Ferences betegápoló nővérek Árkoson
Hivatásuk kegyelméért, szerzetesi közösségük fennállásának 25. évfordulójáért, erdélyi alapításuk 10. évfordulójáért és kolostoruk felépüléséért adtak hálát Istennek ünnepi szentmisén októberben az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérek Árkoson. Ugyanakkor megáldották a kolostort és felszentelték a kápolnát. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka dr. Jakubinyi György érsek volt, aki Tamás József püspökkel, Böjte Csaba ferences atyával, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnökével, több szerzetes pappal és a kerület papságával együtt mutatta be a szentmisét. Megszentelt életek
Ferenc pápa meghirdette a megszentelt élet évét, amely 2014. november 30-án, advent első vasárnapján vette kezdetét, és 2016. február 2-án, gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepével ér véget. Ezért a világegyház és a Gyulafehérvári Főegyházmegye is kiemelt figyelmet fordít a szerzetesrendekre. A kilencedik évfolyamot megért Csíksomlyó Üzenete című kiadvány idei húsvéti számában – amelyet a Csíksomlyói Ferences Rendház adott ki – részletesen megismerhetjük az Erdélyben működő, különböző karizmákkal rendelkező, Isten és ember szolgálatára elkötelezett szerzeteseket. Közöttük vannak Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei.
Központi anyaházuk Magyarországon Kozármislenyben (Pécs mellett) található, ezt 1996-ban svájci jótevő támogatásával építették fel; a Dorothea Otthont 2004-ben nyitották meg, ahol időseket gondoznak. A nővérek több éven át a pécsi kórházakban ápolónőként teljesítettek szolgálatot. Az érsekség honlapján olvashatjuk róluk: „Szerzetesi közösségünket, Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővéreit Bali Katalin M. Kapisztrána nővér alapította P. Hegedűs Kolos OFM segítségével 1990-ben Magyarországon. Hivatalosan főtisztelendő Mayer Mihály, a pécsi egyházmegye akkori megyéspüspöke hagyta jóvá 1993-ban. Életformánk alapja a II. János Pál pápa által jóváhagyott Szent Ferenc Reguláris Harmadik Rendje testvéreinek és nővéreinek regulája és élete, amely hivatásunkat röviden így foglalja össze: A testvérek és nővérek életformája ez: kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, és éljenek engedelmességben, szegénységben és tisztaságban! Lelkiségünket Szent Ferenc életéből és szelleméből merítjük. Ő arra szólítja fel követőit, hogy szerzetesi életükben az alázatos és szegénnyé lett Jézus Krisztus példáját követve egész szívvel szolgálják embertársaikat.” Mivel a nővérek közül többen is erdélyiek, régi vágyuk volt, hogy hivatásuk által saját népüket is szolgálják. Ezért örvendtek, amikor Böjte Csaba OFM (Ordo Fratrum Minorum – Kisebb Testvérek Rendje) hazahívta őket Erdélybe, és dr. Jakubinyi György érsek áldását adta, hogy Árkoson segítsék a kismamaotthon lakóit.
Irgalmasság Anyja Kismamaotthon
Az árkosi Irgalmasság Anyja Kismamaotthont a Pro Vita Hominis Életvédő Társaság hozta létre dr. Kovács Zita gyermekorvos vezetésével a lányanyák, a nehéz helyzetben levő vagy otthonról kitagadott nők megsegítésére, majd 2005-ben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vette át annak működtetését. Francesca nővér, a helyi közösség vezetője, Regina nővér, Pacifika nővér és Terzícia nővér a szerzetesi életet megélve, az imádságból merítve erőt nagy odaadással, szeretettel, odafigyeléssel gondozzák immár tíz éve az otthon lakóit. Az évek során közel nyolcvan anya kopogtatott be a kismamaotthon ajtaján várandósan, szülés előtt vagy szülés után a kórházból kijőve, csecsemőjével. Olyan is volt, aki három vagy öt gyermekkel érkezett. A nővérek befogadták, együtt laktak, főztek velük, gondoskodtak róluk, tanítgatták a gyermeknevelésre és hitre, az élet mindennapi dolgaira. A kis kertben pedig igyekeztek megtermelni a konyhára kerülő zöldségeket. Ottlétük után mindenkinek megoldották a sorsát, elrendeződött az életük.
Ferences kolostor épül Árkoson – adta hírül lapunk 2013. április 18-i számában a falu szülötte, Kisgyörgy Zoltán főmunkatársunk, aki beszámolt arról is, hogy az elmúlt 150 esztendő alatt megváltozott a település felekezeti összetétele. A Szentkereszti család által építtetett, a Szent István oltalma alá helyezett katolikus kápolna már nem elégítette ki a hétszeresére nőtt közösség igényeit, így a tavaly augusztusban templommá növekedett. Két év alatt felépült a kolostor, és eljön az a pillanat is, amikor a nővérek oda költözhetnek, ezzel megnövekszik a kismamaotthon befogadóképessége.
