Két évvel ezelőtt, 1998-ban ünnepet teremtett Jegenye, a Kalotaszeg e római katolikus szigete. Nagy szülöttének, Kájoni János XVII. századi ferences szerzetesnek állított emléket. A templom bejárata mellett elhelyezett Kájoni-emlékműnél azóta minden évben leróják kegyeletüket a falu lakói, elszármazottai, a vendégek és meghívottak. Máj. 7-én dr. Czirják Árpád kanonok, érseki helynök által celebrált misére sokan érkeztek. Eljöttek a budapesti Szent István Egyetem tájépítész hallgatói is, akik a Szentimrei Alapítvány által a Sztána völgy tájvédelmi körzetté nyilvánításáért kezdeményezett többsíkú programban vesznek részt. Az 1999-ben indult kezdeményezés sikeréhez teológusok, magán tájépítészeti irodák, építészek magánszemélyként, a szegedi egyetem, a Babes-Bolyai Tudományegyetem, különféle szövetségek, a budapesti Kós Károly Egyesület járultak hozzá. A misét követően László Ferenc zenetudós méltatta Kájoni János orgonista, orgonakészítő, zeneszerző életét és munkásságát, leleplezték a Gonda György Károly tervei alapján Pécsi L. Dániel által készített millenniumi emléktáblát. - Jegenye kezd közösségként viselkedni, élni, s ez óhatatlanul kapcsolatban van Mátyás Károly új plébánosukkal is. /Kerekes Edit: Millenniumi emléktábla-avatás a Kájoni-emlékünnepségen. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./

"1997-ben visszakapták Sztánán anyai nagyapja, Szentimrei Jenő házát és körülbelül másfél hektár telket, tájékoztatott Szabó Zsolt, akkor döntöttek úgy, hogy létrehozzák a Szentimrei Alapítványt, amely a kalotaszegi, azon belül pedig a sztánai szellemiséget, hagyományt ápolja. A ház közvetlenül a Varjúvár mellett van, és szintén Kós Károly tervezte. Szentimreiék Kós Károllyal közösen adták ki a Kaláka Kalendáriumot az 1925-ös esztendőre. Ez egy könyvritkaság, mindössze 250 példányban jelent meg. Ennek az újrakiadása volt az alapítvány első jelentkezése, ezt mutatták be 1998-ban. Szeretnék legalább részben visszaszerezni valamilyen módon Sztánának mint kulturális központnak a régi fényét. A kolozsvári egyetemről az újságíró szakos diákokkal is rendszeresen kijárnak Sztánára, mert nemcsak Szentimreiről, Kósról híres e település, hanem ellátogatott ide Benedek Elek, Kosztolányi Dezső, Szántó György, sőt járt itt Márton Áron püspök is. Szerveztünk már három egyhetes tábort is. /Megismertetni Kalotaszeg szépségeit. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 12./"

Megjelent Az erdélyi táj kérdései /Művelődés, Kolozsvár/ című könyv Fekete Albert szerkesztésében, a budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kar Kert- és Településépítészeti Tanszék és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A kötetet többnyire Magyarországon élő kert- és tájépítő mérnökök és egyetemi hallgatók írták, akik Erdélyben a különböző programok keretében Bonchidán, Sztánán, a Csomád–Bálványos kistérségben, vagy Marosvásárhelyen a Sapientia Egyetem campusának a megtervezésében tevékenykedtek. A tájépítésről szóló tanulmányok mellett bő anyagot található a kötetben Erdély kastélyairól és az ezeket körülvevő parkokról. Több tanulmány felhívja a figyelmet az Erdélyben fellelhető negatív jelenségekre, mint amilyenek a tájidegen szennyező építkezések, a természeti erőforrások túlzott használata, a talajpusztulás és elmocsarasodás aggasztó méretei, az erdőállomány csökkenése. Kalotaszeg táj-lélek-rajza című tanulmányában Eplényi Anna budapesti ötödéves tájépítész hallgató a következőket írja: „A szegénység, az elmaradottság és a népességcsökkenés olyan súlyos vaksághoz vezet, hogy csak néhány napra vagy évre tudnak előretekinteni. Másrészt a könnyen jövő meggazdagodás oly könnyen elviszi az egykori évszázados értékeket, hogy néhány év alatt hűlt helyét sem találjuk”. Jelenleg a Kalotaszeg megmentéséért folyó munka a sztánai tájépítész-program és a Sztánai Műhely keretében bontakozik ki. A programot a Kós Károly Egyesülés, a budapesti Táj-, és Kertépítész Diákszövetség, a Szent István Egyetem, az Arany János Közalapítvány és a sztánai–kolozsvári Szentimrei Alapítvány támogatja. Székelyföldön, a Csomád–Bálványos kistérségben a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület (CsTTE) a helybeliek. /Ajtay Ferenc: Könyv Erdély tájairól. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./

