Húsz év választási krónikája
Négy évvel ezelőtt történt meg első ízben, hogy közel két évtizedes hegemónia után a szociáldemokraták elveszítették a választásokat, és a demokrata liberálisok mögé szorultak.
Az 1989. évi rendszerváltást követően hatodik alkalommal járulhattak urnák elé tegnap a román állampolgárok, hogy négy évre megválasszák helyi elöljáróikat, vezetőiket.
Baloldali fölény
Az első szabad helyhatósági választást 1992-ben tartották Romániában. Azóta számos párt tűnt el Románia politikai életéből, az akkor indult politikai alakulatok közül jelenleg csak négy képviseltette magát a tegnapi választásokon: az RMDSZ, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt, a Nemzeti Liberális Párt és a Nagy-Románia Párt. Igaz, a parasztpárti jelöltek húsz esztendővel ezelőtt a Demokrata Konvenció listáin szerepeltek.
Az első helyhatósági választást Ion Iliescu és Petre Roman Nemzeti Megmentési Frontja uralta, amely a polgármesteri tisztségek 48 százalékát – 1405 mandátumot – szerezte meg, a megyei és a helyi tanácsosok 34, illetve 40 százaléka úgyszintén soraiból került ki. Érdekes módon a mandátumok tekintetében a második helyet a független jelöltek foglalták el, 659 polgármesterük a teljes mandátumszám 22,4 százalékát jelentette, a megyei és helyi tanácsokba pedig 2684 illetve 25 független politikus került. A harmadik hely a Demokrata Konvencióé lett, 246 polgármestere 8,4 százalékos arányszámot jelentett, a helyi és megyei tanácsosi tisztségek 20,6 és 24 százaléka jutott e párszövetségnek. A húsz évvel ezelőtti helyhatósági választások nagy meglepetése az azóta már eltűnt Romániai Demokrata Agrárpárt jelentette, 232 polgármesterrel.
A Nemzeti Megmentési Front utódja, a jelenleg Szociáldemokrata Párt néven ismert Társadalmi Demokrácia Pártja nyerte a négy esztendővel későbbi helyhatósági választásokat, igaz, hogy inkább csak formailag.
Ugyan 928 polgármesterével messze megelőzte a második helyen következő, 355 polgármesteri tisztséget elnyert Demokrata Konvenciót, ez az eredmény azonban csalóka, hiszen Ion Iliescuék 2 713 095 szavazata mindössze ezerrel volt több a Demokrata Konvencióra leadott voksoknál.
A harmadik helyre a Demokrata Pártból és a Romániai Szociáldemokrata Pártból álló Szociáldemokrata Szövetség által elnyert 1 353 406 szavazat egyebek között 475 polgármesteri mandátumot ért, de még mindig jól szerepeltek a 273 polgármestert célba juttató függetlenek is.
A Társadalmi Demokrácia Pártja 2000-ben mondhatni túlnyerte magát: közel annyi mandátumot szerzett, mint az utána következő négy párt összesen: a polgármesteri tisztségek 35, a megyei tanácsosi posztok csaknem 30 százalékát vitte el, míg az elsősorban Petre Roman és Traian Băsescu által képviselt Demokrata Párt 482 polgármestere mellett a megyei tanácsi székek alig 12 százalékát mondhatta magáénak, a Nemzeti Liberális Párt és az akkor már halódó Demokrata Konvenció pedig kénytelen volt beérni 251, illetve 147 polgármesterrel. A nagy meglepetést ezúttal Teodor Meleşcanu Szövetség Romániáért pártja jelentette 283 városatyával.
Változó erőviszonyok
Négy esztendővel később már az egyensúly jegyében alakultak a helyhatósági választások eredményei. Ekkor a korábbi választások győztesének utódpártja, a Szociáldemokrata Párt csaknem 4 millió szavazatot kapott, ami a polgármester és a megyei tanácsosi tisztségek 55, illetve 38 százalékának megszerzésére volt elég, amivel az akkor már Adrian Năstase által vezetett baloldali tömörülés sokat javított négy évvel azelőtti eredményén. Csakhogy a nemzeti liberálisok maguk is 1,6 millió voksot szereztek, vagyis 443 polgármesterük lett, ami a polgármesteri tisztségek 14 százalékát jelentette, a Demokrata Párt 1,4 millió szavazata 380 polgármestert ért, ott pedig, ahol a két politikai alakulat közösen, a liberális-demokrata szövetség színeiben indult, további közel félmillió szavazatot értek el, 10 polgármesteri mandátumot – közöttük Bukarest főpolgármesteri tisztségét is – megszerezve, ráadásul a megyei tanácsoknál összesített eredményük jobb volt a szociáldemokratákénál. A nagy meglepetést Dan Voiculescu jelenleg Konzervatív Párt néven szereplő Román Humanista Pártja szolgáltatta, 24 polgármesterrel és a megyei tanácsosi helyek 5 százalékával. A helyi kiskirályok a 2008. évi helyhatósági választáson szilárdították meg hatalmukat, a választási törvény módosítása nyomán, miszerint a megyei tanácselnökök személyéről immár nem a tanácstagok, hanem maguk a választók döntöttek. Abszolút újdonság volt az is, a szociáldemokraták első ízben nem győztek, a polgármesteri helyek 30,77 százalékával a 33,58 százalékot megszerző demokrata liberálisok mögé kényszerültek, de veszítettek a helyi és megyei tanácsosi tisztségek tekintetében is. A harmadik helyen végzett nemzeti liberálisok 18 százalékos általános eredményt értek el. Igaz, Iliescuék 17 megyei tanácselnököt állíthattak, a demokrata liberálisok 14 tanácselnökével szemben.
RMDSZ: javuló eredmények
Az RMDSZ a húsz év alatt egyre jobb eredményeket ért el. 1992-ben 131 polgármestere, 121 megyei és 2616 helyi tanácsosa volt. Polgármesterei számát 1996-ban 139-re, 2000-ben 148-ra emelte. Ekkor a megyei tanácsosi listákra leadott szavazatok alapján a voksok 21,22 százalékával a legerősebb politikai szervezet lett Erdélyben. További négy év után már 186 polgármestert juttatott tisztségbe, Bihar, Hargita, Kovászna, Maros és Szatmár megyében a legnagyobb politikai erővé vált, miután jelöltjeit választották meg megyei tanácselnöknek. 2008-ban az RMDSZ megközelítő eredményt ért el, bár polgármesterei száma kettővel csökkent, tanácselnöke lett viszont Hargita, Kovászna, Maros és Szatmár megyében.
Bogdán Tibor. Új Magyar Szó (Bukarest)

Huszonkét év parlamentjei
Az 1990. évi rendszerváltást követően a parlamenti választások általában nagy politikai csatákat váltottak ki. Ezek a választások 2008-ig az elnökválasztásokkal együtt zajlottak le, ami tovább növelte a csata élességét. Idén feltehetően minden eddiginél nagyobb parlament alakul ki a választások nyomán.
Több mint harminc párt
Az 1989. évi események felszínre hozták az akkoriban rendkívül erőssé vált Ion Iliescut, amelynek pártja, a Nemzeti Megmentési Front uralta az első, a Ceauşescu-korszak után demokratikusnak mondható választásokat. Bár az 1990. évi választáson több mint harminc párt indult, a Nemzeti Megmentési Front 67,5 százalékkal győzött. A szavazatok szétforgácsolódása miatt a képviselőházba 27 párt került be (közülük 11 a nemzeti kisebbségeké), a szenátusba pedig 7 politikai tömörölés. Jelentősebb szavazattal – a Nemzeti Megmentési Front mellett – csak a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ rendelkezett, mindketten meghaladták a 7 százalékot.
Miniszterelnökként a Nemzeti Megmentési Front egyik vezetőjét, Petre Romant nevezték ki, az 1991. évi bányászjárás azonban a kormányfő végét jelentette, helyét Theodor Stolojan vette át.
A Nemzeti Megmentés Frontjának életében fontos pillanat volt 1992. márciusa. A tömörülés elfogadta Petre Roman európai, haladó programját. Iliescu hívei nyomban kiváltak a pártból és létrehozták a később a Társadalmi Demokrácia Pártjának nevét felvevő tömörülést, a Nemzeti Megmentés Demokratikus Frontját. Az „eredeti" Nemzeti Megmentési Frontot 1993-ban Nemzeti Megmentési Front-Demokrata Párt, majd Demokrata Párt néven jegyezték be.
Băsescu színre lép
Az 1992. évi parlamenti választások alkalmával kezdett kikristályosodni a romániai politikai élet. A kettéhasadt Nemzeti Megmentés Frontja már nem érte el korábbi jó eredményét: a Ion Iliescu által vezetett Nemzeti Megmentés Demokratikus Frontja azonban így is jól szerepelt, 34 és 35 százalékot szerzett a képviselőházban és a szenátusban. A következő helyet a Demokratikus (később: Demokrata) Konvenció és a Nemzeti Megmentési Front foglalta el.
A kormány miniszterelnöke Nicolae Văcăroiu lett, aki négy éven át őrizte meg tisztségét, ezzel mostanáig álló rekordot állított fel. A kormány szilárdsága nem mutatkozott meg azonban a gazdasági stabilitásban, amelyet a hiperinfláció jellemzett, a privatizáció pedig stagnált.
Az 1996. évi parlamenti választásokon a Demokrata Konvenció legyőzte a Társadalmi Demokrácia Pártját, a Demokrata Párttal és az RMDSZ-szel szövetkezve sikerült kormányra lépnie.
A kormánykoalíció ugyan erős parlamenti többséggel rendelkezett, a politikai stabilitást azonban meggyengítette Traian Basescu színrelépése. Így az 1996-2000 közötti időszakban a kormány élén három miniszterelnök: Victor Ciorbea, Radu Vasile és Mugur Isarescu állt.
Ciorbea-kormány a Demokrata Párttal kiéleződött vitájában 1998. március 30-án mondott le. Helyét az ugyancsak parasztpárti Radu Vasile vette át. Gazdasági intézkedései azonban – például a bányák bezárása – átfogó társadalmi mozgalmakhoz vezettek, a bányászok 1999. elején Miron Cozma vezetésével ismét elindultak Bukarest felé, hogy megdöntsék a kormányt. De a Vasile-kormányt azért is többen bírálták Romániában, hogy támogatta a NATO-t Szerbia bombázásában – sokan úgy vélték, Románia elárulta a „baráti Szerbiát".
A kabinet egyetlen sikerét az jelentette, hogy Romániát az Európa Tanács helsinki összejövetelén meghívták, kezdje meg a tárgyalásait Európai Uniós tagságáról
A parasztpárt ennek ellenére megvonta támogatását Radu Vasilétől, aki azonban csak hosszas győzködés után volt hajlandó lemondani.
A kormány élére Mugur Isarescu került, azzal a feltétellel, hogy csakis a választásokat készíti elő, ezt követően ismét átveszi helyét a Román Nemzeti Bank élén. A jobboldal kudarcos kormányzása gyakorlatilag a Demokrata Konvenció szétbomlásához vezetett 2000-ben.
Politikai és gazdasági stabilitás
Ezt követően természetszerű volt a baloldal előretörése: 2000-ben a választásokat az Adrian Nastasé által vezetett Szociáldemokrata Párt nyerte meg, a Konzervatív Párt akkori elődjével, a Humanista Párttal szövetkezve. Az elnökválasztásokon Ion Iliescu diadalmaskodott a második fordulóban, miután a romániai választók bizonyságot tettek felelősségükről és masszívan őrá szavaztak Corneliu Vadim Tudor ellenében. A szociáldemokraták 46 és 45 százalékkal nyertek a szenátus és a képviselőház esetében.
A miniszterelnök, Adrian Nastase vezetésével helyreállt a gazdasági stabilitás, az ország fejlődött, elsősorban a 2002-2004 közötti időszakban. A szociáldemokraták az RMDSZ-t ugyan nem vették be a kormányba, de Markó Béla tömörülése évenként megkötött protokollum alapján támogatta a kormányzást. Ekkor csatakozott Románia a NATO-hoz és jól haladtak a tárgyalások az ország uniós előcsatlakozása esetében is. Beindult a privatizáció és bár a „nem adjuk el az országot" jelmondattal élő ellenzék élesen bírálta a kormány ilyen irányú intézkedéseit, a Petrom részvényeinek jelentős többségét felvásárolta az OMV, magánkézre került a galaci Sidex is.
Ismét Băsescu
Ebben a helyzetben került sor a 2004- évi parlamenti és elnökválasztásokra. A nagy párharcra az Adrian Nastase és a Traian Băsescu által vezetett politikai tömörülések között került sor. A törvényhozás fórumában a szociáldemokraták és a Humanista Párt együttesen a szavazatok 36 és 37 százalékát szerezte meg a képviselőházban és a szenátusban, a másik oldalon a Demokrata Pártból és a Nemzeti Liberális Pártból álló DA szövetség 31 százalékot ért el mindkét házban, az államfőválasztásokat pedig Traian Băsescu nyerte meg Adrian Năstaséval szemben.
