Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Temesvár Társaság
60 tétel
1990. szeptember 19.
Szept. 17-én Temesváron 15 ezres tömeg tüntetett. Felolvasták a Temesvár Társaság felhívását: nem igaz az, hogy a városban egy éve kitört forradalom huligánok és magyarországi ügynökök műve lett volna. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./
1990. október 28.
"Temesváron okt. 26-28-a között emberi jogi konferenciát rendeztek külföldi szerveztek részvételével. Az emberjogi konferenciát a Heinrich Böll Alapítvány keretében létrehozott Romániai Emberi Jogi Bizottság szervezte. Hat szakcsoportban zajlottak a megbeszélések. Nicolae Gheorghe a cigányellenességről beszélt, ismertette a Mihai Kogalniceanu községben október elején végrehajtott cigányellenes pogromot. A magyar kisebbség helyzetéről Borbély Imre tartott előadást. /Emberjogi konferencia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15., A Hét (Bukarest), nov. 22./ A nemzetközi bizottság tagjaként érkező temesvári díszpolgár, Doru Braila feltartóztatása a határnál óriási felháborodást keltett. A marosvásárhelyi RMDSZ azzal a kéréssel fordult a konferenciát rendező Temesvár Társasághoz, hogy terjesszék a bizottság elé a hat marosszentgyörgyi letartóztatott ügyét. Az a bűnük, hogy márc. 20-án Marosszentgyörgyön megpróbálták feltartóztatni a görgényvölgyi, másodjára Marosvásárhelyre igyekvő "békés tüntetőket". /Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./"
1990. október folyamán
Temesváron a Temesvár Társaság tiltakozó tömegtüntetést szervezett, mintegy 15 ezer ember részvételével, megjelent és felszólalt Marian Munteanu is. /MTI/
1990. november 8.
Több ellenzéki csoportosulás /köztük a Temesvár Társaság, a brassói November 15 Egyesület, a Társadalmi Dialógus Csoport/ megalakította a Polgári Szövetséget /Alianta Civica/. Az aláírók között van Ana Bladiana, Doina Cornea, Smaranda Enache, Gabriel Andreescu, Petre Mihai Bacanu, Octavian Buracu, Gabriel Liiceanu, Alexandru Paleologu, Mihai Sora, Stelian Tanase, Radu Enescu és Marian Munteanu. A Polgári Szövetség nov. 8-án sajtóértekezleten ismereti céljait. /Megalakult a Polgári Szövetség. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 8./
1990. november 15.
Temesváron nov. 8-án a Temesvár Társaság tartott nagygyűlést. Ismertették eddigi tevékenységüket. A kormánynak továbbított követeléseik /17 pontos beadványuk/ között szerepelt a demokratizálás meggyorsítása, az 1989. decemberi események vétkeseinek felelősségre vonása, a Securitate besúgói névjegyzékének nyilvánosságra hozása, a földtörvény megszavazása és a kormány lemondása. /Ferencz Károly: A kormány lemondását követelték. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./
1992. március 31.
Márc. 27-29-én Temesváron Demokrácia és kollektív jogok címmel rendezett nemzetközi konferenciát többek között az RMDSZ, a Temisz és a Bodó Barna vezette Temesvári Kisebbségi Kutatócsoport. Meghívót küldtek 50 román szenátornak és képviselőnek, de alig jöttek el néhányan. A romániai németek és a Temesvár Társaság szintén távol maradt. A belga Ivo Petters keményen bírálta román kisebbségi politikát. /Népújság (Marosvásárhely), márc. 31./
1992. augusztus 9.
Temesváron a Temesvár Társaság rendezésében mintegy 25 ezer ember részvételével ellenzéki nagygyűlést tartottak, ahol elfogadták a temesvári kiáltvány szellemében készült felhívást. Felszólalt Corneliu Coposu, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnöke is. /Temesvári Rádió, magyar adás, júl. 8., Temesvári felhívás szövege: Ring (Budapest), aug. 9./
1992. december 16.
"Corneliu Vadim Tudor szenátor, a Romania Mare Párt elnöke dec. 14-én parlamenti beszédében követelte az RMDSZ és a Temesvár Társaság törvényen kívül helyezését, mivel ez a két szervezet "államellenes tevékenységet folytat". /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 16./"
1993. március 6.
A Románok Nemzeti Egységpártja be fogja perelni Tőkés Lászlót és az RMDSZ-t, mert a magyar kormánnyal aláírta azt a közleményt, amelyből kiderül, hogy az erdélyi magyarok szerves részét képezik a magyar nemzetnek. - A Román Szocialista Párt közleménye az RMDSZ törvényen kívül helyezését és Tőkés László püspöknek, az RMDSZ tiszteletbeli elnökének az országból kiutasítását követelte. Meglepő a Temesvár Társaság közleménye: Tőkés László püspököt nem tartják többé Isten szolgájának, tekintve, hogy nyilatkozataival az etnikumok közötti feszültséget szítja. /(k. zs.): Funar pártja beperli Tőkést. = Magyar Nemzet, márc. 6./
1994. december 20.
George Serban, a Temesvár Társaság elnöke belépett a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártba, egyúttal lemondott elnöki tisztségéből. Az alapszabályzat szerint ugyanis az elnök nem lehet politikai párt tagja. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 20./
1995. március 3.
Az emberi jogok védelmére alakult Temesvár Társaság szervezésében bírók, jogászok vitatkoztak az államosított házakat érintő kérdésekről. A Legfelsőbb Bíróság idei 1. számú határozatában az ítéletek megsemmisítéséért fellebbezett azon bírósági határozatok esetében, amelyek révén államosított házak tulajdonosait visszahelyezték jogos birtokukba. Azzal indokolják határozatot, hogy az államosítást kimondó 1950/92-s dekrétum nem mond ellent az alkotmánynak. Valójában ellentmond a magántulajdont garantáló alkotmánynak, állapították meg Temesváron a jogászok. A veszély abban rejlik, hogy a helyi bíróságok törvényes ítéleteit a Legfelsőbb Bíróság felülbírálja. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./
2000. március 11.
Márc. 11-én van tíz éve annak, hogy felolvasták a Temesvári Kiáltványt. Néhány pontját vehemensen elutasította az akkor szerveződő régi-új politikai elit. Különösen a 8. pont ütközött legyőzhetetlen ellenállásba. Eszerint a régi rendszer kiszolgálói két törvényhozási ciklus lejártáig ne tölthessenek be semmiféle közjogi tisztséget. A Temesvári Kiáltvány az első olyan dokumentum Romániában, amely önállóságot követelt a régiók számára. - Márc. 11-én fogják átnyújtani a Temesvár Társaság 1999. évi díjazottainak az elismerő okleveleket. /Tíz éve hangzott el a Temesvári Kiáltvány. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 11./
2003. március 28.
"Iosif Costinas földi maradványait találták meg az elmúlt napokban Temesváron. A neves temesvári publicista, újságíró, író, filmrendező, a Temesvár Társaság alapítója nyolc hónapja tűnt el temesvári lakásáról. Fennáll az a lehetőség, hogy Costinast valaki eltette "láb alól", ugyanis aktív résztvevője volt az 1989. decemberi forradalomnak, részt vett a Temesvári Kiáltvány pontjainak összeállításában, és 13 éve kutatta a forradalom vétkeseit. /Laslavic Tímea: Hogyan és miért halt meg Iosif Costinas? = Nyugati Jelen (Arad), márc. 28./"
2005. március 14.
Március 12-én Temesváron tartották a Temesvári Kiáltvány megszületésének 15. évfordulóján rendezett ünnepséget. Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke az 1989-es rendszerváltás célját összefoglaló dokumentumnak nevezte a kiáltványt. A közönség éljenzéssel fogadta Mihály királyt és Anna királynét, Traian Basescu államfőt és Emil Constantinescu exelnököt. Basescu kifejtette, hogy a posztkommunisták, a visszarendeződés veszélye akadályozta a fejlődést, és megígérte, hogy mandátuma végén a gazdaság, a szociális kérdések és a jogegyenlőség terén pozitív lesz a mérleg. Mihály király figyelmeztette a román kormányzatot: a nemzetiségek egyenrangú állampolgárként való kezelése, a vallás- és szólásszabadság biztosítása, a magántulajdon tiszteletben tartása alapfeltétele a jogállamiságnak. A Temesvár Társaság a 2005-ös esztendőt az átvilágítás évének kiáltotta ki. /Pataky Lehel Zsolt: 2005 az átvilágítás éve. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 14./
2005. június 21.