A kolostorkápolna titulusa
A sepsikőröspataki egyházközséghez tartozó Árkos filia lelkipásztoraként Fekete József plébános köszöntötte az egybegyűlteket október 17-én, a kolostor felszentelésének napján. Jakubinyi György érsek beszédet tartott, megszentelte a vizet, könyörgést mondott az új rendház megáldására. A kolostorkápolna titulusa: Assisi Szent Ferenc stigmatizációja. Magyarázta, hogyan kapta meg Szent Ferenc a stigmákat és milyen szerepe van a katolikus hitéletben. A stigma görög eredetű szó, jelt jelent. Eredetileg amikor a rómaiak elfogták a szökött rabszolgát, hogy ne legyen kedve többet megszökni, a gazdája nevének kezdőbetűit beleégették a bőrébe. Ezt nevezték stigmának, jelnek. Utána a katolikus keresztény misztikában az Úr Jézus öt szent sebét (a kezén, a lábán és az oldalsebét) nevezték stigmának. Előfordult az a szentek életében, hogy rendkívüli misztikus jelenségként, úgy átélték az Úr Jézus szenvedéseit, annyira együtt éreztek vele, hogy testükön megjelent az öt szent seb. Ezeket nevezzük stigmatizált szenteknek.
Stigmatizált szentek
Ki volt az első stigmatizált az egyháztörténelemben? – tette fel a kérdést Jakubinyi György. Az első, aki az Úr Jézus sebeit megkapta, Assisi Szent Ferenc volt. Amikor már olyan nagy lett a ferences rend, hogy tömegek léptek be, és már nem tudtak úgy cselekedni, mint az alapító szent atya, próbáltak lazítani. Ez nagyon bántotta Szent Ferencet, s amikor a nagygyűlésen, az úgynevezett káptalanon kezdték jelenteni, hogy jó volna itt-ott enyhíteni, mert képtelenek olyan szigorúan élni, miként ő kívánja, a maga egyszerűségében Szent Ferenc azt mondta: „ezen nem lehet változtatni, én magától Krisztustól kaptam ezt a szabályzatot, s aki akarja, az kövesse, úgy, mint én, Isten kegyelméből”. De látván, hogy így nem megy, lemondott a rend vezetéséről, félrevonult Toscánában az Alverna hegyre. Ott 1224-ben, halála előtt két évvel a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, szeptember 14-én átélte az Úr Jézus szenvedését. Két hónap múlva gyóntatója parancsára megírta, mi is történt tulajdonképpen: megjelent egy szeráf, vagyis egy angyal, aki nem más volt, mint az Úr Jézus, a keresztrefeszített. Öt szent sebéből vérzett, és attól a perctől kezdve Szent Ferenc is érezte, hogy testén megjelenik az öt szent sebhely. Barátja, Gogoli bíboros, aki többször láthatta az ő sebhelyeit, meg volt győződve, hogy ez természetfölötti eredetű, az Úr Jézus kitüntetése, ezért miután pápává választották, szentté avatta.
Szent Ferenc óta 326 stigmatizáltat tart számon az anyaszentegyház, jelenleg kb. 16 stigmatizált él. A leghíresebb napjainkban Szent Pio atya, kapucinus szerzetes pap volt.
