Teleki Társaság néven új egyesületet alapítottak Nagybányán a Teleki Magyar Házban működő szervezetek. Az egyesület legfontosabb célja a Ház és a tagszervezetek tevékenységének, programjainak támogatása és közös érdekeinek képviselete Nagybányán és a Bányavidéken. Okt. 26-án volt az alapító közgyűlés. Az alapító jogi személyek: EKE Gutin Osztálya, Lendvay Márton Színjátszó Kör, Máramarosi Vállalkozók Egyesülete és a Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület. A jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok: Fülemile Diákszínjátszó Kör, Erdélyi Féniks Szabadegyetem, Nagybányai Magyar Képzőművészek Társasága, Magányosok Klubja, Gr. Teleki Sándor Cserkészcsapat, Cimbora Gyermekszínjátszó Kör és a nagybányai Rákóczi Szövetség. A Teleki Társaság elnöke Dávid Lajos lett, alelnök Szaniszló József, titkár pedig Markó Hajnal. /(dl): Megalakult a Teleki Társaság. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), okt. 29./

110 éve jelent meg a Palmer Kálmán által szerkesztett „Nagybánya és környéke”, a vidék első útikalauza. Az 1990-es évek kedvelt-keresett sorozata, az „EMKE Füzetek”„ részben pótolta a hiányt, ezek a kiadványok azonban nagyrészt elkeltek. A Teleki Társaság által kiadásra előkészített új bányavidéki kalauz az EMKE Füzetek javított anyagára támaszkodik, de újabb adatokkal, sőt egy teljesen új fejezettel egészíti ki az azokban foglalt ismereteket. Valószínűleg októberben napvilágot lát. /(déel): Az új bányavidéki kalauzról. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), szept. 30./

Gróf Teleki Sándor szobrának, Dinyés László budapesti szobrászművész alkotásának leleplezése lesz a hét végén, Nagybányán megszervezendő Teleki Napok fénypontja. A mellszobrot május 19-én leplezik le a felújított épület udvarán. A szoborállítást egy nagybányai román vállalkozó is komolyabb összeggel támogatta. Gróf Teleki Sándor nagybányai háza ma a Teleki Magyar Háznak nyújt otthont. A szoboravató ünnepséget megelőzően Teleki-vetélkedőt szerveznek gyermekeknek, fiataloknak. Tudományos konferenciát tartanak, illetve gróf Teleki Sándor életét bemutató kiállítás nyílik. A szoboravató ünnepségen többek között Dávid Gyula irodalomtörténész, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület tiszteletbeli elnöke, Szaniszló József, a nagybányai Teleki Társaság alelnöke és Bona Gábor hadtörténész mondanak beszédet. /Dávid Lajos: Teleki Sándorra emlékeznek. = Krónika (Kolozsvár), máj. 16./

Új kiáltó szó – a nagybányai és bányavidéki magyarságért! – ALÁÍRÁSGYŰJTÉS
Kós Károly „...Akkor megkérdék őtet: Te kicsoda vagy? Illyés vagy-e te? És monda: nem vagyok. Próféta vagy-e? És felele: nem vagyok.
Mondának azért neki: Kicsoda vagy tehát, hogy megtudjunk azoknak felelni, akik minket elküldöttek: mit mondasz magad felől?
És monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában!"
(János evangéliuma, 1, 21-23)
Mi mindannyian, jelen Kiáltvány aláírói – a nagybányai és bányavidéki magyarság sorsa iránt felelős egyházfők, közéleti és civil szereplők, pedagógusok – aggódással követjük annak az önfeladó magatartásnak és közgondolkodásnak a terjedését, amely most már létében fenyegeti közösségünket.
A betegség – amelynek évtizedes tünetei: a vegyesházasságok terjedése, az anyanyelvű oktatás elutasítása, az elvándorlás, a tiltakozás nélküli belesimulás a többségi nemzettestbe, az önmagunkkal szembeni igénytelenség és letargia – immár közösségünk legjobbjait is megfertőzte: ragályos kórként terjed értelmiségi köreinkben is.
