Idén is többszázan zarándokoltak a Kárpát-medence sokféle tájáról az úz-völgyi 15. emlékünnepségre a II. világháborús szovjet betörés 64. évfordulóján. Nagyon rossz állapotban lévő utak fogadják az érkezőket. Szabó József hadtörténész-ezredes egész családjával érkezett Budapestről az Úz völgyébe. Petkes József nyíregyházi festőművész is családostól jött. Intézmények, egyházi közösségek jelenléte volt jellemző. A Vitézi Rend Háromszéki Székkapitánysága v. Pásztori Tibor vezetésével, a szentivánlaborfalvi férfikórus, a kökösi egyházközség, Étfalvazoltánból egy népesebb csapat, a budapesti Nemzetvédelmi Egyetem kadétjai, a háromszéki és csíki veteránok. Az úzi születésű Kovács Sándor információs arzenállal szolgált az 1944-es katonai eseményekről. Dr. Szőts Dániel, a képletes úzi katonai térparancsnok évenként levezényelte az emlékünnepségeket. Kiemelkedő egy újabb hagyomány, az úzi emlékezők sorra állítják a katonatemetőbe az emlékkopjákat. A gelencei neves fafaragó, Kelemen Dénes felajánlotta, hogy ha minden évben megjelölik az úzi katonatemetőben egy ismeretlen katona domborzati formák után azonosítható sírját, akkor ő és fafaragó fiai vállalják ezeknek az elkészítését cserefából. Ezek az emlékjelek előrejelzik, hogy a Nyergestető kopjás-keresztes emlékparkjához hasonlóvá bővül az úzi két világháborús katonatemető is. Az idei úzi ünnepség hozadéka az is, hogy dr. Szőts Dániel kezdeményezésére Csíkszentmártonban egy úzi múzeumi gyűjtemény létrehozására gondolnak. Az ojtozi völgyben, az Ojtoz a hadak útján néven létesül múzeum. /Sylvester Lajos: A 15. Úz-völgyi zarándoklat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 30./

Úz-völgyi zarándoklat
Úz völgyében idén 16. alkalommal szervezik meg a hagyományos augusztus 26-i népünnepélyt, amelynek híre-neve az úzi sírkert emlékműállítása óta elcsurgott másfél évtized alatt a Kárpát-medence magyarságának élő emlékezetébe épült.
A csíkiak és háromszékiek összefogása révén emelt emlékmű zarándokhellyé vált. Holnap kora reggel dr. Szőts Dániel háromszéki szervező és egykori fiatal frontharcos vezetésével Sepsiszentgyörgyről indul kisbusz, útra kel a Sepsiszentgyörgyi Reménység Nyugdíjas Klub kórusa, a szentivánlaborfalvi férfi dalárda, Kovásznáról a református férfikórus is. Marosvásárhelyről az Erdélyi Kutató Csoport 1915—1945 civil szervezet tagjai kelnek útra, hogy a Gyimes völgyén keresztül Úz völgyét megközelítsék, és az első világháborús német hősi halottak síremlékének tönkrement kőkeresztjét kicseréljék.
Az úzi ünnepség két színhelyen zajlik: a rendezvény súlypontja az úzi sírkertben lévő emlékműnél lesz, de a megemlékezések színtereként szerepel az 1917-ben épített hadikápolna is a Mogyoróstető lábánál. A csíkszentmártoni szervezők negyven fenyőcsemetét ültettek el az úzi sírkert kipusztult óriásfenyőinek pótlására, a háromszékiek tíz darab, Rétyi Nyírből származó csemete telepítésével teremtik meg az egykor nyírfakeresztekkel jelölt sírhelyek hangulatát. Az úzi ünnepség holnap 13 órakor kezdődik.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ne hagyjuk el ősi hitünket (Úz völgye kötelez)
A Csíki-havasok hegyvonulatainak ölelésében, a Keleti-Kárpátok legvéráztatottabb völgyében idén is összegyűltek az első és második világháborúban hősi halált halt székely leventekatonák, magyar honvédek emlékét őrző háromszékiek, csíkiak, udvarhelyszékiek, az egyházak, valamint határon inneni és túli civil szervezetek, hagyományőrzők és intézmények képviselői. Az 1944. augusztus 26-i Úz-völgyi orosz támadás hetvenedik, az első világháború kitörésének századik évfordulóján tartott keddi megemlékezés fő üzenete: legyünk hős utódai eleinknek, hősök megmaradásunk, a szeretet és családjaink védelmében, de mindenekelőtt ne hagyjuk el ősi hitünket!