Az alig kétszáz lelkes faluban a Szentimrei Alapítvány és a sztánai református egyházközség által hatodik alkalommal szervezett farsangolás sikeres volt. A sztánai farsangolást 2001-ben újraélesztő Papp Hunor református lelkész üdvözölte az idesereglő magyarországi és helyi vendégeket. A Sztánai Műhely kezdeményezésére kistérségi megbeszélésen zsoboki, sárvásári, nyárszói, kalotaszentkirályi és helyi részvevők elhatározták: terveik megvalósulása érdekében egyesületet alapítanak. Bemutatták Janitsek Jenő Sztána története és névanyaga című tanulmányát és a Rókaszemű menyecske című kalotaszegi mesegyűjteményt, amelyet H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója ajánlott az olvasóknak. Emellett kiállítás nyílt sztánai és kolozsvári, Kós Károly által tervezett házakról, a helybéli gyermekek pedig Tamási Áron A búbos vitéz című mesejátékát adták elő. Fellépett a kolozsvári Szarkaláb néptáncegyüttes és az inaktelki fiatalokkal kiegészülő, budapesti Kertész Táncegylet. /Benkő Levente: Határtalan mulatozás Kalotaszegen. Kós Károly nyomán Sztánán. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./

Több mint hét éve kezdődött az ébredés Sztánán: magyarországi tájépítész hallgatók érkeztek tájfelmérésre a Sztána völgybe. Szabó Zsolt, a Művelődés főszerkesztője és a Szentimrei Alapítvány kezdeményezésére megalakult a Sztánai Műhely, partnerre találtak Papp Hunor lelkészben. A farsangot, amelyet a Kós Károly nevezetes 1914-es farsangja után 87 évvel, 2001-ben szerveztek meg először, az elmúlt hétvégén már a hetedik alkalommal tartották meg. Február 9-én a közösségi ház építését megörökítő fotókiállítás után a sztánai gyermekek bemutatták Devecseri László A csodatévő fakéreg című darabját, őket követte a kolozsvári szarkalábasok előadása, majd a hajnalba nyúló Valkó bandás táncház. Másnap elindult a kis csapat a falutól 2,5 kilométerre lévő „üdülőtelepre”, az évszázados Varjúvárhoz és a szintén Kós Károly-tervezte Szentimrei házhoz. A Szentimrei ház felújítása folyik. Délután a kalotaszegi tánctanítás már a kultúrotthonban volt, este Filep Farkas, Halmágyi Erika és Lepedus Péter Sztánáról készült rövidfilmjét vetítették. Fél évszázaddal ezelőtt még mintegy ötszázan éltek a faluban, ma 180-an. /Kerekes Edit: Sztánai farsang – sztánai éledés. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 12./

Idén negyedik alkalommal gyűltek össze a természetjárók Sztánán, hogy részt vegyenek a Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrán. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvári Osztálya, a Szentimrei Alapítvány és a Kós Károly Kulturális Egyesület idei rendezvénye csaknem félszáz kirándulót vonzott. /Félszáz kiránduló a Kós Károly teljesítménytúrán. Sztána. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./

Hatvan esztendős fennállásra emlékezett a Művelődés folyóirat. Az 1948-as induláskor még két kiadvány volt, a Művelődési Útmutatók és a Népművelődés. A folyóirat megélt emlékezetesebb és könnyen felejthető korszakokat is. 1956 derekától Művelődés címmel szolgálta az erdélyi magyar közművelődés ügyét. Időnként kompromisszumok árán is, de megteremtették a lehetőségét (olykor az egyetlent) néprajzi, hely-, művelődés- és nemzetiségtörténeti, képzőművészeti, könyvtár- és természettudományi tanulmányok, kórusművek, színdarabok közlésének. 1990-től a Művelődés– rövid bukaresti vergődést követően immár természetes éltető közegében, Kolozsvárt – fokozatosan megtalálta helyét a magyar, közelebbről az erdélyi magyar kultúrában. Tíz esztendeje kezdte el a Művelődés könyvkiadói programját, azóta évi 3–7 könyvcímmel jelentkeznek, így a szerzők a nagyobb közönséghez is eljutathatják kutatásaik eredményét (elegendő csak utalni a Debreczeni László, a Herepei János, a Balaskó Nándor-életművet közzé tevő sorozatokra, a lassan tucatnyi Művelődés-antológiára, vagy a Kriterionnal közösen kiadott Szilágysági magyarok, illetve az Aranyos vidéki magyarok testes monográfiára gondolni). Emellett vannak a folyóirat erdélyi tájvédelmi, tájtörténeti könyvei, továbbá a Szentimrei Alapítvánnyal közösen kiadott Sztánai Füzetek. Szólni kell a már több mint kétszáz kiállításról, amelyet a Művelődés Galéria-program keretében szerveztek határainkon innen és túl Budapesttől Bukarestig, Nagybányától Temesvárig. /Szabó Zsolt: Az első hatvan esztendő. = Művelődés (Kolozsvár), január/