Néhány nappal ezelőtt 22 tekintélyes civil szervezet – közöttük a Polgári Szövetség, a Temesvári Társaság, a Pro Democratia, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége – felhívással fordult az ország első számú méltóságaihoz. A rendszerváltásban vezető szerepet betöltő civilek azt követelik, hogy legalább most, tizenöt éves késéssel kezdődjön meg “A kommunizmus pere”. Azt követelik, hogy a kommunista rezsimben elkövetett bűntényeket és visszaéléseket – a meglévő dokumentumok alapján – az emberiség elleni bűntényekké, következésképpen elévülhetetlenekké nyilvánítsák. Továbbá a törvény erejével szögeznék le: semmisnek nyilvánítják a kommunista bíróságok összes politikai pereinek ítéleteit, az államelnök pedig a parlament előtt ítélje el a kommunizmust, mint törvénytelen és bűnös rezsimet. A hétpontos követelésben szerepel többek között a Temesvári Kiáltvány nyolcadik pontjának elfogadása, az 1987-es brassói munkáslázadás, a ’89-es decemberi forradalom, az 1990-es véres marosvásárhelyi események, a bányászjárások dossziéi ügyében folytatott vizsgálatok befejezése, valamint az, hogy vizsgálják ki, miként konszolidálódott újra Romániában a szekurista-kommunista oligarchia. Válasz eddig nem érkezett a címzettektől. Június 18-án – két baloldali politikai zsebalakulat egyesülésével – új párt alakult, jelvénye a sarló és kalapács, alapján vörös zászlóval. Elnöke – a Nagy-Románia Párt egyik egykori kisvezére – többek között a következőket mondta: “Mi magunkénak tartjuk Ceausescu értékét. Ő egyike Románia legnagyobb vezetőinek, talán a múlt század legnagyobbja.” Hát ilyen Janus-arcú a mi társadalmunk, tette hozzá Kilin Sándor újságíró. /Kilin Sándor: Janus-arc. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 21./
2006. január 25.
A Temesvár Társaság és az általa kiadott Timisoara című újság (a román lapok közül az egyetlen, amely magyar, német és szerb nyelvű kisebbségi oldalt jelentet meg) szerkesztősége megünnepelte fennállásának tizenhatodik évfordulóját. /László Árpád: Mi szem-szájnak ingere. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 25./
2006. március 22.
Március 21-én a szenátus jogi és emberjogi bizottsága folytatta az átvilágítási törvénytervezet vitáját, amelyet a Temesvár Társaság szövegezett meg, és négy Temes megyei képviselő, illetve szenátor terjesztett be indítványként. Eckstein-Kovács Péter szenátor, a jogi bizottság tagja elmondta: a testület a kezdeményezők tudomására hozta, melyek azok a szakaszok, amelyeknél törvényességi és alkotmányossági aggályok merülnek fel. Leltárt készítettek továbbá a kényes kérdésekről, s a kezdeményezőkkel egyetértésben jövő hétre halasztották a végleges vitát. A szenátor szerint az átvilágítási törvény az RMDSZ képviselőit, szenátorait kevésbé érinti. Emlékeztetett arra, hogy Kolozs megyében, akik pályáztak helyi, megyei tanácsosi vagy parlamenti tisztségre fel kellett tüntetniük, milyen kapcsolatuk volt ’89 előtt a Securitatéval és a Román Kommunista Párttal. Sajtótájékoztatóján Markó Béla elmondta: már a 90-es évek elejétől az RMDSZ szabályzatában szerepel a temesvári kiáltvány 8. pontja. Ennek értelmében azok az RMDSZ-tagok, akik a kommunista nomenklatúra tagjai voltak, vagy közük volt az egykori titkosrendőrséghez, nem tölthettek be vezetői tisztséget a szövetségben. /P. A. M.: Megvitatták az átvilágítási törvénytervezetet. Eckstein-Kovács: az RMDSZ-t kevésbé érinti a kérdés. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./
2006. október 19.
A képviselőház elnökéhez fordult több befolyásos civil szervezet, és arra kérték Bogdan Olteanut, hogy küldje vissza az alsóház jogi bizottságához a Feddhetetlenségi Ügynökség létrehozásáról szóló törvénytervezetet. Az Academia Catavencu Sajtófigyelő Ügynökség, a Pro Demokrácia Egyesület, a Freedom House romániai kirendeltsége, a Társadalmi Párbeszédért Csoport, a Független Újságírás Központja, a Temesvár Társaság, illetve a Román Akadémiai Társaság vezetői levelükben kifejtették: alkalmazhatatlanná vált a tervezet azt követően, hogy a képviselőház jogi bizottságában a honatyák gyökeresen megváltoztatták a törvény szövegét. Az RMDSZ az emberi jogok sérülésére hivatkozva nem támogatja a kormány által előterjesztett szövegváltozatot. /-or-:/Macovei Feddhetetlenségi Ügynökségét civil szervezetek támogatják. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./
2007. június 27.
Puskás Bálint alkotmánybírói kinevezését kifogásolja több emberjogi szervezet. A bukaresti sajtótájékoztatón, amelyet az Academia de Advocacy, a Freedom House, a Társadalmi Párbeszéd Csoport, a Polgári Szövetség, a Temesvár Társaság tartott, az Országos Feddhetetlenségi Tanácsba (OFT) meg az alkotmánybíróságba javasolt, illetve kinevezett személyeket kifogásolták. Elmondták, hogy mind Puskás Bálint, mind az RMDSZ által az OFT-be javasolt Pete István rajta volt a Tiszta Parlamentért Koalíció 2004-ben kiállított feketelistáján (Verestóy Attilával együtt). Puskás Bálint esetében feltették a kérdést: hogyan lehet alkotmánybíró olyan személy, aki szövetkezeti jogászként dolgozott, semmiféle polgári vagy büntetőjogi gyakorlattal nem rendelkezik, nem dolgozott az igazságügyben? /Szekeres Attila: Kiből lehet alkotmánybíró!? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 27./
2007. december 17.
Japán sztrájkba léptek december 15-étől a forradalmi megemlékezések befejezéséig a Temesvár 1989-es szellemiségét éltető Timisoara Társaság tagjai. A fehér karszalag viselői a román politikai osztály erkölcstelen magatartása, az átvilágítási törvény elfogadásának halogatása ellen tiltakoznak. A forradalom kitörésének 18. évfordulója előestéjén mutatták be Temesváron Alexandru Solomon Cold waves (Hideg hullámok) című dokumentumfilmjét. A film nagy tapsot aratott a rendszerváltás után is aktív, a kommunista pártaktivistáknak, a szekusoknak és besúgóiknak a közéletből való eltávolítását követelő temesvári civil társadalom képviselői körében. /(P. Z.): Tiltakozik és gyászol Temesvár. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./
2007. december 19.
A Temesvár Társaság székhelyén megtartott sajtókonferencián Fesan Puiu Nicolae miniszteri rangú államtitkár nyilvánosságra hozta az első (ál)forradalmároknak a névjegyzékét, akikről A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) megállapította, hogy együttműködtek a politikai rendőrséggel. Kilenc álforradalmárt lepleztek le, közülük ötöt 1989–90-ben hősi halottnak nyilvánítottak! /Pataki Zoltán: Öten közülük hősi halottak! Öten közülük hősi halottak! = Nyugati Jelen (Arad), dec. 19./
2008. december 18.
Sarló és kalapács-díjjal tüntette ki a Temesvár Társaság Dan Voiculescut a neokommunista rendszer megőrzése érdekében kifejtett önzetlen tevékenységéért, tudósított az Evenimentul Zilei bukaresti lap. Fölöslegesnek tetszik a rendszerváltó temesvári szervezetek iróniája, a szociáldemokraták szekerén a szenátusba bejutott Dan Voiculescu akár a felsőház alelnöke is lehet – írták a bukaresti lapok. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 18./
2008. december 22.