A Rugát-tetőről Moldva felé tartó Úz folyó mentén kialakult zarándokhelyre már hétfőn érkeztek táborozók, köztük homoródi-csíkszeredai hagyományőrzők, akik lóháton tették meg a százhatvan kilométeres távolságot. A Rugáton átvezető út járhatatlansága miatt az alcsíki és felcsíki zarándokok, miként a légvonalban legközelebbi csíkszentmártoniak is, a Gyimesek felől közelítették meg a völgyet, a háromszékiek többsége az Ojtozi-szoroson keresztül, Oneşti irányából Dormánynál tért le a moldvai főútról, és tizenkét kilométer gödörkerülgetés után látta meg az 1917-ben emelt hadi kápolnát és a közeli sírkertet. Ismrősök, évente visszatérők üdvözölték egymást, pontban délben pedig a soproni hagyományőrzők felhúzták a magyar zászlót, székely férfiak egy csoportja galambokat eregetett, és a himnusz eléneklésével megkezdődött az emlékező szentmise. Az igazi cél: megmaradásunk
Szabó Lajos sepsiszentgyörgyi plébános, kanonok a paptársa által felolvasott evangélium elhangzása előtt hangsúlyozta: „mi, keresztények hisszük, hogy ezek a hősök, akik itt, az Úz völgyében és más csatatereken estek el, nem haltak meg, Istennél tovább élnek”, ezért a szentmiseáldozatban újra Istennek ajánlotta őket, majd kérte a közösséget, imádkozzanak bocsánatért amiatt, amit a becsület, a hűség, a helytállás, az egymás iránti szeretet ellen vétettek. A Szent Máté könyvéből idézett írás, miszerint az okos ember a házát sziklára építi, és nem homokra, arra figyelmeztet: ne hagyjuk, hogy az élet szele, a kenyérharc, a bírvágy harca lesodorjon és győzzön fölöttünk, mert akkor az életünk homokra kezd épülni – emelte ki a plébános. Nem elég csupán emlékezni azokra a hősökre, akik a helytállás, a hazaszeretet, az áldozatvállalás, a család és a jövendő építésében, Istenszeretetben voltak hősök, egy szebb világban, békésebb korszakban, a jövőben bízva áldozták életüket, nem elég az emlékezés, a koszorúk, a zászlók sokasága, nem elég a szép szó, mi ezeknek a hősöknek hős utódai szeretnénk lenni – hangoztatta. A jelenkor hidegháborút visel, fogynak, globalizálódnak a családok, elvesznek értékeink, ezért nekünk harcolnunk kell, nehogy a modern szellem, amely nem beszél hazáról, népekről, kultúráról, úgy hatalmába kerítsen bennünket, hogy megfeledkezzünk az igazi célról, megmaradásunkról. És harcolnunk kell a hitünkért, amely ezer éven át megtartott, harcolni azért, hogy ne kerítsen hatalmába a mai liberalizmus, amely hirdeti, hogy nem kellenek már az ősi templomok, nem kell a vallás, az erkölcs. De harcolnunk kell az ember és Isten iránti szeretetért is, ami egyre inkább kihalóban, egyre több a megszomorodott öreg, akiket elhagynak, megvetnek, egyre több a kitett gyermek és a meg nem született gyermek – hangzott a szentbeszédben.
