Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Tabán Néptáncegyüttes (Békéscsaba, Magyarország)
11 tétel
2007. február 21.
Arad megyében farsangi bált szerveztek Kisiratoson a kultúrotthonban, ahol az egybegyűlt több mint 200 vendéget az est első részében a békéscsabai Tabán néptáncegyüttes szórakoztatta, majd a nagyiratosi CYKLON zenekar következett. /Németh Anikó szervező: Farsangi bál, néptánc Kisiratoson. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 21./
2014. március 17.
Március 15-i ünnepség Aradon
Magyarnak lenni egyet jelent a bátorsággal
Az RMDSZ Arad megyei szervezete idén első alkalommal majdnem egész napos programsorozattal készült az ünnepelni akaró magyar közösség számára.
A március 15-i rendezvények már 13 órakor elkezdődtek a Megbékélés Parkjában felállított sátrakban: a kézműves sátorban gyerekfoglalkozások zajlottak, a Máltai Szeretetszolgálat palacsintát kínált, volt mézeskalács kiállítás és könyvvásár is. A jó idő ellenére kevés érdeklődőt vonzottak a programok, a jelenlévők között kérdezősködve megtudtuk, az emberek értékelik ezt a fajta megmozdulást, és jó kezdeményezésnek tartják, hogy e jeles napon nem csupán a hivatalos, megszokott koszorúzás van programon, hanem újdonsággal is előrukkoltak a szervezők.
Fél háromtól Arad megyei magyar néptánc és népzene találkozó címszó alatt a téren felállított színpadon egymást váltották a környékbeli gyermek néptánc együttesek, a színpad előtt pedig látványosan gyűlt a tömeg.
A 4 éve alakult zimándújfalui Kankalin néptánc együttes tagjai somogyi táncokat adtak elő, a 15. születésnapját idén ünneplő simonyifalvi Leveles 11 pár táncosa kalotaszegi és magyarlapádi táncokkal készült. Fellépett még a kisiratosi Rónasági citerazenekar Csongrád megyei népdalokkal, katonadalokkal, őket a 7 éve alakult nagyiratosi Rozmaring néptánc együttes követte, majd az ünnepi folklórműsort a pécskai Búzavirág Néptánccsoport összeállítása zárta.
Időközben a tömeg is nagyobb lett, a felhők is gyülekeztek, a szél is felerősödött, és megérkeztek a hagyományos koszorúzási ünnepségre a meghívottak is: Takács Péter kolozsvári magyar konzul, Király András oktatási államtitkár, Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, Ilyés Gyula RMDSZ főtitkár-helyettes, Gheorghe Falcă polgármester, Radu Stoian alprefektus és Adrian Ţolea megyei tanácsi alelnök.
Az aradi magyar ünneplő közönségen és meghívottakon kívül jelen voltak az egyházak, valamint az aradi magyar intézmények és civilszervezetek képviselői.
„Március 15. a magyar nép, az egymást követő nemzedékek szimbólumává vált, a szabadságért és függetlenségért vívott küzdelem jelképe. Hatásköre óriási. Körülöleli földgolyónkat és elér minden magyarhoz. Több mint 160 éves kisugárzása máig sem veszített erejéből, eszméi és céljai ma is korszerűek, követelik, hogy együtt kiálljunk értük, önmagunkért. Azért vagyunk itt ma, hogy megfeleljünk ennek a követelésnek” – hangzott el Szabó Mihály szervező felvezető beszédben.
Gheorghe Falcă felszólalását ezúttal is – mint minden évben – nagy siker övezte, mondanivalóját folyamatos tapssal szakították meg.
„Arad ma ismét ünneplőbe öltözött. A mi szokásaink, barátságunk követendő példa lehetne bárhol a világban. Nemzetiségtől függetlenül, amikor valamelyik szomszédunk ünnepel, az a mi számunkra is ünnep kell legyen. (…) Mi hozzátehetjük közös istenhitünkhöz azt, hogy hiszünk a demokratikus lehetőségekben, az igazi együttélés szabályaiban” – hangsúlyozta Arad polgármestere.
Takács Péter köszöntő beszédében a 166 évvel ezelőtti március 15-re emlékezett, majd kihangsúlyozta, hogy „él a magyarok istene, a mi feladatunk pedig az, hogy ne szűnjünk meg bízni benne soha, egy pillanatra sem”. Ezek után felolvasta Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének üzenetét.
„Ez a nap a magyarok napja. A magyar nemzet 1848. március 15-én kinyilvánította összetartozását, kinyilvánította, hogy a saját útját akarja járni, irányítani akarja saját életét, szabadságot akar, hogy maga dönthessen saját ügyeiben. Ma már van saját nemzeti alaptörvényünk, gazdaságpolitikánk, amely révén a magunk lábán állunk, egyesítjük a világban szétszórt nemzetünket, és vannak saját erőből megvalósított eredményeink, amelyeket senki sem kérdőjelez meg” – üzente Orbán Viktor, majd beszédének további részében az áprilisi anyaországi választásokon való részvételre buzdította azokat, akiknek ezt jogukban áll megtenni.
„Bárhova is helyezte a történelem az idők folyamán a román és magyar közösséget, a történelemnek köszönhetjük, hogy a jelenben a racionálisan gondolkodó ember számára nincs a békénél, a toleranciánál, az együttműködésnél fontosabb. Románia olyan ország, ahol békében és harmóniában él nagyon sok magyar, ez leginkább abbéli törekvéseinknek tulajdonítható, hogy a nemzeti kisebbségek hagyományai, kultúrája, nyelve megőrzésének kereteit biztosítsuk. (…) Végezetül biztosítom Önöket afelől, hogy a román állami intézmények etnikai hovatartozástól függetlenül mindenkoron támogatják a román állam polgárait” – ezek voltak Victor Ponta miniszterelnök szavait, melyeket Radu Stoian alprefektus tolmácsolt.
Az ünnepi beszédek sorát Bognár Levente alpolgármester, Arad megyei RMDSZ-elnök zárta az egyre erősödő szélben.
„Számunkra a márciusi ifjak példája örök példa és nemes hagyaték. Az, ami győzelemre segítette őket az összefogás és egységes fellépés a közösség érdekében, a szabadságszeretet és a szabadságért való bátor kiállás. Ez a szeretet él bennünk ma is, amikor 25. alkalommal ünnepeljük szabadon városunkban együtt ezt a napot. Több emberöltőn keresztül próbálták, de nem tudták elfojtani bennünk a szabadság eszméjét. Sajnos, ma is vannak olyanok, akik rendre megkísérlik megzavarni ünnepünk méltóságát. Ezt sérelmezzük, mert a szélsőséges hozzáállás sosem szolgálta a nemzetek közötti egyetértést. Az Arad megyei RMDSZ közösségünk jogának tekinti, hogy Aradon a magyarság szabadon megtarthassa nemzeti ünnepeit. (…) Nekünk jogunk van közösségi értékeinkhez, és ez a jogunk nem csorbítja a másokét. Akik ezt nem akarják elfogadni, azok nem értik a népek tavaszának üzenetét. 2014-ben Európában nem létezhet kétféle szabadság, ez nem lehet korlátozott és nem irányulhat más szabadsága ellen. Hogy mi most itt vagyunk, megmaradtunk, ez azt jelenti, hogy bátrak vagyunk és bátrak maradunk, mert merünk hinni egy olyan városban, országban, egy olyan Európában, ahol a kölcsönös tisztelet jegyében a szabadság az egyéni és közösségi jogok egyformán járnak mindenkinek” – hangzott el Bognár Levente beszédében.
Az alpolgármester a szélsőséges hozzáállást említve az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) szélsőséges román szervezet folyamatos támadásaira, magyarellenes megmozdulásaira, megnyilvánulásaira utalt. Az Új jobboldal egyébként március 15-én délelőtt újból magyarellenes tüntetést szervezett, melyet az Avram Iancu téren kezdtek, majd felvonultak a központon a Hegyalja térig, miközben az alig húszfős társaság a régi, elkopott bekiabálásokat szajkózta (Börtönbe Tőkéssel!, Székelyföld nem létezik, Hargita és Kovászna is román föld stb.)
Az Arad megyei RMDSZ által szervezett március 15-i ünnepségen is megjelentek, ezúttal már csupán ötre csökkent számuk, de ott voltak, hogy a román zászlót lobogtatva felhívják magukra a figyelmet, ami nem okozott fennakadást a magyarság békés megemlékezésében.
A Szabadság-szobor talapzatán a meghívottak, valamint civil szervezetek, pártok, egyházak és intézmények képviselői, megyei községek és települések képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit.
Az aradi magyarság számára ezzel nem ért véget a március 15-i ünnepi rendezvénysorozat, ugyanis az idén 20. születésnapját ünneplő békéscsabai Tabán Néptáncegyüttes nagyszerű, igen nagy közönségsikert aratott ünnepi műsorát tekinthették meg 18 órától a nagyszínházban, majd este táncházban rophatták a népzenekedvelők a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),
Magyarnak lenni egyet jelent a bátorsággal
Az RMDSZ Arad megyei szervezete idén első alkalommal majdnem egész napos programsorozattal készült az ünnepelni akaró magyar közösség számára.
A március 15-i rendezvények már 13 órakor elkezdődtek a Megbékélés Parkjában felállított sátrakban: a kézműves sátorban gyerekfoglalkozások zajlottak, a Máltai Szeretetszolgálat palacsintát kínált, volt mézeskalács kiállítás és könyvvásár is. A jó idő ellenére kevés érdeklődőt vonzottak a programok, a jelenlévők között kérdezősködve megtudtuk, az emberek értékelik ezt a fajta megmozdulást, és jó kezdeményezésnek tartják, hogy e jeles napon nem csupán a hivatalos, megszokott koszorúzás van programon, hanem újdonsággal is előrukkoltak a szervezők.
Fél háromtól Arad megyei magyar néptánc és népzene találkozó címszó alatt a téren felállított színpadon egymást váltották a környékbeli gyermek néptánc együttesek, a színpad előtt pedig látványosan gyűlt a tömeg.
A 4 éve alakult zimándújfalui Kankalin néptánc együttes tagjai somogyi táncokat adtak elő, a 15. születésnapját idén ünneplő simonyifalvi Leveles 11 pár táncosa kalotaszegi és magyarlapádi táncokkal készült. Fellépett még a kisiratosi Rónasági citerazenekar Csongrád megyei népdalokkal, katonadalokkal, őket a 7 éve alakult nagyiratosi Rozmaring néptánc együttes követte, majd az ünnepi folklórműsort a pécskai Búzavirág Néptánccsoport összeállítása zárta.
Időközben a tömeg is nagyobb lett, a felhők is gyülekeztek, a szél is felerősödött, és megérkeztek a hagyományos koszorúzási ünnepségre a meghívottak is: Takács Péter kolozsvári magyar konzul, Király András oktatási államtitkár, Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, Ilyés Gyula RMDSZ főtitkár-helyettes, Gheorghe Falcă polgármester, Radu Stoian alprefektus és Adrian Ţolea megyei tanácsi alelnök.
Az aradi magyar ünneplő közönségen és meghívottakon kívül jelen voltak az egyházak, valamint az aradi magyar intézmények és civilszervezetek képviselői.
„Március 15. a magyar nép, az egymást követő nemzedékek szimbólumává vált, a szabadságért és függetlenségért vívott küzdelem jelképe. Hatásköre óriási. Körülöleli földgolyónkat és elér minden magyarhoz. Több mint 160 éves kisugárzása máig sem veszített erejéből, eszméi és céljai ma is korszerűek, követelik, hogy együtt kiálljunk értük, önmagunkért. Azért vagyunk itt ma, hogy megfeleljünk ennek a követelésnek” – hangzott el Szabó Mihály szervező felvezető beszédben.
Gheorghe Falcă felszólalását ezúttal is – mint minden évben – nagy siker övezte, mondanivalóját folyamatos tapssal szakították meg.
„Arad ma ismét ünneplőbe öltözött. A mi szokásaink, barátságunk követendő példa lehetne bárhol a világban. Nemzetiségtől függetlenül, amikor valamelyik szomszédunk ünnepel, az a mi számunkra is ünnep kell legyen. (…) Mi hozzátehetjük közös istenhitünkhöz azt, hogy hiszünk a demokratikus lehetőségekben, az igazi együttélés szabályaiban” – hangsúlyozta Arad polgármestere.
Takács Péter köszöntő beszédében a 166 évvel ezelőtti március 15-re emlékezett, majd kihangsúlyozta, hogy „él a magyarok istene, a mi feladatunk pedig az, hogy ne szűnjünk meg bízni benne soha, egy pillanatra sem”. Ezek után felolvasta Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének üzenetét.
„Ez a nap a magyarok napja. A magyar nemzet 1848. március 15-én kinyilvánította összetartozását, kinyilvánította, hogy a saját útját akarja járni, irányítani akarja saját életét, szabadságot akar, hogy maga dönthessen saját ügyeiben. Ma már van saját nemzeti alaptörvényünk, gazdaságpolitikánk, amely révén a magunk lábán állunk, egyesítjük a világban szétszórt nemzetünket, és vannak saját erőből megvalósított eredményeink, amelyeket senki sem kérdőjelez meg” – üzente Orbán Viktor, majd beszédének további részében az áprilisi anyaországi választásokon való részvételre buzdította azokat, akiknek ezt jogukban áll megtenni.
„Bárhova is helyezte a történelem az idők folyamán a román és magyar közösséget, a történelemnek köszönhetjük, hogy a jelenben a racionálisan gondolkodó ember számára nincs a békénél, a toleranciánál, az együttműködésnél fontosabb. Románia olyan ország, ahol békében és harmóniában él nagyon sok magyar, ez leginkább abbéli törekvéseinknek tulajdonítható, hogy a nemzeti kisebbségek hagyományai, kultúrája, nyelve megőrzésének kereteit biztosítsuk. (…) Végezetül biztosítom Önöket afelől, hogy a román állami intézmények etnikai hovatartozástól függetlenül mindenkoron támogatják a román állam polgárait” – ezek voltak Victor Ponta miniszterelnök szavait, melyeket Radu Stoian alprefektus tolmácsolt.
Az ünnepi beszédek sorát Bognár Levente alpolgármester, Arad megyei RMDSZ-elnök zárta az egyre erősödő szélben.
„Számunkra a márciusi ifjak példája örök példa és nemes hagyaték. Az, ami győzelemre segítette őket az összefogás és egységes fellépés a közösség érdekében, a szabadságszeretet és a szabadságért való bátor kiállás. Ez a szeretet él bennünk ma is, amikor 25. alkalommal ünnepeljük szabadon városunkban együtt ezt a napot. Több emberöltőn keresztül próbálták, de nem tudták elfojtani bennünk a szabadság eszméjét. Sajnos, ma is vannak olyanok, akik rendre megkísérlik megzavarni ünnepünk méltóságát. Ezt sérelmezzük, mert a szélsőséges hozzáállás sosem szolgálta a nemzetek közötti egyetértést. Az Arad megyei RMDSZ közösségünk jogának tekinti, hogy Aradon a magyarság szabadon megtarthassa nemzeti ünnepeit. (…) Nekünk jogunk van közösségi értékeinkhez, és ez a jogunk nem csorbítja a másokét. Akik ezt nem akarják elfogadni, azok nem értik a népek tavaszának üzenetét. 2014-ben Európában nem létezhet kétféle szabadság, ez nem lehet korlátozott és nem irányulhat más szabadsága ellen. Hogy mi most itt vagyunk, megmaradtunk, ez azt jelenti, hogy bátrak vagyunk és bátrak maradunk, mert merünk hinni egy olyan városban, országban, egy olyan Európában, ahol a kölcsönös tisztelet jegyében a szabadság az egyéni és közösségi jogok egyformán járnak mindenkinek” – hangzott el Bognár Levente beszédében.