Tőkés László református püspök jelenlétében emlékeztek meg december 20-án az 1989. évi romániai forradalom áldozatairól és hőseiről a temesvár-belvárosi református imaház Újvárossy-termében. A város és az ország hivatalosságai semmilyen szinten nem képviseltették magukat az összejövetelen. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület több tisztségviselője mellett a bánsági ortodox és görög katolikus egyház, az izraelita hitközség, a helyi baptista gyülekezet és a Temesvár Társaság tartotta fontosnak a jelenlétet. Nem küldte el képviselőjét a római katolikus egyház. A felszólalók kifogásolták, hogy az idei forradalmi megemlékezéseken sem Tőkés Lászlóról, sem Temesvárról nem történt említés, a gyász még a bánsági nagyvárosban is csupán néhány fekete zászló jelképes felvonására s gyors eltüntetésére szorítkozott. Kijelentették: itt az ideje, hogy a román állam ezt hivatalosan is elismerje, s Tőkés Lászlót a forradalmárok soraiba emelje. Tőkés az RMDSZ-t a hatalomra került Szociáldemokrata Párt magyar tagozatának nevezte. /Temesvár felejt, Bukarest „nevel”. Egyháziak egymás közt a forradalom évfordulóján. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 22./ A találkozón részt vett többek között Nicolae Corneanu érsek, Bánság metropolitája, aki külön megköszönte Tőkés Lászlónak gerinces, hitéhez hű, meg nem alkuvó magatartását. A találkozó résztvevői megkoszorúzták a református templom falán levő, a forradalomi események kiindulópontját megjelölő négynyelvű emléktáblát, a forradalom egyik magyar áldozata, Csizmarik László zenetanár emléktábláját, valamint a református gyülekezet hősi halottja, Újvárossy Ernő kopjafáját. /Pataki Zoltán: Tőkés László a forradalomra emlékezett. = Nyugati Jelen (Arad), 2008. dec. 22./
2009. december 15.
Konferenciák, visszaemlékezések, filmvetítések, kiállítások, könyvbemutatók, kulturális műsorok egyaránt szerepelnek a temesvári forradalmi emlékév december 14-én kezdődött, egész héten át tartó programjában. A Küzdelem és építés Temesvár 1989 – Húszéves a rendszerváltozás címet viselő emlékév rendezvényeinek fővédnöke Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke, volt lengyel kormányfő. A szervezők a Partitipatio Alapítvány, az Integratio Alapítvány, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Belvárosi Református Egyházközség, az Új Ezredév Református Egyházközség, a Szórvány Alapítvány, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az aradi Nyugati Jelen szerkesztősége, a Temesvár Társaság, a Forradalom Emlékezete Egyesület, az RMDSZ Temes megyei szervezete, valamint Tőkés László EP-képviselő irodája. A december 14-i megnyitóján Szűrös Mátyás volt köztársasági elnök tartott ünnepi szónoklatot. Rendkívüli sajtóklubot is rendeztek, amelyen Füzes Oszkár nem bukaresti nagyköveti minőségében, hanem mint volt újságíró – ő is tudósított egykor a temesvári események helyszínéről – moderátorként vesz részt. December 15-én nemzetközi kerekasztal-konferencián idézik fel a történelmi eseményeket. Meghívott előadóként vesz részt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Lech Walesa volt lengyel államfő, Markus Meckel, a Bundestag volt képviselője, Emil Constantinescu volt román államfő és a temesvári forradalom hősének tekintett Tőkés László. Előtte lesz Szőczy Árpád Drakula árnyékában című dokumentumfilmjének romániai ősbemutatójára. Este a Temesvári Operában lesz az ünnepi gálaest. A további napokon emlékező kerekasztal-beszélgetéseken elevenedik meg a két évtizeddel ezelőtti korszak, felavatják a Mozgó Villamos Múzeumot, a Forradalmi Panteont, koszorúzásokat tartanak az egykori véres összecsapások különböző helyszínein, bemutatják A manipulált forradalom és a Gúzsba kötött kisebbség. Magyarok a 20. századi Romániában című könyveket. /Forradalmi emlékhét. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./
2010. február 3.
A "fekete március" felelőseinek megnevezését követeli az EMNT
Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
- Nem hisz a kollektív bűnösségben, de követeli azoknak a megnevezését, akik felelősek voltak a húsz évvel ezelőtti "fekete március" véres eseményeiért - olvasható az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezetének közleményében.
Az MTI bukaresti irodájába is eljutatott közlemény szerint az EMNT kétnapos rendezvény keretében készül megemlékezni a tragikus eseményekről. Az 1990. március 16-20-i marosvásárhelyi események tetteseinek, felbujtóinak felelősségre vonását követeli rendezvényeivel is.
1990 márciusának közepén a Vatra Romaneasca elnevezésű nacionalista szervezet 13 busznyi, zömében ittas "tüntetőt" szállított Marosvásárhelyre a környékről, akik megtámadták a békésen demonstráló magyar nemzetiségűeket, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházát fejszékkel, husángokkal ostromolták. Az összecsapásoknak 3 magyar és 2 román halottja, illetve 278 sérültje volt, és még ma is vita tárgya, hogy mi robbantotta ki a zavargásokat.
Az erdélyi Krónika szerint Kali István, a szervezet Maros megyei képviseletének elnöke és Tőkés András, az EMNT elnöki tisztségét betöltő Tőkés László EP-képviselő marosvásárhelyi irodavezetője a sajtónak elmondta: március 19-én Marosvásárhely főterén szeretnék megszervezni az "igazság fáklyás menetét", 20-án pedig az EMNT konferenciát szervez a "fekete márciusként" ismertté vált eseményekről. Erre több külföldi európai parlamenti képviselőt is meghívnak.
Hangsúlyozták: nem kizárólagosan magyar rendezvényt akarnak szervezni, meghívót küldenek a román pártok helyi képviselőinek is, ugyanakkor a civil szervezetek és a lakosság részvételére is számítanak. A Közös múlt, közös jövő - Együtt Európában elnevezésű fórum mondanivalója az lesz, hogy hazugságra nem lehet jövőt építeni, ezért is követelik, hogy hozzák nyilvánosságra a pogrom szervezőinek neveit és büntessék meg őket – mondta az EMNT Maros megyei szervezetének elnöke.
A rendezvények második napján, a nemzetközi konferenciát követően ökumenikus istentiszteletet tartanak a Vártemplomban, ahová felekezeti hovatartozástól függetlenül várják a résztvevőket. Tőkés András hozzátette: a Temesvár Társaságot, a bukaresti civil szervezeteket, a forradalmárok egyesületeit is meghívják, hiszen - mint fogalmazott - nemcsak a vásárhelyi események kirobbantóinak a megnevezésével adós az igazságszolgáltatás, hanem az 1989 decemberében történtekkel és a bányászjárásokkal kapcsolatos igazságnak is ki kell derülnie.
"Nem a mi feladatunk megnevezni ezeket az egyéneket, hanem az igazságügyi szerveké. A magyar és a román tömeg viszont egyáltalán nem tehető felélőssé azért, ami történt" - mondták az EMNT tisztségviselői. A közlemény is úgy fogalmaz: az EMNT nem hisz a kollektív bűnösségben, de határozottan követeli, hogy a felelősöket nevezzék meg, az ügyészség pedig ne seperje szőnyeg alá az új bizonyítékokat, amelyek alapján újra meg lehet nyitni a dossziékat. Forrás: MTI
2010. március 20.
Smaranda Enache: „Megbélyegzett ember, nemzetáruló lettem”
"A belügyi szerveknek főként az nem tetszett azokban a napokban, hogy a forradalmi hevület mennyire közel hozta egymáshoz az erdélyi magyar és román közösséget, hogy hirtelen egymásra találtak. Ez hosszú távon erdélyi autonomista törekvésekhez vezethetett volna. Sikerének akkor lett volna komoly esélye, ha mind a magyarok, mind a románok óhajtották volna az autonómiát. Szerintem, és sok más értelmiségi szerint főként ezért hoztak létre törésvonalat a két etnikum között."
Játsszunk el a gondolattal, hogy 1989. december végén járunk, és ismét összegyűlünk mi, marosvásárhelyi magyar és román értelmiségiek, és létrehozzuk azt a bizonyos Barátság Platformot, amit annak idején aláírtunk, közzétettünk, mert hittünk abban, hogy eljött a „szeressük egymást, gyerekek” szlogen megvalósulásának boldog korszaka. Vajon tehettünk volna valamit másképpen? Megakadályozhattuk volna a márciusi véres konfliktust? Vagy olyan konspiratív gépezet indult be, ami ellen esélyünk sem lett volna cselekedni?
