A lugosi magyar közösség számon tartja a közélet volt szereplőit. A katolikus bérház falán elhelyezett Arató Andor-emléktáblát megkoszorúzta és beszédet mondott Marius Martinescu, Lugos polgármestere, Toró T. Tibor parlamenti képviselő, Pozsár József, Lugos alpolgármestere, Butnaru Antal katolikus esperes és dr. Udvardy László. Arató Andor tanár (1887–1964) közel negyven éven át szolgálta a lugosi magyar (és nem csak magyar) közösséget. Halálának 40. évfordulóján megkoszorúzták sírját és emléktáblát avattak a római katolikus bérház falán. Márványba vésett háromnyelvű szöveg adja tudtul a világnak, hogy itt élt a kiváló zeneszerző, karnagy, újságíró, iskolaalapító, Lugos kulturális életének kimagasló személyisége, Arató Andor. Elvállalta a Lugosi Magyar Dal- és Zeneegylet irányítását, majd megalapította a Jubilate katolikus egyházi kórust, és alig egy évre rá alapító tagja lett a Lugosi Filharmónia Egyesületnek, ahol karmesterként, sőt hegedűsként is közreműködött. A Lugoson megjelenő Krassó-Szörényi Lapok felelős szerkesztői tisztségét vállalta el, munkatársa volt a Jakabffy Elemér szerkesztésében megjelent Magyar Kisebbségnek, továbbá a Temesvári Hírlapnak. Ő szervezte meg az Egységes Magyar Gimnáziumot, majd a magyar tannyelvű hétosztályos elemi iskolát és gimnáziumot, melynek tanára és igazgatója volt. Az emlékezést az Arató Andor Egyesület, a lugosi katolikus egyházközség és a lugosi RMDSZ szervezte. /(Sipos): A lugosi közélet példaképe. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 2./

Apám emlékére címmel jelentette meg Kató Gizella legújabb, Temesvár egyik külvárosáról, a Gyárvárosról szóló könyvét az Eurostampa Könyvkiadónál. Immár a tizenegyedik könyvénél tartó, verset és prózát egyaránt publikáló szerző apja és a mai temesváriak iránti kötelességének érzi, hogy emléket állítson annak, amit megemészt az idő vasfoga. “Apám valóságos temesvári lexikon volt: ismerte minden utcáját, szinte minden házát. Mesélni is szeretett, akár társaságban, akár nekem” – idézi meg a rajztehetséggel is megáldott, művészi pályára vágyó, de könyveléssel foglalkozó édesapa emlékét az előszóban Kató Gizella. Írásaiban a szemtanú hitelességével szól – hiszen ő maga is 35 évet élt ebben a városnegyedben – a felejthetetlen utcákról, a régi emberekről, házakról, gyárakról, az azóta átformálódott vagy kihalt mesterségekről, az egyszerű emberek hétköznapjairól, a Bega-csatornáról. Temesváron a Magyar Nyugdíjasok Klubjában Telegdy Gyöngyvér matematikatanár, maga is a város múltjának szerelmese, saját emlékeivel gazdagította a kiadvány élményanyagát. Pogány András a gyárvárosi Úri utca egykori író lakóiról, Méliusz Józsefről, Majtényi Erikről, Pogány Lászlóról, a Temesvári Hírlap tulajdonos-főszerkesztőjéről szólt, s megemlítette, hogy innen indult az Apám emlékére könyv szerzője is. Kató Gizella elmondta: az édesapa rajzaival illusztrált könyvnek elkészült a román változata is, hogy minél többen megismerhessék a soketnikumú város példamutató múltját. /(SZ. I.): Az apák emléke kötelez. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 14./

Erdélyi magyar sajtó-újságírás a két világháború között (1918-1938)
Az erdélyi sajtó mindig színvonalas részét képezte az általános magyar újságírásnak. Fontossága főleg az impériumváltást követően nőtt, mivel a Romániához csatolt erdélyi magyar kisebbség egyetlen megnyilatkozása volt, Ligeti Ernő szavaival élve „az egyetlen kopoltyú, amelyen a magyarság lélegzett.” Az addigi határ menti sajtóközpontok a román hatóságok szigorú ellenőrzése miatt korlátozottan tudták csupán ellátni a feladatukat. Ilyen volt Nagyvárad esete, amely az erdélyi újságírás élvonalába volt sorolható, mivel itt dolgozott újságíróként Ady Endre, Juhász Gyula, Krúdy Gyula stb., a változás után azonban elköltöztek Váradról.
Egy néhány példa az impériumváltás előtti sajtóból (a felsorolt újságok napilapok):
- Arad: Aradi Közlöny, Arad és vidéke, Függetlenség, Aradi Hírlap
- Nagyvárad: Szabadság, Nagyváradi Napló, Nagyvárad, Új Nagyvárad, Tiszántúl, Friss Újság.
- Temesvár: Temesvári Hírlap, Temesvarer Zeitung.
- Kolozsvár: Újság, Kolozsvári Hírlap, Esti lap, Ellenzék.
- Brassó: Brassói Lapok.
- Szatmár: Szamos.
- Marosvásárhely: Székely Napló.
Sajtótörténeti szempontból 3 fő korszakra lehet osztani a két világháború közötti korszakot: A hőskor (1919-25), a virágzás kora (1926-30), a helytállás kora (1931-37).