Bucsi Zsolt sepsiszentgyörgyi református lelkész arra figyelmeztette a jelenlévőket, emlékezzenek minden alkalommal úgy a háborúk áldozataira, merítsenek annyi erőt ebből, hogy a helytállás tettekben is megnyilvánuljon. „Mutassuk meg, ha kell, kiállunk, és elmondjuk, hogy mi itt élni szeretnénk együtt, békességben.” A lelkipásztor kérte az emlékezőket, imádkozzanak a kárpátaljai magyarokért is, akiknek elei közül több százan estek el az Úz völgyében az első világháborúban, és akik közül többeket jelenleg tartalékosként hívnak háborúba.
A hetven évvel ezelőtti, a székely hadosztályt megsemmisítő orosz támadás túlélői közül négyen vettek részt a megemlékezésen, nevükben dr. Szőts Dániel, Úz völgye szellemének egyik legbuzgóbb ápolója szólt, aki azt mondta, Trianontól igazságtalan békediktátumot kaptunk, Párizstól az ateizmust és a kommunizmust, de a székely akkor sem hal meg, ha elárulják, ezért kérte Istent, hogy tartson meg minket továbbra is, „mi, székelyek pedig külön kérjük magunk számára az autonómiát”. Fájdalommal említette, hogy amióta szabadon lehet megemlékezni a háború áldozatairól, azóta huszonöt bajtársuk hunyt el. Úz völgye térparancsnoka mellett a szintén szentgyörgyi Bartha Mihály, valamint Pál Sámuel (Málnás) és Lőrincz Gábor (Kápolnásfalu) foglalta el a veteránok széksorát, mindannyian élő tanúi annak a vérengzésnek, mely hét évtizeddel ezelőtt történt az Úz völgyében.
Hatszáz fakereszt
Az Úz-völgyi hadisírok gondozásáért a magyar honvédelmi minisztérium társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeleti főosztálya részéről Maruzs Roland alezredes, főosztályvezető és Illésfalvi Péter főtanácsos emléklapot adott át az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület tagjainak, a szervezet pedig szintén emléklappal tüntette ki azokat az egyházi és polgári személyeket, közbirtokosságokat, civil szervezeteket, akik az elmúlt több mint két évtizedben a legtöbbet tettek az Úz-völgyi zarándokhely rendbetételéért, az úzi szellemiség népszerűsítéséért. Vásárhelyi Gábor, az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület irányítója lapunk érdeklődésére elmondta, 2008-tól folyamatosan munkálkodnak az Úz völgyében, kitakarították az első világháborús sírokat, helyreállították a még meglévő kereszteket, néhány éve pedig megkezdték a sírkert benépesítését fakeresztekkel, amelyekből eddig hatszáz készült el. „Amikor idejöttünk, a halmokon apró keresztek voltak összekötözve cérnával, nemzetiszín szalaggal, ezeket az idezarándokolók helyezték el. A munka még nincs befejezve, mert hiába van meg a hatszáz kereszt, sok még a tennivaló. Minden évben ápolni kell ezeket, mert kikezdi a téli hideg.” Az egyesület célja az erdélyi hadisírok rendbetétele, sok helyszínen dolgoztak már, többek között Csíkszépvízen, Marosvásárhelyen, Háromszéken pedig Lemhényben takarítottak meg jeltelen katonasírokat, és állítottak keresztet rájuk. „Ezeket a sírokat jeleztük a magyar hadisírgondozó hivatalnak, hogy tudjuk meg, a levéltárukban milyen információk lelhetők fel az elhunytak kilétéről.”