„Egész Kalotaszegen nincs olyan hely, ahol a farsangi mulatság három napot tartana” – jelentette ki Papp Hunor református lelkész a február 1-jén kezdődött, és egész hétvégén tartó sztánai farsangi rendezvény alkalmával. Sztánán, a kis kalotaszegi faluban idén immár nyolcadszorra szervezték meg a farsangi mulatságot. A fiatal református lelkésznek és szervezőtársainak nem volt nehéz újjáéleszteni 2001-ben a sztánai hagyományt, hiszen a környék lakossága még ma is emlegeti azt az 1914-ben megtartott bált, amelyet Kalotaszeg szerelmese, Kós Károly erdélyi magyar építész, író, néprajzkutató talált ki. Az eseményre jó barátját, Móricz Zsigmondot is meghívta, aki az itteni élmények hatására később megírta a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című, nagy sikerű regényét. A Sztánai Műhely magyarországi szervezet képviselője beszédében hangsúlyozta, Kós Károlynak köszönhetően figyeltek fel Sztánára, és élesztették fel 2001-ben a farsangi mulatságot. Szabó Zsolt, a Szentimrei Alapítvány vezetője, a Művelődés című folyóirat főszerkesztője elmondta: ezúttal a Reményik Sándor Galériában nemrég megnyílt, kolozsvári magyar fotóművészek fényképeiből szervezett kiállítás néhány darabját hozták el. Emellett a Kriterion és a Művelődés által kiadott könyvek széles skálájából válogathattak az érdeklődők. Fazakas Mihály Ludas Matyi című színdarabját tekinthették meg a jelenlévők a sztánai gyermekek előadásában. Következett a Pillich Balázs által vezetett Szarkaláb Néptáncegyüttes előadása, illetve a bánffyhunyadi Varga István, közismert nevén „Kicsi Csipás” előadása, aki hajnalig húzta a farsangolóknak a talpalávalót. A falutól nem messze található a Varjúvárnak nevezett kis kúria, ahol sokat alkotott Kós Károly. A Varjúvár közelében épült a szintén Kós Károly által tervezett Szentimrei-ház, ahol Szabó Zsolt, Szentimrei Jenő unokája fogadta a vendégeket. A házat annak idején elkobozták, de 1997-ben az örökösök visszakapták, létrehozva a Szentimrei Alapítványt azzal a céllal, hogy a kalotaszegi emlékeket, értékeket felleltározza, népszerűsítse és visszahozza a köztudatba. /Papp Annamária: Farsangi dínomdánom Kalotaszeg legcsendesebb falujában. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./

A Sztánai Füzetek sorozatban ötödikként megjelent kis kötet igazi helytörténeti csemege. A Buzás Pál által szerkesztett kiadvány /Buzás Pál: Kalotaszegi Irodalmi Breviárium. Művelődés – Szentimrei Alapítvány, Kolozsvár – Sztána, 2008/. Olyan nevek szerepelnek a kötetben, mint Vasvári Pál, Kájoni János, Debreczeni Márton, Gyarmathi Zsigmond és Gyarmathi Zsigáné Hory Etelka, Gyalui Farkas, Ravasz László, Szentimrei Jenő, de Ady Endrét és felesége Boncza Berta is. /S. B. Á: Képzeletbeli kalotaszegi utazás. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./

Megjelent a népszerű Sztánai Füzetek újabb, hatodik darabja. A kiadványsorozat szerkesztője, Buzás Pál a Kalotaszegi kötődések /Művelődés – Szentimrei Alapítvány. Kolozsvár, Sztána, 2008./ címmel megjelent kötetben ezúttal riporterként is bemutatkozott. Az eddig megjelent öt füzet sokrétű, átfogó tájékoztatást nyújtott. A kiadvány olyan, ismert vagy kevésbé ismert személyiségeket mutatott be, akik maguk is szorosan kötődnek Kalotaszeghez. Az interjúalanyok közül sokan kalotaszegi születésűek, mások a munkájuk révén kerültek oda, ismerkedtek meg az ottani emberekkel, szokásokkal, hagyományokkal. /S. B. Á. : Kalotaszegi személyiségek nyomában. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 6./

A nagy sikerű Sztánai Füzetek című sorozatban (Művelődés – Szentimrei Alapítvány) jelent meg Fekete Károly Hatvan év Kalotaszegen. Válogatott írások (1947–2007), Művelődés – Szentimrei Alapítvány, Sztánai füzetek 7. Kolozsvár, Sztána, 2009.) című könyve. Fekete Károly a romániai pedagógus-társadalom ama, mai Kós Károlya, aki több mint hat évtizeden keresztül előbb a kolozsvári Igazság, majd később a Szabadság külső munkatársaként-újságírójaként, a Kolozsvári Rádió magyar adásainak a helyi tudósítójaként Kalotaszeg kiváló tollú krónikás-nagymestere volt. A kötet törzsanyagát Fekete Károly művelődésszervezői és pedagógiai tevékenységét föltérképező írások, valamint a szerző különböző sajtóorgánumokban (Kalotaszeg, Igazság/Szabadság, A Hét, Faclia, Szemfüles, Művelődés) megjelent írásainak reprezentatív cikkbibliográfiája (1966–2000) egészíti ki. /Bréda Ferenc: Kortárs krónika az örök Kalotaszegről. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 17./