Államfőként Traian Băsescu kihasználta azt, hogy a szociáldemokraták csak választási, nem pedig pártszövetséget kötöttek a humanistákkal, így az RMDSZ-szel szövetkezett DA szövetség alkothatott kormányt, a – később az államfő által „nemtelen szövetségnek" nevezett – humanistákat „átvéve" a szociáldemokratáktól. A kormányfő Călin Popescu Tăriceanu lett, aki miniszterelnöksége idején szembekerült az államfővel. Ennek nyomán a DA szövetség kettészakadt, a nemzeti liberálisok és az RMDSZ kisebbségi kormányt alakított, amelyet a parlamentben a szociáldemokraták is támogattak.
2007-ben a parlamenti többségnek sikerült felfüggesztenie tisztségéből Traian Băsescut, aki azonban akkor még igen nagy népszerűségnek örvendett a választók körében, így a népszavazás nyomán visszatérhetett az államfői palotába.
„Szörnyszövetség"
A 2008. évi parlamenti választásokban a szociáldemokraták, a demokrata liberálisok és a nemzeti liberálisok között folyt a harc. A demokrata liberálisok szerezték a legtöbb mandátumot a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok előtt. A 2008-2009-es évben a demokrata liberálisok és a szociáldemokraták együtt kormányoztak – ezt az időszakot „szörnyszövetségnek" nevezték.
A szövetség nem is maradt sokáig talpon, 2009-ben a szociáldemokraták – politikusuk, Dan Nica belügyminiszteri tisztségből történt kényszerű lemondása után – kiléptek belőle. A demokrata liberálisok, a Traian Băsescu által támogatott Emil Boc kormányfővel az élen kormányon maradtak, az RMDSZ-szel szövetkezve. A kormányfő 2012-ben mondott le, helyét Mihai Răzvan Ungureanu vette át; kormánya 79 napig, az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványig volt hatalmon.
Traian Băsescu ekkor arra kényszerült, hogy a nemzeti liberálisokkal szövetkezett szociáldemokraták részéről nevezzen ki miniszterelnököt, Victor Ponta személyében. Kabinetje a választások után megválasztandó új kormányig marad – amelyet, a választási eredmények fényében, feltehetően ugyancsak ebben az összetételben követ majd az újabb kormány.
Maszol.ro

Kiutasítaná a magyar szélsőségeseket Diaconu Romániából
A külföldi szélsőségesek kiutasításáról és rendezvényeik betiltásáról terjesztett törvénytervezetet a parlament elé Bogdan Diaconu, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt parlamenti képviselője – közölték csütörtökön a román lapok.
A jogszabály betiltana minden olyan rendezvényt – találkozót, konferenciát, tábort, és tüntetést -, amely akár csak közvetve is megkérdőjelezi Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét, és nemkívánatos személynek nyilvánítana Romániában minden olyan külföldit, aki – bárhol a világon – megkérdőjelezi a román alkotmány első cikkelyét.
Bár a tervezet nem utal a magyarságra, a hozzá csatolt sajtóközleményben Diaconu kifejtette, hogy ez a második olyan képviselői kezdeményezése, amely a „magyar szélsőségesek megfékezésére" irányul. Tavasszal Diaconu jogszabály-tervezetet dolgozott ki a pártokhoz kötődő alapítványok külföldi finanszírozásának betiltásáról, amellyel állítása szerint Tőkés László Európai Parlamenti képviselőt vette célba.
A magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Bogdan Diaconu vasárnap Vona Gábor nemkívánatos személlyé nyilvánítását és a Jobbik romániai betiltását követelte a bukaresti külügyminisztériumtól.
Romániában számos sajtótermék idézte, illetve számos politikus elítélte a Jobbik elnökének az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület székelyföldi táborában megfogalmazott véleményét, miszerint ha a magyar érdek csak konfliktus vállalásával képviselhető, akkor a konfliktust is vállalni kell.
Maszol.ro

SZNT: Magyarország képviselőinek is ott kell lenniük a román-magyar autonómiatárgyalásokon
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy egy esetleges román-magyar tárgyaláson, amelyik a magyar autonómiatörekvésekről szólna, Magyarország képviselőinek is helyet kellene biztosítani.
A román-magyar autonómiatárgyalások esetleges megkezdéséről azóta cikkezik az erdélyi magyar sajtó, hogy a hét elején kiderült, román politikusok megkeresték az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) szervezetet, hogy közvetítsen a román és a magyar közösség képviselői között.
1993-ban a PER közvetítésével ültek először tárgyalóasztalhoz a tengerparti Neptun üdülőhelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a kormányzó Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (2001-től Szociáldemokrata Párt) egyes politikusai. Az RMDSZ-es tárgyalók nem rendelkeztek a szövetség meghatalmazásával. Az akkori tárgyalások erősen megosztották az erdélyi magyar társadalmat. Az RMDSZ vezető politikusai a román-magyar kiegyezés első lépésének, a szövetség belső ellenzéke pedig – mely azóta két pártot is alapított – a magyar érdek elárulásának tekintette a Neptunban kötött megállapodást.
Az SZNT pénteki közleményében a 2013 októberében tartott Székelyek nagy menetelése következményének tekintette a párbeszédre való hajlandóság megmutatkozását. Az Izsák Balázs elnök által jegyzett dokumentum szerint a tárgyaláson egyfelől minden olyan magyar szervezetnek képviselőtetnie kell magát, amely a Székelyek nagy menetelésén részt vett, másfelől pedig a magyar kormány képviselőinek is helyet kell biztosítani.
Utóbbit az SZNT azzal magyarázta, hogy az 1996. szeptember 16-án megkötött magyar-román alapszerződés az államközi együttműködés tárgyává emelte a magyarországi román, és romániai magyar kisebbség helyzetével való foglalkozást.
„Kijelentjük: a székelység érdekelt abban, hogy a Magyarország és Románia között megkötött államközi szerződésben foglaltak maradéktalanul érvényesüljenek, és elképzelhetetlenek tartjuk, hogy a romániai magyar közösség helyzetéről úgy folyjanak egyeztetések, hogy azokról az egyik érintett és érdekelt fél, Magyarország hiányzik" – fogalmazta meg az SZNT.
A tanács úgy ítélte meg, hogy ha az erdélyi magyarság, illetve a székelység, a román kormány és a magyar kormány képviselői háromoldalú tárgyaláson tudnának megállapodni az autonóm Székelyföld jogállásáról, és a háromszintű autonómia-koncepció gyakorlatba ültetéséről, akkor Románia és vele együtt Magyarország hosszú távon az európai béke és stabilitás legmegbízhatóbb térsége lehetne.
MTI
Erdély.ma

Magyarország nélkül nem (Autonómiatárgyalás)
Elképzelhetetlennek tartja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hogy egy esetleges román–magyar tárgyaláson, amely a magyar autonómiatörekvésekről szólna – és amely szerves részét képezné a Project on Ethnic Relations (PER) által kezdeményezett, sajtónyilvánosságot is kapott párbeszédnek –, Magyarország képviselőinek ne legyen helyük. A szervezet szerint a háromoldalú egyeztetés vezethet valós eredményre, hiszen a Magyarország és Románia között megkötött államközi szerződésben foglaltak maradéktalan érvényesülése meghatározó ebben a kérdésben is.
Az SZNT tegnap közleményben hívta fel a figyelmet a magyar fél jelenlétének fontosságára ebben az esetleges párbeszédben. A román–magyar autonómiatárgyalások lehetséges megkezdése a hét eleje óta vált a közérdeklődés tárgyává, miután kiderült, román politikusok megkeresték az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) szervezetet, hogy közvetítsen a román és a magyar közösség képviselői között. Az SZNT a 2013 októberében tartott székelyek nagy menetelése következményének tekinti a párbeszédre való hajlandóság megmutatkozását. Az Izsák Balázs elnök által jegyzett dokumentum szerint a tárgyaláson egyfelől minden olyan magyar szervezetnek képviselőtetnie kell magát, amely a székelyek nagy menetelésén részt vett, másfelől pedig a magyar kormány képviselőinek is helyet kell biztosítani. Utóbbit azzal magyarázzák, hogy az 1996. szeptember 16-án megkötött magyar–román alapszerződés az államközi együttműködés tárgyává emelte a magyarországi román és romániai magyar kisebbség helyzetével való törődést. „Kijelentjük: a székelység érdekelt abban, hogy a Magyarország és Románia között megkötött államközi szerződésben foglaltak maradéktalanul érvényesüljenek, és elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a romániai magyar közösség helyzetéről úgy folyjanak egyeztetések, hogy azokról az egyik érintett és érdekelt fél, Magyarország hiányzik” – olvasható állásfoglalásukban. Az SZNT által megfogalmazott álláspont egyébként összecseng az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői által egy nappal korábban megfogalmazottal, amely szerint az anyaországiak jelenléte elengedhetetlen a tárgyalásokon. A tanács úgy ítéli meg, hogy ha az erdélyi magyarság, illetve a székelység, a román kormány és a magyar kormány képviselői háromoldalú tárgyaláson tudnának megállapodni az autonóm Székelyföld jogállásáról és a háromszintű autonómiakoncepció gyakorlatba ültetéséről, akkor Románia és vele együtt Magyarország hosszú távon az európai béke és stabilitás legmegbízhatóbb térsége lehetne. Mint ismeretes, a PER közvetítésével 1993-ban ültek először tárgyalóasztalhoz a tengerparti Neptun üdülőhelyen az RMDSZ és a kormányzó Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja – 2001-től Szociáldemokrata Párt – egyes politikusai. A szövetség tárgyalói – Borbély László, Frunda György és Tokaly György – nem rendelkeztek az alakulat meghatalmazásával. A szövetség vezető politikusai a román–magyar kiegyezés első lépésének, a szövetség belső ellenzéke pedig – mely azóta két pártot is alapított – a magyar érdek elárulásának tekintette a Neptunban kötött megállapodást.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Viorel Hrebenciuc is vizsgálati fogságban
Őrizetbe vette kedden az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Viorel Hrebenciucot, a Szociáldemokrata Párt (PSD) befolyásos politikusát, aki az ellene zajló korrupciós eljárások miatt múlt héten mondott le képviselői mandátumáról.
A politikus – akit mintegy négyórás kihallgatás után bilincsben vezettek el – az ügyészségre megérkezve közölte: felkészült a legrosszabbra, vagyis az őrizetbe vételre, ugyanakkor nem fél, mivel „tudja, hogy mit tett”, két-három hónap múlva azonban már mindenki csak nevetni fog az ügyön. Azt is mondta: bizonyos egybeesések ellenére nem érzi úgy, hogy elárulta a pártja, mint ahogy ő sem árulta el soha a PSD-t.
Mint ismeretes, Hrebenciuc ellen három korrupciós eljárás is zajlik, a DNA ugyanakkor elsősorban az illegális erdő-visszaszolgáltatások ügyében játszott szerepe miatt kérte az előzetes letartóztatásba helyezését a szintén PSD-s Ioan Adam brassói képviselővel együtt. Az ügyben egyébként már pénteken harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték Hrebenciuc fiát.
A politikus azt követően mondott le, hogy kiderült: azért is eljárás indult ellene, mert törvénytelenül adatokat kért az ellene zajló másik két ügyről, illetve mert egy lehallgatott telefonbeszélgetés során azt ígérte párttársának, Dan Şova volt közlekedési miniszternek, hogy támogatja a pártelnökké választását, amennyiben kezdeményezi a korrupcióellenes törvény azon cikkelyének kiiktatását, amelyek alapján elítélhetnék őt.
Először azért került a DNA célkeresztjébe, mert a gyanú szerint nyomást gyakorolt a médiahatóságra egy párttársa televíziójának sugárzási engedélye ügyében, másodszor pedig azért, mert az ügyészség szerint több mint 40 ezer hektárnyi erdőterület törvénytelen visszaszolgáltatásában működött közre. Keddi értesülések szerint egyébként az ügyészség ez utóbbi ügyet összevonja a Şova-üggyel.
Balogh Levente |
Székelyhon.ro

Érzelmek győzelme
Ha vasárnap a román állampolgárok többsége „racionális” döntést hozott volna az államfőválasztás második fordulójában, Kelemen Hunor azzal a meggyőződéssel dolgozna tovább Victor Ponta árnyékában, hogy a magyarság törekvései hitelesek maradtak.
Az RMDSZ elnöke szerint ugyanis Klaus Johannis győzelme azt üzeni, hogy Románia egy modellország, amelyben a kisebbségi kérdés meg van oldva, hisz a választók egy, a német kisebbség soraiból származó jelöltnek szavaztak bizalmat, emiatt pedig jóval kevesebben fogják elhinni nekünk, hogy itt súlyos problémákkal küszködünk.
