Megjelent a Szövétnek /Arad/ folyóirat, a kulturális szemle híven tükrözi azokat az eseményeket, amelyek Aradon történtek egy hónap alatt. A lap vezércikkét, amely a magyar–magyar összefogásról szól, Ujj János jegyzi, Puskel Péter helytörténeti rovatában arról írt, hogy a tanács elfogadta az óváros rehabilitációjáról szóló programot. A Szövétnek beszámolt az Aradon rendezett könyvbemutatókról – Pávai Gyula, Magyary Ágnes, Ficzay Dénes könyveiről –, közönségtalálkozóról (Faludy György stb.), történelmi jellegű előadásokról (Zakar Péter stb.), fotókiállításról (Sóvári Gábor), koncertről (Hobó), különböző versenyekről, a Mikes Kelemen tantárgyversenyről és a Szakmai Napokról. /(ni): Színes és olvasmányos Szövétnek. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 28./

Az aradi kulturális szemle, a Szövétnek augusztusi számának vezércikkében Ujj János a magyar nyelvű iskolák diákjainak létszámcsökkenése miatt aggódik, Pávai Gyula Történelmi helyeken című rovatában Magyar szentek, királyok s egy költő című írásában Krakkóba kalauzolja az olvasót. Regéczy Szabina Perle Eszteró István legújabb kötetéről ír. /(nagyálmos): A Szövétnek legújabb számának tartalmából. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 13./

Aradon a belvárosi református templom imaterme adott otthont október 1-jén a Szövétnek folyóirat délutánjának, amelynek témája az Erkölcsi nevelés tegnap és ma (?) volt. A házigazda Ilona János, a Szövétnek főszerkesztője, a vitaindítót mondó Szilvágyi Zsolt római katolikus egyházmegyei ifjúsági lelkész és Baracsi Levente arad-belvárosi református lelkipásztor után a résztvevők közül igen sokan fejtették ki véleményüket. /Kiss Károly: Csak hitelesen! = Nyugati Jelen (Arad), okt. 3./

Megjelent a Szövétnek, az Aradon napvilágot látó folyóirat decemberi száma. Az aradi kulturális szemlében Ujj János vezércikke a kilenc évfolyamot megért lapról szól. Nagy István a Pécskán szervezett Klebelsberg-napról írt, Réhon József a 80 éve született Kovách Gézára emlékezett. A címlapon Dinyés László Karácsony című számítógépes grafikája látható, s ugyancsak a budapesti képzőművésznek és családjának köszöni a lap azt a CD-t, amelyet karácsonyi ajándékként a Dinyés-család ajánlott fel minden olvasónak, aki megvásárolja a lapot. /(nagyálmos): Megjelent a Szövétnek decemberi száma. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 22./

Az általános érdektelenség közepette komoly sikernek számít, ha egy meghirdetett magyar rendezvényre megtelik a terem. Január 21-én Aradon az Alma Mater Alapítvány közgyűlésén alig maradt üres szék. Dr. Pálfi Sándor kuratóriumi elnök üdvözlő szavait követően Bognár Levente aradi alpolgármester az Alapítvány 15 évvel ezelőtti létrehozásáról és az anyanyelvű oktatás feltételeinek javításáért folytatott küzdelemről beszélt. A Szövétnek aradi kulturális szemle szerkesztésének, kiadásának az elmúlt évről szóló beszámolóját Ilona János főszerkesztő ismertette. Mivel az elmúlt évben csak a Communitas Alapítvány támogatta anyagilag a kiadványt, továbbra is szükség volt a Nyugaton élő aradiak – Erdélyi Ildikó, a Kölni Alma Mater elnöke, dr. Wieser Györgyi, a Wieser Tibor Alap létrehozója és mások támogatására. A Wieser Tibor Alap elmúlt évi tevékenységéről Hadnagy Éva vetített képekkel illusztrálva beszámolt, felsorolva mindazokat a tantárgy-, irodalmi és szavalóversenyeket, amelyeket az Alap jutalmazott, különös hangsúlyt adva az immár hagyományos Wieser Tibor Kupa atlétikaverseny tavalyi rendezvényének. Dr. Wieser Györgyi a szórványoktatásra, a bentlakás hagyományos Mikulás-esti rendezvényére, jutalomkirándulások megszervezéséhez az elmúlt évben 4334 euróval járult hozzá. Dr. Pálfi Sándor kuratóriumi elnök ismertette az alapítvány munkáját. Az általuk alkalmazott pedagógus fizetését a kölni Kövér testvérpár fedezte. Tavaly a Connecticut-i Magyar Kultúregyesület jóvoltából 10, az Illyés Közalapítvány segítségével 40, a Budapesten működő Alma Mater jóvoltából további 10 rászorult, illetve arra érdemes diák kapott támogatást. Ugyancsak tavaly négy tiszteletbeli keresztszülő jóvoltából négy diák fejenként 250 euró támogatásban részesült. Az alapítvány fedezte az Intrijó diákújság kiadását, továbbá a gólyabál ajándékainak beszerzését. A Szövétnek folyóirat mellett az alapítvány Ujj János Aradi irodalmi lapok című összefoglalóját is kiadta. Ugyanabban az időszakban Gutai István, majd Lezsák Sándor képviselő tartott előadást. /Balta János: Alma Mater közgyűlés Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 23./ Az idei év tervi között szerepel a már beindított támogatási és közművelődési programok folytatása, Barabás Béla Emlékirataim című könyvének újrakiadása, illetve az Arad megyei magyar oktatási stratégia kidolgozása. Az esten fiatal pedagógusok mutatkoztak be. Benczyk Andrea a Csikyben tanult, a BBTE-en matematika-informatika tanári oklevelet szerzett. Tanévkezdéstől mindkét tantárgyat a Csikyben tanítja. Évekig részesült az alapítvány és társszervezetei támogatásában, amit ezúttal is megköszönt. Horváth Andrea szintén csikys diák volt, most magyar nyelv és irodalom szakos ugyanott. Néprajzkutatásokat végzett a moldvai csángók körében, továbbá szülőfaluja, Nagyiratos környékén. Molnár Zsuzsa Temesváron végezte a pedagógiát, jelenleg a nagyiratosi óvodában készíti fel az anyanyelvű oktatás utánpótlását. Sándor Erika Szentleányfalván tanított, jelenleg Nagyvarjason oktatja az összevont magyar elemit. Znorovszky Andrea Aradon végzett, a Csikyben román nyelvet és irodalmat tanít. A jelenlévők egyperces felállással adóztak a néhai kuratóriumi tag, a fél éve elhunyt Pálfi Mária emlékének. Tisztújítás volt, megválasztották az új kuratóriumot, elnöke dr. Pálfi Sándor, alelnöke Czinczér Ágnes lett. A felszólalók szóvá téve az oktatási stratégia hiányát. Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes vállalást tett: önként jelentkező szakemberekkel közreműködik az Arad megyei magyar nyelvű oktatás stratégiájának a kidolgozásában. Felhívása visszhang nélkül maradt. /Balta János: Alma Mater-közgyűlés Aradon (II.). = Nyugati Jelen (Arad), jan. 23./

Aradon a Szövétnek folyóirat elérkezett az 50. számához. 1997 decembere óta folyamatosan megjelenik a túlnyomó többségében nem hivatásos tollforgatók által írott és szerkesztett kulturális szemle. A Szövétnek mögött a hazai olvasókon kívül felsorakoztak az Alma Mater kölni és a budapesti tagjai, támogatói, a külföldön élő egykori aradiak. A Szövétnek külső munkatársait nem illeti meg honorárium. Munkájuk egyfajta szolgálat. /Puskel Péter: A Szövétnek 50. száma. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 6./

Az Aradon 1997 végétől megjelenő, 10. évfolyamába lépett Szövétnek folyóirat szerkesztői, támogatói ünnepséget rendeztek az 50. szám megjelenése kapcsán. Az arad-belvárosi református templom imaterme zsúfolásig megtelt, ez igazolja az Alma Mater Alapítvány folyóirata iránti elismerést. Ilona János tanár, a folyóirat főszerkesztője, mindenese számos adatot említett a lappal kapcsolatban, vetítettképes összeállításban ismertette az eddigi félszáz számban feldolgozott témákat, szerzőket, a Szövétnek rendezvényeit. Hatalmas munkát végzett ő és az előző szerkesztő, Réhon József tanár. /Ünnepelt a Szövétnek. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 7./

