Ion Iliescu államfő belgrádi látogatása alkalmával reményét fejezte ki, hogy sikerül áthidalni Szerbiában az új kormány megalakítása körül támadt nehézségeket, azokat a sajtóértesüléseket azonban cáfolta, amelyek szerint ilyen értelmű washingtoni üzenettel érkezett volna Belgrádba. Iliescu ugyanakkor megerősítette, hogy látogatása során tárgyalni fog a kormányalakításban részt vevő pártok vezetőivel, mert – mondta – a tárgyalások sikere fontos a térség konszolidációja szempontjából. /Ion Iliescu Belgrádban. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./

A kettős állampolgársággal kapcsolatban tisztázni kell, hogy pontosan mit akarnak a vajdasági magyarok, lényeges továbbá, hogy milyen állásponton van a szerbia-montenegrói kormányzat, s hogy miként viszonyul ehhez az Európai Unió – mondta Kovács László külügyminiszter az újvidéki Magyar Szó napilapban márc. 9-én megjelent nyilatkozatában. Ha valaki, mondjuk, Szabadkáról úgy kapja meg a magyar állampolgárságot, hogy élvezi az ezzel járó jogokat, de semmiféle kötelezettséget – adófizetés, katonai szolgálat – nem vállal, a magyarországi közvélemény jelentős része úgy gondolja, hogy ez nem tisztességes a magyarországi állampolgárokkal szemben. Azt, hogy valaki csak jogokat kapjon, de semmilyen kötelezettsége ne legyen, nem tartják elfogadhatónak – mondta a külügyminiszter, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke. – Nem érzelmi alapon kell a kérdést eldönteni, hanem józan mérlegelés alapján: mit visel el a magyar költségvetés, mit fogad el az Európai Unió és mihez lehet megszerezni a szerb kormány támogatását – idézte a lap a magyar külügyminisztert. Kovács szerint sajnálatos, hogy a vajdasági magyarok megosztottak, s a magyar pártok "egymás ellen mennek". Emiatt nincs most képviselete a magyarságnak a szerb parlamentben. Kovács tart attól, hogy hasonló dolog megy most végbe Romániában is, ahol az RMDSZ-szel szemben három új szervezet jött létre. Ennek az lehet a következménye, hogy nyáron, az önkormányzati választásokon az eddigi egy magyar jelölt helyett négy indul egy erdélyi magyar település polgármesteri tisztségéért, s a nevető ötödik fut be. Félő, hogy az év végére megmarad ez a fajta megosztottság, s a romániai parlamenti választások azt eredményezik, ott sem kerül be magyar képviselő – mondta az újvidéki Magyar Szónak Kovács László külügyminiszter. /Kovács László a kettős állampolgárságról és a határon túli magyarok megosztottságáról. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 10./

A szerbiai kormányt a tehetetlenség jellemzi, a belgrádi belügyminisztérium pedig lehetetlenségével tűnik ki a vajdasági magyarokkal szembeni atrocitások kérdésében – jelentette ki Egeresi Sándor, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) alelnöke aug. 18-án Budapesten, újságíróknak. "Elvárjuk és követeljük a szerbiai kormánytól, hogy mindent tegyen meg a magyarellenes incidensek tetteseinek kézre kerítése és méltó megbüntetése érdekében" – mondta Egeresi Sándor, miután Németh Zsolttal (Fidesz), a magyar parlament külügyi bizottságának elnökével folytatott megbeszélést. Németh Zsolt továbbra is aggasztónak nevezte a "megfélemlítési kampányt", emellett kétoldalú és a nemzetközi diplomáciai színtéren egyaránt egyértelmű és határozott fellépést sürgetett az atrocitások megfékezéséért. A Fidesz európai parlamenti képviselői napirendre tűzik a kérdést az EP-ben, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése elé pedig egy közös MSZP-Fidesz indítványt adtak be – tette hozzá. Egeresi Sándor közölte: nem véletlen, hogy a magyarokat támadó tetteseket nem találják meg. /A VMSZ a szerb kormányt bírálja. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 19./

Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnök kormánya tagjainak kíséretében szept. 8-án látogatást tett Temerinben, Szabadkán és Újvidéken, hogy személyesen tájékozódjon a magyarokat érintő, a közelmúltban történt incidensekről. Kostunica arra figyelmeztetett, hogy a vajdasági magyarok elleni incidensek nemzetközi színtérre vitele Szerbia-Montenegró belügyeibe való beavatkozás jellegét viseli. Kostunica találkozott a Magyar Nemzeti Tanács képviselőivel, egyházi és rendőrségi vezetőkkel. Megbeszélései után hangsúlyozta, hogy a magyarok elleni kilengések egyedi esetek, s nem lehet jelenségről beszélni. Kostunica elismerte, hogy történtek a Vajdaságban incidensek, de ezek sajátos, újfajta bűntények. /Kostunica szerint nem kell internacionalizálni a magyarellenes kilengéseket. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./

„Én azt látom, hogy egymástól lesik el az ötleteket a román és a szerb hatóságok, egymással versengenek abban, hogyan kövessenek el kényük-kedvük szerint törvénysértéseket velem szemben, ezt nem vagyok hajlandó tovább lenyelni, ha kell, akkor jövő héten Brüsszelbe utazom” – nyilatkozta Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) vezetője annak kapcsán, hogy a szerbiai hatóságok megtagadták a belépését az ország területére. Toroczkai a vajdasági Óbecsére akart menni, hogy Páll Sándor polgármesterrel együtt, ünnepélyes keretek között kitűzzék a városházára a Wittner Mária '56-os halálra ítélt hős által készített címeres nemzeti lobogót, amely december óta hivatalosan a vajdasági magyarság nemzeti szimbóluma. A történtek után a zászlót a határon adta át az óbecsei elöljárónak, így az eljutott a délvidéki városba. Szerbiából már másodszor tiltják ki, elmondása szerint az elsőről papírt kapott, az útlevelébe pecsét került, viszont ez utóbbiról a horgosi átkelő parancsnoka csak annyit tudott mondani, hogy utasítása van rá, amit végre kell hajtania. Toroczkai közölte, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének vezetősége levélben fog magyarázatot kérni a szerb belügyminisztériumtól, illetve kormánytól a történtek miatt. /Guther M, Ilona, Budapest: Toroczkait másodszor tiltják ki Szerbiából. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 3./Előző kitoloncolása: Tovább folytatódnak a vajdasági kihallgatások. = Krónika (Kolozsvár), 2004. okt. 29./

A szerbiai parlament elfogadta április 17-én a politikai kivégzettek és üldözöttek rehabilitációjáról szóló törvényt, ennek révén megszabadulhatnak a háborús bűnösség bélyegétől a délvidéki Csurog, Zsablya és Mozsor magyar lakói, akiket 1944-45-ben ártatlanul kivégeztek, illetve vagyonelkobzással sújtva örökre elüldöztek otthonukból. A szerb kormány által előterjesztett jogszabályra csak az úgynevezett „demokrata tömb” kormánypárti és ellenzéki képviselői adták voksukat. A törvény rehabilitálja azokat a személyeket, akiket bírósági döntéssel vagy e nélkül, politikai vagy ideológiai indíttatásból kivégeztek, megfosztottak szabadságától vagy más jogaitól 1941. április 6., a náci megszállás után. A jogszabály értelmében külön törvény rendezi majd az anyagi jóvátételt, és külön a nem anyagi jellegű kárpótlást, továbbá a vagyon- visszaszármaztatást. Ispánovics István, a G17 Plus nevű párt képviselője közölte, hogy javaslatára a parlament három módosítást hajtott végre a törvénytervezetben. A rehabilitálás iránti kérelmet magán- vagy jogi személy nyújthat be, de az eredeti törvénytervezettel ellentétben nem kizárólag a belgrádi kerületi bíróság, hanem az ország minden kerületi bírósága elbírálhatja a folyamodványt. Az is fontos módosítás, hogy a kérelmezőnek a kérelem benyújtásakor nem kell birtokolnia azokat a dokumentumokat, amelyekkel bíróságon kétséget kizáróan bizonyítani lehet az üldöztetés tényét. A vajdasági magyarság szempontjából rendkívül fontos jogszabályról van szó. A Délvidéken 1942 január-februárjában a horthysta honvédségi és csendőralakulatok partizánvadász razziáiban közel háromezer polgári lakos – jobbára szerb és zsidó – vesztette életét. Két és fél évre rá, az 1944. október 17-től 1945. február 1-ig tartó titói katonai közigazgatás idején következett a megtorlás, amelyben becslések szerint 20-40 ezer délvidéki magyar vesztette életét. A Temerin melletti Csurog, Zsablya és Mozsor megmaradt teljes magyar lakosságát – azokat, akik túlélték a vérengzést – kollektív háborús bűnösnek nyilvánították, kilakoltatták, és gyalogmenetben koncentrációs táborba hajtották. A gyűjtőtáborban 6500-an életüket vesztették, közöttük többszáz gyermek. /A szerb parlament elfogadta a rehabilitációs törvényt. A magyarok mentesülnek a kollektív bűnösség vádjától. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 19./

