Sikeres évet zárt a Szigligeti Színház
Nagyvárad- Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója adott exkluzív interjút az Erdély Online-nak. Beszélt az általa vezetett intézmény tavalyi megvalósításairól, és arra is kitért, milyen meglepetéseket tartogatnak a jubileumi évad hátralévő részében a nézőknek.
– Szép dolog a művészet és a kultúra, de mint minden, pénzfüggő. Gazdasági szempontból milyen évet zárt a Szigligeti Színház?
– Minden szempontból úgy érzem- és ezt az adatok is alátámasztják-, hogy gazdasági szempontból szép fejlődés jellemzi a tavalyi esztendőt, ami az általam vezetett intézmény működését illeti. Ami nagyon fontos: 2013-ben emelkedett a nézőszámunk, a 2012-ben regisztrált 61.600-hoz képest 69.150-re nőtt, ami 13 százalékos bővülést jelent. A fizető nézők száma is ugyanilyen arányban emelkedett. A bérletesek száma 2700-ról 3100-ra nőtt, az előadások száma pedig megközelítette a 350-et. Ezek körülbelül kétharmadát Váradon, illetve Bihar megyében, legalább húsz településen játszottuk, hiszen a megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozunk. Nem csak olyan helységekbe mentünk el, ahol a magyarok többségben élnek, hanem a szórványt is kiszolgáltuk, amire külön büszkék vagyunk. Természetesen nem tudunk mindenhova eljutni a nagyobb produkciókkal, az ilyen helyekre inkább a báb- és kamara előadásokkal szállunk ki, de azért úgy érzem, teljesítettük a kötelességünket. Az előadások fennmaradó egyharmada külföldön, valamint az ország egyéb városaiban valósult meg. Elmondható, hogy a bevételünk 26 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi adathoz képest, melyből a sajátunk 20,3 százalékot tett ki. Ezt én egy jelentős ugrásnak tartom, az 1.050.751 lej egy nagyon szép eredmény.
Pályázati források
– Honnan tettek szert forrásokra, a jegy- és bérleteladásokból származó összegeken kívül?
– Nagyon hatékony és erőteljes a pályázati mechanizmusunk, nagyon sok helyre pályázunk. Rengeteg olyan projektünk és együttműködési megállapodásunk létezik, melyeket az illetékes szervek szívesen támogatnak. Nem elég egy pályázatot megírni, ennek hátterében nagyon lényegre törő tartalom kell álljon. Mivel mi ezt biztosítani tudjuk, illetve nagyon sokrétű az a tevékenység, amely a színház vonzáskörében, kiegészítő programként fut, ezért a pályázataink is sikeresek. Mindhárom társulatunknak megvan a saját pályázatírója, illetve a terve, melynek alapján pályázik. 2013-ban a Lilliput Társulat 40.000 lejhez, a Nagyvárad Táncegyüttes 60.200 lejhez, míg a Szigligeti Társulat több mint 162.000 lejhez jutott a pályázatoknak köszönhetően. A forrásaink borzasztóan sokrétűek, elkezdve a román kulturális minisztériumról és az RMDSZ Communitas Alapítványától, és folytatva a sort a megyei forrásokkal, vagy a bukaresti Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalával, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumával, a Nemzeti Kulturális Alappal és a Bethlen Gábor Alappal. Ugyanakkor ezek keretében több szakkollégium is működik. Persze mindig van egy egyeztetés a pályázatírók közt, hiszen nem egészséges, ha nem tudunk egymás dolgairól. Emellett én magam tisztában vagyok minden pályázattal, koordinálom a megvalósításokat, és természetesen az elszámolásokat is.
– Milyen szerep jut ebben a különféle együttműködéseknek?