1992-ben, húsz esztendővel ezelőtt, még több mint 25 ezer nagybányai vallotta magát magyarnak. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint már csak 14 ezer. Ez matematikailag is közel 50 százalékos fogyást jelent mindössze két évtized alatt. A kézzelfogható, megtapasztalható valóság azonban még ennél is ijesztőbb: még ezt a 14 ezer magyart sem találjuk sehol.
Rendezvényeken ugyanazokat az arcokat látjuk. Templomainkban alig köttetnek tiszta magyar házasságok, alig keresztelnek magyar gyermeket. Óvodáink többé-kevésbé megtelnek ugyan, de mire ezek a gyermekek első osztályba, középiskolába érnek, elszivárognak, eltűnnek valahol a repedező szülői öntudat és a román nyelvű oktatási rendszer hajszálerein. Gyermekeinknek inkább román anyanyelvű barátaik vannak. Társaságban idegen hangzású zenét hallgatnak, sokszor még egymás között, a családban sem használják anyanyelvüket s ebben nem egyszer mi, felnőttek vagyunk készséges cinkosok.
Hol vagytok nagybányai, bányavidéki magyarok?
A folyamatnak az értelmiségi szülők gyermekei is egyre gyakrabban esnek áldozatául. Félő, hogy az általuk mutatott negatív példa nyomán a következőkben minden eddiginél jobban felgyorsul az asszimiláció vidékünkön. Húsz éves felezési idővel számolva fél évszázad múltán már alig lesz magyar Nagybányán és a Bányavidéken.
De tiszta lehet-e vajon a lelkiismeretünk? Megtettünk-e vajon mindent a folyamat megállítása érdekében? Vagy magunknak sem valljuk be, de érveinkkel csak tehetetlenségünket álcázzuk, s magasra tartott kézzel valójában már rég megadtuk magunkat a Sorsnak?
Mi, akik ezt a Kiáltványt aláírtuk, úgy érezzük, nem mehetünk el a jelenség mellett szótlanul. Az erdélyi magyarság egyik legnagyobb gondolkodója, Kós Károly szellemét idézve kiáltjuk ismételten magunk is a jelszót: ébredjetek húszesztendős álmotokból! Nyissátok ki szemeiteket! Vegyétek észre a hibákat, tévedéseket! Elég a passzivitásból, a visszavonulásból, az önfeladásból! Építenünk kell!
A juhok, bár oktalan állatok, ha farkas fenyegeti a nyájat, magasra szegett szarvakkal veszik körbe bárányaikat az akol körül. Mi nem vagyunk oktalan állatok. S bár megfogyatkoztunk, még mindig többen vagyunk mint száz esztendővel ezelőtt. És sokkal többen vagyunk mint 4-500 esztendeje, amikor templomainkat, iskoláinkat, ezt a várost, így, ahogyan ma kinéz, elődeink megépítették. Ne hagyjuk elveszni! Ne hagyjuk el hűtlenül ezt az észak-erdélyi magyar várat, amelyben nagyszüleitek, dédszüleitek leélték életüket! Amelyben megszültek és felneveltek benneteket, és akár áldozatokat is hozva magyar embereknek neveltek benneteket, abban a reményben, hogy majd ük- és szépunokáik is magyarok lesznek. Nem kérünk tőletek sem többet! Ne szakítsatok múltatokkal, ne vessétek el magyarságotokat – ezt a szüleitek által reátok testált csodálatos örökséget…!
SZÜLŐK: ne engedjetek az „így jobban érvényesül gyermekünk” divatjának! Ne fosszátok meg őket az anyanyelvű oktatás lehetőségétől – mert ezzel a magyarnak maradás lehetőségét tagadjátok meg tőlük!