– Sok mindent tehettünk volna, de ahhoz tudnunk kellett volna, hogy valójában mi is történik. Meggyőződésem, hogy kész forgatókönyv alapján történtek a marosvásárhelyi események, és mi ezt nem vettük észre. Decemberben a tömeg azt skandálta a városban, hogy testvérek vagyunk, sovinizmus nem létezik, az emberek komolyan gondolták, hogy a forradalom a nemzeti ellentéteket is feloldja. De a közhangulat nagyon rövid idő alatt romlott. Január végén már nemzetiségi összecsapás történt Szászrégenben, amelyet a Vatra Românească elődje, a Frăţia Românească provokált. A Vatra február 6-i, a vásárhelyi Sportcsarnokban rendezett nagygyűlésén igen kemény jelszavak hangzottak el, mint például: „Magyar vért akarunk inni!”. Ha jól emlékszem, olaj volt a tűzre François Mitterand francia elnök kijelentése is, már ami a magyarokkal szembeni igazságtalan bánásmódra vonatkozott. Januárban a Cuvântul Liber megyei lapban naponta megjelent valamilyen uszító cikk, például arról, hogy az önálló magyar iskolák szeparatizmushoz, külön magyar kórházak, járdák létéhez vezet... A közszolgálati televízió is táplálta ezt a hangulatot, megjelentek a vérlázító térképek Erdély elcsatolásával kapcsolatban. Nekünk, itteni értelmiségieknek semmilyen tapasztalatunk nem volt a válságkezelésben, nem voltunk tisztában a nagy geopolitikai folyamatokkal.

Smaranda Enache
1950. március 31-én született Marosvásárhelyen, orvos családból származik. Bukarestben bölcsésztudományi diplomát szerzett, specialitása a magyar és a francia nyelv, pár évig Bukarestben fordítóként dolgozott, majd Marosvásárhelyen tanított. 1983-tól a rendszerváltásig az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház irodalmi titkára, majd művészeti igazgatója.
1990 után a Társadalmi Dialógus Csoport ügyvezető igazgatója, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga alapító tagja, társelnöke. 1998 és 2001 között Románia finnországi és észtországi nagykövete. Az Alianţa Civică szervezet alapítója, számos hazai és nemzetközi emberjogi szervezet tagja. Cikkei jelentek meg a Gazeta de Mureş, Revista 22, Altera, Secolul XXI, Provincia, Uncaptive minds (SUA) kiadványokban.
Számos emberjogi tanulmány, kötet szerzője, társszerzője. Több magyarországi díj kitüntetettje, megkapta Marosvásárhely díszpolgára címét is, de lemondott róla, amikor azt egy erre nem méltó marosvásárhelyi személyiségnek is odaítélték.
2010. március 25.
Emlékeztető Lakatos Péternek – Az MPP bihari szervezetének közleménye
Emlékeztető Lakatos Péternek
a Temesvári Kiáltvány 8-as pontja és a szekus vagy nem szekus dilemma tárgyában
Március 15-e előtt a nagyváradi magyar körökben egy húsz évet késett vita borzolta a kedélyeket. Középpontjában az a Lakatos Péter állt, akit aránylag későn, „csak” 1999-ben kooptált az RMDSZ a megyei vezetésbe, de aki azután „meghökkentő, egyben gyanús” RMDSZ-es karriert futott be rövid idő alatt: 2001-ben a megyei szervezet elnöke, 2004-ben parlamenti képviselő, majd 2008-ban ismét parlamenti képviselő lett, immáron egyéni választó kerületben. Egyik emblematikus figurája, valóságos „brand”-je ő a Bihar megyei RMDSZ-nek. A vita azt követően robbant ki, hogy Tőkés László, EP-parlamenti képviselő a közelmúltban egyik, a kommunista múlttal való szembenézés fontosságáról tartott sajtótájékoztatóján azt „merészelte” mondani, helyi példával élve, hogy Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő tisztsége összeegyezhetetlen a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjával. Lakatos Péter kikérte magának, pro és kontra vélemények záporoztak ismét vele kapcsolatban, névvel és név nélkül, helyreigazítás címén illetlen mocskolódással és sértegetésekkel körítve, és van olyan internetes félbulvár portál is, amely hatékonyan válogatott, gyomlált (egyoldalúan persze, és bizonyára külső útmutatásra) az elhangzó vélemények között. A gusztustalan „felhajtás” annyit biztosan jelez, hogy egy közérdekű, ámde elvarratlan, a helyi kereteken jóval messzebbre mutató problémáról van szó. 
A Lakatos Péterrel szembeni, mondhatni állandósult „méltatlankodások” annak tudhatóak be, hogy Bihar megyében már a látszatra sem adtak abban a posztkommunista restaurációban, amely egyébként az egész RMDSZ-ben végbement valamilyen formában. Itt ugyanis 2002-ben egyenesen Ceauşescu egyik volt belügyis tisztjét „kérték meg” arra, hogy „áldozza fel magát”, és fogadja el a Bihar megyei RMDSZ elnöki tisztségét. A jogos méltatlankodások nem késtek elhangzani, többek között azt kifogásolván, hogy Lakatos Péter személyében egy volt szekus dirigálja a bihari magyarokat. 
A legújabb erőteljes média kampányra való tekintettel, de megvárva a március 15. ünnepségek elteltét, bekapcsolódunk a vitába, mivel úgy véljük, hogy ma már rendelkezünk az ahhoz szükséges rálátással, hogy tárgyilagosan, indulatoktól mentesen, tisztázó, nem pedig lejáratási szándékkal, érdemben fejtsük ki véleményünket. 
MPP kontra Lakatos – Parlamenti választások 2008.
A mostan zajló vitát megelőzően szervezett formában utoljára a Magyar Polgári Párt Bihar megyei szervezete mondott véleményt Lakatos Péterről, 2008. november 20-án, a romániai parlamenti választások előtt, amikor is egy Felhívás keretében arra szólítottuk fel a magyar választókat, hogy alkalmatlansága miatt ne szavazzanak Lakatos Péterre. Szó szerint idézzük a vonatkozó részt:
„Ne szavazzunk LAKATOS PÉTER-re, aki az RMDSZ parlamenti képviselő jelöltje a kettes számú (Székelyhíd-Szentjános-Telegd) egyéni választási körzetben, mivel: 
- Nincs kötődése az Érmellékhez, az RMDSZ vezetése ejtőernyőzte be ebbe a befutónak számító körzetbe. - Kifogásoljuk, hogy 2002-ben megyei RMDSZ-elnökként az Orbán-kormánytól Érmindszentnek megítélt, egy Ady-emlékhely kiépítésére pályázaton elnyert 320 millió forintot a Medgyesy-kormány segédletével, az eredeti szándékkal szemben egy jellegtelen nagyváradi gyűlésterem felépítésére, részben ismeretlen célokra használta. Etikátlan eljárásával súlyos kárt okozott a sorvadó Érmindszentnek, az Ady-kultusznak, és az Érmelléknek. 
- 2002-ben érmelléki szervezetek (Érmihályfalva, Székelyhíd, Margitta, Berettyószéplak) kezdeményezték a Szövetségi Képviselők Tanácsában az RMDSZ Érmelléki Területi Szervezetének létrehozását, a már működő székelyföldi modell (történelmi székek szerinti felosztás) alapján. Megyei RMDSZ-elnöki minőségében akkor ezt megakadályozta, a kezdeményezők ellen pedig retorziót alkalmazott. Akciójával meggátolta, hogy ez a tájegység – a Székelyföld mellett az egyedüli, amelyben a magyarok még számbeli többségben vannak – mikrorégióként fogalmazhassa meg magát, és kihasználhassa ezáltal a magyar identitás megőrzésében és gazdasági téren azokat a lehetőségeket, amelyekre az időközben EU-taggá vált Romániában ma már lehetősége lenne.
- Belügyis múltja közismert. Sajnálatos és aggasztó, hogy a 180000 bihari magyar között Lakatos Péter helyett most sem találtatott egy olyan jelölt, aki mentes egy ilyen múlttól.” 