Köszönöm az életet
Böjte Csaba testvér hálát mondott a nővéreknek egy kisfiú történetén keresztül, aki az életét annak köszönheti, hogy a nővérek Árkoson befogadták:
– Én igazából köszönetet hoztam a gyerekektől a nővérek felé. Székelyhídon is van egy házunk, sok gyerekkel. Nemrég ott miséztem: ünnep volt, szép volt minden. A mise végén odajött egy 4–5 éves kisfiú, szépen felöltözve, ügyesen, nyakkendővel, egy nagy csokor virágot hozott nekem, s azt mondja a mise végén: „Köszönöm szépen az életet”. Azt hittem, hogy jön egy hosszabb vers, amivel ő elakadt az első sor végén, hisz ilyen még szokott történni a gyerekekkel. Ránéztem, mondom: „Na, és tovább?”. S akkor a gyermek nagy, kerek szemekkel ugyanazt még egyszer elmondta: „Köszönöm szépen az életet.” Akkor körülnéztem, hátha a nevelő tudna neki súgni, körülnéztem, s hát láttam egy anyukát... Ezt az anyukát ezelőtt hat-hét évvel hoztam ide Árkosra. Akkor 22 éves volt, de sohasem járt sem óvodába, sem iskolába. Az anyukája meghalt, az apja pásztor volt, a falu állatait őrizték, úgy nőtt fel a legelőn... Emlékszem, ezt a nőt beültettem az autóba. Értarcsáról hosszú volt az út Szentgyörgyig, útközben végig beszélgettünk. Én azt hittem, ha valaki analfabéta, az nagyjából ugyanúgy gondolkozik, mint mi, csak nem tud írni vagy olvasni. De akkor döbbentem rá, hogy ez a nő sem Hófehérkéről, sem Winetouról, sem az Anyám tyúkjáról nem hallott. Sőt, a Szentírásról, a karácsonyi történetekről sem. Jöttünk errefelé. Az egyik városban ott állt egy nagy karácsonyfa szépen feldíszítve, kivilágítva, lógtak rajta az ajándék csomagok. Kérdezte a nő: „Ez micsoda?” „Ez karácsonyfa.” „ S azt miért állítsák?” Elmondtam a Krisztus születését. S kérdezi: „Mik lógnak rajta?” „Ajándékdobozok.” S újból kérdez: „Mi az az ajándék?” Akkor engem ez nagyon mellbe ütött. Itt van egy 22 éves nő, aki áldott állapotban van, és nem tudja, mi az ajándék, nem kapott még soha olyant. Megálltam egy üzlet előtt, bementem, az elárusító lány elcsodálkozott rajtam, hogy pap létemre miért veszek bizsut, fülbevalót meg nyakláncot. Szépen becsomagolták, odavittem neki, s mondom: „Tessék!” „Mi ez?” „Ajándék!” „Kinek?” „Nekem?” „Nahát...” Kibontotta. Nem tudom elmondani azt az örömet, amit az az egyszerű nő érzett, amikor életében az első fülbevalóját felakasztotta, felcsíptette a fülére. Aztán elhoztam őt ide, Árkosra. Olyan megható, hogy a nővérek nem kérdezték, honnan hoztam, hanem befogadták. Egy épületben laktak, egy asztalnál ebédeltek, egy konyhán főztek. Nemcsak vele, hanem még sok-sok más, hasonló sorsú anyukával. Szent Ferenc Jézus Krisztus evangéliumát ennyire szépen megélni, hogy az utcáról bejövő koldussal egy födél alatt lakni s megosztani kenyeredet az éhezőkkel, hát nagyon kevesen tudják ezt ilyen szépen teljesíteni. Hála Istennek, a nővéreknek ment, és ez a gyermek azért tudott megszületni, azért maradt életben, mert akkor mi úgy döntöttünk, hogy befogadjuk. A hatóság el is akarta venni az anyától, mert nem tudott írni-olvasni, de aztán végül a nővérek addig foglalkoztak vele, megtanították a nevét leírni, meg kicsit viselkedni, s így nevelheti a saját gyermekét. Igen, amikor az a gyermek azt mondta, hogy köszöni nekünk az életét, akkor ezt így is gondolta, s így is volt. S olyan szép volt, mert megköszönte, és én a köszönetet elhoztam a kedves nővéreknek, mert tényleg nagyon nagyra értékelem azt a munkát, amit végeznek a gyermekek javára...
Nemcsak Csaba testvér, hanem az itt élő háromszékiek is nagyra értékelik azt az áldozatos munkát, amit a nővérek végeznek az élet védelmében. A ferences nővérek egy reménység fát készítettek – amely a vendégszobában kapott helyet –, az ünnepség vendégei ráragasztották üzeneteiket, amelyből szép nagy életfa lett. Adja a jó Isten, hogy szépen kiviruljon.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Visszatérnek a lazarista szerzetesek Váradra
Szerda este Vita Consecrata. Nyolc évszázad szerzetesrendi történelem és művészet a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében címmel konferenciával egybekötött rendtörténeti kiállításmegnyitót tartottak a Püspöki Palotában, mely tavaszig tekinthető meg.
Az egybegyűlteket Böcskei László megyés püspök köszöntötte. Felidézte, hogy a 2014. november 30. és 2016. február 2. között zajlott Megszentelt Élet Évében az elmúlt hónapokban számos olyan rendezvényt szerveztek, melyek a kolostorokban és rendházakban élőkre hívta fel a figyelmet, a mostani azonban több ennél, hiszen arról szól, mit tettek az elmúlt évszázadokban, illetve tesznek még napjainkban is a váradi egyházmegye területén élő szerzetesek és nővérek, hozzájárulva ezáltal a társadalmi, kulturális, szociális és intézményi fejlődéshez. Dr. Kovács F. Zsolt atya, a püspökség irodaigazgatója úgy vélte, talán a „rendben vagyok, földön járok, égre nézek” mondat lehetne a legtalálóbb mottója a szimpóziumnak.