– A bevételi forrásaink egy részét az együttműködéseinknek is köszönhetjük, sok olyan partnerintézményünk van Magyarország területén, ahová elhívnak minket és úgymond megvásárolják az előadásainkat. Emellett olyan együttműködéseket is említhetek, amelyek bérlet- vagy előadáscsere révén valósulnak meg. Tavaly együttműködtünk ilyen szempontból a debreceni Csokonai Színházzal, a kecskeméti Katona József Színházzal, a budapesti József Attila Színházzal, a szatmárnémeti Harag György Társulattal, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínházzal, valamint koprodukciót hoztunk létre a debreceni Vojtina Bábszínházzal. Utóbbival a Lilliput Társulat valósított meg egy közös előadást, melyben mindkét bábegyüttes művészei fellépnek, illetve a díszlet maga pályázati támogatással készült. Úgy vélem, a felsorolt együttműködéseknek is betudhatóan teljesítettünk olyan szépen tavaly.
– A tavalyi év több fesztivál miatt is emlékezetes marad…
– Kiemelkedőnek tartom az általunk alapított két fesztivált, nagyon büszke vagyok ezekre. Gondolok itt az erdélyi magyar hivatásos bábegyüttesek találkozójára, vagyis a Fux Fesztiválra és A Holnap után fesztiválra. Az előző években már tanúbizonyságot tettünk arról, hogy kellő erővel és tehetséggel rendelkezünk ahhoz, hogy minőségi fesztiválokat szervezzünk, illetve befogadói legyünk ezeknek. Véleményem szerint elég sikeres volt mindkét fesztiválunk. Várakozásokkal tekintünk az idei A Holnap után fesztivál elé, ugyanis ez jubileumi évadunk keretében fog zajlani, és ennek keretében fogjuk megünnepelni színházunk névadója születésének 200. évfordulóját is, március 8-án.
Jubileumi évad
És ha már elérkeztünk a jubileumi évadhoz, erről csak annyit szeretnék mondani, hogy kifejezetten nagy hangsúlyt fektetünk rá. Február 22-én Szigligeti farsangi bált is rendezünk, mely nyilvános lesz, ennek részleteire a közeljövőben visszatérünk. Igyekszünk minden hónapban valamivel megemlékezni Szigligeti Edéről, hiszen nagyon nehéz, hogy névadónk bár, de az ifjabb nemzedék kevesebbet tud róla. Az Iskola-program által próbáljuk a fiatalokat kicsit közelebb hozni ennek a kiváló színházi embernek a történetéhez, megismertetni velük az életét és munkásságát. Tudniuk kell azt, kiről nevezték el ezt a színházat. Ezért is a jubileumi évad keretében megalapítottuk a Szigligeti Tanoda Egyesületet, amely önmagában felvállalta egy színitanoda működtetését, melynek a megnyitóján többen is részt vettek, és ami már működik négy osztállyal, 38 diákkal. Aktív munka folyik tizenöt órán keresztül minden hétvégén. Szintén a jubileumi évad keretében készülünk egy stúdiótér kialakítására, illetve felavatására, ami itt a színháztól nem messze, a régi nyomda épületének földszinti részén kerül kialakításra. Ennek a stúdiónak is Szigligeti lesz a névadója, mert a sajátunk lesz, kizárólag a mi színházunk rendelkezésére fog állni, és alkalmas lesz próbákra és előadásokra egyaránt. Ez az ezer négyzetméternyi felület fogja majd azokat a hiányosságokat pótolni, amelyek a próbatereket illetően jelentkeznek, hiszen most is két előadásnak a bemutatója előtt az egyik próba a borsi kultúrházban zajlik, a másik pedig az állami egyetem egyik helyiségében. Nem beszélve arról, hogy a stúdiódarabjainkat a bábszínházban kell játszanunk, sajnos jelenleg ez a helyzet… Nagyon fontos tehát, hogy megvalósuljon ez a Szigligeti-stúdió, igyekszünk, hogy minél hamarabb. A korábban említett, látható fejlődés ugyanis valamilyen formában a fejlesztésekben is meg kell mutatkozzon. Sikerült egy digitális mixert beszereznünk, tizenkét új mikroportot teljes rendszerrel, egy utánfutót, illetve amire nagyon büszke vagyok, egy 3,5 tonnás saját kamiont vásároltunk, hiszen az előadásszámból kitűnik, hogy milyen sokszor kell díszletet szállítanunk, és eddig nagyon sok pénzt kellett költenünk erre.