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) határozott hangú közleményben ítélte el a december 24-re virradóra Újvidéken elkövetett újabb temetőrongálást, követelve a tettesek felkutatását és megbüntetését. Ismeretlenek a város katolikus temetőjében több mint tíz síremléket döntöttek le. A közlemény emlékeztetett: a temetőrombolások a kilencvenes évek óta rendszeressé váltak. A legutóbbi sírgyalázás a Futaki úti temetőben 2004-ben történt, előző évben pedig majd száz síremléket döntöttek le ugyanott. Az ismétlődő temetőrombolások – a magyarul beszélők rendszeres szóbeli és fizikai bántalmazása mellett – a soviniszta indíttatású, állandó jellegű magyarellenes nyomás részét képezik. Ennek a magyarság megfélemlítése és elköltözködésre ösztökélése a célja, amit szerb nacionalista és soviniszta körök és pártok nyíltan is meghirdettek – áll a VMSZ közleményében. A legnagyobb délvidéki magyar párt hibáztatja Szerbia felelős szerveit, mert mindeddig egyetlen olyan esetről sem tájékoztatták a nyilvánosságot, hogy a magyarellenes erőszakos cselekedetek elkövetői feleltek volna tetteikért. A szerbiai hatóságok elnéző magatartása, a magyarellenes cselekedetek lekicsinylése bátorítja a magyarok elleni gyulölettől fűtött erőszakos cselekedeteket. Követelik, hogy Szerbia kormánya vessen véget a magyarellenes támadásoknak. /Vessenek véget a magyarellenes támadásoknak! (Újvidéki temetőrombolás). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 27./

Magyarokat ért támadások – Szabadkán megjelent falfirkák, s bácskai magyar gyerekek immár rendszeresnek tűnő bántalmazása – miatt tiltakozott a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ). Pásztor István, a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke elmondta, hogy olyan falfirkák bukkantak fel Szabadkán, amelyek a magyarok legyilkolására buzdítanak. Döbbenetesnek nevezte, hogy a szerb kormány vezető ereje, a Demokrata Párt úgy véli, nem kell jelentőséget tulajdonítani a graffitiknak. A politikus felháborítónak minősítette azt is, hogy a bánáti, a Tisza mellett lévő Péterrévén öt-hat suhanc hónapok óta lelkileg és fizikailag bántalmaz magyar fiatalokat. /Magyarellenes támadások miatt tiltakozott a VMSZ. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 17./

Magyarország elismerte a független Koszovót, a diplomáciai kapcsolatok felvételéről pedig egy-két napon belül dönthet az államfő – jelentette be Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium államtitkára március 19-én Budapesten. A szerb kormány abban érdekelt, hogy ne érje atrocitás a vajdasági magyarságot az elismerés miatt. Magyarországnak és Szerbiának is kiemelt figyelmet kell fordítani a területükön élő kisebbségekre – mondta az államtitkár. /Magyarország elismerte a független Koszovót. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 20./

A gazdasági válság ellenére sem csökken a határon túli magyarok támogatása – erősítette meg Bajnai Gordon kormányfő május 28-án a budapesti magyar– magyar kormányzati konzultáción. Negyedik alkalommal találkoztak a magyar kormány érintett miniszterei a határon túli magyar közösségek vezetőivel Budapesten. „A határon túli magyar közösségek számára rendkívül fontos, hogy egy erős, stabil Magyarország figyeljen rájuk, s emellett anyagi valamint politikai támogatást nyújt” – mondta Markó Béla. A magyar – magyar kormányzati konzultáción az RMDSZ elnöke részletesen felvázolta a Romániában végrehajtott magyarellenes intézkedéseket, s kérte a magyar kormányt, hogy kétoldalú, román–magyar találkozókon, valamint nemzetközi fórumokon is élesen lépjen föl az intézkedések ellen. Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára elmondta, megállapodás született arról, hogy sürgős kérdésekben kétoldalú beszélgetések is lesznek. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Nem csökken a támogatás. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./ A magyar–magyar kormányzati konzultáció utáni sajtótájékoztatón, amelyen elhangzott, hogy megmarad a kassai magyar konzulátus, és a vajdasági Magyar Koalíció a szerb kormánykoalícióban való részvételének felülvizsgálatára készül. Szóba került a szlovák nyelvtörvény ügye is a magyar kormány és a határon túli magyar politikai szervezetek közötti megbeszélésen. Csáky Pál, az MKP elnöke szerint a szlovákiai magyarság anyanyelvhasználatát csorbító javaslatokkal Szlovákia „megsérti az ígért status quo megtartását” és nemzetközi vállalásait. Az anyanyelvhasználat ügye európai kérdés – hívta fel a figyelmet. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke elmondta, hogy „semmi sem valósult meg a közös vállalásokból”, amelyeket a szerb kormánykoalícióban részt vevő pártja és a kormány vett tervbe a délvidéki magyarság helyzetének javítása érdekében. Markó Béla, az RMDSZ elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy „magyarellenes szándékokkal is szembe kell nézni Romániában”, ahol „egyfajta etnikai tisztogatás zajlik”. Az RMDSZ számára fontos, hogy a magyar kormány „egyértelműen lépjen föl az ilyen intézkedések ellen, hogy a magyar–román viszony ne romoljon”. /Közös érdek Magyarország megerősödése. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 29./

Szerbiában számba veszik az ötven évvel ezelőtti kommunista megtorlás áldozatait, s feltárják tömegsírjaikat – döntötte el a belgrádi kormány. Az ezzel megbízott állami bizottság szeptemberben kezdi a munkáját. Szakemberek 80 ezerre teszik azok számát, akiket 1944 és 1946 között bírósági döntés nélkül megöltek, mert a kommunista rendszer ellenségeinek tartották őket. Az áldozatokat gyaníthatóan több mint 50 tömegsír rejti országszerte. A téma egyik legismertebb kutatója, Srdjan Cvetkovics, a belgrádi Újkori Történeti Intézet munkatársa elmondta, a szerbiai megtorlás sokban hasonlított a sztálini terrorra. Irányítója az Ozna nevű állambiztonsági szervezet volt, de felhasználták hozzá a rendőrséget és a katonaságot is. /Szerbiában feltárják a kommunista megtorlás áldozatainak sírjait. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 29./

Magyar autonómia kulturális térben
Mézesmadzagként húzogatja a kormány a magyarság orra előtt az alkotmánymódosítás kisebbségvédelmi kitételeit. Garancia lehet-e néhány alkotmányos előírás Romániában a kulturális autonómia létrehozására? Lehetséges válaszként a délvidéki személyi elvű autonómia történetét jártuk végig dr. Korhecz Tamással, a Magyar Nemzeti Tanács elnökével.
Június derekán több RMDSZ-es indítványt fogadott el a parlamenti alkotmánymódosító bizottság a nemzeti kisebbségek szimbólumainak szabad használatáról, illetve arról, hogy létrehozhatják az identitásuk megőrzéséhez és kifejezéséhez szükséges önálló döntéshozó szerveiket. Az elfogadott szöveg azt is tartalmazza, hogy a hatóságoknak valamennyi őket érintő kérdésben konzultálniuk kell a kisebbségek legitim képviselőivel. Varujan Pambuccian, a nemzeti kisebbségek parlamenti frakcióvezetője szerint az RMDSZ-es indítványt valamennyi kisebbség támogatta. Az alkotmánymódosítás kitételei garanciát jelenthetnek arra, hogy a kisebbségi törvényt még idén elfogadja a román törvényhozás –, vélekedikaz örmény képviselő. Hasonlóan optimista Markó Béla RMDSZ-szenátor is, aki szerint a kisebbségbarát alkotmánymódosítás közvetlenül is megteremti a kulturális autonómia jogi kereteit, és a közigazgatási autonómiához is közelebb vihet.
A délvidéki út
A hosszú évek óta vajúdó román kisebbségi törvény eddig egyetlen képviselőházi szakbizottsági ülésen sem ment át. Márpedig kulturális autonómia nem lehetséges a kisebbségek jogállásáról szóló törvény elfogadása nélkül. Ezt bizonyítja a délvidéki példa, ahol a Kárpát-medencei utódállamok közül elsőként alakult meg a kisebbségek kulturális autonómiáját szavatoló intézményrendszer. A 16 szerbiai kisebbség a 2009-ben elfogadott törvény előírásai alapján alakíthatta meg nemzeti tanácsát, 2010-ben pedig a választói névjegyzékekre feliratkozott személyek a pártok által javasolt képviselőiket választhatták be a tanácsok vezetőségébe. A következő választást 2014-ben tartják.