A politikai cinizmus „megkapó példája”, hogy pontosan abban az érmelléki egyéni választókerületben nyerte el második parlamenti képviselői mandátumát, amelynek „önállósodását” „tűzzel-vassal”, saját kezűleg hiusított meg. Amint a Felhívás is utal rá, belügyis múltján kívül vannak ám egyéb, „frissebb” „sötét foltok” is pályafutásában.
De maradjunk egyelőre a belügyis múltnál. Az erre vonatkozó eddigi hivatkozások (részünkről is) lakonikusak voltak, mintegy megelőlegezve az olvasók jártasságát a témában. Tévedtünk, a kérdés bonyolúltabb annál, mintsem, hogy „szekus volt-e, vagy sem Lakatos Péter? „ zsánerű leegyszerűsített és provokativ kérdésekkel tisztázni lehetne. A tisztázáshoz abból kell kiindulni, hogy mi is volt a valóságban Ceauşescu Belügyminisztériuma.
Ceauşescu Belügyminisztériuma
Nem lenne érdektelen a Groza-kormánnyal kezdeni, a kommunista diktatúra belügy, és titkosszolgálati gyakorlatát, időbeni változásait akkor követhetnénk nyomon igazán. Elégedjünk meg most az 1968-as kezdettel, amikor is az 1965-ben hatalomra került Ceauşescu, birodalma kiépítésének fontos állomásához érkezett, ekkor szervezi át első ízben egyidejűleg a Gheorghiu Dej-től örökölt két alapvető erőszak szervezetet: a 294/1968 számú törvényerejű rendelettel a Belügyi Tevékenységek Minisztériumát (Ministerul Afacerilor Interne), a 295/1968 számúval pedig az Állambiztonság Országos Tanácsát (Consiliul Naţional al Securităţii Statului), „ saját képmására” alakítva őket. Ma már tudjuk, hogy 1971-es kínai útja után, Ceauşescu elégedetlen volt ennek a két intézménynek a hatékonyságával (az általa közben „megálmodott” új típusú román állampolgár „létrehozása” hatékonyabb ráhatási rendszert követelt meg), ezért 1972-ben egy huszárvágással, a 130/1972 számú törvényerejű rendeletével (amelyet aztán törvénnyel erősített meg) a két intézményt összevonta, (sutba dobva az addig formálisan csak-csak megtartott jogállami látszatot). A létrehozott „új” Belügyminisztérium (Ministerul de Interne) lényege, hogy a politikai rendőrség, közismert nevén a Szekuritáté beköltözött (szó szerint értendő) az addig viszonylag önálló milíciákra, börtönökbe, levéltárakba, útlevél és személyi igazolványokat kibocsátó hivatalokba, és a tűzoltó alakulatokba, az addigi körülményesebb, közvetett parancskiadás és követés egyszerűsödött, közvetlenné vált. Ezt kiegészítve a Belügyminisztérium által szervezett, mozgatott, és felügyelt, az addiginak sokszorosára duzzasztott besúgói hálózattal (és a belügyminisztériumon kívüli többi hálózattal) összeállt az a diabolikus rendszer, amely lehetővé tette, hogy mindenről és mindenkiről mindent megtudjanak, és azok ellen, akikről úgy gondolják, hogy nem a rendszer által meghatározott irányba haladnak, a legváltozatosabb módon felléphessenek. Egy pillanatra sem szabad elfeledni, hogy ennek a rendőrállami rendszernek a központja az 1972-ben létrehozott Belügyminisztérium volt, amelyen 1989-ig csak lényegtelen módosításokat eszközöltek. Humán erőforrás szempontjából (mai kifejezéssel élve) a rendszer alapját a Belügyminisztérium tiszti és altiszti állománya képezte. A különféle tevékenységi körök által meghatározott munkamegosztástól függetlenül „egy bogban tartott”, egységes elvek szerint mozgatott társaságról van szó, ez volt tulajdonképpen a rendszer működőképességének az alapja. Hamis az a félrevezetési szándékkal hangoztatott érvelés, miszerint volt belügyis tiszt, de volt annál belügyisebb tiszt is. A rendszer gerincét képező tiszti/altiszti állomány minden tagjának maradéktalanul, habozás nélkül (fără şovăire) kellett teljesítenie a kapott parancsot, annak milyenségétől függetlenül (másképp megnézhették volna magukat). Minőségileg homogén emberi közegről van szó (ahogyan a román szólás mondja: „au fost o apă şi un pământ”), amely alapos szelekció révén a rendszer iránt leginkább elkötelezett káderekből állt össze (cadre îndoctrinate). Az elnyomó gépezet kigondolói gondoskodtak arról, hogy a működési mechanizmusok, forgatókönyvek révén utólag lehetetlen legyen rekonstruálni az egyébként minőségileg homogén tiszti/altiszti közeget alkotó személyek mennyiségi részesedését az emberi jogok megsértésében. A felelősségre vonás elkerülése, az egyéni bűnök pontos meghatározásának lehetetlenné tétele volt a fő mozgató rugója annak is, hogy az 1989-es fordulat ellenére, a volt belügyis állománnyal összefüggő minden fajta adat, információ mai napig titkosítva van. A posztkommunista román hatalomnak maradéktalanul sikerült az elmúlt húsz éven át az ismeretlenség homályában tartani mindent, ami ezzel az intézménnyel kapcsolatos, elodázva ezáltal nemcsak a kommunizmus bűneinek feltárását, de a vétkesek felelősségre vonását is. Mindaddig, amíg ez a helyzet fennáll, mindazok, akik a rendőrállam fenntartásának, a 23 millió román állampolgár „kézbentartásának” legfőbb biztosítékát képező intézmény hivatásos tagjaként ennek kivitelezésében közvetlenül részvettek, erkölcsi értelemben legalábbis bűnösöknek számítanak.
De hogy a mi témánknál maradjunk, köztudott, hogy a tűzoltóságokat a szigorúan vett tűzrendészeti tevékenységük mellett leginkább információszerzésre, és különféle technikai eszközök telepítésére használták fel, kihasználva azt az adottságukat, hogy feltűnés nélkül bárhol terepszemlét tarthattak, ellenőrizhettek, bárhova bejuthattak, gyakorlatozhattak, mindig ott lehettek feltűnés nélkül, ahol kellett, beleértve nemcsak az intézményeket, ipari és mezőgazdasági objektumokat, de a civil lakosságot is. Tömegmegmozdulások leverésének forgatókönyvében a tűzoltó egységek bevetése természetesen szerepelt. És rendelkezésükre állt a polgári tűzrendészet szám szerint sem elhanyagolható személyi állománya is (sokatmondó, hogy a polgári tűzvédelmi alakulatok vezetőinek (şef formatie civila PSI) kinevezése csak belügyis jóváhagyással történhetett. Az, hogy ennek a „sajátos” belügyminisztériumnak a keretében (1972-1990), egy tűzoltó tisztnek írásban és szóban kiadott parancsoknak mekkora hányada is lehetett nem a tűzrendészethez közvetlenül kötődő, „más jellegű”, azt csak az érintettek tudnák „felbecsülni”, nekik viszont elemi érdekük volt és az ma is, hogy tagadják, hogy 1972-1989 között „mást” is csináltak volna.
Amit az akkori törvény betűjére és szellemére alapozva teljes biztonsággal állíthatunk, az az, hogy kaphattak, kaptak más természetű parancsokat is, és amikor kaptak, ezeket végre is hajtották, vagy másképpen fogalmazva: egy tűzoltó tiszt olyan mértékben volt „szekustiszt”, amilyen mértékben szekus-jellegű (alapvető emberi jogok elleni) parancsok teljesítésében részvett.