– Hogy működik az Iskola-program?
– Ami szintén jól működik, és a nézők, illetve a bérletesek számának a növekedéséhez is nagy mértékben hozzájárult, az a diákokat foglalkoztató Iskola-program, mely már három elemet tartalmaz. Immáron a harmadik előadásra készülnek a diákok, melynek A Magyar Kultúra Napján, január 22-én lesz a bemutatója, természetesen a jubileumi évad keretében, Liliomfi-remix címmel. Az önkéntesi programunk egy olyan szintre jutott, hogy az önkénteseink, a Szöcskék már saját kézikönyvet is terveztek, és ki is adtak, amivel tulajdonképpen intézményesítették magukat, illetve mindenféle tartalommal töltötték meg a programot.
Színitanoda
A harmadik programunk pedig maga a színitanoda, melynek keretében olyan diákokkal foglalkozunk, akik egy kicsit tartalmasabban és bővebben szeretnének a színháztudománnyal foglalkozni. Ennek kapcsán büszkék vagyunk két együttműködési megállapodásunkra. Az egyik a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem táncművészeti szakával valósul meg. Egy végzős koreográfus osztály hallgatói közt pályázatot hirdettünk, és 2014 júniusában bemutatásra kerül egy táncjáték, amelyet megpályázott és elnyert egy végzős diák. Ehhez mi a Nagyvárad Táncegyüttest és a kellő infrastruktúrát biztosítjuk. Egy következő együttműködés szintén a Művészeti Egyetemmel közösen, valamint az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal valósul meg, országos drámaíró pályázatot hirdetünk három kategóriában. Az egyik a szívemhez legközelebb álló, első drámaírók pályázata, azoké, akiknek nyomtatásban még nem jelentek meg színművei. Ezt a pályázatot a Művészeti Egyetem rendezői szakos végzős hallgatói közt fogjuk meghirdetni, és a nyertes rendezi majd meg a készterméket, mely a Szigligeti-stúdióban kerül bemutatásra.
– Mi a helyzet a nyári színházzal?
– Tavaly hirdettünk egy olyan programot, hogy Szigligeti nyári esték, amelynek a keretében különböző eladásokkal kedveskedtünk a közönségnek. Ezek könnyebb hangvételű musical és operett slágereket tartalmaztak, magyarországi fellépőkkel. Próbálkoztunk a nyári színházban megtartani ezeket, de a helyi önkormányzat bár rendelkezésünkre bocsátotta a teret, megjegyezte, hogy az ott elvégzendő, és akkor éppen zajló munkálatok miatt nem vállalja a felelősséget azért, hogy gyakorlatilag a közönség szempontjából biztonságos a helyszín. Ezzel áthárították ránk a felelősséget, amit mi nem vállaltunk fel, és ezért a színház termében tartottuk meg ezeket az előadásokat. Feltételezem, hogy a várbeli munkálatok egyszer befejeződnek, és nagyon remélem, hogy egyszer mégis úgy dönt az önkormányzat, hogy kezelésbe adja szakavatott intézményeknek az ottani teret. Akkor lehet oda ugyanis hatékonyan egy elképzelést és egy egész nyári évadot tervezni, ha azzal az ember teljes mértékben rendelkezik vele. Ha mindig újra és újra ki kell bérelni a teret, abból csak problémák származhatnak, ráadásul azt műszaki szempontból is alkalmassá kell tenni az előadásokra, ami egy bizonyos stratégia kidolgozását igényli.