A szerkesztőségek voltak a politikai megbeszélések búvóhelyei, így az újságírás szorosan összefonódott a politikával. A sérelmek üzenésein kívül a román hatóságok is a sajtón keresztül érintkeztek a magyarsággal. A napilapok és az irodalmi folyóiratok szoros összekapcsolódása is megfigyelhető, mivel legtöbb újságíró irodalmár, költő is volt. Továbbá a „transzilvanizmus” eszmerendszerének továbbítását is elsősorban a korabeli sajtó vállalta fel.
Ahol jó színvonalú napilapok voltak, ott később és nehezebben született meg az irodalmi folyóiratok. Így az első komolyabb irodalmi folyóiratok nem Kolozsvárott, hanem Nagyváradon, Aradon és Marosvásárhelyen születtek.
A Hőskorban 330 erdélyi lap jelent meg, egyedül Kolozsváron 113. Az impériumváltással bekövetkező közhangulatot befolyásolta a sajtó, ezek „szomorú idők” voltak, ami azt is mutatja, hogy csupán 12 humorisztikus lap jelent meg. Legtöbb újság ebben a korszakban megszűnt, vagy tulajdonost váltva átalakult. Nem volt nehéz lapot indítani: 1939-ig a román kormány a lapkiadást nem kötötte engedélyhez. Így azonban jelentkezett a dömpingsajtó (krajcároslapok megjelenése) amely a színvonal csökkenését eredményezte. Minden lap hivatalosan és nyíltan fizette a cenzort (de ez nem jelentette, hogy nem voltak kiskapuk). Ebből következőleg Belső-Erdély sajtója jobban virágzott ebben a korszakban: minél beljebb került a határtól, annál nagyobb volt a sajtószabadság. Ebben a vonatkozásban beszélhetünk Kolozsvár- és főleg a későbbiekben Brassó, mint szabad és fontos sajtóközpontokról.
Megemlítendő az Újságírói Szervezet, amely fennállása alatt kongresszusokat rendezett Aradon, Brassóban, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Temesváron. Komoly eredménynek számított, hogy elsőnek vetették fel Romániában az újságírói nyugdíj intézményét. Nagyobb városokban újságírói klubok létesültek, ahol gyakran rendeztek felolvasóesteket, illetve a közönség találkozhatott azon személyiségekkel, kik írásait nap, mint nap olvashatta. További eredménynek számított a tusnádfürdői Szanatórium létesítése, amely gyakorlatilag újságírói üdülőként szolgált. Több mint 300 bejegyzett taggal rendelkezett, román személyiségek, politikusok is gyakran látogatták, mivel egy ilyen komoly létszámú szervezet határozta meg az erdélyi magyarság politikai közhangulatát.
Vizsgabizottságot is létesítettek, így csak az lehetett képezni újságírásra, aki megfelelt a vizsgabizottság feltételeinek. Tagdíjas rendszer volt, az újságírás ekkor becsületes megélhetést biztosított. Egyes érdemes újságírók, akik valamilyen igazolt okból hagyták ott állásukat, teljes fizetésüket kapták, amíg újra el nem tudtak helyezkedni.
A továbbiakban két kiemelkedő példával szeretném ábrázolni az erdélyi újságírás két korszakát. Kolozsvár, mint már említett sajtóközpont, főleg a 20-as években számított fontos tényezőnek. Ez a Keleti Újság elsődleges sikerének tudható be. A lapot már a háború alatt tervezték megjelentetni, de végeredményben a sors iróniájaként a román csapatok Kolozsvárra való bevonulásakor (1918. December 24-én) jelent meg az újság első száma. A sikert nagymértékben befolyásolta, hogy budapesti tapasztalt lapszerkesztők dolgoztak itt, mint Szentmiklósi József, vagy később Ignotus (aki a Nyugatnak volt szerkesztője). A hatalmas példányszám áttörte a határokat, a demarkációs vonalakat is, így Kassán és Debrecenben 2-3000 példány is elfogyott naponta. A lap későbbi szerkesztője Zágoni István lett, majd a csődtől való megmentés érdekében megvásárolta a lapot az Országos Magyar Párt. Így hivatalos pártlappá vedlett, veszítve politikai függetlenségéből, szabadelvűségéből.
Egy másik említett sajtóközpont Brassó volt ebben az időszakban. Felemelkedésében főleg a 30-as évek válságai, politikai- ideológiai törésvonalai járultak hozzá. A gazdasági válság több lap megszűnését eredményezte, ugyanakkor megjelent egy új, fiatal generáció is, amely már a 20-as évek viszonylataiban szocializálódott (Bányai László, Méliusz József, Wass Albert stb.). A Brassói Lapok megerősödésében a központiság is szerepet kapott. Mindamellett, hogy igen színvonalas országos lap volt, gyakorlatilag felvehette a versenyt Erdély szinte bármelyik városának a reggeli napilapjával. Fontos szempont, hogy szinte minden városban volt szerkesztője, illetve a román városokban elő magyar közösségekhez is eljutott, sőt ezen kívül még Bulgáriába is szállított több száz példányt. Színvonalas irodalmi mellékletét Kuncz Aladár szerkesztette és lehetőséget adott a Helikoni közösségen kívül rekedt fiatal generációknak a publikálásra. A cenzúra is szerepet játszott a sikerben, ugyanis amíg más városban megjelenő újságokban a helységneveket csak románul lehetett leírni, addig ezeket a Brassói Lapok magyarul közölte. A kezdeti jobboldalisággal felhagyva a 30-as években a Keleti Újság szabadelvűségét próbálta pótolni, nem kevés sikerrel.
F.J.
kolozsvaros.ro. Erdély.ma