Az alpolgármester a szélsőséges hozzáállást említve az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) szélsőséges román szervezet folyamatos támadásaira, magyarellenes megmozdulásaira, megnyilvánulásaira utalt. Az Új jobboldal egyébként március 15-én délelőtt újból magyarellenes tüntetést szervezett, melyet az Avram Iancu téren kezdtek, majd felvonultak a központon a Hegyalja térig, miközben az alig húszfős társaság a régi, elkopott bekiabálásokat szajkózta (Börtönbe Tőkéssel!, Székelyföld nem létezik, Hargita és Kovászna is román föld stb.)
Az Arad megyei RMDSZ által szervezett március 15-i ünnepségen is megjelentek, ezúttal már csupán ötre csökkent számuk, de ott voltak, hogy a román zászlót lobogtatva felhívják magukra a figyelmet, ami nem okozott fennakadást a magyarság békés megemlékezésében.
A Szabadság-szobor talapzatán a meghívottak, valamint civil szervezetek, pártok, egyházak és intézmények képviselői, megyei községek és települések képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit.
Az aradi magyarság számára ezzel nem ért véget a március 15-i ünnepi rendezvénysorozat, ugyanis az idén 20. születésnapját ünneplő békéscsabai Tabán Néptáncegyüttes nagyszerű, igen nagy közönségsikert aratott ünnepi műsorát tekinthették meg 18 órától a nagyszínházban, majd este táncházban rophatták a népzenekedvelők a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),
2014. július 15.
X. Zimándújfalui Napok
Korona egy évtizedes sikertörténetre
Pénteken, a Zimándújfalui Napok X. rendezvénysorozata a kultúrotthon melletti, 22 órára meghirdetett gyülekezőt követően fáklyás felvonulással kezdődött, melynek során, mintegy 60 fiatal, zenekísérettel járta be a település főbb utcáit. Szombaton 16 órától a szokásos zenés hívogatás következett, ahol a 4 hintót és a zenészeket szállító társzekeret Kocsis József alpolgármester homokfutón vezette. A hintókon helyet foglaló fiatalok énekelve, a társzekérről harsogó zeneszóval hívogattak a rendezvénysorozatra. Az 18 órakor sportvetélkedőkkel indult: a fiatalok számára az iskolaudvaron megszervezett kosárlabda-mérkőzésekkel; a szervezők által felkért Gali Izabella és csapata a gyermekeknek aszfaltrajz-versenyt, kerámiafestést, kézimunkákat, illetve arcfestést szervezett. Emellett fiataloknak ki mit tud versenyt, érdekes programokat szerveztek, majd szabadtéri diszkó zárta a napot.
Hálaadó szentmise a támogatásokért
Vasárnap a helybeli katolikus templomban 12 órakor kezdődött a hálaadó szentmise, amit az orgona felújítása támogatóinak a tiszteletére ajánlottak fel. A trombitaszólóval indult szertartáson ft. Szabó Péter kanonok-plébános köszöntötte az anyaországi, illetve itthoni vendégeket és a híveket, majd örömének és hálájának adott hangot, amiért a jólelkű támogatóknak és közreműködőknek köszönhetően, az ünnepi szertartáson a felújított orgona újra a régi hangján hirdetheti Isten dicsőségét, de a templom is felújítva várja a híveket. A továbbiakban ismertette az előbb boldoggá, majd II. János Pál pápa által szentté avatott Szent Pio atya életét, akinek a kisméretű szobrát az egyházközség ajándékba kapta Olaszországból. Miután a kanonok-plébános vezetésével közösen elmondták a Pio atya szentté avatása alkalmából II. János Pál pápa által írt imádságot, a templom előcsarnokának a bal oldalán elhelyezett, Szent Pio atya szobrára áldást kért, tömjénfüsttel illette, majd megszentelte. A szertartás ünnepélyességét a Szilvágyi Gellért által felkészített templomkórus pallérozott énekei mellett, nagyban emelte Aurel Pisleagă trombitaművész kezdő, illetve záró szólója, Tóth Flóra orgonaművész játéka, Bodroghi Andrea szólóéneke, illetve Fall Ilona színművész szavalata, továbbá a „Hogyha ír majd édesanyám…” kezdetű dalnak a megszólaltatása, ami sok résztvevőnek könnyeket csalt a szemébe. Az ünnepélyességhez nagyban hozzájárult a Kozma Matild által szervezett és vezetett, népviseltbe öltözött gyermekek és fiatalok látványos be-, majd kivonulása, illetve az első padsorokban történt elhelyezkedése. Az ünnepélyes szentmiséről mindnyájan lélekben feltöltődve távoztak, az anyaországi vendégek tiszteletére a községi tanács nevében Kocsis József alpolgármester a kultúrotthonban, a templomban fellépett vendégek tiszteletére ft. Szabó Péter kanonok-plébános adott ebédet a parókián.
Ünnepi program
A X. Zimándújfalui Napokra elkészült, térkővel burkolt nézőtérrel ellátott, új nyári színpadról 16 órakor a szervezők, a Borostyán Egyesület nevében Ménesi Melinda alelnök köszöntötte magyarul–románul a résztvevőket, akiknek betekintést nyújtott az Egyesület tízéves életébe, a közművelődési programjaikba. A továbbiakban színpadra kérte Gheorghe Dorel Vidran polgármestert és Kocsis József alpolgármestert, akik románul, illetve magyarul köszöntötték a vendégeket, majd a községfejlesztés legutóbbi lépéseiről beszéltek, végezetül jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánva mindenkinek. A programot Zsámbok Emese diáklány indította útjára Sajó Sándor Magyarnak lenni című költeményének a megszólaltatásával. A továbbiakban maga magyarul, míg Petrus Antónia románul vezette a műsort, amiben először a Bold Ildikó óvónő által felkészített óvodások esernyős táncát konferálták be, majd a színpadra kérték a testvértelepülés, Füzesgyarmat képviselőjét, Macskinné Poór Erzsébetet, a menettánc-oktatás művészeti vezetőjét, aki köszöntötte az egybegyűlteket és a község vezetőségét, majd a náluk zajló táncoktatásról beszélt. A számos díjat, köztük arany okleveleket nyert Napsugár és Szivárvány mazsorettcsoportok előadásához jó szórakozást kívánt. A jelzett csoportok csinos lányai a színpadnak térkővel burkolt előterén igen látványos, tartalmas műsort mutattak be, nagy tetszés közepette. A szünetekben a műsorvezetők ismertették az elért eredményeket. Előadásuk végén a vendégek nevében Macskinné Poór Erzsébet ajándékokat nyújtott át Ménesi Melindának, a Borostyán Egyesület alelnökének és Kocsis József alpolgármesternek, akik a kedvességet ugyancsak ajándékokkal viszonozták. Ezt követően a békéscsabai Tabán Táncegyüttes Farkas Tamás vezetésével tartott szemet, szívet gyönyörködtető táncbemutatót. Félórás műsorukban férfi szóló, illetve csoportban járt legényes táncok mellett népi játékokat felelevenítő táncokat, lassú páros és frisses, valamint leány táncokat láthattunk magas színvonalon. Utánuk a helybeli Kankalin néptánccsoport, Mészár Klementína betanításával somogyi táncokat adott elő, kitörő sikerrel. A továbbiakban a község Românaşul kiscsoportja mutatott be alföldi román táncokat szólóénekessel, Ioan Drăgan betanítása nyomán. A román táncosok számára fenntartott egy órában a Românaşuil nagycsoport, az Armonia népi zenekar kíséretével, Cristina Panda, illetve Marilena Cutcă szólóénekével Maros-völgyi táncokat adtak elő. Utánuk a Füzesgyarmati Kossuth Lajos Általános Iskola művészeti csoportja – Kiss Viktória betanításával és ismertetője nyomán – társasági táncokat adtak elő nagy sikerrel. A Kankalin néptánccsoport következett, Mészár Klementína koreográfiájára jobbágytelki táncokat adott elő. A délutáni programban, az Aradon közkedvelt Elisnek a színpadról diktált ritmusára a színpad előtt sok fiatal táncolta a zumbát.
Pörkölt 300 embernek
Közben a postakert egészét benépesítő kisütödék, büfék, illetve játszószerek szolgálták a közönséget. Közöttük találtuk meg Kurilla János helybeli mesterszakácsot és csapatát is, akik két jókora üstben, 40-40 kiló sertéshúsból főzték az ízletes pörköltet, egy üstben a burgonyát, több mint 300 ember számára Sebestyén János, Kurilla József, Lénárd Erzsébet, Zámbó Rita, illetve a felesége közreműködésével. Idén Németh Klaudia és csapata egy üst babgulyást is főzött.
Mulatság késő éjszakáig
Az esti program a Nóta tévéből ismert, Vidéki mulatós csapatának a fergeteges fellépésével folytatódott, utánuk az Esperaldo együttes mulattatta a közönséget késő éjszakáig. A X. Zimándújfalui Napok sikeréért köszönet illeti a fő szervezőt, a Borostyán Egyesület vezetőit és tagjait, akik ezúttal is össze tudták fogni a település magyarságát. Ezúttal is köszönetet mondanak a támogatásért a helybeli polgármesteri hivatalnak és a községi tanácsnak, a vállalkozóknak, illetve mindazoknak, akik a munkájukkal öregbítették a zimándújfalui vendéglátás hagyományát. Az elmúlt hét végi rendezvénysorozat feltette a koronát a helybeli a falunapok évtizedes sikertörténetére.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)
Korona egy évtizedes sikertörténetre
Pénteken, a Zimándújfalui Napok X. rendezvénysorozata a kultúrotthon melletti, 22 órára meghirdetett gyülekezőt követően fáklyás felvonulással kezdődött, melynek során, mintegy 60 fiatal, zenekísérettel járta be a település főbb utcáit. Szombaton 16 órától a szokásos zenés hívogatás következett, ahol a 4 hintót és a zenészeket szállító társzekeret Kocsis József alpolgármester homokfutón vezette. A hintókon helyet foglaló fiatalok énekelve, a társzekérről harsogó zeneszóval hívogattak a rendezvénysorozatra. Az 18 órakor sportvetélkedőkkel indult: a fiatalok számára az iskolaudvaron megszervezett kosárlabda-mérkőzésekkel; a szervezők által felkért Gali Izabella és csapata a gyermekeknek aszfaltrajz-versenyt, kerámiafestést, kézimunkákat, illetve arcfestést szervezett. Emellett fiataloknak ki mit tud versenyt, érdekes programokat szerveztek, majd szabadtéri diszkó zárta a napot.
Hálaadó szentmise a támogatásokért
Vasárnap a helybeli katolikus templomban 12 órakor kezdődött a hálaadó szentmise, amit az orgona felújítása támogatóinak a tiszteletére ajánlottak fel. A trombitaszólóval indult szertartáson ft. Szabó Péter kanonok-plébános köszöntötte az anyaországi, illetve itthoni vendégeket és a híveket, majd örömének és hálájának adott hangot, amiért a jólelkű támogatóknak és közreműködőknek köszönhetően, az ünnepi szertartáson a felújított orgona újra a régi hangján hirdetheti Isten dicsőségét, de a templom is felújítva várja a híveket. A továbbiakban ismertette az előbb boldoggá, majd II. János Pál pápa által szentté avatott Szent Pio atya életét, akinek a kisméretű szobrát az egyházközség ajándékba kapta Olaszországból. Miután a kanonok-plébános vezetésével közösen elmondták a Pio atya szentté avatása alkalmából II. János Pál pápa által írt imádságot, a templom előcsarnokának a bal oldalán elhelyezett, Szent Pio atya szobrára áldást kért, tömjénfüsttel illette, majd megszentelte. A szertartás ünnepélyességét a Szilvágyi Gellért által felkészített templomkórus pallérozott énekei mellett, nagyban emelte Aurel Pisleagă trombitaművész kezdő, illetve záró szólója, Tóth Flóra orgonaművész játéka, Bodroghi Andrea szólóéneke, illetve Fall Ilona színművész szavalata, továbbá a „Hogyha ír majd édesanyám…” kezdetű dalnak a megszólaltatása, ami sok résztvevőnek könnyeket csalt a szemébe. Az ünnepélyességhez nagyban hozzájárult a Kozma Matild által szervezett és vezetett, népviseltbe öltözött gyermekek és fiatalok látványos be-, majd kivonulása, illetve az első padsorokban történt elhelyezkedése. Az ünnepélyes szentmiséről mindnyájan lélekben feltöltődve távoztak, az anyaországi vendégek tiszteletére a községi tanács nevében Kocsis József alpolgármester a kultúrotthonban, a templomban fellépett vendégek tiszteletére ft. Szabó Péter kanonok-plébános adott ebédet a parókián.
Ünnepi program
A X. Zimándújfalui Napokra elkészült, térkővel burkolt nézőtérrel ellátott, új nyári színpadról 16 órakor a szervezők, a Borostyán Egyesület nevében Ménesi Melinda alelnök köszöntötte magyarul–románul a résztvevőket, akiknek betekintést nyújtott az Egyesület tízéves életébe, a közművelődési programjaikba. A továbbiakban színpadra kérte Gheorghe Dorel Vidran polgármestert és Kocsis József alpolgármestert, akik románul, illetve magyarul köszöntötték a vendégeket, majd a községfejlesztés legutóbbi lépéseiről beszéltek, végezetül jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánva mindenkinek. A programot Zsámbok Emese diáklány indította útjára Sajó Sándor Magyarnak lenni című költeményének a megszólaltatásával. A továbbiakban maga magyarul, míg Petrus Antónia románul vezette a műsort, amiben először a Bold Ildikó óvónő által felkészített óvodások esernyős táncát konferálták be, majd a színpadra kérték a testvértelepülés, Füzesgyarmat képviselőjét, Macskinné Poór Erzsébetet, a menettánc-oktatás művészeti vezetőjét, aki köszöntötte az egybegyűlteket és a község vezetőségét, majd a náluk zajló táncoktatásról beszélt. A számos díjat, köztük arany okleveleket nyert Napsugár és Szivárvány mazsorettcsoportok előadásához jó szórakozást kívánt. A jelzett csoportok csinos lányai a színpadnak térkővel burkolt előterén igen látványos, tartalmas műsort mutattak be, nagy tetszés közepette. A szünetekben a műsorvezetők ismertették az elért eredményeket. Előadásuk végén a vendégek nevében Macskinné Poór Erzsébet ajándékokat nyújtott át Ménesi Melindának, a Borostyán Egyesület alelnökének és Kocsis József alpolgármesternek, akik a kedvességet ugyancsak ajándékokkal viszonozták. Ezt követően a békéscsabai Tabán Táncegyüttes Farkas Tamás vezetésével tartott szemet, szívet gyönyörködtető táncbemutatót. Félórás műsorukban férfi szóló, illetve csoportban járt legényes táncok mellett népi játékokat felelevenítő táncokat, lassú páros és frisses, valamint leány táncokat láthattunk magas színvonalon. Utánuk a helybeli Kankalin néptánccsoport, Mészár Klementína betanításával somogyi táncokat adott elő, kitörő sikerrel. A továbbiakban a község Românaşul kiscsoportja mutatott be alföldi román táncokat szólóénekessel, Ioan Drăgan betanítása nyomán. A román táncosok számára fenntartott egy órában a Românaşuil nagycsoport, az Armonia népi zenekar kíséretével, Cristina Panda, illetve Marilena Cutcă szólóénekével Maros-völgyi táncokat adtak elő. Utánuk a Füzesgyarmati Kossuth Lajos Általános Iskola művészeti csoportja – Kiss Viktória betanításával és ismertetője nyomán – társasági táncokat adtak elő nagy sikerrel. A Kankalin néptánccsoport következett, Mészár Klementína koreográfiájára jobbágytelki táncokat adott elő. A délutáni programban, az Aradon közkedvelt Elisnek a színpadról diktált ritmusára a színpad előtt sok fiatal táncolta a zumbát.