A konferencia első előadója dr. Botár Gábor székelyudvarhelyi plébános volt, aki a mallersdorfi ferences nővérek erdélyi tevékenységéről beszélt. Többek közt megtudtuk tőle, hogy a Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek Szerzetesközössége 151 éve tevékenykedik Erdélyben. A rendet Paul Jozef Nardini atya alapította- akit sanyarú gyermekkora szociálisan érzékennyé tett- Pirmasensben, a székhelyet 1869-ben tették át Mallersdorfba. A kolostori élet alapja Szent Ferenc Harmadik Rendjének szabályzata, a nővérközösség pedig a Szent Család oltalma alatt áll. Erdélybe 1864. november 19-én érkezett az első hat nővér Nagyszebenbe, az intézmény fejlődése, koedukációs oktatási rendszer kialakítása céljából. Nagyváradon az egészségügy és az oktatás területén tevékenykedtek, 1895-ben Schlauch Lőrincz püspök kérvényezte, hogy a megyei kórházban vegyék át a betegek ellátását. 1897. január 1-től 15 nővér 250 beteget gondozott naponta, és a kórház kapacitása és a betegek száma évről évre nőtt. 1903. október 1-jétől a helyi gyermekkórházban is átvették a betegápolást, kezdetben 20 beteg mellett 5 nővér dolgozott, de számukra egyre gyarapodott. 25 év eredményes munka után az anyaház vissza akarta vonni a nővéreket, de néhányan még itt maradtak. Ezzel párhuzamosan közben Bognár István apátkanonok 3 nővért kért a szeminárium konyhájába, akik 1898. november 1-jétől elkezdték a munkát. Az I. világháború után Széchenyi Miklós püspök feloszlatta a papi szemináriumot, de utódja, Bjelik Imre újraindította, és szintén nővéreket kért a háztartás vezetésére. A II. világháború utáni 1948-as államosításkor a kongregáció intézményes befagyasztása is megtörtént, zaklatásokra került sor az iskoláikban, és kilakoltatták a nővéreket, akik annak ellenére, hogy le kellett tegyék a szerzetesi habitusukat, a külső formák hiányában is igyekeztek eleget tenni hivatásuknak. 1989 után az itt élő nővérek házukat a kongregációnak ajándékozták, melyet renováltak, és 1999 augusztusában felszenteltek. Jelenleg a Dózsa György utcai Kis Szent Teréz Házban 4 nővér gondoz 12 gyermeket, illetve 2012. október 11-én Böcskei László megáldotta a Brassói utcai Szent Ferenc Napközi Otthont.
Vincés nővérek
Barta Szabolcs lazarista szerzetes rendje és a vincés nővérek nagyváradi missziós munkáját mutatja be. Felvezetőjében arról beszélt, hogy lett az alapító, 19 évesen pappá szentelt Páli Szent Vince törtető, pénzéhes és karrierista fiatalemberből olyan személyiség, akit Franciaországban a szegények atyjaként, és a szeretet apostolaként tiszteltek. 1617-ben alapította a Szeretetegyesületet (mely a Caritas elődjének is nevezhető), 1625-ben a Missziós Társaságot (lazaristák), 1633-ban pedig a Szeretet Leányai Társulatot (vincés vagy irgalmas nővérek). Előbbiek működési területe a missziók, a papság képzése, valamint a szegényekkel, rászorulókkal való foglalkozás, utóbbiaké a betegápolás, az oktatás-nevelés és a karitatív szolgálat volt. 1878-ban Grazból indult egy nővércsoport Nagyváradra Nogáll János kanonok, későbbi püspök meghívására. Szolgálati helyük lett a Szent Vince Intézet, az Inmaculata Intézet, a velencei iskola, a Szent László Intézet, a Szent József kórház, a Katalin-telep, valamint Szentjobbon és Bélfenyéren is tevékenykedtek. A kommunizmus évtizedei után 1990-ben újrakezdték, 1996-ban költöztek be új tartományi házukba a Mioriţei utcában, ahol jelenleg 12-en élnek. A lazaristák 1940-ben érkeztek Váradra, a Katalin -telepre, ahol korábban a vincés nővérek végeztek lelkipásztori munkát. Népmisszióval, hittanoktatással foglalkoztak, pártfogolták a szegényeket és a munkásembereket. 1997-ben az utolsó lazarista atya is elhagyta Váradot, idén nyáron azonban a tartományi gyűlésen úgy döntöttek, jövőre visszatérnek a Katalin-telepre. Az amúgy váradi születésű Barta Szabolcs atya néhány napja már meg is érkezett, jelenleg a Szent László plébánián akkomodálódik.
Oklevelek
Az előadások végén Exc. Böcskei László megyés püspök oklevelekkel és az egyházmegye érdemérmének bronz kiadásával ismerte el a szerzetes és nővérközösségek tevékenységét. Ezt követően pedig megnyitották a Nyolc évszázad szerzetesrendi történelem és művészet a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében című kiállítást, melyhez Lakatos Attila kulturális referens fűzött néhány gondolatot.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro