Asztalos Enikő tanárnő „nagydiákjai”, a Marosvásárhelyi Népi Egyetem keretében működő néprajzi tanfolyam 1977-től végzett hallgatói találkoztak június 24-én, főleg azok, akik részt vettek az országos magyar néprajzi pályázaton. A dolgozatokat az ELTE BTK Folklór Tanszéke, az MTA Kutatóintézete, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Magyar Néprajzi Múzeum munkatársai bírálták el. A dolgozatok szerzői a találkozón kis kollokvium keretében beszámoltak egymásnak munkásságukról. Asztalos Enikő tanárnő ismertette a pályázat eredményét. A gyűjtőpályázatra 207 dolgozat érkezett Budapestre, az anyaország határain túlról 39 pályamunkát küldtek be. Pótolhatatlan az iskolai szintű néprajzi oktatás. /Bölöni Domokos: Kis néprajzi kollokvium. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 27./

Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeum Képtárában erdélyi múzeumok igazgatói, illetve a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója, dr. Cseri Miklós tanácskoztak arról, hogy a skanzent gazdagítandó Erdély tájegységeit képviselő portákat vásárolna a Szabadtéri Múzeum. A szomszédos megyék múzeumainak vezetői évente megtartják tanácskozásukat. A mostanin a Csíki Székely Múzeum igazgatója, Gyarmati Zsolt, a gyergyószentmiklósi múzeum igazgatója, Csergő Tibor, a marosvásárhelyi múzeumtól Soós Zoltán igazgató és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumtól Varga Mihály igazgató vettek rész, ezt bővítették a szentendreiekkel való találkozással. A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum létrehozna egy erdélyi részt, falut, melyben Székelyföld és a történelmi értelemben vett Erdély néprajzi tájegységei szerepelnének. Tájegységenként egy-egy házat vásárolnának, azaz a terv szerint 18-at lehetne a szentendrei skanzenben látni. Ezzel Szentendrén a második határon túli magyarlakta területet mutatná be (felvidéki házak már vannak). /Barabás Blanka: Erdélyi portákat vásárolna a Szentendrei Szabadtéri Múzeum. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 25./

Vajdahunyadon és Petrozsényban több százan vettek részt a Duna Televízió Kívánságkosár című műsorának közönségtalálkozóján. A nézők találkozhattak a Duna Tv közönségszolgálatának képviselőjével, illetve Banner Gézával, a képernyőről már jó tíz éve ismert, közkedvelt műsorvezetővel. A nagysikerű rendezvény zárómomentuma volt egy átfogó programnak, melyet a református teológusok a Vetési László lelkész által vezetett szórványmisszió keretében tartottak meg. Immár 17-18 éve rendszeresen járják a régiókat. A teológusok nyári gyakorlatuknak részeként bekapcsolódnak a helyi közösség-felmérő, -építő munkába, jelezte Vetési László. Az idei szórványmisziós munkában Rákosd, Kalán, Hosdát, Alpestes, Kisbarcsa, Csernakeresztúr környékén, illetve a petrillai és lónyai lakótelepeken végzett családlátogatások mellett a teológusok a helyi lelkészek vezetésével nagyhetet, illetve gyermekfoglalkozást tartottak a gyülekezetekben. Kutatók is jelen voltak a csapatban. Vass Erika, a szentendrei szabadtéri múzeum munkatársa közölte, a szentendrei múzeumban sikerül egy határon túli épületegyüttest is felállítani, aminek egyik darabja egy lozsádi családi ház lesz, egy másik pedig egy rákosdi csűr. Eljött a kolozsvári Incs Miklós régi helynévgyűjtő, aki Lozsádon, Rákosdon illetve Haróban előforduló településnevek felkutatását végezte. Missziós, illetve kutató munkával lélek-, nyelv és önazonosságerősítőként szolgálnak az itteni közösségnek – foglalta össze ittlétük lényegét Vetési László lelkész. /Gáspár-Barra Réka: Lélekerősítés a szórványban. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 14./

Július 4–13-a között zajlott a kolozsvári Diaszpóra Alapítvány, és a Hunyad megyei lelkészek által szervezett szórványmisszió, amelyen kolozsvári protestáns teológiai hallgatók, vallástanárképzős egyetemisták és az alapítvány munkatársai vettek részt. A Hunyad megyei csoporthoz csatlakozott Vass Erika, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársa, és Kósa László akadémikus, az MTA Nyelv- és Irodalomtudományi osztályának vezetője, valamint Hints Miklós helységnévgyűjtő. A 17 fős csoport több részre oszlott – Alpestesen, Csernakeresztúron, Petrillán, Lónyán, Hosdáton, Kalánban és Rákosdon végeztek gyülekezeti szolgálatot. Az egyhetes munka során sikerült számba venni a gyülekezeti tagokat, házról házra járva betekintést kaphattak a Hunyad megyei és Zsil-völgyi református családok életébe. Sok helyen teret hódított a vegyes házasság, beolvadás, nyelvvesztés folyamata. Sok olyan család van, ahol mindkét szülő magyar, református, a gyerekek is szintúgy, de már nem beszélik anyanyelvüket, nem gyakorolják vallásukat. Kevesen vannak, akik Hunyad megyei születésűek, sok a betelepedett Székelyföldről, Marosvásárhelyről, Szilágyságból, Bihar megyéből beköltözött család. /V. J. : Hunyad megye. Szórványmisszió gyülekezet-felméréssel. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 19./

Pozsony Ferenc, a KJNT elnöke méltatta Furu Árpád Kalotaszeg népi építészete című kötetét. A szerző fő szakterülete az erdélyi népi építészet. Furu Árpád elmondta, hogy kalotaszegi kutatómunka a Transylvania Trust Alapítvány és a Szentendrei Néprajzi Múzeum szakmai keretei között 1999-ben indult. A későbbiekben a szerzőnek sikerült a kutatást a vidék 90 falvának nagy részére kiterjeszteni. Elmondása szerint célszerű volt Kalotaszeg tájegységével foglalkozni, ugyanis sokat változott a 20. század elejétől, és ez utóbbi változások nem voltak dokumentálva. „Ma mást láthatunk, ahhoz képest, amit Kós Károly láthatott 100 évvel ezelőtt”, ugyanis Kalotaszeg hagyományos építészeti öröksége a 20. században nem hanyatlott, Erdély más vidékeihez hasonlóan, hanem dinamikusan fejlődött – jelentette ki. /Potozky László: Kalotaszeg népi építészete. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./

Konferencia a határon túli magyarság szellemi örökségéről
A Magyar Emigrációs és Diaszpóra Központ létrehozásának szükségességéről, a nemzetpolitika feladatáról és a Nemzeti Kulturális Alap Ithaka-programjáról is szó volt a határon túli magyarság szellemi örökségének megőrzéséről rendezett szerdai budapesti konferencián.