Pörkölt 300 embernek
Közben a postakert egészét benépesítő kisütödék, büfék, illetve játszószerek szolgálták a közönséget. Közöttük találtuk meg Kurilla János helybeli mesterszakácsot és csapatát is, akik két jókora üstben, 40-40 kiló sertéshúsból főzték az ízletes pörköltet, egy üstben a burgonyát, több mint 300 ember számára Sebestyén János, Kurilla József, Lénárd Erzsébet, Zámbó Rita, illetve a felesége közreműködésével. Idén Németh Klaudia és csapata egy üst babgulyást is főzött.
Mulatság késő éjszakáig
Az esti program a Nóta tévéből ismert, Vidéki mulatós csapatának a fergeteges fellépésével folytatódott, utánuk az Esperaldo együttes mulattatta a közönséget késő éjszakáig. A X. Zimándújfalui Napok sikeréért köszönet illeti a fő szervezőt, a Borostyán Egyesület vezetőit és tagjait, akik ezúttal is össze tudták fogni a település magyarságát. Ezúttal is köszönetet mondanak a támogatásért a helybeli polgármesteri hivatalnak és a községi tanácsnak, a vállalkozóknak, illetve mindazoknak, akik a munkájukkal öregbítették a zimándújfalui vendéglátás hagyományát. Az elmúlt hét végi rendezvénysorozat feltette a koronát a helybeli a falunapok évtizedes sikertörténetére.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)
2015. március 24.
Vélemények a Borosjenői Magyar Napról
Együtt örvendhettek a szórványmagyarok
Múlt szombaton Borosjenőn a rendszerváltás óta eltelt 25 év alatt egyedülálló rendezvényként tartották meg az I. Borosjenői Magyar Napot, amelyen mintegy 70 néptáncos, énekes és zenész lépette fel, 100-nál több helybeli és környékbeli magyar érdeklődő tekintette meg a programot. Úgy éreztük, hogy a helyszíni tudósításon túlmenően érdemes megszólaltatni a résztvevők, a közreműködők, de a szervezők képviselőit is.
Magyar Napot a magyar vendégeknek
A békéscsabai mesterszakács, Máté Zoltán 3 éve dolgozik a Szerencsemalom Panzióban, ahol nagyon jól érzi magát, mert magyarként elfogadták. Nem csoda, hiszen eleinte csak magyaros, manapság már a román hagyományok szerint készülő ételek tekintetében is jártas. Kérdésünkre, hogy e szórványvidéken van-e igény magyaros ételekre, határozott igennel válaszolt, ugyanis gyakran rendelnek kemencében sütött malacot, pulykát, a kacsasült, illetve a sertés- vagy a marhapörkölt, továbbá a gulyásleves is állandóan szerepel az étlapon. A szombaton sütött, 12-13 kilós malacot reggel 7 órakor tette a sütőbe, de kacsát és sertéscsülköt is készített párolt vöröskáposztával és aszalt szilvával, burgonyával. Sertés-, illetve marhapörköltet is készített tarhonyával vagy galuskával. Maga már többször említette a főnökeinek, hogy jó lenne magyar napot szervezni, mivel a Szerencsemalmot sok magyar felkeresi, a maga gyulai, békéscsabai barátai is gyakran járnak errefelé.
Pankotai szívvel örülni
Pankotáról Gulyás László tanár és felesége népes csoporttal érkezett a magyar napra, ahol egy hosszú asztalt elfoglaltak. Amint elmondta, ezelőtt 50 évvel, amikor a még működő helybeli malom árkához halászni járt, nem gondolta volna, hogy itt egyszer magyar napot szerveznek. Nagyon örvend, amiért a vállalkozók a malmot megmentették a teljes leromlástól, de hasonlóképpen értékeli a kezdeményezést is, amelyen boldogan vesz részt abban a reményben, hogy egyszer talán Pankotán is szerveznek a szokásos szüreti bál mellett hasonló, magyar összejövetelt.
Reménykedni a több résztvevőben
Demeter Mária és férje, Rudolf a borosjenőiek asztalánál foglaltak helyet. Végtelenül boldogok, amiért került egy helybeli ember, aki a szabad idejét feláldozva összegyűjtötte a magyarságot. Mert Borosjenőn hiába van Magyar Ház, ha a rendezvényeit igen kevesen látogatják. Demeter Mária szomorúan tapasztalta, hogy a magyar napra is kevés borosjenői jött el, náluk többen vannak a környékbeliek. Velük viszont jó érzés újra találkozni, együtt lenni. Abban reménykedett, hogy évente megszervezik a Borosjenői Magyar Napot, aminek az idei sikere jövőre bizonyára sokkal több helybeli, illetve környékbeli magyart fog ide csábítani.
Isten tartsa meg a szokásukat!
Gulyás Ödön ugyancsak Borosjenőről érkezett, a Szerencsemalomban igen kellemes meglepetéssel fogadta a színvonalas programot, amit a borosjenői román néptánccsoport nyitott meg, magyar népviseletben. Úgy érzi, a jelenlegi polgármester tiszteli, kedveli a magyarokat. Ilyen polgármesterük még nem volt, ezért azt kívánják, Isten tartsa meg a szokását, de a szervezőnek is adjon további lelki erőt a rendezvény hagyományossá tételéhez.
Borossebesen is vágynak hasonló műsorra
Mellák István, az RMDSZ borossebesi szervezetének elnöke az egész családjával, összesen tizenhatodmagával vett részt a borosjenői rendezvényen, ami igen jó benyomást tett mindnyájukra. Szépek voltak a táncok, nem különben a táncosok, programjuk meghatotta a borossebesieket, akik nagyon vágynak az ilyen műsorokra. Ugyancsak ízlettek a magyaros ételek, de a program utáni táncból is alaposan kivették részüket, mindnyájan jól szórakoztak, hálásak a szervezőknek.
A nagyzerindiek sikerkovácsa
A borosjenői programon bemutatott virtuóz szólótánca révén végre személyesen is megismerhettük ifj. Szilágyi András koreográfust, akit a falunapokon rendszeresen megdicsértünk a nagyzerindi Ibolyások tánckultúrájában végrehajtott látványos fejlődésért. Kérdésünkre elmondta: zerindi gyökerű, hiszen az édesapja Nagyzerinden, az édesanyja Feketegyarmaton született, de a rendszerváltás előtt Gyulára költöztek. Maga már ott született, de rendszeresen hazajárnak a rokonsághoz. Most Eleken laknak, ezért az ottani, de a békéscsabai Tabán táncegyüttesben is táncol. Nagyzerinden ismerkedett meg az ott zajló néptánccal, három évvel ezelőtt felkérték az oktatásra. Szerencsére jó csapatszellemet talált, lobog a tánctanulási vágy, de nagyon sokat köszönhetnek Kiss-Gál Csillának, aki a csapat lelke, összetartja a társaságot. Rendszeres kapcsolatban vannak, folytonos a tanácsadás, a csapat rendszeresen próbál, maga csak akkor jön el, ha szükséges. Különös öröm számára, hogy Borosjenőbe elkísérhette a csapatot, részt vehetett a magyar napon, és reméli, máskor is eljöhet.
Egymást tisztelni, jobban megismerni
Az I. Borosjenői Magyar Nap ötletgazdája a Szerencsemalom Panzió társtulajdonosa, igazgatója, Ovidiu Ciocan volt, aki az ötlet oka iránti érdeklődésünkre elmondta: Romániában, azaz Erdélyben élünk más nemzetiségekkel együtt, ezért az erdélyi tradíciókat, köztük a nemzetiségek szokásait is fel kívánják karolni. Mivel évszázadokon keresztül békességben élnek a nemzetiségek, a másik két tulajdonossal együtt úgy érezték, a jobb megismerésért célszerű megtartani az ő napjaikat is, elkészíteni a hagyományos ételeiket, felszolgálni italaikat. A sorozatot a magyarok napjával kezdték, de a németek, a szerbek és más nemzetiségek is sorra kerülnek, ebből hagyományt kívánnak teremteni. A magyar nap sikerén felbátorodva jövőre újra meg kívánják tartani.
Örvend, amiért örömöt okozhatott
Mészáros Dávid fogtechnikus volt a szervezője az I. Borosjenői Magyar Napnak, ezért afelől érdeklődtünk nála, elégedett-e az egyetlen hét alatt összehozott program sikerével? Elmondta, nem volt egyszerű egyeztetni a tánccsoportok vezetőivel a programot, de hát ebben már van némi tapasztalata, ugyanis 20 évvel ezelőtt, nt. Herdeán Gyöngyi akkori borosjenői beszolgáló református lelkipásztorral, illetve a feleségével, Katalinnal a református parókián szervezték meg az első magyar szavalóversenyt. A következő évben már a kultúrotthonban szervezték, de a lakásukban választották meg a szavalóverseny zsűrielnökévé dr. Brauch Magdát, aki azóta betölti a tisztséget. Maga és a felesége 5-6 kosár szendvicset készített a résztvevőknek. Nt. Herdeán Gyöngyi tiszteletessel közösen találták ki a Horváth Béla Szavalóverseny nevet, az ötletet megbeszélték Horváth Ilonkával, az elhunyt színművész húgával is. A mostani magyar nap megszervezését sem tekinti különös áldozatnak, hiszen egy közösségi rendezvény csak akkor jöhet létre, ha valaki felvállalja a szervezési gondokat. Örvend, amiért a Szerencsemalom igazgatójának, illetve Călin Abrudan polgármester felkérésére megszervezhette, örömöt okozhatott a helybeli és környékbeli szórványmagyarságnak.
Epilógus
Az elhangzottakat nem kívánjuk kommentálni, azok magukért beszélnek. A borosjenői jó példa arra, hogy szinte bárhol szervezni lehet magyar programot, ami hagyományossá is tehető, ha kerül kellő támogatás, illetve van, aki felvállalja a szervezéssel járó gondokat. Ha megértjük, hogy a kultúránkkal örömöt szerezni a lehető legnagyobb öröm, különösen a szórványmagyarok körében.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Együtt örvendhettek a szórványmagyarok
Múlt szombaton Borosjenőn a rendszerváltás óta eltelt 25 év alatt egyedülálló rendezvényként tartották meg az I. Borosjenői Magyar Napot, amelyen mintegy 70 néptáncos, énekes és zenész lépette fel, 100-nál több helybeli és környékbeli magyar érdeklődő tekintette meg a programot. Úgy éreztük, hogy a helyszíni tudósításon túlmenően érdemes megszólaltatni a résztvevők, a közreműködők, de a szervezők képviselőit is.
Magyar Napot a magyar vendégeknek
A békéscsabai mesterszakács, Máté Zoltán 3 éve dolgozik a Szerencsemalom Panzióban, ahol nagyon jól érzi magát, mert magyarként elfogadták. Nem csoda, hiszen eleinte csak magyaros, manapság már a román hagyományok szerint készülő ételek tekintetében is jártas. Kérdésünkre, hogy e szórványvidéken van-e igény magyaros ételekre, határozott igennel válaszolt, ugyanis gyakran rendelnek kemencében sütött malacot, pulykát, a kacsasült, illetve a sertés- vagy a marhapörkölt, továbbá a gulyásleves is állandóan szerepel az étlapon. A szombaton sütött, 12-13 kilós malacot reggel 7 órakor tette a sütőbe, de kacsát és sertéscsülköt is készített párolt vöröskáposztával és aszalt szilvával, burgonyával. Sertés-, illetve marhapörköltet is készített tarhonyával vagy galuskával. Maga már többször említette a főnökeinek, hogy jó lenne magyar napot szervezni, mivel a Szerencsemalmot sok magyar felkeresi, a maga gyulai, békéscsabai barátai is gyakran járnak errefelé.
Pankotai szívvel örülni
Pankotáról Gulyás László tanár és felesége népes csoporttal érkezett a magyar napra, ahol egy hosszú asztalt elfoglaltak. Amint elmondta, ezelőtt 50 évvel, amikor a még működő helybeli malom árkához halászni járt, nem gondolta volna, hogy itt egyszer magyar napot szerveznek. Nagyon örvend, amiért a vállalkozók a malmot megmentették a teljes leromlástól, de hasonlóképpen értékeli a kezdeményezést is, amelyen boldogan vesz részt abban a reményben, hogy egyszer talán Pankotán is szerveznek a szokásos szüreti bál mellett hasonló, magyar összejövetelt.
Reménykedni a több résztvevőben
Demeter Mária és férje, Rudolf a borosjenőiek asztalánál foglaltak helyet. Végtelenül boldogok, amiért került egy helybeli ember, aki a szabad idejét feláldozva összegyűjtötte a magyarságot. Mert Borosjenőn hiába van Magyar Ház, ha a rendezvényeit igen kevesen látogatják. Demeter Mária szomorúan tapasztalta, hogy a magyar napra is kevés borosjenői jött el, náluk többen vannak a környékbeliek. Velük viszont jó érzés újra találkozni, együtt lenni. Abban reménykedett, hogy évente megszervezik a Borosjenői Magyar Napot, aminek az idei sikere jövőre bizonyára sokkal több helybeli, illetve környékbeli magyart fog ide csábítani.
Isten tartsa meg a szokásukat!
Gulyás Ödön ugyancsak Borosjenőről érkezett, a Szerencsemalomban igen kellemes meglepetéssel fogadta a színvonalas programot, amit a borosjenői román néptánccsoport nyitott meg, magyar népviseletben. Úgy érzi, a jelenlegi polgármester tiszteli, kedveli a magyarokat. Ilyen polgármesterük még nem volt, ezért azt kívánják, Isten tartsa meg a szokását, de a szervezőnek is adjon további lelki erőt a rendezvény hagyományossá tételéhez.