A szövetség nagyon sokat, majdnem mindent megtett annak érdekében, hogy valamiféle bizarr ésszerűségre hivatkozva, szociáldemokrata harcostársaival vállt vállnak vetve megőrizze a jelenlegi politikai berendezkedést.
Saját kormánypozíciói megvédése érdekében nemcsak választói köztudott akaratával volt képes szembemenni, hanem a teljes romániai társadalmat felrázó új szelekkel is, amikor egyértelműen közölte: Johannist semmilyen formában nem tudják támogatni.
A magyarfaló Corneliu Vadim Tudor – aki Ponta mögé állt – annyiban segített az RMDSZ-en, hogy a szövetségnek rá hivatkozva nem kellett teljes mellszélességgel kiállnia a kormányfő mellett a nyilvánosság előtt, de a kiskapu Johannis hihetetlen győzelme láttán túl kicsinek bizonyul, ezen nem lehet kimenekülni.
Az első fordulót megelőző kampánya során Kelemen Hunor azt hangoztatta, neki nem a másik magyar jelölttel, hanem a teljes román társadalommal van vitája, a többségieket kell meggyőzni arról, amit gondolunk, akarunk.
Ebből kiindulva még inkább felháborító, hogy az RMDSZ nem látott túl az orra hegyénél, és nem akarta tudomásul venni, hogy a „célközönségében” rövid idő alatt milyen gyökeres változások mentek végbe. Pedig csak a Majális utcai székházból kellett volna lesétálni a kolozsvári Főtérre, s nyilvánvalóvá vált volna, mi zajlik éppen Erdélyben.
Johannis világraszóló diadala óriási pofon az RMDSZ „racionális”, feltétel nélkül a húsosfazékhoz húzó politikájának. Merthogy Nagyszeben polgármestere egy olyan mozgalom hátán jut a Cotroceni-palotába, amelyet pontosan azok az emberek karoltak fel, akikkel érdemben, tisztességesen lehet tárgyalni, vitázni a jövőnkről.
Olyan polgárok, akik át- és túllátnak a PSD bocskoros, mioritikus uralmán, akik felvilágosultan, öntudatosan akarnak dönteni az ország és a benne élő emberek sorsáról – kitörő, megújító, felszabadító érzelmek, nem pedig gyökértelen, hideg számítások által vezérelve.
De nem, Kelemen Hunort ez sem győzte meg: hétfőn a magyar törekvések hiteltelenné válásáról mert beszélni, „megfeledkezve” pártja sok-sok évnyi kirakatkormányzásáról, amellyel már nagyon sokszor visszaélt a hatalom.
Valahol kell lennie egy határnak, amelyen túl már nem lehet büntetlenül eltávolodni a szavazóktól, az Erdélyben most magyart és románt összekovácsoló valóságtól. Erre a legjobb bizonyíték éppen a mester, Ponta túlkapása, aki jókora nyaklevest kapott be- és megtörtnek hitt Romániájától.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Mit tesznek közösségeikért a kisebbségek parlamenti képviselői?
Ezúttal nem a magyarokról van szó. Hanem a többi kisebbség képviselőiről. Akik, nos, nem halnak bele a munkába. És a korrupciót sem vetik meg.
A jelenlegi parlamenti ciklusban a Romániában hivatalosan elismert etnikai közösségek részéről 17 képviselő ül a nemzeti kisebbségek képviselőházi frakciójában, melybe a külön frakcióval rendelkező magyar közösség nem tartozik bele. A frakcióban egy hely betöltetlen, mert az olasz kisebbség képviselője elhunyt. A 2011-es népszámlálás szerint a kisebbségi parlamenti képviselők az összeszámolt csaknem 19 millió állampolgárnak mintegy 5 százalékát fedik le. Ha a magyarokat is ideszámítjuk, az arány 11 százalékra nő. Ezzel megerősítést nyer Lucian Boia történész következtetése, hogy
Románia ma románabb, mint bármikor volt a történelme folyamán
(Románia elrománosodása/Cum s-a românizat România). Az etnikumokkal szembeni bánásmód egyik modelljének tekintett megoldás, hogy a közösség méretétől függetlenül biztosítanak egy helyet a parlamentben, bizonyos kockázatokkal is jár, hiszen egy adott pillanatban „csaknem fiktív, néhány ezernyi, a román tömegbe teljesen beolvadt közösségeket” képviselnek, ahogy azt Boia leírta. Egy túl sok munka nélkül szerzett parlamenti hely csábító lehetőség lehet. Míg 1990-ben csak 12 elismert kisebbség volt, a csehek elszakadásával a szlovákoktól, illetve a rutének és lipovánok különválásával az oroszoktól, például, mára 18 lett (mint a kisebbségi képviselők lentebbi felsorolásából kiderül, nem emiatt lettek többen a kisebbségi képviselők – a szerk.). De a parlamenti tevékenységi jelentésekből, illetve a helyi sajtó – anyagom alapját képező – jelzéseiből látható, mennyire elkötelezettek a parlamenti képviselők az etnikum fennmaradása és az etnikumok közötti párbeszéd iránt.
Politikai haszonnal járó szimbolikus rendszer
A választási törvény szerint a nemzeti kisebbségek képviselői akkor szereznek parlamenti mandátumot, ha a választáson kapott szavazatok száma eléri az országos szintű választási szint legalább 10 százalékát. Tehát a mandátum kötött, és az etnikai szervezetek által jelölt személyek senkivel sem versenyeznek. Egyformán szerez mandátumot a legnépesebb, a hivatalos adatok szerint több mint 600.000 főből álló roma kisebbség, és a 3.203 tagú olasz, 2.477 fős cseh, vagy az 1.361 fős örmény közösség. Az Adevărul által megkérdezett Monica Căluşer (Etnokulturális Változatosságért Forrásközpont, CRDE) azt mondja, nem jó a törvény, mert nem serkenti versenyre a legjobb jelölteket: „A hazai rendszer szimbolikus, nincs túl nagy hatása, de megadja az elismerés érzését a kisebbségieknek.” A román választási törvénynek elég sok hibája van, és lehetővé tette a korrupció, az összeférhetetlenség, a saját érdekek érvényesítésének bekerülését a törvényhozásba. Sajnos, a kisebbségiek sem bizonyultak jobbnak. És az, hogy mindig a kormánykoalíciókat támogatják, az öt mandátum óta az örmény Varujan Pambuccian által vezetett parlamenti frakció egyfajta íratlan szabályává vált, ami néha, kiélezett szavazásokkor „királycsináló” lehet. Az RMDSZ-szel kapcsolatos vicc erre a frakcióra is ráillik: „Miért tartanak választásokat Romániában? Hogy kiderüljön, kikkel fog kormányozni az RMDSZ”… és a kisebbségek frakciója.
Az etnikai kisebbségek képviselői Románia Parlamentjében
2012–2016-os törvényhozási ciklus
Pambuccian Varujan – Romániai Örmények Szövetsége,
Mircovici Niculae – Bánsági-Romániai Bolgár Szövetség,
Amet Varol – Romániai Muzulmán-Török Tatárok Demokratikus Szövetsége,
Păun Nicolae – Romák Pro Europa Pártja Egyesület,
Ignat Miron – Romániai Lipován Oroszok Közössége,
Vainer Aurel – Romániai Zsidó Közösségek Föderációja,
Ganţ Ovidiu Victor – Romániai Németek Demokratikus Fóruma,
Ibram Iusein – Romániai Török Demokratikus Szövetség,
Firczak Gheorghe – Romániai Rutének Kulturális Szövetsége,
Merka Adrian Miroslav – Romániai Szlovákok és Csehek Demokratikus Szövetsége,
Gvozdenovici Slavomir – Romániai Szerbek Szövetsége,
Longher Ghervazen – Romániai Lengyelek Szövetsége,
Stancu Ionel – Romániai Macedónok Egyesülete,
Manolescu Oana – Romániai Albánok Ligája Egyesület,
Zisopol Dragoş Gabriel – Romániai Görögök Szövetsége,
Ghera Djurevici Slobodan – Romániai Horvátok Szövetsége,
Marocico Ion – Romániai Ukránok Szövetsége,
Grosaru Mircea – Romániai Olaszok Egyesülete (elhunyt).
Visszafogott törvénykezés
A parlamenti képviselőknek a képviselőház honlapján olvasható törvénykezdeményezéseiritkán vonatkoznak a saját közösségük érdekeire. Itt-ott egy-egy módosítás az oktatási, a választási, vagy a helyi közigazgatásról szóló törvényen, és néhány kezdeményezés olyan jellegzetes ünnepek elfogadásáról, mint amilyen a szlovák vagy cseh nyelv napja, illetve a tatár etnikum ünnepe, a jelenlegi mandátum alatt csak ennyire terjedt ki a törvényhozási tevékenység. Ezen kívül a kisebbségek képviselői, mint mindenki más, a saját szakmáikat érintő ügyekkel foglalkoznak: a bolgár Niculae Mircovici tartalékos dandártábornok a hadsereg ügyeivel, Varujan Pambuccian IT-fejlesztéssel, Aurel Vainer, a zsidó üzletemberek képviselője a szerencsejáték-szervezéssel és így tovább. Ez nem baj, ám vagy az etnikai közösségek igénytelenségét jelzi, vagy azt, hogy egy részük csak papíron létezik. Az etnikai kultúra fellendítéséhez nem elég népünnepélyeken részt venni. Ami pedig a parlamenti életben való részvételt illeti, az annyira diszkrét, amennyire a Képviselőház tekintélyt parancsoló pulpitusa esetében is tapasztalható: a frakció
csak akkor jelenjen itt meg, ha szavazni kell.
De azért jó példa is van a Német Fórum képviselője, Ovidiu Ganz (a név írásmódjában tapasztalható különbség az eredeti szövegnek megfelelő – a szerk.) személyében, aki az előző ciklusban 99,7 százalékos jelenléti arányt és rekordnak számító tevékenységet mutathatott fel. Johannis elnök idei májusi találkozójára a frakcióvezető kérésére került sor, hogy tesztelhessék az elnökválasztás utáni politikai hangulatot. Azt is számításba kell venni, hogy az etnikumok különféle olyan igazgatótanácsokba és közhatóságokba juttathatják el az embereket, mint a TVR (a közszolgálati televízió – a szerk.), a SRR (a közszolgálati rádió – a szerk.), a CNA (Országos Audiovizuális Tanács – a szerk.), a Kisebbségek Tanácsa, minisztériumok és így tovább, így politikai és társadalmi szinten jelentősen megnő a befolyásuk. De a számok kíméletlenek és a kisebbségek számának folyamatos csökkenését mutatják, a roma etnikum kivételével. Ez is a parlamenti tevékenység hatékonyságának egyik negatív mutatója lehet.
Mindennapos összeférhetetlenségek
Románia Parlamentjében a kisebbségeket sem kerülte el a korrupció és a személyes érdekek érvényesítése. A Romák Pro Europa Pártját képviselő Nicolae Păun ellen a DNA(Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) folytat vizsgálatot, mert 800.000 lejt találtak cége, a Niky Scorpion Alcom Kft. számláján, mellyel nem tud elszámolni. Az Agerpresigazságszolgáltatási forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Nicolae Păun állítólag pénzt kért a romáktól az adóamnesztiáról szóló törvény parlamenti támogatásáért. Egy Păun által, Mădălin Voicu PSD-s képviselővel, jelenlegi bonni főkonzullal együtt nagy hangon támogatott másik gyanús kezdeményezés volt az 1 és 5 év közötti börtönbüntetést töltő személyekre kiterjedő kollektív amnesztia is. Összeférhetetlenség miatt is több jogerős, vagy első fokú ítélet született. Nicolae Mircovici a Bánsági Bolgár Szövetségtől hat hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy összeférhetetlenségi ügyben. Feleségét referensként alkalmazta a Temes megyei 35. sz. választókörzetben lévő képviselői irodájában. A ma a Képviselőház titkári tisztségét betöltő képviselő azt mondta, hogy az EJEB-en (Emberi Jogok Európai Bírósága – a szerk.) fogja megtámadni az ítéletet. A kisebbségi státusz és a diszkrimináció mindig jó hivatkozási alap. „Meglepő, hogy miért csak a kisebbségeknek… egy lengyelnek, egy bolgárnak, egy ukránnak, két magyarnak van jogerős ítélettel lezárt ilyen ügye Románia Parlamentjében”, mondta Mircovici a Mediafaxnak. Gervazen Longhert, a Romániai Lengyelek Szövetségének elnökét három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az ICCJ (Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék – a szerk.), mert a fivérét és lánytestvérét alkalmazta saját irodájában. Az ANI(Országos Feddhetetlenségi Ügynökség – a szerk.) 2013-ban Mihai Radan ügyében is vizsgálatot indított, aki a horvátokat képviselte az előző ciklusban, mert az anyját alkalmazta irodájában. A Szlovákok és Csehek Demokratikus Szövetségének – sajtóközlemények terén nagyon aktív – képviselője sem úszta meg: Adrian Merkát egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték szülei alkalmazása miatt, akik a vizsgált időszakban több mint 39.000 lejt kerestek. A büntetőtörvénykönyv értelmében az elítéltek három évig nem tölthetnek be köztisztséget. Tekintettel arra, hogy 144 parlamenti képviselőt gyanúsítottak meg, vizsgáltak ki, vagy ítéltek már el összeférhetetlenség miatt, nehezen állítható, hogy az ANI, vagy a DNA a megtizedelés rejtett céljával támadná a nemzeti kisebbségeket.