Ünnep, tartós találkozás a könyvbe foglalt szellemmel”
Mátyás szülőháza előtt megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Számos sátor, sok-sok könyv, beszédek és egyelőre gyér érdeklődés: így foglalható össze röviden a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét tegnap délutáni megnyitója. A Mátyás király szülőháza előtti téren június 2. és 5. között zajló kulturális rendezvény a Romániai Magyar Könyves Céh, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése és az RMDSZ Főtitkárság Program és Ifjúsági Főosztályának szervezésében jött létre, azzal a szándékkal, hogy 82 évvel az első, 1929 májusában megrendezett Ünnepi Könyvhét, illetve 70 évvel az első kolozsvári Ünnepi Könyvhét után idén Erdély fővárosa ismét bekapcsolódhasson a magyar könyv ünnepébe. A szervezők remélik, hogy ezeken a napokon benépesül a Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülőháza közötti tér, a kolozsvári magyarság jól érzi majd magát a magyar könyvek között, és érdeklődéssel követi a könyvbemutatókat, dedikálásokat, valamint a kísérőprogramokat egyaránt.
Könyvek A-tól Z-ig a Kolozsvár Társaságnál
A Kolozsvári Ünnepi Könyvhét hivatalos megnyitója előtt két órával mutatták be a Szentimrei Alapítvány gyűjteményéből összeállított Agyagfalvától Zsombolyáig. Magyar nyelvű könyvek Romániában 1918–1945 között című tárlatot. Az esemény helyszíneként a Kolozsvár Társaság főtéri székháza szolgált, ahol Kántor Lajos irodalomtörténész örömét fejezte ki a kiállítás kapcsán, és két, újonnan megjelent kiadványt ajánlott a nem túl népes közönség figyelmébe: Horváth Andor és Salat Csilla szerkesztésében, a Stúdium Kiadónál mostanra látott napvilágot az Erdélyi magyar írók – Paulovics László íróportréi című kötet, a Kolozsvári köszöntőben pedig Possler György Kolozsvárról elszármazott irodalomtörténészt „öregdiákok” (Benkő Samu, Balázs Sándor, Dávid Gyula, Kántor Lajos, Cs. Gyimesi Éva, Egyed Emese, Demény Péter) köszöntik 80. születésnapján.
Szabó Zsolt, a Szentimrei Alapítvány elnöke reménykedik abban, hogy a mostani tárlatnak a következő években is lesz folytatása, véleménye szerint egy-egy ilyen alkalom szervesen kiegészíti a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét rendezvényeit. A teljesség igénye nélkül kívántak ezúttal ízelítőt nyújtani az érdeklődőknek az 1918–1945 közötti időszak könyvterméséből, kitérve természetesen a 70 évvel ezelőtt megtartott első kolozsvári Ünnepi Könyvhétre is. A több mint hétezer kötetből 150-et sikerült kiállítani, „apró hozzájárulásként egyetlen jól körülhatárolható terület irodalmi dokumentumaiból”. Fiatalok és idősebbek ismerkedhetnek ennek révén az erdélyi magyar irodalom XX. századi vonatkozásaival, szépirodalmi, művészeti, gazdasági stb. témakörben egyaránt. Többek mellett Berde Mária: Télutó (1928, Kolozsvár), Madách Imre: Az ember tragédiája (1923, Kolozsvár), Szabédi László: Délia (1936, Kolozsvár) című kötetét, valamint A népkisebbségi törvény tervezetét (Paál Árpád, 1928, Kolozsvár), A Minerva könyvárjegyzékét (1927, Kolozsvár) és az EME 1943-as évkönyvét (1944, Kolozsvár) vehetjük szemügyre az öt tárlóban. – Talán érdemes lesz a következő Ünnepi Könyvheteken, esetleg ugyanitt, bemutatni egy-egy műhely – Erdélyi Szépmíves Céh, Minerva – vagy város – Nagyvárad, Marosvásárhely, Szatmárnémeti stb. – könyveit vagy sajtóját – hangsúlyozta továbbá Szabó Zsolt. (ferencz)
Hivatalos megnyitó a Mátyás szülőháza előtti téren
A délután négy órakor kezdődő hivatalos megnyitón elsőként László Attila alpolgármester szólalt fel a téren felállított színpadon, aki Kolozsvár „brandjének” nevezte a könyvet. Őt Kelemen Hunor kulturális miniszter, az RMDSZ elnöke követte. „A megjelent kiadók száma bizonyítja, hogy Erdélyben a magyar könyvkiadás talpon maradt, és továbbra is értéknek tartják a könyvet, nem pedig luxusterméknek. Az erdélyi magyar könyvkiadás utóbbi 21 éve a fejlődésről szólt”, mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a könyvnek szellemi, nem pedig anyagi értéket kell képviselnie. A miniszter hangsúlyozta: reményei szerint az Ünnepi Könyvhét helyet teremt magának Kolozsvár kulturális életében, és nemcsak szimbolikus helyfoglalás történt Mátyás király szülőháza előtt.
A megnyitón felolvasták Csoóri Sándor író, költő üzenetét, aki betegség miatt nem lehetett jelen a rendezvényen. „Hetven esztendővel ezelőtt Móricz Zsigmond volt a Kolozsvári Könyvnapok díszvendége. 2011-ben a nagy író után, szemérmesen mondom, én lehettem volna az. Mentségem csupán annyi, hogy ő akkor 62 esztendős volt, én pedig ma-holnap hússzal több! Ezért kérem, bocsássák meg és értsék is meg, hogy nem lehetek jelen személyesen váratlan betegségem miatt, csupán néhány gondolatommal”, állt a díszmeghívott levelében.
Dávid Gyula irodalomtörténész a szerző és az olvasó közvetlen találkozásának lehetőségét határozta meg a rendezvény lényegeként, és hangsúlyozta a könyvvásár fennkölt jellegét: „Ünnep, tartós találkozás a könyvbe foglalt szellemmel”.
Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja hagyományteremtőnek nevezte a rendezvényt, Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke pedig a könyvhét közösségteremtő és közösségépítő szerepére hívta fel a figyelmet, továbbá megvalósíthatónak tartja, hogy Kolozs megye több városában is megrendezzék a jövőben az ünnepi könyvhetet.
A megnyitó végén Szilágyi Szabolcs műsorvezető Kántor Lajost, a Kolozsvár Társaság vezetőjét szólította színpadra, aki elmondta: a Társaság, hagyományteremtő szándékkal, Kolozsvár büszkesége elnevezéssel oklevelet adományoz olyan embereknek, akik a város szellemi életének kiemelkedő vezetői, „munkásai”. Első alkalommal Dávid Gyula érdemelte ki ezt a címet, akinek Kántor Lajos nyújtotta át az oklevelet, illetve egy Kolozsvár címerét ábrázoló bőrmetszetet. (kovács)
Írottmuzsika a Bulgakovban
A Bulgakov Kávéház adott helyet a délután öt órakor kezdődő eseménynek, amelyre sajnos csupán néhány ember volt kíváncsi: a Kriterion Kiadó által frissen megjelentetett kötet Palocsay Zsigmond válogatott költeményeit tartalmazza, Írottmuzsika címmel. A Romániai Magyar írók sorozat jelen kötetéhez Egyed Péter írt bevezetőt, a válogatás is az ő nevéhez fűződik.
A könyvbemutatón H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója „adósságtörlesztésnek” nevezte a könyv megjelentetését, mint mondta, Palocsay Zsigmond költészete számos titkot rejt, újabb és újabb részleteit fedezhetjük fel.
Egyed Péter a kötet bevezetőjéből idézett fel néhány gondolatot, felidézve a költői indulását, illetve a Palocsay-líra fő jellemzőit. Az esemény zárásaképpen Hatházi András, Köllő Csongor és Kelemen Csongor olvasott fel néhány verset. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhétről bővebb információ és a rendezvény részletes programja a www.unnepikonyvhet.ro honlapon olvasható. (köllő)
Szabadság (Kolozsvár)

Folyóirat-irodalom a „magyar világban”
A Kolozsvári Magyar Napok keretében két rendezvény is foglalkozott tegnap az 1940–1944 között megjelent napilapokkal, folyóiratokkal. A Kolozsvár Társaságnál a Szentimrei Alapítvány gyűjteményéből állítottak ki irodalmi kiadványokat. A tárlat anyagának többségét Kolozsváron megjelent lapok képezik, és az érdeklődőknek sietniük sem kell a megtekintéssel: szeptemberben is látogatható lesz a tárlat. A kiállítás-megnyitót követően a Minerva-házban ezzel szorosan összefüggő előadássorozatot hallgathattak azok, akiket érdekelt a „magyar világ” kolozsvári lapjainak irodalmi vetülete. Kántor Lajos író, irodalomtörténész moderálásában Dávid Gyula és Vallasek Júlia irodalomtörténész, valamint dr. Szász István Tas orvos, író tartott kiselőadást az irodalmi élet alakításában oroszlánrészt vállaló kolozsvári kiadványokról.
Akkor lenne igazi az élmény, ha tapintani, forgatni is lehetne a tárlóban kiállított gyűjteményt: a Szentimrei Alapítvány tulajdonát képező kiadványokat, az itt-ott megsárgult, patinás könyveket, folyóiratokat.
A Kolozsvári Magyar Napok keretében ezúttal is jutott hely az irodalomnak, az irodalmi lapoknak: kedden délután két rendezvény is foglalkozott ugyanazzal a korszakkal, az 1940–44 közötti magyar kiadványokkal, az ezekben megjelenő erdélyi magyar kultúraképpel. A Kolozsvár Társaság székházában kiállított lapok kapcsán Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat főszerkesztője elmondta: mind a családja és az alapítvány tulajdonát képezik, és fontos dokumentumai a korabeli kulturális életnek, hiszen egy-egy iskolai vagy társasági évkönyv, naptár és folyóirat, zenei, népzenei és művészeti jellegű kiadvány beszédesen vall az akkori viszonyokról, a művészeti és kulturális sokszínűségről, gazdagságról. A méltató elmondta: a kiállítás alcímének megfelelően Aradtól Zilahig igyekeztek bemutatni a korszakot felölelő gyűjteményt, a legtöbb kiadvány azonban kolozsvári (Ellenzék, Erdélyi Helikon, Pásztortűz, Erdélyi Múzeum stb.). A szépirodalmi kiadványok is tekintélyes szerzőcsapatot sorakoztatnak fel, Jékely Zoltán, Tamási Áron, Bözödi György és Kós Károly művei az Erdélyi Szépmíves Céh vagy a Minerva kiadásában láttak napvilágot. Ebbe a korszakba illeszkedik Kuszálik Péter jóval bővebb Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940–1989 című bibliográfiai kötete, amely ugyancsak megtekinthető a gyűjtemény darabjaként.
A kiállítás kapcsán Szabó Zsolt ismét felvetette az ezúttal is nyitva hagyott kérdést: létezik-e külön erdélyi magyar irodalom, kell-e egyáltalán különálló fejezetként beszélni róla, vagy kiindulva a magyar nyelv és kultúra egységéből, inkább csak erdélyi (illetve vajdasági, felvidéki, kárpátaljai stb.) jellegzetességekről beszélhetünk az egységes magyar irodalmon belül. A költőinek szánt felvetésre valószínűleg nem most születik válasz...
A tárgyalt korszakkal és a kiadványokkal szorosan összefüggött a Minerva-házban tartott irodalomtörténeti beszélgetés. A Kultúra és irodalom a kolozsvári magyar lapokban (1940–1944) című előadáson Dávid Gyula irodalomtörténész, dr. Szász István Tas orvos, író és Vallasek Júlia irodalomtörténész szólalt fel a házigazda szerepét betöltő Kántor Lajos irodalomtörténész mellett. Utóbbi felvezető beszédében megjegyezte: örül annak, hogy a KMN is foglalkozik ezzel az irodalomtörténeti vonatkozásban kiemelten fontos és még csak részben feltárt korszakkal, továbbá bízik abban, hogy az elkezdett munka kiterjed a kevésbé ismert szerzők felkutatására is.
Vallasek Júlia az irodalom és a napi sajtó viszonyát boncolgatta, főleg az Ellenzék kapcsán. A kettő kapcsolatát legkevesebb három szempont miatt tekinthetjük – mondhatni – összeforrtnak: egyrészt az irodalmárok jelentős része újságíróként tevékenykedett, másrészt az újság szabadabb mozgásteret biztosított az irodalom számára, harmadrészt pedig a két világháború közti időszak szerzőinek számottevő hányada közéleti szereplő (is) volt.
A professzionálissá váló sajtó „irodalmiatlanodott”. A II. bécsi döntés előtt még vasárnapi melléklet-anyag volt, 1940 után azonban háttérbe szorult a szépírás, majd a háború egyre kiterjedőbb elmérgesedésével 1943-tól ismét előtérbe került. A világháború utolsó éveiben a cenzúra fokozottabban korlátozta a témákat, így a szerzők az aktualitásokat metaforák formájában irodalmi művekbe rejtve közölték – volt rá példa, hogy főoldalon is!
Dávid Gyula az Erdélyi Helikon kapcsán az ebben a korszakban tetten érhető nemzedékváltást ecsetelte. A havonta megjelenő kiadvány írásaiban többek között az irodalmár társadalmi szerepvállalásának válságát fedezte fel, és kutatta, hogy a korábbi, egyre inkább lemorzsolódó helikonosok és az újak milyen irányvonalak mentén indultak el utat mutatni a sötétségben, kezükben az irodalom fáklyájával. Dávid Gyula rámutatott: a 22 éves román adminisztrációt váltó új korszak elején a Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdély irodalmárai a dél-erdélyi írókért, költőkért aggódtak a publicisztikákban, és járható hidakat kerestek a határ másik oldalán maradt társakkal való kapcsolattartásért.
Dr. Szász István Tas a kevésbé ismert, nemzedéki alapon működő szellemi csoport „termékének” tekinthető, 1936–1944 között megjelenő Hitelt mutatta be. A szellemi vállalkozásba vetett bizalmat hirdető szociálpolitikai folyóiratot rendiséggel vádolták, Szász szerint alaptalanul. A lapban háborúellenes, románságot is támogató hangvételű írások jelentek meg, és arra szólította a felelős értelmiséget, hogy a kockázatvállalástól se rettenjen el a haladó gondolkodás rovására. Az 1944-ben megszűnt lapról a későbbi években jobbára nem is beszélhettek, mégis felnevelte a mai erdélyi értelmiség idősebb nemzedékét, és iskolateremtő szereppel bírt.
„Sokkal bonyolultabb, konfliktusosabb a kép, mint amilyen elképzelésünk van erről az időszakról a sajtó vonatkozásában” – összegzett Kántor Lajos a „gondolatélesztő” előadások után.
K. H. I., S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár)