Borossebesen is vágynak hasonló műsorra
Mellák István, az RMDSZ borossebesi szervezetének elnöke az egész családjával, összesen tizenhatodmagával vett részt a borosjenői rendezvényen, ami igen jó benyomást tett mindnyájukra. Szépek voltak a táncok, nem különben a táncosok, programjuk meghatotta a borossebesieket, akik nagyon vágynak az ilyen műsorokra. Ugyancsak ízlettek a magyaros ételek, de a program utáni táncból is alaposan kivették részüket, mindnyájan jól szórakoztak, hálásak a szervezőknek.
A nagyzerindiek sikerkovácsa
A borosjenői programon bemutatott virtuóz szólótánca révén végre személyesen is megismerhettük ifj. Szilágyi András koreográfust, akit a falunapokon rendszeresen megdicsértünk a nagyzerindi Ibolyások tánckultúrájában végrehajtott látványos fejlődésért. Kérdésünkre elmondta: zerindi gyökerű, hiszen az édesapja Nagyzerinden, az édesanyja Feketegyarmaton született, de a rendszerváltás előtt Gyulára költöztek. Maga már ott született, de rendszeresen hazajárnak a rokonsághoz. Most Eleken laknak, ezért az ottani, de a békéscsabai Tabán táncegyüttesben is táncol. Nagyzerinden ismerkedett meg az ott zajló néptánccal, három évvel ezelőtt felkérték az oktatásra. Szerencsére jó csapatszellemet talált, lobog a tánctanulási vágy, de nagyon sokat köszönhetnek Kiss-Gál Csillának, aki a csapat lelke, összetartja a társaságot. Rendszeres kapcsolatban vannak, folytonos a tanácsadás, a csapat rendszeresen próbál, maga csak akkor jön el, ha szükséges. Különös öröm számára, hogy Borosjenőbe elkísérhette a csapatot, részt vehetett a magyar napon, és reméli, máskor is eljöhet.
Egymást tisztelni, jobban megismerni
Az I. Borosjenői Magyar Nap ötletgazdája a Szerencsemalom Panzió társtulajdonosa, igazgatója, Ovidiu Ciocan volt, aki az ötlet oka iránti érdeklődésünkre elmondta: Romániában, azaz Erdélyben élünk más nemzetiségekkel együtt, ezért az erdélyi tradíciókat, köztük a nemzetiségek szokásait is fel kívánják karolni. Mivel évszázadokon keresztül békességben élnek a nemzetiségek, a másik két tulajdonossal együtt úgy érezték, a jobb megismerésért célszerű megtartani az ő napjaikat is, elkészíteni a hagyományos ételeiket, felszolgálni italaikat. A sorozatot a magyarok napjával kezdték, de a németek, a szerbek és más nemzetiségek is sorra kerülnek, ebből hagyományt kívánnak teremteni. A magyar nap sikerén felbátorodva jövőre újra meg kívánják tartani.
Örvend, amiért örömöt okozhatott
Mészáros Dávid fogtechnikus volt a szervezője az I. Borosjenői Magyar Napnak, ezért afelől érdeklődtünk nála, elégedett-e az egyetlen hét alatt összehozott program sikerével? Elmondta, nem volt egyszerű egyeztetni a tánccsoportok vezetőivel a programot, de hát ebben már van némi tapasztalata, ugyanis 20 évvel ezelőtt, nt. Herdeán Gyöngyi akkori borosjenői beszolgáló református lelkipásztorral, illetve a feleségével, Katalinnal a református parókián szervezték meg az első magyar szavalóversenyt. A következő évben már a kultúrotthonban szervezték, de a lakásukban választották meg a szavalóverseny zsűrielnökévé dr. Brauch Magdát, aki azóta betölti a tisztséget. Maga és a felesége 5-6 kosár szendvicset készített a résztvevőknek. Nt. Herdeán Gyöngyi tiszteletessel közösen találták ki a Horváth Béla Szavalóverseny nevet, az ötletet megbeszélték Horváth Ilonkával, az elhunyt színművész húgával is. A mostani magyar nap megszervezését sem tekinti különös áldozatnak, hiszen egy közösségi rendezvény csak akkor jöhet létre, ha valaki felvállalja a szervezési gondokat. Örvend, amiért a Szerencsemalom igazgatójának, illetve Călin Abrudan polgármester felkérésére megszervezhette, örömöt okozhatott a helybeli és környékbeli szórványmagyarságnak.
Epilógus
Az elhangzottakat nem kívánjuk kommentálni, azok magukért beszélnek. A borosjenői jó példa arra, hogy szinte bárhol szervezni lehet magyar programot, ami hagyományossá is tehető, ha kerül kellő támogatás, illetve van, aki felvállalja a szervezéssel járó gondokat. Ha megértjük, hogy a kultúránkkal örömöt szerezni a lehető legnagyobb öröm, különösen a szórványmagyarok körében.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. augusztus 31.
NEM KÖVÜLTÜNK BELE A SAJÁT NÉZETEINKBE
A Játéktér 2015. tavaszi számából
Interjú Tapasztó Ernővel, az Aradi Kamaraszínház igazgatójával
Az Aradi Kamaraszínház története – a nézettségi adatok, meg a szakmai díjakról szóló hírekre alapozva – számomra sikertörténetnek tűnik.[1] Egyetértesz ezzel?
Tudjuk, hogy külső szemmel ez a történet valamilyen szinten sikertörténet, legalábbis annak látszik. Ami igaz, az igaz: a saját előadásaink, igen kevés kivétellel, komoly karriert futottak be a magyar színházi életben. A Nemzetközi „Davila-Interfest” Stúdiószínházi Fesztiválon, Piteşti-en Harsányi Attila megkapta a legjobb színészi alakítás díját a Sex, drog, good & rock’n’roll című előadásunkkal, az előző évben meg a Tündéri (író: Theo Herghelegiu, rendező: Tapasztó Ernő) című előadásunknak ítélték oda a legjobb rendezésért járó díjat. Harsányi Attila 2014-ben átvehette Miskolc Város Déryné-díját is.
Mik az árnyoldalai ennek a sikertörténetnek?
Nagyon kevesen vagyunk, nagyon kis költségvetésből kell megoldanunk pénzügyi problémáinkat. Ugyanakkor szerencséseknek is mondhatjuk magunkat, mert sok segítséget kapunk a várostól – itt feltétlenül ki kell emelnem az alpolgármester munkáját, amely nélkül bizony a színház nem kapna támogatást, és, bár mostanra már az aradi román színházi szakma, a román művészi társadalom is elismeri létjogosultságunkat, Bognár Levente segítsége nélkül nem valósulhatott volna ez meg. Nagy probléma, hogy nincs saját épületünk, hanem az Aradi Bábszínházzal vagyunk társbérletben, ott vannak az irodáink is. Mivel jó a kapcsolat a román színházzal, játszhatunk a nagyszínházban is, csak egyeztetnünk kell. Viszont saját büfét, klubot nem tudunk működtetni. Megszoktuk már, az is lehet, hogy soha nem lesz saját épületünk, de már nem csinálunk belőle kázust. Szintén nagy gondot jelent, hogy az utóbbi időben igen megcsappant a Magyarországról származó támogatások száma, pályázatokon nem nyerünk, még produkciós pályázatokon sem. Ez számomra érthetetlen, mivel, ha létrehozunk egy előadást, akkor abból származik nyereség – szakmai elismerésekre, díjakra gondolok; azonkívül koprodukcióban készítjük az előadásainkat, magyarországi partnerekkel, mint például a Sex, drog, good & rock’n’rollt. A magyarországi pályázati rendszer nem támogatta például a békéscsabai Tabán Táncegyüttessel és a szabadkai Juhász Zenekarral létrejövő élő zenés Tizenhárom című táncjátékot, amely az aradi tizenhárom tábornok sorsát dolgozza fel. Úgy gondolom, politikai okai vannak annak, hogy nem kapunk támogatást.
Mi volt a legnehezebb az induláskor?
Elfogadtatni volt nehéz a várossal, hogy megint lesz itt hivatásos magyar színjátszás, (ugyanis ez itt 1953-ban megszűnt, és 2007. szeptember 21-én indult újra). Akkoriban Demeter András volt a kulturális minisztérium államtitkára, és ő nagyon sokat segített gyakorlatilag is.
Nem akarunk önálló társulatot, úgy értve, hogy egyetlenegy színész sem kizárólagos alkalmazottja a színháznak. Csak néhányan vagyunk a színház alkalmazottai, kizárólag az adminisztráció: a könyvelő, a gazdasági igazgató stb. Minden szerepre külön szerződést kötünk a színészekkel. Harsányi Attilának külön művészi státusza van ennél a színháznál, mivel nélküle a színház nem is lenne az, amivé válni tudott, de visszatérő színészünk Éder Enikő is. Együtt döntjük el, hogy milyen előadást fogunk a következőkben megcsinálni – például már tudjuk azt, hogy júniusban a 25. THEALTER fesztiválon lesz egy bemutatónk, és most azon vitatkozunk, hogy mi legyen az a produkció. Szeretnénk valami olyannal kijutni, amit mások nem csináltak még – folyamatosan keresünk, kortárs szövegeket olvasunk.
És ki végzi el ezt a munkát? Ki dönt?
Általában én. De Attila is rengeteg darabot olvas, aztán közösen eldöntjük azt, hogy mi legyen vele. Legutóbb én javasoltam egy szöveget, és most azon folyik a vita, hogy akkor ezt csináljuk meg, de közben szeretnénk a Tündérinek (Theo Herghelegiu) a minimál-szürreál musical vonalát folytatni. Éder Enikő és Borsos Pál írja a zenéjét, és ehhez kell egy nagyon laza, de jó struktúrájú, jó dramaturgiával rendelkező szövegkönyv – mivel dramaturgunk sincs, a dramaturgiai munkát is mi végezzük közösen. Összeülünk és beszélgetünk, kicsit olyan ez a színház, mint egy baráti társaság. Kocsmákban, kávéházakban hozzuk létre az előadásainkat, és amikor megegyeztünk, hogy mit szeretnénk, megyünk a színpadra.
Létezik egy műsorpolitikai stratégia, amely szerint keresitek a darabokat?
Nyilvánvalóan van már egy vonal, amely markánsan a Kamaraszínház jellemzője, tehát aki beül egy-egy előadásunkra, már tudja, hogy mit fog kapni. Ennek megfelelően keressük a szövegeket. Nálunk eléggé megszokott az erős, markáns színészi játék, és a leegyszerűsített, minél tisztább rendezés. Minden esetben megpróbálunk megtalálni egy olyan kulcsot, nyelvrendszert, egy olyan új belső törvényrendszert az előadáshoz, új dolgokat, vagy új jeleket, amelyek révén a produkciónk belső logikával, belső tartalommal telik meg. Azt hiszem, hogy egy-egy előadásunk arról szól, hogy abban a pillanatban, amikor létrehozzuk a produkciót, mi, alkotók mit gondolunk a világról, arról, ami körülöttünk történik, és mi zajlik bennünk, hiszen mi is a világ történéseitől függünk. Van egy egységes, nagyon erős vonal, amit mi „barbár esztétikának” hívunk: nekimegyünk a dolgoknak, mint a színházi vadállatok, és aztán a szöveget magunkhoz szelídítjük.
Ezek szerint a kommersz irányába nem nagyon tesztek engedményeket.
Nem, egyáltalán nem. De úgy tűnik, az előadások bejöttek az aradi nézőknek, szeretik az aradi produkciókat, amelyeknek van egy komor humoruk. Nem megyünk el a kommersz felé. Mi a Mágnás Miskát is egy szürreál, teljesen agyament stílusban csinálnánk meg. Természetesen a közönségnek kell a változatosság, ezért évről évre építjük a színházat, és ilyenkor érvényesül a befogadói színházi oldalunk: meghívunk olyan vendégelőadásokat, melyeket mi nem hozunk létre, operetteket, vígjátékokat, tehát, amit a közönség bizonyos rétege igényel. A saját előadásainkat nagyon szeretik a fiatalok, rajtuk szoktuk, úgymond, „letesztelni” az előadásokat. Ha ők igazán szeretik, élvezik és értik, akkor a produkció vállalható, mert azt jelenti, hogy nem kövültünk bele a saját nézeteinkbe.
Ahhoz, hogy ezt a típusú színházat műveljétek, szükség volt-e valamiféle közönségnevelésre, a konvenciók fokozatos bevezetésére, vagy egyenesen belevágtatok a közepébe?
Úgy gondoltuk az elején, hogy végül is ez egy szűz terület, hiszen 1953-tól megszűnt a hivatásos magyar színjátszás, és innentől a váradi és a temesvári színházak játszottak Aradon. Úgy éreztük, hogyha nagyon erős nyelvezettel nyitunk, akkor a néző kap egy olyan sokkot, amitől elérünk egy ingerküszöb-maximumot, és felállítunk egy mércét, és annál alább nem adjuk, ezt a közönség el fogja fogadni. El is fogadta. De nem kizárólag ezt kínáljuk, meghívunk más produkciókat is, Magyarországról például könnyedebb előadásoktól a nehezebb produkciókig, és ezt nagyon szeretik az aradiak. Ettől színesebb egy-egy évad, hogy nem mindig ugyanazokat a színészeket látják, hanem például Alföldi Róbertet vagy Hernádit, de Mácsai Pállal is találkozhattak. Van egy beszélgetős estünk is, ahol Esterházy Péter, Cserhalmi György volt vendégünk többek között. Visszatérve, a színházalapításkor felállított magas mérce bejött, de el kell mondanom, hogy nekem meg sem fordult a fejemben az a lehetőség, hogy ne sikerülne emiatt.
A román színházzal van-e valamilyen kapcsolatotok?
Közös a költségvetésünk a nagyszínházzal, vagyis inkább gyakorlati együttműködésünk van. Mindennap beszélgetünk velük, hisz rendszeresen használjuk a közös dolgokat, financiálisan is össze vagyunk kötve, viszont szakmailag, művészileg nincs együttműködés. Nyilván megnézzük egymás előadásait, és beszélgetünk egymással.
Az előadásainkat feliratozzuk, már csak azért is, mert sok román fesztiválon vagyunk jelen. Az aradi román nézők is az itteni fesztiválon láthatják az előadásainkat.
Nekünk megvannak a magyar nézőink, és ahhoz nagy kapacitás kellene, hogy megbírjuk a román nézőket. Az aradi színház azt a különleges helyzetet hozza, hogy a béke érdekében lemondtunk arról, hogy a mi előadásainkat a román nézőknek játsszuk. Aki kíváncsi az előadásainkra, az eljön. De van egy olyan megegyezés, hogy mi csináljuk a magyar színházat, a románok csinálják a saját színházukat.
Mit szeretsz a legjobban a színházatokban?
Nem tudom, én azt kérdezném meg, hogy ez a színház mit szeret bennem, bennünk? Az Aradi Kamaraszínház kicsit olyan, mintha valamiféle élőlény lenne. Mintha önállóan működne és követelné a dolgokat, követelné, hogy minél több „cuccot”, minél jobb anyagot kapjon, és vigyáz azért arra, hogy ne bántsuk. Most már egy önálló életet élő identitás, aki saját személyiségének bélyegét rányomja egy-egy munkára, és én azt hiszem, hogy azt szeretem őbenne, amit ő szeret énbennem.
Mit szeretnél a leginkább a színház számára, és hogyan látod ennek a megvalósulását?