A deputáció előbbre való a reputációnál
Az etnikai közösségek körében is tapasztalható az a széles körben elterjedt nézet, hogy a tisztségviselő többletjogokkal rendelkezik a néppel szemben. Bár a saját választókörzeteikben szinte senki sem ismeri őket, a kisebbségek parlamenti képviselői szórják a közpénzt. A Iaşi-i ziarulevenimentul.ro elektronikus kiadvány arról számol be, hogy Ionel Stancu „láthatatlan képviselő”, akit a Romániai Macedónok Egyesületének országos listáján választották meg, 2013-ban többet költött, mint parlamenti kollégái, vagyis 6.653 lejt a személyzet béreire és 4.826 lejt javakra és szolgáltatásokra. Macedónokból nálunk már csak 1.264 van. Szemrehányások vagy botrányok általában a parlamenti választások környékén jelentkeznek, amikor hevesebbé válik a harc a képviselőségért. Slavomir Gvozdenovici-nak, aki saját sajtónyilatkozatai szerint Szlobodan Milosevity nagy csodálója, eddig öt mandátumot sikerült szereznie a szerbek nevében, pedig bírálták és szakadást okozott a Szerbek Szövetségében: „Általában véve demokratizálni akarjuk a közösségünket és meg akarjuk tisztítani az elavult totalitarizmustól”, indokolta az – amúgy sikertelen – próbálkozását a temesvári helyi sajtóban Milenco Luchin, az új Romániai Szerbek Közössége elnöke. A lipován oroszok közössége jelöltjének kiválasztásakor is előkerültek a szuronyok, melynek alapítói azt állították, elegük van Miron Ignat tekintélyelvű és nem átlátható vezetési stílusából. „Ignat elnök bírálói csodálkoznak azon, hogy a közösséget képviselő parlamenti képviselő vagyona jelentősen megnőtt az utóbbi években, ugyanis csaknem negyedmillió euró van a személyes számláin! A közösség alapító tagjai szerint a Lukoil cégtől kapott adomány is megmagyarázhatatlan”, írta 2012-ben a Ziarul de Tulcea. Ennek ellenére ma is Ignat képviseli a lipovánokat. Amet Varol, a Muzulmán-Török Tatárok Demokratikus Szövetségének képviselője az előző mandátum végén 20 felszólalásról, 17 napirend előtti nyilatkozatról és 13 törvénytervezetről számolhatott be. De Dobrudzsában, ahol köztiszteletnek kellene örvendenie, a medgidiai szervezet – az Observatorul de Constanţa szerint – azzal vádolja Varolt, hogy egy „bűnözőkből álló bandával” kisajátította a szervezetet és eltért attól a céltól, hogy fel kell támasztani a török-tatár kultúra látens energiáit. Ion Marociconak, az Ukránok Szövetsége elnökének a Graiul Maramureşului-ban azt vetik a szemére, hogy rossz hírű és az ukránok érdekeitől távolálló személyekkel tart fenn kapcsolatot. Az ország lakosságának kevesebb mint 0,1 százalékát kitevő albánokat Oana Manolescu „fantomképviselő” képviseli, aki a választáson 200 szavazatot kapott és aki 2013-ban összesen nagyjából 3 percet dolgozott, legalábbis egy Iași-i ironikus kiadvány szerint. A România liberă erdélyi kiadása már 2006-ban jelezte, hogy a Parlamentben ma a ruténeket képviselő vajdahunyadi Gheorghe Firczak Securitate-besúgóként szerepelt a CNSAS listáin. Firczak, miután kilépett a PDSR-ből (a Nemzeti Megmentési Frontból – FSN – létrejött és a mai Szociáldemokrata Párt – PSD – elődjének számító Szociális Demokrácia Romániai Pártja – a szerk.), gyártott magának egy rutén életrajzot és a hátsó bejáraton, de szívével és szavazatával még mindig a szociáldemokraták mellett állva jutott be a parlamentbe. A bolgárok, a szerbek és az ukránok képviselői különben nyíltan támogatták Victor Ponta államfő-jelöltségét, feltételezésünk szerint anélkül, hogy saját szervezeteikkel konzultáltak volna. Persze nagy különbség van a kisebbségi frakció képviselőinek jelentései és a sajtóban megjelentek között. Az igazság valahol középen lehet. De nem ártana komolyan felülvizsgálni a törvényeket, hogy biztosítani lehessen az etnikai közösségek magánérdekeknek, vagy a hatalmon lévő pártok érdekeinek túl könnyen alárendelt kulturális-oktatási érdekeit.
Nemzeti kisebbségek Romániában,
a magyarok nélkül (az Országos Statisztikai Intézet 2011-es népszámlálása szerint)
Romák 621.600
Ukránok 50.900
Németek 36.000
Törökök 27.700
Lipovánok 23.500
Tatárok 20.300
Szerbek 18.076
Bolgárok 4.500
Zsidók 3.271
Olaszok 3.203
Lengyelek 2.543
Csehek 2.477
Örmények 1.361
Macedónok 1.264
foter.ro

Széttépni a társadalmi szerződéseket
A román társadalom néhány éve ébredezik és eljutott arra a gondolatra, hogy szét kell tépnie azt az íratlan társadalmi szerződést, melynek értelmében a többséget valamiféle adózó igásállatnak tekintik, akiket néhány kiválasztottnak kell féken és félelemben tartania. A közpénzt elköltő „elit” között ott találjuk a politikusokat, az egyenruhásokat, a csuhásokat vagy éppen az igazságszolgáltatás legmagasabb tisztségviselőit, akik úgy gondolják, hogy mindannyian a törvény fölött lebegnek.
Nem új keletű történet ez Romániában, így működik ez már néhány évszázada. Ezt legjobban Pimen, Szucsáva ortodox érseke fogalmazta meg tömören 2002-ben, amikor a bíróság előtt egy restituciós tárgyalás keretében azt mondta, őt nem érdekli, hogy ki milyen jogállamiságot játszadozik. Ő igényt tart arra a 166 ezer hektárnyi erdőre, amit egyháza állítólag III. István (Ştefan cel Mare) idejében szerzett 1503-ban. Nem vicc: az érsek ügyvédje bizonyítékul felolvasta a középkori román vajda kancelláriája által kiállított okmányt, kiemelve, hogy az írás egy átkot is tartalmaz, miszerint az Isten megveri azokat, akik ezt az adományt megkérdőjelezik.
A történet jól mutatja a román ortodox egyház vezetőinek a mentalitását, hogy nekik semmit nem kell bizonyítani, ők alanyi jogon állnak a törvények fölött. De nemcsak ők, hanem a romániai politikai elit is ugyanezt gondolja magáról.
Az emlegetett társadalmi szerződést a többségi román társadalom akkor tépte szét, amikor végre elkezdett működni a mára elhíresült korrupcióellenes ügyészség, a DNA. Ma már nevetségesnek tűnik, hogy kik bábáskodtak elődje, a PNA létrehozásánál: Adrian Năstase volt miniszterelnök, Viorel Hrebenciuc, Dan Ioan Popescu és Miron Mitrea. Az újdonsült intézménnyel történő kapcsolattartást a Baksis Miki néven elhíresült Şerban Mihăilescu biztosította, aki a kormányfőtitkárság vezetőjeként igyekezett figyelemmel követni az új intézmény mozgását. Cozmin Guşă, a PSD 32 éves főtitkára még úgy emlékezett a ma rettegett intézmény megalakítására, mint egy karneválra: elvtársak, mindent meg kell tennünk, hogy integrálódjunk az Európai Unióba, vagyis játsszuk el azt, hogy itt jogállam van! Persze, hogy mímelték a jogállamot, hiszen öt évvel korábban Adrian Năstase, Dan Ioan Popescu és Miron Mitrea, a PDSR akkori vezetői testületileg kivonultak a főügyészség elé tiltakozni Gabriel Bivolaru megvádolása ellen, aki csekély 50 millió lej közpénzt lopott el. De ekkor már késő volt, a korrupciót vadászó intézmény önjáró lett, és maga alá temette az őt létrehozó politikusokat is, akik változatlanul úgy gondolják, hogy ha bizonyos szintre eljutottál, nem kell elszámolnod senkinek, az ellopott közpénzekhez pedig az adófizetőknek semmi közük.
Az elúszott költségvetési pénzek pedig számtalan lyukat, hiányt hagynak maguk mögött. Olyan sokat, hogy nehéz felsorolni azokat a teljesség igényével. Európai kuriózum, hogy adólejeinkből ma már senkinek nem jár ingyenes fogászati kezelés. De nem csak fogaink fogynak rohamosan, hanem hasonló ütemben fogyatkozik, roskadozik a teljes egészségügyi ellátás külföldre távozó orvosainkkal és egészségügyi középkádereinkkel egyaránt. A módszeresen szétvert oktatás szintén egy jelenség e sorban, amelyik a hiányzó költségvetési pénzek miatt került padlóra. Vagy mondhatjuk annak a 3–4 millió hatvan év feletti, a létminimum határán tengődő földművesnek a sorsát is, akik számára a kormány új szerepkört, az adófizetői státust találta ki. Az adófizető szeme láttára megy tönkre az egészségügy, az oktatás és a falu egyaránt.
Való igaz: aki dolgozni akar, az még Romániában is talál munkát, ehhez azonban leggyakrabban költözni kell, ami a magyarság felmorzsolódását gyorsítja, és múló emlékké teszi ittlétünket. Falvaink rohamos pusztulása ma már egyértelmű jelenség, a szegénységből és kilátástalanságból menekülő magyarjaink azonban városon éppen úgy járnak, mint az évtizedekkel korábban oda betelepített moldvaiak és havasalföldiek: a közösségéből kiszakított embernek nincs hová hazamennie.
Ez lenne az a néhány érv, amiért nekünk, magyaroknak is szét kell tépnünk minden korábbi társadalmi szerződést, és el kell felejtenünk a hallgatólagos megállapodásokat. Kérjünk új ajánlatot a készülődő magyar érdekképviselettől. Persze, ha van nekik ilyen.