Temesvári Kiáltvány 8-as pontja, Átvilágítási törvény, CNSAS
Mivel lehetetlen megállapítani utólag, hogy a szóban forgó csoportok, az azokat alkotó személyek közük ki mennyire „sáros”, kiről milyen mértékben bizonyítható be az alapvető emberi jogok megsértése, 1990-ben a legtermészetesebb az lett volna, ha a rendszert váltott társadalom egészséges önvédelmi reflexből törvény alkot a Temesvári Kiáltvány 8. pontja alapján, amelyben nyilvánosságra hozza a teljes belügyi állomány névsorát, megtiltva egyúttal nekik, hogy bizonyos ideig közszereplést vállaljanak. Ezt követően pedig, azok fölött, akikről bebizonyosodik, hogy bűnöket követtek el, az igazságszolgáltatásnak kellett volna ítélkeznie. Sajnos nem így történt, tudatosan nem így történt, az ún. rendszerváltás ezért is sikeredett felemásra, ennek a levét issza most is a román társadalom, amelynek nolens-volens mi is tagjai vagyunk. A Ticu Dumitrescu nevéhez kötött, nagy késéssel megszületett átvilágítási törvény az előbbiekben vázolt természetes szándékból semmit sem tudott megvalósítani, abból a „főbűnös” hivatásos belügyis tiszti (és altiszti) állományt szándékosan és teljesen kihagyták, az elővetett bűnökért a felelősséget a sok ezer, többnyire zsarolással és megfélemlítéssel beszervezett „besúgó”-ra hárították, de ezt is nagyon felemás, álságos formában. Így fordulhatnak elő azok a nagy média-felhajtást kiváltó anakronisztikus esetek, amikor közismerten kirívó szekusmúlttal bíró személyek simán megkapták a CNSAS-tól a feddhetetlenségi bizonyítványt (lásd például az egyik legkirívóbbat, Dan Voiculescu esetét, de sokatmondó a milicista őrnagy Aurel Agache esete is, akiről a fia éppen a közelmúltban kérte ki magának, hogy az apja a Szekuritátéval együttműködött volna).
A Temesvári Kiáltvány kisiklatása annyira „jól” sikerült, hogy a főbűnösök nemcsak hogy mindeddig mentesültek a leleplezéstől és az elszámoltatástól, de hatalmukat jórészt át is menthették és pénzzé, tőkévé konvertálhatták, hiszen most ez jelenti igazán a hatalmat. És azáltal, hogy „bogban, egy csoportban” tartva rejtegetik őket a leleplezés elől, azt is elérték, hogy objektív kritériumok alapján differenciálni lehessen őket. Ez nyilván a főbűnösöknek kedvez első sorban.
Teljes mértékben érthető és indokolt a Temesvár Társaság minapi, 20 éves évfordulós megemlékezésén elhangzott újabb Felhívása egy, a kommunizmus bűneinek leleplezését és megbüntetését ténylegesen szabályozó tényleges törvény megalkotására, amely végre normális mederbe terelhetné a kommunizmus idején elkövetett bűnök megítélését. Erre ma is, 1989 után húsz ávvel, nagy szükség lenne. De térjünk vissza Lakatos Péterhez! 
Lakatos Péter 1970-1989 között
Lakatos Pétert a nagyszebeni katonai főiskola (1970-1973) elvégzése után, 1973-ban az előbbiekben ismertetett Belügyminisztérium szerves részét képező Bihar megyei tűzrendészeti alakulathoz helyezték. Tudni kell róla, hogy nagyon fiatalon, már húsz évesen (1972-ben), mondhatni rendhagyóan korán, a Román Kommunista Párt tagja lett, Nagyváradra kerülése után pedig nem sokkal, szintén rendhagyó módon a nagyváradi tűzoltóság alparancsnoki tisztségébe nevezték ki. Mindkét „életrajzi adat” egy tehetséges, becsvágyó, a parancsokat habozás nélkül teljesítő, foglalkozását hivatásnak tekintő, elöljáróinak elismerését bíró fiatal belügyis tiszt alakját jelenítik meg, teljesen összhangban egyébként akkori ismerőseinek visszaemlékezéseivel. Az, hogy az itt eltöltött éveiről csak közvetetten terhelő adatokkal rendelkezünk, az előbbiekben elmondottak fényében magától értetődő. Nem azért volt az akkori Belügyminisztérium a politikai rendőrség által uralt csúcs-szerve Ceauşescu rendőrállamának, hogy onnan terhelő adatok szivároghattak volna ki, az 1989 utáni posztkommunista rezsimnek pedig nem hiába volt egyik legfőbb foglalatossága annak megakadályozása, hogy ennek a Belügyminisztériumnak a viselt dolgai nyilvánosságra kerülhessenek. De az említett közvetett „bizonyítékok” ahhoz mindenképpen elegendőek, hogy rávilágítsanak, hogy Lakatos Péter személyében Ceauşescu Belügyminisztériumának egyik meggyőződéses, hithű, a mundérhoz ragaszkodó tisztjével állunk szemben. Ezen a helyen kell vitába szállnunk egyik minapi kijelentésével, amikor is belügyis múltját kisebbítendő, azzal érvelt, hogy több nyugati (értsd: demokratikus) országban is a tűzoltóság ma is a belügyi tárcához tartozik. Ez így igaz, de (bizonyára szándékosan) elfelejtette azt hozzátenni, hogy az „ő” belügyével ellentétben ezeket nem a politikai rendőrség, hanem jogállami rendszerbe ágyazott civilek vezetik, a kettő között pedig legalább akkora a távolság, mint Makó és Jeruzsálem között.
Lakatos Péter következő, 1985 utáni munkahelyéről, a Sintezáról már többet tudunk. Tudjuk, hogy nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy magyar nemzetisége miatt kellett megválnia az általa annyira szeretett nagyváradi tűzoltó laktanyától. Az az állítása sem igaz, hogy „elbántak volna” vele, amikor megvonták parancsnokhelyettesi tisztségét, és „elölről kellett mindent kezdenie”. A valóság az, hogy egyik családtagja „elfelejtett” visszatérni Magyarországról, amit a rezsim nemcsak neki, de egyetlen hozzá hasonló tisztségben levőnek sem bocsátott meg. De főnökei iránta táplált „nagyvonalúságát” mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a valóságban nem „lefokozták”, hanem „előléptették“ akkor, amikor a Sinteza vegyipari vállalatnál a tűzvédelem irányításával bízták meg (coordonator PSI). Erről, anélkül, hogy a részletekbe belemennénk, tudni kell, hogy szigorúan bizalmi, a belügytől függő beosztás volt, és nem is mondvacsinált főnökségről volt szó, hiszen 100 beosztott dolgozott itt a keze alatt. Ha baj lett volna a laktanyában magyar mivoltával, szóba sem kerülhetett volna ez a beosztás a Sintezában sem, és valójában semmit sem kellett újrakezdenie, mert gyakorlatilag a szakmájában maradt, azt folytatta tovább. Egykori munkatársai elmondásából világosan következik, hogy ebben a beosztásában, ha lehet még „megbízhatóbb és együttműködőbb” volt. Köztudott, hogy nem szerette, ha környezetében magyarul beszélnek, és gyakran előfordult, hogy ezt egyenesen megtiltotta. 
Ha igaz az, amit itt elmondtunk, akkor felvetődik a kérdés, hogyan lehetséges, hogy ilyen „előélettel” Lakatos Péter is „simán” megkapta a CNSAS-tól 2002-ben a feddhetetlenségi bizonyítványt (amit úton-útfélen lobogtat, és amely amúgy megérdemelne egy tartalom-elemzést, de lényege az, hogy a CNSAS birtokába került dokumentumok egyike sem tanúsítja, hogy szekusügynök lett volna, vagy hogy együttműködött volna a politikai rendőrséggel). Szegény CNSAS! Hogyan is mondhatna mást Lakatos Péter esetében is, amikor a nyilvántartásában egyetlen egy hivatásos belügyis tiszt vagy altiszt sem szerepel (sarkítva: a Ceauşescu-belügy verőlegényei is simán megkapnák, ha kérnék a feddhetetlenségi bizonyítványt, a jelenlegi átvilágítási törvény szerint, hiszen ők sem szerepelnek a Hivatal (CNSAS) nyilvántartásaiban).