Ciucur Losonczi Antonius

erdon.ro,

A színháznak is kell cégér – Beszélgetés Czvikker Katalinnal
Negyedik évadát kezdi a román társulattól való függetlenedése óta a nagyváradi Szigligeti Színház. Talán az ottani jó példa sarkallta a két tagozattal működő szatmárnémeti teátrum művészeit is a szétválás kezdeményezésére – amelyet azonban egyelőre elutasít a városvezetés. Czvikker Katalint, a Szigligeti Színház főigazgatóját kérdeztük tapasztalataikról.
– Nagyváradon először több mint kétszáz esztendeje, 1798-ban játszott magyar színtársulat, mostanában mégis egyre gyakrabban találkozni különböző kulturális-turisztikai anyagokban a városvezetés által szorgalmazott olyan megfogalmazásokkal, miszerint a román nyelvű Mária királyné Színházban 2011 óta magyar nyelven is játszik a Szigligeti Színház csapata. A román és magyar társulat különválása után negyedik önálló évadát kezdi a Szigligeti Színház, Mit tesznek azért, hogy ne „vesszen el” a kétszáz éves múlt?
– Komolyan foglalkozunk a Szigligeti Színház reklámozásával, azzal, hogy a város egész lakossága ismerje meg a hátteret, tudja meg, kik vagyunk, és mit csinálunk. A színház előtt nagy hirdetőtáblákon áll románul és magyarul a Szigligeti Színház műsora, a honlapunkon románul is tájékoztatjuk tevékenységünkről az érdeklődőket, a szerződésekben, plakátokon, az utcára kiállított hordozókon folyamatosan ismételjük a „márkanevünket”.
Megalakítottuk a Szigligeti Tanodát, stúdió-előadásainkat a Szigligeti Stúdió „cégére” alatt hirdetjük, és a Fényes Szabolcs, a színházi világban jelentős zeneszerző szülőházára kihelyezett emléktáblán is az áll, hogy a Szigligeti Színház állította. Járműveken hirdetjük magunkat, bevásárlóközpontokban, szórólapokon kisebb boltokban, orvosi rendelőkben, kávéházakban és egyéb szórakozóhelyeken, hamarosan pedig lesznek hirdetéseink az uszodában és a sportcsarnokban is. Egyszóval tisztában vagyunk vele, mennyire kell a jó színháznak is a cégér.
– A két társulat szétválása minőségi javulást hozott? Milyen eredményeket értek el azóta? A közös épület nem okoz súrlódást, akadályt a munka során?
– Ha csak a számokat nézzük, akkor két épületben, a nagyszínházban és bábszínházban összesen hat társulat működik. Elméletileg természetesen sok fennakadásnak kellene lennie, de valójában szó sincs erről. Az alapító okiratban pontosan leszögeztük a helyiségek elosztását és a játszónapokat is. Ha szükséges, akkor van lehetőség a cserére, ezzel sem volt eddig semmi gond. A rezsiszámlákat, víz-, villany-, fűtésszámlákat a helyiségek használta arányában osztjuk el.
A szétválás eredetileg a színészektől indult, mivel egyszerűen már elfogadhatatlan volt, hogy a társulat semmi nagyobb produkciót nem tervezhetett, mert a leosztott költségvetésből egyszerűen „nem jutott”. Ez volt a kulcsszó: nem jut. Most viszont, hogy külön büdzséből gazdálkodhatunk, minden mutatónk pozitívan változik. Az elmúlt évad költségvetés szempontjából az eddigi csúcs volt, nem tudom, elég-e annyit mondanom, hogy az állami támogatás húsz százaléka megmaradt nekünk.