Június 9-én Aradon az arad-belvárosi református imaházban egybegyűltek az irodalombarát aradiak. Ilona János, az aradi Szövétnek főszerkesztője köszöntötte a kaposvári Búvópatak folyóirat munkatársait: Csernák Árpádot, az alapító főszerkesztő, Gera Katalint és Sarusi Mihályt. Csernák elmondta, a Búvópatak 2002-ben, a jobboldal által elveszített választások utáni letargikus lelkiállapot szüleménye. A főszerkesztő szobrászművész felesége, több mint 40 köztéri szobor megalkotója, Gera Katalin. Sarusi Mihály író három legújabb művét ismertette. A Túl a gulág a kommunista diktatúrában való túlélésnek, az Alföldi képek az országhatár két oldalán élő nyelvjárások hasonlóságának, míg a Körmendi és Sarusi szabad csapat című kisregénye az elhunyt barátnak, Körmendi Lajosnak állít emléket. /(balta): Egymásra talált a Búvópatak és a Szövétnek. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 10./

Lehoczky Attila fiatal történelemtanár felvázolta az aradi magyarság sorsát. 1919 után az aradi magyarság jelentős része helyben maradt. Több mint tízezer magyar költözött Magyarországra, ennek ellenére a város nemzetiségi arányszáma tekintetében lényeges változás nem állott be: 1930-ig abszolút, 1948-ig pedig még mindig relatív többséget képezett az Arad városi magyarság. Nem változott a jelentős mértékben a magyar intézményrendszer sem (az iskolarendszer kivételével), a lakosság a fontosabb repatriáló embereket sikeresen pótolta, a helyi problémákat többé-kevésbé megfelelően rendezte. A magyar kulturális élet jobban virágzott, mint valaha, az egyesületek szinte minden igényt kielégítően működtek, a sajtó ekkor élte fénykorát, sőt 1948-ig csak magyar nyelvű színház működött a városban. 1945 után azonban jelentős változás állott be az aradi magyarság életében: kisebbségbe került, nemcsak arányban, hanem számszerűleg is csökkenni kezdett, és ez a folyamat a mai napig tart. 1948-ban 35 326, 2002-ben már csak 22 492 magát magyarnak valló ember lakott a városban, miközben a románság száma 45 819-ről 1992-re 151 438-ra nőtt (2002-re 142 968-ra csökkent). A kommunista érában magyar közéletről és kulturális mozgalomról csak csekély mértékben beszélhetünk. A magyar szervezeteket felszámolták, az iskolák működését ellehetetlenítették. 1989 változása a 24. órában következett be. 1989 után az elvándorlás hihetetlen méreteket öltött, számszerűen kb. 9000 magyarral kevesebb lakik most Aradon, mint 1989-ben, ebből legalább 75% kivándorolt. Mindennek ellenére a magyar intézményrendszer újraépült: megalakult egy önálló középiskola, újjászülettek a nagy hagyományú művelődési szervezetek (Kölcsey Egyesület, EMKE), sőt újak is alakultak. A középiskolának azonban a társbérlő román nyelvű szakközépiskolával, az általános iskoláknak pedig a gazdasági helyzet és a nagymértékű repatriálás miatt fellépő fokozódó gyermekhiánnyal kellett számolnia. A kulturális egyesületek nem tudták 40 éves álmából felrázni a helyi magyarságot. Az 1948-ban bezárt magyar színház nem alakult újjá, a színházi próbálkozások sorra elbuktak, újraindult viszont a magyar nyelvű könyvkiadás: 1995 óta több mint 75 magyar nyelvű kiadvány jelent meg Aradon! A periódus végére szép sikereket könyvelhettek el a Csiky Gergely Iskolacsoport azóta már végzett generációi (tantárgyversenyeken, majd az egyetemen való remek szereplések), a diákszínjátszók közül sokan később elvégezték a színművészeti főiskolát. Az iskola 2001-re végre önálló lett, az egyetlen magyar nyelvű napilap, a Nyugati Jelen kilábalt a pénzügyi hullámvölgyből. A kulturális folyóiratok közül megszűnt a Havi Szemle és a Hang, prosperál azonban a Szövétnek és az immár nemzeti küldetést teljesítő Irodalmi Jelen. A művelődési szervezetek azonban képtelenek a fiatal generáció megszólítására, ennek következményei roppant súlyosak lehetnek a jövőre nézve. Politikai szempontból az 1989 végén létrejött RMDSZ felvállalta a két világháború közötti korszakban tevékenykedő Országos Magyar Párt küldetését. Az aradi szervezet országos viszonylatban is méltó helyet vívott ki magának, hiszen jelen volt a parlamentben. Nehezen oldotta meg a kádercserét és későn fiatalított, ez pedig sok értékes szavazatba került az elmúlt két választáson. Nehézkes a kapcsolattartás a választókkal és fiatalsággal. Jelenleg nem tudják felmérni, hogy a csökkenő magyar népesség mit tartogat a jövőre nézve. Most már kevesebben mennek külföldre. Egyes szociológiai felmérések szerint az erdélyi magyarság 2015-2020 környékén kilábal a demográfiai hullámvölgyből, a halálozási és születési számok kiegyenlíthetik egymást. Problémát jelent viszont a lakosság fokozottabb elöregedése, valamint a felívelő gazdaság helyzet miatt a más vidékekről való munkaerő-bevándorlás. Számolni kell egy nyugati mintájú elnemzettelenedéssel, valamint a szórványvidékekre jellemző elrománosodással. Kérdés az is, hány tanár vállalja fel a nemzetiségi nevelést, hányan tartják ezt fontosnak. Az iskolai nemzeti nevelés elsősorban a történelem- és magyartanárok feladata. A román állam nem mond le nemzetállami utópiáról és az asszimilációról. A határok eltűnésével lehetőség nyílik a magyar nemzet újraegyesítésére. Ehhez azonban politikai akarat, valamint jó helyzetfelismerés kell nemcsak a vezetés, hanem a magyar lakosság körében is. Aradon a magyar gyerekek száma a demográfiai hullám miatt erősen csökkent, viszont tapasztalható bizonyos bizalomnövekedés a magyar iskolák iránt a szülők részéről. A szórványoktatás problémáinak megoldására egy 1–12 osztályos iskola felállítása lenne szükséges, például, Kisjenőn vagy Borosjenőn, amely a Fehér- és Fekete-Körös völgyének magyar gyerekeit gyűjtené össze kollégiumi ellátás révén, ellensúlyozva a Nagyszalonta és a Magyarország felé való diák-exportot és a román iskolák felé való orientálódást. A helyi magyar oktatás megpróbálja az összes elérhető magyar gyereket beiskolázni és középiskolába juttatni. Ez egyrészt érthető, másrészt súlyos csapás a minőségi oktatásra. Aradon a magyar fiatalok helyben végezhetnek egyetemet, de csak román nyelven. Így ezek a fiatalok helyben maradnak, a magyar közösséget erősítik. Az aradi magyar kulturális élet egyik súlyosbodó problémája a vezetésben részt vevő személyek elöregedése. A helyi íróknak és művészeknek nincs hol publikálniuk Jelenleg az egyik legfontosabb egyházi probléma a Csiky Gergely Iskolacsoport versus Római Katolikus Státus. Alapvető fontosságú olyan helyek és megmozdulások kialakítása, ahol a magyar fiatalok egymással találkozhatnak. Jelenleg nincs egyetlen olyan bár vagy klub sem, ahol a magyar fiatalság testületileg összegyűlhet a hét valamely napján. Jelenleg nincs a városban magyar vagy olyan buli, amit főleg a magyar fiataloknak szerveznek. /Lehoczky Attila: Gondolatok az aradi magyarság jövőjéről. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 30./

Az Udvarszék Kulturális Egyesület Gondolkodó magyarok elnevezéssel könyvsorozatot indított. Első kötetüket, az aradi Kövér Gábor Eretnek mesék a világról című könyvét február 19-én mutatták be Aradon, a Szövétnek kulturális folyóirat szervezésében. A 97. életévében járó Kövér Gábor elsősorban műszaki emberként ismert, ezért meglepetés első kötete, amely – Ujj János házigazda megfogalmazása szerint – egy teljes filozófiai rendszert megteremtő munka, a világot, a természetet, a társadalmat és az embert vizsgálja összefüggéseiben. A Bálint Mózes gondozásában Székelyudvarhelyen kiadott kötet figyelmes olvasást és gondolkodást igényel. Nem könnyű olvasmány, közel száz év élettapasztalatát sűríti megállapításokba és megválaszolatlan, nyitott kérdések özönébe. /Kiss Károly: Gondolkodó magyarok (I.) = Nyugati Jelen (Arad), febr. 21./

A történelmi Bánságban és a Dél-Alföldön, illetve az ezekkel szomszédos területeken (a mai Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégióban) tevékenykedő helytörténészek, kutatók, honismerettel foglalkozó civilszervezetek tartották meg találkozójukat Szegeden, a Dugonics András Piarista Gimnáziumban. A történelmi dialógus – délvidéki hagyományok 2006–2007-es program keretében rendezett konferencia A nándorfehérvári diadal és Dél-Magyarország címet kapta. Matekovits Mihály, a román minisztérium nemzetiségi főosztályának vezérigazgatója tartott előadást a szokások sokféleségének létjogosultságáról, majd Papp Sándor turkológus, a Szegedi Tudományegyetem docense Ulászló tragikus sorsának és a békekötés feltételeinek török forrásokban fellelhető adatait ismertette, Koszta László docens Délvidék középkori egyházszervezetét mutatta be, Blazovich László egyetemi tanár meg a 15. századi dél-alföldi városfejlődésről tartott előadást. A konferencia első napját a honismereti műhelyek találkozója zárta, a kerekasztal-beszélgetés moderátora a budapesti Halász Péter, a Honismereti Szövetség elnöke volt. Bemutatkoztak a régió honismereti kiadványai: a szabadkai Bácsország, a budapesti Honismeret, a Szeged, az aradi Szövétnek és a temesvári Régi(j)óvilág. A második napon a régió városainak, Makó, Gyula, Temesvár középkori történetével ismerkedhettek meg a részvevők. Temesvárról, a Bánság fővárosáról Vicze Károly történész tartott előadást, majd Bodó Barna mutatta be a temesvári Szórvány Alapítvány eurorégiós honismereti stratégiáját, amely a sajátos értékek védelme és a honismereti oktatás hatékonyabbá tétele érdekében született. Szeged és testvérvárosai tükörben címmel hangzott el Fodor Enikőnek, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum tanárának az előadása, amely Hunyadi Jánosnak és korának az iskolai oktatásban elfoglalt helyét világította meg. Temesvár nevezetességeiről Kiss Ferenc tanfelügyelő szólt, emellett bemutatkozott Szabadka és Szeged is, Dévát és Hunyad megyét pedig Kofity Magda vajdahunyadi tanár ismertette. A konferencia végén a jelenlévő civilszervezetek, köztük a Karácsony János Honismereti Egyesület, a Bácsország Vajdasági Honismereti Egyesület, a Nyitott Távlatok és a Szórvány Alapítvány képviselői együttműködési egyezményt írtak alá. /Pataky Lehel Zsolt: Honismereti műhelyek euroregionális együttműködése. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./

Megjelent a Szövétnek aradi kulturális szemle legújabb, idei 4. (59.) száma, címlapján Melocco Miklós: Szent István megkoronázása c., Esztergomban felállított szobrával. A szerkesztő Ujj János Rekviem a névtelenekért c. írásával indította a számot, Nagy Anikó írt a Ficzay Dénes Emlékkönyvről, dr. Bucur-Horváth Ildikó egyetemi tanár pedig a magyar szaknyelvről. Lehoczky Attila az 1940–1944 közötti aradi és dél-erdélyi magyar sajtóról adott képet. /A Szövétnek legújabb száma. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 5./

Lehoczky Attila történelemtanár 2006 végén közölt írásában összegezte az aradi magyarság közelmúltját, feltárva problémáit és ezekből vont le következtetéseket. Most elkészítette a folytatást, témája az elmúlt év. Az aradi magyarság számszerűleg a lejtőn van. A tendencia általános az erdélyi magyarság körében, sőt a többségi nemzet is hasonló gondokkal küszködik. Arad város lakossága évente közel ezer fővel csökken. A magyar lakosság körében: 1992-ben Aradon 29 414-en vallották magukat magyarnak, 2002-ben a kivándorlás miatt csak 22 492-en, számunk 2002 óta majdnem 1000 fővel csökkent. Arad mára felszámolta a munkanélküliséget, sőt munkaerőhiány jelentkezett. Ezt hosszú távon csak betelepítésekkel lehet megoldani, a leendő új lakosok a többségi nemzet soraiból kerülnek ki. Amennyiben végbemegy a schengeni övezethez való bekapcsolódás, talán kezelhető lesz a 88 éves Trianon-szindróma, hiszen a határmelléki magyarság gyakorlatilag ismét rákapcsolódik a magyar állami területekre. Mindez biztosíthat hosszú távú túlélést is. Egy nemzet túléléséhez elsődlegesen az oktatás kérdését kell rendeznie. Arad megyében folynak próbálkozások a magyar oktatás fenntartásáért és fejlesztéséért. Majdnem lefedettnek mondható az iskolahálózat, de Fehér-Körös-völgy még meglévő magyar diákjainak iskolaközpontot kell létrehozni Kisjenőn vagy Borosjenőn. Majdnem megoldott a fakultatív magyar oktatás kérdése, így sikerül olyan gyerekeknek is magyar kultúrát adni, ahol nincs lehetőség magyar iskola fenntartására. A magyar iskolák többsége 2007-ben nagyon sok kormánytámogatást kapott, az épületek szépültek, az intézmények gyarapodtak anyagilag. Csak a Csiky Gergely Iskolacsoport annyi támogatást kapott, mint az azt megelőző tíz évben összesen. Sok helyen keservesen oldották meg a beiskolázást, a magyar szülők egy része gyermekét román iskolába küldi. 2007-ben a megyében több mint 170 magyar gyerek lett elsősosztályos, 206-an végezték el nyolcadikat, három líceumi és két szakosztályba összesen több mint száz diákot sikerült beiskolázni a Csiky Gergelybe. A diáklétszám folyamatos csökkenése miatt újabb leépülések következhetnek be. Gondot fog okozni, hogy a jelenlegi diákság egy részében nincs egészséges nemzeti öntudat. A magyar nemzeti öntudat kiépítése elsősorban a történelem- és magyartanárok feladata. A cikkíró szerint a politikai megosztottság politikai halált hozhat a magyarság számára. Az RMDSZ nem tulajdonított Tőkés Lászlónak nagy jelentőséget. Tőkés a magyar lélek felé próbált hatni, ezt az RMDSZ nem veszi észre. Az egyetlen terület, ahol jó eredmények születtek, az a kulturális élet. A 2007-es konjunktúra kedvezett a helyi magyar művelődési életnek. 2006/2007-ben hosszú idő után először évadot tartott Aradon a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A színház legtöbb esetben megtelt, a darabok változatosak voltak, az István, a király-t háromszor is bemutatták. A nagyváradi Szigligeti Társulat is több esetben fellépett. Előrelépés, hogy létrehozták az Aradi Magyar Kamaraszínházat. A kulturális sajtó sem lépett előre. A cikkíró szerint a Szövétnek folyóiratnak le kell vetkőznie túlzott aradiságát ahhoz, hogy értékes legyen. Jelentős a magyar könyvkiadás prosperálása, 2007-ben több mint tíz kötet jelent meg magyar nyelven Aradon. Jól működik kulturális szervezetek jelentős része. Továbbra sincs a városban olyan hely, ahol a magyar fiatalok nagy számban találkozhatnak. A fiatalok többnyire passzívak. /Lehoczky Attila: Újabb gondolatok az aradi magyarság jövőjéről. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 14./ Előzmény: Lehoczky Attila: Gondolatok az aradi magyarság jövőjéről. = Nyugati Jelen (Arad), 2006. dec. 30.

Március 4-én ünnepelte az arad-belvárosi református parókia imatermében 10. születésnapját a Szövétnek aradi kulturális szemle szerkesztősége és olvasótábora. Ujj János főszerkesztő köszönetet mondott a jelen volt alapító főszerkesztőnek, Réhon József ny. tanárnak. Ugyancsak elismerés jár Ilona János tanárnak, aki 5 évig vitte, szerkesztette a lapot becsülettel. A Szövétnek aradi sajtótörténetet írt: a kulturális folyóiratok közül a Vasárnap mellett egyedül a Szövétnek jelent meg folyamatosan egy évtizedig, a többi hasonló kiadvány alig 1-2 évig élt. Köszöntötte a főszerkesztő a legfrissebb szám, a Csongrád–Arad lapszám három, az eseményen megjelent szegedi szerkesztőjét is. A Szövétnek a legutóbbi lapszámban szegediek által feldolgozott, aradi vonatkozású anyagokat közöltek, dr. Zakar Péter az utóbbi években sokat tett a közeledésért. Ujj Ágnes a Wieser Tibor Alap kuratóriuma nevében az Aradon végzett folyamatos közösségépítő munkájának elismeréseként Wieser Tibor Emlékplakettet adott át Zakar Péter egyetemi tanárnak. A Szövétnek kiadója nevében a szerkesztőket köszöntötte dr. Pálfi Sándor, az Aradi Alma Mater Alapítvány kuratóriumának elnöke. /Balta János: Tízéves a Szövétnek. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 5./

Az eddig kéthavonként rendszeresen megjelenő aradi kulturális szemle, a Szövétnek februári számának nyomdába kerülése alaposan megkésett. A szerkesztők ezért úgy határoztak, hogy azt az áprilisi számmal összevonva adják ki. /Szövétnek, február-április/. Többek között a szegedi dr. Zakar Péter a 48–49-es szabadságharc lelkészeiről írt, a budapesti Dinyés László folytatta a szabadságharc eseménynaptárát. Csanádi János az elhunyt Adorjáni Nagy Arankát búcsúztatta. /Megjelent a Szövétnek új száma. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 6./

Megjelent a Szövétnek, az Aradi Alma Mater Alapítvány kulturális szemléje. A júniusi szám átfogó képet nyújt az utóbbi hetek jelentős, magyar vonatkozású aradi eseményeiről. Baracsiné Dávid Zsuzsanna arad-belvárosi református lelkész a Magyar Református Egyház alkotmányozó zsinatáról számolt be. Zakar Péter szegedi történész folytatja az Egyháziak az 1848/49-es szabadságharcban című sorozatát, Dinyés László budapesti költő-szobrászművész centenáriumi Eseménynaptára az 1849. július–augusztusi végnapok történéseit foglalta össze. /Kiss Károly: Megjelent a Szövétnek júniusi száma! = Nyugati Jelen (Arad), jún. 16./

Aradon létezik egy maroknyi csapat, pár lelkes ember, nekik köszönhető a kéthavonként megjelenő Szövétnek, az Alma Mater Alapítvány kiadványa. Napvilágot látott az aradi kulturális szemle augusztusi száma, a lap életében a 72. szám. A Szövétnek 12 éve, 1997 decembere óta jelenik meg. /Megjelent a Szövétnek augusztusi száma. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 13./

Az aradi Szövétnek kulturális folyóirat tartja megszokott színvonalát. Az Ujj János-vezércikk az erkölcsi válsággal foglalkozik. Az ún. szocialista rendszer közel öt évtizedes erkölcsi rombolását nehéz kiheverni, főként úgy, hogy az elkövetők és elvbarátaik ma is hatalmon vannak. A folyóirat hagyományos rovatai – Helytörténet, Irodalom, művészet, Memoár, Aradi ritkaságok, Gazdaság, Oktatás, Események – közül ezúttal a helytörténeti írások a „testesebbek”, komoly érdeklődésre tarthatnak számot. Ujj János az egykori aradi káptalanról írt az itt kiadott első ismert hiteleshelyi okmány 780. évfordulója alkalmából. Móré-Sághi Annamária Az elsüllyedt harang nyomában – Bulcs, 1994 címen bensőséges hangvételű írásban emlékezett meg Heitel-Móré Zsuzsa nemrég elhunyt régészről. Jámbor Gyula Mandics György A manipulált forradalom című könyvét ismertette. Dinyés László budapesti költő-szobrászművész centenáriumi Eseménynaptára az 1849. szeptember–október történéseit foglalta össze. Pávai Gyula Ficzay Dénes helytörténészre emlékezett. /Kiss Károly: Gondolatok a Szövétnek legfrissebb száma ürügyén. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 1./

Megjelent az aradi Szövétnek folyóirat karácsonyi száma. A Szövétnek 6. számának összeállításakor a szerkesztők a bőség zavarával küszködtek. /Megjelent a Szövétnek karácsonyi száma. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 12./

Dióhéjban a Szövétnekről
Két centenáriumról is olvashatunk a Szövétnek legfrissebb, augusztusi számában: a százéves aradi közíró, filozófus, a mai aradiaknak a történelemhez élő kapcsot jelentő Kövér Gábor születésnapi köszöntőjén kívül (az ünnepeltnek egyik idei írása is megtalálható a folyóiratban) a vele egyidős aradi vashíd történetéről is ír Ujj János felelős szerkesztő.
A városvédő és -féltő írások mellett a nyár idei aradi – vagy Aradhoz kötődő – irodalmi terméseit is csokorba gyűjti az aradi kulturális szemle: egyebek mellett Böszörményi Zoltán Halálos bűn című novelláskötetéről, Puskel Péter Aradi sikertörténetek című helytörténeti könyvéről, Pávai Gyula kölcseys színdarabgyűjteményéről (Színről színre)és Sarusi Mihály Végig a Corvinkán című önéletrajzi művéről is olvashatunk recenziót, értékelést, méltatást. Kiemelnénk Csanádi János nyelvművelő dolgozatát és a békebeli magyar sajtó társasági rovatát idéző Puskel-cikket (Aradi nemesi családok és „fekete bárányaik”).
Az irodalmi-történelmi kuriózumok (Dinyés László: Aradi felségsértési per és Pávai Gyula: Egy kétnyelvű aradi írónő a századelőn) is azt bizonyítják, hogy a Szövétnek szerkesztői nem ismerik az uborkaszezont. Az Arad megyei paptanárokról szóló sorozatban dr. Gerinczy Pál prépostprelátust és Hutás Pongrác Zoltánt mutatja be Pásztai Ottó, Berecz Gábor és Sztoi Demeter pedig Fazekasvarsánd történelmi pecsétjének vadászati elemeit járja körül.
Dióhéjban ennyit a Szövétnekről, mindemellett számos tartalmas írást olvashatnak a helytörténet, az irodalom, a közművelődés iránt érdeklődők.
Pataky Lehel Zsolt. Nyugati Jelen (Arad)