Nem volt könnyű az ide vezető út, ismerteti Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke. Azt tartja, a kisebbségi jogkövetelések kiharcolása Európában egy-egy kedvező történelmi pillanathoz köthető, Délvidéken ez a milosevicsi rendszer 2000-es bukásakor érkezett el, amelyre a helyi magyarság már jó előre készült. „Az egységes autonómiakoncepciót aláíró magyar pártok törvényes alap nélkül ugyan, de létrehozták az ideiglenes Magyar Nemzeti Tanácsot, hasonlóan a később megalakult Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz. Az újonnan megalakult tanácsnak közjogi kerete és valós jogosítványai nem voltak, de megalakulása fontos előrelépés volt az autonómiakövetelés megerősítése érdekében” – mondta el lapunknak az MNT elnöke.
A következő évben – hathatós délvidéki magyar részvétellel – Szerbia hozzálátott a kisebbségi törvény kidolgozásához. 2002 februárjában született meg az új kisebbségi jogszabály, amelynek 19. szakasza szűkszavúan ugyan, de szabályozta a nemzeti tanácsok intézményét, megválasztását és elvi hatásköreit. A törvény kollektív jogként, közösségi kisebbségi önkormányzatként tüntette fel a nemzeti tanácsokat. „Ez lett az első magyar törvényesített közképviseleti intézmény Szerbiában, amelynek jogosítványait ugyan csak elvi szinten szabályozta a törvény, de már közfeladatokat ellátó köztestületként működhetett” – fogalmaz Korhecz.
A következő fontos állomás 2003: ekkor iktatták az alkotmányba a kisebbségi törvény által szavatolt kollektív jogokat. Az alkotmány szerint az országos kisebbségi önkormányzatok a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a nyelvhasználat területén bizonyos feladatokat végezhetnek el. Kiderült, hogy az újonnan elfogadott kisebbségi törvény mégsem volt az igazi, hiszen a 2002-ben megalakult elő nemzeti tanácsok csak botladozva, a mostanihoz képest szűkebb hatáskörrel működhettek. A szerb politikum megbánta a könnyen „kiengedett” kisebbségi törvényt, így ott szabotálta, ahol érte. A Kosztunica-kormányzat idején, 2006-ban leállították a nemzeti tanácsok megújításának lehetőségét.
„Ez az állapot 2008-ig tartott, amikor a koalíció megbukott. Az általános választások után a VMSZ koalíciós szerződést kötött a Demokrata Párttal, a megállapodás egyik kitétele pedig a nemzeti tanácsok törvényes megválasztásáról és jogállásáról szóló törvénytervezet elfogadása volt. Mi írtuk meg az új törvény 80 százalékát. A nemzeti tanácsok működését szabályozó törvény tehát magyar szellemi termék. 2008 végén a Demokrata Párt magáévá tette a magyar elképzeléseket, és a kormány elé vitte. Az oktatás terén azonban nagy volt az ellenszegülés, így aztán a folyamat 2009 tavaszán leállt. Ekkor fordultunk Borisz Tadics államelnökhöz, aki átpasszírozta a kormányon és a parlamenten az új törvénytervezetet” – rajzolta meg a politikus a szerencsés végkifejlet történetét.
Viták kereszttüzében
A kulturális autonómiát szabályozó 2009-es törvény a 2002-es kisebbségi törvényhez képest többletjogokkal és többlethatáskörökkel ruházta fel a nemzeti tanácsokat a kisebbségi lét két legfontosabb területén: az oktatásban és a kultúrában. A törvény kapcsán a délvidéki magyar pártok között is kemény viták alakultak ki. A Magyar Nemzeti Tanács választásait kétharmados többséggel megnyerő Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) az RMDSZ-hez lehetne hasonlítani, annyi kiigazítással, hogy a délvidéki párt politizálása az RMDSZ-énél jóval eredményesebbnek mondható. A VMSZ délvidéki magyar ellenfelei azt kifogásolták, hogy a választásokat a szövetség szervezi meg. A többi magyar párt azt szerette volna, ha állami hivatal kezeli a választói névjegyzéket, azaz saját nyilvántartása alapján a belügyminisztérium állítja össze, hogy a listák egyetlen magyar párthoz se kerülhessenek, ám ezt hosszas tárgyalások után a belügy elutasította. Hogy a vitára pontot tegyenek, a VMSZ azt ajánlotta: közösen kezeljék a névjegyzéket, amelyre minden délvidéki magyar szavazópolgár szabad akaratából iratkozhat fel. Közös munka mégsem lett, de „azzal, hogy Sólyom László és Orbán Viktor teljes mellszélességgel mellénk állt, és az embereket bátorította a választásokon való részvételre, rekordidő, gyakorlatilag egy hónap alatt elkészítettük a magyar választói névjegyzéket” – idézi fel a 2010-es történéseket az MNT elnöke.
Be kellett épülni a szerb jogrendszerbe
A délvidéki politikus elismeri, hogy a törvényben kevés az olyan autonóm hatáskör, amely teljes egészében a nemzeti tanács közhatalmi jogosítványa, a jogosítványok többsége az állami döntéshozatalban való részvétel. „Mi nem a jogrendszerrel szembeni megoldást választjuk, hanem az adott jogrendszert kiegészítő megoldásokat. A törvény ellenzői ezt alapjában elutasították. Egy teljesen új intézményt, autonómiatestületet úgy kellett beépíteni a jogrendszerbe, hogy működőképes maradjon. Például, hogy a magyar diákok számára írt tankönyveket csak a Magyar Nemzeti Tanács beleegyezésével lehessen elfogadni. A törvény által szabályozott keretben, sok tekintetben megkerülhetetlenné tettük a kulturális önrendelkezést szavatoló Magyar Nemzeti Tanácsot” – magyarázza Korhecz, aki szerint a jogosítványok legtöbb esetben vétójogra vagy kizárólagos javaslattevő jogra szorítkoznak. A nemzeti tanács kezdeményezése nélkül sok mindent nem lehet megtenni, de az ő jóváhagyása szükséges. Délvidéken például a magyar iskolaszékek által meghozott döntéseket az igazgató személyéről a nemzeti tanácsnak kell jóváhagynia.
A nemzeti tanácsok jogosítványai a kultúra és a közoktatás valamennyi területét érintik. A nemzeti tanács autonóm joga, hogy átveheti az állami intézmények alapító jogait. A politikus szerint folyamatban van a teljes kulturális és oktatási rendszer átvétele, azzal a kitétellel, hogy a finanszírozás fölött továbbra is a szerb állam rendelkezik. „Kicsit olyan ez, mint Magyarországon az egyházi iskolák helyzete: fenntartó és alapító az egyház, de az állami költségvetésből finanszírozzák az iskolákat” – példálózott Korhecz. Akik ellenzik vagy nem ismerik el a nemzeti tanács hatáskörét, azokat bírósági úton perelik. Az elnök szerint eddig 17 ilyen pert nyertek meg, tehát a törvény működőképes.
A kulturális autonómia-rendszer magyar bírálói szerint az utódállamok kisebbségbe szorult magyarsága számára a területi autonómia az igazi megoldás, amelynek kiegészítéseként kellene működnie a szórványban érvényesíthető személyi elvű, kulturális autonómiának. Az eddig megtett utat Korhecz sikertörténetnek tartja, de elismeri: előbb-utóbb területi önkormányzást is be kell vinni a rendszerbe, ha megnyugtatóan szeretnénk rendezni a kisebbségek ügyét. Példaként a svájci olaszokat említi, akik számbelileg a legkevesebben vannak, mégis gyarapodó közösség, mert kantonjuk kis államként működik.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Diplomáciai kihívás
Bár a román külügy bürokratikus okokkal magyarázta, hogy az új bukaresti magyar nagykövet kinevezésével kapcsolatos beleegyezést hónapokig halogatta, nehéz nem arra gondolni, hogy Bukarest nem véletlenül „kotlott” az ügyön.
Románia vélhetően ezzel jelezte Budapestnek: sérelmezi, hogy Magyarország nyíltan felvállalta az erdélyi és partiumi magyar közösség autonómiatörekvéseinek a támogatását.
Ami azt jelzi: a diplomatikus hangvételű nyilatkozatok ellenére a két kormány közötti viszony nem a legjobb. És bár a romániai magyaroknak és a románoknak, Magyarországnak és Romániának az lenne az érdeke, hogy a két ország viszonya jó legyen, félő, hogy a jelenlegi konjunktúra nem ennek kedvez. Jövőre ugyanis mindkét országban választási év lesz: Magyarországon országgyűlési, Romániában pedig államfőválasztást tartanak az EP-választások mellett. Márpedig azt már láthattuk, hogy a román kormány egyetlen olyan alkalmat sem hagy ki, amikor abban a színben tüntetheti fel magát, hogy felemeli a szavát a „túlzott” magyar igények ellen. Kampányidőszakban pedig ez bizonyára fokozódni fog, sem a PSD, sem a PNL nem fogja majd vissza magát, ha az adóemelések miatti áremelkedésekről azzal kell majd elterelni a figyelmet, hogy magyarveszélyt vizionálnak.
Magyar szempontból azért lesz különlegesebb a jövő évi választás, mert azon immár a regisztrált határon túli állampolgárok is voksolhatnak. A jelenlegi bukaresti hozzáállás miatt a magyarországi pártoknak nem árt majd óvatosan kampányolni, hogy ne adjanak fel magas labdát a magyarellenes lépésekben szavazatszerzési lehetőséget látó román félnek, ennek ugyanis minden bizonnyal az itteni magyarok innák meg a levét.
A közjogi nemzetegyesítés mellett a határon túli magyarok és az anyaország közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése, a közös gazdasági stratégia megvalósítása csak akkor lehetséges, ha az utódállamok kormányai nem akadályozzák. A határon túliak melletti határozott kiállás és a bukaresti, pozsonyi, kijevi, belgrádi kormánnyal való jó viszony fenntartása, vagy legalább az ellenséges viszonyulás csökkentése jelenleg egymást kizáró szándéknak tűnik. A magyar fél egyik legnehezebb feladatának e kettő összeegyeztetése ígérkezik.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Alternatív történelem a könyvtárban (Raffay Ernő Sepsiszentgyörgyön)
Négy, de akár több olyan lehetőséget is elszalasztottak az 1947 utáni mindenkori magyar kormányok, amelyek esélyt adtak volna a trianoni döntés részleges orvoslására, területi restitúcióra – egyebek mellett erről beszélt Raffay Ernő történész, egykori hadügyi államtitkár, egyetemi tanár Sepsiszentgyörgyön mintegy másfél héttel ezelőtt. A töményen adatolt, kitekintésekkel jócskán tarkított előadás fő üzenete ugyanakkor egyértelmű volt: jelen pillanatban is árgus szemekkel kell figyelni, hogy vagy diplomáciai, vagy más úton érvényt lehessen szerezni ezeknek az érdekeknek.
Raffay Ernő egy demográfiai helyzetképpel indította mondandóját, rámutatva: amennyiben a trianoni „békeparancs” hozta területcsonkítást sikerült volna elkerülni, a magyar királyság lélekszáma mára elérhette volna a negyvenmilliót, amiből mintegy 36 magyar lett volna. Ezzel szemben most tíz országban van szétszórva  magyarság, kettő közülük a legnacionalistább Európában: Románia és Szlovákia. A kedvezőtlen helyzet ellenére a történész úgy vélte, az elmúlt 26 esztendőben a térség biztonságpolitikai eseményei kitermeltek olyan helyzeteket, amelyekből Magyarország nyertesen kerülhetett volna ki, sőt, jelenleg is adódnak ilyen lehetőségek. Meggyőződése szerint Magyarország szétdaraboltsága csak időleges, aki ennek az ellenkezőjét állítja „vagy bolsevik, vagy liberális történész, vagy ostoba ember”.
