdezni. Újdonságnak számított a reggeli lapértekezlet is, amikor kielemeztük az éppen aktuális lapszámot, így egymástól is rengeteget tanultunk.
– Vállvetve dolgoztál munkatársaiddal, legtöbb lapszámba te is írtál. Nem szeretted a főnöki tisztséget?
– Vezető szerkesztőként mindig elvárásaim voltak a kollégáktól. Amikor valaki azt mondta, hogy az általam kért cikket nem lehet rövid idő alatt elkészíteni, megmutattam, igenis lehet. Magam jártam utána, és írtam meg. Ha hiteles akarsz lenni, így működik. A főnöki státusz számomra azért volt jó, mert az érdekesnek tartott témákat én írhattam meg. Mindig megtartottam magamnak a legizgalmasabb történeteket, de hát sokkal több ötlet született a szerkesztőségben, mint amennyit én elkészíthettem volna, így bőven jutott másoknak is.
– Volt olyan cikked, ami mégsem jelenhetett meg?
– Egyetlen ilyen esetre emlékszem, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egy idő után az útjaink elváljanak. Ameddig a Krónika mögött az alapító tulajdonos, a budapesti székhelyű Napi Gazdaság állt, ilyesmi fel sem merült. A későbbi tulajdonosváltásokkal azonban az érdekek is megjelentek. Egy emlékezetes történetem van: az akkori miniszterelnök-helyettes, Markó Béla vagyonnyilatkozatával kapcsolatban írtam tényfeltáró cikket. Kiderült, hogy miközben az egész erdélyi magyar könyvkiadás támogatásból él, és a kiadók vezetői szerint Erdélyben verseskönyvből egyedül Kányádi-kötetet lehet nyereségesen kiadni, akkor történt meg, hogy vagyonnyilatkozata szerint Markó Béla 90 ezer lejért – mintegy 30 ezer euróért – adta el öt évre az összes korábbi és későbbi verseinek kiadói jogát egy olyan romániai magyar kiadónak, amelyik addig egyetlen könyvet sem jelentetett meg. A cikk első része megjelent, és amikor Markó tudomást szerzett a folytatásáról, a budapesti tulajdonosok ránk telefonáltak, hogy ne jelenjen meg. Azt mondtam a főszerkesztőnek, hogy ha az RMDSZ elnöke elérheti azt, hogy egy róla szóló tényfeltáró cikk ne jelenjen meg, akkor én azonnal lemondok, és elmegyek a laptól, a tényfeltárást pedig máshol közlöm. Bejelentésemre a tulajdonosok meggondolták magukat, és kompromisszumos megoldásként a cikk nem másnap, hanem egy hét múlva jelent meg.
– Több médiaintézménynél is megfordultál. Nem volt nehéz összeszokott munkaközösségektől megválnod?
– Én soha nem voltam az a hős, aki lehetetlen helyzetben is megpróbálta tartani a frontot. Azt mondtam: ha a kiadó nem tudja biztosítani a jó munka feltételeit, én nem vállalok olyan kiadványt, amire szakmailag nem lehetek büszke. Mindig magam előtt láttam, hogyan kellene kinéznie egy jó lapnak, és ha erre nem volt pénz, akkor kerestem más munkát. Váltáskor mindig tele voltam kételyekkel, mert olyan helyre mentem, ahol magasabb szakmai igények fogadtak. Aztán az új munkahelyemen egy-két év után kezdtem jól érezni magam.
– Jelenleg a Magyar Távirati Iroda (MTI) erdélyi tudósítójaként dolgozol. Izgalmas tényfeltáró cikkek nélkül nem érzed beskatulyázva magad?
– Ez a fajta újságírás valóban nem adja meg a felfedezés élményét. Amit mások elmondanak vagy felfedeznek, azt a hírügynökségi újságíró hír formájában visszaadja. Ilyen szempontból unalmasabb, de abban mégsem az, hogy mindig az események sűrűjében mozog az ember. Gyorsnak kell lenni, és nem könnyű feladat az információözönből kiválasztani azt, ami a legfontosabb. Régebben nem tudtam felmérni, hogy írásaimat hányan olvassák, de most, amit megírok, tíz perc múlva viszontlátom az online mediában, a tévében, vagy hallom a rádióban.
– Amit megír az MTI, az hír, és amit nem, az nem hír...
– Ez nem az MTI bűne. Megértem a kollégákat, akik úgy érzik, így sem tudnak minden munkát elvégezni, és a kész hírügynökségi híreket beemelik a lapba. Egy híres mondás szerint a hír az, amit el akarnak hallgatni. Minden egyéb hirdetés. Ha a szerkesztőségek csak azt az információt közlik, amit tálcán kínálnak nekik – közlemények, sajtóértekezletek, stb. – előbb-utóbb unalmasak lesznek, eltávolodnak a valóságtól. Az elhallgatásra szánt érdekességeket az újságírónak kell kibányásznia.
– Miért veszett ki az oknyomozó újságírás az erdélyi magyar sajtóból?
– Egy-egy igazi riporton legalább egy hetet, de lehet, hogy többet kell dolgozni. A szerkesztőségekben ma már nincs olyan ember, aki egy hétig kimaradhatna az egyéb munkákból, hogy egy témának alaposan utána nézzen. Mindenhol versenyt futnak az idővel. Egy cél létezik: legyen minden este készen a lap. De az már nem kihívás, hogy milyen lap legyen. Vannak nyilván pozitív példák is: az Átlátszó Erdély pályázati forrásokból próbálja megszerezni a pénzt az időigényesebb tényfeltáró munkához. De ebből a műfajból sokkal több kellene a romániai magyar sajtóban. A lapok napi munkájában is helyet kell ennek találni, mert amit én megírok az MTI-ben, az Szatmártól Sepsiszentgyörgyig mindenhol jelen van. Ha egy lap csak azt közli, ami mindenhol olvasható, nem fogják megvenni.
– Vajon meddig fogják megvásárolni az olvasók a nyomtatott lapokat?
– Arra nem látok esélyt, hogy az erdélyi magyar nyomtatott sajtó ki tudja heverni a mai drasztikus példányszámcsökkenést. Nagy a tanácstalanság, hogy a lapok internetes változatába mikor mi kerüljön be. Ott vannak az online versenytársak, ugyanakkor nem lenne szabad lelőni a másnap megjelenő cikket. Erre ma senkinek nincs jó receptje. A mobiltelefonos, táblagépes világunkban előbb-utóbb elfogy az a generáció, amelyik a papírhoz ragaszkodik. A nyomtatott lapok azonban ma mégiscsak egyféle márkának számítanak, és ezt kellene kihasználniuk, hogy hangsúlyosabban előretörjenek az internetes világban.
Gazda Árpád
Kovásznán született 1966-ban. Diákként a Tőkés László akkori temesvári lelkészt körülvevő hívek csoportjába tartozott. Az 1989-es temesvári népfelkelés idején letartóztatták, és rövid időre bebörtönözték. A Temesvári Tudományegyetem fizika szakának elvégzése után a Romániai Magyar Szó temesvári tudósítója, a Szabad Európa Rádió magyar szerkesztőségének romániai tudósítója, az Erdélyi Napló hetilap riportere, majd rövid időre főszerkesztője, a Krónika napilap vezető szerkesztője, a Temesvári Rádió szerkesztője, a budapesti Info Rádió és a magyarországi Heti Válasz hetilap munkatársa volt. Kilencéves újságírói tapasztalattal szerzett rádiós újságírói diplomát a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1999-ben. Újságírói munkásságát több szakmai díjjal ismerték el. Jelenleg az MTI magyar hírügynökség erdélyi tudósítója. A Mikor kicsi voltam, magyar voltam című riportkötet szerzője.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Sorin Grindeanu kormányalakítási megbízatást kapott az államfőtől
Klaus Johannis államfő pénteken délelőtt aláírta azt az elnöki rendeletet, amellyel kormányalakítási megbízatást adott az ALDE szociálliberális koalíció miniszterelnök-jelöltjének. Sorin Grindeanunak tíz napon belül kell a parlament elé járulnia, hogy bizalmi szavazást kérjen a miniszteri névsorra és a kormányprogramra. Cikkünk frissül.
Sorin Grindeanui a PSD-ALDE-koalíció második jelöltje a miniszterenöki tisztségre, az elsőt, Sevil Shhaidehet az államfő visszautasította.
A 43 éves politikus 1996 óta tagja a Szociáldemokrata Pártnak, eddigi legmagasabb tisztségét a Ponta-kabinetben foglalta el távközlési miniszterként. 2008-2016 között Temes megyei szenátor volt, idén nyáron lemondott felsőházi mandátumáról, ugyanis a PSD színeiben megválasztották a Temes megyei tanács elnökének. 
1973 december 5-én született Karánsebesen. 1992-ben érettségizett a helyi Traian Doda líceumban, majd 1997-ben matematika szakon diplomázott le a temesvári Nyugati Egyetemen. Az egyetemen rövid ideig asszisztensi állást töltött be, majd 2001 novembere és 2004 januárja között a Temes megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság igazgatója volt. Nős és két gyerek apja.
Sorin Grindeanu egy ház és három telek tulajdonosa, és több mint 44.000 euró hitele van. Vagyonnyilatkozata szerint Grindeanu feleségével együtt egy gyüregi lakóház tulajdonosa, és együtt vásároltak még egy 500 és egy 300 négyzetméteres belterületet. Felesége Karátsonyifalván örökölt egy csaknem háromhektáros mezőgazdasági területet. 
A vagyonnyilatkozat szerint 2016-ban Sorin Grindeanu eladott egy 30 000 eurós tömbházlakást. 83 500 lejjel és 20 000 euróval meghitelezte a DuoFarm nevű céget, amelynél felesége vezető gyógyszerész beosztásban dolgozik. A Grindeanu család Nicolae Grindeanutól 10 000 euró adományt kapott.  2007-ben egy több mint 44.000 eurós hitelt vett fel, amelynek futamideje 2035-ig tart. 
Az elmúlt évben Sorin Grindeanu miniszterként 86 228 lejt kapott fizetésként, 7 610 lejt képviselői illetékként. Felesége 5 300 lejt keresett vezető gyógyszerészként és 33. 000 lejt kapott bérként egy albérletbe adott tömbházlakásért.A jelölt önéletrajzát itt böngészheti. 
Az RMDSZ "elviekben" támogatja
Az RMDSZ „elviekben” bizalmat szavaz a parlamentben Sorin Grindeanu kabinetjének, de előbb ismerni szeretné a kormányprogramot és miniszterek listáját – jelentette ki pénteken az Agerpresnek Kelemen Hunor. A szövetségi elnök elmondta, egyelőre nem lát okot arra, hogy az RMDSZ ne támogassa Sorin Grindeanu kormányát. Közlése szerint a kinevezett miniszterelnök személyét nem kifogásolják. „Temesvári, bánsági kollégáink szerint megérdemli a támogatásunkat, a szavazatunkat” – fogalmazott a politikus.
Băsescu: saját életét nehezítette meg Johannis
Hibásnak tartja utódja lépését Traian Băsescu volt államfő, aki azt rója fel Klaus Johannisnak, hogy nem személyesen jelentette be Sorin Grindeanu megbízatását a kormányalakítással.  
„Hibázott, elnök úr! A miniszterelnök kinevezését nem lehet letudni egy egyszerű közleménnyel” – írja Facebook-bejegyzésében Traian Băsescu. Hozzátette: ha már úgy döntött, hogy elfogadja a PSD-jelöltjét, akkor a „románok és az államhatalmak közötti viszony iránti tiszteletből  ezt a rendkívül fontos bejelentést személyesen kellett volna megtennie a Cotroceni-palotából”. Szerinte a jelöltnek, Sorin Grindeanunak is ott kellett volna lennie ez alkalomból.
Raluca Turcan látni akarja a kormány névsorát
A Szociáldemokrata Párt elsődleges felelőssége jelen pillanatban az, hogy olyan miniszterjelöltekkel álljon elő, akik a köz, nem pedig Liviu Dragnea személyes érdekeit szolgálják majd - véli a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke, Raluca Turcan. 
„A miniszterjelöltek listájának közzétételekor kiderül, mennyire autonóm és jóhiszemű a kormányfőjelölt. Nagy érdeklődéssel várjuk ezt a listát. Remélem, olyan személyek szerepelnek majd rajta, akiknek tevékenysége ismert, és nem ad okot a gyanakvásra" - hangsúlyozta az Agerpres hírügynökségnek adott nyilatkozatában Raluca Turcan. 
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavazza meg a Sorin Grindeanu vezette kormány beiktatását - jelentette be az USR elnöke, Nicuşor Dan.
Az USR nem szavaz bizalmat Grindeanunak
"Az USR a kormány beiktatása ellen szavaz, még akkor is, ha Sorin Grindeanu áll a kabinet élén. Tiszteletben tartjuk a választópolgárok szavazatát, de annak alapján, amit nap mint nap láthatunk a parlamentben, nem hiszünk abban, hogy a PSD megváltozott. A kormányt ugyanúgy Liviu Dragnea fogja vezetni, de nem a kormánypalotából, hanem a Kiseleff úti pártszékházból" - írja Facebook-oldalán Nicuşor Dan.
Az USR elnöke hozzáteszi, az alakulat támogatni fogja a kormány által javasolt és általuk jóknak tartott projekteket, az "ártalmasnak" vélt tervezetek ellen azonban minden rendelkezésre álló eszközzel küzdeni fognak. maszol.ro

Székelyföldi könyvelők találkozója
Románia, az adóparadicsom
„Románia adóparadicsom a mikrovállalkozások számára”, mondja Debreczeni László sepsiszentgyörgyi adószakértő, a kereskedelmi és iparkamara alelnöke, aki nem emlékszik, hogy lett volna még a mostanihoz hasonló kedvezményes környezet a mikrovállalkozások számára.
Jelenleg ugyanis az évi 500.000 euró alatti forgalmat megvalósító, és legalább egy alkalmazottal rendelkező cégek alig 1 százaléknyi forgalmi adót fizetnek, és a kiadások leszámítása után további 5 százaléknyi osztalékadóval ki lehet venni a pénzt a cégből, mutatott rá az adószakértő. Hozzátette: többek között e köré építik a pénteken, Sepsiszentgyörgyön sorra kerülő 3. Székelyföldi Könyvelők Találkozóját, amelynek témája: alacsony adózás, hatékony vállalatok.
A térség egyik legnagyobb gazdasági jellegű eseményén pénzügyminisztériumi vezetők, neves jogi- és adótanácsadó cégek szakemberei és egyetemi professzorok nyújtanak tájékoztatást az aktuális adózási változásokról és az áfa-szabályokról. A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) háromszéki fiókja és a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által harmadik alkalommal megszervezett Székelyföldi Könyvelők Találkozója március 31-én, pénteken 9 órakor kezdődik a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi tagozatának székhelyén (részletek a www. rmktkovaszna.ro vagy a www.ccicov.com oldalon).
A találkozó aktualitását hangsúlyozva Debreczeni László rámutatott, idén a mikrovállalkozásokat, a szálloda- és vendéglátóiparban tevékenykedő cégeket érintették az adóügyi újdonságok. Az osztalékadó csökkenése, a visszafordított nyereség adómentessége, a mikrovállalkozások kedvezőbb adózása és szélesebb kiterjesztése olyan tényleges kedvezmények, amelyek a vállalkozások versenyképességét tudják növelni, ezért szükséges és érdemes is róluk beszélni. Ugyanakkor sok kérdés van még a jogszabályok alkalmazása kapcsán, ezeket szeretnék tisztázni a pénteki rendezvényen, ahová nemcsak könyvelőket és adószakértőket, hanem közgazdászokat, vállalkozókat és egyetemistákat is várnak.
György Attila pénzügyminisztériumi államtitkár a pénzügyi jövedelmek nyilvántartóját, Mariana Vizoli pénzügyi szakértő az áfa-fizetők újra regisztrálásának folyamatát ismerteti. Georgeta Toma pénzügyminisztériumi osztályvezető a szállodák és éttermek jellegzetes adózásáról értekezik, Florin Dobre, a CECCAR ügyvezető igazgatója a vissza nem térítendő pályázatok elszámolását ismerteti, Édler András, a kereskedelmi kamara elnöke a fizetésképtelenséget megelőzni hivatott Pre Solve-programot mutatja be, dr. Radu Bufan, a Temesvári Nyugati Egyetem professzora a nyereségadóról tart előadást, az NNDKP ügyvédi iroda szakértője pedig a jövedelem adózása és a társadalmi járulékok témájában tart tájékoztatót. A szervező RMKT Kovászna megyei fiókjának elnöke, Bogdán Laura elmondta: a szervezet célja a szakmai kultúra terjesztése, a tagok szakmai fejlődésének elősegítése, így a Székelyföldi Könyvelők Találkozója is ezt szolgálja, hiszen teret ad az újítások céges szintű alkalmazásának értelmezésére a könyvvitel és az adózás területén.
Kovács Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hellvig: minden Szekuritáté-dossziét átadtunk az irattárat vizsgáló tanácsnak
A rendszerváltás után 27 évvel a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) átadta a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsnak (CNSAS) az egykori kommunista titkosszolgálat összes olyan munkatársára vonatkozó iratokat, akik kapcsán jogerős bírósági ítélet állapította meg, hogy együttműködtek a Szekuritátéval – jelentette ki csütörtökön Eduard Hellvig, a SRI igazgatója.
Hellvig a temesvári Nyugati Egyetemen a globális biztonság témájában meghirdetett mesterképzés elindítása alkalmából elmondott beszédében azt állította, a SRI lezárt minden kapcsolatot az „áldatlan” 1989 előtti időszakkal.
Közölte, olyan dokumentumokat bocsátottak a CNSAS rendelkezésére, amelyek remélhetőleg az ellentmondásos múlt számos eseményére fényt derítenek majd. Hozzátette, a közeljövőben átvizsgálják a még birtokukban levő dokumentumokat, és azokat, amelyek esetében erre a törvény lehetőséget biztosít, szintén átadják a CNSAS-nak. Hellvig ugyanakkor csütörtökön kijelentette: a SRI kívül áll a hatalmi játszmákon, a hírszerzés fölötti civil ellenőrzésnek pedig nem szabad politikai eszközzé válnia.
„A SRI fölötti civil ellenőrzést a parlament illetékes szakbizottsága gyakorolja, én pedig igazgatóként mindig teljesen nyitott voltam a valós és állandó kontrollra. Ugyanakkor azt várom, hogy ez az ellenőrzés ne váljon politikai vagy médiacélokat szolgáló eszközzé” – mutatott rá az igazgató. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)