A fejlesztéseket saját bevételből kell állnunk, most például téglajegyeket árulunk a saját stúdiónk rendbetételére. De visszatérve a különválás történetére, a mi színészeink és a bábszínészek is régen felvetették már a különválást, mert egyre inkább érezték a lehetőségeik behatárolását. A megyei önkormányzat, jelesül Kiss Sándor alelnök a kezdeményezés mellé állt, fél évig folyt a huzavona, leginkább azért, mert a színház-, illetve a megyei vezetőség többségi tagjai álságos módon minduntalan azért aggódtak, hogy mi, a „kistestvérük” nem fogja tudni fenntartani magát.
A két társulat történetének, a kétszáz és az ötven év közti különbségnek az emlegetése hiábavaló volt, ezt egyszerűen nem akarták tudomásul venni. Végül is a kitartás és az erős lobbi meghozta az eredményt és már a szétválás utáni első külön évadban megkezdhettük az iskolákkal való együttműködési programunkat, amire nagyon büszkék vagyunk.
Maximálisan bevált, újabb és újabb iskolák jelentkeznek, bekapcsolódtak az egyetemek és végeredményben az iskolaprogramból nőtt ki a tanoda, illetve az önkénteseink, a Szöcskék mozgalma is. Nagyon örültünk, hogy a tanodások felnőtt csoportjából hárman is bejutottak színi egyetemre, ez bizonyítja, hogy jó volt a kezdeményezés. Ez alatt a három évad alatt a Nagyvárad Táncegyüttes fejlődése volt a leglátványosabb: Dimény Levente vezetésével magukra találtak a táncosaink, a nagy sikerüknek köszönhetően Győrbe és Miskolcra is többször meghívták az együttest.
 – A szintén román és magyar társulattal működő Szatmárnémeti Északi Színház művészei nemrég kezdeményezték a váradi intézményhez hasonlóan a szétválást, a városvezetés azonban hallani sem akar erről. A közelmúltban ugyanakkor a fizetések késése miatti japánsztrájkkal hívták fel magukra a figyelmet a szatmári színészek. Ön szerint mi állhat a háttérben?
– A szatmáriakkal nagyon jó, előadás-, illetve bérletcsere-programunk, nagyra értékelem Stier Péter gazdasági igazgató munkáját, éppen ezért és közgazdász alapvégzettségem ellenére sem értem pontosan, mi is történhetett. A városvezetők azzal védekeztek, hogy a fizetésekre kiutalt pénzt másra költötték el, ami gyakorlatilag lehetetlen, hisz a könyvelés nem csak nagyon bonyolult, de nagyon pontos is. Talán a bankban lehetett valami probléma, nem tudom. Mi mindenesetre a szatmári kollégák mellett álltunk, és megértettük a megszokottnak nem mondható tiltakozási formát is. Örülök, hogy végül megoldódni látszik a probléma, mert ilyen lelkiállapotban nem lehet dolgozni.
– A Szigligeti színház három magyar társulata között sincsenek ellentétek?
– Ezen a téren is szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ragaszkodtam ahhoz, hogy a három társulatot, a színházat, a bábszínházat és a táncegyüttest igazgatók vezessék, nem pedig alárendelt szekcióvezetők. Emberi szempontból sokkal jobban tudnak így együtt dolgozni a társulatok. Természetesen működik az egészséges versenyszellem, de ezzel tulajdonképpen egymást segítik.
– A frissen végzett színisek közt mennyire népszerű Nagyvárad?
– Két városban, Kolozsváron és Marosvásárhelyen van magyar nyelvű színészképzés, inkább az ottani színházak élveznek előnyt, de mi sem panaszkodhatunk. Most, az első bemutatónkra, a Liliomra szereplőválogatást szerveztünk Lujza szerepére, sokan jöttek, meg is találtuk az elképzelésnek megfelelő ifjú hölgyet. Egyelőre csak erre a szerepre szerződtettük, a későbbiekben kiderül, hogyan tovább. Kaptunk hét új állást, de ezek nem elsősorban színészstátusok, hanem hiánypótló állások, mint például a korrepetitor, de így már mindent meg tudunk majd oldani „önerőből”.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)