Nem kevesebb, hanem TÖBB az az ember, aki anyanyelvén tanul. Az idegen nyelvű iskola viszont idegen nyelvű baráti kört jelent, majd vegyes házasságokat. Minden „elengedett” gyermekkel egy magyar családot veszíthetünk el, egy több évszázados magyar közösségnek leszünk akaratlanul is könyörtelen felszámolói.
A rosszul értelmezett szabadság szellemében soha ne bízzátok gyermekeitekre a döntést. Ne feledjétek: ők még nem tudnak dönteni, a döntés mikéntjére nektek kell őket megtanítotok! Válasszatok számukra magyar iskolát, s ha gyermekeitek képességei többet kívánnak mint a helyi lehetőségek, jobbnál-jobb erdélyi magyar tanintézetek, kollégiumok várnak tárt kapukkal reájuk. Neveljétek legjobb tudásotok szerint magyarnak fiaitokat és lányaitokat, hogy majd unokáitok is magyarnak születhessenek!
FIATALOK: keressétek egymás társaságát! Keressetek magyar barátokat, magyar társakat! Igen, ez valamennyire zárkózott, önmagunk felé forduló életet jelent. De ne feledjétek: évszázadokon át ez a zárkózottság tartotta meg Erdély legértékesebb közösségeit! Útravalóul adjuk számotokra a törvényt: zárjatok ki magatokból minden idegent. Ne engedjetek közel a szívetekhez idegen nyelvet, idegen kultúrát, idegen barátot. Mert az idegen barátból könnyen lesz idegen szerető, s aki nem anyanyelvén vall először szerelmet, később nagy valószínűséggel választ az életre is más nemzet fiai közül társat magának. Ne áltassátok magatokat, hogy nektek ez így is menni fog. Nézzetek körül ismerőseitek között: vajon hány vegyesházasságból származtak magyar gyermekek, majd magyar unokák...?
Legyetek hűek szülőföldetekhez, a gyökerekhez, amelyek éltetnek benneteket! Olvassatok magyar könyveket, hallgassatok magyar zenét, ismerjétek a magyar történelmet! Legyetek büszkék arra, hogy magyarok vagytok, mert ez tesz benneteket sajátossá, egyedivé, ez különböztet meg benneteket mindenki mástól ezen a világon!
PEDAGÓGUSOK, az ezer esztendős magyar oktatás legnemesebb örökségeinek hordozói: nagy elődeitekhez hasonlóan tekintsétek missziónak, végtelen áldozattal járó hivatásnak munkátokat! Tudjuk, ezer teher van rajtatok. De muszáj az ezeregyediket is vállaitokra venni, muszáj még többet felmutatnotok, sokkal többet mint többségi társaitok, mert iskoláink is sokkal jobbak kell legyenek, mint a többségi nemzeté! A ti munkátok nem hivatalnok-munka: nem ismerhet pihenést, sem munkaidőt! Egyetlen felsőbb hatalom állhat meg előttetek, s ez az önmagatokkal szembeni igényesség, a minőség követelménye!
Legyetek példaképek: pontosabbak a legpontosabbaknál, fegyelmezettebbek a legfegyelmezettebbeknél! Legyetek igényesek – legfőképpen önmagatokkal szemben! Egyetlen tanóra sem maradhat el. Egyetlen lehetőséget sem szabad kihagynotok, ami vonzóbbá, színvonalasabbá teheti iskolátokat. S egyetlen gyermek kezét sem szabad elengednetek – sőt keresnetek kell, meg kell fognotok a felétek nyújtott, vagy éppen tőletek elforduló, benneteket eltaszító gyermek- és felnőttkezeket.
Ne tanítani, hanem nevelni akarjatok! Ne szabadosságra, hanem a szabadsággal való élésre tanítsátok meg diákjaitokat! Legyetek befogadóak, nyitottak mindenre, ami érték, de alku nélkül elutasítóak a felszínesség, az értéktelenség iránt! S mert ennek a magyarságában megrendült, öntudatában meggyengült, idegenhez hajló liliomszál-ifjúságnak szüksége van a nemzeti nevelésre, hát legyetek magyarok legfőképpen és mindenekelőtt!