Szemelvények az aradi Szövétnek tartalmából
Eljutott hozzánk az Aradon kiadott Szövétnek kulturális szemle decemberben megjelent száma. A főleg karácsonyi témához kapcsolódó írások mellett, a teljes tartalom tükrözi a folyóirat szerkesztőinek igényességét, s valamennyi szerzőnek az értékek iránti elkötelezettségét. Akinek még nem volt szerencséje belelapozni a folyóiratba, figyelmébe ajánljuk a tartalmát. Többek között Ujj János Beleborzongtam című írását, amely történelmi példák és megélt élmények felidézésével figyelmeztet az időnként újjáéledő nacionalista fanatizmus veszélyeire, azokra a napjainkban szabadon hirdetett vasgárda ideológiát tartalmazó kiadványokra, amelyeknek emlékei még zsigereinkben élnek és keltenek félelmet, akárcsak a fasizmus, vagy a kommunizmus megtorló időszakának emlékei.
Megindítóan szép karácsonyi ünnepséget idéz Schütz István 1940-ből, az utolsó aradi karácsonyi emlékéből. Visszaemlékezésében az Aradi Katolikus Fiúlíceum egykori /ma 88 éves/ diákja emléket állít Páter Karácsonyi Istvánnak, akit a Szoboszlay Aladár nevével fémjelzett államellenes összesküvés felgöngyölítésekor letartóztattak és börtönbe zártak. Réhon József annak az irodalmi karácsonyestnek az emlékét eleveníti fel, amikor 1910-ben az aradi születésű Rozsnyay Kálmán birtokán ünnepelte a karácsonyt a “Holnaposok” közül Dutka Ákos, Juhász Gyula és Tabéry Géza.
Sok kutyabarát szívét megdobogtatja M. Sághi Annamária Kutyakarácsony című elbeszélése.
Egy, a szlovákiai Somorján 1992-ben, karácsonykor forgató francia tévé stáb vendéglátója által idézett esetet írja le dr. Fóthy János a Magyarként élni szülőföldünkön című jegyzetében. Piroska Katalin összeállítást közöl Erkel-művek az aradi színpadon címmel. Vajda Noémi Ugrin Lajos szobrászművészt egy vele készült interjú által mutatja be. Dr. Vajda Sándor írásának címe: Barabás Miklós Oltárképei a borosjenői római katolikus templomban. Pávai Gyula a 215 éve születt Fábián Gábor munkásságát és családjának aradi vonatkozásait eleveníti fel. Rúja Ildikó értékeli az V. IFESZT színházi fesztivál eseményeit. Az irodalmi alkotások sorában Réhon József Két lány sétált a parkban c. karcolatát és Gál Z Csaba Őszi körforgás c.versét közli a folyóirat. További írások: Serdült Benke Éva: A fizika igézetében /Toró Tibortól Palágyi Menyhértig/, U.J.: Budavára a miénk!, Piroska István: Tanbetyárok, Blazovich László: Emlékhely-avatás Fűpereken, Berecz Gábor és Sztoi Demeter: Vad és Vadászat az Arad vidéki pecséteken, U.J.: Száz év a pécskai magyar oktatásban, Olasz Angéla: “Ötszáz, bizony Aradra ment Gyáli úti Puskás-diák, Gémes Mária: Mindenki Katica nénije, Simon Bernadett: Gondolatok, R. J.: ”Bizakodónak kell maradniuk, 9 kudarc 9 próbálkozást jelent.” Végül A végjáték előérzete címmel, -s-j szignóval jelenik meg a folyóirat hasábjain Graur János Feltámadás a Bánságban című, Temesváron kiadott kisregényének alábbi kritikája:
“…A kézirat a fiókba került, s ott is maradt egészen 2010-ig. Sajnos… Az író Lázár Mihály figuráját (részben) a mindenható diktátorunkról mintázta… a műveletlen felkapszkodott, mindenhez értő pék (a mi valóságunkban suszter) … Ő is, akárcsak az akkori államfőnk paranoiás, üldözési mániában szenved… Az általa felépített Radion gyógyfürdős, függőkertes luxusszálló a román diktátor Nép Palotájának kicsinyített mása…. A kisregény egy napon, pontosabban 24 órán keresztül bonyolított cselekménye banálisnak mondható… Az író ebbe a keretbe helyezi a Lázár Mihályhoz kötődő, szinte kivétel nélkül negatív szereplőket… Talán csak Borcsa néni, a nagyszájú takarítóasszony, valamint az árvízvédelemben a kezdeményezést végül átvevő unokahúg, Kármen, illetve a város bolondjának, Motoros Misinek az alakja szimpatikus… Megértem az akkori cenzor félelmét és döntését, mert a kisregény végén a tanácselnök megőrül, miközben a grandiózus megvalósítása… összeomlik. Akkoriban, a nyolcvanas évek végén még a kommunista rendszer leghívebb polgára is megértette volna az utalást a közelgő végső összeomlásra. Az asztalfiókba csúsztatott könyvében az író váteszként jósolta meg a néhány hónappal később bekövetkezett végjátékot, a diktátor pusztulását…
A sodró cselekményű, jó stílusban megírt alkotás elsősorban annak a generációnak szól, amelynek tagjai megélték a kommunizmust.”
Heti Új Szó (Temesvár)

A Szövétnek 89. száma
Amikor leteszem a Szövétnek legfrissebb, idei augusztusi számát (XVI. évfolyam, 4., illetve 189. szám), azon gondolkodom: valamibe már bele kellene kötni, különben még azt hiszik: lefizettek, hogy csupa jót írjak róla.
De melyik írásba köthetnék bele?
Talán az Ujj János vezércikkébe, amelyben azt írta: Helsinkiben 16-szor csendült fel nemzeti imánk, most a harmadával is elégedett lenne? Olimpia előtti „kishitűségére” szerencsére rácáfoltak a magyar sportolók. Vagy Réhon József mélymagyarról, hígmagyarról szóló írásába? Magam is néhány, számomra új dolgot tudtam meg belőle. Vagy ugyanezen szerző Borzasztó élmények Aradon c. írásáról, amellyel szinte mindenben egyetértek? Blazovich Lászlónak a 19. századi aradi magyar telepítésekről szóló tanulmánya, mint elvetélt történészt is, különösen érdekel ugyanúgy, mint Berecz Gábor és néhai Sztoi Demeter cikke Csanád vármegye címeréről, vagy a Piroska Istváné az egykori aradi választásokról. Fekete Réka az Aradi Kamaraszínház sikeres elmúlt évadáról készít beszámolót, Ujj János (hadd leplezzem le a -j -s-sel szignózott szerzőt) a Kisiratoson megtartott, Simonyi Imréről írt Sarusi-könyv bemutatójáról, amelyen ő tartotta az ismertetőt. Egy másik könyvismertető Böszörményi Zoltán: Füst c. legújabb, a szerzőt a távoli Brazilia egzotikus tájaira vezető novelláskötetéről szól. Móré-Sághy Annamária Kiss Törek Ildikó és Varga Vilmos színművészek aradi fellépése kapcsán ír „az egyszerű szeretet céltalanságáról” hangulatos cikket. Nagyon kellemes meglepetés Juhász Béla hét „félpercese” – a negyven évvel ezelőtti jó tollú diákriporter ígéretes indulásának folytatását látom benne. Két vers (Grosz László, Dr. Sasi Nagy Béla), két útleírás (Milka Péter és Sz. Benedek István), egy egykori Csikys diákról, a vegyészdoktor Munteán Norbertet faggató interjú (Nagy István), az egykori „Csykis dinasztiákról” szóló Réhon írás, egy rendhagyó násznagyi köszöntő (Csanádi János), Jankó András mediációról szóló írásának valószínűleg első része. Érdeklődve olvastam Oroszlány László visszaemlékezéseinek ugyancsak első részét, Piroska István kiegészítéseit az alig megjelent Humorból elégtelen c. kötethez, a visszaemlékezést (Hálik Edvárd) Bokor Ellára (valamikor hosszasan beszélgettem vele készülő krimijéről) és persze Matekovits Mihály írását az Aradon és környékén hosszasan szolgált Bíró Antal atyáról.
Kimaradt még valami a felsorolásból a Szövetnék nagyon jó, olvasmányos augusztusi számából?
Igen a keresztrejtvény, Lészay Béla ódája a sporthoz. Azt még nem volt időm megfejteni.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Kövér Gábor (1910–2012)
Valamennyien tudjuk, hogy az élet véges. Ismerve Kövér Gábor vitalitását, a 102. életéve betöltésekor, idén augusztusban felköszöntöttük, és reménykedtünk abban, hogy a Mindenható megtartja közöttünk még néhány évig. Nem így alakult, december 15-én hajnalban átszenderedett egy másik, az itteninél jobb világba.
Aki ismerte, tanúsíthatja: a környezete, a társadalom kérdései, a nagyvilág sorsa iránt érdeklődő, azért aggódó embertársunk távozott közülünk. Jó humorú, igazi közéleti ember volt, aki nem rejtette véka alá véleményét, annak hangot is adott. A Nyugati Jelenben, illetve elődjében, de az Erdélyi Naplóban és a Szövétnekben is.
Valószínűleg rekordnak számít a tény, hogy 97 évesen jelent meg első könyve (Eretnek mesék), s most novemberben bocsátották útjára a negyediket Marosmenti krónika címmel.
S mert nagyon szerethette, a Mindenható tiszta, világos elmével rendelte ítélőszéke elé.
A Nyugati Jelen (valószínűleg) legidősebb előfizetőjét, az aradi magyar közösség egy kiváló embert gyászol személyében.
Nyugodjék békében!
Nyugati Jelen (Arad)