Willman Walter. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Választások Romániában 1990 - Törvényi keret - A szabad választások kiharcolása az 1989. decemberi forradalom egyik legjelentősebb célkitűzése volt. A fővárosi Forradalom téren december 22-én összegyűlt emberek is szabad választásokat követeltek, a demokrácia egyik előfeltételeként határozva meg ennek lehetőségét. Az 1990 utáni első parlamenti választást az 1990. március 14-én kiadott 92-es számú, a parlamenti és államelnök-választásról szóló törvényerejű rendelet alapján szervezték meg. A Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) 1989. december 22-én este kiadott közleményében jelentette be a szabad választások megszervezését, a többpártrendszeren alapuló parlamentet jelölve meg az emberi jogok tiszteletben tartása és a demokratikus értékek érvényesítése garanciájaként. Ezt követően a CFSN közvitára bocsátotta az államelnök- és a parlamenti választásokról szóló törvényerejű rendelet tervezetét. A Nemzeti Megmentési Front (FSN) Alkotmányossági, Jogi és Emberi Jogi Bizottsága által kidolgozott választási törvényről szóló első egyeztetésre 1990. január 27-én került sor. A kerekasztal-beszélgetésen az 1989 után létesített minden párt képviselői jelen voltak, illetve megfigyelőkként részt vettek az akkor bejegyzési folyamat alatt álló politikai alakulatok képviselői is … A választások eredménye - Mivel a választási törvény nem rendelkezett semmiféle parlamenti küszöbről, a Képviselőházba nem kevesebb mint 27 politikai alakulat (ezek közül 11 nemzeti kisebbségeket képviselt) jutott be, a Szenátusba pedig 7. A FSN-nek sikerült megszereznie a mandátumok 67,53%-át, az RMDSZ és a PNL pedig 7-7%-ot kapott. A rendszerváltást követő első parlament egyúttal Alkotmányozó Gyűlésként is működött. Az ország alkotmányát 1991. november 21-én fogadták el, majd az ugyanazon év december 8-án szervezett referendum jóváhagyta az alaptörvényt … -
1992 - Törvényi keret - Az 1992-es parlamenti és elnökválasztást az 1992/68-as, illetve az 1992/69-es törvény alapján szervezték meg. A két választást egyszerre tartották, 1992. szeptember 27-én. Az 1992/68-as törvény egyik legfontosabb újdonságát a 3%-os parlamenti küszöb bevezetése jelentette, vagyis csak azok az alakulatok juthattak be a parlamentbe, amelyek megszerezték a választópolgárok által valamennyi listára leadott, országosan összesített érvényes szavazatok több mint három százalékát. Így a választáson indult 84 párt, politikai alakulat és szövetség közül mindössze nyolc került be a parlamentbe … - A választások eredménye - Az 1992. szeptember 27-én tartott választások nyomán mindössze nyolc politikai alakulat került be a parlamentbe: a FDSN, a CDR, a FSN, a PUNR, az RMDSZ, a PRM, a PSM és a PDAR. A parlament két házának elnökét 1992. október 28-án választották meg. Eszerint Oliviu Gherman lett a Szenátus és Adrian Năstase a Képviselőház elnöke. Az ország rendszerváltás utáni első Alkotmánya előírásainak értelmében a képviselők és szenátorok mandátuma négy évre szól … -
1996 - Törvényi keret - A rendszerváltó forradalom utáni harmadik parlamenti választásra 1996. november 3-án került sor. Ugyanekkor tartották az elnökválasztás első fordulóját is. A parlamenti választásokat a Hivatalos Közlöny 1992. július 16-i 164-es számában megjelent, 1992/68-as törvény alapján szervezték meg. Az 1992/68-as törvény 1-es cikkelye értelmében a Képviselőház és Szenátus tagjait általános, egyenlő, közvetlen és titkos szavazással választották meg, körzetekre és pártlistákra épülő, parlamenti küszöb nélküli, arányos választási rendszerben … - A választások eredménye - A Központi Választási Iroda november 10-én közölte a választások végleges eredményeit, amelyek a Hivatalos Közlöny november 3-i, 287-es számában jelentek meg. Ezek szerint az újonnan megalakult Képviselőház 343 tagból (328 választott és további 15, a nemzeti kisebbségek által jelölt képviselő), a Szenátus pedig 143 tagból állt. A szenátorválasztáson a CDR került ki győztesként a szavazatok 30,7%-ának megszerzésével. Ezért a teljesítményért 53 mandátum járt. A további lista: PDSR - 23,08% és 41 mandátum, USD (PD+PSDR) -13,16% és 23 mandátum, RMDSZ - 6,82% és 11 mandátum, PUNR - 4,22% és 7 mandátum, PRM - 4,54% és 8 mandátum. A Szocialista Munkáspárt és a Romániai Demokrata Agrárpárt nem érte el a 3%-os parlamenti küszöböt … -
2000 - A 2000-es parlamenti választások legjelentősebb újdonságát a parlamenti küszöb 3-ról 5 százalékra való emelése jelentette. A választási versenyen indult 88 párt, politikai alakulat, szövetség és kisebbségi szervezet közül a november 26-ai szavazást követően mindössze öt jutott be a parlamentbe. A rendszerváltó forradalmat követően ez volt a második alkalom, amikor kormányváltásra került sor Romániában, hiszen a PDSR, a PSDR és a PUR alkotta Romániai Szociáldemokrata Pólus nyerte a választásokat - Törvényi keret - A 2000-es parlamenti választásokat november 26-án szervezték meg az 1992/68-as törvény alapján, amelyet utólag az 1996/115-ös törvénnyel és a 2000/63-as, a 2000/129-es és a 2000/154-es sürgősségi rendelettel módosítottak … - Eredmények - A 88 párt, politikai alakulat, szövetség és nemzeti kisebbségi szervezet közül, amelyek jelöltlistákat állítottak a 2000-es választáson, mindössze öt jutott be a parlamentbe: a Romániai Szociáldemokrata Pólus (PDSR, amelyet a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja, a Román Humanista Párt és a Román Szociáldemokrata Párt alkotott), a Nagy-Románia Párt (PRM), a Demokrata Párt (PD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), illetve a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek szervezeteinek képviselői … -
2004 - A Románia európai uniós csatlakozását megelőző események kontextusában a 2004. november 28-ai parlamenti választások megszervezése és lezajlása kiemelt jelentőséget nyert. Új törvények szabtak keretet ennek a választási folyamatnak, amely előtt egy évvel, 2003-ban alkotmánymódosításra is sor került. Ugyanakkor ez volt az utolsó alkalom, amikor a parlamenti választással együtt elnökválasztást is tartottak Romániában - Törvényi keret - Több helyen is módosult a választási rendszer mind az elnök-, mind a szenátor- és képviselőválasztás tekintetében. A legjelentősebb újdonságok a következők voltak: a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség szavatolása az állami tisztségek betöltése terén, a szenátorjelöltek alsó korhatárának 35-ről 33 évre való csökkentése, a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletének feltételekhez való kötése, az Állandó Választási Hatóság működésének szabályozása, az államelnöki mandátum öt évre való meghosszabbítása … - Eredmények - A 2004. november 28-án tartott választáson a 18.449.344 választásra jogosult polgár 58,5%-a járult az urnákhoz. A képviselőválasztáson 10.794.653 szavazatot jegyeztek, amelyek közül 10.188.106 volt érvényes. A szenátorjelöltek listáira összesen 10.794.653 voksot adtak le, ezekből 10.231.476-ot nyilvánítottak érvényesnek. A választási versenyben indult összesen 52 politikai alakulat, párt, pártszövetség és nemzeti kisebbséget képviselő szervezet közül mindössze hat jutott be a parlamentbe: a PSD+PUR Nemzeti Szövetség, a PNL és PD alkotta Igazságért és Igazságosságért Szövetség, a PRM, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségeket képviselő szervezetek … -
2008 - A 2008-as parlamenti választások november 30-án zajlottak. A választási verseny legjelentősebb újdonsága az volt, hogy az addig alkalmazott listás szavazást felváltotta egy vegyes, az arányosságot a többségi elvvel ötvöző rendszer - Törvényi keret - A 2008. november 30-ai parlamenti választáson alkalmazták először az országban az egyéni kerületes rendszert. A választási folyamat törvényi keretét a 2008/35-ös jogszabály adta. Azért minősítik vegyesnek a 2008-as választásokon alkalmazott rendszert, mert bár minden egyéni kerületben egyetlen jelöltre lehetett szavazni, a parlamenti mandátumokat az egyes politikai alakulatok által országos szinten elért eredmények függvényében, a megszerzett voksok számával arányosan osztották el … - Nemzeti kisebbségek - A kisebbségi szervezetek esetében választási együtthatót számítottak, azaz az országos szinten leadott érvényes szavazatok számát elosztották a mandátumok számával. Azok a kisebbségi szervezetek jutottak mandátumhoz, amelyek a választási koefficiens 10%-ának megfelelő szavazatmennyiségnél több voksot szereztek. A kisebbségi szervezeten belül az a jelölt kapott mandátumot, aki a legtöbb szavazatot szerezte - Eredmények - A BEC adatai szerint a szavazati joggal rendelkező állampolgárok 39,26%-a járult az urnákhoz, városon 35,63%-os, vidéken 39,26%-os részvételi arányt jegyeztek. A választások végleges eredményeit december 4-én ismertették. Ezek szerint a PD-L három parlamenti mandátummal többet szerzett, mint a PSD+PC alkotta szövetség. Előbbi alakulat 51 szenátori és 115 képviselői, míg a szövetség 49 szenátori és 114 képviselői mandátumot nyert. Bejutott még a parlamentbe a PNL (65 képviselői és 28 szenátori mandátummal), az RMDSZ (22 képviselői és 9 szenátori mandátummal), illetve 18 képviselői mandátumot osztottak szét a nemzeti kisebbségek képviselői között … -
2012 - A 2012. december 9-én tartott parlamenti választások egyik sajátossága, hogy jelentősen, 477-ről 588-ra nőtt a megválasztott képviselők és szenátorok száma a 2008-ban jegyzetthez viszonyítva - Törvényi keret - A 2012-es parlamenti választásokat a négy évvel korábban, 2008. november 30-án is alkalmazott vegyes, a többségi elvet az arányossággal ötvöző rendszer rendszer szerint szervezték, amelynek lényege, hogy bár minden egyéni kerületben egyetlen jelöltre lehetett szavazni, a parlamenti mandátumokat az egyes politikai alakulatok által országos szinten elért eredmények függvényében, a megszerzett voksok számával arányosan osztották el. 2008 előtt a pártlistákra alapuló arányos választási rendszert alkalmazták Romániában … - Eredmények - A 2012-es választást az USL nyerte, amelynek képviselőjelöltjei megszerezték a voksok 58,63%-át. Az USL-t az ARD követte 16,50%, majd a PP-DD és az RMDSZ következett 13,99%, illetve 5,13%-kal. A szenátorválasztáson is tarolt az USL, 60,10%-ot kapott, az ARD 16,70%-ot, a PP-DD - 14,65%-ot, az RMDSZ pedig 5,23%-ot. Mandátumokra 'átszámítva' a fenti eredmény a következőket jelentette: USL - 395 mandátum (273 képviselői + 122 szenátori), ARD - 80 mandátum (56+24), PP-DD - 68 mandátum (47+21), RMDSZ - 27 (18+9), kisebbségi szervezetek - 18 képviselői mandátum. Az 588 honatya közül 150-en a visszaosztás nyomán jutottak mandátumhoz …
Agerpres

Huszonhét év és hét választás
December 11-én rendezik a ’89-es rendszerváltást követő nyolcadik parlamenti választást Romániában. Az alábbiakban az Agerpres hírügynökség összeállítása alapján visszatekintünk a korábbi hét törvényhozási megmérettetés alakulására.
A szabad választások kiharcolása az 1989. decemberi forradalom egyik legjelentősebb célkitűzése volt, a bukaresti Forradalom téren december 22-én összegyűlt emberek is szabad választásokat követeltek, a demokrácia egyik előfeltételeként határozva meg ennek lehetőségét. A rendszerváltást követő első parlamenti megmérettetést az 1990. március 14-én kiadott 92-es számú, a parlamenti és államelnök-választásról szóló törvényerejű rendelet alapján szervezték meg.
A jogszabály kétkamarás, képviselőházból (alsóház) és szenátusból (felsőház) álló parlament megválasztását írta elő, amelyeknek együttes ülésükön – úgynevezett alkotmányozó gyűlésként – el kellett készíteniük az ország új alkotmányát. Az új alaptörvény érvénybelépését követő legtöbb egy éven belül a parlamentnek el kellett rendelnie egy újabb választás megszervezését.
Tarolt az Iliescu-féle FSN
A képviselőházat 387 tagú kamaraként képzelték el, akikhez hozzáadódtak még a nemzeti kisebbségek képviselői. Képviselőjelöltek csak a 21. életévüket betöltött, szavazati joggal rendelkező személyek lehettek. A parlament másik háza, a szenátus az egyes megyék lakosságszáma függvényében állt össze a következőképpen: az 500 ezer lakosnál kevesebbet számláló megyék 2-2 szenátort, a 500 001 és 750 ezres lakosságszámú megyék 3-3 szenátort, a többi megye és Bukarest pedig 4-4 szenátort küldhetett a parlamentbe. Azok a szavazati joggal rendelkező állampolgárok jelöltethették magukat szenátornak, akik betöltötték a 30 évet. A kisebbségeket illetően a választási törvény a megszerzett voksok alapján kialakuló arányos parlamenti képviseletről rendelkezett. Azoknak a nemzeti kisebbségeknek, amelyek jelöltjei nem szerezték meg az egy képviselőházi mandátumhoz szükséges minimális szavazatszámot, egy helyet biztosított a törvény az alsóházban. Ennek az volt az egyetlen feltétele, hogy a 92-es törvényerejű rendelet elfogadásakor az alakulat legyen bejegyezve.
Az első szabad, 86 százalékos részvétel mellett tartott választáson összesen 73 bejegyzett párt és politikai alakulat indult, köztük a Nemzeti Megmentési Front (FSN) és az RMDSZ. Hozzávetőlegesen 5700 képviselőházi és 1580 szenátusi jelölést iktattak, emellett képviselőházi mandátumra 212, szenátori mandátumra pedig 126 független jelölt pályázott. Mivel a választási törvény nem rendelkezett parlamenti küszöbről, a képviselőházba nem kevesebb, mint 27 politikai alakulat (ezek közül 11 nemzeti kisebbségeket képviselt) jutott be, a szenátusba pedig hét. A FSN-nek sikerült megszereznie a mandátumok 67,53 százalékát, az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig 7-7 százalékot kapott. Az RMDSZ esetében ez 12 szenátori és 29 képviselői mandátumot jelentett.