„Restauráció" a Bihar megyei RMDSZ-ben 2001-ben
A Temesvári Kiáltvány már régen a süllyesztőbe került, amikor Lakatos Péterrel kapcsolatban először vetődött fel nyilvánosan, 2001 áprilisában az a „költői kérdés”, hogy vajon szekus volt-e, vagy pedig egy munkáját becsületesen végző tűzoltótiszt csupán? Az alkalmat az RMDSZ Bihar megyei szervezetének Küldöttgyűlése szolgáltatta, amikor is a küldötteknek arról kellett dönteniük, hogy Kapy István után Lakatos Péter, vagy pedig Szilágyi Zsolt legyen-e az elkövetkezőkben a megyei szervezet elnöke. Nem térünk ki a küldöttgyűlés „nyalánkságaira”, tényként mondjuk el, hogy a többség akkor úgy vélekedett, nincsen abban kivetni való, ha a megyei érdekvédelmi szervezet élére a Ceauşescu-rendszer egyik volt belügyis tisztje kerül. Ha a tisztázó vitára nem ma, 2010-ben került volna sor, hanem tíz évvel korábban, valószínű, hogy sokan másképpen szavaztak volna, és az is lehet, hogy Markóék eleve nem mertek volna rábólintani Lakatos Péter jelölésére. De ilyesmi fel sem merült akkor: a szekus-téma még tabutémának számított, másrészt pedig Markóék Bihar megyében egy Tőkés Lászlóval határozottan szembeforduló RMDSZ elnököt akartak. Erre a célra – az azóta eltelt események ismeretében nem nagy kunszt kijelenteni – alkalmasabb személyt Lakatos Péternél keresve sem találhattak volna. Takács Csabának (aki az országos elnökséget képviselte) könnyű dolga volt, a „restauráció” minden nehézség nélkül megtörtént, a Lakatos Péter belügyis múltját kifogásoló felszólalások ellenére is. A tárgyilagos visszatekintés azt mondatja velünk, hogy Lakatos Péter megkoronázásáért legnagyobb „történelmi bűne” a látszat ellenére nem Markó Bélának, Takács Csabának, Kiss Sándornak és Bíró Rozáliának van, hanem Kapy Istvánnak (aki paradox módon akkor „áldozat” is volt egyben), hiszen megyei RMDSZ-elnökként 1999-ben ő „csempészte be” Lakatos Pétert a megyei szervezet vezetésébe. Egy kis rosszindulattal mondhatjuk úgy is, hogy „ő engedte be a farkast a juhakolba”(meg is bánta ezt sokszor azóta). De azok véleményében is lehet igazság, akik állítják, hogy nem Kapy István a „vétkes”, mivel a „ becsempészés” „külső” erők műve volt.
Lakatos Péter elvtársai
Tévednek azok, akik „mondva csinált” ügynek tekintik az egész Lakatos problematikát. Ez kiviláglik abból is, ahogyan a minap Kiss Sándor, a Bihar megyei RMDSZ másik tótumfaktuma képes volt egy egész választmányi ülést szentelni a témának, azt követően, hogy Tőkés László EP-képviselő a kommunista bűnökkel való szembenézés szükségességét szorgalmazó sajtótájékoztatójának keretében azt az egyszerű és logikus kijelentést „merészelte” tenni, miszerint Lakatos Péter RMDSZ-es közszereplése ellentmond a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjának. Ha nem lenne egy komoly problémáról szó, mi indokolná azt a meglepő vehemenciát, amellyel „hősünk elvtársai”, nem csak Kiss Sándor, de Bíró Rozália, Szabó Ödön és Földes Béla is védelmükbe vették Lakatos Péter múltját, úgy állítva be a dolgot, mintha az nem is egy rendőrállami elnyomó szervezetnek, hanem egy angol üdvhadseregnek lett volna a kiszolgálója. De végeredményben ez sem meglepő, hiszen ezek az elvtársak is „ugyanannak a mundérnak” a becsületét védik, ha figyelembe vesszük, hogy ők is, Lakatos Péterhez hasonlóan, ugyanannak a posztkommunista román hatalomnak a „boszorkánykonyháiban” kotyvasztott RMDSZ-nek a kreatúrái, még akkor is, ha életkoruk különbözőségéből eredően, a kommunista „értékek” létrehozásában különböző mértékben vettek részt. Összegzés Az eddigieknél részletesebben foglalkoztunk Lakatos Péter belügyis múltjával, remélve, hogy minden érdeklődő számára érthetővé válik, hogy közszereplése erkölcsileg miért is elfogadhatatlan számunkra. Tiltó jogi szankciókat is megfogalmazó jogszabály hiányában és az „ugyanabban a hajóban úszó”, elvtársainak támogatását még mindig élvezve, egyedül csak a magyar választó polgárok vonhatják meg tőle a bizalmat a soron következő parlamenti választásokon, 2012-ben. 
Nem tértünk ki Lakatos Péter egyéb, már az RMDSZ-ben elkövetett „megvalósításaira”, mivel ezek áttételesen kapcsolódnak csak belügyis múltjához (ott szerzett tapasztalatainak felhasználása révén), annyit viszont tudnunk kell, hogy akár a Bihar megyei RMDSZ restaurációjában, akár az érmindszenti, Ady Endréhez kötődő projekt meghiúsításában, akár az érmelléki területi RMDSZ-szervezet létrehozásának megakadályozásában, akár sok más, kimondottan belügyis módszerekkel végrehajtott akcióban játszott áldatlan szerepe miatt is nagyon sok okunk van annak kijelentéséhez, hogy Lakatos Péter „visszavonultatása” a Bihar megyei magyar közéletből nagyon sokat segítene a tisztulási folyamat elindulásában, fölöslegessé téve a méltatlan töprengést olyan dilemmákon, mint: (1) „Szekus volt-e, vagy sem Lakatos Péter? „, (2) „Volt-e szerepe külső erőknek Lakatos Péter RMDSZ-be való telepítéséhez, vagy sem?”, (3) „Aktív-e Lakatos Péter ma is, vagy sem? „
Reményeink szerint végül csak megszületik Romániában is a kommunizmus bűneit az igazság és a jogállamiság szellemében elbíráló törvény, amely egy egészen más megvilágításba fogja helyezni a Lakatos-affért is.
Nagyvárad, 2010. március 15. 
A Magyar Polgári Párt Bihar megyei és nagyváradi szervezetének elnökségei. Forrás: Erdély.ma
2010. július 9.
Frunda György álljon le! (Román civil szervezetek felhívása)
A romániai civil társadalom egyes intézményeinek ― Román Akadémiai Társaság, Freedom House Romania, Közpolitikai Intézet, Román Európai Politikai Központ, Active Watch Sajtófigyelő Ügynökség, Társadalmi Párbeszéd Csoport, Független Sajtó Központ, Temesvár Társaság, Advocacy Képviseleti Akadémia ― szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében sajnálattal veszik tudomásul, hogy az RMDSZ markáns politikusai — elsősorban Frunda György szenátor — az utóbbi években mindent megtettek azért, hogy megakadályozzák a korrupció ellen tevékenykedők munkáját.
Így történt ez a közelmúltban is. Az ANI-törvény vitája közben épp Frunda György szenátor javasolta a legdurvább módosításokat. Tulajdonképpen neki tudható be a feddhetetlenségi ügynökség ,,lefejezése”, mivel az ő javaslata alapján került ki a törvényből a tisztségviselők vagyoni helyzetét ellenőrző passzus. Ugyanakkor az ülésvezető Frunda arrogáns stílusával megakadályozta, hogy mások is elmondhassák véleményüket a tervezetről. Lehetetlenné tette, hogy kiegyensúlyozott vita alakuljon ki, ahol azok a szenátorok is elmondhatták volna a véleményüket, akik más nézőpontot képviseltek. Emiatt sokan úgy hozták meg döntésüket, hogy nem ismerték alaposan a megszavazott jogszabályt. A jelenlegi gazdasági válság közepette úgy gondoljuk, Frunda György szenátor és mindazok cselekedete, akik vele együtt megszavazták ezt a törvényt a szenátus jogi bizottságában, sértő és megalázó a lakosságra nézve, melytől elvárják, hogy áldozatot hozzon, miközben ők a minimális átláthatóságot vagy felelősséget sem vállalják.
Felkérjük a romániai magyar közösséget, hogy ne küldjön több ,,Frunda Györgyöt” a parlamentbe, és gyakoroljon nyomást az RMDSZ-re! Emlékeztesse választott vezetőit arra, hogy a szövetség alakulásakor milyen célokat fogalmaztak meg a haladás szellemében, a reformok jegyében! Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. március 29.