Maruzs Roland alezredes szerint nem csak Erdélyben, az egész Kárpát-medencében sok még a tennivaló, mert a magyar katonatemetők, hadisírok állapotát kikezdte a negyvenöt év: 1945–1990 között a hadisírgondozás tiltott volt, intézményesített formában egyáltalán nem létezett. Akkor több tízezer katona sírja tűnt el Magyarország területén, de ez a környező országokban sem történt másként. A magyar honvédelmi minisztérium képviselője lapunk kérdésére kifejtette: „Úz völgye nem csak az itteniek számára fontos, az otthoniak számára is fontosnak kell lennie, de a hadtörténet számára is jelentős, hisz 1990 előtt úgy tanították, hogy a korabeli Magyarország területére szeptember végén Battonyánál törtek be a szovjet csapatok, ami nem igaz, hisz az akkori Magyarország területére az Úz völgyében törtek be a szovjet csapatok 1944. augusztus 26-án. És az első világháború miatt is fontos az Úz völgye, hisz itt bizonyos számítások szerint mintegy ezer osztrák–magyar hősi halott nyugszik.”
A fakeresztek nem csak az Úz-völgyi áldozatok emlékét idézik, évről évre olyanok is elzarándokolnak e véráztatta földre, akiknek más csatatereken harcoltak, illetve estek el családtagjaik, rokonaik. Erdély Anna a gelencei nyugdíjascsoporttal érkezett az augusztus 26-i megemlékezésre, nagyapja az első világháborúban, édesapja a második világégésben harcolt, férje nagybátyja a Don-kanyarban esett el. Hét gyermeke közül négy fiú, a legnagyobb 1989 decemberében katonaként szolgált Bukaresttől nem messze, két hétig a család nem tudott róla semmit. „Itt, az Úz völgyében azokra az édesanyákra gondolok, akiknek nagyon nehéz lehetett, ott maradtak árván, várták haza a férjüket, fiukat. Ha ilyen helyzetbe kerülnék, nem is tudom, hogy tudnám kibírni. Ez is ideköt engem az Úz völgyéhez, szívből megérint az itteni megemlékezés.” A koszorúzással és a székely himnusszal véget érő kegyeleti főhajtáson nem hangsúlyozták sokszor és különösképpen a hetven- és a százéves évfordulót, minden bizonnyal azért, mert a fájdalom és az, amit az Úz völgye üzen, nem évfordulóhoz kötött. Nem hiányzott senkinek a kürtőskalács illata, a mititej- és flekkensütők füstje, a sör, a pálinka – a csendes megemlékezés helye ez. A csíkszentmártoni templomkórus miseszolgálata és a Poszogó fúvószenekar indulói, a szentivánlaborfalvi férfikórus katonadalai, a gelencei nyugdíjasok halk éneke, a kézdivásárhelyi, gidófalvi, homoródi-csíkszeredai, soproni hagyományőrző alakulatok, a sepsiszentgyörgyi és munkácsi cserkészek tisztelgése, a vitézi rendek, dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető főkonzulja és a magyar honvédelmi minisztérium már említett képviselőinek jelenléte, az általuk és mások által elhelyezett koszorúk elegendőek voltak ahhoz, hogy a csíkszentmártoniak által szervezett megemlékezés kegyeletteljes legyen. Méltó ahhoz az áldozathoz, amit ebben a völgyben eleink hoztak a hazáért.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Úz-völgyi zarándoklat
Több mint két évtizedre visszatekintő múltja van immár az úz-völgyi ünnepségnek: évente augusztus 26-án, az 1944-ben ezen a napon történt szovjet támadásra emlékezve, zarándokok százai, ezrei népesítik be a máskor kihalt, kirándulók által is csak ritkán látogatott Úz-völgyet. Az egykori harcosokból, a székely határőrökből évről évre kevesebben vehetnek részt az ünnepségen, de ahogy számuk fogy, úgy gyarapszik az ünneplőké: évszázados hagyományhoz híven apák fiaikra örökítik az emlékezés kötelességét.
Tradíció szerint az úz-völgyi ünnepség helyszíne a temetőkert, hol az első és második világháború számlálhatatlan hőse nyugszik. A huszonegy évvel ezelőtt, az 1944. augusztus 26-i események ötvenedik évfordulóján felavatott kőtömbös-kopjafás emlékműre még csupán kilencven, a második világháborúban elesett úz-völgyi katonahalott neve került fel, mára az azonosított hősök száma elérte a 126-ot.