Két évvel később, 1992-ben bevezették a 3 százalékos parlamenti küszöböt, így a választáson indult 84 párt, politikai alakulat és szövetség közül mindössze nyolc került be a parlamentbe. A módosított választási törvény által megszabott képviseleti normának – 70 ezer lakos után járt egy képviselői és 160 ezer lakos után egy szenátori mandátum – megfelelően az alsóházat 341 képviselő (328 választott + a nemzeti kisebbségek által jelölt 13), a felsőházat pedig 143 szenátor alkotta. A jogszabály másik fontos újdonságát a pártszövetségekre vonatkozó szabályozás bevezetése jelentette. Csak országos szintű szövetségek létrehozására volt lehetőség, ugyanakkor azt is megszabták, hogy minden párt csak egy szövetség tagja lehet, és kizárólag ennek listáin vehet részt a választásokon. A pártkoalíciók esetében a 3 százalékos parlamenti küszöbhöz a szövetség második tagjától számítva minden tag után hozzáadódott még 1-1 százalék, de a mandátumszerzési küszöb nem haladhatta meg a 8 szazalékot.
Az 1992. szeptember 27-én tartott választások nyomán mindössze nyolc politikai alakulat került be a parlamentbe, az ország rendszerváltás utáni első alkotmánya előírásainak értelmében a képviselők és szenátorok mandátuma már négy évre szólt. A Demokratikus Nemzeti Megmentési Front (FDSN) nyerte a megmérettetést: a képviselőházban 117, míg a szenátusban 49 mandátumot szerzett. Az RMDSZ megőrizte 12 szenátori mandátumát, ám az alsóházban két helyet veszített, és 27 képviselői tisztséget szerzett.
Bal, jobb, bal
A rendszerváltó forradalom utáni harmadik parlamenti választásra 1996. november 3-án került sor, ugyanekkor tartották az elnökválasztás első fordulóját is. Mivel az új párttörvény 250-ről 10 ezerre növelte a pártalapításhoz szükséges aláírások számát, a választási versenyben kevesebb párt vett részt, mint az azt megelőző két választáson. Ezen a megmérettetésen – amelyen a választásra jogosultak 76 százaléka élt szavazati jogával – sikerült megtörni a baloldal hegemóniáját, mivel a jobbközép Romániai Demokrata Konvenció (CDR) megszerezte a szenátori és képviselői mandátumok 30-30 százalékát. Az RMDSZ a szenátusban 11 (6,82 százalék), az alsóházban 25 helyet (6,64) tölthetett be.
A 2000-es törvényhozási választások legjelentősebb újdonságát a parlamenti küszöb 3-ról 5 százalékra történő emelése jelentette. A választási versenyen indult 88 párt, politikai alakulat, szövetség és kisebbségi szervezet közül a november 26-ai szavazást követően mindössze öt jutott be a bukaresti törvényhozásba. A rendszerváltást követően ez volt a második alkalom, amikor kormányváltásra került sor, hiszen a PDSR, a PSDR és a PUR alkotta Romániai Szociáldemokrata Pólus nyerte a választásokat. A 2000 és 2004 közötti törvényhozói testület létszáma néggyel csökkent az előzőhöz viszonyítva, azaz az 1996 és 2000 közötti parlamenti ciklusban jegyzett 143 helyett 140 szenátori mandátum és az addigi 328 helyett 327 képviselői mandátum került kiosztásra. A választási törvény azt is előírta, hogy a nemzeti kisebbségeknek akkor lehetnek képviselőik a parlamentben, ha megszerezték az egy képviselői mandátumhoz szükséges szavazatszám 5 százalékát (ez néhány ezer voksot jelentett).
Az 1996-os választásokat követően a nemzeti kisebbségek – a magyaron kívül, amely az RMDSZ által megszerzett voksok arányában képviseltette magát a parlamentben – 15 mandátumhoz jutottak, mindegyik csoportnak 1-1 képviselője volt. A 88 párt, politikai alakulat, szövetség és nemzeti kisebbségi szervezet közül öt jutott be a parlamentbe: a Romániai Szociáldemokrata Pólus (PDSR, amelyet a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja, a Román Humanista Párt és a Román Szociáldemokrata Párt alkotott), a Nagy-Románia Párt (PRM), a Demokrata Párt (PD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ, illetve a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek szervezeteinek képviselői. A 65 százalékos részvétel mellett tartott megmérettetést a baloldal nyerte, leváltva a többek között az RMDSZ alkotta CDR-kormányt.
Kizárt magyar alternatíva
A Románia európai uniós csatlakozását megelőző események kontextusában a 2004. november 28-ai parlamenti választások megszervezése és lezajlása kiemelt jelentőséget nyert. Új törvények szabtak keretet ennek a választási folyamatnak, amely előtt egy évvel, 2003-ban alkotmánymódosításra is sor került. Ugyanakkor ez volt az utolsó alkalom, amikor a parlamenti választással együtt elnökválasztást is tartottak Romániában. Mivel a népesség csökkent 2000-hez képest, a 2004 és 2008 közötti időszakra 332 képviselőt (214 választott, 18-at a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek jelölhettek) és 137 szenátort kellett választani, ami 16-tal kevesebb honatyát jelentett. 24 párt és választási szövetség nyújtott be jelöltlistákat, emellett a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek képviseletében 28 szervezet indult még a választáson.
A Központi Választási Iroda (BEC) úgy döntött, hogy a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) és a Romániai Székelyek Szövetsége (RSZSZ) nem vehet részt a megmérettetésen. Vincenţiu Victor Paşca BEC-alelnök az RSZSZ esetében többek között azzal indokolta a döntést, hogy az alakulatnak nem voltak képviselői az Országos Kisebbségi Tanácsban, és az összegyűjtött támogató aláírások jegyzéke sem felelt meg a törvényi előírásoknak. Az MPSZ-ről azt mondta a BEC-alelnök, hogy az ügyészség több rendellenességet is észlelt a szövetség listáival kapcsolatban. A választási versenyben indult összesen 52 politikai alakulat, párt, pártszövetség és nemzeti kisebbséget képviselő szervezet közül hat jutott be a parlamentbe: a PSD+PUR Nemzeti Szövetség, a PNL és PD alkotta Igazságért és Igazságosságért Szövetség (DA), a PRM, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségeket képviselő szervezetek. Az RMDSZ 10 szenátori (6,23%) és 22 képviselői mandátumot (6,19%) szerzett az 58,5 százalékos részvétellel rendezett megmérettetésen. Traian Băsescu államfővé választásával a PUR átállt a DA Szövetség oldalára, és az RMDSZ-szel közösen, Călin Popescu-Tăriceanu irányításával létrejött a jobboldali kormány.
A 2008. november 30-án rendezett választási verseny legjelentősebb újdonsága az volt, hogy az addig alkalmazott listás szavazást felváltotta egy vegyes, az arányosságot a többségi elvvel ötvöző rendszer. Azért minősítik vegyesnek az akkor alkalmazott szisztémát, mert bár minden egyéni kerületben egyetlen jelöltre lehetett szavazni, a parlamenti mandátumokat az egyes politikai alakulatok által országos szinten elért eredmények függvényében, a megszerzett voksok számával arányosan osztották el. A 2008/35-ös törvény szerint az a független jelölt, aki egyéni kerületében megszerzi az érvényes szavazatok abszolút többségét, azaz 50 százalékát + 1 voksot, mandátumhoz jut. Pártok, illetve párt- vagy választási szövetségek esetében a mandátumszerzés előfeltétele a parlamenti küszöb teljesítése. Azaz amennyiben egy párt országos szinten nem éri el a mandátumszerzési küszöböt, jelöltje akkor sem jut mandátumhoz, ha egyéni kerületében abszolút többséget szerzett.
A törvény értelmében azok az alakulatok juthattak mandátumhoz, amelyek teljesítették az országos szinten előírt 5 százalékos küszöböt, vagy az első helyen végeztek legkevesebb 6 képviselői és 3 szenátori egyéni kerületben (alternatív küszöb). A politikai és választási szövetségek esetében progresszívan növekvő százalékos küszöböt ír elő a törvény, azaz két párt szövetsége esetén 8, három párt esetén 9, négy vagy több párt esetén pedig 10 százalékos mandátumszerzési küszöböt szab meg. Országos szinten összesen 2965 jelöltet állítottak a politikai alakulatok, 2070-en képviselői, 895-en pedig szenátori mandátumra pályáztak.
A 39 százalékos részvétellel rendezett választáson a Demokrata-Liberális Párt (PDL) három mandátummal többet szerzett, mint a szociáldemokraták és a konzervatívok alkotta PSD+PC szövetség, és végül ez a két tömb alakított nagykoalíciót. Miközben az RMDSZ 22 képviselői és 9 szenátori mandátumot szerzett, a nyolc évvel ezelőtti választások nagy vesztese a Nagy-Románia Párt volt, amelynek nem sikerült teljesítenie a parlamenti küszöböt. Különben az egyéni választókerületes rendszer azt is lehetővé tette, hogy a kevesebb szavazatot szerzett jelölt jusson mandátumhoz, amennyiben pártja országos szinten több voksot gyűjtött, mint az egyéni választókerületben nála jobb helyen végzett ellenfelének alakulata. Így jutott képviselői mandátumhoz például az afrikai és ázsiai választókerületben, mindössze 34 szavazattal Kötő József, miközben a marosvásárhelyi Benedek Imre 13 ezer voksa ellenére sem jutott be a parlamentbe.
Felduzzadt a parlament
A 2012. december 9-én tartott parlamenti választások egyik sajátossága, hogy jelentősen, 477-ről 588-ra nőtt a megválasztott képviselők és szenátorok száma a 2008-ban jegyzetthez viszonyítva. A négy évvel ezelőtti megmérettetést a 2008-ban is alkalmazott vegyes, a többségi elvet az arányossággal ötvöző egyéni választókerületes rendszer szerint szervezték. A választópolgárok 41,72 százaléka élt szavazati jogával, a választást pedig a Szociálliberális Szövetség (USL) nyerte, amely kétharmados többségre tett szert. A Demokrata-Liberális Párt (PDL), a Polgári Erő (FC) és a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNŢCD) alkotta Igaz Románia Szövetség (ARD) a szavazatok 16 százalékát gyűjtötte be. Bejutott a törvényhozásba a jelenleg börtönbüntetését töltő Dan Diaconescu televíziós műsorvezető vezette PP-DD is, ugyanakkor az RMDSZ 18 képviselői és 9 szenátori mandátumhoz jutott. Az RMDSZ-szel szemben megméretkező Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem jutott be a parlamentbe.
Krónika (Kolozsvár)

Mihai Buzea: A magyar megoldás
Bakk Miklós úr 2016. december 2-án ezen a platformon* tette közzé a Klaus Iohannis és december 1-je című cikkét, melyre számos kommentár érkezett (eddig 67). Mind a cikk, mind a kommentárok is (a szerző többször is megszólalt, hogy elmagyarázza és részletesebben kifejtse álláspontját) rendkívül érdekesek voltak, és a románok és magyarok közötti párbeszéd újraindításának egyik kiindulópontja lehetne, amit én is nagyon szükségesnek tartok – nem 2018. december 1-je, hanem a XXI. század, meg az Európai Unió s a NATO miatt; az emberek vitatkoznak, érvelnek, néha veszekednek, dohognak, de már nem csapják fejbe egymást fejszével. Ha elértünk valamit 1990 óta, akkor az ez! Egyetértünk, Bakk Miklós úr?
A kommentátorok által alaposan kivesézett cikk fő gondolatait a következőképpen lehetne röviden összefoglalni: Klaus Iohannis csalódást okozott a magyar szavazóinak (1), mert az országprojektbe nem iktatta be a székelyek autonómiáját (2) vagy legalább az ország etnikai alapú regionalizálását (3), legalább az „erdélyi térségét” (4), holott a középkori Fraterna Unio dokumentum (melyet 1437-ben írtak alá, és inkább Unio Trium Natiorumként ismert) ihletforrás lehetett volna (nem maga a kimondottan románellenes dokumentum tartalma, amit Miklós (így! – E-RS) úr egyértelművé tett) (5). A hatodik pont, melyet a szerző úgy tűnik, hogy a cikk megértése sarokkövének tart, így szól (6): „A következő lépés Erdély politikai öröksége hasznosítása” kellene hogy legyen, miután az „erdélyi urbanisztika hasznosítása” sikeresnek bizonyult (Nagyszebenben, Iohannis volt polgármester városában).
Megengedek magamnak egy kis trükköt, 5–4–3–2–1–6 sorrendben tárgyalva a pontokat, de előbb tisztázni akarom, hogy bukarestiként miért tartom fenn magamnak a jogot arra, hogy beleszóljak ebbe a dologba: mert vállaltan magyarbarát vagyok (ritka madár a bukarestiek között), mivel anyai ágon régi Hortobágy-völgyi (Valea Hârtibaciu­lui) románoktól származom („román ajkú magyar”, így nevezték az ükapámat, amikor besorozták a császári hadseregbe; ez a kommunizmus alatti „magyar nyelvű román” megfelelője!), és főleg azért, mert szerelmeim közül három székelyföldi volt. Töviről hegyire ismerem az autonomista diskurzust, így már kívülről fújom. Íme, tehát, ezért hiszem azt, hogy jogom van beleszólni. Öt: a Fraterna Unio (aka Unio Trium Natiorum) rendkívüli körülmények között, az események nyomására aláírt háborús dokumentum volt; nem hiszem, hogy ma bárki számára ihletforrás lehet. De még ha az is lenne (reductio ad absurdum): ki ellen? Ha mondjuk az „erdélyi térségben” élő magyarok és románok a székelyföldi székelyekkel együtt közös frontot alkotnának, ez ki ellen irányulna? Az „erdélyi térség” cigányai ellen? Az ország „térségen kívüli” lakosai ellen? A brüsszeli bürokraták ellen? Nem világos, és nem realista. Az azonban nagyon is világos, hogy néhány nagy urbánus központ (Nagyvárad, Temesvár, Kolozsvár, Brassó) városlakóiban iszonyatos kétségbeesés uralkodik a „nemzeti” politizálás bukaresti módja miatt. Röviden összefoglalva, az erdélyiek nagyon undorodnak a régi Regát szavazóitól és főleg e nem erdélyi térség választottaitól; ebből a szemszögből nézve (mondjuk egy választási térképből) a Fraterna Uniónak van értelme. De nem értem, hogy ez miért korlátozódna az „erdélyi térségre”, tekintettel arra, hogy csak Bukarestben több „megundorodott” gyűlt össze 2017 elején, mint bárhol máshol összesen. Négy. Nagyon jó ötlet az „erdélyi térség” regionalizálása. Támogatom. Öt régiót tartok elképzelhetőnek: Partium (a jelenlegi Szatmár, Bihar, Arad megyék), Észak-Erdély (Szilágy, Máramaros, Kolozs, Beszterce-Naszód), Kelet-Erdély/Székelyföld (az eredetiben is magyarul – E-RS) (Maros, Hargita, Kovászna), Dél-Erdély (Hunyad, Fehér, Szeben, Brassó) és a Bánság (Temes, Szörény, Méhed/Mehedinţi). Ezek lennének a leglogikusabb régiók gazdasági, nem pedig etnikai megfontolások alapján. Ezért vettem bele Méhedet. Három. Az ország regionalizálása még jobb ötlet, ami nélkül az „erdélyi térség” regionalizálása értelmetlen. Lehetővé tenné a nemzeten belüli (helyesebben mondva, államon belüli) versengést, ami nélkül nem számíthatunk az élet és főleg a kormányzók által nyújtott szolgáltatások minőségének javulására. Ha semmi sem kényszeríti őket jobb teljesítményre, akkor miért tennék meg? Ha polgármester vagy megyeitanács-elnök vagyok, és nagyon ostoba meg nagy tolvaj is, mit számít mindez, ha a párt a „központból” kitart mellettem? Ha a körzetemhez tartozó emberek semmilyen módon nem tudnak büntetni a szavazáskor, mert minden ellenjelöltem pont ugyanilyen (Bukarestből támogatott alkalmatlan politruk), akkor minek fájdítanám a fejemet? Miért ne lopnék rogyásig? Jövök, lopok, visszamegyek Bukarestbe. Mit számít nekem a székelyhídi (az eredeti szövegben is magyarul – E-RS) életminőség, például?! Ami a régiók számát illeti, Dragoş Filipescu úr 10 régiót javasol, plusz tizenegyediknek Bukarest-Ilfovot. Nem osztom az álláspontját: szerintem 12 régió kellene „Bukarest-Ilfov” nélkül, mely egyszerűen csak egy politikai-maffiózói érdekekkel teli hólyag, melynek gennyes váladéka az egész országot megfertőzné. Miként most is, különben. Ami pedig a Bakk Miklós úr által javasolt etnikai alapú regionalizálást illeti, újra csak több mint gyanakvó vagyok: úgy vélem, hogy egy ilyen (óriási) közigazgatási erőfeszítésnek csakis az életszínvonal növelése lehet az egyetlen célja, nem történelmi traumák borogatása. Vagyis ezért reménykedem egy gazdasági és nem etnikai alapú regionalizálásban.
Kettő. Klaus Iohannis elnök egyelőre nem mutatott be nyilvánosan semmilyen országprojektet. Ígért egyet, azóta várjuk.
Egy. Legyünk őszinték, Bakk Miklós úr: akármelyik romániai politikus, aki nem javasolja a trianoni békeszerződés revízióját, az csalódást okoz a magyar választóknak, ahogy minden olyan romániai politikus is csalódást okoz a román választóknak, aki nem ígéri a német-szovjet meg nem támadási szerződés (aka Ribbentrop–Molotov-paktum) revízióját. Ez tény. És bár sem a románok, sem a magyarok nem tehetnek túl sokat a valóság terepén, senki sem akadályozhatja meg, hogy álmodozzanak; és ki tartaná életben az álmaikat, ha nem a politikusok? Természetesen, amikor ezt nem teszik, akkor csalódást okoznak. De náluk van a gond, Bakk Miklós úr…?
Hat. Tökéletesen egyetértek: „Erdély politikai örökségének hasznosítása” tűnik számomra az egyetlen követendő útnak, ha Románia a múltban, vagyis a premodern múltban keres ihletet adó modellt. A jelenlegi román politikai térségben egyetlen másik középkori állam sem volt sikeresebb a Bethlen Gábor által vezetett fejedelemségnél (a román olvasók számára: 1613–1629): tolerancia, gazdasági teljesítmény, jó kormányzás, kvázi politikai függetlenség a hűbéri hatalommal (Oszmán Birodalom) szemben. Íme, ezt sikerült elérnie Bethlennek akkor Erdélyben, és ezt szeretnénk mi is most Romániában, hogy sokkal jobb körülményekkel rendelkezzünk a siker eléréséhez.
Az első kérdés az, hogy érdemes-e a múltban ihletadó modellt keresni, vagy a jelenben kell ilyen után kutatni? Másra bízom a választ. No, de mi a gond? – kérdem Bakk Miklós úrtól.
Tudom, némiképp ironikusan hangzik, de most nincs kedvem ironizálni. Tudják, hogy miért? Mert sok román azt válaszolja: „A magyarok, a magyarok jelentik a gondot, csakis a magyarok jelentik a gondot!”, s mert sok magyar azt válaszolja: „Maga Románia a gond, nem egyik vagy másik román, hanem éppen e mesterséges államnak, Európa ezen szörnyszülöttének a létezése a gond”, miközben valójában a szegénység a probléma.
A magyarok arra panaszkodnak, hogy a románok miatt nem szabadok. De a gazdag emberek szabadok. A románok arra panaszkodnak, hogy szegények. De nem a szegény emberek a szabadok. Az ország szegénysége a gond, a szegénységből való kikerülés a lényeg, és a romániai magyarok jelentik a megoldást. Ez az én álláspontom.
Mivel a fejletlenségből nem képes kijutni egy ország, ha nem rendelkezik olyan elittel, mely hazafias és elég gazdag ahhoz, hogy ne lopjon. Én pedig úgy gondolom, hogy előbb-utóbb a magyarok fogják létrehozni ezt a hazafias elitet, és maguk után húzzák majd Romániát a jólét felé, akár akarja, akár nem (eleinte nem fogja persze akarni!). Mire alapozom ezt? A neveltetésre. A romániai magyarok sokkal jobb állapotban kerültek ki a kommunizmusból, mint a románok: szintén szegények voltak, mint a templom egere, de egyáltalán nem érintette meg őket a propaganda (normális, hiszen a propaganda nemcsak kommunista, hanem nemzetikommunista volt, ez lényeges különbség). Más szavakkal, a magyarok kevésbé agymosottak, mint a románok (már elnézést a kifejezésért), és sokkal jobban tudják, hogy mi az érdekük: bárki, aki ellátogatott valaha a parajdi és a Slănic Prahova-i sóbányába, ezt a különbséget láthatta, mely megdöbbentő, amikor a saját bőrödön tapasztalod meg. A magyarok nagyon akarják, hogy pénzt keressenek és jobban éljenek, ami azt jelenti, hogy a németek, a zsidók és a görögök hiányában (akik a két világháború között a „középosztály” zömét adták), hamarosan létrehoznak majd egy gazdasági elitet. Ez igazi egyetemekre küldi majd az utódait, nem diplomagyárakba. Következménye: Románia jövőbeni politikai elitje magyar lesz. Zárójel: Miért ne követnék a románok is ezt a pályát? Mert a román elitek hozzászoktak, hogy a politikából csináljanak pénzt, nem a kereskedelemből, a politikában pedig sok pénz van, mocskos, gyorsan jön, és ficsúrok következő nemzedékét termeli ki, nem az igazi vezetőket. Maguk is ellenőrizhetik, hogy mi történt a Vörös Négyes (1992–1995) román politikai elitjéhez tartozókkal és a gyermekeikkel. („Vörös Négyes”: a jelenlegi SZDP elődje, a Romániai Szociális Demokrácia Pártja, a Nagy-Románia Párt, a Román Nemzeti Egység Párt és a Szocialista Munkapárt által 1995-ben, a Nicolae Văcăroiu által vezetett kormány idejében létrehozott szövetség – E-RS.)
Miért neveztem „hazafinak” Románia ezen jövendőbeli vezető elitjét? Mert egyáltalán nem érdekli majd a revizionizmus vagy Trianon. Nem tudatlanságból, hanem gazdasági okokból: nemcsak azért, mert a jelenlegi Románia piaca nagyobb, mint a hipotetikus Erdély államé, hanem azért is, mert Románia egyszerre tengeri és dunai ország (miközben Erdély nem lenne az). Meg azért, mert stabilitás és kiszámíthatóság közepette lehet „tiszta” pénzt termelni, nem revíziók, forradalmak, polgárháborúk és más zavargások révén. Másképp mondva, a piacoknak a béke kedvez.
Egy második, némiképp mulatságos következtetés az, hogy ön, Bakk Miklós úr, és én pillanatnyilag egy csónakban evezünk: a regionalizálást támogatókéban. Különböző okokból, különböző módon, különböző célokkal, de effektíven ugyanazt a szekeret húzzuk (ismétlem, pillanatnyilag!). Ráadásul nem vagyunk egyedül.
Contributors.ro, Euro-Com.ro
*http://www.contributors.ro/administratie/klaus-iohannis-%C8%99i-1-decembrie/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Politikai divat
Magas politikai körökben divat, hogy minden ebek harmincadjára jutott elnök, miniszterelnök, tárcavezető bánatában pártot alapít, így próbálva megőrizni önbecsülését - ideig-óráig. Vannak, akik nem csak bánatból, hanem számításból is teszik. A cél: átmenekíteni valamennyit a hatalomból, megosztani az anyapártot. Van, akinek össze is jön. Most Victor Pontán a sor, hogy fenyegessen: új, a Szociáldemokrata Pártból (PSD) kiábrándultaknak alternatívát kínáló párt bejegyzését fontolgatja. Egyes vélekedések szerint utódja, a pártfüggetlen Dacian Cioloș is hasonló terveket dédelget.
Az ilyen természetű pártalapításnak hagyományai vannak Romániában. Kezdődött a Roman-Iliescu konfrontációval a ’90-es évek legelején. Miután az Iliescuék által a kormány éléről félreállított Petre Roman 1992-ben mégis megnyerte a Nemzeti Megmentési Front (FSN) elnöki tisztséget, az akkor államelnök Iliescuhoz közel álló csoport kivált a pártból, és megalapította a Demokratikus Nemzeti Megmentési Frontot (FDSN). Ez megnyerte az 1992-es választásokat és 1996-ig kormányzott. Később felvette a Szociáldemokrácia Romániai Pártja (PDSR) nevet, majd 2001-től kezdve Szociáldemokrata Pártként (PSD) monopolizálja a baloldalt.
A történelem megismétli önmagát, mondják. Az elnöki mandátumait 2004-ben lezáró Iliescu azt hitte, rá vár a szociáldemokrata párt elnöki tisztsége. Nagy volt a meglepetés, amikor az ifjú Geoanăval szemben elvesztette a versenyt. Mit tesz ilyenkor egy politikus? Azt remélve, hogy ismét kihúzza a pártot ellenfele alól, új politikai alakulatot hozott létre, a Szociáldemokrata Pólust (PSD). Elsősorban az idős politikus kora miatt nem lett a dologból semmi. Annyi mégis: a pártalapítás lendületében az agg Iliescu a korábban riválisnak tartott Petre Romannal társult, aki időközben saját pártjában vált szintén kegyvesztetté, és idegesen kereste helyét a politikában - eleveníti fel az eseményeket a Gândul
Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

20 ezres roham a „nagy nyugdíjakért”
A belügyi tárca, a honvédelmi minisztérium, a titkosszolgálatok több mint 20 ezer tisztje kérte nyugdíjaztatását, a Victor Ponta kormánya által életbe léptetett, igencsak előnyös nyugdíjtörvény alapján, amely több tízezer lejes nyugdíjat biztosítana számukra.
A „nagy rohamra” azt követően került sor, hogy Mihai Tudose kormánya bejelentette, gyökeresen változtat a speciális nyugdíjakat szabályozó törvényen.
Az eredeti cél: megszabadulni Băsescu embereitől?
A militarizált intézmények alkalmazottai számára „speciális nyugdíjat” biztosító jogszabályt 2001-ben fogadta el, az akkor még a Társadalmi Demokrácia Pártja – a jelenlegi Szociáldemokrata Párt – tagjaiból alakult kormány, amelynek élén Adrian Nastase állt. A gazdasági válság hatására Emil Boc kormánya 2010-ben törölte ezeket a nyugdíjakat, amelyek jelentős nyomást gyakoroltak volna az amúgy is szűkös költségvetésre.
2015-ben, a szociáldemokraták által uralt parlament újabb törvényt szavazott meg a speciális nyugdíjakról. Ennek a törvénynek a legfőbb szószólója Gabriel Oprea volt, aki katonai és politikai pályafutását a katonai rendszerrel fenntartott kapcsolataira alapozta.
Ez a jogszabály olyan hatalmas nyugdíjakat biztosított volna az érintettek számára, amelyek költségvetésileg semmiképpen sem voltak fenntartatóak, így aztán a Ponta-kormány 2015-ban sürgősségi kormányrendelettel a törvény életbe lépését 2016-ra halasztotta.
A védelmi bizottság jelentését a törvényről egyébként a szociáldemokrata Ioan Mocioalcă ismertette a képviselőházzal. A jogszabály vitáján részt vett többek között a miniszterelnök-helyettesi tisztséget betöltő Gabriel Oprea, a honvédelmi miniszter, Mircea Dușă, a parlament és a honvédelmi tárca kapcsolataival foglalkozó államtitkár, Otilia Sava, a belügyi tárca főtitkár-helyettese, Irina Alexe.
Belügyminisztériumi körökből származó információ szerint egyébként a jogszabály eredetileg csak arra lett volna jó, hogy a kedvező nyugdíjakkal megszabaduljanak Traian Băsescu embereitől. A törvényt az elképzeléseknek megfelelően mindössze hat hónapig alkalmazták volna, majd az utólagos módosításokkal jelentősen csökkentették volna a nyugdíjak összegét.
Megszimatolták…
Az új jogszabály alapján nyugdíjba menők akár rendes fizetésük 120 százalékát és megkaphatják nyugdíj formájában. A számításnak megfelelően a nyugdíj összegét a fizetés 85 százaléka alapján állapítják meg, amelyhez viszont hozzájönnek a különféle járulékok is. A nyugdíjba készülő utolsó öt évet figyelembe véve ráadásul tetszése szerint választhatta meg a legjobban fizetett hat hónapot. Emellett a katonai nyugdíjakat megpótolják az éves inflációval valamint a bruttó átlagbér reálnövekedésének 50 százalékával.
A 2016. évi parlamenti választásokon győztes szociáldemokraták kormányprogramja valóságos bőségszarúnak bizonyult, a fizetés- és nyugdíjemelések, az adók, illetékek eltörlése, a hozzáadott értékadó csökkentése úgyszintén jelentősen megterhelte a költségvetést, a kabinet pedig most már szembesült azzal, amire gazdasági szakértők amúgy is figyelmeztették: a krónikus pénzhiánnyal.
Csakhogy a speciális nyugdíjakban érdekeltek előre megszimatolták, hogy a szociáldemokrata kormány jelentősen korlátozni akarja ezeket a nyugdíjakat, így tömegesen kérték nyugdíjaztatásukat.
Húsz év munkaviszony – 8000 lejes nyugdíj
A törvény tehát 2016. január elsején életbe lépett és ez idő alatt több mint 20 ezer magas rangú tiszt ment nyugdíjba, a fizetésénél is magasabb összegekkel. A statisztikák szerint a legmagasabb „speciális nyugdíjat” egy katonai bíró kapja, aki havonta 31 727 lejt vesz fel.
A honvédelmi tárca nyugdíjpénztárának kimutatása az idei év áprilisáig 3879 katonatiszt ment nyugdíjba. Legtöbbjük a tárca központi apparátusában és alárendelt egységeiben dolgozott. A minisztérium sajtóosztályának adatai szerint a központi apparátusból 1413 tiszt távozott, 1230-an mentek nyugdíjba a szárazföldi erők vezérkarából, 543-an a légierőktől, 307-en a tengeri flottából, 300-an a logisztikai parancsokságtól és 86-an a távközlési és informatikai osztálytól. Csupán az utóbbi négy hónapban ismét több százan nyújtották be nyugdíjaztatási kérésüket.
A belügyminisztérium hatalmas munkaerőgondokkal küzd, miután 2016 januárjától mostanáig 11 467 személy vonult nyugdíjba. Csupán a fővárosi rendőrség több mint 600 embert veszített
A „negyedhármas” katonai egységtől (a belügyi tárca hírszerző struktúrájától) szintén 600, 40-45 év közötti tiszt nyugdíjaztatta magát. Így például a „negyedhármasnál” dolgozó személy alig húsz év munkaviszony után 7-800 lejes nyugdíjat kap. A belügyi tárca rendőrkvesztora, Petre Toba 18 000 lejes nyugdíjat kap.
Igen sokan kérték nyugdíjaztatásukat a Román Hírszerző Szolgálat alkalmazottai közül is, így nyugdíjba vonult tíz dandárparancsnok, közöttük az Anaconda néven elhíresült Elena Istode, aki a sajtóba kihelyezett titkos ügynökökkel foglalkozott. A román hírszerzéstől egyébként csaknem 1400 személy ment nyugdíjba másfél év alatt, a Külső Hírszerző Szolgálat pedig embereinek tíz százalékát veszítette el.
Nyugdíj mellett – újraalkalmazva
A „luxusnyugdíjasok” között van Florian Coldea tábornok is, akinek a Sebastian Ghita által kirobbantott botrány miatt kellett megválnia tisztségétől. Hírek szerint azonban 30 ezer lejes nyugdíja mellett továbbra is aktívan dolgozik a hírszerzésnél, nyilvánvalóan további összegek fejében.
A nyugdíjba vonulást követő „újrafoglalkoztatás” egyébként igen divatossá vált a militarizált struktúráknál. A belügyi tárca államtitkárát, Cornel Ciocoiut még a Grindeanu-kormány menesztette tisztségéből, az államtitkár így a nyugdíjaztatást választotta. Egy nappal későbben azonban ismét kinevezték korábbi tisztségébe, így a 13 736 lejes nyugdíja mellett most már 8187 lejes fizetést is kap.
G. E. / maszol.ro

Az igénytelenség nosztalgiája, avagy a kommunista jólét terjedő mítoszai (I.)
A kommunizmus után nosztalgiázók tábora újabb és újabb hülyeségekkel lep meg. Sokszor hittem már azt, hogy ennél nincs lennebb, de újra és újra meggyőznek, hogy az emberi hülyeség határtalan – és hogy mindig van lennebb.
Mottó: A demokrácia a kormányzás legrosszabb formája, leszámítva azokat, amiket már próbáltunk. (Winston Churchill)
Huszonnyolc évvel a rendszerváltás után sajnos azt kell látnunk, nemhogy a kihalással csökkent volna ez a tábor, hanem az idő teltével egyre növekszik: ma már nem csak a rendszerváltás vesztesei, akik a kommunizmus idején szocializálódtak, gyarapítják a nosztalgiázók táborát, hanem olyanok is, akik még meg sem voltak születve 1989-ben, de azért meg vannak győződve róla, hogy jobb volt az élet akkor, és vallják, hogy Ceauşescu nagy államférfi volt. Egy 2014-es felmérés eredményei szerint a legtöbben már őt tartják az eddigi legnagyobb román államférfinak (a lakosság negyede szerint lásd itt, vagy más felmérést ami szerint még népszerűbb, itt). Ettől a nosztalgiától már csak egy lépés az EU- vagy Amerika-ellenesség, vagy akár az Oroszország iránti rajongás, illetve Putyin és rendszere iránti csodálat, s általában a polgári demokrácia iránti ellenszenv. Ősszel jelent meg egy felmérés, miszerint már csak a románok kevesebb, mint a fele tartja már jónak az EU tagságot (részletek itt). Mindezt annak ellenére, hogy többségben vannak azok, akik elismerik, hogy eddig azért hasznára vált az országnak a tagság (bővebb részletek itt). Nem mintha nem lennének problémák az EU-val és nem férnének rá bizonyos reformok. De ezek a hangok már rég nem az építő kritikáról szólnak (ahhoz eleve nem elég tájékozott és képzett ez a réteg). Kelet-Európában ez az euroszkepticizmus szorosan összefügg a kommunista múlt utáni nosztalgiázással, erre 2015 óta csak egy újabb motivációs ráadást hozott a migrációs krízis és migráns kvóta. Ezt erősíti fel a Kremlből induló populista propaganda is, amire nem voltunk felkészülve (erről itt egy részletesebb interjú a maszol-on.) Ha már nem lehet visszahozni az egyszerű, biztonságos kommunista paradicsomot, legalább gyűlölnek mindent, ami a jelenlegi rendszert meghatározza és az ezzel ellenkező rendszereket próbálják rózsaszínben látni. Egy ideig csak nosztalgiáztak az egyszerű, fekete-fehér, de ezáltal biztonságosan kiismerhető világ után, de most már mindenféle összeesküvés-elméletekre is vevő ez a tábor az egyre bonyolultabb globalizált világban. Ma az interneten bárki megkaphatja a leghajmeresztőbb, de ugyanakkor végtelenül leegyszerűsítő és általánosító magyarázatokat vagy akár egész világképet, amelyek többnyire gyűlöletre vagy/és összeesküvés-elméletekre alapoznak. Mondjuk erre ad is nekik elég muníciót az orosz propaganda – magyar kamuoldalakkal sajnos tele van az internet, s egyre népszerűbbek. (Többek közt ezért is nagyon veszélyes az a játék, amit a magyar kormány űz mostanában a brüsszeli riogatással, mert erre játszik rá, bár szerintem kis esélye van arra, hogy hosszú távon győztesen jöjjön ki ebből. A kádári idők nosztalgiázóit, s egyúttal az amúgy is xenofób és nemzetközi helyzetet, kitekintést illetően tájékozatlan tömegek érzelmeit felkorbácsolva ez hosszú távon visszaüthet és nem csak a Fidesz, hanem az egész demokratikus rendszer ellen fordulhat. Hosszú távon az egyre radikálisabb megoldásokat felvállaló, egyre autoriterebb vezető iránti igényeket alapozhatják meg, ami ha fokozódik, olyan szélsőséges elvárásokat generál, amelyeket maga a Fidesz sem fog felvállalni, mert számára is világosak lesznek a katasztrofális következmények. Valamennyire analóg példa erre a nálunk a 90-es évek elején kormányzó Nemzeti Megmentési Front (FSN) vagy a Román Társadalmi Demokrácia Pártja (PDSR) stílusa: szélsőségesen nacionalista propagandájukból, az általuk generált hangulatból elsősorban Vadim meg Funar pártjai profitáltak.)
Amikor erdélyi magyarokat hallok nosztalgiázni, hogy bezzeg a kommunizmus idején milyen jó volt nekünk, akkor még tanácstalanabb vagyok: hogyan is reagáljak anélkül, hogy megsértsem őket, hiszen gyengeelméjűeknek vagy legalábbis borzasztóan igényteleneknek tartom az illetőket.
A jólétet, a szabadságot, a jogokat hamar megszokjuk, sokszor annyira természetesnek tartjuk, hogy észre sem vesszük életünkben a pozitív változásokat, s az is az emberi hajlam része, hogy a múltat megszépítjük, csak a jó emlékekre gondolunk vissza szívesen.
Odáig rendben is van a nosztalgiázás, amikor a fiatalsága iránt nosztalgiázik valaki. Akármilyen rendszerben is volt valaki fiatal, akkor is lesz számos emlék, amire szívesen fog visszagondolni. Ez nem rendszerfüggő. Sok mindent hozott a modernizáció, aminek hátulütői is vannak, sok változásra nem voltunk/vagyunk felkészülve. Na, de magát az elnyomó rendszert, a nyomort, a szabadság hiányát visszasírni? Nekem legalábbis nem jut eszembe semmi olyan akkori pozitívum, ami kifejezetten magának a kommunista rendszernek volt köszönhető, s nem lehetett volna anélkül is esetleg fenntartani egy demokráciában.
Mert mit is hallunk sokszor a múlt rendszer iránt nosztalgiázók szájából?
Mindenkinek volt munkahelye (a kommunista nagyipar, az akkori gyárak iránti nosztalgia is benne van ebben ilyenkor), illetve lakása és biztonság meg csudajó román-magyar együttélés volt stb. Vegyük csak sorba ezeket. Mert ha azt sorolnánk, hogy mi NEM volt, vagy mik voltak, amiknek inkább nem kellett volna lenniük, mert akkor, ha a teljesség igényével tennénk, külön könyveket tölthetnénk meg.
(Folytatjuk) Herédi Zsolt / Szabadság (Kolozsvár)