A házigazda Balassi Intézet főigazgatója, Hatos Pál elmondta: a konferencia egyik célja annak az eszmecserének a folytatása, amely a diaszpóra szellemi örökségének megőrzésével és hazaszállításával kapcsolatos. Másrészt az új mobilitásról, a "most kiáramló" magyar állampolgárok, illetve magyar közösségek megszólításának módjairól is beszélnek.
Hatos Pál előadásában a Magyar Emigrációs és Diaszpóra Központ létrehozásának szükségességéről szólt, amely számos stratégiai feladatot látna el, többek között élő, interaktív kapcsolatot tartana a diaszpórával a nemzetpolitikai célok megvalósításáért. Az intézményben állandó tárlatok ismertetnék egyebek mellett a diaszpóra szellemi műhelyeit, a nagy magyar utazókat, a világban megtalálható emlékhelyeket, az időszaki kiállítások pedig teret engednének külföldi emigrációs múzeumok bemutatkozásának és magyar származású művészek alkotásainak is.
A múzeumi feladatok ellátása mellett az intézmény kutatási-oktatási bázisként működne konferenciák és könyvbemutatók szervezésével, de helyet kaphatna benne könyvtár, kézirattár és archívum is.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a tanácskozáson bemutatta a magyar kormány eddigi és tervezett intézkedéseit, beszélt a határon túli magyar épített örökség megőrzésének szükségességéről, a különböző emlékhelyek, értékek összegyűjtését célzó Julianus-programról és a budapesti Magyarság Háza határon túli kultúrát bemutató tevékenységéről. Előadásában emlékeztetett arra is, hogy a határon túli magyar műemlékek programszerű megóvása 2012-ben indulhatott el ismét az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), a Balassi Intézet, az örökségvédelmi hivatal és a Teleki László Alapítvány együttműködési megállapodásával.
A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a Kőrösi Csoma Sándor-program keretében a magyar kormány 47 ösztöndíjas fiatalt küldött az Amerikai Egyesült Államokba és Kanadába a magyar diaszpóra hétköznapi életének megismerésére, életük segítésére.
A külföldön található magyar értékek hazahozatalát célzó, 2001-ben indított Ithaka-program eredményeiről számolt be Kenyeres István, a fővárosi levéltár megbízott főigazgatója, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Közgyűjtemények Kollégiumának vezetője. A program célja a magyar művészethez, tudományhoz tartozó nemzetpolitikai jelentőségű hagyatékok, gyűjtemények hazaszállítása külföldről és magyarországi közgyűjteményekben való elhelyezése.
A kiírásra a program elindulása óta összesen 43 pályázat érkezett, ebből 33 nyert támogatást összességében 78,4 millió forint értékben. Így került például a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonába Dsida Jenő erdélyi költő hagyatéka, míg a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum egy amerikai magyar emigráns életmódját dokumentáló épület berendezésével, a Magyar Természettudományi Múzeum pedig Kölcsey István zoológiai vadászati gyűjteményével lett gazdagabb.
Népújság (Marosvásárhely)

Konferencia néprajzkutatásról: „Már nem csak sztori, de hisztori”
A kolozsvári néprajzoktatás 110. évfordulója alkalmából tartott 2008-as értekezlet folytatásaként évenként szerveznek konferenciát a néprajztudomány és -kutatás jegyében. Az idei konferencia, a sorban a hatodik éppen a magyar néprajz kolozsvári főiskolai képzésének 25. tanévére esik. A konferencián előadást tartott Péntek János is, aki nem csak kezdeményezte, de létrehozta 1990-ben a Babeş-Bolyai Tudományegyetem keretében a néprajz tanszéket, amelyet több mint tíz éven át vezetett is.
A kolozsvári magyar néprajzoktatás és -kutatás: tudománytörténet és kulturális örökség című konferenciát, amelyet a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézete, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság és az Erdélyi Múzeum Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya közösen szervezett, Keszeg Vilmos nyitotta meg, ismertetve a tematikát. Az előadások középpontjában a néprajzoktatás neves személyiségei, intézményei, eseményei, eredményei és fordulópontjai, kutatói életpályák, a népi kultúra reprezentatív hordozóinak életpályája, kapcsolathálója, tudása, szolgáltatása, a médiának a populáris kultúrákról forgalmazott képe áll többek között.
A 25. évforduló alkalmából Szikszai Mária, a Magyar Néprajz és Antropológia Intézet igazgatója köszönetet mondott a már 51. éve oktató Péntek Jánosnak, akinek kezdeményezése és erőfeszítései nyomán indult be a néprajzi felsőoktatás 1990-ben, köszönetet mondott Keszeg Vilmosnak, aki 2002 és 2012 közt volt tanszékvezető, és rengeteget dolgozott a kar építésén. Szikszai Mária megköszönte a valaha volt és a jelenlegi diákok munkáját is: „nélkülük nem lenne néprajzi szakmai közösség ma Erdélyben” - mondta. Az intézetigazgató ígéretet tett arra, hogy lesz még külön ünnepi alkalom a tanév folyamán, amely kimondottan az évfordulóra fokuszál majd. A tudománytörténeti konferencia legszorosabban ide kötődő előadása a Péntek Jánosé volt, Szakadékok fölött, a harmadik (újra)kezdés címmel.