Először is, működjön legalább még huszonöt évig ez a színház, és hogy kapjon magának valóban egy „testet”: megérdemel egy színházépületet.
Van erre reális esély?
Van. Nem beszélnék róla, ha nem lenne. Folyamatosan erről beszélünk a polgármesteri hivatallal, ezek mind jogi kérdések. Van konkrét ígéret, azonkívül Arad Európa kulturális fővárosa szeretne lenni. Arad kulturális szempontból kisváros, amely nagyvárossá akarja magát kinőni, és a Kamaraszínház egy jó lehetőség lenne számára az ebbe az irányba való előrelépéshez. Látóhatáron a színházi helyszín.
KOVÁCS ISTVÁN
[1] Az Aradi Kamaraszínházat Tapasztó Ernő alapította feleségével, Gujdár Gabriellával 2007-ben. Azóta az aradi közönség szívébe zárta a társulatot – ezt a nézettségi mutatók bizonyítják, és az eredetileg kis, befogadó színházként elképzelt Kamaraszínház számos, komoly szakmai elismerést tolmácsoló díj birtokába jutott. Transindex.ro
A Játéktér 2015. tavaszi számából
Interjú Tapasztó Ernővel, az Aradi Kamaraszínház igazgatójával
Az Aradi Kamaraszínház története – a nézettségi adatok, meg a szakmai díjakról szóló hírekre alapozva – számomra sikertörténetnek tűnik.[1] Egyetértesz ezzel?
Tudjuk, hogy külső szemmel ez a történet valamilyen szinten sikertörténet, legalábbis annak látszik. Ami igaz, az igaz: a saját előadásaink, igen kevés kivétellel, komoly karriert futottak be a magyar színházi életben. A Nemzetközi „Davila-Interfest” Stúdiószínházi Fesztiválon, Piteşti-en Harsányi Attila megkapta a legjobb színészi alakítás díját a Sex, drog, good & rock’n’roll című előadásunkkal, az előző évben meg a Tündéri (író: Theo Herghelegiu, rendező: Tapasztó Ernő) című előadásunknak ítélték oda a legjobb rendezésért járó díjat. Harsányi Attila 2014-ben átvehette Miskolc Város Déryné-díját is.
Mik az árnyoldalai ennek a sikertörténetnek?
Nagyon kevesen vagyunk, nagyon kis költségvetésből kell megoldanunk pénzügyi problémáinkat. Ugyanakkor szerencséseknek is mondhatjuk magunkat, mert sok segítséget kapunk a várostól – itt feltétlenül ki kell emelnem az alpolgármester munkáját, amely nélkül bizony a színház nem kapna támogatást, és, bár mostanra már az aradi román színházi szakma, a román művészi társadalom is elismeri létjogosultságunkat, Bognár Levente segítsége nélkül nem valósulhatott volna ez meg. Nagy probléma, hogy nincs saját épületünk, hanem az Aradi Bábszínházzal vagyunk társbérletben, ott vannak az irodáink is. Mivel jó a kapcsolat a román színházzal, játszhatunk a nagyszínházban is, csak egyeztetnünk kell. Viszont saját büfét, klubot nem tudunk működtetni. Megszoktuk már, az is lehet, hogy soha nem lesz saját épületünk, de már nem csinálunk belőle kázust. Szintén nagy gondot jelent, hogy az utóbbi időben igen megcsappant a Magyarországról származó támogatások száma, pályázatokon nem nyerünk, még produkciós pályázatokon sem. Ez számomra érthetetlen, mivel, ha létrehozunk egy előadást, akkor abból származik nyereség – szakmai elismerésekre, díjakra gondolok; azonkívül koprodukcióban készítjük az előadásainkat, magyarországi partnerekkel, mint például a Sex, drog, good & rock’n’rollt. A magyarországi pályázati rendszer nem támogatta például a békéscsabai Tabán Táncegyüttessel és a szabadkai Juhász Zenekarral létrejövő élő zenés Tizenhárom című táncjátékot, amely az aradi tizenhárom tábornok sorsát dolgozza fel. Úgy gondolom, politikai okai vannak annak, hogy nem kapunk támogatást.
Mi volt a legnehezebb az induláskor?
Elfogadtatni volt nehéz a várossal, hogy megint lesz itt hivatásos magyar színjátszás, (ugyanis ez itt 1953-ban megszűnt, és 2007. szeptember 21-én indult újra). Akkoriban Demeter András volt a kulturális minisztérium államtitkára, és ő nagyon sokat segített gyakorlatilag is.
Nem akarunk önálló társulatot, úgy értve, hogy egyetlenegy színész sem kizárólagos alkalmazottja a színháznak. Csak néhányan vagyunk a színház alkalmazottai, kizárólag az adminisztráció: a könyvelő, a gazdasági igazgató stb. Minden szerepre külön szerződést kötünk a színészekkel. Harsányi Attilának külön művészi státusza van ennél a színháznál, mivel nélküle a színház nem is lenne az, amivé válni tudott, de visszatérő színészünk Éder Enikő is. Együtt döntjük el, hogy milyen előadást fogunk a következőkben megcsinálni – például már tudjuk azt, hogy júniusban a 25. THEALTER fesztiválon lesz egy bemutatónk, és most azon vitatkozunk, hogy mi legyen az a produkció. Szeretnénk valami olyannal kijutni, amit mások nem csináltak még – folyamatosan keresünk, kortárs szövegeket olvasunk.
És ki végzi el ezt a munkát? Ki dönt?
Általában én. De Attila is rengeteg darabot olvas, aztán közösen eldöntjük azt, hogy mi legyen vele. Legutóbb én javasoltam egy szöveget, és most azon folyik a vita, hogy akkor ezt csináljuk meg, de közben szeretnénk a Tündérinek (Theo Herghelegiu) a minimál-szürreál musical vonalát folytatni. Éder Enikő és Borsos Pál írja a zenéjét, és ehhez kell egy nagyon laza, de jó struktúrájú, jó dramaturgiával rendelkező szövegkönyv – mivel dramaturgunk sincs, a dramaturgiai munkát is mi végezzük közösen. Összeülünk és beszélgetünk, kicsit olyan ez a színház, mint egy baráti társaság. Kocsmákban, kávéházakban hozzuk létre az előadásainkat, és amikor megegyeztünk, hogy mit szeretnénk, megyünk a színpadra.
Létezik egy műsorpolitikai stratégia, amely szerint keresitek a darabokat?
Nyilvánvalóan van már egy vonal, amely markánsan a Kamaraszínház jellemzője, tehát aki beül egy-egy előadásunkra, már tudja, hogy mit fog kapni. Ennek megfelelően keressük a szövegeket. Nálunk eléggé megszokott az erős, markáns színészi játék, és a leegyszerűsített, minél tisztább rendezés. Minden esetben megpróbálunk megtalálni egy olyan kulcsot, nyelvrendszert, egy olyan új belső törvényrendszert az előadáshoz, új dolgokat, vagy új jeleket, amelyek révén a produkciónk belső logikával, belső tartalommal telik meg. Azt hiszem, hogy egy-egy előadásunk arról szól, hogy abban a pillanatban, amikor létrehozzuk a produkciót, mi, alkotók mit gondolunk a világról, arról, ami körülöttünk történik, és mi zajlik bennünk, hiszen mi is a világ történéseitől függünk. Van egy egységes, nagyon erős vonal, amit mi „barbár esztétikának” hívunk: nekimegyünk a dolgoknak, mint a színházi vadállatok, és aztán a szöveget magunkhoz szelídítjük.
Ezek szerint a kommersz irányába nem nagyon tesztek engedményeket.
Nem, egyáltalán nem. De úgy tűnik, az előadások bejöttek az aradi nézőknek, szeretik az aradi produkciókat, amelyeknek van egy komor humoruk. Nem megyünk el a kommersz felé. Mi a Mágnás Miskát is egy szürreál, teljesen agyament stílusban csinálnánk meg. Természetesen a közönségnek kell a változatosság, ezért évről évre építjük a színházat, és ilyenkor érvényesül a befogadói színházi oldalunk: meghívunk olyan vendégelőadásokat, melyeket mi nem hozunk létre, operetteket, vígjátékokat, tehát, amit a közönség bizonyos rétege igényel. A saját előadásainkat nagyon szeretik a fiatalok, rajtuk szoktuk, úgymond, „letesztelni” az előadásokat. Ha ők igazán szeretik, élvezik és értik, akkor a produkció vállalható, mert azt jelenti, hogy nem kövültünk bele a saját nézeteinkbe.
Ahhoz, hogy ezt a típusú színházat műveljétek, szükség volt-e valamiféle közönségnevelésre, a konvenciók fokozatos bevezetésére, vagy egyenesen belevágtatok a közepébe?
Úgy gondoltuk az elején, hogy végül is ez egy szűz terület, hiszen 1953-tól megszűnt a hivatásos magyar színjátszás, és innentől a váradi és a temesvári színházak játszottak Aradon. Úgy éreztük, hogyha nagyon erős nyelvezettel nyitunk, akkor a néző kap egy olyan sokkot, amitől elérünk egy ingerküszöb-maximumot, és felállítunk egy mércét, és annál alább nem adjuk, ezt a közönség el fogja fogadni. El is fogadta. De nem kizárólag ezt kínáljuk, meghívunk más produkciókat is, Magyarországról például könnyedebb előadásoktól a nehezebb produkciókig, és ezt nagyon szeretik az aradiak. Ettől színesebb egy-egy évad, hogy nem mindig ugyanazokat a színészeket látják, hanem például Alföldi Róbertet vagy Hernádit, de Mácsai Pállal is találkozhattak. Van egy beszélgetős estünk is, ahol Esterházy Péter, Cserhalmi György volt vendégünk többek között. Visszatérve, a színházalapításkor felállított magas mérce bejött, de el kell mondanom, hogy nekem meg sem fordult a fejemben az a lehetőség, hogy ne sikerülne emiatt.
A román színházzal van-e valamilyen kapcsolatotok?
Közös a költségvetésünk a nagyszínházzal, vagyis inkább gyakorlati együttműködésünk van. Mindennap beszélgetünk velük, hisz rendszeresen használjuk a közös dolgokat, financiálisan is össze vagyunk kötve, viszont szakmailag, művészileg nincs együttműködés. Nyilván megnézzük egymás előadásait, és beszélgetünk egymással.
Az előadásainkat feliratozzuk, már csak azért is, mert sok román fesztiválon vagyunk jelen. Az aradi román nézők is az itteni fesztiválon láthatják az előadásainkat.
Nekünk megvannak a magyar nézőink, és ahhoz nagy kapacitás kellene, hogy megbírjuk a román nézőket. Az aradi színház azt a különleges helyzetet hozza, hogy a béke érdekében lemondtunk arról, hogy a mi előadásainkat a román nézőknek játsszuk. Aki kíváncsi az előadásainkra, az eljön. De van egy olyan megegyezés, hogy mi csináljuk a magyar színházat, a románok csinálják a saját színházukat.
Mit szeretsz a legjobban a színházatokban?
Nem tudom, én azt kérdezném meg, hogy ez a színház mit szeret bennem, bennünk? Az Aradi Kamaraszínház kicsit olyan, mintha valamiféle élőlény lenne. Mintha önállóan működne és követelné a dolgokat, követelné, hogy minél több „cuccot”, minél jobb anyagot kapjon, és vigyáz azért arra, hogy ne bántsuk. Most már egy önálló életet élő identitás, aki saját személyiségének bélyegét rányomja egy-egy munkára, és én azt hiszem, hogy azt szeretem őbenne, amit ő szeret énbennem.
Mit szeretnél a leginkább a színház számára, és hogyan látod ennek a megvalósulását?
Először is, működjön legalább még huszonöt évig ez a színház, és hogy kapjon magának valóban egy „testet”: megérdemel egy színházépületet.
Van erre reális esély?
Van. Nem beszélnék róla, ha nem lenne. Folyamatosan erről beszélünk a polgármesteri hivatallal, ezek mind jogi kérdések. Van konkrét ígéret, azonkívül Arad Európa kulturális fővárosa szeretne lenni. Arad kulturális szempontból kisváros, amely nagyvárossá akarja magát kinőni, és a Kamaraszínház egy jó lehetőség lenne számára az ebbe az irányba való előrelépéshez. Látóhatáron a színházi helyszín.
KOVÁCS ISTVÁN
[1] Az Aradi Kamaraszínházat Tapasztó Ernő alapította feleségével, Gujdár Gabriellával 2007-ben. Azóta az aradi közönség szívébe zárta a társulatot – ezt a nézettségi mutatók bizonyítják, és az eredetileg kis, befogadó színházként elképzelt Kamaraszínház számos, komoly szakmai elismerést tolmácsoló díj birtokába jutott. Transindex.ro
2015. október 6.
Szabadságszobor emlékérméket adtak át Aradon
25 éves az aradi Szabadságszobor. 1890. október 6-án adták át Aradon Zala György alkotását. Az évforduló előestéjén az aradi színházban tartottak ünnepi rendezvényt, amelyen több közéleti személyiséget tüntettek ki.
Az ünnepséget Fekete Károly, a Kölcsey Egysület titkára vezette és felszólalt Faragó Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad megyei elnöke, Király András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
A beszédek után Kelemen Hunor és Király András, az alkalomra készült jubileumi emlékérméket adott át.
Emlékérmét kapott:
Markó Béla, volt RMDSZ-elnök
Intézmények RMDSZ, országos elnökség; RMDSZ, Arad megyei szervezet; Szabadságszobor Egyesület; Szent Erzsébet magyar és erdélyországi konventuális minorita rend; Aradbelvárosi református egyházközség; Aradi evangélikus lutheránus egyház; Aradbelvárosi magyar baptista gyülekezet; Csíky Gergely Főgimnázium; Nyugati Jelen szerkesztőség; Rákóczi Szövetség
Magánszemélyek Szép Gyula, Szepesi László, Kocsis Rudolf, Kolozsi Tibor, a szobor restaurátora, Matúz András, az emlékérem alkotója, Böszörményi Zoltán laptulajdonos, Bálint György
A Szabadságszobor Egyesület munkatársai közül Pataki Ildikó, Péró Tamás, Szabó Irén, Szabó Mihály, Darida János, Arad volt alpolgármestere, Bognár Levente Arad alpolgármestere, Bölöni György, megyei képviselő, Cziszter Kálmán, aradi képviselő, Horváth Levente, volt alprefektus, Matekovits Mihály, Módi József, református esperes, Nagy Gizella, Nagy István, Tokay György, Ujj János, Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Krály András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke, Communitas Alapítvány, Teleki Alapítvány, RMDSZ képviselőházi frakció, RMDSZ szenátusi frakció, Magyarország Miniszterelnöki Hivatala, Takács Csaba, Nagy Zsolt, Orbán Viktor miniszterelnök, Medgyessy Péter, a szobor újraállításakori magyar miniszterelnök, Dávid Ibolya volt igazságügy-miniszter, Szabó Vilmos volt államtitkár, Bálint Pataki József, Verestóy Attila, Borbély László, Kelemen Attila
Az emlékérmék átadása után a résztvevők megtekintették a Tizenhárom – az Aradon kivégzett tábornokok emlékére című táncjátékot, amelyet az Aradi Kamaraszínház és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes adott elő a szabadkai Juhász zenekar kíséretével. Koreográfus Farkas Tamás, rendezte Farkas Tamás és Tapasztó Ernő.
nagyistvan.pecska.ro
Erdély.ma
25 éves az aradi Szabadságszobor. 1890. október 6-án adták át Aradon Zala György alkotását. Az évforduló előestéjén az aradi színházban tartottak ünnepi rendezvényt, amelyen több közéleti személyiséget tüntettek ki.
Az ünnepséget Fekete Károly, a Kölcsey Egysület titkára vezette és felszólalt Faragó Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad megyei elnöke, Király András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
A beszédek után Kelemen Hunor és Király András, az alkalomra készült jubileumi emlékérméket adott át.
Emlékérmét kapott:
Markó Béla, volt RMDSZ-elnök
Intézmények RMDSZ, országos elnökség; RMDSZ, Arad megyei szervezet; Szabadságszobor Egyesület; Szent Erzsébet magyar és erdélyországi konventuális minorita rend; Aradbelvárosi református egyházközség; Aradi evangélikus lutheránus egyház; Aradbelvárosi magyar baptista gyülekezet; Csíky Gergely Főgimnázium; Nyugati Jelen szerkesztőség; Rákóczi Szövetség
Magánszemélyek Szép Gyula, Szepesi László, Kocsis Rudolf, Kolozsi Tibor, a szobor restaurátora, Matúz András, az emlékérem alkotója, Böszörményi Zoltán laptulajdonos, Bálint György
A Szabadságszobor Egyesület munkatársai közül Pataki Ildikó, Péró Tamás, Szabó Irén, Szabó Mihály, Darida János, Arad volt alpolgármestere, Bognár Levente Arad alpolgármestere, Bölöni György, megyei képviselő, Cziszter Kálmán, aradi képviselő, Horváth Levente, volt alprefektus, Matekovits Mihály, Módi József, református esperes, Nagy Gizella, Nagy István, Tokay György, Ujj János, Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Krály András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke, Communitas Alapítvány, Teleki Alapítvány, RMDSZ képviselőházi frakció, RMDSZ szenátusi frakció, Magyarország Miniszterelnöki Hivatala, Takács Csaba, Nagy Zsolt, Orbán Viktor miniszterelnök, Medgyessy Péter, a szobor újraállításakori magyar miniszterelnök, Dávid Ibolya volt igazságügy-miniszter, Szabó Vilmos volt államtitkár, Bálint Pataki József, Verestóy Attila, Borbély László, Kelemen Attila
Az emlékérmék átadása után a résztvevők megtekintették a Tizenhárom – az Aradon kivégzett tábornokok emlékére című táncjátékot, amelyet az Aradi Kamaraszínház és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes adott elő a szabadkai Juhász zenekar kíséretével. Koreográfus Farkas Tamás, rendezte Farkas Tamás és Tapasztó Ernő.
nagyistvan.pecska.ro
Erdély.ma
2015. október 7.
Hinnünk kell a jövőben, és harcolnunk érte
125 éves a Szabadság-szobor
A sors és a történelem úgy rendezte, hogy minden kornak megvannak a nagy, de legalábbis emlékezetes pillanatai. Arad napjainkban fontos pillanatot él: a Szabadság-szobor felállításának 125. évfordulóját. Itt és most – miként arra a hétfő esti, az aradi nagyszínházban rendezett ünnepségen több, beszédet tartó szónok is utalt – egy reális, egyben szimbolikus esemény részvevői vagyunk. A szabadságért, minden nép, nemzet legfontosabb értékéért vívott (esetünkben az elbukott, mégis győzedelmes – mert példát, tartást, cselekvési irányt mutató) küzdelmet jelképező szoborcsoport felállításának, majd újraállításának mozzanatát ünnepeljük.
Az aradi színház megtelt az ünnepi évforduló részvevőivel – közülük sokan vidékiek, Arad megyeiek voltak.
Fekete Károly műsorvezető – a tőle immár megszokott magas színvonalú felvezetőjében – köszöntötte a megjelent vendégeket (az alábbiakban nem szereplők között) Mile Lajost, Magyarország kolozsvári főkonzulját, Kiss Lászlót, Magyarország bukaresti katonai attaséját, Bognár Leventét, Arad alpolgármesterét, Faragó Pétert, az RMDSZ Arad megyei elnökét, a történelmi egyházak, a közélet és társadalmi szervezetek képviselőit.
Felvezetőjében elmondta: holnap (okt. 6-án, szerk., 166 éve) von Latour császári belügyminiszer (pesti) meggyilkolásának első évfordulóján Schwarzenberg miniszterelnök, Ferenc József császár jóváhagyásával elrendelte 13 magyar honvédtiszt kivégzését Aradon. „Az emlékezés napja ez, emlékezzünk, és sose feledjünk. Szabadságszeretetünk az, amely örök időkre magyar Golgotává avatta Aradot. S Arad nem felejt. Őrizte s őrzi a vértanúk emlékét, őrizte akkor is, amikor a puszta emlékezés is bűn volt, és őrzi ma is, mint törékeny szabadságunk lelkünkbe égetett mementóját” – emlékeztetett a műsorvezető, aki a továbbiakban az aradi Szabadság-szobor felállításának előzményeit, s magát az eseményt idézte fel. („A minorita templom teljes feketébe vonva, a toronyból 20 m hosszú gyászlobogó. A gyászmise után a Szabadság téren vagy 25 000 ember, a tribünön még 3000; Salacz Gyula polgármester vette át a szobrot a művésztől. S amikor a lepel lehull, az emberek könnyekig meghatódva szembesülnek a tábornokok arcképeivel. Munkácsyné (…), aki férjével együtt vesz részt az ünnepségen, sírva rohan kezet szorítani a mesterrel. 800 koszorút helyeztek el aznap a talapzaton.”)
A továbbiakban Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke, Király András államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke, Kelemen Hunor szenátor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Markó Béla szenátor, az RMDSZ egykori (a Szabadság-szobor felállításának idején hivatalban lévő) elnöke mondott beszédet.
A beszédek elhangzását követően a 125. évfordulóra készült emlékérem átadására került sor. Az alkalomra 300 példányban készült, 65 mm átmérőjű, 150 gr súlyú, ezüstplatinázott, sima szélű, a Magyar Pénzverde Zrt. által készített emlékérmet 54 romániai és magyarországi, a Szabadság-szobor felállításában közreműködő szervezetnek és magánszemélynek adományozták, az ünnepségen jelen lévőknek át is adta Kelemen Hunor és Király András.
Ünnepi beszédek
Kelemen Hunor: A kerék visszafelé is foroghat
„125 éves műalkotást ünneplünk, egy olyan szoborcsoportot, amelynek hányatott sorsa volt, megjárta a poklok poklát, és onnan tért vissza 1999-ben. (…) Mondhatnánk egy remekmű, tökéletes szoborcsoport a XIX. század végéről, amelynek a XXI. század elején is súlyos mondanivalója van, hiteles és tartós üzenetet képes továbbítani. Életének első időszaka 1890-től 1925-ig tartott, ez 35 esztendő, de ebből csupán 33-34-et, a bedeszkázásig volt látható, ezalatt belopta magát minden magyar ember szívébe. 1925-ben lebontják, és 1999-ig fogságban van a szobor, elrejtve, mint egy olyan alkotás, amitől félnek, amely olyan üzenetet továbbít, amitől az egykori hatalmak megriadtak. (…) Utána következik a kiszabadítás, 1999-ben, ahol nagyon sokan jelentős szerepet vállaltak, és tulajdonképpen ezt a munkát kívánjuk ma este megköszönni azokkal az emlékérmekkel, amelyeket közösen, a Szabadság-szobor Egyesülettel készítettünk. 2004-től ismét köztéren áll a szobor, s azt mondhatjuk, hogy még mindig több ideig volt fogságban, mint köztéren a szobor. (…) Én azt remélem, hogy következő évtizedekben szabadon fog állni a szobor, a köztéren, és ebben jelentős szerepe lesz mindazoknak, akik ma a közéletben aktívak vagyunk és az utánunk jövőknek abban, hogy a köztéren maradhasson a szobor. A történelem nem egyirányú utca, sokszor megtanított bennünket, hogy a kerék sokszor visszafelé is foroghat, és nem igaz, hogy ha sorsát 74 év után visszafordítottuk, akkor az idők végezetéig ez a szobor szabad lesz. Nem igaz, hogy nem jöhetnek olyan idők, megpróbálták már, és megpróbálhatják még – reméljük, sikertelenül – e szobrot eltüntetni a köztérről. Szükségünk lesz arra a bátorságra, kitartásra, amely bennünket az elmúlt évtizedekben is meghatározott.”
Beszéde befejező részében Kelemen Hunor a szobor által sugárzott összetartó erőt, s a kiszabadításában részt vevők érdemeit említette, színpadra szólítva az RMDSZ akkori elnökét, Markó Bélát.
Markó Béla: Egyszerre ünneplünk és gyászolunk
„Október 6. környékén mindig elhangzik, hogy egyszerre ünneplünk, és gyászolunk. A múltunk minden fontos mozzanata tartalmazza a reményt és a csalódást, a sikert és a kudarcot is. Ünnepeljük ennek a gyönyörű remekműnek a 125. évfordulóját, de holnap elmondhatjuk: gyászoljuk azt a 13 vértanút, akik értünk, utódaikért veszítették életüket. De egy pillanatra érdemes megállni, eltöprengeni azon, hogy milyen üzenetet is hordoz számunkra ez a Szabadság-szobor. Az előttem szólók is utaltak rá: remekműről van szó, amely nemcsak a magyar, hanem a XIX. század európai művészetében és szobrászatában is kiemelkedő. Akik ezt várfogságra ítélték, azok nemcsak a történelemnek, hanem a művészetünknek, a kultúránknak is egy fontos pillanatát ítélték valamikor várfogságra. A szobor megálmodói, Huszár Adolf és Zala György belefoglalták ebbe az allegóriába mindazt, amit nekünk a saját múltunkból és történelmünkből tudnunk kell, és tovább kell vinnünk. Az öt allegorikus figura mindent elmond, amire szükségünk van. (…) Erre az allegóriára érdemes ma is odafigyelnünk, enélkül nem lenne múlt, jelen és jövő. De meg kell mondanom, hogy ez a szobor volt az elmúlt 25 esztendőben a mi igazi próbatételünk. Engedjék meg, hogy itt egyfajta vallomással éljek. Hitnek, meggyőződésnek, kitartásnak, a jövőbe vetett bizalomnak volt a próbatétele. (…) 1989 után mindannyian érdekképviseleti munkára, harcra, küzdelemre vállalkoztunk, áldozatra is, hogy az ébredő szabadságot kiteljesítjük. És szembesültünk az aradiak erős, egyértelmű akaratával, hogy a Szabadság-szobrot (…) vissza kell állítanunk. Nem tudom, hogy akkor, 1989 után másutt Erdélyben hányan ismerték ennek a szobornak a történetét. Hányan hittek abban, hogy ez az erős magyar üzenetű szobor visszaállítható lesz a mi korunkban. Az aradiak hittek ebben. Ha van, akinek igazán köszönetet kell mondanunk azért, hogy Szabadság-szobor ismét áll (a mi szobrainkat nem elég egyszer felállítani, azokat többször fel kell állítani, és most már, remélem, egyszer s mindenkorra állni fog, azon kell lennünk), s ezért kell mindenek előtt, az aradi példának köszönetet kell mondanunk.
Markó Béla bevallotta: annak idején maga sem hitte, hogy a Szabadság-szobor visszaállításának mekkora a jelentősége. És volt ereje bevallani: tévedett.
Az ünnepség befejező részében – magyar nemzeti imánk eléneklése előtt – átadták a jubileumi emlékérmeket, majd az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes közös produkciója, a 13 című, a vértanúk emlékének állított nagyszerű táncjátékának előadására került sor.
Nyugati Jelen (Arad)
125 éves a Szabadság-szobor
A sors és a történelem úgy rendezte, hogy minden kornak megvannak a nagy, de legalábbis emlékezetes pillanatai. Arad napjainkban fontos pillanatot él: a Szabadság-szobor felállításának 125. évfordulóját. Itt és most – miként arra a hétfő esti, az aradi nagyszínházban rendezett ünnepségen több, beszédet tartó szónok is utalt – egy reális, egyben szimbolikus esemény részvevői vagyunk. A szabadságért, minden nép, nemzet legfontosabb értékéért vívott (esetünkben az elbukott, mégis győzedelmes – mert példát, tartást, cselekvési irányt mutató) küzdelmet jelképező szoborcsoport felállításának, majd újraállításának mozzanatát ünnepeljük.
Az aradi színház megtelt az ünnepi évforduló részvevőivel – közülük sokan vidékiek, Arad megyeiek voltak.
Fekete Károly műsorvezető – a tőle immár megszokott magas színvonalú felvezetőjében – köszöntötte a megjelent vendégeket (az alábbiakban nem szereplők között) Mile Lajost, Magyarország kolozsvári főkonzulját, Kiss Lászlót, Magyarország bukaresti katonai attaséját, Bognár Leventét, Arad alpolgármesterét, Faragó Pétert, az RMDSZ Arad megyei elnökét, a történelmi egyházak, a közélet és társadalmi szervezetek képviselőit.
Felvezetőjében elmondta: holnap (okt. 6-án, szerk., 166 éve) von Latour császári belügyminiszer (pesti) meggyilkolásának első évfordulóján Schwarzenberg miniszterelnök, Ferenc József császár jóváhagyásával elrendelte 13 magyar honvédtiszt kivégzését Aradon. „Az emlékezés napja ez, emlékezzünk, és sose feledjünk. Szabadságszeretetünk az, amely örök időkre magyar Golgotává avatta Aradot. S Arad nem felejt. Őrizte s őrzi a vértanúk emlékét, őrizte akkor is, amikor a puszta emlékezés is bűn volt, és őrzi ma is, mint törékeny szabadságunk lelkünkbe égetett mementóját” – emlékeztetett a műsorvezető, aki a továbbiakban az aradi Szabadság-szobor felállításának előzményeit, s magát az eseményt idézte fel. („A minorita templom teljes feketébe vonva, a toronyból 20 m hosszú gyászlobogó. A gyászmise után a Szabadság téren vagy 25 000 ember, a tribünön még 3000; Salacz Gyula polgármester vette át a szobrot a művésztől. S amikor a lepel lehull, az emberek könnyekig meghatódva szembesülnek a tábornokok arcképeivel. Munkácsyné (…), aki férjével együtt vesz részt az ünnepségen, sírva rohan kezet szorítani a mesterrel. 800 koszorút helyeztek el aznap a talapzaton.”)
A továbbiakban Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke, Király András államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke, Kelemen Hunor szenátor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Markó Béla szenátor, az RMDSZ egykori (a Szabadság-szobor felállításának idején hivatalban lévő) elnöke mondott beszédet.
A beszédek elhangzását követően a 125. évfordulóra készült emlékérem átadására került sor. Az alkalomra 300 példányban készült, 65 mm átmérőjű, 150 gr súlyú, ezüstplatinázott, sima szélű, a Magyar Pénzverde Zrt. által készített emlékérmet 54 romániai és magyarországi, a Szabadság-szobor felállításában közreműködő szervezetnek és magánszemélynek adományozták, az ünnepségen jelen lévőknek át is adta Kelemen Hunor és Király András.