Az azonosított hősök zöme jeltelen sírokban nyugszik, szerte az Úz völgyében, hiszen a harcok után legtöbbjüket ott kaparták el, ahol holttestüket megtalálták. Emlékükre az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület az elmúlt évek során fakereszteket állított a temetőben, egyformákat, jelöletleneket, katonás sorokban: ezek akár széksorok, a temetőkertet uraló hatalmas fenyőfa pedig oltára egy szabadtéri templomnak. Az emlékezők, a Háromszékről, Csíkból, Erdélyből, a Kárpát-medence minden magyarlakta részéből érkező zarándokok itt gyülekeznek a csak lelkekben felhangzó déli harangszóra, hiszen a még száz esztendeje népes közösséget számláló Úz-telepen ma a lélegző múltra csak a fűrészgyár máló alapjai, a valamikori lakóházak nyomai utalnak.
Az egykori katonai laktanyák legtöbbje üresen áll, kitört ablakaik utalnak a gondozatlanságra és gondatlanságra, abban az egy-kettőben, mely lakható, egyenruhások mozgolódnak: hogy egész évben ott tartózkodnak-e, vagy csak „véletlenül” épp augusztus 26-án kerültek oda, ők tudják. Mégis, a tiltások, az erdő-visszaszolgáltatási akadályoztatások ellenére is – Adyval szólva – „az Élet él és élni akar” – ennek jele a temetőtől alig pár lépésre a csíkszentmártoni közbirtokosság által felhúzott csinos, új épület.
Az úz-völgyi ünnepség hagyományosan egyházi szertartással kezdődik, előbb Csík népe zömének hite, a katolikus rítus szerint. Idén a protestánsok nevében a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom beosztott lelkipásztora, Bucsi Zsolt Tamás szólalt fel, prédikációját a rómaiakhoz írt levélből vett idézetre alapozta: „Ha a gyökér szent, az ágak is azok”. A gyökér maga az emlékezet, ápolása mindannyiunk kötelessége, figyelmeztetett. Ünnepi beszédet, akárcsak az elmúlt években, Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere mondott. A magyar azzal „büszkélkedhet”, hogy bármerre lép, Isonzótól Galíciáig, Doberdotól a Donig mindenütt olyan katonatemetőkbe botlik, hol nemzete fiai nyugszanak.
A több száz katonatemető egyike az úz-völgyi, ahol nem csak az első világháború többnyire anyaországi, felvidéki hősei alusszák örök álmukat, hiszen a történelem ismétli önmagát, a hetvenegy éve ismét csatatérré változó Úz-völgyben immár a székely határőrök hősi halottjai is végső pihenőre leltek. A polgármester, ki néhány napja az Isonzó környéki megemlékezéseken vett részt, örömmel állapította meg, hogy az Úz-völgybe zarándoklók között nagyon sok a fiatal. Az öregek tehát betöltötték feladatukat, átadták az utánuk következő nemzedékeknek mindazt, ami fontos, és ez ad reménységet: a mai kor fiataljai megtanulják az igaz történelmet, és tanulnak is belőle.
Az Úz völgyét megnyugtató oázisnak nevezte, mely egyedi szellemével újabb lendületet ad a holnaphoz, s bár a felszín alatt háborog a mély, mert „egyesek nagyon vigyáznak ránk” – utalt az úton folyamatosan járőröző egyenruhásokra –, elsősorban magunkra kell vigyáznunk.
Az évek során megfogyatkozott veteránok nevében – az idei ünnepségen már csak hárman vehettek részt: Páll Sámuel, Bartha Mihály és dr. Szőts Dániel – utóbbi szólalt fel (fotó), hálát adva Istennek, hogy még egyszer elmehetett az Úz völgyébe. Az 1944. augusztus 26-i harci eseményeket röviden felelevenítve kiemelte, bár az elavult fegyverzettel felszerelt, gyengén kiképzett székely határőröknek hatalmas szovjet túlerővel kellett harcolniuk, az Úz-völgyet az ellenség csak akkor tudta elfoglalni, amikor a honvédség megkapta a visszavonulási parancsot. Hogy a szeptember 11-ig tartó harcok során a völgyet – hazájukat – védők közül hányan estek el, pontos adatok mai napig sem állnak rendelkezésünkre, mondta, az egykori bajtársaknak hát azt kívánta, nyugodjanak békében, tisztelet illesse hősi emléküket.