1990-ben felmerült a kérdés, hogy lesz-e Bolyai Egyetem, és akkor született meg az a vágy is, sőt elhatározás, hogy ha lesz, akkor azon belül néprajz szaknak is indulni kell – emlékezett vissza Péntek János, aki akkor már 15 éve tanított fakultatív tárgyként általános etnológiát mint az akkori magyar tanszék legfiatalabb oktatója, és az 1980-as években néprajzi tudományos diákkört is szervezett.
Egy-egy történelmi katakizmához kapcsolódik a néprajzi oktatás elkezdődése és abbamaradása – hívta fel rá a figyelmet Péntek János, aki visszautalt a korábbi kezdetekre. A kolozsvári egyetemen 1898-tól folyik néprajzoktatás. A tanszék Szegedre költözése után (1919) e folyamat megszűnt, majd 1940-ben éledt újjá és 1948-ig tartott, bár 1954-ig még tanítottak néprajzi tárgyakat. A következő kegyelmi pillanat 1990-ben érkezett el, nyilván a szünetek alatt is sok minden történt – mondta az előadó, amiről még többet kellene beszélnünk, mert a közelmúltat hajlamosak vagyunk elfelejteni, míg a régmúltat megszépítjük, mitizáljuk.
„Nem szerveződött meg” - jelentette ki Péntek János egy írott megfogalmazást helyesbítve: nem magától történt. A fiatalabbak kedvéért elmondta: neki magának nem amolyan menedzseri szerepe volt a folyamatban, hanem igen aktívan hozzájárult a néprajz tanszék megalakulásához. „Nem kezdeményeztem: megcsináltam” - fogalmazott. Felsorolta azok neveit is, akik korábban tanítványai voltak, 1990-től pedig oktatókként vettek részt a tanszék életében, így Keszeg Vilmos, Tánczos Vilmos, Pozsony Ferenc, Könczei Csilla, ekkor hívták meg tanítani a már nyugalmazott Gazda Klárát is. Kezdetben csak mellékszakként lehetett néprajzot tanulni, 2003 óta főszakként is választható volt, 2007 óta pedig monoszakos képzés zajlik.
A kolozsvári magyar néprajzi tanszék országos szinten az egyetlen – tehát mi vagyunk a legjobbak, ugyanakkor rendszeridegen a felsőoktatási szisztémában– könnyedén kialakult a jó kapcsolat a magyarországi oktatókkal is, folyamatosan vannak cserék, mennek innen oda, onnan ide tanítani és tanulni is. Péntek János jelenleg etnobotanikát oktat a harmadéves néprajzhallgatóknak. „Szoktam mondogatni, hogy ez még csak sztori, nem history, de most már úgy látom, ez bizony történelem” - jelentette ki.
Azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a magyarországi néprajzi felsőoktatási intézményekkel már kezdetektől szoros kapcsolatot ápoltak a kolozsváriak, folyamatosan jöttek onnan oktatók és diákok, illetve innen is mentek oda tanítani és tanulni egyaránt. A pénteki konferencián is jöttek Magyarországról: Gráfik Imre néprajzkutató mellett előadást tartott Nagy Janka Teodóra, a Pécsi Tudományegyetem oktatója, Kuti Klára, a tatai néprajzi múzeum munkatársa és Bereczki Ibolya, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum megbízott főigazgatója. Rajtuk kívül nem csak kolozsvári oktatók és doktoranduszok voltak jelen, hanem Erdély különböző pontjairól érkeztek kutatók.
Az első két rendezvény előadásai 2010-ben, a következő három rendezvény anyagai pedig 2012-ben a KJNT évkönyvében láttak napvilágot, a 2013-as konferencia előadásai 2014-ben kerülnek közlésre.
Zsigmond Júlia
maszol.ro

Kortörténet hozománylevelekben
Háromszék XIX. századi társadalmának rétegződésére, a társadalmi folyamatokra, helyi és térségi jogi szabályozásokra és szokásokra, különböző életmintákra világítanak rá a Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató, muzeológus által összegyűjtött perefernumlevelek, amelyek rendszerbe foglalt tálalását és elemzését tartalmazza A háromszéki hozomány a 19. században című tanulmánykötet, amelyet kedd este mutattak be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A kiadványért a szerzőt március elején Bátky Zsigmond-díjjal tüntette ki a Népi Hagyományok Alapítvány és a budapesti Néprajzi Múzeum.
A könyvbemutató házigazdája, Vargha Mihály múzeumigazgató kitért arra, hogy tudományos kutatásai mellett Szőcsné Gazda Enikő értékes muzeológusi munkát folytat, többek között kezeli az intézmény fotótékáját, majd Bereczki Ibolya, a kötet szerkesztője, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum igazgatóhelyettese – aki a szerzőhöz hasonlóan Bátky Zsigmond-díjas néprajzkutató, az elismerést a díj első odaítélésekor, 2004-ben kapta meg – méltatta a kötetet. Szőcsné Gazda Enikő száztizenhét hozománylevelet tartalmazó és elemző könyve erős társadalmi rajz, mely tükrözi, hogyan születtek meg a hozománylevelek, időben hogyan változtak, milyen életmintákat közvetítenek, hogyan gondoskodott különböző korokban a szülő gyermeke biztos életkezdéséről a házasságban –  mondotta. A szakember kitért arra, a háromszéki korai polgárosodás kedvezett az írásbeliségnek, így dokumentálható a szóban forgó történelmi kor, ami a hozománykönyvben három időszakban jelenik meg: 1848-ig, 1849–1875 között és 1876 után, amikor megindul a modernizációs folyamat. 