15 éves a Szövétnek
Arad – A Szövétnek legújabb számának (2012. december) borítóján ez áll: Aradi Kulturális Szemle, XVI. évfolyam, 6. (91.) szám. Ami önmagában is jelzi: az aradi, kéthavonta megjelenő kulturális szemle – így határozza meg önmagát – fennállásának 16. évébe lépett, legutóbbi száma másfél évtizedes létéről is számot ad.
Ujj János szerkesztő vezércikke (Ünnepelünk?) címének végéről a kérdőjelet szerintem nyugodtan elhagyhatjuk, mert ünnep a december utolsó napjaiban megjelent aradi kulturális folyóirat 15. évfordulójáról való megemlékezés. Amikor indult, bár azóta történelmi léptékben számolva igen kevés idő telt el, hatalmasat változott a világ, a nyomtatott sajtó – bármilyen változatáról is legyen szó – soha nem látott zsugorodást élt és él át. Azóta valamikor világhírű sajtótermékek tűntek át a valóságos megjelenésből a virtuálisba, a nyomtatott formából az internetes változatba, és ennek a tendenciának távolról sincs vége, sőt egyre erőteljesebb.
Ilyen körülmények között a magyar szórványvidéken, potenciálisan és valóságosan is mind kisebb olvasóközönségnek szóló Szövétnek 15 éve nemcsak esemény, hanem igazi ünnep. A szerkesztő, az aradi sajtótörténet szakembere megírja: Aradon mindeddig egyetlen kulturális sajtóterméknek, a Vasárnapnak (1918–1940) sikerült ennél hosszabb ideig fennmaradnia, az összes többi próbálkozás, bár volt belőlük bőven, jóval hamarabb megbukott.
Hogy miért tudott megmaradni a Szövétnek?
Azon túl, hogy másfél évtizede egy gondosan, hozzáértéssel szerkesztett érdekes lap, amely mindenekelőtt a helyi kulturális eseményekre és múltra összpontosít főleg helyi szerzők foglalkoztatásával, azért, mert az Alma Mater több aradi, rég külföldön élő szponzorának, az egykori aradi középiskola volt diákjainak támogatását is élvezi. Manapság egy – főleg kis példányszámú – kulturális szemlét anyagilag eltartani lehetetlenv szponzorok nélkül, még akkor is, ha a szerzőknek nem fizetnek tiszteletdíjat. Mindmáig azonban, szerencsére, akadtak megfelelő számban olyanok – a mindenkori szerkesztőkkel az élen –, akik szívügyüknek tekintették és tekintik a Szövétnek éltetését, és ezzel az aradi magyar közönség fenntartásának támogatását. Talán nagy szavak, de igazak, és merjünk bízni abban, hogy még nagyon sokáig igazak lesznek, s a LAP még sok kerek évfordulót megér, olvasóinak és a fogyó aradi magyarságnak az örömére.
Magam, bevallom, mindig nagy érdeklődéssel, és – miért hallgatnám el – gyakorta némi szakmai irigységgel lapozom át a Szövétnek legfrissebb számait, magamban dicsérve szerkesztőt és szerzőket. Van valamelyes fogalmam arról, mekkora munka árán születik meg egy-egy új lapszám, mekkora erőfeszítés csupán a nyomdaköltségek előteremtése mondhatni a semmiből, milyen horderejű az a feladat, amelyet a Szövétnek felvállal és sikerrel teljesít másfél évtizede. Tiszta szívből gratulálunk az elmúlt 15 évhez (nem mellesleg a nagyon tartalmas, a szokásosnál terjedelmesebb legutóbbi számhoz) és azt kívánom a Nyugati Jelen nevében is, minél hosszabb ideig számolhassunk be egy-egy újabb számának megjelenéséről. Talán sejtik: ezzel magunknak is minél tovább tartó jövőt kívánok – az aradi magyarság javára.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),

Szövétnek jubileumi emlékülés
A múlt akkor fontos igazán, ha van folytatása a jelenben, amit majd követ a jövő. Megjelent az Alma Mater Alapítvány által kiadott Szövétnek aradu kulturális szemle jubileumi száma, a 91. Mögötte 15 év. Előtte mennyi? Néhány? Legalább 15? Vagy még több?
Szép, bátor, de nem könnyű dolog bárhol is tervezni a magyar jövőt. Aradon a valamikori „sok” mára már majdnem „kevés” lett. Ezért fogadjuk örömmel a mások által megfogalmazott, az aradi kulturális szemlére kiosztott nagyon megtisztelő véleményt:
– A Szövétnek? Egy kis aradi csoda.
Jubileumi ünnepségünket január 16-án, szerdán 17 órai kezdettel tartjuk a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében.
Vendégünk lesz prof. dr. Ormos Pál biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpont főigazgatója, valamint dr. Krizbai István orvos, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa. Szerdán délelőtt mindketten a Csiky Gergely Főgimnázium diákjaival is találkoznak.
Vendégeink jól ismerik a Szövétneket, rangos közléseikkel emelték az aradi kulturális szemle színvonalát. Dr. Krizbai István egykori aradi diák, több alkalommal is volt már az Alma Mater Alapítvány vendége. Bőven volt tehát okunk, hogy a jubileumi ünnepségünkön való részvételre éppen őket kérjük fel.
Egy akármilyen szerény kiadványhoz kellenek a támogatók, a szerkesztők és az olvasók. Január 16-án délután találkozhatunk valamennyien, s együtt hallgathatjuk meg jeles vendégeink előadását, illetve Ujj János, a Szövétnek főszerkesztője beszámolóját az eltelt 15 évről.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Az Alma Mater Alapítvány Kuratóriuma,
A Szövétnek szerkesztői
Nyugati Jelen (Arad),

Szövétnek, a kis aradi csoda
„Jó lenne egy kulturális folyóirat? Hát legyen!”
Kedden az estébe nyúló délutánon ünnepi rendezvényt tartott az Alma Mater Alapítvány a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében: a Szövétnek 15. évfordulójáról emlékeztek meg mindazok, akik szeretettel és féltő gondoskodással szerkesztik, írják, olvassák és terjesztik a Szövétneket.
A szép és bensőséges ünnepség vége felé a lap jelenlegi szerkesztője feltette a régebben egyszer már neki szegezett kérdést: lesz-e újabb 15 esztendő? A válasza akkor is, most is az volt: attól függ, meddig lesz még olyan gárda, amelyik igényli. A mai fiatalok inkább az egeret mozgatják a számítógép előtt, s a keddi rendezvényen sem voltak (a tévé munkatársain, az egyik előadón, meg az iskola néhány tanárán kívül) ötven év alattiak.
De ezzel már kicsit a (bizonytalan) jövőbe szaladtunk, kedden pedig főleg a kezdetekről volt szó. Ujj János, aki 2006 óta szerkeszti a lapot, a történész pontosságával ugyan, de oldott és élvezetes stílusban elevenítette fel a Szövétnek indulását. Bevallotta: maga is szkeptikus volt az ötlet felmerülésekor, hisz 1997-ben az utolsó aradi kulturális lap, a Havi Szemle megszűnése óta ötven év telt el. Bár igaz, hogy a két világháború között Aradon nagyon sok kulturális folyóiratot kezdeményeztek. A Vasárnap 1918–1940 között élt, de megjelent közben a Szezon, Fekete Tivadar két kiadványa, a Fekete macska és A Hang, Franyó Zoltán Géniusza és Új Géniusza, Szántó György Periszkópja, a Havi Szemle – 1943 márciusa és ’44 augusztusa között Dél-Erdély egyetlen magyar nyelvű kulturális lapja. Aradon abban az időben – főleg helyi szerzőktől – 349 magyar könyvet adtak ki!
Ujj János végül, mintegy következtetésként, hozzátette: az alapítóknak volt igazuk.
Az ötlet Réhon József tanártól származott (kedden – szerencsére nem betegségből kifolyólag – nem lehetett jelen), aki megkereste az Alma Mater akkori elnökét, Éder Ottót azzal, hogy jó lenne egy kulturális folyóiratot indítani. Helyben nem volt válasz a merész ötletre, de egy hónap múlva, amikor a kezdeményező ismét rákérdezett, az elnök kérdéssel felelt: hát legyen? Legyen!, volt a határozott válasz.
És lőn.
Dr. Kovách Géza, akit diákok nemzedékei zártak szívükbe, a tőle várható módon és stílusban reagált „Jocó” ötletére: „már megint kitaláltál valami marhaságot!”. De természetesen teljes támogatásáról biztosította, és szavának állt, sőt, a cím (szövétnek: sötétbe világító pislákoló lángocska) is tőle származik. „Lehet még ebből fáklya is”, tette hozzá „Gazsi”. „Döntse el az olvasó, hogy mi lett” – mondta Ujj János.
A kezdetektől 2001-ig Réhon József szerkesztette a lapot, onnan 2006-ig Ilona János tanár, a mostani szerkesztő tőle vette át a stafétabotot. A szerkesztő beszédében nem tért ki rá, de mi elmondjuk: munkájáért senki – szerkesztő, cikkíró, terjesztő stb. – egyetlen fityinget sem kap, aki segít a kéthavi kiadvány megjelenésében, abszolút önzetlenül teszi. Az aradi magyarság érdekében, mondanám, ha nem félnék kicsit a nagy szavaktól. A kiadványt egyébként anyagilag az Alma Mater támogatja, amelyet főleg az iskola volt tanítványai segítenek.
A „kis aradi csoda” (Réhon József szavai) fennmaradt 15 éven keresztül, noha számos, nagy kulturális múlttal rendelkező erdélyi város (például Nagyvárad, Temesvár) próbálkozásai anyagiak híján hosszabb-rövidebb idő után csődöt mondottak.
Ujj János – miután megemlékezett a folyóirat munkatársairól – ismertetőjét azzal zárta: „Azt kívánom, hogy 15 év múlva álljon valaki itt, és a Szövétnek második 15 évéről beszéljen”.
Az összejövetel végén Nagy Etelka, az Alma Mater Alapítvány elnöke köszöntötte a folyóiratot, az est vendégeit.

Az ünnepi alkalomra két neves előadó is érkezett Aradra: dr. Ormos Pál professzor, az MTA Szegedi Biológiai Központjának igazgatója és az aradi származású dr. Krizbai István, az intézet főmunkatársa, nagyon érdekes (vetített képes) előadásokkal (Manipuláció a fénnyel, illetve Daganatos áttétek az agyban – megvéd-e a vér-agy gát?). Mindkét előadás iskolapéldája volt annak, hogyan lehet rendkívül bonyolult dolgokat közérthetően tálalni. Mindkét előadó többször közölt már a Szövétnekben (az ifj. Krizbai doktor már a második számban).
A legnagyobb meglepetést azonban a borosjenői Mészáros Dávid és Katalin házaspár szolgáltatta. Katalin 15 éves a Szövétnek feliratú hatalmas (finom) tortával kedveskedett a szülinapos folyóiratnak és a népes közönségnek, férje pedig saját készítésű (ugyancsak finom) boraival és pálinkájával.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),

Megjelent a Szövétnek áprilisi száma
A 99. után
Megjelent a Szövétnek 99. száma, lesz 100. és azon túli is. Megnyugodhatok.
– Ismét feleslegesen kuvikoltál. Megijedtél, féltél, megszűnik a Szövétnek.
Mosolyomat visszafogtam, nem is vitatkoztam. Oka volt annak, hogy rosszat vizionáltam. Vizionáltam? Írtam is a várható „sötét” jövőről. Nem meaculpázom! „A lényeg, a lényeg” – ezt a szóösszetételt a napokban tanultam –: lesz tovább is Szövétnek. Úgy mondják, nem is volt ez kétséges. Jó tudni!
A 99. számot értékelem, de a 100-at harangozom be és azokat, amelyek majd még következnek. Mivel még mindig „szövétnekes”-nek tekintem magamat, kerülve az önfényezést, visszafogott leszek.
Jól mutat a 99. szám (is).
Egy kicsivel, a 98-nál többet nyomtak belőle. A 40. oldalon 24 támogató nevét olvashatjuk. A 99. számban 23 szerzőt számolhatunk össze. Nagy István és Szentgyörgyi István profi fotói imponáló fedőlapokká álltak össze. A tördelést is elismerés illeti.
Mi a Szövétnek? Aradi kulturális szemle! Ez kiderül, látszik, ha az áprilisi számot kézbe vesszük.
Az írások címeit és szerzőit nem sorolom fel, bár nem szokásom zsákbamacskát árulni. Ehelyett, inkább megvételre, olvasásra ajánlom a Szövétneket, mert ez is a „lényeg”-hez tartozik.
Mondják azt is: öregszenek, a Természet könyörtelen parancsára fogynak a Szövétnek olvasói. Ez igaz! Hány éve is? 1997. december–2014. április. Ez már egy fél emberöltő!
Valóban, a fiatalokat nem érezzük magunk mögött. Az aradi magyar értelmiség bizonyos rétegeit sem.
Miért nem?
Lehetnénk ügyesebbek a terjesztésben. Jól jönne a mértékadó aradi körök és személyiségek hathatósabb támogatása is. Kellene, hogy minden községbe, minden plébániára eljusson a Szövétnek.
Hangot kellene váltani?
Nem hiszem.
Nincs szenzációhajhászás, kizárjuk a gyűlöletkeltést, határt szabunk a frivolságnak, politizálásunk nem pártokhoz, a magyarsághoz kötött. Szeretnénk jó értelemben vett konzervatívnak megmaradni.
Bízunk az aradi magyarok támogatásában. Ennek tudatában szerkesztődik a Szövétnek 100. száma.
Réhon József
Szövétnek – Aradi kulturális szemle XVIII. évfolyam 2. (99.) szám, Arad, 2014. április. Nyugati Jelen (Arad)