Alkotmányellenes a lusztrációs törvény
Alkotmányellenesnek minősítette szerdán az alkotmánybíróság a parlament által február végén elfogadott lusztrációs törvényt. A jogszabály értelmében szankcionálhatóvá váltak volna a kommunista rendszert működtető apparátus tagjai, miután kedden a képviselőház döntéshozó kamaraként elfogadta az átvilágítási törvényt. A 167 támogató szavazattal, négy tartózkodás mellett, a parlamenti sztrájkot folytató ellenzék távollétében elfogadott jogszabály értelmében az 1945 március 6 és az 1989 december 22 közötti időszakban a kommunista rendszer működtetésében részt vett személyektől ötéves időtartamra megvonhatók lettek volna bizonyos jogok.
A taláros testületet a legfelsőbb bíróság kérte fel a parlamentben február végén elfogadott jogszabály alkotmányosságának megvizsgálására, mivel a törvénybe – az RMDSZ-es Máté András javaslatára – az is bekerült, hogy a kommunista rendszer idején tevékenykedő ügyészekre is vonatkozzon. Ezt egy szakmai szervezet és a legfőbb ügyész is kifogásolta.
Az alkotmánybíróság indoklása szerint a törvény azért nincs összhangban az alaptörvénnyel, mert kollektívan bélyegzi meg az ügyészeket, másrészt pedig azért, mert sérti azt az elvet, miszerint egy jogszabály hatálya nem lehet visszamenőleges.
A jogszabály értelmében a kommunista rendszer működtetésében, vagy a kommunista elnyomó gépezetben közreműködő személyek kategóriájába a pártaktivisták – a Román Kommunista Párt és a Román Munkáspárt központi, regionális és járási vezetői, az RKP központi bizottságának tagjai és póttagjai, az államtanácsosok, a miniszterek, a kiadványok és kiadók vezetői, valamint – az RMNDSZ javaslatára – az ügyészek is beletartoztak volna. Számukra öt évre megtiltotta volna a törvény, hogy köztisztség viselésére pályázzanak vagy azt betöltsék. Ion Iliescu, aki tagja volt az 1989 előtt a kommunista pártvezetésnek, majd 1990 után több ízben is köztársasági elnökké választották, diszkriminatívnak, őrültnek és haszontalannak nevezte a jogszabályt, amelynek szerinte legfeljebb közvetlenül a diktatúra bukása után lett volna értelme.
A alkotmánybíróság döntései jogerősek, így a lusztrációs törvény visszatér a parlamentbe, ahol módosítani kell a kifogásolt részeket.
A korábbi, 2010 májusában elfogadott lusztrációs törvényt, amelyet még a PDL és a PNL szavazataival fogadtak el, az alkotmánybíróság utólag egyszer már alkotmányellenesnek nyilvánította, ezért volt szükség az újabb a módosításokra. A most elvetett módosító javaslatok kidolgozásához a Temesvár Társaság és a December 21. Egyesület ajánlásait is fölhasználták.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2012. november 13.
Iliescu és Stănculescu álltak az 1956-os temesvári lázadások leverése mögött
Egy egyedülálló kiállítás egy sor dokumentumot tár napvilágra a kommunista irattárakból, melyek olyan személyektől származnak, akik megszenvedték az 1956-os hallgatói lázadásokat.
Az „56 56-ból” című kiállítást a Terézia-bástya Vega Szalonjában nyitották meg és a Temesvár Társaság, a bukaresti 1989. december 21-e Egyesület és a Respublica szervezte. Azok aktáinak másolatait tették közzé, akik megszenvedték az 1956-os hallgatói lázadást, mely dokumentumok a Katonai Ügyészségnél voltak, de átvette azokat a Securitate Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS). E dokumentumok megszerzése a magyarországi Varga Andreának köszönhető, aki az akkori dokumentumok tanulmányozása érdekében Bukarestre költözött.
A temesvári hallgatók lázadására a magyar forradalom és a szovjet csapatok Magyarországra történt behatolása miatt került sor. Temesvár után tüntetések zajlottak még a kolozsvári és bukaresti egyetemi központokban is.
„Ez a temesváriak nagyon bátor tette volt. Rendkívül kockázatos lépés volt. A fiatalok 1956-ban a halálbüntetést kockáztatták”, mondta Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke.
A temesvári hallgatók, a magyar forradalmárokkal vállalt szolidaritás jegyében, válságtanácsot hoztak létre a műegyetem menzáján, ahol a Román Munkáspártnak (PMR) szánt memorandumot is összeállították. Besötétedés után a különleges egységek és a hadsereg elfoglalták a menzát, letartóztatták a hallgatókat, akiket teherautókra raktak és a kisbecskereki katonai egységhez vittek kihallgatásra. A kommunista hatóságoknak nagyon gyorsan sikerült leverniük a hallgatók lázadását. A szervezőket négy és nyolc év közötti börtönbüntetésre ítélték, további több száz hallgatót pedig kizártak. Dan Voinea elmélete
A kiállítás megnyitóján jelen volt Dan Voinea tábornok is, aki a „Temesvár 1989”-aktát összeállította. A volt ügyész azonban az 1956-os eseményeket is sokat tanulmányozta, számos hasonlóságot találva az 1989. decemberi antikommunista forradalommal.
Az 1956-ban rendteremtési célból Temesvárra küldött személy Victor Atanasie Stănculescu volt. Akkoriban őrnagy és a vezérkari főnök helyettese, a Vezérkar Szervezési, Mozgósítási, Tervezési Igazgatóságának főnöke volt.
Dan Voinea fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a temesváriaknak úgy 1956-ban, mint ahogy 1989-ben is két „szomorú” emlékű személy beavatkozásában volt részük.
„1956-ban Bukaresten létrehoztak egy katonai tanácsot, amiben részt vett Ion Iliescu, a Dolgozó Fiatalok Szövetsége (UTM), hogy megvitassák a hallgatók követeléseit. Ahelyett, hogy a hallgatók memorandumára válaszoltak volna, az éjszaka folyamán úgy döntöttek, erőszakkal lépnek fel és letartóztatják a lázadókat. November 13-a és 16-a között gyorsan lezajlottak a sztálinista típusú perek, melyeken nem tartották tiszteletben a védelemhez való jogot. Akkor jelentek meg az olyan kifejezések, mint a huligánok és a csavargók, amiket úgy Ceauşescu, mint ahogy Iliescu is használt”, jelentette ki Dan Voinea.
Stănculescu: „Egyetlen nap alatt mindent felszámolok, mint 1956-ban”
Vasile Milea, a Honvédelmi Minisztérium (MApN) vezetője 1989. december 17-én két személyt küldött Temesvárra, hogy teremtsenek rendet: Mihai Chiţac belügyminiszterről és Victor Atanasie Stănculescuról, a honvédelmi miniszter helyetteséről van szó.
„Stănculescu akart Temesvárra menni. Azt mondta Milea tábornoknak, hogy 1956-ban egyetlen nap alatt felszámolta a hallgatók lázadását. És azt hitte, ezt fogja tenni 1989-ben is. Érdekes, hogy 1989. december 22-én, Bukaresten, Ion Iliescut Victor Atanasiu Stănculescu hívta oda. Közismert, hogy ők ketten mit tettek december 22-e után”, mondta még Dan Voinea.
Az Iliescu-életrajz titka
Visszatérve az 1956-os lázadáshoz, Ion Iliescu legutóbbi életrajzai egyáltalán nem említik a tevékenységét azokban az években, amikor a hallgatókat elnyomó apparátusban az egyik főszerep az övé volt. Iliescu volt az UTM két titkárának egyike, amit az I. Igazgatóság vezetője, Gheorghe Raţiu vezetett.
„Iliescu felelt a magyar területért, a magyar etnikumú hallgatókért”, tette hozzá Dan Voinea.
Virgil Trofin, az UTM Központi Bizottságának titkára az összes ellenálló leleplezését követelte, kijelentve: „Tudnunk kell, hány ellenség van hazánkban és próbál meg harcolni a pártunk ellen”.
A hallgatói egyesületeket a kommunista rendszer gyenge pontjának tartották, melyeknek nem sikerült megelőzniük a temesvári lázadást. Iliescut pont azért nevezték ki a Román Népköztársaság Hallgatói Egyesületei Szövetségének (UAS) elnökévé is, hogy biztosítsák a párt hallgatók feletti szorosabb ellenőrzését.
eurocom.worldpress.com / Ştefan Both, Adevarul
Erdély.ma