Felvezetőjét követően Raffay Ernő az általa elszalasztottnak tekintett lehetőségeket vette sorra, nem feltétlenül időrendben. Indításként azért megemlítette, hogy 1938. és 1941. között (a négy restitúció időszakában) még léteztek magyar kormányok, amelyek árgus szemekkel figyelték, hogy a nagyhatalmi játszmák közepette mikor adódik alkalom akár a diplomácia, akár fegyverek útján érvényesíteni az érdekeinket, amit meg is tettek előbb Felvidéken, majd Kárpátalján, Észak-Erdélyben, végül a Vajdaságban és Bácskában. A második világháborút lezáró békeszerződés után beköszöntő kommunista érában (Romániában főképp az 1965-ös évet követően) a magyar érdekérvényesítés esélyei Raffay Ernő szerint „egy lakatlan szigeten kitörő tömegverekedésével” voltak egyenlőek, olyan körülmények között, hogy a kelet-közép-európai baráti szocialista országok meghirdették a magyar nacionalizmus elleni küzdelmet is (ehhez a kádári vezetés is csatlakozik a polgári nacionalizmus visszaszorítására elindított harcával 1956 őszét követően). Egészen 1989-ig, a kommunizmus bukásáig ez a helyzet nem változik, majd beköszönt a rendszerváltozás, a legtöbb volt szocialista országban békés átmenettel (Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Bulgária, a Német Demokratikus Köztársaság és maga a Szovjetunió is), kivétel Románia.  A kommunizmus bukása ugyanakkor egy másik történelmi eseményt is magában hordozott, Raffay Ernő szerint ugyanis elindított egy revíziós folyamatot is a trianoni államkonstrukciók életében. Románia volt az egyetlen, mely 1990 után is megőrizte határait, Csehszlovákia 1991 végén összeomlott, illetve Jugoszlávia egy véres, hatéves polgárháborúban – több ezer halálos áldozattal és máig kiható erős szerb-horvát gyűlöletet maga után hagyva – széthull. Raffay Ernő – aki akkor a hadügyi államtitkári tisztséget töltötte be az Antall József vezette kormányban – meglátásában Magyarország számára mindkét esemény lehetőséget teremtett, amelyet viszont nem sikerült kihasználni. A történész úgy véli: Szlovákia államiságának elismerését feltételekhez kellett volna kötni (a déli magyarlakta területek átadásához), és ennek akár katonailag is érvényt lehetett volna szerezni, hiszen ekkor a csehszlovák hadsereg, amelynek szétosztásáról döntött Prága és Pozsony, gyakorlatilag nem volt ütőképes, míg a magyar abszolút erőfölényben volt. Szintén 1991-ben indul el Jugoszlávia szétesésének folyamata a szlovén, majd a horvát függetlenség kinyilatkoztatásával. A délszláv háborúként ismert konfliktus, amely ezután kirobbant, a délvidéki és a horvátországi magyarokat egyaránt súlyosan érintette (egyebek mellett belesodródtak a konfliktusba, illetve a Horvátország területéről elűzött szerbeket Bácskában és Újvidéken telepítette le erőszakkal a belgrádi kormány). Raffay Ernő szerint ez a helyzet feljogosította volna a magyar kormányt, hogy az alkotmányba foglaltak értelmében közbelépjen, de ezt nem tette meg (kivételt képezett a horvátoknak biztosított, később nagy botrányt kiváltó fegyverszállítmány, amely a Kalasnyikov-ügy néven híresült el), noha a délvidéki magyarok helyzetéről (kényszerbesorolások például) a katonai hírszerzés napi rendszerességgel tájékoztatott. A történész itt egy merész megállapítást is tett: horvát–magyar szövetségben Délvidék visszacsatolására is lehetőség nyílt volna. 
A további két, szintén elszalasztott lehetőség Raffay Ernő meglátásában egyrészt Ukrajna létrejötte időszakára tehető, amikor Leonyid Kucsma ukrán államfő informális csatornákon azt közölte az Antall-kormánnyal, hogy akár hajlandóak lennének lemondani is Kárpátaljáról. Ez később hivatalos megerősítést már nem kapott. A második lehetőség a koszovói válság idején adódott volna, amikor a NATO Szerbia elleni büntetőhadjárat mellett döntött, amelynek szárazföldi beavatkozási része is lett volna (Szeged irányából indultak volna a csapatok). Raffay Ernő szerint a magyar hadsereg kezdetben békefenntartóként, az ottani magyarságot védendő bevonulhatott volna a NATO-ernyő alatt, az egyesült államok hadseregét követve, majd helyben maradhattak volna. A lehetőséget nem használták ki, mivel a hivatalos álláspont szerint magyar katonák is életüket vesztették volna a konfliktusban. Ami a jelen helyzetet illeti, a történész többször hangsúlyozta az ütőképes hadsereg meglétének fontosságát, hozzátéve: most elindult egy folyamat Magyarországon, amely ezt a célt szolgálja. Raffay Ernő továbbá megemlítette: Donald Trump győzelme új helyzetet teremthet Románia számára is, pontosabban, amennyiben az AEÁ–Oroszország viszony megváltozik, az ország komoly biztonságpolitikai kihívás elé néz, ami a magyar érdekek szempontjából újabb lehetőséget teremthet, amennyiben esetleg a befolyási övezetek újraosztása is szóba kerül ezeken a tárgyalásokon. Zárásként, kérdésre válaszolva Raffay Ernő elmondta: a marosvásárhelyi véres március kapcsán a Németh Miklós vezette magyar kormány a teljes passzivitás mellett döntött, noha tudomása szerint az ellenzék (a Magyar Demokrata Fórum) soraiból többen az azonnali katonai beavatkozást is felvetették.
Nagy D. István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)