Isteni tanítók és világi táltosok
Kalotaszegi fények a tények tükrében
Már Fekete Károly első, 2009-ben napvilágot látott, nagy sikerű önéletrajzi dokumentumkötetének a megjelenésekor (Fekete Károly: Hatvan év Kalotaszegen. Válogatott írások 1947–2007. Művelődés – Szentimrei Alapítvány, Sztánai füzetek 7. Sorozatszerkesztő Szabó Zsolt. Kolozsvár–Sztána, 2009.) Balogh Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének az igazgatója találó módon így jellemezte a szerzőt: „Fekete Károly Kalotaszeg krónikása. A legutóbbi 60 év terméséből olvasható válogatás rendkívül sokszínű: van köztük irodalmi értékű, történelmi témájú visszaemlékezés, tanügyi, turisztikai, kulturális tárgyú írás – mind, megannyi apró mozaik Kalotaszeg változó társadalmának nehezen megrajzolható képéből.” (i.m., 181. old.)
Ezúttal Fekete Károly egy újabb dokumentáris igényű–alapvetésű, s nemkülönben jelentős információs gazdagságú kötettel (Fekete Károly: A nemzet napszámosa voltam Kalotaszegen. Önéletrajzi feljegyzések, 1935–1990. Művelődés – Szentimrei Alapítvány, Sztánai Füzetek 11. Sorozatszerkesztő Szabó Zsolt. A borító Kós Károly grafikájának felhasználásával készült. Kolozsvár – Sztána, 2013.) lepi meg a közeli múlt gyakorta zűrzavaros forgatagában akarva-akaratlanul is részt vevő s az eltelt század alapvetően meghatározó társadalom- és kultúrtörténeti mozzanatai iránt érdeklődő avagy e korszak meggondolkoztatóan vargabetűs, szellemi hajtűkanyarjait megérteni óhajtó olvasót.
A Fekete Károly-i, tablószerűen összeállított, önéletrajzi és egyben kortörténeti jellegű, átfogó dokumentumgyűjtemény és -antológia második kötetét képező mű Ajánlásában Péntek János ezt írja a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által 2003-ban Ezüstgyopár-díjjal kitüntetett s a közel hat évtizedes didaktikai, kultúrpolitikai és -menedzseri tapasztalat birtokában a múlt néhol fordulatos, néhol meg folyamatosan változó eseményeire visszatekintő szerzőről:
„Nem szokványos tanítói életpálya az 1928-ban született Fekete Károlyé, és ennek tulajdoníthatóan nem szokványos az a pályakép sem, amelyet most – korabeli iskolai dokumentumokkal, újságcikkekkel, fényképekkel kiegészítve – közread.” (i.m., 7. old.)
Az immár történelmiekké patinásodott és tekintélyesedő korszakokat fölelevenítő, izgalmas dokumentumkötet nemcsak társadalomtörténeti szempontból egyedi mű. Tudniillik Fekete Károly egy, a szerzőre személyesen jellemző, átütő, széles látókörű, sziporkázó s az olvasót mindenképpen lekötő, majdhogynem mágikus mega-humorral ismerteti a különben tudományos pontosságú és éleslátó tárgyilagossággal bemutatott eseményláncolatokat és történéseket. Sőt, Fekete Károly szakavatottan megbabonázó, ám minduntalan diszkréten értelmezői tolla alatt még az első látásra mókás anekdotáknak tűnő s hatásos csattanókra kiélezett történetek is olyan világian revelatív, szemantikai feltöltöttségű parabolákká válnak a különböző történelmi korok s a társadalmi létezés egészére vonatkozólag, amelyekből mindannyian levonhatjuk a sok értelmű, bölcsességgé emelkedő következtetéseket és léleképítő tanulságokat. Pontosabban egyféle, a befogadást távlatosító, tematikai négyzetre emelés eredményeképpen Fekete Károly nemcsak az egykori és mindenkori első osztályosait ülteti be gyakorlatilag akkor és ott a padba, hanem átvitt értelemben… a nyájas olvasót is, itt és most.
Ugyanakkor Fekete Károly könyve nemcsak mentalitástörténeti, hanem szépirodalmi jellegű, önéletrajzi odüsszeia is, amelyben az erdélyi magyar nyelvű próza immár klasszikussá vált, XX. századi stílusjegyei is fölcsillannak. A kalotaszegi magyar művelődéstörténet közelmúlti keresztmetszetét nyújtva, műve összegző és egyúttal elemző jellegű: a különböző kutatási szempontokból is kiváltképpen fontos monográfia e nagyhírű régió folyamatos fönnállásának s hagyományőrzően korszerű önátörökítődésének az eljövendő korokban kibontakozható sorsvetületeit is fölvázolja.
A számos egyedi adatot, statisztikai fölmérést és összehasonlító kimutatást közzétevő könyv valóságföltáró forrásmunkaként kiváltképpen szilárd kiindulópontot szolgáltathat a XX. századi, kalotaszegi magyar közösség társadalmi, történelmi és kulturális valóságának a szakszerű kutatásához.
(Fekete Károly A nemzet napszámosa voltam Kalotaszegen című kötetét március 1-jén, pénteken délután 6 órától mutatják be Bánffyhunyadon, a református egyház gyülekezeti termében. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.)
BRÉDA FERENC
Szabadság (Kolozsvár),

Erdély tájain – XII. Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrák
A túrákat illetően a rekordok éve volt az idei a kolozsvári EKE számára
Kós Károly (Temesvár, 1883. december 16. – Kolozsvár, 1977. augusztus 25.), az ismert tervező, grafikus, néprajzkutató, író és politikus Kalotaszeg kitűnő ismerője volt. Csodaszép környezetben búvik meg a sztánai Varjúvár, itt volt a művész alkotóműhelye. Ő tervezte a sepsiszetgyörgyi Székely Múzeumot és kórházat, a kolozsvári református Kakasos templomot, a budapesti állatkert épületeinek a megtervezésében is részt vett. Nagy ember volt, de igazán itt érezte jól magát. Itt volt otthon.
Az ő emlékére szervezi meg az Erdélyi Kárpát Egyesület – Kolozsvár 1891 és a Szentimrei Alapítvány minden év augusztusában, már 12. alkalommal a hagyományossá vált 50, 25 és 10 km-es Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrákat, ezúttal a 6. Kolozsvári Magyar Napok keretében.
Az idei túrát augusztus 15-én tartottuk meg, szervezői László Györgyi az EKE – Kolozsvár 1891 részéről, és Szabó Zsolt, a Szentimrei Alapítvány képviselője. Az idén először biciklivel is meg lehetett tenni az 50 kilométeres távot, Branea Róbertnek köszönhetően. A terep-kerékpáros maraton megtételéhez feltétlenül terepgumikkal felszerelt kerékpár volt szükséges, pótbelső, javító-készlet, külsőgumi-leszedő kulcs, pumpa, kerékpáros sisak, esőkabát, lámpa, esetleg fejlámpa, hátsó villogó, valamint 1,5 – 2 liter víz és élelem. Ajánlott túracipővel jönni, mert helyenként gyalogolni kell és tolni a kerékpárt.
A rajtokban Fehér Zsuzsa (50 km gyalog és kerékpárral), László Györgyi (25 km), Szabó Zsolt (10 km) indították a résztvevőket. Pontbírók: Etédi József, Kuszálik János, Ciobanu costică, Pál Gyöngyi, Pál István, Szőcs János, Kosztin Erika, Csorba Anna, Szabó István, Szima Márton és Szima Csilla voltak; Kún Zoltán seprőbíró volt az 50 km-es, Tóthpál Tamás a 10 km-es útvonalon.
Szabadság (Kolozsvár)