Legyetek tökéletesek – mert nincs más választásotok! Nem ellenetek, hanem értetek is szól a kiáltó szó!
Nem köthetünk kompromisszumot. Nincsen semmi „de”. Öntudatos, kemény, erős és dacos, minőségi magyarokká kell lennünk! Egymásért felelős magyarokká.
Jelen kiáltvány megfogalmazását sok-sok vívódás kísérte, hogy kimondjuk-e azt, amit mindenki tud, de senki sem akar beszélni róla. A haldokló előtt kíméletességből gyakran elhallgatják betegségét. Mi azonban bízunk abban, hogy bár betegek vagyunk, képesek vagyunk a gyógyulásra. Képesek vagyunk arra, hogy összeszedjük magunkat, hogy megerősödjünk.
Ehhez azonban akarni kell. Túl kell lépni a fájdalmakon, a magyarságunk vállalásával járó személyes és családi konfliktusokon. Nemet kell tudnunk mondani az idegen társnak, az idegen iskolának, az idegen közösség csábításának. Nemet kell tudnunk mondani a letargiának, a közömbösségnek, az igénytelenségnek.
S elvárjuk, sokszorosan elvárjuk értelmiségünktől – lelkipásztoroktól, pedagógusoktól, vállalkozóktól, közéletünk fáklyavívőitől –, hogy mindezekben, mint egykor a falusi tanító, vagy kántor, hitet és bátorságot adó, az összetartásban is irányt mutató, biztos kapaszkodók legyenek mindannyiunk számára.
A fentiek alapján mi, jelen Kiáltvány aláírói, elsőrangú feladatnak tekintve az anyanyelvű oktatás és nemzeti nevelés minőségi javítását, vonzerejének növelését, kezdeményezzük egy BÁNYAVIDÉKI CIVIL ISKOLASZÉK létrehozását.
Az Iskolaszék feladata, hogy mint közösségünk élő lelkiismerete és érdekeinek megfogalmazója, őrködjön az oktatás minőségén, hatást gyakoroljon a bányavidéki magyar oktatási intézményekre, tagozatokra és csoportokra, stratégiákat dolgozzon ki, biztosítsa a párbeszédet és információcserét, s oktatási intézményeinkkel együttműködve egységes irányt, vonzó szellemiséget és színvonalat szabjon és alkalmazzon. Az Iskolaszék tagjainak legitimitását a mögöttük álló társadalmi szervezetek, oktatási, egyházi vagy világi intézmények biztosítják.
Kós Károly szavaival búcsúzva: az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak. A bátraknak kiáltunk hát, a cselekedni akaróknak, a kötelességtudóknak, az előrenézőknek. Mert az Élet nem vár, az Élet rohan.
S hinni akarjuk, hogy nem leszünk pusztában kiáltó szó csupán...
2012. május 31-én.
Eddigi aláírók:
VARGA KÁROLY
Nagybányai Református Egyházmegye
LIEB JÓZSEF
Szentháromság Római-katolikus Plébánia
BAK LÁSZLÓ
Nagybánya-óvárosi Református Gyülekezet
TASNÁDI ANDRÁS-ZSOLT
Nagybánya-újvárosi Református Gyülekezet
LUDESCHER ISTVÁN
Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Nagybánya központú területi szervezet
HUPKA FÉLIX
Erdélyi Magyar Néppárt Máramaros megyei szervezet
SZANISZLÓ JÓZSEF
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Máramaros megyei szervezet
VÁRADI ENIKŐ
Iskoláinkért Gyermekeinkért Egyesület
VIDA NOÉMI
Németh László Alapítvány
NAGY-JENEI ZOLTÁN
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Máramaros megye, Turul-Sas Hagyományőrző Egyesület
DÁVID LAJOS
Teleki Magyar Ház Társaság, EMKE
MARKÓ HAJNAL
Gróf Teleki Sándor cserkészcsapat, Nagybányai Táncház, Teleki Magyar Ház
APJOK NORBERT
Nagybánya Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács
PINTÉR ZSOLT
Virtuális Nagybánya Egyesület – Nagybánya.ro. Erdély.ma

Hetekkel a megjelenése után indult médiakampány az Új kiáltó szó ellen
Értetlenül fogadták az erdélyi magyar közéleti és egyházi képviselők, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) hivatalból vizsgálatot indított az Új kiáltó szó a nagybányai és bányavidéki magyarságért! című kiáltvány ügyében. Amint a Krónika által megkérdezett, a dokumentumot korábban aláíró személyiségek elmondták, néhány hete valóságos médiakampány indult a helyi román sajtó részéről a kiáltvány ellen.
A lapunknak nyilatkozók szerint a felháborodás minden bizonnyal a háttérből történő politikai nyomásra robbant ki, amely a jelenlegi közhangulatot tekintve nem is annyira meglepő. Mint megtudtuk, elsősorban azt kifogásolták, hogy a kiáltványt politikusok is aláírták, Ludescher István RMDSZ-es alpolgármestert lemondásra is felszólították, végül azonban ez nem történt meg.
Dávid Lajos, a Teleki Magyar Ház Társaság elnöke a Krónikának elmondta, először egy megyei napilapban jelent meg a kiáltvány elferdített átirata, később pedig már televíziós műsorokban rendeztek beszélgetéseket a témában. „Úgy gondolom, hogy a jelenség elsődleges magyarázata, illetve tanulsága, hogy az identitáskérdés a többség számára is legalább olyan fontos probléma, érzékeny pont, mint a magyarság esetében. A különbség csupán az, hogy a románság nem szembesül olyan gyakran ezekkel a kérdésekkel, nem tudatosítja az aggályait. A nyugat-európai államokban dolgozó románokról szóló hírek például alátámasztják, hogy közülük sokan külföldön ugyanolyan identitásválságba kerülnek, mint a magyar kisebbség” – mutatott rá Dávid.
Hozzátette, az utóbbi időben az országos sajtó is megszellőztette a témát, a diszkriminációellenes tanács vélhetően ezért döntött az ügy kivizsgálása mellett. Mind mondta, a román sajtóval ellentétben a helyi politikusok elzárkóztak a véleménynyilvánítás elől. „Kíváncsian várjuk a hivatal döntését. Azt azonban mindenképpen fontos megjegyezni, hogy a kiáltvány nem valaki ellen, hanem egy közösségért jött létre” – hangsúlyozta Dávid.
Varga Károly, a Nagybányai Református Egyházmegye esperese szintén úgy nyilatkozott, érthetetlen, hogy noha a kiáltvány június közepén fogalmazódott meg, a helyi sajtó mintegy két hete adott hangot felháborodásának. „Úgy gondolom, hogy az ügynek nagyobb a füstje, mint a lángja. Nem tudom, hogy mit dönt majd a diszkriminációellenes tanács, de egyelőre gondolni sem merek arra, hogy mindennek jogi következményei lesznek. Nem értem a felháborodás okát, hiszen a kiáltvány belső használatra született meg, saját magyarjainkat akartuk megszólítani vele, nem a románság ellen irányult. Sajnos vannak, akik ezt másképp akarják érteni, illetve értetni” – magyarázta a lelkipásztor.
Mint rámutatott, a román sajtó dörgedelmeire reagálva a kiáltvány kezdeményezői korábban már kiadtak egy közleményt román nyelven, amelyben világossá tették, hogy a felhívás nem diszkriminatív, ezt az egyik helyi lap meg is jelentette, több sajtókiadvány azonban átírva, átértelmezve adta közzé. „Szomorúnak tartom, hogy a hivatal, illetve a román média szegregációként, diszkriminációként értelmezi a dokumentumot, holott az senki ellen nem irányul, sokkal inkább fájdalmas panaszként jött létre” – fogalmazott Varga Károly. Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)