Az ünnepség folytatásaként Lőrinc József, az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület tagja szavalta el Wass Albertnek az Erdélyi hitvallás című versét, a Szentivánlaborfalvi Férfikórus katonanótákat énekelt – a nagyszámú közönség tetszését vívták ki nemcsak gyönyörű dalaikkal, hanem azzal is, hogy fellépésük előtt a magukkal hozott galambokat szabadon engedték –, a Csernátoni Dalcsoport pedig előadta Sylvester Lajosnak az Úz-völgyi hegyomlás dokumentumriportja alapján összeállított Vérvölgy című műsorát. Záró eseményként, a Csíkszentmártoni Poszogó Fúvószenekar kísérete mellett, az emlékmű koszorúzása következett, az első koszorú elhelyezésének joga, míg élnek, a veteránokat illeti meg. A székely himnusz eléneklésével zárult ünnepség után a talán ezret is meghaladó zarándoksereg szétoszlott, sokan az első világháborús hadikápolnához látogattak még el, egy népesebb csoport Szabó József János hadtörténész vezetésével az egykori Mátyás király erődöt kereste fel, a falatozás után aztán estére ismét a csend lett úrrá az Úz völgyében, hogy jövőre ismét fogadhassa a zarándokok évről évre népesebb seregét.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felvidéki jelállítók
Hallották hírét az eresztevényi Gábor Áron-síremlék melletti kopjafaerdőnek, s ők, bár a nemzettől elszakíttattak, határral elválasztattak, de hű és jó magyarok maradtak, ezért hát kötelességüknek érezték jelt állítani.
Két felvidéki település civil szervezete, a csatai székhelyű Sólyom Gyermekei Polgári Társulás és a nádszegi Mátyusföld Magyar Összefogás Polgári Társulás az első Góbé tábort szervezve, busznyi gyerekkel indult Erdélyt felfedező és a még itt nem jártakkal megszerettető körútra, jártukban-keltükben útba ejtették Eresztevényt is, ahol az Emlékezés erdejében a már előre felállított, a sepsiszentgyörgyi Sánta Barna által faragott kopjafát avatták fel. A kis, bensőséges ünnepre a felvidékiek is dallal-szavalattal készültek, de háromszéki barátaik is meglepték őket: a Kelemen Alpár vezette szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör katonanóta-csokorral fogadta, Kovács Attila és baráti társasága étellel-itallal látta el a hosszú útról érkezetteket. A Góbé tábor szervezői amúgy rendszeres Erdély-járók, a Sólyom Gyermekei társulás elnöke, Okos Csaba nemrég a Garam és a Duna mentén széles körű gyűjtést hirdetett meg, az adományokat Böjte Csaba gyermekotthonaiba juttatták el.
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

II. Székelyföldi Katona- és Huszárnóta-találkozó
Szeptember 3-án, vasárnap kerül sor a II. ikavári (Felsőcsernáton) katonadal-találkozóra, amely egyben a II. székelyföldi férfikórus seregszemléje is. Szervező az Ika Ifjúsági Egyesület, a csernátoni Pakó András Férfi Dalcsoport és a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör (Háromszék). A tavalyi első találkozón 14 csoport vett részt kb. 400 taggal. Az idei fellépők között lesz a marosvásárhelyi Cantuale is. Alsócsernáton központjában 12 órakor zászlófelvonással és koszorúzással kezdődik az ünnepség, ezt követi az ebéd és a kórustalálkozó Felsőcsernátonban, az ikavári szabadtéri színpadon – áll az Ágoston József és Kelemen Alpár által szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. Népújság (Marosvásárhely)