Ünnepi beszédek
Kelemen Hunor: A kerék visszafelé is foroghat
„125 éves műalkotást ünneplünk, egy olyan szoborcsoportot, amelynek hányatott sorsa volt, megjárta a poklok poklát, és onnan tért vissza 1999-ben. (…) Mondhatnánk egy remekmű, tökéletes szoborcsoport a XIX. század végéről, amelynek a XXI. század elején is súlyos mondanivalója van, hiteles és tartós üzenetet képes továbbítani. Életének első időszaka 1890-től 1925-ig tartott, ez 35 esztendő, de ebből csupán 33-34-et, a bedeszkázásig volt látható, ezalatt belopta magát minden magyar ember szívébe. 1925-ben lebontják, és 1999-ig fogságban van a szobor, elrejtve, mint egy olyan alkotás, amitől félnek, amely olyan üzenetet továbbít, amitől az egykori hatalmak megriadtak. (…) Utána következik a kiszabadítás, 1999-ben, ahol nagyon sokan jelentős szerepet vállaltak, és tulajdonképpen ezt a munkát kívánjuk ma este megköszönni azokkal az emlékérmekkel, amelyeket közösen, a Szabadság-szobor Egyesülettel készítettünk. 2004-től ismét köztéren áll a szobor, s azt mondhatjuk, hogy még mindig több ideig volt fogságban, mint köztéren a szobor. (…) Én azt remélem, hogy következő évtizedekben szabadon fog állni a szobor, a köztéren, és ebben jelentős szerepe lesz mindazoknak, akik ma a közéletben aktívak vagyunk és az utánunk jövőknek abban, hogy a köztéren maradhasson a szobor. A történelem nem egyirányú utca, sokszor megtanított bennünket, hogy a kerék sokszor visszafelé is foroghat, és nem igaz, hogy ha sorsát 74 év után visszafordítottuk, akkor az idők végezetéig ez a szobor szabad lesz. Nem igaz, hogy nem jöhetnek olyan idők, megpróbálták már, és megpróbálhatják még – reméljük, sikertelenül – e szobrot eltüntetni a köztérről. Szükségünk lesz arra a bátorságra, kitartásra, amely bennünket az elmúlt évtizedekben is meghatározott.”
Beszéde befejező részében Kelemen Hunor a szobor által sugárzott összetartó erőt, s a kiszabadításában részt vevők érdemeit említette, színpadra szólítva az RMDSZ akkori elnökét, Markó Bélát.
Markó Béla: Egyszerre ünneplünk és gyászolunk
„Október 6. környékén mindig elhangzik, hogy egyszerre ünneplünk, és gyászolunk. A múltunk minden fontos mozzanata tartalmazza a reményt és a csalódást, a sikert és a kudarcot is. Ünnepeljük ennek a gyönyörű remekműnek a 125. évfordulóját, de holnap elmondhatjuk: gyászoljuk azt a 13 vértanút, akik értünk, utódaikért veszítették életüket. De egy pillanatra érdemes megállni, eltöprengeni azon, hogy milyen üzenetet is hordoz számunkra ez a Szabadság-szobor. Az előttem szólók is utaltak rá: remekműről van szó, amely nemcsak a magyar, hanem a XIX. század európai művészetében és szobrászatában is kiemelkedő. Akik ezt várfogságra ítélték, azok nemcsak a történelemnek, hanem a művészetünknek, a kultúránknak is egy fontos pillanatát ítélték valamikor várfogságra. A szobor megálmodói, Huszár Adolf és Zala György belefoglalták ebbe az allegóriába mindazt, amit nekünk a saját múltunkból és történelmünkből tudnunk kell, és tovább kell vinnünk. Az öt allegorikus figura mindent elmond, amire szükségünk van. (…) Erre az allegóriára érdemes ma is odafigyelnünk, enélkül nem lenne múlt, jelen és jövő. De meg kell mondanom, hogy ez a szobor volt az elmúlt 25 esztendőben a mi igazi próbatételünk. Engedjék meg, hogy itt egyfajta vallomással éljek. Hitnek, meggyőződésnek, kitartásnak, a jövőbe vetett bizalomnak volt a próbatétele. (…) 1989 után mindannyian érdekképviseleti munkára, harcra, küzdelemre vállalkoztunk, áldozatra is, hogy az ébredő szabadságot kiteljesítjük. És szembesültünk az aradiak erős, egyértelmű akaratával, hogy a Szabadság-szobrot (…) vissza kell állítanunk. Nem tudom, hogy akkor, 1989 után másutt Erdélyben hányan ismerték ennek a szobornak a történetét. Hányan hittek abban, hogy ez az erős magyar üzenetű szobor visszaállítható lesz a mi korunkban. Az aradiak hittek ebben. Ha van, akinek igazán köszönetet kell mondanunk azért, hogy Szabadság-szobor ismét áll (a mi szobrainkat nem elég egyszer felállítani, azokat többször fel kell állítani, és most már, remélem, egyszer s mindenkorra állni fog, azon kell lennünk), s ezért kell mindenek előtt, az aradi példának köszönetet kell mondanunk.
Markó Béla bevallotta: annak idején maga sem hitte, hogy a Szabadság-szobor visszaállításának mekkora a jelentősége. És volt ereje bevallani: tévedett.
Az ünnepség befejező részében – magyar nemzeti imánk eléneklése előtt – átadták a jubileumi emlékérmeket, majd az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes közös produkciója, a 13 című, a vértanúk emlékének állított nagyszerű táncjátékának előadására került sor.
Nyugati Jelen (Arad)
2015. október 8.
Táncjáték az aradi 13-ról
Október 5-én este Aradon került színre a 13 című táncjáték, október 6-án a kolozsvári magyar opera színpadán láthatta a közönség, hogy aztán, a közelebbi jövőben Budapesten, Temesváron, majd remélhetőleg szerbiai Zentán, a szlovéniai Lendván és másutt is bemutassák.
Biztos vagyok benne, hogy ez a kiváló produkció mindenütt sikert arat majd.
Az aradi tizenhárom vértanú történetét többször és többféleképpen feldolgozták már, táncjátékban azonban, tudomásom szerint, most először. A „most” ezúttal jó pár hónapot jelent, hisz az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Tabán táncegyüttes és a szabadkai Juhász zenekar közös produkcióját már láthattuk egyszer Aradon. A három ország magyar művészeinek összefogásából létrejött kitűnő (mostanra már „beérett”) előadás azonban ezúttal is vastapsra ragadtatta azokat is, akik már látták, és azokat is, akik most látták először. Sőt: minél többször látja a néző, annál inkább felfedezi az előadás „ízeit”, komponenseit, mondandóját. A tánc ugyanis sajátos művészet, sajátos kifejezési eszközökkel, nehéz a nézőnek szavakban elmondania, jelenetről jelenetre a darab történéseit – a fontos, hogy nagyjából ráérezzen a „cselekményre”, amelyet amúgy a történelemből is ismer: a szilaj harctéri küzdelem után az elfogatás, börtön, majd a kivégzés következik. Az egyórás előadás nem mesél el egyéni sorsokat – lehetetlen felfedezni, hogy a (nem véletlenül) 13 táncos közül ki melyik vértanút eleveníti meg. Csak egyetlen szereplő, Haynau (Móricz Bence aranysarkantyús táncos) különül el mind viseletével, mind a táncát kísérő zenével. Az élő zenét a kitűnő, héttagú szabadkai Juhász zenekar szolgáltatja, a dallamok közt román (a közismert Periniţa) és egy ugyancsak közismert (szerb) Bregovics-szám, sőt francia sanzon is szerepel számos – a győztesek diadalát megjeleníteni hívatott – német–osztrák, és persze a gerincet alkotó magyar zeneszámon kívül. Elhangzik két, József Attila verseire komponált dal, amelyek meglepően jól illeszkednek az előadásba. Egyetlen női szereplő lép fel (anya, feleség, testvér, szerető? – a Nő), Gál Nóra egyaránt jól énekel és táncol.
A rendkívül látványos előadás végén a társrendező, az aradi Tapasztó Ernő bemutatta az előadás szereplőit, a táncosokat – Gazsi László, Szilágyi András, Győri Krisztián, Gál Zoltán, Nagy Márton, Baracsi Gergő, Horváth Dániel, Németh Antal (aranysarkantyús táncos), Balogh Dávid, Harmati Patrik, Szabados Tamás, Földesi Márton, Molnár Bálint –, a Juhász zenekart – Juhász Gábor, Juhász Gyula, Dvoracsko Szebasztian, Vas Endre, Ölveczky Tamás, Barity Zorán, Cimber Ferenc –, végül a rendező-koreográfust: Farkas Tamás örökös Aranysarkantyús táncost, a Népművészet ifjú mesterét. Sajnos, ritkán találkozunk velük, bár megérdemelnék, hogy megjegyezzük nevüket.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
Október 5-én este Aradon került színre a 13 című táncjáték, október 6-án a kolozsvári magyar opera színpadán láthatta a közönség, hogy aztán, a közelebbi jövőben Budapesten, Temesváron, majd remélhetőleg szerbiai Zentán, a szlovéniai Lendván és másutt is bemutassák.
Biztos vagyok benne, hogy ez a kiváló produkció mindenütt sikert arat majd.
Az aradi tizenhárom vértanú történetét többször és többféleképpen feldolgozták már, táncjátékban azonban, tudomásom szerint, most először. A „most” ezúttal jó pár hónapot jelent, hisz az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Tabán táncegyüttes és a szabadkai Juhász zenekar közös produkcióját már láthattuk egyszer Aradon. A három ország magyar művészeinek összefogásából létrejött kitűnő (mostanra már „beérett”) előadás azonban ezúttal is vastapsra ragadtatta azokat is, akik már látták, és azokat is, akik most látták először. Sőt: minél többször látja a néző, annál inkább felfedezi az előadás „ízeit”, komponenseit, mondandóját. A tánc ugyanis sajátos művészet, sajátos kifejezési eszközökkel, nehéz a nézőnek szavakban elmondania, jelenetről jelenetre a darab történéseit – a fontos, hogy nagyjából ráérezzen a „cselekményre”, amelyet amúgy a történelemből is ismer: a szilaj harctéri küzdelem után az elfogatás, börtön, majd a kivégzés következik. Az egyórás előadás nem mesél el egyéni sorsokat – lehetetlen felfedezni, hogy a (nem véletlenül) 13 táncos közül ki melyik vértanút eleveníti meg. Csak egyetlen szereplő, Haynau (Móricz Bence aranysarkantyús táncos) különül el mind viseletével, mind a táncát kísérő zenével. Az élő zenét a kitűnő, héttagú szabadkai Juhász zenekar szolgáltatja, a dallamok közt román (a közismert Periniţa) és egy ugyancsak közismert (szerb) Bregovics-szám, sőt francia sanzon is szerepel számos – a győztesek diadalát megjeleníteni hívatott – német–osztrák, és persze a gerincet alkotó magyar zeneszámon kívül. Elhangzik két, József Attila verseire komponált dal, amelyek meglepően jól illeszkednek az előadásba. Egyetlen női szereplő lép fel (anya, feleség, testvér, szerető? – a Nő), Gál Nóra egyaránt jól énekel és táncol.
A rendkívül látványos előadás végén a társrendező, az aradi Tapasztó Ernő bemutatta az előadás szereplőit, a táncosokat – Gazsi László, Szilágyi András, Győri Krisztián, Gál Zoltán, Nagy Márton, Baracsi Gergő, Horváth Dániel, Németh Antal (aranysarkantyús táncos), Balogh Dávid, Harmati Patrik, Szabados Tamás, Földesi Márton, Molnár Bálint –, a Juhász zenekart – Juhász Gábor, Juhász Gyula, Dvoracsko Szebasztian, Vas Endre, Ölveczky Tamás, Barity Zorán, Cimber Ferenc –, végül a rendező-koreográfust: Farkas Tamás örökös Aranysarkantyús táncost, a Népművészet ifjú mesterét. Sajnos, ritkán találkozunk velük, bár megérdemelnék, hogy megjegyezzük nevüket.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
2016. március 16.
Ismét a Szabadság-szobornál ünnepelhetett az aradi magyarság
A Szabadság-szobor újraállítása óta eltelt tizenkét év alatt tavaly október 6-án fordult elő először, hogy a magyarok nem emlékezhettek Zala György monumentális kompozíciójánál. Akkor térfelújítás ürügyén nem adtak rá engedélyt, de mivel a munkálatok még nem kezdődtek meg, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 168. évfordulóján ismét a 13 vértanú emlékművénél ünnepelhetett az aradi magyarság.
Az RMDSZ egész délutánt betöltő rendezvénysorozatot szervezett Aradon. A Nőszervezet tagjai a gyerekekkel közösen kokárdákat készítettek, a résztvevőket Kossuth-kiflivel és kokárda formájú mézeskalácsokkal várták.
A néphagyományokból Arad megyei magyar néptáncegyüttesek adtak ízelítőt. A szokatlan hideg és az eső miatt kevesen vettek részt a foglalkozásokon, a megemlékezésre azonban vidékről is sokan érkeztek.
A rendezvényen Gheorghe Falcă aradi polgármester mondott elsőként beszédet, kiemelve, hogy egy egyén vagy nemzet szabadsága nem valósulhat meg a vele együtt élők szabadságjogainak korlátozásával. Az elöljáró szerint mindenkit egyformán megillet a szabadság, végezetül Isten áldását kérte Arad valamennyi polgárára.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök március 15-i beszédét Korsós Tamás kolozsvári konzul, Dacian Cioloş román kormányfő üzenetét Florentina Horgea Arad megye alprefektusa olvasta fel. A beszédek sorát Faragó Péter zárta, aki az aradi magyarság értékteremtő erejét, elvitathatatlan városalkotó szerepét hangsúlyozta. Emlékeztette a jelenlevőket, hogy a romániai magyarság jogainak megnyirbálására irányuló hatalmi törekvések miatt a magyarok még mindig nem érezhetik teljesen szabadnak magukat, és nehezményezte, hogy a Szabadság-szobor ellen legutóbbi vandál tett elkövetőit még nem kerítették kézre.
Este a nagyszínházban az Aranypetőfi című ünnepi előadásra várták a közönséget, a történelmi táncjáték az Aradi Kamaraszínház, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes és a szabadkai Juhász Zenekar tagjainak közös produkciója. maszol.ro
A Szabadság-szobor újraállítása óta eltelt tizenkét év alatt tavaly október 6-án fordult elő először, hogy a magyarok nem emlékezhettek Zala György monumentális kompozíciójánál. Akkor térfelújítás ürügyén nem adtak rá engedélyt, de mivel a munkálatok még nem kezdődtek meg, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 168. évfordulóján ismét a 13 vértanú emlékművénél ünnepelhetett az aradi magyarság.
Az RMDSZ egész délutánt betöltő rendezvénysorozatot szervezett Aradon. A Nőszervezet tagjai a gyerekekkel közösen kokárdákat készítettek, a résztvevőket Kossuth-kiflivel és kokárda formájú mézeskalácsokkal várták.