A kötetben megjelenő társadalomtörténeti szempontokat értékelte Tóth-Bartos András történész, és kitért arra, a korábban megjelentetett vagyonleltárakkal ellentétben, amelyek feltárták, hogy milyen vagyonnal rendelkezett az az ember, aki ilyen inventáriumot készített, tehát egy helyzetről adtak képet, a hozományos levelek tudatosan és előremutató logikával megfogalmazott listák, amelyek követik a jogi környezet szabályait, a törvényeket, helyi szokásokat. A perefernumlevél nemesi körökben reprezentációs céllal is szolgált, de jogi szempontból vagyoni biztonságot jelentett, egyfajta szerződésként működött, amelyben rögzítették, hogy milyen vagyonnal rendelkezett a hölgy, aki férjhez készült menni, és mivel a XVII. századtól protestáns vidéken már engedélyezett volt a válás, ilyen esetben ez az inventárium volt a legerősebb bizonyíték arra, hogy milyen vagyonnal indult a nő a házasságba –  emelte ki a Székely Nemzeti Múzeum történész munkatársa. Végül a szerző megköszönte a nagy számú érdeklődőnek a jelenlétet, és dedikált.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vitaindító a tájházakról

Székelydvarhelyen méltatta a határon túliak kultúrszerepét Soltész Miklós
Soltész Miklós szerint a magyar kultúra napján azokra az értékekre is gondolni kell, amelyeket a határon túli magyarok tettek hozzá a magyar és az egyetemes kultúrához.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a magyar kultúra napja alkalmából szervezett székelyudvarhelyi rendezvények díszvendége. Az államtitkár a helyi Haáz Rezső Múzeumban Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutató munkásságát felelevenítő kiállítás délutáni megnyitója előtt nyilatkozott az MTI-nek.
Elmondta: a Fölszállott a páva tehetségkutató televíziós műsorban évekkel ezelőtt fellépő Vrencsán Anita, és tanára, Vaszi Levente mutatta meg, hogy az egyik legkeletibb magyar település, az alig 200 lelkes Kostelek is mekkora erőt tud adni a magyarságnak. Úgy vélte: az említett kosteleki előadóknak a megismerése is bizonyította, hogy nem volt hiábavaló az a munka, amit Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutató évtizedeken át végzett, sokszor az értetlenséget, a nélkülözést vagy akár a börtönt is vállalva.
„A magyar kultúra napján erősíteni kell azt a meggyőződést, hogy a magyarság megmaradásának a legalapvetőbb záloga a hit, a kultúra és az ezekhez szorosan kapcsolódó magyar nyelv megőrzése” – nyilatkozta az államtitkár. Úgy vélte, ennek a tudatosítása az összmagyarságnak ad erőt. A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum a kilencvenéves Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutató munkásságát bemutató kiállítás megnyitásával ünnepli a magyar kultúra napját. A kiállítást a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum rendezte. A kiállított anyag 2015 tavaszától fél éven át volt látható Szentendrén.
Soltész Miklós az MTI-nek elmondta, hogy a késő-délutáni órákban részt vesz azon a gyertyás imádságos megemlékezésen is, amelyet Székelyudvarhely központjában levő Márton Áron téren tartanak a veronai autóbuszbaleset áldozatai emlékére. „Ez a megemlékezés azt üzenheti, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok odafigyelnek egymásra, és a jóban is, a fájdalomban is együtt vannak” – jelentette ki Soltész Miklós államtitkár.
MTI
Erdély.ma

Kallós Zoltán munkássága előtt tisztelegtek a magyar kultúra napján
„Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk” – idézték többen is köszöntőjükben Kallós Zoltán mezőségi néprajzgyűjtőt a róla szóló tárlat megnyitóján vasárnap délután. A munkássága, és az erdélyi magyar folklór sokszínűsége előtt tisztelegtek a magyar kultúra napján a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban.
Kallós Zoltán által gyűjtött dalokkal indította a Kaszaj zenekar vasárnap délután, a magyar kultúra napján az Indulj el egy úton… című tárlat megnyitóját.
A válaszúti néprajzkutató életéről szóló tárlat a legfiatalabbakat és idősebbeket is a Haáz Rezső Múzeumba gyűjtötte. „Ünnep ez a nap számunkra: a magyar kultúráé, és a Kallós Zoli bácsié is” – mondta Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója az idén Európai Nostra-díjra jelölt 91 éves néprajzgyűjtőről. Noha egészségügyi okok miatt nem tudott Székelyudvarhelyre utazni, Kallós Zoltán videóüzenetben köszöntötte a tárlat látogatóit.
Szeretettel gyűjtöttem ezeket a tárgyakat, mindegyikről tudnék mesélni valamit” – kezdte üzenetét, majd felidézett egy mezőkeszüi jelenetet egyik gyűjtéséről. Elmondta, gyermekkori álma volt egy néprajzi múzeum létrehozása, ám a rendszerváltás előtt lehetetlen volt. A válaszúti családi ház visszaszerzése után sikerült csak kiállítania a gyűjteményét, amelyik szerinte nem lehet öncélú. „Bántott, hogy amikor népművészetről esett szó az iskolában, a Mezőségről sosem esett szó, keveset tudtak a Mezőségről, a kutatók pedig elkerülték” – idézte fel munkájának motivációját.
Kallós Zoltán gyűjteménye bizonyíték arra, hogy miként tartotta meg a kultúra a magyar népet ezer éven át – fogalmazott köszöntőjében Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere. Szerinte útmutató lehet a fiatal nemzedék számára, hiszen munkáját akkor végezte, amikor ezt tiltották. Soltész Miklós, Magyarország egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint Kallós Zoltán munkájára szükség volt, hiszen így a 21. században is él a népdal, a tánc, a nyelv, és ezek által a nemzet.
A tárlatot támogató Nemzetstratégiai Kutatóintézet nevében Szász Jenő intézményvezető is megszólalt. Majd Pozsony Ferenc egyetemi tanár indokolta meg, hogy a magyar értelmiségi elit miért Kallós Zoltánt nevezi az Europa Nostra-díjra idén. Ezt követően Balázs Bécsi Gyöngy, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány elnöke beszélt az alapítvány tevékenységeiről, majd Berecki Ibolya, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese, a tárlat megálmodója arra biztatta a látogatókat, hogy ne szaladják végig, hanem ragadjanak ott, merengjenek el a március végéig megtekinthető kiállításon.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Méltó helyet eleink örökségének (Székely kapuk régen és ma)
A régi székely kapukat meg kell menteni, az újakat a hagyományos szerkezet és mintakincs alapján kell megépíteni, az utóbbi másfél évtizedben elburjánzott falukapu-készítést pedig olyan irányba kell terelni, hogy azok ne a települések közötti versengés eszközei legyenek, hanem minél jobban jelképezzék az eredeti székely kapu sajátos helyi vonásait – fogalmaztak az előadók szombaton a székely kapukról szóló tudományos ülésszakon, amelyet a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tartottak. Az eseményen bemutatták Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amelyhez hasonlóan az elhangzott ismertetők is történetiségében követték a székelykapu-jelenséget.