Kevesebb mint egy hónap alatt 84 értéket terjesztettek fel az Erdélyi Magyar Értéktárba
84 értéket terjesztettek fel kevesebb mint egy hónap alatt az Erdélyi Magyar Értéktárba, amelyből 25 erdélyi és 58 tájegységi jelentőségűt el is fogadott a bizottság – számolt be december 10-én, csütörtökön Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság november 17-én megválasztott elnöke. A bizottság kolozsvári ülésére a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől, a Nyárádmente Kistérségi Társulás Értéktár Bizottságától, a Szentimrei Alapítványtól és magánszemélyektől érkeztek a javaslatok, a szervezetek az értékek kiválasztásakor a teljes térség területi lefedésére törekedtek.
„Ha csupán ezeket a számadatokat nézzük, már most bebizonyosodni látszik: az elmúlt ezer évben számos olyan kiemelkedő és egyedi értéket teremtettek az erdélyi magyar emberek, amelyek térségünk elismert jellegzetességei. Az RMDSZ által létrehozott bizottság kiemelt feladata ezek beazonosítása, átörökítése, megfelelő hasznosítása a szórványban és a tömbmagyarság lakta vidékeken, hiszen ezek megannyi biztosítékot jelentenek kultúránk továbbadására, nemzeti önazonosságunk megőrzésére” – fogalmazott Hegedüs Csilla.
A Szövetség kultúráért felelős ügyvezető alelnöke az ülést követően kiemelte: a beérkezett javaslatok között, a teljesség igénye nélkül, a csíkszeredai Mikó-várral kezdődően a magos Déva várán, a gyulafehérvári székesegyházon keresztül olyan értékek szerepelnek, mint a nyárádszentsimoni középkori templom és harangláb, a szentgericei unitárius templom, a szentháromsági középkori templom és harangláb, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttese, a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport, a nagyváradi vár, Kós Károly életműve, az aradi Szabadság-szobor vagy Tordai-hasadék. „Az értékfeltáró munkával a továbbiakban is hangsúlyosan foglalkozunk, ugyanakkor a civil szervezetek által delegált, szakemberekből álló bizottsággal közösen egy olyan rendszert is kidolgozunk, amely alapján kiválasztjuk azokat az erdélyi jellegzetességeket, amelyeket a Hungarikumok listájára is felterjesztünk” – tette hozzá Hegedüs Csilla.
Az Erdélyi Magyar Értéktár értéklistája itt érhető el.
Az ülésen további civil szervezeti képviselővel bővült a bizottság, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság is javasolt egy szakembert az RMDSZ által kezdeményezett, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) erdélyi tagszervezeteivel közösen végzett értékfeltáró munkálatokhoz.
Közlemény
Erdély.ma

Megnyílt a Csigadomb – csoportos tárlat a Minerva-házban
Dorombbal, citeramuzsikával, köcsögdudával és tánccal nyitották meg hétfő délután a Minerva-ház két kiállítótermében a Csigadomb című tárlatot, amelynek anyaga a sztánai Szentimrei-házban tartott alkotótábor résztvevőinek munkáiból áll. A kiállításmegnyitó egyben a zilahi Muza Fest művészeti fesztivál nyitóeseménye is volt, a Zilahon zajló fesztivál kolozsvári megnyitójának célja, hogy a Szilágyságot szélesebb körben is bemutassa.
A Csigadomb című kiállítás megnyitóján Szabó Zsolt, a Szentimrei Alapítvány elnöke elmondta, Sztánának nagy hagyománya van a képzőművészek körében, Kós Károly is dolgozott ott, de a képzőművészeti főiskola alkotóházaként is működött valamikor a villa, emellett pedig számos kolozsvári értelmiségi vonult Sztánára alkotni. Idén 13 – erdélyi és magyarországi – művész vett részt a tíznapos alkotótáborban, az ez idő alatt készült festmények, filmek, szobrok láthatók a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében és a pincegalériában.
– Ez a második alkalom, hogy bemutatkoznak a sztánai tábor résztvevői. Hasonló érdeklődésű képzőművészek, akik összegyűlnek egy kis beszélgetésre, munkára, tapasztalatcserére, mi pedig nagy örömmel fogadjuk be őket a Szentimrei villába – mondta a megnyitón az alapítvány elnöke.
Szabó Attila muzeológus, a sztánai alkotótábor házigazdája számára is sokat jelentettek az esténkénti barátias hangulatú beszélgetések, emellett kiemelte: Sztána szerinte is rendkívül izgalmas helyszín az alkotók számára. – Nagyon érdekes hely, a falu, a környezet is nagyon szép, de a Szentimrei-ház és környéke misztikus hely, nagyon pozitív energiák töltik fel a több ideig ott tartózkodókat – jegyezte meg Szabó Attila, aki a szervezés mellett alkotóként is részt vett a táborban.
Dabóczy Géza kurátor, a tábor résztvevője is kiemelte a jó hangulatot. – Ha a tavalyit a szeretet-tartás táborának neveztem, az idei méltán kiérdemli a nevetés-tábor címet. Jó emberek egy helyen hamar megtalálják a derű térképén túli koordinátákat – jellemezte az együttlétet a kurátor, majd egyenként elemezte a kiállító művészek stílusát, illetve azok alkotásait.
A Csigadomb című kiállítás szeptember 15-ig látogatható, hétfőtől péntekig 10 és 15 óra között a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. szám).
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)