A néphagyományokból Arad megyei magyar néptáncegyüttesek adtak ízelítőt. A szokatlan hideg és az eső miatt kevesen vettek részt a foglalkozásokon, a megemlékezésre azonban vidékről is sokan érkeztek.
A rendezvényen Gheorghe Falcă aradi polgármester mondott elsőként beszédet, kiemelve, hogy egy egyén vagy nemzet szabadsága nem valósulhat meg a vele együtt élők szabadságjogainak korlátozásával. Az elöljáró szerint mindenkit egyformán megillet a szabadság, végezetül Isten áldását kérte Arad valamennyi polgárára.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök március 15-i beszédét Korsós Tamás kolozsvári konzul, Dacian Cioloş román kormányfő üzenetét Florentina Horgea Arad megye alprefektusa olvasta fel. A beszédek sorát Faragó Péter zárta, aki az aradi magyarság értékteremtő erejét, elvitathatatlan városalkotó szerepét hangsúlyozta. Emlékeztette a jelenlevőket, hogy a romániai magyarság jogainak megnyirbálására irányuló hatalmi törekvések miatt a magyarok még mindig nem érezhetik teljesen szabadnak magukat, és nehezményezte, hogy a Szabadság-szobor ellen legutóbbi vandál tett elkövetőit még nem kerítették kézre.
Este a nagyszínházban az Aranypetőfi című ünnepi előadásra várták a közönséget, a történelmi táncjáték az Aradi Kamaraszínház, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes és a szabadkai Juhász Zenekar tagjainak közös produkciója. maszol.ro
2016. október 1.
Tízéves a Százlábú néptáncmozgalom
A gyermekeknek nem azért kell játékot, zenét, táncot, éneket tanítani, hogy ebből éljenek, nem is azért, hogy mutogassák magukat, hanem azért, hogy boldogabb emberek legyenek – vallja Virág Endre, aki feleségével, Imolával együtt tíz éve indította el a Százlábú Néptáncegyüttest, ezt a Százlábacskák Gyermek Néptáncegyüttes követte, amelyben jelenleg a harmadik Virág-nemzedék táncol, és jövő héten tartja első próbáját a negyedik táncos alom. Ma este a Százlábú-mozgalom három nemzedéke együtt üli a tízéves születésnapot, a sepsiszentgyörgyi Őszi Vásár színpadán tartják jubileumi gálaműsorukat. Az alkalomból Virág Endrével beszélgettünk.
Az elmúlt tíz év alatt több mint százötven előadást tartottak a Százlábú-együttesek, az első gyermektáncosok azóta kinőttek az iskolapadból, az őket követő jelenlegi tizenévesek alkotják a Százlábú Néptáncegyüttest, a legkisebbek pedig a Százlábacskák Gyermek Néptáncegyüttest. Manapság, amikor az emberek életében nincs jelen szervesen a néptánc, a gyermekeknek nincs módjuk, hogy belenevelkedjenek a néptáncba.
A tévé, a számítógép, internet, okostelefon világában pedig háttérbe szorulnak a közösségi tevékenységek, szinte csodával határos, hogy Sepsiszentgyörgyön kétszáz gyermek a néptáncot választja. Tíz év alatt ennyien fordultak meg Virág Endre és Imola keze alatt, és igény van arra, hogy újabb csoport induljon. Mi ennek a titka?
Virág Endre: A múltban a gyermekek valóban belenevelődtek a táncba a bálok, esküvők alkalmával. Ezek az események most is megvannak az emberek életében, csak másként ünneplik meg. Az 1970-es évek végétől elterjedt táncházak visszahozták a néptánc közösségépítő szerepét, és azok a fiatalok mára szülőkké váltak, tudják, mi ennek az értéke, és elhozzák a gyermekeiket tánccsoportba. Az oktatók dolga, hogy a próbákon és egész életvitelükkel átadják ezt a szellemiséget. Tehát, ha a szülő valamilyen szinten érintett volt, tudja, hogy ez egy jó hely, ahol a gyermekek együtt vannak, együtt játszanak, akkor szívesen engedi a táborokba is, ahol reggel nyolctól este tizenegy óráig kötött program zajlik. Nemcsak népzene, néptánc, kézművesség és játék van, este pedig mesemondás, hanem mindig volt valami, amivel a gyermekeket sikerült ráhangolni ezekre az értékekre. A kisgyermekek elsősorban játszani szeretnek, ezért népi játékokon, közösségépítő játékokon keresztül közelítjük meg a néptáncot, a nagyobbakkal az ének és a tánc mellett szokásokról, viseletről, a magyarságról, kultúránkról is beszélgetünk.
A Háromszék Táncegyüttes táncosaként nem lett volna ennyi ideje Virág Endrének, hogy tanítson, előadásokat szervezzen, pályázatokat írjon, erre akkor nyílt lehetősége, amikor váltott és a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa lett. Így adott az is, hogy az intézmény hátteret biztosít a pályázatokhoz, ebben a Lajtha László Alapítvány és a Regös Egyesület is segít, így nyertek két alkalommal is támogatást a ruhák beszerzéséhez a megyei tanács székelyruha-programjában, de előadásaikhoz kapnak ruhákat kölcsön a Háromszék Táncegyüttestől is. A kiszállások költségeit szintén pályázati pénzből fedezik, a szülők is támogatják az együtteseket, a Virág házaspár ellenben önkéntes munkában tartja a próbákat, az előadásokat. „Mi ingyen csináljuk, de az az előnyünk, hogy baráti tőkét kovácsoltunk ebből. Ha végigmegyek a városon, minden második-harmadik felnőtt vagy gyermek ismer, odajön, kezet fog, megölel. Rengeteg energiát fektetünk ebbe a munkába, ugyanakkor rengeteg energiát kapunk, ebből töltekezünk.”
Az elmúlt tíz év alatt Virág Endréék kilenc tábort tartottak, önálló előadásaik mellett felléptek a Háromszék Táncegyüttessel, a kézdivásárhelyi Harmatfű Néptánccsoporttal, a vargyasi Csillagkövetők Néptánccsoporttal, a kovásznai Recefice Néptánccsoporttal és a békéscsabai Tabán Táncegyüttessel. A Százlábú együtteseknek muzsikált a Heveder, a Tokos, a Folker és a Kedves zenekar, Dezső Attila és Dezső István, Ábri Béla, Kerezsi Csongor, a Hevedertől minden táncukhoz hangfelvételük is van.
Ma este fellép a Százlábú-táncosok három nemzedéke – a jelenlegi két aktív csoport mellett régi tagokat is meghívtak, zenél a Folker és a Tokos zenekar, énekel Steckbauer-Hanzi Réka, Márkosi Lili, Demeter Gyöngyi és Balázs Gergő. A születésnapi gálaműsor mottója: Tíz év mögöttünk, a jövő előttünk.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A gyermekeknek nem azért kell játékot, zenét, táncot, éneket tanítani, hogy ebből éljenek, nem is azért, hogy mutogassák magukat, hanem azért, hogy boldogabb emberek legyenek – vallja Virág Endre, aki feleségével, Imolával együtt tíz éve indította el a Százlábú Néptáncegyüttest, ezt a Százlábacskák Gyermek Néptáncegyüttes követte, amelyben jelenleg a harmadik Virág-nemzedék táncol, és jövő héten tartja első próbáját a negyedik táncos alom. Ma este a Százlábú-mozgalom három nemzedéke együtt üli a tízéves születésnapot, a sepsiszentgyörgyi Őszi Vásár színpadán tartják jubileumi gálaműsorukat. Az alkalomból Virág Endrével beszélgettünk.
Az elmúlt tíz év alatt több mint százötven előadást tartottak a Százlábú-együttesek, az első gyermektáncosok azóta kinőttek az iskolapadból, az őket követő jelenlegi tizenévesek alkotják a Százlábú Néptáncegyüttest, a legkisebbek pedig a Százlábacskák Gyermek Néptáncegyüttest. Manapság, amikor az emberek életében nincs jelen szervesen a néptánc, a gyermekeknek nincs módjuk, hogy belenevelkedjenek a néptáncba.
A tévé, a számítógép, internet, okostelefon világában pedig háttérbe szorulnak a közösségi tevékenységek, szinte csodával határos, hogy Sepsiszentgyörgyön kétszáz gyermek a néptáncot választja. Tíz év alatt ennyien fordultak meg Virág Endre és Imola keze alatt, és igény van arra, hogy újabb csoport induljon. Mi ennek a titka?
Virág Endre: A múltban a gyermekek valóban belenevelődtek a táncba a bálok, esküvők alkalmával. Ezek az események most is megvannak az emberek életében, csak másként ünneplik meg. Az 1970-es évek végétől elterjedt táncházak visszahozták a néptánc közösségépítő szerepét, és azok a fiatalok mára szülőkké váltak, tudják, mi ennek az értéke, és elhozzák a gyermekeiket tánccsoportba. Az oktatók dolga, hogy a próbákon és egész életvitelükkel átadják ezt a szellemiséget. Tehát, ha a szülő valamilyen szinten érintett volt, tudja, hogy ez egy jó hely, ahol a gyermekek együtt vannak, együtt játszanak, akkor szívesen engedi a táborokba is, ahol reggel nyolctól este tizenegy óráig kötött program zajlik. Nemcsak népzene, néptánc, kézművesség és játék van, este pedig mesemondás, hanem mindig volt valami, amivel a gyermekeket sikerült ráhangolni ezekre az értékekre. A kisgyermekek elsősorban játszani szeretnek, ezért népi játékokon, közösségépítő játékokon keresztül közelítjük meg a néptáncot, a nagyobbakkal az ének és a tánc mellett szokásokról, viseletről, a magyarságról, kultúránkról is beszélgetünk.
A Háromszék Táncegyüttes táncosaként nem lett volna ennyi ideje Virág Endrének, hogy tanítson, előadásokat szervezzen, pályázatokat írjon, erre akkor nyílt lehetősége, amikor váltott és a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa lett. Így adott az is, hogy az intézmény hátteret biztosít a pályázatokhoz, ebben a Lajtha László Alapítvány és a Regös Egyesület is segít, így nyertek két alkalommal is támogatást a ruhák beszerzéséhez a megyei tanács székelyruha-programjában, de előadásaikhoz kapnak ruhákat kölcsön a Háromszék Táncegyüttestől is. A kiszállások költségeit szintén pályázati pénzből fedezik, a szülők is támogatják az együtteseket, a Virág házaspár ellenben önkéntes munkában tartja a próbákat, az előadásokat. „Mi ingyen csináljuk, de az az előnyünk, hogy baráti tőkét kovácsoltunk ebből. Ha végigmegyek a városon, minden második-harmadik felnőtt vagy gyermek ismer, odajön, kezet fog, megölel. Rengeteg energiát fektetünk ebbe a munkába, ugyanakkor rengeteg energiát kapunk, ebből töltekezünk.”
Az elmúlt tíz év alatt Virág Endréék kilenc tábort tartottak, önálló előadásaik mellett felléptek a Háromszék Táncegyüttessel, a kézdivásárhelyi Harmatfű Néptánccsoporttal, a vargyasi Csillagkövetők Néptánccsoporttal, a kovásznai Recefice Néptánccsoporttal és a békéscsabai Tabán Táncegyüttessel. A Százlábú együtteseknek muzsikált a Heveder, a Tokos, a Folker és a Kedves zenekar, Dezső Attila és Dezső István, Ábri Béla, Kerezsi Csongor, a Hevedertől minden táncukhoz hangfelvételük is van.
Ma este fellép a Százlábú-táncosok három nemzedéke – a jelenlegi két aktív csoport mellett régi tagokat is meghívtak, zenél a Folker és a Tokos zenekar, énekel Steckbauer-Hanzi Réka, Márkosi Lili, Demeter Gyöngyi és Balázs Gergő. A születésnapi gálaműsor mottója: Tíz év mögöttünk, a jövő előttünk.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 5.
Lendván vendégszerepel az Aradi Kamaraszínház
Az Aradi Kamaraszínház, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes és a szabadkai Juhász Zenekar 13 című táncjátékát október 6-án a szlovéniai Lendván láthatják az érdeklődők.
Az élő zenével kísért, kortárs táncjátékot 2015. október 5-én Aradon, ünnepi díszelőadás keretében mutatták be, azóta számos erdélyi és magyarországi helyszínen vendégszerepelt. Az előadás az Aradon kivégzett tábornokoknak állít emléket, az alkotók megfogalmazásában: arra a ma is aktuális problémára hívja fel a figyelmet, hogy miként éli meg az egyén és a közösség a halál tragédiáját, hogyan tud egyetlen hatalommal bíró személy halálba táncoltatni másokat. Az előadást Tapasztó Ernő és Farkas Tamás rendezte, koreográfus Farkas Tamás, Haynau szerepében Móricz Bencét láthatják.
A 7 óra 7 című kritikai portál így ír az előadásról, amelyet beválogatott a 2015. év negyven legfontosabb előadása közé: „Rengeteg elvetélt és néhány biztató kísérlet mellett a 13 végre egy olyan kortárs táncelőadás, amelyben sem a néptánc nem puszta kultúrkellék, sem a kortárs mozgáselemek nem kínos adalékok. A néptánc itt valóban játszik – mégpedig egy darabot és nem kortárs táncot játszik. Ami egyben azt is jelenti, hogy az előadás a legkevésbé sem a táncról szól – az aradi vértanúk történetére néz rá egy olyan nézőpontból, amiből nem szokásunk ránézni. Ha már fontos ügyekről beszélünk. Innovatív, erős és gondolkodó előadás – megkerülhetetlen.” Nyugati Jelen (Arad)
Az Aradi Kamaraszínház, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes és a szabadkai Juhász Zenekar 13 című táncjátékát október 6-án a szlovéniai Lendván láthatják az érdeklődők.
Az élő zenével kísért, kortárs táncjátékot 2015. október 5-én Aradon, ünnepi díszelőadás keretében mutatták be, azóta számos erdélyi és magyarországi helyszínen vendégszerepelt. Az előadás az Aradon kivégzett tábornokoknak állít emléket, az alkotók megfogalmazásában: arra a ma is aktuális problémára hívja fel a figyelmet, hogy miként éli meg az egyén és a közösség a halál tragédiáját, hogyan tud egyetlen hatalommal bíró személy halálba táncoltatni másokat. Az előadást Tapasztó Ernő és Farkas Tamás rendezte, koreográfus Farkas Tamás, Haynau szerepében Móricz Bencét láthatják.
A 7 óra 7 című kritikai portál így ír az előadásról, amelyet beválogatott a 2015. év negyven legfontosabb előadása közé: „Rengeteg elvetélt és néhány biztató kísérlet mellett a 13 végre egy olyan kortárs táncelőadás, amelyben sem a néptánc nem puszta kultúrkellék, sem a kortárs mozgáselemek nem kínos adalékok. A néptánc itt valóban játszik – mégpedig egy darabot és nem kortárs táncot játszik. Ami egyben azt is jelenti, hogy az előadás a legkevésbé sem a táncról szól – az aradi vértanúk történetére néz rá egy olyan nézőpontból, amiből nem szokásunk ránézni. Ha már fontos ügyekről beszélünk. Innovatív, erős és gondolkodó előadás – megkerülhetetlen.” Nyugati Jelen (Arad)