A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében talán soha nem ült annyi fafaragó egyszerre, mint szombat délután, a neves előadók mellett ez is emelte az esemény rangját. Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntőjében elmondta, 2009-ben indította Kovászna és Hargita megye önkormányzata a székelykapu-programot annak érdekében, hogy számba vegyék, milyen helyzetben vannak a régi kapuk, és kapufaragásra, a régi értékek felújítására ösztönözzenek. Megjegyezzük, a háromszéki székelykapu-állomány felújítása, megőrzése tekintetében eddig jóval kevesebb beavatkozás történt, mint amire szükség lenne, pedig felmérés, leltár már 1989 előtt is készült.
A szakmai előadások előtt Pozsony Ferenc kolozsvári egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja átadta Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatónak a Kriza János Néprajzi Társaság életműdíját a székely népköltészet és népélet, valamint a cigány kultúra kutatásában és dokumentálásában elvégzett kiemelkedő munkásságáért.
Védeni kaput és településképet
Furu Árpád, a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány (TTA) népi építészeti szakosztályának irányítója, az erdélyi népi építészet inventarizációs programjainak vezetője a bevezetőben elmondta, hogy a jelenkori számbavételezési projektek alapját a XIX. századi kutatások képezik, s bár helyzet- és állapotfelmérések 1989 előtt is születtek, a leltározás 1990 után újra fellendült. Kiemelte a TTA és a Szentendrei Néprajzi Múzeum közösen indított inventarizációs, valamint a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska és csapata kapuörökség-védelmet célzó programját, a Székely Nemzeti Múzeummal együtt elkészített falukép-védelmi stratégiát, de beszélt a Nyárád menti és csíki felmérésekről is.
A háromszéki kapufaragás történetébe vezetett be Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának irányítója. Elmondta, hogy az első világháború utáni öntudatra ébredés eredményeként székely ruhás felvonulásokat tartottak Háromszéken, de a későbbi, magyar megmozdulások elleni román fellépések miatt ez nem tartott sokáig, ami a kapufaragást is érintette. Háromszéken már a XVIII. század első felében készültek székely kapuk, a legrégebbi, jelenleg is álló az 1733-ban faragott dálnoki Veress-kapu, amelyet a zetelaki, Dávid Mózes faragta (1875-ben) kapuval együtt építettek be a Székely Nemzeti Múzeum utcai kerítésébe Kós Károly tervei alapján. Gazda Enikő beszélt a XIX. század végi és a századfordulón megnyílt szakiskolákról, a Kézdivásárhelyen, Vargyason, Bitán indított faragótanfolyamokról, a Kalot Népfőiskoláról, amelyek az iskolai kézimunkaórákkal együtt hozzájárultak a faragás és a népi díszítőművészet újabb térhódításához. A magyar honvédek 1940-es bevonulására díszkapukat készítettek a települések határába, parókiák bejáratát kezdték díszíteni székely kapuk, új minták, új ácsolási szokások jöttek be, és megváltozott a fafaragók státusza is, értelmiségiek is faragnak – mondta a szakember, gazdag képanyaggal illusztrálva előadását.
Vérlázító a pusztítás
Dimény-Haszmann Orsolya a székelykapu-állítás hagyományairól szólva elmondta: az 1960-as években Csernátonban nyolc Napóleon korabeli székely kapu állt, Dálnokon, Páván és egész Felső-Háromszéken voltak még akkor régi kapuk, amelyek azóta részben vagy egészben elpusztultak. Megemlékezett idős Haszmann Pál szerepéről a csernátoni népfőiskola indításában, elmondta, hogy az általa 1942-ben faragott székely kapu jelenleg a Bod Péter Népház előtt áll.
Akit egykor a népfőiskola szelleme megcsapott, az folytatta – hangsúlyozta Haszmann Pál, a Csernátoni Haszmann Pál Múzeum nyugalmazott vezetője. Elmondta: a két világháború között elnyomorították a székely népművészetet, a székelyek életét, műveltségét, „ami ott izzott, mint parázs a hamu alatt, és amint lehetett, újból feltámadt”. Huszonöt esztendő alatt majdnem lebontottuk Felső-Háromszék összes falvának épített örökségét, ami által átalakult, rossz irányba mozdult el a falukép – mondotta. Haszmann Pál szerint a székely épített örökség, a székely falukép pusztulása vérlázító, ellene tenni kötelességünk.
A székely kapuk egyik alapvető szerepe a tértagolás, elhatárolnak különböző helyeket, elválasztják a közösségi és a családi, továbbá a szakrális és a profán teret – hangsúlyozta Pozsony Ferenc a Székely kapuk új terekben és kontextusokban című előadásában. A kapuk visszatükrözik egy közösség értékrendjét, mentalitását és azt, hogy mennyire nyitott vagy zárt egy adott közösség. Beszélt arról, hogy a millenniumi évtizedben megjelent a székely kapu történelmi emlékhelyeken, országos kiállításon, így jutott el a budapesti Városligetben felépített millenniumi falu bejáratához is. Pozsony Ferenc kitért a változó életmód okozta károkra: a Székely Nemzeti Múzeum kerítésébe épített két történelmi székely kapuról azt mondta, azokat le kell másolni és védett helyre költöztetni, mert a kipufogógáz és a nagy gépjárműforgalom miatti rezgések ártanak a kapuknak.
Az előadó a székely kapu szimbolikájának különböző korszakait ismertette. 1896–1920 között a magyar nemzeti azonosságtudat kifejezője volt, a szecessziós törekvésekkel összhangban. 1940-ben épültek a díszkapuk, de ezek ideiglenesek voltak. 1968 és 1972 között, a román ideológiai lazítás idején a székely kapuk múzeumi reprezentációja figyelhető meg, 1972 és 1989 között elsősorban családi és szakrális térben jelenik meg, ekkor a passzív rezisztencia jelképe. 1990 után temetők, parókiák bejáratát díszítik, és megjelennek a társadalmi szimbolikával rendelkező monumentális kapuk is, megkezdődik a települések közötti versengés.
Ormótlan falukapuk
Pozsony végszavához kötődött Kinda István Falukapuk Háromszéken című előadása, amelyben a néprajzkutató a székely kapuk kezdeti funkciójától elvezet a jelenkori falukapukig. Utóbbiakról elmondta, a Római Birodalomban meghonosodott diadalív méretű kapukat Székelyföldön az 1940-es magyar bevonuláskor kezdték építeni, ezek mintájára és gyakran ezek helyére állítják 2003-tól a hatalmas falukapukat. Gelencén kezdték faragni az elsőt, mégis a zabolait állították fel hamarabb, majd az ötletet követte Papolc, Szörcse, Torja, Haraly, Kommandó, Lemhény, Szentkatolna, Imecsfalva, Márkosfalva, Futásfalva, Kézdiszentlélek, Dálnok, és így sorolhatnánk. Aztán következett a versengés, hogy melyik a legnagyobb, a legszebb. Végül az előadó ecsetelte a valóságot a falukapuk többségéről: a közösséget vezetők státusszimbóluma, politikai és gazdasági erőfitogtatás, kifogásolható a nyersanyag, szerkezetük nem tükrözi a hagyományos kapuk arányait és szerkezetét (pl. „négylábú” székely kapu – két kiskapu), megjelenik a gépi faragás, zábékra szerelt faragott lapok, kevert motívumkincs, a díszítés túlzsúfoltsága, a holdkaréj nem a növekvő, hanem a fogyó holdat jeleníti meg – „ez már nem székely kapu, inkább székelyek által faragott díszkapu”. Kinda István beszélt a testvértelepüléseknek ajándékozott székely kapukról, a fura, hagyománytalan avatókról, a falukapuk utóéletéről, ami leginkább arról szól, hogy a hatalmas építmény lábazata elgörbül, a nyers fa gombásodik, olykor balesetet okoz egy-egy leomló szerkezet. Mindezekért Kinda István úgy véli, nagyobb megfontoltságra van szükség a falukapuk és a faragott térplasztikai alkotások állítása terén. Világörökségi védelmet kérnek
Tavaly a szakértői kormány megváltoztatta a Románia által benyújtott várományosi listát, szabotálta, hogy a csíksomlyói búcsú az UNESCO szellemi örökségi listájára kerüljön, és rövid határidőre megnyílt a lehetőség újabb jelölésre – ismertette a székelykapu-jelölés első lépéseit Hegedüs Csilla volt kulturális államtitkár, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Elmondta, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársai nagyon gyorsan előkészítették a dokumentációt, és ha az országos műemléki bizottság megszavazza, ha a kulturális miniszter egyetért, akkor a székely kapu a várományosi listára kerülhet – ez ellenben csak egy szándéknyilatkozat, utána össze kell számolni a kapukat, amelyek a szakemberek által felállított feltételrendszernek megfelelnek.
Hegedüs Csilla szerint, ha a székely kapu felkerül a várólistára, úgy fogjuk érezni, hogy végre méltó helyen van mindaz, amit az őseink teremtettek, és mi magunk is jobban odafigyelünk értékeire, amikor például falukapukat tervezünk, meggondoljuk, hogy azok szakmailag hitelesek legyenek. Azt is jelenti majd, hogy az önkormányzatok tudják támogatni mindazokat, akik eredeti helyükön akarják megőrizni és szakszerűen felújítani a székely kapukat. Emellett azzal, hogy megismerjük saját értékeinket, a közelebbről és távolabbról érkező turistáknak is lehetőséget tudunk teremteni erre – mondotta az örökségvédelmi szakember. Buzogány Árpád, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont művelődésszervezője méltatta a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska székelykapu-mentő tevékenységét, Süveg Éva, Hargita Megye Tanácsának munkatársa pedig bemutatta a Hargita megyei székelykapu-programot, amely révén korábban hetvenkét kaput újítottak fel a megyei önkormányzat támogatásával, 2013-tól pedig újabb huszonegyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság finanszírozásával. Az ülésszak végén Gazda Enikő bemutatta Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amely a székely kapuk felfedezésétől a jelenkori helyzetig fogja át a székely kapuk világát, beleértve a Kárpát-medencében és a nagyvilágban felállított kapuk történetét. A bemutató után a szerző (akinek édesapja volt az első szakképzett néprajzos muzeológusa a Székely Nemzeti Múzeumnak) dedikált.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékek és tervek keltek életre a falubálon
Lozsád élni akar!
Harminc esztendős szünet után került sor hétvégén egy igazi bálra a Hunyad megyei Lozsádon. A falu 700 éves fennállásának megünneplésére készülve merész revitalizációs terveket szövöget.
– Talán pillanatnyilag merésznek, akár vakmerőnek tűnhet e vállalkozás, melyet Lozsád revitalizációja néven hirdettünk meg. A falu azonban 700 éves múlttal rendelkezik, illetve különleges hagyományokkal, melyeket mindenképp érdemes feléleszteni. Jelenleg száz körüli magyar embert tartanak itt számon, de sokan közülük a szomszédos településeken élnek, dolgoznak, illetve gyakori a külföldön dolgozó fiatal is.  Így nehéz előre megjósolni, hogy e projektnek milyen dinamikája lesz demográfiai szempontból. Azt azonban tapasztalatból állíthatom, hogy Lozsádon még van akkora a közösség, hogy jövőt tudjon építeni. Ehhez elsősorban a szervezettséget kell magasabb szintre emelni – gazdakör megalakítását tervezzük, hiszen a mezőgazdasági támogatások, magyarországi együttműködések révén gazdasági dimenziót is kaphat a revitalizáció. De fontosnak vélem a hasonló létszámú román közösséggel való együttműködést is, a helyi és megyei tanács támogatását és természetesen az EU-s lehetőségek kiaknázását is. Ilyen vonatkozásban már elmondható, hogy uniós pénzből épül ki a falu vízhálózata, az utak le vannak aszfaltozva, tehát egy lakható környezetről beszélünk. Mindenképp el kellene készíteni a falu monográfiáját is, és tudományos igényességgel feltérképezni a feledés szélére sodródott hagyományokat, illetve a sajátos lozsádi nyelvjárást – sorolta a terveket egy szuszra Winkler Gyula EP-képviselő, megyei RMDSZ elnök, Lozsád revitalizációjának ötletgazdája és fő támogatója, hangsúlyozva, hogy valamennyi megvalósításra váró elképzelés a faluban kell gazdára találjon.
Lozsádon meglehetősen elöregedett a lakosság. Van azonban aki fantáziát lát a projektben, és szívvel-lélekkel az ügy mellé áll. – Lozsád nagy múltú falu. Eredetileg a Maros völgyén kanyargó főút mentén volt a település, a mai Pad helyén, aztán a tatárjáráskor a lakosság felmenekült a dombok közé, sűrű erdős vidékre. Gazdálkodásból éltek, a falu szépen gyarapodott. Az 1850-es években 1108 lakosa volt, melyből 801-en vallották magukat reformátusnak. Szép középkori templomunk volt, melyet bő száz éve újjá kellett már építeni. Gyermekkoromban még a románok is magyar iskolába jártak. Aztán az 1960-as évek végén megszűnt az iskola, ma már az egész községben egyetlen óvoda és elemi működik – foglalja össze a falu történetét Székely Attila, RMDSZ tanácsos és egyházi gondnok.  A mai lozsádi életről mesélve fátyolosodik a hangja. A fiatalok szinte mind elköltöztek, vagy a közeli városokban dolgoznak. Van még pár egyéni gazdálkodó a faluban, de jól jönne az összefogás, másképp lehetne értékesíteni a termést, ha együtt próbálkoznának a gazdák. 
– Azért is tartottuk fontosnak e bál megszervezését, hogy az emberek eljöjjenek, találkozzanak, felelevenítsük, hogy is volt rég és megbeszéljük, mit tudnánk tenni a jövőnk érdekében – kapcsolódik a beszélgetésbe Kiss Endre, aki már készítgeti is az egyházi tulajdonban lévő régi iskolaépület felújítási tervét. Kápolnává szeretnék alakítani az ingatlant, melyet a falu teljes közössége használhatna. Kiss Endrének hagyományélesztés terén is vannak elképzelései. A falu történetét, folklórját többen kutatták. – A 20. század végén még petrozsényi diákok is jöttek, beszélgettek az idősekkel, összeírták a különleges tájszavakat. Aztán Zudor Endre tanár úr foglalkozott sokat a falu történetével, az utóbbi időben Vetési László szórványmissziós lelkész jött többször is a faluban, diákok, szakemberek kíséretében. Bő egy évtizede egy falunkbeli házat elvittek a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba. És nem olyan régen felkeresték édesanyámat, hogy meséljen a lozsádi kertről, mert ezt is szeretnék valahol megörökíteni – mondja Kiss Endre.
Székely Attila a tájszavakat próbálja emlékezetéből előcsalogatni, merthogy a faluban a padlást csak padnak mondják és a kiejtésbeli hangsúly is egészen sajátos. – Volt egy érdekes lozsádi tánc is, a lin. Ma már senki sem járja. Ha mulatság van vagy esküvő, esetleg a csárdást ropják. De van még egy idős néni a faluban, aki ismeri ezt a táncot. Szándékunkban áll őt is kikérdezni – mondja a helyi RMDSZ elnök, aki belátja: hagyomány, kultúra, gazdaság terén egyaránt sok lenne a tennivaló a faluban.
A falu monográfiájának összeállításában sokat segíthetnek az utóbbi évtizedekben sorra itt szolgáló lelkészek, akik szintén eljöttek a hétvégi bálba. Albert István nyugalmazott esperes a hetvenes években még állandó lelkészként szolgált a gyülekezetben. Kun Árpád lelkipásztor is hosszú évekig szolgált Lozsádon. Ma Sipos Szabolcs szászvárosi lelkipásztor havonta két alkalommal tart istentiszteletet a felújításra szoruló százsztendős templomban. A gyülekezet a több száz éve álló papi lakot is szeretné újraépíteni. – A falai düledeznek, a tetőszerkezet megomlott. Új parókiaépületre lenne szükség – állítja a gyülekezet gondnoka.
Miközben múltat emlegetünk, s jövőbetekintő tervek kapnak szárnyra, a dévai Szőts testvérek és Domokos Balázs hangszerein megszólal a muzsika, s a szépen felújított falusi kultúrház nagytermében, udvarán egyre többen gyülekeznek. – 120 felnőtt és 13 gyermek jelentkezett be a bálra. Sokan közülük már csak évente egy-két alkalommal jönnek haza Lozsádra. Nagy szeretettel fogadjuk őket, tombolát is szerveztünk, zenekart fogadtunk, hogy megadjuk a módját a bálnak – mondja Székely Attila, s az érkezők között tisztelettel köszönti a falu polgármesterét, Botescu Adinelt is.
A szépen terített asztalok mellett megoldódnak a nyelvek. Magyar és román szavak keverednek és a bálozók szemmel láthatóan jól érzik magukat Lozsádon. A gyermekek is hamar birtokba veszik a jókora udvart. – Én bízom abban, hogy lassan újraéled a falu és 2020-ban, Lozsád 700 éves fennállásának megünneplése nem csupán egyszeri nagy rendezvényről szól majd, hanem egy kis külső segítséggel és a közösség szervezettségi fokának emelésével már életképes fejlesztésekről, jövőbeni tervekről beszélhetünk – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő.  
Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad)

Kallós Zoltán életműve Csíkszeredában
Indulj el egy úton... Kallós Zoltán címmel nyitják meg szombaton délután hat órakor a Csíki Székely Múzeumban a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum vándorkiállítását, amely a neves néprajzkutató munkásságát összegzi.
Csíkszeredába érkezett a Kallós Zoltán életművét bemutató kiállítás. A szombati megnyitó után a tárlat január 14-ig látogatható a Csíki Székely Múzeumban.
„A kiállítás ötlete a szentendrei skanzentől származik, a főigazgató-helyettes Berecki Ibolya volt az ötletgazda” − elevenítette fel Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója. A kiállítás történetét ismertetve elmondta, a skanzen mint Magyarország és Közép-Kelet Európa egyik legjelentősebb szabadtéri néprajzi gyűjteménye, szakmai figyelemmel kísérte, segítette a válaszúti Kallós-gyűjtemény létrehozását, így nem véletlen, hogy 2015-ben Szentendrén nyílt meg egy olyan tárlat, amely világgá kürtöli a Kallós-gyűjtemény korszakalkotó jelentőségét. A terjedelmes kiállítás a skanzenben közel egy évig volt látható, majd a székelyföldi múzeumokkal ápolt jó együttműködés keretében megszületett az ötlet, hogy elhozzák Székelyföldre is. Sepsiszentgyörgyön nyílt, aztán Székelyudvarhely következett, a sort pedig Csíkszereda zárja, Gyarmati szerint itt áll rendelkezésre a legnagyobb tér arra, hogy ezt az anyagot a maga monumentalitásában be tudják mutatni.
A kiállítás alkotóelemei a Kallós Zoltán által készített fényképfelvételek, az ötvenes évektől kezdődően. Külön részét képezi a tárlatnak a néprajzi tárgyak csoportja, gyönyörű szép női és férfi viseletek láthatók azon területekről, ahol Kallós gyűjtőmunkát végzett. Ezenkívül hangfelvételek és televíziós filmfelvételek is vannak. „A kiállításnak nagyon meghitt és felemelő atmoszférája van. Külön kiemelném a látványvilágát, magyarországi skanzenesek, látványtervezők és restaurátorok egész csapata vett részt a mi szakembereinkkel együtt a kiállítás elrendezésében” − ajánlotta a tárlatot a Csíki Székely Múzeum igazgatója. A szombati kiállításmegnyitón fellép a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, amely folklórműsorával tiszteleg Kallós Zoltán, a jeles néprajzkutató előtt. R. Kiss Edit / Székelyhon.ro

Megnyílt Kallós Zoltán életmű-kiállítása a Csíki Székely Múzeumban
Egyetlen eddigi helyszínén sem volt látható olyan terjedelmében az Indulj el egy úton... című Kallós Zoltán életmű-kiállítás, ahogyan a csíkszeredai Mikó-várban január 14-ig megtekinthető – hangzott el a szombati megnyitón.
Különleges élmény, hogy életében ikonikus személyiséggé váljon valaki: Kallós Zoltán még él, legény a talpán! – ezzel a gondolattal nyitotta meg Pozsony Ferenc néprajzkutató szombat este Csíkszeredában a szentendrei skanzen Indulj el egy úton… című vándortárlatát. A szakember részletesen ismertette a 92 éves, legutóbb Europa Nostra díjjal is elismert szaktekintély életpályájának állomásait.
A neves néprajzkutató munkásságát összegző tárlatról annak ötletgazdája, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum helyettes főigazgatóját hallhattuk. Bereczki Ibolya kiemelte, hogy a csíkszeredai helyszín az egyetlen az eddigi székelyföldi tárlatok közül, ahol teljes egészében megtekinthető az életmű-tárlat. Mi több, a 2015-ös skanzeni helyszínen is három különböző, egymástól távol eső térben állították ki a tárlat elemeit – tehát a Csíkszeredába látogatóknak rendkívüli esélyük van a múzeum által fölkínált 5 kiállítótérben teljes mélységéig rálátni a koncepcióra és az anyagok összefüggéseire.
A szakember jelezte, hogy a csíki kiállítás kiindulópontja a belépéskor megtekinthető Kallós-magnetofon, amelyen voltaképpen az értékmentő gyűjtőmunka is elindult. A hanganyagokba a látogatók maguk hallgathatnak bele, valamint számos, az életmű kiállítás apropóján készült interjú is meghallgatható – viszont „ez csupán ízelítő”, hiszen a névsor nagyon hosszú, és sokan kimaradtak Kallós Zoltán segítőtársai közül a lekérdezésekből.
Az interaktív tárlat a sepsiszentgyörgyi és székelyudvarhelyi helyszíneken is ismert alkotóelemekből építkezik: az ötvenes évektől kezdődően általa készített fényképfelvételek, néprajzi tárgyak, hangfelvételek és televíziós filmfelvételek is.
Bereczki Ibolya különben azzal ajándékozta meg a tárlatnyitón összegyűlt nagyszámú közönséget, hogy maga vezette körbe őket a hivatalos beszédek után, így sok érdekességet meg lehetett tudni. Például azt is, hogy a vándortárlatra készített, és az előző helyszínekhez hasonlóan Csíkszeredában is levetített Kallós-video üzenetben rögzítettekhez képest még milyen munkát végeztek a hagyatékon – amiről Zoli bácsi a fölvételen még jövő időben beszélt.
Gyarmati Zsolt múzeumigazgató köszöntőjében jelezte, hogy a Mikó-várbeli Kallós-kiállítás a 2017-es év utolsó kiállítása az intézményben, és január 14-ig látogatható. Viszont előjelezte, hogy a múzeumhoz tartozó Kossuth-utcai Galériában még két tárlatot nyitnak idén, és a múzeum összlátogatottsága év végéig el fogja érni a harminc ezret.
Az esten alkalomra összeállított koreográfiát mutatott be a Hargita Együttes, melynek vezetője, András Mihály jelezte: sok szállal kötődnek Válaszúthoz és Kallós Zoltánhoz, és kollégáival abban gondolkodtak, hogy „élő elemei” lehessenek a kiállításnak. A tárlatnyitót Ráduly Róbert polgármester és Lukács Bence Ákos konzul is köszöntötte – előbbi bejelentvén, hogy a csíkszeredai kultúrintézmények finanszírozásában is „válaszúthoz érkezett”, és átszervezést szeretne a múzeum, színház és néptáncegyüttes apparátusában.
A tárlat 2018. január 14-ig látogatható. Gellért Edit / maszol.ro