CZEGLÉDI JÓZSEF (1929–2014)
Elérsz valahová, jössz valahonnan – még egy lépést, mert születtél,
…………………………………………
Addig a városig, addig a hegyláncig, Születéstől halálig.
(Magyari Lajos – Csoma Sándor Naplója)
Ismét szegényebb lett az aradi magyar közélet. Kevesebben leszünk a színházi esteken, ha vidáman szórakozunk vagy csendben búcsúzkodunk valakitől a már megszokott, többségben levő ősz hajúak, egy fej hiányzik mától, a fanyar humor és a fiatalokat bíztató szó elmarad.
Czeglédi József jelenléte az aradi magyar rendezvényeken természetes és megszokott volt. Ő volt az a főnök, akit nem várt reggel szolgálati kocsi, vezető állást betöltve is – kerékpáron ment munkába. Mert bár Csermőn született, ízig-vérig aradi volt. Itt járt a katolikus elemibe (tanítója Láng István volt), majd a katolikus gimnázium alsó osztályaiba. Innen egyenes út vezetett az inasiskolához, miközben a mai Moise Nicioara Líceum esti tagozatán érettségizett. A Temesvári Politechnikán szerzett gépészmérnöki diplomát, amellyel 1956-ban technológia tantárgyak oktatójaként helyezkedett el az akkori 2-es szakiskolában.
Ez volt az eljegyzés a nagy kezdőbetűvel írható Pályán. 1961-től az iskola igazgatója, szervezője, felújítója, mindenese. Igazán hitt a szakoktatásban, annak jövőjében, szükségességében, a minőségi munkában. Kevés iskolavezető mondhatja el magáról, hogy negyed századon át vezetett egy olyan intézményt, ahol elsősorban az aradi nehézipari gyárak számára készítettek fel szakképzett munkásokat. Azt se mondhatta el sok igazgató, hogy az iskoláját románok, magyarok nevével azonosították, s a véndiák-találkozósok ma is Czeglédi iskola néven emlegetik egykori alma materüket. Ott volt reggeltől estig, és ha kellett, éjszaka is. Szükség volt rá, hát létrehozta a magyar tagozatot, felkészülést biztosítva több száz fiatalnak, akik zömmel helytálltak a gépek mellett.
Tanfelügyelő és helyettes főtanfelügyelőként az egyik legjobb törvényismerő volt. De azt is tudta, hogy melyik paragrafus káros gyermekeknek, pedagógusoknak. Ellenőrzései során nem a napi hevenyészett munkaterveket nézegette, hanem az irattárakat. Nem engedte, hogy az igazgatók ne ügyeljenek maximálisan azokra az iratokra, amelyek felületes elkészítése vagy felszínes tárolása később, harminc-negyven év múlva emberek sorsát károsan befolyásolják. A vizsga okiratok, az anyakönyvek és a fizetési bizonylatok pontos, fémszekrényben való tárolása akkor vesszőparipának tűnt, a mai (sok rendetlenségben) már tudjuk – a nyugdíjrendszer átállásakor vagy a külföldön munkát vállaló fiatalok iratkeresésekor ez az időszak megkönnyítette sok ember boldogulását.
Nyugdíjasan sem pihent. A Csiky Gergely Főgimnázium 2001-es önállósodásakor hónapokon át önkéntes munkavezető volt, s mert értett hozzá, senki sem mondott ellent döntéseinek. Állandó támogatója az Alma Mater iskola alapítványnak, a Nyugati Jelen napilapnak, a Szövétnek folyóiratnak, a pedagógus rendezvényeknek. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Arad megyei szervezete 2006-ban Márki Sándor-életműdíjjal tüntette ki.
Bár személyes okok miatt sohasem maradt távol munkájától, élete nagy részét iskolájában töltötte, mégis példás férj, odaadó családapa, nagyapa volt. Gyermekei magyar osztályokba jártak, feleségét támogatta a Máltai Segélyszolgálatnál végzett önkéntes gyógyszerészi munkájában.
Mi is volt Czeglédi József? Mérnök, tanár, igazgató, tanfelügyelő, szakoktató vagy rendezvény – támogató? Talán a legmegfelelőbb állítás, hogy oktatás szervező volt pályakezdéstől halála pillanatáig, kiemelten a szakoktatás megszállottja. Nagy bánatára, ez utóbbi ma már Romániában nem működik, a hetvenes évek jól felszerelt iskolaműhelyei kézen-közön elkallódtak, egyre nagyobb a hiány jól képzett szakmunkásokban. Ötletei kéznél vannak – tenni kéne a holnapért!
Matekovits Mihály. Nyugati Jelen (Arad)

Karácsonyi Szövétnek
Hallottam már róla, személyesen megtapasztalni nem volt lehetőségem, hogy Máramarosban, Budeşti és Kapnikánya között egy lejtős (vagy emelkedős, ahogy tetszik) útszakaszon felfelé, minden ismert fizikai szabálynak ellentmondva, dombnak folyik a kiöntött víz, felfelé, hegynek menet halad a sebességből kivett gépkocsi  – olvasom Jankó András, a szemtanú Mármarosi útijegyzet c. írásában a Szövétnek decemberi számában.
Ha semmi mással nem maradnék az aradi kulturális folyóirat legújabb számának elolvasásakor, akkor is megérné átböngészni a 40 oldalas kulturális szemlét. De távolról sem erről van szó: a Szövétnek lapszámról lapszámra mindig találni tartalmas, érdeklődésre méltán számot tartó cikkeket. Most, például, Szilvágyi Zsolt Istenkeresés a XXI. században
c. írását („Valóban keresi minden ember Istent, még akkor is, ha ez a keresés nem is annyira tudatos számára?”), az Irodalom, művészet rovatban Böszörményi Zoltán Majoranna a tér tenyerén c. kötetének méltatását (dr. Brauch Magda), a legújabb Fecskés könyv bemutatásáról szóló rövid méltatást (Juhász Béla, a Szövétnek főszerkesztője több más írást is szignál a lapban), aradi szerzők (Szabó Péter, Grosz László, Regéczy Szabina Perle verseit), Fekete Réka Tóték c. drámájának (számomra meglepetésként ható) „próbanaplóját”, a kiváló magyarországi történész, Blazovich László tanulmányát az 500 éve Temesváron kivégzett Dózsa Györgyről, dr. Vajda Sándor cikkének 2. részét a levegő lovagjairól, azaz (magyar) harci pilótáiról az I. világháborúban, Matekovits Mihály (Tanárok a porondon), Piroska István (Goldis László gyermekkori világa), Piroska Katalin (Thália második otthona Aradon), Puskel Péter (Hátországi srapnelszilánkok), Horváth Csaba evangélikus lelkész (Karácsony), Réhon József (Az első és utolsó karácsony), a Fitoriné Rezik Julianna által közreadott, Rezik Károly neves aradi gordonkaművészről, továbbá Pásztai Ottó, Dr. Kövér Péter írásait.
Aki hozzájut, olvassa el a Szövétnek legújabb számát. Érdemes!
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

A Tóth Árpád Kör első idei munkaülése
Vörösmarty Mihályra emlékeztek
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör január 20-án, kedden délután tartotta az év első munkaülését a megyei könyvtár Concordia Termében.
A kör alkotóműhely-jellegét ezúttal két jeles aradi biztosította. Gál Zoltán, a Nyugati Jelen újságírója Ez csak játék, Az a rozsdás lánc, Dionüszosz és Második vers hozzád című verseivel állt hallgatóság elé.
Munkáiból költői hitvallás, szerelem, boldogságvágy, életigenlés csendült ki, a fiatal és rendkívül tehetséges alkotó megérdemelte a vastapsot.
Jankó András ny. ezredes, az aradi Kölcsey Egyesület elnöke a Havi Szemlében és a Szövétnekben közzétett Antal-mese sorozatából olvasott fel egy darabot A nevelőapám címmel. A prózaíró páratlan kivitelezésben és megrendítő szépséggel örökítette meg feledhetetlen és sokszor tragikus gyermekkori élményeit.
Az est második részében a kör tagjai Vörösmarty Mihályra emlékeztek a költő halálának 160. évfordulója alkalmából. A megemlékezést az Ágyai Általános Iskola diákjai nyitották meg egy versösszeállítással. Hevesi Tímea, Andrási Fanni, Kiss Júlia és Gomoi Diána lelkesen és kiváló felkészültséggel olvastak fel a költő verseiből. (Vezető tanár: Erdős Márta.)
Dr. Brauch Magda ny. tanár, irodalomkritikus Vörösmarty Mihály reformkori versei című tanulmányával örvendeztette meg a költészet szerelmeseit, melyet közvetlenül és élvezetesen adott elő.
Felvázolta a reformkor társadalmi-politikai hátterét, Kölcsey, Wesselényi, Kossuth szerepvállalását a sikeres kulturális megmozdulásokkal. Röviden bemutatta a költő életét, családi hátterét, tanulmányait, munkáját, költészetének vonalát a Zalán futása (1825) című eposzától haláláig.
Alapos szaktudással ismertette legszebb reformkori verseit, kiemelve, hogy nem csupán hazája és nemzete iránti szeretete ihlette, hanem az egész emberiség sorsáért való aggódása. Megismerhettük Vörösmarty Mihály A hontalan, A Guttenberg-albuma, Liszt Ferenchez, Gondolatok a könyvtárban, Országháza című remekműveit.
A megemlékezést a körtagok szavalatai, felolvasásai színesítették. Lovász Miklós, Kiss Anna, Katona Béla, Kolumbán Zsolt, Hevesi József most is kitettek magukért. Az est a Szózattal ért véget Czernák Ferenc bravúros előadásában.
Az év első találkozóját szeretetvendégséggel, baráti beszélgetéssel és nótázással ünnepelték meg (ez utóbbi Simonfi Imre ny. újságíró érdeme, aki hegedűjátékával kápráztatta el a jó hangulatú társaságot).
Regéczy Szabina Perle
Nyugati Jelen (Arad)